A hatásköri bíróságról szóló 1907:LXI. tc. rendelkezései a gyakorlatban jól beváltak és a hatásköri bíróság immár több mint két évtizedes működése során nagy jelentőségű alkotmányjogi tényezőnek bizonyult. Gyakorlata a bíróságok működését hatásköri kérdésekben eredményesen irányította és a közigazgatás javítása érdekében is nagy szolgálatokat tett.
Az 1907. évi törvény életbelépése óta azonban állandóan érzett hiánya a hatásköri bíráskodásnak, hogy az nem terjed ki minden külön bírósággal szemben felmerült hatásköri összeütközésre és különösen hiányzott eddig a külön bíróságok egymás között felmerült hatásköri összeütközéseinek törvényes szabályozása.
Ugyancsak hiánya az 1907:LXI. törvénycikknek, hogy a hatásköri bíróság teljes ülési határozatai hatásköri kérdésekben a bírói és közigazgatási hatóságokat nem kötelezik. Ennek a hiánynak következtében előállhatott az a helyzet, hogy a bíróságok és a közigazgatási hatóságok nem ugyan a hatásköri bíróság határozatával eldöntött konkrét ügyben, de egyéb hatásköri kérdésekben a hatásköri bíróság határozataiban kifejezésre jutott állásponttól eltérő gyakorlatot folytathattak.
A hatásköri bíróság érdemi munkájának végzésében és ezzel kapcsolatban a bíróság gyakorlatának kialakításában nagy szerepet játszó hatásköri bírósági jegyző állásának állandóságát a hatásköri bírósági szervezet szabályozása elveinek sérelme nélkül közérdekből intézményesen biztosítani kell.
A legnagyobb mértékben méltányos továbbá, hogy a hatásköri bíróságnak különleges, nehéz és nagy felelősséggel járó alkotmányjogi jelentőségű bírói tevékenységet teljesítő elnöke, ítélőbírái és tanácsjegyzője megfelelő méltányos díjazásban részesüljenek.
Ezeknek a szempontoknak érvényesítésére törekszik az a törvényjavaslat, amelyet idezártan az országgyűlés elé terjesztünk.
Az 1-3. §-okhoz
Az 1., a 2. és a 3. § szorosan összefügg és így legcélszerűbbnek látjuk e §-okat egységesen indokolni.
Már az 1907:LXI. tc. előkészítésekor történtek felszólalások arra nézve, hogy a törvényre vonatkozó javaslatnak az a rendelkezése, amely szerint a hatásköri bíróság elé csak a rendes bíróság és a közigazgatási bíróság vagy közigazgatási hatóság között, úgyszintén a közigazgatási bíróság és a közigazgatási hatóság között felmerült hatásköri összeütközések tartoznak, a külön bíróságokkal szemben felmerülhető hatásköri összeütközések szempontjából nem kielégítő. A törvény mégis célszerűbbnek tartotta a kérdés megoldását a hatásköri bíróság gyakorlatára bízni, azzal a megokolással, hogy a külön bíróságok részletező felsorolása nem lehetne kimerítő és így megfelelő törvényes megoldást találni igen nehéz.
A kérdést azonban a hatásköri bíróság nem találta gyakorlatában kielégítően megoldhatónak. Ezért elnöke még az 1912. évi június hó 18-án 1912. Hb. 1/12. szám alatt az említett hiánynak pótlása iránt az akkori igazságügyminiszterhez előterjesztéssel fordult. Majd amidőn az akkori igazságügyminiszter 1913. évi január hó 4-én T. 190/70. szám alatt kelt átiratában azt a kívánságát fejezte ki, hogy a hatásköri bíróság teljes ülése is foglalkozzék azzal a kérdéssel, vajjon a törvény említett hiányát nem lehetne-e a hatásköri bíróságról szóló törvény kiterjesztő bírói magyarázatával pótolni, a hatásköri bíróság - Wlassics Gyula elnöklésével 1913. évi február hó 24-én tartott teljes ülésében - kimondotta, hogy ezt lehetségesnek nem tartja.
Ennek az állásfoglalásnak megfelelően akkoriban a m. kir. igazságügyminisztériumban történtek is előkészítő intézkedések az 1907:LXI. törvénycikknek törvény útján tervezett megfelelő kiegészítése iránt, a kérdést általánosan szabályozó reform azonban mindmáig elmaradt.
