A törvényjavaslat a szabályozás szempontjából a villamosművek (vállalatok) két csoportját, a közhasználatú és a sajáthasználatú villamosművek csoportját különbözteti meg (1. §). A saját használatú villamosművekről a 6. és 7. §-nál lesz szó. Minden villamosmű, amely villamos energiát ellenérték fejében való szolgáltatás céljára fejleszt és vezet, a vezetés alatt értve az elosztás céljából vezetést is, közhasználatú villamosmű (vállalat).
A közhasználatú villamosmű tevékenysége állhat villamos energia fejlesztésében, vezetésében, elosztásában és értékesítésében, de szorítkozhatik a most felsorolt tevékenységekből csupán egyre vagy többre is olyképpen, hogy a tevékenységnek mindenkor kapcsolatosnak kell lennie az értékesítéssel, mert a közhasználatú villamosművet az különbözteti meg a magánhasználatú villamosműtől, hogy villamos energiát fejében való szolgáltatás céljára, más szóval értékesítés céljából fejleszt, vezet, illetőleg eloszt. A felsorolt munkaköröknek akár valamennyiére, akár azokból csak egyre vagy többre terjed ki a közhasználatú villamosmű tevékenysége, annak létesítéséhez és fenntartásához engedély szükséges, amely engedély a fentieknek megfelelően a felsorolt munkaköröknek akár valamennyiére, akár azokból csak egyre vagy többre szólhat. Engedélyt engedélyokirat kiállításával a kereskedelemügyi miniszter adhat.
Ezzel a rendelkezéssel a törvényjavaslat az engedélyezési rendszert érvényesíti, amelyen az egész szabályozás épül. Az engedélyokirattal az engedélyes nagyjelentőségű jogokhoz: kisajátítási jog, vezetékjog, kizárólagossági jog stb. jut. Ezeket a jogokat jelentékeny kötelezettségek ellenében és korlátozások mellett kapja, amelyek között szerepel egyebek mellett az engedély hatályának eleve megállapítandó időtartama, a mű megváltásának és háramlásának a köz javára biztosítása, amelyekről lesz szól.
Az engedélyezési rendszer lényegéből foyik, hogy az engedély tartamának és hatályának pontosan meghatározottnak kell lennie. Ennek a következménynek megfelelően a 3. § megállapítja mindenekelőtt, hogy a közhasználatú villamosműnek létesítésére szóló engedélyokiratot vagy meghatározott terület (fogyasztóterület) energiaszükségletének ellátására vagy úgy lehet kiállítani, hogy abban az energiaszolgáltatás célja és kerete egyéb módon legyen meghatározva.
A szakasz második bekezdésében nyer kifejezést, hogy amennyiben az engedélyokirat meghatározott terület energiaszükségletének ellátására szól, abban kizárólagossági jogot kell biztosítani. Ez alól a szabály alól a szakasz csupán abban az esetben állapít meg kivételt, ha az engedélyért folyamodó nem kérte a kizárólagossági jog biztosítását, amely körülményből megokoltan lehet arra következtetni, hogy az engedélyért folyamodó nem helyez súlyt arra, hogy kizárólagossági jogot kapjon. Ez ugyan csak igen ritkán fog előfordulni, de minthogy mégis előfordulhat, a törvényjavaslat ezzel az eshetőséggel is számol.
A kizárólagossági jog megállapításának gazdasági szükségessége az indokolás általános részében nyert közelebbi megokolást, miért is itt erre nem kell kiterjeszkedni.
A szakasz meghatározza a kizárólagossági jog tartalmát, amely abban áll, hogy hatályosságának tartama alatt villamos energiának ellenérték fejében szolgáltatására ugyanarra a fogyasztóterületre engedélyokiratot más nem kaphat. Ebben a meghatározásban benne van az is, hogy a kizárólagossági jog nem akadályozhat senkit abban, hogy hatályának területén kizárólag saját háztartásában, gazdaságában vagy vállalatában való felhasználás céljából fejlesszen villamos energiát.
Nem lehet akadálya a kizárólagossági jog annak sem, hogy azon a területen, amelyre a kizárólagossági jog szól, más fogyasztóterület ellátására szolgáló villamos energiát fejlesszenek, vagy hogy a kérdéses területen villamos energiát átvezessenek. A két tevékenység egyike sem korlátozza a kizárólagossági jogot. Az említett rendelkezés a kizárólagossági jog meghatározásából önként következik, külön kifejezésrejuttatása csak minden félreértés kizárása érdekében látszott szükségesnek.
A közforgalmú vasutakat és a fuvarozásra rendelt más vállalatokat nem lehet korlátozni abban, hogy üzemi energiaszükségletüknek ellátásáról akár saját energiatelepük, akár valamely más engedélyestől vásárolt energia útján maguk gondoskodjanak. Ezeknek a vállalatoknak tehát a közhasználatú villamosművek javára megállapított kizárólagossági joggal szemben mentességet biztosít a törvényjavaslat. Ezt a mentességet kiterjeszti egyszersmind az említett vállalatok üzemi céljára szolgáló területen felmerülő nem üzemi természetű energiaszükségletre is, abból a célból, hogy az említett vállalatok a területükön lévő dohány- és más árudákat, vendéglőket stb. továbbra is maguk láthassák el általuk fejlesztett vagy üzemi célra beszerzett villamos energiával.
A szakasz röviden jelzi, hogy a közhasználatú villamosművek létesítése céljára kisajátításnak van helye, s hogy a kisajátításra, amennyiben a törvényjavaslat alábbi rendelkezéseiből más nem következik, az 1881:XLI. tc. rendelkezéseit kell alkalmazni. A kisajátítási jogot a vezetékjoggal együtt tüzetesebben a IV. fejezet szabályozza.
Kifejezést nyer a szakaszban az is, hogy a közhasználatú villamosművek céljára szükséges vízhasználati jogok és vízi szolgalmak megszerzésére az 1885:XXIII. és az 1913:XVIII. tc. rendelkezései irányadók, továbbá hogy az említett művekre a törvényjavaslatban foglalt eltérésekkel az 1888:XXXI. tc. 7.-9. §-ainak rendelkezései is alkalmazást nyernek.
Az engedélyokirat kiadásáról részletesen a II. fejezet rendelkezik. A szakasz csak a feltétlenül érvényesítendő kizáró okokat sorolja fel, amelyek bármelyikének fennforgása esetén az engedélyokiratot nem szabad kiadni. Az első bekezdés 1., 2. és 4. pontjában felsorolt kizáró okok érvényesítése önként értetődő szükségesség. Legalább meghatározott időre azt is el kell zárni az engedélyokirat elnyerésétől, aki korábban kapott engedélyokiratot, akinek engedélyokiratát azonban a kereskedelemügyi miniszter a törvény rendelkezései alapján visszavonta, mert attól kell tartani, hogy az ilyen egyén az újabb engedélyokirat elvonására is okot fog szolgáltatni. Eziránt az első bekezdés 3. pontja rendelkezik.
A szakasz második bekezdése az egyéb vonatkozásokban is érvényesített jogelveknek megfelelően szabályozza, hogy külföldi állampolgár vagy olyan jogi személy, amelynek székhelye külföldön van, minő feltételek mellett kaphat engedélyokiratot. Ezek a feltételek, hogy cége (fióktelepe) belföldön be legyen jegyezve, továbbá hogy a villamosmű felelős vezetőjéül képviselői jogkörrel olyan magyar állampolgárt alkalmazzon, akivel szemben az első bekezdésben meghatározott kizáró okok egyike sem áll fenn. A külföldi állampolgár vagy jogi személy az általa képviselői jogkörrel alkalmazni kívánt magyar állampolgárt már az engedélyokirat kérése alkalmával bejelenteni köteles. A képviselőtől a meghatalmazás visszavonható, de a visszavonás csak azzal válik hatályossá, ha más képviselő alkalmazását jelentik be s a kereskedelemügyi miniszter ennek a képviselőnek meghatalmazását tudomásul vette. Arra az esetre, ha a meghatalmazás hatálya nem visszavonás okából, hanem egyéb okból (például a képviselő munaképtelensége, elhalálozása okából) szánt meg, az engedélyes a megszűnéstől számított tizenöt napon belül új képviselőt köteles bejelenteni.
A szakasz harmadik bekezdése a második bekezdés alkalmazása szempontjából a szóban lévő vállalatok jellege által megokolt szigorítást állapít meg akkor, amikor a külföldiekkel egy tekintet alá esőnek nyilvánít a belföldön székhellyel bíró minden kereskedelmi társaságot, amelynek képviselő szerve (igazgatósága) nem áll legalább háromnegyed részben magyar állampolgár tagokból.
A törvényjavaslat szerint saját használatú villamosmű az olyan mű, amellyel valaki kizárólag a saját háztartásában, gazdaságában vagy vállalatában való felhasználás céljára fejleszt villamos energiát.
A törvényjavaslat a saját használatú villamosművek felállításának szabadságát nem akarja korlátozni, ezeknek felállítását nem teszi engedélytől függővé, hanem beéri azzal, hogy a saját használatú villamosművet létsítésének megkezdése előtt be kell jelenteni. Ez a bejelentési kötelezettség is csak a rendelettel megállapítandó teljesítőképességen felüli saját használatú villamosművekre terjed ki, a rendelettel megállapított teljesítőképességen alul maradó villamosművekre nem vonatkozik.
Az előzetes bejelentési kötelezettség megállapítása azért szükséges, mert csak ennek alapján jut a kereskedelemügyi miniszter abba a helyzetbe, hogy a mű tervbevett létesítéséről tudomást szerezhessen és annak építését a 20. § értelmében ellenőrizhesse. Más oldalról az említett bejelentési kötelezettség semminő korlátozást sem jelent, úgyhogy saját használatú villamosművet a létesítményre egyébként fennálló törvényes rendelkezések megtartásával bárki szabadon felállíthat. Ezzel az alapelvvel nincsen ellentétben a 6. § második bekezdésének az a rendelkezése, amely arra az esetre, ha a saját használatú villamosműhöz tartozó vezetéket idegen telken vagy nem idegen telken ugyan, de már fennálló más vezeték keresztezésével vagy közelében akarnak építeni, az ilyen vezeték építéséhez és üzembehelyezéséhez a kereskedelemügyi miniszter engedélyének megszerzését írja elő. Ebben az esetben ugyanis tisztán arról van szó, hogy a két vezeték kereszteződése vagy közelsége folytán szükséges óvintézkedések idejében megtétessenek.
A 7. § második bekezdése szerint a bejelentése alá eső saját használatú villamosművet úgy kell létesíteni, hogy a közhasználatú villamosművekhez való csatlakozása lehetséges legyen. Ennek a követelménynek érvényesítése energiagazdasági szempontból szükséges.
