A Nemzetek Szövetségének kezdeményezésére Genfben, 1929. évi április havában harmincegy állam - köztük Magyarország - képviselőinek részvételével értekezlet volt, amelynek eredményeként 1929. évi április hó 20-án nemzetközi egyezmény jött létre. Ez a törvényjavaslat ennek az egyezménynek és a hozzátartozó jegyzőkönyvnek becikkelyezését célozza, amit az egyezmény büntetőjogi tárgya tesz szükségessé.
Az egyezmény célja a pénzhamisítás megelőzésének és elnyomásának hatályosabbá tétele.
Ezt a célt az egyezmény rendelkezései, amelyeket az indokolás II. alatti része kimerítően ismertet a következő elvek megvalósításával kívánják elérni:
1. a szerződő államok pénzhamisítására vonatkozó jogszabályainak bizonyos mértékű egységesítése;
2. a külföldön elkövetett vagy külföldi pénz hamisítására irányuló cselekmények üldözése, valamint ily bűncselekmények esetében a kiadatás kötelezettségének megállapítása;
3. a pénzhamisítás megelőzésére és megtorlására vonatkozó adatoknak minden szerződő országban egyetlen hivatalnál összpontosítása;
4. a szerződő államok pénzhamisítási ügyekben eljáró hatóságai érintkezésének szabályozása.
Az egyezményt különben az értekezleten résztvevő államok képviselői - Nikaragua képviselőjének kivételével - valamennyien aláírták és az egyezmény időközben már hatályba is lépett azok között az államok között, amelyek azt eddig megerősítették.
Magyarország érdekei a pénzhamisítás megelőzése és megtorlása tekintetében azonosak a többi szerződő állam közös érdekével, kívánatos tehát, hogy az egyezményt Magyarország is megerősítse és törvénybe iktassa.
Az egyezmény 1. Cikkének bevezető rendelkezései után a 2. Cikk az egyezmény szempontjából a pénz forgalmát határozza meg; eszerint pénz alatt jogszabály alapján forgalomban levő papirpénzt - beleértve a bankjegyet is, - valamint a fémpénzt kell érteni, tehát fogalommeghatározása teljesen megfelel a Btk. (1878:V. tc.) II. része XI. fejezetében megállapított elveknek.
A 3. Cikk azokat a cselekményeket sorolja fel, amelyeket a szerződő államoknak közönséges bűncselekményekként kell büntetni. A Btk. fentebb említett rendelkezései, valamint a Bn. (1908:XXXVI. tc.) általában büntetik az itt felsorolt cselekményeket, csupán az 5. pontban említett cselekmények szempontjából szükséges büntetőtörvényeink megfelelő módosítása, amelyről a törvényjavaslat 3-5. §-ánál lesz szó.
A szóbanforgó cikk azáltal, hogy „közönséges bűncselekményekké” nyilvánítja ezeket a cselekményeket, nem zárja ki azt, hogy ha politikai jellegük van, akkor ez a jelleg akár a belföldön folyó bűnvádi eljárás során, akár a kiadatás elbírálásával kapcsolatban a törvény korlátai között figyelembe ne vétessék. Ez következik az egyezmény alább ismertetett 18. Cikkéből, valamint a jegyzőkönyv I. részének 2. pontjából is.
A 4. Cikk rendelkezései azt a célt szolgálják, hogy amennyiben a pénzhamisításnak az egyezmény 3. Cikkében felsorolt mozzanatai különböző államok területén valósulnak meg, ne állhasson elő olyan eset, hogy e miatt a hamisító egyik államban se büntettessék.
Az 5. Cikk a külföldi pénz hamisításának a belföldi pénz hamisításával büntethetőség szempontjából azonos jelentőségét mondja ki, ami megfelel a Btk. 203. §-ának.
A 6. Cikk a pénzhamisítás tárgyában külföldön hozott ítéleteknek figyelembe vételét szabja meg a visszaesés szempontjából, de csak amaz államokra kötelezően, amelyek a visszaesés elvét nemzetközi viszonylatban elismerik. Bírói gyakorlatunk a külföldi ítélet alapján elszenvedett büntetést a visszaesés szempontjából általában azonosnak tekinti a belföldi büntetéssel, ez a cikk tehát nálunk a már fennálló gyakorlatot tükrözteti vissza.
A 7. Cikk a külföldi sértett részére azoknak a jogoknak gyakorlását óhajtja biztosítani, amelyek a belföldi sértettet a bűnvádi eljárás során megilletik. Ebben a tekintetben a Bp. (1896:XXXIII. tc.) nem tesz különbséget bel- és külföldiek között. Ki kell emelni, hogy az egyezmény sértettnek kívánja tekinteni azt a szerződő államot is, amelynek pénzét hamisították; e rendelkezés megvalósításának nálunk szintén nincs törvényes akadálya.