Csupán a munkásbiztosító bíráskodásról szóló 1921:XXXI. tc. 18. és a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésekről szóló 1920:XXXVI. tc. kiegészítése iránt alkotott 1924:VII. tc. 26. §-a tettek oly értelmű részletrendelkezéseket, amelyek értelmében egyfelől a munkásbiztosítási bíróságok, illetőleg az Országos Földbirtokrendező Bíróság és másfelől az 1907:LXI. törvénycikkben meghatározott bírói, illetőleg közigazgatási hatóságok között felmerült hatásköri összeütközések elintézése a hatásköri bíróság elé tartozik.
A hatásköri bíróságról szóló törvénynek fentebb részletezett hiánya azonban egyéb olyan bíróságok tekintetében is érezhető, amelyek a m. kir. Kúria legfőbb bírói hatósága alá tartozó rendes bíróságok szervezetén kívül állanak. Érezhető azonfelül általában minden olyan esetben, amikor a hatásköri összeütközés két külön bíróság között merül fel. A javaslat minden irányban, sőt a jövőben netalán szervezendő külön bíróságokat illetően is kimerítő szabályozásra törekszik, amikor 1. §-ának első bekezdésében általános elvként mondja ki, hogy a hatásköri bíróság intéz el általában minden olyan hatásköri összeütközést, amely egyfelől bírói hatóság, másfelől közigazgatási hatóság között vagy pedig különböző bíróságok között merül fel, amennyiben az eljárást szabályozó vagy más törvény a hatásköri összeütközés elintézésére más bírói hatóságot ki nem jelöl.
Az 1. § második bekezdése és a 2. § ennek az elvnek megfelelő részletes rendelkezéseket tartalmaz. Érintetlenül hagyják azonban ezek a rendelkezések fennálló tételes jogunknak azt a hatásköri rendszerét, amely szerint a rendes bírósági szervezetbe beillesztett bíróságok között felmerült hatásköri összeütközések a rendes bírósági szervezetben nyernek elintézést.
Nagyjelentőségű intézkedése a javaslatnak, hogy egyfelől a honvédbíróság, másfelől pedig a polgári (bírói vagy közigazgatási) hatóságok között felmerült minden hatásköri összeütközés elintézését a hatásköri bíróság elé kívánja utalni.
Már az 1907:LXI. törvénycikk alapjául szolgált javaslat tárgyalásakor is kifejezetten szóba került, hogy a honvédtörvényszékek és a polgári (bírói és közigazgatási) hatóságok között felmerült hatásköri összeütközések eldöntésére nincs hatóság. Ennek a kérdésnek szabályozása azonban akkoriban különböző körülményekre, ezek sorában különösen az Ausztriával fennálló és a hadsereg szervezetére is kiterjedő államjogi kapcsolatra tekintettel nem látszott kívánatosnak, bár - az 1907:LXI. tc. 1. §-ára vonatkozó miniszteri indokolásból kitetszően - a katonai hatóságokkal szemben nem büntetőügyben felmerült hatásköri összeütközés elintézése már az 1907:LXI. tc. értelmében a hatásköri bíróság elé tartozik és így a katonai hatóságok előtt felmerült ügyek egy részében a hatásköri bíróság fennállása óta eljárhat. Utóbb a honvédség katonai bűnvádi perrendtartásáról szóló 1912. évi XXXIII. tc. 40. §-a oly értelmű rendelkezést tesz ugyan, amelynek értelmében a katonai büntető hatóság és a polgári büntető bíróság között felmerült hatásköri összeütközés elintézése a legfelsőbb katonai és polgári büntető bíróságok megegyezésére tartozik, a még ma is fennálló ez a rendelkezés azonban alapjában véve megint csak azt jelenti, hogy a két érdekelt legfelsőbb hatóság ellentétes jogi meggyőződése esetében a kérdés megnyugvással meg nem oldható.
Ma már Magyarország államjogi helyzete nem zárja ki, hogy a honvédbíróságok és a polgári (bírói és közigazgatási) hatóságok között felmerült hatásköri összeütközések elbírálására jogi tekintetben kielégítő megoldást lehessen találni. Ezt a szempontot is figyelembe véve minden tekintetben kívánatos, hogy egyfelől a m. kir. Kúria bírói hatósága alá nem tartozó bírói jelleggel szervezett egyéb hatóságok, másfelől az 1907:LXI. törvénycikkben felsorolt bírói és közigazgatási hatóságok között felmerült hatásköri összeütközéseket a hatásköri bíróság döntse el.
A honvédbíróságokkal szemben felmerült hatásköri összeütközéseket illetően ebben a magyar nemzeti állam szoros polgári és katonai egysége, a katonai és polgári érdekek összetartozása és kölcsönössége, továbbá az a megfontolás jutna kifejezésre, amely szerint az a kérdés, vajjon valamely magyar állampolgár felett a magyar állam büntető hatalmát a polgári vagy a katonai hatóságok érvényesítsék-e, jogszabályok alapján eldöntendő tiszta jogi kérdés, amelyre nézve a jog uralmát megnyugtató módon csak a hatásköri bíróság független döntésében lehet biztosítani.
