1. § A büntetőtörvénykönyvekben (1878:V. törvénycikk = Btk. és az 1879:XL. törvénycikk = Kbtk.) és más törvényekben bűntett, vétség vagy kihágás minősítéséül (1908:XXXVI. tc. 39-42., 48., 49. és 51. §, 1879:XXXI. tc. 69., 73. és 74. §, 1894:XII. tc. 93., 94. és 97. §) vagy egyéb célból (1896:XXXIII. tc. 532. és 547. §, 1901:XX. tc. 14. és 17. §) meghatározott büntetőjogi értékhatárok ugyanannyi számú pengőben állapíttatnak meg, ahány számú korona volt vagy ahány számú koronának felelt meg az eredetileg meghatározott összeg.
2. § A Btk.-nek, a Kbtk.-nek, továbbá más törvényeknek és egyéb jogszabályoknak azok a rendelkezéseik, amelyek főbüntetésként pénzbüntetést határoznak meg, a pénzbüntetés összege tekintetében hatályukat vesztik és a kiszabható pénzbüntetés összegének meghatározására a jelen törvény alábbi rendelkezései (5-7. §) irányadók.
3. § A Btk.-nek, a Kbtk.-nek, továbbá más törvényeknek és egyéb jogszabályoknak azok a rendelkezései, amelyek egyes cselekményekre mellékbüntetésként határoznak meg pénzbüntetést, hatályukat vesztik.
Ha a terheltnek megfelelő vagyona, jövedelme vagy keresete van, szabadságvesztésbüntetés mellett mellékbüntetésként pénzbüntetést kell megállapítani a vagyon elleni bűntettek, vétségek és kihágások minden esetében, továbbá bármely bűntett, vétség vagy kihágás esetében, ha azt nyereségvágyból vagy jogtalan vagyoni haszonszerzés céljából követték el.
Ezenfelül, ha a terheltnek megfelelő vagyona, jövedelme vagy keresete van, szabadságvesztésbüntetés mellett mellékbüntetésként pénzbüntetést állapíthat meg a bíróság egyéb bűntett, vétség vagy kihágás esetében is, ha tekintettel az elítélt egyéniségére úgy találja, hogy a pénzbüntetés alkalmazásával az elítélt újabb bűncselekmény elkövetésétől hatályosabban lehet visszatartani.
Pénzbüntetés mellett mellékbüntetésként pénzbüntetést nem lehet megállapítani.
4. § Vétség vagy kihágás esetében a bíróság választása szerint a szabadságvesztésbüntetés mellőzésével főbüntetésként megfelelően súlyos pénzbüntetést alkalmazhat, de csak akkor, ha tekintettel az elítélt egyéniségére, úgy találja, hogy megfelelően súlyos pénzbüntetés alkalmazásával őt éppen úgy vagy érzékenyebben lehet megbüntetni és őt újabb bűncselekmény elkövetésétől éppen úgy vagy hatályosabban lehet visszatartani, mint a cselekménnyel arányban álló szabadságvesztésbüntetés alkalmazásával.
Az e § alapján kiszabott pénzbüntetés feltételes felfüggesztésének (1908:XXXVI. tc. 1. és 8. §) nincs helye.
5. § A pénzbüntetés legkisebb összege általában egy pengő; a 4. § alapján kiszabható pénzbüntetés legkisebb összege azonban kihágás esetében tíz pengő, vétség esetében ötven pengő.
A pénzbüntetés legmagasabb összege:
bűntett esetében húszezer pengő;
vétség esetében nyolcezer pengő;
kihágás esetében hatszáz pengő, ha a kihágást törvény, kétszáz pengő, ha miniszteri rendelet, száz pengő, ha törvényhatósági szabályrendelet vagy államrendőrségi rendelet (1881:XXI. tc. 8. §) és negyven pengő, ha városi szabályrendelet határozza meg.
Ezek az összegek irányadók akkor is, ha a bíróság a pénzbüntetést kísérlet esetében vagy rendkívüli enyhítő jogánál fogva alkalmazza (Btk. 66. §, 92. §; Kbtk. 21. §).
6. § A pénzbüntetést minden elítéltre külön kell megállapítani.
