1. § Az Osztrák Köztársasággal Budapesten 1923. évi április hó 10-én kötött választott bírósági megállapodás a magyar állam törvényei közé iktattatik.
2. § Az 1. §-ban említett megállapodás eredeti magyar és német szövege a következő:
amelyeknek kormányai kinyilatkoztatták egymás előtt, hogy politikájuk a békés fejlődés irányában halad s hogy mindannak elkerülése végett, ami e békés fejlődést zavarólag befolyásolhatná, felismerték annak szükségét, hogy a felmerülő, mindkét országot érintő kérdésekben egymással érintkezésben maradjanak,
attól az óhajtól vezéreltetve, hogy a békének Közép-Európában való fenntartására és biztosítására közreműködjenek s hogy egymás közötti vonatkozásaikban a kötelező választott bíráskodás elvét érvényre juttassák,
elhatározták, hogy e célból megállapodást kötnek s meghatalmazottaikká kijelölték:
Ő Főméltósága a Magyar Királyság kormányzója:
daruvári Daruváry Géza belső titkos tanácsost, a m. kir. külügyminisztérium vezetésével megbízott m. kir. igazságügyminiszter urat,
és
az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöke:
Calice Ferenc rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter urat,
akik jó és kellő alakban talált meghatalmazásaik kölcsönös közlése után a következő rendelkezésekben állapodtak meg:
A magas Szerződő Felek kötelezik magukat, hogy abban az esetben, ha köztük a jövőben vitás kérdés merülne fel, első sorban arra fognak törekedni, hogy barátságos egyetértéssel megegyezést létesítenek.
Ha a vitás kérdés, bármily természetű legyen is az, ily módon meg nem oldható, úgy közös egyetértéssel azt külön e célra választott egy vagy több választott bíró elé kell terjeszteni.
Általánosságban a mindenkori választott bíróság székhelyéül váltakozva Bécs és Budapest jönnek tekintetbe.
Célszerűségi okokból a két kormány a vitás kérdést az Állandó Nemzetközi Bíróság elé terjesztheti.
Mielőtt a magas Szerződő Felek választott bírósághoz fordulnak, külön megállapodást fognak kötni, amelyben a vita tárgyát és a döntés alá kerülő vitapontokat szabatosan meg fogják jelölni.
Az előző rendelkezések oly vitás kérdésekre is alkalmazást nyernek, amelyek a jelen megállapodás megkötése előtti időben bekövetkezett tényekből származtak.
A jelen megállapodás megerősítendő s a megerősítő okiratok Budapesten mielőbb kicserélendők. A megállapodás a megerősítő okiratok kicserélése utáni tizenötödik napon lép életbe.
A megállapodás szövege a Nemzetek Szövetségének Titkárságával közöltetni fog.
Ha a magas Szerződő Felek egyike a jelen megállapodást felmondaná, a felmondás a másik Szerződő Féllel történt írásbeli közlése után csak egy év mulva lesz hatályos.
Ennek hiteléül a két Szerződő Fél meghatalmazottjai a jelen megállapodást aláírták és pecsétjeikkel ellátták.”