1940. évi XXXVII. törvénycikk indokolása

a büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről * 

Részletes indokolás

Az 1. §-hoz

A javaslat arra törekszik, hogy különösen méltányos esetekben lehetőleg már előzetesen feleslegessé tegye a jogkövetkezmények megszüntetésére irányuló eljárást. Ezt kívánatossá teszi az az érdek, hogy az igazságügyi hatóságokat lehetőleg mentesítsük a bírói megszüntetési eljárás terhétől, a régi bűncselekményének súlya alatt szenvedő elítéltet pedig megkíméljük az eljárással múlhatatlanul egybekötött megszégyenítéstől.

I. A fiatalkorban, azaz a tizenkettedik év betöltése után, de a tizennyolcadik év betöltése előtt elkövetett cselekmény tartósan megbélyegző hatását részben már a hatályos büntetőjogunk is tagadásba veszi azzal, hogy erre az esetre a Bn. 17. §-ának második bekezdése kizárja a hivatalvesztés és a politikai jogok gyakorlatától felfüggesztés kimondását. A javaslat felfogása szerint ugyanezt az elvet kell alkalmazni az elítélésnek a büntető törvényen kívülálló jogfosztó következményeire is.

E tekintetben nem tesz a § megkülönböztetést a szerint, hogy a fiatalkorúval szemben milyen intézkedést alkalmaztak. Nem veszi ki azokat az eseteket sem, amelyekben a bíróság nem szorosan vett nevelő, hanem egyúttal büntető jellegű intézkedést, így dorgálást, fogházat, államfogházat, elzárást vagy - kivételesen - pénzbüntetést alkalmazott. Ugyanis az intézkedés megválasztásának egyetlen szempontja nem az elkövetett cselekmény tárgyi súlya, hanem a fiatalkorú terhelt várható jövőbeli magaviseletének mérlegelése és erkölcsi fejlődésének érdeke. Ehhez képest nincs kizárva, hogy éppen azért esik a választás úgynevezett büntetésszerű, az 1913:VII. tc. (Fb.) 31. §-a második bekezdése értelmében ítélettel kimondandó intézkedésre, mert nincs szükség a fiatalkorú gyökeresebb erkölcsi átalakítására, hanem csak a büntetés végrehajtásában rejlő komoly intelemre.

Egyébként a Bn. 17. §-ának utolsó bekezdése a hátrányos jogkövetkezmények legsúlyosabbika a hivatalviselési képesség elvesztése tekintetében megállapítja, hogy azt sem a dorgálás, sem a próbárabocsátás, sem a javítónevelés nem vonhatja maga után, bárminő bűncselekményért rótták is ki.

Fogházbüntetésnek fiatalkorúval szemben való alkalmazása esetében kérdéses lehet: helyénvaló-e a hátrányos következményeknek kivételt nem ismerő kirekesztése. Különösen arra tekintettel, hogy a Bn. 26. §-a szerint fogházbüntetést akkor kell megállapítani, „ha szigorúbb intézkedésre van szükség”. Azonban tekintetbe kell venni, hogy a fiatalkorúak fogházbüntetése is csak a fiatalkorú erkölcsi átalakítása érdekében, a célszerűséghez képest megválasztott rendszabályok egyike, - hogy esetleg éppen azért alkalmazzák javítónevelés helyett, mert a fiatalkorú nincs romlás veszélyének kitéve és nem indult züllésnek - és hogy a javítóneveléssel együttesen is alkalmazást nyerhet és a fiatalkorú szabadságelvonásának tartamát esetleg éppen a Bn. 28. §-a vagy a Fb. 54. §-a értelmében elrendelt utólagos javítónevelés hosszabbítója meg. Valójában pedig a fiatalkorúak fogházának is az a legfőbb, intézményes célja, hogy az odautaltakat minél bensőségesebb ráhatással hasznos polgárokká nevelje.

Ehhez képest a § nem látta okát annak, hogy a fogházbüntetésre ítélt fiatalkorút más szemmel tekintse, mint például a gyökeres erkölcsi átalakításának érdekében javítónevelő intézetbe utaltat. Mindkét csoportbelire, éppúgy, mint a bűncselekményt elkövető többi fiatalkorúra egyaránt áll az a mindennél magasabb jogpolitikai szempont, hogy elsősorban a társadalomba beilleszkedésük útját kell egyengetni és bennük az ehhez szükséges önbizalmat felkelteni.

A fiatalkorban elkövetett bűncselekmény miatt történt elítélés tekintetében megállapított mentesítés alól kivételt tesz a javaslat arra az esetre, ha a cselekmény katonai bűntett vagy az 1930:III. tc. 60. §-ában, illetőleg az 1934:XVIII. tc. 2. és 3. §-ában meghatározott és a katonai büntetőbíróság kizárólagos hatáskörébe (1930:III. tc. 98. §) tartozó hűtlenség bűntette. Ennek a kivételes rendelkezésnek a felvételét az tette szükségessé, hogy a katonai bűntettek, valamint a hűtlenség bűntettének az említett eseteiben a fiatalkorú cselekménye az 1930:II. tc. 49. §-a, illetőleg az 1930:III. tc. 87. §-a értelmében nem minősül vétséggé és a fiatalkorúval szemben a törvényben megállapított legsúlyosabb büntetések - így a halálbüntetés is - alkalmazást nyerhet. Azaz katonai szolgálati és fegyelmi érdekekből, úgyszintén az állam biztonsága érdekében is a törvény a fiatalkort a büntetés kiszabásánál csupán enyhítő körülményként veszi figyelembe és így elesnek annak indokai is, hogy a fiatalkorút a büntető ítélethez fűződő és a büntető törvényen kívüli hátrányos jogkövetkezmények alól mentesítsük. A katonai vétségek tekintetében, valamint minden egyéb olyan bűncselekmény tekintetében, amely az 1930:II. tc. 44. §-a, illetőleg az 1930:III. tc. 87. §-a értelmében a fiatalkorúval szemben vétséggé minősül: a mentesítés a katonai büntetőbíráskodás körében is természetszerűleg hatályosul.

