A magyar orvosi karnak közel félévszázados törekvése az, hogy törvényes érdekképviseletet nyerjen (Magyar Orvosok és Természetvizsgálók 1888. évi tátrafüredi vándorgyűlése). Ezt a törekvést újabb törvényeink, így az országgyűlés felsőházáról szóló 1926:XXII. tc., a közigazgatás rendezéséből szóló 1929:XXX. tc. és Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930:XVIII. törvénycikkek méltányos figyelemben részesítették, annak gyakorlati megvalósítását közvetve kilátásba helyezték, amennyiben az orvosi érdekképviselet szerveként csak ideiglenesen, az orvosi kamarák felállításáig ismerték el a Magyar Országos Orvosszövetséget.
A külföldi viszonyokat vizsgálva, azt látjuk, hogy az orvosi érdekképviselet felállításának szükségességét olyan államok is belátták, amelyek nálunk sokkal kedvezőbb helyzetben vannak.
A hazai és külföldi jogfejlődéstől eltekintve, megállapíthatjuk, hogy a törvényes orvosi érdekképviselet megalkotását és az ezzel kapcsolatos kérdések szabályozását főképpen a jelenlegi kuszált, a háború utáni nehéz időkben kialakult társadalmi viszonyaink teszik szükségessé. Magyarországon ugyanis, az orvosok száma rövid időn belül meg fogja haladni az ország felvevőképességének felső határát, mert az orvosi pálya túlzsúfoltsága az orvosi utánpótlásnak a kiesésnél jóval nagyobb mérve következtében évről-évre nő.
Igaz, ugyan, hogy a törvényhozás és a kormányzat gondoskodnak arról, hogy az orvosok közérdekű munkásságának a megelőző egészségvédelemben, a népegészségügy különböző megnyilvánulásaiban, az anya-, csecsemő- és gyermekvédelemben, a tüdőbeteg- és nemibeteggondozásban új területek nyíljanak meg; de az elhelyezkedésnek ezek a lehetőségei is egyre jobban csökkennek, mivel a nagymértékben elmélyült gazdasági válság a preventív közegészségügy és általában a szociális gondozás további kiépítésének lehetőségeit jelentős mértékben korlátozza. Félő tehát, hogy a megélhetési nehézségek fokozódásával egy lelkileg kevésbbé erős nemzedék orvosai között a jövőben a letért harcnak olyan foka fejlődhetik ki, amely nagymértékben veszélyeztetheti nemcsak az orvosi kar jó hírét, hanem az egész ország közegészségügyét és a közönség egészségügyi ellátását is.
A törvényjavaslat szerint a kamara tagja szükségképpen minden orvos, aki olyan tevékenységet folytat, amelynek végzése orvosi oklevélhez van kötve.
E rendelkezés következtében úgyszólván minden orvos tagja lesz a kamarának. Ez a körülmény egyrészt biztosítani fogja az orvos-etikai követelményeknek csaknem valamennyi, orvosi oklevelet szerzett egyénnel szemben érvényesülését, másrészt pedig meg fogja alkotni az orvosi karnak azt az egységét, mely egészségügyi viszonyainak megjavításának egyik alapfeltétel.
A törvényjavaslat az orvosi kamarák számának, területének és székhelyének megállapítását a belügyminiszter hatáskörébe utalja. Megköti azonban a belügyminiszter elhatározását azzal, hogy nem szervezhet oly kamarát, melynek joghatósága száznál kevesebb orvosra terjed ki. Ennek a korlátozásnak folyománya, hogy a már megalakult kamara területét - amennyiben a tagok száma tartósan száz alá szállt - az országos kamara meghallgatása után más kamara területéhez csatolhatja, vagy szétoszthatja több kamara között.
A kerületi kamara legfőbb akaratelhatározási szerve a közgyűlés. A közgyűlés ősgyűlés jellegű, amennyiben azon - a törvényben meghatározott esetek kivételével (27. és 42. §) - minden kamarai tag résztvehet.
