1. § Mindazok a vagyonváltság fizetésére kötelezettek, akik a vagyonváltságról szóló II. törvény (1921:XLV. tc.) rendelkezései szerint terhükre kivethető vagyonváltságot azok kivetése előtt az 1922. év végéig önként befizetik, az ebben a törvényben megállapított kedvezményekben részesülnek.
2. § A kedvezményes fizetési módozatok igénybevételével lehet fizetni külön-külön a következő vagyonváltságokat:
1. az 1000 kat. holdnál kisebb mezőgazdasági ingatlanok után a vagyonváltságról szóló II. törvény 4. § 1. pontja értelmében járó búzaváltságot;
2. a városi és községi üres beltelkek után a vagyonváltságról szóló II. törvény 4. § 2. pontja értelmében járó vagyonváltságot;
3. a szőllőbirtok után a vagyonváltságról szóló II. törvény 21., 22. és 23. §-ai értelmében járó vagyonváltságot;
4. az erdőbirtok után a vagyonváltságról szóló II. törvény 42. §-a értelmében járó vagyonváltságot;
5. a mezőgazdasági ingatlan gazdasági felszerelésének eleven és holt leltári tárgyai után a vagyonváltságról szóló II. törvény 78. § I., a szőllőgazdaság felszereléséhez tartozó vagyontárgyak után a vagyonváltságról szóló II. törvény 78. § II. és az erdőbirtok gazdasági felszereléséhez tartozó eleven és holt leltári tárgyak után a vagyonváltságról szóló II. törvény 78. § III. pontja értelmében járó vagyonváltságot;
6. a kereskedő (kereskedelmi vállalat) árúraktára (árúkészlete) után a vagyonváltságról szóló II. törvény 98. §-a értelmében járó vagyonváltságot;
7. az ipari vállalat vagyona után a vagyonváltságról szóló II. törvény 120. és 121. §-ai értelmében járó vagyonváltságot, végül
8. a vagyonváltságról szóló II. törvény 139. §-ában felsorolt vagyontárgyak után az idézett törvény 141. §-a értelmében járó vagyonváltságot.
3. § Vagyonváltság fizetési kötelezettségének a 2. § 1-8. pontjaiban felsorolt minden esetben teljes mértékben eleget tesz a fél akkor, ha a terhére kivethető váltságösszeg 80%-át 1922. évi november hó 30-ig a kivetés bevárása nélkül önként befizeti.
Aki a fizetést 1922. évi november hó 30-ika után, de 1922. évi december hó 31-ike előtt teljesíti, a törvény szerint járó váltságösszeg 85%-ának lefizetésével tehet eleget vagyonváltságfizetési kötelezettségének.
Az előző két bekezdésben megállapított kedvezmények csak azokra vonatkoznak, akiknek a 2. § 2-8. pontjai alatt felsorolt esetekben minden egyes pont szerint kivethető vagyonváltsága külön-külön a 100,000 K-át meg nem haladja. Ha a vagyonváltságról szóló II. törvény szerint kivethető vagyonváltság összege valamelyik pontban említett vagyontárgyak után 100,000 K-nál több, ezt a pontot illetőleg a váltság fizetésére kötelezett fizetési kötelezettségének csak akkor tesz eleget, ha a törvény szerint kivethető teljes váltságösszeget az 1922. év végéig a kivetés bevárása nélkül önként befizeti. Ennek a fizetésnek elmulasztása esetén az 1923. évi március hónap végéig a vagyonváltságról szóló II. törvény rendelkezései szerint kivetendő váltságösszegen felül annak 25%-át, 1923. évi április hónap 1-től kezdve pedig annak 50%-át kell pótlék fejében fizetni. A vagyonváltságnak az 1923. évi április hónap 1-jén túl történő kivetésénél tehát a vagyonváltságot a törvény szerint járó összegnek 150%-ával (másfélszeres összegével) kell kivetni. Az így kivetett vagyonváltságra nézve az alaptörvény (1921:XLV. tc.) minden más rendelkezése változatlanul érvényben marad.