A végből, hogy a közhasználatú villamosmű létesítésének tervei és a szükséges műszaki munkálatok elvégezhetők legyenek, szabályozni kell az előmunkálati engedély kiadásának kérdését. Az előmunkálati engedélyt a kereskedelemügyi miniszter adja. Hatálya egy évre terjed, de egy ízben legfeljebb egy évre meghosszabbítható. A 10. § rendelkezéseire való tekintettel szükséges, hogy előmunkálati engedélyt oly személy is kaphasson, akinek engedélyokirata még nincsen s hogy ugyanarra a területre akár egyidejűen, akár a korábban kiadott ily engedély hatályosságának tartama alatt több személynek is lehessen előmunkálati engedélyt adni. Az előmunkálati engedély természetéből folyik, hogy megadását a hivatalos lapban, valamint az érdekelt városok és községek területén is közzé kell tenni. Ezen a közzétételen felül fennmarad az 1881:XLI. tc. 8. §-ában megszabott értesítés kötelezettsége is, nevezetesen az előmunkálatok megkezdésének helyéről és idejéről az illető község előljáróságát és általa az érdekelt birtokosokat is vagy egyénenként, vagy a helyi szokásnak megfelelő hirdetményben értesíteni kell.
Mulhatatlanul szükséges, hogy adott esetben a közhasználatú villamosmű létesítésének anyagi feltételei is biztosítva legyenek, nehogy az engedélyezett villamosmű létesítése utóbb anyagi okokból meghiusuljon. Ezért a szakasz olyképpen rendelkezik, hogy a kereskedelemügyi miniszter az engedélyokiratért folyamodótól megkívánhatja annak kimutatását, hogy a szükséges tőkével rendelkezik.
A közhasználatú villamosmű létesítésének szándéka a gyakorlatban vagy magánosoktól vagy a kereskedelemügyi minisztertől, vagy az illető törvényhatóságtól, megyei várostól, illetőleg községtől indul ki. Az első és második esetben a törvényjavaslat versenytárgyalás hirdetését teszi kötelezővé, azzal a hozzáadással, hogy a versenytárgyalás eredményéhez képest az engedélyokiratot annak kell kiadni, aki a fogyasztóterület villamos energiaszükségletének kielégítését egyfelől a legkedvezőbb feltételek mellett, másfelől az ország energigazdaságának érdeke szempontjából is a legmegfelelőbben tudja biztosítani. Az utóbb említett követelmény abban leli indokát, hogy az ország nem bővelkedik energiakincsekben s ezért azoknak mennél gazdaságosabb és eredményesebb felhasználására kell törekedni. Ezzel kapcsolatosan külön is kifejezésre juttatja a törvényjavaslat, hogy az ország energiagazdaságának érdeke szempontjából a vízierő igénybevételét más fejlesztési módnál megfelelőbbnek kell tekinteni.
A szakasz a törvényhatóságot, a megyei várost és a községet abban az esetben, ha a saját területén felmerülő villamosenergiaszükséglet fedezésére kíván vállalkozni, előnyben akarja részesíteni. Ez az előny állhat abban, hogy más pályázóval szemben, egyenlő feltételek mellett, az engedélyokiratot a törvényhatóságnak, a megyei városnak, illetőleg a községnek kell kiadni, még abban az esetben is, ha a másik pályázó vízierőt akarna energiafejlesztésre igénybevenni. Ezen túlmenően állhat az előny abban is, hogy amennyiben az engedélyokiratért versenytárgyalás hirdetése előtt egyedül a törvényhatóság, a megyei város vagy a község folyamodott és előterjesztett ajánlata az ország energiagazdaságának érdeke szempontjából megfelelő, a versenytárgyalás kihirdetését mellőzni is lehet.
A szakasz részletesen felsorolja, hogy mit kell az engedélyokirat szövegében feltüntetni. E rész arra törekszik, hogy az engedélyes jogi helyzete az engedélyokiratban pontosan meg legyen határozva, hogy abból mindazok a kötelezettségek, amelyek az engedélyest akár a köz, akár a fogyasztók irányában terhelik és mindazok a jogok, amelyek megilletik, határozott kifejezést nyerjenek. Meg kell állapítani az engedélyokiratban egyebek között az energiaszolgáltatás általános és részletes feltételeit, az árszabást, továbbá, hogy az engedélyes köteles-e a hatóságoknak, a közintézményeknek és a közvilágítás céljaira kedvezményeket nyujtani és ha igen, milyeneket, úgyszintén, hogy az engedélyes biztosított-e a községnek haszonrészesedést, és ha igen, mintő.
Fel kell tüntetni az engedélyokiratban egyebek közt azt is, hogy az engedélyes minő határidőn belül köteles a mű létesítéséhez szükséges építési engedély kiadását kérni s hogy ennek a határidőnek elmulasztása esetében az engedélyokirat hatályát veszti.
Az engedélyokirat nagy jelentőségénél fogva a szakasz aziránt is rendelkezik, hogy az engedélyokirat kiadását a hivatalos lapban, valamint az érdekelt törvényhatóság hivatalos közlönyében közzé kell tenni és hogy ebben a közleménybe az engedélyokirat mely adatait kell felvenni.
A 13. § szerint az építési engedély megadása iránt előterjesztett kérelem alaki kellékeit, az ily kérelemhez szükséges mellékleteket, valamint a mellékletekül megszabott tervek, műszaki számítások és műszaki leírások elkészítésének módját a kereskedelemügyi miniszter fogja rendelettel megállapítani. Hasonlóképpen a kereskedelemügyi miniszter fogja, az érdekelt miniszterekkel egyetértve, megállapítani az építési engedély és az üzembehelyezési engedély kiadását megelőző eljárás részletes szabályait. E mellett azonban a törvényjavaslat maga is több rendelkezést tartalmaz az építési engedély kiadásával kapcsolatosan az érdekelt közületek, hatóságok és magánosok meghallgatása és az építési engedélybe felveendő feltételek megállapítása tekintetében (14. § első és második bekezdése). Ezenfelül felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert, hogy a létesítmények anyaga, építése és üzeme tekintetében szabványokat és bizottsági szabályzatokat állapíthasson meg.
Abból a célból, hogy a villamosmű létesítése az építési engedély elnyerése után ne legyen halogatható s az ily halogatásból eredő hátrányok megelőzhetők legyenek, a törvényjavaslat elrendeli hogy az építési engedélyben meg kell jelölni azt az időt, amelyen belül az engedélyes az építkezést befejezni és az üzembehelyezést megelőző műszaki felülvizsgálatot kérni köteles.
A törvényjavaslat lehetővé teszi, hogy a kereskedelemügyi miniszter az építési határidőt indokolt kérelemre meghosszabbíthassa, ahhoz azonban, ha az engedélyes az építkezés megkezdésével vagy folytatásával elfogadható indok nélkül késlekedik, úgyhogy az eredeti vagy meghosszabbított építési határidő végéig az építés befejezése már eleve lehetetlennek látszik, súlyos jogkövetkezményt fűz, nevezetesen lehetővé teszi, hogy ily esetben a kereskedelemügyi miniszter magát az engedélyokiratot kártalanítás nélkül visszavonhassa.
Az engedélyokirat és az építési engedély természetéből, valamint a szabványok és biztonsági szabályzatok megállapításából szükségképpen folyik a 15. § első bekezdésének rendelkezése, amely szerint a villamos energiatelepet, a távvezetéket, az elosztó hálózatot és ezek tartozékait az engedélyokiratban, illetőleg az építési engedélyben megállapított követelményeknek megfelelően, a megszabott kivitelben, a hatályban lévő szabványok és biztonsági szabályzatok szerint kell létesíteni és fenntartani.
A 15. § második bekezdése egy további megokolt kötelezettséget állapít meg az engedélyessel szemben, amikor aziránt rendelkezik, hogy ipari szükségleteit a hazai ipar fejlesztéséről szóló 1907:III. tc. II. fejezetében foglalt rendelkezések szerint köteles fedezni.
Ezen kötelezettségek megtartásának biztosítása céljából szükséges, hogy az építés annak bármely szakában megvizsgálható és ellenőrizhető legyen. A törvényjavaslat ezt a feladatot a kereskedelemügyi miniszterre bízza s egyszersmind felhatalmazza, hogy az engedélyest a szóban levő követelményeknek meg nem felelő munkák abbanhagyására és a hiányok pótlására kötelezhesse, s amennyiben az engedélyes a munkálatokat továbbra is a megállapított követelményeknek meg nem felelő módon végeztetné, az engedélyokiratot kártalanítás nélkül visszavonhassa.
A 15. § harmadik bekezdésének az a rendelkezése, hogy az engedélyes köteles az építési munkálatokról befejezésük után leszámolási műveletet bemutatni, továbbá hogy a kereskedelemügyi miniszter a létesítményeknek tervszerűség és számszerűség szempontjából való felülvizsgálását rendelheti el, a közhasználatú villamosművek megváltására és háramlásra, valamint az árszabásra és annak módosítására vonatkozó rendelkezésekben leli indokát.
A közhasználatú villamosmű távvezetéke és elosztó hálózata üzembehelyezéséhez szükséges engedély megadásának módját a 16. § szabályozza.
A végből, hogy új közhasználatú villamosművek létesítése és a meglevők lényeges bővítése ezzel is elősegíthető legyen, a törvényjavaslat módot nyujt arra, hogy ezeket a műveket is részesíteni lehessen a hazai ipari fejlesztéséről szóló 1907:III. és az 1916:III. tc. alapján engedélyezhető kedvezményekben, de csak azokban az esetekben, amelyekben ezt a villamos energiával való ellátás és az energiagazdaság szempontjából jelentős gazdasági és fogyasztási érdek különösen indokolttá teszi. Megjegyzendő, hogy a javaslat érintetlenül hagyja az 1907. évi III. tc. 2. §-ának második bekezdését, amelynek értelmében a világítási energia szolgáltatása nem részesíthető kedvezményben.
A szakasz a kereskedelemügyi miniszter által megállapított szabványok és biztonsági szabályzatok betartásának kötelezettségét energiagazdasági, illetőleg közbiztonsági okokból a saját használatú villamos energiatelepekre is kiterjeszti s egyszersmind gondoskodik arról, hogy a kereskedelemügyi miniszter ennek a kötelezettségnek érvényt is szerezhessen. Ennek indoka egyrészt az, hogy így a csatlakozásnak, együttműködésnek és kisegítésnek (VII. fejezet) a saját használatú villamosművekre való kiterjesztése is lehetővé válik, másrészt a villamos cikkeket gyártó ipar részére is nagy könnyítés, ha a hasonló cikkek sokasága helyett csak a néhány szabványos cikket kell gyártania, a kereskedelemnek pedig sokkal kisebb raktárt kell tartania.