A pénzbüntetés összegének megállapításában a bíróság nemcsak a cselekmény alanyi és tárgyi súlyosságát, hanem egyúttal az elítélt egyéni, vagyoni és kereseti viszonyait is vegye figyelembe. E körülmények figyelembevételével a pénzbüntetést úgy kell megállapítani, hogy a kiszabott pénzbüntetés a különböző vagyoni és kereseti viszonyok között élő különböző egyénekre nézve egyenlő súlyú cselekménnyel szemben vagyoni és kereseti viszonyaikhoz arányítva egyenlő súlyú vagyoni hátrányt jelentsen. A meghatározott határok között ügyelni kell arra is, hogy a kiszabott pénzbüntetés ne legyen oly súlyos hátrány, amely az elítéltnek vagyoni romlását vagy aránytalan megterhelését idézhetné elő.
7. § Ha a bíróság ugyanazt az elítéltet egy határozatban több cselekmény halmazata esetében ítéli pénzbüntetésre, a pénzbüntetést valamennyi bűncselekmény miatt együttesen egy összegben kell megállapítani, tekintet nélkül arra, hogy a pénzbüntetés főbüntetésként vagy mellékbüntetésként van kiszabva.
A pénzbüntetésnek az 5. §-ban meghatározott legmagasabb összegét halmazat esetében sem lehet felemelni, ha az egyik cselekmény bűntett vagy vétség. Több bűntettnek vagy bűntettnek és más cselekménynek halmazata esetében a bűntettre megállapított, több vétségnek vagy vétségnek és kihágásnak halmazata esetében a vétségre megállapított legmagasabb összeg irányadó.
Kihágások halmazata esetében a kihágásokra az 5. §-ban meghatározott legmagasabb összeget fel lehet emelni, még pedig, ha az elkövetett valamennyi kihágásra ugyanaz az összeg van legmagasabb összegként meghatározva, e legmagasabb összeg kétszereséig; olyan kihágások halmazata esetében pedig, amelyekre különböző összegek vannak legmagasabb összegként meghatározva, a két legmagasabb összeg együttes összegéig.
8. § Az ítéletben meg kell állapítani, hogy a pénzbüntetést behajthatatlansága esetében milyen nemű és tartalmú szabadságvesztésbüntetésre kell átváltoztatni.
Életfogytig tartó fegyház, továbbá tizenöt évi vagy ennél hosszabb ideig tartó szabadságvesztésbüntetés mellett kiszabott pénzbüntetést behajthatatlansága esetében szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatni nem lehet.
9. § Ha a pénzbüntetés főbüntetés, a vétség miatt kiszabott pénzbüntetést fogházra, a törvény szerint államfogházzal büntetendő vétség miatt a jelen törvény 4. §-a alapján kiszabott pénzbüntetést államfogházra, a kihágás miatt kiszabottat elzárásra kell átváltoztatni. Ha a bíróság ugyanazzal az elítélttel szemben egy elítélttel szemben egy ítéletben több bűncselekmény miatt állapít meg főbűntetésként pénzbüntetést és azt az egyik cselekmény miatt fogházra, a másik miatt államfogházra vagy az egyik cselekmény miatt fogházra, a másik miatt elzárásra kellene átváltoztatni, a pénzbüntetést fogházra kell átváltoztatni.
Ha a bíróság a pénzbüntetést szabadságvesztésbüntetés mellett mellékbüntetésként szabta ki, a pénzbüntetést ugyanolyan nemű szabadságvesztésbüntetésre kell átváltoztatni, amilyenben a főbüntetést szabta ki.
10. § A pénzbüntetések szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatásában egy pengőtől száz pengőig terjedő összeg helyett egy-egy napot lehet számítani.
A bíróság azt az összeget, amely helyett a pénzbüntetés behajthatatlansága esetére egy napi szabadságvesztésbüntetést állapít meg, az elítélt egyéniségének, vagyoni és kereseti viszonyainak figyelembevételével úgy határozza meg, hogy az elítéltet a pénzbüntetés lefizetésére indítsa.
11. § A pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetés tartama nem haladhat meg bűntett esetében egy évet, s akár főbüntetésként, akár mellékbüntetésként alkalmazták, vétség esetében nem haladhat meg hat hónapot. Ezt a tartamot bűntettek és vétségek halmazata esetében sem lehet felemelni.
Kihágás esetében a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetés tartama akár főbüntetésként akár mellékbüntetésként alkalmazták a pénzbüntetést, nem haladhat meg harminc napot, ha a kihágást törvény, tíz napot, ha miniszteri rendelet, öt napot, ha törvényhatósági szabályrendelet vagy államrendőrségi rendelet, két napot, ha városi szabályrendelet állapítja meg. Kihágások halmazata esetében a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztésbüntetés e tartamok kétszereséig terjedhet.