A közgyűlés feladatkörébe tartozik a választmány és az országos választmány tagjainak, az országos közgyűlésbe kiküldött választása. Ezenkívül közjogi jellegű jogosítványa, hogy a törvényhatósági bizottságokba (1929:XXX. tc. 4. § (2) bekezdése és 1930:XVIII. tc. 11. § (1) bekezdésének b) pontja) érdekképviseleti tagokat választ. A közgyűlést illeti meg a tisztviselők választásának, a költségvetés megállapításának, a zárszámadás felülvizsgálásának, a tagdíj megállapításának joga. Határoz a vagyonszerzési és elidegenítési kérdésekben. Végül az országos kamara útján a belügyminiszternek javaslatokat tesz orvosi és közegészségügyi kérdésekben. A közgyűlés határozatai a belügyminiszterhez fellebbezhetők, egyes határozatai pedig (4. § (2) bekezdésének b), c) és h) pontja) csakis a belügyminiszter jóváhagyása után válnak hatályossá.
A közgyűlés nyilvános. A nyilvánosság e vonatkozásban azt jelenti, hogy a közgyűlésen hallgatóként bárki akadály nélkül megjelenhet. A nyilvánosság elvének szigorú, kizárólagos alkalmazása azonban jóvátehetetlen hátrányokkal járhat. Ennek megakadályozása végett az elnök a nyilvánosság kizárására jogosult olyan esetben, amidőn a nyilvánosság 1. a közrendet, 2. a közerkölcsiséget, vagy 3. valamelyik kamarai tag méltányos erkölcsi vagy anyagi érdekét sértené. A nyilvánosságnak más esetben kizárása a 20. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazását vonja maga után.
A nagyobb létszámú kamarák közgyűlése - a tagok nagy számára tekintettel - alig alkalmas arra, hogy a feladatkörébe utalt teendőket nehézség nélkül elláthassa. Erre tekintettel a belügyminiszter felhatalmazást nyer arra, hogy mindazokáltal a kamaráknál, melyeknél a tagok száma egyezret meghalad, képviseleti közgyűlés szervezését rendelhesse el. A képviseleti közgyűlés általában a tagok közvetlen részvételével ülésező közgyűlés feladatait látja el, de nem illeti meg a tisztikarnak, a választmány és az országos választmány tagjainak, úgyszintén az országos közgyűlésbe, valamint a törvényhatósági bizottságba kiküldötteknek választása. Az értekezlet tartására vonatkozó rendelkezésre szükség van azért, mert e nélkül az orvosoknak olyan összejövetelei, melyeken orvoskari kérdéseket kívánnak megbeszélni, a gyülekezési jog általános rendelkezései alá esnének. A képviseleti közgyűlés tagjait a tagok közvetlen részvételével ülésező közgyűlés választja.
A kamara választmánya arányban áll a kamarai tagok számával, amennyiben minden száz tag után egy választmányi rendes és egy póttagot kell választani. Nyolc választmányi rendes és ugyanannyi póttagot akkor is választani kell, ha a kamarai tagok száma nyolcszázat nem ér el. Ebben az esetben a választmányi rendes tagok száma, a tisztviselő tagokat is számítva, tizennégy lesz.
A választmány előkészítő és végrehajtó szerve a közgyűlésnek, a tagfelvétel kérdésében azonban, úgyszintén a fegyelmi bíráskodásban saját hatáskörében jár el.
A kamara határozatai - kivéve a tagfelvétel ügyében hozott, valamint a fegyelmi határozatokat, amelyekre vonatkozólag a 23. § (3) bekezdése, valamint a 44. § irányadó - a közgyűléshez fellebbezhetők meg.
Az ügyek előrelátható számára tekintettel a javaslat a kamaránál hat tisztviselői állást rendszeresít. A kamarai tisztviselőknek ez a száma azonban akkor, ha a kamara ezernél több tagot foglal magába, s ennélfogva az ellátandó munka is több, még két állás rendszeresítésével (egy alelnök és egy főtitkár) emelhető. Ebben az esetben - a kamara székhelyén kívül lakó tagok érdekében - megengedi a javaslatra azt, hogy az egyik alelnök és a titkár a kamara székhelyén kívül lakó tagok közül legyen választható.
