Magyarország mai területén az 1919-1938. években évenkint átlag 18.847 gyermek született házasságon kívül és a házasságon kívül születettek számaránya az összes születésekhez viszonyítva átlag 8.9% volt.
Ha figyelembe vesszük is azt, hogy a házasságon kívül született gyermekek halvaszületési aránya és az élve születettek halandósága a házasságból született gyermekek halandóságának arányát lényegesen meghaladta, mégsem lehet kétséges az, hogy hazánk lakosságának legalább 5.5%-a, körülbelül 500.000 magyar született házasságon kívül.
Köztudomású, hogy a házasságon kívül született gyermek sorsa sokkal mostohább, mint a házasságból született gyermeké. A házasságon kívül született gyermekkel az atyja rendszerint nem törődik, nem érzi annak sorsáért magát felelősnek, az ilyen gyermek vélelmezett atyjától csak tartást követelhet, annak rokonaival szemben semmiféle joga nincs, az anyja családja is szégyenli, sokszor az anyát is megtagadja miatta. A házasságon kívüli szülés a nőt szégyenbe és gyakran nyomorba is dönti. Ezért nem egyszer az anya is szívesen veszi és elősegíti, hogy a házasságon kívül született gyermeke minél előbb elpusztuljon. De ha az anya nem is süllyed ennyire, bizonyos, hogy nyomorúságos helyzetében nem tud a gyermekkel annyit törődni, amennyire szükség lenne. A gyermek a hiányos gondozás és táplálkozás következtében könnyebben lesz a különböző gyermekbetegségek áldozata, mint a házasságból született gyermek.
Budapesten pl. az 1919-1938. években a házasságból született gyermekek 9.8%-a, a házasságon kívül született gyermekek 21.6%-a halt meg egyéves korának betöltése előtt. Az életben maradt házasságon kívül született gyermek igen korán a társadalom ítélőszéke elé kerül, a születéséért felelős atyját felmenti, az ártatlan gyermeket azonban életfogytiglan tartó büntetéssel sujtja. Pár éves korában a játszótársai kicsúfolják, az iskolában rádöbben, hogy még a névét is másként kapta, mint a társai. Amikor felnő és hatóságokkal kerül érintkezésbe vagy katonasorba jut, a szülei nevét tudakoló kérdésre szégyenkezve kell bevallania, hogy neki csak anyja van. Egyénileg akármilyen feddhetetlen, jellemes, értékes ember, a társadalom nem hajlandó teljes értékű tagjának elfogadni, lenézi, másodrendű emberként kezeli. Nevelésében egyáltalában nem, vagy csak csökkentett mértékben érvényesül a családi környezet annyira fontos nevelő hatása, a legtöbb ilyen gyermek nem élvezheti az együttélő a szülők gondoskodó szeretetét, egyéniségének kialakításában nélkülöznie kelt az atya fegyelmező és nevelő irányítását. Anyja, akire nevelésének majdnem minden gondja, hárul, a legtöbb esetben csak a nyomort tudja vele megosztani s a nélkülözések nemcsak szenvedést jelentenek számára, hanem a nevelésére ható többi tényező káros befolyását még fokozzák is.
Ilyen körülmények közt természetesnek kell tartanunk, hogy a házasságon kívül született gyermekek jelentős része nemcsak testileg, hanem lelkileg és betegen nő bele a társadalomba. Az alacsonyabbrendűség érzése, amelynek kifejlesztéséről a társadalom magatartása szinte intézményesen gondoskodik, egymagában is csökkent értékű emberré süllyeszti. Azok az igazságtalanságok, amelyeket nemcsak a társadalom, hanem a jogrend részéről is szenvednie kell, a jogrenddel és a társadalommal szemben ellenséges érzületet váltanak ki belőle. Ezek és a terhére nem róható fogyatékos nevelése könnyen megmagyarázzák, hogy közülük aránytalanul sokan keverednek már fiatalkorukban bűncselekményekbe. Közismert dolog, hogy a fiatalkorú bűnözők nagy része kerül ki a házasságon kívül született gyermekek közül. Arról nincs statisztika, hogy a felnőtt bűnözők hány százaléka született házasságon kívül, de nem lehet kétséges, hogy ez az arány is kedvezőtlen és a kedvezőtlen arányszám közvetlen okozati összefüggésben van azokkal az életkörülményekkel, amelyek közt a házasságon kívül született gyermekek túlnyomó része nevelkedik. Gyakori eset, hogy a büntetőbíróság előtt maga a vádlott hárítja át bűnéért a felelősségét születése körülményeire s amikor szemrebbenés nélkül beszél a legsúlyosabb bűncselekményekről, szembesülve válaszol arra a kérdésre, hogy mi az atyja neve.
A prostituált nők igen nagy hányada született házasságon kívül, másik nagy része pedig olyan leányok közül került ki, akiket csábítójuk gyermekük megszületése után lelkiismeretlenül magára hagyott. Ebben a vonatkozásban különösen helytálló az a megállapítás, hogy egy-egy házasságon kívül történt születés nemzedékeken keresztül érezteti a maga megdöbbentően káros, testet és lelket sorvasztó hatását.
A demokratikus Magyarország törvényhozásának legelsőrendű kötelessége, hogy ezt a kérdést az emberi lehetőségek határain belül minél előbb megoldja.
Kötelessége ez azért, mert a demonstrációval a családi jogállásnak mai egyenlőtlensége, az embereknek születésükhöz igazodó értékelése összeegyeztethetetlen.
Kötelessége azért, mert felelős a nemzet erkölcsi értékeiért s a mai helyzet fenntartása ezeknek az erkölcsi értékeknek megbocsáthatatlan tékozlását jelenti. Nem tűrhető tovább, hogy több százezer magyar önhibáján kívül egész életén át szégyenbélyeget hordjon magán, sebzett lélekkel járjon a világban, másodrendű állampolgárnak, másoknál alacsonyabb rendű embernek érezze magát, ellenséges érzülettel álljon a társadalommal és a jogrenddel szemben, mert az is ellenséges rosszindulattal áll vele szemben. Meg kell találnunk azt a megoldást, amely ezeket a százezreket beemeli a társadalomba, ahonnan most sok vonatkozásban ki vannak vetve, megadja nekik a teljesértékűség, az egyenlőség öntudatát és ezzel lehetővé teszi, az ország újjáépítésében ők is gátlás nélkül vehessenek részt. Meg kell találnunk azt a megoldást, amely a jövőben házasságon kívül születő gyermekeket a lehetőség szerint megmenti a meg nem érdemelt szenvedésektől és lehetővé teszi, hogy őket már az igazságtalan szenvedések emléke se gátolja a teljesértékű emberré való fejlődésükben.
A házasságon kívül született gyermeket sorsa nem kizárólag jogi kérdés, nem is lehet jogszabályokkal tökéletesen megoldani. A kérdésnek igen fontos erkölcsi, gazdasági, társadalmi és kulturális vonatkozásai vannak; ezeket jogszabályokkal máról-holnapra megváltoztatni nem lehet. Kétségtelen azonban, hogy a kérdés jogi, erkölcsi, gazdasági, társadalmi és kulturális vonatkozásai állandó kölcsönhatásban állanak egymással s így a jogi szabályozás igen nagy mértékben befolyásolhatja a kérdés többi vonatkozását, köztük különösen a házasságon kívül született gyermek társadalmi értékelését is.
Nem lehet kétségbevonni azt, hogy a házasságon kívül született gyermek sorsának alakulása tekintetében megállapítható fejlődés túlnyomórészben a jogi szabályozás oldaláról indult el. A magyar jogtörténet egészen a XIX. századig a házasságon kívül született gyermek jogállására vonatkozóan igen kevés adatot ismer. Ennek, oka az, hogy az 1868:LIV. tc. hatálybalépéséig a származás törvényessége kérdésében a bíráskodás az egyházi bíróságok hatáskörébe tartozott. Az egyházi bíróságot a kánonjogot alkalmazták, amely a házasság intézményének védelme érdekében a házasságból és a házasságon kívül történt születés közt éles megkülönböztetést tett. A kánonjog hatása alatt került be jogunkba az utólagos házassággal való törvényesítés intézménye; ez és a vélt (putativ) házasságból születettek törvényes származásának elismerése, a házasság alatt, valamint annak megszűnése után bizonyos időn belül született gyermek törvényes származásának vélelme, a királyi kegyelemmel való törvényesítés, valamint az örökbefogadás, tehát jogintézmények és jogszabályok nyujtottak némi segítséget a házasságon kívül született gyermekek egy részének ahhoz, hogy sorstársaik szenvedéseitől megszabaduljanak.
A házasságon kívül született gyermek a magyar jog szerint egészen a XX. századig nemcsak az atya, hanem az anya családjának sem volt tagja. „Akik törvénytelen ágyból származnak - foglalja össze régi jogunk álláspontját Frank Ignác -, a vérség javaiban, díszeiben nem részesülnek; nevet, nemességet, címet, örökséget nemzőik után nem nyernek.” A házasságon kívül született gyermek és anyja közt sem volt hosszú időn át öröklési kapcsolat és az ilyen gyermek még a XX. század első éveiben is csak akkor örökölt az anyja után, ha annak házasságból származó gyermeke nem volt. A Kúria teljes ülése 1906. november 9-én mondta ki a 79. számú döntvényében, hogy a végrendelet nélkül elhalt anya hagyatékára nézve a törvénytelen gyermeknek törvényes leszármazó esetében is van törvényes örökösödési joga. A bíróságok a döntvény indokolására támaszkodva több olyan határozatot hoztak, amelyben a házasságon kívül született gyermek öröklési jogát anyja rokonainak hagyatékára is elismerték, a Kúria azonban 1907. április 25-én tartott értekezletén megállapította, hogy a 79. számú döntvény a rokonok után való öröklésre nem vonatkozik. Az elhalt gyermek törvényes leszármazójának törvényes örökösödési jogát anyai nagyanyja hagyatékára a Kúria 1913-ban (2553/1913. sz.) ismerte el, az 1915. évi január hó 13. napján hozott 2488/1914. számú határozatával pedig, amely 563. szám alatt a P. H. T.-ba felvétetett, kimondta, hogy ha az anya, aki törvénytelen gyermeket hagyott hátra, előbb hal meg, mint az a rokona, aki után az anya örökölt volna, a törvénytelen gyermeket a képviseleti elv alapján az anyának említett rokona után törvényes örökösödési jog illeti meg és viszont.
Ezen a ponton állt meg örökösödési vonatkozásban a házasságon kívül született gyermekekre vonatkozó jogunk fejlődése és ez a pont jelenti a családfejlődés megszakadását is. Mai jogunk tehát a házasságon kívül született gyermeket anyja családja teljesjogú tagjának tekinti, közte, anyja és anyai rokonai közt a rokoni és öröklési kapcsolat fennállását elismeri, a házasságon kívül született gyermek és atyja, valamint annak rokonai közt fennálló rokoni és öröklési kapcsolat elismerésétől azonban mereven elzárkózik.
A házasságon kívül született gyermeket atyja a mai jog szerint csak eltartani köteles, más kötelezettsége vele szemben nincs. A tartás kérdésében bírói gyakorlatunk hajlott a gyermek érdekeinek megvédése felé, így az exceptio plurium concubentium kifogásának csak az anya feslett életmódja esetén adott helyt, a fogantatási időszak alatt történt nemi érintkezés tényével szemben az ellenbizonyítást nem engedte meg, a tartási kötelezettség kor határát 12 évről 14, majd 15-16 évre emelte fel, sőt az atyát az olyan gyermek tartására, aki magát testi vagy elmebeli fogyatkozása miatt eltartani képtelen, időbeli korlátozás nélkül kötelezi. Tartás gyanánt az atya a gyermeket vagyoni és kereseti viszonyaihoz képest köteles mindazzal ellátni, ami a gyermeknek anyja társadalmi állásához mért megélhetéséhez és e társadalmi állásnak megfelelő nevelése és önálló keresetre képesítő tanítása költségére szükséges. Ez a jogszabály azért sérelmes, mert a házasságon kívül született gyermekek társadalmi érvényesülését igazságtalanul megnehezíti, a tartás mértékét és a gyermek önálló keresetre tanítását az anya társadalmi állásától teszi függővé.
Az első világháború idején a kormányzat figyelemreméltó lépést tett anyagi vonatkozásban a házasságon kívül született gyermekek sorsának megjavítása érdekében. A 3982/1916. M. E. számú rendelet szerint a bíróság szükség esetén akár a kereset megindítása előtt, akár a per folyama alatt kérelemre, az indokolt szükség idejére ideiglenes határozattal elrendelheti a jog szerint járó tartás sürgős kiszolgáltatását és a tartás érdekében szükséges egyéb sürgős intézkedéseket. A rendelet szerint az atya a gyermek anyjának a szüléssel és a terhességgel járó költségeket megtéríteni tartozik, ezenfelül azt a költséget is, melybe a szülés előtt két hétig és a szülés után négy hétig az anya illő ellátása kerül. Lehetővé tette, hogy a bíróság azt, akit a házasságon kívül történt nemzés alapján a gyermek eltartásának kötelezettsége fog terhelni, arra kötelezze, hogy a gyermek első három havi eltartásához, továbbá az anyatartás és a szülés költségeinek fedezetére szükséges összeget a szülés előtt megfelelő időben helyezze bírói letétbe. A letétbe helyezett összegből a bíróság a tartás és a szülés költségeit az anya, illetve a gyermek részére kiutalja, az anya kétheti tartásának költségét pedig már a szülés előtt megfelelő idővel is kiutalhatja.
A magyar jogfejlődés vázlatos ismertetéséből levonhatjuk azt a tanulságot, hogy a házasságon kívül született gyermek sorsán jogszabályokkal igenis lehet segíteni és a mai jogunknak a házasságon kívül született gyermek jogállására vonatkozó rendelkezései sok vonatkozásban annyira igazságtalanok, elavultak és hiányosak, hogy azok reformjára feltétlenül szükség van.
A mellékelten bemutatott törvényjavaslat, amely a kormány által szükségesnek tartott reformot tartalmazza, két alapelven épült fel.
Az első alapelv az, hogy a törvényes és a törvénytelen származás megkülönböztetése megszűnik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a javaslat törvényerőre emelkedése esetén többé sem törvényes, sem törvénytelen gyermek nem lesz.
Felesleges hangsúlyoznom, hogy a „törvénytelen” megjelölés ártatlan emberek meg nem érdemelt, embertelen megbélyegzése; ezt jogalkotóink már régebben érezték, ezért jogszabályaink ezt a megjelölést már hosszabb idő óta nem használják, hanem a korábban törvénytelennek bélyegzett gyermeket házasságon kívülinek vagy házasságon kívül születettnek jelölik meg. A magánjogi törvénykönyvünk 1928. évi javaslata (az alábbiakban: Mt.) is a házasságon kívüli gyermek megjelölést használja. Ugyanakkor azonban, amikor a magyar jogrendszer a „törvénytelen” elnevezéssel szakított, változatlanul fenntartotta a törvény gyermek fogalmát és az ezzel összefüggő törvényesítés jogintézményét. A magyar magánjog szerint tehát ma a gyermek vagy törvényes, vagy házasságon kívül született. Már ebből a szembeállításból is nyilvánvaló, hogy a mai felemás helyzet márcsak azért sem tartható fenn, mert a logika törvényeinek nem felel meg. A helyes felosztás logikai feltétele ugyanis az, hogy ugyanaz legyen a felosztás alapja, mai jogunk említett felosztása pedig két egymással rokon, de mégis eltérő alapon nyugszik.
De nem tartható fenn a mai helyzet azért sem, mert nem megoldása, hanem megkerülése a kérdésnek. Ha már eljutottunk annak felismeréséig, hogy igazságtalan és embertelen valakit minden egyéni vétke nélkül egész életére törvénytelenné bélyegezni, akkor ennek a felismerésnek le kell vonni azt az egyedül helyes következményét is, hogy a gyermekeknek törvényesekre és törvénytelenekre való felosztását, illetőleg a származásnak a törvényesség alapján történő megkülönböztetését meg kell szüntetni. Mindaddig ugyanis, amíg akármilyen logikailag eltorzított alakban fenntartjuk ezt a megkülönböztetést, tehát mindaddig, amig a jogrend a gyermekek egyik csoportját törvényesnek nevezi, azok a gyermekek, akik nem esnek bele a törvényeseknek elismertek szigorúan körülhatárolt körébe, törvénytelenek lesznek, akármilyen megkerülő elnevezéssel akarjuk ezt a szükségszerű következményt elleplezni vagy tudomásul nem venni. Annak, hogy „a házasságon kívüli gyermek” megjelölés még nem ment át a köztudatba és hogy a házasságon kívül született gyermeket beszéd közben még a jogászok is törvénytelennek nevezik, jelentős részben az az oka, hogy jognak a házasságból származó gyermekeket ma is törvényesekként különbözteti meg, a törvényes gyermek fogalmához pedig a törvénytelen gyermek fogalma úgy hozzátartozik, mint a fényhez az árnyék, mint a szabad ember fogalmához a szolga, a rab, a művelt ember fogalmához a műveletlen ember fogalma.
