Az a tárgyalási anyag, amelyet a Rómában 1932. évi november hó 12-én aláírt megállapodások felölelnek, igen különböző természetű és csak részben tartalmaz új kérdéseket, túlnyomóan régebbi rendezések folyománya, amelyek egymással szerves összefüggésben alig vannak. A magyar belső jog szempontjából nem is tartozik minden létrejött okmány anyaga, vagy legalább is nem kizárólag pénzügyminiszteri hatáskörbe. Az okmányok egy részének a törvényhozás elé való terjesztése sem szükséges, mert a törvényhozási jogkört egyáltalában nem érintik. Némelyeknél a megerősítés sem szükséges, hanem az aláírással máris életbe léptek.
Nem igényel törvényhozási tárgyalást a balesetbiztosítási kérdéseket szabályozó egyezmény, amely a 9090/1931. ME számú rendelet értelmében minisztériumi rendelettel szabályozható kérdésekre vonatkozik.
A többi összesen hat okmány a következő négy törvényjavaslatba lett, a némelyek között fennálló összefüggésnél fogva, összefoglalva, úgymint:
1. a tartozások és követelések, valamint a magyar honosok olaszországi javainak felszámolása tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről,
2. a vegyes döntőbíróság tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről,
3. az 1924. évi március hó 27-én kelt egyezménynek a budapesti Első Magyar Általános Biztosító Társaságra való alkalmazása tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz egyezmény becikkelyezéséről.
4. egyes pénzügyi kérdések tárgyában 1932. évi november hó 12-én Rómában kelt magyar-olasz megegyezés és nyilatkozat becikkelyezéséről.
Az I. alatti törvényjavaslatba foglalt, jegyzőkönyvnek nevezett, és a 4. alatti törvényjavaslatba foglalt, nyilatkozatnak nevezett okmányok pusztán adminisztratív természetűek, anyaguk a törvényhozás útjára nem tartoznék és nemzetközi vonatkozásban az aláírással már életbe is léptek. Törvénybeiktatásuk csak a törvénybeiktatandó egyezménnyel való összefüggésük miatt volt szükséges.
Az 1932. évi november hó 12-én Rómában aláírt nemzetközi egyezmények és egyéb okmányok közül a jelen törvényjavaslat tárgyát alkotó egyezmény rendelkezései az Olaszországgal a régi koronatartozások és követelések tárgyában, továbbá a magyar honosok olaszországi javainak felszámolása tárgyában 1924. évi március hó 27-én és 1927. évi május hó 21-én létesített egyezményeknek (1924:XXIII. és 1928:XXIII. törvénycikkek) azokat a rendelkezéseit egészítik ki, amelyek olasz honosok elismert vagy megítélt és a magyar adósok által közvetlenül nem rendezett régi koronaköveteléseinek miként való kiegyenlítését, továbbá a magyar-olasz külön kiegyenlítő számlán jóváírt felszámolási hozadékok felhasználását szabályozták. A kérdéses koronakövetelések kiegyenlítése az említett egyezmények szerint akként történt volna, hogy az olasz hitelezők a koronatartozásnak lírákra átszámított névértékéről a magyar állam által kibocsátandó, 18 éven át törlesztendő és 3%-kal kamatozó, líraértékre szóló kötvényeket kapnak, amely kötvények értékét a magyar kormány az érdekelt magyar adósoktól szedi be. Ezeknek a kötvényeknek a kibocsátása azonban az olasz kormánnyal egyetértőleg függőben maradt, mert célszerűnek mutatkozott oly megoldást keresni, amely valóságos kötvénykibocsátás helyett a kibocsátandó kötvények leszámítolt egyenértékét az Olaszországban lefoglalt magyar javak felszámolási hozadékából juttatja az olasz hitelezők részére.
