A földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920. évi XXXVI. tc. és az ehhez csatlakozó további törvények alapján már nyolc év óta folyamatban lévő országos földbirtokrendezési (földreform) akció azt a célját, hogy a magyar földbirtok megoszlása helyesebbé tétessék, két főirányban kívánja elérni.
Az egyik főirány folyamatos és állandó ellenőrző hatósági (OFB. bírói) tevékenységet jelent, mely a földbirtoknak úgyszólván minden megmozdulását figyelemmel kíséri és indokolt esetekben a kérdéses jogügyletekbe hatékonyan beavatkozik, abból a célból, hogy a törvénynek a földbirtok helyesebb megoszlására irányuló közérdekű célzatai a gyakorlatban megvalósuljanak. Ebbe a folyamatos állami tevékenységbe tartoznak: az állami elővásárlási jog gyakorlása, - a mezőgazdasági haszonbérletek hatósági tárgyalása s kishaszonbérletek alakítása végett egészben vagy részben való átvétele - az ingatlaneldarabolások (parcellázások) hatósági ellenőrzése, - a családi otthon védelmére vonatkozó jogszabályok alkalmazása stb.
A másik főirány abban a nagy, egyszersmindenkorra kontemplált országos akcióban nyilvánul meg, mely az államot megillető megváltási jog gyakorlása és a vagyonváltságföldek felhasználása révén a kis és legkisebb földmíves-existenciák százezreit a lehető legrövidebb időn belül, országszerte mezőgazdasági ingatlanokhoz (törpe- és kisbirtokokhoz) kívánja juttatni, hogy ezáltal őket megélhetésükben támogassa s legalább minimális létfenntartási alapjukat biztosítsa.
Ez az utóbbi akció az, amely a földbirtokreform végrehajtásával megbízott Országos Földbirtokrendező Bíróságot (OFB.) 1921-től máig túlnyomó részben foglalkoztatta és ma is foglalkoztatja. Ennek eredményeként az említett bíróság ez évi március végéig kerek számokban 500,000 kat. hold megváltott területet, 424,000 kat. hold vagyonváltságföldet, vagyis összesen 924,000 kat. hold földet juttatott tulajdonjogi hatállyal összesen 404,000 kis földmíves-exisztencia kezére. Ezenkívül mintegy 51,000 kat. holdra megy az a terület, amelyet a bíróság 278 község határában az alapítványi és tanítórendi birtokokból a novella 9. §-a alapján megváltás helyett hosszabb lejáratú kishaszonbérletek céljára igénybevett, - eltekintve itt az OFB. által alakított, 100,000 kat. holdat meghaladó egyéb kishaszonbérletektől, az OFB. ellenőrzésével foganatosított kb. 120,000 kat. hold magánparcellázásától stb., melyeket az ezekről időnként kiadni szokott hivatalos közlések részletesen felsorolnak.
A megváltási eljárások keretében külön kiemelést érdemel a házhelyek juttatása. Ezek száma 1928 március végén már a 256,000-et meghaladta, amelynek néhány éven belül bizton remélhető beépítésével - egy-egy családra átlagosan négy családtagot számítva - az országnak egy millió lakosa jut fedél alá, akiknek túlnyomó része ezt nagyon szerény anyagi lehetőségei folytán egyébként sohasem érhette volna el.
Az OFB. a megváltási eljárásokat (alapítéletekkel) a folyó év május haváig 3308 községre nézve fejezte be s akkor már csupán 24 községre vonatkozólag volt ez a kérdés függőben, időközben pedig ez a szám is bizonyára csökkent. A megváltási eljárások ilyen általános lebonyolításával ez az akció bizonyos nyugvó- s egyszersmind jelentős fordulóponthoz is jutott.
Nevezetesen nyugvóponthoz jutott annyiban, hogy ekként az akciónak földhözjuttatási része - ami a reform által elérni kívánt szociális érdekekből különösen fontos - nagyban és egészben véve országszerte befejezést nyert. Ez a megállapítás általánosságban értendő, mert - eltekintve az ítéletek, vagyis az ítéleteknek megfelelő parcellázások fokozatosan történő tényleges keresztülvitelétől, ami rendben folyik - nem hagyható figyelmen kívül, hogy május hóban összesen 393 községre nézve még megváltási póteljárás volt folyamatban, ebből azonban 158 község ügye már az OFB.-nál van elintézés alatt.
De a megváltási ítéletek meghozatalával és a földhözjuttatások tényleges keresztülvitelével jelentőségteljes fordulóponthoz is jutott a szóbanforgó akció, mert most már mind erősebben előtérbe lépnek a földbirtokreform, illetőleg a megváltási akció még függőben levő és megoldásra váró kérdései.
