A régi területének, népességének és gazdasági erőforrásainak több mint kétharmad részétől megfosztott magyar állam még ma is, több mint 14 évvel a világháború befejezése után 220 ezer hadigondozottat tart nyilván és részesít ellátásban. Ez a szám kétségtelenné teszi, hogy a világháborúban résztvett nemzetek között aránylag a magyar hozta a legnagyobb véráldozatot. Az országnak azonban még a békekötés után is súlyos éveket kellett átélnie. A pénz romlása, később pedig az általános gazdasági válság úgyszólván lehetetlenné tette, hogy az állam állandósítson a hadigondozottak számára olyan pénzbeli ellátást, amely az elszenvedett veszteségeik százszázalékos kártalanításának, illetőleg pótlásának volna tekinthető.
Más európai államok természetesen bőkezűbben gondoskodhatnak a háború áldozatairól, mert bővebben állnak rendelkezésre az anyagi eszközök és országuk népességéhez viszonyítva az, ellátandó hadirokkantak, özvegyek és árvák száma is csekélyebb. Míg ilyen körülmények között Európának csaknem minden más háborút viselt állama törvényileg szabályozta a kérdést, Magyarországon még ma is a kormányrendeleteknek és miniszteri rendeleteknek bonyolult rendszere áll fenn. Ez egyrészről jogbizonytalanságot teremt, másrészről megnehezíti a hatóságok munkáját. De hátrányos magukra a hadigondozottakra is azért, mert nem érzik eléggé biztosítottnak azt az ellátást, amit tényleg kapnak.
A kérdés törvényhozási rendezését azért sem lehet tovább halasztani, mert a jelenlegi jogállapot szerint új hadigondozási jogok még évtizedek mulva is a végtelenségig keletkezhetnek (például egy hadirokkantnak 40 év mulva születő gyermeke, ha az apa meghal, még 16 évig hadiárvának számít, és ilyen ellátást kap), aminek végét kell vetni. Nyilvánvaló ugyanis, hogy ily sok idővel a háború befejezése után azokat, akik eddig ellátásban nem részesültek, már nem lehet a háború áldozatainak tekinteni, s ennek megfelelően ellátásban részesíteni. Ezért a 23. § (1) bekezdése kimondja, hogy e törvény hatálybalépése után hadigondozási pénzbeli ellátásra való új igényt érvényesíteni már nem lehet. Megjegyzendő, hogy az új jelentkezéseknek ez a megszüntetése Európa többi államaiban már régebben megtörtént.
Sajnos, a hadigondozásnak végleges rendezése éppen a legválságosabb időben vált a törvényhozás feladatává, melyet most már azért sem halaszthat tovább, miután a kormányt a javaslat benyújtására a képviselőház határozata is kötelezi. Az államháztartás helyzete nem engedi meg, hogy az ellátási díjakat ezidőszerint a törvény felemelje. Rendelkezik azonban abban az irányban, hogy az ellátottak közül senki se kaphasson kevesebbet, mint amennyit eddig kapott.
Ezenfelül egyes alacsonyabb ellátási csoportba tartozó hadigondozottak számára már ezúttal is oly nagy számban biztosít egyéb előnyöket és kedvezményeket, hogy ezek révén a hadigondozottak a pénzbeli ellátásnak pótlásaként a polgári életben még a mai nehéz viszonyok között is boldogulni tudnak.
Ezek a kedvezmények és előnyök:
1. A hadigondozottaknak e törvényen alapuló kérelmei és okiratai illetékmentesek.
2. A haditelek átruházása illetékmentes.
3. Vagyoni bizonyítványok kiállításánál a hadigondozottak járadékait a jövedelem kimutatásánál 120 pengőig figyelmen kívül kell hagyni.
4. A hadigondozottak nem fizetnek rokkantellátási adót.
5. Hadigondozási célra rendezett gyűjtések, ünnepélyek, előadások stb. adó- és illetékmentesek.
6. Múzeumokban, könyvtárakban, kiállítási helyiségekben és a közönség használatára bocsátott egyéb nyilvános közintézményekben, színházakban, mulató- és hangversenytermekben stb. jegyszedői, teremőri, ajtónállói állásokat, továbbá nyilvános parkokban és temetőkben stb. jegyszedői, felügyelői, parkőri stb. állásokat kizárólag hadirokkantakkal, illetőleg a női munkakörhöz tartozó állásokat hadiözvegyekkel kell betölteni.
