A törvényjavaslatban foglalt Egyezmény háromféle forrásból ered. Az Egyezmény elsősorban helyettesíteni van hivatva a volt Osztrák-Magyar Monarchia két állama között egyrészről és a régi Szerb Királyság között másrészről a polgári eljárás egyes kérdései tárgyában 1911. évi március hó 30/17-én kelt, nálunk az 1912:III. törvénycikkbe iktatott egyezmény egyes rendelkezéseit (1-14. és 34-37. Cikkek), úgyszintén az ugyanekkor a hagyatékok, a gyámság és gondnokság, az okiratok hitelesítése és az anyakönyvek tekintetében kötött, nálunk az 1912:II. törvénycikkbe foglalt egyezményt, amely egyezmények a Trianoni Szerződés 224. Cikkének rendelkezése folytán hatályukat vesztették, mert a rendelkezés értelmében csak azok a kétoldalú egyezmények lépnek a két állam között újból hatályba, amelyeknek megtartását a Jugoszláv Királyság megszabott határidőn belül kívánja, a jugoszláv kormány pedig az idézett régi egyezményekre vonatkozólag ilyen bejelentést nem tett.
Az Egyezménynek I-V. fejezetei (1-15. Cikkek) másodsorban helyettesítik a két állam között a polgári eljárásra vonatkozólag 1905. évi július hó 17-én Hágában kelt, nálunk az 1909. évi XIV. törvénycikkbe iktatott egyezményt is, amely többoldalú nemzetközi egyezménynek a Jugoszláv Királyság nem tagja, azonban az Egyezmény V. fejezete már előre gondoskodott arról az eshetőségről, ha a Jugoszláv Királyság a szóbanforgó nemzetközi egyezményhez csatlakozni fog.
A törvényjavaslatban foglalt Egyezmény harmadsorban felölel több olyan, a magánjog körébe tartozó kérdést is, amelyeket román vonatkozásban már az 1925:VI. törvénycikkbe foglalt egyezményben sikerült szabályozni.
A nemzetközi tárgyalások az Egyezmény megkötése céljából az 1924. évi május és június havában Belgrádban egyhuzamban folytak és a szerzői jogról szóló XV. fejezet kivételével már akkor be is fejeződtek, azonban a tárgyaló megbízottak által elkészített tervezet végleges aláírása csak az 1929. évi november hó 11-én történhetett meg.
Az I. fejezethez
Az első fejezet (1. Cikk) a két Szerződő Fél állampolgárai részére biztosítja a bíróságok szabad igénybevételét a nemzetközi egyezményekben szokásos módon, miként ez a fentidézett régi szerb egyezményben (1912:III. tc. 5. Cikk) is biztosítva volt.
Indoklás a II. fejezethez
A II. fejezet (2-9. Cikkek) a szorosabb értelemben vett polgári jogsegélyre, vagyis a kézbesítésre irányuló kérelmekre és a megkeresésekre tartalmaz rendelkezéseket. A 2. Cikk értelmében a jogsegély a polgári és a kereskedelmi perek, valamint a perenkívüli ügyeken kívül a gyámsági és a gondnoksági ügyekre is kiterjed. A jogsegély közvetítése a két állam igazságügyminisztériuma, illetve a gyámügyek tekintetében Magyarország részéről a belügyminisztérium közvetítésével bonyolódik le, amely megoldási mód mindenesetre gyorsabb lebonyolítást biztosít az eddig szokásos diplomáciai útnál. A 3. Cikk a megkeresések fordításáról intézkedik. A fordítás a Jugoszláv Királyság részére készülhet szerb, francia vagy német nyelven. Magyarország részére pedig magyarul vagy a két utóbbi nyelven. A német nyelv már az idézett régi szerb egyezmény értelmében is alkalmazható volt fordítási nyelvül. A 3. Cikk - miként a régi szerb egyezmény első cikkének második bekezdése - megengedi azt is, hogy a megkereső irat készülhet a megkeresett hatóság nyelvén is, ami lehetővé teszi azt, hogy az elcsatolt területen levő bíróságok esetleg magyar nyelven is szerkeszthessék a hozzánk intézett megkereséseket. A jogsegélyre vonatkozó többi rendelkezések, úgymint a kézbesítésre irányuló kérelmek és a megkeresések tartalmára (4. Cikk), a megkeresések teljesítésének módjára és elintézésére (5. Cikk), a kézbesítendő iratra (6. Cikk), a kézbesítésre irányuló kérelmek és a megkeresések megtagadására (7. Cikk), a kézbesítések megtörténtének bizonyítására (8. Cikk), végül a jogsegély költségére (9. Cikk) vonatkozó rendelkezések azonosak a nemzetközi egyezményekben szokásos hasonló rendelkezésekkel.