Végül nem tartható fenn a törvényes származás szerinti megkülönböztetés azért sem, mert ez a megkülönböztetés ma már értelmetlen és jogi szempontból sem szabatos. A jogtörténelem ismer olyan jogrendszereket, amelyekben a házasságon kívül született gyermek valósággal jognélküli volt, sem az atyja, sem az anyja családjának nem volt tagja, sem az atyjával, sem az anyjával, sem azok rokonaival szemben semmiféle jogai nem voltak. Az ilyen jogrendszerekben többé-kevésbbé szabatos volt a házasságon kívül született gyermeknek törvénytelenként, a többi gyermeknek pedig törvényesként való megjelölése. A magyar jogrendszer ennyire rideg sohasem volt, ma pedig már a házasságon kívül született gyermek az anyja családjának teljesjogú tagja, anyjával és annak rokonaival szemben ugyanazok a jogai vannak, mint a házasságból született gyermeknek, sőt a tartás fogalmi körében atyjával szemben is vannak jogai, nem áll tehát teljesen törvényen kívül, nem ő maga törvénytelen; csupán a születése nem történt a törvény által meghatározott keretekben. A törvényes gyermek sem maga törvényesebb, mint más, hanem a születése felel meg - legalább a külső látszat szerint - törvény által kívánatosnak tartott feltételeknek. Ilyen értelmetlen, pongyola megkülönböztetés fenntartása akkor sem volna indokolt, ha megszüntetéséhez komoly érdekek nem fűződnének.
A törvényjavaslat a mai jogállapot szerint törvényesnek tekintett gyermeket házasságból születettnek, a többit pedig házasságon kívül születettnek nevezi. Ez a megkülönböztetés logikai szempontból nem kifogásolható, tartalmilag a valóságnak megfelel, értékelést nem fejez ki, tehát nem lealázó, nem bántó.
A törvényjavaslat második alapelve az, hogy a házasságból és a házasságon kívül született gyermek jogállása egyenlő, a házasságon kívül született gyermek nemcsak az anyjával és annak rokonaival, hanem az atyjával és annak rokonaival is rokoni, tehát öröklési kapcsolatban is áll, atyja családi nevét viseli.
Ezzel az alapelvvel szemben a kérdés gazdag irodalmában és a közvéleményben több komoly észrevétel és aggály merült fel.
Az egyik ilyen észrevétel az, hogy a házasságból és a házasságon kívül született gyermek sorsának egyenlőségét jogszabállyal kikényszeríteni nem lehet. Ez kétségtelenül igaz, ebből azonban nem következik az, hogy a házasságon kívül született gyermek sorsán jogszabályalkotás útján is nem kell annyit javítani, amennyit lehet. A javaslat 1. § (2) bekezdése utal is arra, hogy a törvényjavaslat célja a családi jogállás egyenlőségének minél teljesebb, tehát olyan mértékű megvalósítása, amilyen az adott körülmények között lehetséges. Rá kell arra is mutatnom, hogy a családi jogállás egyenlősége nem jelenti a házasságból és a házasságon kívül született gyermekekre vonatkozó összes jogszabályok alaki és tartalmi azonosságát, hanem azt, hogy a házasságon kívül született gyermekeket az ő különleges viszonyaikra szabott jogszabályok segítségével a lehetőség szerint ugyanabba a helyzetbe kell hozni, amelyben a házasságból született gyermekek vannak.
Sokan attól tartanak, hogy a házasságból és a házasságon kívül született gyermekek jogállásának egyenlősítése aláássa, megingatja a társadalom és a jogrend egyik legfontosabb alapintézményét, a házasságot. Ha ugyanis - mondják - a házasságon kívül született gyermek nem lesz törvénytelen, ha a jogállása egyenlő lesz a házasságból született gyermek jogállásával, ha az atyja családi nevét viseli és az atyja után örököl is, felesleges lesz az utódokról való gondoskodás céljából házasságot kötni; a férfi számára sokkal kevesebb lekötöttséget és kötelezettséget jelent, ha házasságon kívül lép a nővel nemi viszonyba és amikor akarja, megszakítja ezt a viszonyt. Ez a felismerés egyre gyakoribb lesz, mind kevesebben kötnek majd házasságot s a házasság, mint felesleges jogintézmény, lassankint egészen elsorvad.
Ezt az aggályt alaptalannak tartom.
Eltekintve attól az egyébként nem kívánatos jelenségtől, hogy egyre nagyobb a nem a gyermekek nemzése kedvéért kötött házasságok száma, nem lehet kétséges, hogy a házasságon kívül született gyermek sorsának bármilyen javítása sem szünteti meg azt a hátrányos helyzetet, amelybe a házasságon kívül szülő nő jut. A nő jogállása nem függ a házasságon kívül született gyermek jogállásától és a nőnek a házasságon kívül született gyermek sorsának bármilyen fokú javulása esetén is épúgy érdeke lesz a férfihoz való kapcsolatának a házasságkötés útján való rendezése, mint azokban az időkben, amikor a házasságon kívül született gyermek jogállása a legkedvezőtlenebb volt. Éppen az az érv, hogy a férfi a nővel való kapcsolatának könnyebb felbontása érdekében nem lép majd házasságra, igazolja azt az ellenérvet, hogy a nő nemcsak erkölcsi okokból, hanem a saját jól felfogott érdekében is épúgy fog ragaszkodni a házasságkötéshez, mint eddig.
De a házasságkötés szempontjából a férfi helyzetén sem változtat a házasságon kívül született gyermek sorsának javítása. Az a férfi ugyanis, aki a jövőben azért nem kötne házasságot, mert a házasságon kívül született gyermek jogállása egyenlő a házasságból született gyermek jogállásával, ma sem kénytelen házasságot kötni, mert a házasságon kívül született gyermekét - ha akarja - ma is ugyanabba a helyzetbe hozhatja, amelybe az a törvényjavaslat szerint juthatna. Az 1942:V. tc. 2. §-a szerint u. i. joga van a családi nevét a házasságon kívül született gyermekére átruházni. A házasságon kívül született gyermeket törvényesítheti, örökbe fogadhatja, vagyonát neki ajándékozhatja, vele öröklési szerződést köthet, vagyonát végrendelet útján reá ruházhatja. A törvényjavaslat nem azoknak a házasságon kívül született gyermekeknek sorsát fogja lényegesen megjavítani, akikkel atyjuk ilyen módon törődik, hanem azokét, akiknek atyját kötelessége teljesítésére kényszeríteni kell, az ilyen férfi pedig nem attól teszi függővé házasságra lépését, hogy a törvény a házasságon kívül született gyermekének milyen jogállást biztosítana.
Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy - miként arra fentebb már rámutattam - a házasságon kívül született gyermek jogállásának bármilyen rendezése sem elégséges a házasságon született gyermeket érő hátrányok teljes megszüntetéséhez. Az olyan férfi és nő, aki gyermekre vágyik, gyermekét szereti, a sorsáért magát felelősnek érzi és ezért akar házasságot kötni, a jövőben is házasságra lép, mert tudja, hogy gyermeke igazi boldogságához a házasságban együttélő szülők családi környezetében való nevelés szinte elengedhetetlenül szükséges.
Nem vonom kétségbe, hogy a reform következtében elmaradhat néhány olyan házasság, amelyet a házasságon kívül teherbe ejtett nő vagy családja a szégyen elkerülése céljából, vagy azért kényszerített ki, hogy a „gyermeknek neve legyen”. A tapasztalat szerint ezek a házasságok rendszerint csak alakilag jönnek létre, rövid idő mulva felbomlanak, mint házasságok a társadalom és a nemzet szempontjából értéktelenek, megkötésük vagy elmaradásuk a társadalom szempontjából közömbös.
Ezzel szemben meg vagyok arról győződve, hogy ha megszűnik az a helyzet, amelyben a házasságon kívül történt nemzés minden súlyos társadalmi és a legtöbb hátrányos gazdasági következményét a nő és a házasságon kívül született gyermek viseli, ha a jövőben a házasságon kívül született gyermek nemzője épúgy atyja lesz a gyermekének, mintha a gyermek anyjával házasságra lépne, ha a gyermek épúgy a nevét viseli, ha ugyanolyan jogai lesznek vele szemben, épúgy örökölni fog utána, a férfi sokkal inkább hajlandó lesz még a gyermek megszületése előtt vagy azt követően házasságot kötni a teherbe ejtett nővel, mint eddig. Éppen ezért a reformtól inkább a házasságok számának emelkedése, mint csökkenése várható, attól pedig, hogy a reform következtében a házasságok száma lényegesen csökkenni fog, egyáltalában nem kell tartani.
Az a körülmény, hogy a házasságon kívüli nemzés következményeit a férfi épúgy köteles lesz viselni, mintha a gyermeke házasságban született volna, véleményem szerint a házasság intézményét nem meggyengíti, hanem megerősíti. A javaslatban egyébként sincs egyetlen olyan rendelkezés sem, amely a házasság aláértékelését jelentené, ellenkezőleg, a 24. § (2) bekezdéséből és a 37. § (1) és (2) bekezdéséből kitűnik, hogy a javaslat a házasságot a gyermek érdekében is a társadalom és a jogrend egyik legfontosabb alapintézményének tartja. Ezt az alapintézményt a házasságon kívül született gyermek jogállásának reformja nem veszélyezteti, de egyébként sem szorul arra, hogy ártatlan gyermekek könnyei tartsák össze; ha arra szorulna, igen hamar összeomlanék.
A házasságból és a házasságon kívül született gyermek jogállásának egyenlőségétől sokan az atya családi békéjét féltik és nem helyeslik, hogy a jogszabály a házasságon kívül született gyermeket belekényszerítse az atya családjába. Ezzel kapcsolatban előre kell bocsátanom, hogy a javaslat a házasságon kívül született gyermeket az atya családja egyenlőjogú tagjává teszi ugyan, de tartózkodik attól, hogy az atya családját a házasságon kívül született gyermekkel való együttélésre kötelezze. A házasságon kívül született gyermeknek nem is érdeke, hogy olyan környezetben nevelkedjék, amely ellenségesen viselkedik vele szemben. Azt, hogy a gyermeket mikor lehet az atyja gondozására bízni, a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával a gyámhatóság határozza meg. A javaslat 24. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a gyermek atyjának vele közös háztartásban élő házastársa nem a gyermek anyja, a gyermek az atya gondviselésére csak akkor bízható, ha ehhez az atya házastársa is hozzájárult s ez a házasságból származó gyermekek jogos érdekeivel nincs ellentétben.
Alaptalan tehát az az aggodalom, hogy a házasságon kívül született gyermeknek az atya családjába való belekényszerítéséből különböző bonyodalmak származnak. Ami mármost az atya családi békéjének veszélyeztetését illeti, ezért nem a házasságon kívül született gyermek, nem is a jogszabály, hanem az atya felelős, akt a gyermek anyjával házasságon kívül nemileg érintkezett. A családi béke veszélyeztetésének lehetősége ma is fennáll, mert a házasságon kívül született gyermek atyja ma is köteles tartásdíjat fizetni, a családja tehát a gyermek születéséről értesülhet és a tartás fizetése a család érdekeit ma is súlyosan sértheti. De ha a reform következtében egyes családok békéje veszélybe is jutna, ez nem lehet a kérdés megoldásánál döntő szempont, mert senkinek sincs joga azt követelni, hogy az ő családi békéje érdekében más mondjon le a legtermészetesebb jogainak érvényesítéséről. Az atyával szemben más olyan természetű követeléseket is támaszthatnak, amelyek a család békéjét érintik, ebből azokból mégsem lehet a követelések érvényesítését kizárni.
Egyesek szerint a házasságon kívül született gyermek sorsának lényeges javítása a közerkölcs süllyedését, a házasságon kívül született gyermekek számának jelentős szaporodását eredményezi. Ezt a veszélyt sem tartom valószínűnek, mert a házasságon kívüli születések száma nem a házasságon kívül született gyermekek sorsának alakulásától, hanem erkölcsi és gazdasági tényezőktől függ. A magyar jogfejlődés vázlatos ismertetéséből kitűnik, hogy a házasságon kívül született gyermek jogállásában a XX. század első két évtizedében lényeges javulás állott be. Ekkor ismerte el ugyanis a bírói gyakorlat a házasságon kívül született gyermek öröklési jogát anyja és anyja rokonai után, ekkor tolódott ki a tartási kötelezettség korhatára 12 évről 15-16 évre, ebben az időben jelent meg a 3982/1916. M. E. számú rendelet. Ennek ellenére a házasságon kívül történt születések száma éppen ettől az időtől kezdve rohamos csökkenést mutat. Amíg ugyanis 1900-ban és 1901-ben egy év alatt 1000 nemférjes 15-49 éves nőre 43 házasságon kívül történt születés esett, 1938-ban csak 15, ugyanezen idő alatt 1000 lélekre eső nyers arányszám 3.7-ről 1.7-re, az összes születésekhez viszonyított arányszám 9.2-ről 8.4-re csökkent. Az 1912. évi január hó 1. napján hatályba lépett svájci polgári törvénykönyv 325. §-a a házasságon kívül született gyermekek jelentős részének gyakorlatilag ugyanazt a jogállást biztosítja, aminőbe azok a jelen törvényjavaslat értelmében jutnak. Ennek ellenére Svájcban a házasságon kívül születéseknek az összes születésekhez való aránya nem emelkedett, hanem csökkent; ez az arány ugyanis az 1906-1910. években 4.5, az 1921-1926. években 3.8, 1932-ben és 1933-ban 4.2, 1934-ben 4, 1935. évben 3.9, 1936-ban 3.8, 1937-ben 3.7% volt.
Ezek a számok a közerkölcsöket féltő, a házasságon kívüli gyermekek számának növekedésétől tartó aggályokat a tények erejével megcáfolják. Semmi okunk sincs annak feltételezésére, hogy a jelen törvényjavaslatnak a házasságon kívül született gyermekekre nézve előnyös rendelkezései a házasságon kívüli születések száma tekintetében más hatást váltanak ki, mint amilyent a házasságon kívül született gyermekek sorsát javító magyar és külföldi jogszabályok eddig eredményeztek.
Az előadottak szerint azok az aggályok, amelyek a házasságon kívül született gyermek jogállásának gyökeres reformja ellen általában felmerültek, vagy nem alaposak vagy nem olyan súlyosak, hogy reájuk való tekintettel az ártatlan embereket megbélyegző és súlyos igazságtalanságokat tartalmazó mai helyzet fenntartása indokolt lenne.
A francia polgári törvénykönyv tárgyalása során hangzott el a sokat idézett kijelentés: „Az államnak nem érdeke, hogy fattyúgyermekek létezzenek”. Az államnak valóban az lenne az érdeke, hogy minden gyermek házasságból szülessék, ezt azonban jogszabállyal elérni nem lehetséges. Ha pedig élnek - és Magyarországon százezerszám élnek - emberek, akik házasságon kívül születtek, akkor az államnak csak az lehet az érdeke és csak az lehet a kötelessége, hogy ezeknek a százezreknek a sorsát az igazságosság és az emberiesség követelményeinek megfelelően rendezze.
A mellékelten bemutatott törvényjavaslatot abban a meggyőződésben terjesztem a t. Nemzetgyűlés elé, hogy az a házasságon kívül született gyermekek sorsát az igazságosság és az emberiesség követelményeinek megfelelően rendezi.
Az 1. § indokolása tekintetében mindenekelőtt utalok az általános indokolásban előadottakra.
A (2) bekezdés megjelöli a törvény célját. Az adott esetben a törvény céljának megjelölése avégből kívánatos, hogy a jogalkalmazónak útmutatást adjon a törvény alkalmazása során felmerülő olyan vitás részletkérdések elintézésénél, amelyek tekintetében a törvény határozott rendelkezést nem tartalmaz.
A törvény több rendelkezésének alkalmazásában szükséges a gyermek fogantatási idejének lehető megállapítása. Ez az idő, minthogy a fogantatás az anya testében végbemenő élettani folyamat, rendszerint nem bizonyítható. Ezért szükséges a vélelmezett fogantatási idő meghatározása. Ezt az időt a javaslat a mai bírói gyakorlatnak (739. E. H.) megfelelően határozza meg. A javaslat a Mt. 182. §-ának eltérő rendelkezését azért nem vette át, mert el akarja kerülni azokat a bonyodalmakat, amelyek a törvény hatálybalépése előtt született egyes gyermekek státusa tekintetében a mai vélelmezett fogantatási idő megváltoztatásából eredhetnek. Minthogy azonban az orvosi tudomány újabb eredményei szerint lehetséges, hogy a gyermek fogantatása az (1) bekezdésben meghatározott vélelmezett fogantatási idő vagy előtt vagy után történt, a javaslat a gyermek érdekében ennek bizonyítását megengedi.
Ez a § meghatározza, hogy kit kell házasságon kívül születettnek tekinteni; közvetve azt is eldönti, hogy a törvényjavaslat hatálybalépése után ki minősül házasságból születettnek.
A fennálló jog a törvényes származás kérdését a római jogból átvett azzal a vélelemmel oldja meg, hogy a házasság fennállása alatt vagy annak megszűnésétől számított háromszáz napon belül született gyermeket a férjtől származónak kell tekinteni. (Pater est, quem nuptiate demonstrant.) Ez a vélelem - mint a házasságból származás vélelme - a javaslat értelmében továbbra is fennmarad. Ehhez képest a házasságon kívül született gyermekeknek a jövőben is két csoportja lesz. Az egyik csoportba azok a házasságon kívül született gyermekek tartoznak, akik az említett vélelem alapján házasságból születetteknek nem tekinthetők, mert nem házasság alatt, illetőleg a házasság megszűnésétől számított 300 napon belül születtek, a másik csoportba pedig azok, akik az említett vélelem alapján ugyan házasságból születetteknek lennének tekintendők, a bíróság azonban az erre irányuló perben (4. §) hozott jogerős ítélettel házasságon kívül születetteknek nyilvánította őket.