Ha a pénzbüntetést a bíróság e törvény 4. §-a alapján alkalmazta, a behajthatatlanság esetére megállapítandó szabadságvesztésbüntetés nem haladhatja meg a szabadságvesztésbüntetésnek az illető cselekményre a jogszabályban megszabott legmagasabb tartamát.
12. § Ha a bíróság egy ítéletben több kihágás miatt elzárással együtt alkalmaz pénzbüntetést, ebben az esetben a főbüntetésként kiszabott elzárásbüntetésnek és a pénzbüntetést helyettesítő elzárásbüntetésnek együttes tartama nem haladhat meg százhúsz napot, ha a kihágásokat törvény, harmincöt napot, ha a miniszteri rendelet, tizenöt napot, ha törvényhatósági és hét napot, ha városi szabályrendelet állapítja meg.
13. § A büntetést végrehajtó hatóság a pénzbüntetés megfizetésére halasztást adhat és azt is megengedheti, hogy az elítélt a pénzbüntetést vagyoni és kereseti viszonyainak és egyéb körülményeinek megfelelő részletekben fizesse meg.
Ha az elítélt a pénzbüntetést vagyoni romlás veszélye nélkül csupán munkájának jövedelméből tudja megfizetni, módot kell neki nyujtani arra, hogy a pénzbüntetést munkájának keresményéből fizesse meg vagy törlessze le.
A pénzbüntetést az elítélt hagyatékából csak abban az esetben lehet behajtani, ha az ítélet még az elítélt életében jogerőre emelkedett.
14. § A polgári bíróságok hatáskörébe tartozó vétségekre (kereskedelmi vétségekre, a szerzői jog bitorlásának vétségére) meghatározott pénzbüntetések vagy pénzbírságok tekintetében a jelen törvénynek a vétségek pénzbüntetésére vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
15. § Az erdőrendészeti áthágások miatt (1879:XXXI. tc. Első Cím IV. fejezet), valamint a büntető vagy a polgári peres és nem peres vagy a közigazgatási eljárás folyamán büntetésként vagy rendbüntetésül kiszabható pénzbüntetés vagy pénzbírság összege, ha ezt az 1921. évet megelőzőleg alkotott jogszabály határozta meg, ugyanannyi számú pengő, ahány számú korona volt, vagy ahány számú koronának felelt meg az eredetileg meghatározott összeg.
Az 1921. évben vagy később alkotott jogszabályban meghatározott ily pénzbüntetés vagy pénzbírság legmagasabb összege kétszáz pengő, fegyelmi vétség büntetése esetében ezer pengő, nem haladhatja azonban meg azt az összeget, amekkora a jelen törvény hatályba lépését közvetlenül megelőző időben hatályos jogszabály alapján megállapítható volt.
16. § Pénzbírságot behajthatatlansága esetében csak akkor lehet szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatni, ha azt a fennálló jogszabály kifejezetten rendeli.
17. § Az 1894:XII. tc. 109. és 111. §-a alapján követelhető kárdíj és hajtópénz tekintetében az 1879:XXXI. törvénycikkbe foglalt erdőtörvény 85. §-ának első és harmadik bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az árszabályzatot a közigazgatási bizottság a vármegyei m. kir. gazdasági felügyelővel egyetértve állapítja meg.
Az előbbi bekezdésben említett árszabályzat közhírré tételéig a kárdíjat és a hajtópénzt ugyanannyi számú pengőben és fillérben kell megállapítani, amennyi számú koronában és fillérben összegét az 1894:XII. tc. 110. és 111. §-a meghatározta. Az árszabályzat közhírré tétele után az árszabályzatban meghatározott értékek lesznek irányadók.
18. § A fiatalkorúak bíróságáról szóló 1913:VII. tc. 69. §-a értelmében fiatalkorúra kihágás miatt kiszabható pénzbüntetés egy pengőtől száz pengőig terjedő összegben állapíttatik meg; ezt a §-t a jelen törvény rendelkezései egyébként nem érintik.
19. § Az 1-18. §-ok helyett a katonai büntetőbíráskodásban a következő rendelkezések irányadók:
A katonai büntető jogszabályokban valamely cselekmény büntetőjogi elbírálására mértékadóként megállapított minden pénzösszeg, valamint az eme jogszabályokban meghatározott pénzbüntetések (pénzbírságok) legkisebb és legmagasabb kiméretei, nemkülönben a pénzbüntetésnek szabadságvesztésbüntetésre való átváltozásánál mértékadó összeg ugyanannyi pengőben állapíttatnak meg, mint amennyi korona volt vagy ahány koronának felel meg az eredetileg meghatározott összeg.