Egyes kerületi kamarák területének előreláthatóan nagy kiterjedésére tekintettel a javaslat lehetővé kívánja tenni az egymáshoz közelebb lakó tagok számára azt, hogy azok főleg helyi jellegű orvoskari vagy közegészségügyi kérdéseket megbeszélhessenek. Megengedi ennélfogva, hogy a kerületi kamara közgyűlése a belügyminiszter hozzájárulásával, a székhelyen kívül eső területre helyi bizottságot szervezhessen. E rendelkezés egyrészt az egészségügyi érdekekre is kedvező kihatással lehet, másrészt szolgálni kívánja a kari szellemét is, melynek erősítése az orvosi karnak, az orvostudománynak és a közegészségügynek egyaránt érdeke.
Az egyes kerületi kamarák az országos közgyűlésen annál nagyobb számban képviseltethetik magukat, mennél több tagból állanak. Az országos közgyűlésnek ilyen módon megalakulása kétségtelenül helye és igazságos és ebből következőleg az országos közgyűlés valóban alkalmas lesz arra, hogy az eléje kerülő, az orvosi kar egyetemét s nem egyszer az egész ország egészségügyét érdeklő nagyfontosságú kérdésekben az ország orvosi karának akaratát fejezze ki.
Az országos közgyűlés hatáskörébe tartoznak azok a nagyjelentőségű ügyek, melyek az orvosi kar egyetemét érintik s amelyeknek intézésére ennélfogva az orvosi kar egyetemének képviselete hivatott. Ez ügyek között különösen nagyfontosságú az ügyrend, valamint a fegyelmi eljárásra továbbá az orvosi gyakorlatra, a díjazás legkisebb mértékére, végül a jóléti intézményekre vonatkozó szabályzat megalkotása. Hogy ezeknek a feladatoknak ellátása mily nagyjelentőségű és mennyire megfontolást igénylő, annak igazolása céljából csupán az orvosi gyakorlatra vonatkozó szabályzatra hivatkoznak. Ennek lesz feladata kiegészíteni a törvényben foglalt rendelkezéseket és körülírni mind a gyógyítás, mind az orvosi eljárás körében felmerülhető mindazokat a kérdéseket, amelyeket a törvény akár azért nem szabályoz, mert a tudomány haladásával módosulásnak vannak kitéve, akár pedig azért, mert magának az orvos karnak állásfoglalását kívánja irányadóul venni.
Hogy a felsorolt szabályzatokban a közérdek szempontjai teljes mértékben érvényesüljenek, a javaslat azok hatályosságához a belügyminiszter jóváhagyását írja elő. Ezzel kapcsolatban reá kell mutatnom az orvosi gyakorlatra vonatkozó szabályzat jóváhagyásának kérdésére; a javaslat szerint ugyanis azt a belügyminiszternek a honvédelmi miniszterrel egyetértőleg kell jóváhagynia. A honvédelmi miniszter jóváhagyására azért van szükség, mert e szabályzat rendelkezései a honvédorvosi tisztikar tényleges tagjaira is kötelezők lesznek.
Az országos választmány megbízását nem az országos közgyűléstől, hanem közvetlenül a kerületi kamaráktól kapja. Ennek következménye, hogy az országos választmány nincs alárendelve az országos közgyűlésnek és hogy jogorvoslati fóruma, e törvényben meghatározott kivételekkel, a belügyminiszter.
Fontos szerepe van az országos választmánynak az országos kamara háztartása szempontjából. Ugyanis az országos választmány határozza meg azt az összeget, amellyel az egyes kamarák az országos kamara hozzájárulni tartoznak. A hozzájárulás a tagokra terhet ró, ezért a hozzájárulásra vonatkozó határozat a belügyminiszter jóváhagyását igényli. Az országos választmány feladatkörének megállapításánál általános elv, hogy csak a kisebb jelentőségű, továbbá a halasztást nem tűrő ügyekben foglal állást.
Az országos kamara ügyintézésére a törvényjavaslat hat tisztviselői állást rendszeresít. Ez együtt alkotja a tisztikart. Ez a tisztikar szükség esetén, megfelelő segédszemélyzet alkalmazása mellett, kétségtelenül képes lesz ellátni azokat a feladatokat, amelyek ellátása reá háramlik.