A szakasz lehetővé kívánja tenni, hogy közhasználatú villamosmű által el nem látott területen lévő fogyasztók adott esetben valamely saját használatú vilamosműtől vehessék a villamos energiát s ellenérték fejében annak villamos energiafeleslegéből láthassák el magukat. Ezért módot nyujt arra, hogy a saját használatú villamosmű fenntartója erre visszavonásig szóló engedélyt nyerhessen. Az ilyen engedélyben azonban kizárólagossági jogot nem lehet biztosítani.
Az előbb említett kivételtől eltekintve szabály az, hogy saját használatú villamosműenergiát más személy használatára csak engedélyokirat alapján szolgáltathat. Ilyen esetben azonban az egész villmaos energiatelepre, továbbá annak azokra a berendezéseire, amelyek energiának értékesítés céljából való vezetésére szolgálnak, a közhasználatú villamosművekre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
A javaslat egyik alapgondolata, hogy a közhasználatú villamosművek közérdekű vállalkozások, és hogy a villamosítás az ország egyetemes gazdasági érdekét szolgálja. Éppen ezért helyénvaló a villamosművek létesítését kisajátítási jog biztosítása útján is előmozdítani. Az 1907:III. tc. 8. §-a már példáját adta annak, hogy a magánvállalat javára szóló kisajátítás minő korlátozása a helyénvaló és ezért a javaslat - bár az 1907:III. tc. rendelkezéseit nem kívánja a villamosművekre minden vonatkozásban kiterjeszteni - a kisajátítás előfeltételei, illetőleg a kisajátítható területek megjelölése tekintetében az idézett korábbi jogszabályra utal. Annak a megfontolása alapján mégis, hogy a villamosmű számára - az 1907:III. tc. alá eső vállalatokkal ellentétben - nemcsak egy bizonyos körülhatárolt területen lehet szükség kisajátításra, hanem a villamosmű sajátos működése esetleg egymástól nagy távolságban fekvő berendezéseket (átalakító-, kapcsolóberendezéseket) igényel, amelyek gazdaságos elhelyezése elsőrendű fontosságú lehet, szükség van a kisajátítási jog bizonyos kiterjesztésére, amivel szemben viszont éppen a hálózat nagy területet átfogó volta miatt bizonyos vallási, kegyeleti, művészeti, történelmi, honvédelmi és természeti szépségvédelmi szempontokból a kisajátítási jog megfelelő újabb korlátozása is szükségesnek látszott.
Az átalakító- és kapcsolóberendezések elhelyezése gyakran oly kis területet igényel, hogy a szükséges terület kisajátítása és önálló jószágtestté alakítása a telekkönyvi hatóságok indokolatlan megterhelését jelentené s e mellett magára a villamosműre a berendezése esetleges áthelyezése útján tulajdonul megszerzett értéktelenné válnék. Másfelől viszont, ha az ily berendezések elhelyezése kizárólag kisajátítás útján megszerzett területen lenne megengedve, lehetetlenné válnék az a ma is gyakran követett eljárás, hogy az ily berendezést valamely meglévő épület ily célra alkalmas helyiségben helyezzék el, mert az 1881:XLI. tc. 14. §-a az épületek részleges kisajátítását kizárja. Ha viszont a mai állapot olymódon maradna meg, hogy bérleti szerződés útján lehetne ily helyiségeket illetőleg területeket a villamosmű céljára igénybevenni, a vállalat egyfelől ki lenne szolgáltatva a részére nélkülözhetetlen ingatlanok tulajdonosai részéről támasztott túlzott igényeknek, másfelől alig tudná magának az ingatlan használatát tartósan biztosítani. Éppen ezért a javaslat új eszközként használati szolgalomnak, illetőleg építményi jognak kisajátítás útján való alapítását teszi lehetővé. E jogok korlátolt dologi jogi jellegének azaz előnye is megvan, hogy a berendezések elhelyezése tekintetében beálló változás esetében a korábbi telekkönyvi állapot a bejegyzett jog egyszerű törlésével visszaállhat. A jogokkal kapcsolatban a javaslat gondot fordít arra, hogy a villamosmű érdekének lehető biztosítása mellett az ingatlantulajdonos érdekei is védve legyenek, nevezetesen megfelelő ellenérték biztosításán felül azt is lehetővé teszi, hogy az ingatlan tulajdonosa építkezzék vagy meglévő épületét lebontsa. A használati szolgalomnak azt a hatályát megállapítani, hogy a terhelt ház lebontásának is útját állja, azért nem lett volna helyénvaló, mert alig tehető fel, hogy valaki egy megfelelő karban lévő épületet pusztán a végből bontson le, hogy ezzel pl. az épület pincéjének egy részén fennálló használati szolgalom megszűnését idézze elő.
A villamosmű működésének nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy a vállalat a vezetékeit megfelelően el tudja helyezni és azokkal a lehető legrövidebb útvonalat követhesse. Éppen ezért a javaslat - bizonyos módosításokkal - a távírók, távbeszélők és villamos-jelzőberendezések részére az 1888:XXXI. törvénycikkben biztosított vezetékjogot is engedélyezhetővé teszi. A vezetékjog területi korlátozásait ugyanazok a szempontok indokolják, mint a kisajátítás esetére vonatkozó korlátozó rendelkezéseket. A vezetékjog gyakorlásának legtermészetesebb helyei az ú. n. köztulajdonban álló földterületek. A vezetékjognak ily területeken való gyakorlása tekintetében a javaslat mégis utal az ily területekre vonatkozó külön jogszabályokra és egyéb rendelkezésre. Ily külön jogszabályok vagy más rendelkezések, amelyek a vezetékjog gyakorlásának korlátokat szabhatnak, különösen a közutak, vasúti üzemi célokat szolgáló területek, vízművek vagy általában vizek tekintetében állhatnak fenn. A magántulajdonban álló területen a vezetékjog már eleve korlátozottabb terjedelemben van elismerve és a javaslat külön gondoskodik a vezetékek mentén lévő fák lehető kíméléséről, szabályozza az egymásra hatással lévő különböző vezetékek egymásközti viszonyát és a vezetékjog tekintetében is megfelelően megvédi a 22. § második bekezdésében már megóvásra szorulónak felismert területeket.
A vezetékjognak magántulajdonban álló terület feletti gyakorlását a törvény nem zárja ki, csupán korlátozottabb terjedelemben ismeri el és a tulajdonos érdekeinek megfelelő megóvására törekszik. Minthogy főként a távvezetékek feszítőoszlopai esetleg oly nagy területet is elfoglalhatnak, amelynek tekintetében már indokolt a kisajátítás útján való megszerzés vagy legalább építményi jog kisajátítási eljárás útján való alapítása, a javaslat kereskedelemügyi minisztert felhatalmazza, hogy a földmívelésügyi miniszterrel egyetértve, a vezetékjog alapján elfogadható legnagyobb területet megállapítsa.
A vezetékjog telekkönyvi bejegyzése feleslegesnek látszik, mert az engedélyes kártérítő kötelessége folytán az ingatlan értékére számbavehető befolyással nem lehet és így a vezeték felállítása előtt sem fűződik komoly érdek annak felismerhetővé tételéhez, a vezeték tényleges felállítása után viszont a jog az ingatlan minden megszerzője részéről a telekkönyvi bejegyzés nélkül is felismerhető. Bár a vezetékjog gyakorlója az elfoglalt területet nem sajátjaként tartja birtokában, mégis éppen a vezetékjog jogi természetének tisztázása érdekében ki kellett mondani, hogy az ilyen területhasználat tulajdont nem eredményez. A vezetékjog szolgalomszerű jellegénél fogva rendelkezni kellett a teleknek e jog alól nemgyakorlás folytán beálló felszabadulásáról, mégpedig a mai jogunkban általában érvényesülő harminckét évi határidő lényeges megrövidítésével. A vezetékjog megszűnésével az engedélyesnek az előbbi állapot lehető visszaállítására kötelezése külön indokolásra nem szorul.
A vezetékjog kétségkívül az engedélyes érdekét szolgálja és az ebből eredő vagyoni hátrány megtérítésére való kötelezése már abból az alaptételből folyik, hogy a tulajdonos jogát beleegyezése nélkül korlátozni csak teljes kártalanítás mellett szabad. A kártalanítás mértéke tekintetében egyébként felmerülő tömeges jogviták megelőzése érdekében a javaslat a kártalanítás rendes mértékének megállapítását rendeleti útra utalja. Ez a rendelet, amely a kártalanítási összeget a végzett munkálatok és az érintett terület művelési ága szerint esetleg táblázatba fogja foglalni, a kárdíjak és a hajtópénz tekintetében fennálló jogszabályokhoz (l. 1928. évi X. tc. 17. §) hasonló jelentőségű lesz. A rövid elévülés és az ingatlan tulajdonosával létesített megállpodások hatályosságának elismerése is a kárigények gyors és minél egyszerűbb rendezését kívánja biztosítani.
A saját használatú villamosmű javára szóló kisajátítás mellett nem hozhatók fel azok az érvek, amelyeket a javaslat a közhasználatú villamosművek tekintetében érvényre juttat. Saját használatú villamosmű javára tehát csak annyiban lehet kisajátításnak helye, amennyiben ez a jog magát az ily villamosművet létesítő vállalatot is megilletheti. A saját használatú villamosművek megengedése szükségképpen vonja maga után, hogy az azt létesítő vállalat telepei közt az összekötő vezeték felállítása se ütközzék leküzdhetetlen akadályba. Erre a célra szolgál a vezetékjog, amely azonban magántulajdonban álló területekre nem terjedhet ki.
Közhasználatú villamosmű műszaki vezetékét e szakasz szerint csak az láthatja el, aki a megkívánt szakképzettséggel saját személyében rendelkezik. A technika haladásával mindjobban specializálódnak és sokasodnak a villamosművek vezetésében csoportosuló tevékenységek és tekintve az üzem folytonosságához és szakszerűségéhez fűződő közérdeket, különösen akkor, ha az energiatelepeknek közös gyüjtővezetékre kapcsolt országos együttműködésére gondolunk, meg kell kívánni, hogy az üzemek vezetésében a szakszerűség mellett a fegyelem és a felelősségérzet mennél tökéletesebben érvényesüljenek. Ugyanezt kívánja az engedélyes érdeke is, mert a nagynyomású gőzkazán, a speciális tüzelések, a gőzturbina, az energiafejlesztő gépek, a feszültségváltók (transzformátorok), a nagyfeszültségű és éppen e miatt veszélyes távvezetékek és egyéb modern berendezések gazdaságos működésének és karbantartásának, nemkülönben a fogyasztói érdekek kielégítésének előfeltétele az üzem szakszerű vezetése.
Bár szakképzett üzemvezető alkalmazása nem érinti az engedélyes vagyonjog felelősségét az üzem vezetése tekintetében fennálló kötelezettségek megszegéséért, e részben is nagyobb megnyugvást kelthet az üzemvezető szakképzettsége.