Az 1920. évben vagy későbben alkotott jogszabályoknak a katonai büntetőbíráskodásra is kiterjesztett büntető rendelkezéseiben meghatározott és a jelen törvény hatálybalépését közvetlenül megelőző időben hatályos szorzószámmal felemelt pénzbüntetések az 1925:XXXV. tc. 17. §-a második bekezdésének figyelembevételével pengőre átszámított összegben szabandók ki.
Jelen § rendelkezései ennek a törvénynek életbelépése előtt elkövetett és még jogerősen el nem bírált bűncselekményekre csak annyiban alkalmazandók, amennyiben az eddig érvényben volt jogszabályoknál enyhébbek.
20. § E törvény rendelkezései nem érintik a jövedéki kihágások tekintetében - ideértve a pénzügyi jogszabályokba ütköző szabálytalanságokat is - megállapított pénzbüntetésekre és pénzbírságokra vonatkozó rendelkezéseket.
Érintetlenül maradnak továbbá az 1920:XXXII. tc. 6. §-ának az adócsalás miatt mellékbüntetésként kiszabható pénzbüntetésre vonatkozó és 13. §-a második bekezdésének a végrehajtás felfüggesztését tiltó rendelkezései. Az 1920:XXXII. tc. 7. §-ának harmadik bekezdése hatályát veszti s egyebekben a jelen törvény rendelkezéseit adócsalás esetében is alkalmazni kell.
21. § E törvénynek a pénzbüntetés összegére vonatkozó rendelkezései nem érintik azokat a jogszabályokat, amelyek szerint az egyes esetben kiszabható pénzbüntetés vagy pénzbírság összege százalékban vagy hányadban van kifejezve vagy a kártól vagy a jogtalan nyereségtől függ.
Érintetlenül maradnak továbbá az 1916:IV. tc. 6. §-ának kivételes rendelkezései és érintetlenül maradnak a törvényeknek ama rendelkezései, amelyek az 1916:IV. tc. 6. §-ára hivatkozással, vagy ugyanoly mértékben határozzák meg az elzárásbüntetésnek és a pénzbüntetésnek a mértékét; a most hivatkozott §-ban s az ily törvényben kétezer koronában meghatározott összeg azonban kétezer pengőben állapíttatik meg.
22. § A jogszabályoknak mindazok a rendelkezései, amelyek a jelen törvény rendelkezéseivel ellenkeznek, hatályukat vesztik; így a jelen törvény 2. és 3. §-ának első bekezdésében, a 20. § második bekezdésében már megjelölt jogszabályokon felül hatályukat vesztik különösen:
a Btk. 26., 53. és 102. §-a;
a Kbtk. 16., 17. és 30. §-a abban a részükben, amelyben a pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezést tartalmaznak, továbbá 22. és 23. §-a, a 29. §-ának b) pontja;
egyes törvényeknek azok a rendelkezései (különösen az 1879:XXXI. tc. 77. §, 1894:XII. tc. 114. §, 1896:XXXIII. tc. 12. §, 1911:I. tc. 791. §, 1920:XV. tc. 5. §), amelyek a behajthatatlan pénzbüntetésnek szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatása tekintetében a jelen törvénytől eltérő szabályokat állapítanak meg, ide nem értve a jövedéki kihágások tekintetében irányadó jogszabályokat;
az 1921:XXVIII. törvénycikk.
23. § A jelen törvénnyel nem érintett jogszabályokban meghatározott pénzbüntetéseknek és pénzbírságoknak pengőértékre átszámítása és pengőértékben megállapítása tekintetében, amennyiben erről külön jogszabály nem rendelkezik, a pengőértékről alkotott 1925:XXXV. törvénycikk idevágó rendelkezései irányadók.
24. § E törvény pénzbüntetésre vonatkozó rendelkezéseinek téves alkalmazása vagy téves nem alkalmazása mind a vádlott javára, mind a vádlott terhére hivatalból is figyelembe veendő semmiségi ok.
25. § A jelen törvénynek a pénzbüntetésre vonatkozó általános érvényű szabályait alkalmazni kell az életbelépte után alkotandó jogszabályokban megállapított bűntett, vétség és kihágás tekintetében is - ide nem értve a jövedéki kihágásokat - még pedig akkor is, ha a később alkotott jogszabály a pénzbüntetés felől nem rendelkezik vagy ha a később alkotott törvény a pénzbüntetés felől rendelkezik a nélkül, hogy kifejezetten kizárná a jelen törvény általános szabályainak alkalmazását.
26. § A bűnvádi perrendtartásnak (1896:XXXIII. törvénycikk = Bp.) szabályai ideiglenesen az alábbi §-okban foglalt rendelkezések értelmében módosulnak.