A közigazgatási hatóságok és a külön bíróságok között felmerült hatásköri összeütközéseket illetően pedig a javaslatnak fentebb tárgyalt rendelkezései annál is inkább indokoltaknak látszanak, mert nyilván ellentétben állana a törvényhozónak azzal a szándékával, amely szerint az említett külön bíróságokat a bírói függetlenség biztosítékával szervezte, az, ha köztük és a közigazgatási hatóság közt felmerült hatásköri összeütközések független bírói döntéssel véglegesen elbírálhatók nem volnának. De a bíróságokkal való vonatkozásban sem lehet kielégítő az a helyzet, hogy nincs olyan hatóság, amely a hatásköri összeütközést véglegesen eldöntse.
Nem kívánta azonban a javaslat - mint ezt megjegyezni már fentebb is szerencsénk volt - fennálló jogunknak azt a rendszerét érinteni (1896:XXXIII. tc. 28. § és 1911:I. tc. 51. §), amely szerint a rendes bírósági szervezethez tartozó külön bíróságok és a rendes bíróságok között felmerült hatásköri összeütközések a hatásköri összeütközésben érdekelt bíróságok legközelebbi közös felsőbírósága elé tartoznak.
Ennek az elvnek felel meg a javaslat 3. §-a, amelyet a 2. §-nak a munkásbiztosítási bíróságokra vonatkozó rendelkezése csak látszólag tör át.
A munkásbiztosítási bíráskodásról szóló 1921:XXXI. tc. 2. §-a értelmében Budapesten külön (elsőfokú) királyi munkásbiztosítási bíróság működik, egyébként - az idézett tc. 1. §-a szerint - munkásbiztosítási ügyekben a bíráskodást elsőfokon a kerületi munkásbiztosító pénztár székhelye szerint illetékes kir. járásbíróság, mint munkásbiztosítási bíróság gyakorolja. A törvény 3. §-a értelmében azonban az utóbb megjelölt bíróságoknak is a Munkásbiztosítási Felsőbíróság a fellebbviteli bírósága. Ennek következtében a rendes bíróságok (kir. járásbíróságok) keretében szervezett munkásbiztosítási bíróságokat a jelen javaslat szempontjából külön bíróságoknak kell tekinteni, mert - mint az a fentebb kifejtettekből következik - egyfelől annak a kir. járásbíróságnak, mint munkásbiztosítási bíróságnak, amelynek különlegesen nem szervezett rendes bírósággal hatásköri összeütközése támadt, másfelől pedig az utóbb említett rendes bíróságnak nincs közös fellebbviteli bírósága, a most vázolt eset tehát semmiesetre sem vonható a 3. § alá, hanem különleges rendezésre szorul. Ennek a különleges rendezésnek legegyszerűbb és egyúttal legkövetkezetesebb módja, ha a kérdést egyformán oldjuk meg akár a külön bíróságként szervezett Munkásbiztosítási Felsőbíróság, illetőleg budapesti kir. munkásbiztosítási bíróság, akár pedig az előbbinek fellebbviteli joghatósága alá tartozó kir. járásbíróság (rendes bíróság), mint munkásbiztosítási bíróság az egyik alanya a hatásköri összeütközésnek és mindegyik esetben a hatásköri bíróság elé utaljuk a felmerült hatásköri összeütközés elintézését.
A m. kir. Kúria keretében több külön szervezett bíróság (bírói tanács) működik (kir. Kúria ügyvédi tanácsa, fegyelmi bírósága, magánalkalmazottak nyugdíjvalorizációs ügyében eljáró külön tanács, folyó évi július hó 1-től szabadalmi tanács és így tovább) és számolni kell azzal, hogy a jövőben is szükség lesz ilyen külön bíróságoknak (bírói tanácsoknak) a kir. Kúria keretében felállítására. Ezek és a kir. Kúriának rendes működésű tanácsai között felmerülhető összeütközéseket kívánja a javaslat alapelveinek megfelelően és gyakorlatilag is a lehető legkielégítőbben szabályozni a javaslat 3. §-ának harmadik bekezdése.
