1. § (1) A gümőkór és a nemibetegségek elleni védekezés előmozdítása közfeladat, amelyet az állam a törvényhatóságok és a községek, a betegségi-, öregségi- és bányanyugbérbiztosításnak az 1927:XXI., 1928:XL., illetőleg 1925:XXXIV. törvénycikkben megjelölt intézetei (a továbbiakban: biztosító intézetek), az 1928:XL. tc. 10. §-a alapján létesített nyugdíjintézmények (a továbbiakban: biztosító szervek), valamint az ilyen célú egyesületek és intézmények közreműködésével lát el.
(2) A közreműködés összhangjának előmozdítására a belügyminiszter véleményező bizottságot alakít és annak szervezetét, valamint működési körét rendelettel állapítja meg.
2. § (1) Aki tud arról, vagy a sajátmagán észlelt tünetekből arra következtethet, hogy gümőkóros megbetegedésben szenved, köteles magát orvossal gyógykezeltetni. A munkaadó, a hivatali főnök, illetőleg a munkavállalók (alkalmazottak) közvetlen felügyeletével megbízott személy, ha a munkavállaló, illetőleg az alárendelt gümőkóros megbetegedése tudomására jut, köteles azt figyelmeztetni, hogy magát orvossal gyógykezeltesse. Ha a munkavállaló kötelező betegségi biztosítási intézetnek tagja, a munkaadó - amennyiben arról tudomása van - köteles munkavállalójának gümőkóros megbetegedését a biztosító intézetnek is bejelenteni.
(2) Minden orvos (hatósági-, biztosító intézeti-, honvéd-, magánorvos stb.), illetőleg minden kórház s egyéb egészségügyi intézmény igazgatója (vezetője) a gyakorlatában előfordult, illetőleg a vezetése alatt álló intézetben vizsgált, kezelt vagy más módon tudomására jutott fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkóros megbetegedést, továbbá a jelen törvény 4. §-ának (1)-(4) bekezdésében megszabott ellenőrző tevékenység során, valamint a sorozásnál és a leventekötelesek orvosi vizsgálatánál tudomására jutott fertőzőképes gümőkóros megbetegedést bejelenteni és fertőzőképes állapotáról a beteget közvetlenül, illetőleg tizennyolcadik évnél fiatalabb kiskorú megbetegedése esetén azt, akit a kiskorú ápolása s gondozása törvény szerint terhel vagy azt magára vállalta, értesíteni köteles. Az értesített személy a fertőzőképesség megállapításának felülvizsgálását kérheti.
(3) A (2) bekezdés értelmében bejelentett beteg felgyógyulását a kezelőorvos, elhalálozását a halottkém, lakásváltoztatását pedig maga a beteg, illetőleg az ápolására s gondozására kötelezett személy bejelenteni köteles. A fertőző gümőkórban szenvedő vagy arra gyanús személyek katonai szolgálatból történt elbocsátását az illetékes katonai parancsnokság jelenti be.
(4) A (2) és (3) bekezdés alapján tett bejelentésekről nyilvántartást kell vezetni.
(5) Az előző bekezdésekben megszabott bejelentési és nyilvántartási kötelezettség, valamint felülvizsgálati eljárás szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
3. § (1) A közhivatalnok, az orvos, úgyszintén mindazok, akik állásuk, hivatásuk vagy foglalkozásuk körében gümőkóros megbetegedésről tudomást szereznek, e betegség tekintetében titoktartásra kötelesek.
(2) Ha a beteg betegségét nem gyógykezelteti vagy a fertőzés meggátlására vonatkozó orvosi rendelést nem tartja meg, a titoktartás kötelességét nem szegi meg az, aki a betegségről a hatóságot, a munkaadót vagy a beteg részéről fertőzés közvetlen veszélyének egyébként kitett más személyt értesíti.
(3) Az orvosra nézve a titoktartás az előbbi bekezdésben megállapított feltételek hiányában sem kötelező azokkal szemben, akik a beteggel közös háztartásban élnek. Ugyancsak nem kötelezi titoktartás a biztosító intézetekkel szemben az intézet, illetőleg szerv orvosát sem.
(4) A jelen § (1) bekezdésébe foglalt tilalom nem érinti a honvédorvosoknak katonai szabályok alapján fennálló közlési kötelezettségét.
4. § (1) Minden gyermeket kisdedóvódába, gyermek- vagy napközi otthonba való felvételekor, továbbá hatodik, tizedik és tizenötödik életévében is gümőkóros megbetegedés szempontjából orvosi vizsgálatnak kell alávetni.
(2) Az egészségvédelmi szolgálat, a gyermekvédelem, a bábaszolgálat, úgyszintén a kisdedóvodák, népiskolák, középiskolák, középfokú iskolák, végül az általános és szakirányú tanonciskolák nevelő- és oktatószemélyzete és egyéb alkalmazottai körében csak olyan személyeket szabad alkalmazni, akik fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkóros megbetegedésben nem szenvednek. Ilyen alkalmazásban állókat, valamint a magánbábákat ebből a szempontból időközönkint ellenőrízni kell.
(3) Közfogyasztásra szolgáló élelmiszerek és italok, továbbá fogyasztásra szánt élvezeti cikkek, gyógyszerek (szérumok) és tápszerek ipari előállításában, kezelésében vagy forgalombahozatalában, végül a fodrász-, kozmetikai és maniküripar körében csak olyan személyeket szabad alkalmazni, akik fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkóros megbetegedésben nem szenvednek. Ilyen alkalmazásban állókat ebből a szempontból időnkint ellenőrizni kell. Amennyiben az e bekezdésben megjelöltek részére munkakönyvet vagy munkaigazolvány állítanak ki, őket annak kiállítása előtt is meg kell vizsgálni és úgy ennek, mint az időközi vizsgálatnak eredményét a munkakönyvbe vagy munkaigazolványba be kell jegyezni.
(4) A háztartásban alkalmazottakat, akik a háztartásban vagy a család körében javadalmazás fejében rendszeresen és a munkaerejüket egészen vagy túlnyomó részben igénylő személyes szolgálatokat teljesítenek (házvezetőnők, házicselédek, dajkák, nevelők, társalkodók, felolvasók, ápolók stb.), valamint a biztosításra kötelezett bejárókat a fertőzőképes gümőkóros megbetegedés szempontjából időközönkint ellenőrizni kell, a dajkaszolgálatra vállalkozókat pedig e végből minden munkaviszony megkezdése előtt is meg kell vizsgálni. Amennyiben az e bekezdésben megjelöltek részére cselédkönyvet állítanak ki, őket a cselédkönyv kiállítása előtt is meg kell vizsgálni és úgy ennek, mint az időközi vizsgálatnak eredményét a cselédkönyvbe be kell jegyezni.
(5) Fertőzőképes gümőkóros megbetegedés fennforgásának gyanúja esetén kis- és nagyközségben a főszolgabíró, megyei városban a polgármester, törvényhatósági jogú városban a polgármester által megbízott tisztviselő, Budapesten a kerületi elöljáró egyeseknek vagy meghatározott csoportoknak ily megbetegedés szempontjából egészségügyi vizsgálatát rendelheti el. E vizsgálat elrendelésének részletes szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
(6) Az (1)-(4) bekezdésben megállapított ellenőrző orvosi vizsgálatot tüdőbeteggondozó intézet, hatósági orvos vagy tuberkulózis-szakorvosi képesítéssel rendelkező magánorvos, azokban az intézetekben pedig, amelyeknél iskolaorvos van alkalmazva, az iskolaorvos teljesíti. A betegnek talált személy felülvizsgálatot kérhet.
