Az ú. n. tanyakérdés egyike azoknak a kérdéseknek, amelyekre nézve úgyszólván mindenki egyetért abban, hogy rendezésük szükséges és időszerű is. A „tanyakérdés” meghatározásban ugyanis olyan problémák sűrűsödnek, amelyeknek rendezetlenül hagyása - különösen ma - komoly nemzeti értékveszteséget jelenthet.
A magyar tanyavilág kialakulásának történeti folyamatára, a tanyai települések keletkezésének okaira nem óhajtok kitérni; ez meghaladná egy törvényjavaslati indokolás szokásos kereteit. De különben is: a tanyakérdésnek jelentős irodalma van, amelyből mind a tanyavilág multja, mind pedig keletkezési okai már régen közismertek.
Éppen ezért alábbi fejtegetéseimben a mai tényleges helyzetből fogok kiindulni.
Azt az előnyt, amely a tanyai településnek rendszerint indítéka - hogy t. i. a gazda összes munkaeszközeivel ott van ingatlanán és így a lakóhely és a munkahely közti távolság okozta idő- és energiaveszteséget kiküszöbölheti - erősen ellensúlyozzák, sőt mondhatni problematikus értékűvé teszik azok a hátrányok, amelyek a tanyai települések elszigeteltségének folyományaként egyfelől magának a tanyai lakosságnak, másfelől pedig a köznek a szempontjából jelentkeznek.
Gondoljunk itt például arra az értékveszteségre amely - egy embernek és két igásállatnak a termelés munkájából való egynapi kikapcsolódásával - bekövetkezik akkor, amikor a tanyai lakos kénytelen beszerzést szükségleteinek kielégítése vagy termelvényeinek értékesítése vagy valamely elemi közigazgatási kötelezettség teljesítése (születés, haláleset bejelentése, adófizetés stb.) miatt az esetleg 20-30 km távolságban levő községet vagy várost felkeresni a tanyavilág útviszonyai mellett. És ez a munkaerő-, illetőleg munkakiesés nemcsak az egyes érdekeltnek jelent veszteséget, hanem veszteség a nemzeti termelés összességében is.
Vagy gondoljunk arra, hogy mit jelent a népességszaporodás fontos nemzeti érdeke szempontjából az a körülmény, hogy a tanyákon egészségügyi szolgálatról úgyszólván beszélni sem lehet és hogy a tanyavilág a legelemibb közegészségügyi berendezéseket is nélkülözi.
Ugyanitt gondolhatunk arra is, hogy milyen veszteséget idézhet elő - az egyes káráról nem is szólva - nagy nemzeti értéket jelentő állatállományunk tekintetében a tanyai állategészségügyi szolgálatnak a hiánya.
De nézhetjük a kérdést egy másik oldalról is. Milyen űrt támaszt a tanyai lakosság életében a lelki gondozás hiánya és az elemi kulturális szükségletek kielégítésének lehetetlensége. És a tanyai lakosságnak ez a szellemi magárahagyatottsága milyen veszteség a nemzet szempontjából is hiszen ezáltal a népesség egy rétege lemarad a kulturális haladásban és mindig akadályozó lesz az egységes közszellem kialakulásában.
Ismét egy másik oldaláról nézve a kérdést: megállapíthatjuk, hogy a községek és a városok mai szervezetükkel nem képesek tanyaterületükön a közigazgatás feladatait megfelelően ellátni.
A törvények és a rendeletek rendelkezéseinek végrehajtása a tanyai településeken meglehetősen nehézkes és ebből folyóan laza is. A kézbesítések, a szükséges összeírások teljesítése, az esetleg szükséges nyomozások, puhatolások foganatosítása, a közérdekű viszonyok nyilvántartása stb. a tanyavilágot illetően súlyos, csak nagy nehézségek és aránytalan munka árán teljesíthető feladatokat jelentenek. Mindezekhez járul még a közigazgatási szervek és a tanyai lakosság közötti kapcsolat hiánya is, aminek folyományaként a közigazgatás tájékozatlan a tanyai lakosság viszonyai, szükségletei felől.
Hogy azután ez a most vázolt helyzet minő hátrányt jelent országos vonatkozásban is a közigazgatás megfelelő viteléhez fűződő közérdek szempontjából: azt - úgy vélem - nem szükséges kimutatnom.
