1933. évi XXVII. törvénycikk

a gazdatartozások rendezésével kapcsolatos hitelműveletekről, valamint egyes közmunkák költségeinek fedezéséről * 

1. § (1) Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy a gazdatartozások rendezésének elősegítésére a szükségszerinti részletekben legfeljebb 100 millió aranypengőt eredményező kölcsönt vegyen fel és azt a minisztérium által rendeletben szabályozott feltételek és módozatok mellett:

a) a gazdatartozások leszállított kamatának kamathozzájárulás útján való kiegészítésére,

b) kisbirtokos gazdaadósok tőketartozásainak csökkentésére,

c) gazdaadósok részéről hitelintézetekkel szemben teljesített rendkívüli tőketörlesztési fizetések után megtérítendő jutalmakra,

d) állami elővásárlások céljaira, végül

e) a gazdatartozások rendezésével kapcsolatban esetleg szükséges átmeneti hitelek nyujtására, egyességi eljárások előmozdítására és általában a rendezés végrehajtásával felmerülő költségek fedezésére használhassa fel.

(2) Az előző bekezdés alapján felvett kölcsön mikénti felhasználásáról a pénzügyminiszter az évi zárszámadás kapcsán köteles az országgyűlésnek jelentést tenni.

2. § Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy kisbirtokos gazdaadósoknak hitelintézetekkel szemben fennálló tartozásaiból a minisztérium által rendeletben meghatározott részt a minisztérium által szabályozott módozatok szerint állami adósságként átvállalhassa és az állami adósságok könyveiben a hitelezők javára irathassa (könyvadósság); ugyanígy könyvadósságot vállalhat a pénzügyminiszter általában gazdatartozások egyességi rendezésének előmozdítására. Ez után a könyvadósság után, amely legfeljebb 75 millió aranypengőig terjedhet, a m. kir. államkincstár évi 2 1/2% kamatot fizet és az adósságot az 1935/36. költségvetési évtől kezdve 20 éven át egyenlő évi részletekben törleszti. A kölcsön tőkéje és kamatai a Magyarországon érvényben lévő vagy ezután behozandó adó, bélyeg, illeték, váltság és egyéb bárminemű közteher levonása nélkül fizetendők ki.

3. § (1) Felhatalmaztatik a pénzügyminiszter, hogy az 1933/34. költségvetési évben egyes közmunkák költségeinek fedezésére bemutatóra szóló, kamatozó pénztárjegyek, kincstári jegyek vagy kincstári váltók ellenében összesen mintegy 15 millió aranypengőt eredményező kölcsönt vehessen fel. A kölcsön tőkéje és kamatai a Magyarországon érvényben lévő vagy ezután behozandó adó, bélyeg, illeték, váltság és egyéb bárminemű közteher levonása nélkül fizetendők ki.

(2) Az előző bekezdés alapján felvett kölcsönből foganatosított közmunkák költségeit az állami zárszámadásban az államháztartás egyéb kiadásaitól elkülönítve kell elszámolni s az évi zárszámadás kapcsán a pénzügyminiszter köteles jelentést tenni az országgyűlésnek az előző bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján felvett kölcsön összegéről és annak felhasználásáról.

4. § Ez a törvény kihirdetésének napján lép életbe és a pénzügyminiszter hajtja végre.