1934. évi III. törvénycikk indokolása

a zugírászatról * 

Általános indokolás

Az ügyvédi kamarák és az ügyvédségnek egyéb érdekképviseleti szervei állandóan sürgetik az ügyvédség megélhetését nehezítő zugírászat leküzdésére alkalmas törvényhozási rendszabályokat. A zugírászat nem az egyetlen tényezője ugyan az ügyvédség közismert súlyos helyzetének, de kétségtelen, hogy hivatlan elemek betolakodása a jogéletnek arra a területére, amelyet a törvényhozás a szaktudással rendelkező és fegyelmi felelősséggel tartozó ügyvédek részére tartott fenn, lényegesen hozzájárul az ügyvédség anyagi helyzetének megromlásához. Már ez a megfontolás eléggé indokolja a törvényhozás állásfoglalását a zugírászattal szemben. De még nagyobb a jelentősége az általános közérdeket szemelőtt tartó törvényhozás nézőszögéből annak a ténynek, hogy a zugírászat veszélyezteti a jogi forgalom biztonságát, amikor szaktudással nem rendelkező kellő erkölcsi színvonalon nem álló, a megbízhatóság feltételeit nélkülöző elemek végeznek olyan cselekményeket, amelyek a törvényhozás megítélése szerint megnyugvással csak ügyvédekre bízhatók.

Ennek a területnek meghatározásában a hatályos jog nagy tartózkodást tanúsít, ami a mai viszonyok közt már nem mutatkozik kellően indokoltnak. A polgári perrendtartás életbeléptetéséről szóló 1912:LIV. törvénycikk 16. §-a értelmében csak az követ el zugírászatot, aki - az ott megjelölt körülmények között - feleket képvisel, részükre beadványokat szerkeszt vagy erre ajánlkozik, úgyszintén az, aki az ügyvédség gyakorlására való jogát színleli. Az ügyvédség részére büntetőjogi védelemmel biztosított működési körnek ez mindenesetre igen jelentős része, mert főleg a vitás jogügyekre terjed ki, amelyeknek intézése során az esetleges tévedés vagy mulasztás súlyos, gyakran alig helyrehozható következményekkel jár. A jogi forgalom biztonsága azonban nem érheti be azzal, hogy a felek érdekei a vitás ügyekben szakképzett és megbizható kezek gondozására legyenek bízva. Hasonlóan fontos érdek az is, hogy az ügyek vitássá válása előtt is olyanok végezzék a jogi következményekkel járó cselekményeket, vagy legalább is olyan személyek támogassák a közvetlenül érdekelteket az ily cselekmények végzésében, akik erre képzettségüknél, erkölcsi felfogásuknál és fegyelmi felelősségüknél fogva elsősorban hivatottak. Az újabb irányzat egyébként is nagy súlyt helyez a megelőzés elvének érvényesülésére.

Különösen nagyfontosságú ez az elv napjainkban, amikor az életviszonyoknak folyton bonyolultabbá válása mind sürgetőbben követeli a minden irányú megfontolást és a következményekkel való számolást minden téren, így nem utolsó sorban a jogi hatású cselekmények terén is. Ebben a vonatkozásban nem lehet félreismerni azt a rendkívül jelentős szerepet, amelyet az okiratok készítése játszik főleg a gazdasági forgalomban. A gondos körültekintéssel szerkesztett okirat perek csiráját öli meg, biztossá és világossá teszi az ügyletkötő felek helyzetét és feleslegessé teszi a hatóság beavatkozását, ami a bíróságok munkaterhének észszerű alakulását előnyösen befolyásolja és így az államháztartás helyzetére is jótékony hatást gyakorol, de még inkább előmozdítja a közérdeket azzal, hogy a perek intézése gyorsabbá válik, ami a rendezett gazdasági életnek nem kis jelentőségű előfeltétele.

Ezeket a szempontokat mérlegre téve, nyilvánvaló, hogy az ügyvédségnek a zugírászat hatályosabb leküzdésére irányuló kívánságai alaposak. A zugírászat megtorlását hatályosabbá kell tenni egyfelől a meglevő büntető rendelkezések szigorításával, másfelől a zugírászat tényálladékának jelentékeny kiterjesztésével a nem vitás jogi ügyek területére. E mellett gondot kell fordítani a szorosan vett büntető szabályokon felül arra is, hogy a zugírászok káros tevékenysége gyakorlatilag minél kevésbbé érvényesülhessen, legalább is azon a téren, ahol a hatósági ellenőrzés lehetősége megvan.

