A magyar társadalom a XIX. század elején a kultúra és tudomány fejlődésének hasonlíthatatlanul alacsonyabb fokán s a mainál semmivel sem jobb gazdasági viszonyok között saját erejéből valósította meg - a külföldön uralkodói kezdeményezésre és állami eszközökkel létrehozott tudományos intézményeket. Gróf Széchenyi Ferenc elhatározása, mellyel könyv- és éremgyüjteményét 1802-ben Országos Széchenyi Könyvtár néven a nemzetnek adományozta, a példaadás hatalmas erejével hatott a kor főúri és nemesi társadalmára, mely élén József nádorral, herceg Grassalkovich Antallal, gróf Széchenyi Ferencnével, gróf Széchenyi Lajossal, gróf Illésházy Istvánnal, gróf Csáky Lászlóval, gróf Brunszvikné Majthényi Annával, Pyrker János László egri érsekkel s a vármegyék nemességével nagyértékű gyüjtemények adományozásával és pénzbeli adományokkal tette lehetővé, hogy az Országos Széchenyi Könyvtár egyetemes nemzeti közgyüjteménnyé alakuljon át, ami a Magyar Nemzeti Múzeum létesítését statuáló 1808-ik évi VIII. törvénycikkel elvileg már teljesedésbe ment.
A rendi Magyarország országgyűlése felismerve az Országos Könyvtár, illetőleg a Nemzeti Múzeum alapításában és gyarapításában megnyilvánuló hazafias áldozatkészség kultúrális tudományos és nemzeti jelentőségét, a nagylelkű alapító és adományozó érdemeit a nemzet hálája jeléül az 1807:XXIV., 1808:VIII., 1827:XXXV. és 1836:XXXVIII. törvénycikkekben törvénybe iktatta.
1867 óta a közgyüjtemények fenntartása és fejlesztése elsősorban állami feladatnak tekintetett, de azért a Magyar Nemzeti Múzeumnak a magyar társadalommal való állandó kapcsolata sohasem szakadt meg. A jótevő maecenások egész sora gyarapította nagyértékű gyüjteménytárgyak adományozásával és pénzbeli ajándékokkal a Magyar Nemzeti Múzeum gyüjteményeit. A kisebb adományokról nem szólva, néhai József főherceg, Semsey Andor, Haynald Lajos, gróf Zichy Jenő, Delhaes István, gróf Apponyi Sándor, Mészáros Károly, gróf Festetich Rudolf, Hermann Antal, báró Lipthay Béláné, báró Révay Ferenc, báró Wodianer Albert, báró Bésán József, gróf Rédey Lajos, Bittnitz Lajos, legújabban, mióta szomorú államgazdasági viszonyaink újra a társadalom áldozatkészségére utalják kultúrintézményeinket, Todoreszku Gyula özvegye s egy magát megnevezni nem kívánó székely hölgy nagyszerű adományaikkal a gyüjtemények egy-egy addig elhanyagolt vagy szegényebb részének korszerű kifejlesztését tették lehetővé.
E nagyértékű adományok sorában is messze kimagaslik a Múzeum régi jótevőjének, gróf Apponyi Sándornak jelen adománya. A gyüjtemény, melyet a legnagyobb magyar bibliofil folyó évi szeptember hó 15-én teljes érvényű jogi formák közt kiállított, halálesetre szóló ajándékozási okirattal a Nemzeti Múzeumnak adományozott, az egész világon páratlanul álló, gazdag gyüjteménye a szakkörökben „Apponyiana” néven ismert magyar szerzőktől külföldön megjelent, a magyar vonatkozásokat tartalmazó XV-XVIII. századi könyveknek, aprónyomtatványoknak, térképeknek és metszeteknek, köztük igen sok unikumnak, melyeket értékesen egészít ki gróf Apponyi más irányú kisebb bibliofil gyüjteménye s a könyvek tudományos feldolgozásához szükséges nagyértékű segédkönyvtár. A Bibliotheca Apponyiana az adományozó 65 év óta idehaza és külföldön nagy anyagi áldozattal, következetesen és céltudatosan egyirányban folytatott gyüjtő munkájának eredménye. Egy minden szép és nagy dolog iránt fogékony magyar mágnás gyüjtő munkájával és a maga anyagi eszközeivel oly feladatot oldott meg, ami a Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárának feladata lett volna, ha az ehhez szükséges anyagi eszközökkel rendelkezik. Gróf Apponyi Sándornak az az elhatározása, hogy ezt, a mai gazdasági viszonyokról nem is szólva, a könyvek értékelésében bekövetkezett változások miatt soha többé össze nem gyüjthető, felbecsülhetetlen értékű gyüjteményt a magyar történettudomány és az egyetemes nemzeti kultúra szempontjait tartva szem előtt, nemzetének ajándékozza, a napoleoni háborúk utáni válságban nemzetükbe lelket öntő nagy Széchenyiekhez méltó, a mai viszonyok közt többszörösen szükséges példaadásra buzdító hazafias és kultúrális cselekedet, mely mindenképpen méltó arra, hogy a XIX. század elején történt nagy adományokhoz hasonlóan mindenek emlékezetére törvénybe iktattassék.