(7) Az ellenőrzési kötelezettség teljesítésének, valamint a felülvizsgálati eljárásnak részletes szabályait a belügyminiszter az érdekelt miniszterekkel, a leventekötelezettség alá esők tekintetében a honvédelmi miniszterrel egyetértően rendelettel állapítja meg.
5. § (1) Ha a 4. §-ban előírt vizsgálaton vagy másként azt állapítják meg, hogy valamely személy oly gümőkóros megbetegedésben szenved, amely a környezetét fertőzés veszélyének teszi ki, az alábbi rendelkezéseket kell alkalmazni:
1. a kisdedóvodába, gyermek- vagy napköziotthonba felvett gyermeket, úgyszintén a népiskola, a középiskola, a középfokú iskola, végül az általános és szakirányú tanonciskola növendékét az óvoda, a gyermek- vagy napköziotthon, illetőleg az iskola látogatásától, valamint a leventéket a leventekiképzésben való részvételtől mindaddig el kell tiltani, míg a 4. § (6) bekezdése értelmében vizsgálatra hivatott orvos vagy a felülvizsgálat eredménye nem igazolja, hogy az illető teljesen meggyógyult, illetőleg hogy betegsége fertőzőképességét elvesztette;
2. a kisdedóvodáknál, a népiskoláknál, a középiskoláknál, a középfokú iskoláknál, az általános és szakirányú tanonciskoláknál a nevelő- és oktatószemélyzet körében rendszeres álláson szolgálatot teljesítő alkalmazottat betegsége, legfeljebb azonban egy év tartamára nem terhes illetményeinek meghagyása mellett szabadságolni kell; ha az egyévi szabadság utolsó hónapjában foganatosított orvosi vizsgálat megállapítása szerint az alkalmazott még fertőzőképes és ha a fertőzés továbbítására lehetőséget nem nyujtó s a gyógyulásra nem káros más szolgálati beosztásban nem alkalmazható, őt az egyévi szabadság elteltét követő hónap első napjától kezdve - amennyiben a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati időt már betöltötte - nyugalomba kell helyezni; ha a nyugalombahelyezettnek fertőzőképessége egy éven belül megszűnik, őt állásába vissza kell helyezni; abban az esetben, ha az alkalmazott az egyévi szabadság leteltének időpontjában a nyugdíjra igényt adó legkisebb szolgálati időt még nem töltötte be, részére az egyévi szabadság leteltét követő hónap első napjától kezdve legfeljebb további egy évre szabadság engedélyezhető; az újabb szabadság tartama alatt az alkalmazottnak a nem terhes illetményei negyven százalékára van igénye; ha az újból szabadságolt alkalmazott fertőzőképessége egy éven belül megszűnik, őt korábbi állásába vissza kell helyezni, ellenkező esetben pedig az újabb egyévi szabadság leteltét követő hó elsejétől kezdve a hatályos ellátási jogszabályok szerint szabályszerű elbánás alá kell vonni; az ideiglenesen nyugalomba helyezett, valamint az egyévi szabadság eltelte után újból szabadságolt alkalmazott állasa egy éven át be nem tölthető, amennyiben azonban arra feltétlenül szükség van, az állással kapcsolatos tennivalók ellátására helyettes, illetőleg kisegítő alkalmazható;
3. az egészségvédelmi szolgálat körében nem rendszeres álláson alkalmazott védőnőket betegségük, legfeljebb azonban egy év tartamára nem terhes illetményeik meghagyása mellett szabadságolni kell; ha a beteg az egyévi szabadság eltelte után még fertőzőképes és őt a fertőzés továbbítására lehetőséget nem nyujtó s a gyógyulásra nem káros más szolgálati beosztásban alkalmazni nem lehet, részére az egyévi szabadság elteltét követő hónap első napjától legfeljebb további egy évre újabb szabadság engedélyezhető, amelynek tartama alatt a nem terhes javadalmazásnak negyven százalékára van igénye; ha az újból szabadságolt védőnőnek fertőzőképessége egy év alatt megszűnik, őt alkalmazásába vissza kell helyezni, ellenkező esetben pedig alkalmazásából minden további jogigény nélkül el kell bocsátani; a rendszeres állásra kinevezett védőnőnél a jelen bekezdés 2. pontjában foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni;
4. a jelen bekezdés 2. pontjában felsorolt nevelő- és tanintézeteknél nem rendszeres állásokon alkalmazott nevelő- és oktatószemélyzet, az egyéb személyzet, továbbá a védőnők kivételével az egészségvédelmi szolgálat és a gyermekvédelem körében nem rendszeres állásokon alkalmazottak, végül a községi (városi) bábák tekintetében a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértően rendelettel intézkedik;
5. a magánbábák gyakorlatukat haladéktalanul beszüntetni kötelesek;
6. közfogyasztásra szolgáló élelmiszerek és italok, továbbá fogyasztásra szánt élvezeti cikkek, gyógyszerek (szérumok) és tápszerek ipari előállításánál, kezelésénél vagy forgalombahozatalánál, végül a fodrász-, kozmetikai és maniküripar körében alkalmazott személyeket az alkalmazásból el kell bocsátani;
7. dajkaszolgálatra felfogadni, illetőleg a már szolgálatban álló személyt ily minőségben továbbra is alkalmazni nem szabad.
(2) Az (1) bekezdés 2., 3., 5-7. pontjaiban felsoroltakat - a dajkák kivételével - korábbi minőségükben újra alkalmazni, illetőleg a jelen §-ban megjelölt foglalkozásokban alkalmazni a jövőben csak akkor szabad, ha a 4. § (6) bekezdése értelmében vizsgálatra hivatott orvos vagy a felülvizsgálat eredménye az (1) bekezdésben megjelölt állapot megszűntét igazolja; dajkák ebben a minőségben a jövőben szolgálatot egyáltalában nem teljesíthetnek.
(3) A belügyminiszter rendelettel állapítja meg azokat az eseteket, amelyekben fertőző gümőkóros személy ugyanolyan megbetegedésben szenvedő csecsemőt kivételesen szoptatásra vállalhat.
6. § (1) A fertőzőképes beteget kényszer útján lehet elkülöníteni, ha alaposan tartani kell attól, hogy a fertőzés a vele közös háztartásban élőkre átterjed vagy ha a beteg a fertőzés meggátlására szolgáló előírásokat nem tartja meg.
(2) A kényszerelkülönítést házielkülönítés vagy a 11. §-ban felsorolt, betegek elhelyezésére szolgáló intézetekben elhelyezés útján a 4. § (5) bekezdésében megjelölt hatóság rendeli el. A határozat fellebbvitelre tekintet nélkül végrehajtható.
(3) A kényszerelkülönítés részletes szabályát a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
7. § A fertőzőképes gümőkóros beteg által rendszeresen használt helyiséget a beteg lakásváltoztatása, gyógyintézetbe szállítása vagy elhalálozása esetében gondosan kitakarítani és fertőtleníteni kell. Elhalálozás esetében az elhalt használati tárgyait (ruha, fehérnemű stb.) is fertőtleníteni kell. A fertőtlenítés részletes szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
8. § (1) Ha a háztartásban vagy a család körében fertőző gümőkórban szenvedő vagy arra gyanús beteg él, háztartási alkalmazottat, bejárót [4. § (4) bekezdés] vagy albérlőt csakis akkor szabad tartani, ha e körülményt a szolgálati szerződés, illetőleg bérleti szerződés megkötésére jogosított fél a háztartási alkalmazottal, bejáróval, illetőleg albérlővel a szerződés megkötése előtt közölte és e közlés megtörténtét az érdekelt sajátkezűleg írt és aláírt, vagy aláírással (kézjeggyel) ellátott és a sajátkezű aláírást két tanú aláírásával igazoló okiratban igazolta. Ipari munkaadó ilyen esetben az e bekezdésben megjelölt eljárás mellett is csupán tizennyolc éven felüli alkalmazottjának adhat lakást vagy élelmezést.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt eljárás mellett sem szabad olyan dajkát felfogadni, aki egyidejűleg saját gyermekét is szoptatja.
