1. § A városi orvosok, a községi orvosok és a körorvosok állami tisztviselők. A városi orvost, a községi orvost és a körorvost a belügyminiszter nevezi ki.
(2) Az (1) bekezdésben említett orvossá azt lehet kinevezni, aki a tiszti orvosi vagy a községi orvosi vizsgát sikerrel letette. A belügyminiszter a kinevezés előfeltételéül két évnél nem hosszabb tartamú kórházi vagy más közegészségügyi intézményben, illetőleg közegészségügyi szolgálatban szerzett gyakorlat kimutatását szabhatja meg. A gyakorlat szempontjából tekintetbe vehető közegészségügyi intézményeket, illetőleg szolgálatokat a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
(3) A belügyminiszter az (1) bekezdésben említett bármely orvosi állásban levő orvost hivatalból is áthelyezhet más állomáshelyen rendszeresített, akár városi orvosi, akár községi orvosi, akár körorvosi állásra. A városi orvos, a községi orvos és a körorvos mindig a tényleg betöltött állás címét viseli.
(4) A községi orvos és a körorvos azokban a községekben, amelyekre működési köre kiterjed, hivatali állásánál fogva tagja a képviselőtestületnek és a községi előljáróságnak.
(5) A városi orvos a polgármesternek, a községi orvos és a körorvos a főszolgabírónak alá van rendelve; a községi orvos és a körorvos a községi előljáróságnak szakközege.
2. § (1) A városi orvos, a községi orvos és a körorvos ellen a fegyelmi eljárást és az állástól való felfüggesztést
a) a belügyminiszter,
b) a főispán,
c) a közigazgatási bizottság rendelheti el.
(2) A városi orvos, a községi orvos és a körorvos ügyében a fegyelmi bíráskodást elsőfokon a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, másodfokon a belügyminiszter gyakorolja.
(3) A fegyelmi eljárásra vonatkozó szabályokat a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.
3. § (1) A jelen törvény hatálybalépése napján tényleges szolgálatban álló városi orvosokat, községi orvosokat és körorvosokat - ha az 1939:IV. törvénycikk 1. §-a értelmében zsidónak nem tekinthetők és nem esnek az idézett § hatodik bekezdésében foglalt korlátozás alá sem - a belügyminiszter a törvény hatálybalépését követő hónap 1. napjától kezdve állami tisztviselőkké minősíti.
(2) A városi orvosi, a községi orvosi és a körorvosi állások az állami rendszerű VII-X. fizetési osztályokba tartoznak.
(3) Azt az orvost, akinek legalább háromévi orvosi gyakorlata van, az állami rendszerű IX. fizetési osztályba sorozott városi orvosi, községi orvosi vagy körorvosi állásra lehet kinevezni. A városi orvost, a községi orvost és a körorvost, amennyiben összes orvosi gyakorlata a három évet eléri és hivatali kötelességeinek kifogástalanul megfelel, az állami rendszerű IX. fizetési osztályba elő lehet léptetni.
(4) A városi orvosi, a községi orvosi és a körorvosi állásoknak számát és fizetési osztályok közötti megosztását, valamint a törvény hatálybalépésének időpontjában szolgálatot teljesítő városi orvosok, községi orvosok és körorvosok fizetési osztályokba sorozásának részleteit a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg.
(5) Ugyanabban a fizetési osztályban magasabb fizetési fokozatokba való előlépés szempontjából a városi orvosi, a községi orvosi vagy körorvosi alkalmazásban az illető fizetési osztályban eltöltött szolgálati időt figyelembe kell venni.
(6) Ha a városi orvos, a községi orvos vagy a körorvos az (1) bekezdésben megjelölt határnaptól számított tizenöt nap alatt bejelenti, hogy nem kíván állami szolgálatba lépni, őt a törvény hatálybalépését követő hónap utolsó napjával szabályszerű elbánás alá kell vonni.
(7) Az előbbi bekezdésben megállapított időponttal szabályszerű elbánás alá kell venni azokat a városi orvosokat, községi orvosokat és körorvosokat is, akik az 1939:IV. törvénycikk 1. §-a értelmében zsidónak tekintendők vagy akik az idézett § hatodik bekezdésében foglalt korlátozás alá esnek.