7. Ipari vállalatok, ha legalább 20 munkást állandóan foglalkoztatnak, munkáslétszámuk 10 százalékának megfelelő számban hadirokkantakat és hadiözvegyeket kötelesek alkalmazni.
8. 1000 holdnál nagyobb mezőgazdasági birtoktestek tulajdonosai, haszonélvezői stb. munkáslétszámuknak legfeljebb 10 százalékáig az üzemükben hadigondozottakat kötelesek alkalmazni.
9. Állami vagy önkormányzati alkalmazásnál a hadigondozottakat előnyben kell részesíteni. Azt a köztisztviselőt, ki egyszersmind hadigondozott, szolgálatából még a hivatal vagy ügykör megszűnése esetén sem lehet elbocsátani, hacsak ezt ő maga nem kéri.
10. Hadiárvákat és hadigyámoltakat középiskolákban, szakiskolákban és főiskolákban megfelelő tanulmányi előmenetel esetében tandíjmentesség illeti. Az ily iskolákba való felvételnél is elsőbbségük van mások felett.
11. Az I.-III. járadékosztályú hadirokkantak az államvasutak vonalain utazási kedvezményben részesülnek. Az I. járadékosztályú hadirokkantaknak egy-egy kísérője szintén.
12. Állami, törvényhatósági és községi szállításoknál hadirokkant iparosokat és vállalkozókat más ajánlattevőkkel szemben árelőnyben kell részesíteni.
13. Hadigondozott utcai árusok a zárórán túl is árusíthatnak.
14. Utcai árusítási engedélyt legalább 50 százalékban hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek kell adni.
15. A kizárólagos dohányárusítási és a korlátlan italmérési engedélyeket, továbbá a minisztérium által meghatározandó egyéb hasznothajtó jogosítványokat legalább 50 százalékban hadigondozottaknak kell adományozni.
16. Hadigondozási célt szolgáló alapok vagyonát és jövedelmét a hadigondozottaknak létalapot biztosító támogatására kell felhasználni.
Mindezekből megállapítható, hogy a törvény a jelenlegi hadigondozottakkal szemben jogfosztást nem tartalmaz, sőt őket olyan előnyökhöz juttatja, amelyek a mai gazdasági helyzet mellett köreikben megnyugvást kell, hogy keltsen.
A törvénynek egyébiránt alapelve az, hogy a hadigondozottak csak az állam mindenkori teherbíróképességéhez mérten részesülhetnek pénzbeli ellátásban. Ebből az alapelvből kiindulva tulajdonképpen a kedvezőbb vagyoni és kereseti viszonyok között levő hadigondozottakat az ellátásból ki is lehet zárni, mint ahogy ez több állam hadigondozási törvénye alapján történik. A jelen törvény azonban ily vagyoni cenzus felállításával nem kíván a hadigondozottaknak sérelmet okozni. Mindössze azt írja elő, hogy a kedvező vagyoni viszonyok között élő hadirokkantakat alacsonyabb fokba lehet sorolni. Így például egy tényleges közszolgálatban álló tisztviselő még akkor sem kaphatja meg az I. járadékosztályba sorolt hadirokkantak ellátását (tiszteknél havi 240 P), ha súlyosabb testi fogyatkozása alapján egyébként ebbe az osztályba tartoznék. Ez természetes is, hiszen a létfenntartását biztosító tisztviselői fizetését éppen úgy megkapja, mint bármely más tisztviselő, sőt azokkal szemben az említett köztisztviselői kedvezmények révén még előnyösebb helyzetben is van. Ez a rendelkezés egyébként csak megerősíti a már eddig is fennállott gyakorlatot, jogfosztásnak vagy az ellátás megszorításának tehát nem tekinthető.
Sajnos, a hadiözvegyekre nézve az 1922. év óta fennálló vagyoni cenzust a költségvetés egyensúlyának veszélyeztetése nélkül ma már nem lehet megszüntetni, mert ebben az esetben több ezer olyan nőt kellene az ellátottak körébe ily hosszú idővel a háború után bevonni, akiknek megélhetése más téren, és más jövedelemmel biztosítva van.