2. Vannak olyan csekély súlyú bűncselekmények, amelyek a társadalom értékelése szerint vonják maguk után a becsület csorbulását, vagy amelyek az elkövetés körülményeinél fogva, így különösen az elítélt egyénisége és személyi körülményei folytán kivételes elbírálást érdemelnek. Ezekben az esetekben az elítéléshez fűződő büntető törvényen kívüli hátrányos jogkövetkezmények az elítélt egyéni körülményeihez képest és a büntetés súlyához viszonyítva az igazságos megtorlás elveivel ellentétben álló aránytalanul súlyos bajt és szenvedést jelentenek.

Lehet, hogy a cselekmény nyilvánvalóan alkalmi eltévelyedése különben megbízható jellemű személynek, - lehet, hogy a rendszerint aljas indokból, például nyereségvágyból elkövetni szokott bűncselekményt valaki kivételesen önzetlen, erkölcsi szempontból menthető okból követi el, - lehet, hogy a bűncselekmény elkövetésében a bűnre hajtó külső tényezők összejátszásának volt döntő szerepük stb. Mindezt legközvetlenebbül az a bíróság ítélheti meg, amelyik a büntető üggyel foglalkozik, amely előtt tehát a tényállás minden részlete kitárul. Ugyanez a bíróság előre láthatja azt is, hogy a méltányos elbánásra érdemes elítéltet a büntetésen kívülálló jogkövetkezmények különös súllyal fogják érni, talán életpályájáról fogják kizökkenteni s a bizonytalanságba vagy az elkerülhetetlenül lesüllyedésbe taszítani.

A kifejtettek értelmében a javaslat meghatározott előfeltételek fennállása esetében feljogosítja a bíróságot arra, hogy a hátrányos jogkövetkezmények bekövetkezését előre kizárja.

Az előzetes bírói mentesítés feltétele a § második bekezdése értelmében az, hogy a cselekmény csekély súlyú és erkölcsi szempontból menthető legyen, továbbá az elítélt egyénisége kellő alapot nyujtson annak feltevésére, hogy a jövőben nem követ el újabb bűncselekményt. A javaslat felfogása szerint abban az esetben, amidőn a bíróság az 1928:X. tc. 4. §-ának alkalmazásán kívül csupán pénzbüntetést szabott ki, a cselekményt rendszerint csekély súlyúnak kell tekinteni. A túlzott enyheségre való esetleges hajlamot kellően ellensúlyozza, hogy a bíróság az idevágó elhatározását köteles lesz részletesen megindokolni s ez ellen a rendelkezés ellen is van helye perorvoslatnak.

A mentesítést természetszerűleg nemcsak a kir. bíróság vagy katonai bíróság, hanem a rendőri büntetőbíróság is kimondhatja.

A bíróság azonban nem mérlegelheti mindig s nem értheti át mindazokat a különös kellékeket, amelyeket egyes hivatások vagy foglalkozások szempontjából az egyes személyek helyzete, állása, munkaköre tekintetében az életviszonyok megkövetelnek. Ezek esetleg - kivételesen - elengedhetetlenül megkívánhatják a minden szemrehányáson felülemelkedő szilárd jellemnek, az átlagost messze felülmúló megbízhatóságnak követelményét. Ehhez képest a § harmadik bekezdése az illető hivatási ág érdekeinek gondozására jogszabállyal feljogosított hatóságot továbbra is meghagyja abban a jogkörében, hogy a hivatás vagy a foglalkozás - ideértve az iparűzést is - gyakorlatából a bűncselekményt elkövető személyt, az eset önálló megítélése alapján belátása szerint zárhassa ki. Akkor is, ha a büntető bíróság általánosságban a hátrányos jogkövetkezmények alól való mentesítést látta megokoltnak. De az említett hatóság természetesen csak egy bizonyos, az illető hatóság ügykörébe eső szempontból korlátozhatja a mentesítő bírói rendelkezés érvényesülését, a mentesítésnek minden más téren továbbra is hatályosulni kell. Az említett hatóságra a kizárás kimondása ezentúl sohasem lesz kötelező, akkor sem, ha jogszabály eddig kivételt nem ismerő módon rendelte el a joghátrány alkalmazását. Azaz, a hatóságnak mindenkor szabad keze lesz abban a tekintetben: el kíván-e térni a büntetőbírói határozat felfogásától, amit bizonyára csak kivételes esetben fog megtenni. A gyakorlati szempontból leginkább figyelmet érdemlő esetben, az iparűzési jog elvonása esetében (1936:VII. tc. 19. §) a közigazgatási hatóság eddig is diszkrecionális jogot gyakorolt.

A 2. §-hoz

A bíróság a Bn. 1. §-a és az 1930:XXXIV. tc. 124. §-a szerint vétség miatt három hónapot meg nem haladó tartamban kiszabott fogházbüntetések és a pénzbüntetésnek, a Bn. 8. §-a szerint pedig a kihágás miatt egy hónapot meg nem haladó tartamban kiszabott elzárásbüntetésnek és a pénzbüntetésnek végrehajtását felfüggesztheti. A felfüggesztés vétség esetében háromévi, kihágás esetében egyévi próbaidőre történik, mégpedig mindig valamely különös méltánylást érdemlő okból és akkor, ha ettől az intézkedéstől az elítélt magaviseletére egyéniségének, életviszonyainak és az eset összes többi körülményeinek figyelembevételével kedvező hatást lehet várni.

A javaslat felfogása szerint az adott esetben az elítélt javára fennálló és a különös méltánylást maga után vonó ok az elítéltnek a büntetés fogalmi körén kívül eső jogkövetkezmények alól való mentesítését is indokolja. Az elítélt jövőbeli magaviseletére pedig különösen kedvező hatást lehet várni attól, ha a társadalmi munkában való részvételét elítéltetésének fentebb említett jogkövetkezményei nem akadályozzák. A „próbaidő” pedig akkor töltheti be hivatását, ha próbául szolgál arra, hogy az elítélt nem csupán a kirótt büntetés kiállása alól, hanem az elítéléshez fűződő egyéb hátrányos jogkövetkezmény alól való mentesítését is megérdemli.