27. § Ha a vádlott a főtárgyaláson részletes beismerő vallomást tett, amelyet a főtárgyalás egyéb adatai is megerősítenek s az ítélet ellen az erre jogosultak egyike sem jelentett be perorvoslatot, a főtárgyalásról nem kell készíteni jegyzőkönyvet, az ítéletnek pedig csak a Bp. 327. §-ának 1-8., továbbá a)-f) pontjaiban foglalt adatokat kell tartalmaznia. Az ily ítélet indokolása csupán arra szorítkozik, hogy a vádlott a vádiratban megjelölt bűncselekményben való bűnösségét beismerte és beismerését a főtárgyalás egyéb adatai is megerősítették.
Abban az esetben, ha a főtárgyalás felmentő ítélettel vagy az eljárás megszüntetésével végződött, és a perorvoslatra jogosultak - ideértve a főtárgyaláson jelen volt sértettet is - fellebbezéssel nem éltek, a főtárgyalásról nem kell jegyzőkönyvet készíteni, az ítélet pedig a Bp. 327. §-ának 1-8. pontjában és a 328. § utolsó bekezdésében foglalt adatok feltüntetésére szorítkozhatik. A bíróságnak a főtárgyalás alkalmával tartott tanácskozásáról és szavazásáról külön jegyzőkönyvet csak akkor kell felvenni, ha véleményeltérés merült fel.
28. § A Bp. 385. § 3. pontja helyébe az alábbi 3. pontban foglalt rendelkezés iktattatik:
3. Ha a bíróság a büntetés megállapításánál a törvénynek a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezését (Btk. 66., 72., 89., 90., 91., 92. vagy 93. §-a, az 1879:XL. tc. 21. §-a, 1908:XXXVI. tc. 18. § első bekezdése, 1913:VII. tc. 10. §-a, 59. § második és harmadik bekezdése, 1913:XXI. tc. 5., 6. vagy 7. §-a, a jelen törvény 2-12. §-a, szigorított dologházba utalás stb.) tévesen alkalmazta vagy tévesen nem alkalmazta.
29. § A perorvoslatra jogosultak közül az, aki perorvoslattal nem vagy tévesen élt, más ellenkező érdekű jogosultnak joghatályosan bejelentett perorvoslatához csatlakozhatik. A csatlakozást a bejelentett perorvoslat felől határozó bíróságnál írásban nyolc nappal a perorvoslat tárgyában tartott tárgyalás vagy tanácsülés megkezdése előtt kell bejelenteni. A csatlakozásban ugyanazon okok alapján lehet a határozatot megtámadni, amelyek alapján annak idején perorvoslatot lehetett volna bejelenteni; a bejelentett perorvoslat visszavonása esetében azonban a csatlakozás hatálya megszűnik.
A közvád képviseletében vádlott terhére csatlakozásra jogosult: a perorvoslat eldöntésére hivatott kir. törvényszék előtt a kir. ügyészség, a kir. ítélőtábla előtt a kir. főügyész, a kir. Kúria előtt pedig a koronaügyész.
A csatlakozásról az ellenfél a Bp. 409. §-a második bekezdésének megfelelően értesítendő.
30. § Oly ügyben, amelyben az elsőfokú ítéletet egyesbíró hozta, a kir. ítélőtábla ítélete ellen semmiségi panasznak csak a Bp. 385. §-ának 1. a) és c) pontjában meghatározott semmiségi okból van helye; ha azonban a kir. ítélőtábla az egyesbíró ítéletét és a bűnősség és a minősítés kérdésében helybenhagyta vagy csupán enyhébb büntetés kiszabásával változtatta meg, a kir. ítélőtábla ítélete ellen semmisségi panasznak egyáltalában nincs helye.
31. § Szigorított dologházba utalás kérdésében az előbbi §-ban foglalt korlátozásra tekintet nélkül minden esetben semmisségi panasznak van helye a kir. ítélőtábla ítélete ellen.