A kifejtettekhez képest elsősorban jelentékenyen szigorítja a javaslat (1. §) a hatályos jog rendelkezéseit azzal, hogy a zugírászatot, amely az 1912:LIV. törvénycikk 16. §-a értelmében kihágás, vétséggé minősíti és az eddigi kihágási büntetés helyett - három hónapig terjedhető - fogházzal bünteti. A vétséggé minősítés azzal a további szigorítással is jár, hogy az eddigi hatszáz pengős maximum helyett az 1928:X. törvénycikk 5. §-ához képest nyolcezer pengőig terjedhető pénzbüntetést lehet kiszabni, ami tekintve a zugírászatnak vagyoni előnyszerzésre irányuló lelki rugóját, igen értékes eszköze lesz az általános megelőzésnek, különösen azért, mert az 1928:X. törvénycikk 3. §-ának (2) bekezdése értelmében a zugírászat miatt kiszabott szabadságvesztésbüntetés mellett legtöbbször pénzbüntetést is kell kiszabni, éppen annál fogva, hogy a zugírászat indítóoka a nyereségvágy vagy általában a jogtalan vagyoni haszonszerzés vágya; feltéve természetesen, hogy az elítéltnek megfelelő vagyona, jövedelme vagy keresete van.

Azokban a ritkábban előforduló esetekben, amikor a zugírászatot más, nem vagyoni ellenszolgáltatásért követték el, a pénzbüntetés kiszabására a hatályban lévő jogszabályok szintén kellő módot nyujtanak. További szigorítása a zugírászat megtorlásának az, hogy a fogházbüntetést hat hónapig terjedhető tartamban lehet kiszabni és mellékbüntetésként hivatalvesztést és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztését lehet alkalmazni azokban a súlyosabb esetekben, amikor a zugírászat elkövetése különösen szigorú megítélést tesz indokolttá. Így olyankor, ha a cselekményt az ügyvédség gyakorlásától felfüggesztett vagy elmozdított ügyvéd vagy az ügyvédjelöltek lajstromából törölt ügyvédjelölt követte el, vagy ha a tettes zugírászattal üzletszerűen foglalkozik, avagy visszaeső. Szigorításszámba megy az is, hogy a 3. § szerint az, aki zugírászat miatt büntetve volt, az ítélet jogerőre emelkedésétől számított három év alatt sem mint ügyvéd, sem mint ügyvédjelölt ügyvédi kamara jegyzékébe be nem jegyezhető, közjegyzővé ki nem nevezhető és közjegyzői kamaránál - sem mint közjegyző, sem mint közjegyzőjelölt - be nem jegyezhető. Olyankor pedig, ha a zugírászatot az ügyvédség gyakorlásától felfüggesztett ügyvéd követte el, a felfüggesztés tartamát legalább három évvel meg kell hosszabbítani, kivéve, ha nyomatékos enyhítő körülményeket lehet megállapítani és az elítélt a zugírászatot nem üzletszerűen folytatta. Hasonlóan rendelkezik a javaslat a felfüggesztett közjegyzők tekintetében.

A zugírászat tényálladékának jelentékeny kiterjesztését foglalja magában a javaslat 1. §-nak az a rendelkezése, mely szerint nemcsak az követ el zúgírászatot, aki díjért vagy bármi más ellenszolgáltatásért bíróság vagy hatóság előtt mást képvisel vagy más részére beadványt készít, avagy erre ajánlkozik anélkül, hogy az ügyvédség gyakorlására vagy ily cselekmény végzésére jogszabály alapján egyébként jogosítva volna vagy aki ily cselekményt jogosultsága határainak túllépésével teljesít: hanem az is, aki az említett körülmények között más részére okiratot szerkeszt vagy erre ajánlkozik. Ez a kiterjesztés igen nagy jelentőségű, éppen azért, mert a zúgírászok tevékenysége mind nagyobb mértékben terjed ki szerződések írásbafoglalására és általában ügyleti okiratok készítésére.

