Jelen törvényjavaslat tartalmát képező megegyezés és nyilatkozat között pénzügyi szempontból reánk nézve a nyilatkozat jelentősebb a megegyezésnél. Ezzel szemben törvényhozási megerősítésre némely rendelkezésének jellegénél fogva voltaképpen csak a megegyezés szorulna, míg ellenben a nyilatkozat csak a megegyezéssel való összefüggésénél fogva kerül a törvénybe.
A nyilatkozatban az olasz viszonylatban ellenünk támasztott ú. n. adminisztrációs tartozásainknak hatálytalansága lett végérvényesen elismerve annak kimondásával, hogy az e tárgyban Rómában 1922. április 6-án Olaszországgal kötött törvénybe nem iktatott megegyezés hatálytalan (n’aura pas d’effet). Ugyanígy a törvénybe iktatandó megegyezés 1. Cikke végérvényesen megszüntnek mond ki bizonyos olasz részről velünk szemben egészen a legújabb időkig érvényesíteni megkísérelt, részben a fegyverszüneti, részben a trianoni szerződésre alapított egyéb követeléseket. Innen a megegyezés és a nyilatkozat összefüggése.
A megegyezés azonban 2-ik cikkében részünkről is tartalmaz Olaszországgal szemben bizonyos régi követelésekről való végleges lemondást. E követeléseink sem összegszerűen, sem természetüket véve nem lényegesek és részben bizonytalanok is voltak az 1931:XI. törvénycikkbe foglalt I. párisi egyezmény 1. Cikkének az államok közti követeléseknek kétoldalú hatállyal való megszűnését kimondó rendelkezése folytán. Mégis mi különös jogcímeket láttunk fennforogni ezek némelyikének fennmaradására nézve. A két állam közötti jóviszony megkívánta e viták végleges rendezését.
A nyilatkozat, mint említve volt, kizárólag ú. n. adminisztrációs tartozásainkról szól. Az ú. n. adminisztrációs tartozások elnevezése alatt szerepeltek nemzetközi tárgyalásainkon azok a nagyszámú és súlyos igények, melyeket az Osztrák-Magyar Monarchiától a szomszédállamokhoz átcsatolt területeken új állampolgárságot szerzett volt osztrák és volt magyar állampolgárok, természetes és jogi személyek, a volt osztrák-magyar közös és a háború alatti magyar közigazgatásból, többnyire háborús szállítási üzletekből kifolyóan, részben csak a magyar quota szerint a magyar állammal szemben a trianoni szerződés 186. Cikkének utolsóelőtti és 188. Cikkének végbekezdése alapján, illetve ezeknek oly értelmezése mellett, aminő értelmezést azoknak a velünk szemben álló államok adtak, esetleg a trianoni szerződés 239. Cikkében szövetséges állampolgárok javára megállapított vegyes döntőbírósági út igénybevételével, vagy helyettük és nevükben új államaik közvetlenül támaszthatni véltek.
Magyarország soha nem ismerte el a trianoni szerződés 186. és 188. Cikkei hivatkozott rendelkezéseinek oly értelmezését, mely szerint ily igények ellene állanának fenn és nem az államutódlás elvénél fogva azon területrészekre nehezednének, melyekkel az illető államok, melyeknek állampolgárairól szó van, gyarapodtak. Épp oly kevéssé ismerte el Magyarország, hogy az állam ellen irányuló igényeket a trianoni szerződés 239. Cikke b) pont második bekezdése alapján is lehetne érvényesíteni. A magyar felfogás szerint tehát a nyilatkozat oly követeléseket jelent ki Magyarország ellen hatálytalanoknak, melyeket a trianoni szerződés magyar értelmezése szerint soha nem is lehetett Magyarország ellen fennállóknak tekinteni. Semmi változás tehát, nézetünk szerint, a trianoni szerződésben törvényeinkbe beiktatott kötelezettségeinken e nyilatkozat tudomásulvétele által nem történt. De nem történt ily változás még akkor sem, ha a trianoni szerződés 186. és 188. Cikkeinek, valamint a 239. Cikk b) pont második bekezdésének oly értelmezését el is ismertük volna, melyet e rendelkezéseknek a velünk szemben álló szerződő államok adnak. A helyzet ugyanis az, hogy az 1931:XI. törvénycikkbe iktatott I. párisi egyezmény 1. Cikkében vállalt, 1944-től 1966-ig terjedő, a Nemzetközi Fizetések Bankjába az összes ú. n. Hitelező Hatalmak javára befizetendő, évi 13 1/2 millió aranykorona fizetésnek vállalásával Magyarország menekült sok más békeszerződési, nem jóvátételi, hanem különleges teher között az ú. n. adminisztrációs tartozásoktól is.
Ami az ú. n. adminisztrációs tartozásokra vonatkozó, ezt a nyilatkozatnak nevezett okmányt az olasz viszonylatban egyáltalában szükségessé tette, az volt, hogy az I. párisi egyezménynek 1. Cikkébe foglalt amaz általános rendelkezés hatálya alól, amely szerint a magyar állammal szemben a fegyverszüneti és a békeszerződések alapján támasztható összes igények az említett évi 13 1/2 millió aranykorona fizetés vállalása folytán megszűnnek, kivételt tesz ugyanezen egyezmény 2. Cikkének ama rendelkezése, mely a korábban keletkezett külön egyezményekkel vállalt kötelezettségeket érvényben tartja. Az történt azonban, hogy az olaszokkal az ú. n. adminisztrációs tartozások tárgyában, amint ez a nyilatkozat szövegéből is kitűnik, 1922. évi április 6-án Rómában az osztrákokkal együtt külön egyezményt kötöttünk, amely egyezmény azonban csak azt az utat és módot szabályozta, amiként az adminisztrációs tartozások rendezendők lesznek, de végleges rendezést nem tartalmazott. Ily körülmények között némi kétely állhatott fenn a tekintetben, vajjon az olasz viszonylatban az adminisztrációs tartozásokra az I. párisi egyezménynek 1. Cikke - mint az összes többi államokkal való viszonylatban - vagy 2. Cikke az irányadó. E kételyt, amennyiben az fennállott, a nyilatkozat a hága-párizsi egyezményekre mint jogalapra és az olasz és az osztrák kormány között közben történt újabb megállapodásra mint analógiára utalva, az adminisztrációs tartozások hatálytalanságának kimondásával végérvényesen eloszlatja.
E rendezés pénzügyi fontosságát emeli, hogy statisztikai számítások szerint az ú. n. adminisztrációs tartozások a magyar-olasz viszonylatban több száz millió aranykoronát tettek volna ki.
Hasonló kétely állhatott fenn olasz viszonylatban az I. párizsi egyezmény 1. vagy 2. Cikke alá való vonhatóságuk szempontjából az olasz katonai misszió és határmegállapító bizottság és a magyar hadifoglyok Olaszországból való hazaszállításának költségei tekintetében is. Az analóg terhek a többi Hitelező Hatalmakkal való viszonylatban az említett évi 13 1/2 millió aranykorona vállalása által szintén elintézettnek tekintendők. Olaszországgal azonban 1927-ben, tehát a párizsi egyezmények életbelépése előtt, egy esetleg külön elintézésként értelmezhető és így az I. párizsi egyezmény 2. Cikke értelmében hatályában fennmaradó jegyzőkönyv keletkezett, ami e követelések fennállása vagy fenn nem állása körül szintén kételyeket támasztott. Emiatt volt szükséges e tárgyban új megegyezést kötni, mely megegyezésben Olaszország e követeléseinek is megszűnése van kimondva.