A próbaidő alatt az elítélt ellen indult bűnvádi eljárás tekintetében a Bn. 4. §-a akként különböztet, hogy ha az új eljárás folyamán a bíróság őt bűntett miatt ítéli el, vagy szándékos vétség miatt ellene fogházbüntetést állapít meg, a felfüggesztett büntetést is végre kell hajtani. Ebben az esetben a hátrányos jogkövetkezmények nem szűnnek meg. Az elítélés egyéb eseteiben, - tehát gondatlanságból elkövetett vétség, valamint szándékos vagy gondatlan kihágás eseteiben - úgyszintén a magánindítvány visszavonása folytán bekövetkezett felmentés esetében a bíróságnak mérlegelési szabadsága van és az eset körülményeinek méltatásával határoz a felől, hogy a felfüggesztett büntetést végre kell-e hajtani vagy sem. Ezekben az esetekben fel kell tenni, hogy az elítélt egyéniségre vonatkozó azok a körülmények, amelyek figyelembevételével a bíróság a felfüggesztett büntetés végrehajtását elrendelte vagy azt mellőzte: a hátrányos jogkövetkezmények fennmaradását, illetőleg megszűnését is megokolják, a nélkül, hogy e tárgyban külön bírói határozatra lenne szükség.

A 3. §-hoz

Ha az 1. és a 2. §-ban meghatározott esetek nem állanak fenn, a hátrányos jogkövetkezményeket csak külön, utólagos bírói eljárással lehet megszüntetni. Az általános indokolásban már kiemeltem a javaslatnak azt az alapvető elvi szempontját, hogy a puszta időmúlásnak még nem lehet rehabilitáló hatása, hanem csak az egyéni érdemesség és a társadalmi alkalmasság gondos megvizsgálásán alapuló bírói határozat mentesítheti az elítéltet.

A bírói rehabilitáció köréből a javaslat csak a legsúlyosabb bűntettek elkövetőit és a megrögzött bűntetteseket rekeszti ki. Azaz azokat, akiket halálra, életfogytig tartó fegyházra, tíz évet meghaladó fegyházra vagy börtönre ítéltek, avagy - tekintet nélkül a megállapított legrövidebb tartamra - szigorított dologházba utaltak. Akivel szemben ilyen súlyos büntetést állapítottak meg és aki - az ilyen esetek legtöbbjében - hosszú éveket töltött bűntettesek környezetében, azzal szemben a társadalomnak állandó óvatossága feltétlenül megokolt. Ilyen mult emlékének eltörlésére még a javaslat által tervezett bírói eljárás sem nyujthat megnyugtató biztosítékot. Egészen kivételes esetekre pedig itt is nyitva áll az államfői kegyelem útja (18. §).

A 4. §-hoz

A jogkövetkezmények megszüntetésének pozitív feltételeit a 4. §, akadályait pedig a 6. § tartalmazza, míg az 5. § a bírói eljárás vezető elvéül a minden irányú egyéniesítést jelöli meg.

Az egyes esetek egyéniesítő elbírálásának csak akadálya lenne, ha a javaslat túlszorosan megszabott feltételeket kívánna meg az eljárás megindításához, illetőleg eredményes befejezéséhez.

Ezért nem zárja ki a kedvezményből azokat sem, akik kivonták magukat a szabadságvesztésbüntetés kiállása alól. Ezekre azonban csak a büntetés végrehajtásának elévülése - tehát aránylag hosszú idő után - kezdődik az a határidő, amelynek eltelte az eljárás megindíthatásának előfeltétele. Ezenfelül az elítéltnek - a 2. pont értelmében - ki kell mutatnia, hogy ez alatt az idő alatt is állandóan tisztességes életmódot folytatott.

A § az esetek egyéni elbírálásának minél tágabb körben való lehetővé tétele végett - a külföldi törvényhozásokhoz viszonyítva - aránylag rövid idő elteltéhez köti a bírói eljárás megindítását. Viszont a 9. § negyedik bekezdése feljogosítja a bíróságot, hogy e határidőt az eset körülményeihez képest meghosszabbíthassa. Eként a bíróság szabadon mérlegelheti, vajjon az eltelt idő elég-e arra, hogy az elítélt érdemességéről biztos meggyőződést lehessen alkotni.

A § az elítélttől várt magatartást is csak általánosan jelöli meg a „tisztességes életmód” folytatásában. Ez a javaslat felfogása szerint az elítélt életkörülményeihez mért munkás ér rendes életmódot, a családi, társadalmi és állampolgári kötelességek becsületes teljesítését jelenti. A tisztességes életmód megszakítása, ha átmeneti volt is, a rehabilitáció lehetőségének legalább is egyelőre való eljátszását jelenti.

A tisztességes életmód nem okvetlenül egyértelmű a lakóhelynek hosszabb időn át tartó állandóságával. A helyről-helyre költözés lehet a foglalkozás természetének, lehet a munkapiac esetlegességeinek következménye, de semmiesetre sem azonos a munkakerülő, kóborló életmóddal. Mindenesetre azzal a hátránnyal jár a jogkövetkezmények megszüntetésére törekvőre, hogy lakhelyének sűrűbb cserélése esetében nehezebb lesz számára a mindenütt és folyamatosan folytatott tisztességes életmód bebizonyítása. A lakhely állandóságának külön feltételül kikötését ezért - a legtöbb külföldi törvénnyel ellentétben - a javaslat nélkülözhetőnek vélte.

A kár megtérítése vagy legalább is a megtéritésre törekvés szinte önként értetődő feltétele a jogkövetkezmények elengedésének. A jóvátételre való jóhiszemű és komoly törekvés nélkül a bűnös multtal szakítást és a jogrenddel megbékélést lélektanilag el sem lehet képzelni. A sértettel szemben is súlyos igazságtalanság lenne, ha az államhatalom késznek mutatkoznék a sértőnek kedvezményt nyujtani, a nélkül, hogy a sértett érdekeire is gondolva, a sértőt a sérelem lehető kiegyenlítésére szorítaná.