A javaslat büntető rendelkezéseinek hatályosulását van hivatva előmozdítani az 5. §-nak az a rendelkezése, hogy a zugírászat tárgyában hozott ítéleteket közölni kell az ügyvédi kamarával, amely gondoskodik arról, hogy a zugírászat miatt elítélt egyének névsorát az ítélet hatályának tartama alatt az ügyvédi kamara területén működő bíróságok és közigazgatási hatóságok helyiségeiben szembeötlő módon függesszék ki. Az, akinek neve az ily névsorban fel van tüntetve, nem szerepelhet perbeli meghatalmazottként akkor sem, ha mint az üzletben állandóan alkalmazott kereskedelmi meghatalmazott vagy mint iparosnak üzletvezetője, főnökét egyébként az 1911:I. törvénycikk 95. §-ának 3. pontja értelmében képviselhetné a nélkül, hogy ügyvéd lenne. Ezen túlmenni és a zugírászat miatt elítélteket a telekkönyvi és cégjegyzék-irodákból is kitiltani nem mutatkozott célszerűnek, mert ily rendelkezés ellenkeznék a telekkönyv és a cégjegyzék nyilvánosságában rejlő alapelvvel, amelyet megbolygatni nem volna kívánatos.

Általában nem foglal állást a javaslat olyan kérdésekben, amelyek nem kapcsolódnak szorosan a zugírászat büntetőjogi tényálladékához, hanem más joganyagok körébe tartoznak. Így különösen nem terjed ki a javaslat arra a kérdésre, kinek van joga okirat készítésével díjazásért foglalkozni. Ebben a tekintetben a javaslat büntető rendelkezései lényegileg csak a keretet nyujtják, ennek közelebbi tartalmát azonban a szóbanlevő kérdést szabályozó külön rendelkezések töltik ki. Nem érinti a javaslat azt a kérdést sem, mily körben jogosultak a kir. közjegyzők okiratot készíteni s nem vehette figyelembe azt az indítványt sem, mely arra irányul, hogy a kir. közjegyzőnek joga legyen a m. kir. közigazgatási bírósághoz intézett panaszt meghatalmazás alapján más nevében előterjeszteni. Annak a megfontolása, hogy mennyiben kell változtatni az 1874:XXXV. törvénycikk 55. §-ának azon szabályán, mely szerint közjegyző bírósághoz csak nem peres ügyben intézhet beadványt: a közjegyzőkről rendelkező jogszabályok reformjának körében történhetik csak meg célszerűen.

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

Az 1. § a zugírászat alaptényálladékát határozza meg, lényegileg a hatályos jognak megfelelően, de ennek egyúttal lényeges továbbfejlesztésével, amennyiben nem csupán beadványnak, hanem okiratnak, tehát nem a hatósághoz irányzott iratnak szerkesztése, sőt az erre ajánlkozás is büntetendő, ha az 1. §-ban meghatározott körülmények között történik. Közömbös az okirat jellege, tehát a zugírászat tényálladékát valósítja meg nem csupán rendelkező, hanem tanusító okirat szerkesztése is, feltéve természetesen, hogy egyáltalában jogi vonatkozású, azaz tartalmánál fogva jogkövetkezménnyel járhat vagy jogkövetkezmény tekintetében jelentős lehet.

Jelentékeny eltérés, mégpedig a szigorítás irányában az is, hogy a javaslat nem korlátozza az üzletszerű vagy díjért kifejtett tevékenységre a zugírászat tényálladékát, hanem büntetni rendeli azt is, aki bármi más - nem vagyoni - ellenszolgáltatásért fejt ki ily tevékenységet. Ki kell emelni, hogy az üzletszerűség egyáltalában nem tartozik a zugírászat alaptényálladékához a javaslat szerint. Nem szükséges tehát, hogy a tettes elhatározása arra irányuljon, hogy keresetképpen - ha csupán alkalmi vagy mellékkeresetképpen is - állandóan űzze a zugírászatot. Az üzletszerűségnek a javaslatban csupán súlyosabb büntetési tételt maga után vonó jelentősége van (2. §). Már az 1912:LIV. törvénycikk 16. §-a szerint sem feltétlen tényálladéki eleme a zugírászatnak az üzletszerűség. Következetesebb tehát a javaslat, mely az üzletszerűséget egészen kiemeli az alaptényálladékból.