A tanyavilág problémáinak tárgyalását még oldalakon keresztül folytathatnám. Ez azonban feleslegesnek látszik, hiszen a tanyakérdés gazdag-irodalma a bajokat már gyökeresen feltárta.
A fentiekben kiragadott részletekkel nem is volt más célom, minthogy ehelyütt is rávilágítsak, mégpedig a legélesebben arra, hogy a tanyakérdés rendezéséhez vezető úton most már elodázhatatlanul meg kell indulni.
Ezt parancsolja minden egyéb mellett még az a körülmény is, hogy a tanyakérdésben érdekelt néprétegnek a száma egyáltalán nem lekicsinylendő - ma a tanyai lakosság kb. 800.000 lelket tesz ki - és hogy ez a néprétegünk értékes nemzetfenntartó erőt jelent.
Ami mármost a tanyakérdés rendezését illeti: mindenekelőtt megállapíthatjuk - már a fentiek alapján is -, hogy az különböző irányú feladatokból áll.
Ilyen feladat például a tanyavilágnak megfelelő úthálózattal való ellátása. További feladat egy olyan szervezet kiépítése, amely lehetővé teszi, hogy a tanyai lakosság beszerzéseit, valamint termelvényeinek értékesítését helyben vagy legalább is kevés időveszteséggel le tudja bonyolítani.
Sürgős feladatként jelentkeznek a tanyavilág hitéletének kiépítése, továbbá a kulturális színvonal emelésére alkalmas intézmények létesítése is.
Ezeknek és a hasonló feladatoknak a megoldása csupán pénzkérdés és szervezés kérdése. Jogszabály ehhez nem szükséges. De a tanyakérdés rendezésében minden egyéb részfeladatot megelőző feladat: a tanyai közigazgatás megszervezése, amihez viszont a pénzen és a szervezési munkán felül jogszabályra is szükség van. Egyrészt azért, hogy törvényi kötelezettséggé tehessük a tanyai igazgatás megszervezését - ez, amint azt az alábbiakban még látni fogjuk, feltétlenül szükséges - másrészt azért, hogy megteremtsük a megfelelő szervezet kialakításához szükséges jogi alapokat.
A tanyakérdés felszámolásánál azért kell a közigazgatás megszervezésével indulni, mert az e tekintetben történt állásfoglalás alapvető a rendezés egyéb részleteinek iránya szempontjából. A szerves rendezésben tehát okszerűen ez az első szükséges lépés.
A tanyai közigazgatás megfelelő rendszerének kiépítésével kiküszöbölődnek a tanyai lakosság és a közigazgatási szervek közötti érintkezés jelenlegi nehézségei, megszűnnek az ebből folyó hátrányok. Megoldást nyer a közegészségügyi és az állategészségügyi szolgálat. Megoldást nyernek mindazok a kérdések, amelyek közigazgatási vonatkozásúak.
Mindezeken felül az esetleges állandó közigazgatási szervezetek felállítása, illetőleg az igazgatás megszervezésével kapcsolatban kialakuló tanyaközpontok irányt mutatnak majd a tanyavilág úthálózatának a kiépítéséhez és támpontul szolgálhatnak az értékesítést és ellátást szervezet kiépítésénél is.
Ezekután felmerül a kérdés: milyen utat válasszunk a tanyai közigazgatás rendezéséhez, a megszervezésnek milyen módja volna a legcélravezetőbb.
Ezzel kapcsolatban mindenekelőtt le kell szögezni azt, hogy a „tanyai közigazgatás” fogalommeghatározás tartalmilag az ú. n. helyhatósági közigazgatás feladatainak ellátását jelenti vagyis azt a közigazgatási tevékenységet, amelyet a helyi közületek: a községek és a városok végeznek.
A tanyai közigazgatás tartalmának ilyen értelemben történt meghatározása után tisztában kell lennünk a rendezés terén kínálkozó megoldások vizsgálatánál azzal is, hogy milyen célt kell kövessünk a szervezésnél.