A 8. Cikk szerint, ha belföldi külföldön követi el a bűncselekményt és kiadatásának - mint nálunk is (Btk. 17. §-a) - helye nincs, belföldre visszatérése után ugyanoly módon kell őt büntetni, mintha a cselekményt belföldön követte volna el. A Btk. 8. § és a Bp. 25. §-ának megfelelő ez a rendelkezés azonban nem a büntethetőség feltételeinek, vagy az alkalmazandó büntetésnek azonosságát követeli meg, hanem csupán annak az elvnek a kinyilvánítása, hogy a külföldön elkövetett bűncselekmény is büntetendő. Ennek folytán az egyezmény e rendelkezése nem zárja ki a külföldön elkövetett bűncselekményekre különleges rendelkezéseket megállapító szabályok (pl. Btk. 12., 13. és 14. §-a) alkalmazását, ami a 18. Cikkből is kitűnik.
A 9. Cikk a külföldi által külföldön elkövetett bűncselekmény üldözésének kötelezettségét mondja ki oly esetben, ha kiadatásnak nincs helye. A Btk. 9. §-a alapján tehát az igazságügyminiszternek az egyezmény értelmében üldözendő bűncselekmények miatt a bűnvádi eljárást kiadatás hiányában mindig el kell majd rendelnie.
A külföldön elkövetett bűncselekmény büntetésének mértékére és üldözésének előfeltételeire nézve a 8. Cikket illetőleg előadottak e cikk tekintetében szintén állanak.
A 10. Cikk a kiadatás kérdésével foglalkozik és a szerződő felekre nézve kötelező szabályként mondja ki, hogy az egyezményben meghatározott bűncselekményeket feltétlenül kiadatási bűncselekményeknek kell tekinteni akkor is, ha a fennálló vagy kötendő szerződések a kiadatási bűncselekmények között azokat nem sorolják fel, sőt államszerződés vagy viszonosság hiányában is engedélyeznie kell miattuk a kiadatást olyan államnak, amelynek törvényei a kiadatáshoz sem az államszerződést, sem a viszonosságot nem kívánják meg. Ezek a szabályok azonban természetesen nem gátolhatják azt, hogy a kiadatás egyéb előfeltételei tekintetében a bűnvádi perrendtartás vagy a kiadatási szerződések rendelkezései érvényesüljenek.
A 11. Cikk a hamispénz és a pénzhamisításra szolgáló eszközök és tárgyak elkobzását és a pénzkibocsátó szervezethez megküldését rendeli el, de megengedi visszatartásukat az eljáró bíróság államának törvényei alapján (pl. bűnügyi múzeumok stb. részére). Ezek a szabályok teljes összhangban vannak a magyar törvényekkel (Btk. 61. §, Bp. 249. §, 1928:X. tc. 50. § stb.).
A 12-14. Cikk az indokolás általános részében ismertetett központi hivatalok felállításáról és egymással való érintkezéséről rendelkezik. Az eddigi tervek szerint nálunk a központi hatóság tennivalóit a m. kir. államrendőrség budapesti főkapitányságának egyik osztálya fogja ellátni.
A 15. Cikk a központi hivatalok képviselőinek részvételével időnkint tartandó értekezletekről intézkedik.
A 16. Cikk a jogsegélyre irányuló megkeresések továbbításának különböző módjait szabályozza, amelyek közül a szerződő felek szabadon választhatnak.
A 17. és 18. Cikk a belföldi törvények hatásköri (illetékességi), anyagi és jogi eljárási szabályainak érvényesülését biztosítja az egyezmény rendelkezései mellett.
A 19. Cikk a szerződő államok között az egyezmény alkalmazása és magyarázata tekintetében felmerült vitás kérdések nemzetközi döntőbírósági elintézését szabályozza.
A 20. Cikk az egyezmény aláírásáról és megerősítéséről rendelkezik. Az egyezmény oly állam által írható alá és erősíthető meg, amely a Nemzetek Szövetségének tagja, vagy nem tagja ugyan, de résztvett az egyezményt megelőző értekezleten, vagy végül, amelyet a Nemzetek Szövetsége Tanácsa a részvételre alkalmasnak tart, aminek az egyezmény megküldésével ad kifejezést.
A 21. Cikk a csatlakozás részleteit tárgyalja. Az egyezményhez oly állam csatlakozhatik, amely azt a kitűzött határidőben nem írta alá, egyébként azonban az előző cikk szerint jogosult a részvételre.
A 22. Cikk az egyezmény rendelkezéseivel szemben tehető fenntartásokat szabályozza. Fenntartással mindegyik rendelkezéssel szemben lehet élni, ha az ellen a többi szerződő állam nem tesz kifogást. Nem szükséges, hogy a magyar kormány ezt a jogot bármely irányban igénybe vegye.
A 23. Cikk a belső törvényeknek az egyezmény rendelkezéseivel összhangbahozását teszi kötelezővé. Minthogy az előadottak szerint az egyezmény rendelkezései túlnyomó részben megfelelnek büntetőtörvényeinknek, a szükséges módosításokat a törvényjavaslat 3-5. §-ába bele lehetett foglalni.
A 24. Cikk az egyezménynek a szerződő államok birtokában vagy hatalma alatt levő tengerentúli területekre való hatását szabályozza.