A hatályban levő elkobzási szabályok szigorítását foglalja magában az 1. §-nak az a rendelkezése, mely szerint az ügyvédség gyakorlására vagy jogcselekmény végzésére való jogosultság látszatának keltésére szánt eszköz (címtáblát, nyomtatványt, bélyegzőt stb.) akkor is el kell kobozni, ha nem az elítélt tulajdona. Ez a rendelkezés túlmegy a Btk. 61. §-án, mely az elkobzást általában arra az esetre korlátozza, ha az elkobzás alá eső tárgy a tettesnek vagy részesnek tulajdona. De túlmegy a most idézett rendelkezésen a javaslat annyiban is, hogy nem teszi az elkobzás feltételévé azt, hogy az elkobzás alá eső nyomtatványt vagy bélyegzőt használták-e a jogosultság látszatának keltésére. Mindkét irányban fokozza a javaslat a megtorlás hatályosulását.

Az elkobzásról rendelkező szabály az általános elveknek megfelelően csak bűnösséget megállapító ítéletben kerülhet alkalmazásra. Nincs tehát helye ily elkobzásnak abban az esetben, ha valakit az ügyvédség gyakorlatától felfüggesztenek vagy büntető ítélet esetén kívül az ügyvédség gyakorlatától elmozdítanak. Ha azonban az ily egyén továbbra is használja az ügyvédség gyakorlásának látszatát keltő eszközt, pl. az ügyvédi címtáblát vagy ügyvédi minőséget feltüntető nyomtatványt, bélyegzőt stb., ezzel a magatartásával önállóan létesíti a zugírászat tényálladékát és az e miatt történő elítéléssel kapcsolatban az elkobzást is el kell ellene rendelni.

A szigorításon felül továbbfejlesztése a hatályos jognak a javaslat 1. §-a annyiban is, hogy szabatosabbá teszi a zugírászat tényálladékának meghatározását abban a részében, amely megfelel a hatályban levő jogszabálynak. Így az ügyvédség körében felmerült kívánalomnak megfelelően azt mondja ki a javaslat, hogy az követ el zugírászatot, aki a nélkül, hogy erre mint bejegyzett ügyvéd vagy egyébként jogosítva volna, az 1. §-ban megjelölt cselekményt az ott meghatározott módon követi el. Szabatosabb ez a szöveg annyiban, mert világossá teszi, hogy az is elkövetheti a zugírászatot, aki ügyvédi képesítéssel rendelkezik ugyan, de nincs jogosítva a ügyvédség gyakorlására vagy azért, mert nem jegyezték be ügyvédi kamara névjegyzékébe vagy azért, mert az ügyvédség gyakorlásától felfüggesztették vagy elmozdították. A javaslatnak ez az álláspontja különben folyik a 2. és 3. § rendelkezéseiből is, melyek szerint súlyosabb büntetési tétel alapja az a körülmény, ha a zugírászatot az ügyvédség gyakorlásától felfüggesztett ügyvéd követte el, másfelől abban az esetben, ha a zugírászatot az ügyvédség gyakorlásától felfüggesztett ügyvéd követte el, a felfüggesztés időtartamát legalább három évvel meg kell hosszabbítani, hacsak a törvényben meghatározott kivételes eset nem forog fenn. Szabatosabbá teszi a javaslat 1. §-a továbbá az 1912:LIV. törvénycikk 16. §-ának azt a szövegezését is, amely szerint zugírászatot követ el az is, aki a nélkül, hogy erre jogosítva volna, feleket képvisel vagy beadványokat szerkeszt, avagy erre ajánlkozik. Hasonlóképpen szabatosítását jelenti a hatályos jognak az a rendelkezés is, amely szerint zugírászat miatt büntetendő az is, aki szóval, írásban vagy sajtóközleményben, avagy bármi más módon azt a látszatot törekszik kelteni, hogy az ügyvédség gyakorlására jogosult.

Az 1. § szövegezése negatív irányban világosan kifejezésre juttatja azt, hogy a szabadalmi ügyvivő nem követ el zugírászatot akkor, ha a részére jogszabállyal biztosított jogkörben felet képvisel vagy beadványt, avagy okiratot szerkeszt. Az 1895:XXXVII. törvénycikk 27. §-a értelmében ugyanis a szabadalmi hivatal - illetőleg a helyébe lépett szabadalmi bíróság (1920. évi XXXV. törvénycikk 3. §) - előtt felek képviselésére nemcsak ügyvédek hanem a hatóságilag jogosított szabadalmi ügyvivők is jogosítva vannak. E képviselet körében tehát beadványt készíteni és okiratot készíteni szabadalmi ügyvivő is jogosult. Pozitív irányban pedig szintén kétségtelen, hogy az 1. § rendelkezése a szabadalmi ügyvivőt is oltalmazza az említett jogkörben. Lényegileg a hatályos jog álláspontján marad a javaslat ebben az irányban és - céljához képest - nem terjed ki annak a kérdésnek szabályozására, kinek legyen joga szabadalmi eljárás céljára műszaki rajzot vagy leírást, avagy más ily műszaki vonatkozású iratot készíteni. Természetesen, amennyiben ily rajz vagy irat szabadalmi beadványnak melléklete gyanánt szerepel, a beadvánnyal esik egy tekintet alá és olyankor, ha a beadvány szerkesztése zugírászattá minősül, a mellékletéül használt rajz vagy irat készítését is az ily zugírászat körében kell megítélni. Amennyiben azonban a szabadalmi beadvány készítése egymagában nem tekinthető zugírászatnak, mert arra jogosult ügyvédtől vagy szabadalmi ügyvivőtől ered, ilyenkor a mellékletül szolgáló rajz vagy irat készítése sem foglalhatja magában zugírászat tényálladékát.