Ezek között a kérdések közt a legelső és kétségkívül a legfontosabb helyet a földbirtokreform pénzügyi megoldásának problémája foglalja el. Az 1920. évben meghozott földreform alaptörvény - a magántulajdon szentségének feltétlen megóvásával - a megváltást szenvedett földtulajdonosok teljes kártalanítását biztosította ugyan, de a pénzügyi rendezést az akkori viszonyok adta kényszerűségből tulajdonképpen elodázta azzal, hogy a megváltási ár megállapításának s így természetesen megfizetésének is - bár időközi haszonbérfizetés kötelezettségével - tíz, sőt esetleg hosszabb időre való elhalasztását megengedte. Az 1924. évi földreformnovella ezt a kérdést valamivel előbbre vitte azáltal, hogy a megváltási árnak bármelyik érdekelt fél kérelmére azonnali megállapítását elrendelte, ennek a rendelkezésnek gyakorlati jelentőségét azonban a legkisebb mérvűre csökkentette az a másik - szintén kényszerűségből eredő - rendelkezése, mely szerint a földhözjutottak a megváltási árat hosszabb időtartamon át évi egyenlő részletekben törleszthetik.
Ezek a hézagos rendelkezések tehát a földbirtokreform pénzügyi problémáját meg nem oldották, de nem is oldhatták meg, mert ennek a kérdésnek a végleges rendezése végeredményben pénzkérdés, ami mellett a jogszabályok csak másodrendű jelentőséggel bírhatnak.
Nem igényel bővebb fejtegetést, hogy ennek a kérdésnek megfelelő rendezése úgy szociális, mint közgazdasági szempontokból ezidőszerint a legnagyobb jelentőségű földbirtokpolitikai feladat s e nélkül a földbirtokreform által elért eredmények állandósága sem biztosítható. Ezzel kapcsolatban bizonyára elég a következő körülményekre rámutatni:
Szociális szempontból legelsősorban a földhözjutottak százezreinek érdeke, hogy az általuk fizetendő megváltási ár olyan alapon állapíttassék meg, amely általános felfogás szerint a lehető legméltányosabb, t. i. a vagyonváltságföldek módjára, a kataszteri tiszta jövedelem alapján. De nem kevésbbé életbevágó érdekük a földhözjutottaknak az is, hogy a megváltási árat olyan mérvű részletekkel törleszthessék, ami általában igen szerény teljesítőképességüket túl nem haladja. Ezeket az elveket tartja szem előtt a javaslat, amikor olyan pénzügyi megoldást tesz lehetővé, hogy az érdekelt kis exisztenciák - a pénzügyi lebonyolítás keretében részükre 100%-ig nyujtandó kölcsön, illetve hitelezés alapján - a megváltott földek árát ötven éven át évenkint a mai viszonyokhoz mérten minimális alapon számított földérték 5%-ával törleszthetik s nem szenvedhet kétséget, hogy a javaslat ilyen módon a földhözjuttatott kisembereket a leghathatósabb és a lehető legnagyobbmérvű támogatásban kívánja részesíteni.
Ugyancsak szociális szempontból különös érdekkel bír továbbá az is, hogy az akciónak a földbirtokos és a kis földmíves elemek békés társadalmi együttműködését előmozdítani és biztosítani kívánó célzataival nem egyeztethető össze az a helyzet, hogy a megváltást szenvedett birtokosok, mint hitelezők, a földhözjuttatottakkal, mint adósokkal, évek hosszú során át közvetlenül szemben álljanak, egymással pereskedjenek, a birtokos követelését a földhözjuttatottaktól végrehajtás útján szedje be stb.
Végül - eltekintve itt annak az egészen nyilvánvaló ténynek a megállapításától, hogy a megváltást szenvedő földtulajdonosok joggal igényelhetik, hogy a törvényileg biztosított kártalanításuk ne csupán évtizedes időtartam alatt bizonytalanul és nehezen érvényesíthető követeléseik bírói megítélésével, hanem a tőlük igénybevett földek értékének mielőbbi tényleges kiegyenlítésével vitessék keresztül, általános közgazdasági szempontból is kétségkívül a legsúlyosabb érdekek fűződnek ahhoz, hogy a szóbanforgó kártalanításnak az országos igénybevételt számítva, óriási mérvű tőkeösszege a nemzeti termeléstől huzamosabb időre el ne vonassék és esetenként az évtizedes, sőt több évtizedes részlettörlesztések révén szét ne forgácsoltassék.
Minthogy a fentebb előadottak szerint a földbirtokreform pénzügyi megoldására az eddigi, röviden érintő törvényszabályok kielégítő alapot nem nyujtanak, elsősorban különösen ez a körülmény teszi szükségessé, hogy a földreform kérdése újólag törvényhozási rendezés alá kerüljön.
Ehhez képest a törvényjavaslat megfelelő részletes rendelkezéseket tartalmaz elsősorban a pénzügyi megoldás előkészítésére és megalapozására.
