I. Ez idő szerint kétféle házadót vetnek ki, úgy mint házbéradót és házosztályadót. A házadónak ezt a két nemét az 1850. évi március hó 4-én kelt legfelsőbb nyilt parancs alapján léptették életbe az akkori kormányu rendeletek, majd alkotmányos életünk visszaállítása után az 1868:XXII. törvénycikk törvényesítette és a fejlődő adóelveknek figyelembe vételével szabályozta a kétféle házadót.
Az 1868:XXII. alaptörvény rendelkezéseit részben módosították, illetőleg kiegészítették az 1875:XXIII., továbbá az 1883:XLIV. és XLVI. törvénycikkek rendelkezései, a házadónak az 1883. évi törvényekkel lezárt szerkezete azután csaknem változatlanul megmaradt egészen 1909. év végeig amikor is ezen most említett törvények helyébe a házadóról szóló 1909:VI. törvénycikk lépett.
Az 1909:VI. törvénycikk nagyban és egészben átvette a korábbi szabályokat és alapjában véve nem sokat változtatott a házadónak előbbi rendszerén. A régi törvények alkalmazása során kifejlődött közigazgatási bírósági joggyakorlat törvényesitése mellett mégis számottevő újításai a következők: városokban (és községekben) kétféle, illetve háromféle adózási terület létesítése adókövetek meghonosításával (külső terület, belső terület, közigazgatási kerületek, engedélyezett gyógyfürdő-terület, nyaralótelep) abból a célból, hogy az általános házbéradó behozatala fejlettebb és forgalmasabb helyeken biztosíttassék, illetve megkönnyíttessék, de viszont a csekélyebb haszonértékű házak a magasabb adótehertől megkíméltessenek, továbbá újítás a házbéradó alapjának egyszerűbb megállapítása az épületfentartási és értéktörlesztési százalékoknak elejtésével; a házbéradó kulcsának mérséklése és ezzel szemben a házosztályadó tételeinek felemelése, hogy ezáltal a két adónem közötti nagy teherkülönbözet csökkenjen; a kivetésnek évenkénti teljesítése a három évenkénti adóösszeírás elejtésével adópótlék alkalmazása azokkal szemben, akik bevallást nem adnak, végül házadókataszternek létesítése.
Annak folytán, hogy az 1909:VI. tc. a házosztályadót továbbra is fenntartotta, a házaknak nagyobb része ezután is házosztályadó alá esett és ennek folytán a kevés helyen alkalmazott általános házbéradóval szemben aránytalanul mérsékelt adóterhet viselt. A házosztályadó tételei ugyanis oly alacsonyan lettek megállapitva, hogy a házosztályadó csak igen kevés esetben felelt meg annak az adótehernek, amelyet az alacsonyan felvett haszonérték (bérérték) esetén is a házbéradó jelentett. Így pld. oly rendezett tanácsú városban, amely nem esett általános házbéradó alá, a három lakrészszel bíró háznak házosztályadója 10 K, illetve a harmadik fokozatban 12 K volt. Házbéradó alkalmazása esetén, ha csak 11%-os kulcsot vesszünk, hasonló adóterhet 91 K, illetve 110 K (haszonérték) felvétele esetén kell viselni. A tapasztalat szerint azonban ilyen csekély bérösszegek csak kivételesen fordultak elő, az ilyen helyek túlnyomó részén a három lakrészszel bíró házak jóval magasabb haszonérték alapján voltak megadóztatva, tehát a házosztályadó tételének aránytalansága a házbéradó terhével szemben nyilvánvaló.
A törvényhozás az 1920:XXIII. törvénycikk 92. §-ában foglalt rendelkezéssel enyhítette ugyan a két házadónem között mutatkozó adóteherkülönbözetet, amennyiben a házosztályadó tételeit lényegesen felemelte, azonban ez az intézkedés, mely a koronaérték nagyfokú hanyatlása folytán is szükségessé vált, még mindig nem volt alkalmas arra, hogy az aránytalanságokat megszüntesse.