4. § A városi orvosok, a községi orvosok és a körorvosok illetményeit az állam viseli, a városok és községek azonban ezeket az illetményeket az államnak megtéríteni kötelesek. A megtérítés részletes szabályait a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.
5. § Ha a 3. § értelmében állami tisztviselővé minősített városi orvos városi állása után az állami állásával járó, nyugdíjba beszámítható illetményeknél - a jelen törvény hatálybalépésének időpontjában - magasabb összegű fizetést és pótilletményt élvezett, a különbözetet nyugdíjba beszámítandó személyi pótlék címén megtartja. A személyi pótlékot a fizetés emelkedésének összegével csökkenteni kell. Az ellátás megállapításában a személyi pótlékot olyan mértékben kell figyelembe venni, amilyen mértékben azt a mindenkor fennálló jogszabályok a pótlékokra megállapítják.
6. § (1) A városi orvost, a községi orvost és a körorvost az illető város vagy község vagy székhelyközség belterületétől, természetbeni lakás esetében ettől, a helyettesítéssel megbízott orvost pedig saját lakásától számított két kilométernél távolabb fekvő helyre természetben fuvar (fuvardíj) illeti meg.
(2) A közegészségügyi szolgálat ellátásával, a szegénybetegek látogatásával és a hevenyfertőző betegségek elleni védekezéssel kapcsolatosan felmerült fuvar (fuvardíj) a várost, illetőleg a községet terheli.
(3) A városi orvosokat, a községi orvosokat és a körorvosokat megillető fuvarra (fuvardíjra) vonatkozó részletes szabályokat a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.
(4) A városi orvosok, a községi orvosok és a körorvosok hivatali elhelyezéséről - ideértve az orvos hivatalos rendelőszobáját is - valamint a felmerülő dologi szükségletekről a város, illetőleg a község gondoskodik. A belügyminiszter rendelettel állapítja meg, hogy az orvos magánlakásán tartott hivatalos rendelőszoba után milyen esetben és mekkora összegű térítés jár.
7. § A jelen törvény rendelkezései nem érintik a községnek orvosi lakás építésére vonatkozó kötelezettségét (1908:XXXVIII. törvénycikk 17. § második bekezdése).
8. § A belügyminiszter a főfelügyelete alatt álló közkórházakra vonatkozóan az igazgató-főorvos, az osztályvezető-főorvos, az osztályvezető-orvos, a rendelő-főorvos és a rendelő-orvos alkalmazásának előfeltételeit rendelettel szabályozhatja.
9. § (1) A belügyminiszter főfelügyelete alatt álló közületi kórházaknak a belügyminiszter által kijelölt fertőző- vagy tüdőbetegosztályán, továbbá kórbonctani, bakteriológiai, szerológiai és röntgenlaboratóriumában alkalmazott azokat az orvosokat és egyéb alkalmazottakat, akiket a fertőzés veszélyétől, illetőleg a szervezetet fenyegető súlyos sugárártalomtól az elővigyázati rendszabályok leggondosabb megtartása sem mentesít, veszélyességi pótlék illeti meg. A veszélyességi pótlékban részesíthető alkalmazottak körét és a pótlék mértékét a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.
(2) Ha az (1) bekezdés szerint veszélyességi pótlékban részesülő orvost vagy egyéb alkalmazottat minden kétséget kizárólag szolgálatának sajátszerű természetéből kifolyólag olyan megbetegedés vagy olyan testi fogyatkozás éri, hogy ennek következtében teljesen szolgálatképtelenné válik vagy meghal, az ilyen orvosra vagy egyéb alkalmazottra vonatkozóan az 1912:LXV. törvénycikk 42. §-ának első, második, harmadik, negyedik és hatodik bekezdésében foglalt, az ilyen orvos vagy egyéb alkalmazott özvegyére, illetőleg árváira vonatkozóan pedig az 1912:LXV. törvénycikk 55. §-ának első, második, harmadik és ötödik bekezdésében, illetőleg 62. §-ának második és harmadik bekezdésében foglalt rendelkezéseket lehet alkalmazni. A belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve, a jelen bekezdés rendelkezéseinek érvényét a (3) bekezdésben megjelölt alkalmazottakra is kiterjesztheti.