Az előbbi szakaszhoz fűzöttekhez hasonló meggondolások okolják meg a némely munkákhoz megkívánt szakismeretek előírását. Megjegyzendő, hogy az egynél több gépegységgel vagy központi kapcsolóberendezésel felszerelt telepeken a gépkezelői személyzetnek ma is ú. n. telepkezelői vizsgát kell tennie, tehát megfelelő szakismeretekkel kell rendelkeznie.
Nem szorul bővebb magyarázatra e szakasz ama rendelkezése, hogy külföldi állampolgárt csak akkor szabad alkalmazni, ha munkakörének ellátására alkalmas magyar állampolgárt nem lehet találni.
Minthogy az energiaszolgáltatási üzlet a kereskedelem egyéb ágaitól főképpen abban tér el, hogy a villamos energia - legalább gyakorlatilag és a fogyasztó részéről - nem raktározható áru, a fogyasztó azt a fogyasztóterüeltnek kizárólagossági joggal biztosított védettsége folytán másutt nem szerezheti be, sőt annak időhöz kötötten és állandó minőségben való szolgáltaása szükséges, az engedélyesnek külön kötelességévé kell tenni, hogy fogyasztónak villamos enrgiaszükségletét a meghatározott fogyasztóterületen az engedélyben megszabott berendezés teljesítőképességének mindenkori határán belül és az ugyanott megállapított (szabványos) áramnemben, periódus-számmal és feszültségen fejlessze, vezesse és szolgáltassa, berendezéseit a jó üzemvitel követelményeinek megfelelő, műszakilag kifogástalan állapotban tartsa, megújításukról gondoskodjék és megváltás vagy háramlás esetében ugyanilyen állapotban átadja, végül az engedélyokiratban eleve megállapított bővítéseket végrehajtsa.
Szinte magától értődő, hogy az ily közhasználatú vállalat ipari szükségleteinek beszerzése tekintetében az egyéb közüzemekkel azonos elbírálás alá esik.
A szolgáltatás természetéből folyik az is, hogy az engedélyes üzemét önkényesen meg nem szüntetheti, sőt mindent köteles megtenni a végből, hogy annak folytonossága zavart ne szenvedjen és a netán mégis jelentkező üzemzavarok a lehető legrövidebb idő alatt megszűnjenek, a (pl. szénhiány folytán) fenyegető üzemszünetelésekről, illetőleg a bekövetkezett üzemszünetekről és azok előrelátható tartamáról mind a felügyeleti hatóság, mind az érdekelt fogyasztóközönség értesüljön. Különösen nagy jelentősége van e rendelkezésnek az ipari és mezőgazdasági termelés, valamint minden egyéb üzem terén, mert a felügyeleti hatóság így a lehetőséghez képest a kisegítés elrendeléséről (45. §) gondoskodhatik, a termelésnek pedig módjában van munkáinak megfelelő csoportosításával, esetleg más energia ideiglenes beállításával az üzemszünetelésből eredő károkat a lehető legkisebb mértékre csökkenteni.
E szakasz harmadik bekezdésében foglaltak biztosítják annak lehetőségét, hogy honvédelmi érdekek veszélyeztetése esetében az energiafogyasztás korlátoztassék. Ugyanígy lehet eljárni, ha másképpen nem fedezhető sürgős, közérdekű energiaszükséglet jelentkezik (pl. árvíz).
Az üzemtechnikai és gazdasági adatoknak időszakos bejelentése azt a kettős célt szolgálja, hogy egyrészt a fogyasztás miként fejlődéséből a villamosítás kiépítése iránt szükséges teendők tekintetében tájékoztatást lehet meríteni, másrészt a gazdasági adatok alapot nyujthatnak az együttműködés, csatlakozás és kisegítés (42-45. §-ok) kérdésében teendő intézkedésekre.
E rendelkezés az engedélyes érdekeit nem érinti. Az érdekeltségeknek az üzleti titok sérelmét hangoztató felszólalása nem veszi figyelembe azt a körülményt, hogy - eltekintve az eljáró közegek szigorú titoktartási kötelezettségétől is - az üzleti titoknak, a fogyasztó területre az egész engedélyidő tartamára biztosított kizárólagossági jog és az árszabás állandóságának védettsége folytán, az energiaszolgáltatási üzlet esetében sokkal kisebb jelentősége van, mint a többi, a szabad versenyre alapított ipari és kereskedelmi vállalkozások esetében.
Az engedélyezési rendszer természetéből folyik, hogy az engedélyokiratban foglalt feltételek, valamint a törvényi rendelkezések betartásának ellenőrzésére a felügyeleti hatóságnak módot kell adni. Másrészt biztosítani kell azt is, hogy a helyszíni vizsgálatok és ellenőrzések alkalmával tapasztaltakról az eljáró közegek csak felettes hatóságuknak tegyenek jelentést.
Az üzemvezető szakképzettsége és az alkalmazott személyzet szakismeretei tekintetében a saját használatú villamosművekkel szemben a vagyon- és életbiztosság követelményeire való tekintettel a 30. és 31. §-ok rendelkezéseit szintén érvényesíteni kellett. Az ezúttal kisebb mértékben érintett közérdekre való tekintettel azonban a kereskedelemügyi miniszter a 30. § első és második bekezdésében foglalt rendelkezésekkel szemben a saját használatú mű fenntartójának kérelmére könnyítéseket engedélyezhet vagy felmentést adhat.
Az adatszolgáltatás kötelezettsége csak a bejelentés alá eső saját használatú műre áll fenn, erre is azzal az eltéréssel, hogy gazdasági adatokat nem kell bejelentenie.
A könnyítések engedélyezésének és a felmentés adásának az a magyarázata, hogy ezek a villamosművek a közérdeket közvetlenül kevésbbé érintik, a gazdasági adatokat pedig, minthogy e művek üzemi iparvállalattal vagy más üzemmel kapcsolatos, megbízhatóan alig lehet annak adataitól különválasztani.
Az ellenőrzés lehetőségét a bejelentés alá eső saját használatú villamosműveken kívül azokra is biztosítani kellett, amelyek építéséhez és üzembehelyezéséhez a 6. § második bekezdése értelmében engedély szükséges.
A villamos energia szolgáltatása iránt kötött szerződést a bírói gyakorlat szállítási szerződésnek minősíti. Ez a szerződés azonban annak folytán, hogy a jogviszony létesítése a fogyasztó részéről bizonyos tőkebefektetést igényel, és hogy a villamos energiafogyasztásra berendezkedés a fogyasztót a jogviszony tartós fenntartására ösztönzi, akkor is közelebbi szabályozást igényelne, ha a javaslat a kizárólagossági joggal az engedélyesnek bizonyos kiváltságos jogállást nem biztosítana. Elsősorban arra van szükség, hogy a fogyasztó, amikor a villamos energiára berendezkedés felől dönt, hosszú időre egyforma energiaárakkal vethessen számot és ne legyen kitéve a vállalat részéről az energiaárak emelésének akkor, amikor berendezéseinek létesítése folytán az energiafogyasztástól nagyobb áldozatok nélkül nem léphet vissza. De az energiagazdálkodás elterjedésének szempontját az sem elégíteni ki, ha az engedélyes az energiaárakat szabadon maga állapíthatná meg és csupán az utólagos változtatások tekintetében állítanak fel a javaslat korlátozó szabályokat. A túlzott ármegállapítás ugyanis az energiafogyasztásban való részvételtől visszariasztó hatással lenne, ha pedig a fogyasztók mégis kénytelenek lennének az energiaszolgáltatást igénybe venni, erkölcsi szempontból esnék kifogás alá a monopolisztikus jellegű vállalat szabad ármegállapítása. Éppen ezért a javaslat gondoskodik arról, hogy az energiaárak már az engedélyokiratban elvileg véglegesen és úgy állapíttassanak meg, hogy a fogyasztói érdekek is ki legyenek elégítve s az is biztosítva legyen, hogy az engedélyes a maga számítását megtalálja. Éppen úgy, mint a vasutakkal szemben a fuvarozási kényszer megállapítása, a közhasználatú villamosművek tekintetében is indokolt az egyes fogyasztókkal szemben az árszabás alól engedett kivételek megtiltása. Külön, személyre szóló kedvezmények engedésével a villamosműnek alkalma nyílnék arra, hogy a legkülönbözőbb ipari vállalatok versenyébe döntő tényezőként beleszóljon. Az említett szempont sem gátolhatja azonban meg azt, hogy azok a fogyasztók, akiknek a fogyasztása a villamosműre különösen előnyös, pl. azért, mert arra a napszakra esik, amelyben a mű teljesítőképessége a legkevésbbé van kihasználva, kedvezményben részesüljenek. A javaslat gondoskodik azonban arról is, hogy az ily kedvezmények minden hasonló fogyasztó javára is szóljanak és az engedélyest annak biztosítása végett a kedvezmények közszemlérebocsátására kötelezi. Az árszabásban megállapítottnál magasabb ár kikötése csak egészen kivételes esetekben lehet helyénvaló s ezért a javaslat az ily kikötés érvényességéhez a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyását kívánja meg.
Az engedélyes kizárólagossági jogát illetéktelen nyereség elérésére használhatná fel, ha befolyást gyakorolhatna arra, hogy a fogyasztó a maga belső berendezését kivel készíttesse el. A javaslat ennek megakadályozása végett meg is tiltja az ily befolyást s az belső berendezés megfelelő voltának biztosításáról szabványok és biztonsági berendezések megállapítása útján kíván gondoskodni.
Az engedély kiadásakor fennállott körülmények lényeges változása mégis alapos okul szolgálhatnak az energiaárnak utólagos megváltoztatására. A javaslat ennek lehetősége elől nem is zárkózik el teljesen, hanem csupán arra törekszik, hogy az árak megváltoztatása csak olyan körülmények változása esetében történhessék meg, amelyeket a fogyasztó is megismerhet, illetőleg ellenőrizhet. Ily tényezőkül ismeri fel a javaslat a munkabérek és az anyagárak változását. De még ezek emelkedése esetében sem enged áremelést, ha a kiadások ily okból eredő emelkedését a fogyasztás növekedéséből eredő nyereség ellensúlyozza. Ha a villamos energia fejlesztésére használt energiaforrásban, vagy az energiafejlesztés vagy átvitel módjában áll be változás és ennek folytán válik az energia olcsóbbá, a változás érdekében hozott tőkeáldozat rentabilitását is biztosítani kell és ezért a javaslat az ily nyereségnek csak egy részét kívánja kötelezőleg árleszállításra fordíttatni.