A III. fejezethez
Ugyancsak az idézett hágai perjogi egyezményben és a régi szerb egyezményben, valamint általában a nemzetközi egyezményekben általánosan elfogadott elvek szerint rendezi a III. fejezet (10-11. Cikkek) a perbeli biztosíték és az eljárási költségek előlegezése alóli mentesség kérdését és az ilyen mentességben részesült fél ellen pervesztés esetén az eljárási költségek és kiadások tárgyában hozott jogerős elmarasztaló határozatok végrehajtását.
Az V. fejezethez
Az V. fejezet (15. Cikk) rendelkezése kimondja azt, hogy a Jugoszláv Királyságnak a hágai perjogi egyezményhez való csatlakozása esetén a jelen Egyezménynek a jogsegélyre vonatkozó rendelkezései közül csupán azok fognak továbbra is alkalmazást nyerni, amelyek a jogsegély tekintetében messzebbmenő könnyítést jelentenek, mint a hágai egyezmény hasonló rendelkezései. Az Aláírási Jegyzőkönyv 2. pontja fel is sorolja, hogy ilyen kedvezőbb rendelkezéseknek kell tekinteni a jogsegély-forgalomnak a gyámsági és gondnoksági ügyekre való kiterjesztését, valamint a 3. Cikknek a fordítások nyelvére vonatkozó rendelkezését.
A VI. fejezethez
A törvényjavaslatban foglalt Egyezmény VI. fejezete (16-22. Cikkek) a hagyatékokra vonatkozó rendelkezéseket öleli fel. Ezek a rendelkezések irányelveikben a multban érvényben volt nemzetközi egyezmények, mégpedig elsősorban az 1912:II. törvénycikkben foglalt fentemlített szerb egyezmény, valamint a Bulgáriával ugyanezen évben kötött, az 1912:XXVII. törvénycikkbe iktatott egyezmény és végül legújabban az 1925:VI. törvénycikkbe iktatott magyar-román egyezmény hasonló tárgyú rendelkezéseivel összhangban szabályozzák ezt az anyagot. Az Egyezmény az ingó hagyatékra vonatkozó öröklési jog tekintetében az örökhagyó államának törvényeit, ellenben abban a kérdésben, hogy mely javakat kell ingóknak tekinteni, annak az államnak a törvényeit jelöli meg irányadóknak, amelynek területén a hagyatéki javak vannak (16. Cikk). Az Egyezmény az ingó hagyatékokat az örökösödési eljárás lefolytatása céljából az elhúnyt hazájának hagyatéki bírósága részére kiszolgáltatni rendeli (17. Cikk) és részletesen szabályozza azokat a tennivalókat, amelyeket az idegen államnak az ingó hagyaték holléte szerint illetékes hatósága a haláleset felvétele, valamint a hagyaték leltározása, biztosítása és kellő kezelése, egyszersmind az örökösök és hagyományosok érdekeinek megvédése céljából foganatosítani köteles, különös figyelmet fordítván azoknak az örökösöknek, hagyományosoknak és hitelezőknek érdekeire, akik abban az államban laknak, ahol a hagyatéki ingóságok vannak, nehogy azok kárt szenvedjenek azáltal, hogy a hagyatéki ingóságok az örökösödési eljárás lefolytatása céljából külföldre kerülnek. Kimondja ezért az Egyezmény, hogy a