9. § (1) Gyermeket csak az fogadhat magához és csak ahhoz lehet dajkaságba adni vagy nevelésre kihelyezni, aki tüdőbeteggondozó intézeti, illetőleg városi vagy községi orvosi (körorvosi) bizonyítvánnyal igazolja, hogy sem maga, sem a vele közös háztartásban élők fertőző gümőkóros megbetegedésben nem szenvednek.
(2) Fertőző gümőkórban szenvedő gyermeket dajkaságba vagy családhoz nevelésre kihelyezni, illetőleg felvenni nem szabad.
(3) A belügyminiszter rendelettel állapítja meg azokat a kivételes eseteket, amikor fertőző gümőkóros csecsemő vagy gyermek ugyanilyen betegségben szenvedő személyhez dajkaságba vagy nevelésre kihelyezhető, illetőleg felvehető.
10. § Az egyes miniszterek a gümőkór terjedésének meggátlása céljából saját ügykörükön belül szükségesnek mutatkozó intézkedéseket a belügyminiszterrel egyetértően - amennyiben szükséges, rendelettel - állapítják meg.
11. § A gümőkór elleni védekezés intézményei: a tüdőbeteggondozó intézetek, az egészségvédelmi szolgálatok, továbbá betegek elhelyezésére a tüdőbetegszanatóriumok, közkórházak, tudományegyetemi klinikák, biztosító intézetek által gümőkóros betegek részére fenntartott kórházak és a tüdőbetegotthonok.
12. § (1) Tüdőbeteggondozó intézeteket állíthatnak fel:
1. az állam,
2. a törvényhatóságok és községek,
3. a biztosító intézetek,
4. az ily célú egyesületek és intézmények.
(2) Azt, hogy a biztosító intézetek hol állíthatnak fel önálló tüdőbeteggondozó intézetet, az érdekelt biztosító intézet meghallgatásával a belügyminiszter esetenkint állapítja meg.
(3) A tüdőbeteggondozó intézetekben a betegvizsgálat ingyenes.
13. § (1) Minden törvényhatósági jogú városban, továbbá minden járás területén - lehetőleg a járás székhelyén - legalább egy tüdőbeteggondozó intézetet kell létesíteni, illetőleg fenntartani. Azokat a megyei városokat, amelyekben külön tüdőbeteggondozó intézetet kell létesíteni, illetőleg fenntartani, a belügyminiszter jelöli ki.
(2) A tüdőbeteggondozó intézetek felállításának feltételeit, számát, úgyszintén, azok székhelyét és működési területét, valamint szervezeti és működési szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
14. § Az egészségvédelmi szolgálatnak a gümőkór elleni védekezés körüli tennivalóit és a tüdőbeteggondozó intézethez való viszonyát a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
15. § (1) A tüdőbetegszanatóriumokban elsősorban olyan gümőkóros betegek nyernek elhelyezést, akiknek gyógykezelésére főképpen erősítő eljárásokat és éghajlati tényezőket használnak.
(2) A közkórházak tüdőbetegosztályaira elsősorban azok a betegek kerülnek, akiken sebészeti beavatkozást kell elvégezni, vagy akik gümőkóron kívül más kórházi ápolást igénylő betegségben is szenvednek. A tudományegyetemi klinikák, valamint a biztosító intézetek által gümőkóros betegek részére fenntartott magánkórházak e tekintetben a közkórházak tüdőbetegosztályaival esnek egy tekintet alá.
(3) A tüdőbetegotthonok elsősorban olyan tüdőbetegek gyógykezelésére szolgálnak, akiknél nem az előző bekezdésekben megjelölt gyógyító eljárásokra van főképpen szükség.
16. § (1) Tüdőbetegotthonokat állíthatnak fel:
1. az állam,
2. a törvényhatóságok és községek,
3. a biztosító intézetek,
4. az ily célú egyesületek és intézmények.
(2) Az állam, a törvényhatóságok és a községek által fenntartott tüdőbetegotthonoknak közkórházi jellegük van. A közkórházakra vonatkozó jogszabályok közül azokat, amelyek a tüdőbetegotthonokra is irányadók, a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
(3) Tüdőbetegotthon felállítását a belügyminiszter engedélyezi. Az engedélyezési eljárás szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
17. § (1) Az állam által fenntartott tüdőbeteggondozó intézetekben, valamint tüdőbetegotthonokban az orvosi szolgálatot szakorvosok látják el.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt orvosokat általában tiszteletdíjas minőségben kell alkalmazni.
(3) Az állami tüdőbeteggondozó intézeti és tüdőbetegotthoni orvosok képesítését, szolgálatát, magángyakorlatát és mellékfoglalkozását a belügyminiszter, járandóságát pedig a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértően rendeletben szabályozza.
18. § (1) A törvényhatóságok és községek által fenntartott tüdőbeteggondozó intézetekben és tüdőbetegotthonokban alkalmazott orvosok illetményeire irányadó szabályokat a belügyminiszter állapítja meg.
(2) A biztosító intézetek által fenntartott tüdőbeteggondozó intézetekben és tüdőbetegotthonokban szolgálatot teljesítő orvosok szolgálati viszonyaira a társadalombiztosítási jogszabályok irányadók.
(3) Az egyesületek és intézmények által fenntartott tüdőbeteggondozó intézetekben és tüdőbetegotthonokban alkalmazott orvosok szolgálati viszonyaira, az egyesület alapszabályai, illetőleg az intézet, valamint a magánjog idevonatkozó szabályai irányadók.
(4) A nem állami tüdőbeteggondozó intézetek és tüdőbetegotthonok orvosainak képesítése tekintetében a belügyminiszter rendelettel intézkedik.
19. § (1) A tüdőbeteggondozó intézetekben az egészségügyi segédszolgálatot egészségügyi védőnők teljesítik.
(2) Az egészségügyi védőnők képesítését, továbbá a tüdőbeteggondozó intézetek és tüdőbetegotthonok nem orvosi-, valamint segédszemélyzete alkalmazásának előfeltételeit, a fegyelmi eljárás kivételével a szolgálat körébe tartozó jogai és kötelességei tekintetében irányadó szabályokat, végül a törvényhatósági és községi nem orvosi-, illetőleg segédszemélyzet járandóságát a belügyminiszter, az állami nem orvosi- és segédszemélyzet járandóságát pedig a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértően állapítja meg. A biztosító intézetek, egyesületek és intézmények nem orvosi- és segédszemélyzetének járandósága tekintetében a 18. § (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezések irányadók.
20. § A törvényhatósági és községi tüdőbeteggondozó intézetekben és tüdőbetegotthonokban rendszeresített álláson alkalmazott orvosoknak és többi személyzetnek fegyelmi ügyeiben a törvényhatósági, illetőleg községi közkórházi személyzet elleni fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályok, a biztosító intézetek által fenntartott tüdőbeteggondozó intézetek és tüdőbetegotthonok orvosai és személyzete elleni fegyelmi eljárásra a vonatkozó társadalombiztosítási jogszabályok, az egyesületek és intézmények orvosai és személyzete elleni fegyelmi eljárás tekintetében pedig az egyesületi alapszabályok, illetőleg az intézeti szabályzatok irányadók.