Az 1907:LXI. tc. rendelkezéseit a javaslat 1. §-ában meghatározott hatásköri összeütközések eseteiben általában megfelelően lehet alkalmazni. Fontos kivétel azonban e tekintetben az idézett tc. 7. §-ának utolsó bekezdése, amely csak a közigazgatási bíróság és a közigazgatási hatóság között felmerült hatásköri összeütközésre vonatkozik és így a dolog természete szerint e helyütt nem nyerhet alkalmazást.
Természetes továbbá az is, hogy a külön bíróságok hatáskörének megállapítása esetében a hatásköri bíróságnak az 1907:LXI. tc. 19. §-ának 1. bekezdésében foglalt attól a rendelkezéstől eltérve, amely szerint a hatásköri bíróság csak a felől határoz, vajjon az ügyben az eljárás a rendes biróság, a közigazgatási bíróság vagy a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik-e, vagy hogy az ügy az eljárt hatóságok egyikének hatáskörébe sem tartozik vagy hogy hatásköri összeütközés esete nem merül fel: a hatásköri bíróságnak az eljárásra hivatott külön bíróságot határozottan meg kell jelölni, mert különben a hatáskör kérdésében a hatásköri bíróság döntése után is ugyanolyan tájékozatlanság maradhatna meg, mint azt megelőzően. Az idevonatkozóan felvett rendelkezés alapján sem lesz azonban helye annak, hogy a hatásköri bíróság az egyenlően hatáskörrel bíró több külön bíróság közül a területi megosztás szempontjából illetékes bíróságot is kijelölje.
A külön bíróságoknak a bírói függetlenségre alapított szervezete, de különösen a res judicata érinthetetlenségének a követelménye, amely a külön bíróságra éppúgy fennáll, mint a rendes bíróságot illetően, indokolja, hogy a külön bíróság érdemi határozatának jogerőre emelkedése esetében ugyanaz az elv érvényesüljön, amelyet az 1907:LXI. tc. 7. §-ának 2. bekezdése a rendes bíróság és közigazgatási bíróság érdemi határozatának jogerőre emelkedése tekintetében megállapít.
Már az 1921:XXXI. tc. 18. és az 1924:VII. tc. 26. §-a tekintettel volt arra, hogy olyan esetben, amikor a hatásköri összeütközés a munkásbiztosítási bíróságokkal, illetőleg az Országos Földbirtokrendező Bírósággal szemben merült fel, a hatásköri bíróságnak eljáró tanácsában a Munkásbiztosítási Felsőbíróság, illetőleg az Országos Földbirtokrendező Bíróság egy-egy bírája is részt vegyen. Ezt az elvet a javaslat az említett szakbíróságokra nézve is fenntartja, az idézett korábbi törvények konkrét rendelkezései helyett azonban ezentul a munkásbiztosítási bíróságokkal és az Országos Földbirtokrendező Bírósággal szemben felmerült hatásköri összeütközésre nézve csupán a javaslatban foglalt rendelkezések lesznek irányadók és pedig a részletekre vonatkozóan az eddig fennállott állapottal szemben az eljáró tanácsok szervezetét illető több lényeges módosítással.
Ezek a módosítások a következők:
A hatásköri bíróság tanácsának összeállításánál az Országos Földbirtokrendező Bíróság, illetőleg a Munkásbiztosítási Felsőbíróság bírája a m. kir. közigazgatási bíróság bírája helyébe lép akkor, ha az összeütközés a rendes bírósággal szemben és a m. kir. Kúria bírája helyébe lép akkor, ha az összeütközés más (bírói vagy közigazgatási) hatósággal szemben merült fel. Ez az intézkedés a különleges szakértelem lehető legteljesebb érvényesülését kívánja biztosítani azzal, hogy nem csökkenti az olyan bíráknak számát, akik rendes bírói hivatásuknál fogva a konkrét esetben irányadó szakszempontokat megfelelőbben érvényesíthetik, mint az eljáró tanácsban kevesebb taghoz jutó kir. közigazgatási bíróság, illetőleg kir. Kúria tagjai. Az 1921:XXXI. tc. 18. §-ának azokat az összeütközéseket szabályozó rendelkezése értelmében, amidőn az egyik részen a munkásbiztosítási bíróságot érinti a hatásköri összeütközés, ez az elv csak töredékesen (a rendes bíróságok szempontjából és nem egyúttal a m. kir. közigazgatási bíróság és a közigazgatási hatóságok szempontjából is) érvényesül; az 1924:VII. tc. 26. §-ának az egyik részen az Országos Földbirtokrendező Bíróságot érintő hatásköri összeütközéseket szabályozó rendelkezése pedig a most megjelölt elvvel szemben az érdekeltség korlátozásának elvét fejezi ki, amelynél azonban sokkal nagyobb jelentőségű és különleges szakértelem lehető biztosításának éppen az e helyütt alkalmazott értelemben vett érdekeltség minél teljesebb érvényesülését is követelő elve.
