Törvényeinknek és alkotmányos gyakorlatunknak megfelelően a költségvetés kiadásait és bevételeit felölelő felhatalmazási javaslat terjesztendő elő.
Ezt a célt szolgálja a jelen törvényjavaslat, amelynek 1. §-a a rendes, az átmeneti és beruházási kiadásoknak végösszegeit, 2. §-a a kiadásokat és 3. §-a a bevételeket tartalmazza rovatonkint, címenkint és fejezetenkint, a 4. §-a pedig a kiadások és bevételek végösszegét és mérlegét tünteti fel és kimondja, hogy a felesleg a pénztári készletek gyarapítására fordítandó.
Az 1., 2. és 3. §-okban foglaltak a költségvetésnek megfelelnek, a 4. §-ban foglaltak pedig az állandóan követett gyakorlaton alapulnak s így indokolást nem igényelnek.
Nem igényelnek indokolást az 5. §-ban foglaltak sem, amelyek a tulajdonképpeni megajánlásra (appropriációra) vonatkoznak, mert az e szakaszban foglaltak természetes következményei az előző szakaszokban foglaltaknak és mert e szakasz szövegezése megfelel a bevett szövegezésnek.
Ez a szakasz a hitelátruházást - az előző évi költségvetési törvényben foglaltakkal azonos módon - nemcsak a kiadásoknak fejezetei, címei vagy rovatai között, hanem a „dologi kiadások” rovatoknak „kiküldetési és átköltöztetési költségek” alrovata és ezeknek a rovatoknak egyéb alrovatai között is általában tilalmazza, mivel ezen alrovat előirányzata nem szolgálhat a dologi kiadások emelésének vagy csökkentésének alapjául.
Az 1897:XX. tc. 15. §-a szerint a költségvetési törvény fejezetei, címei vagy rovatai között csak annyiban lehet helye hitelátruházásnak, amennyiben a törvény ezt kifejezetten megengedi. Ez alapon régebben a felhatalmazási javaslatnak egy külön szakaszában állapíttattak meg azok a fejezetek, címek és rovatok, amelyek között a hitelátruházás szükségesnek látszott. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban azt mutatták, hogy az előirányzott összegek célszerű és gazdaságos felhasználásának, valamint a hitelkeretek betartásának biztosítása a költségvetési év folyamán a költségvetésbe felvett összegek között bizonyos kiegyenlítéseket elkerülhetetlenné tesz, amely kiegyenlítések a költségvetési év elején előre meg nem állapíthatók. Ezekre való tekintettel a kormány, miként az előző költségvetési években, úgy ezúttal is, éppen attól a szemponttól vezéreltetve, hogy a hitelátruházást az elkerülhetetlen mérvre korlátozza, arra kér felhatalmazást, hogy - a pénzügyminiszter előzetes hozzájárulásával - a minisztertanács állapíthassa meg, hogy mely esetekben van hitelátruházásnak helye.
Egy-egy költségvetési év kezelésének tiszta és áttekinthető képe csak úgy biztosítható, ha minden egyes év önálló egészet alkot és nem vegyíttetnek össze a különböző évek hitelei. Kívánatos tehát, hogy az 1927/28. költségvetési évre szóló hiteleknél is kifejezetten kizárassék a költségvetési éven túli időben való felhasználás lehetősége. Ez már csak azért is keresztülvihető, mert az adott hitelkeret között aligha fog megtakarítás mutatkozni és így a két évi felhasználás biztosításának gyakorlati jelentősége aligha lenne. Ezt a célt szolgálja a jelen szakasz, amely úgy a rendes, mint az összes rendkívüli kiadások alatt előirányzott hitelekre kiterjed.