most felsorolt érdekeltek igényeinek biztosítása végett a hagyatéki ingóságok megfelelő része mindaddig visszatartható, amíg az örökösödési eljárásra illetékes hazai bíróság ezeknek az igényeiről jogerősen nem döntött (18. Cikk). Ha pedig olyan örökösök vannak, akik annak az államnak a polgárai, amelynek területén az ingó hagyaték van, ezeknek az Egyezmény megadja azt a jogot is, hogy kívánságukra az örökösödési eljárást a hazai bíróság engedje át az ingó hagyaték holléte szerint illetékes külföldi bíróságnak (21. Cikk). Ennél a rendelkezésnél a Szerződő Felek abból a felfogásból indultak ki, hogy az örökösödési eljárás elsősorban az örökösök jogait lévén hivatva megállapítani, ezektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy kívánhassák az eljárásnak abban az államban lefolytatását, amelynek ők polgárai; ha pedig az örökösök között mindkét államnak vannak polgárai, akkor azon állam polgárainak kell elsőbbséget adni, amely államban az ingó hagyaték van. Azoknak a hitelezőknek érdekeit, akik annak az államnak polgárai vagy lakosai, ahol az ingó hagyaték van, olyképpen véli az Egyezmény a leghatályosabban megvédhetőnek, ha ezek igényének megállapítását annak a Félnek bíróságaira bízza, ahol az ingó hagyaték van (18. Cikk utolsó bek.). Szabályozza az Egyezmény az örökhagyó hazája diplomáciai vagy hivatásos konzuli képviseletének a fentemlített intézkedések körüli közreműködési jogát (20. Cikk), amely figyelemmel a 17. Cikk rendelkezésére, oly széles körre terjed ki, hogy a képviselet közreműködése nélkül tett intézkedések kívánságára módosíthatók és felfüggeszthetők. A hagyatéki ingóságoknak továbbítására vonatkozólag legcélszerűbb volt megszabni azt a nemzetközi gyakorlatban elfogadott módot, hogy a hagyatékot az örökhagyó államának illetékes képviseletéhez kell juttatni, amely a fentismertetett intézkedéseknél már egyébként is közreműködött, illetve azt figyelemmel kísérte. A hagyatéki ingóságok kiszolgáltatásáról szóló ennél a rendelkezésnél (22. Cikk) el kellett fogadnunk a jugoszláv kormány kívánságára azt a szabályt, hogy a hagyatéki ingóságok nem lehetnek mentesek a kiviteli tilalmak alól. Bár a magyar álláspont az volt, hogy az ingó hagyatékot a jogosult szabadon vihesse haza a saját államába, nem lehetett sikeresen érvelni a jugoszláv tárgyalók által hivatkozott az ellen a régi római jogi alaptétel ellen, hogy nemo plus juris ad alium transferre potest, quam ipse habet - ha tehát az örökhagyónak nem volt meg a joga, hogy kiviteli tilalom alá eső ingóságát az ország területéről kivigye, nem lehet meg ez a joga a jogutódjának sem. Kérésünkre azonban sikerült felvenni azt a rendelkezést, hogy a kiviteli kérelmeket a Szerződő Felek méltányos és jóindulatú elintézésben részesítik.