Az árváltozás tárgyában való döntéshez oly üzemtechnikai kérdések vizsgálata szükséges, hogy a javaslat - bár ezt a kérdést kontradiktóríus útra kívánta terelni - célszerűnek látta külön bíróság szervezését, amely elé a javasolt rendelkezései alapján felmerülő egyéb jogvitákat is utal. Minthogy a 2. § értelmében a villamos energia a fejlesztéstől a felhasználásáig több engedélyes kezén mehet keresztül és az árváltozás alapjául alkalmas körülmény bármelyiküknél felmerülhet, szükséges volt rendezni azt a kérdést, hogy ezek sorából ki legyen jogosult a másik ellen a bíróság előtt fellépni. A fogyasztók kellő időben való megszervezkedése, valamint részükről az eljárás költségeinek fedezése nehézségbe ütköznék és ezért a javaslat a fogyasztók képviselőjéül a községet (várost) jelöli meg. Nem zárja ki a javaslat a felmerült árvitának egyességgel rendezését sem. Ha engedélyesként a község (város) van érdekelve, a fogyasztók képviselőjeként természetesen nem léphet fel, de viszont a fogyasztók más módon való fellépésének ilyenkor is akadálya van. Egyébként sem kívánatos, hogy a község (város) fogyasztóközönsége magával a községgel (várossal) perbe szálljon. Éppen ezért a javaslat ilyen esetre a bírói eljárást kizárva, a döntést a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe utalja.
Az engedélyes és a fogyasztó jogviszonyát egyébként a javaslat is magánjogi jogviszonynak tekinti és az e jogviszonyból felmerülő egyéb jogviták - így nevezetesen az egyes fogyasztóval szemben felszámított ár árszabásszerűségének kérdése - tekintetében a rendes bíróság hatáskörét érintetlenül hagyja. Az engedélyes és a fogyasztó közti jogviszonyt valójában a felek közt létrejött szerződés szabályozza. E szerződés jogi minősítésének kérdése különösen csőd esetében jelentős és az az eddigi bírói gyakorlatnak megfelelő minősítés esetében az 1881:XVII. tc. 18-20. §-a alá lenne vonható, aminek folytán a villamosmű a közadós által fogyasztott energia árát rendszerint csak csődhitelezőként érvényesíthetné. Az energiaszolgáltatás tartóssága viszont a szerződést a bérleti szerződéshez teszi hasonlóvá és a méltányosság követelményeinek is az felel meg, hogy ilyen esetben az 1881:XVII. tc. 22. §-a és 48. §-ának 2. pontja kerüljön alkalmazásra. Ezeket a szabályokat, valamint a kényszeregyességi eljárás megfelelő szabályait terjeszti ki a javaslat az energiaszolgáltatási szerződés esetére.
A kizárólagossági joggal kapcsolatosan a fogyasztóterületek nemcsak az engedélyes érdekében, hanem az energiagazdálkodás általános szempontjaira figyelemmel nyernek megállapítást (l. 10. §). Éppen ezért az egyes fogyasztónak idegen engedélyeshez való átcsatolása még az ilymódon fogyasztóját vesztő engedélyes hozzájárulása esetében is csak a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyásával történhetik meg. De viszont az engedélyes beleegyezése nem szükséges az ilyen átkapcsoláshoz, ha valamely új nagyfogyasztót az engedélyes nem képes ellátni és a kereskedelemügyi miniszter az ily átkapcsolást helyénvalónak látja. Az említett esetekben saját használatú villamosmű is lehet az, amely az áramszolgáltatásra kötelezettséget vállal.
A VII. fejezethez
Ebben a fejezetben nyer rendezést a villamosművek együttműködésének és csatlakozásának az energiagazdálkodás szerve kiépítése szempontjából nagyjelentőségű kérdése. A gazdasági életnek a racionalizálás irányában megnyilvánuló törekvései a villamos energiagazdálkodás terén ölthetnek legkönnyebben testet, feltéve, hogy erre jogalapot teremtünk. Erre azért van szükség, mert a villamosítás terén ebben az irányban - ellentétben a szabad versenyben mérkőző gazdasági ágakkal - a verseny, mint kényszerítő tényező, a kizárólagossági jog folytán nem érvényesül.
A modern villamos energiagazdálkodás egyik alapelve, hogy az energiát nagy gépegységekkel gazdaságosan dolgozó telepeken kell egységes áramnemben fejleszteni (koncentráció) és a további elosztás céljából távvezetéken nagyfeszültségen a fogyasztás súlypontjaiba vezetni. Ezeket a nagy teljesítőképességű telepeket az egyes országok természeti adottságához képest a vízierőkre, avagy nálunk - általános széngazdasági helyzetünkből folyóan - főképpen a szénbányák közelében, a silányabb minőségű szenek vagy szénhulladékok felhasználására kell alapítani már csak azért is, hogy a jobb minőségű s apró energiatelepeken rossz gazdaságossággal felhasznált hazai szenek a közellátás ama területe számára mentessenek meg, amely ma az ország kereskedelmi és fizetőmérlegét erősen terhelő importált tüzelőszereknek legnagyobb fogyasztója (háztartási fogyasztás).
A villamos energiagazdálkodás másik fontos elve a villamosművek együttműködését (a kooperációt) kívánja, ami a különböző természetű fogyasztók (világítás, ipari, vontatási, mezőgazdasági stb.) összefogása és a géptartalékok jobb kihasználása révén egyrészt a gazdaságosságot szolgálja, másrészt a kölcsönös lehetőségével fokozott biztosságot nyujt.
A koncentráció a háborút követő időkben számos kisebb telepnek nagy telepekhez való önkéntes csatlakozása révén Magyarországon is jelentős lépésekben haladt előre, az ország tüzelőszerellátásának helyzete azonban a maga gazdasági konzekvenciáival olyan, hogy ennek a fejlődési folyamatnak ütemét éppen a törvény útján lehetőleg meg kell gyorsítani.
Az együttműködés (kooperáció) terén azonban beavatkozás nélkül annál kevésbbé lehet jelentékenyebb fejlődésre számítani, mert az engedélyes, fogyasztóterületének a kizárólagossági joggal biztosított és egyébként helyénvaló védettsége folytán, ily irányú kívánság teljesítése elé mindig akadályokat gördíthet. El kell azonban ismerni, hogy az együttműködés kérdésének a megoldása sokkal nehezebb feladat, mint a csatlakozásé. Mert míg ez utóbbi esetben a csatlakozó és rendszerint igen kis telep egyszerűen megszüntetni működését és az energiát azontúl nagyban olcsóbban veszi, mint ahogyan ő maga fejlesztette, telepét pedig legfeljebb hideg tartalékképpen tartja fenn, addig az együttműködés esetében mindkét telep tovább jár, közösen megállapítandó üzemterv szerint. Ennek a tervnek elkészítése akkor, ha különböző tulajdonosok telepeiről van szó és így a műszaki és szorosan vett gazdasági szempontokon kívül másodrendű érdekek, sőt érzelmi momentumok is érvényesülnek, igen nehéz. Az energiagazdasági érdek azt kívánná, hogy a gazdaságosabban dolgozó telep vigye az alapterhelést, a kevésbbé gazdaságosan dolgozó telep pedig csak a csúcsterhelés idejében lépjen működésbe. Az üzemterv mikénti kidogozásába belejátszik még a két telep nagyságrendje, a fogyasztóterületekhez való fekvésük stb. További kérdés lehet a fogyasztott tüzelőszer eredete, ára stb. Önként értődik, hogy az együttműködő telepek vezetésének (a kommandónak) egységesnek kell lennie és rendszerint ez a pont okozza a legtöbb surlódást és nehézséget, mert a megoldás kétségtelenül mindkét fél önállóságának csorbításával jár és a leggyakrabban nem lehet elkerülni, hogy ez a csorbítás a két felet ne érintse egyformán. Pedig ez az együttműködés a benne résztvevő engedélyeseken kívül az ország energiagazaságának érdekeit - a rendkívül nagy tüzelőszermegtakarítás folytán - a legközelebbről érinti. Hihető, hogy egyedül az a lehetőség, hogy a felügyeleti hatóság a törvény erejénél fogva az együttműködést adott esetben kikényszerítheti, a feleket rendszerint arra fogja bírni, hogy a megegyezés útját keressék, és hogy így a kényszer alkalmazására a legritkább esetekben kerül sor. Önként értődik, hogy mind csatlakozás, mind együttműködés esetében az engedélyes továbbra is az energiaszolgáltató üzlet tulajdonosa, illetve haszonélvezője marad, e réven őt károsodás vagy egyéb hátrány semmiképpen nem érheti.
A 42. § szerint közhasználatú villamosmű energiafeleslegét más műnek átengedni, ezzel elősegítvén a koncentráció térfoglalását. A közhasználatú villamosművek abban is megállapodhatnak, hogy energiatelepeik gazdaságos működésének előmozdítása érdekében azok között állandó kapcsolatot létesítenek (ez a kooperáció), vagy hogy valamelyikük energiatelepének üzemét teljesen megszünteti és egész szükségletét egy vagy több más engedélyestől szerzi be (ez viszont a csatlakozás esete). Megállapodhatnak abban is, hogy fogyasztóterületeikből egymásnak egyes így racionálisabb ellátható részeket átengednek. Ezeknek a megállapodásoknak érvényességéhez, minthogy azok az engedélyokiratban rögzített feltételek módosítására céloznak, a kereskedelemügyi miniszter jóváhagyása szükséges.
Az említett megállapodásokban saját használatú villamosmű fenntartója is részt vehet. Ily esetben a saját használatú villamosműre a vezetés, a kezelés és az ellenőrzés tekintetében a törvénynek a közhasználatú műre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. Ez egyszersmind magyarázatát adja a 7. § második bekezdésében foglalt ama rendelkezésnek, hogy a bejelentés alá eső saját használatú villamosművet a csatlakozás lehetőségének biztosításával kell létesíteni.
A 43. § azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a kereskedelemügyi miniszter ha megállapítja, hogy valamely engedélyes fogyasztóterületének megnövekedett szükségletét nem képes ellátni, vagy a szükséges energiát mástól előnyösebb feltételek mellett szerezhetné be, mint aminő feltételek mellett maga fejlesztheti, végül ha azt energiagazdasági vagy közbiztonsági szempontokból egyébként szükségesnek látja, az engedélyest fel is hívhatja, hogy az előbbi § alá eső megállapodást létesítsen. Meg kell jelölni azokat az engedélyeseket, akikkel ilyen megállapodásokat előreláthatóan kötni lehet. Ha a felhívás okául az szolgált, hogy az engedélyes fogyasztóterületének megnövekedett szükségletét nem képes ellátni, a felhívásban meg kell jelölni a kibővítésnek azt a mértékét, amely a megállapodás létesítését mellőzhetővé tenné.