21. § (1) Ha a tüdőbeteggondozó intézetet az állam állítja fel, az érdekelt városok és községek lakosságuk számához és anyagi erejükhöz mérten az intézet elhelyezéséről - esetleg megfelelő épület biztosítása útján - gondoskodni kötelesek.
(2) Az állam, illetőleg a törvényhatóságok és községek által fenntartott tüdőbeteggondozó intézetek létesítési és fenntartási költségeihez a biztosító intézetek, - feltéve, hogy a 12. § (2) bekezdése alapján önálló gondozóintézet felállítására nem nyertek engedélyt - valamint biztosító szervek abban az arányban kötelesek hozzájárulni, amint a tüdőbeteggondozó intézet működési területének biztosított népességéhez - ideértve az igényjogosult családtagokat is - a tüdőbeteggondozó intézet működési területének népessége viszonylik.
(3) A városok vagy községek által fenntartott tüdőbeteggondozó intézetek fenntartási költségeihez a működési területükbe [13. § (2) bekezdés] tartozó községek is hozzájárulni kötelesek.
(4) A felállítási, illetőleg fenntartási költségekhez hozzájárulás részletes szabályait a belügyminiszter állapítja meg.
(5) A belügyminiszter - az érdekelt miniszterekkel egyetértően évenkint megállapítja azt az összeget, amelyet a biztosító intézeteknek, illetőleg az intézetek egyes biztosítási ágainak, valamint a biztosító szerveknek az illető évben a (2) bekezdésnek megfelelően viselniök kell. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetét hozzájárulásra kell kötelezni azok után az összegek után is, amelyeket az elismert vállalati nyugdíjpénztárak az említett intézet egészségvédő és gyógyító eljárási alapja javára fizettek be.
(6) A belügyminiszter az egyesületek és intézmények által fenntartott tüdőbetegotthonok fenntartási költségeinek részbeni fedezésére a belügyi tárca keretében előirányzott betegápolási hozzájárulásokból átalányt engedélyezhet.
22. § A nem lakóhelyükön légmellkezelésben részesülő szegénybetegek vasúti utazási költségei a kezelést végző intézet részéről megtéríthetők, amennyiben pedig a kezelés helye csupán közúti járművel érhető el, a község terhére természetbeni fuvart kell rendelkezésükre bocsátani. A vasúti utazási költség megtérítésének, valamint a természetbeni fuvar kiszolgáltatásának szabályát a belügyminiszter rendeletben szabályozza.
23. § A gümőkór elleni küzdelem megszervezését és egészséges irányítását, valamint a védekezés szolgálatába állított intézmények központi felügyeletét és ellenőrzését az Országos Közegészségügyi Intézet látja el.
24. § (1) E törvény rendelkezései kiterjednek a vérbajnak, a kankónak, a lágyfekélynek és a lymphogranuloma inguinalenak (a továbbiakban: nemibetegségek) fertőzőképes, vagy fertőzőképességre gyanús eseteire.
(2) E törvény szempontjából nemibetegnek azt kell tekinteni, aki valamely nemi betegségnek fertőzőképes vagy fertőzőképességre gyanús állapotában van.
25. § (1) Aki nemibetegségben szenved és erről tud, vagy aki nemibetegségnek közismert tüneteit önmagán észleli, köteles késedelem nélkül vizsgálat céljából valamely gyakorlatra jogosított orvosnál vagy nemibeteggondozó intézetben, illetőleg más gyógyintézetben jelentkezni.
(2) Amennyiben a vizsgálat nemibetegséget állapít meg, a beteg a fertőzőképesség megszűntéig magát gyógykezeltetni s e végből a kezelőorvos utasítását pontosan betartani köteles.
(3) Az orvos, illetőleg nemibeteggondozó intézet vagy gyógyintézet a nemibetegségben szenvedő személyt betegsége fertőző természetéről, gyógyulása előrelátható időtartamáról, a vele szemben alkalmazható kényszereszközökről és büntetőrendelkezésekről felvilágosítani, továbbá tizennyolcadik évnél fiatalabb kiskorú megbetegedése esetén azt, akit a kiskorú ápolása s gondozása törvény szerint terhel vagy azt magára vállalta, értesíteni köteles.
26. § (1) Ha a nemibeteg a gyógykezelést önkényesen huzamosabb időre megszakítja vagy a gyógykezelésből gyógyulatlanul elmarad a nélkül, hogy a gyógykezelés más helyen való folytatását igazolná, a kezelőorvos, illetőleg a nemibeteggondozó intézet köteles erről a 4. § (5) bekezdésében megjelölt hatóságnak a beteg személyi és kóradatait feltüntető jelentést tenni. A kezelőorvos, illetőleg a nemibeteggondozó intézet, ha az általa kezelt nemibeteg házasodási szándékáról szerez tudomást, vagy ha a beteg a fertőzés eredetére személyi adatokat közöl vele, köteles erről a hatóságnak külön jelentést tenni.
(2) Ha sorozáson vagy leventeköteles orvosi vizsgálatnál az nyer megállapítást, hogy a vizsgált személy fertőzőképes vagy arra gyanús nemibetegségben szenved, az eljáró orvos köteles erről a 4. § (5) bekezdésében megjelölt hatóságot az előző bekezdésben megjelölt módon értesíteni, kivéve, ha a vizsgált személy az eljáró orvosnál igazolja, hogy nemibetegség miatt gyógykezelés alatt áll. A nemibetegségben szenvedő személynek katonai szolgálatból történt elbocsátását az illetékes katonai parancsnokság közli a hatósággal.
(3) A jelentést (értesítést, közlést) zárt borítékban kell a hatóságnak megküldeni.
27. § (1) A 4. § (5) bekezdésében megjelölt hatóság a 26. § értelmében teendő bejelentés alapján vagy e nélkül is, ha alapos gyanú merül fel arra nézve, hogy valaki nemibetegségben szenved, de annak gyógykezeltetését elmulasztja vagy elhanyagolja, a beteget, illetőleg a betegségre gyanús személyt - az illetékes tiszti orvos javaslatára - ajánlott, zárt borítékos meghívóval felhívja, hogy a nemibetegségek elleni védekezés szervei (35. §) közül vizsgálat tartására kijelölt szervnél haladéktalanul - esetleg ismételten is - jelenjék meg.
(2) A kijelölt szerv a vizsgálatot megtartja és a betegség megállapítása esetében a beteget a kötelező gyógykezelésre vonatkozó rendelkezésekre megfelelően figyelmezteti, egyúttal a hatóságot a vizsgálat megtartásáról értesíti.
(3) Amennyiben a vizsgálatra felszólított személy a hatóság felhívásának megismétlés ellenére sem tesz eleget s távolmaradását kellőképpen nem igazolja, a hatóság elővezettetés útján szerez érvényt rendelkezésének.
(4) Ha a vizsgálatra felhívott személy a családfővel közös háztartásban élő vagy élethivatásszerű állandó foglalkozással bíró nő és ezenfelül maga vagy házastársa vagy a családfő állandó lakással rendelkezik, jogában áll a felhívás kézhezvételétől számított huszonnégy órán belül az illetékes hatóságtól azt kérni, hogy a vizsgálatot lakásán tartsák meg. Ha az érdekelt a vizsgálat tartására kijelölt időpontban bármely okból a vizsgálatnak nem veti magát alá, a vizsgálatot harmadik személy akadályozza vagy a vizsgálat a nő lakásán el nem végezhető, vele szemben a hatóság a továbbiakban az (1)-(3) bekezdések értelmében jár el.