Az a rendelkezés, hogy a kamara elnökét tisztében a belügyminiszter erősíti meg, azt a harmóniát hivatott biztosítani, amelynek a kormány és az orvosi kamarák között - a nemzeti célok érdekében - fenn kell állania.
A kamarai szerveket - a fegyelmi bírósági tagok kivételével - a kerületi kamara közgyűlése választja. A javaslat azáltal, hogy a választás jogát a közgyülésnek adta meg, a választásnál az egyetemleges kari szempontok érvényesülését kívánta lehetővé tenni. Ez a szempont érvényesül akkor is, amikor a javaslat a képviseleti közgyűlésnek ily jogot nem ad.
A törvényjavaslat e §-ban a kamarai szervek megbízásának tartamát állapítja meg. Ez az időtartam lehetőséget ad arra, hogy a tagok akarata aránylag nem hosszú időközökben jusson kifejezésre. Figyelemmel van ezenkívül arra is, hogy gyakori választások a szervek működését ne akadályozzák. Gondoskodás történik továbbá arról is, hogy a tisztújítás a kamara működését meg nem akassza.
A fegyelmi eljárás elrendelése távolról sem azonos a fegyelmi feljelentéssel. Alaptalan feljelentés tehát senkit sem fog elüthetni kamarai tagsági jogaitól.
A különböző választások természetéhez képest a javaslat az arányos, illetőleg a többségi választási rendszert alkalmazza.
A szavazás kötelezővé tételét a kamarai tagság közjogi jellege, valamint az a szükségesség indokolja, hogy a kamara önkormányzati életében megnyilvánuló akarat a tagok egyetemének valóságos akarata legyen.
A választások ellen benyujtható panasz a választások tisztaságának biztosítását célozza.
A kamarák felett, azok szabályszerű működéséhez fűződő nagy érdekekre tekintettel, a kormány részére a főfelügyeletet biztosítani kell. A főfelügyelet csakis a közegészségügy legfőbb hatóságát, a belügyminisztert illetheti meg.
A kamarák költségvetéseinek, zárszámadásainak és évi jelentéseinek, úgyszintén a kamarák által tett és az orvosi karra nézve irányadó rendelkezéseknek és ténykedéseknek ismerete nyujtja a lehetőséget arra, hogy a belügyminiszter a felügyeleti jogával élhessen. E § a belügyminiszter részére ép ezt a lehetőséget kívánja biztosítani. A pénzügyminiszter részére biztosított jogkört a háztartási tekintetek indokolják.
Az orvosi kamarának tagja lehet mindenki, akinek hazai vagy szabályszerűen honosított külföldi oklevele van. Amíg tehát orvosi gyakorlatot csak az folytathat és orvosi képesítéshez kötött állást csak az tölthet be, aki valamely kerületi kamarának tagja, addig a kamarának olyan egyén is lehet a tagja, aki sem orvosi gyakorlatot nem folytat, sem orvosi képesítéshez kötött állást nem tölthet be. A javaslat e rendelkezése bizonysága annak, hogy a kamara nemcsak materialisztikus intézmény, hanem az orvosi eszményekért, az egészségügyi, kulturális és szociális ideákért küzdő erkölcsi testület.
Minden orvos csak egy kerületi kamarának lehet a tagja. A felvételre illetékes kamarát nem az orvos lakóhelye, hanem az állandó orvosi gyakorlat helye határozza meg. Ebből következik, hogy minden orvos állandó, rendszeres orvosi gyakorlatot csak egy kamara területén folytathat. Természetes azonban, hogy miután a közszolgálatban álló vagy törvény alapján létesült intézetnél működő orvosnak a hivatalos kötelessége körén belül kifejtett tevékenysége magángyakorlatnak nem tekinthető (30. § (2) bekezdés) e tevékenység helye - ebből a szempontból - nem esik korlátozás alá.