Az OFB. mai nagy apparátusa szoros összefüggésben áll a megváltási eljárások lebonyolításával, ami az OFB.-a rendkívüli mérvű munkát hárított és hárít még jelenleg is. Igaz ugyan, hogy az OFB. a megváltási akciót alapfeltételekkel már csaknem az összes érdekelt községekre nézve, nevezetesen szám szerint 3308 községre vonatkozólag befejezte, azonban ezen a téren még igen jelentékeny munkamennyiség vár az OFB. elintézésére. Így 1928. május közepén a megváltási alapítélet még hiányzott 24 községre nézve és megváltási póteljárások vannak folyamatban közel 400 (393) községre. A megváltási ítéletek túlnyomó része ugyan már végrehajtatott, de a hitelesítés szempontjából még további bírói tárgyalást igényel, úgyszintén az ítéletek végrehajtása során is igen gyakran bírói beavatkozásra s mindezekhez képest az alapítéletek megfelelő kiegészítésére vagy módosítására van szükség. Az elnöki tanács felülvizsgálata alá kerülő ügyek száma is elég jelentékeny, a megváltási ármegállapítások túlnyomó része még nem került OFB. eljárás alá, általánosságban hátra van még a megváltási akció következtében keletkezett új birtokviszonyok végleges telekkönyvi rendezése stb. - nem szólva itt az OFB. állandó tevékenységét igénylő ingatlanforgalmi, haszonbérleti, ingatlaneldarabolási stb. ügyekről.
Figyelembevéve mégis azt, hogy a megváltási eljárások lebonyolításával járó bírói teendők fokozatosan csökkennek és hogy a jelen törvényjavaslat a megváltási ármegállapítási eljárásokat a legegyszerűbb módon kívánja elintézni, - bár ugyanez a javaslat több tekintetben az OFB.-ra új és számottevő munkaterhet hárít - a törvényjavaslat kétévi időtartamban állapítja meg azt az időt, amikorára az OFB. jelenlegi nagy személyzeti létszámát az elnökön, másodelnökön és három tanácselnökön kívül 12 állandó és legfeljebb 12 kisegítő bíróra kell leszállítani.
A javaslat az eddigi OFB. eljárást is lényegesen egyszerűsíteni kívánja azáltal, hogy a jelenlegi hét tagból álló, vegyes összetételű tanácsok helyett - amelyek fenntartása a megváltási ítéletek meghozatala után már nem indokolt - általánosságban elsőfokon az egyesbírói, másodfokon pedig a hármas, tisztán bírói tagokból álló, tanácsi elintézést írja elő.
Tekintettel az előadottakon kívül még arra is, hogy 1920 óta a földbirtokreformnak valósággal külön jogrendszere s külön, ennek a jogrendszernek alkalmazásában szakszerűen jártas bírói kara alakult ki, nem lehet kétséges, hogy a szóbanforgó bírói feladatkörbe tartozó teendők további ellátására a földreform alaptörvény által ebből a célból állandó jellegűen létesített OFB.-nak, mint külön szakbíróságnak fenntartására szükség van.
Az a megállapítás, hogy ezentúl sem új, sem folytatólagos megváltási eljárás elrendelésének helye nincs, az érvényben lévő törvényes rendelkezésekből következik. Ennek felvétele mégis jelentőséggel bír, mert annak bizonyságául szolgál, hogy a törvényhozás a földbirtokreform keretében keresztülvitt megváltási akciót befejezettnek kívánja tekinteni.
Ez a § azokat az átmenetinek és kivételesnek tekinthető eseteket sorolja fel, amelyekben az eddigi törvényes rendelkezések, illetve a javaslat alapján megváltás kimondásának még helye lehet s likvidálja azokat a függő kérdéseket, amelyek rendezése a megváltási akció végleges befejezése érdekében szükséges.
Az 1. pontban novum az, hogy a folyamatban lévő ügyekben az OFB. megváltást a törvény életbelépésétől számított egy év eltelte után csak a minisztérium felhatalmazása alapján mondhat ki, az említett időtartam elteltével tehát a megváltás lehetőségét korlátolja.
A 2. pont az elhalasztott, függőben tartott stb. megváltási ügyekre vonatkozó törvényes szabályokat (l. erről különösen az 1920:XXXVI. tc. 34., 37. és 50. §-ait) elsősorban azzal egészíti ki, hogy az ilyen ügyekben megváltás kimondásának csak a földmívelésügyi miniszter vagy bármelyik érdekelt fél határidőhöz kötött kérelmére lehet helye. Kiegészíti továbbá azzal is, hogy az érdekelt birtokosoknak a törvény életbelépésétől számított egy éven belül módot nyujt a birtokaikra nézve függőben lévő megváltási eljárás által előidézett bizonytalan helyzet tisztázására, amennyiben a kérdéses előfeltételek bekövetkezte esetén megváltandó birtokrésznek fekvése és területe szerinti előzetes megállapítását kérhetik.
A 3. pont a megváltás helyett alakított, továbbá az olyan hosszú lejáratú kis haszonbérletekről rendelkezik, amelyeket az OFB. a nélkül hosszabbított meg, hogy a megváltás elhalasztása vagy függőbentartása kérdésében határozott volna. Az itt felvett rendelkezések szerint a földmívelésügyi miniszter vagy bármelyik érdekelt fél a haszonbérlet lejártát megelőző év október 1-ig a kisbérletek további meghosszabbítását kérheti. Az érdekelt birtokos azonban már a törvény életbelépésétől számított egy éven belül kérheti a megváltási eljárás lefolytatását, mely esetben a megváltás, ha azt az okszerű gazdálkodás követelményei szükségessé teszik, kivételesen a birtok más részeire és jobb minőségű földet megváltása esetén a kisbérletek által elfoglalt területnél aránylagosan kisebb területre is kimondható.
