Az első magyar szövetkezeti törvénynek, vagyis az 1875. évi XXXVII. törvénycikknek, a Kereskedelmi Törvénynek (a továbbiakban: Kt.) a tizenegyedik címe az 1873. évi osztrák szövetkezeti törvény mintája alapján kereskedelmi társaságnak minősítette a szövetkezetet. A törvény általában a részvénytársasági szabályokat alkalmazza a szövetkezetre, csupán a 223-257. §-aiban tartalmaz szövetkezetekre vonatkozó eltérő jogszabályokat. A 223. § kimondja, hogy „szövetkezetnek ezen törvény értelmében meg nem határozott számú tagokból álló azon társaság tekintetik, mely tagjai hitelének, keresetének vagy gazdálkodásának közös üzletkezelés mellett, illetőleg a kölcsönösség alapján előmozdítására alakul”.
Csakhamar megmutatkozott, hogy a szövetkezeti élet új típusai nem férnek bele a Kt. szűk keretébe. Így következett be, hogy egyetlen törvényünket sem kellett annyiszor novellizálni, mint éppen a Kt. szövetkezeti rendelkezéseit. Nem számítva amagyar köztársaság törvényerejű jogszabályait, szövetkezeti életünket a felszabadulásig 33 törvény, 78 rendelet és többszáz bírói döntés szabályozza. Szövetkezeti jogunk áttekinthetetlenné és bonyolulttá vált, csak szövetkezeti specialisták tudnak benne, - de ők sem könnyen - eligazodni.
Ha már most a szövetkezetek és a szövetkezeti mozgalom szociológiáját nézzük, akkor a Kt. még szűkebben tűnik fel.
Már a szövetkezeti mozgalom hajnalán is úgy volt, hogya szövetkezet nemcsak jogi konstrukció, nemcsak a kereskedelmi társaságok egy fajtája, hanem társadalmi és gazdasági törekvés. Feladata nemcsak gazdasági, hanem társadalmi és ideológiai célok elérése. Legkonzervatívebb szövetkezeti politikusaink is mozgalomnak és eszmei irányzatnak fogták fel a szövetkezést, de ugyanakkor nem vették észre, hogy éppen a Kt. korlátai akadályozzák a szövetkezés mozgalmi és szociológiai kibontakozását. Már Károlyi Sándor gróf is felismerte: „A haladás legkiválóbb előmozdítója leend a szövetkezeti szellem terjesztése, mert a szövetkezet magával hozná azt, hogy ama középszerű egyének is, akik különben egyénenkint gyarlók és gyengék lettek volna, arra az útra tereltessenek, melyen haladniok lehet és kell”.
A felismerés készen volt hát, hogy a szövetkezet több, mint kereskedelmi társaság, több, mint jogi konstrukció, de a szövetkezés mégsem tudott gazdasági tekintetben önmagához hasonló formává fejlődni és társadalmi tekintetben nagy és átfogó népmozgalommá kibontakozni.
Ennek magyarázatát egy szubjektív és egy objektív körülmény adja egymást pontosan kiegészítve.
S ennél a vizsgálatnál abból kell kiindulni, hogy milyen objektív erők szülték általában, s magyar viszonyaink között a szövetkezeti mozgalmat.
Általában a kapitalista koncentráció és pauperizáció szülte meg a szövetkezés formáját és mozgalmát. A rochdale-i csoda szülője mérhetetlen társadalmi tragédia: a kapitalizmus nagyipari termelő formájával kiszorítja a temrelésből a kisiparos rétegeket. A kisiparos rétegek kisipari létüket elvesztik és proletári sorba zuhannak. Ebben a deklasszálódó folyamatban, az ellene való védekezés lázában, gazdasági szükségükben ismerik fel az összefogásnak olyan formáját, amely számukra is biztosítja a nagyobb szervezettség előnyeit.
