1938. évi XVII. törvénycikk

az egyesülési szabadsággal elkövetett visszaélések megtorlásáról * 

1. § Egyesület vagy bármily más megjelölésű szervezet csak a belügyminiszter által, illetőleg az erre nézve irányadó jogszabályok szerint illetékes más miniszter által a belügyminiszterrel egyetértve láttamozott alapszabályok alapján működhetik. Ez a rendelkezés a törvényhozásban, vagy törvény által alkotott más testületben való képviseletre irányuló politikai párt működésére nem vonatkozik.

Egyesület vagy bármily más megjelölésű szervezet működésében, úgyszintén a törvényhozásban vagy törvény által alkotott más testületben való képviseletre irányuló politikai párt működésében tilos az egyesülethez vagy szervezethez, illetőleg a párthoz való tartozás vagy a vezetőség irányában való engedelmesség, avagy más kötelesség megerősítésére esküt, fogadalmat, ünnepélyes ígéretet vagy bármily más olyan nyilatkozatot megkívánni, amely lelkiismeretbeli lekötelezettséggel jár.

Az első bekezdés szempontjából alapszabálynak kell tekinteni az egyesület szervezetére és működésére vonatkozó minden szabályt, tekintet nélkül annak elnevezésére.

2. § A jogszabályok alkalmazása szempontjából tilos egyesületnek, vagy tilos szervezetnek, illetőleg tilos működést folytató politikai pártnak kell tekinteni minden olyan egyesületet vagy bármily más megjelölésű szervezetet, illetőleg pártot, amely az 1. § rendelkezése ellenére működik vagy működését a hatóság által elrendelt felfüggesztés vagy feloszlatás után is folytatja.

Tilosnak kell tekinteni az olyan egyesület vagy más szervezet működését is, amely az 1. § értelmében láttamozott alapszabályokkal működik ugyan, de titkosan az alapszabályoktól eltérő működést folytat.

3. § A tilos egyesületet vagy más tilos szervezetet, úgyszintén a tilos működést folytató politikai pártot (2. §) a belügyminiszter, illetőleg az erre nézve irányadó jogszabályok szerint illetékes más miniszter a belügyminiszterrel egyetértve haladéktalanul feloszlatja és vagyonát közjóléti célokra fordítja.

A belügyminiszternek, illetőleg a felügyeleti jog gyakorlására a fennálló jogszabályok értelmében illetékes más miniszternek a feloszlatott egyesület vagy más szervezet, vagy politikai párt vagyona felől a belügyminiszterrel egyetértve hozott határozata tulajdonjog telekkönyvi bekebelezésére alkalmas közokirat.

4. § Kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő az,

a) aki tilos egyesületbe vagy tilos szervezetbe vagy tilos működést folytató politikai pártba (2. §) tagként belép vagy bentmarad;

b) aki mást tilos egyesületbe vagy tilos szervezetbe vagy tilos működést folytató politikai pártba tagként belépésre vagy bentmaradásra reábírni törekszik.

A kihágás büntetése hat hónapig terjedhető elzárás, ha az előbbi bekezdés b) pontjában meghatározott cselekményt életének huszonnegyedik évét még be nem töltött személy tekintetében követik el.

5. § Kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő az, aki egyesülethez vagy bármily más megjelölésű szervezethez való tartozás, vagy a vezetőség irányában való engedelmesség vagy más kötelesség megerősítésére - ideértve a politikai párthoz való tartozás, vagy a vezetőség irányában való engedelmesség vagy más kötelesség megerősítését is - esküt, fogadalmat, ünnepélyes ígéretet, vagy bármily más olyan nyilatkozatot kíván meg, amely lelkiismeretbeli lekötelezettséggel jár, vagy aki ilyen nyilatkozat letevésében vagy kivételében bármily módon közreműködik.

A kihágás büntetése hat hónapig terjedhető elzárás, ha az eskü, fogadalom, ünnepélyes ígéret vagy lelkiismeretbeli lekötelezettséget előidéző más nyilatkozat tilos egyesülethez vagy tilos szervezethez, vagy tilos működést folytató politikai párthoz (2. §) tartozással járó kötelezettségek megerősítésére vonatkozik.

Vétséget követ el és hat hónaptól két évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az, aki egyesülethez, vagy bármily más megjelölésű szervezethez vagy politikai párthoz való tartozás, vagy a vezetőség irányában való engedelmesség, vagy más kötelesség megerősítésére életének huszonnegyedik évét még be nem töltött személytől kíván esküt, fogadalmat, ünnepélyes ígéretet, vagy bármily más olyan nyilatkozatot, amely lelkiismeretbeli lekötelezettséggel jár, vagy aki ilyen nyilatkozat kivételében bármily módon közreműködik.

6. § Vétséget követ el és hat hónaptól két évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az, aki tilos egyesületet vagy tilos szervezetet, vagy tilos működést folytató politikai pártot (2. §) alapít, vagy ilyen egyesület, szervezet vagy tilos működést folytató politikai párt alapításában vagy fenntartásában bármily módon közreműködik, vagy mást ilyen egyesületbe, szervezetbe vagy pártba tagként felvesz, vagy a tagként felvételben bármily módon közreműködik, vagy ilyen egyesületben, szervezetben vagy pártban bármily tisztséget vállal, vagy betölt, vagy mást bármily tisztség vállalására, vagy betöltésére reábírni törekszik.

7. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, vétséget követ el és hat hónaptól két évig terjedhető fogházzal, hivatalvesztéssel és politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésével büntetendő az, aki a tilos egyesületből vagy tilos szervezetből vagy tilos működést folytató politikai pártból kilépni szándékozó vagy kilépett személyt, vagy hozzátartozóját (1878:V. tc. 78. §) a kilépés miatt szóval vagy tettel bántalmazza, vagy bármilyen jogtalan hátránnyal sujtja, vagy ilyen bántalmazással vagy hátránnyal, avagy becsületsértő vagy rágalmazó nyilatkozat közzétételével fenyegeti.

8. § A 4-5. §-okba ütköző kihágások miatt az eljárás a közigazgatási hatóságoknak - a m. kir. rendőrség működése területén a m. kir. rendőrségnek - mint rendőri büntetőbíróságoknak, az 5. § harmadik bekezdésében, úgyszintén a 6. és 7. §-ban meghatározott vétség miatt pedig az eljárás a kir. járásbíróságoknak hatáskörébe tartozik.

Vétség miatt elítélés esetében külföldit az országból ki kell utasítani és a visszatéréstől örökre el kell tiltani; belföldit pedig abból a községből, ahol tartózkodása az állam és a társadalom törvényes rendje szempontjából veszedelmes, akkor is ki lehet tiltani, ha az az elítéltnek illetőségi helye.

9. § A 4. § első bekezdésének a) pontjába ütköző kihágás miatt nem büntethető az, aki a jelen törvény kihirdetésekor tilos egyesületben vagy tilos szervezetben vagy tilos működést folytató politikai pártban (2. §) viselt tagságát a jelen törvény kihirdetésétől számított nyolc napon belül megszünteti.

10. § A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba; hatálybalépésével egyidejűleg hatályukat vesztik az 1922:XI. tc. 7., 8., 10. és 11. §-ának rendelkezései annyiban, amennyiben a jelen törvényben szabályozott kérdésekre vonatkoznak.

A jelen törvény végrehajtásához szükséges rendelkezéseket a m. kir. minisztérium rendeletben teszi meg.