Tekintettel arra, hogy az ügyvédség gyakorlására vagy okiratkészítésre jogosultság látszatának keltése megfelelő esetben csalásnak vagy más súlyosabb megítélés alá eső bűncselekménynek tényálladékát is megvalósíthatja, a szóbanlevő rendelkezést a javaslat szubszidiárius jellegűnek tekinti és ehhez képest a zugírászat büntetésével kifejezetten csak abban az esetben sujtja, ha a cselekmény más, súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik.

A 2. §-hoz

Az általános indokolás során már szó volt azokról az esetekről, amikor a zugírászat megtorlására az alaptényálladékhoz fűződő büntetés nem elég szigorú. Ezekre az esetekre a javaslat külön büntetési tételt állapít meg. Ez a büntetés is fogház, mert nem látszott indokoltnak bűntetté minősíteni a zugírászatot a legsúlyosabb megítélés alá eső alakjában sem. Lényegileg ugyanis a zugírászat csupán az ügyvédi képesítéssel járó anyagi előnyök biztosítását célozza, egyébként pedig a közérdeknek csupán absztrakt veszélyeztetésével beéri, lényegileg tehát rendészeti bűncselekmény, amelynek vétséggé minősítését az ügyvédi foglalkozásnak nagy gyakorlati jelentősége teszi indokolttá, nem pedig a cselekménynek belső természete. A vétséggé minősítésen tehát túlmenni nem lenne indokolt.

A súlyosabb büntetési tétel alapjául szolgáló körülmények tekintetében meg kell említeni a visszaesést, amelyet a javaslat a Btk. megfelelő rendelkezéseinek nyomán úgy határoz meg, hogy ily alapon az esik súlyosabb megítélés alá, aki zugírászat miatt már kétízben meg volt büntetve és utolsó büntetésének kiállása óta tíz év még nem telt el.

A súlyosabb büntetési tétel nemcsak a főbüntetésül szolgáló szabadságvesztésbüntetést foglalja magában, hanem érvényesül a mellékbüntetések terén is annyiban, hogy ilyen esetben hivatalvesztésnek és a politikai jogok gyakorlata felfüggesztésének is helye van. Ennek a mellékbüntetésnek alkalmazása az ily elítélt megbízhatóságának csökkent mértéke miatt lehet indokolt.

A 3. §-hoz

A 3. §-ban szabályozott jogkövetkezmények közül azt, hogy zugírászat miatt büntetve volt egyént a javaslatban meghatározott idő alatt ügyvédi kamara jegyzékébe nem lehet bejegyezni, sem közjegyzővé nem lehet kinevezni, illetőleg közjegyzői kamaránál nem lehet bejegyezni: a javaslat az elítélés tényéhez fűzi; módot kíván azonban nyujtani arra, hogy rendkívüli méltánylást érdemlő esetekben a háromévi határidő túlságos szigorúságától el lehessen térni. Ilyen lehet az az eset, ha a büntetés, végrehajtását feltételesen felfüggesztették, vagy ha az elítélt kegyelmet kapott. Ilyen esetekben különös méltánylást érdemlő okból a javaslat lehetővé teszi, hogy hat hónap kifogástalan eltelte után a bejegyzés felől döntő szerv, illetőleg a kinevező hatóság mérlegelése alapján bejegyzésnek, illetőleg kinevezésnek lehessen helye.