Csupán abban az esetben, ha a megállapodás létesítésére, illetve a mű bővítésére megszabott határidő a nélkül telt el, hogy a megállapodás jóváhagyás végett felterjesztetett volna, vagy hogy a bővítés kezdetét vette volna, tehát csupán akkor, ha a felek önkéntes megállapodására irányukó felhívás meddő volt, kérheti a kereskedelemügyi miniszter a 60. § alapján alakuló bíróságnál az érdekelt villamosművek együttműködésre kötelezését vagy a fogyasztóterület megfelelő csökkentését. E rendelkezések megfelelően állanak akor is, ha közforgalmú vasút energiaszükségletének kielégítése céljából van együttműködésre szükség.
A 44. § rendelkezései szerint a bíróság a kereskedelemügyi miniszter kérelme tárgyában a felek és az érdekelt községek (városok) meghallgatása után határoz. Az együttműködésre a bíróság a feleket csak akkor kötelezheti, ha ez egyik kötelezett jövedelmének csökkenését sem eredményezi és csak addig terjedő hatállyal, amíg üzemének, vállalatának bővítése, fejlesztése folytán teljesítőképességét saját céljára nem kívánná igénybevenni. A döntés meghozatala alkalmával a bíróságnak a 42. §-ban megjelölt kérdésekben, továbbá esetleg az energiaárak leszállítása iránt is kell határoznia. A szükséges berendezések költségeinek viselésére az ítélet folytán előnyhöz jutó fogyasztóterület fogyasztóit csak akkor lehet kötelezni, ha a változás az energiaárak leszállítását eredményezte. A költségeket ily esetben lehetőleg az energiaárak leszállítása folytán jelentkező különbözetből kell fedezni.
A törvényjavaslat 45. szakasza arra az esetre, ha a közhasználatú vilamosmű üzeme megszakad, úgyhogy tartós szünetelésétől kell tartani, módot nyujt arra, hogy a kereskedelemügyi miniszter más engedélyes nélkülözhető teljesítményét kisegítésképpen a szükségbe jutott fogyasztóterületnek juttassa. Az ily esetben fennforgó sürgősségre tekintettel a kisegítés feltételeit a kereskedelemügyi miniszter állapítja meg, egyidejűen azonban a feltételek megállapítása iránt kérelmet terjeszt 60. § értelmében alakuló bíróság elé.
A kereskedelemügyi miniszter kötelezheti az engedélyest, hogy energiatelepének ki nem használt részét tartalékul más engedélyes vagy közforgalmú vasút szükségletének biztosítására utóbbiak költségére méltányos ellenérték fejében készentartsa. Ez az intézkedés legfeljebb két évre szól, de a kereskedelemügyi miniszter a 60. § értelmében alakuló bíróságtól kérheti annak öt évet meg nem haladó időre szóló meghosszabbítását.
Míg a közhasználatú villamosmű engedélyezésekor a kereskedelemügyi miniszter szabadon vizsgálhatja, hogy a folyamodó tekintetében megvannak-e azok a személyes és egyéb kellékek, amelyeket a törvény az engedélyokirat kiadásának előfeltételéül szab meg és az engedélyokirat kiadását a nélkül tagadhatja meg, hogy ezzel a folyamodónak sérelme okozna, az engedélyes utáni jogutódlás esetében az utóddal szemben a kereskedelemügyi miniszternek ily széles jogkört nem lehet adni. Ily jogkör megállapítása nemcsak a vállalkozókedvet csökkentené, hanem elszegné a meglévő villamosmű hitelképességét is, mert az engedélyes halála bizonytalan helyzetet teremtene és az ellene vezetett végrehajtást is fenyegetné a sikertelenség veszélye. Éppen ezért a javaslat arra az álláspontra helyezkedik, hogy a kiadott engedélyokirat és az azon alapuló további engedélyek (építési, üzembehelyezési engedély) az engedélyes vagyonának alkatelemeivé válnak és az üzemmel együtt öröklés, adásvétel, bérbe- és haszonbérbeadás, továbbá végrehajtás tárgyául szolgálnak. Mégis szükséges olyan eszközökről gondoskodni, amelyek az üzem megfelelő vezetését az említett esetekben is biztosítsák. Öröklés esetében, ha az örökös személyében nincsenek meg a megkívánt előfeltételek, a legmegfelelőbb ugyanúgy eljárni, mintha magának az engedélyesnek a személyes körülményei változtak volna meg. Külön rendelkezésre volt szükség mégis arra az esetre, ha az örökös az engedélyestől a törvényben megkívánt előfeltételeknek megfelel ugyan, de személye nem nyujt kellő biztosítékot az üzem megfelelő vezetése tekintetében. Ilyen esetben a felelős vezető kötelező alkalmazása látszik a leghelyesebb megoldásnak.
Az élők közti elidegenítés és bérbe- vagy haszonbérbeadás tekintetében a javaslat a lehető szabadságra törekszik és az ilytárgyú szerződések jóváhagyására a kereskedelemügyi minisztert egyenesen kötelezi is, ha az üzem továbbfolytatója oly személy, akinek képviselő kirendelése nélkül is lehetne engedélyokiratot kiadni. Azokban az esetekben, amikor az engedélyokirat kiadását a javaslat képviselő kijelölésétől teszi függővé (l. 5. § 2. és 3. bek.), a kereskedelemügyi miniszternek általában fokozott alapossággal kell vizsgálni, vajjon az engedélyestől elvárható-e az üzem megfelelő irányítása. Az erre vonatkozó rendelkezés kijátszására nyujtana módot, ha viszont a már megadott engedélynek ily személyre (végre) átruházását a kereskedelemügyi miniszter mégis köteles lenne jóváhagyni. Ez a megfontolás az alapja a jóváhagyási kötelezettség tekintetében megállapított korlátozásnak. Hogy a jóváhagyást képviselő kirendelésétől lehet függővé tenni, azt ugyanaz a gondolat igazolja, mint az öröklés esetére szóló hasonló rendelkezést. A képviselő kirendelésének megkívánása a vevőre, a bérlőre vagy haszonbérlőre mégis olyan megterhelést ró, amelyre a szerződés megkötésekor nem számított és éppen ezért az igazságosság követelménye, hogy javára ilyen esetre törvényes elállási jog biztosíttassék. Ez a szabály természetesen csak diszpozitív természetű és így nem lesz akadálya annak, hogy a felek a kereskedelemügyi miniszter ily intézkedésének esetére előre megfelelően rendelkezzenek és ezzel az elállási jog gyakorlását kizárják.
Az üzem folytonosságának érdeke mellett a hitelezők érdeke is azt kívánja, hogy a villamosmű végrehajtás, csőd vagy kényszeregyességi eljárás esetében is élő organizmusként lehessen csak kényszerelidegenítésnek tárgya, és hogy a megszerző ilyen esetben az engedélyes jogállásába lépjen. A villamosmű elemeire bontva, aránytalanul csekélyebb értékű anyaghalmazzá válnék. Részekrebontásnak ehhez képest csak olymódon lehet helye, aminő módon való szétbontáshoz a kereskedelemügyi miniszter a kiemelt szempontokra figyelemmel hozzájárul. Az említett szempontoknak nem fog pl. sérelmével járni az egységes villamosvállalat olymódon való tagolása, ahogyan a villamosmű feladatköréhez tartozó tevékenységi köröket már az engedélyezés alkalmával is szét lehet bontani (l. 2. §). Egyenkénti elidegenítésnek csak az üzem folytatásához nem feltétlenül szükséges dolgok tekintetében van helye. A most kifejtett elvi állásponttal szemben mégis kivételt kellett tenni az egyes vagyontárgyak tekintetében tulajdoni igényt támasztó javára, valamint az 1908:XLI. tc. 3. §-ának mintájára annak a javára, aki egyes vagyontárgyak vételárát kívánja behajtani.
A jogi egységként való értékesítés oly külön eljárási szabályokat igényel, amelyek azért sem lennének a javaslat keretébe megfelelően beilleszthetők, mert a csődönkívüli kényszeregyességi eljárás szabályozása a minisztérium rendeletének útjára tartozik. Ezért az említett eljárási kérdések megoldását a javaslat rendeleti útra utalja.
Az engedélyezési rendszer elfogadásából önként következik, hogy bizonyos egészen súlyos beszámítás alá eső cselekmények esetében módot kell adni az engedélyokirat visszavonására. A villamos energiaszolgáltatás oly fontos tényezője a gazdasági életnek, hogy az oly engedélyes privilegizált jogállását nem lehet tovább fenntartani, aki az engedélyokiratban foglalt közérdekű feladatokra eminenter méltatlannak bizonyult. Az engedélyokirat visszavonása a legsúlyosabb intézkedés lévén, az ilyen tartalmú határozat ellen a javaslat panaszjogot ad a közigazgatási bírósághoz.
Bizonyos esetekben azonban - bár nem mindig az engedélyes vétkessége folytán - az engedélyokirat hatályának külön hatósági rendelkezés nélkül ipso iure kell megszűnnie. Az ilyen esetek közül egyesekkel a javasalt a megfelelő helyen külön-külön foglalkozik, mégis helyénvaló a megszűnés eseteinek összegfoglalása. Az üzem abbanhagyása, ha az engedélyes az üzemet felszólítás ellenére sem indítja meg újból, olyan eset, amikor az engedélyokirat hatályának megszűnését még külön hatósági intézkedéstől függővé tenni felesleges lenne és csupán az energiaellátásnak más módon való biztosítását hátráltatná, ha ilyenkor az engedélyokirat formális visszavonásáig, illetőleg a közigazgatási bíróság döntéséig az engedélyes kizárólagossági jogára még mindig figyelemmel kellene lenni. Ha a miniszter üzemi gondnoki kezelés útján kívánja a megfelelő eredményt elérni, az abbanhagyott üzem folytatására szóló és határidőt megszabó felhívás kibocsátását mellőzve fog ily intézkedést tenni. Az engedélyes jogi személy megszűnése esetében az engedélyokirat hatályának megszűnése a dolog természetéből következik. Ez a rendelkezés természetesen nem zárja ki, hogy pl. a felszámolás alá kerülő részvénytársaság a villamosművét a 47. §-nak megfelelően elidegenítse. A háramlás és az engedélyokiratban meghatározott idő letelte végül az engedélyokirat hatályát megszüntető azok a körülmények, amelyek a dolog rendes menete esetére már eleve meg vannak állapítva.
Az eleve meghatározott időtartam azonban rendszerint oly hosszú, hogy az alatt is kiderülhet az időtartam meghosszabbításának az energiagazdálkodás szempontjából, de főként a fogyasztók érdekében való előnyössége. A javaslat éppen ezért megengedi a villamosmű bővítése vagy átalakítása és az energiaárak leszállítása ellenében az engedélyes kérelmére engedélyokirat hatályának egy ízben való meghosszabbítását.