Az orvosi kamara tagjai sorába felvételt kizáró okokat a javaslat három csoportba sorolja: 1. a büntető eljárás folyamatban léte, 2. a büntető vagy fegyelmi ítélet hatálya és 3. a kamarával szemben fennálló anyagi kötelezettség nemteljesítése. Az első csoportba tartoznak a) a bűntett, b) az állam vagy társadalmi rend ellen irányuló vétség, c) a nyereségvágyból elkövetett, kir. törvényszék hatáskörébe tartozó vétség miatt indult büntető eljárás esetei. Az eljárás megindításának időpontját a javaslat nem határozza meg; errenézve a büntető perrendtartása irányadó. Úgyszintén nem szól a javaslat külön az eljárás befejezésének időpontjáról sem; ez viszont az ítélet jogerőre emelkedéséhez igazodik. A második csoportba tartozó kizárási okok büntető vagy fegyelmi ítéleten alapszanak. Büntető ítélet esetében kizáró ok, ha a) az 1. alatt említett büntetőeljárás eredményében az orvost a bíróság szabadságvesztésbüntetéssel sujtotta, b) a Btk. 285. § második bekezdése vagy 286. §-a alapján magzatelhajtás miatt az orvossal szemben hozott büntetőbírói ítélet szabadságvesztést mondott ki és c) az orvos bármilyen bűntett vagy vétség miatt kiszabott szabadságvesztésbüntetését tölti vagy hivatalvesztést avagy orvosi gyakorlattól eltiltást kimondó büntetőbírói ítélet hatálya alatt áll. Fegyelmi ítélet esetében kizáró okként csak a) az orvosi gyakorlat folytatásától felfüggesztés vagy b) az orvosi gyakorlattól eltiltás fordulhat elő. Mind büntető, mind fegyelmi ítélet esetében kizáró ok csak akkor foroghat fenn, ha az ítélet már jogerőre emelkedett. Jogerőre emelkedése előtt az 1. alatt mondottak állanak. A harmadik csoportba csupán a 27. § (2) bekezdésének esete tartozik. Ez bővebb indokolást nem igényel.
Minthogy a kamarai tagság az orvosi ténykedés előfeltétele, a kamarai tagok sorába felvételt a folyamodó orvostól - a törvényben meghatározott eseteken kívül - megtagadni nem lehet. A felvételt kimondó vagy megtagadó határozat ellen - minthogy a határozat jogokat érint vagy jogokat sért - a közigazgatási bíróság orvosi tanácsához panasznak van helye.
A kamarába való jogosulatlan felvétel esetén a törlésnek fegyelmi eljárás alapján történő keresztülvitelét a tényállás bírói megállapításának szükségessége indokolja.
A kamarai tagság nemcsak akkor szűnik meg, ha a felvétel előfeltételei megszűnnek (21. §) vagy ha kizáró okok keletkeznek (22. §), hanem akkor is, ha haláleset, önkéntes lemondás esete forog fenn, vagy pedig ha a tagdíjjal hátralékos tagot a tagdíj nem fizetése miatt (27. § (2) bekezdés) a tagok sorából törölték. A kamarai tagság szünetelése vagy megszűnése ügyében hozott határozat ellen ugyancsak panasszal lehet élni a közigazgatási bíróság orvosi tanácsához.
A kamarák fenntartásával járó kiadásokat a kamarai tagok tagsági díjából kell fedezni.
Az országos kamara közvetlenül nem szedhet tagsági díjat. Kiadásait a kerületi kamarák hozzájárulásaiból kell fedezni. Az országos választmány határozza meg azt az összeget, amellyel az egyes kamarák a költségekhez hozzájárulnak. (11. § (2) bekezdése c) pont.)
A kamarai tagsági díjat a tagra annak orvosi ténykedéséből származó keresete alapján kell kiróni. Ennek a rendelkezésnek természetes következménye az, hogy a magángyakorlatot nem folytató orvostisztviselők, honvédorvosok kamarai tagsági díja a tagsági díjak normális mértékénél kisebb, mintegy jelképes lesz. A tagoktól a hátralékos tagsági díjat közadók módjára kell behajtani, ami az eljárást egyszerűvé, gyorssá és olcsóvá teszi.