A javaslat a felsorolt feltételek igazolása esetében sem ad jogigényt a jogkövetkezmények megszüntetésére. A határidő letelte, a kár jóvátétele, valamint a külsőségek szerint és a törvény szempontjából tisztességes életmód mellett a kérelmezőnek a bíróságot arról is meg kell győznie, hogy egyéniségének fejlődése a társadalomnak olyan biztosítékot nyujt, ami az adott esetben feleslegessé teszi azt a másik biztosítékot, amelyet a bűntettes jogi helyzetét megszorító általános jogszabály jelent.

Az 5. §-hoz

A § az esetek egyéniesítésének főbb szempontjai tekintetében irányelveket nyujt a kérelem eldöntésére hivatott bíróság részére. A bíróságnak elsősorban természetesen azt a bűncselekményt kell új nézőpontból értékelnie, amely miatt a kérelmezőt elítélték s a melyhez a hátrányos jogkövetkezmény fűződik. Ha ezt a cselekményt az átlagosnál jóval enyhébb súlyú s erkölcsi szempontból menthető indokból követték el, ez a körülmény döntő jelentőségű lehet a kérelem kedvező elbírálására. Viszont különösen erős társadalomellenes érzületre valló vagy különösen aljas indokból elkövetett bűncselekmény a bíróságot esetleg arra indíthatja, hogy hosszas próbaidőnek eredményes kitöltését kívánja meg vagy a kérelem teljesítésétől végleg elzárkózzék.

A jogkövetkezmények megszüntetésére az elítélt rendszerint meghatározott társadalmi helyzet kényszere alatt és meghatározott életcél elérése végett törekszik. Kívánatos, hogy a kérelmet elintéző bíróság ezt a helyzetet és ezt a célt is mérlegelése körébe vonja. A legtöbb esetben a kérelmező nem szándékozik a közéletben szerepet játszani s általában kiemelkedőbb társadalmi állásra szert tenni, hanem célja csupán az, hogy igen szerény körben bizonyos kisebbrendű megélhetési lehetőséget biztosíthasson magának - gyakran utolsó s egyetlen boldogulási reménységeként. Erre való tekintettel a javaslat megadja a módot a bíróságnak, hogy kisemberek kisigényű ügyeiben - ahol különösebb társadalmi bizalmi helyzetről nincs szó - fokozottan elnéző s emberies lehessen.

A 6. §-hoz

A § azokat a körülményeket sorolja fel, amelyek eleve kizárják a hátrányos jogkövetkezmények alól való mentesítést s így az ügy közelebbi vizsgálata nélkül is a kérelem elutasítását vonják maguk után.

Akit a bíróság mellékbüntetésül s egyben társadalmi óvórendszabályként hivatalvesztésre vagy politikai jogai gyakorlatának felfüggesztésére ítélt s így bűncselekménye közvetlen ismeretében jogainak meghatározott ideig tartó korlátozását látta igazságosnak és elkerülhetetlennek - nem tarthat számot arra, hogy ez alatt az idő alatt bűncselekményének másnemű, szintén jogkorlátozó következményei alól feloldják.

Nem időszerű a jogkövetkezményektől mentesítésre irányuló kérelem előterjesztése akkor sem, ha a kérelmező ellen bűntett vagy szándékos vétség miatt a bírói eljárás éppen folyamatban van, mert hiszen ennek az eljárásnak eredménye a folyamodó teljes érdemtelenségének bebizonyosodásával is járhat.

A 7. §-hoz

A jogkövetkezmények megszüntetése iránt folytatott eljárás szabályozásánál a javaslat arra törekszik, hogy az minél egyszerűbb, gyorsabb és alakiságoktól lehetőleg mentes legyen. Nehézkes, a közönség figyelmét a kérelmező régi bűncselekményére vonó vagy gyors eredményt nem ígérő elintézési mód elriasztaná az érdekelteket attól, hogy ügyüket a bíróság elé vigyék.

A kérelmet a § szerint csak az elítélt terjesztheti elő. Bűncselekménye következményeinek elenyésztése, kétségkívül az elítélt legszemélyesebb ügye s az ő elhatározása nélkül senki, még közeli hozzátartozója sem lehet jogosult a már a multhoz tartozó elítélést feleleveníteni. Ha pedig az elítélt már meghalt, személyét már nem sujthatja többé semmiféle jogkövetkezmény, nyilván céltalan lenne tehát az úgynevezett rehabilitációs eljárás. A javaslat felfogása szerint ugyanis ennek az eljárásnak nem célja az elítélt emlékének helyreállítása, erkölcsi érintetlenségének ünnepélyes kinyilvánítása, mert semmiféle hivatalos eljárás nem tehet megtörtént bűncselekményt meg nem történtté.

Az eljárást a § elvben az alapügyben elsőfokon eljárt büntetőbíróság hatáskörébe utalja, mert erről a bíróságról lehet leginkább feltenni a bűncselekmény és a bűntettes körülményeinek ismeretét és e bíróságnak legkönnyebb a döntés előfeltételeit megállapítani. Mindenesetre azonban kizárólag a kir. bíróság hatáskörébe kell utalni az eljárás folytatását az eldöntendő kérdés erkölcsi jelentőségére tekintettel. Ezért a rendőri büntetőbíróság helyett az ennek székhelye szerint illetékes kir. járásbíróság fog eljárni.

A § harmadik és negyedik bekezdés meghatározza azokat az eseteket, amelyekben a jogkövetkezmények megszüntetése a katonai bíróság hatáskörébe tartozik. Más esetekben a katonai bíróság ítéletéhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények megszüntetését is az egyébként illetékes polgári bíróságnál kell kérni.

Az, hogy a kérelmezőt a javaslat az eldöntéshez szükséges adatoknak és bizonyítékoknak a kérelem mellett való bemutatására kötelezi, az eljárásnak a kérelmező érdekében való meggyorsítását célozza. Nem jelenti ez a rendelkezés azt, hogy a bizonyító anyag hiányos bemutatása minden esetben a kérelem elutasítását vonja maga után, mert ennek az anyagnak teljessé tétele a 9. § szerint a kérelem tárgyában döntő bíróság feladata.