(3) A jelen § rendelkezései nem érintik az Országos Közegészségügyi Intézet és vidéki intézetei, továbbá a Székesfővárosi Fertőtlenítő Intézet és a Székesfővárosi Közegészségügyi Intézet alkalmazottainak veszélyességi, szolgálati és fertőző pótlékára vonatkozó rendelkezések hatályát.
(4) Azok a közületi korházi orvosok és egyéb alkalmazottak, akik az (1) bekezdés alapján kibocsátott rendelet szerint járó veszélyességi pótléknál a jelen törvény hatálybalépése előtt már magasabb összegű veszélyességi pótlékban (járványpótlékban) részesültek, ennek a pótléknak élvezetében továbbra is megmaradnak.
10. § A belügyminiszter főfelügyelete alatt álló közületi közkórházak és egyéb gyógyintézetek, valamint az állami gyermekmenhelyek alorvosait, segédorvosait és kisegítő orvosait saját személyükre nézve természetbeni élelmezés és lakás illeti meg. A természetbeni élelmezésért fizetendő térítés összegét a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve az önköltségi ár felénél kisebb összegre is mérsékelheti. Ha az igényjogosult a természetbeni élelmezést, a lakást, a fűtést és a világítást nem veszi igénybe, ahelyett pénzbeli megváltásra nem tarthat igényt.
11. § A belügyminiszter a főfelügyelete alá tartozó kórház vagy egyéb gyógyintézet működésére adott engedélyt visszavonhatja és a kórház vagy gyógyintézet megszüntetését elrendelheti, ha annak tulajdonosa (fenntartója) a törvény, a rendeletek és a szabályzatok rendelkezéseit súlyosan vagy egyébként figyelmeztetés ellenére ismételten megszegi, vagy ha a kórház (gyógyintézet) vezetése nem felel meg a közegészségügyi követelményeknek.
12. § (1) A jelen § (4) bekezdésében meghatározott kivételekkel a belügyi tárca keretében engedélyezett nyilvános betegápolási átalány, illetőleg a belügyi, valamint a vallás- és közoktatásügyi tárcák keretében a betegápolási költségek fedezésére előirányzott hitelösszeg terhére díjfizetés kötelezettsége nélkül kell ápolásban részesíteni:
a) a közkórházba felvett szülőnőket és szülötteiket a gyermekágyi fekvés befejezéséig;
b) a szülési folyamattal okozati összefüggésben álló megbetegedésben szenvedő azokat a nőket és szülötteiket, akiket a gyermekágyi fekvés ideje alatt közkórházban ápoltak, illetőleg ápolásba vettek;
c) a közkórházban fertőző betegség vagy annak gyanúja miatt ápoltakat, amennyiben azok közkórházi ápolását a hatóság (kis- és nagyközségekben a főszolgabíró, megyei városokban a polgármester, törvényhatósági jogú városokban a polgármester által megbízott tisztviselő, Budapesten a kerületi előljáró) vagy a tisztiorvos előzetesen elrendelte;
d) a közkórházban nemibetegség vagy szemcsés köthártyalob (trachoma) miatt ápoltakat, amennyiben a beteg a kórházi ápolás szükségességét előzetesen tisztiorvos bizonyítványával igazolta;
e) a közkórházban elmebetegség miatt ápoltakat, amennyiben azok a betegségi biztosítás valamely intézetének (1927:XXI. törvénycikk 92. és 93. §-a) biztosított tagjai vagy ezeknek igényjogosult családtagjai.
(2) Az (1) bekezdés c) pontja esetében a tisztiorvos a közkórházi ápolást csak sürgős szükségből rendelheti el és ezt a hatóságnak bejelenteni köteles.
(3) A belügyminiszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg, hogy nemibetegség miatt mikor lehet kivételesen orvosi bizonyítvány nélkül, illetőleg városi orvosi, községi orvosi vagy körorvosi bizonyítvány alapján közköltségen ápolásbavételnek helye.
