A honvédség demokratikus újjászervezésével kapcsolatban felmerült különböző körülmények következtében ezidőszerint elháríthatatlan akadályokba ütközik a legfelsőbb honvéd törvényszék és a legfőbb honvéd államügyészség felállítása, holott a folyamatban lévő, különösen újrafelvételi ügyek elintézése végett immár sürgős szükség van a honvéd büntetőbíráskodás körében a fellebbvitel tárgyában határozó bírói szerv működésének megindítására. Tekintettel egyfelől erre a szükséghelyzetre, másfelől pedig arra, hogy a honvéd büntető eljárás tervezett reformja során is - követve több külföldi állam példáját - hasonló rendezés mutatkozik célszerűnek, kézenfekvőnek látszik az a megoldás, amely a Kúrián - hadbírói tagok bevonásával - külön honvédbírósági fellebbviteli tanácsot szervez és a honvéd büntetőbíráskodás körében a fellebbvitel elbírálását ennek hatáskörébe utalja, a honvéd legfőbb államügyészi tennivalók ellátását pedig a legfőbb államügyészre bízza.
Ennek a feladatnak kíván megfelelni az előterjesztett törvényjavaslat, melynek részletei tekintetében az alábbiak szolgálnak megvilágításul.
Az 1. § a fentebb előadottaknak megfelelően kimondja, hogy a legfelsőbb honvéd törvényszéknek a honvédség bűnvádi perrendtartásáról szóló 1912:XXXIII. törvénycikk, úgyszintén az azt módosító és kiegészítő jogszabályok által megállapított hatáskörét a törvény hatálybalépésétől kezdve a Kúria külön tanácsa veszi át. A törvényjavaslat megelégszik ennek elvi leszögezésével és tartózkodik a legfelsőbb honvéd törvényszék, valamint a honvéd koronaügyészség kifejezett megszüntetésétől, mert helyesebbnek látja a kérdés végleges eldöntését arra az időre fenntartani, amikor a honvéd büntető eljárás reformja megvalósul és amikorra az ezúttal életrehívott intézmény alkalmassága felől már gyakorlati tapasztalatok állnak rendelkezésre.
A törvényjavaslat 2. §-a szabályozza a külön tanács szervezetét. A Kúria honvédbírósági fellebbviteli tanácsát a § öt tagból alakítja meg, mégpedig a Kúria elnökéből, másodelnökéből vagy egyik tanácselnökéből mint elnökből, továbbá négy tanácstagból, akik közül kettő a Kúria elnökének kijelölése alapján a Kúria ítélőbírája, kettő pedig az államfő által kinevezett hadbíró. A Kúria elnöke a külön tanácsba az 1920:XX. tc. 4. §-ából kitetsző jogi felfogáshoz képest nemcsak kúriai bírót, hanem kúriai tanácselnököt is kijelölhet. Számolva a honvédség létszámviszonyaival a törvényjavaslat módot ad arra, hogy nyugállományú hadbíró is helyet foglalhasson a külön tanácsban, bár kívánatos volna, ha lehetőleg tényleges hadbírák töltenék be ezt a tisztet.
Hasonlóképpen a tényleges helyzettel számol a törvényjavaslat akkor is, amikor a tanácstagságot nem köti kifejezetten valamely rendfokozathoz, a Kúria tekintélyének azonban mindenesetre az felelne meg, ha vezérőrnagyi vagy legalább is ezredesi rendfokozatú hadbírák kerülnének be tagként a honvédbírósági fellebbviteli tanácsba. Az a rendelkezés, hogy mind a kijelölés, mind pedig a kinevezés három év tartamára szól, a tanács körén belül a szakszerűség és állandóság szempontjainak érvényesülését, a póttagok kijelölése, illetőleg kinevezése pedig a tanács zavartalan működését kívánja biztosítani.
A kúriai bírákkal azonos bírói működésük okszerű következménye, hogy a külön tanács hadbírói tagjait ebben a minőségükben a Kúria ítélőbíráival egyenlő fegyelmi felelősség terhelje és kiterjedjen reájuk a Kúria elnökének felügyeleti joga, másrészről azonban az elmozdíthatatlanság, áthelyezhetetlenség és bírói függetlenség szempontjából is ugyanaz legyen a jogállásuk, mint aminő a Kúria bíráit megilleti. Esetleges kétségek elkerülése végett nem felesleges rámutatni arra, hogy abban az esetben, ha sor kerülne rá, hogy a legfőbb fegyelmi bíróság a külön tanács hadbírói tagját állásvesztésre ítéli, ezzel a hadbírói tag - az 1936:III. tc. 12. §-ából folyó elveknek megfelelően - csupán tanácsi tagságát veszíti el. Nem igényel részletesebb megokolást a § ama rendelkezése, amely a hadbírói tagokat az együttalkalmazást kizáró okok tekintetében is a Kúria ítélőbíráival azonos elbírálás alá vonja. Kifejezetten gondoskodik végül a § arról, hogy a külön tanácsnak tanácsjegyző álljon rendelkezésére.