32. § Az oly büntető ügyekben, melyek a jelen törvény kihirdetésének napja előtt a kir. ítélőtáblához vagy a kir. Kúriához már felérkeztek, vagy amelyek közülök a kir. ítélőtáblától a kir. Kúriához kerülnek:
a kir. ítélőtábla a fellebbezést, ha ülésen kívül (Bp. 298. §) nem intézhető el, a Bp. 400. §-ában felsorolt eseteken kívül is rendszerint tanácsülésben intézi el; főtárgyalást kell azonban tartani, ha a tanács úgy látja, hogy a kir. törvényszék ítéletének alapjául szolgáló ténybeli megállapítást a vádlott terhére vagy javára meg kell változtatni, vagy, hogy a fellebbviteli főtárgyalás elrendelése egyéb fontos okból szükséges;
a kir. Kúria a semmisségi panasz tárgyában a Bp. 434. §-ában felsorolt eseteken kívül is tanácsülésben határozhat, ha a tanácselnök az előadónak ily irányú előterjesztéséhez hozzájárul. Ily ügyben is tárgyalást kell tartani, ha a tanács a tárgyalás elrendelését fontos okból szükségesnek találja.
A jelen § alá eső ügyben abban az esetben is tárgyalást kell tartani, ha a csatlakozást jelentettek be, vagy ha a felek bármelyike e törvény kihirdetését követő tizenöt napon belül a perorvoslat felől határozó bíróságnál írásban tárgyalás tartását kéri.
Oly ügyben, amely a jelen törvény kihirdetése napján vagy később érkezik a kir. ítélőtáblához, a jelen § rendelkezései sem a kir. ítélőtáblán, sem a kir. Kúrián nem nyernek alkalmazást.
33. § Ha a semmisségi panasz elbírálására hivatott bíróság úgy találja, hogy az alsóbíróság ténymegállapítása hiányos, homályos vagy az iratok tartalmával ellentétben áll vagy helytelen ténybeli következtetéssel történt és a helyes tényállás az iratok alapján kétségtelenül helyesen megállapítható, a semmisségi panasz elbírálására hivatott bíróság a ténymegállapítást helyesbíti és a Bp. 387. §-ában foglalt rendelkezések szem előtt tartásával a törvénynek megfelelő határozatot hoz. Ha a ténymegállapítás helyesbítése a vádlott terhére befolyásolná a hozandó ítéletet, a koronaügyészt és a védőt mindig meg kell hallgatni.
Ha pedig a semmisségi panaszt felülvizsgáló bíróság azt találja, hogy a helyes tényállás az iratok alapján kétségtelenül meg nem állapítható, a semmisségi panaszt felülvizsgáló bíróság az ítéletet megsemmisíti s az alsófokú bíróságot az észlelt hiányok pótlására és új ítélet hozatalára utasítja. A semmisségi panaszt felülvizsgáló bíróság ily határozatot csak hivatalból hozhat; e végett perorvoslat nem használható.
34. § A kir. ítélőtábla előtt a Bp. 409-411. §-a értelmében eljáró közvédő meg nem jelenése a tárgyalás megtartását nem akadályozza.
35. § A Bp. 443. §-ában meghatározott módon kijavításnak van helye abban az esetben is, ha az előzetes letartóztatásnak vagy a vizsgálati fogságnak a büntetésbe beszámítása vagy be nem számítása vagy a szabadságvesztésbüntetés kezdő napjának megállapítása tekintetében az ítéletbe nyilvánvalóan hiba csúszott be.
36. § A bíróság ítélettel határozott tartalmú szabadságvesztésbüntetés kiszabása nélkül szigorított dologházba utalja azt a bűntettest, aki az élet, a szemérem vagy a vagyon ellen különböző időben és egymástól függetlenül legalább három büntettet követett el és a törvény értelmében halálbüntetés kiszabásának nincs helye, ha megállapítja róla, hogy az utolsó és az azt közvetlenül megelőző bűntettet öt éven belül követte el és hogy bűncselekményeket üzletszerűen követ el vagy bűncselekmények elkövetésére állandó hajlamot mutat (megrögzött bűntettes).
Az előbbi bekezdésben említett öt évi időtartamba nem lehet beszámítani azt az időt, amely alatt a terhelt személyes szabadságától meg volt fosztva.
37. § Szigorított dologházba csak oly egyént lehet utalni, aki az ítélet hozatalakor életének huszonegyedik évét már betöltötte s a 36. §-ban említett legalább három bűntettet tizennyolcadik életévének betöltése után követte el.
Hogy megrögzött bűntettes-e a terhelt, ennek megállapításánál figyelembe kell venni egyéniségét, életmódját, életviszonyait, a bűncselekmények elkövetésének körülményeit, még pedig akkor is, ha a megelőző cselekményeket fiatal korban vagy gyermekkorban követte el.