4. § Azokkal szemben, akik a 3. §-ban megszabott határidőn belül a váltságösszeg 80, illetve 85%-át, a 3. § harmadik bekezdésének eseteiben 100%-át, illetve 125%-át kivetés nélkül önként befizetik, a vagyonváltság fizetése, illetve később bekövetkezendő szabályszerű kivetése szempontjából, a következő szabályok irányadók:
1. a mezőgazdasági ingatlan után járó vagyonváltságnál a váltság fizetésére kötelezettel szemben a búza legmagasabb ára az 1922. év végéig 5000 K-ban állapíttatik meg;
2. a vagyonváltság kivetésénél a pénzügyigazgatóság nem módosíthatja a kivetési alapot, ha a fél a városi és községi beltelkek után járó vagyonváltság alapjául olyan helyen, ahol városi telekértékadót vagy ehhez hasonló más helyhatósági adót kell fizetni, a váltság alá eső telek értékéül a telekértékadó vagy más hasonló helyhatósági adó alapjául vett telekérték legalább kétszeres összegét vallotta be; olyan helyeken, ahol a telekértékadó alapjául már az 1921. évi becsérték szolgál, ugyanezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a fél az adó alapjául vett értékénél nem kisebb becsértéket vallott be.
Más helyeken abban az esetben, ha a telek 1921. január hó 1-e után vagyonátruházás tárgya volt és a vagyonváltság alapjául a fél a vagyonátruházási illetéknél alapul vett értéket vallotta be, szintén nincs kiigazításnak helye. Ha sem telekértékadó nincs az ingatlanra kivetve, sem átruházás tárgya nem volt, nincs kiigazításnak helye akkor, ha a kivetés során megállapítandó becsérték a bevallott becsértéket 10% vagy ennél kisebb összeggel haladja meg. Ha a megállapítandó becsérték a bevallott becsértéket 10%-nál nagyobb összeggel haladja meg, az 5. § 4. bekezdésében foglalt szabály nyer alkalmazást.
A vagyonváltságról szóló II. törvény 1. §-ának harmadik bekezdése a következő rendelkezéssel egészíttetik ki:
„A vagyonváltság szempontjából belterületnek kell tekinteni Budapest székesfőváros egész területét, az olyan városokban, ahol telekértékadó, vagy ehhez hasonló helyhatósági adó van, a városnak minden olyan területét, amelyre ez az adó kiterjed, egyéb helyeken pedig a városnak vagy községnek azt a területét, amely a földadókataszteri munkálatokban belterületnek van megjelölve.
Amennyiben valamely község vagy város beépített része a kataszteri munkálatokban belterületként megjelölt rész, határain túl terjeszkednék, a belterület közelebbi megjelölése a pénzügyigazgatóság feladata. A pénzügyigazgatóság megállapítása ellen a község előljárósága (városi tanács) a pénzügyminisztériumhoz élhet fellebbezéssel.”
3. A gazdasági felszerelések eleven leltári tárgyai után a vagyonváltságról szóló II. törvény 78. § I. A) pontja értelmében járó vagyonváltság kivetésénél nincs helye kiigazításnak azon a címen, hogy a váltság fizetésére kötelezettnek a közepesnél nagyobb állatállománya volt.
4. A gazdasági felszerelések eleven leltári tárgyai után a vagyonváltságról szóló II. törvény 78. § I. B) pontja értelmében járó vagyonváltság kivetésénél nincs helye kiigazításnak akkor, ha a váltság fizetésére kötelezett fél egy számos állat értékéül 10,000 K-t, a kiváló tenyészállatok értékéül pedig 30,000 K-t vallott be. Abban az esetben, ha az 1922. évi szeptember 1-én meglévő állatállomány kisebb, mint az 1921. évi április 1-én mutatkozott és az akkor teljesített összeírás alkalmával megállapított állatállomány volt, a vagyonváltság alapjának kiszámításánál ez a kisebb állatállomány az irányadó.
5. § Az önkéntes befizetés nem érinti a kincstárnak azt a jogát, hogy a vagyonváltságot az önként fizető fél terhére a törvény rendelkezései szerint megállapítsa.