A honvédbíróságokra nézve az Országos Földbirtokrendező Bíróságot és a munkásbiztosítási bíróságokat illetően alkalmazott elvi elgondolás a javaslatban megfelelően érvényesül. A legfelsőbb honvédtörvényszéknek is módjában lesz a hatásköri bíróság tanácsába egyik bíráját vagy tanácselnökét és két helyettest megválasztani.
Ha a hatásköri összeütközés a most szóban levő három külön bíróság sorába tartozó két külön bíróság között történt, úgy a helyes aránynak az felel meg, hogy a külön bíróságok tagjai javára egyenlően csökkenjen a kir. Kúria és a kir. közigazgatási bíróság tagjainak száma a hatásköri bíróság eljáró tanácsában.
A katonai büntetőjoggal kapcsolatos szempontoknak a lehető legmegfelelőbb módon érvényesülését kívánja a legfelsőbb honvédtörvényszék egy tagjának a hatásköri bíróság eljáró tanácsában részvételén felül biztosítani a honvédkoronaügyésznek a hatásköri bíróság előtti eljárásban részvétele olyan esetekben, ha a hatásköri összeütközés honvédbírósággal szemben merült fel. Ilyen vonatkozásokban a javaslat a koronaügyész és a honvédkoronaügyész között paritásos helyzetet teremt.
A hatásköri bíróság az 1907:LXI. tc. 6. §-a értelmében készült ügyrendje alapján ezidőszerint is hozhatott teljes ülési megállapodásokat. Ezek a megállapodások azonban sem a bírói, sem a közigazgatási hatóságokat nem kötelezik és így megvan a lehetősége annak, hogy az említett hatóságok nem ugyan a hatásköri bíróság határozatával eldöntött konkrét ügyben, hanem más hasonló ügyekben a hatásköri bíróságától eltérő gyakorlatot folytassanak, sőt a m. kir. Kúria a bíróságokat kötelező olyan teljes ülési és jogegységi határozatokat is hozhat, amelyek a hatásköri bíróság állásfoglalásától eltérő bírói gyakorlatra vezetnek.
Minthogy hatásköri kérdésekben legfelsőbb fokon a döntés a hatásköri bíróságot illeti meg, szükségesnek mutatkozik ennek a visszás helyzetnek megszüntetése akként, hogy a hatásköri bíróság törvényes jogkörét illetően az állam egyéb bírói és közigazgatási hatóságait kötelező teljes ülési határozatokat hozhasson. Ilyen értelemben rendelkezik a javaslat II. fejezete, (7-10. §), amely a honvédbíróságok, az Országos Földbirtokrendező Bíróság, illetőleg a munkásbiztosító bíróságok különleges szempontjaira is figyelemmel, az 1912:LIV. tc. 70-79. §-aiban a kir. Kúria teljes ülési döntvényeire nézve megállapított rendelkezéseket vette részletes szabályozás alapjául.
A javaslatban nem szabályozott kérdésekben a hatásköri bíróság ügyrendje lesz az irányadó, amely szükség esetében megfelelően módosítható.
A hatásköri bíróság jegyzői munkájának végzéséről eddig a bíróság ügyrendje (26. §) rendelkezett és pedig akként, hogy a munka végzésére a hatásköri bíróság elnöke a vezetése alatt álló bíróság tanácsjegyzőinek sorából egy vagy több jegyzőt rendel ki. A javaslat 11. §-ában foglalt rendelkezés ezzel szemben lehetővé teszi, hogy a hatásköri bíróságnak ezentúl külön jegyzője legyen, ami annál inkább kívánatos, mert a hatásköri bíróság elnöki és elnökhelyettesi tiszte a törvény (1907:LXI. tc. 2. §-a) értelmében háromévenként gazdát cserél és maguk a hatásköri bíróság ítélőbírái is az említett időközökben új választásnak vannak alávetve, aminek következtében csupán a jegyző az, akire nézve intézményesen lehetővé tehető, hogy a hatásköri bíróságnak az érdemleges munkában résztvevő állandó szerve legyen. A helyes jogalkalmazás érdekeit szolgálja tehát a hatásköri bíróságnál, hogy a kellő gyakorlatot szerzett jegyző ott huzamosabb ideig esetleg még akkor is szolgálatot teljesíthessen, ha őt felsőbíróvá nevezik ki. Egyébként a hatásköri bíróság magas közjogi helyzete is indokolja, hogy a bíróságnak tanácsjegyzője magasabb bírói állást is betölthessen.
