A törvény védelme alá olyan különféle dolgok és dolgokon alkalmazott olyan különféle jelzések fognak tartozni, hogy a törvényszerkesztés könnyebbsége és a törvényszöveg áttekinthetősége érdekében elkerülhetetlen volt a védelemben részesített dolgokat és jelzéseket egyetlen műkifejezéssel jelölni meg. Ezért a javaslat bélyegnek nevezi az 1. § 1-4. pontjaiban részletesen felsorolt különféle jegyeket és megjelöléseket. Ez az elnevezés, ilyen tágabb körben természetesen csak a javaslat szövege szempontjából irányadó és nincs kihatással arra, hogy a bélyeg kifejezést egyéb jogszabályok szűkebb értelemben alkalmazzák.
Az 1897:XXXVII. tc. 1. §-a csak a „forgalomban levő” bélyegről szól. A javaslat 1. §-ának 1. és 4. pontjai védelemben részesítik a használat vagy a forgalom céljára rendelt bélyeget általában, tekintet nélkül arra, hogy az már használt vagy használatban volt-e, vagy pedig a kigyártás után még nem került használatba vagy forgalomba. A használatban volt bélyegek védelme főleg a bélyeggyüjtés érdekét szolgálja, de másnemű visszaélések gátlását is célozza. A meghatározásba - az eddigi joggal szemben - beleesik továbbá a még csak későbbi időpontban forgalombahozásra szánt új bélyegek védelme is. A tárgyalt kiterjesztés nemcsak a szorosabb értelemben vett bélyegre vonatkozik, hanem a 4. pont szerint olyan postai, távíró vagy távbeszélő értékcikkre, géplenyomatra, felülnyomásra, felírásra és jelzésre is, amelyek csak a jelen javaslat által használt külön műkifejezés értelmében minősülnek bélyegekké.
A 2. pont felsorolása az 1897:XXXVII. tc. 1. § első bekezdésében foglaltnál annyiban tágabbkörű, hogy kiemeli nemcsak a fém, hanem más anyag átvételének és minőségének bizonyítására szolgáló hatósági jegyet, valamint a tartály ürtartalmát bizonyítót is, úgyszintén, minden megszorítás nélkül, a pénzügyi hatóság vagy közeg által alkalmazottat is.
A 3. pont újításként felemlíti a szigorú számadás alá eső, bélyeglenyomattal ellátott vagy el nem látott közigazgatási nyomtatványt. Ezt abból az indokból teszi, hogy az ilyen nyomtatvány önmagában is értéket képvisel és az hamisításnak alkalmas tárgya.
A 4. pont a teljesség szándékával felsorolja mindazt, amit a posta, a távíró és a távbeszélő forgalmában a szorosabb értelemben vett postabélyeggel egyenlő védelemben kíván részesíteni. Ezáltal el lehet majd kerülni azokat a vitákat és ingadozásokat, amelyeket a gyakorlatban a „bélyeg” és a „postajegy” fogalmának értelmezése okozott. Nem lesz többé kétség aziránt sem, hogy ideesik minden postai (távíró, távbeszélő) értékcikk, a postabélyegen felül a portójegy és bárminő értékes nyomtatvány is, amely utóbbinál közömbös, hogy el van-e látva bélyeglenyomattal vagy nincs. Ideesik továbbá a bérmentesítésnek az a módja, amely külön erre a célra szolgáló és magánosok által is megszerezhető gépek lenyomatával történik; az alkalmi és más felülnyomás, amelyet bélyeggyüjtők megtévesztése végett gyakran szoktak valódi bélyegre is alkalmazni, erre nem jogosítottak. Védelemben részesül általában a posta, a távíró vagy a távbeszélő által díjazással kapcsolatban alkalmazott minden felírás vagy jelzés is, tehát esetleg a „m. kir. posta” szavaknak használata is.
A § szabatosan felsorolja, hogy milyen eredetű bélyeget illet meg a javaslatban megadott büntetőjogi oltalom. Az 1897:XXXVII. tc. 1. §-ával összehasonlítva a javaslat nemcsak a magyar állam, hanem törvényhatóság, község vagy az olyan más magyar közintézmény bélyegét is megemlíti, amely közintézménynek bélyeg kiadására törvényes felhatalmazása van. Ilyen hatóságok és intézmények szintén bocsátottak ki és bocsátanak ki illetékeknek beszedése, jótékonysági adományoknak gyüjtése stb. céljából bélyegeket. Méltányosnak látszik az ilyeneket is az állam által kiadott bélyegekkel egyenlő elbánásban részesíteni.