A gazdasági helyzet ilyen felismerése a politikai öntudat ereje szerint hozta eredményeit. Volt rá eset, hogy a szövetkezetők azt hitték, politikai célok nélkül is megvédik érdekeiket a kapitalizmus pauperizáló és deklasszáló hatásaival szemben. Az ilyen tudattal irányított szövetkezetek éppen azoknak a hatásoknak dobták oda a szövetkezőket, amely hatások ellen védekezni probálkoztak. Ahol viszont politikai tudatosság is fűtötte a gazdasági felismeréseket, erős és hatásos szövetkezeti mozgalmak alakultak, mint például Finnországban, Svédországban, Svájcban, Belgiumban vagy Oroszországban. Itt a szövetkezetek erős irányt vettek a szocializmus felé. A Párizsban 1885-ben megtartott szövetkezeti kongresszus a rochdale-i elvek jegyében kibontja a szövetkezeti szocializmus zászlaját. Ennek az iránynak legerőteljesebb képviselője Charles Gide, aki a College de France szövetkezeti tanszékéről híveket szerez még a francia munkásság körében is. Anglia szövetkezeti mozgalma a kollektív gazdálkodás jelentőségét hirdeti, J. S. Mill fogalmazása szerint a szövetkezet: „munkásoknak egyenlőségen alapuló társaságra, közös üzemi tőkével, saját maguk által választott, elmozdítható vezetők alatt”. A kollektivista hagyományra épül a Magyar Szociáldemokrata Párt szövetkezeti törvénytervezete is, amely szerint: „A szövetkezet olyan egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel bíró, meg nem határozott számú tagból álló társaság, amely közös üzletvitel mellett és kölcsönös segítés alapján, tagjainak a termelés, értékesítés, beszerzés vagy hitel terén, a részbeni vagy egészbeni kollektív gazdálkodás anyagi és erkölcsi előnyeit biztosítja”.
Magyarországon is akkor kezdődnek a szövetkezetek, amikor a kapitalizmus már annyira fejlődött, hogy proletarizálni kezdi a termelés kisipari és kisüzemi egységeit. Nálunk a kisiparosok és a parasztság egyszerre nyúl védekezésképen a szövetkezés után, de nem használja, nem használhatja olyan erővel és olyan hatással, mint ahogyan azt a fenti országokban szemlélhetjük. S ennek magyarázata nemcsak a viszonylagos visszamaradottságunkban rejlik, hamem abban is, hogy szövetkezeti mozgalmunknak rossz volt a kiinduló pontja. Nálunk az altruizmusból, tehát egy erkölcsi magatartásból akarták a szövetkezeti mozgalmakat kibontani, mert azt az uralkodó társadalmi és gazdasági viszonyok közepette nehéz volt bevallani, hogy parasztságunk és kisiparosságunk vagy szövetkezik vagy pedig elpusztul a kapitalizmus gyarmati hódításai alatt. Így a hitelszövetkezeti altruizmus 1913-ra mindössze 693.194, nagyobbára tehetősebb paraszti egzisztenciát tudott szövetkezetekbe beszervezni. Ugyanakkor az amerikai kivándorlás ennek a tömegnek majdnem háromszorását nyelte el.
A nép Magyarországon nemcsak politikai, hanem gazdasági szabadságfosztásban élt. Mindkét területen lekötötték, elfojtották erejét. Sem politikai, sem gazdasági tekintetben nem engedték, hogy a demokrácia felé tájékozódjék. A szövetkezet pedig út a gazdasági demokrácia felé. És így Magyarországon, ahol a népet szabadságfosztásban tartották a felszabadulás előtt, nem tudott szabad, széles, szövetkezeti népmozgalom kialakulni, ahol a nép a gazdasági demokráciával találkozhatott volna.
Az uralkodó osztályok politikájához való szervilis ragazskodás miatt nem tudott Magyarországon határozottabb szövetkezeti mozgalom kialakulni. Szövetkezeti szervezőink és elméletezőink nagy része éppen ezért nem látott a szövetkezetben kereskedelmi társaságnál többet.
