A büntettesek kölcsönös kiadatását Nagybritanniával szemben az 1873. évi december hó 3-án kelt és az 1874:II. törvénycikkbe iktatott államszerződés szabályozza azzal a módosítással, amelyet az 1901. évi június hó 26-án kelt és az 1902:XVIII. törvénycikkbe iktatott pótnyilatkozat foglal magában. Ezt az államszerződést és pótnyilatkozatot a brit kormány a trianoni szerződés 224. Cikke alapján tett nyilatkozatával fenntartotta.
Az 1874:II. törvénycikkbe iktatott államszerződés II. Cikke a kiadatást azokra a bűncselekményekre korlátozza, amelyek a magyar büntető törvények értelmében bűntetteknek minősülnek és a brit kiadatási törvények szerint a kiadatási bűncselekmények sorába tartoznak.
A brit kormány azzal az indítvánnyal fordult hozzánk, hogy a kiadatási bűncselekmények körének tágításával újabb pótszerződéssel tegyük lehetővé a kiadatást oly cselekmények miatt is, amelyekre az 1873. évi államszerződés nem terjed ki, de ilyen esetben a kiadatás a megkeresett állam szabad elhatározásától függjön.
A brit kormánynak ezt az ajánlatát el kellett fogadnunk, mert Magyarországnak külföldi államokkal kötött kiadatási szerződései nem korlátozzák a kiadatást a bűntettekre, a magyar büntető törvények pedig csupán a kihágásokat zárják ki a kiadatás köréből (1879:XL. tc. 14. §).
Kiadatási szerződéseink csak abban az irányban állítanak fel korlátot, hogy a csekély súlyú bűncselekményeket kizárják a kiadatás köréből, nevezetesen azokat, amelyek egy-két évi szabadságvesztésbüntetésnél nem súlyosabb büntetés alá esnek. Ennek megfelelően magyar indítványra a pótszerződés 1. Cikkében kifejezésre jut az, hogy a kiadatás köréből ezután is kiesnek a két évi szabadságvesztésbüntetésnél enyhébben büntetett cselekmények, amely mérték megfelel a Nagybritanniából kért kiadatással kapcsolatos költségek nagyságának és a helyi távolsággal járó egyéb nehézségeknek.
A pótszerződés magyar és angol nyelven jött létre, tehát mindkét szöveg egyaránt hiteles.