Ha utólag állanak be az engedélyes személyes körülményeiben olyan változások, amelyek meglétében az engedélyokirat kiadásának nem lett volna helye, a legkézenfekvőbb megoldás az engedélyokirat hatályának megszűnése lenne. A javaslat azonban számot vet azzal, hogy az engedélyokirat kiadása után az engedélyes a villamosmű létesítésére esetleg már jelentős kiadásokat teljesített és így vele (csőd esetében hitelezővel) szemben súlyos igazságtalanság lenne az engedélyokirat hatályának megszűnését mondani ki és ezzel a már létesített berendezéseket értéktelenné tenni, illetőleg az esetleges új engedélyes önkényére bízni, hogy azokat átveszi-e és minő ellenértékét fizetésével. Különösen súlyos lenne így eljárni azért, mert az 5. § 1. és 2. pontjában említett körülmények esetleg az engedélyes vétkessége nélkül is beállhatnak. A javaslat éppen ezért az engedélyokirat kiadását kizáró körülmények utólagos beállásának hatályát egyenként veszi szabályozás alá, mégpedig azt is figyelembevéve, hogy az említett körülmények bekövetkeztekor a villamosmű létesítése mennyire haladt és az engedélyokirat hatályának megszűnését csak az építkezés megkezdéséig beálló körülmények esetére állapítja meg. Csőd és kényszeregyességi eljárás esetére a javaslat az ezekre vonatkozó jogszabályokkal kíván összhangot létesíteni, egyéb esetekre pedig több vonatkozásban alkalmazza expediensként a felelős vezetőül az engedélyes részéről képviselő kijelölését. A megfelelő képviselő kijelőlésének megtagadása az engedélyokirat visszavonására szolgáltat okot.
A X. fejezethez
Úgyszólván valamennyi ma érvényben lévő ú. n. koncessziós szerződés azon a gondolaton épül fel, hogy a villamos energiaszolgáltatás céljait szolgáló energiafejlesztő és átvivőberendezések, mint idegen - főként köztulajdonban álló - területen emelt létesítmények az engedély hatályossága időtartamnak lejárátával az engedélytadó községre (városra) ingyen átszállnak (háramlás) vagy a község (város) által még az említett idő lejárta előtt megválthatók (megváltás). E részben még a rendszerint a vállalkozó saját telkén épített energiatelep tekintetében sem igen látunk kivételt. Némileg megváltozott a helyzet az utóbbi években megindult fejlődéssel kapcsolatban, amikor is az energiatelep nemcsak egy községet, hanem azok egész sorát látja el energiával és így csak a községi elosztó hálózat és némely esetben a távvezeték tárgya a háramlásnak, illetőleg megváltásnak, mert a községek szervezkedése ilyirányú, messzebbre tekintő tervek megvalósítása céljából csak egyes esetekben indult meg. A közületeknek azt a törekvését, hogy a parlagtörés nehéz munkáját, az első berendezkedést és a kockázattal is járó kezdeti üzemvitelt, a fogyasztóterület első megszerzését és a fogyasztás megszervezését az arra alkalmasabb, mert mozgékonyabb, magánvállalkozásnak akarják átengedni, csak helyesléssel lehet fogadni. A törvényjavaslat ennek az alapelvnek érintése nélkül annyiban teremt új helyzetet, hogy az engedélyadás jogát a községek helyett az állam fogja gyakorolni és így a háramlás kérdését a régebbi gyakorlat értelmében lehet rendezni.
A törvényjavaslat mindazonáltal a háramlási és a megváltási jogot magára az energiatelepre nem terjeszti ki, hanem beéri a helyi elosztó hálózatnak a község, a távvezetéknek az állam részére való háramlásával és a megváltási jogot is ugyanilyen megosztás szerint ugyanezeknek a közjogi jogi személyeknek tartja fenn. Ennek oka főképpen az, hogy az országos ellátás szempontjából elsősorban tekintetbejövő nagy energiatelepek legtöbbje valamely iparteleppel vagy más vállalattal (pl. bányával) van szoros kapcsolatban, úgyhogy ezek különválasztása esetleg nehézségeket okozhatna, a velük kapcsolatos vállalat megszerzése pedig túlmenne az energiagazdálkodás megszervezése szabta határokon.
Sem a háramlás, sem a megváltás nem sérti senkinek jogos érdekeit, mert az engedélyenek egyrészt a vállalkozás megindulását megelőző jövedelmezőségi számításaiban ezt a feltételt szintén mérlegelnie kellett, másrészt a háramlás elejtése esetében a tőketörlesztés kérdését csaknem ugyanúgy kellene rendeznie, az elvitel jogán a berendezésnek csak ócskaanyag-értékét menthetné meg. A megváltás gyakorlásából sem érheti hátrány az engedélyest, mert a kártérítés mikénti meghatározását szintén már az engedélyokiratban kell szabályozni. Az az ellenvetés sem helytálló, hogy a háramló berendezés a legtöbb esetben igen csökkent értékű lesz és az üzembiztosság és a gazdaságos üzemvitel követelményeinek sem fog megfelelni, mert az engedélyidő vége felé eszközölt beruházások tekintetében méltányosan megállapított megváltási feltételek minden bizonnyal az engedélyesre is serkentően fognak hatni, az elavult berendezések pótlására rendelt és a művel együtt megváltás, illetőleg háramlás alá eső felújítási alap létesítése pedig, kellő ellenőrzés mellett, a háramlásra, illetőleg megváltásra jogosultak érdekeinek messzemenő megóvására módot fog nyujtani.
A háramlási és megváltási jog fenntartása mellett azért kellett dönteni, mert az együttműködés és csatlakozás kérdésének bármily gondos szabályozása mellett sem lehet számítani a különböző érdekeltségek kezén levő villamosművek oly tökéletes együttműködésére, mint amilyent az egy kézben tartott és egységes vezetékhálózattal összekapcsolt villamosművek egységes vezetése biztosíthat. A magánvállalkozás a kezén maradt, avagy külön e célra létesített új energiatelepeken fejlesztett és megfelelő árban felajánlott energiát azután is az országos hálózatba szolgáltathatja, de nincsen akadálya annak sem, hogy a magánvállalkozás a háramlott és a községeknek (városoknak) kiadott új engedélyokirat alapján működő villamosműveket akár egyes községekre, akár nagyobb területekre kiterjedően hosszabb-rövidebb időre haszonbérbe vegye.
Az 54. § azt az időpontot, amelyben a megváltási jogot első ízben lehet gyakorolni, a villamosmű üzembehelyezésétől számított harminc évben állapítja meg, a megváltásra jogosultul a villamos energia távolsági vezetésére szolgáló berendezés tekintetében az államot, a helyi elosztóhálózat tekintetében a községet jelölvén meg.
A megválasztás tárgyául a berendezések az elhelyezésükre szolgáló ingatlanokkal és ingatlanon fennálló dologi jogokkal, valamint minden tartozékukkal és a felújítási alappal együtt szolgálnak. A villamosmű e megosztása abban leli magyarázatát, hogy igazságtalan lett volna a községet megfosztani attól a helyi elosztó hálózattól, amely eddig is őreá háramlott, másrészt a helyi elosztás olyan feladat, amely a község általánosan jogosultnak elisemrt közüzemi tevékenységébe jól beleilleszkedik. Másfelől az államnak az energigazdálkodás irányítása szempontjából csupán az országos távvezetékhálózatra és néhány energiatelepre van szüksége, az energiának a közvetlen fogyasztók részére való eladását azonban már nem lehet állami feladatnak tekinteni. A megváltás lehetőségének megnyitása eredetileg az engedélyidő felére terveztetett, az érdekeltségnek azt az érvelését azonban, hogy a vállalkozás kezdeti nehézségei, veszteséges üzeme után nem méltányos a túlságosan korán bekövetkező megváltás, el kellett fogadni, azonban azzal a fenntartással, hogy a leghosszabb engedélyidő változatlanul negyven év.
A megváltási jog gyakorlásának tervezett időpontjáról az engedélyest legalább öt évvel előbb írásban értesíteni kell. E mellett is azonban a megváltást csak e jog megnyíltának időpontjában vagy az ezt követő ötödik év végén lehet gyakorolni. Természetes, hogy a megváltást nem lehet az ugyanazon megváltásra jogosult által megváltható vagyontárgyak egy részére korlátozni.
Ha a község (város) a megváltás jogával nem élne, módot kell adni az államnak, hogy a megváltás jogát a község helyett is gyakorolja. Ez azonban nem érintheti a községnek a háramlásra való igényét.
Minthogy a megváltás lehetősége, főként annak közeli lehetősége, valóban kedvezőtlenül befolyásolhatja az engedélyes bővítési, beruházási tevékenységét, a megváltás jogáról való elmondás lehetőségével ezt a káros hatást ki kellett küszöbölni.
Az 55. § szerint a megváltott berendezésekért és azok tartozékaiért egyrészt azok tényleges értékét kell megtéríteni, ennek megállapításában pedig figyelembe kell venni a beruházási tőkének a használattal ki nem egyenlített részét. Másrészt, mintegy elmaradt haszon címén, meg kell téríteni az engedélyidő hátralévő tartamára várható és az utolsó öt üzletév tiszta jövedelmének átlagából kiszámítható jövedelemnek felét. A felújítási alap külön kártalanítás nélkül száll át a megváltást gyakorlóra.
A tiszta jövedelem fejében támasztható túlzott követelésekkel szemben az adóalapul bevallott tiszta jövedelem alapulvételét kellett kikötni. Az elérthető tiszta jövedelemnek azért lehetett csupán felét figyelembevenni, mert a megváltás az engedélyest mentesíti minden továbbkockázattól és felmenti az üzletvezetésben való további közreműködés alól.
A megváltási összeg megállapításában irányadó szempontokat a kereskedelemügyi miniszter egyébként rendelettel állapítja meg, adott esetben azonban természetesen csak azokat a szabályokat lehet alkalmazni, amelyek az engedélyokiratban foglaltatnak.
A kártalanítás összege tekintetében felmerülő jogviták a rendes bírság hatáskörébe tartoznak és tekintve az egységes elbíráláshoz fűződő érdekeket, e szakasz a budapesti kir. törvényszék kizárólagos illetékességét állapítja meg.
Az 56. § szerint a közhasználatú villamosmű az engedélyokirat hatályossága tartamának, illetőleg meghosszabbított hatályosságának elteltével a felújítási alappal együtt a megváltás esetére meghatározott megoszlás szerint az államra, a községre, illetőleg a városra háramlik. Az első harminc év alatt beszerzett berendezések, ezek tartozékai az újítási alap ellenszolgáltatás nélkül és tehermentesen háramlanak, a később beszerzett tárgyak pedig, ha azok beszerzésébe a háramlásra jogosult előzetesen beleegyezett, teljes kártalanítás fizetésének kötelezettségével szállanak át. A beleegyezés nélkül beszerzett vagy felállított vagyontárgyakra az engedélyes az elvitel jogát gyakorolhatja, kivéve ha az, akire a kérdéses vagyontárgy egyébként háramolnék, az engedélyének megtéríti azt az értéket, amely értéke lenne az engedélyesre nézve az elválasztott dolognak. A kártalanításra egyébként az 55. § rendelkezései megfelelően állanak.