A szövetkezet mozgalmi jellege viszont félreismerhetetlenné tette, hogy nem lehet más, csak a nép mozgalma. És ez alig jutott kifejezésre a magyar szövetkezetpolitikában egészen a felszabadulásig. S ha meg is állapították a népi jelleget, ennek következményeit alig vonták le. Hosszú ideig idegen forrásokból, más népek szövetkezeti mozgalmából ismerhette meg a magyar érdeklődő, hogy a szövetkezés olyan társadalmi és gazdasági mozgalom, amelyben a népalji rétegek küzdenek társadalmi és gazdasági felemelkedésükért és felszabadulásukért. Magyarhonban a szövetkezés a társadalmi elfojtottságok és a nép szigorú társadalmi alárendelése jegyében történt.
Pedig a szövetkezeti tagság összetételében a magyar szövetkezetek is a nép társaságai voltak. 1936-ban például az 1008 hitelszövetkezetnek a tagsága így oszlott meg:
| Értelmiségi foglalkozású | 6.17% | |
| Mezőgazdasági foglalkozású | 72.80% | |
| Ipari foglalkozású | 9.96% | |
| Kereskedő | 4.07% | |
| Egyéb foglalkozású | 7.00% |
A népi jelleg tehát nyilvánvaló a mezőgazdasági foglalkozásúak 72.80%-ából.
Ugyanakkor a hitelszövetkezetek funkcionáriusai így oszlottak meg 1936. évi december hó 31-én:
| Igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok | Tisztviselők | Összesen | |||||
| száma | %-a | száma | %-a | száma | %-a | ||
| Lelkész | 537 | 4.3 | 102 | 4.3 | 639 | 4.3 | |
| Jegyző | 561 | 4.1 | 126 | 5.3 | 687 | 4.6 | |
| Tanító | 670 | 5.3 | 359 | 15.1 | 1029 | 6.9 | |
| Földmíves | 7699 | 61.5 | 830 | 34.8 | 8529 | 57.2 | |
| Egyéb | 3051 | 24.4 | 969 | 40.5 | 4020 | 27.0 | |
| Összesen | 12518 | 100% | 2386 | 100% | 14904 | 100% | |
Ha az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok adatait nézzük, akkor azt látjuk, hogy a népi rétegek aránya már nem éri el a tagságban elfoglalt arányokat, a tisztviselői csoportban pedig már jelentékenyen lecsökken a népi elemek részvétele.
Megállapítható hát, hogy a magyar szövetkezetek valóban népi társaságok a tagság területén, viszont a népi jelleg csökken a vezető funkciók fontossága szerint.
Ebből a felismerésből kettő folyik. Először az, hogy a magyar demokrácia új szövetkezetpolitikájának bátran hirdetni kell, hogy a szövetkezetek népi társaságok. Ezt a felismerést egyforma erővel alkalmazni kell jogi, gazdsági és társadalmi területen. A másik, amit ugyancsak figyelembe kell venni, hogy a szövetkezeteket egyre inkább népi társaságokká kell tenni, a vezető funkciók betöltése tekintetében is. A jogalkotást és szervezést az a feladat terheli, hogy a szövetkezeti rendszert úgy építse fel, hogy a nép is betölthesse a szerepeket saját gazdasági, társadalmi és kulturális felemelkedését szolgáló társaságaiban, a szövetkezetekben.
Az I. fejezethez
Az új szövetkezeti törvényjavaslat ezekre a felismerésekre épül. Elvi tekintetben legfontosabb része a javaslat első két §-a, amely a szövetkezet fogalmával és céljával foglalkozik.
Mi a szövetkezet a javaslat szerint?