Ha a kivetés alkalmával az tűnik ki, hogy a vagyonváltság fizetésére kötelezett a terhére a 4. §-ban foglaltak figyelembe vételével kivethető vagyonváltság 80, 85, 100, illetve 125%-ánál többet fizetett be, a többletet a befizetés napjától a visszatérítés elrendelésének napjáig számított 10%-os praemiummal együtt a fél egyéb köztartozásainak törlesztésére kell átszámolni, vagy ha nincs köztartozása, azt részére vissza kell téríteni.
Amennyiben a kivetés után az állapíttatik meg, hogy a vagyonváltság fizetésére kötelezett fél önkéntes befizetése a terhére jogszerűen kivethető vagyonváltság összegének 80, 85, 100, illetve 125%-át nem éri el, a befizetett összeg vagyonváltságának résztörlesztésére számoltatik el.
Ha az eltérés oka abban rejlik, hogy a fél olyan vagyontárgyakat, amelyeknél a vagyonváltság alapját becslés útján kell megállapítani, alacsonyan becsülte, de az eltérés a kivetés alkalmával megállapított érték 25%-ánál nem nagyobb, az adózó terhére pótlólag csak a két becsérték között mutatkozó különbség után az egész vagyonértéknek megfelelő váltságkulcs szerint járó vagyonváltságot kell kivetni és pedig abban az esetben, ha a befizetés 1922. évi december hónap 31-éig történt, az alaptörvény által megállapított összegében, ha pedig a 100,000 K-nál nagyobb összegű vagyonváltság befizetése 1923. évi március hónap 31-éig történt, a törvény szerint járó váltságösszeg 125%-ában. Ha pedig az eltérés 25%-nál több vagy az eltérés egyéb ok folytán mutatkozik, akkor a 3. § első és második bekezdéseinek eseteiben a vagyonváltságot az 1921:XLV. tc. rendelkezései szerint járó teljes összegében, a harmadik bekezdés eseteiben pedig annak 115, illetve 150%-ában kell megállapítani, azonban az előre fizetett váltságösszegnek a befizetés napjától a törvény szerinti első fizetési határnapig számított 10%-át a fél javára kell írni, olyképpen, hogy az így kiszámított összeggel a kivetendő vagyonváltság (100, 125, illetve 150%-os) összege csökkentessék.
6. § Az a váltság fizetésére kötelezett, aki a 3-5. §-okban megállapított kedvezményeket igénybe akarja venni, a fizetéssel egyidejűleg köteles az állampénztárnál bejelenteni azt, hogy mely vagyontárgyai után és milyen érték alapján kívánja a fizetést teljesíteni.
A bejelentés módját és a vagyonváltság fizetésénél alapul veendő összegek kiszámítására vonatkozó szabályokat a pénzügyminiszter rendelettel szabályozza.
7. § A vagyonváltságról szóló II. törvénynek azok a rendelkezései, amelyek megengedik, hogy a váltság fizetésére kötelezett fél a vagyonváltságot bizonyos esetekben és mértékben háborús államadóssági címletekkel vagy pénztári elismervényekkel is fizethesse, a kedvezményes fizetésekre nézve is az illető esetekben és mértékben alkalmazandók.
Amennyiben a váltság fizetésére kötelezett szőllőtulajdonos a terhére kivethető egész váltságot 1922. év végéig a jelen törvényben megszabott módon egyszerre lefizeti, a vagyonváltságnak fele összegét pénztári elismervénnyel is fizetheti, ha a szőllőn kívül más földbirtoka nincs és a váltság alá eső szőllőbirtok területe 3 kat. holdat meg nem halad.
8. § A vagyonváltságról szóló II. törvény 84. § első bekezdésében foglalt kedvezményt nemcsak a román, hanem más ellenséges megszálló csapat által okozott kárra nézve is alkalmazni kell.
9. § A vagyonváltságról szóló II. törvény alapján fizetendő összegeket az államháztartás egyéb eredményeitől elkülönítve kell kezelni oly célból, hogy azokat törlesztéses kölcsön formájában az állami üzemek mindenkori beruházási szükségletének a fedezésére lehessen igénybe venni.
10. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe és a pénzügyminiszter hajtja végre.