(5) A (4) bekezdés alapján lakáson tartott vizsgálatért a vizsgált személy - amennyiben nála nemibetegségnek fertőzőképes vagy arra gyanús állapota nyert megállapítást - díjat köteles fizetni. A díjazás mértékét a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
(6) A belügyminiszter rendelettel állapítja meg azokat a kivételes eseteket, amikor nők vizsgálat céljából a (4) bekezdésben megjelölt esetekben is a kijelölt szervnél való megjelenésre kötelezhetők.
28. § Ha a nemibeteg a 27. § alapján megtartott vizsgálat után sem hajlandó magát rendszeresen kezeltetni, a 4. § (5) bekezdésében megjelölt hatóság kényszerkezelést rendel el. A kényszerkezelést fertőzőképességre gyanús esetekben a nemibetegségek elleni védekezés szerveinek (35. §) igénybevételével járóbeteg-kezelés formájában, fertőzőképes betegeknél pedig, főleg ha életmódjuk vagy foglalkozásuk által másokat veszélyeztethetnek, lehetőleg kórházi zártkezelés útján kell végrehajtani. A hatóság rendelkezésének szükség esetén kényszer útján szerez érvényt.
29. § (1) A közhivatalnok, az orvos, úgyszintén mindazok, akik állásuk, hivatásuk vagy foglalkozásuk körében nemibetegségről tudomást szereznek, titoktartásra kötelesek.
(2) Az orvosra nézve ez a titoktartás nem kötelező azokkal szemben, akiket a nemibeteg közvetlenül veszélyeztethet. Ugyancsak nem kötelezi titoktartás a biztosító intézetekkel, illetőleg biztosító szervekkel szemben az intézet, illetőleg szerv orvosát sem.
(3) A jelen § (1) bekezdésében foglalt tilalom nem érinti a honvédorvosoknak katonai szabályok alapján fennálló közlési kötelezettségét.
30. § (1) Nemibetegek gyógykezelésére orvosnak sajtó útján vagy más módon felkínálkozni, nemibetegeket levelezés útján kezelni, végül a betegeknek közvetlen vizsgálat nélkül önkezelést ajánlani tilos.
(2) Nemibetegségek gyógyítására gyógyszert vagy gyógyászati eljárást csak kifejezetten orvosi és gyógyszerészeti szaklapban vagy kizárólag orvosnak küldött szokásos kereskedelmi nyomtatványban vagy tudományos közlés alakjában szabad hirdetni.
31. § (1) Dajkaszolgálatra felfogadni, illetőleg már szolgálatban álló személyt ily minőségben továbbra is, alkalmazni csak akkor szabad, ha a dajka nemibeteggondozó intézeti, illetőleg városi vagy községi orvosi (körorvosi) bizonyítvánnyal igazolja, hogy nemibetegségben nem szenved.
(2) Ha a háztartásban vagy a család körében nemibetegségben szenvedő vagy arra gyanús beteg él, nem szabad olyan dajkát felfogadni, aki egyidejűleg saját gyermekét is szoptatja.
(3) Az (1) bekezdésben megjelölt dajkavizsgálat részletes szabályait a belügyminiszter állapítja meg.
32. § (1) Gyermeket csak az fogadhat magához és csak ahhoz lehet gyermeket dajkaságba adni vagy nevelésre kihelyezni, aki nemibeteggondozó intézeti, illetőleg városi vagy községi orvosi (körorvosi) bizonyítvánnyal igazolja, hogy sem maga, sem a vele közös háztartásban élők nemibetegségben nem szenvednek.
(2) Nemibetegségben szenvedő gyermeket dajkaságba vagy nevelésre családba adni, illetőleg felfogadni nem szabad.
(3) A belügyminiszter rendelettel állapítja meg azokat a kivételes eseteket, amikor nemibeteg csecsemő vagy gyermek ugyanilyen betegségben szenvedő személyhez dajkaságba vagy nevelésre kihelyezhető, illetőleg felvehető.
33. § (1) A 27., illetőleg 34. § alapján elrendelt vizsgálatoknál a nemibetegség megállapításához szükséges vérsavóvizsgálatot a belügyminiszter által kijelölt intézetek (laboratóriumok) látják el.
(2) Az érdekelt a vérsavóvizsgálati eredmény felülvizsgálatát kérheti. A felülvizsgálást az Országos Közegészségügyi Intézet díjmentesen köteles teljesíteni.
(3) Az előző bekezdésekben megjelölt eljárás részletes szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
34. § A nemibetegségek terjedésének megakadályozhatása céljából a belügyminiszter az ország egész területére vagy annak egy részére, az egész lakosságra vagy a lakosság egy részére kötelező vérsavóvizsgálat végzését, továbbá egyes foglalkozási ágakban minden nemibetegség szempontjából vizsgálat végzését rendelheti el.
35. § A nemibetegségek elleni hatósági védekezés szervei: a nemibeteggondozó intézetek, az intézetek külső működési területén az egészségvédelmi szolgálatok vagy a belügyminiszter által ezzel megbízott orvosok, továbbá a városok és községek e célra alkalmazott nemibeteg-szakorvosai, végül betegek elhelyezésére a közkórházak és a tudományegyetemi klinikák.
36. § (1) Nemibeteggondozó intézeteket állíthatnak fel:
1. az állam,
2. a törvényhatóságok és községek,
3. a biztosító intézetek,
4. az ily célú egyesületek és intézmények.
(2) A nemibeteggondozó intézetekben a betegvizsgálat ingyenes.
(3) Nemibeteggondozó intézetet minden vármegyében annak székhelyén, valamint minden olyan városban vagy községben kell létesíteni, amelyben a lakosok száma a legutolsó népszámlálás adatai szerint a harmincezret meghaladja.
(4) A nemibeteggondozó intézetek felállításának feltételeit, számát, belső és külső működési területét, azok szervezeti és működési szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg. Azt, hogy a biztosítóintézetek hol tarthatnak fenn külön nemibeteggondozó intézetet, az érdekelt biztosító intézet meghallgatásával a belügyminiszter esetenként állapítja meg.
(5) Felhatalmaztatik a belügyminiszter, hogy szükség esetében a (3) bekezdésben megjelölt helyeken kívül is nemibeteggondozó intézet felállítása, illetőleg további fenntartása iránt intézkedhessék.
37. § (1) Nemibeteggondozó intézetet az állam, a törvényhatóságok és a községek közösen is fenntarthatnak.
(2) A biztosító intézetek - amennyiben külön nemibeteggondozó intézetet nem tartanak fenn - és a biztosító szervek az állami, törvényhatósági vagy községi nemibeteggondozó intézet felállítási és fenntartási költségeihez hozzájárulni kötelesek. A költségek a biztosító intézetet, illetőleg a biztosító szervet abban az arányban terhelik, amint a nemibeteggondozó intézet területének biztosított népességéhez - ideértve az igényjogosult családtagokat is - a nemibeteggondozó intézet egész működési területének népessége viszonylik.
(3) A belügyminiszter - az érdekelt miniszterekkel egyetértően - évenkint megállapítja azt az összeget, amelyet a biztosító intézeteknek, illetőleg az intézetek egyes biztosítási ágainak, valamint a biztosító szerveknek az illető évben a (2) bekezdésnek megfelelően viselniök kell. A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetét hozzájárulásra kell kötelezni azok után az összegek után is, amelyeket az elismert vállalati nyugdíjpénztárak az említett intézet egészségvédő és gyógyító eljárási alapja javára fizettek be.
(4) Az (1) bekezdésben megjelölt esetben a nemibeteggondozó intézet fenntartójának azt kell tekinteni, aki a fenntartási költségek nagyobb részét viseli.
38. § (1) A nemibeteggondozó intézet külső működési területén a nemibetegek hatósági gondozását és gyógykezelését az egészségvédelmi szolgálatok vagy a belügyminiszter által megbízott orvosok látják el.