A törvény, mint a címe is kifejezi, elsősorban a világháború rokkantjairól kíván gondoskodni s ezek mellett mindazokról, akik a világháborúban teljesített hadiszolgálat folytán közvetlenül vagy közvetve veszteséget szenvedtek. Az úgynevezett „békebeli”, vagyis a háború előtti időkből származó hadirokkantaknak hasonló ellátását a törvény 44. §-ában foglalt jogkiterjesztő rendelkezés biztosítja. Nem volt szükség külön kifejezni azt a körülményt, hogy a törvényben kizárólag azokról van szó, akik a volt nem hivatásos állományban szolgáltak, miután ez a hivatkozott 1921:XXXII. törvénycikk, és az 1929:XV. törvénycikkre való utalásból nyilvánvaló. A „volt nem hivatásos állományú” kifejezést a törvény nyelvtani nehézkessége miatt a későbbiekben is elkerüli.
Más, alkalmasabb magyar kifejezés hiányában „veszteség” szóval kellett megjelölni azokat az áldozatokat, melyek a hadigondozottaknak jogcímet adnak az ellátásra. A „fogyatkozás” kifejezés ugyanis csak a hadirokkantakra alkalmazható, a „károsodás” pedig inkább anyagi hátrány megjelölésére szolgáló szó, holott itt másféle veszteség is értendő.
Felesleges volt magában a rendelkező részben meghatározni a hadiszolgálat fogalmát, miután ez az 1. §-ban hivatkozott többi ellátási törvények rendelkezéseiből is kitűnik. Egyébiránt a törvény szempontjából hadiszolgálatnak tekintendő: a honvédségről szóló 1921:XLIX. törvénycikk hatálybalépésének időpontja: 1921. évi december hó 30-ik napja előtt a véderőről (1912:XXX.), a honvédségről (1912:XXXI.), a népfölkelésről (1886:XX. és 1915:II.) szóló törvények alapján teljesített bárminő katonai szolgálat, továbbá a hadiszolgáltatásokról szóló 1912:LXVIII. és 1916:VI. törvénycikkek alapján teljesített személyes szolgálat, amelyet katonai parancsnokság vagy hatóság rendeletére, vagy engedélye alapján teljesítettek a hadviselés érdekében végzett katonai műveletekkel kapcsolatban. Ezt a meghatározást a törvény végrehajtási utasításának is tartalmaznia kell.
A törvény meghatározásai tisztázzák a hadigondozottak ellátásának feltételeit és tulajdonképpen csak megerősítik az utóbbi nyolc év alatt már megszilárdult hivatalos gyakorlatot, mely a korábban érvényben volt jogszabályok egyes homályosságai és ellentmondásai miatt nem feleltek ugyan meg mindenben a 2700/1922. ME számú kormányrendelet tételes rendelkezéseinek, de a való élettel számolva alakultak ki. Évek óta érvényben van ugyanis az a gyakorlat, hogy csak oly házasságból származhatnak hadigondozási jogok, melyet legkésőbb a hadiszolgálat megszűnésétől számított egy év leteltéig kötöttek.
Az egyetlen lényeges szigorítás az eddigi jogelvekkel szemben az, hogy csak a törvény hatálybalépése előtt született gyermekek tekinthetők hadiárváknak, illetőleg hadigyámoltaknak. A jogok keletkezésének ez a lezárása más államokban is mindenütt megtörtént. Lehetetlen helyzet volna ugyanis, hogy még évtizedekkel a háború után is hadiárvák szülessenek, illetőleg, hogy az ily sok időre született gyermekek háborús áldozatnak tekintessenek.
A „hadigyámolt” szó új kifejezés a hadirokkantak nevelési pótlékra jogosult gyermekeinek egyszerűbb megjelölésére, az E) pont alatt említett „Hadigondozott családtag” pedig azonos a 2700/1922. ME számú rendelet 31. §-a szerint segélyezendő felmenőági rokonnal és szülőtlen testvérrel.
Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezés a szerzett jogokat védi. Szükség volt erre azért, mert a honvédségi ellátási törvényekkel való összhang érdekében a tisztivizsgát nem tett egyévi önkéntesek részére egyébként nem lehetett volna a tisztiellátást biztosítani. Épp így elvileg nem lehetett megadni az altiszti ellátást oly máskülönben legénységi csoportba tartozó hadigondozottaknak, akik eddig ezt azon a címen élvezték, hogy a háború előtt önálló mezőgazdák, iparosok vagy kereskedők voltak. A gyakorlatban ez a kedvezmény tulajdonképpen a vagyonilag kedvezőbb helyzetben levőket juttatta igazságtalan előnyhöz a szegényebbekkel szemben.