A 8. §-hoz

Ha ugyanazt a személyt több elítélés terheli, ez a javaslat felfogásához képest magábanvéve még nem zárja ki, hogy a jogkövetkezményektől mentesítését kérhesse. A mentesítésről döntő bíróság az elítélt egész magatartásáról, életfelfogásáról és egyéniségéről alkot magának véleményt és a mentesítés kérdésében ennek alapján határoz. Ennélfogva a § kimondja, hogy az elítélt nem kérheti csupán az egyik, általa kiválasztott elítélés következményeitől való megszabadítását, talán azért, mert egyéni helyzetében csak az egyik büntető határozathoz tapadó valamelyik joghátránynak van nagyobb jelentősége. Az ettől eltérő módon való kérelmezés a kérelem visszautasítását vonná maga után. A bíróság pedig nem szoríthatja vizsgálatát csupán az egyik vagy a másik határozat következményeire, hanem figyelmét ki kell terjesztenie mindama bűncselekményekre, amelyeket a kérelmező valaha elkövetett. Ha a bíróság azt látja, hogy valamelyik bűncselekmény tekintetében az úgynevezett „rehabilitációs” feltételek még nem következtek be, - például a három-, illetőleg ötéves várakozási idő a legutóbb elkövetett bűncselekmény tekintetében még nem telt el - elutasító vagy halasztó határozatot kap. A bíróság azt is mérlegelni fogja, hogy az újabban elkövetet bűncselekmény mennyiben hiúsította meg a „tisztességes életmód” kellékét (4. § 2. pontja), vagy mennyiben zárja ki az „érdemesség” (4. § 4. pont) megállapíthatását. Ezekhez képest a hivatásszerű vagy a súlyosabb körülmények között visszaeső bűntettesek helyrehozhatatlanul elesnek a jogkövetkezmények megszüntetésének kedvezményétől.

A 9. §-hoz

A bíróság tárgyalás nélkül is elutasíthatja a kérelmet, ha abból, illetőleg mellékleteiből kiderül, hogy hiányzik a kérelem teljesítésének valamelyik törvényes előfeltétele, - például a 4. § 1. pontjában megjelölt határidő eltelte - vagy pedig a 6. §-ban említett valamely kizáró ok áll fenn, például a kérelmező a 6. § 1. pontjában megjelölt ítélet hatálya alatt áll.

A bíróság hivatalból - bár természetesen a kir. ügyész és a kérelmező indítványainak figyelembevételével - gondoskodik a bizonyítási anyag összegyüjtéséről. A döntés legfontosabb alapja: a kérelmező egyéniségének, magaviseletének és életmódjának tüzetes megismerése. A törvény végrehajtása során történik majd gondoskodás arról, hogy megfelelő szerveknek és szervezeteknek minden lényeges körülményre kiterjedő és megbízható vizsgálódása alapján készült környezettanulmányok álljanak a bíróság rendelkezésére.

Az eljárás az általános részben előadott okokból lehetőség szerint mentes az alakiságoktól és nem oszlik perszakokra. A bíróság maga szabja meg a bizonyítás módját és terjedelmét, belátása szerint dönt arról, hogy milyen bizonyítékokat vesz fel közvetlenül, melyeket megkeresés útján és mennyiben elégszik meg tényeknek hatósági bizonyítványnyal való tanúsításával.

Abban a kérdésben, hogy a kérelemnek helyt kell-e adni, vagy pedig azt el kell-e utasítani, a bíróság a 3-6. §-okban meghatározott feltételek megvizsgálása alapján dönt. Ezek a feltételek - mint azt már fentebb kiemeltem - különösen a 4. § 4. pontjában és az 5. §-ban foglaltak úgyszólván teljes szabadságot biztosítanak a bíróság részére a kérelmező érdemességének elbírálásában.

A bíróság, ha a beszerzett anyag nem győzi meg kellőképpen arról, hogy a kérelmező máris bebizonyította érdemességét, a kérelem végleges elutasítása helyett újabb határidőt tűzhet ki. Ennek terjedelmét az eset körülményei szerint rövidebb vagy hosszabb tartamban, ugyanazzal a hatállyal határozhatja meg, aminő a 4. § 1. pontjában kijelölt határidőhöz fűződik. Azaz a bíróság által meghatározott határidő eltelte előtt megújított kérelmet a törvényes előfeltételek hiányában el kell utasítani. A bíróság továbbá a kérelmező egyéniségének könnyebb megítélése végett, jövőbeli magaviselete szempontjából tüzetesebb feltételeket is szabhat, például bizonyos kétesebb foglalkozásoktól való tartózkodást.

A felfolyamodás elbírálására hivatott hatóságokra s a felfolyamodás elintézésénél követendő eljárásra a bűnvádi perrendtartás, illetőleg a katonai bűnvádi perrendtartás szabályai irányadók.

A 10. §-hoz

A kérelemnek helytadó végzés megküldése azt a célt szolgálja, hogy a bíróság, illetőleg a kérelmező által megjelölt hatóság tudomást szerezzen a jogkövetkezmények megszüntetéséről és ehhez képest az általa adott értesítésben vagy általa kiállított bizonyítványban a 12. §-nak megfelelően ne tegyen említést arról az elítélésről, amelynek jogkövetkezményei bírói határozat értelmében megszűntek. Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal a jogkövetkezményeket megszüntető határozatot nyilvántartja, további eljárást a 19. § szabályozza.

A 11. §-hoz

A § megkíméli az elítéltet attól, hogy a hatóság - és ezzel rendszerint a nyilvánosság előtt is - maga legyen kénytelen a saját büntetett előéletéről számot adni még akkor is, ha az elítéléshez a jelen javaslat értelmében hátrányos jogkövetkezmények nem kapcsolódtak, vagy már nem kapcsolódnak. Ennélfogva jogosan elhallgathatja az ilyen büntetését akkor is, amikor a Bp. 133. §-a szerint mint terheltet az iránt kérdezik meg, hogy volt-e már büntetve, és ha igen, hol, mikor és mi miatt. Ugyanez áll, ha - bármi célból - mint tanúhoz vagy szakértőhöz, vagy peres félhez előélete felől kérdést intéznek hozzá.