Ezeknek a rendelkezéseknek indoka az, hogy a javaslat a kishaszonbérletekben részesített nagyszámú kis földmíves elemek exisztenciájáról véglegesen gondoskodni kíván és pedig a kisbérletek lejártával azok további meghosszabbítása vagy megváltása útján. Ez a kérdés szociálpolitikai szempontból különös fontossággal bír, melynek jelentőségét megítélhetni abból, hogy a földreform keretében (az 1924:VII. tc. 9. §-a harmadik bekezdésének hatálya alá eső alapítványi és tanítórendi birtokokon) megváltás helyett 278 községben mintegy 51,000 (50,929) k. h. területen alakíttattak kishaszonbérletek, egyébként pedig további kb. 102,000 (102,112) k. h.-on, mely utóbbi kísérleteknek is - bár erről jelenleg konkrét adat rendelkezésre nem áll - bizonyára igen számottevő része szintén ide tartozik. A kisbérletek átlagos nagyságát 2-3 k. h.-ra téve, nyilvánvaló, hogy itt az érdekelt kis földmíves és családjaik tízezreinek jövő sorsáról van szó és a földbirtokreform szociális célzataival nem volna összeegyeztethető, ha a jelen törvényjavaslat keretében létfenntartásuk végleges biztosítása érdekében megfelelő intézkedés nem tétetnék.
A 3. pont második és harmadik mondata abból a feltevésből indul ki, hogy a körülményekhez képest, különös tekintettel a pénzügyi megoldásra, az illető birtokos érdekében álló lehet, hogy a hosszúlejáratú kishaszonbérletek helyett a már most, illetőleg rövidesen megindítható megváltási eljárás lefolytatását és ezzel összefüggésben esetleg a kisbérleti terület más birtokrészre való áthelyezését is kívánhassa. A szóbanforgó rendelkezésből következik, hogy ilyen eljárásnak csakis az érdekelt birtokos törvényszerű határidőn belül előterjesztett kérelmére lehet helye s önként értetődik, hogy területáthelyezés esetén a földhözjutottak gazdasági érdekeit is szem előtt kell tartani.
A § utolsóelőtti bekezdése a mezőgazdasági hitel megszerzését könnyítő rendelkezésekről szóló 1925:XV. tc.-et egészíti ki, olyan értelemben, hogy az említett törvény életbelépéséig elintézett s azóta újabb eljárás tárgyává nem tett megváltási eljárásokat befejezetteknek nyilvánítja, ilyen esetekben tehát az ítéleti befejezetté nyilvánításokat a javaslat generálisan pótolja.
A még le nem adott vagyonváltságföld igénybevételére vonatkozó rendelkezés az érvényben lévő szabályokból folyik.
A 3. § első bekezdésében foglalt rendelkezések általánosságban a vagyonváltságföldek juttatásánál irányadó feltételekről kiadott 1926. évi 100/P. M. számú pénzügyminiszteri rendeleten alapulnak azzal az eltéréssel, hogy legelőterület megváltása esetén k. holdanként két, egyéb mívelési ágban tartozó ingatlannál pedig négy koronánál kevesebb kat. tiszta jövedelmet nem lehet a számítás alapjául venni. A szóbanforgó minimumok leszállításának (a hivatkozott rendelet szerint ezek három, illetve hét koronát tesznek ki) oka az, hogy míg az említett rendeletben megállapított egyéb ellenértékek tapasztalat szerint általánosságban megfelelőknek bizonyultak, a kérdéses minimumok a földhözjuttatottak köréből gyakori panaszra szolgáltattak okot, hogy tudniillik a juttatott földek igen gyenge minőségéhez (szikes, homokos, köves stb.) viszonyítva túlmagasak - a javaslat tehát ezen a bajon segíteni kíván.
A 3. § második bekezdése szerint a földreform alaptörvény 28. §-ának hatálya alá eső (háborús szerzeményű stb.) ingatlanokra és a házhelyek, kertek, szőlők és a megváltott területen lévő építmények árának megállapítására az eddigi szabályok maradnak érvényben, azzal a kiegészítéssel, hogy az említett 28. § hatálya alá eső ingatlanok ára a § első bekezdésének megfelelő értékénél magasabb nem lehet. Nem volna ugyanis azokat a gyakorlatban általában bevált különleges szabályokat, amelyek a háborús szerzeményű stb. ingatlanok értékmegállapítására vonatkoznak, módosítani, az pedig nem igényel külön indokolást, hogy a házhelyek, építmények stb. megfelelő megváltási árát csakis esetenkénti külön bírói eljárások útján lehet a valódi értéknek megfelelően megállapítani.
Az ezen §-okban foglalt rendelkezések a földbirtokreform - helyesebben a földreform keretében megváltott földekért járó kártalanítás - pénzügyi megoldásának előkészítését célozzák az által, hogy az összes megváltott ingatlanok ellenértékének megállapítását egységes alapra, és pedig a vagyonváltságföldek mértékére helyezik. A községi előljáróságok által záros határidőn belül hivatalból foganatosítandó kiszámítások előreláthatólag rövidebb időn belül pozitív adatokat fog nyujtani a pénzügyi rendezésre, mintha a megváltási árak az eddigi eljárás szerint esetről-esetre a felek kérelmére külön bírói eljárások útján állapíttatnának meg. A megváltott területek ármegállapításának a vagyonváltságföldek alapjára való helyezése egyébként szociális érdekekből is igen kívánatos, mert ez által megszüntethetők azok az illető, hátrányosan érdekelt kis exisztenciák körében elégedetlenséget keltő eltérések, melyek ugyanazon határban a megváltott és a vagyonváltságföldek árai között azok egyforma minősége dacára is a jelenlegi kétféle ármegállapítás folytán számos esetben mutatkoznak.