A tagsági díj fizetésének rosszhiszemű elmulasztását van hivatva megakadályozni az a rendelkezés, mely szerint az a kamarai tag, aki az esedékessé vált kamarai tagsági díjat a naptári év végéig nem fizeti meg, a következő évben a kamara önkormányzatában nem vehet részt. Ugyanezt a célt szolgálja az a rendelkezés is, hogy a második naptári év végéig esedékes kamarai tagsági díjjal hátralékos tag a tagok sorából törölhető. A tagsági díj nemfizetése miatt azonban a törlés nem kötelező, hanem az a kamara elhatározásától függ.
Az orvosok számának, kamaránkénti megoszlásának és lényeges személyi adatainak ismerete a közegészségügy tervszerű intézése szempontjából nem nélkülözhető. Ezért javaslat a kamarai tagok kerületenkénti és országos nyilvántartását rendeli el. A nyilvántartás vezetésére vonatkozó szabályokat a belügyminiszter állapítja meg.
Ez a § a kamarai tagnak a nyilvántartásához szükséges adatok szolgálatára vonatkozó kötelezettségét állapítja meg. Rendelkezik továbbá az iránt, hogy ugyanannak a tagnak két vagy több kamara által nyilvántartása elkerültessék. Végül megállapítja az egyik kamarából a másik kamarába átjegyzés módozatait.
A törvényjavaslat meghatározza az orvosi gyakorlat fogalmát. E törvény szempontjából orvosi gyakorlat az orvosi magángyakorlat, vagyis az orvosnak a gyógyítás és az egészség megőrzése érdekében szabad hivatásában kifejtett tevékenysége. Nem tekinthető azonban magángyakorlatnak a közszolgálatban álló vagy törvény alapján létesült intézetnél működő orvosnak hivatalos kötelessége körén belül kifejtett tevékenysége. A törvény alapján létesült intézeteket a javaslat nem sorolja és nem is sorolhatja fel. Példaképpen utalunk az Országos Társadalombiztosító Intézetre (1927:XXI., 1928:XL. tc.) és az Országos Gazdasági Munkáspénztárra (1900:XVI. tc.).
A törvényjavaslat részletes szabályokat állapít meg az orvosi működés helyére vonatkozóan. Alapgondolata az, hogy az orvos csak azon kamara területén fejthet ki rendszeres orvosi működést, amelynek tagja, és ott is csak egy meghatározott községben, illetőleg a körorvos az orvosi körben. Természetesesen ez az elgondolás nem vonatkozhatik az első segélyre és az életveszély esetén nyujtandó segélyre.
A gyógyhelyi vagy üdülőhelyi szolgálat a gyógyhely vagy üdülőhely orvosi ellátásának fokozása céljából nem esik korlátozás alá; gyógyintézettel kötött szerződés alapján rendszeres szolgálat vállalása a gyógyintézet helye szerinti illetékes kerületi kamara választmányának határozatától függ.
Tilos több rendelőt tartani. Több orvos közös rendelő tartására a kamara hozzájárulása nélkül társulhat, de csak akkor, ha egyik orvosnak sincs külön magánrendelője. Orvosnak más foglalkozású egyénekkel kapcsolatban rendelnie nem szabad. Ezen rendelkezés célja a kuruzslás büntetőjogi üldözését megnehezítő ú. n. falazótevékenység megakadályozása. Ugyancsak visszaéléseket van hivatva megakadályozni az a rendelkezés is, hogy ingyenrendeléssel kapcsolatban orvos díjazott magánrendelést nem folytathat.
Idegen állampolgár orvosi gyakorlatára vonatkozóan csakis nemzetközi szerződés vagy viszonossági gyakorlat lehet irányadó. A javaslat ennek megfelelően rendelkezik.
A szakorvosi cím megszerzésének és használatának a belügyminiszter általi szabályozását a gyakorlati célszerűség indokolja.
Az összeférhetetlenség szabályozása részletesebb indokolást nem kíván. A § nemcsak az összeférhetetlenség esetét, hanem az eljárást is szabályozza. Ha az érdekelt tag az összeférhetetlenséget önként meg nem szünteti, az ügyet fegyelmi útra kell terelni.
A törvényjavaslat az orvos gyógyító tevékenységének szabadságát biztosítja. Ez a szabadság abban nyilvánul meg, hogy az orvos, a javaslatban megjelölt korlátok között, a beteget a legjobb tudása és lelkiismerete szerint kezelheti.