A házosztályadó fix tételei ugyanis mind a három házosztályadó-fokozatban a lakrészek száma szerint igazodnak. Az épület fekvése, minősége, helyiségeinek nagysága, használhatósági foka semmiképen sem jöhet figyelembe az adótételek alkalmazása során, hanem kizárólag a lakrészek (szobák) és üzlethelyiségek száma az irányadó. E szerint pedig egy és ugyanabban a községben egy vályogból épített padlózatlan, lakásra alig használható, a legegyszerűbb földmíves igényének is alig megfelelő lakóház ugyanolyan adóterhet visel, mint egy kitűnően épített, teljesen modern, a község legjobb helyén épült és a legkényesebb igényeket is kielégítő lakóház, ha a lakrészek száma egyezik. Kétségtelen, hogy ha a két épület bér beadásáról lenne szó, az utóbb említett épületet többszörösen nagyobb bérösszegért lehetne bérbeadni, mint az egyszerű földmíves házat. Hozzájárul az aránytalan adóteher előidézéséhez még az a körülmény is, hogy a házosztályadó kivetésénél az épület mellékhelyiségei teljesen figyelmen kívül maradnak, minek folytán az átlagosnál nagyobb használati értékkel bíró vagy a nagyobb számú mellékhelyiségek adómentessége csak növeli az adóteher aránytalanságát, egyrészt az egyéb házosztályadó alá eső épületekkel, másrészt még inkább a házbéradó alá eső épületekkel szemben, amely utóbb említett épületeknél a mellékhelyiségek is házbéradó alá esnek.
A kétféle házadónem alkalmazása mellett előálló aránytalanságnak kiküszöbölése akként lehetséges, hogy a házosztályadó teljes elejtése mellett az ország egész területére nézve az általános házbéradót hozzuk be. Az általános házbéradó alkalmazása ugyanis lehetővé teszi, hogy a bérbe nem adott épületek (épületrészek) fekvésük, minőségük, terjedelmük és teljes használati értékük szerint bíráltassanak meg és a használati értéket befolyásoló összes tényezők figyelembe vételével becsültessék meg az a haszonérték, illetve állapíttassék meg az az adóalap, amelyre az adókulcsot alkalmazni kell. A haszonértéknek a helyi viszonyok szerint való gondos megbecslése által lehet elérni azt, hogy az egyenlő használati értékkel bíró épületek adóterhe is egyenlő legyen, míg az épületek haszonértéke között felbecsülhető eltérések mérve szerint az adóteher nagysága is arányosan fog eltérni. Eképen az igazságos adóztatás gyakorlati követelményét, különösen helyes becslési eljárás mellett, sikerrel lehet megvalósítani.
Ezekből az indokokból a törvényjavaslat egész szerkezete eddig az általános házbéradóra nézve érvényben volt alapelvekre van felépítve.
A törvényjavaslat szerint a bérbe nem adott épületek haszonértékét a helyi viszonyok figyelembevételével a helyi viszonyokat ismerő községi (városi) kivető közegek állapítanák meg, és pedig különösen a pártatlanság és egyenlő elbánás biztositása végett a szükséghez képest pénzügyi tisztviselők közreműködésével. Célszerűnek találtam, hogy olyan helyeken, hol bérletek csak szórványosan fordulnak elő, a pénzügyminiszter a változó viszonyok szerint legalacsonyabb haszonértékeket rendeletileg is megállapíthassa, hogy ezzel a becslési eljárást megkönnyítsem. De éppen a becslés nagy fontosságára és az adókötelesek érdekeire való tekintettel módot kívánok nyujtani arra, hogy a becslési eljárás során netán előállott helytelenségek a jogorvoslati eljárás során megnyugtató módon kiigazíttassanak, evégből külön becslő bizottság kiküldését tartom szükségesnek, melyhez az adóköteles fél saját szakértőjét is kiküldheti.
A házadó alóli állandó mentességek eseteit szűkebb körre igyekeztem szorítani és az indokolatlan adómentességeket megszüntetni. E tekintetben az 1909:VI. törvénycikk 27. §-ában felvett állandó adómentességek közül különösen azokat vélem megszorítandóknak, amelyek a lakásul szolgáló épületekre vonatkoztak, mivel ilyen kedvezmények fenntartása az általában adókötelessé tett lakóházakkal szemben az egyenlő elbánás elvébe ütköznék.
Egyébként az állami érdekből indokolt mentességeket, továbbá az egyházi, a közigazgatási, közművelődési, közegészségügyi, emberbaráti célokra szolgáló épületek házadómentességét továbbra is fenntartandónak vélem, úgyszintén azoknak az épületeknek adómentességét is, amelyek mezőgazdasági, ipari, közlekedési célokra használtatnak és nem nyujtanak önálló épülethozadékot, hanem csak az üzleti tevékenység többi tényezőiből származó haszonnal együttesen jöhetnek számításba, és az illető üzemnek keretében vonatnak a megfelelő adó alá. A törvényjavaslat végül a külön törvényekkel adott állandó házadómentességeket nem érinti. Ilyenek az 1907:III. törvénycikk 3. §-ában, az 1907:XIX. tc. 202. §-ában, az 1908:XXIX. tc. 6. §-ában és az 1908:XLVIII. tc. 12. §-ában biztosított adómentességek.