Másfelől azonban lehetővé kívánja tenni a javaslat, hogy a hatásköri bíróságnak háromévenkint váltakozó elnöke a tanácsjegyző személyét, mint aki mellette bizalmi tisztet tölt be, maga választhassa meg. Ennek megfelelően rendelkezik a javaslat 11. §-ának második bekezdése, amely azonban nem zárja ki azt, hogy a tanácsjegyző az elnök személyének változása esetében is az elnök kívánságához képest további alkalmazásban maradjon. Az ügyrend megfelelő módosítása helyett helyénvaló ezt a kérdést törvényben rendezni.
A hatásköri bíróság ítélőbírái nagy fáradságot, sok tanulmányt és különleges szakképzettséget igénylő egészen sajátos munkakörükben rendes bírói feladatkörükön felül járnak el. Ez a rendkívül terhes és államjogi szempontból igen nagyjelentőségű munkakör - az azzal együtt járó tanulmányokra szükségképpen fordított időveszteségre is figyelemmel - a legnagyobb mértékben indokolja azt, hogy a hatásköri bíróság ítélőbíráira is kiterjesztessék a törvényes felhatalmazás alapján kiadott 9000/1927. M. E. számú rendeletben foglalt módosításokkal jelenleg is hatályban levő 7000/1925. M. E. számú rendelet 45. pontjában kifejezésre jutó az az alapelv, amely szerint azokat a tisztviselői kategóriákat, amelyeknek munkaköre a többi tisztviselői (bírói) munkakörből akár mennyiség, akár minőség szempontjából kiemelkedik, külön pótlékban kell részesíteni.
Már az 1907:LXI. tc. hatálybalépte előtt is az 1895:XXXVII. tc. 26. §-a szerint a szabadalmi tanácsba a legfelsőbb bíróságtól kinevezett ülnökök évenként 1000 K működési pótlékban, a bankügyi választott bíróságnak a m. kir. Kúria részéről kiküldött tagjai napidíjban, a 49,157/1908. VI. K. M. számú rendelet szerint a munkásbiztosítási választott bíróság elnöke Budapesten tiszteletdíjul 1200 K működési pótlékban, vidéken a táblai székhelyen 800 K, egyéb helyeken 600 K működési pótlékban részesültek, míg a helyettes elnök a rangjának megfelelő napidíjat kapta. 600-1000 K tiszteletdíjban részesedtek a m. kir. Kúria kebelében alakított büntetőjogi bizottság előadói is.
A hatásköri bíróság felállítása óta szervezett külön bíróságok tagjai közül külön díjazásban részesültek, például a 8759/1920. M. E. számú rendelettel szervezett központi gazdasági bíróság ítélőbírái és jegyzői, a mindenkori lakásrendeletek értelmében a budapesti kir. ítélőtáblán alakított lakásügyi fellebbviteli tanács tagjai, a házhelyrendezési ügyekben a m. kir. Kúriánál az 1920:XXXVI. tc. 43. §-a alapján alakult vegyestanács tagjai és jegyzője. Ma is külön díjazást kapnak az 1920:XXXVI. törvénycikkel szervezett Országos Földbirtokrendező Bíróságnak a m. kir. Kúria és a m. kir. közigazgatási bíróság részéről megválasztott tagjai, az 1895:XXXVII. tc. 26. §-a alapján szervezett szabadalmi tanácsból az 1920:XXXV. tc. 6. §-a értelmében bírósággá átszervezett szabadalmi felsőbíróságnak kúriai bíró ülnökei, a 919/1917. M. E. számú rendelet 25. §-a alapján alakult pénzintézeti döntőbizottságnak a m. kir. Kúria ítélőbírái sorából kinevezett elnöke, az 1926:XVI. tc. 8. §-a alapján a magánalkalmazottak nyugdíjának átértékelésére irányadó arányszám megváltoztatása iránti kérelmek elintézésére szervezett külön bíróság tagjai és jegyzője, a vegyes döntőbíróságok mellett működő kormánymegbízottak hivatalához kirendelt kir. ítélőbírák stb.
Nincs tehát semmi elfogadható indoka annak, hogy éppen a hatásköri bíróság ítélőbírái, akik kivételes jelentőségű és kivételes munkateherrel járó jogterületen tevékenykednek, ne részesülhessenek tevékenységüknek megfelelő külön díjazásban.