38. § Ha a 36. §-ban említett legalább három bűntett közül egy vagy több miatt a bíróság előtt eljárás van folyamatban, szigorított dologházba utalás szempontjából közömbös az, hogy a vádlott a megelőzőleg elkövetett egy vagy több bűntett miatt már jogerősen el volt-e ítélve vagy pedig a most folyamatban levő eljárásban kerül elítélés alá vagy hogy a korábban kiszabott büntetéseket egészben vagy részben végrehajtották-e vagy összbüntetésbe foglalták-e vagy sem. A cselekmények bűntetté minősítése tekintetében a cselekménynek a törvényben meghatározott alapminősítése az irányadó.
Az a bíróság, amelyik a 36. §-ban említett bűntett tárgyában legutóbb ítélkezett, a kir. ügyészség indítványára a szigorított dologházba utalást a jelen törvény 36. §-ában meghatározott feltételek fennforgása esetében ítélettel utólag is kimondhatja oly elítélt ellen, aki szabadságvesztésbüntetését tölti.
39. § A szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamát a bíróság az ítéletben határozza meg; a legrövidebb tartam azonban három évnél kevesebb nem lehet.
A szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamának letelte után az elítélt az igazságügyminiszterhez folyamodhatik és tőle feltételes szabadságra bocsátását kérheti; ha ezt az igazságügyminiszter nem találja teljesíthetőnek, az elítélt kérését minden következő évben egyszer megismételheti.
40. § A szigorított dologházba utalt által akár az ítélet hozása előtt akár az utóbb elkövetett bűntett vagy vétség miatt minden esetben az a bíróság jár el, amelyik őt szigorított dologházba utalta.
Ily esetben a bíróság az eset körülményeihez képest a szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamát fellebbemelheti vagy pedig az eljárást megszüntetheti.
41. § A szigorított dologházba utalás és végrehajtása az elítéltre ugyanazon jogkövetkezményekkel jár, amelyeket a törvény a fegyházbüntetéshez fűz.
42. § Szigorított dologházul addig, amíg megfelelő külön intézetek fel nem állíttatnak, az igazságügyminiszter valamely országos büntető intézetet vagy ily intézetben elkülönített részt jelöl ki.
43. § A szigorított dologházba utaltakat munkás és rendes életmódhoz kell szoktatni; őket munkával oly módon kell foglalkoztatni, hogy valamely foglalkozást annyira elsajátítsanak, hogy szabadságuk visszanyerése után abból megélhessenek.
Egyebekben a szigorított dologházak szervezetét és rendtartását az igazságügyminiszter rendelettel szabályozza. E szabályozásig a szigorított dologházba utaltakra, amennyiben a jelen törvény rendelkezéseivel nem ellenkeznek, a fegyházbüntetés végrehajtására megállapított szabályokat kell alkalmazni.
44. § Minden szigorított dologház mellett az elnökkel együtt három tagból álló felügyelőhatóság szerveztetik.
A felügyelőhatóság elnökét és egyik tagját ama kir. ítélőtábla elnöke, amelynek területén a szigorított dologház fekszik, a felügyelete alatt álló kir. bíróság tagjai közül, másik tagját pedig a kir. főügyész a kir. ügyészség tagjai közül nevezi ki.
A felügyelőhatóság előadója a szigorított dologház vezetője.
Attól az időponttól kezdve, amikor a szigorított dologházba utaltak a jelen törvény értelmében feltételes szabadságrabocsátásért folyamodhatnak, a felügyelőhatóság minden évben legalább egyszer a szigorított dologházban ülést tart a végett, hogy az ily folyamodások felől véleményt nyilvánítson.
A felügyelőhatóság köteles a folyamodót szóval meghallgatni, eljárását egyebekben maga állapítja meg.
45. § Az igazságügyminiszter az elítéltet a szigorított dologházi őrizet legrövidebb tartamának (39. §) elteltével a felügyelőhatóság meghallgatása után feltételesen szabadságra bocsátja, ha az elítéltnek az intézetben tanusított magaviseletéből és a munkában kifejtett szorgalmából alaposan lehet arra következtetni, hogy a szabadonbocsátása esetében a jogrendet és a közbiztonságot újból veszélyeztetni nem fogja s munkás és rendes életmódot fog folytatni.
Ha a felügyelőhatóság az elítélt feltételes szabadságra bocsátását két egymást követő évben kétszer egymásután javasolja, az igazságügyminiszter a kérelmet el nem utasíthatja.
Az igazságügyminiszter a feltételesen szabadságra bocsátott részére külön utasításokat adhat.
46. § A feltételes szabadságra bocsátás tartama három év.