Erre nézve - úgy vélem - mindenki osztani fogja azt a nézetemet, hogy olyan megoldásra kell törekedjünk, amely közvetlenebbé teszi a közigazgatásnak a tanyavilággal való kapcsolatát és mindenekelőtt egyszerűbbé és kevésbé időtrablóvá teszi a közigazgatást szervek és a tanyai lakosság közötti érintkezést. Egyszóval: közelebb viszi a közigazgatást a tanyákhoz és ezáltal biztosítja a közigazgatás folyamatosságát és a közigazgatási feladatoknak hiánytalan teljesítését a tanyavilágban is.
Ami mármost a szervezés módját illeti: ez a helyi viszonyoktól, a helyi adottságoktól függően igen sokféle lehet.
Az alábbiakban három megoldási móddal kívánok foglalkozni: azokkal a megoldásokkal, amelyek - mint típusok - leginkább számításba jöhetnek. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy e három típusmegoldásnak természetesen különböző - a helyi viszonyok kívánta - változatai is elképzelhetők.
Az egyik megoldási mód, amely számításba jöhet a következő: kijelölünk a tanyai településeken egy körzetet, ennek lehetőleg a középpontjában megjelölünk egy megfelelő helyet, ahol meghatározott időszakokban a város, illetőleg a község kijelölt tisztviselője, továbbá az orvos és az állatorvos megjelenik és elvégzi a szükséges közigazgatást tennivalókat, meghallgatja a körzethez tartozó tanyai lakosság esetleges panaszait kérelmeit és - ha lehetséges - még a helyszínen intézkedik is. A körzethez tartozó tanyai lakosság a közigazgatással kapcsolatos kötelezettségeit (adófizetés, bejelentés stb.) ezeken a rendszeresített látogatási napokon a helyszínen teljesítheti.
Ez kétségtelenül a legegyszerűbb és a legkevésbbé költséges megoldás.
Természetesen a most említett tanyakörzetek megállapításánál figyelemmel kell majd lenni arra, hogy a körzethez tartozó területlakossága azt a helyet, ahol a közigazgatás közegei a látogatást napokon megjelennek, rövid idő alatt - lehetőleg egyórai gyalogjárással - elérhesse.
A másik megoldás, amely már fejlettebb szervezési módot jelent és ehhez képest nagyobb beruházásokat is igényel: állandó szervezet létesítése.
Ennél a megoldásnál is meg kell határozni bizonyos körzetet és ennek lehetőleg a központjában kell elhelyezni azt az állandóan a tanyaközpontban tartózkodó tisztviselői szervezetet (kirendeltséget), amely a körzethez tartozó tanyai lakossággal kapcsolatos közigazgatási feladatokat ellátja. Ebbe a tisztviselői szervezetbe beletartozhatik az orvos, állatorvos stb. is, de elképzelhető ez a megoldás úgy is, hogy az orvos, illetőleg az állatorvos csak meghatározott napokon időszakonként keresi fel a tanyaközpontot.
Ennek a megoldásnak - mindentől függetlenül - értékes velejárója, hogy az állandó közigazgatási szervezet székhelyet: a tanyaközpontok - mivel ott egészségügyi berendezések, iskolák stb. is előbb-utóbb feltétlenül elhelyezést nyernek - idővel olyan értelemben is központjai lesznek a tanyakörzetnek, hogy iparosok és kereskedők is letelepednek majd e helyeken, aminthogy ez a folyamat egyes már meglevő tanyaközpontoknál tapasztalható is.
Egyébként a tanyaközpontok kijelölésének - még abban az esetben is, ha a központban nem létesül állandó közigazgatási szervezet - nagy jelentősége lesz a tanyai útépítés, továbbá a tanyai lakosság beszerzési és értékesítési szükségleteinek kielégítésére hivatott szervezet kiépítése szempontjából, mert a tanyaközpontok megadják majd azokat a támpontokat, amelyekhez igazodni lehet.
A harmadik megoldási mód, amely a tanyai közigazgatás megszervezésénél számításba jöhet: önálló önkormányzati közületek ú. n. tanyaközségek alakítása.
Természetesen erről a megoldásról csak ott lehet szó, ahol megvannak a községgé alakulásnak jogi és pénzügyi feltételei.
Ennek a megoldásnak kétségtelen előnyei vitán felül állanak, hiszen a már ma is meglévő homogén tanyaközségekben nincs tanyakérdés, ezek a helyi közigazgatást éppen olyan jól látják el, mint a zárt településű községek.