Az ideiglenes adómentességek megadása tekintetében külön törvények rendelkeznek. A rendezésnek ezt a módját a jövőre nézve is fenn kivánom tartani. Nem a jelen törvényben, hanem a mindenkori viszonyoknak és helyzeteknek kellő figyelembevételével megállapítandó külön törvényekben van ugyanis helye és módja annak, hogy az ideiglenes adómentességek kérdése (az, hogy ily mentességek hol, milyen időre, milyen feltételek mellett stb. engedélyeztessenek) szabályoztassék. Megjegyzem, hogy a házadótörvényben való ideiglenes adómentességgel úgyszólván csak Ausztria házadójánál találkozunk, míg a legtöbb külföldi állam adórendszerében az ideiglenes házadómentesség kedvezménye külön szabályoztatik, ha előfordul.
Az 1909:VI. tc. a házbéradót a különböző helyek, illetve adókörzetek szerint az adóalapul vett nyers bérjövedelem, illetve haszonérték 9, illetve 11, 14, 15 és 16%-ában állapította meg. A jelen törvényjavaslat ezt az ötféle adókulcsot nem veszi át, hanem az egyes helyeknek igazságosabb átcsoportosítása mellett csupán háromféle adókulcsot létesít, és pedig Budapesten 24%-os, városokban és engedélyezett gyógyfürdőhelyeken 20%-os, és másutt 15%-os adókulcsot. Ezek a kulcsok a régi kulcsokkal szemben valójában nem jelentenek emelkedést, mivel a házadó után ezentúl semmi néven nevezendő állami pótadót nem lehet kivetni. Így például azokon a helyeken, ahol eddig 14%-os volt a házbéradó és ezután 20%-os lesz, a mostani 20%-os házadó a régi adóteherrel szemben - mely 14%-os házbéradóból és az ezután járó 30%-os általános jövedelmi pótadóból, valamint a 20%-os országos betegápolási pótadóból állott elő és összesen 14% + 7% = 21%-ot tett ki - adócsökkenést eredményez. Hasonló eredményre vezet a régi 11%-os kulcsnak az új 15%-os kulccsal való szembeállítása. Egyes esetekben az adókulcsok emelése bizonyos kismérvű adótöbbletet is fog előidézni, de ez részben az adókulcsoknak, illetve a különböző helyeknek és az adókörzeteknek új csoportosítása mellett elkerülhetetlen.
Az adókulcsok ily egységesítése mellett gondoskodni kell arról, hogy a községi pótadók kulcsa a házadóra nézve oly módon állapíttassék meg, hogy ezáltal a házadó terhe más hozadéki adóval összehasonlítva aránytalanul nagy ne legyen. Ennek a kérdésnek megoldása azonban véleményem szerint nem a házadóról, hanem az önkormányzati szervek: a vármegyék, városok és községek háztartásának rendezéséről alkotandó és már munkába vett törvény keretében lesz lehetséges. Előre is jelzem, hogy azt a megoldási módot tartom legcélravezetőbbnek, ha az adóalapot a föld után kivethető pótadók mintájára, a házadóalap bizonyos meghatározott részében állapítanánk meg.
A házadókatasztert, melyet az 1909:VI. tc. léptetett életbe, elejtem. A házadókataszter behozatalával az volt a cél, hogy hosszabb időre szóló összefoglaló munkálatunk legyen az adótárgyakról, melyre támaszkodva megtakaríthatjuk a házaknak időnkénti összeírásával járó munkát.
Nézetem szerint azonban a házadókataszternek a házbéradó mellett nincs létjogosultsága. A házadókataszter ugyanis abban az alakban, amilyenben az készült, a ház tényleges birtokosán kívül csakis az adótárgyról ád megközelitő, de nem teljesen hű képet annak folytán, hogy a lakrészek és mellékhelyiségek számáról és ezeknek esetleges mentességéről tájékoztat. De ez a tájékoztatás a házbéradó kivetéséhez nem elegendő, mivel a helyiségeknek emeletek és lakások szerint való csoportosításáról, valamint a bérösszegek (haszonértékek) nagyságáról adatokat nem foglal magában és ennek folytán adatai csak nagyon általánosaknak mondhatók, melyeknek gyakorlati haszna vajmi kevés.