„A szövetkezet előre meg nem határozott számú, kis gazdasági egyedek társasága. Tagjai egyéni és közös gazdasági érdekét, valamint társadalmi felemelkedését a kölcsönösség alaján hivatott előmozdítani. Tagjai személyes közreműködésükkel vagy a szövetkezet igénybevételével, valamint vagyoni szolgáltatással vesznek részt a társaságban.”
A javaslat 1. §-a tehát végre kodifikálja azt, ami a szövetkezet legjellemzőbb sajátossága, tudniillik, hogy a szövetkezet kis gazdasági egyedek társasága. Ebben a szövetkezet és a szövetkezeti mozgalom szociológiai tartalma jut kifejezésre.
Örömmel kell megállapítani, hogy ennek a jellegnek a kodifikálásával a magyar szövetkezeti élet beilleszkedik végre a szövetkezetek világmozgalmába. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal nemrég az egész világ szövetkezeti mozgalmainak vizsgálására épülő művet adott ki „A szövetkezeti mozgalom jellemvonásai” címen. Ez a mű a szövetkezetekről megállapítja, hogy a legutóbbi 80 év egyik csodáját jelentik. A világ szövetkezeti mozgalmát kiértékelve pedig azt szögezi le, hogy a szövetkezeti társaság népi intézmény, a nép által vezetve, a népért dolgozik.
A javaslat 1. §-ának első mondata óriási harcos jelleggel is bír. Lehetetlenné teszi ugyanis, hogy a szövetkezeteket nem népi elemek a jövőben kihasználják. Lehetetlenné teszi tehát az álszövetkezetek megalakulását. Az álszövetkezetekben ugyanis a társadalom mozgékonyabb elemei egyrészt a népet fogták be a maguk szekerébe, vagy pedig a népet teljesen kiejtve a szövetkezet kereteiből, a kapitalista vagyonszerzés céljaira használták a szövetkezet nyújtotta előnyöket. A javaslat a szövetkezetet, mint szervezeti formát, a nép számára kívánja biztosítani. Más társadalmi elemek gazdasági aktivitásukat kiélhetik a kereskedelmi társaságok egész sorában. Amint a részvénytársasági vagy közkereseti társasági formák természetüknél fogva nem jók a nép kezében, úgy remélhető, hogy a szövetkezetekkel a népi rétegeink: a parasztság, a munkásság és a dolgozó értelmiség tud majd gazdálkodni annál inkább, mert a szövetkezet természeténél és minőségénél fogva éppen ezeknek a rétegeknek a kezébe való.
A kis gazdasági egyedek fogalmába sűrűsödik össze a szövetkezeti mozgalom egész lényege, jelesül a szövetkezésnek az az ősrési célja, hogy a kis gazdasági egyedek részére a nagyobb szervezettségben rejlő erőt biztosítsa.
Természetesen a kis gazdasági egyed fogalmát mindig a szövetkezeti mozgalom figyelembevételével kell egyes eseteknél megállapítani. Így kis gazdasági egyednek minősül a nagy gyár vezérigazgatója is egy fogyasztási szövetkezet keretében, vagy kis gazdasági egyed az a 100 holdas gazda is, aki személyes munkájával kíván földmívesszövetkezetben résztvenni. Viszont nem kis gazdasági egyedek társulása az, hogyha több gyáros áll össze, mint szövetkezet azért, hogy a szövetkezés előnyeit a maga részére biztosítsa. Ha ilyen szövetkezést lehetővé tennénk, a szövetkezetek a kartell, tröszt, ring vagy más tőkés-vállalkozásokat jól kiszolgáló társaság lenne.
A kis gazdasági egyedek fogalmának ilyen tartalommal való kitöltésével nincs ellentétben az a szabály sem, hogy a szövetkezetnek más szövetkezet is tagja lehet. Jelesül a kis gazdasági egyedek társasága itt is érvényesül, hiszen a belépő szövetkezet kis gazdasági egyedekből alakul és így a szövetkezetet, mint tagot magábafoglaló szövetkezet, közvetve szintén kis gazdasági egyedek társulása.