A min. jav. 5. §-a a házhaszonbér és ármegállapítási ítéletek revízióját lehetővé tette abban az esetben, ha a megállapított haszonbér vagy megváltási ár több mint 20%-kal alacsonyabb vagy magasabb a javaslat szerint a kataszteri tiszta jövedelem alapján kiszámítandó összegeknél. E rendelkezés célzata az volt, hogy azok az olykor jelentékeny mérvű eltérések, amelyek a vagyonváltságföldek és a megváltott földek haszonbérei és árai között előfordulnak, bizonyos korlátok közé szoríttassanak, egyfelől az összes megváltást szenvedőknek lehetőleg egyenlő mértékű kártalanítása, másfelől az összes földhözjuttatottak lehetőleg egyenlő mértékű megterheltetése érdekében.
Tekintettel a megváltási eljárások és házhelyrendezések folytán jelentékenyen változott birtokviszonyokra, a javaslat ma már nem tartja szükségesnek az állami elővásárlási jog gyakorlása és általában az ingatlanforgalom hatósági ellenőrzése tekintetében a földreformnovella 6. §-ában részletezett korlátozó rendelkezéseket teljes mértékben fenntartani. Ehhez képest az idevonatkozó módosító rendelkezéseket a § 1-12. pontjai sorolják fel, mely rendelkezések lényege az, hogy:
úgy az adásvételi jogügyletek tudomásulvétele, mint az elővásárlási jog gyakorlása kérdésében ezentúl a döntés joga nem az OFB.-ot, hanem a földmívelésügyi minisztert illeti meg, bizonyos esetekben azonban (10. pont) a felek panasszal élhetnek az OFB.-hoz:
az 1920:XXXVI. tc. 17. §-ában megjelölt ú. n. kedvezményezett kategóriák (földmíves, gazdatiszt, okleveles vagy hivatásos gazda, hadirokkant, közszolgálati alkalmazott, hivatásos katona, az említett valamely személynek a házastársa, özvegye vagy árvája, avagy általában hadiözvegy vagy hadiárva) már meglévő ingatlanukat 200 kat. holdig - mely területhatárt a minisztérium 500. kat. holdig felemelheti - kiegészíthetik, mely jogügylettől a tudomásulvétel meg nem tagadható, hacsak az állam elővásárlási jogával nem él;
más adásvételi jogügyletektől a tudomásulvétel az elővásárlási jog gyakorlása nélkül is közérdekből s különösen a 2. pontban felsorolt esetekben megtagadható, feltéve, hogy a megtagadás az elidegenítő anyagi romlását nem okozza;
200 kat. holdig terjedő adásvételi ügyletek felett a gazdasági albizottság fellebbezés hiányában jogerősen határoz, ezt meghaladó terület esetén azonban az albizottsági határozatot a tudomásulvétel, illetőleg az elővásárlási jog gyakorlása kérdésében leendő döntés végett a földmívelésügyi miniszterhez hivatalból fellebbezés hiányában is mindenkor fel kell terjeszteni.
Ezekben a rendelkezésekben a jelenlegi helyzethez képest novum az, hogy:
a végső érdemi döntés joga nem az OFB.-ot, hanem a földmívelésügyi minisztert illeti;
a gazdasági albizottságok az ingatlanforgalmi ügyek túlnyomó részét véglegesen le fogják bonyolíthatni, holott ma a földreformnovella 6. §-a alapján minden ilyen ügy felkerül a földmívelésügyi miniszterhez s onnét az OFB.-hoz;
az ú. n. kedvezményezett kategóriák birtokvásárlásánál 200 kat. holdig (ami rendelettel 500 holdig emelhető) a tudomásulvétel csak akkor mellőzhető, ha az állam az ingatlant elővásárolja, holott eddig az OFB. a tudomásulvételt ilyen esetekben is, elővásárlás nélkül is megtagadhatta; - egyébként pedig változatlanul érvényben marad az alaptörvény 17. §-ának az a rendelkezése, hogy ezek a kategóriák 50 kat. holdig ingatlanaikat bármily hatósági beavatkozás nélkül kiegészíthetik;
az adásvételi jogügyletek tudomásulvételét eddig, illetve jelenleg az OFB. a novella 6. §-a alapján korlátlanul, tehát bármely esetben megtagadhatja, míg ez a 2. pont második bekezdése szerint, mely bekezdés a szóbanforgó kérdésben irányadó szempontokat tájékoztatólag részletezi, ahhoz a feltételhez lesz kötve, hogy a jogügylet tudomásulvételének megtagadása az elidegenítő anyagi romlását ne okozza.