Az állami zárszámadás az 1880:LXVI. tc. 24. §-a szerint a következő öt részből áll: I. a költségvetési törvény berendezését követő összehasonlító kimutatásból, mely a valódi kezelést rovatokig bezárólag részletezi; II. az átfutó kezelés kimutatásából; III. az állami leltárból; IV. a mérlegekből és végül V. a zárszámadás I-III. részeinek felvilágosítására szolgáló részletezésekből, melyek a zárszámadás mellékleteit képezik. Az állami zárszámadások áttekinthetőségének előmozdítása és egyszerűsítése céljából azonban teljesen elegendő lenne, ha a zárszámadások az I-III. részek felvilágosítására szolgáló részletezések nélkül terjesztetnének elő. A zárszámadás I. részében ugyanis a valódi kezelés általában rovatokig terjedő, vagyis ugyanolyan részletezéssel hasonlíttatik össze az előirányzattal, mint amilyen részletezéssel a költségvetést a törvényhozás megszavazza s így nézetem szerint mellőzhető, hogy a zárszámadások az egyes rovatokon belül a részletes előirányzat alrovatai, esetleg tételei szerint is részleteztessenek és emiatt minden év zárszámadásához a kezelés részletezését tartalmazó füzetek adassanak ki. E füzetek kiadása egyébként azért is mellőzhető, mert az alrovatok (tételek) kezelésén kívül a valódi kezelésre vonatkozó mindazok az adatok, amelyek az eddigi eljárás szerint a részletezéseket tartalmazó füzetekben voltak közzétéve, a zárszámadás I. részébe, ennek némi bővítésével, beilleszthetők. Hasonlóképpen a zárszámadásnak az átfutó kezelést tartalmazó II. részébe is be lehet illeszteni a részletezésekben foglalt idevonatkozó összes adatokat, tehát a részletezéseket az átfutó kezelés miatt sem szükséges kimutatni.
Takarékossági szempontból is határozottan kívánatos, hogy a részletezések mellőztessenek. Ezek a részletezések ugyanis a költségvetési részletes előirányzatnak megfelelően, minden egyes számadási évre vonatkozóan 10-10 füzetet tennének s terjedelmük meghaladná az előirányzatról szóló füzeteket. Ennyi és ily terjedelmes füzetnek kiszedése és több száz példányban való kinyomtatása tetemes nyomdai költséget okozna, a nélkül, hogy e költségtöbblet gyakorlati haszonnal járna.
Meg kell jegyezni, hogy a zárszámadás terjedelmének a javasolt módon való korlátozása a legfőbb állami számvevőszék ellenőrző szolgálatát egyáltalán nem érintené és munkáját nem csökkentené. A számvevőségek ugyanis mindazokat a beadványokat, amelyek alapján a legfőbb állami számvevőszék az ellenőrzést teljesíti és a zárszámadásokat összeállítja, továbbra is az eddigi szabályoknak megfelelő tartalommal lesznek kötelesek megküldeni, minek folytán a legfőbb állami számvevőszék a kezelést ezentúl is egészen részletesen és teljesen behatóan az alrovatokig, illetőleg tételekig menőleg és a leltári kezelés szempontjából is el fogja birálni és ellenőrizni fogja és ha a kezelésnél annak bármely részében a fennálló szabályoktól eltéréseket tapasztal, ezeket a megfelelő rovatok kapcsán az országgyűlésnek bejelenteni köteles.
Azok az okok, amelyek eddig is indokolttá és szükségessé tették, hogy minél nagyobb összegek fordíttassanak beruházásokra, ezidőszerint is fennállanak, miért is a kormány folytatni kívánja a beruházási tevékenységét, amelynek során már eddig is igen nagy összegeket lehetett beruházásokra fordítani. Minthogy pedig ilyen célokra rendelkezésre áll a Nemzetek Szövetségének közbenjöttével 1924-ben felvett külföldi kölcsönnek még fel nem használt része és ilyen célokra felhasználhatók lennének az 1926/27. költségvetési évben várható bevételi többlet, továbbá a beruházások keretében eddig adott kölcsönöknek, előlegeknek, stb. törlesztéséből és kamatából várható összegek, nemkülönben a jelen törvényjavaslat 10. §-a alapján a vármegyéknek nyujtandó előlegek visszafizetéséből az 1927/28. évben várható bevételek és az ilyen előlegekre számításba vett összegnek esetleges maradványa, a jelen szakaszban felhatalmazást kérek arra, hogy az említett külföldi kölcsön hozadékából további 58 millió pengőt, továbbá az említett egyéb összegeket is beruházásokra lehessen fordítani. Ezzel kapcsolatban azonban azt is kimondandónak tartom, hogy úgy ezek az 1927/28. évben felhasználandó összegek, mint a költségvetésen kívül már korábban beruházásokra engedélyezett összegeket alapszerűleg kell kezelni és a szerint kell elszámolni, aminek az a célja, hogy az állami zárszámadásban ezek a beruházások és fedezetük a folyó kiadásoktól és bevételektől teljesen elkülönítve, önállóan tüntettessenek fel és ezáltal az országgyűlés egybefoglalt, teljes és részletes tájékoztatást kapjon a beruházásokról a nélkül, hogy ezzel a folyó kiadások és bevételek összegei indokolatlanul felduzzasztatnának. A tervezett beruházások a jelen törvényjavaslat mellékletében vannak részletesen felsorolva, azok indokolása pedig a 77-102. oldalakon foglaltatik.