Az általános házbéradó mellett tehát a kataszter elkészítésével, illetve a kataszterben nyilvántartandó változások keresztülvezetésével járó fáradságos, de felesleges munkától megkímélem a pénzügyi hatóságokat és a kivető közegeket azzal, hogy a házadókatasztert teljesen elejtem.
A törvényjavaslat szerint a ház tényleges birtokosa köteles minden év november havában bevallást adni a ház nyers bérjövedelméről, illetőleg bérbeadás hiányában annak bérértékéről.
Ennek a kötelességnek elmulasztása külön bírság alkalmazását vonja maga után. A bevallási kötelezettség a házadónál eddig is törvényesen volt kimondva s ennek szankciója, a bírság jellegű pótlék szintén nem új dolog.
A házbirtokosok a tapasztalatok szerint túlnyomó részt eleget is tettek bevallási kötelezettségüknek erre való tekintettel a kötelességteljesítés serkentésére, illetve a mulasztások megtorlására túlságosan súlyos adópótlék felvételét nem is találtam indokoltnak.
A házadó évenkénti kivetése a bevallások alapján - kiegészítve a becslési eljárással - az eddigi gyakorlatnak megfelelően történnék, a törvényjavaslat azonban a kivetés befejezését határidőhöz köti, nehogy ez az államkincstár és az adózók érdekei szempontjából egyaránt fontos eljárás hosszú időre elhuzódjék.
II. A fényűzési lakásadóval a törvényhatóságokat kívánom új bevételi forráshoz juttatni.
Avégből, hogy ez az új adónem, amennyiben az egyes törvényhatóságok által igénybe is fog vétetni, egységes alapelvek szerint és egyöntetűen jelentkezzék az ország minden részében, szükségesnek találtam, hogy alapvonásaiban törvénnyel szabályoztassék.
A fényűzési lakásadónak elnevezéséből is következik, hogy fényűzési lakásadónak csak azokkal szemben van jogosultsága, akiknek a normális lakássükségletük mértékét meghaladó lakásuk van, mert ez a körülmény a költségesebb életmódnak, tehát a nagyobb anyagi jólétnek és fokozott közteherbíró képességnek csalhatatlan kifejezője.
A törvényjavaslat szerint fényűzési lakásadó alá vonhatók a természetes személyeknek legalább hét lakószobából álló lakásai. Ellenben a kisebb lakások nem esnek a fényűzési lakásadó alá, mert kétségtelen, hogy a kisebb lakásokból általában csakis kisebb jövedelemre lehet következtetni, és mert a kisebb jövedelmű egyének jövedelmeiknek aránylag nagyobb részét fordítják a lakásra, mint a nagyobb jövedelműek.
Az a körülmény, hogy a lakásul használt helyiségek egészben vagy részben mentesek a házadó alól, a fényűzési lakásadó kötelezettséget nem érinti, mert a lakó adóerejének mérőfoka szempontjából teljesen közömbös, hogy a ház, vagy annak egyes részei a házadó alól mentesek-e vagy sem.
Ellenben figyelemmel kellett lenni arra, hogy azok, akik foglalkozásuknál fogva kénytelenek a rendesnél nagyobb lakást tartani, mint a mérnökök, ügyvédek, orvosok, írók és művészek, az irodahelyiség, rendelő, munka- és műterem, üzlethelyiség, műhely után mentesíttessenek a fényűzési lakásadó alól olyképen, hogy ezek a helyiségek az adókötelezettség elbírálása során a lakrészek számának megállapításánál számításon kívül maradnak, és az ezekre eső bérösszeg a fényűzési lakásadó alapjához nem számítható.
A fényűzési lakásadónál csak a progresszív adóztatás jogosult.
Az adó terhének ugyanis annál nagyobbnak kell lennie, minél nagyobb mértékben haladja még a lakás mérete a feltétlen lakásszükséglet mértékét, mert nem lehet elvitatni, hogy ennek alapján helyesen lehet következtetni, az anyagi jólétnek és az ebből folyó közteherviselési képességnek megfelelő méretű fokozódására is. Továbbá a normális mértéket meghaladó lakások nagysága rendszerint nem egyszerű számtani arányban, hanem inkább mértani haladványban fejezi ki a jövedelmek nagyságát. A törvényjavaslat szerint a fényűzési lakásadó kulcsa a lakószobák számához képest a bérösszeg, illetve bérérték 20%-ától 100%-áig terjedő mérvben állapítható meg.