A 25., 26. és 27. Cikk az egyezmény életbelépésére és felmondására vonatkozó szabályokat tartalmazza, végül a 28. Cikk az egyezménynek a Nemzetek Szövetségének egyességokmánya 18. Cikke értelmében szükséges belajstromozásáról rendelkezik.
Az egyezményt jegyzőkönyv egészíti ki, amelynek első része egyes értelmező rendelkezéseket tartalmaz.
Az 1. pont szerint a bankjegyekre alkalmazott lebélyegzés hamisítása is bankjegyhamisítás. Kétség elkerülése végett a törvényjavaslat 6. §-a kifejezetten kimondja, hogy a pénzjelzés (például felülbélyegzés) meghamisítása a pénz értékváltozása nélkül is a hamisítás fogalma alá esik.
A 2. pont értelmében a kegyelmezési jogot az egyezmény rendelkezései nem korlátozzák.
A 3. pont az egyezmény 4. Cikkével kapcsolatban bűnhalmazat esetében a belföldi jogszabályoknak alkalmazhatóságát állapítja meg, kimondja továbbá azt, hogy ha a tettes hamisító és egyúttal forgalombahozó is, hamisítóként büntethető, ami megfelel a Btk. 203. §-ának.
Végül a 4. pont értelmében a szerződő államok a megkereséseket csak a hazai törvényhozásnak megfelelő keretben tartoznak teljesíteni. Amennyiben tehát a belföldi jog értelmében a megkeresés nem teljesíthető, arra az egyezmény sem kötelez.
A jegyzőkönyv II. része az egyezmény 22. Cikke értelmében egyes szerződő államok részéről már gyakorolt és a többi szerződő állam részéről elfogadott fenntartásokat, a III. rész pedig az egyezmény aláírásakor egyes államok képviselői részéről tett nyilatkozatokat tartalmazza. A II-III. rész egyébként az egyezmény szempontjából lényegtelen.
A törvényjavaslat 3-6. §-a a Btk.-nek az egyezmény és a jegyzőkönyv rendelkezései folytán kívánatos módosításait tartalmazza.
Az egyezmény 3. Cikkének 5. pontja ugyanis a pénzhamisításra természetüknél fogva alkalmas eszközök gyártására és elfogadására irányuló csalárd cselekményt bűncselekménynek minősíti. Hasonló, de nem azonos rendelkezés van ugyan a Kbtk. 58. §-ában, ez azonban nem elégséges, mert az egyezmény 8. és 9. Cikke értelmében a külföldön elkövetett cselekményeket is üldözni kell, a 10. Cikk értelmében pedig a 3. Cikkben említett minden cselekmény, tehát e cikk 5. pontjában említett cselekmény is, kiadatási bűncselekmény. Már pedig a Kbtk. 13. és 14. §-a szerint külföldön elkövetett kihágás miatt sem büntetésnek, sem kiadatásnak nincs helye. Ezért a törvényjavaslat 3. §-a - függetlenül a Kbtk. 58. §-ától - az egyezmény 3. Cikkének 5. pontjában említett csalárd célzatú cselekményt vétséggé minősíti és annak büntetését egy évi fogházban állapítja meg, mert ez az a legkisebb büntetési tétel, amelyen alul a kiadatási szerződések értelmében általában nincs kiadatásnak helye. A 3. §-ban egyébként az említett rendelkezést a Btk. 205. §-ának rendelkezésével foglalja össze.
A Btk. 209. §-a, amely a valódi gyanánt kapott hamis pénz továbbadásának vétségére hat hónapig terjedhető fogházat szab, valamint a Bn. 42. §-ának utolsó bekezdése, amely ugyanolyan büntetést állapít meg a hamis vagy hamisított váltópénz vagy azt pótló papirpénz csalárd használatának vétségére, ebben az alakjukban már nem tarthatók meg, mert ezek miatt a cselekmények miatt az egyezmény 3. és 10. Cikkei értelmében a bűntettes kiadatására vállaltunk kötelezettséget, már pedig kiadatási szerződéseink túlnyomó része a kiadatás egyik lényeges feltételéül szabja meg, hogy csak olyan cselekmény miatt lehet kiadatást engedélyezni, amelyre a törvény legalább egy évi szabadságvesztésre büntetést állapít meg. A szóbanforgó két bűncselekmény tehát mai büntetőtörvénykönyveinkben megszabott fogházbüntetés rövid tartama miatt a kiadatásból kiesnék.
A szóbanforgó büntetési tételek emelését ezenkívül szükségessé teszi annak a megfontolása is, hogy a törvényjavaslat 3. §-a egy évig terjedhető fogházat szab a pénzhamisításra vonatkozó szövetkezésre, ha ahhoz előkészületi cselekmény is járul, ez a rendelkezés pedig a pénzhamisításnak minden esetére, tehát a vétségekre is vonatkozik, már pedig nem lehetne megindokolni azt, hogy az előkészületi cselekménnyel párosult szövetség büntetése magasabb legyen, mint az a büntetés, amelyet a befejezett cselekmény miatt ki lehet szabni.
A törvényjavaslat 7. §-a az életbelépési és végrehajtási rendelkezéseket tartalmazza.