(2) Az olyan városban vagy községben, amelyben a lakosok száma a legutolsó népszámlálás adatai szerint tizenötezernél több, de harmincezret meg nem halad, a belügyminiszter külön nemibeteg-szakorvos alkalmazását rendelheti el.
39. § A nemibeteggondozó intézetek belső működési területén alkalmazott orvosok, védőnők és egyéb segédszemélyzet képesítése, szolgálata, magángyakorlata, mellékfoglalkozása és járandósága tekintetében a 17-20. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
40. § A nemibetegségek elleni védekezés megszervezését és egységes irányítását, a védekezés szolgálatába állított intézmények központi felügyeletét és ellenőrzését az Országos Közegészségügyi Intézet látja el.
41. § (1) Az 1876:XIV. tc. 8. §-a azzal egészíttetik ki, hogy a gyógyászati célra szánt, de erre nem alkalmas anyag, szer vagy készítmény tekintetében is lefoglalásnak van helye. A lefoglalást a belügyminiszter is elrendelheti. A készítő vagy forgalombahozó kérheti, hogy a lefoglalt anyagot, szert vagy készítményt megfelelő átalakítás céljából részére kiadják. Ha a készítő vagy forgalombahozó a kiadást nem kérte vagy ha az átalakítást a meghatározott időben nem végzik el, az anyagot, szert vagy készítményt el kell kobozni.
(2) A részletes eljárási szabályokat a belügyminiszter az iparügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszterrel egyetértően rendelettel állapítja meg.
42. § (1) Az, akit a kiskorú ápolása s gondozása a törvény szerint terhel, vagy aki azt magára vállalata, a tizennyolcadik évnél fiatalabb kiskorút megbetegedés esetén haladéktalanul orvosi segélyben részesíttetni és gyógykezeltetni köteles.
(2) Az (1) bekezdésben megjelölt esetben hét évnél fiatalabb személy gyógykezeléséért az orvosi magángyakorlat körében felszámítható díjnak csak fele követelhető.
(3) Az 1876:XIV. tc. 20. és 21. §-ai hatályukat vesztik.
43. § (1) A magánbába az 1876. évi XIV. tc. 50. §-ának első bekezdésében meghatározott képzettség megszerzése után is csak akkor folytathat gyakorlatot, illetőleg működési helyét csak akkor változtathatja meg, ha arra a működési hely, illetőleg új működési hely kijelölése mellett a jelen § (5) bekezdésének rendelkezése értelmében külön hatósági engedélyt kapott.
(2) A működési engedélyt időlegesen vissza kell vonni, ha a bába
1. a tiszti főorvos megállapítása szerint a gyakorlathoz megkívánt szakismeretekkel kellő mértékben nem rendelkezik,
2. a tiszti főorvos megállapítása szerint a gyakorlat folytatására akár testileg, akár szellemileg ideiglenesen képtelenné vált,
3. a tiszti főorvos megállapítása szerint két éven át gyakorlatot nem folytatott,
4. az 1878:V. tc. 285., illetőleg 286. §-ában meghatározott bűncselekmény miatt vád alá helyeztetett vagy ellene főtárgyalást tűztek ki,
5. az 1876:XIV. tc. 50. §-ának utolsó bekezdése értelmében okleveles szülésznő letelepedése folytán gyakorlatát abbahagyni köteles.
(3) A működési engedélyt véglegesen vissza kell vonni, ha a bába
1. hivatásával összefüggő bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésbüntetésre ítéltetett,
2. a tiszti főorvos megállapítása szerint hivatásából folyó tennivalóinak elhanyagolása miatt a megbízhatóság szempontjából kifogás alá esik,
3. a tiszti főorvos megállapítása szerint a gyakorlat folytatására akár testileg, akár szellemileg véglegesen képtelenné vált.
(4) A működési engedély ideiglenes visszavonása esetében a bába akkor kérhet újra működési engedélyt, ha
1. a (2) bekezdés 1. és 3. pontja esetében a 44. § (5) bekezdésében megjelölt ismétlő tanfolyam sikeres elvégzését igazolja,
2. a (2) bekezdés 2. pontja esetében testi vagy szellemi képességének visszanyerését a tiszti főorvos megállapítja,
3. a (2) bekezdés 4. pontja esetében jogerősen felmentették vagy ügyében az eljárást megszüntették,
4. a (2) bekezdés 5. pontja esetében törvényes határidőn belül bábaoklevelet szerzett.
(5) A működési engedély megadása és visszavonása kérdésében elsőfokon a tiszti főorvos meghallgatásával a törvényhatóság első tisztviselője határoz.
(6) A törvényhatóság első tisztviselője a működési engedély megadását vagy visszavonását a belügyminiszternek bejelenteni és az engedély megadását a bába oklevelére rávezetni köteles.
(7) Az a bába, akinek működési engedélyét véglegesen visszavonták, ilyen gyakorlat folytatására más helyen sem kaphat engedélyt.
(8) A bába tényleges működését bábanaplójával, a tiszti főorvos előtt kétévenkint igazolni köteles.
(9) Az 1876:XIV. tc. 159. § első bekezdése d) pontjának és az 1896:XXVI. tc. 46. §-a 1. pontjának a bábákra vonatkozó rendelkezései hatályukat vesztik.
(10) A jelen törvény hatálybalépése időpontjában gyakorlatot folytató magánbába, amennyiben működését tovább folytatni kívánja, köteles a hatálybalépéstől számított három hónapon belül az e § (1) bekezdésében megjelölt hatósági engedélyt kérni. A kérelem jogerős elintézéséig a bába gyakorlatát tovább folytathatja. Az a bába, aki az előírt határidőn belül működési engedély iránti kérelmet nem terjesztett elő vagy akinek kérelmét jogerősen megtagadták, többé bábagyakorlatot nem folytathat.
(11) A jelen § nem érinti azt a lehetőséget, amelyet az 1876:XIV. tc. 50. §-ának utolsó bekezdése a bábaoklevél megszerzésére biztosít.
44. § (1) Az 1908:XXXVIII. tc. 27. §-ának első bekezdése azzal egészíttetik ki, hogy a város, illetőleg a legutóbbi népszámlálás adatai szerint tízezernél nagyobb lélekszámú község nem köteles hatósági bábát alkalmazni akkor, ha a szülésznői tennivalók ellátásáról magánbábák esetenkinti díjazása útján megfelelően gondoskodik.
(2) Az 1908:XXXVIII. tc. 27. §-ának negyedik bekezdése akként módosul, hogy a belügyminiszter több községet, amely legfeljebb négy kilométeres körzeten belül fekszik és amelynek lakossága együttesen 2000-nél nem nagyobb, a törvényhatóság első tisztviselőjének meghallgatásával okleveles bába tartására kötelezett bábakörbe oszthat.
(3) Az 1908:XXXVIII. tc. 29. §-a utolsó bekezdésének első mondata akként módosul, hogy az okleveles bábát a bábakörbe osztott községek képviselőtestületei együttes gyűlésen választják.
(4) Az 1908:XXXVIII. tc. 31. §-ának első bekezdése akként módosul, hogy a nem szegény szülőnőknek nyujtott bábai segély díjazásának mértékét a belügyminiszter állapítja meg.
(5) Az 1908:XXXVIII. tc. 33. §-a akként módosul, hogy a belügyminiszter a hatósági- és magánbábákat ismétlő-, illetőleg továbbképző tanfolyam hallgatására és vizsga letételére kötelezheti.
(6) A hatósági bábák illetményeit a belügyminiszter állapítja meg.