Rágalmazás vagy becsületsértés esetében az 1914:XLI. tc. 13. § 3. pontja értelmében az állított vagy híresztelt ténynek, úgyszintén a valamely tényre közvetlenül utaló kifejezésnek valóságát azon a jogalapon is bizonyítani lehet, hogy az illető tényt büntető hatóság jogerős véghatározatban valónak mondotta ki, feltéve, hogy az állítás, a híresztelés vagy a kifejezésnek használata nem sértés céljából történt. A javaslat céljával ellenkeznék, ha bárki bármikor a valóság könnyű bizonyíthatása tudatában olyan büntető határozatot is felhánytorgathatna, amelynek következményeitől a javaslat az elítéltet meg akarja kímélni. Ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy adott esetben a sértő a sértett büntetett voltát más alapon bizonyítsa, például közérdek vagy jogos magánérdek előmozdítása címén (1914:XLI. tc. 13. § 1. p.).

A valóság bizonyítása az 1914:XLI. tc. 13. § 3. pontjában foglalt előfeltételek mellett a katonai büntetőtörvénykönyv (1930:II. tc.) 66., 92. a 127. §-ai esetében is helyt foghat, amennyiben a valóság bizonyítása a katonai szolgálati érdekeket nem veszélyezteti. Ennélfogva indokolt volt a § második bekezdésében foglalt kivételes rendelkezést kiterjeszteni azokra az esetekre is, amikor a katonai vétség elkövetési cselekménye rágalmazás vagy becsületsértés tényálladékát valósítja meg.

A 12. §-hoz

A hátrányos jogkövetkezmények megszüntetésének az elítéltre a legtöbb esetben kiváltképpen az úgynevezett „tiszta” erkölcsi bizonyítvány elnyerhetése szempontjából van jelentősége. Már az általános részben kiemeltem, hogy ma az ilyen erkölcsi bizonyítványt még a jelentéktelenebb köz- vagy magánalkalmazásoknak is úgyszólván elengedhetetlen előfeltételéül tekintik.

A § a szolgálati és egyéb bizonyítványokat kiállító magánosokat is kötelezi. Amennyiben az elítéltnek a magánjog szabályai szerint joga van bizonyítványt követelni, megkívánhatja azt is, hogy a bizonyítvány célzást se tartalmazzon elítélésére.

A hatósági bizonyítvány sem foglalhat magában olyan bejegyzést, amely szerint történt ugyan elítélés, de a jelen javaslat rendelkezései folytán jogkorlátozó hatását elvesztette. A bizonyítványnak az ilyen elítélésről teljesen hallgatnia kell.

A 13. §-hoz

Az elítéltnek fontos érdeke, hogy a hátrányos jogkövetkezmények megszüntetése iránt az eljárást a nélkül indíthassa meg, hogy régi bűncselekményének emléke újból a nyilvánosság elé kerüljön. Ennek az érdeknek kellő védelme nélkül - külföldi példák nyomán - attól kellene tartani, hogy az új jogintézményt csak elenyészően kevés számú elítélt veszi majd igénybe, mert az előző elítélését tárgyazó eljárástól több hátrányt, mint előnyt vár. Éppen ezért a titoktartást igénylő más hatósági eljárások mintájára a jelen javaslatban szabályozott eljárást is közlési tilalom alá kellett helyezni.

A közlési tilalom megszegésének vétséggé nyilvánítása s a büntetési tétel meghatározása a többi közlési tilalom büntetőjogi szankciójának megfelelően történt. A sajtójog módosításáról és kiegészítéséről szóló törvényjavaslat ugyanis mindennemű tiltott közlés büntetésének egyöntetűen egy évig terjedhető fogházban való megállapítását javasolja.

A javaslat a jelen §-ban foglalt közlési tilalom alól az 1912:LIV. tc. 96. §-a utolsó bekezdéséhez hasonlóan kivételt állapít meg.

A 14. §-hoz

Az 1930:XXXIV. tc. 120. §-ában adott felhatalmazás alapján a 7,400/1931. P. M. rendelet illetékkötelezettséget állapít meg egyes magánvádra folyó bűnügyekben, valamint a büntetésnek kegyelemből elengedése vagy enyhítése iránt előterjesztett kérelmek tekintetében is.

Ugyanazok az okok, amelyek az említett eljárásokra fennállanak, a hátrányos jogkövetkezmények megszüntetése iránt indított eljárás illetékkötelezettség alá helyezését is indokolják. Ez az eljárás is elsősorban az elítélt érdekében ró munkaterhet az állami szervekre és okoz költségeket az államkincstárnak.

A szegénységi jog épségében tartására vonatkozó rendelkezés biztosítja, hogy senki sem eshetik el kedvezőtlen anyagi helyzete folytán a javaslatban biztosított kedvezményektől.

A 15. §-hoz

A méltányosság követelménye, hogy a Magyarországon élő s itt boldogulni kívánó magyar vagy külföldi állampolgár a külföldi elítélés vagy külföldön kiállott büntetés hátrányos jogkövetkezményeitől is mentesülhessen. A nem politikai bűncselekmény miatt történt külföldi elítélést hazánkban általában figyelembe veszik s a bizonyítványokban is feltüntetik. Ezért a § rendelkezésének igen nagy gyakorlati jelentősége van, különösen az újabban visszacsatolt területek lakosságának szempontjából.

Minthogy azonban a terheltnek külföldi tartózkodása alatt tanúsított magaviselete rendszerint kiesik a magyar hatóságok ellenőrzése alól, a 4. § 1. pontjában megszabott határidőt a javaslat az elítéltnek Magyarországon való tartózkodására érti. A kérelem elintézésénél az 5. § szerint figyelembe veendő körülmények között természetesen mérlegelés tárgya a kérelmezőnek külföldön tanúsított magatartása is.

A 16. §-hoz

A javaslat felfogása szerint bizonyos csekélyebb jelentőségű jogkövetkezmények szempontjából nem okvetlenül szükséges a bírói eljárást végigfolytatni. Az a hatóság, amelyik az adott esetben a kérelmezőnek bizonyos szempontból - állás, kedvezmény, jogosítvány stb. szempontjából - való alkalmasságát egyébként is elbírálja, feljogosítható arra is, hogy egyeseknél kivételesen eltekinthessen a jogszabályokban foglalt korlátozásoktól. Ehhez szükséges, hogy az elítélt kimutassa a jogkövetkezmények elengedésének törvényes előfeltételeit. A kérelmező érdemességének megítélése (4. § 4. pontja, 5. ebben az esetben az illetékes hatóság feladata.

