A törvényhozás az 1874. évben a gyakorlati jogi pályák, nevezetesen a bírói (ügyészi) és az ügyvédi pálya céljára két különböző gyakorlati képesítő vizsgát szervezett, úgymint: a gyakorlati bírói vizsgálatot (1874:XXIV. tc.) és az ügyvédi vizsgát (1874:XXXIV. tc.). Az ügyvédi vizsgának előfeltételei annyiban voltak némileg szigorúbban megállapítva, hogy ügyvédi vizsgát csak az tehetett, aki a jogtudori oklevelet megszerezte és a joggyakorlati időből legalább 1 1/2 évet ügyvédnél töltött, míg a gyakorlati bírói vizsgálatot csupán a jogtudományi államvizsga alapján és olyan gyakorlat után is le lehetett tenni, amelyet az illető kizárólag bíróságnál (ügyészségnél) töltött el, a vizsgatárgyak tekintetében azonban alig volt különbség a két vizsga között. A két vizsga képesítő hatályát a törvényhozás eltérően állapította meg, mert míg az ügyvédi vizsga minden más jogi képesítő vizsgát is pótolt, tehát a bírói (ügyészi) és az ügyvédi pályára egyaránt képesített, addig a gyakorlati bírói vizsgálat képesítő ereje csupán a bírói (ügyészi) pályára és ezenfelül egyes más (pl. kir. közjegyzői és az igazságügyminisztérium fogalmazói szakához tartozó) állásra terjedt ki, de ez a vizsgálat az ügyvédi pályára nem képesített.
Az ítélőbírói és az ügyvédi képesítésnek ezt a megkülönböztetését az 1913:LIII. tc. megszüntette és az egységes bírói és ügyvédi vizsgát rendszeresítette, amelynek letétele mind a bírói és ügyészi állásra, mind az ügyvédi hivatásra képesít. Ezzel az intézkedéssel a törvény a jövőre biztosította a bírói (ügyészi) és az ügyvédi életpályák között az egyikről a másikra való szabad átmenetelt, de nem valósította meg ezt a viszonosságot a multra nézve, amennyiben fennmaradt az a különbség, hogy azok, akik csak gyakorlati bírói vizsgát tettek, nem léphetnek át az ügyvédi pályára, holott az ügyvédeket az ügyvédi vizsga letételéről szóló ügyvédi oklevél alapján ki lehet nevezni bírákká vagy ügyészekké. Az ügyvédi pályára esetleg átlépő bírák és ügyészek számára az 1913:LIII. tc. csak azt a kedvezményt biztosította, hogy megkönnyítette számukra - az ügyvédségre is képesítő - egységes bírói és ügyvédi vizsga letételét. Az idézett törvénycikk 24. §-a ugyanis kimondotta, hogy azt, aki három éven át a kir. bíróságnál mint ítélőbíró vagy a kir. ügyészségnél mint ügyész működött és jogtudori oklevele van, az egységes bírói és ügyvédi vizsgára kell bocsátani akkor is, ha nem tudja kimutatni az ehhez a vizsgához egyébként megkívánt joggyakorlatot, amelyből legalább egy évet ügyvédnél kellett volna tölteni.
Az előadottak szerint az ügyvédi és bírói képesítés között az utóbbinak hátrányára még mindig olyan különbség van, amelyet a bírói és ügyészi kar a maga szempontjából sérelmesnek tart és ezért már évek óta sürgeti annak a megengedését, hogy azok, akik a gyakorlati bírói vizsga sikeres kiállása után bizonyos ideig igazságügyi szolgálatban működtek, az ügyvédi pályára újabb vizsga letétele nélkül is átléphessenek. Az igazságszolgáltatásnak az ügyvédek megfelelő képzettségéhez fűződő érdeke szempontjából, amely megkívánja, hogy a jogkereső közönség az ügyvédben ügyének valóban hivatott védelmezőjét találja, a bírói és ügyészi kar említett kérelmének teljesítése ellen nem lehet alapos kifogást tenni, mert az igazságügyi szolgálatban szerzett tudás és tapasztalat pótolja az ügyvédi vizsga sikeres letételéhez megkívánt ismereteket és gyakorlati jártasságot. Ezenfelül a jelzett kérelem mellett szól az a körülmény is, hogy annak teljesítése a bírói (ügyészi) és az ügyvédi pálya között megvalósítaná a teljes viszonosságot és megszüntetné a bírói és ügyészi állás tekintélyére és méltóságára sérelmes mostani állapotot, amely szerint a bíró vagy ügyész, akit öt évi gyakorlat az ítélőtáblai bírói (főügyészhelyettesi), tíz évi gyakorlat pedig a kúriai bírói (főügyészi) állásra, vagyis a bírói és az ügyészi pályán elérhető legmagasabb állásra is képesít, ügyvéd nem lehet, ha nem veti magát alá az egységes bírói és ügyvédi vizsgának, amelynek vizsgáló bizottságában egyébként mint vizsgáztató cenzor esetleg ő maga is működik.
Az említett szempontokhoz, amelyekre a bírói és ügyészi kar az 1913:LIII. tc. 24. §-ának módosítására irányuló kérelmét már eddig is alapította újabban még az a fontos körülmény járult, hogy a bírák és ügyészek közül az esetleg szükséges létszámcsökkentés folytán némelyek állásukat veszthetik akik ebben az esetben a képzettségüknél és eddigi foglalkozásuknál fogva hozzájuk legközelebb álló ügyvédi pályán akarják megélhetésüket biztosítani és így természetszerűleg sürgetik azoknak az akadályoknak elhárítását, amelyek az ügyvédi pályára való átlépésüket gátolják.