A törvényjavaslat egyrészt kiterjeszti az orvosi titoktartás körét az orvosi minőségben észlelt minden adatra, másrészt szabályozza az orvosok közlési, továbbá vallomástételi jogát és kötelezettségét.
E § fenntartja az orvos magánjogi és büntetőjogi felelősségére vonatkozó általános jogszabályokat.
A kamara fegyelmi hatósága kiterjed az orvosi magángyakorlatot illetően úgy a magán-, mint a közszolgálatban álló orvosokra. Kivétel csak a tényleges honvédorvosok fegyelmi ügyeiben van, akik kizárólag katonai fegyelmi hatóság alatt állhatnak.
Közszolgálatban álló vagy törvény alapján létesült intézetnél működő kamarai tag ellen a kamara fegyelmi hatósága által hozott határozatot a hivatali hatósággal (intézettel), a hivatali hatóság (intézet) által indított fegyelmi eljárást befejező határozatot pedig a kamarával közölni kell.
E § a fegyelmi vétségeket sorolja fel.
A magánorvosi gyakorlatban elkövetett fegyelmi vétség büntetése: rosszalás, pénzbírság, az orvosi gyakorlat folytatásától felfüggesztés és az orvosi gyakorlattól eltiltás lehet. A kegyelmi út a büntetések minden nemével szemben nyitva áll.
A pénzbírsághoz és felfüggesztéshez fűződő az a következmény, hogy az elítélt a kamara autonómiájában nem vehet részt, egyrészt a fegyelmi vétség elkövetésétől visszatartást, másrészt pedig azt célozza, hogy a kamara vezetői és delegáltjai olyan egyének legyenek, akiknek erkölcsi kifogástalanságához semmiféle vonatkozásban szó nem fér.
A fegyelmi vétség elévülését az elévülési intézmény általános érvei indokolják. Lehetnek azonban olyan súlyos fegyelmi vétségek, amelyeknek büntetlensége - még ha az általános elévülési idő letelte után is fedezték fel azokat - a közérdekbe ütköznék. Az ilyen természetű fegyelmi vétségek nem évülnek el.
A törvényjavaslat a fegyelmi eljárásban egyesíti az önkormányzati elveket a szakszerűség és a bírói garancia elvével. Elsőfokon az illetékes kerületi kamara választmányának keretében alakított fegyelmi bíróság ítél. Másodfokon eljáró fegyelmi bíróság a közigazgatási bíróság orvosi tanácsa.
A törvényjavaslatnak e §-ba felvett rendelkezése a honvédorvosi kar törvénybiztosította különállásából következik.
Ez a § a fegyelmi ügyekben illetékességet határozza meg. Fegyelmi vétség fennforgása esetén annak a kerületi kamarának fegyelmi bírósága hivatott eljárni, amelynek kötelékébe a terhelt az eljárás megindításakor tartozik. Ez a fegyelmi bíróság hivatott eljárni akkor is, ha a fegyelmi vétséget más kamara területén követték el; ilyenkor azonban 1. az eljárásban a másik kamara ügyészét a vád képviselőjének jogaival azonos jogok illetik meg s 2. a hozott határozatról a másik kamarát is értesíteni kell.
Ez a § a vád képviseletét rendezi a fegyelmi eljárásban.
A kerületi kamara fegyelmi bírósága a tényállás megállapíthatása végett a feleket, tanúkat és szakértőket megidézheti és kihallgathatja. Szükséges lehet tehát e személyek megjelenésére kötelezése. Ennek hatásos eszköze csak a bíróság alkalmazása lehet. Ezért a javaslat a fegyelmi bíróságot e joggal felruházza. Önként értetődik, hogy e §-nak rendelkezése csak elsőfokon eljárni hivatott fegyelmi bíróságra vonatkozik, mert a közigazgatási bíróság előtti megjelenésre kötelezésről az 1896:XXVI. tc. 116. §-a kifejezetten intézkedik. A pénzbírságnak szabadságvesztésbüntetésre átváltoztatásáról a törvényjavaslat nem szól. Ennek következménye, hogy behajthatatlanság esetében azt elzárásra átváltoztatni nem lehet. (1928. X. tc. 16. §)
A javaslat a fegyelmi eljárás részletes szabályainak megállapítását az országos közgyűlésre bízza. Ezek a szabályok az 1929:XXX. törvénycikk fegyelmi eljárást szabályozó rendelkezéseinek szem előtt tartásával készítendők el. Az 1929:XXX. törvénycikk alkalmazását azért írja elő a javaslat, mert ennek rendelkezései közelítik meg leginkább a fegyelmi jog általános érvényű alapelveit.