A mai jog szerint a törvényes származás vélelme az ágytól és asztaltól elválasztás ideje alatt fogant gyermekre csak akkor terjed ki, ha a házastársak a házassági életközösséget visszaállították, vagy a fogantatási időben nemileg érintkeztek. Abban a kérdésben, hogy a Ht. 72., 98., 99. és 105. §-ai alapján elrendelt különélés ideje alatt fogant gyermek tekintetében a vélelem fennáll-e, a gyakorlat nem egységes. Minthogy a házassági kötelék, amelyhez a vélelem kapcsolódik, ezekben az esetekben fennáll, a javaslat a vélelem alól sem az ágytól és asztaltól elválasztás, sem a különélés ideje alatt fogant gyermekeket nem veszi ki, de az ilyen gyermek házasságon kívül születésének megállapítására irányuló perben a vélelmet a gyermek házasságon kívül születését vitató fél annak bejelentésével megdöntheti, hogy a férj az említett idő alatt a gyermek anyjával nemileg nem érintkezett. (7. §)
A törvényes származás vélelmét a mai jog is kiterjeszti az érvénytelen, de vélt házasságból származó gyermekre. A javaslat ennél tovább menve kimondja, hogy a gyermeket nem lehet házasságon kívül születettnek tekinteni abból az okból, hogy a házasság, amelyből származott, érvénytelen. Az említett vélelem tehát a javaslat szerint nemcsak a vélt házasságból, hanem minden érvénytelen házasságból származó gyermekre is kiterjed. Ezt a kiterjesztést jogunk fejlődési irányára, az in favorem prolis elvére hivatkozással részben már a Mt. indokolása is szükségesnek mondja; a Mt. kivételt - az indokolás szerint magasabb erkölcsi szempontokból - csupán arra az esetre tett, ha a házasság egyenesági vérrokonság, testvéri viszony vagy korábban kötött házasság miatt semmis. (171. §) A magam részéről az említett kivételek fentartását nem tartom szükségesnek, mert a gyermek nemcsak abban ártatlan, hogy szülei a házasságuk megkötése előtt jogi hibát követtek el, hanem abban is, hogy a házasság megkötése által megsértették a vérfertőzést és a kettős házasságot tiltó jogi és erkölcsi törvényeket. Ha a gyermeket nem lehet szülei jogi hibái miatt megbüntetni, nem lehet büntetéssel sujtani szülei erkölcsi botlása miatt sem. Egyébként a kérdés gyakorlati és ebből folyó elvi jelentősége lényegesen csökken azáltal, hogy a javaslat szerint a házasságból és a házasságon kívül született gyermekek jogállása egyenlő.
A mai jogunkban a törvényes származás vélelmének megdöntésére a származás törvényességének megtámadására irányuló kereset: az actio de filiatione negativa szolgál. Ennek tárgyi előfeltétele vagy az, hogy a férj a gyermek fogantatása ideje alatt az anyával nem érintkezhetett, vagy pedig oly tények, amelyekből nyilvánvalóan következik, hogy a gyermek nem származhatik a férjtől, mert pl. a feleség már mástól teherben volt, amikor a férj nemileg érintkezett vele. (739. E. H.)
Annak következtében, hogy a származás törvényessége vagy törvénytelensége szerint való megkülönböztetés a javaslat értelmében megszűnik, a házasságból származás vélelmét a javaslat törvényerőre emelkedése után nem a származás törvényességének megtámadásával, hanem a házasságon kívül történt születés megállapítására irányuló keresettel lehet megdönteni. A perben a javaslat szerint nem szükséges annak bizonyítása, hogy a férj és az anya közt a fogantatási időben a nemi érintkezés lehetősége fizikailag ki volt zárva, elegendő annak bizonyítása, hogy a férj az anyával a fogantatás idejében nemileg nem érintkezett (4. §). A fennálló jogunk a szigorúbb előfeltételt azért kívánta meg mert a mai helyzetben a házasságon kívül születés megállapítása a gyermeket rendkívül súlyosan érinti, tehát a gyermek érdekében a származás törvényességének igen messzemenő védelmére van szükség. A gyermek nyilvánvaló érdeke azonban esetleg épp, azt kívánja meg, hogy a formailag fennálló családi állásából kiszabadulva, elnyerhesse a származásának valóban megfelelő családi, állást. Ilyen esetekben nagyon visszás következményekre vezethet a mai helyzet fennállása, amelyben a bíróság a gyermek származása törvényességének megtámadására irányuló keresetet azért utasítja el, mert az évtizedek óta egymástól különélő férj és feleség közt a nemi érintkezés lehetősége a fogantatási idő alatt kizárva nem volt. A másik eltérés a mai joggal szemben az, hogy a vélelem a javaslat szerint akkor is megdönthető, ha a gyermek a házasság megszűnése vagy érvénytelenné nyilvánítása után fogantatott. Ugyanígy rendelkezik a Mt. 181. §-a is. Ezekben az esetekben a vélelem fenntartására semmiféle ok nincs.
Mai jogunk a törvényes származás vélelmének megtámadási keresettel való megdöntésére szabályként csupán a férjet jogosítja fel, a férj örököseit csak akkor, ha a férj a gyermek létezéséről nem tudott, vagy ha a szükséges lépések megtételében akadályozva volt; ugyanily feltételek mellett jogosítja tel a férj örököseit arra, hogy a törvényes vélelemmel szemben a származás törvénytelenségére öröklési perben incidenter hivatkozhassanak (16. E. H.) A javaslat szerint (5. §) a gyermek házasságon kívül történt születésének mindenkivel szemben hatályos ítélettel való megállapítását a férjen kívül a gyermek kérheti; más érdekelteknek abban a javaslat csak arra nyujt módot, hogy a törvényes vélelemmel szemben a gyermek házasságon kívül történt születésére a 8. §-ban megállapított előfeltételek mellett incidenter hivatkozhassanak. A férjen és a gyermeken felül a többi érdekelteknek a jogos és a törvény által védendő érdeke ugyanis csak azt kívánja, hogy ők a gyermek házasságon kívül történt születésétől függő jogaikat érvényesíthessék, ehhez pedig nem szükséges a családi élet viszonyait és a gyermek státusát teljesen felborító, mindenkivel szemben hatályos ítélet, hanem elegendő a származás törvényességének eldöntése a konkrét jogérvényesítéséhez szükséges vonatkozásban.
A férjet a javaslat 5. §-a szerint a keresetindítás joga nem illeti meg, ha a gyermeket születése után a magáénak elismerte. Ez a korlátozás nemcsak akkor áll fenn, ha a férj a gyermeket alakszerű jognyilatkozattal ismerte el, hanem akkor is, ha az elismerés a férjnek más kijelentése vagy csak utaló magatartása alapján állapítható meg, Természetes, hogy ha a férj az elismerést kényszer, tévedés vagy megtévesztés hatása alatt tette, azt megtámadhatja, s ha a megtámadás sikerre vezet, az említett korlátozás megszűnik. A Mt. 181. §-a a gyermek önálló megtámadási jogát arra az esetre korlátozza, amikor a férj a fogantatás egész ideje alatt távol volt, vagy amikor a megtámadás összhangban van a férj szándékával, nevezetesen, ha a férj megtámadási szándéka is megállapítható az ő kifejezett vagy feltehető akaratából. Ezenfelül a Mt. a gyermek megtámadási jogát az anya beleegyezéséhez is köti. A javaslat ezt az utóbbi rendelkezést átveszi, a többi korlátozást azonban nem, mert ha a gyermek a keresetet anyja életében általában csak annak beleegyezésével indíthatja meg, és ha a keresetindításhoz kiskorúsága ideje alatt törvényes képviselőjének hozzájárulása is szükséges (5. §), nem kell attól tartani, hogy a gyermek a jogát visszaélésekre, a férj vagy az anya családi becsületének oknélküli feldúlására használja fel.
Mind a család érdeke, mind a közérdek azt kívánja, hogy a gyermek származásának kérdése maradjon sokáig függőben. Ezért a javaslat a Ht. 57. §-ában a házasság érvényességének megtámadására szabott határidő hasonlatosságára a származás törvényességének megtámadását egyévi határidőhöz köti, amely a férjre nézve a gyermek születéséről nyert értesülésével, a gyermekre nézve pedig nagykorúságának beálltával, ha pedig arról a tényről, amelyre a keresetet alapítja, a nagykorúsága beállta után szerez tudomást, a tudomásszerzéstől kezdődik. A határidő számítására nézve a javaslat tüzetes szabályokat állapít meg.
A házasságon kívül történt születés megállapítását szabályként státusperben keresettel kell kérni. A javaslat a keresetindításra jogosultak körének kiterjesztésével és a jelenleg hatályban levő jogszabályokkal összhangban határozza meg, hogy a jogosultnak a keresetet ki ellen kell megindítania. Ha a férj meghalt, vagy ismeretlen helyen távol van, a keresetet azért kell egyenesági rokonai ellen megindítani, mert a kereset a legközvetlenebbül az ő érdekeiket érintheti. Ha a férjnek egyenesági rokona nincs, a legmegfelelőbb megoldás az, hogy a keresetet az árvaszéki ügyész ellen kell megindítani, aki a származással kapcsolatos közérdek védelmére a hivatásánál fogva a legalkalmasabb.
A gyermek már meghalt, a házasságon kívül történt születésének megállapítása iránt önálló státuspernek többé helye nincs. (V. ö. Pp. 700. §) Ilyen esetben a férj a bírósághoz bejelenti, hogy a gyermeket házasságon kívül születettnek tekinti. Ennek a bejelentésnek a jogi hatálya hasonló a Ht. 88. §-ában meghatározott bejelentéshez, vagyis ez a bejelentés alapul szolgálhat ahhoz, hogy akár a férj, akár más a javaslat 8. §-a értelmében a gyermek házasságon kívül történt születésére incidenter hivatkozhassék, ha a törvényes vélelmet megdönteni képes. A bejelentés visszavonása hatálytalan.
A férjnek és a gyermeknek az a joga, hogy a házasságon kívül történt születés megállapítása iránt keresetet indíthat, legszemélyesebb jog, amelyet a jogosult helyett a törvényes képviselője csak a jogosult cselekvőképtelensége esetén és akkor is csak a gyámhatóság jóváhagyásával gyakorolhat. Ha a gyermek kiskorú, de a 12. életévének betöltése folytán korlátoltan cselekvőképes, a jogát maga gyakorolhatja, de csak akkor, ha ehhez a törvényes képviselő hozzájárult. Ugyanez a szabály a korlátolt cselekvőképesség más eseteiben is, kivéve, ha jogosult cselekvőképességét csak tékozlás, távollét vagy börtönbüntetés miatt elrendelt gondnokság korlátozza.
Az 5. § (2) bekezdésének az a rendelkezése, amely szerint az e bekezdés alapján felperesként fellépő férjnek vagy a gyermeknek a per alatt bekövetkezett halála esetén a pert meg kell szüntetni, egyrészt annak a következménye, hogy a keresetindítás a férjnek más által nem gyakorolható legszemélyesebb joga, másrészt a gyermek halála után, az ő perben állása nélkül az ő státusáról inter omnes hatállyal dönteni nem lenne helyes.
A javaslat 8. §-a azokat az előfeltételeket határozza meg, amelyek mellett a gyermek házasságon kívül történt születésére bárki incidenter hivatkozhatik. E rendelkezések okait az 5. §-szal kapcsolatban részben már előadtam. A § szerint a gyermek házasságon kívül történt születésére akkor is lehet hivatkozni, ha az 5. §-ban szabályozott pert a jogosult a megszabott határidő alatt megindította és az folyamatban van. Ebben az esetben a harmadik személyek által indított pert az 5. §-ban szabályozott per tartamára a Pb. 235. §-a értelmében fel kell függeszteni; ennek ellenére a keresetindítás megengedése az ahhoz fűződő magánjogi következményekre tekintettel indokoltnak mutatkozik.
A házasságból származás vélelmével szemben a bizonyítás terhét a javaslat 7. §-a élő jogunkkal összhangban szabályként arra hárítja, aki a vélelmet megdönteni kívánja. E szabály alól a javaslat szerint két kivétel van. Az egyik kivétel a házasság megkötése után idő tekintetében áll fenn. Bírói gyakorlatunk szerint - miként erre már rámutattam - a törvényes származás vélelme az ágytól és asztaltól elválasztás idején fogant gyermekre csak akkor terjed ki, ha bizonyítást nyer az, hogy a házastársak a házassági együttélést visszaállították vagy a fogantatás idejében nemileg érintkeztek. Különben a vélelem nem áll fenn megdönteni sem szükséges. A javaslat a házasságból származás vélelmét az ágytól és asztaltól elválasztás idején fogant gyermekre is kiterjeszti, de a gyermek házasságon kívüli születését állító fél ezt a vélelmet, megdöntheti annak egyszerű állításával, hogy a férj az elválasztás ideje alatt az anyával nemileg nem érintkezett; a nemi érintkezés bizonyításának terhét a javaslat ilyenkor arra hárítja, aki a vélelmet fenntartani kívánja, vagyis a házasságból származást vitatja, kivéve, ha a házastársak az elválasztás idején az életközösséget visszaállították, amely esetben a házasságból származás vélelme s a bizonyítást teher általános szabálya nyer alkalmazást. Ugyanez áll a különélést rendelő bírói határozat hatályának ideje fogant gyermekre. A másik kivétel a házasság megkötése előtti időre nézve áll fenn. A bizonyítási teher általános szabályai alól mai jogunk, is kivételt tesz abban az esetben, ha a gyermek fogantatásának ideje a házasság megkötése előtti időre esik, vagyis ha a gyermek a házasság első hat hónapjában született s a férj jegyesének terhes állapotáról nem tudott. Ilyenkor ugyanis a bírói gyakorlat - ha a férj a nemi érintkezést tagadja - az ellenfélre annak a bizonyítását, hogy a férj a fogantatás idejében az anyával nemileg érintkezett. Ugyanilyen értelemben rendelkezik a javaslat is.
Megtörténhetik, hogy a házasságból származás tekintetében két vélelem egymást keresztezi, nevezetesen akkor, ha az anya korábbi házasságának megszűnése után 300 napon belül házasságot köt. A Ht. 24. §-a ezt kivételesen lehetővé teszi, de különben is a várakozási idő akadálya csak tiltó akadály, amely nem vág a házasság érvényességébe. Ha, ilyenkor az anyának a korábbi házasság megszűnésétől számított 300 napon belül, de már az új házasság tartama alatt gyermeke születik, a házasságból származás vélelme mind a két házassággal kapcsolatban fennáll. A javaslat a kérdést a Mt. 191. §-ával egyezően úgy oldja meg, hogy a gyermeket a későbbi házasságból származónak kell tekinteni, vagyis attól származónak, aki a születés időpontjában az anya férje. Ez az álláspont anyakönyvezési szempontból is egyszerűbb, jobban megegyezik azzal az általános szabállyal, amely szerint a házasság fennállása alatt született gyermeket a férj gyermekének kell vélelmezni. A vélelemmel szemben, mind az újabb férj és a gyermek, mind a korábbi férj kérheti annak bírói megállapítását, hogy a gyermek a korábbi házasságból származik. Lehetséges azonban, hogy a gyermek egyik házasságból sem származik, hanem az anyának egy harmadik férfival házasságon kívül történt nemi érintkezéséből született. A javaslat szerint ilyen esetben a már említett jogosultak a gyermek házasságon kívül születésének bírói megállapítását kérhetik, ez a jog azonban az első férjet csak akkor illeti meg, ha valamelyik más jogosult pert indított ellene annak megállapítása iránt, hogy a gyermek az első házasságból származik. Addig ugyanis, amíg ilyen per folyamatban nincs, az első férjnek a 8. §-ban meghatározott vélelemre tekintettel nem fűződik érdeke annak bírói megállapításához, hogy a gyermek házasságon kívül született.
Ez a § azt határozza meg, hogy ki a házasságon kívül született gyermek atyja. A javaslat szerint a házasságon kívül született gyermek atyja az, aki a gyermeket a 10. §-ban meghatározott feltételeknek megfelelő hatállyal a magáénak elismeri; ha ilyen elismerés nem történt, a házasságon kívül született gyermek atyja az, akit a bíróság az erre irányuló perben jogerős ítélettel a gyermek atyjának nyilvánított.
A javaslat 10-16. §-a a házasságon kívül született gyermek atyai elismerésével kapcsolatos kérdéseket szabályozza.
A 10. § határozza meg azokat az előfeltételeket, amelyek megvalósulása esetén az atyai elismerő nyilatkozat a házasságon kívül született gyermek atyaságát egymagában megállapítja. Az ilyen nyilatkozatot a javaslat teljeshatályú elismerő nyilatkozatnak nevezi. Ebben a §-ban foglalt rendelkezések természetesen nem jelentik azt, hogy a meghatározott előfeltételeknek meg nem felelő elismerő nyilatkozatnak semmiféle hatálya nincs. Az atya bármilyen nyilatkozata és utaló magatartása lehet a gyermek atyasága kérdésében döntő vagy legalább támogató jelentőségű, ha azonban a nyilatkozattal kapcsolatban a 10. §-ban meghatározott előfeltételek nem valósulnak meg, az ilyen elismerő nyilatkozat csak az atyaság megállapítására irányuló perben érvényesíthető, tehát nincs meg az a hatálya, hogy bírói döntés nélkül, peren kívül, egymagában elégséges az atyaság megállapítására. Ezt a megkülönböztetést nemcsak közérdekből, de a gyermek érdekében is meg kell tenni. Ha a törvény nem kötné megfelelő előfeltételekhez a teljes hatályú elismerő nyilatkozat hatályát, a gyermeket bárki, a gyermek és az anya tudta nélkül komolytalanul, zsarolás céljából vagy az igazi atyával összebeszélve, a gyermek jogainak kijátszás végett elismerhetné, annak atyjaként belekerülne az anyakönyvbe, a gyermek igazi családi jogállása csak hosszú pereskedés után lenne helyreállítható, előfordulhatna, hogy a gyermek és az anya az elismerésről nem is szerezne tudomást s a gyermek halála esetén különféle örökösödési bonyodalmak következhetnének be.
