1. § Magyarország területére kiterjedő hatáskörrel Országos Közlekedési Bizottság alakíttatik, amely a m. kir. kereskedelemügyi miniszternek vasúti, hajózási, közúti, gépkocsi (automobil) közlekedési, valamint légi forgalmi kérdésekben véleményadó és javaslattevő szerve.
A Bizottság székhelye Budapest.
2. § Az Országos Közlekedési Bizottságot vasúti és hajózási díjszabások ügyében, főleg ha fontosabb elvi jelentőségű díjszabási ügyekről van szó, - tartozzanak azok akár a kereskedelemügyi minisztérium, akár a magyar kir. államvasutak igazgatóságának ügykörébe, - a kereskedelemügyi miniszter kellő időben meghallgatni köteles.
3. § A Bizottság elnöke a m. kir. kereskedelemügyi miniszter, alelnöke a minisztertől kijelölt kereskedelmügyi államtitkár vagy a kereskedelemügyi minisztérium valamely főtisztviselője.
A Bizottság tagjainak száma az elnökön és alelnökön kívül: 30.
A tagokat a m. kir. kereskedelemügyi miniszter nevezi ki, még pedig egy-egy tagot a belügyi, a pénzügyi, a földmívelésügyi, az igazságügyi, a honvédelmi és a közélelmezési miniszterek kijelölése alapján, a többi 24 tagot a gazdasági életben résztvevők sorából.
A kinevezés három évre szól.
Ha haláleset, lemondás vagy az 5. § második bekezdésének rendelkezése folytán e három éven belül új kinevezés válik szükségessé, az új megbízatás csak a hároméves időszak lejártáig tart.
A tagok állása tiszteletbeli. A Budapesten kívül lakó tagok az ülések alkalmából lakóhelyükről Budapestre és vissza történő utazásaik céljaira a m. kir. államvasutak vonalain esetről-esetre díjmentes vasúti utazási kedvezményben részesülnek.
4. § A Bizottság ülése nem nyilvános.
A Bizottság ülésén tárgyalás alá kerülő ügyeket a m. kir. kereskedelemügyi miniszter állapítja meg.
Indítványt tag is tehet.
Az ülést a bizottság elnöke hívja össze; a tagok egyharmadának írásban kifejezett kívánságára nyolc napon belül az ülést össze kell hívnia.
A m. kir. kereskedelemügyi miniszter a Bizottság ülésére alája rendelt tisztviselőt is kirendelhet és az ülésre a Bizottság körén kívül álló más szakértőt is meghívhat.
Szavazati joga csak kinevezett tagnak van.
A Bizottság előadója rendszerint a m. kir. kereskedelemügyi miniszter által kirendelt és erre kijelölt tisztviselő, azonban a Bizottság saját kebeléből is választhat előadót.
5. § A Bizottság minden tagja köteles részt venni az üléseken.
Ha a tag öt egymásután következő ülésről indokolatlanul távol marad, tagsága megszűnik és helyének mással betöltéséről a m. kir. kereskedelemügyi miniszter intézkedik.
6. § A Bizottság irodai munkáját a m. kir. kereskedelemügyi minisztérium segédhivatala látja el és költsége a kereskedelemügyi tárcát terheli.
7. § A Bizottság szervezetét és működését egyebekben a m. kir. kereskedelemügyi minisztertől rendelettel megállapítandó ügyviteli szabályok határozzák meg.
8. § A Bizottság hatóságokkal és magánosokkal csak a m. kir. kereskedelemügyi miniszter útján érintkezhetik.
9. § Az Országos Közlekedési Tanácsról szóló 1907:XXXVI. törvénycikk hatályát veszti.
10. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe és a m. kir. kereskedelemügyi miniszter hajtja végre.