1. § A felsőbíróság a felülbírálás végett eléje kerülő ügyekben, minden olyan határozatában, amely az alsóbíróságnak 1924. évi július hó 20. napja előtt hozott határozatában megállapított pénzbüntetés vagy pénzbírság mértékét érintetlenül hagyja, tekintet nélkül arra, hogy a felülbírálás alapjául szolgáló perorvoslatot ki és kinek érdekében terjesztette elő, hivatalból köteles meghatározni azt az összeget, amely a korona időközben bekövetkezett értékcsökkenése következtében az alsóbíróság határozatában megállapított büntetés mértékének megfelel.
A pénzbüntetés vagy a pénzbírság ily átértékelésében az a szempont irányadó, hogy a vádlottat vagy a marasztaltat ugyanolyan mértékű vagyoni hátrány érje, mint érte volna akkor, ha az alsóbíróság határozata ellen perorvoslatot nem használnak; ehhez képest, ha a teljes mértékben átértékelt pénzbüntetés vagy pénzbírság az elítéltet vagy a marasztaltat vagyoni és kereseti viszonyaihoz mérten túlságosan sujtaná, a felsőbíróság az átértékelt összeget az elítélt vagy a marasztalt vagyoni és kereseti viszonyaihoz mérten belátása szerint szabadon mérsékelheti.
A felsőbíróság a határozat hozatalakor irányadó jogszabály keretén belül belátása szerint szabadon állapítja meg azt, hogy az átértékelt pénzbüntetés behajthatatlansága esetében mily tartamú szabadságvesztésbüntetésre kell átváltoztatni.
A felsőbíróságot az ebben a §-ban foglalt rendelkezések alkalmazásában sem az eljárási, sem az anyagi jognak rendelkezései nem akadályozzák.
A felsőbíróság hivatalból köteles az esetleg szükséges intézkedéseket rövid úton és közvetlenül megtenni a végett, hogy határozatának hozatalakor az elítélt vagy a marasztalt vagyoni és kereseti viszonyaira vonatkozó adatok rendelkezésére álljanak.
A felsőbíróság ennek a §-nak alapján tett rendelkezését ugyanabban a határozatban mondja ki, amelyet az ügyben egyébként hoz. Indokolásul erre a törvényre hivatkozni elegendő.
2. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe; rendelkezései kiterjednek a katonai s a rendőri büntetőbíráskodásra is.