Minthogy sok elítéltre nézve egyéni életkörülményei folytán egyedül az fontos, hogy előző büntetés csakis egy meghatározott szempontból maradjon figyelmen kívül és az ügy a közérdek szempontjából is annyira alárendelt jelentőségű, hogy felesleges lenne ahhoz bírói döntést megkívánni: a § rendelkezése előreláthatólag jelentékenyen apasztja majd a bírói útra terelt kisjelentőségű „rehabilitációs” ügyek számát.

A 17. §-hoz

A javaslatnak egyik alapelve, hogy csak a nem mellékbüntetésként kiszabott és a büntető törvényeken kívül álló jogszabályokban foglalt hátrányos jogkövetkezményeket korlátozza. Ez okból nem tartotta szükségesnek a §-ban külön kimondani, hogy hatása nem terjed ki a bűncselekménynek a büntetőtörvényekben mellékbüntetésként megállapított jogkövetkezményeire, így különösen a hivatalvesztésre, a politikai jogok gyakorlatának felfüggesztésére, a viselt hivatal vagy állás, illetőleg az ügyvédség elvesztésére, a hivatás vagy foglalkozás gyakorlásától eltiltásra, valamint a katonai büntetőbíráskodásban a lefokozásra (rangvesztésre).

A § ellenben kimerítő felsorolást ad azokról a büntetőtörvényeken kívülálló jogszabályokban foglalt rendelkezésekről, amelyeknek a büntető ítélethez fűzött jogkövetkezményeit az alább kifejtett okokból kiveszi a rehabilitáció köréből.

Kívánatosnak látta a javaslat, hogy a katonai érdekből érintetlenül hagyja a katonai közigazgatási jogszabályokban megállapított jogkövetkezményeket, mert azok megszüntetésére a különleges katonai szempontok ismeretében csak az illetékes katonai hatóságok hivatottak.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1938:XIX. törvénycikknek a választhatóságból kizáró okokat meghatározó rendelkezései - a miniszteri indokolás szerint - annak a legelsőrendű közérdeknek előmozdítását célozzák, hogy a nemzet alkotmányos képviselete az erre valóban hivatott és méltó kezekbe legyen letéve. Ennek a célnak biztosítása végett a javaslat a törvénynek az országgyűlési képviselővé választhatóságra vonatkozó rendelkezéseit is érintetlenül hagyja.

Az állami és az ellátás szempontjából ezekkel egy tekintet alá eső más alkalmazottaknak, valamint azok özvegyeinek és árváinak és a katonai személyeknek ellátására, valamint a honvédelemről szóló 1939:II. törvénycikkben meghatározott gondozásra vonatkozó törvényes rendelkezések külön és a méltányosság szem előtt tartásával szabályozzák a büntetőbírósági elítélésnek hatását. Ezeket a rendelkezéseket nem lett volna célszerű érinteni.

Némely külállammal kötött nemzetközi egyezmény a közös vasútállomásokon alkalmazott személyzet kifogástalan előélete felől kikötéseket tartalmaz. Az ilyen megállapodásokat a javaslat önként értetődően nem érinti.

A bűncselekmény elkövetéséből vagy az elítélésből származó magánjogi következmények közül a jelentősebbek a következők.

A kir. közjegyzőkről szóló 1874:XXXV. tc. 72. §-a szerint közjegyzői okiratok felvételénél ügyleti tanú nem lehet, aki nyerészkedési vágyból elkövetett bűntett vagy kihágás miatt elítéltetett vagy aki hamis tanúság vagy hamis eskü miatt büntetve volt.

A végrendeletek, öröklési szerződések és halálesetre szóló ajándékozások alaki kellékeiről alkotott 1876:XVI. tc. 2. §-a szerint írásbeli magánvégrendeletnél nem lehet tanú, aki hamis eskü vagy nyereségvágyból elkövetett bűntett miatt jogerejűleg elítélve volt.

A gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről szóló 1877:XX. tc. 24. §-a szerint, ha az atya hamis vagy vétkes bukás vagy oly más bűntett miatt elítéltetett, melynek alapján a vagyon hű vagy pontos kezelésére való alkalmatlansága alaposan feltehető: a büntetés kiállása után kiskorú gyermekének vagyonát csak számadás terhe mellett és csak azon esetben kezelheti, ha a gyámhatóság ezt a kiskorú érdekében szükségesnek tartja.

Az idézett törvénycikk 142. §-a szerint nem gyakorolhatják azt a jogukat, hogy gyámság vagy gondnokság alatt álló rokonaik ügyeinek elintézésénél meghallgattassanak és közreműködhessenek, akik hamis vagy vétkes bukás vagy oly bűntett miatt elítéltettek, melynek alapján a kiskorú ügyeibe való befolyás gyakorlására alkalmatlanságuk alaposan feltehető, habár büntetésüket kiállították is.

A házassági jogról szóló 1894:XXXI. tc. 54. §-a szerint megtámadható a házasság tévedés miatt, ha ez egyik házasfél halálra, fegyházbüntetésre vagy nyereségvágyból elkövetett vétség miatt fogházra volt ítélve és a másik házasfél ezt nem tudta és alaposan feltehető, hogy ezt tudva, a házasságot meg nem kötötte volna.

A családi hitbizományokról és a hitbizományi kisbirtokról szóló 1936:XI. tc. 30. §-a szerint a hitbizományi utódlásból ki van zárva, aki az alapítónak vagy közeli hozzátartozójának sérelmére súlyos bűncselekményt követett el, ha emiatt kitagadásnak lenne helye, továbbá aki közvetlen birtokelődjének vagy az utódlás rendjében őt megelőző várományostársának az életére tört, végül az, aki hazaárulást követett el (4-6. pont). Akire nézve a felsorolt körülmények valamelyike birtoklásának ideje alatt következik be, a hitbizományi birtoklásának jogát elveszti (harmadik bekezdés). A 66. § szerint új családi hitbizományt csak feddhetetlen jellemű magyar állampolgár alapíthat. A 80. § szerint hitbizományi kisbirtokot csak feddhetetlen jellemű magyar állampolgár alapíthat.

