1935. évi VII. törvénycikk

az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterről * 

1. § Az 1847/8. évi III. tc. 14. §-ának módosításáról szóló 1889:XVIII. törvénycikk úgy módosíttatik, hogy a kereskedelemügyi miniszter hatáskörébe tartozó ügyek két miniszter, éspedig egyfelől az iparügyi, másfelől a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter között oszlanak meg.

2. § A minisztérium rendelettel állapítja meg, hogy a kereskedelemügyi miniszternek a jelen törvény hatálybalépésekor fennálló hatásköréből mely ügycsoportok, igazgatási ágak, hivatalok, intézetek és intézmények kerülnek az iparügyi és melyek a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter hatáskörébe. Ugyancsak a minisztérium rendelettel állapítja meg azt is, hogy mely állami üzemek, intézetek és intézmények kerülnek át más miniszter hatásköréből az iparügyi, illetve a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter hatáskörébe, továbbá azt, hogy a bányászati és vele kapcsolatos ügyek tekintetében az iparügyi miniszter a pénzügyminisztert és más minisztert megillető hatáskört mennyiben vesz át.

3. § Az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterek hatáskörének ellátására szükséges személyzetet a hatáskörök megosztásában érdekelt miniszteri tárcák létszámából az iparügyi, illetőleg a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter hatásköre alá tartozó személyzet létszámába kell kinevezni. Az 1935/36. évi állami költségvetésben rendszeresített állásokon felül még szükséges állások rendszeresítése iránt a minisztérium intézkedik.

4. § Az 1935/36. évi állami költségvetésben a 2. § alá eső ügyek tekintetében előirányzott kiadások az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi tárca között az említett tárcák hatáskörébe utalt ügyekre nézve megállapított költségvetési tételek szerint oszlanak meg.

A jelen törvény folytán előállott költségtöbbletet a kereskedelemügyi minisztérium 1935/36. évi költségvetésében a Központi igazgatás cím átmeneti kiadások alosztályának „Az iparügyi minisztérium megszervezésével kapcsolatos kiadásokra átalányként” rovatán megállapított összegből kell fedezni.

5. § A korábbi jogszabályoknak az egyes miniszterek hatáskörét megállapító rendelkezéseit, valamint az 1935/36. évi állami költségvetésnek a bevételekre vonatkozó rendelkezéseit a 2. §-nak megfelelően kell alkalmazni. Ez a rendelkezés a folyamatban levő ügyekre is kiterjed.

6. § A jelen törvény hatálybalépésének napját a minisztérium a 2. § alapján kiadott rendeletben állapítja meg.