A törvényjavaslat előkészítő munkálatai során beható megfontolásban részesült az a kérdés, hogy a honvédbírósági fellebbviteli tanács eljárása tekintetében a polgári, avagy a katonai bűnvádi perrendtartás szabályai legyenek-e irányadók. Amikor a törvényjavaslat 3. §-a a kérdést az utóbbi értelemben dönti el, azt a felfogást juttatja érvényre, hogy kevésbbé visszás, ha a Kúria kétféle perrendtartás szerint jár el (hiszen a jelenleg hatályos jogban is különböző eljárási szabályok irányadók a köztörvényi és például az uzsorabírósági ügyekben) mintha ugyanabban az ügyben kellene kétféle eljárási szabályt alkalmazni. Ebből az elvi okból, de azoknak a szinte leküzdhetetlen gyakorlati nehézségeknek elkerülése végett is, amelyekkel a polgári bűnvádi perrendtartás alkalmazása esetében okvetlenül szükséges lényegbe vágó eltérések részletes megállapítása járna, a külön tanács eljárása tekintetében a törvényjavaslat a Kbp.-nak, valamint az azt módosító és kiegészítő jogszabályoknak a legfelsőbb honvéd törvényszék eljárására vonatkozó rendelkezéseit rendeli irányadókul.
Mégis arra való tekintettel, hogy a gyakorlat esetleg szükségessé teheti, - különösen az ügyvitel terén - eltérő szabályok megállapítását, egyben felhatalmazza az igazságügyminisztert, hogy az említett rendelkezésektől a honvédelmi miniszterrel egyetértve a Bp. szellemének megfelelő eltéréseket állapíthasson meg.
A honvédség bűnvádi perrendtartásától a polgári bűnvádi eljárás szellemének megfelelő eltéréseket két vonatkozásban maga a törvényjavaslat is megállapít. Nevezetesen a jogegység érdekében használt semmiségi panasz elbírálását, úgyszintén valamely jogkérdésben a legfelsőbb honvéd törvényszék tanácsának vagy teljes ülésének a multban hozott határozatától való eltérés szüksége esetében a döntést a Kúriának bűnvádi ügyekben alakított jogegységi tanácsára bízza. Az 1912:LIV. tc. 70. §-ában kifejezésre jutott elvi álláspontnak teljesen megfelelő eme rendelkezéseket a törvényjavaslat 3. §-ának (4) bekezdése a jogegység fokozottabb biztosítását célzó olyan további rendelkezéssel egészíti ki, amely a Kúria büntetőjogi döntvényeit a honvéd törvényszékek irányában is kötelező erővel ruházza fel. Ez utóbbi szabály - éppen az imént említett célnak megfelelően - természetesen a Kúriának a multban hozott döntvényeire is kiterjed.
Minthogy ekként a Kúria büntető jogegységi tanácsa katonai bűnvádi ügyekben is eljár majd, döntvényei pedig irányadók lesznek a honvéd törvényszékek eljárásában, indokoltnak látszik, hogy a honvédbírósági fellebbviteli tanács megalakulásától kezdve annak egyik hadbírói tagja résztvegyen a bűnvádi ügyekben alakított jogegységi tanács munkájában. A törvényjavaslat 4. §-a ennek kimondásán felül - az utóbb említett okból - a külön tanács valamennyi, mind rendes, mind póttagja részére helyet biztosít a Kúria teljes ülésében és vegyes ülésében is, valahányszor ott büntetőjogi vagy pedig nemcsupán polgári jogi természetű elvi kérdés kerül döntés alá. A külön tanács hadbírói tagjainak a hatásköri bíráskodásban való részvétele okszerű következménye annak, hogy a legfelsőbb honvéd törvényszék hatáskörét a külön tanács veszi át.
A legfelsőbb honvéd törvényszék hatáskörének a Kúria honvédbírósági fellebbviteli tanácsára ruházása természetszerűleg maga után vonja a honvéd koronaügyészt megillető hatáskörnek a Kúria mellé rendelt vádhatóságra: a legfőbb államügyészre való átszállását is. A törvényjavaslat 5. §-a foglalja magában az erre vonatkozó rendelkezést; emellett azonban gondoskodik róla, hogy a legfőbb államügyészt a honvédbírósági ügyekben különösen járatos személy támogassa, ehhez képest módot nyujt arra, hogy a legfőbb államügyész ebben a hatáskörében helyettesítésével a honvédelmi miniszter által evégből kijelölt hadbírót bízhassa meg. Az ügyészi szervezet egységéhez és nem utolsó sorban a legfőbb államügyész jogkörének csorbítatlanságához fűződő közérdek megóvása végett a törvényjavaslat ugyan tartózkodik attól, hogy a kijelölt hadbírót az államügyészi szervezetbe beillessze, a szolgálat zavartalan ellátásának érdekében őt ebben a minőségben mégis a legfőbb államügyész felügyelete alá helyezi és az együttalkalmazást kizáró rokonsági és sógorsági viszonyok tekintetében a legfőbb államügyészi helyettessel azonos elbírálás alá vonja. A honvédség létszámviszonyai teszik ehelyütt is szükségessé annak megengedését, hogy a honvédelmi miniszter ilyen kijelölésben nemcsak tényleges, hanem nyugállományú hadbírót is részesíthessen. A honvédelmi miniszter által eszközölt kijelölés a törvényjavaslat felfogása szerint semmiféle tekintetben sem jelenthet kényszert a legfőbb államügyész irányában a kijelölt hadbíró szolgálatának igénybevételére, hanem a kijelölés megtörténte után is a legfőbb államügyész belátására van bízva, hogy személyesen, legfőbb államügyészi helyettes útján, vagy pedig a kijelölt hadbíró útján gyakorolja-e a Kbp. szerint a honvéd koronaügyészt megillető jogokat.
