Az 1921:V. tc. alapján szervezett Országos Pénzügyi Tanács megalakításánál két cél lebegett a törvényhozás előtt. Az egyik cél az volt, hogy a magyar állam pénzügyeinek rendezésére az akkori pénzügyminiszter által előterjesztett tervezetnek s ennek keretében különösen a vagyonváltságról, valamint az állami adósságok rendezéséről szóló törvénynek a végrehajtásánál megfelelő pártatlan szerv álljon rendelkezésre. A vagyonváltságról szóló 1911:XV. és XLV. törvénycikkek ugyanis a gazdasági életbe mélyen benyúló rendelkezéseik következtében elkerülhetetlenné tették azt, hogy bizonyos esetekben a törvényeknek egyes rendelkezései, a szigorú jogi értelmezés helyett méltányossági szempontok figyelembevételével alkalmaztassanak. Célszerűnek látszott tehát ezen méltányossági okok elbírálását egy a pénzügyi kormányra független szerve bízni, viszont azonban akkor nem látszott célszerűnek ezt a feladatot a m. kir. közigazgatási bíróságra ruházni, mert figyelembe kellett venni a bíróságnak a szervezetét, valamint a tételes joghoz simuló működését. A másik cél az volt, hogy a pénzügyminiszternek egy megfelelő olyan szerv álljon rendelkezésére, amelynek tagjai közt helyet foglalnak az ország szaktekintélyei, s amely szervnek közreműködése igénybe vehető az állam pénzügyeinek rendezésére irányuló tervezeteknek kidolgozásánál.
E mellett a vagyonváltságokra felépített szanálási tervezet nem érvén el a kívánt hatást, az 1921. év őszén bekövetkezett pénzügyi nehézségek szükségessé tették, hogy a másképpen nem fedezhető államháztartási hiányok fedezésére az Állami Jegyintézettől államjegyekben hitelek vétessenek igénybe s az akkori viszonyok között célszerűnek mutatkozott, hogy az Országos Pénzügyi Tanácsra ruháztassék annak a megállapítása, hogy minő mértékben vehessen igénybe a pénzügyi kormányzat időről-időre az Állami Jegyzintézetnél hitelt.
Már az eredeti törvény ideiglenes intézmény gyanánt létesítette az Országos Pénzügyi Tanácsot, azzal a célzattal, hogy az a törvényhozás által megszüntettessék, mihely megszűnnek azok az indokok, amelyek az intézmény létesítésére vezettek. Az Országos Pénzügyi Tanács egyik ülésén maga is megállapította, hogy az adott körülmények között a Tanács megszüntetésével kellene foglalkozni. Az Országos Pénzügyi Tanácsnak ezt az állásfoglalását már hivatali elődöm is magáévá tette, különös tekintettel arra, hogy már abban az időben folytak az időközben tényleg fel is vett nagy külföldi kölcsönre vonatkozó tárgyalások és az azokkal kapcsolatos intézkedések előkészítése, amelyeknek keretébe az Országos Pénzügyi Tanács működése nem volt beilleszthető.
Ezek a megfontolások indították hivatali elődömet arra, hogy 1923. évi október hó 5-én benyujtsa „az Országos Pénzügyi Tanács megszüntetéséről és egyéb pénzügyi rendelkezésekről” szóló törvényjavaslatot, amely a mult év végén felosztott nemzetgyűlés irományai közt 324. szám alatt várt tárgyalásra.
Ebben a törvényjavaslatban az akkori pénzügyminiszter úr még számolt azzal, hogy egyes törvényeink, így különösen a földadó búzaértékben való megállapításáról szóló törvény a Pénzügyi Tanácsot olyan jogkörrel ruházta fel, amely jogkörnek a pénzügyminiszterre való átruházása nem látszott kívánatosnak. E miatt a megszüntetni kívánt Országos Pénzügyi Tanács helyett egy bizottságot akart szervezni, amely hivatva lett volna egyes olyan ügyeket elintézni, amely ügyekben a fennálló törvények az Országos Pénzügyi Tanácsot hatósági jogkörrel ruházták fel.