A törvényjavaslat egyes szakaszainak részletes indokolásául a következők szolgálnak.
Az adóköteles épületek meghatározása lényegileg megfelel az 1909:VI. törvénycikkben foglalt rendelkezéseknek.
A 2-5. §-okhoz
Az épületek adómentességére vonatkozólag álláspontomat az indokolás általános részében jeleztem. Az államháztartás helyzete nem engedi meg, hogy a mentességek köre bővítessék, ellenkezőleg arra kell törekedni, hogy az államérdekből, illetve közérdekből nem szükséges adómentességi esetek kiküszöböltessenek. Erre való figyelemmel az 1909:VI. tc. 27. §-ában felvett adómentességi eseteket revizió alá vettem, s azoknak körét megszorítottam. Kiterjesztés csak a 2. § 3. pontjában van, amely feltételesen, nevezetesen viszonosság esetében a külföldi államok diplomáciai épületeit mentesíti a házadó alól.
A 4. §-ból kitünőleg az állandó adómentesség csak addig tart, amig az épületek rendeltetésüktől el nem vonatnak, illetve rendeltetésüktől eltérő célokra nem használtatnak, továbbá, ha a 2. §-ban említett épületek a kérdéses célokra kibérelve vagy másoknak bérbeadva nincsenek, mert a fizetett bérben az adóalap adva van s az adómentesség további fenntartásának a jogcíme elenyészett.
Az állami épületek adómentességét továbbra is biztosítandónak tartom, mivel az adó kivetése esetén a kincstár saját magának teljesítené a befizetést, aminek az elszámolásával járó munka az adómentesség feltétlen kimondásával megtakarítható.
Az elévülési időt a közadóknál általában irányadó rendelkezések szerint állapítottam meg.
A házadó alanyát illetőleg felvett rendelkezés lényegileg megfelel az 1909:VI. tc. hasonló rendelkezésének.
A házbéradó alá eső tisztajövedelem meghatározásánál mindig az az elv érvényesült, hogy a bérlettárgy használata fejében járó ellenszolgáltatás pénzértékét kell adóalapnak tekinteni, tekintet nélkül arra, hogy azt készpénzben, természetben avagy munkateljesítményben rójják-e le. Ezt az elvet juttatom kifejezésre az adóalap meghatározásánál is.
A fizetett bérösszeghez, sokhelyütt, különösen városokban, különféle mellékjárulékok tapadnak, melyeknek adókötelezettségét avagy adómentességét is el kell dönteni. A törvényjavaslatban felsorolom azokat a bérlettárgy használatával kapcsolatosan teljesítendő szolgáltatásokat, amelyek nem számítandók az adóalaphoz, mert nem képezik a bérbeadó jövedelmét. A felsorolás mellett a törvényjavaslat általában mentesíti a házadó alól azokat a közszolgáltatásokat, amelyeket a város (község) a bérbeadó útján szed be, melyeket tehát szorosabb értelemben vett lakbérnek tekinteni nem lehet. Az ebben a §-ban foglalt rendelkezésekkel különösen városokban az egészségügyi intézmények fejlesztésével s mindinkább nagyobb igények kielégítésére törekvő építkezésekkel kapcsolatosan felsorakozó mellékjárulékok sorsát kívánom eldönteni.
Az üzletfelszereléssel vagy bútorzattal bérbeadott épületeknél és épületrészeknél az adóalapnak (bérösszegnek) a bútorzatra, illetve az üzletfelszerelésre eső résszel való apasztását nem tartom indokoltnak, mivel a bérbeadónak az a jövedelme a tőkekamat- és járadékadó eltörlése után adózatlanul maradna. Hasonló okokból a házadónál kell megadóztatni az épület falainak hirdetés céljaira történt bérbeadásából, valamint a kapualjak és udvarterek, továbbá az épülethez tartozó házi kert bérbeadásából származó jövedelmet is.
Az általános házbéradó megvalósítása céljából minden bérbe nem adott épületnek és épületrésznek bérértékét a tényleg bérbeadottakkal való összehasonlítás útján kell megállapítani. Az összehasonlítás támpontjait e §-ban közelebbről megjelölöm.