Az ügyvédi kar részéről a bírói s ügyészi kar kérelmével szemben bizonyos aggodalmak merültek fel, mert az ügyvédi pálya máris túlnépes és a mai súlyos viszonyok között különben is küzd a megélhetés nehézségeivel. Ámde éppen az ügyvédi pálya folytatását gátló ezek a nehézségek teszik valószínűtlenné, hogy a bírák és az ügyészek nagyobb számban lépjenek az ügyvédi pályára s a pálya túlzsúfoltságát számbavehetően fokozzák.
A bírói és ügyészi karnak az ügyvédi és bírói képesítés közötti különbség eltörlésére irányuló kérelmét támogató okok, valamint annak a megfontolása, hogy a közszolgálati alkalmazottak létszámának leszállítása folytán esetleg állásukat vesztő bírák és ügyészek megfelelő elhelyezkedésének biztosítása fontos közérdek, szükségessé teszik a javasolt törvény megalkotását.
A törvényjavaslat a gyakorlati bírói vizsgáról szóló oklevelet csak a jogtudori oklevél megszerzése esetében és az alatt a feltétel alatt ruházza fel az ügyvédségre is képesítő hatállyal, ha ahhoz a bírói vagy ügyészi pályán vagy az 1. § első bekezdésében felsorolt egyéb állások valamelyikén hosszabb ideig teljesített működés járul. Ezeknek a feltételeknek a felállításával a javaslat biztosítani kívánja az ügyvédi pályára áttérők megfelelő képzettségét.
A bírói oklevél képesítő erejének az ügyvédi oklevelével egyenlővé tételéhez különösen a jogtudori oklevél megszerzését előfeltételül azért kívánja meg a javaslat, mert vizsgarendszerünk szerint a jogtudori szigorlatok magasabb színvonalú (egyetemi) elméleti képesítés biztosítására szolgálnak, mint a jogtudományi államvizsga. Az egységes bírói és ügyvédi vizsga is csak azon az alapon volt megvalósítható, hogy a bírói pályára is ki lett terjesztve elméleti kvalifikáció gyanánt a jogtudorság elnyerése. Minthogy ebben a magasabb elméleti képesítésben az ügyvédi kar túlnépesedésének egyik korlátját is látja s minthogy a hiányzó magasabb elméleti képesítést sem a hosszabb gyakorlati működés, sem a törvény meg nem adhatja, ellenben az érdekelteknek módjukban áll ifjúkoruk mulasztását a jogtudorság utólagos megszerzésével pótolni: a jogtudori oklevél megszerzését az érintett egyenlősítés előfeltételéül megkívánni annál is inkább indokolt, mert az ügyvédi pályán való működésre méltányosan nem tarthat igényt az, aki annak egyik leglényegesebb törvényes előfeltételét megszerezni nem akarja vagy nem tudja.
A megkívánt működés időtartamának megállapításánál a törvényjavaslat a kir. ítélőtáblai bírói állásnak és az annak megfelelő más bírói állásnak analógiáját veszi alapul, mert ha a bíró (ügyész) öt évi bírói (ügyészi) működés alapján kir. ítélőtáblai bíróvá kinevezhető (1891:XVII. tc. 22. §) indokoltnak mutatkozik, hogy ugyanannyi működés után ügyvéd is lehessen.
Az igazságügyminisztérium fogalmazói szakában vagy jogtanári minőségben kifejtett több évi működés, amelyet az ítélőtáblai, valamint a kúriai bírói képesítés szempontjából már az 1891:XVII. t-c. 22 és 23. §-ai is tekintetbe vettek, minőségénél fogva okszerűen vonható ugyanoly elbírálás alá, mint a bírói vagy ügyészi működés. Lényegileg ugyanez a szempont áll a bírósági titkári vagy jegyzői minőségben eltöltött gyakorlatra is, mert a hosszabb idő óta szolgálatban lévő bírósági titkárok vagy jegyzők - mint a bírák (ügyészek segédei, vagy igen gyakran önálló működési körben is - lényegében bírói (ügyészi) munkát szoktak végezni. Ez az indoka annak, hogy a törvényjavaslat szerint a szóban lévő kedvezmény az igazságügyminisztérium fogalmazói szakában alkalmazottakra, valamint a belföldi jogtanárokra és a bírósági titkárokra és jegyzőkre is kiterjed.
Nem terjed ki ellenben a kedvezmény azokra, akik az alkotandó törvény életbeléptéig még nem tettek gyakorlati bírói képesítő vizsgát, mert ezek túlnyomó részben pályájuk legkezdetén álló fiatalabb emberek, akiktől - ha ügyvédi pályára kívánnak lépni - méltán meg lehet kívánni az egységes bírói és ügyvédi vizsga letételét.
Természetesen elzárja a törvényjavaslat az ügyvédi pályára lépéstől azokat, akiknek közszolgálata büntető vagy fegyelmi határozat következtében szünt meg.
A törvényjavaslat 2. §-a a törvény életbelépésének idejét a szokott módon határozza meg.
