Finnországban az alkoholtilalom 1932. év elején megszűnt s a finn kormány a szesz és a szeszesitalok legális árusítását hivatalos monopóliumra bízta. A finn kormánynak így érdeke és természetes törekvése, hogy az illegális szeszbevitelt Finnországba megakadályozza.
Tekintettel arra, hogy a számtalan sziget által övezett finn partokon a szeszcsempészet megakadályozása úgyszólván leküzdhetetlen nehézségekbe ütközik, Finnország és a többi Balti- és Keleti-tengeri állam között Helsinkiben már 1925-ben egyezmény jött létre, melynek 9. §-a értelmében a szeszcsempészettel alaposan gyanusítható hajók egy a parti szigetektől számított 12 mérföldes zónán belül a nyilt tengeren is átvizsgálhatók, a csempészeten ért hajók pedig a nyilt tengerre is üldözhetők. Arra hivatkozva, hogy a finn alkoholtilalom idején magyar lobogó alatt több, a budapesti finn követség által meg is nevezett hajó foglalkozott a Balti-tengeren szeszcsempészettel, a finn kormány már huzamosabb idő óta kérte a magyar kormányt, hogy az említett 1925. évi helsinkii egyezmény 9. §-ának fenti tartalmú határozmányaihoz járuljon hozzá.
Bár a magyar kormány azon az állásponton volt, hogy miután a kérdéses - többnyire csak fiktív magyar tulajdonban levő - hajók azóta leszereltek, a helsinkii egyezmény határozatai magyar viszonylatban jelentőséggel nem bírnak, mégis tekintetbe vette azt, hogy az egyezmény 9. §-ához való hozzájárulás a finn kormány iránti barátságos ténykedést jelentené s így nem akart a finn kormány kérése elől elzárkózni annál kevésbbé, mert a mindennemű csempészet megakadályozását általános morális érdeknek tartja és mert másrészt meg van a kilátás arra, hogy a finn alkoholmonopólium a legális alkoholkereskedelem fellendülésével rendszeresen fog magyar bort és egyéb szeszesitalokat vásárolni.
A Budapesten 1932. évi november hó 23-án jegyzékváltással létesített megállapodást Finnország a maga részéről már meg is erősítette.