A javaslat tehát végeredményben az eddigi ingatlanforgalmi adminisztratív eljárást az idetartozó ügyek nagy tömegére nézve lényegesen megrövidíti és a tudomásulvétel eddig korlátlanul való megtagadhatása által érvényesülő ingatlanforgalmi korlátozását a hivatásos gazdálkodó elemek birtokszerzésére és az elidegenítők anyagi helyzetére tekintettel enyhíti.
Ez a § az ingatlaneldarabolások (parcellázások) ellenőrzésére vonatkozó eddigi törvényes rendelkezéseket kiegészíti és szigorítja. Ez a szigorítás abban nyilvánul, hogy a ki a törvény életbelépése után élők közötti jogügylettel vagy árverésen szerzett, 100 kat. holdat meghaladó mezőgazdasági ingatlanát részletekben aránytalanul magas nyereséggel idegeníti el (parcellázza), az Országos Földbirtokrendező-alap javára a §-ban meghatározott %-ok szerint járulékot kell fizetnie, ha az elidegenített ingatlanért kapott ellenérték 20%-nál többel meghaladja az eldaraboló által az ingatlanért adott értéket. Ez a járulék abban az esetben, ha az eladási ár a szerzési érték 50%-át meghaladná, már a többlet egész összegéből áll.
Ennek a rendelkezésnek indoka az, hogy a megváltási akció keresztülvitele és beszüntetése után - mely akció tartama alatt a magánparcellázások jóformán szüneteltek - az ingatlaneldarabolások előreláthatólag jelentékenyebb lendületet fognak nyerni. Minthogy pedig köztudomású, hogy a parcellázások rendszerint kitűnő nyerészkedési alkalmul szoktak szolgálni, amit a jelenlegi szabályok alkalmazásával hatékonyan megakadályozni alig lehetne, a parcellavevő kis földmíves és gazdálkodó elemek védelme érdekében új, megfelelő rendelkezéseket kell statuálni.
Továbbá novum ebben a §-ban, hogy az ingatlaneldarabolások tervét, mielőtt a jóváhagyás kérdésében az OFB. döntene, felülvizsgálat végett a földmívelésügyi miniszterhez kell bemutatni.
E § általában elrendeli a megváltott ingatlanoknak újonnan nyitott telekkönyvi betétbe (telekjegyzőkönyvbe) tehermentes átjegyzését abban az esetben, ha a megváltást szenvedőknek a község telekkönyvében felvett ingatlanaiból az OFB. csak egy részt váltott meg.
Az átjegyzés eddig is megtörténhetett s meg is történt, ámde mindig változatlan telekkönyvi állással, tehát a terheknek a terhelt telekkönyvi jószágtestnél egyetemleges átvitelével. A javaslat ezen túlmenőleg a tehermentes átjegyzést rendeli el, mert a mezőgazdasági hitelről szóló 1925:XV. tc. 13. és 15. §-ai utolsó bekezdéseinek egybevetett értelméből, de a koronaértékre szóló régi terheknek időközben elértéktelenedéséből s abból, hogy jelzálogos követelés valorizációjának helye nincsen, következik, hogy úgy a régi, mint az új terheknek fedezésére tökéletesen elegendő a jelzálogadósnak a megváltási eljárás befejezetté nyilvánítása után kezén maradt ingatlan. De különben is szükséges ez az intézkedés szociális szempontból és az úgyis túlontúl terhelt telekkönyvi hatóságok tehermentesítése szempontjából is. Nem kívánható ugyanis a jogban járatlan földhözjuttatottaktól, hogy az esedékes haszonbéreket vagy megváltási árrészleteket hosszú évek során külön-külön bírói letétbe helyezzék, ami tekintve pl. a tíz évre elosztott egyes árrészletek aránylagosan csekély voltát, reájuk az összeggel arányban nem álló fáradságot és költséget okozna. A bírói letétbe helyezésnek elmulasztása pedig kitenné őket a kétszeres fizetés veszélyének. Másrészt az amúgy is túlterhelt telekkönyvi hatóságok majdnem mindegyikének ügyforgalmát évről-évre ezrekre és tízezrekre menő letéti kérvények elfogadása és elintézése teljesen megbénítaná.
E § az eddigi gyakorlattal szemben lehetővé teszi, hogy amikor a szükséges adatok már rendelkezésre állanak s a megváltási ár is meg van állapítva, a megváltási ár kifizetése előtt is a juttatott részleteket az egyes juttatottak nevére lehessen telekkönyvezni természetesen a még hátralékos vételárnak egyidejű jelzálogos biztosítása mellett. Erre egyrészt a megváltást szenvedők általános kártalanítása elé gördülő jogi akadályok elhárítása miatt, másrészt a földhözjuttatottak megnyugtatása s a miatt van szükség, hogy fizetési készségük és képességük emeltessék.