(4) Az (1) bekezdés a)-d) pontjában megjelölt esetekben az ápolt, az a) és b) pontokban megjelölt esetekben pedig ezenfelül az ápolt nő férje is saját személyében fizetésre kötelezett akkor, ha nem vagyontalan, kivéve, ha az ápolt a betegségi biztosítás valamely intézményének biztosított tagja vagy ilyen tagnak igényjogosult családtagja.
(5) A belügyminiszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg, hogy a jelen törvény szempontjából kit kell szülőnőnek, mily időtartamot kell gyermekágyi fekvés tartamának és mely betegségeket kell fertőző betegségnek tekinteni.
(6) Az (1) bekezdésben megjelölt esetekben, az ott megszabott korlátozásokkal a betegségi biztosítás valamely intézetének biztosított tagját vagy ilyen tagnak igényjogosult családtagját a nyilvános betegápolási átalány terhére kell ápolásban részesíteni arra az időre, amelynek tartama alatt egyébként a biztosító intézettől igényelhetne ápolást.
(7) A fizetésre kötelezettektől be nem hajtható, illetőleg nem követelhető vagy elengedett közkórházi ápolási költségeknek, továbbá az ujoncállításon (sorozáson) polgári kórházba utalt állításkötelesek és a hadirokkantak gyógykezelésével kapcsolatos költségeknek fedezését külön rendelkezések szabályozzák.
13. § (1) A gazdasági cseléd közkórházi ápolási költségeit harminc napon át a gazda viseli, ha a cseléd a közkórházi ápolásbavétel napját megelőzően legalább tizenöt napon át a gazda szolgálatában állott, feltéve, hogy a betegség a szolgálati idő alatt keletkezett vagy fejlődött ki.
(2) A szolgálati idő tartamára való tekintet nélkül a gazda viseli a gazdasági cseléd közkórházi ápolási költségeit annak teljes gyógyulásáig, ha a megbetegedést szándékosan vagy gondatlanságból a gazda okozta.
(3) A gazdát az ápolási költség a legalacsonyabb ápolási díjosztály szerint terheli.
(4) A legfeljebb két gazdasági cselédet alkalmazó gazda javára az 1907:XLV. törvénycikk 28. §-a alapján nyujtott háziápolásnak tizenöt napot meghaladó tartamát az (1) bekezdésben meghatározott harminc napi időbe be kell számítani; egyébként a közkórházi ápolás idejébe a háziápolás időtartama nem számítható be.
14. § A nyilvános betegápolási átalány terhére szegénybeteget csak a legalacsonyabb ápolási díjosztályon lehet ápolásba venni.
15. § A kis- és nagyközségeket, valamint a megyei városokat a közgyógyszerellátással kapcsolatosan terhelő költségek fedezéséről a vármegye költségvetésében kell gondoskodni, a törvényhatósági jogú városok ezeket a kiadásokat saját költségvetésük keretében fedezik. A belügyminiszter a törvényhatóságok részére az ily címen felmerülő kiadások részbeni fedezésére a nyilvános betegápolási hozzájárulások terhére átalányt engedélyez. A közgyógyszerellátási költségek viselésének részletes szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
16. § A belügyminiszter a kötelező betegségi biztosítás intézeteinél (1927. évi XXI. törvénycikk 92. és 93. §-a) az orvosi alkalmazás előfeltételéül két évnél nem hosszabb tartalmú kórházi vagy más közegészségügyi intézményben, illetőleg közegészségügyi szolgálatban (1. § (2) bekezdése) szerzett gyakorlat kimutatását szabhatja meg.
17. § A belügyminiszter az Országos Közegészségügyi Intézetet megbízhatja azzal, hogy kiszerelt gyógyszerek (gyógyszerkészítmények), gyógytápszerek, az emberorvoslásban használatos szerobakteriológiai készítmények, fertőtlenítő és diagnosztikai készítmények, továbbá kozmetikai szerek és sebészeti kötözőszerek forgalombahozatalát engedélyezze. Az egyes kozmetikai szerek és sebészeti kötözőszerek forgalombahozatalának engedélyezése előtt az érdekelt miniszterek hozzájárulását ki kell kérni.