A hadigondozottak ellátási díjainak legutóbb a 444/1927. ME számú rendelettel történt megállapításával állandósult az a már korábban kialakult irányelv, hogy ha már az ország pénzügyi helyzete miatt a hadigondozottak minden csoportja számára nem lehet teljesen megfelelő pénzbeli ellátást biztosítani, a legnagyobb mértékben rászorultak: a 100%-os keresőképességcsökkenésű I. járadékosztályú hadirokkantak ezt mégis kapják meg, a többi hadigondozottak pedig csak annyit, amennyi az állam pénzügyi helyzete mellett költségvetésileg fedezhető. Az ellátási díjaknak ezt a nagyfokú progresszivitását a törvény is kénytelen egyelőre megtartani. A törvényhozásnak még így is bizonyos költségvetési többlettel kell számolnia, mert az ellátandók száma a jelenleg folyamatban lévő új igénymegállapítások révén még mindig emelkedőben van.
Az a), b), c), d) és c) pontok alatt említett kizáró okok lényegileg változatlan átvételei a korábbi bevált szabályozásnak. Az f) pont szerinti erkölcstelen életmód alatt nem a vadházasság értendő, melyet önmagában enyhébben lehet megítélni, s mint ilyent, elegendő a szünetelést maga után vonó okok közé sorolni.
Az (1) bek. g) pontjában és a (2) bek. a) pontjában foglalt rendelkezések az 1878:V., 1912. évi LXV., 1921:XXXII., 1930:II. és az 1922:XII. törvénycikkek hasonló rendelkezéseivel vannak összhangban.
A szabadságvesztésbüntetését töltő bűntettes családja az eddigi teljesösszegű járadékellátás helyett csupán járadéksegélyt kap, ami indokolt azért, mert az erkölcsi megítélés alá nem eső rokkantotthoni és elmegyógyintézeti ellátottak családjai sem részesülnek ennél kedvezőbb ellátásban. Viszont humánus újítása a törvénynek, hogy a kiszabadulás után a bűntettes a hivatalvesztés hosszú ideje alatt már újból a teljes ellátás mértékéig terjedhető járadéksegélyben részesülhet.
A külföldön tartózkodás határidejének hat hónapra történt leszállítása az 5880/1931. ME számú rendeletre figyelemmel történt.
Ennek a §-nak célszerű újítása az, hogy súlyosabb erkölcsi megítélés alá eső okokból, úgyszintén az államellenes bűncselekmények miatt az egyéb kedvezmények igénylésétől el lehet zárni olyanokat is, akik járadékellátásban egyébként részesülhetnek.
Az egyes rokkantak járadékainak üzleti beruházási kölcsön (pl. trafikberendezés, áruhitel) céljából való engedményezése oly kivételes kedvezmény, melyet a honvédelmi miniszter ritkán fog megengedni, nehogy könnyelmű hadirokkantaknak az ily adósságok keletkezése vagyoni romlását okozza. Számos esetben azonban a multak tapasztalatai szerint a hadirokkantakat nagy anyagi előnyhöz lehet juttatni jövőjüknek ily módon való biztosítása révén.
A közadók kezeléséről szóló 1927. évi 600/PM számú hivatalos összeállítás 56. § 6. pontja a hadirokkantak részére a végrehajtás alól való mentességet biztosít az ellátási díjak tekintetében, az említett hivatalos összeállítás 56. §-ának 11. pontja pedig az özvegyeknek és árváknak nyújtott segélyeket - amelyekhez a jelen törvényben említett pénzbeli szolgáltatások is tartoznak - szintén mentesíti a végrehajtás alól. Ezen a törvény nem kíván változtatni, tehát pl. a rokkantjáradék még gyermektartásra sem foglalható le.
Célszerűnek látszott mindazokat a rendelkezéseket, melyek egyes hadigondozottaknak rendkívüli ellátást biztosítanak, egységes irányelvekhez alkalmazni és ebben a §-ban egy helyen tárgyalni. Lényeges alapelv itt az, hogy az ellátásától megfosztott hadigondozottnak családja akkora támogatásban részesüljön, amekkorát abban az esetben kapna, mint amennyi akkor járna, ha az eltartó családfő nem volna életben.