Hasonló emberiességi szempontból enyhíti a javaslat a harmadik bekezdésnek szigorát akkor is, amikor az ügyvédség gyakorlásától felfüggesztés időtartamát kell meghosszabbítani abból az indokból, hogy a felfüggesztett ügyvéd zugírászatot követett el. A javaslat ugyanis megengedi a felfüggesztés meghosszabbításának mellőzését is, ha nyomatékos enyhítő körülményeket lehet megállapítani, feltéve, hogy az ily ügyvéd a zugírászatot nem üzletszerűen folytatta. Ehhez képest a felfüggesztési időtartam meghosszabbítása felől határozó hatóságnak módjában van az eset körülményeit mérlegelni és az esetleges méltánytalanságot elkerülni.

Hasonló rendelkezést tartalmaz a § utolsó bekezdése a közjegyzőség gyakorlásától ideiglenesen felfüggesztett közjegyző tekintetében is.

A 4. §-hoz

Az ügyvédség köréből eredő kívánalomnak megfelelően elrendeli a javaslat, hogy a zugírászat miatt kitűzött tárgyalásokról értesíteni kell azt az ügyvédi kamarát, amelynek területén a bíróság működik. Amint ugyanis már a hatályos jogban is szabály, a javaslat is megengedi, hogy ily ügyben pótmagánvádlóként az ügyvédi kamara ügyésze is felléphessen. Indokolt tehát, hogy a kamarai ügyész már eleve abban a helyzetben lehessen, hogy a pótmagánvád átvétele iránt kellő időben nyilatkozhassék. Az eljárást is gyorsítja, ha megfelelő esetben ez a nyilatkozat már a bírósági tárgyaláson megtehető. Továbbmegy azonban e téren a javaslat a hatályos jognál annyiban is, hogy nemcsak annak az ügyvédi kamarának ügyészét jogosítja fel a pótmagánvád átvételére, amelynek területén a zugírászatot elkövették, hanem azét a kamaráét is, amelynél a terhelt utoljára be volt jegyezve. Ez a rendelkezés célszerűen mozdítja elő a zugírászat elleni küzdelem sikerét, amennyiben éppen az a kamara hivatott elsősorban ellenőrizni az ügyvédség gyakorlására már nem jogosult ügyvéd működését, amelynek az ilyen ügyvéd korábban kötelékébe tartozott.

A hatáskör tekintetében a javaslat a zugírászat miatt az eljárást továbbra is meghagyja a kir. járásbíróság ügykörében, tekintettel ennek a bűncselekménynek egy évet el nem érő szabadságvesztésbüntetésére, amely a járásbíróság büntető hatáskörének általában felső határa, másfelől tekintettel a zugírászatnak lényegileg rendészeti jelentőségére és az esetek többségében egyszerűbb tényállásra, valamint jogi megítélésének rendszerint kisebb nehézségére.

Az 5. §-hoz

Amint a általános indokolás más kifejtette, ez a § a zugirászat miatt elítélteknek olyan nyilvántartásáról kíván gondoskodni, amely alkalmas arra, hogy a bíróságok és közigazgatási hatóságok az érdekelt ügyvédi kamara területén tájékozva legyenek az ily elítéltek felől.

A zugírászat miatt elítéltek névsorának kifüggesztése arra az időre szól, amig az ítélet hatálya tart. Ez az idő olyankor, amikor az ítélet hivatalvesztésre és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére is szól, részben a Btk. vonatkozó általános rendelkezéséhez (Btk. 57. §), részben a javaslat 3. §-a rendelkezéséhez igazodik. Ha azonban az elítélt az ügyvédség gyakorlásától felfüggesztett ügyvéd, zugírászként nyilvántartása arra az időre szól, amig felfüggesztésének hatálya meg nem szűnik.

A 6. §-hoz

Ami az átmeneti rendelkezéseket illeti, ebben a tekintetben a javaslat az anyagi büntetőjogi rendelkezésekre vonatkozóan (1-3. §-ok) a Btk. 2. §-ára utal, a zugírászok nyilvántartását illetően (5. §) pedig - célszerűségi szempontból - kimondja, hogy az erre vonatkozó rendelkezést alkalmazni kell a törvény hatálybalépése előtt elkövetett zugírászat miatt történő elítélések tekintetében is. A pótmagánvádról szóló rendelkezést (4. §), mint eljárási szabályt a dolog természetéhez képest szintén alkalmazni, kell a törvény hatálybalépését megelőző időben elkövetett zugírászat tekintetében is.


  Vissza az oldal tetejére