Ezidőszerint sem az 1926/27. évi bevételi többletek, sem pedig az 1925:IX. tc. 9. §-a alapján felhasználható összegek még nem állapíthatók meg pontosan, ezért a jelen szakasz (3) bekezdésében felhatalmazást kell kérnem arra, hogy abban az esetben, ha a jelen szakasznak (1) és (2) bekezdése alapján kisebb összeg állna rendelkezésre, mint amekkora a jelen törvény mellékletében felsorolt beruházásokra és egyéb kiadásokra számításba vétetett, e beruházások, illetőleg egyéb kiadások közül egyeseket mellőzni vagy csökkenteni lehessen. Ha pedig nagyobb összeg állana rendelkezésre, az ennek terhére eszközlendő beruházásokról és egyéb kiadásokról a kormány az 1928/29. évi költségvetésnek a törvényhozás elé való terjesztésekor kíván jelentést tenni.
A 9. § indokolásához külön mellékletként van csatolva az 1927/28. költségvetési évre tervbevett beruházások és egyes egyéb kiadások indokolása.
Az 1926:XV. tc. 19. §-a felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a belügyminiszterrel egyetértve a vármegyék részére szolgáló külföldi hosszú lejáratú törlesztéses kötvény-kölcsön felvételére szerződést köthessen. Ezen felhatalmazás alapján felvett kölcsön egy része a vármegyék részére már folyóvá tétetett, a második részlet folyóvá tétele azonban még hosszabb időt vesz igénybe. Miután fontos közgazdasági érdekek fűződnek ahhoz, hogy a vármegyék a külföldi kölcsön hozadékából tervezett útépítéseket minél előbb és minél gyorsabb ütemben végezhessék, a kormány a kölcsön második részletére nyujtandó és az útadójövedelem megfelelő lekötésével biztosítandó előlegekkel kívánja ezt lehetővé tenni.
Az 1926/27. évi állami költségvetés egybeállítása alkalmával még nem történt döntés abban az irányban, hogy visszaállíttatik-e a lakásoknak szabad forgalma vagy hogy megmarad-e a kötött lakásforgalom. Ezért az 1926/27. évi állami költségvetésben a tényleges szolgálatban álló alkalmazottak, valamint a nyugdíjasok és özvegyek részére az aranykorona értékben megállapított alap-lakáspénzüknek 50%-a és közüzemi költségek fejében további 5%-a irányoztatott elő. Tekintettel azonban arra, hogy az 1926. évi 2830/M. E. számú rendelettel a háztulajdont korlátozó kivételes szabályok a községekben az 1926. évi május hó 1. napjával hatályon kívül helyeztettek és ennek folytán 1926. évi november hó 1-je óta a községekben a bér a háztulajdonos és bérlő közös megegyezésével szabadon állapítható meg, az 1926. évi 5200/M. E. számú rendelettel pedig a városokban az 1917. évi november hó 1. napján érvényesen kikötve volt tiszta bér az 1926. évi májusi bérévnegyedre megállapított 50%-kal szemben az 1926. évi novemberi bérévnegyedre 5%-kal, az 1927. évi május bérévnegyedre pedig további 5%-kal felemeltetett, elkerülhetetlenné vált, hogy a közszolgálati alkalmazottaknak, nyugdíjasoknak és özvegyeknek lakáspénzei is az általános béremelésnek megfelelőleg felemeltessenek.
Ilyen irányban intézkedett a kormány az 1926. évi 8700/M. E. számú, az 1926. évi 10,100/M. E. számú és az 1927. évi 1800/M. E. számú rendeletekkel s ezen intézkedések jóváhagyását célozza e szakasznak (1) bekezdése.
Az 1924:IV. tc. 2. §-ához tartozó a) melléklet A. II. része 1. pontjának (5) bekezdésében felhatalmazást nyert a kormány arra, hogy rendezhesse azt a kérdést, hogy a közszolgálat egyes ágazataiban hány és milyen minőségű állásra és alkalmazásra van szükség és hogy az egyes állások és alkalmazások a munkakörnek megfelelően milyen elnevezéssel jelöltesenek meg. Az 1925. évi 7000/M. E. számú rendelettel foganatosított általános fizetésrendezéssel kapcsolatban rendezést nyertek a tisztviselői létszámviszonyok s csak az állami és vármegyei altisztek és kisegítő szolgák létszámviszonyainak és az ezzel kapcsolatos kérdéseknek rendezése maradt hátra. A kormány ezeket a kérdéseket az 1927. évi 3000/M. E. számú rendelettel szabályozta s az altiszti állások és kisegítő szolgai alkalmazások az 1927/28. évi állami költségvetési előirányzatba ennek a szabályozásnak megfelelően vétettek fel. A jelen szakasznak (2) bekezdése az altiszti kérdések említett szabályozásának jóváhagyására vonatkozik.
