1. § A Török Köztársasággal Konstantinápolyban 1923. évi december hó 19. napján kötött barátsági szerződés a magyar állam törvényei közé iktattatik.
2. § Az 1. §-ban említett szerződésnek eredeti francia szövege és hivatalos magyar fordítása a következő:
Magyarország egyrészről és Törökország másrészről, egyaránt és őszintén óhajtván a Magyar Királyság és a Török Köztársaság között az őszinte barátságnak kapcsolatait létesíteni és megerősíteni,
és áthatva ugyanattól a meggyőződéstől, hogy a két Állam között létesült összeköttetések a két nemzet boldogulását és jólétét fogják szolgálni,
elhatározták, hogy barátsági Szerződést kötnek és ebből a célból Meghatalmazottaikká kinevezték, még pedig:
Ő főméltósága a Magyar Királyság Kormányzója:
Nemeskéri Kiss Sándor urat, Magyarország szófiai ügyvivőjét;
a Török Köztársaság Elnöke:
Adnan Bey doktort, Konstantinápoly képviselőjét Törökország nagy nemzetgyűlésében és a külügyminisztériumnak konstantinápolyi megbizottját.
Akik jó és kellő alakban talált meghatalmazásaik közlése után, a következő rendelkezésekben állapodtak meg:
1. Cikk. A Magyar Királyság és a Török Köztársaság között, úgyszintén a két Állam állampolgárai között zavartalan béke, valamint őszinte és állandó barátság fog fennállani.
2. Cikk. A Magas Szerződő Felek megállapodnak arra nézve, hogy a két Állam között diplomáciai viszonyt a nemzetközi jog elveinek megfelelően fogják létesíteni: megegyeznek abban, hogy mindegyiküknek diplomáciai képviselői a másik Államnak területén a viszonosság feltétele mellett, az általános nemzetközi közjog általános elveinek megfelelő bánásmódban fognak részesülni.
3. Cikk. A Magas Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy országaik között a konzuli és kereskedelmi viszonyokat, valamint azokat a feltételeket, amelyek mellett területeiken a másik Fél polgárai letelepedhetnek és tartózkodhatnak, egyezmények útján rendezni fogják, amelyekre nézve fenntartják maguknak, hogy azokat az általános nemzetközi közjog szabályainak megfelelően a teljes viszonosság alapján fogják megkötni.
4. Cikk. A jelen Szerződés meg fog erősíttetni és a megerősítő okiratok, mihelyt csak lehetséges, Angorában ki fognak cseréltetni. A Szerződés a megerősítő okiratok kicserélése utáni tizenötödik napon lép életbe.
Aminek hiteléül az illető Meghatalmazottak ezt a Szerződést aláírták és pecsétjeikkel ellátták.