A 10. §-ban meghatározott előfeltételek együttes megvalósulása szükséges ahhoz, hogy a nyilatkozat teljes hatálya legyen. Az elismerő nyilatkozat természete szerint legszemélyesebb nyilatkozat, ezért a javaslat a) pontja megkívánja, hogy az elismerő nyilatkozatot a nyilatkozó személyesen maga tegye meg. Ebből következik, hogy cselekvőképtelen személy ilyen nyilatkozatot nem tehet. A korlátoltan cselekvőképes személy a nyilatkozatot maga teheti meg, de a nyilatkozat teljes hatályához szükséges a törvényes képviselő hozzájárulása (d) pont). A c) pontban meghatározott előfeltételt a szülő és a gyermek közt a természet rendje szerint általában fennálló korkülönbség indokolja. Lehetséges, hogy valakinek a 16. életéve betöltése előtt is születik gyermeke, az ilyen rendkívüli esetekben azonban helyesebb az atyaság megállapítását a bíróságra bízni az elismerő nyilatkozat a gyermek egész életére és sorsára kihat. Ez indokolja azt, hogy a 16. életévét betöltött gyermek hozzájárulása nélkül kívül ne legyen megállapítható, hogy ki az atyja (e) pont). Ha pedig a gyermek még a 16. életévét nem töltötte be, a nyilatkozat teljes hatályához a tényállást legjobban ismerő anya hozzájárulása szükséges. Az f) pont a nyilatkozat komolyságát kívánja biztosítani, emellett a bizonyítás körül felmerülhető zavaroknak veszi elejét. Az elismerést ez az alakszerűség nem nehezíti és nem drágítja meg, mert az atya személyesen megjelenhetik az anyakönyvvezető, a bíróság vagy a gyámhatóság előtt, ott elismerő nyilatkozatát szóval előadhatja, arról jegyzőkönyvet vesznek fel.
Bár a 10. § az elismerő nyilatkozat hatályát meghatározott előfeltételek megvalósulásához köti, lehetséges, hogy a gyermek mégsem attól származik, aki a nyilatkozatot tette. Nem lenne indokolt a gyermeket elzárni attól a lehetőségtől, hogy ilyen esetben a nyilatkozatot megtámadhassa. Erre azért is szükség van, mert a házasságból származó gyermeknek is joga van annak bírói megállapítását kérni, hogy házasságon kívül született, az egyelő elbánás elve tehát megköveteli, hogy az ennek megfelelő jogot a törvény a házasságon kívül született gyermek számára is biztosítsa. A 11. § (1) bekezdése a gyermek részére a megtámadás jogát a 4. §-szal összhangban álló feltételek mellett adja meg. A b) pontban foglalt rendelkezésre azért van szükség, mert a gyermek esetleg könnyebben tudja bizonyítani azt, hogy kitől származott, mint az a) pontban foglalt nemleges körülményeket. A nyilatkozó az elismerő nyilatkozatot kényszer, tévedés vagy megtévesztés hatása alatt tehette, természetes, hogy ilyen esetben az általános szabályok szerint joga van a nyilatkozatot megtámadni.
Lehetséges azonban, hogy a nyilatkozó szándékosan tett ténybeli alap nélkül elismerő nyilatkozatot. A javaslat annak biztosítása érdekében, hogy a nyilatkozattal űzhető visszaéléseknek elejét vegye, nem engedi meg, hogy a nyilatkozó az ilyen esetben a saját nyilatkozatát megtámadhassa. Ez a korlátozás a gyermek érdekeit nem sérti, mert a gyermek az elismerő nyilatkozatot a 11. § (1) bekezdése alapján ilyen esetben is megtámadhatja; nem sérti a korlátozás a harmadik személy érdekeit sem, mert azok viszont a 15. alapján védhetik meg érdekeiket. A nyilatkozatnak kényszer, tévedés vagy megtévesztés címén való megtámadását a javaslat nem köti ahhoz a feltételhez, hogy a nyilatkozat tartalmilag valótlan legyen. Az ilyen külön előfeltétel kikötése a tévedés és megtévesztés esetében értelmetlen lenne, mert tévedésről és megtévesztésről csak akkor lehet szó, ha a nyilatkozatnak, elismerésnek ténybeli alapja nem volt, vagyis tartalmilag valótlan. Ha a javaslat a kényszer címén történő megtámadást ahhoz a feltételhez kötné, hogy a nyilatkozat tartalmilag valótlan legyen, ezzel elismerné azt, hogy a származással összefüggő tényállítások tekintetében a bizonyítási terhet jogellenes, erőszakos cselekménnyel másra szabad áthárítani. Ez az adott esetben annál inkább aggályos lenne, mert a jogellenes, erőszakos cselekmény következtében a férfit nemleges körülmények bizonyítása terhelné.
A 12-13. §-ok és a 16. § összhangban van az 5. és 6. § rendelkezéseivel. A 12. § (2) bekezdésének az anya perbevonására vonatkozó rendelkezését az indokolja, hogy ha a gyermek a 16. életévét nem töltötte be, a nyilatkozat teltes hatályához az anya beleegyezése szükséges, tehát ebben az esetben az anyának módot kell adni arra, hogy a hozzájárulásával létrejött nyilatkozat hatálytalanítása iránt indított perben résztvehessen. Ha a gyermek a megindításakor a 16. életévét már betöltötte, az anya perbenállására nincsen szükség, mert a nyilatkozat ilyen esetben az ő hozzájárulása nélkül is teljes hatályú lenne.
Ha a bíróság a 16. § alapján indított perben a hozzájáruló nyilatkozatot érvénytelennek nyilvánítja, az elismerő nyilatkozat teljes hatálya a 10. § d), illetőleg e) pontjában meghatározott előfeltétel hiányában megdől.
Lehetséges, hogy az atyai elismerő nyilatkozat alakilag teljes hatályúnak jelentkezik, valóban azonban valamelyik előfeltétel hiányzik, mert pl. ha a nyilatkozó a nyilatkozatot nem személyesen tette, vagy nem a 10. § (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott időben tette, vagy a nyilatkozó és a gyermek közt a 10. §-ban megkívánt korkülönbség nincs meg stb. Ilyen esetben a gyermek és a nyilatkozó annak bírói megállapítását kérheti, hogy az elismerő nyilatkozatnak nincs teljes hatálya. Ezt a kérdést szabályozza a javaslat 14. §-a.
Előfordulhat, hogy a nyilatkozó ténybeli alap nélkül, pusztán azért tett elismerő nyilatkozatot, hogy ezzel mások jogait csorbítsa vagy más jogainak érvényesítését egészben vagy részben meghiúsítsa. Lehetséges pl., hogy valaki a felesége részére járó tartásdíj behajtását akarja megnehezíteni azzal, hogy egy vagy több tartásra szoruló, házasságon kívül született gyermeket a magáénak ismer el. Megtörténhetik, hogy a gyermekei kötelesrészét akarja hasonló módon csorbítani. Ilyen esetben a 15. § szerint a nyilatkozat azzal szemben, akinek jogait csorbítja, vagy akinek jogai érvényesítését gátolja, érvénytelen a az érdekelt a jogait az elismerő nyilatkozatra tekintet nélkül érvényesítheti.
Abban az esetben, ha a gyermeket az atyja teljes hatályú nyilatkozattal nem ismeri el magáénak, illetőleg az elismerő nyilatkozat teljes hatályához szükséges valamely előfeltétel hiányzik, az atyaság bírói megállapítását lehet kérni.
Az atyaságot a bíróság három esetben állapíthatja meg.
Az első eset az, amikor az atya a gyermek anyjával a fogantatási időn belül életközösségre utaló körülmények között huzamosabb ideig együtt élt. Ez az ú. n. vadházasság esete, amikor a szülők nem kötnek egymással házasságot, de egyébként házastársak módjára élnek huzamosabb ideig együtt.
A második eset az elsőtől abban tér el, hogy az atya a gyermek anyjával a fogantatás ideje alatt nem élt együtt, azonban huzamosabb időn át nemi viszonyt folytatott vele.
Bár jogi és erkölcsi vonatkozásban mind a két eset távol áll a házasságtól, élettani szempontból azonban eltérés nincs s ezért az atyaság ezekben az esetekben ugyanazzal a biztonsággal állapítható meg, mint a házasság esetében. Természetes, hogy ha az együttélés vagy a nemi viszony csak rövid ideig tart, az atyaság megállapításának a 17. § (1) bekezdésének a), illetőleg b) pontja alapján nem lehet helye. A javaslat ezért huzamosabb ideig tartó együttéléshez vagy nemi viszonyhoz fűzi az atyaság megállapítását, anélkül azonban, hogy a huzamosabb idő fogalmát meghatározná, mert az egyes különleges esetek egyedi elbírálása és az élettapasztalatoknak megfelelő bírói gyakorlat kialakulása számára az utat nyitva akarja hagyni. Lehetséges, hogy a nő az együttélés, illetőleg a nemi viszony kezdetekor már teherben volt. Ha erről a férfi nem tudott, az együttélés, illetőleg a nemi viszony tényéből nem lehet következtetést vonni arra, hogy a születendő gyermeket utaló magatartásával a magáénak akarta elismerni. Ha a nő terhes állapotáról a férfi az együttélés, illetőleg a nemi viszony kezdetekor már tudott, az együttélés, illetőleg a nemi viszony megkezdéséből a születendő gyermek elismerésének szándékára lehet következtetni. Ezért a javaslat szerint az első esetben a 17. § (1) bekezdésének a) és b) pontja alapján az atyaság megállapításának nincs helye, a második esetben azonban a megállapításnak csak akkor nincs helye, ha a férfi bizonyítja, hogy az együttélés, illetőleg a nemi viszony megkezdése előtt, a fogantatási időben az anyával nemileg nem érintkezett. Ezeken az eseteken felül a 17. § (1) bekezdésének a) és b) pontja akkor sem alkalmazható, ha a körülmények szerint nyilvánvalóan lehetetlen, hogy a gyermek az anyával együtt élt, illetőleg nemi viszonyt folytatott férfitól származik.
Az atyaság bírói megállapításának harmadik esetét a 17. § (1) bekezdésének c) pontja szabályozza. A c) pont alapján a bíróság a gyermek atyaságát két előfeltétel együttes fennforgása esetén állapítja meg. Az első előfeltétel az, hogy a férfi a gyermek anyjával a fogantatás idejében nemileg érintkezett. A második előfeltétel az, hogy az összes körülmények gondos mérlegelése mellett alapos következtetést lehet vonni arra, hogy a gyermek az említett nemi érintkezésből származik.
Az első előfeltétel indokolásra nem szorul.
A második előfeltétellel szemben a javaslat előkészítése során komoly észrevételek merültek fel. Ezek szerint ez az előfeltétel az atyaság bírói megállapítását rendkívül megnehezíti, a javaslat 32. §-ára tekintettel a keresetek jelentős részének elutasítására vezet, végeredményben a házasságon kívül született gyermekek két csoportra osztását eredményezi; az egyik csoportba tartoznak majd azok, akiknek lesz atyjuk, a másik csoportba pedig azok, akiknek atyjuk nem lesz, hanem csupán tartásukról történik a 32. § szerint gondoskodás. Ezért - az észrevételek szerint - helyesebb lenne az atyaság megállapítását lényegében ugyanazon előfeltételekhez kötni, amelyek mellett a mai jog szerint tartásra kötelezésnek van helye.
Ezeknek az észrevételeknek alapos megvizsgálása után a kifogásolt előfeltétel fenntartása mellett kellett döntenem a következő okokból:
A magyar családjog a vérségi leszármazáson, a vérközösségen alapul. Családjogunk azokat ismeri el rokonoknak, akik közt a vérségi leszármazása közössége, vérközösség állapítható meg.
Annak a bírói ítéletnek, amely a 17. § (1) bekezdésének c) pontja alapján megállapítja a gyermek atyaságát, az lesz a helyes értelme és a jelentése, hogy a gyermek vérségileg az alperesként perbevont férfitól származik. A megállapítás következtében a gyermek a 19. § értelmében nemcsak az atyjának, de az atya összes rokonainak is rokona lesz, ami családjogunk hivatkozott alapelve szerint annak elismerését jelenti, hogy velük is vérközösségben áll. A rokonság alapján a házasságon kívül született gyermek és atyja, valamint annak rokonai közt törvényes öröklési kapcsolat is keletkezik. Az, hogy a gyermeknek ki az atyja, teljes bizonyossággal soha nem állapítható meg, de ha ez a kérdés bírói döntés alá kerül, az csak ugyanazon alapelvek szerint történhetik, amelyek szerint a bíróság pl. ha a származás törvényességének megtámadása iránt indított perekben dönt, vagyis a rendelkezésre álló lehetőségek határain belül igyekszik megállapítani azt, hogy a gyermek kitől származik. Ha a törvény házasságon kívül született gyermek és az atya, valamint annak rokonai közt megállapítható rokonságot elvileg nem a vérközösségre, hanem egyedül a fogantatás idejében történt nemi érintkezés tényére alapítja, akkor ezzel családjogunk egységét megbontja, be nem vallottan ugyan, de a valóságban kétféle törvényes rokonságot létesít, amelyek közül a vérközösségen alapuló rokonság feltétlenül nagyobb értékű lesz a nemi érintkezés tényén alapuló, házasságon kívüli rokonságnál. Ilyen kétféle rokonságot, törvényes és házasságon kívüli rokonságot ismer például a svájci polgári törvénykönyv. Nem vonom kétségbe, hogy a mai állapottal szemben ez is nagy haladás lenne, de ha a törvény a házasságból és a házasságon kívül született gyermekek jogállását valóban egyenlővé akarja tenni, nem szabad számukra csökkentett értékű, külön rokonság-fogalmat alkotnia, hanem be kell emelnie őket vérség szerinti atyjuk családjába és a vérrokonaik rokonainak kell őket elismernie.
Egymagában az, hogy valaki a gyermek anyjával a fogantatás idejében nemileg érintkezett, nem lehet minden esetben elégséges alap annak megállapítására, hogy a gyermek ettől a férfitól származik. Lehetséges pl., hogy a perben megállapított tényállás szerint az alperes gyermek születése előtt a 185. napon, tehát a fogantatást időn belül nemileg érintkezett az anyával. A jól fejlett gyermek nagy valószínűség szerint a fogantatás után 9 hónap mulva született. Ezért a bíróság nincs meggyőződve arról, hogy a gyermeknek az alperes az atyja, sőt nagymértékben valószínűnek tartja, hogy a gyermek nem az alperestől származik. Ennek ellenére - minthogy a nemi érintkezés a fogantatási időn belül történt s a gyermeknek az alperestől származása nem nyilvánvalóan lehetetlen - a bíróság a vitás előfeltétel elhagyása esetén kénytelen lesz megállapítani, hogy a gyermeknek az alperes az atyja. Más esetben a bíróság a perben felmerült adatok alapján arra a meggyőződésre juthat, hogy a gyermeknek nem az alperes, hanem egy meghatározott harmadik személy az atyja. Ez a harmadik személy ezt esetleg nem is vonja kétségbe. Minthogy azonban a megállapított tényállás szerint az alperes a gyermek anyjával a fogantatás idejében nemileg érintkezett és a gyermeknek az alperestől származása nem nyilvánvalóan lehetetlen, a bíróság - a vitás előfeltétel elhagyása esetén - kénytelen lesz jobb meggyőződése ellenére megállapítani, hogy a gyermeknek az alperes az atyja. Az ilyen esetekben a gyermek a bírói ítélet következtében olyan férfi családi nevét viseli, akihez vérségileg semmi köze, rokoni és öröklési kapcsolatba kerül számára teljesen idegen emberekkel, akik e helyzet jogszerűségét és igazságosságát soha el nem ismerik.
Az ilyen és ehhez hasonló esetek, amelyek igen nagy számban fordulhatnak elő, nemcsak a bíró számára jelentenek súlyos lelkiismereti kérdést, nemcsak családjogunk elvi egységét bontanák meg, hanem kirívó igazságtalanságaikkal a társadalom szemében az egész reform értékét kétségessé tennék, megakadályoznák a kérdés nyugvópontra jutását, a törvény egyéb intézkedéseivel szemben is ellenséges közhangulatot teremtenének, hatályon kívül helyezésére irányuló tömegmozgalmat váltanának ki, lehetetlenné tennék, hogy a törvény által kialakítani kívánt helyes társadalmi közfelfogás kialakuljon, végeredményben tehát nem segítenénk, hanem ártanának vele a házasságon kívül született gyermeknek.
A házasságon kívül született gyermeknek is természetes joga van ahhoz, hogy az legyen az atyja, akitől valóban származik. Ezt a természetes jogot tőle elvitatni még abból a célból sem nem lehet, hogy segítsünk rajta. Senki sem tudhatja előre, hogy az életviszonyok alakulása folytán valóban előnyös lesz-e a gyermek számára, ha olyan atyát erőszakol a törvény rá, akihez vérségileg semmi köze. Ezt a kérdést tehát nem lehet a pillanatnyi látszólagos érdekek alapján megítélni.
Ennek a törvényjavaslatnak az a célja, hogy a házasságon kívül született gyermekekkel szemben eddig elkövetett jogtalanságokat megszüntesse. Ezt a célt nem lehet és nem szabad úgy megvalósítania, hogy másokkal követ el jogtalanságot. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy ha olyan férfit nyilvánít a bíróság a házasságon kívül született gyermek atyjának, akinek a gyermekhez vérségileg nincsen köze, nemcsak az a férfi szenved jogtalan sérelmet, hanem a házastársa, a házasságból származott, esetleg a házasságon kívül
született más gyermeke is. Bármilyen körültekintéssel igyekszünk is ezt a reformot keresztülvinni, lehetetlen elkerülni, hogy igazságtalanságok ne történjenek. De ha nem is törekszünk az ilyen igazságtalan lehetőségek elkerülésére, akkor hasonló igazságtalanságok olyan nagy számban fordulnak elő hogy nem kivételek, hanem a rendszerinti esetek lesznek.