A nemzetközi postai válaszdíjszelvény és igazolójegy védelmére már az 1930:XXXVIII. törvénycikkbe foglalt Egyetemes Postaszerződés 80. Cikkének a) és c) pontjában vállaltunk kötelezettséget. E részben tehát a külföldi bélyegek védelme szempontjából a viszonosság kérdését megfontolás tárgyává tenni szükségtelen. Ha ellenben másnemű külföldi bélyeg forog szóban, a javaslat megmarad az 1897:XXXVII. tc. 1. § harmadik bekezdésének álláspontján és teljes védelmet ad ugyan, de a viszonosság feltételéhez kötötten. Az idegen állam bélyege mellett azonban elvben a külföldi közhatóság vagy külföldi közintézmény bélyegét sem zárja ki gondoskodásának köréből.
A § az elkövetési cselekmény módozatait igyekszik még tüzetesebben részletezni, mint az az 1897:XXXVII. tc. 1. § első bekezdésében történt. A javaslat éppúgy, mint a hatályos jogszabály bünteti a bélyegnek felhasználás vagy forgalombahozás végett való utánzását vagy meghamisítását (1. pont), az utánzott vagy meghamisított bélyeg tudva felhasználását vagy forgalombahozását (3. pont). Ezenfelül azonban büntetés alá fog esni az is, aki bélyeget - akár utánzatként, akár nem utánzatként - jogtalanul előállít vagy jogtalanul alkalmaz (2. pont) és aki az ilyképpen előállított vagy alkalmazott bélyeget tudva használja fel vagy hozza forgalomba (3. pont). Ehhez képest az is büntetendővé válik, aki bármilyen alapon bélyeget hoz forgalomba bélyeggyüjtőknek vagy másoknak megtévesztésére, amelyek semminő, már a közforgalomban levő bélyeghez nem hasonlítanak.
A § félreértések elkerülése végett külön kiemeli, hogy felhasználás és forgalombahozás alatt a bélyeggyüjtés céljaira felhasználást és forgalombahozást is érteni kell. A bélyeggyüjtést szolgáló bélyegkereskedelem jelentősége annyira megnövekedett és annak zavartalansága körül a m. kir. posta is oly mértékben érdekelve van, hogy a büntetőjogi védelmet e téren is hiánytalanná kell tenni.
Az 1897:XXXVII. tc. 1. §-ával ellentétben a javaslat szerint a kísérlet is büntetés alá kerül. Ezt a bélyeghamisítási cselekményeknek nagymértékű közveszélyessége indokolja.
A szabadságvesztésbüntetés legmagasabb mértéke - két évig terjedhető fogház - megmarad a hatályos jogszabályban meghatározott mértéken. A minősített esetek magasabb büntetését az 5. § foglalja magában. Mellékbüntetésül a javaslat a hivatalvesztés mellé a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését is felveszi, tekintettel arra is, hogy a bélyeghamisítás úgyszólván kivétel nélkül önző nyereségvágyból, tehát aljas indokból ered.
A 4. § bélyeg csalárd használatának címe alatt összefoglalja a gyakorlati tapasztalatok szerint a valódi bélyeggel űzött visszaélések többféle módozatát.
Az 1. pont az 1897:XXXVII. tc. 1. § 2. bekezdésének és 1921:LII. tc. 18. §-ának helyébe lép. Azonban a cselekmény büntethetőségét korábbi időpontban helyezi, mint az 1897:XXXVII. törvénycikk. A javaslat szerint a bélyeg csalárd használata már akkor be van végezve, amikor valaki valódi bélyegről felhasználás vagy forgalombahozás végett az értéktelenítés jelét eltávolítja, sőt már akkor is, amikor a bélyeget az értéktelenítés eltávolítására alkalmas anyaggal bevonja. Indokolja ezt az a körülmény, hogy éppen a nagyobbarányú üzelmeket csak az értéktelenítési jel eltávolításán működő személyek tettenérése vagy az értéktelenítési jel eltávolítására előkészített bélyeganyag lefoglalása útján lehetett leleplezni, míg a felhasználás vagy a forgalombahozás után a felfedezés esélyei jóval csekélyebbek és akkor is csak egyes darabok tekintetében állanak fenn. Indokolják továbbá a bélyeghamisításnak a pénzhamisítással és a közokirathamisítással való hasonlatosságait is, már pedig az utóbbi bűncselekményeknél is befejezést jelent a meghamisítás véghezvitele, még ha a forgalombahozás vagy a felhasználás nem következett is be.