A háramlás időpontjának beállta után a háramlás alá eső vagyontárgyakat terhelő zálogjogok alapján kielégítést keresni nem lehet. E jogok szempontjából a háramlás alá eső vagyontárgyak helyébe az esetleges kártalanítási összeg lép. A telekkönyvben e tárgyakra bejegyzett jelzálogjogokat annak kérelmére, akinek javára a háramlás bekövetkezett, törölni kell. Ez következik abból az elvből, hogy e vagyontárgyak ellenszolgáltatás nélkül és terhermentesen háramlanak, amivel annak is már eleve számot kell vetnie, aki azokra hitelt nyujtott. Egyébként a jelzálogjoggal terhelő ingatlanok közül háramlás tárgyául a jelzálogi fedezet szempontjából alig jelentős ingatlanok (elosztó berendezések) szolgálnak.
A törvényjavaslat a villamos energia kivitelét és behozatalát is engedélyhez köti. Különbséget tesz a szerint, hogy országos érdekek kielégítésére rendelt távvezetékeken bonyolódik-e le a forgalom és ennek az esetnek szabályozását a törvényhozásnak tartja fenn, míg más esetekben - pl. a helyi vonatkozású, de politikai tekintetben elég jelentős határszéli forgalomban - az engedély megadására a belügyminiszterrel egyetértve eljáró kereskedelemügyi minisztert hatalmazza fel. Ebben az utóbbi említett esetben is csak esetenként meghatározott legnagyobb teljesítményre és energiamennyiségre, legfeljebb huszonöt évre szóló és felmondás jog kikötésével korlátozott engedélyt lehet adni. Nem lehet azonban engedélyt adni, ha a behozni kívánt energiának megfelelő energiamennyiséget az országban is fejleszteni lehet vagy a kivitelre szánt energiára a belföldi fogyasztás kielégítése érdekében szükség van.
A törvényjavaslat a közvetlen fogyasztónak ellenérték fejében szolgáltatott villamos energia legfeljebb két százalékos illetékkel való megterhelését tervezi. Ennek az illetékszedésnek elrendelését az országgyűlésnek be kell jelenteni. Az illetéket az energiát szolgáltató vállalat köteles fizetni, de azt a fogyasztóra átháríthatja.
Az illeték hozadékából, valamint a bírságpénzekből Országos Energiagazdasági Alapot kell létesíteni. Ez az alap az ország energiaellátásának fejlesztésére szolgál. Az alapból villamos energiával el nem látott területek energiaszükségletének ellátására alakuló vállalatok részére kölcsönt lehet nyujtani, vagy annak terhére ily vállalat létesítésében részvény- vagy üzletrészjegyzés útján vagy egyéb alkalmas módon részt lehet venni. Az alapból kell még fedezni azokat a költségeket is, amelyek az energiaellátás rendjébe való oly beavatkozással kapcsolatosak, amelynek közvetlen előnye nincsen, tehát a költségeket sem lehet a felekre hárítani, de amely beavatkozásra az energiellátás megjavítása érdekében mulhatatlanul szükség van.
Fontos szerepe jut az alapnak olyan vidékek villamosításában, amelyek a várható fogyasztás csekélysége és a nagy távolságok miatt a magánvállalkozásra vonzerőt nem gyakorolnak. Ilyen esetben méltányosnak kell minősíteni azt a megoldást, amely a szerencsésebb település folytán már ellátott népesség elenyészően csekély megterhelésével igyekszik segíteni amannak reménytelen helyzetét.
Az alap felhasználása felől a kereskedelemügyi miniszter rendelkezik, a bevételekről és kiadásokról az országgyűlésnek évenként jelentést kell tenni.
Annak megvilágítására, hogy milyen elenyészően csekély megterhelésről van szó és hogy ez az illeték sem a háztartások, sem az ipar és a mezőgazdaság érdekeit nem veszélyezteti, álljon itt az a statisztikailag is alátámasztott külföldi adat, amely szerint ezeknek az üzemeknek energiaköltsége még a fejlettebb külföldi viszonyok között is, az összes költségeknek csak a két százalékára rúg. Ennek a kétszázaléknyi költségnek kétszázalékos megadóztatásáról, tehát végeredményben négy tízezreléknyi megterhelésről van szó. E megterhelés számszerű feltárása céljából rá kell mutatni arra, hogy az illetékkirovás egy falusi vagy kisebb városi magánháztartásnak legfeljebb havi 5 pengőnyi áramszámláját mindössze 10 fillérrel terhelné meg és hogy egyébként a mérőműszerek (áramszámlálók) megengedett hibahatára éppen kétszer akkora (+4%).
E szakasz értelmében a törvény végrehajtásával és általában az ország energiagazdaságával kapcsolatos kérdésekben véleményadás céljából szakférfiakból Országos Energiagazdasági Tanácsot kell felállítani. Elnökét és alelnökét a kereskedelemügyi miniszter előterjesztésére az államfő, tizenkét tagját az energiagazdaság szakkérdésekkel és villamossági ügyekkel foglalkozó tudományos egyesületek és érdekképviseletek által jelölt szakférfiak sorából a kereskedelemügyi miniszter nevezi ki.
A tanácsba valamennyi tárca állandó képviselőt küldi ki, de ezeken kívül esetenként bármely tárca külön kiküldöttel is képviseltetheti magát. A hivatalos kiküldötteknek a tanács ülésein csupán tanácskozási joguk van, de szavazati joguk nincs. A cél ugyanis az, hogy a tanács állásfoglalásából az érdekeltség véleménye szűrődjék le, az egyes szolgálati ágazatoknak egyébként is módjukban van, hogy véleményüket közöljék.
A XIII. fejezethez
A büntető szankciók kérdését a törvényjavaslat részben a meglévő büntető rendelkezéseknek megfelelő kiterjesztésével, részben új kihágások megállapításával, részben az engedélyesek egyes mulasztásainak rendbüntetésül pénzbírsággal sujtásával oldja meg.
A villamos energiának szolgáltatása mindeddig nem lévén törvénnyel szabályozva, csupán az egyes városok vagy községek részéről kötött koncessziós szerződések útján nyert ez a kérdés esetenként valamelyes szabályozást. Az így létesült közhasználatú villamosművek, amelyeket a törvényjavaslat régi közhasználatú villamosműveknek mond, nyilvántartásba sincsenek mind foglalva, sőt előfordul az is, hogy egyik-másik villamosmű oly szerződés alapján működik, amely annak idején nem nyert kormányhatósági jóváhagyást. Ezeknek a régi közhasználatú villamosműveknek ügyei rendezést igényelnek. Az azokra vonatkozó adatokat tehát be kell szerezni. Ezeknek az adatoknak alapján a szakasz szerint a szóbanlévő régi közhasználatú villamosműveket működési engedéllyel kell ellátni. A szakasz aziránt is rendelkezik, hogy az így kiállított működési engedélyben az árszabást az érvényben lévő árszabásnak megfelelően kell megállapítani. Ezekben a rendelkezésekben is határozott kifejezésre jut, hogy e régi közhasználatú villamosművek tekintetében nincsen engedélyezés eljárásról és új engedély kiállításáról szól. A működési engedély voltaképpen nem más, mint szerzett jogaik elismerését tanusító okmány.
Azokban az esetekben, amelyekben oly szerződésről van szó, amely annak idején jóváhagyást nemnyert, mulhatatlanul meg kell kívánni ennek a hiánynak utólagos pótlását s ezért a szakasz előírja, hogy az ilyen szerződést jóváhagyás céljából a törvény életbelépésétől számított záros határidőn belül fel kell terjeszteni az illetékes miniszterhez.
A szakasz felsorolja azokat a rendelkezéseket, amelyeket a régi közhasználatú villamosművekre is alkalmazni kell s egyszersmind felhatalmazza a kereskedelemügyi minisztert, hogy ezeknek a villamosműveknek a törvény rendelkezéseihez való alkalmazkodásra megfelelő határidőt engedhessen. Ezzel tehát meg van adva a lehetősége, hogy a méltányosság követelményei ebben a vonatkozásban is érvényesülhessenek.
A méltányosság követelményeinek figyelembevételével rendelkezik a szakasz aziránt is, hogy a régi közhasználatú műveknél az érdekelt felek a 60. §-ban említett bíróság előtt a meglévő helyett új árszabás megállapítását, ha pedig a törvény életbelépésének időpontjában érvényes, árszabás nem lenne, ennek a hiánynak pótlásául árszabás megállapítását kérhessék.
A szakasz a szerzett jogok teljes elismerésével szabályozza az alkotandó törvény életbelépése előtt létesített közhasználatú villamosművek megváltásának és háramlásának kérdését.
A szakasz energiagazdasági szempontokból aziránt rendelkezik, hogy a törvény életbelépése időpontjában már működő olyan saját használatú villamosművek tulajdonosai, amelyeknek a törvény életbelépése után való létesítését be kellene jelenteni, szintén adatszolgáltatásra vannak kötelezve. Adatszolgáltatási kötelezettségükre és bővítésükre az alkotandó törvény rendelkezései érvényesek, egyéb jogviszonyaikra egyebekben a korábbi jogszabályok maradnak irányadók.
A szakasz kifjezésre juttatja, hogy az alkotandó törvény rendelkezései nem érintik az 1888:XXXI. törvénycikk hatálya alá eső, továbbá a fémvezeték nélkül vagy fémvezetéken nagy váltakozásszámú áramokkal működő berendezésekre vonatkozó jogszabályokat. Nem nyernek az alkotandó törvény rendelkezései alkalmazást a kizáróan vasúti vagy hajózási célokat szolgáló villamosművekre sem.
A szakasz a közhasználatú villamosművekben alkalmazott személyzet szolgálati és munkaviszonyát, egészségének és testi épségének védelmét, betegségi, baleseti, úgy szintén öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosítását, a bányászati és kohászati vállalatok által fenntartott közhasználati villamosművek személyzete tekintetében az említetteken felül e személyzet nyugbérbiztosítását is szabályozza.
A 74. § harmadik bekezdése a kereskedelemügyi miniszter feladatává teszi, hogy az ország villamosításának egységes tervét elkészíttesse, s hogy az alkotandó törvény végrehajtásában ennek a tervnek figyelembevételével járjon el.
Ez a rendelkezés szoros kapcsolatban van az alkotandó törvény egyéb rendelkezéseivel, amelyek azt a célt kívánják szolgálni, hogy energigazdaságunk irányításában egységesség, tervszerűség és rendszeresség érvényesüljön.