A külföldön is leginkább ezzel a szervezési móddal találkozunk.
Mégis: ez a szervezési mód jöhet a legkevésbbé számításba. Nemcsak azért mert az önálló községgé alakulásnak jogi és pénzügyi feltételei az esetek nagyobb részében nincsenek meg, hanem itt egy további lélektani körülménnyel is számolni kell. Ez: tanyai lakosságunk idegenkedése attól, hogy az anyaközülettől elszakíttassék.
Ez az erős idegenkedés olyan gátló körülményként jelentkezett már a múltban is hogy az 1867 óta eltelt közel nyolc évtized alatt csak ötvenegynéhány önálló tanyaközség keletkezett.
Amint említettem: a tanyai igazgatásnak önálló tanyaközségek alakításával való megoldása olyan feltétetektől függ, amelyek ezt a megoldási módot csak szórványosan engedik majd alkalmazni. Ehhez képest inkább a fentiekben ismertetett másik két megoldási módnak van jövője, illetőleg e megoldási típusokból a helyi adottságok kívánalmai szerint kialakítandó változatoknak.
Olyan helyi adottságként, amely a közigazgatás szervezésére irányító befolyást gyakorolhat, mindjárt az a tényező jelentkezik, hogy a tanyai településeknek igen sok válfajával találkozunk.
Igy: vannak szétszórt és csoportos tanyai települések, a csoportos tanyai településeknek ismét különböző válfajait látjuk.
Befolyást gyakorolhat a közigazgatás mikénti megszervezésére a település állandó vagy időszakos jellege is, vagyis az a körülmény, hogy a tanyatelepülések lakossága télen-nyáron vagy pedig csak a mezőgazdasági munkahónapokban tartózkodik a tanyán. Az utóbbi jellegű településeknél más megszervezési mód, mint az időszaki látogatások rendszeresítése nem is igen jöhet figyelembe.
Ez a szervezési megoldás lesz egyébként a gyakoribb a túlságosan szétszórt tanyai településeknél is. Az időszaki látogatások megoldása szóbajöhet csoportos településnél is, bár az ilyen településeknél inkább az állandó szervezet létesítése lesz a helyén.
Feltétlenül állandó szervezet létesítéséről lehet csak szó akkor ha a csoportos település vagy a körzetekbe foglalható szétszórt települések olyan távolságban vannak az anyaközülettől, hogy az időszaki látogatások aránytalan időveszteséggel járnak. Eszerint tehát a tanyai településeknek az anyaközülettől való távolsága is olyan tényező, amely kihat a szervezés módjára.
Rátérve ezekután annak vizsgálatára, hogy a tanyai igazgatás rendezéséhez szükségszerűen megalkotandó törvényben minő rendelkezéseket tegyünk, mindenekelőtt számításba kell vennünk - az előbb mondottakhoz képest - azt a tényt hogy a tanyai településeknek önálló tanyaközségekké való alakítása és a tanyai igazgatás kérdésének ilyen módon való megoldása - a már részletezett okokból - csak szórványos tehet. Éppen ezért a leghelyesebb arra az álláspontra helyezkedni, hogy a tanyai igazgatás rendezése történjék a meglevő önkormányzati közületek keretei között. Természetesen emellett mindig fennmarad a lehetősége annak, hogy a tanyai települések - ha a községgé alakulás feltételei bekövetkeznek - az anyaközülettől elszakítva önálló tanyaközségekké alakíttassanak.
A tanyai igazgatás törvényi szabályozásának mikéntje szempontjából a most említett tényen felül irányt szab az a felismerés is, hogy - mivel azt a szervezetet, amely a legcélszerűbben tudja majd a feladatokat ellátni, a helyi adottságok fogják kialakítani - a közigazgatás megszervezésére vonatkozóan nem állapíthatunk meg részletes szabályokat.
A most elmondottakhoz képest a legtermészetesebbnek az a megoldás kínálkozik, hogy a tanyai igazgatás megszervezését és az ahhoz szükséges részletes szabályok megalkotását - minthogy a helyi adottságokat leginkább a helyi közületek: a városok és a községek tudják megítélni - bízzuk ezekre a jogszabályalkotási joggal ugyancsak rendelkező helyi önkormányzati közületekre.