Az kétségtelen, hogy a javaslat elfogadása esetén lesznek olyan házasságon kívül született gyermekek, akiknek atyját a bíróság nem tudja megállapítani. De ilyen gyermekek a kérdésnek bármilyen szabályozása esetén is lesznek. Olyan törvényt lehetetlen alkotni, amely mellett a bíróság minden atyasági keresetnek helyt ad. Még a mai helyzetben is, amikor pedig csak tartásdíjról van szó, a bíróság igen sok esetben kénytelen a házasságon kívül történt nemzéssel kapcsolatos keresetet elutasítani. Ennek nem a törvény és nem a bíróság, hanem az az oka, hogy az ilyen perekben a dolog természete miatt a tényállást igen nehezen lehet megállapítani. A mai jog szerint ezekben a perekben annak megállapítása, hogy az alperesként perbevont férfi a gyermek anyjával a fogantatás ideje alatt nemileg érintkezett-e, rendszerint valamelyik fél esküvel megerősített vallomása alapján történik; a javaslat ezen a helyzeten javít, de a dolog természete szerint továbbra is igen nagy mértékben a bíróság belátásától függ az, megállapítja-e a fogantatási idő alatt történt nemi érintkezés tényét vagy nem. Ha a törvény az atyaság megállapításának anyagjogi feltételeit úgy állapítja meg, hogy a bíróság azok alapján kénytelen lesz a gyermek atyaságát jobb meggyőződése ellenére megállapítani, tartani lehet attól, hogy a bíróságok inkább nem állapítják meg a fogantatási idő alatt történt nemi érintkezés tényét és inkább elutasítják az atyaság megállapítására irányuló keresetet, semhogy igazságtalan és meggyőződésükkel ellentétes ítéletet hozzanak. Számolni kell tehát azzal, hogy a törvény esetleg éppen akkor nehezíti meg az atyaság bírói megállapítását, ha túlságosan könnyű előfeltételeket állapít meg.
A 18. § (1) bekezdésének és a 25. § (4) bekezdésének egybevetése alapján megállapítható, hogy a javaslat szerint az atyaság megállapítása iránt indított perben a házasságon kívül született gyermek anyja nem lesz peres fél és nem lesz a felperes törvényes képviselője, tehát nem lesz akadálya annak, hogy tanúként hallgassa ki a bíróság. Ezzel megszűnik az a helyzet hogy a nemi érintkezés tényére a legtöbb esetben nincs más bizonyíték, mint a eskü alatt kihallgatott valamelyik fél esküvel megerősített vallomása és a per eldöntése kizárólag attól függ, hogy a bíróság a perjogi szabályok alapján melyik felet bocsátja esküre. Ha az anya a perben tanu lesz, a bíróság minden perjogi kötöttség nélkül szabadon mérlegelheti a vallomását. Az anya kétségtelenül érdekelt tanu, de egyuttal olyan tanu is, akinek a vitás tényekről és körülményekről a lehető legközvetlenebb, legbiztosabb tudomása van. Vallomása - még egymagában állana is - lehet olyan, hogy a bíróságot teljesen meggyőzi. De a perben a közvetett bizonyítékoknak, támogató adatoknak egész sora merülhet fel az anya vallomása mellett; ezek az adatok az anya vallomását oly mértékben támogathatják, hogy a vallomás a maga egészében aggály nélkül akkor is elfogadható, ha egymagában a bíróságot nem győzi meg.
Az anya a terhességgel kapcsolatban olyan élettani adatokat (a menstruáció kimaradása, a magzat megmozdulása a méhben, orvosi vizsgálatok eredményei stb.) adhat elő, amelyek - esetleg szakértőt vélemény alapján - egybevetve a per többi adatával, a tanuvallomásokkal, az alperes nyilatkozataival, a gyermek születéskori fejlettségi fokával, az esetleges vércsoportvizsgálat eredményével az atyasági keresetek túlnyomó részében legalább azzal a bizonyossággal teszik lehetővé az igaz tényállás megállapítását, aminővel a származással, általában a családi élettel kapcsolatos más perekben ma a tényállást megállapíani lehet. A magam részéről főleg az anya vallomása szabad mérlegelésének a javaslatban biztosított lehetőségétől várom annak a bírói gyakorlatnak kialakulását, amely a 17. § (1) bekezdésének c) pontjával kapcsolatos aggályok eloszlatására alkalmas lesz.
A javaslat az atyaság megállapításával kapcsolatban nem tartalmaz rendelkezést az ú. n. feslettségi kifogásról. A gyermek jogállása nem függhet az anya erkölcsi életétől. Ha tehát a bíró az összes körülmények mérlegelése alapján a feslett életű anya gyermekének atyját meg tudja állapítani, ennek a törvény nem állhatja útját.
A feslettségi kifogás elejtése remélhetőleg az ilyen perekben elburjánzott hamis tanuzások számát lényegesen csökkenteni fogja és ez is hozzájárul az igazi tényállás megállapításának megkönnyítéséhez.
A javaslat 18. §-a szerint a gyermek atyaságának megállapítását maga az atya is kérheti. Erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy az atya hajlandó ugyan a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal elismerni, de a nyilatkozat teljes hatályának a 10. §-ban megkívánt valamelyik előfeltétele hiányzik, ezért keresettel kénytelen kérni atyaságának megállapítását.
Az atyán kívül a keresetet a házasságon kívül született gyermek indíthatja meg. Ebben a perben a gyermek státusáról van szó, ez a gyermek legfontosabb és legszemélyesebb ügye. Éppen ezért a kereset megindítására nem az anya és nem a gyermek törvényen képviselője, hanem maga a gyermek jogosult. Ha a gyermek meghal, az atyaság megállapítása ivadékának is érdeke lehet, de közérdekből is szükségesnek mutatkozhatik. Ezért a javaslat úgy rendelkezik, hogy az atyaság megállapítása iránt a keresetet a gyermek halála után ivadéka s ha ivadéka nincs, az árvaszéki ügyész is megindíthatja.
A 18. § (2) bekezdésének indokolásakép utalok az 5. § (5) bekezdésével kapcsolatban előadottakra.
Ha az atya nem él, az egyenesági rokonai vannak leginkább érdekelve abban, hogy a bíróság a keresetnek helyt ad-e, ezért a 18. § (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az atya nem él, a keresetet az atya egyenesági rokonai ellen kell megindítani. Ha az atyának egyenesági rokona nincs, alperesként a származással kapcsolatos közérdek védelmére leginkább hivatott árvaszéki ügyészt kell perbevonni.
Minthogy ennek a keresetnek a megindítása az atya legszemélyesebb joga, a pert meg kell szüntetni, ha a felperesként fellépett atya a per alatt meghal. Ha a felperesként fellépő gyermek hal meg a per alatt, a többi jogosult a pert folytathatja. Ha a gyermek a perben alperes és a per alatt meghal, a pert meg kell szüntetni, mert ivadéka az esetleges érdekelt az (1) bekezdés alapján indítható perrel megvédheti, ha pedig ivadéka nincs, az atya és más érdekelt a gyermek származásától függő jogait az (5) bekezdés alapján érvényesítheti.
A per státusper, a benne hozott ítélet mindenkivel szemben hatályos.
Ez a § tartalmazza a törvény egyik leglényegesebb rendelkezését, annak kimondását, hogy a házasságon kívül született gyermek nemcsak anyjának és anyja rokonainak, hanem atyjának atyja rokonainak is rokona; ennek az erkölcsi vonatkozásokon felüli a tartás és az öröklési jog szempontjából van igen nagy gyakorlati jelentősége.
A § szerint - amennyiben a törvény rendelkezéséből más nem következik - mind a házasságon kívül született gyermeket, mind a rokonait a rokonság alapján élők közt és halál esetére úgy illetik jogok és terhelik kötelességek, mintha a gyermek házasságból született volna.
Az, hogy a javaslat a törvény eltérő rendelkezéseire is utal, nem jelenti a jogegyenlőségi megsértését, hanem kényszerű következménye annak, hogy az eltérő életviszonyokra tekintettel egyes vonatkozásokban eltérő jogi utakon lehet megközelíteni az anyagi jogegyenlőséget. Ilyen eltérő rendelkezést tartalmaz a javaslat 25. §-a a házasságon kívül született gyermek elhelyezése, a 25. § a szülői hatalom, a 26-31. §-a a tartás tekintetében. Az eltérések nem jelentősek, a házasságon kívül született gyermek érdekeit szolgálják és nem jelentenek a házasságból származó gyermekkel szemben a házasságon kívül született gyermek javára előnyösebb helyzetet.
Azokban a vonatkozásokban, amelyeket a javaslat külön nem rendez, a házasságon kívül született gyermek és rokonai közt is a házasságból született gyermek és rokonai közt fennálló jogviszonyra vonatkozó szabályok nyernek alkalmazást, így különösen a szülő, a nagyszülő és unokatartás, a szülői hatalom és az öröklési jog terén.
Az öröklési kapcsolat a házasságon kívül született gyermek rokonai közt természetesen kölcsönös, tehát nemcsak a házasságon kívül született gyermek örököl atyja és annak rokonai, hanem azok is örökölnek a házasságból született gyermek után. Ezzel kapcsolatban megemlítem, hogy a magyar törvényhozás már a mult században, 1887-ben foglalkozott a házasságon kívül született gyermek öröklési jogának ilyen szellemű rendezésével, az ú. n. Teleszky-féle örökösödési javaslat a törvényes leszármazók, szülők és házastárs nélkül elhalt atya házasságon kívül született gyermeke részére a hagyaték felétől az egész hagyatékig terjedhető törvényes örökösödési jogot kívánt biztosítani. Ha ez a javaslat nem is valósult meg, az a körülmény, hogy már a XIX. században ilyen tartalmú törvényjavaslat megvitatás alá kerülhetett, azt bizonyítja, hogy a magyar nemzet jogértéke ennek a rendezésnek a hiányát már régen érezte, a törvényjavaslatnak erre vonatkozó rendelkezései a magyar nép erkölcsi és jogérzékével összhangban állanak. Ez egyébként megállapítható abból a nem jelentéktelen számú esetből is, amelyekben a házasságon kívül született gyermeket atyja örökbe fogadja, törvényesíti vagy ilyen intézkedés nélkül örököséül rendeli. Többször előfordult az is, hogy az atyai nagyszülők önként gondoskodnak gyermekük házasságon kívül született ivadékának eltartásáról és végrendeletükben is megemlékeznek róla.
A javaslat az öröklési jog terén is teljes megoldást hoz, nem korlátozza a házasságon kívül született gyermek törvényes öröklési jogát a házasságból született gyermek örökrészének bizonyos hányadára, miként az több jogrendszerben megtörtént. Az ilyen korlátozás, elvileg nem helyes, félmegoldás, a fejlődés felaprózását, a jogegység részleges feladását jelenti.
Meg kell még emlékeznem arról, hogy a törvényjavaslat rendelkezései folytán a házasságon kívül született gyermek és atyja közt erkölcsi vonatkozásban is ugyanaz a kapcsolat létesül, amely a házasságból született gyermek és atyja közt fennáll. E kapcsolat folytán a házasságból született gyermek is köteles atyja iránt tisztelettel viseltetni, atyja pedig erkölcsileg is felelős gyermeke sorsáért. Ezek az erkölcsi kötelmek jogilag nem kényszeríthetők ki, a törvényjavaslat ezért külön nem rendelkezik róluk, a 25. § szerint azonban a szülői hatalommal kapcsolatban jogi következménye is van annak, ha az atya magatartásában gyermeke iránt nem nyilatkozik meg az a felelősségérzet és gondoskodás, amely jó atyától a természet rendje és az erkölcs szabályai szerint elvárható.
Mai jogunk a házasságon kívül születés súlyos következményeinek orvoslására két utat ismer: az utólagos házassággal és az államfői kegyelemmel való törvényesítést.
A törvényjavaslat a törvényes gyermek fogalmát elejti, ennek következtében szükségképp megszűnik a törvényesítés intézménye is. A javaslat ezt kifejezetten csak az államfői kegyelemmel való törvényesítés tekintetében mondja ki, mert az utólagos házassággal való törvényesítés intézményét a törvényjavaslat szellemének megfelelően módosított alakban továbbra is fenntartja.
Az utólagos házassággal való törvényesítés lényege az, hogy a házasságon kívül született gyermek, ha az atyja és anyja egymással házasságot kötnek, az utólagos házasságkötéssel mindkét félnek törvényes gyermeke lesz, kivéve, ha a gyermek házasságtörésből származik vagy a szülők közt a nemzéskor a vérrokonságnak vagy az egyenesági sógorságnak felmentés alá nem eső akadálya állott fenn. Az érvénytelen házasságnak is törvényesítő hatálya van, ha, az legalább az egyik félre nézve vélt házasság.
Az utólagos házasságkötés a feleségnek csak azt a házasságon kívül született gyermekét érvényesíti, aki a férjtől származik. Azt, hogy a gyermek a férjtől származik, mai jogunk ebben a vonatkozásban is vélelem alapján állapítja meg. Igy bírói gyakorlatunk az utólagos házasságkötéssel való törvényesítés szempontjából a férjtől származónak vélelmezi a gyermeket akkor, ha bizonyítást nyer az a tény, hogy a férj a gyermek fogantatásának idejében az anyával nemileg érintkezett. Ezt a vélelmet is azonban le lehet rontani oly tények bizonyításával, amelyek nyilvánvalóan lehetetlenné teszik, hogy a gyermek a férjtől származik, mégha a férj az anyával a fogantatási időben nemileg érintkezett is, pl. bizonyítást nyer az, hogy a nemi érintkezés időpontjában az anya már mástól teherben volt. Különben a nemi érintkezés tényét perben kell bizonyítani, amelyet a Pp. 130. §-a értelmében bármely érdekelt indíthat az utólagos házasságkötéssel bekövetkezett törvényesítés megállapítása iránt. A férj elismerése magábanvéve is megállapítja bírói gyakorlatunk szerint a férjtőlszármazás vélelmét, de ezzel szemben lehet bizonyítani azt, hogy a házastársak a gyermek fogantatása idejében nemileg érintkeztek, vagy nem érintkezhettek. Az 1804:XXXVI. tc. 19. §-a értelmében azt, hogy a házasságon kívül született gyermek anyja és természetes atyja házasságra léptek, a születési anyakönyvbe csak akkor lehet feljegyezni, ha a természetes atya által történt elismerés oda az 1884:XXXIII. tc. 41. §-a értelmében már előzőleg fel van jegyezve, vagy pedig egyidejűleg feljegyezhető. Az utólagos házasságkötés törvényesítő ereje visszahat a gyermek születési idejére, de nem érinti harmadik személyeknek a házasságkötés előtt szerzett jogait (421. E. H.). A törvényesítés kihat a gyermek ivadékára is, és pedig akkor is, ha a gyermek a házasság megkötése előtt meghal.
A mai jogunknak ezekkel a rendelkezéseivel szemben a javaslat értelmében az utólagos házasságkötés következménye az, hogy a gyermeket születésének időpontjára visszaható hatállyal úgy kell tekinteni mintha ebből a házasságból származott volna. Az utólagos házasságkötésnek ez a hatása bekövetkezik minden más előfeltétel nélkül a házasságkötés tényével akkor, ha a férjet a házasságkötéskor a 9. § alapján a gyermek atyjának kell tekinteni, vagyis, ha a gyermeket a házasság megkötése előtt teljes hatállyal a magáénak elismerte, vagy a bíróság jogerős ítélettel a gyermek atyjának nyilvánította.
Ha ez az eset nem áll fenn, akkor az utólagos házasságkötés említett hatálya akkor következik be, ha
a) a férj a házasságkötéskor a gyermek létezéséről tudott,
b) a házasságkötéskor a 9. § alapján nem kell mást a gyermek atyjának tekinteni,
c) a férj a házasságkötést megelőzőleg az anyakönyvvezető előtt nem jelenti ki, hogy a gyermek nem tőle származik.
Gyakorlati szempontból tehát a mai helyzet és a javaslat rendelkezései közt legjelentősebb az, hogy a mai jogunk szerint az utólagos házasság hatása csak akkor áll be, ha a férj a gyermeket a magáénak elismeri, vagy bizonyítást nyer, hogy a férj az anyával a fogantatás idejében nemileg érintkezett, ezzel szemben a javaslat szerint az utólagos házasságkötés hatása már akkor bekövetkezik, ha a férj a házasságkötés előtt nem jelenti ki az anyakönyvvezető ellőtt, hogy a gyermek, akinek létezéséről tudomása van, nem tőle származik. A házasságon kívül született gyermek érdekeit szolgáló ezt az eltérést az a tapasztalati tény indokolja, hogy a házasságon kívül szülő nő utólagos házasságot a legtöbb esetben gyermeke atyjával köt; ettől eltekintve a férjtől ellehet várni annyi gondosságot, hogy a saját érdekében bejelenti az anyakönyvvezetőnek, ha a jegyesének a házasságkötés előtt született gyermeke nem tőle származik. Ha - különösen addig, amíg a törvény rendelkezései a köztudatba nem mennek át - lesznek is olyan esetek, amelyekben s férj erről a gondosságról megfeledkezik, a gyermek családi állása a házasságon kívül történt születés megállapítása iránt indított perrel helyreállítható. Ezekre tekintettel a házasságon kívül született gyermek érdekét szolgáló ezt az egyszerű megoldást aggály nélkül el lehet fogadni.