A VII. fejezethez
Az Egyezmény VII. fejezete az okiratok hitelesítésének alakiságait egyszerűsíti, amire a szomszédos államok közti forgalomban már égető szükség mutatkozott, mert a diplomáciai hitelesítés mindkét Fél részéről több hazai hatóság előzetes hitelesítését téve szükségessé, a forgalomra bénító hatással járt. Ez a kérdés ugyanolyan módon nyert szabályozást, mint az 1925:VI. törvénycikkbe iktatott magyar-román egyezmény 10. Cikkében. Ez a szabályozás messzebb megy, mint az 1912:II. törvénycikkbe foglalt régi egyezmény 12. Cikke, nevezetesen nemcsak a bíróságok, hanem a közigazgatási hatóságok iratainál is kiküszöböli a diplomáciai hitelesítést, amennyiben nem kell hitelesíteni a minisztériumtól származó vagy általuk hitelesített iratokat sem. A közigazgatási hatóságok irataira a fentiekből folyólag elegendő a felettes minisztérium hitelesítése. Az Aláírási Jegyzőkönyvben megállapítást nyert az, hogy a minisztériumokkal egyenlőknek kell tekinteni a Jugoszláv Királyság Állami Tanácsát és Legfelsőbb Ellenőrző Bíróságát. Ugyanez a cikk az egyik államban kiállított okiratoknak a másik állam területén kijáró bizonyító erőről is intézkedik és e tekintetben a belföldi okiratokkal egyenlő elbánást biztosít, ami megfelel a polgári perrendtartásunk (1911:I. tc.) 315. § harmadik bekezdésének, valamint a 321. § rendelkezésének.
A VIII., X-XII. fejezethez
Az Egyezmény VIII., valamint X., XI. és XII. fejezete megállapítja, hogy bizonyos személyi állapotot tárgyazó ügyekben - mint a holtnaknyilvánítás (25. Cikk), a gyermek törvényességének megtámadása (27. Cikk), a házasság felbontása (28. Cikk), valamint az örökbefogadás és törvényesítés (29. Cikk), ha az érdekeltek nem ugyanazon állam polgárai, melyik állam bírósága, illetve hatósága van hivatva kizárólagos illetékességgel eljárni oly hatállyal, hogy a hozott határozat a másik állam területén is elismertessék.
A IX. fejezethez
Az Egyezmény IX. fejezetének (26. Cikk) rendelkezése kötelezi a Szerződő Feleket arra, hogy a saját államuk területén érvényes jogszabályokról igazságügyminisztériumaik kérelmére értesítést adnak egymásnak.
A XIII. fejezethez
A XIII. fejezet (30. Cikk) rendelkezése azt célozza, hogy a Szerződő Felek a saját állampolgáraiknak személyi állapotában a másik állam területén bekövetkezett változásokról évenként értesítést nyerjenek. Hasonló rendelkezések alkalmazást nyertek már a háború előtt Szerbiával szemben (1912:II. tc. 13. Cikk) és más egynémely állammal (p. o. Olaszországgal) szemben fennállott ilyen tárgyú megállapodásban is és legutóbb az 1925:VI. törvénycikkbe iktatott magyar-román egyezmény 13. Cikke tartalmaz teljesen azonos rendelkezést. Ennek a fejezetnek a 31. Cikke azt a könnyítést tartalmazza, hogy ha hatóságoknak van szükségük anyakönyvi kivonatokra, kérelmüket, a diplomáciai út mellőzésével, a belügyminisztériumok útján közvetlenül továbbíthatják, viszont a másik Szerződő Fél területén lakó magánszemélyektől közvetlenül érkező kérelmeket az anyakönyvi hatóságoknak a belföldi állampolgárokkal azonos módon kell elintézniök. A 32. Cikk az anyakönyvi kivonatok elkészítési módját szabályozza és a hitelesítés, valamint a költségek tekintetében a lehető legmesszebbmenő könnyítéseket tartalmazza.
A XIV. fejezethez
Az Egyezmény XIV. fejezete (33-36. Cikkek) az 1912:III. törvénycikkbe iktatott régi egyezmény 29-31. Cikkeiben foglalt rendelkezéseket van hivatva helyettesíteni a csődügyekben nyujtandó jogsegély tárgyában.
A XV. fejezethez
Az Egyezménynek a szerzői jogról szóló XV. fejezete a Trianoni Szerződésnek azt az igazságtalan rendelkezését van hivatva orvosolni, amely Magyarországot egyoldalúan kötelezi arra, hogy a jugoszláv állampolgárok irodalmi és művészeti műveinek védelmet nyujtson (222. Cikk).
