1927. évi XXXII. törvénycikk indokolása

Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvénybeiktatásáról * 

Általános indokolás

Régi óhajtása a nemzetnek, hogy a magyar országgyűlés törvénybe iktassa Kossuth Lajosnak örök érdemeit és mindnyájunk lelkében kitörölhetetlenül élő nagy emlékét.

Ennek a régi óhajtásnak, amely a képviselőház kebelében is már több ízben felmerült, tesz eleget a kormány akkor, amidőn „Kossuth Lajos örök érdemeinek és emlékének törvénybeiktatásáról” készült javaslatát beterjeszti.

A törvényjavaslat előterjesztésére alkalmul szolgált az is, hogy éppen most készül a nemzet Kossuth Lajosnak a haza határain is túl sugárzó dicsőségét hirdető emlékmű országos ünneplés keretében történő felavatására.

Kossuth Lajos történeti nagysága és eszméi sokkal jobban áthatották az egész nemzetet, hogysem szükséges volna az ő korszakalkotó jelentőségét, amely valóban a haza újjáalakítói között biztosított számára helyet, e javaslat indokolásaképpen behatóan és részletesen méltatni. Egyébként is az ő szellemének és értékekben gazdag működésének kincsesbányája szinte kimeríthetetlen.

E helyen tehát elegendőnek vélem rámutatni arra, hogy ő volt az, aki a nemzeti függetlenség és öncélúság gondolatát tűzte ki minden magyar törekvés vezércsillagául. Az ő szavai serkentettek a legerősebben az alkotmányos szabadság és jogegyenlőség kivívására s ő tett legtöbbet ezeknek intézményes megteremtésére és biztosítására. Amikor pedig kockán forgott a magyar alkotmányosság és függetlenség, az ő gyujtó szavára egy nemzet igazsága - látszólag - elbukott, az ő igéinek tüzén egy egész világ rokonszenve gyult fel a magyar ügy iránt, amelyet európai kérdéssé tett „míg az az igazság és jog szerint meg nem oldatik”. És hontalanságában is leghívebb és legnagyobb polgára maradt hazájának. Hazája sorsán való bánkódása idején pedig azt hirdette nekünk, hogy „minden van fájdalmamban, csak egy nem! a reménytelenség nem! a kétségbeesés hazám jövője felett nem!” ő rendületlenül hitt az egy Isteni örök igazságban...

A magyar országgyűlésnek most, hogy végre Kossuth Lajosnak az ország szívében, a fővárosban, a törvényhozás háza előtt emelkedő márványalakjához elzarándokolhat a nemzet hitet és vigasztalást meríteni, meg kell ragadnia az alkalmat arra, hogy a maga részéről is kifejezze hódolatát és háláját a hazának e nagy fia iránt.

Ennek a hódolatnak és hálának az országgyűlés a legméltóbban úgy adhatja jelét, ha Kossuth Lajosnak elévülhetetlen és örök érdemeit, valamint nevének a nemzet lelkében kitörölhetetlenül élő és soha el nem múlható emlékét az ország törvényeinek sorába iktatja.