E § gondoskodik arról, hogy amikor a megváltást szenvedőnek terhelt ingatlana egészen megváltatott s így a megváltási árat a hitelezők részére bírói letétbe kell helyezni, ez a letétbe helyezés a földhözjuttatottak minél kisebb megterhelésével s minél egyszerűbben történjék. Ezért a földhözjuttatottak az esedékes megváltási árrészleteket a községi pénztárba fizethetik be s a község az összegyűjtött összeget egy kérvénnyel helyezi a földhözjutottak nevében bírói letétbe. S a fentemlített szociális okból (a kétszeres fizetés elkerülése miatt) ki kellett mondani azt is, hogy a földhözjutottak habár szabálytalanul, de mégis a megváltást szenvedőnek fizettek, akkor ez utóbbi felelős az összeg bírói letétbe helyezéséért.
Az utolsó bekezdésben figyelemmel arra, hogy a megváltott földrészleteknek az egyes juttatottak nevére bekebelezése hosszabb idő mulva hajtható végre, a javaslat gondoskodik arról is, hogy a bekebelezés megtörténtéig úgy a megváltási ár, mint az ennek kiegyenlítésére az államtól megbízott szervek által nyujtott kölcsön dologi teherként - tehát bekebelezés nélkül - terhelje a megváltott ingatlant.
A megváltási árak stb. közadók módjára való behajtása a szóbanforgó követeléseknek az eddiginél gyorsabb, egyszerűbb és olcsóbb érvényesítését kívánja biztosítani.
A második bekezdésben foglalt rendelkezés pedig törvényes alapot ad arra, hogy a megváltást szenvedők kártalanításának általános pénzügyi lebonyolítása keretében nyujtott kölcsön törlesztési részletei a kötelezettektől az állami egyenes adókkal együttesen legyenek beszedhetők.
A harmadik bekezdésben foglalt rendelkezések azt célozzák, hogy a megváltást szenvedők és a földhözjuttatottak között, mint hitelezők és adósok között, a közvetlen kapcsolatot akkor is megszüntettessék, amikor a megváltást szenvedő a pénzügyi lebonyolítást a javaslat feltételei szerint nem kívánja, vagy ha olyan követelésről van szó, amely a lebonyolítás keretén kívül esik.
Ez a § azzal, hogy a földbirtokreform körébe eső ügyekben állásfoglalásra és nyilatkozattételre a községi előljáróságot és a községi képviselőtestület ezzel megbízandó három tagját jogosítja fel és az ilyen ügyekre vonatkozó értesítések közhírrétételét általában mellőzi, az igénylési mentalitást kívánja visszafejleszteni. Ma már ugyanis a megváltási akció s ennek alapján a földhözjuttatások országos keresztülvitele után nem szükséges és nem is kívánatos, hogy minden adásvételi és haszonbérleti ügy a községi képviselőtestületek által tárgyalás alá vétessék. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy-egy ilyen kérdés a községi lakosság körében hosszabb időtartamon át feleslegesen izgalmat kelt, a képviselőtestületi megvitatások gyakori esetben az anyagi előfeltételek kellő megfontolása nélkül, sőt teljes figyelmen kívül hagyásával igénylő határozatok hozatalára vezetnek, s amikor végül ilyen előzmények után a felmerült igényeket a reális előfeltételek hiányában teljesíteni nem lehet, mindennek következménye a még fokozottabb elégedetlenség, a felsőbb hatóságok iránti bizalmatlanság és nem ritkán az alaptalan gyanúsítások.
Az OFB. előtt folyó eljárásban a fél képviseletében eljáró ügyvéd díját és költségét a fennálló szabályok szerint a rendes bíróság állapította meg. Ezzel szemben célszerűbb az ügyvédi díj és költség megállapítását az OFB.-ra bízni, mert ennek van leginkább módja helyesen megállapítani az előtte folyó eljárásban működő ügyvéd kifejtett munkáját, annak eredményét s a megérdemelt díj mennyiségét.
Az ügyvédi díjak és költségek a megbízó felet terhelik, a földhözjuttatottakra tekintet nélkül ki kellett mondani, hogy habár mindnyájukat egy és ugyanaz az ügyvéd képviseli, az ügyvédi díjak és költségek tekintetében épp úgy nincsen egyetemleges marasztalásnak helye, mint ahogy a megváltási eljárás költségei tekintetében sincsen.
Az a rendelkezés, hogy az ügyvéd díjazását bármelyik érdekelt fél kérésére akkor is az OFB. állapítja meg, ha azt a felek szabad egyezkedés útján határozták meg, azon az elven alapul, hogy a megváltási eljárások keretében a földhözjuttatottakkal kötött egyességeket jóváhagyás végett az OFB. elé kell terjeszteni (alaptörvény 42. §), sőt a haszonbér és megváltási ár kérdésében hozott ítéletet is felülvizsgálat végett még akkor is fel kell az OFB.-hoz terjeszteni, ha az ellen az érdekeltek fellebbezéssel nem élnek (novella 13. §). Ezek a rendelkezések kétségen kívül tanusítják, hogy a földreform által támogatni kívánt kis exisztenciák anyagi érdekeit a törvény különös védelemben akarja részesíteni s ennek az elvnek a folyománya az, hogy a javaslat az ügyvédi díjak megállapítását ilyen irányú kérelemre egyesség esetében is az OFB. hatáskörébe utalja. De nem hagyható ennél a kérdésnél figyelmen kívül az sem, hogy - habár ez természetesen nem általánosítható - az egyességileg megállapított ügyvédi díjazás tekintetében a földhözjuttatottak részéről számos indokolt panasz merült fel.