A díjazás mértéke tekintetében a különbségtétel a hatásköri bíróság elnöke és a többi ítélőbírái közt indokoltnak mutatkozik nemcsak az elnöknek kimagasló közjogi állására tekintettel, de azért is, mert az elnök többször és tevékenyebben vesz részt az ügyek intézésében, mint az ítélőbírák. Ezt a körülményt is figyelembe véve, a javaslat az elnök díjazásának mértéke tekintetében az évi 1500 pengőt, az ítélőbírák díjazásának mértéke tekintetében pedig az évi 1000 pengőt tartja megfelelőnek.
A hatásköri bíróság tanácsjegyzője a bíróságnál az érdemleges ügyintézésnek jóformán állandó szerve, mint ilyen, az ott folyamatban levő minden egyes ügy előkészítésében és elintézésében tevékeny részt vesz és a hatásköri bíróság joggyakorlatának teljes ismeretében a jogegység megóvása szempontjából is nagyfontosságú tisztet tölt be. Feladatköre oly sokoldalú és különleges gyakorlati és elméleti szakismereteket tételez fel, amelyek sem a rendes bírósági, sem a közigazgatási bírósági gyakorlatban meg nem szerezhetők, mert a hatásköri bíráskodásnak egészen különleges talajában és joggyakorlatában gyökereznek. Elsajátításukhoz mindenesetre hosszú évek céltudatos munkája szükséges. Helyénvaló tehát, hogy ő is tevékenységének megfelelő tiszteletdíjban részesüljön. Ennek összegéül évi 600 pengő látszik megfelelőnek.
A hatásköri bíróságnak 1927. évi ügyforgalmi és tevékenységi kimutatása alapján a következőket lehet megállapítani:
| A hatásköri bírósághoz érkezett | 1926-ban | 160, | 1927-ben | 73 | ügy | |
| A bíróság elintézett | 1926-ban | 80, | 1927-ben | 70 | ügyet | |
| A tárgyalási napok száma | 1926-ban | 9, | 1927-ben | 8 | volt | |
| A megtartott tárgyalások száma | 1926-ban | 70, | 1927-ben | 56 | volt | |
| A zárt ülések száma | 1926-ban | 17, | 1927-ben | 14 | volt | |
| A tárgyaláson kívül tett intézkedések száma | 1926-ban | 528, | 1927-ben | 549 | volt | |
| Az elnöki ügyek száma | 1926-ban | 14, | 1927-ben | 17 | volt. |
Ezekből az adatokból kiderül, hogy nyilván az ország közállapotainak konszolidálódásával összefüggésben, a hatásköri bíróság ügyforgalmában az 1927. évben az 1926. évvel szemben általában eléggé jelentékeny apadás mutatkozott. További apadásra aligha lehet számítani, sőt a gazdasági és általában a közélet erőteljesebb vérkeringése révén inkább bizonyos fokú emelkedéssel lehetne még a hatásköri bíróság hatáskörének tervezett kiterjesztése hiányában is a folyó és a következő években, mint általában a közhatóság elé kerülő ügyekben, úgy a hatásköri bíróság elé tartozó ügyekben is számolni. Még a fentebb vázolt 1927. évi adatoknak szem előtt tartása mellett is azonban, tehát aránylag kis ügyforgalmat véve alapul, a bíróság tárgyalásainak száma mintegy hatvanra, tárgyalási napjainak száma 8-10-re, zárt üléseinek száma 15-re tehető évenként, amihez még esetleg egy vagy több teljes ülés és 500-600-ra terjedő ülésen kívüli elintézés számítható. Ez a szám a jövőben a hatásköri bíróság hatáskörének tervezett kiterjesztése folytán is előreláthatólag emelkedni fog, de a közölt számadatok alapján is a következő megfontolásoknak lehet az ítélőbírák külön tiszteletdíja mértékét illetően a helye.
Minthogy az 1907:LXI. tc. 4. §-ának 1. bekezdése szerint a hatásköri bíróság az elnökön kívül hat tagból alakult tanácsban határoz, egy-egy ítélőbíróra átlag a felsorolt ügyeknek egyharmada, azaz évente mintegy 20 tárgyalás, 5-6 zárt ülés és esetleg nagyobb számú ülésen kívüli elintézés jut azonfelül, hogy a teljes ülésen mindegyik ítélőbíró résztvesz. Ilyen alapon pedig a javaslat 1500 pengő összeg az elnök, 1000 pengő összeg pedig a hatásköri bíróság kúriai és közigazgatási bíró tagjai külön munkájának díjazásaként egyáltalában nem tekinthető túlzottnak és nem túlzott a tanácsjegyző javasolt díjazása sem.