Természetesen azonban egyidejűleg kötelezettséget is kell felállítani a rendezésre. Erre feltétlenül szükség van, mert hiszen részben éppen az egyes városoknak és községeknek tanyai településeik igényeivel szemben tanúsított megnemértésére vezethető vissza az, hogy egyáltalán tanyakérdésünk van. A vegyes településű városokban és községekben - tanyakérdéssel csak ezeknél találkozunk - a belterületi lakosság a közület egyetemes intéző szervében: a törvényhatósági bizottságban, illetőleg a képviselőtestületben - a dolog természeténél fogva - túlsúlyban van a tanyai lakossággal szemben és így érthető, hogy ezek a testületi szervek a tanyai viszonyoknak anyagi áldozatokat kívánó rendezése elől igyekeznek kitérni, illetőleg ezzel a kérdéssel szemben általában inkább hajlandók az elzárkózás álláspontjára helyezkedni.
Amikor tehát a rendezés részleteinek megállapítását a helyi önkormányzati közületekre bízzuk köteleznünk is kell egyúttal e közületeket arra, hogy meghatározott időn belül foglaljanak állást ebben a kérdésben és alkossák meg a szükséges szabályokat.
Ha elismerjük is, hogy a tanyai közigazgatás szervezetét a helyi adottságokhoz kell hozzásimítani és éppen ezért, a rendezésnek különböző változatát képzelhetők is el, mégis szükség van bizonyos egyöntetűségre, legalábbis az alapelvek tekintetében.
Errevaló tekintettel és azért is, hogy az egyetemes közérdek szempontjai is kellően érvényre juttathatók legyenek, az önkormányzati közületeknek fenntartott jogkör mellett irányító befolyást és hatékony beavatkozási jogot kell biztosítani a belügyminiszternek.
Gondolni kell végül arra is, hogy akadhat közület, amely esetleg késlekedik a szükséges tennivalókkal, holott a közérdek sürgős rendezést kíván. Erre az esetre biztosítani kell a kormányhatóságnak azt a lehetőséget, hogy a megfelelő szükséges szervezetet az önkormányzati közületre kényszerítő erővel megállapíthassa és annak felállítására a közületet kötelezhesse.
Amint az előbbiekben már említettem: a tanyai igazgatás rendezése csak az első szükséges lépés a tanyakérdés egészének rendezése felé. Ezt követniök kell a további lépéseknek.
A teljes rendezés hatalmas szervező munkát és anyagi áldozatokat is fog jelenteni, mind az érdekelt városokra és községekre, mind pedig az államra is.
Ez azonban nem lehet visszariasztó hatással amikor arról van szó, hogy nyolcszázezer főnyi értékes, nemzetfenntartó népességet emelünk ki mai elhanyagolt és elszigetelt helyzetéből és kapcsolunk be újra teljesértékű résztvevőként a nemzeti közösség életébe és törekvéseibe.
Az 1. § (1) és (2) bekezdése tartalmazza az alapvető rendelkezéseket, amelyek - az indokolás általános részében már előadottaknak megfelelően - kötelességévé teszik az érdekelt városoknak és községeknek a tanyai igazgatás oly módon való megszervezését - esetleg állandó tanyai közigazgatási szervezet (kirendeltség) felállításával -, hogy a tanyai lakosságnak a közigazgatás szerveivel való érintkezése megkönnyíttessék.
A (3) bekezdés egyévi határidőt állapít meg a tanyai igazgatás rendezéséhez szükséges szabályrendeletek megalkotására. Ez a határidő - véleményem szerint - bőven elegendő ahhoz, hogy a községek és városok - beható vizsgálat tárgyává téve a helyi vonatkozásokkal átszőtt összes problémákat - megalkothassák az összes szempontokat egyaránt kielégítő szabályrendeletüket.
A törvény végrehajtása során feltétlenül lesznek olyan községek és városok, amelyeknél kétség merül fel a tekintetben, hogy a határukban levő településekre vonatkozik-e a törvény s így kötelesek-e a szabályrendelet megalkotására. Erre az esetre is rendelkezik a (3) bekezdés olyan értelemben, hogy ilyen kétséges esetekben a belügyminiszter dönt a szabályrendelet alkotási kötelezettség fennállása tekintetében.