Minthogy a járadéknak készpénzben való megváltására ezidőszerint költségvetési hitel nem biztosítható, a törvény nem változtat a végkielégítés eddigi csekély összegén, azonban felhatalmazza a honvédelmi minisztert, hogy különösen olyan esetben, ha a gazdasági helyzet miatt a hadigondozottak járadékának ily összeggel való megváltása reájuk nézve hátrányos lehet, a járadékmegváltást általánosságban felfüggeszthesse.
Eltérően az eddigi szabályozás nagy aránytalanságaitól, a törvény a temetési segély összegét a rokkantság fokára való tekintet nélkül - csupán tiszti, altiszti és legénységi megkülönböztetés szerint - akkora egyenlő összegekben állapítja meg, amekkorák a honvédség hivatásos ellátottainak temetési költségeire nézve előírt összegeknek nagyjában megfelelnek.
Az eddigi jogi szabályozástól nem lehetett átvenni a hadirokkantaknak 25-50-75-100%-os megjelöléssel való fokozati megkülönböztetését. Az ily százalékos megjelölés ugyanis nem fejezi ki sem a fogyatkozás fokát, mert hiszen a fogyatkozás nemcsak négyféle súlyosságú lehet, sem pedig az ellátási összegeknek egymáshoz viszonyított mértékét. Sokkal megfelelőbb az I-IV. járadékosztályba való sorolás, amely a hadirokkantaknak az állam megbecsülése szempontjából teljes egyenlősége mellett csupán a pénzbeli ellátás különféleségére utal. Az egyes járadékosztályokba való sorolás irányelveit viszont a törvény úgy állapítja meg, hogy az annak alapján kiadandó orvosi utasítás szem előtt tartásával kevésbbé következhetnek be igazságtalan osztályozások, mint a múltban.
A rokkantság fokát egyébként a törvény fizikai fogyatkozásnak a polgári keresőképességben beállott csökkenéssel egybevetve szemléli, vagyis az ú. n. „vegyesrendszer” szerint, amely mellett kevésbbé fordulhatnak elő a társadalmi helyzettel összhangba nem hozható igen nagy vagy igen alacsony összegű megállapítások.
Ennek felel meg az (5) bekezdésben foglalt rendelkezés is, melyről az általános indokolásban már szó volt. Ha a b) pontban említett műtét következtében a hadirokkant állapotában esetleg rosszabbodás állana be, a hadirokkant természetesen megfelelő magasabb osztályba juthat. Erre nézve a végrehajtási utasítás fog rendelkezést tartalmazni.
Újítás ebben a §-ban, hogy a hadirokkantakat vagyoni és kereseti viszonyaikra való tekintet nélkül, vagyis „hadirokkant jogon” bármely kórházban teljesen ingyen kell gyógykezelni a háborús fogyatkozásokkal okszerű összefüggésbe hozható betegségek tekintetében. Az I. járadékosztályú rokkantaknál a betegségnek ezt az eredetét nem kell vizsgálni. Ezzel az újítással, mellyel a hadigondozottaknak régi óhaja teljesül, bizonyos költségvetési túlkiadásra kell számítani, ennek fedezése azonban nagyobb nehézséget nem okozhat, miután a belső betegségben szenvedő hadirokkantaktól eltekintve (pl. tüdő- és gégegümőkórban szenvedő hadirokkant jelenleg 5160 van), a legtöbb hadirokkantnak fogyatkozása már végleg kialakult és kórházi gyógykezelést nem igényel.
Az eddigi bevált szabályozástól lényeges eltérés a törvényben nincs. A mesterséges testrészpótlókkal való ellátás mértékét és módját a végrehajtási utasításnak kell részletesen szabályozni. Az ily testrészpótlókkal való ingyenes ellátás jelenleg a m. kir. állami művégtaggyár feladata.
Hasonlóan a temetési segélyekhez, arányosítani kellett a rokkantotthoni gondozottak rokkantotthoni pótlékát, ú. n. zsebpénzét is, mely - bár az ellátottak egyes csoportjainál jelentősen csekélyebb, mint a múltban volt - a teljes ellátás mellett még mindig elegendő az egyéb rendkívüli szükségletek fedezésére.
Miután a törvény a hadigondozásra vonatkozó összes jogszabályok anyagát kimeríteni igyekszik, a teljesség érdekében szükséges volt a hadirokkantak iskoláztatására vonatkozóan is megállapítani az alapelveket, bár ennek ma már tulajdonképpen csak elméleti jelentősége van. A hadirokkantak kiképzése ugyanis a háború utáni években teljes befejezést nyert, s a nagy számban fenntartott rokkantiskolák mind megszüntek. Meg kell említeni, hogy az 1932. évi összeírás szerint pl. az önálló iparos hadirokkantak száma 8531. Ebből 1098 a száma azoknak a hadirokkantaknak, akik ipari képzettségüket a háború óta államköltségen ily rokkantiskolákban szerezték meg, tehát több, mint egynyolcada az összes iparosoknak.