Az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak, a Munkásbiztosítási Felsőbíróságnak és a legfelsőbb honvédtörvényszéknek a hatásköri bíróság eljáró tanácsában résztvevő tagjai részére a javaslat ülésdíjat kíván megállapítani, mert ezek a tagok nem rendszeresen, hanem esetről-esetre vesznek részt - megbizatásuk tartama alatt - a hatásköri bíróság bírói munkájában és ilyen működésüknek díjazásaként az ülésdíj a legmegfelelőbb. Az 1927. évben az Országos Földbirtokrendező Bíróságot érdeklő hat és a munkásbiztosítási bíróságokat érdeklő két hatásköri összeütközés került a hatásköri bíróság elé; ennek megfelelően számottevő összeget kitevő ülésdíjról az Országos Földbirtokrendező Bíróság és Munkásbiztosítási Felsőbíróság hatásköri bírósági tagjait illetően nem lehet szó.
Elnök, összesen 16 tag és egy jegyző díjazásáról lévén szó, 1500+1000 PX16+600 P=18,000 P a fedezethez szükséges összeg. Ehhez hozzászámítva a legfelsőbb honvédtörvényszék, az Országos Földbirtokrendező Bíróság és a Munkásbiztosító Felsőbíróság részéről megválasztott tagoknak ülésdíjait, a most megjelölt díjazások címén végeredményben mintegy évi 20,000 pengőnek évről-évre az állami költségvetésbe való felvétele mutatkozik.
Azt az elvi kérdést, hogy a hatásköri bírósági tagságért külön díjazás jár, azért kellene törvényhozásilag és nem kormányrendelettel szabályozni, mert a hatásköri bírósági törvényjavaslat 3. §-ához fűzött miniszteri indokolás utolsó bekezdése azt az elvi megállapítást tartalmazza, hogy „mivel a javaslat ellenkezően nem rendelkezik, önként értetik, hogy a hatásköri bíróság tagjai külön javadalmazást nem kapnak.”
Bonyodalmak elkerülése végett kívánatosnak látszik, hogy a tiszteletdíjak folyósításának időpontja a jövőre nézve a hatásköri bírósági ciklus kezdő- és végpontjával összhangban állapíttassék meg. Ez a kérdés azonban, valamint az a további kérdés, hogy a tiszteletdíj előzetes vagy utólagos hányadokban, havonta, negyed- vagy félévenként, esetleg az egész évre kiterjedően egy összegben utalványoztassék-e, már a részletekre és a végrehajtásra tartozván, esetleges rendezésre váró egyéb kérdésekkel együtt célszerűen a végrehajtási rendelet számára tartható fenn.
Az 1912:XXXIII. tc. 40. §-a a következőképpen rendelkezik: „Ha az illetékesség (helyesen hatásköri) összeütközés a honvédség valamely parancsnoka és a polgári büntetőbíróság között merül fel, a parancsnok a legfelsőbb honvédtörvényszékhez jelentést tesz. Ha ez a polgári büntetőbíróság nézetét nem osztja, az utóbb említett bíróság felett álló legfelsőbb bírósággal lép a vitás kérdés eldöntése végett érintkezésbe.”
Ebből a rendelkezésből megállapíthatóan a büntetőügyekben eljáró nem bírói jellegű honvédhatóságok hatásköri összeütközésre vezethető állásfoglalásának a legfelsőbb honvédtörvényszék az első bírája.
Kívánatos a jövőben is lehetővé tenni, hogy a hatásköri bíróság mentesüljön olyan kérdések érdemleges tárgyalásától, amelyekben már a legfelsőbb honvédtörvényszék állásfoglalása kizárhatta volna a hatásköri összeütközés kialakulását és csak akkor tekintessék a hatásköri összeütközés kialakultnak, amikor a legfelsőbb honvédtörvényszék is a honvédség eljáró parancsnokának álláspontját tette magáévá. Ezt a célt kívánja elérni a javaslat 13. §-ának az 1912:XXXIII. törvénycikk megfelelő módosítására vonatkozó rendelkezése.
Itt is meg kívánjuk jegyezni, amire már fentebb is szerencsénk volt utalni, hogy t. i. - az 1907:LXI. tc. 1. §-ára vonatkozó miniszteri indokolásból kifejezetten kitetszően - a katonai hatósággal nem büntető ügyben felmerült hatásköri összeütközés elintézése már az 1907:LXI. törvénycikk értelmében is a hatásköri bíróság elé tartozik, ha az összeütközés a rendes bírósággal, vagy a m. kir. közigazgatási bírósággal szemben merült fel. Idevonatkozóan tehát - a hatásköri bíróság hatáskörének kiterjesztésére a javaslatban általánosságban tett rendelkezéseken felül - külön új rendelkezésre szükség nincs.