(7) Az 1908:XXXVIII. tc. 30 §-ának első és második bekezdése, valamint az 1928:II. tc. 1. §-ának a községi bábák járandóságára vonatkozó rendelkezése hatályát veszti.
45. § (1) Az 1876:XIV. tc. 134. §-a azzal egészíttetik ki, hogy új gyógyszertár felállításának szükségességét a törvényhatóság meghallgatása után a belügyminiszter hivatalból is megállapíthatja.
(2) Új gyógyszertár felállítását a belügyminiszter országos pályázat alapján engedélyezi.
(3) Az 1876:XIV. tc. 134. §-ának utolsó bekezdése hatályát veszti.
46. § (1) Az 1876:XIV. tc. 135. §-ának második bekezdése akként módosul, hogy az orvost ott, ahol nyilvános gyógyszertár nem működik, kézi gyógyszertár tartására a törvényhatóság első tisztviselőjének meghallgatásával a belügyminiszter jogosítja fel.
(2) Az 1876:XIV. tc. 135. §-ának utolsó bekezdése, valamint 157. §-a h) pontjának a kézi gyógyszertár engedélyezésére vonatkozó rendelkezése hatályát veszti.
47. § Az 1925:XXXI. tc. 2. §-ának második bekezdése azzal egészíttetik ki, hogy az Országos Közegészségügyi Intézetnek feladatkörébe tartozik az egészségvédelmi munkák irányításában a belügyminiszter utasítása szerinti közreműködés és a gyógyszertárakban tartott, illetőleg készített gyógyszereknek, sebészeti kötözőszereknek és egyéb készítményeknek minőség, készítés és eltartás szempontjából való vizsgálata, valamint az ezzel összefüggő törvényes rendelkezések megtartásának ellenőrzése. A vizsgálati eljárás részletes szabályait a belügyminiszter rendeletben állapítja meg.
48. § A belügyminiszter felhatalmazást nyer, hogy a fertőző- és egyéb betegségekkel kapcsolatban szükséges laboratóriumi vizsgálatokat végző magánintézetek ellenőrzését rendeleti úton szabályozhassa.
49. § (1) Az 1936:IX. tc. 15. §-a azzal egészíttetik ki, hogy az Országos Közegészségügyi Tanács elnöke, másodelnöke, titkára és kinevezett tagjai első kinevezésük alkalmával - mielőtt működésüket megkezdenék - a belügyminiszter vagy helyettese előtt a következő fogadalmat teszik: „Én N. N. fogadom, hogy mint az Országos Közegészségügyi Tanács elnöke (másodelnöke, titkára, kinevezett tagja) a reám bízott tennivalókat legjobb tudásom szerint, lelkiismeretesen teljesítem és a hivatalos titkot megőrzöm”. A kinevezett tag, ha elnökké vagy másodelnökké nevezik ki, nem tesz új fogadalmat. A fogadalomtételről jegyzőkönyvet kell felvenni.
(2) Az Országos Közegészségügyi Tanácsnak ezidőszerint működő elnöke, másodelnöke, titkára és kinevezett tagjai a jelen törvény hatálybalépésétől számított harminc napon belül kötelesek a fogadalmat letenni.
50. § A büntetőtörvények alkalmazása szempontjából testi sértésnek kell tekinteni azt is, ha valaki mást szándékosan vagy gondatlanul nemibetegséggel megfertőz. Ha a cselekményt házastárs sérelmére követték el, büntető eljárásnak az 1878:V. tc. 302. §-a szerint büntetendő súlyos testisértés bűntette vagy vétsége esetében is csak a sértett fél indítványára van helye.
51. § Aki hivatásánál, állásánál vagy foglalkozásánál fogva valakinek gümőkóros vagy nemi megbetegedéséről tudomást szerez és ezt az 1878:V. törvénycikk 329. §-a, valamint a jelen törvény 3. §-a (2) és (3), illetőleg 29. §-a (2) bekezdésének esetein kívül mással közli, vétséget követ el és büntetése három hónapig terjedhető fogház. Ez a vétség magánindítványra üldözhető.
52. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással kell büntetni:
1. azt, aki a 2. § (2) és (3) bekezdésében, illetőleg a hivatkozott § (5) bekezdése alapján kiadott rendeletben megszabott bejelentési kötelezettséget megszegi vagy annak megszegésében közreműködik;
2. a magánbábát, aki az 5. § (1) bekezdésének 5. pontjában foglalt tilalom ellenére gyakorlatot folytat;
3. azt, aki az 5. § (1) bekezdésének 6. pontjába, illetőleg ugyanennek a §-nak (2) bekezdésébe foglalt rendelkezés megszegésével közfogyasztásra szolgáló élelmiszerek és italok, továbbá fogyasztásra szánt élvezeti cikkek, gyógyszerek (szérumok) és tápszerek előállításánál, kezelésénél vagy forgalombahozatalánál, a fodrász-, kozmetikai és maniküripar körében fertőzőképes vagy arra gyanús gümőkóros beteget alkalmaz, illetőleg ilyen beteget az alkalmazásból nem bocsát el;
4. azt, aki az 5. § (3) bekezdése alapján kiadott rendelettel megállapított esetek kivételével ugyanennek a §-nak (1) bekezdése 7. pontjába, illetőleg (2) bekezdésébe vagy a 31. § (1) bekezdésébe foglalt tilalom ellenére dajkaszolgálatra jelentkezőt ily minőségben felfogad, illetőleg már szolgálatban állót ily minőségben továbbra is alkalmaz;
5. azt, aki a 6. § (2) bekezdése alapján elrendelt házi elkülönítésnek az ugyanezen § (3) bekezdése alapján kibocsátandó rendeletben megállapított szabályait be nem tartja;
6. azt, aki a 8. § rendelkezéseinek megszegésével háztartási alkalmazottat, bejárót, albérlőt felfogad, illetőleg ipari alkalmazottjának lakást vagy élelmezést ad;
7. azt, aki a 9. § (3) bekezdése, illetőleg a 32. § (3) bekezdése alapján kiadott rendelettel megállapított esetek kivételével a 9. § (1) bekezdésében, illetőleg a 32. § (1) bekezdésében megszabott rendelkezés megszegésével gyermeket magához fogad, illetőleg dajkaságba ad vagy nevelésre kihelyez;
8. azt, aki a 9. § (3) bekezdése, illetőleg a 32. § (3) bekezdése alapján kiadott rendelettel megállapított esetek kivételével a 9. § (2) bekezdésébe, illetőleg a 32. § (2) bekezdésébe foglalt tilalom ellenére fertőző gümőkórban, illetőleg nemibetegségben szenvedő gyermeket dajkaságba ad vagy nevelésre családba kihelyez, avagy ilyen gyermeket dajkaságba, illetőleg nevelésbe felvesz, vagy végül ily betegsége tudatában dajkaszolgálatra vállalkozik vagy abban továbbra megmarad;
9. azt, aki a 25. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben és az abban foglalt utasítás szerint késedelem nélkül vizsgálatra nem jelentkezik;
10. azt, aki a 25. § (1) bekezdésében előírt vizsgálatra nem a saját neve alatt jelentkezik;
11. azt, aki a 25. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések ellenére magát nem gyógykezelteti és a kezelőorvos utasításait be nem tartja;
12. azt, aki a 27. § (1) bekezdése rendelkezésének megszegésével a hatóság felhívása ellenére a kijelölt szervnél vizsgálatra haladéktalanul nem jelentkezik;
13. az orvost, aki a 30. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megszegésével nemibetegségek gyógykezelésére sajtó útján vagy más módon felkínálkozik, nemibetegségeket levelezés útján kezel vagy a betegnek közvetlen vizsgálat nélkül önkezelést ajánl;
14. azt, aki a 30. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés megszegésével gyógyszert vagy gyógyászati eljárást hirdet;
15. azt, aki dajkát a 31. § (2) bekezdése rendelkezéseinek megszegésével fogad fel;
16. a magánbábát, aki a 43. §-ban foglalt rendelkezések megszegésével bábagyakorlatot folytat.