A 2. pontban foglalt rendelkezések a bélyeggyüjtés jogos érdekeinek megoltalmazására elkerülhetetlenül szükségesek, mert erre jogosulatlanok gyakran csupán azért betüzik le a bélyeget vagy azért változtatják meg annak kivitelét, hogy ilyen módon hamis bélyeggyüjtési ritkaságokat állítsanak elő s így a bélyeggyüjtőket megtévesszék és megkárosítsák, vagy pedig a m. kir. posta által a bélyeggyüjtésre tekintettel alkalmazott alkalmi vagy más bélyegjelzést utánozva, a postának jogosulatlan versenyt támasszanak.
A 3. pont a bélyeg jogtalan megváltoztatásának tényálladékát egészíti ki a jogtalanul megváltoztatott bélyeg tudatos felhasználójának vagy forgalombahozójának megbüntetésével. Ezenfelül bünteti azt is, aki a díjlerovásra már felhasznált, de tévedésből az értéktelenítés jelével el nem látott bélyeget újból díjlerovásra tudva felhasználja vagy forgalomba hozza, mert ez a bélyeggel éppúgy visszaél és éppolyan kárt okoz, mint az, aki az újabb jogtalan felhasználás előtt az értéktelenítési jelet eltávolítja.
A 4. pont vétségekké nyilvánítja a bérmentesítő géplenyomattal űzött visszaéléseket, amelyeket eddig a 41,699/1928. K. M. sz. rendelet kihágásokká minősített. A bérmentesítő géplenyomat a szorosabb értelemben vett bélyeg felragasztását és értéktelenítését pótolja s ez okból a géplenyomattal elkövetett károsító cselekményeket sem lehet enyhébb elbírálásban részesíteni, mint a bélyeg csalárd használatának egyéb módozatait.
A büntetési tétel megfelel az 1897:XXXVII. tc. 1. §-ának második bekezdésében meghatározott büntetésnek, ezt azonban kiegészíti a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével mint mellékbüntetéssel. E kiegészítésre, valamint a kísérletnek büntethetővé nyilvánítására itt is ugyanazok állanak, mint amit az előbbi § indokolása e részben előadott.
A visszaesésben vagy üzletszerűen elkövetett bélyeghamisításnak bűntetté minősítése és súlyosabb büntetése megfelel az általános büntetőjogi elveknek. Az ilyen, rendszerint fékezhetetlen nyereségvágytól hajtott egyének bűnös hajlamát csak szigorú megtorló eszközök alkalmazásával lehet ellensúlyozni. A szóbanlevő rendelkezésre annál inkább szükség van, mert a tapasztalat szerint bélyeghamisító szövetségek a technika legújabb eszközeinek felhasználásával nagyarányú bélyeggyártásra rendezkednek be. Ezeket a nagy nyereségre törő egyéneket üzelmeik folytatásától enyhe büntetéssel aligha lehetne elriasztani.
A § átveszi - némi szövegezési javítással - az 1897:XXXVII. tc. 2. § első bekezdésének rendelkezéseit. A „postajegy” helyett „bélyegről” szól, a javaslat 1. §-ában meghatározott műértelemben. A § továbbá kiemeli, hogy az utánzásnak nem szabad a 3. §-ban megjelölt célból történnie, mert ebben az esetben a cselekmény az utóbbi § értelmében vétséggé, esetleg az 5. § értelmében bűntetté minősülne.
Az 1897:XXXVII. tc. 2. § második bekezdésében foglalt rendelkezés átvétele felesleges, mert a külföldi bélyegek védelme tekintetében a javaslat 2. §-ának szabályai a 6. § tényálladékára is kihatnak.
A veszélyes anyagok postai szállítására vonatkozó szabályok megszegése kétségkívül nemcsak a posta érdekeit sérti, hanem mások életét, egészségét, testi épségét és vagyonát is veszélyezteti. Ez okból a cselekménynek kihágássá nyilvánítása és elzárással büntetése teljesen megokolt. Az 1879:XL. törvénycikkbe foglalt kihágási büntetőtörvénykönyv (Kbtk.) 109. §-a csak a robbanó és könnyen meggyúló anyagok szállítására vonatkozik. Ezenkívül is vannak azonban olyan veszélyes anyagok - pl. maró vagy fertőző hatásúak, - amelyek közveszélyt jelenthetnek, amelyekre vonatkozó szállítási szabályokat tehát büntető rendelkezéssel is meg kell erősíteni.
A § a hatálybaléptetés felől rendelkezik; a gyors hatálybaléptetést a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség indokolja.
Rendelkezéseinek alkalmazása tekintetében - az általános szabályok (1878:V. tc. 1. és 2. §) lévén irányadók - rendelkezni nem kell.