A javaslat az utólagos házasságkötés hatálya tekintetében az érvénytelen házasságokra, nézve nem tesz különbséget, tehát a 20. § (1) bekezdése a házasságtörésből származó gyermek javára és a vérfertőző, valamint a kettősházasság esetében is alkalmazást nyer, tekintet nélkül arra, hogy a házasság vélt házasságnak minősül-e. Mai jogunknak a házasságtörésből származásra vonatkozó hátrányos rendelkezését már a Mt. sem vette át, mert - mint az indokolás kifejtette - ez nem a nemzet jogi pszichéjéből nőtt ki, ellentétben áll jogunknak az in favorem prolis elve felé haladó fejlődési irányával, és nem volna méltányos, hogy akkor, amikor a szülők házasságot kötöttek és a család egysége helyreállt, a gyermekek egyike a családnak ne lehessen egyenrangú tagja csupán azért, mert házasságtörésben fogant. A Mt. szerint a nem vélt érvénytelen házasságnak is törvényesítő hatálya van, kivéve a vérfertőző és kettős házasságokat (192. §). Ha legalább az egyik fél nem tudott az egyenesági vérrokonságról, a testvéri viszonyról vagy a korábban kötött házasság fennállásáról, mind a mai jog, miatt a Mt. szerint a vérfertőző és a kettős házasságnak is megvan a törvényesítő hatása. Ezek szerint a mai jog és a Mt. a várfertőző és a kettős házasság esetén a gyermeket nem tárgyi okok alapján, hanem a szólók rosszhiszemű eljárása miatt részesíti hátrányos elbánásban. Nem szorul különösebb indokolásra az, hogy a gyermeket a szülő rosszhiszemű eljárása miatt ilyen súlyos hátránnyal sujtani nem indokolt, hanem a helyes megoldás az, amely a gyermek sorsát nem teszi függővé a szülőknek a házasságkötés alkalmával követett eljárása jó- vagy rosszhiszeműségétől.
Annak, hogy a 20. § (1) bekezdése esetében a gyermeket az utólagos házasságból származónak kell tekinteni, a házasságból és a házasságon kívül született gyermek jogállásának egyenlősége ellenére két szempontból van jelentősége. Ha ugyanis a férj a házasságkötés előtt a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal a magáénak nem ismerte el és bírói ítélet sem állapítja meg, hogy a gyermeknek az atyja, a házasságon kívül született gyermeknek, akinek eddig nem volt atyja, a férj az atyja lesz. A teljes hatályú elismerés és a bírói ítélet mellett tehát ez a harmadik módja a házasságon kívül született gyermek atyasága megállapításának; minthogy azonban a 20. § szerint az ilyen gyermek már házasságból származónak tekintendő, a harmadik módot a 9. §-ban külön felsorolni nem lett volna indokolt. Emellett az utólagos házasságkötés említett hatálya még abban áll, hogy bár a házasságból és a házasságon kívül született gyermek jogállása egyenlő, az elhelyezés, a tartós és a szülői hatalom kérdésében mégis vannak eltérő rendelkezések, amelyek közül a 20. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozó gyermekkel szemben a házasságból származó gyermekre vonatkozó szabályok az irányadók.
A 20. § (3) bekezdése szerint a férjnek az (1) bekezdés alapján joghatályosan tett nyilatkozata megdől, ha a férj a gyermeket a házasság megkötése után a 10. §-ban meghatározott módon a magáénak elismeri vagy jogerős bírói ítélet őt a gyermek atyjának nyilvánítja. A gyermeket tehát ilyen esetben úgy kell tekinteni, mintha az utólagos házasságból született volna.
Az államfői kegyelemmel való törvényesítést mai jogunk szerint a szülők mindketten vagy azok egyike kérheti, ha a házasságkötés lehetetlen vagy pedig egyéb méltánylást érdemlő okból. A törvényesítésnek ezt a módját a természetes atya halála után is kérheti az anya vagy a gyermek, de csak akkor, ha az atya a gyermeket már életében elismerte s a törvényesítés iránt a kezdeményező lépéseket megtette, illetőleg a kérelem előterjesztésében akadályozva volt. Magyarország mai területén az 1929-1938. években évenkint átlag 57 ilyen törvényesítés történt.
A javaslat ezt az intézményt megszünteti, mert a javaslat intézkedéseinek hatálybalépése után jogrendszerünkbe nem illeszthető be és mert fenntartására a gyermek érdekében szükség nincs. Az államfői kegyelemmel történő törvényesítésnek ugyanis előfeltétele a gyermek elismerése. Ha az atya él, nincs akadálya annak, hogy a gyermeket teljen hatályú nyilatkozattal ismerje el s ezzel sokkal egyszerűbb eljárással, gyorsabban érjen el nagyobb jogi hatást. Államfői kegyelemmel való törvényesítésnek az atya halála után is csak akkor van helye, ha az atya a gyermeket életében elismerte: ha ez az elismerés nem felel meg a 10. §-ban meghatározott előfeltételeknek, megvan a jelentősége annak, hogy a gyermek atyasága bírói ítélettel állapítassék meg.
Mind a két esetben a törvényjavaslat rendelkezései azért kedvezőbbek a kegyelemmel való törvényesítésnél a gyermekre nézve, mert míg a törvényesítés hatálya csak az államfői elhatározás keltétől kezdődik, a teljes hatályú elismerés és az atyaságot megállapító bírói ítélet visszahat a gyermek születésének időpontjára. Az államfői kegyelemmel való törvényesítés folytán a gyermek csak atyjával jut rokoni és így öröklési kapcsolatba, atyja rokonaival azonban nem, ezzel szemben a teljes hatályú elismerő nyilatkozat, valamint a bírói ítélet alapján a házasságon kívül született gyermek és atyja rokonai között is rokoni, valamint öröklési kapcsolat keletkezik.
A házasságon kívül született gyermek egyik legfájóbb sérelme az, hogy házasságon kívül születését az anyakönyv és az anyakönyvi kivonat alapján azonnal meg lehet állapítani, mert az anyakönyvbe, illetőleg az anyakönyvi kivonatba atya bejegyezve nincs. Ez a helyzet most a javaslat értelmében már annak következtében megváltozik, hogy a házasságon kívül született gyermek atyja a teljen hatályú atyai elismerés vagy a jogerős bírói ítélet, illetőleg az utólagos házasságkötés alapján a születési anyakönyvbe éppúgy bejegyezhető lesz, mint a házasságból született gyermek atyja.
Számolni kell azonban azzal, hogy lesznek házasságon kívül született gyermekek, akiket atyjuk nem ismer el, akiknek atyaságát bírói ítélet sem állapítja meg és anyjuk sem köt olyan utólagos házasságot, amelynek alapján atyjuk megállapítható lenne. Vagy bele kell nyugodnunk abba, hogy ezek a gyermekek, akik a házasságon kívül születettek közt is a legszerencsétlenebbek, a jövőben is az anyjuk családi nevét viselik, tehát mindenki azonnal tudja róluk, hogy házasságon kívül születtek és hogy bármilyen, ügyükben felmutatott anyakönyvi kivonatuk alapján is azonnal megállapítható legyen házasságon kívül történt születésük vagy pedig valamilyen megoldást erre a kérdésre is találnunk kell.
A javaslat ezt a kérdést is megkívánja oldani akként, hogy ilyen esetekben képzelt személy atyaként való bejegyzését rendeli el. Az intézkedés a gyámhatóság hatáskörébe tartozik. A képzelt személy családi neve az anya legközelebbi ismert anyai ági férfi elődének családi neve, vallása az anya vallása, utónevét és egyéb személyi adatait a gyámhatóság belátása szerint határozza meg. E megoldás mellett az ilyen gyermek anyakönyvi bejegyzéséből és anyakönyvi kivonatából nem tűnik ki, hogy nincs atyja, a képzelt személy bejegyzése senkinek a jogait nem sérti, a gyermek ilymódon nyert családi neve egyrészt az anya családi nevétől eltér, másrészt mégis a gyermekkel vérközösségi kapcsolatban álló elődnek a neve. Ha a képzelt személy bejegyzése után az atya akár teljes hatályú elismerés, akár bírói ítélet, akár utólagos házasság alapján megállapítható lesz, a képzelt atyára vonatkozó bejegyzést természetesen törölni kell és az atyát kell bejegyezni.
Ezzel a megoldással szemben az az aggály támasztható, hogy az anyakönyvbe valótlan adat bejegyzését rendeli el, az anyakönyvek közhitelességét és bizonyító erejét ássa alá.
Bár ennek az aggálynak a komolyságát nem vonom kétségbe s a javaslat 22. §-ának (2) bekezdését magam is szükségmegoldásnak tartom, mégis rá kell mutatnom a következőkre:
A mai jogunk szerint a házasság megszűnésétől számított 300 napon belül született gyermeket törvényesnek kell vélelmezni és atyjaként a férjet kell bejegyezni. Ha tehát a házastársak évtizedek óta külön, esetleg más világrészben is élnek, de a házasságuk felbontva nincs, a feleségnek a különélés alatt bárkitől született gyermekének atyjaként a férjét kell az anyakönyvbe bejegyezni. Ha a férj a gyermek születése előtt 290-300 nappal meghal, a halála után mástól fogant, de 300 napon belül született gyermek atyjaként a fogantatás előtt meghalt férjet kell bejegyezni az anyakönyvbe. Ha valaki eltűnt - pedig a két világháborúban igen sokan tűntek el - és eltűnése után bármilyen hosszú idő telt el, a felesége mástól született gyermeke atyjaként a nagy valószínűség szerint már régen halott férjet kell bejegyezni. Ha a férjét holttá nyilvánítják, a holttányilvánító határozatban a halál napjaként megállapított naptól számított 300 napon belül született gyermek atyjaként a holttányilvánított férjet kell bejegyezni, illetőleg ha már be van jegyezve, a holttányilvánítás a bejegyzést nem érinti, csak a 300 napon túl született gyermekkel kapcsolatos ilyen bejegyzést kell törölni. Köztudomású, hogy a világháborúban eltűntek túlnyomó része a holttányilvánítási határozatban az elhalálozás napjaként meghatározott időpont előtt már évekkel meghalt, ennek folytán és annak következtében, hogy igen sok eltűnt még ma sincs holttá nyilvánítva; a születési anyakönyvekben igen sok gyermek atyjaként olyan férfi van bejegyezve, aki a gyermek fogantatási idejét megelőzőleg évekkel, esetleg évtizedekkel előbb meghalt.
Bármilyen szokatlan és csak szükségmegoldásként fogadható el az, hogy a születési könyvbe a gyermek atyjaként képzett személy jegyeztessék be, ez nem jelent nagyobb ellentmondást, mint a mai jognak szintén a gyermek érdekeit szolgáló azok a rendelkezései, amelyek alapján a fogantatás előtt évekkel meghalt személyt kell az anyakönyvbe a gyermek atyjaként bejegyezni. Ha az anyakönyvek bizonyító erejét és közhitelességét nem csorbítja az olyan bejegyzés, amely szerint a gyermeknek a fogantatása előtt esetleg évtizedekkel előbb meghalt személy az atyja, nem valószínű, hogy a képzelt atya bejegyzésének lehetősége az anyakönyvek bizonyító erejét és közhitelességét nagyobb mértékben veszélyeztetné.
Figyelembe kell venni azt is, hogy a férje halála után mástól teherbe esett feleség férjének az ilyen gyermek atyjaként bejegyzése az elhalt fél személyiségi jogait durván megsérti, a képzelt atya bejegyzése pedig senkinek semmiféle jogát nem érinti.
Az elhalt férj anyakönyvi bejegyzése folytán feleségének házasságon kívül mástól született gyermeke az elhalt férj, tehát reánézve idegen személy hagyatékában az elhalt férj törvényes örököseinek súlyos sérelmére örököl; ezzel szemben a képzelt atya bejegyzéséből senkire sem származhatik ilyen sérelem.
A képzelt atyára vonatkozó bejegyzés alapján a gyermek gyakorlatilag a névviselésen kívül semmiféle jogot sem érvényesíthet. Ebből következik, hogy a bejegyzés bizonyítására tulajdonképpen csak alakilag alkalmas, valóságban az bizonyításra aligha használható fel. Az olyan bejegyzés, amely gyakorlatilag bizonyításra nem használható, annak az okiratnak a bizonyító erejét, amelybe a bejegyzés történt, számbavehető módon nem csökkentheti.
Ezekre a megfontolásokra tekintettel azt hiszem, hogy a javasolt megoldás a házasságon kívül született gyermek szempontjából sokkal nagyobb előnyt jelent, mint amekkora hátrányok belőle más vonatkozásban származnak, ezért mint szükségmegoldást elfogadhatónak tartom.
Az anyakönyvbe azt, hogy a gyermek házasságon kívül született, ma sem jegyzik be. Elvi okokból azonban kívánatos annak a törvényben való kifejezett kimondása, hogy ezt a jövőben sem szabad bejegyezni. A házasságon kívül történt születésre egyébként utaló adatot azonban a mai jog szerint be szabad jegyezni, pl. azt, hogy a házasságon kívül született gyermeket atyja elismerte. Minthogy az anyakönyvi bejegyzést bárki megtekintheti, szükséges annak kimondása, hogy az anyakönyvbe a gyermek házasságon kívül történt születésére utaló, tehát olyan adatot, amelyre vonatkozó bejegyzés alapján a gyermek házasságon kívül történt születését bárki által nyomban megállapítható, bejegyezni nem szabad. Az, hogy valaki házasságból vagy házasságon kívül született, nem közügy, nem tartozik a nyilvánosság elé. Akinek komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy valakinek a származására vonatkozó adatokat megtudja, az a bejegyzés alapjául szolgáló iratok megtekintését kérheti. A házasságon kívül született gyermek atyjának bejegyzésével kapcsolatos iratokat egyébként bizalmas iratokként kell kezelni és tartalmukról csak az érdekeltek indokolt kérelmére, a biróság és más hatóság megkeresésére szabad felvilágosítást adni.
A házasságon kívül született gyermek ma az anyja családi nevét viseli. Ez az oka annak, hogy házasságon kívül történt születése nyilvánvaló mindenki előtt, aki a gyermek anyjának családi nevét ismeri. A 23. § szerint a házasságon kívül született gyermek a születési anyakönyvbe atyjaként bejegyzett személy családi nevét viseli. Minthogy legkésőbb a gyermek harmadik életévének betöltésekor a születési anyakönyv megfelelő rovataiba atyára vonatkozó adatokat is kell bejegyezni, a törvény hatálybalépése után házasságon kívül született gyermekeknek legkésőbb hároméves korukban az anya családi nevétől eltérő családi neve lesz. Amikor tehát a gyermek a nyilvánosság előtt a nevével jelentkezik, így különösen az iskolában, már nem anyja családi nevét viseli. Ily módon a lehetőséghez képest megszűnnek azok a sérelmek, amelyek a gyermeket családi neve miatt érik. Addig természetesen, amíg az anyakönyvbe az atya, illetőleg a képzelt atya bejegyezve nincs, a gyermek az anyja családi nevét fogja viselni, ennek azonban gyakorlati jelentősége a már előadott okokból alig lesz.
Ha a házasságon kívül született gyermek atyja és anyja együtt él, a gyermek elhelyezéséről és gondozásáról rendszerint nem kell intézkedni, mert a gyermek is együtt él szüleivel. Ha azonban az atya és anya nem élnek együtt, rendezni kell a gyermek elhelyezésének kérdését.
Minthogy a törvényjavaslat szerint a házasságból és a házasságon kívül született gyermek jogállása egyenlő, a gyermek elhelyezése felől ilyen esetben is a gyámhatóság határoz és pedig a Gyt. 13. §-ának megfelelően rendszerint akként, hogy a leánygyermeket és a 7 évesnél nem idősebb fiút az anya, a 7 évesnél idősebb fiút pedig az atya gondviselésére bízza. Az, hogy a 7 évesnél idősebb házasságon kívül született gyermeket is elsősorban az atya gondviselésére kell bízni, szükségszerűen következik abból, hogy az atyára a házasságon kívül született gyermek tekintetében is ugyanazok a kötelezettségek hárulnak, mint a házasságból született gyermek atyjára, indokolt tehát, hogy elvileg ugyanazok a jogok illessék meg.
Ezzel a megoldással szemben két szempontból aggály merül fel.
Az egyik szempontra a törvényjavaslat általános indokolásával kapcsolatban már utaltam. Ez az, hogy a házasságon kívül született gyermekek az atya családjába való belekényszerítése az atya családjára nézve sérelmes és a gyermek érdekeit sem szolgálja, mert a gyermek a vele legtöbb esetben ellenségesen viselkedő környezetben nem érezheti jól magát, a környezet a lelki fejlődésére semmiesetre sem lehet előnyös. Ezzel az aggállyal kapcsolatban ehelyütt is utalok a 24. § (2) bekezdésére, amely szerint, ha a gyermek atyjának vele közös háztartásban házastársa nem a gyermek anyja, a gyermek az atyja gondozására csak az atya házastársának hozzájárulása esetés és csak akkor bízható, ha ez a házasságból származó gyermekek jogos érdekeivel nincs ellentétben. A házasságon kívül született gyermeknek valóban nem érdeke hogy a törvény őt egy vele szemben ellenséges érzületű környezetbe kényszerítse bele. Az atya házastársát sem lehet arra kényszeríteni, hogy férje házasságon kívül született gyermekének gondját viselje. Lehetnek körülmények, amelyek között a házasságon kívül született gyermeknek az atya családjával együttélésre való kényszerítése az atya házassságból született gyermekeinek jogos érdekeit is sértené, ami szintén nem lehet a törvény célja.