Azoknak az aggodalmaknak eloszlatása céljából, amelyek attól tartanak, hogy a „kis gazdasági egyedek”-nek a szövetkezet fogalmába való felvételével, nem kívánatos jogbizonytalanság keletkezik, a javaslat 17. §-ának (2) bekezdése tartalmaz rendelkezést. A javaslat említett bekezdése ugyanis kimondja: a cégbíróság hivatalból nem vizsgálja, hogy a szövetkezet tagjai kis gazdasági egyednek minősülnek-e vagy sem. Erre a cégbíróságnak egyébként általában módja sincs, hiszen a bemutatott iratokból (14. aligha lehet megállapítani, hogy a bejegyzendő szövetkezet tagjainak vagyoni viszonyai milyenek.
Ha azonban kirívó eset merül fel, már a megalakulás során megvan a jogi lehetőség az ilyen szövetkezet létesítésének megakadályozására anélkül, hogy ebből általában jogbizonytalanság keletkeznék. Kirívó esetben ugyanis a kereskedelmi cégek kihirdetésére felügyelő miniszteri biztos élni fog a 21.272/1883. F. I., K. M. és I. M. rendeletben biztosított felfolyamodási jogával és így végső fokon esetleg a Kúria, más esetekre is iránytmutatóan fogja eldönteni, hogy az alakuló szövetkezet belefér-e abba a keretbe, amelyet a javaslat a szövetkezetnek megszab.
Ha pedig ilyen kétség a szövetkezet működése során merülne fel, a javaslat a szövetkezeti bíróság (98. és 99. §-ok) intézményesítésével biztosítja a tárgyilagos és egységes joggyakorlat kialakulását.
A szövetkezet „..... tagjai egyéni és közös gazdasági érdekét és társadalmi felemelkedését a kölcsönösség alapján hivatott előmozdítani.” Ennek a fogalmazásnak lényege az, hogy a szövetkezet az egyéni és közös gazdasági érdekeket kapcsolja össze úgy, hogy az egyéni gazdálkodás érdekeit összhangba hozza a közösségi gazdasági érdekekkel. És ezt majdnem kizárólag csak népi vonalon lehet végrehajtani, mivel a nép, a dolgozó rétegek, a legalkalmasabb hordozói és képviselői a közösségi érdekeknek a többi réegekkel szemben, amelyek eddig történetünkben számtalan tanujelét adták annak, hogy egyéni érdekeiket a közösség rovására is hajlandók érvényesíteni.
Az 1. § második mondatában a társadalmi felemelkedés is kodifikálva van. Ebben is a szövetkezet mozgalmi, illetőleg szociológiai értéke jut kifejezésre, tehát az a jelleg és minőség, amit eddigi jogalkalkotásunk a szövetkezettel kapcsolatban figyelembe nem vett.
Az 1. § harmadik mondata a szövetkezetet szigorúan elválasztja a részvénytársaságoktól, kimondván azt, hogy a szövetkezet elsősorban személyi tömörülés, szemben a részvénytársasággal, ahol elsősorban tőketömörülésről van szó.
A javaslat 2. §-a külön foglalkozik a szövetkezet céljával. E szerint a szövetkezet mindig gazdasági célra alakul. Emellett a 2. § forradalmi újítása szerint a szövetkezeteknek gondoskodniok kell arról is, hogy tagjaikat közösségi szellemben neveljék, továbbá, hogy tagjaik a szövetkezeti gazdálkodásnak megfelelő gazdasági szaktudást, üzletviteli jártasságot, közgazdasági és társadalomtudományi tájékozottságot megszerezhessék.
Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban felvetődik az a kérdés, hogyan fognak az egyes szövetkezetek ennek megfelelni? Részben úgy, hogy helyes belső működésükkel megvalósítják a javaslat egyes idevonatkozó rendelkezéseit, részben pedig úgy, hogy általában segítik és támogatják a szövetkezeti mozgalom fejlődését.