A jelzálogos terhek a földadó kivetésénél sem jönnek figyelembe. Hasonló rendelkezés volt érvényben mindig a házadónál is. Ezt a rendelkezést most is fenntartom, egyrészt azért, mert ebben a kérdésben reáladóink kivetésénél kétféle eljárást nem követhetünk, másrészt, mert az adósság személyes tartozás lévén, annak levonása a tárgyi adóknál nem, hanem csak a személyi adóknál, vagyis a vagyonadónál és a jövedelemadónál érvényesülhet.
Az ebben a §-ban meghatározott adókulcsokat már az indokolás általános részében ismertettem. Itt még csak arra kívánok rámutatni, hogy a község vagy város egész területét egységes adókulcs alá kivánom vonni, mert nincs jogosultsága annak, hogy még ugyanannak a községnek vagy városnak a területén is egyenlőtlen legyen az adóteher, s mivel a haszonérték megállapításánál úgy is figyelembe lehet és kell venni azt is, hogy az épület milyen helyen fekszik.
A házadót eddig is a községi (városi) közegek vetették ki, nem találok okot arra, hogy ezen a gyakorlaton változtassak.
A házadót természetesen adótárgyankint, házankint kell kivetni. De mivel az a kérdés, hogy adózás szempontjából mi tekintendő egy háznak, az adó fizetésére kötelezettek szempontjából igen fontos jogi következményekkel járhat, szükséges lesz azt részletesen szabályozni, amire ez a szakasz a pénzügyminiszternek adna felhatalmazást.
A 13-18. §-okhoz
A kivetésnek elsősorban az adóköteles fél által szolgáltatott adatokból kell kiindulnia. Ennélfogva az eddig bevált gyakorlatnak megfelelően kötelezővé teszem a házbérjövedelemnek bevallását s azokkal szemben, akik ebbeli kötelességüknek nem tesznek eleget, a 29. §-ban bírság alkalmazását javasolom. Ez a bírság - az eljárás egyszerűsítése szempontjából - a házadó után pótlékszerűen szabatnék ki.
A bevallásadást fix határidőhöz kötöm és ezt a határidőt törvénnyel kívánom álladósítani, hogy az adózó közönség kötelességéről előre tájékozva legyen.
A saison-lakásokra vonatkozólag a bevallások az idény alatt lesznek benyújtandók s a határidőt a kiadandó végrehajtási utasitásban vélem szabályozandónak.
Olyan helyeken, ahol bérletek szórványosan fordulnak elő, mint pld. egyes községekben, nézetem szerint el lehet tekinteni a bevallások benyújtásától mert a haszonbérértéket ilyen helyeken becslési eljárással lehet célszerűen megállapítani. Ezeknek a helyeknek megjelölése rendelettel történnék.
Gondoskodnom kellett továbbá arról, hogy azokban az esetekben, amidőn a bevallás adatai aggályosaknak látszanak, avagy megfelelő bevallás hiányában a tényleges bérjövedelemről nincsenek adatok, a helyes adatok beszerezhetők legyenek.
A bérjövedelemnek mi módon leendő kinyomozása tekintetében különösen a 13. és 16. §-ban vannak megfelelő rendelkezések, melyek a bérbe nem adott épületek és épületrészek haszonértékének megállapítására is kiterjednek.
Az egész kivetés felülvizsgálását a pénzügyigazgatóságok (adófelügyelő) hatáskörébe utalom, amelyek az adóalapoknak helyesbítése tekintetében a 17. §-ban foglaltak szerint járnak el.
Az adóköteleseknek a kivetett adóösszegekről való tájékoztatása céljából - a lajstromoknak közszemlére tétele helyett - az adóköteleseknek fizetési meghagyással való értesítését tartom megfelelőbbnek, amelynek kézbesítésétől számíttatnék azután a fellebbezési határidő is.
A 19-20. §-okhoz
A 20. szakaszban szabályozom az eljárást azokban az esetekben, midőn külön törvények alapján ideiglenes adómentesség megállapításának van helye.
Az ideiglenes adómentesség megadására irányuló kérés benyujtását határidőhöz kötöm, de a 21. §-ban a határidő elmulasztásának igazolására is módot nyujtok.
A 21-25. §-okhoz
A bérjövedelmek különösen városokban folytonos hullámzásnak vannak kitéve. A bérjövedelemnek ezt a hullámzását a megtörtént adókivetésekkel szemben figyelmen kívül kell hagynunk, mivel az adókivetések folytonos helyesbítése rendkívüli munkaterhet róna a pénzügyigazgatásra és az adózó feleknek a fizetendő adóösszeg tekintetében való eligazodását is megnehezítené. A 22. §-ban kifejezésre jut az az elv, hogy a házadót a bérjövedelemnek évközi változása nem érinti.