A másik aggály az, hogy az atya ezzel a rendelkezéssel visszaélhet és nem a gyermek iránti szeretetből, hanem abból a célból, hogy az anyának fájdalmat okozzon, esetleg az anyát megzsarolja, kieszközölheti azt, hogy a gyámhatóság a gyermeket bízza az ő gondozására, holott annak meg sem tud felelni. Ha a házasságon kívül született gyermek atyja a gyermek anyját nem hajlandó feleségül venni, igen sok esetben rossz viszonyban van vele, a gyermeket sem szereti, nem szolgálja tehát a gyermek érdekeit sem, de a gyermekét szeretettel nevelő anyára sérelmes is lehet, hogy a gyermekét a hatóság elszakítja tőle. A javaslat 24. §-ára tekintettel ezt az aggályt nem tartom alaposnak, mert a § szerint a gyámhatóság a gyermek elhelyezése kérdésében a gyermek érdekeinek szem előtt tartásával belátása szerint dönt, ha tehát a gyermek érdeke azt kívánja, hogy anyja gondozása alatt maradjon, a gyámhatóság nem fogja őt az anyától elszakítani. Ha pedig a gyermek érdeke az, hogy atyja gondozása alá kerüljön, a gyermekét igazán szerető anya a gyámhatóság intézkedését megnyugvással fogja tudomásul venni.
A 10.470/1945 M. E. számú rendelet 3. §-a szerint a kiskorú gyermek szülői hatalom vagy gyámság alatt áll. A szülői hatalom gyakorlása a házasságból született gyermek felett elsősorban az atyát, a házasságon kívül született gyermek felett pedig a nagykorú anyát illeti. Ha a házasságon kívül született gyermek az atya életében törvényesíttetett, a szülői hatalom gyakorlása az atyára száll át.
A törvényjavaslat 25. §-a a házasságon kívül született gyermek feletti szülői hatalom gyakorlására vonatkozó mai jogszabályokat hatályon kívül helyezi és a kérdést az általános szabályokkal való lehető összhangban újból rendezi.
Az általános szabályokból az következnék, hogy a házasságon kívül született gyermek felett is az atya gyakorolja a szülői hatalmat. Ezt azonban szabályként kimondani azért nem lehet, mert ha a gyermek az anya gondozása alatt áll és az atya nem törődik vele, a szülői hatalomnak az atya által való gyakorlása a gyermek érdekeit sértené, de az atyára nézve is terhes lenne. Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy a 10.470/1945. M. E. számú rendelet 1. §-ának (2) bekezdése értelmében a házasságkötés folytán a férfi is nagykorú lesz, tehát a házasságból született gyermek felett a szülői hatalmat gyakorló atya szükségképpen nagykorú. Ezeket figyelembe véve, ki kellett mondani, hogy a házasságon kívül született gyermek felett a szülői hatalmat csak a nagykorú atya gyakorolhatja, az is csak akkor, ha a gyermek a gondozása alatt áll, vagy a szülői hatalom gyakorlását a gyámhatóság fontos okból reá ruházza. Ilyen fontos ok lehet pl. az, hogy a gyermek anyja nem él és a gyermek a nagyanyjának gondozása alatt áll. A házasságon kívül született gyermek és atyja közt - legalábbis az esetek nagy részében - nincs meg az az érzelmi kapcsolat, amely a házasságból született gyermek és atyja közt rendszerint fennáll. Ezért szükséges annak kimondása, hogy az atyára ruházott szülői hatalom gyakorlását nemcsak a Gyt.-ben meghatározott esetekben, hanem akkor is meg lehet szüntetni, ha az atya magatartásában gyermeke iránt nem nyilvánul meg az a felelősségérzet és gondoskodás, amely jó atyától a természet rendje és az erkölcs szabályai szerint elvárható. Arra az esetre ha a szülői hatalom gyakorlása azon az alapon illeti meg az atyát, hogy a gyermek a gondozása alatt áll, az említett szempont figyelembevételével a szülői hatalom gyakorlásának megszüntetéséről külön rendelkezni felesleges, mert a gyámhatóság indokolt esetben az atya szülői hatalmának gyakorlását megszüntetheti, akként, hogy a gyermeket annak érdekében más gondozására bízza.
Az anya a házasságon kívül született gyermek felett ugyanakkor gyakorolhatja a szülői hatalmat, amikor a házasságból született gyermek fölött a szülői hatalom gyakorlása az anyát megilleti. Ezenfelül a nagykorú anyára kell bízni a szülői hatalom gyakorlását akkor is, ha a már kifejtettek alapján a szülői hatalom gyakorlása az atyát nem illeti meg, vagy ha a gyermeknek atyja nincs.
A javaslat 17. §-ával kapcsolatban már utaltam arra az elgondolásra, hogy a házasságon kívül született gyermek származásával kapcsolatos perekben az anya lehetőleg ne legyen peres fél és a gyermek törvényes képviselőjeként se járjon el, hanem tanuként legyen kihallgatható. Ezzel az elgondolással függ össze a 25. § (4) bekezdése, amely szerint a gyámhatóság az említett perekben a gyermek képviseletére gondnokot rendel ki.
A mai jog szerint a házasságon kívül született gyermeket elsősorban az atya köteles eltartani, akinek a gyermekkel szemben ma ez az egyetlen kötelessége. A tartás mértéke az anya társadalmi állásához, az atya vagyont és kereseti viszonyaihoz igazodik. A természetes atya társadalmi állásának ebből a szempontból jelentősége nincs. A tartási kötelezettség régebbi gyakorlat szerint a házasságon kívül született gyermek 12-14 éves életkorának eléréséig tartott, az újabb gyakorlat szerint a bíróságok a gyermek 15-16 éves életkorának betöltéséig állapítják meg az eltartás kötelességét. E tekintetben az az irányadó, hogy a gyermek a körülményekhez képest mikor éri el a keresőképességét. Merev korhatár jogunkban nincs. A keresőképesség elérésének megállapításánál a bírói gyakorlat az anya társadalmi állását, az atya vagyoni és kereseti viszonyait, a gyermek testi és lelki állapotát veszi figyelembe. Ehhez képest a tartási kötelezettség a gyermek tizenhatodik életévének betöltése előtt is megszűnik, ha a gyermek megfelelő keresethez és jövedelemhez jut. Viszont az atya a gyermek életévének betöltése utáni időre is kötelezhető tartásra, ha a gyermek a keresőképességét csak később éri el, mert pl. súlyos betegségben szenved.
Ezekkel a szabályokkal szemben a javaslat a házasságon kívül született gyermek tartása kérdésében elvileg a házasságból származó gyermek tartására vonatkozó szabályok alkalmazását rendeli el.
A házasságból származó gyermek tartását a mai jog eltérően szabályozza a házasság fennállásának, illetőleg a házasság megszűnésének (felbontásának) esetére. Mindkét eset szabályozása egyezik annyiban, hogy a szülő a gyermeket eltartani csak annyiban köteles, amennyiben a tartás költsége a gyermek keresményéből és vagyonának jövedelméből nem telik ki. A tartás nyujtására a házasság fennállása alatt a Gyt. 11. §-a értelmében elsősorban az atya köteles; ha erre az atya egymagában nem képes, vele együtt az anya, ha atya nincs vagy a tartás nyujtására teljesen képtelen, az anya, végül a nagyszülők kötelesek. Ezzel szemben a házasság felbontása esetében a Gyt. 12., illetőleg a Ht. 95. §-a értelmében a tartás szolgáltatására mind a két szülő jövedelme arányában köteles. A Ht. 105. §-ának azt a rendelkezését, hogy az ágytól és asztaltól való elválasztás esetében a 95. §-t is alkalmazni kell, mint gyakorlati jelentőséggel nem bíró kivételes szabályt a két főszabály szembeállításánál figyelmen kívül lehet hagyni.
A javaslat a házasságon kívül született gyermek tartása tekintetében - amennyiben, a törvényben kifejezett ellentétes rendelkezés nincs - azoknak a jogszabályoknak alkalmazását rendeli el, amelyek a házasságból származott gyermek tartását a házasság fennállása alatt rendezik, mert a házasságon kívül született gyermek tartása tekintetében ma érvényben lévő azt a jogszabályt, hogy a tartás nyujtására elsősorban az atya köteles, a gyermek érdekében feltétlenül fenn kell tartani. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a házasságon kívül született gyermek tartása akkor is igen nagy mértékben nehezedik az anyára, ha a jogszabály elsősorban az atyát kötelezi a gyermek eltartására, a bíróság által megítélt tartásdíjból ugyanis a gyermeket a legtöbb esetben csak az anya áldozatos munkával lehet eltartani. Ha az idézett jogszabály helyett a javaslat a Ht. 95. §-ának megfelelően rendezné, tartani lehetne attól, hogy a gyermek tartása nagyobb mértékben nehezednék az anyára, mint az atyára.
A tartásra a javaslat idézett rendelkezése értelmében irányadó jogszabályok közül a 26. § (2) bekezdése két jogszabályt külön kiemel. Az egyik kiemelt jogszabály a házasságon kívül született gyermek tartása is az atya társadalmi állásához, valamint a tartásra kötelezett vagyoni és kereseti viszonyaihoz igazodik. Ennek a jogszabálynak a kiemelése azért szükséges, mert az a törvényjavaslat egyik leglényegesebb újítása. A másik külön kiemelt jogszabály az, hogy a házasságon kívül született gyermeknek is joga van arra, hogy a tartására kötelezett a gyermek tehetségének, hajlamainak szorgalmának, esetleg vagyonának, valamint a tartásra kötelezett vagyont és kereseti viszonyainak megfelelő önálló keresetre képesítő tanításban részesítse. Ennek a jogszabálynak kiemelésére több okból is szükség van. A házasságból származó gyermek életpályája megválasztásában a mai jog szerint az atyának teljesen szabad keze van, nem kell a rokonokat meghallgatnia, mint a gyámnak (Gyt. 26., 91. §) a gyámhatóság jóváhagyását csak akkor köteles kikérni, ha a nevelés költségeire a gyermek törzsvagyonát kívánja fölhasználni.
Bizonyos korlátozást jelent a Gyt. 26. §-a második bekezdésének az a rendelkezése, hogy az atyai hatalom alatt álló kiskorú, ha életének tizenhatodik évét és életpályájának megválasztása kérdésében az atyjával nem ért egyet; a gyámhatósághoz előterjesztéssel élhet s a gyámhatóság az atya, szükség esetén a legközelebbi rokonok meghallgatása után a kiskorú társadalmi, vagyoni és egyéb viszonyainak figyelembevételével határoz. A gyámság alatt álló kiskorúra nézve a Gyt. 90., 91., 93 §-a az irányadó; eszerint a gyám köteles gondoskodni arról, hogy a kistorú vallásos, erkölcsös és hasznos polgárává váljon a hazának és hogy ebből a célból képességeihez és vagyoni viszonyaihoz képest nyerjen kiképzést. A 91. § az anya és a rokonok meghallgatásáról és az eljárásról intézkedik. A 93. § szerint a vagyontalan kiskorút a lehetőség szerint olyan üzlet tanulására kell adni, amelyben eltartásban is részesül. Ezek a rendelkezések nem eléggé határozottak, nem állanak egységes elvi alapon, nincs meg köztük a kellő összhang s az atya részére túlságos szabad kezet biztosítanak. Ezekből a fogyatékosságokból a házasságból származó gyermekek tekintetében nagyobb bajok nem származnak, mert ezek nevelését nem annyira jogszabály, mint inkább a szülők szeretete irányítja. Azokra az ellentétekre tekintettel azonban, amelyek a házasságon kívül született gyermek szülői közt a legtöbb esetben fennállanak és figyelembe véve azt, hogy a jövőben a házasságon kívül született gyermek életpályájának megválasztásánál az atyának is jogot kell biztosítani, határozott útmutatást kell adni a gyermek nevelése, illetőleg életpályájának megválasztása kérdésében.
A javaslat ismertetett rendelkezése a demokratikus és szociális felfogás szellemében összhangba hozza a Gyt. 26. és 90. §-ának rendelkezéseit és az életben követett gyakorlatot. Az okos szülő és a helyesen eljáró gyámhatóság a gyermek életpályájának meghatározásánál elsősorban eddig is a gyermek tehetségét, hajlamát és szorgalmát vette figyelembe. Ezt követeli a demokratikus és szociális fölfogás és az államérdek is. A nemzet legnagyobb kincse polgárainak testi és szellemi ereje; elsőrendű nemzeti érdek, hogy a nevelés ezeket az erőket a lehetőség szerint kifejleszthesse és minél teljesebb érvényesülésüket lehetővé tegye. Ez pedig csak akkor érhető el, ha a gyermek nevelésében, életpályájának meghatározásában nem a szülők társadalmi állása és vagyoni helyzete, hanem a gyermek tehetsége, hajlama és szorgalma irányadó.
Szükség van az említett rendelkezésre azért is, mert a nagykorúság korhatárának a 20. évre leszállítása következtében bizonytalanság állott be a házasságból származó gyermek tartási kötelezettségének időtartama tekintetében is. A szülő a Gyt. 11. §-a értelmében csak a kiskorú gyermeket köteles eltartani. A gyakorlat az, hogy a szülő a házasságból származó gyermekét addig köteles eltartani, amíg az reászorul. A tartási kötelezettség a teljeskorúság elérésével rendszerint megszűnik, mert a gyermek ebben a korban általában keresőképes. A nagykorúság korhatárának leszállítása következtében azonban azok a gyermekek, akik főiskolai tanulmányokat végeznek, keresőképességüket csak nagykorúságuk beállta után érhetik el. A javaslat 26. §-ának említett rendelkezéséből határozottan kitűnik, hogy azt a gyermeket, aki tehetségének, hajlamának és szorgalmának megfelelően főiskolai tanulmányokat végez, szülei a főiskolai kiképzés tartama alatt nagykorúsága beállta után is kötelesek eltartani.
A házasságból született gyermek életpályáját, miként arra már utaltam, a Gyt. 26. §-a értelmében az atya, illetőleg a 90. §-a értelmében a gyám állapítja meg. Ezeket a rendelkezéseket a javaslat 28. §-a értelmében a gyám állapítja meg. Ezeket a rendelkezéseket a javaslat 26. §-a értelmében a házasságon kívül született gyermek tekintetében akként kell alkalmazni, hogy a házasságon kívül született gyermek életpályáját az a szülő határozza meg, aki a gyermek fölött a szülői hatalmat gyakorolja, de a döntés előtt a másik szülőt is meg kell hallgatni. Ha ez a szülő a választott életpályával nincs megelégedve, a gyámhatóság döntését kérheti. Ha a gyermek gyámság alatt áll és atyja él, indokolt az életpálya megállapítása előtt az ő meghallgatása is.
Mai jogunk szerint a házasságon kívül született gyermek tartását nem természetben, hanem pénzbeli járadékban kell teljesíteni. Természetben az atya a tartást csak az anya, illetőleg a törvényes képviselő beleegyezésével nyujthatja. Minthogy a javaslat a házasságon kívül született gyermeket nem kívánja az atya családjával való együttélésre kényszeríteni, az említett jogszabályokat továbbra is fenntartja és azokat csak azzal egészíti ki, hogy az atya a tartást természetben köteles szolgáltatni, ha a gyermek az ő háztartásában él vagy gondozására van bízva. Ebben a két esetben ugyanis az irányadó tényállás ugyanaz, mint a házasságból származott gyermek tartása tekintetében. Természetes, hogy ugyanazokban az esetekben, amelyekben a házasságból származó gyermek a szülők együttélése ellenére is pénzbeli járadékban követelheti a tartást, ez a jog a házasságon kívül született gyermeket a 27. § (1) bekezdésének esetében is megilleti.
Az eltartási kötelezettség célját hiúsítaná meg, ha a jogosult az eltartásra való jogról a jövőre nézve ellenérték nélkül lemondhatna. Annak természetesen nincsen akadálya, hogy az érdekeltek a tartás mértékét és módját egyességben szabályozzák, csak az a kérdés, hogy ez az egyesség egyszersmindenkorra szóló szabályozása legyen-e a tartás mértékének és módjának, amelyet többé megbontani nem lehet, még akkor sem, ha a kikötött mérték utóbb a viszonyok megváltozásával elégtelennek bizonyul. E részben már bírói gyakorlatunk tört utat jogfejlődésünknek, amikor a Pp. 413. §-a analógiájára a szerződési megállapodással szemben is módot nyujt az eltartásra jogosultnak arra, hogy a változott viszonyok között többé még nem felelő tartás felemelését követelhesse. Ezt az elvet érvényesíti a javaslat, azzal a méltányos kiegészítéssel, hogy a tartás új és az egyességtől eltérő megállapításának akkor is helye van, ha az egyességben megállapított tartás aránytalanul csekély.
Az eltartás jogáról ellenérték fejében való lemondáshoz hasonló az a helyzet, amely akkor áll elő, ha a kötelezett a visszatérő időközökben nyujtandó tartást hosszabb időre előre kiszolgáltatta és a jogosult ismét eltartásra szorul. A javaslat ebben az esetben csak hat hónapra mentesíti a kötelezettet a tartás újból kiszolgáltatása alól.
Bírói gyakorlatunk szerint a házasságon kívül született gyermek eltartására irányuló követelés magát a gyermeket illeti ugyan, ha azonban a gyermeket az anya tartja, az anya a követelést az atyával szemben mint saját igényét érvényesítheti; ily tényei a gyermek jogait természetesen nem csorbíthatják. Gyakorlatunk ma is feljogosítja az állami gyermekmenhelyet, hogy a gondozásban levő gyermek tartásának megtérítése iránt a természetes atya ellen saját nevében támasszon igényt. Ezeket az elveket értékesíti a javaslat, amely szerint a követelés a tényleges tartást nyujtó anyára, anyai rokonra vagy gyermekvédő intézetre törvényes engedmény címén száll át, amennyiben ezek a tartást az elsősorban kötelezett atya helyett nyujtják.
A 30. § és a 31. § (1)-(4) bekezdése megfelel a 3982/1916. M. E. számú rendeletben foglalt mai jognak. A 3982/1916. M. E. számú rendelet 1. §-ában foglalt jogszabályt a javaslat külön ezért nem vette át, mert ez a házasságból származó gyermekekre is vonatkozik és így hatálya a 26. § értelmében kiterjed a házasságon kívül született gyermekekre is.