A javaslat ugyanis a tagok személyes közreműködésének előírásával, azzal a rendelkezésével, hogy a szövetkezet alapításában és vezetésében csak olyan személy részvétlét engedi meg, aki egyben a szövetkezet tagja, a rendes és lelkiismeretes szövetkező gondosságának konstruálásával, az egy tag egy szavazat elvével, a szövetkezetnek a többség útján való autonóm vezetésével, a kisebbség jogainak biztosításával, a tagértekezlet intézményesítésével, a tiszta feleslegnek elsősorban a szövetkezet munkájában való részvétel szerinti felosztásával, mind a szövetkezet különleges személyi egyesülési jellegét domborítja ki és ezen keresztül az említett célok megvalósítását is szolgálja. Hiszen ezekkel a rendelkezésekkel minden tagot arra serkent, hogy a szövetkezet, tehát a közösség munkájában résztvegyen. Ez a részvétel pedig a tag közösségi szellemét neveli, a szövetkezet tárgyának megfelelő szaktudás és az üzletvitelben való jártasság megszerzésével jár s egyben a tag általános közgazdasági és társadalomtudományi műveltségének bővítésére is kiválóan alkalmas. Emellett természetesen minden szövetkezetnek támogatnia kell a szövetkezeti eszme fejlődését. Ha erre az anyagi lehetőség megvan, anyagi támogatással is (93. § (3) bekezdés), ha pedig a szövetkezet anyagi helyzete ezt nem teszi lehetővé, legalább arra kell törekednie, hogy tagjai a szövetkezeti eszmét és szaktudást célzó mozgalmakban, szaktanfolyamokon stb. minél nagyobb számban vegyenek részt.
Így lesznek a szövetkezetek a magyar demokrácia kohói, amelyekben a gazdasági tevékenységen túl, új közösségi életforma és közösségi tudat izzik, forr és formálódik.
Az I. fejezet további rendelkezései a szvöetkezet jogképességére és cégére vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazza.
A javaslat 4. §-ának (1) bekezdése minden vonatkozásban a szövetkezetnek önálló jogalanyiságot ad, amikor kimondja, hogy a szövetkezet cége alatt jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat.
Ennek a rendelkezésnek nyomán felvetődik az a kérdés, hogy a szövetkezet mikor szerzi meg jogalanyiságát. Erre a kérdésre a helyes válasz: a megalakuláskor, közelebbről, amikor a javaslat 8. §-ának (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel. A szövetkezetek azonban addig is szerezhetnek jogokat, de e jogszerzés feltételes és attól függ, hogy a szövetkezet valóban megalakul-e, tehát a cégjegyzékbe jogerősen bejegyzik-e.
Kiemelkedő szabály, hogy a szövetkezetre - ha a törvény más rendelkezést nem tartalmaz - minden tekintetben alkalmazni kell a kereskedelmi társaságokra vonatkozó jogszabályokat. A szövetkezet ugyanis, mint már az általános indokolásból kitűnik, nemcsak kereskedelmi vállalat, hanem ennél több, társadalmi jelentőségű intézmény is. Ebből a minőségéből folyik, hogy szabályozása nem fér meg a kereskedelmi társaság szabályainak körében, hanem különleges jellegének megfelelően, önálló szabályozást igényel. A szövetkezet tehát túlnő a kereskedelmi társaság keretein és az egyesület vagy köztestület irányában elágazó sui generis intézménnyé lesz. Ez az oka annak, hogy a javaslat - szemben a Kt. rendelkezéseivel - a szövetkezetet nem minősíti kereskedelmi társaságnak.