Időközben azonban a nemzetgyűlés megalkotta az államháztartás egyensúlyának helyreállításáról szóló 1924:IV. törvénycikket, amely az állami gazdálkodás terén egészen új állapotot teremtett. Ma már mindazok a törvények, amelyek az Országos Pénzügyi Tanácsot hatósági jogkörrel ruházták fel, az egyetlen vagyonváltsági törvény kivételével, hatályon kívül helyeztettek. Az állami gazdálkodás a mult év közepéig a népszövetség ellenőrzése alatt állott, úgy hogy az Országos Pénzügyi Tanácsnak véleményező hivatása teljesen megszűnt. Ez idő óta a Pénzügyi Tanács tényleg semmi mással nem foglalkozott, mint állami vagyonváltság-üggyel, amelyeknek túlnyomó részét el is intézte. Ma már csak néhány függő kérdés van, amelyekben azért nem döntött eddig, mert a nemzetgyűlés feloszlatása előtt ezekben az ügyekben az elintézéshez szükséges adatok nem voltak beszerezhetők.
A nemzetgyűlés feloszlatása és helyébe az országgyűlés visszaállítása ezen a téren ismét egészen új helyzetet teremtett.
Az 1921:V. tc. 2. §-ának rendelkezései szerint ugyanis a Tanácsba hat tagot a nemzetgyűlés választ. Ezeknek a nemzetgyűlés által választott tagoknak megbizatása addig tart, míg tagjai a nemzetgyűlésnek. A nemzetgyűlés feloszlatása esetén a nemzetgyűlés által választott tagok a Tanácsnak mindaddig tagjai, míg az újonnan összeülő nemzetgyűlés a Tanács részére új tagokat nem választ. Az 1925:XXVI. tc. 189. § és az 1926:XXII. tc. 51. §-a értelmében a nemzetgyűlés teljesen megszűnt, új tagokat tehát nem választhat és így azok a tagok, akiket a megszűnt nemzetgyűlés választott, ma már nem működhetnek az Országos Pénzügyi Tanácsban. Ha pedig figyelembe vesszük azt, hogy sem az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1925:XXVII. tc., sem az országgyűlés képviselőházáról szóló 1925:XXII. tc. erre az esetre nem rendelkezik és így újabb törvényhozási intézkedés nélkül az Országos Pénzügyi Tanácsba új tagokat nem lehet választani, mert a törvényben a választásra feljogosított törvénykező testület már nincs meg és nem történt gondoskodás abban az irányban, hogy ezt a teendőjét ezután ki végzi, leghelyesebbnek látszik, hogy a már előbb említett törvényjavaslat újból benyujtassék és az Országos Pénzügyi Tanács megszüntettessék.
Tekintettel azonban arra, hogy az időközben bekövetkezett nagyjelentőségű események a Pénzügyi Tanácsnak, mint tanácsadó szervnek fennállását nemcsak feleslegessé, hanem teljesen lehetetlenné is tették, tekintettel továbbá arra, hogy a hatósági hatáskörben elintézendő ügyek közül is már csak igen csekély számú fellebbezés vár elbírálásra, ebben a javaslatban mellőztem a fentebb említett bizottság felállítását. A még el nem intézettekhez hasonló ügyekben az Országos Pénzügyi Tanács határozatai nagyrészt megjelölték azt az utat, amelyet ezekben a kérdésekben követni kell. Bátran rá lehet tehát bízni ezeknek az ügyeknek az elintézését a pénzügyminisztériumra.
Minthogy azonban az egyes vagyonváltság fizetésére kötelezettek a pénzügyminisztérium esetleges szigorúbb elbánása következtében méltánytalanságot szenvedhetnek, ennek kiküszöböléséről oly módon kíván a javaslat gondoskodni, hogy az ezekben az ügyekben hozott miniszteri határozatok ellen a közigazgatási bírósághoz intézendő panasz jogát biztosítsa az érdekelteknek. Ez a rendelkezés teljesen kielégítő lehet, mert a közigazgatási bíróság, amelynek elnöke és másodelnöke a Pénzügyi Tanácsnak tagja volt, bizonyára ugyanabban a szellemben fogja ezeket az ügyeket intézni, amint azt az Országos Pénzügyi Tanács intézte volna.