Az orvosi gyakorlat színlelésének bűncselekménnyé minősítése az orvosi kar régi kívánsága.
E vétség annyiban különbözik az 1908:XXXVI. tc. 50. §-ában meghatározott csatolástól, hogy tényálladéki elemeihez vagyoni kár okozása, anyagi haszon szerzése nem szükséges.
A törvényjavaslatnak ez a rendelkezése kettős érdeket véd: egyrészt a beteg egészségügyi, másrészt pedig az orvosok kari és erkölcsi érdekeit.
A kuruzslás bűncselekményének vétséggé minősítése módot ad az újabb időben elharapódzott és a közegészségügyet egyre jobban veszélyeztető ilyen visszaélések hatékony üldözésére. A bűncselekmény fogalmának meghatározása haladást jelent az 1879:XL. tc. 92. §-ában adott meghatározással szemben, amennyiben az újabb meghatározás a bűncselekmény üldözését nemcsak anyagi ellenszolgáltatás, hanem hivatásszerű vagy folyamatos eljárás esetében is lehetővé teszi.
Az orvosi gyakorlat színlelése és a kuruzslás esetében a fogházbüntetésen kívül hivatalvesztést, az egészségügyi foglalkozástól határozott időtartamra vagy véglegesen való eltiltást is ki lehet mondani. A kuruzslásnál használt eszközök, berendezések és szerek elkobzását ki kell mondani. Mindez feltehetőleg a bűnözést csökkenteni fogja.
Ez a § az orvosi vagy szakorvosi cím jogosulatlan viselését, vagy az orvosi gyakorlatra vonatkozó, megtévesztésre alkalmas egyéb jelzés vagy címzés használatát bünteti.
E § az orvosi gyakorlat színlelése és a kuruzslás bűncselekményének elbírálását a kir. járásbíróságok hatáskörébe utalja.
Az orvosi cím vagy jelzés jogosulatlan használata miatt indított kihágás közigazgatási útra tartozik.
A kerületi kamarák megalakításának előkészítésére a Magyar Országos Orvosszövetség közreműködését kell igénybevenni, egyrészt azért, mert ez a társadalmi szerve a magyar orvosi kar túlnyomó részét tagjai közé sorozta, másrészt pedig azért, mert ez a szervezet az orvosi karnak a törvényhatósági bizottságokban és a felsőházban való képviseltetésénél eddig is közreműködött.
A kamara működésének alapja az ügyrend és a fegyelmi szabályzat. Ennélfogva az országos kamara ezeket záros határidő alatt elkészíteni tartozik. Ha az országos kamara ezt elmulasztja, vagy az általa elkészített, de a belügyminiszter által kiegészítés vagy módosítás végett visszaküldött ügyrendet vagy a fegyelmi szabályzatot nem módosítja, ennek megtörténtéig az ügyrend vagy a fegyelmi szabályzat tekintetében a belügyminiszter rendelettel intézkedik.
A törvényjavaslat az iparosoknak a már hatályban levő jogszabályok alapján folytatott tevékenységét érinteni nem kívánja. Hogy azonban a félreértés e tekintetben kizárassék, a törvényjavaslat kifejezésre juttatja, hogy a vizsgázott fogászmestereknek szerzett jogait ez a törvény nem érinti.
A törvényjavaslat az orvosi kar súlyát és jelentőségét azáltal is kifejezésre kívánja juttatni, hogy a kar által választható felsőházi tagok számát az eddigi egy helyett kettőre emeli fel. Ezzel az orvosi kar régi kívánsága teljesül, amennyiben az ügyvédekkel és mérnökökkel egyenlő felsőházi képviseletet kap.