18. § (1) A közkórházakban és a belügyminiszter által kijelölt egyéb gyógyintézetekben meghalt személy holttestét kórboncolás alá lehet venni.
(2) Tudományegyetemi tanítás céljára át lehet adni a meghalt személy holttestét, ha:
a) életében eltemettetéséről maga nem gondoskodott és
b) olyan hozzátartozója sem jelentkezik, aki eltemettetéséről gondoskodnék vagy jelentkezik ugyan, de az átadáshoz hozzájárul.
(3) Az (1) és (2) bekezdésekben foglalt rendelkezésekkel kapcsolatos részletes eljárási szabályokat a belügyminiszter a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértve rendelettel állapítja meg.
19. § A belügyminiszter rendelettel szabályozhatja, hogy milyen kivételes esetekben lehet emberi hullát vagy hullarészt külön hatósági engedély nélkül elszállítani.
20. § A fertőző betegségek elleni védekezés során mindazokban a kérdésekben, amelyeket az 1876:XIV. törvénycikk 81. §-a a törvényhatóságnak hatáskörébe utal, a belügyminiszter közvetlenül is intézkedhetik és ezekkel kapcsolatban az ország egész területére vagy annak egy részére nézve - az érdekelt miniszterekkel egyetértve - elrendelheti az egész lakosságnak vagy a lakosság egy részének kötelező orvosi vizsgálatát, valamint a fertőzés terjesztése szempontjából gyanus személyeknek meghatározott foglalkozásoktól való eltiltását is. A foglalkozástól eltiltásnak a kötelező betegségi biztosítás szempontjából ugyanaz a hatálya, mint az 1927:XXI. törvénycikk 38. §-a alapján elrendelt elkülönítésnek, feltéve, hogy a biztosított, illetőleg igényjogosult családtagja hitelt érdemlően igazolja, hogy korábbi életviszonyainak megfelelő más foglalkozást nem űzhet.
21. § (1) Az 1940:VI. törvénycikk 6. §-a kiegészíttetik azzal, hogy a fertőzőképes vagy arra gyanus gümőkóros megbetegedésben szenvedő anya csecsemőjét is el lehet kényszer útján különíteni. Az elkülönítést az állami gyermekmenhelyben elhelyezés útján kell foganatosítani; az elkülönítés tartama alatt felmerülő gondozási költséget a gyermekmenhely javadalma terhére kell elszámolni. A gyermekmenhely igazgató-főorvosa a kórház vagy egyéb gyógyintézet, városi orvos, községi orvos vagy körorvos megkeresésére a csecsemőt elkülönítés céljából az 1940:VI. törvénycikk 4. §-ának (5) bekezdésében megjelölt hatóság határozata előtt is köteles ideiglenesen felvenni. Az elkülönítés tartama alatt a gyermekmenhelyi gondozás tekintetében fennálló rendelkezések az irányadók. Az elkülönítést nem szabad fenntartani, ha az anya tüdőbeteggondozó intézet vagy hatósági orvos bizonyítványával, illetőleg felülvizsgálat (1940:VI. törvénycikk 2. §) útján igazolja, hogy betegségének fertőzőképessége, illetőleg a fertőzőképességnek gyanuja megszűnt. Az elkülönítés részletes szabályait a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
(2) Az előbbi bekezdés rendelkezését nem lehet alkalmazni abban az esetben, ha a tisztiorvos megállapítása szerint az anya a csecsemője elkülönítéséről házi vagy egyéb intézeti elkülönítés útján megfelelően gondoskodik.
(3) A jelen § alkalmazása szempontjából csecsemőnek az egy életéven aluli gyermeket kell tekinteni.
22. § (1) Az egészségügyi segédszolgálat ellátására minden vármegye, törvényhatósági jogú város és megyei város egészségőrt köteles alkalmazni akként, hogy minden járásban, illetőleg minden városban ötvenezer lélekszámra legalább egy egészségőr essék. A vármegyék az egészségőröket teherbírásukhoz képest fokozatosan alkalmazzák.