A községi és a megyei városi szabályrendeletek érvényességéhez a fennálló jogszabályok értelmében csak a törvényhatósági kisgyűlés jóváhagyása szükséges. A tanyai igazgatás megszervezésénél azonban - amint arra az indokolás általános részében már rámutattam - bizonyos egyöntetűségnek is kell érvényesülnie, amit a legjobban úgy tudunk biztosítani, ha a községi és a megyei városi szabályrendeletekhez is a belügyminiszter jóváhagyását kívánjuk meg.
Ilyen értelemben rendelkezik a (4) bekezdés, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezeket a szabályrendeleteket az egyébként irányadó jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a kisgyűlésnek nem kellene tárgyalnia.
A rendezés alapelvei tekintetében szükséges egyöntetűséget és az egyetemes szempontok érvényesülését kívánják biztosítani az (5) bekezdés rendelkezései is és mindezeken felül magának a törvény céljának a megvalósítását is azzal, hogy megadják a lehetőséget arra, hogy a községek és a városok szabályrendeletalkotási kötelezettségük teljesítésére szoríttassanak, illetőleg, hogy a törvényjavaslat (1) bekezdésében meghatározott cél eléréséhez szükséges szervezetet - végső szükség esetében - a belügyminiszter maga állapíthassa meg.
A tanyai igazgatási szervezet működése hiányos volna, ha a tanyai kirendeltségeken és általában a tanyai igazgatásban szolgálatot teljesítő tisztviselők munkaköre csak olyan szűk körre szorítkoznék, mint például: a lakosság kérvényeinek átvétele és továbbítása, a részükre érkező határozatok kikézbesítése, panaszaiknak jegyzőkönyvbe foglalása, esetleg az anyakönyvek vezetése vagy az adók behajtása. Ha azt akarjuk elérni, hogy a tanyai lakosok ügyes-bajos dolgaikat valóban időveszteség és anyagi áldozat nélkül tudják elintézni, akkor a tanyai kirendeltség vezetőjét, illetőleg a tanyai igazgatás ellátásával megbízott tisztviselőt megfelelő ügyintéző hatáskörrel kell felruháznunk. Hogy azután ez a hatáskör mily messze terjedjen, azt a helyi viszonyok ismeretében legcélszerűbben ismét csak maguk az önkormányzati közületek állapíthatják meg a javaslat 1. §-a értelmében alkotandó szabályrendeletükben.
Természetesen az ügyintéző hatáskörrel való felruházással együtt a kirendeltség vezetőjének, illetőleg a megbízott tisztviselőnek intézkedéseit hatályosság, valamint az ellene használható jogorvoslat szempontjából olyan hatóerővel kell felruházni, mintha a polgármester, illetőleg a községi elöljáróság intézkedéséről volna szó.
E szakasz ilyértelmű rendelkezéséhez hasonló rendelkezést tartalmaz már az 1929:XXX. tc. 44. §-ának (2) bekezdése is, azonban ott ezt az ügyintéző hatáskört csak a város polgármestere ruházhatja át, mégpedig kizárólag a főjegyzőre, illetőleg a tanácsnokokra.
Tekintettel arra, hogy a tanyai kirendeltségek vezetői, illetőleg a tanyai igazgatás ellátásával megbízott tisztviselők előreláthatólag nemcsak a főjegyzők és a tanácsnokok köréből kerülnek majd ki - a városokat nem is volna célszerű megkötni az általuk erre a célra legalkalmasabbnak tekintett személy kiválasztásában -, de azért is, mert az említett meggondolások gyakorlati hasznát a városokon felül a községekre is kétségtelenül indokolt kiterjeszteni: a javaslat az ezidőszerint is hatályban lévő rendelkezésen túlmenő lehetőséget ad a polgármester, illetőleg a községi elöljáróság hatáskörébe tartozó ügyekben való önálló intézkedést jogkör átruházására.
Nagy külterületű községeknél és városoknál mindig fennáll a lakosság egy részének - a tanyai települések ismert okaira visszavezethető - az a törekvése, hogy a külterületen lévő ingatlanán állandóan megtelepedjék. Ezzel a törekvéssel akkor is számolnunk kell, amikor az egyes önkormányzati közületek - esetleg jelentős anyagi áldozat vállalásával - már végrehajtották a tanyai települések tekintetében fennállott adottságok kívánta rendezést.