53. § Amennyiben a cselekmény súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és pénzbüntetéssel kell büntetni:
1. azt a munkaadót, aki a 2. § (1) bekezdésében, illetőleg a hivatkozott § (5) bekezdése alapján kiadott rendeletben megszabott bejelentési kötelezettségét megszegi vagy annak megszegésében közreműködik;
2. azt, aki a 7. §-ban foglalt rendelkezések megszegésével fertőzőképes tüdőbeteg által rendszeresen használt helyiséget a beteg lakásváltoztatása, gyógyintézetbe szállítása vagy a beteg elhalálozása esetén gondosan ki nem takaríttat és nem fertőtleníttet, továbbá azt, aki a beteg elhalálozása esetén annak használati tárgyát (ruha, fehérnemű stb.) egyáltalában nem, vagy a hivatkozott § alapján kiadott rendelet előírásától eltérő módon fertőtlenítteti;
3. azt, aki a 42. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés megszegésével a kiskorúnak orvosi segélyben részesíttetését és gyógykezelését elmulasztja.
54. § Az 1879:XL. tc. 81. §-ában meghatározott kihágás büntetése két hónapig terjedhető elzárás.
55. § Az ebbe a törvénybe ütköző kihágások miatt az eljárás a közigazgatási hatóságnak, mint rendőri büntetőbíróságnak a hatáskörébe tartozik. Harmadfokon a belügyminiszter ítélkezik.
56. § Az 1907:XLV. tc. 28. §-ának második bekezdése azzal egészíttetik ki, hogy a gazdasági cselédnek és az éves, illetőleg állandóan alkalmazott szegődményes cseléd vele élő feleségének szülése esetén a szolgálatbalépés tizenötödik napja után a bába részére szükséges fuvart a gazda köteles rendelkezésére bocsátani.
57. § (1) A betegség esetére biztosítottakat és igényjogosult családtagjaikat (1927:XXI. tc. 32. §) a biztosító intézet (1927:XXI. tc. 92. és 93. §) gümőkóros megbetegedés esetében tüdőbetegotthonba utalhatja, abban az esetben pedig, ha a tüdőbetegotthonban ápolás szükséges, a beteget tüdőbetegotthonba utalni köteles.
(2) Az 1927:XXI. tc. 47. és 48. §-ának, valamint az ezt kiegészítő és módosító jogszabályoknak alkalmazása szempontjából a tüdőbetegotthon a közkórházzal egy tekintet alá esik.
(3) A biztosító intézet a betegség esetére biztosítottak igényjogosult családtagjait tüdőbetegszanatóriumba is beutalhatja. A kérelem tekintetében a biztosító intézet jogorvoslat kizárásával végérvényesen határoz. A családtagok után felmerült szanatóriumi ápolási költség a biztosító intézetet legfeljebb négy héten át terheli, feltéve, hogy a beteget a biztosító intézet egy éven belül utalta be.
(4) Az 1927:XXI. tc. 31. §-a (1) bekezdésének 12. pontja és 47. §-a (1) bekezdésének második mondata hatályát veszti.
(5) Az öregségi, rokkantsági, özvegységi és árvasági biztosításban az egészségvédő és gyógyító eljárás tüdőbetegotthonban ápolással is lefolytatható.
58. § (1) A belügyminiszter megszüntetheti a biztosító intézetek tüdőbeteg-szakrendeléseit azokon a helyeken, ahol az állam, a törvényhatóság, a község vagy a biztosító intézetek tüdőbeteggondozó intézeteket létesítenek, illetőleg tartanak fenn.
(2) Amennyiben a tüdőbeteg-szakrendelésen alkalmazott biztosító intézeti orvost az állam, a törvényhatóság, a község vagy a biztosító intézet az általa létesített, illetőleg fenntartott tüdőbeteggondozó intézetben orvosként alkalmazza, a tüdőbetegszakrendelésen alkalmazására vonatkozó szerződése az újabb alkalmazás napjával megszűnik.
(3) A belügyminiszter megszüntetheti annak a tüdőbeteg-szakrendelésen alkalmazott biztosító intézeti orvosnak a szerződését is, aki tüdőbeteggondozó intézeti alkalmazását az alkalmazásról szóló okirat kézbesítésétől számított tizenöt nap alatt el nem fogadja.
(4) A jelen § (2) és (3) bekezdésében foglalt esetekben az orvosnak sem felmondási időre, sem végkielégítésre vagy kártérítésre igénye nincs.
59. § A belügyminiszter rendelettel állapítja meg a biztosítási szolgáltatásokra vonatkozó eljárási szabályokat arra az esetre, ha a biztosítottnak, illetőleg igényjogosult családtagjának szakkezelése tüdő- vagy nemibeteggondozó intézetben történik.
60. § (1) A tüdő- és nemibeteggondozó intézet orvosa a kezelése alatt álló biztosítóintézeti igényjogosult részére az illetékes biztosító intézet terhére gyógyszert rendelhet; a gyógyszer rendelésénél a gondozó intézet orvosa a biztosító intézetre érvényes gyógyszerrendelési útmutatót betartani köteles.
(2) Az előző bekezdés alapján rendelt gyógyszerek kiszolgáltatása és ezek árának hitelezése tekintetében a biztosító intézetek orvosainak vénye alapján rendelt gyógyszerekre vonatkozó szabályok irányadók.
(3) A gyógyszerrendelésnél követendő részletes eljárási szabályokat a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
61. § Azt, hogy a Magyar Szent Koronához visszatért kárpátaljai területen hol kell nemibeteggondozó intézetet felállítani, a belügyminiszter állapítja meg.
62. § (1) A jelen törvény 2. §-a (2)-(5) bekezdésének, 13., 14., 17-22. §-ának, 36. §-a (3)-(5) bekezdésének, 37-39. §-ának, valamint 44. §-a (6) bekezdésének rendelkezései Budapest székesfővárosra nem vonatkoznak, a tüdőbeteggondozó és nemibeteggondozó intézetek számát azonban a székesfővárosra nézve is a belügyminiszter állapítja meg.
(2) Budapest székesfővárosra nézve a jelen törvény 2. §-a (2)-(4) bekezdésében megszabott bejelentésnek és nyilvántartásnak szabályait a 2. §-ban foglaltak figyelembevételével a polgármester állapítja meg.
63. § (1) A jelen törvény nem érinti a belügyminiszternek a prostitúció szabályozására vonatkozóan az 1876:XIV. tc. 91. §-ában megállapított hatáskörét.
(2) A belügyminiszter az előző bekezdésben említett hatáskörben kibocsátott rendeletében az ott meghatározott kihágások büntetését két hónapig terjedhető elzárásban állapíthatja meg.
64. § (1) A jelen törvény hatálybalépésének napját a belügyminiszter állapítja meg; a hatálybalépéssel egyidejűleg az ezzel ellenkező jogszabályok, így különösen az 1876:XIV. tc. 89. §-ának első bekezdése a gümőkórt és a bujakórt illetően, továbbá második bekezdése, valamint a 90. §-a hatályukat vesztik.
(2) A belügyminiszter a törvény egyes rendelkezése hatálybalépésének napját általában vagy az ország területének egyes részeire nézve eltérően állapíthatja meg.
(3) A jelen törvényt a belügyminiszter, illetőleg az illetékes miniszter a belügyminiszterrel egyetértően hajtja végre.