A magyar főudvarnagyi bíráskodásról szóló 1909:XVI. tc. 1. §-ának 3. bekezdése szerint: „A magyar főudvarnagyi bíróság két ülnökét, valamint két helyettesüket a magyar szent korona országaiban működő törvényszékek bírái közül, ebbeli hivatali alkalmazásuk tartamára, a magyar minisztérium előterjesztésére és a m. kir. miniszterelnök ellenjegyzése mellett Ő Felsége a király nevezi ki és ugyanígy jelöli ki az elnök helyetteséül az egyik ülnököt”.
E rendelkezés a kir. ítélőbírák és a kir. ügyészek státusáról szóló 1920:XX. tc. rendelkezéseire figyelemmel úgy értelmeztetett ugyan, hogy a főudvarnagyi bíróság ülnökei törvényszéki tanácselnökök is lehetnek, mégis előállott a jogszolgáltatás érdekei szempontjából hátrányos az a helyzet, hogy amikor a főudvarnagyi bíróságnál hosszabb időn át szolgálatot teljesítő bíró, aki az e bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben már teljes gyakorlatot szerzett, érdemessé vált arra, hogy a kir. ítélőbírák és kir. ügyészek részére megállapított harmadik fizetési csoportba előlépjen, e fizetési csoportba csak akkor nevezhető ki, ha a főudvarnagyi bíróságtól megválik és helyét olyan bíró foglalja el, aki e bíróságnál addig még szolgálatot nem teljesített és így új munkakörének ellátásához a szükséges gyakorlattal nem rendelkezik. Figyelemmel különösen arra, hogy a főudvargyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyek egy része nemzetközi jelentőségű és így igen fontos, hogy ennek a bíróságnak működésében zökkenés ne álljon be, szükséges, hogy az 1909:XVI. tc. idézett rendelkezésének megváltoztatásával lehetővé váljék, hogy a főudvarnagyi bíróságnál a III. fizetési csoportba tartozó ítélőbíró is teljesíthessen szolgálatot.
Azok a földbirtokpolitikai célok, amelyek a földbirtokreformot indokolttá tették, ezen reform befejezése után is kétségtelenül nem egy esetben szükségessé fogják tenni az állam közbelépését. Erre módot nyujt az 1920:XXXVI. tc. III. fejezetében az állam javára biztosított elővásárlási jog, amelyet már eddig is több esetben lehetett előnyösen alkalmazni, mert segélyével számos község határát meg lehetett nagyobbítani, az ottani törpe- és kisbirtokosokat több földhöz lehetett juttatni, a földnélkülieknek pedig kisebb parcellákat vagy házhelyeket lehetett szerezni. E mellett az a körülmény, hogy az ország határain belül alig van erdő és ezek is gyenge minőségűek, feltétlenül szükségessé teszi, hogy az ország erdőállományának nemcsak fenntartására, hanem annak gyarapítására is, illetőleg egyes meglévő erdőknek az okszerűbb erdőgazdálkodás céljából az állam részére való megszerzésére minden alkalom felhasználtassék. Úgy az elővásárlási jog gyakorlása, mint az erdőállomány gyarapítása azonban csak akkor lehetséges, ha megfelelő fedezet áll rendelkezésre.
Nehogy a költségvetést kelljen a szükséges fedezettel megterhelni, legcélszerűbb, ha a vagyonváltság földek értékesítéséből befolyó összegek fordíttatnak - a törvényekben megállapított egyéb célok mellett - ezekre a célokra is. Ez annál inkább indokolt, mert a vagyonváltság földek értékesítéséből befolyó összegeknek a szóbanforgó célokra való felhasználása nem jelenti a vagyonváltság állagának változását, minthogy úgy a földhöz juttatottak által fizetendő ellenértékben, mint az állami föld- vagy erdőbirtokállománynak növekedésében a felhasznált összegek mindenkor meg fognak térülni.