Ezért indokoltnak látszik, hogy a községek és a városok - áldozat vállalásuk ellenében - rendelkezhessenek olyan eszközzel, amellyel megakadályozhatják, hogy egyes lakosaik a közérdek, sőt talán - kellő előzetes megfontolás hiányában - saját egyént érdekeik figyelmen kívül hagyásával is, ismét újabb tanyai problémákat teremtsenek.
Ennek megakadályozását célozza az (1) bekezdés rendelkezése.
Ez a rendelkezés a tanyai településeket illetően kétségtelenül lerontja az 1937:VI. tc. 19. §-a (3) bekezdésének azt a rendelkezését, amely lehetővé teszi beépítésre ki nem jelölt területen is a terület rendeltetésének megfelelő épület emelését, következéskép mezőgazdasági ingatlanokon a gazdálkodással összefüggő épületek építését. Ez a lehetőség az (1) bekezdésben említett tilalom felállítása esetén már nem lesz meg; az előbbi meggondolásokra tekintettel azonban ez a megszorítás feltétlenül indokolt.
Ezek után az (1) bekezdés rendelkezésével kapcsolatban még csak azt kívánom megjegyezni, hogy az önkormányzati közületek által esetleg felállított építési tilalom természetesen nem érvényesülhet olyan esetekben, amikor hatósági intézkedés folytán létesül újabb település.
Azok részére, akik az (1) bekezdés rendelkezése alapján kimondott tilalom folytán elesnek attól a lehetőségtől, hogy a saját ingatlanukon lakóházat és gazdasági épületeket emelhessenek, természetesen módot kell nyújtani arra, hogy ingatlanuk közelében telepedhessenek le és hogy e célból házhelyhez juthassanak. Ha erre nem adnánk lehetőséget, tulajdonképpen a tanyakérdésnek egy eddig még fenn nem állott újabb problémáját teremtenők meg.
Ezt a kérdést oldja meg a (2) bekezdés rendelkezése.
A gyakorlati megoldás megkönnyítése érdekében, ez a bekezdés még azt is kimondja, hogy a tanyaközpont kialakítására szükséges házhelyek megszervezésére alkalmazni kell az, 1940:IV. törvénycikk házhelyek szerzésének előmozdítására vonatkozó 9-16. §-ait. Ezek szerint a §-ok szerint bizonyos esetekben házhelyek alakításának céljára átengedésre kötelezési eljárásnak van helye, amikor is a földmívelésügyi miniszter csereingatlan átengedésével vagy a becsérték megfizetésével kártalanítja az átengedésre kötelezettet.
Hogy azután a tanyaközpont kialakításának útjába semmi akadály ne állhasson és úgy a közterületek és középületek, mint az ott működő közigazgatási tisztviselők, lelkészek, tanítók feltétlenül kielégítésre jogosult lakásigényei céljára is minden körülmények közt biztosíthatók legyenek a szükséges ingatlanok, a (2) bekezdés végső esetben a szükséges területek megszerzésére a kisajátítási jogot is megadja.
Minthogy a létesítendő tanyaközpontok a városnak, illetőleg a községnek városias kialakítására szánt, illetőleg a beépítésre már kijelölt területén természetszerűen kívül esnek, még az iránt is rendelkezni kell, hogy a megalkotandó szabályrendelet azt is szabályozza, hogy az 1937:VI. törvénycikknek a városrendezésre és a telekátalakításra vonatkozó rendelkezések a tanyaközpontra mennyiben nyernek alkalmazást.
Ezt a rendelkezést tartalmazza a (3) bekezdés.
Tekintettel a szabályrendeleti szabályozásra való kérdések természetére különösképpen pedig a földmívelésügyi és a pénzügyi kormányzat által képviselt érdekeknek a tanyakérdés rendezésével való összefüggésére, valamint a városrendezési és az építésügyi érdekekre is, a 4. § biztosítja a pénzügyminiszternek, a földmívelésügyi miniszternek és az iparügyi miniszternek a rendezéshez való hozzászólás jogát, amikor kimondja, hogy a szabályrendeletek jóváhagyása kérdésében a belügyminiszter velük egyetértve határoz.
Az 5. § a törvény hatálybalépésére és végrehajtására vonatkozó szokásos rendelkezéseket tartalmazza.
