A bányatörvény alapján működő társpénztárak keretében a munkások és az altisztek, valamint ezek családtagjai a betegségi segélyezésen felül nyugbérellátásban is részesülnek. Ez a kötelezően megállapított nyugbérbiztosítás azonban a gyakorlatban úgyszólván teljesen hatálytalanná válik annak következtében, hogy mindegyik társpénztár külön-külön, önállóan látja el a nyugbérbiztosítás feladatait. Ez a rendszer már magában is ellenkezik az ily biztosítás észszerű követelményeivel, mert egy-egy társpénztár taglétszámának csekélysége csaknem kizárja annak lehetőségét, hogy a nyugbérbiztosítás ily szűk körben a kellő szolgáltatásokra megalapozottan végezhesse működését. Ebből következik, hogy az egyes társpénztárak szolgáltatásai távolról sem ütik meg a szükséges mértéket és szolgáltatásaiknak ez az elmaradása a mindenkor tapasztaltnál is érzékenyebben jelentkezik a jelenlegi nehéz gazdasági viszonyok s különösen a pénzérték nagymérvű csökkenése következtében. Ehhez járul, hogy eme csekély szolgáltatások sincsenek kellően biztosítva, annak következtében, hogy a társpénztárak egymástól teljesen külön állnak és közöttük viszonossági kapcsolat nincs. Ennek következtében ugyanis az a biztosított, aki a szolgálati viszonyból kilép és más bánya szolgálatába lép, a nyugbérbiztosítást teljesítő társpénztárnál szerzett összes jogait, sőt rendszerint még saját befizetéseit is elveszti és a nyugbérjogosultságra beszámítás alá eső szolgálati időt új munkaadójánál újból kell megkezdenie. Kétségtelen tehát, hogy e bajokon, amelyek a bányamunkásság körében érthető elégedetlenség okozói, elsősorban a bányamunkások nyugbérbiztosításának országos szervezésével kell sürgősen segíteni, nehogy a szolgálati hely változása továbbra is jogfosztó hatással legyen. E szervezés keretében kell majd gondoskodni arról is, hogy a nyugbérek a mai viszonyok szerint indokolt mértéket elérjék.
A pénztár ügyeinek paritásos önkormányzati alapon intézése - figyelemmel arra, hogy a biztosítás a biztosítottaknak és munkaadóiknak egyenlő teherviselésén fog felépülni, külön megokolásra nem szorul. Az ügyintézésnek az Országos Munkásbiztosító Pénztárra bízása abban a megfontolásban leli magyarázatát, hogy az új biztosítási ágazat szilárd megalapozása érdekében áll, ha ebbe a meglevő és a gyakorlatban kipróbált országos jellegű intézménybe kapcsolódhatik bele, amely a bányamunkásokra nézve ezidőszerint már a baleset esetére való biztosítást is ellátja. Ezt a megoldást azért is helyesnek látom, mert a bányamunkásságot mielőbb részesíteni kívánom az országos intézmény egységes segélyezésének jótéteményében, már pedig a sürgősség követelményeit szolgálja, ha a nyugbérbiztosítás ellátását meglevő intézményre bízzuk s nem tesszük még csak ezután szervezendő intézmény feladatává. A különböző szociális biztosítási intézményeknek a külföldön is egyre tért hódító központosítása és egységesítése ugyancsak ennek az intézkedésnek célszerűsége mellett szól.
Az állami üzemekre vonatkozó külön intézkedés lehetőségét ez üzemek különleges viszonyaira való tekintettel kellett fentartani.