Ha a feltételes szabadságra bocsátott ez alatt az idő alatt munkás és rendes életmódot folytat, a szabadonbocsátás véglegessé válik; ha ellenben erkölcstelen, iszákos vagy munkakerülő életmódot folytat vagy a felügyeleti szabályokat más módon súlyosan megszegi, az a bíróság, amelyik őt szigorított dologházba utalta, e tények megállapítása után elrendelheti visszaszállítását a szigorított dologházba; ily határozat hozása előtt tárgyalást kell tartani és arra a kir. ügyészséget és az elítéltet meg kell idézni.
Az ily módon visszaszállított a szigorított dologházba visszaszállítás elrendelésétől számított öt év eltelte előtt feltételes szabadságra újból nem bocsátható.
47. § Ha a feltételes szabadságra bocsátott a feltételes szabadság ideje alatt bűntettet vagy vétséget követ el, e miatt az eljárás annak a bíróságnak a hatáskörébe és illetékessége alá tartozik, amelyik az elítéltet szigorított dologházba utalta.
Ily esetekben a bíróság mindenekelőtt azt mérlegeli, hogy a szigorított dologházba utalásnak a jelen törvény 36. §-ában meghatározott feltételei most is megvannak-e; ennek megállapítása esetében a bíróság a megrögzött bűntettest ítélettel a jelen törvény 36. és 39. §-ának megfelelően újból szigorított dologházba utalja. Ebben az esetben a szigorított dologházi őrizet tartama öt évnél rövidebb nem lehet.
Ha a bíróság a szigorított dologházba utalásnak feltételeit meg nem állapítja, az elkövetett bűntett vagy vétség felől az általános szabályok értelmében határoz.
48. § A Btk. 48. §-a helyébe az alábbi rendelkezések lépnek:
A közvetítő intézetben letartóztatott egyéneket, ha jóviseletük és szorgalmuk által a javulás reményét megerősítették, saját kérelmükre a felügyelő bizottság meghallgatása után az igazságügyminiszter feltételes szabadságra bocsáthatja, ha büntetésük háromnegyed részét, az életfogytiglani fegyházra ítéltek pedig legalább tizenöt évet kitöltöttek.
Feltételes szabadságra bocsáthatók saját kérelmükre és a felügyelőbizottság meghallgatása után azok az egyének is, akik három évnél rövidebb fegyházra, vagy egy évet felülhaladó börtönre, vagy másnemű szabadságvesztésbüntetésre ítéltettek, ha büntetésük háromnegyed részét kiállották és a Btk. 44. §-ában meghatározott egyéb feltételek reájuk nézve megvannak.
49. § A büntetőparancs minden külön intézkedés nélkül végrehajthatóvá válik, ha a pénzbüntetés lefizetésére kitűzött határidőben a pénzbüntetést sem meg nem fizették, sem befizetésére halasztást vagy részletfizetés megengedését vagy tárgyalás tartását nem kérték.
Ehhez képest a büntetőparancsba azt a figyelmeztetést kell belefoglalni, hogy az előbbi bekezdésben említett feltételek beállása esetében a büntetőparancsot végre fogják hajtani.
50. § Az 1908:XXXVI. tc. 37. §-a helyébe az alábbi bekezdésben foglalt rendelkezés lép:
Az igazságügyminiszter elrendelheti, hogy egyes tárgyak, amelyeket a bíróság a Btk. 61. vagy 62. §-a alapján elkoboztatott, bűnügyi múzeumok vagy más tudományos gyüjtemények létesítésére és gyarapítására fordíttassanak.
51. § Az 1908:XXXVI. tc. 39. §-ában és 41. §-ának második bekezdésében a koronánál kisebb névértékű váltópénz, vagy azt pótló papírpénz helyett a pengőnél kisebb névértékű váltópénzt vagy azt pótló papírpénzt kell érteni.
52. § Ez a törvény az igazságügyminiszter részéről megjelölt napon lép hatályba és rendelkezéseit - kivéve a következő bekezdésben említett eseteket - alkalmazni kell, tekintet nélkül a Btk. 2. §-ára, a hatálybalépésekor folyamatban levő ügyekben és a hatálybalépés előtt elkövetett cselekményekre is.
Pénzbüntetés és pénzbírság tekintetében azokban az ügyekben, amelyekben az elsőfokú bíróság a jelen törvény hatálybalépésének napja előtt már érdemlegesen határozott, továbbra is a jelen törvény hatálybalépésekor hatályban volt jogszabályokat kell alkalmazni; ily ügyekben tehát a jelen törvény 2-12. §-ai, 14. és 15. §-a, 18. §-a, 20. §-a második bekezdésének második mondata, 22. §-a és 24. §-a nem nyernek alkalmazást.
