1. § A tízezer tagot meghaladó taglétszámú szövetkezeteknél az alapszabályok úgy intézkedhetnek, hogy a szövetkezet közgyűlése a tagok által választott képviselőkből (kiküldöttekből) álljon, akik a közgyűlésen mindazokat a jogokat gyakorolják, amelyek a szövetkezeti tagok összességét a szövetkezet ügyei tekintetében megilletik.
Az alapszabályokban részletesen meg kell állapítani a képviselők választásának módját és a megválasztás időtartamát, továbbá a képviselő (kiküdött) közgyűlés szervezetét és ügyrendjét. Az alapszabályoknak ezek a rendelkezései csak akkor válnak joghatályosokká, ha azokat a cégbíróság jóváhagyja, lényeges tartalmukat a cégjegyzékbe bejegyzi és a Központi Értesítőben közzé téteti.
A kereskedelemügyi miniszter megengedheti, hogy azok a szövetkezetek, amelyek kivételes rendelkezés folytán legutóbbi közgyűlésüket küldöttekkel tartották meg, az 1923. évben a legutóbbi közgyűlésre választott küldöttekkel tarthassák meg közgyűlésüket.
2. § A szövetkezetek üzletrészének névértékét vagy az arra befizetendő összeget alapszabály módosításával fel lehet emelni. Az erre vonatkozó közgyűlési határozat csak akkor érvényes, ha a közgyűlésen megjelent tagoknak, illetőleg képviselőknek (küldötteknek) legalább háromnegyed része szavazott a felemelés mellett.
Az 1898:XXIII. tc. 11. §-a és az 1920:XXX. tc. 8. §-a hatályát veszti.
3. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe. Végrehajtásával a kereskedelemügyi miniszter bízatik meg, aki az érdekelt miniszterekkel egyetértően jár el.