Ily megoldást tartalmaz a jelen egyezmény 1. Cikke, amely kimondja, hogy az említett követeléseket a magyar javak felszámolási hozadékából fogják az olasz hitelezők részére kifizetni. E kifizetés előkészítésére a magyar kiegyenlítő hivatal a 2. és a 3. Cikk szerint az olasz társhivatalnak át fogja adni az elismert vagy megítélt és közvetlenül még nem rendezett olasz követelések jegyzékét, hogy az olasz hivatal az említett kiegyenlítő számla terhére az olasz hitelezőknek a kifizetéseket eszközölhesse. Ott, ahol a magyar tartozás elismerése feltételhez volt kötve, az olasz hitelezőnek a 3. Cikk szerint a feltételt záros határidőn belül teljesítenie kell; ha ezt nem teszi, elveszti - a magyar adóssal szemben fennálló jogainak sérelme nélkül - a felszámolási hozadékból készpénzben történő kifizetés kedvezményét és amellett a magyar állam szavatossága is megszűnik a kérdéses követelés tekintetében.
A magyar javak felszámolási hozadékából történő kifizetés az 1924. évi koronatartozási egyezmény 11. Cikkében foglalt rendelkezések megfelelő alkalmazásával történik oly kiegészítéssel, hogy az 1925. évi január hó 1. napjától, vagyis attól a naptól, amikor a régi egyezmény szerint a kötvények első szelvénye esedékessé vált volna, a kiegyenlítő számláról történő fizetés napjáig járó 3%-os kamatok fejében 25%-os átalányösszeg számíttatik hozzá az 1925. évi január hó 1. napjára értékelt tartozásösszeghez (4. Cikk).
Az olasz hitelezőknek kötvénykibocsátás nélkül a kiegyenlítő számlán jóváírt felszámolási hozadékokból való kielégítése kétségtelenül sokkal egyszerűbb és az érdekelt felekre előnyösebb megoldási módot jelent, amennyiben az olasz hitelezők készpénzben és egyszerre jutnak hozzá követelésükhöz, a magyar állam pedig mentesül a kötvények kibocsátásától és 18 évre terjedő szolgálatuknak ellátásától.
Az 5. Cikk arra az esetre is tartalmaz rendelkezést, ha a külön kiegyenlítőszámla lezárása alkalmával az olaszországi magyar javak felszámolási hozadéka a kiegyenlítő számlát terhelő összes tartozások kielégítésére nem nyujtana teljes fedezetet. E rendelkezés szerint, amelynek alkalmazására a kiegyenlítő számla jelenlegi állása és a számbajövő tartozások tekintetbevételével előreláthatólag nem lesz szükség, Magyarország a terhére esetleg mutatkozó egyenleget a jelenleg fennálló fizetési korlátozások megszüntétől számított három hónapon belül készpénzben évi 4%-os kamat hozzászámításával lesz köteles kiegyenlíteni.
A magyar tartozásoknak az egyezmény szerinti végleges rendezése folytán természetszerűleg megszűnik az 1924. évi felszámolási egyezmény 6. Cikkében biztosított az a jog, amely szerint magyar honosok Olaszországban lefoglalt vagyona a volt magyar tulajdonos vagy más magyar honos olasz hitelezővel szemben fennálló háborúelőtti tartozásának egyességi úton való rendezésére volt felhasználható.
Azok a magyar adósok, akiknek olasz hitelezőkkel szemben elismert vagy megítélt tartozása a jelen egyezmény szerint a magyar-olasz kiegyenlítő számla terhére fog kiegyenlíttetni, ekként kiegyenlített tartozásuk összegét a magyar államnak fogják a magyar kiegyenlítőhivatal által megejtendő elszámolás alapján megtéríteni. Ez elszámolásra nézve az 1923:XXVIII. törvénycikkben (békeszerződéses clearing-elszámolási törvény) foglalt elvek figyelembevételével kiadandó az a rendelet lesz irányadó, amelyet a pénzügyminiszter az 1927:XXII. törvénycikk (békeszerződéses clearing-novella) 1. §-ának 6. bekezdésében a jelen egyezménynek megfelelő szabályozás esetére nyert felhatalmazás alapján fog kibocsátani.