Természetesen más a helyzet, ha az épületekre nézve évközben az adókötelezettség esete áll elő, nevezetesen ha az üresen állott épületek évközben használatba vétetnek, avagy az adómentes épületek évközben adókötelesekké válnak. Ilyenkor a kincstár joga megnyilik az adóztatásra és ezt az adókivetést évközben kell teljesíteni. Viszont az adókötelezettségnek évközben való megszűnése esetén és az adótárgyat ért meghatározott károsodások eseteiben igényük van az adóköteleseknek a megfelelő házadó törlésére.
Annak meghatározása, hogy a tűz, árvíz vagy földrengés által megrongált épületeknél a kár mily módon és mily mérvben állapíttassék meg, legcélszerűbben a végrehajtási utasításban történhetik meg, ez oknál fogva a részletes szabályozást magában a törvényben mellőzendőnek tartom.
A 25-27. §-okhoz
A kivetett házadó jogossága és mérve ellen beadott fellebbezések elbírálását a pénzügyigazgatóságok (adófelügyelő) hatáskörébe utalom a közigazgatási bizottság adóügyi bizottsága helyett. Az adóügyi bizottságot ugyanis nem tartom teljesen megfelelő fellebbviteli hatóságnak a házadó elleni fellebbezések eldöntésére, részben azért, mivel az adóügyi bizottság összetételénél fogva az adóügyi kérdések és jogviták elbírálásánál a legtöbbször nélkülözi a megfelelő pénzügyi szakismereteket s ebben a tekintetben csaknem kizárólag a bizottságban előadó pénzügyigazgatónak vagy megbízottjának szaktudására támaszkodik, részben azért, mert az adóügyi bizottság működése technikailag is nehézkés és ennek folytán a fellebbezések elbírálása is késedelmesen történik. Ezeknél fogva a házadó tekintetében felmerülő vitás kérdések elsőfokú eldöntését a közigazgatási bizottság adóügyi bizottsága helyett a pénzügyigazgatóságra (adófelügyelőre) kívánnám bízni, ahol a vitás kérdések szakszerűen és elfogulatlanul tisztázhatók.
A pénzügyigazgatóság (adófelügyelő) határozatai ellen beadott panaszok, illetve fellebbezések azután a m. kir közigazgatási bíróságnál illetve a pénzügyminiszternél nyernének elbírálást.
A 28-31. §-okhoz
Az adórövidítések és mulasztások eseteiben az adóköteles felekkel szemben alkalmazható megtorlásokat három csoportba osztom.
Ha a megtorlandó cselekmények és mulasztások a szándékosság fennforgása mellett az adócsalás kritériumát foglalják magukban, az adóköteles felek adócsalás miatt a 28. §-ban megszabott büntetés alá esnek. Ha a fél az adó bevallásának beadását mulasztotta el, a 29. §-ban foglaltak szerint a terhére megállapított házadó összegének 5%, illetve 10%-ában megállapítandó bírsággal büntetendő. Végül, ha oly cselekményről, vagy mulasztásról van szó, mely súlyosabb büntető rendelkezés, különösen a 28. § rendelkezése alá nem esik és a 29. §-ban említett bírság alkalmazásának sincsen helye, szabálytalanság miatt 50.000 K-ig terjedhető pénzbírság szabható ki.
A hatósági közegek szabálytalanságai és mulasztásai miatt az esetek minősége szerint 20.000 K-ig terjedhető rendbírság avagy a 30. §-ban megállapított pénzbírság alkalmazásának lehet helye.
Mint már az indokolás általános részében jeleztem, a fényűzési lakásadóval a törvényhatóságokat, még pedig úgy a városi, mint a vármegyei törvényhatóságokat, kívánom új bevételi forráshoz juttatni. A törvényhatóságok ezt az adót az általuk megállapítandó szabályrendelet alapján fogják szedni. A szabályrendelet megalkotásának azonban az egyöntetűség biztositása végett azokat az alapelveket, amelyeket követniök kell, csak a törvényben lehet célszerűen szabályozni.