(2) A belügyminiszter engedélyt adhat arra, hogy azokban a megyei városokban, amelyekben a lakosok száma a legutolsó népszámlálás adatai szerint a tizenötezret nem éri el, az egészségőri tennivalókat a (3) bekezdés alapján meghatározott képesítéssel rendelkező, már alkalmazásban álló altisztek (szolgák) is elláthassák.
(3) Az egészségőrök járandóságait a belügyminiszter, az egészségőrök alkalmazásának előfeltételeit, a szolgálat körébe tartozó jogaik és kötelességeik tekintetében irányadó szabályokat a belügyminiszter a pénzügyminiszterrel egyetértve állapítja meg.
(4) Az egészségőrök járandóságait a vármegye, törvényhatósági jogú város, illetőleg megyei város viseli.
(5) A jelen törvény hatálybalépésekor a községek tulajdonában álló fertőtlenítőgépek használata tekintetében a belügyminiszter rendelettel intézkedik.
(6) A jelen § (1) és (2), valamint (4) bekezdésének rendelkezései nem nyernek alkalmazást azokon a helyeken, ahol az állami költségvetés terhére javadalmazásban részesülő egészségőrök teljesítenek szolgálatot. A (3) bekezdés rendelkezései - a járandóságokra vonatkozó szabályozás kivételével - az olyan minőségben alkalmazott egészségőrök tekintetében is irányadók.
23. § A belügyminiszter egyes városokat és községeket - a város, illetőleg község anyagi erejének számbavételével - a szükségesnek mutatkozó közegészségügyi közintézmények (üzemek) fokozatos létesítésére vagy fejlesztésére s e célból megfelelő díjak szedésére kötelezhet.
24. § (1) A belügyminiszter a kezelésében levő, közegészségügyi célt szolgáló olyan alapítványokat, amelyek kis törzsvagyonuknál fogva vagy a megváltozott viszonyok miatt az alapítólevélben kitűzött célt megvalósítani nem tudják, más közegészségügyi célú alapítványokkal egyesíthet. Az egyesített alapítvány elnevezését és rendeltetését az alapítólevelek figyelembevételével a belügyminiszter állapítja meg.
(2) Az előbbi bekezdésben adott felhatalmazás kiterjed a belügyminiszter felügyelete alá tartozó, közegészségügyi célt szolgáló alapítványokra is. Határozathozatal előtt azonban a belügyminiszter az érdekelt alapítványok intéző szerveit meghallgatni köteles.
(3) A belügyminiszter a közegészségügyi célra rendelt juttatásokból keletkezett vagyonnal a közegészségügyi célú alapokat, bevételeket és egyéb összegeket összevonhatja és azokból hasonló célú alapítványokat létesíthet. Az alapítvány kezelése és felhasználása a belügyminiszter hatáskörébe tartozik.
(4) A jelen törvény végrehajtása szempontjából a gyermekvédelmi, családvédelmi, egészségvédelmi, betegellátási és más hasonló jellegű alapítványokat kell közegészségügyi célt szolgáló alapítványnak tekinteni.
25. § A jelen törvény 1-7. §-ának, valamint 22. §-ának rendelkezései nem vonatkoznak Budapest székesfővárosra.
26. § (1) A jelen törvény hatálybalépésének napját a belügyminiszter állapítja meg; a hatálybalépéssel egyidejűleg az ezzel ellenkező vagy megegyező jogszabályok, így különösen az 1876:XIV. törvénycikk 112. §-a, az 1886:XXII. törvénycikk 58. §-a a megyei városba beosztott városi orvosokat érintő részében, az 1908:XXXVIII. törvénycikk 21. §-a, az 1912:LVIII. törvénycikk 12. §-ának negyedik és ötödik bekezdése, valamint 13. §-a, az 1936:IX. törvénycikk 1. §-ának (4) bekezdése a városi orvosok, a községi orvosok és a körorvosok képesítését érintő részében, továbbá 10. §-ának (1) és (2) bekezdése, valamint 11. §-a hatályukat vesztik.
(2) A belügyminiszter a törvény egyes rendelkezéseit különböző időben is hatálybaléptetheti.
(3) A jelen törvény 12-14. §-ait a belügyminiszter, valamint a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a törvény többi rendelkezéseit pedig a belügyminiszter hajtja végre.