Az 1924:VII. tc. 12. §-ának hatodik bekezdése szerint a földhözjuttatást kérőket képviselő választmány egyesség megkötésére is jogosult, ezért ki kellett mondani, hogy a juttatást kérők összessége nevében csak a választmány adhat ügyvédnek megbízást.
Mivel a megváltási eljárás most már csak időlegesen a javaslat 2. §-ának korlátai között lesz lehetséges, minthogy továbbá az OFB. feladata körébe a korábbi s a jelen törvénnyel utalt egyéb tennivalók - ideértve a megváltást kimondó határozatok végrehajtását is - már nem igényelnek hetes tanácsokat, sőt egyes ügyeket egyszerűségüknél fogva részben az egyesbíró által, részben a tanácsülésen kívül elintézhető ügyek közé lehet sorolni, az eljárás egyszerűsítése kedvéért a javaslat megállapítja, hogy az eddigi szabályok szerint hetes tanácsokban elintézendő ügyeken felül a többi ügy közül melyeket kell I. fokon egyesbírónak elintéznie. A tanácsülésen kívül elintézendő ügyeket az ügyviteli szabály fogja meghatározni.
Az egyesbíró az ügy érdemében szóbeli tárgyalás alapján határoz.
Az egyesbíró által elintézett ügy csak fellebbezés esetén kerül a tanács elé. A gyakorlati tapasztalatok mutatják, hogy a még az OFB. által ezután elintézendő ügyek - a megváltás kimondásától eltekintve - oly természetűek, amelyek elintézését nyugodtan lehet hármastanácsra bízni. A javaslat a gyakorlati tapasztalatok alapján állapítja meg azokat az ügyeket, amelyeket a hármastanács első és utolsó fokon intéz el. Ezek mind olyan kérdések, amelyek a törvények világos rendelkezései alapján könnyen eldönthetők és amelyek sürgős elintézést igényelnek, másrészt nem lehet zavartól tartani éppen a vonatkozó jogszabályok kétségtelen értelmű rendelkezései miatt.
A javaslat részben meghatározza, részben az ügyviteli szabályokban meghatározásra utalja azokat az ügyeket, amelyekben a tanács előtt az ügyeket nyilvános előadásban kell tárgyalni.
Mivel a javaslat általában egyfokú jogorvoslatot enged ott, ahol arra szükség van, ki kellene mondani, hogy a tanácsok határozata ellen további jogorvoslatnak helye nincsen.
Ennek a §-nak büntető rendelkezései tulajdonképpen azt a célt szolgálják, hogy a megváltási eljárások befejezése után földbirtokpolitikai célok megvalósítására rendelkezésre álló állami elővásárlási jog gyakorlását és a haszonbérleti szerződések átvételét büntető rendelkezéssel is biztosítsák azáltal, hogy visszatartják a szerződő feleket a szerződésekbe színleges rendelkezések felvételétől, amelyek az említett jogok gyakorlását megnehezíthetik; továbbá, hogy a 8. § hatodik bekezdésében az ingatlaneldarabolási járuléknak a vevőkre áthárítására vonatkozó tilalmat büntető rendelkezéssel is hatályosabbá tegyék.
Ez a § azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amelyek szerint a megváltást szenvedők a tőlük igénybevett földekért és azokon levő szintén megváltott épületekért az általános pénzügyi lebonyolítás keretében készpénzbeli kártalanítást nyerhetnek.
Minthogy a § 2. pontja értelmében a készpénzbeli kártalanítás - pénzügyi okokból - a megváltott földért a javaslat 3. §-ának első bekezdése szerint, a megváltott épületekért pedig ugyanannak a §-nak második bekezdése szerint megállapított ellenérték (megváltási ár) 2/3-ad részéig terjed, holott a megváltást szenvedőket az 1920:XXXVI. tc. 44. §-a alapján teljes kárpótlás illeti meg, a §-ban foglalt rendelkezések a megváltást szenvedők szempontjából csupán fakultatív jellegűek, tehát önkéntes elhatározásuktól függ, hogy a §-ban foglalt feltételek és módozatok szerint készpénzbeli kielégíttetésüket kívánják-e? Amennyiben pedig nem kívánják - vagyis az 1. pontban előírt nyilatkozatot elő nem terjesztik - a teljes kárpótlás iránt törvényileg biztosított igényük változatlanul fennmarad és azt részükre a földhözjuttatottaktól a javaslat 10. §-ának 3. bek. szerint a lebonyolító szervek szedik be.
Egyébként a § általában pénzügyi jellegű okokon alapuló pontjai külön indokolást nem igényelnek. Mégis kiemelést érdemel a 4. pont, amely az évenkénti 5%-os tőke- és kamattörlesztéssel (annuitással) a földhözjuttatottak érdekei szempontjából a jelenlegi pénz- és hitelviszonyok között az egyáltalában elérhető legelőnyösebb megoldást jelenti, - továbbá a 6. pont, amelynek alapján létesítendő tartalékalap a közérdekű földbirtokpolitikai célokra idővel remélhetőleg jelentékenyebb mérvű fedezetet fog nyujtani.