A fényűzési lakásadókötelezettség a hét szobából álló lakásnál kezdődik és a fényűzési lakásadó alóli mentességeket a legszűkebb körre szorítom azzal, hogy a törvényjavaslat a mentességet csak a külföldi diplomáciai személyzet lakásaira nézve állapítja meg.
A fényűzési lakásadó alanya lehet a tulajdonos, a haszonélvező, a bérlő, továbbá az, aki a lakást bérfizetés nélkül használja.
Ha a lakást többen bérlik, illetve használják, akkor ezek együtt válnak adóalanyokká és a terhükre közös tétel alatt kivetett adóért egyetemlegesen felelősek; azt tehát teljes összegében bármelyiktől be lehet szedni.
A kivetési eljárás egyszerűsítése céljából a fényűzési lakásadó kivetését kapcsolatba hozom a házadónál alapul vett bérösszegekkel (haszonértékekkel) oly módon, hogy a fényűzési lakásadó a házadónál alapul vett összegek alapján lesz kivetendő, anélkül, hogy a fényűzési lakásadónál a házadókivetés előkészítése során gyűjtött házbérbevallási íveken kívül újabb bevallások kívántatnának be.
Az adókötelesek kiválasztását és az adó kivetését a községi (városi) közegek végeznék a rendelkezésre bocsátott házadóbevallási ívekből és a házadókivetési lajstromokból. A kivetett fényűzési lakásadóról célszerű az adózókat külön határozattal, illetve fizetési meghagyással értesíteni, hogy az adózók pontos tudomást szerezzenek viselendő közterheik nagyságáról.
A 35-36. §-okhoz
A kivetett fényűzési lakásadó elleni fellebbezések az adóalanyoknak aránylag csekély száma miatt alig lehetnek tömegesek és pedig annál kevésbé, mert ennek az adónak kivetése általában a házadónál alapul vett összegek után fog történni és ezen adóalapoknak a házadónál való helyesbítése maga után vonja a fényűzési lakásadó alapjának helyesbítését is. A fényűzési lakásadónál a fellebbezések előreláthatólag nem is annyira jogkérdések, hanem túlnyomóan vitás ténykérdések elbírálására fognak irányulni, ezekre való tekintettel a fényűzési lakásadónál célszerűnek tartom a felebbezések eldöntését a közigazgatási bizottság adóügyi bizottságára bízni.
A fényűzési lakásadót a kivetés egyszerűsítése és az adó kezelésének megkönnyítése végett a házadóbevallások idejében mutatkozott állapotoknak megfelelően kell kivetni és ugyanezen oknál fogva az adóra semmi befolyással sem lehetnek az évközben beállott változások, nevezetesen a bérösszeg emelkedése vagy csökkenése, az épület állagán eszközölt változtatások, adóköteles lakrésznek adómentes célra való használatbavétele, vagy megfordítva, továbbá adóköteles lakásból kisebb adómentes lakásba való átköltözés, vagy megfordítva.
A dolog természetéből következik, hogy nem vehető ugyanilyen elbírálás alá az olyan eset, amidőn a fél adórövidítést célzó cselekménye folytán a szabályszerűnél kevesebb adót vetettek ki. Ilyen esetben nem az időközben esetleg megváltozott, hanem a bevallás időpontjában volt valóságos állapotnak megfelelően helyesbíteni kell az adót.
A 37-38. §-okhoz
A fényűzési lakásadó könyvelésére, nyilvántartására, befizetésére és behajtására nézve az egyöntetű eljárás elérése céljából az állami adókezelési szabályok megfelelő alkalmazását tartom szükségesnek.
Az általános indokolásban elmondottak után ez a szakasz indokolást nem igényel.
A mai állapotnak felel meg, indokolást nem igényel.
A 41-42. §-okhoz
A házadóra vonatkozó rendelkezések az 1923. évi január hó 1-ével lépnének életbe. A kivetéshez szükséges előmunkálatokat azonban mindenkor már az adóévet megelőző időben kell megindítani és foganatosítani, mivel egyébként az adókivetés nem lenne befejezhető a törvényben meghatározott időben. Ezért a törvényben kifejezetten is ki kell mondani, hogy a házadónak az új törvény szerint elsőízben teljesítendő kivetése céljából az előmunkálatokat már az 1922. évben kell teljesíteni.
Ebből következik az is, hogy az időszaki (saison) lakásokra vonatkozólag az 1922. év nyári időszakában gyűjtött házadó bevallási ívek adatai és egyéb adatok is már az 1923. adóév házadókivetéséhez lesznek felhasználandók.