A hadiözvegyek és hadiárva-gyermekeik vagyoni cenzusáról az általános indokolásban már szó volt. Újítás ebben a kérdésben nincs, mindössze az, hogy a hadiözvegyi igény alapjául szolgáló feltételek pontosan vannak körvonalazva az eddigi rendelkezések kevésbbé világos szabályozásával szemben. Elvált nők hadiözvegyi igénye szintén megállapítható. Az ezek részére folyósítható járadéksegélyt azonban a 8. § tárgyalja.
A régi szabályozáshoz képest lényeges változás nincs.
Változás nincs.
Bár egyéb tekintetben a törvény is számol az állami közigazgatás decentralizációjára irányuló általános törekvéssel, a hadigondozottak igényének megállapítását végső fokon mégis meg kellett hagyni a miniszter kezében, miután a hadigondozottak túlnyomó többségének igénye már véglegesen meg van állapítva, és így a még ellátandók igényének egyre kevesebb terhet jelentő tárgyalása biztosítani fogja továbbra is az ügyeknek egységes irányelvek szerint való intézését. A hadigondozási igény tárgyalása tekintetében nem volt szükség a közigazgatási bíróság számára hatáskört biztosítani, mert ezen a jogi területen állandóan olyan kérdések megvitatása válik szükségessé, amelyet különleges szakbavágó gyakorlat nélkül világosan látni nem lehet. A honvédelmi minisztérium hadigondozási ügyosztályának egyébként is inkább van módjában az állami költségvetés keretei által megengedhető mértéket alkalmazni.
A hadigondozásra vonatkozó közigazgatási eljárás lényegileg változatlanúl marad az eddigi jogiszabályozáshoz képest.
Azokról az okokról, melyek szükségessé tették, hogy a törvényhozás a hadigondozottaknak különösen a csekélyebb járadékban részesülő csoportjai számára a társadalmi és a gazdasági élet minden terén messzemenő kedvezményeket, jogokat és előnyöket biztosítson, az általános indokolásban volt szó. A biztosított kedvezmények gyakorlati értékesítése, azok elnyerésének a módja stb. a törvény végrehajtási utasításának szabályozási körébe tartozik.
A hadiárvák és hadigyámoltak tanulmányi kedvezményéről szóló 28. §-ban szükségtelen volt az elemi iskolai tandíjmentességet kimondani, mert ez jelenleg minden tanulóra nézve törvényesen biztosítva van.
A hadirokkantak részére a 26. § rendelkezésein felül biztosított egyéb adókedvezményeket a 9660/1932. ME számú rendelet szabályozza.
A 27. § (8) bekezdésében foglalt rendelkezés az 1923:XXXV. törvénycikk 1. §-ában foglalt rendelkezéseket nem érinti.
Az utcai árusítási és egyéb hasonló engedélyeknek általános felülvizsgálatát a 30. § (6) bekezdésében szükségtelen volt külön elrendelni, mert az ily engedélyek túlnyomó részben évről-évre lejárnak, s így mód nyílik arra, hogy azok egy része az újból való kiosztásnál hadigondozottaknak jusson.
A hadigondozottak egyetlen hivatalosan elismert társadalmi érdekképviselete jelenleg a „Hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák országos nemzeti szövetsége” (HONSZ). Ez a szövetség a honvédelmi minisztertől jelenleg államsegélyt kap. Ily támogatást a hadigondozottak társadalmi érdekképviselete mindaddig, míg akár önállóan, akár másként a jelen törvény alapelveivel a fennálló állami és társadalmi renddel összhangban, alapszabályszerűen működik, meghatározott rendeltetéssel a jövőben is kaphat.
Az (1) bek. b)-d) pontjában és a (2) bekezdésben foglalt rendelkezés a német birodalmi kormánnyal 1913. évben kötött egyezményen alapszik. Az egyezmény értelmében a viszonosság alapján a német állam is ellátásban részesíti az itt élő, de német származású, számszerint kevés, magyar alattvalók közül azokat, akikre a rendelkezéseket ott megfelelően alkalmazni lehet.