Minthogy a házasságból és a házasságon kívül született gyermek jogállása egyenlő, a házasságon kívül született gyermeknek az atyjával szemben fennálló tartási igénye tekintetében az eljárás elvileg a gyámhatóság hatáskörébe tartozik, mert az 1930:XXXIV. tc. 137. §-a. értelmében a gyámhatóság határoz a házasságból született gyermek tartása kérdésében. Ha az atya a gyermeket teljes hatályú nyilatkozattal a magáénak ismerte el, a gyámhatóság a tartás kérdésében az elismerés után azonnal eljárhat. Egyébként azonban a gyámhatóság csak akkor járhat el, ha a gyermek atyaságát jogerős bírói ítélet megállapította. A gyermek születésétől a bírói ítélet jogerőre emelkedéséig terjedő idő alatt a gyermeknek járó tartás kérdésében a bíróság a 31. § (5) bekezdése értelmében ideiglenes határozattal, illetőleg az atyaságot megállapító ítéletben intézkedhetik. Ez a rendelkezés a Te. 137. §-ával összhangban áll.
Lehetséges, hogy a bíróság az atyaság megállapítása iránt indított perben tényként állapítja meg, hogy az alperes a házasságon kívül született gyermek anyjával a fogantatás idejében nemileg érintkezett, az eset összes körülményeinek mérlegelése alapján azonban a bíróság nem tud alapos következtetést vonni arra, hogy a gyermek az említett nemi érintkezésből származik, ezért az atyaság megállapítására irányuló keresetet elutasítja. Előfordulhat az is, hogy az atyasági kereset megindítására jogosultak éppen azért mert a pertől eredményt várhatnak, a keresetet meg sem indítják. Ezek a lehetőségek fennállanak olyan esetben, amikor a mai jog szerint a tartásdíj megítélésének nincsen akadálya, mert a tartásdíj megítélésének a mai jog szerint nem előfeltétele annak megállapítása, hogy a gyermek a tartás fizetésére kötelezett férfitól származik, elegendő annak megállapítása, hogy a fogantatás idejében az anya és a kötelezett között nemi érintkezés történt. A házasságon kívül született gyermek jogállását rendező törvénynek nem lehet a célja az, hogy a házasságon kívül született gyermekek egy részét a mainál is rosszabb helyzetbe juttassa, megfossza őket attól a jogtól, melyet a mai jog megad nekik. Ettől eltekintve annak, ha az ilyen gyermekek tartása tekintetében a mai jogi helyzet nem maradna fenn, az lenne a következménye, hogy a gyermekek eltartása az államra hárulna, az állam pedig ezt a terhet a mai viszonyok között nem vállalhatja magára.
E megfontolások alapján a javaslat 32. §-a úgy rendelkezik, hogyha nincs senki, akit a 9. § értelmében a házasságon kívül született gyermek atyjának kell tekinteni, a gyermeket az köteles eltartani, aki a gyermek anyjával a fogantatás idejében nemileg érintkezett. Ez a jogszabály csak akkor nem alkalmazható, ha a körülmények szerint nyilvánvalóan lehetetlen, hogy a gyermek az említett nemi érintkezésből származik, vagy a gyermek anyja a kéjelgést a fogantatás idejében keresetszerűen űzte. Ezek a szabályok - bár más elvi alapon - lényegében a házasságon kívül született gyermek tartására vonatkozó jelenlegi jogszabályok fenntartását jelentik az olyan házasságon kívül született gyermekekre kiterjedő hatállyal, - akiknek atyja a 9. § alapján nem állapítható meg.
A mai jog nem ismeri el a házasságon kívül született gyermeket a természetes atyja rokonának, de azt, aki a gyermek anyjával a fogantatás idejében nemileg érintkezett, mégis azon alapon kötelezi a gyermek tartására, hogy a gyermek természetes atyjának tekinti és azt a vélelmet állítja fel, hogy aki a gyermek születése előtt 182-300 nappal az anyával nemileg érintkezett, az a gyermek természetes atyja (vélelmezett atya). Ezzel a vélelemmel szemben az ellenbizonyítást általában nem engedi meg. Nem engedi meg olyan tények bizonyítását sem, amelyek kizárják, annak lehetőségét, hogy a fogantatás az említett nemi érintkezés eredménye legyen.
A javaslatnak a házasságon kívül született gyermek atyaságára vonatkozó rendelkezései folyományaként a természetes atya és a vélelmezett atya fogalma megszűnik, a javaslat abban az esetben, ha nincs olyan személy, akit a 9. § alapján a házasságon kívül született gyermek atyjának lehet tekinteni, a fogantatási idő alatt történt nemi érintkezés tényéhez fűzi a tartási kötelezettség magánjogi következményét. Lehetnek azonban olyan esetek, amelyekben megállapítható hogy a gyermek születése és a tartásra kötelezni kívánt férfinak az anyával történt nemi érintkezése közt az okozati összefüggés ki van zárva, pl. az atya a nemi érintkezéskor már teherben volt, vagy a nemi érintkezés után elvetélt és a férfi az elvetélés után többé nem érintkezett vele. Ilyen esetekben indokolatlan lenne, ha a törvény a nemi érintkezéshez a gyermek tartási kötelezettségének jogi következményét fűzné; a javaslat ezért kimondja, hogy a fogantatási idő alatt történt nemi érintkezés alapján tartásra kötelezésnek nincs helye, ha a körülmények szerint nyilvánvalóan lehetetlen, hogy a gyermek az említett nemi érintkezésből származik.
A javaslat a feslettségi kifogás körét arra az esetre korlátozza, amikor a gyermek anyja a kéjelgést a fogantatás idejében keresetszerűen űzte. A mai jognak azt a rendelkezését, amely szerint a gyermek - az anyja feslett élete okából - akkor sem követelhet tartást, ha anyja a nemi érintkezést a fogantatás idejében a szeméremérzet teljen hiányára valló módon űzte, a javaslat nem tartja fenn. Abból ugyanis, hogy az alperesként perbevont férfi - igen sok esetben hamis tanukkal - a nemi érintkezésnek a szeméremérzetet sértő módon (pl. más férfi jelenlétében) való végrehajtását bizonyítani tudja, nem lehet megnyugvással arra következtetni, hogy a nő válogatás nélkül érintkezett bárkivel, tehát olyan nagyszámú férfival, hogy ezek közül egyetlen, általa kiválasztott férfinak tartásra kötelezése a jogérzetet sértené. Ha azonban a gyermek anyja a fogantatás idejében a kéjelgést - akár erkölcsrendészeti ellenőrzés alatt, akár titkosan - keresetszerűen űzte, akkor az említett következtetést le lehet vonni, ezért igazságtalan lenne, ha valaki pusztán azon az alapon, hogy az ilyen nővel nemileg érintkezett, tartásra lenne kötelezhető.
A 32. § (1) bekezdése alapján megállapítható tartási kötelezettség, továbbá a szüléssel az anya terhességével járó költségek viselése tekintetében egyébként a 32. § (3) bekezdése értelmében a 26-31. §-ban megállapított jogszabályok irányadók.
A házasságon kívül született gyermek eltartásának kötelezettsége bírói gyakorlatunk szerint átszáll az atya örököseire is. Azonban ezt a kötelezettséget nem lehet az atya halála után éppen olyan elbánásban részesíteni mint az ő más közönséges tartozásait; különösen visszás volna ha a házasságon kívüli gyermek eltartási követelése a kötelezett legszűkebb családtagjainak a hagyatékából való eltartását csorbíthatná. Az atya halála után ugyanis az ő legközelebbi családtagjai a családfő keresetének hiányában már maguk is csak a hagyatékra vannak utalva, tehát nem volna méltányos a házasságon kívüli gyermek tartásdíját a változott helyzet ellenére változatlan összegben meghagyni. Ezért a javaslat az atya halála után a házasságon kívüli gyermek járadékát az atya legszűkebb családtagjai eltartási igényeinek számbavételével rendeli megállapítani. Ezt az elvet már legújabb bírói gyakorlatunk is követi.
A járadékszerű tartás szolgáltatása állandó teherként nehezedik az örökösre, sőt a túlfizetés veszélyével is fenyegeti. Ezért a javaslat lehetővé teszi azt, hogy az örökös a járadékot megválthassa oly összeggel, amely a házasságon kívül született gyermeknek kötelesrészül járna, ha házasságból született volna. Ha az atyának több házasságon kívül született gyermeke van, az összeg kiszámításakor valamennyit számba kell venni, mert különben az örökös méltánytalanul károsodnék.
Az eltartási kötelezettségnek a jogosult halálával elvileg meg kell szűnnie, azért, mert az eltartás célját vesztette. Ez alól a szabály alól a javaslat kivételt tesz azoknak a következtetéseknek tekintetében, amelyeket a jogosult a multra szóló tartás iránt vagy annak elmulasztása miatt kártérítés iránt támaszthatott, vagy amelyek az előre teljesítendő és a halálozáskor esedékessé vált szolgáltatásokra vonatkoznak. Ezek a követelések ugyanis már a halál előtt lejártak, tehát a meghalt jogosult hagyatékába tartoznak, ezért mindenképpen átszállnak az örökösökre.
A 35. § megfelel a mai bírói gyakorlatnak.
A törvényjavaslat elsősorban anyagi jogszabályokat tartalmaz, eljárásjogi kérdéseket pedig csak annyiban szabályoz, amennyiben az anyagjogi szabályokkal való összefüggés okából ez elkerülhetetlen. Egyébként a szükséges eljárásjogi szabályok rendelettel megállapítására a 36. § az igazságügyminiszternek ad felhatalmazást.
A házasságon kívül született gyermek érdekében kívánatos, hogy szülei még a gyermek megszületése előtt egymással házasságot köthessenek, ha annak törvényes akadálya nincs. Ha a házasságkötés bármely okból nem lehetséges, a gyermeknek érdekében áll, hogy atyja a 10. §-nak megfelelő módon teljes hatállyal magáénak ismerje el. Mindezt a gyámhatóság jelentős mértékben elősegítheti. A gyámhatóság azonban csak akkor járhat el, ha az anya vagy ennek törvényes képviselője erre felkéri; enélkül a gyámhatóság az ügyről nem is tudhat és hivatalból történő beavatkozása esetleg többet is ártana, mint amennyit használ. A 37. § kimondja, hogy az anya, illetőleg törvényes képviselője már a gyermek megszületése előtt is kérheti a gyámhatóságot, hogy a gyermek teljes hatályú atyai elismerését, illetőleg szüleinek házasságkötését a lehetőséghez képest mozdítsa elő. A kérelmet a gyámhatóság a (2) bekezdés szerint a lehetőséghez képest teljesíteni köteles.
A házasságon kívül született gyermek egyébként kiskorúságának ideje alatt a gyámhatóság fokozott védelmére szorul. Nem elégséges, ha a gyámhatóság csak akkor intézkedik, ha ezt valamely érdekelt fél kéri, hanem szükséges, hogy a gyámhatóság a házasságon kívül született gyermek sorsát állandóan figyelemmel kisérje és a szükséges intézkedéseket hivatalból tegye meg. A 37. (3) bekezdése ilyen értelemben rendelkezik.
A § (4) bekezdése felhatalmazza a belügyminisztert, hogy a törvény végrehajtásához szükséges gyámhatósági eljárás szabályait rendelettel állapíthassa meg.
A származás törvényességét a fennálló jogunk szerint a gyermek nem támadhatja meg. A javaslat 5. §-ának (1) bekezdése a gyermeket is feljogosítja, hogy házasságon kívül születésnek megállapítása iránt keresetet indíthasson. A keresetet általában nagykorúvá válásától egy év alatt kell megindítania; ha pedig arról a tényről, amelyre a keresetét alapítja, nagykorúságának elérése után értesült, az egyévi határidőt az értesítésétől kell számítani. E rendelkezés folytán azok az érdekeltek, akik a törvény életbelépésekor nagykorúságukat már elérték a törvény által részükre biztosított új joggal- egyes kivételes esetektől eltekintve - vagy egyáltalában nem, vagy csak a törvény hatálybalépésétől számított egy évnél rövidebb ideig élhetnének. A javaslat 38. §-ának (1) bekezdése azért akként rendelkezik, hogy az ilyen érdekeltek a törvény életbelépésétől számított egy év alatt a keresetet akkor is megindíthatják, ha arról a tényről, amelyre a keresetüket alapítják, már a törvény hatálybalépése előtt tudomást szereztek.
A 38. § (2) bekezdése a törvény hatálybalépése előtt tett atyai elismerő nyilatkozat hatályát szabályozza. Az ilyen elismerő nyilatkozat megtételekor a nyilatkozó előtt nem voltak ismeretesek azok a komoly következmények, amelyeket a törvényjavaslat a teljes hatályú elismerő nyilatkozathoz fűz. Lehetséges, hogy ha a nyilatkozó ezeket a következményeket ismerte volna, a nyilatkozatot nem tette volna meg. Ezért szükséges annak kimondása, hogy a törvény hatálybalépése előtt tett elismerő nyilatkozatnak a 10. §-ban meghatározott előfeltételek megvalósulása esetén is csak akkor van teljes hatálya, ha a nyilatkozó azt a törvény hatálybalépése után a 10. §-ban meghatározott alaknak megfelelően tett nyilatkozattal megerősíti. Ez a rendelkezés nem sérti méltánytalanul a házasságon kívül született gyermek érdekeit, mert egyrészt a törvény hatálybalépése előtt tett és a 38. § (2) bekezdésének megfelelően meg nem erősített elismerő nyilatkozatot is felhasználhatja az atyaság megállapítására irányuló perben, másrészt a 38. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés hiánya azoknak a nyilatkozatoknak megtámadására vezetne, amelyek hatályát a nyilatkozó a 38. § (2) bekezdése értelmében megerősíteni nem hajlandó.
A 21. § értelmében az államfői kegyelemmel való törvényesítés jogintézménye megszűnik. Minthogy nem volna célszerű a már folyamatban levő eljárásokat megszüntetni, a 39. § kimondja, hogy a 21. §-ban foglalt rendelkezés a folyamatban levő ügyek befejezését nem gátolja. Az államfői kegyelemmel törvényesített gyermek csak atyjával és atyjának gyermek anyjától származó gyermekeivel van rokonságban, ez utóbbiakkal azonban nem az atyja, hanem anyja révén. Nyilvánvaló tehát, hogy a teljes hatályú atyai elismerésnek, valamint az atyaság bírói megállapításának a gyermek szempontjából nagyobb ereje van, mint a törvényesítésnek. Abból a célból, hogy a törvényesített gyermekek jogállása is egyenlő legyen a házasságból született gyermekek jogállásával, a 39. § kimondja, hogy a törvény hatálybalépése előtt, valamint a § (1) bekezdése alapján törvényesített gyermek atyja rokonaival is törvényes rokoni és öröklési kapcsolatban áll.
A 22. § (2) bek. értelmében azoknak a házasságon kívül született gyermekeknek atyjaként, akiknek atyja a 9. § értelmében hároméves életkoruk betöltése előtt nem állapítható meg, képzelt személyt kell bejegyezni. Ezt a szabályt a törvény hatálybalépése előtt született gyermekek tekintetében némiképpen enyhíteni kell, mert ezek nagy része mai neve alatt ismeretes a környezetében, más családi névnek reájuk kényszerítése esetleg éppen abban a vonatkozásban okozna nekik sérelmet, amely vonatkozásban a javaslat segíteni akar rajtuk. A javaslat 40. §-a ezért úgy rendelkezik, hogy a 22. § (2) bekezdését a törvény hatálybalépése előtt született gyermek tekintetében csak kérelemre kell alkalmazni. Minthogy az érdekelt gyermekek túlnyomó része már nagykorú, szükségesnek mutatkozott annak kimondása, hogy az ilyen kérelmek tárgyában akkor is a gyámhatóság hivatott az intézkedésre, ha a gyermek nagykorúságát már elérte.
Egyes közigazgatási jogszabályok bizonyos jogokat és jogosítványokat csupán a házasságból származó gyermek, illetőleg a házasságból származó gyermekre tekintettel annak atyja vagy anyja részére biztosítanak. Igy pl. a közalkalmazott csak a házasságból származó és törvényesített gyermeke után kap családi pótlékot (1912: XXXV. tc. 3. §, 1917:IX. tc. 14. §), az elhalt iparos jogán csak házasságból származó és a törvényesített gyermeke folytathatja annak iparát (1922:XII. tc. 7. §). Ezért a javaslat 41. §-a a többi rendelkezés szellemében kimondja, hogy azok a jogok és jogosítványok, amelyeket a közigazgatási jogszabályok a házasságból származó gyermek részére és a házasságból származó gyermekre tekintettel annak atyja vagy anyja részére biztosítanak, megilletik a házasságon kívül született gyermeket és annak atyját vagy anyját is.
A magánjogi szabályoknak általában visszaható ereje nincs. Azokra a rendkívül bonyolult hatásokra tekintettel, amelyeket a törvényjavaslat rendelkezései törvényerőre emelkedésük esetén az élet igen sok vonatkozásában előidézhetnek, kívánatos annak kifejezett kimondása, hogy a törvény rendelkezései senkit a már megszerzett jogától meg nem fosztanak (43. §).
A 45. § a törvény hatálybalépéséről és az ellentétes jogszabályok hatályon kívül helyezéséről rendelkezik. Ez utóbbiak közül külön megemlíti az 1944:V. tc. 2. §-át, amely lehetővé teszi, hogy a házasságon kívül született gyermek atyja a saját családi nevét a házasságon kívül született gyermekre minden más jogkövetkezmény nélkül átruházhatja.