A magánjogi következmények tekintetében elsősorban az elítélttől különböző magánszemélyek vannak érdekelve, ezét a javaslat ezeket a következményeket nem vonta bele az általa tervezett szabályozás körébe.

A 18. §-hoz

A javaslatban a hátrányos jogkövetkezmények bírói megszüntetése végett tervezett eljárás elvben nem érinti a kormányzó kegyelmezési jogát. A kormányzó az eddigi közjogi gyakorlat szerint is megszüntethette a büntető ítélet egyes hátrányos jogkövetkezményeit, amennyiben azt a jogkövetkezmény jogi természete vagy a vonatkozó jogszabály (pl. a Btk. 119. §-a) ki nem zárja.

A javaslat rendszerének teljessé tétele kedvéért mégis szükségesnek tartotta annak kijelentését, hogy a kormányzó kegyelmi elhatározása bűncselekmény vagy a büntetés hátrányos jogkövetkezményeit általánosságban és a javaslatban részletezett többoldalú hatállyal is elengedheti. A kormányzó kegyelmi joga természetszerűleg a javaslatban a bíróságra nézve megállapított korlátozásokon túlmenőleg is hatályosulhat. Az élet eseteinek végtelen változatossága folytán előfordulhat, hogy a törvényben megszabott valamelyik előfeltétel hiányában is méltányosnak mutatkozik az elítéltnek a hátrányos jogkövetkezményektől megszabadítása. Vannak bűntettes csoportok, amelyeket a bírói egyéniesítő mérlegelés alól ki kell zárni, de még ezeken belül is akadhatnak egyesek, akiket mégis ki kell vonni az ezeket a csoportokat kizáró szabályok alól, ami csak az államfő legfőbb kegyelmi elhatározása útján történhetik. Ugyanazok az okok szólnak emellett, amelyek méltányos esetben a büntetésnek kegyelem útján való elengedését indokolják.

Ez a kegyelmezési jog - a § rendelkezése szerint - a 3. §-ban említett súlyos büntettesre, továbbá olyan személyre is kiterjedhet, akire a 4. § 1. pontjában megjelölt határidő még nem telt el, végül olyan jogkövetkezményeket is megszüntethet, amelyekre a jelen törvény hatálya (17. §) nem terjed ki.

A 19. §-hoz

A büntetőtörvényeken kívül álló hátrányos jogkövetkezmények az elítélttel szemben a legtöbb esetben akként hatályosulnak, hogy az arra illetékes hatóság az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal útján értesül az elítélésről. Különös jelentősége van ennek az elítéltre nézve az ú. n. „tiszta” erkölcsi bizonyítvány elnyerése szempontjából, mert az ilyen erkölcsi bizonyítvány úgyszólván elengedhetetlen előfeltétel a köz- vagy magánalkalmazásoknál. Minthogy pedig a hatóságnak a hátrányos jogkövetkezmény beállását megállapító határozata, illetőleg a hatóság által kiállított erkölcsi bizonyítvány rendszerint az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal által az illető személy előéletéről adott értesítésen alapul: szükséges volt annak kimondása, hogy a Nyilvántartó Hivatal az olyan büntetésről, amelyhez hátrányos jogkövetkezmények nem fűződnek, vagy amelynek ilyen jogkövetkezményei már megszűntek, általában nem adhat értesítést.

Az értesítésadási tilalom természetszerűleg nem vonatkozik az illető személy ellen folyamatba tett bűnvádi eljárásban a bíróság vagy ügyészség - ideértve természetesen a rendőri büntetőbíróságot, illetőleg tiszti ügyészt (65,000/1909. B. M. sz. r. 17. §-a.) is - megkeresésére adott értesítésekre, mert a büntetőtörvényeken kívüli jogkövetkezmények megszűnése nem terjed ki a korábbi elítéléshez vagy a büntetés kiállásához fűződően a büntető törvényekben megállapított jogkövetkezményekre (pl. súlyosabb minősítés stb.).

Ugyancsak kiveszi a javaslat a fentemlített tilalom alól az illető személynek közszolgálatban való alkalmaztatása ügyében az illetékes hatóságnak adandó tájékoztató értesítéseket, is mert a fontosabb, bizalmi jellegű közszolgálati állások betöltésénél elengedhetetlenül szükséges, hogy az illetékes hatóság tájékozva legyen a folyamodó esetleges olyan elítélésről is, amelyhez hátrányos jogkövetkezmények - a javaslat értelmében - nem fűződnek. Ugyanez áll azokra az értesítésekre, amelyek a végett szükségesek, hogy az 1. § harmadik bekezdése alkalmazható legyen.

Végül nem terjed ki a §-ban meghatározott tilalom azokra az értesítésekre sem, amelyekre a büntetőtörvényeken kívül álló oly jogkövetkezmények megállapítása végett van szükség, amelyeket a javaslat egyáltalán nem érint. (17.

Az esetleges visszaélések elkerülése végett a kivételes értesítés adásának csak az illetékes miniszter felhívására vagy bíróság megkeresésére van helye és az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatalnak az ilyen értesítés adásánál meg kell említenie azt is, hogy az elítéléshez fűződő jogkövetkezmények a javaslat rendelkezése értelmében az elítélttel szemben nem hatályosulnak.

A 20. §-hoz

A hatálybalépés napjának megjelölését az igazságügyminiszterre kellett bízni, mert a javaslat végrehajtásához különböző eljárási és ügyviteli szabályok kiadására van szükség, a hatálybalépés napjának kitűzését tehát ezeknek a szabályoknak elkészültétől kell függővé tenni.

Esetleges félreértések elkerülése végett célszerűnek mutatkozott annak kimondása, hogy a javaslat rendelkezéseinek hatálya kiterjed a már meghozott büntető ítéletekre is, nemkülönben az olyan jogkövetkezményekre is, amelyeket utóbb megalkotandó jogszabály állapít meg.


  Vissza az oldal tetejére