Kétségtelen ezzel szemben, hogy a szövetkezet bizonyos vonatkozásban, sőt jogviszonyainak túlnyomó részében a kereskedőkkel esik egy tekintet alá. Nem szolgálnánk tehát a szövetkezeti mozgalom fejlődését, ha a szövetkezetet megfosztanánk azoktól a jogoktól, amelyeket jogrendszerünk a kereskedelmi társaságoknak biztosít. Ezzel ugyanis a szövetkezetek teljesen elvesztenék a kommerciális jelleggel járó előnyöket és a kereskedelmi vállalatokkal szemben igen hátrányos versenyviszonyok közé kerülnének.
A II. fejezethez
Eddigi szövetkezeti jogunknak jelentős hátránya, hogy rendelkezései hiányoak, homályosak. Vonatkozik ez különösen a szövetkezet alapítására, amely az alapítás egyes részleteire egyáltalán nem tartalmaz rendelkezést. Ennek azután az volt a következménye, hogy a szövetkezet alapítása körül jogbizonytalanság uralkodott, álszövetkezetek alapítására adott lehetőséget stb. Ezek a tények pedig kétségtelen hátráltatták, illetőleg helytelen irányba terelték a szövetkezeti mozgalom fejlődését.
A javaslat II. fejezete részletesen foglalkozik a szövetkezet alapításával és annak minden egyes mozzanatát jogilag pontosan körülhatárolja.
A javaslat - szemben eddigi jogunkkal - különbséget tesz aapítók és az alapításnál szükséges legkisebb taglétszám között. Ez utóbbinak az alapításnál különleges szerepe nincs s a javaslat pusztán a szövetkezetbe való belépés iránti szándékuk megfelelő kifejezésére szorítja őket. Ezzel szemben az alapítók végzik az alapítással járó adminisztrácis teendőket, felelnek az alapításból folyó ténykedésekért, tehát a szövetkezet alapításánál irányító és vezető szerepük van. Jogállásukat az igazgatóság jogállásával lehetne összehasonlítani. A javaslat az alapítókra - mint az igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokra is - az általános tagsági feltételeken felül, személyükben bizonyos erkölcsi és anyagi biztosíték fennforgását írja elő. Hogy azonban a bürokráciát általában elkerüljék, a feltételek fennforgását szabályként vélelmezi és azok fennforgásának igazolását csak akkor kívánja meg, ha ennek ellenkezőjére alapos kétség merül fel.
A javaslat más helyen is arra törekszik, hogy különösen kis szövetkezet alapításánál, a bürokráciát a lehető legkisebb mértékre szorítsa. Ezt szolgálja a javaslat 5. §-a (4) és (5) bekezdésének az a rendelkezése is, amely a tervezetnek, továbbá az üzletrész jegyző nyilatkozatoknak, valamint az alakuló közgyűlésre szóló meghívónak egy okiratba foglalását teszi lehetővé.
Kétségtelen, hogy a közösségi gazdálkodás csak akkor lehet teljes és zavartalan, ha az abban résztvevőket közös gazdasági érdekek fűzik össze. Konkrét esetben tehát a szövetkezés alapja a tagok közös gazdasági érdeke kell legyen. Ezért a javaslat 6. §-ának e) pontja a tervezet kötelező tartalmának írja elő azokat a feltételeket, amelyek biztosítják, hogy a szövetkezetbe csak azonos gazdasági érdekű személyek léphetnek be. Az azonos gazdasági érdek fogalma természetesen az egyes szövetkezetek szerint változik. A fogyasztási szövetkezeteknél egészen tág körű s a termelőszövetkezeteknl egyre szűkül.
A javaslat a teljes alakulási szabadság elve alapján áll és a szövetkezeti szabadsággal nem tartja összeegyeztethetőnek az engedélyezési rendszert. Az engedélyezési rendszer mellett harcol ezzel szemben az a felfogás, hogy a szövetkezeti szabadsággal vissza fognak élni és az az álszövetkezetek, továbbá a gazdaságilag kellően alá nem támasztott szövetkezetek egész sorának alapítását fogja magával hozni.
Ezt az aggályt, mint szabályt, nem fogadom el. Nem tartom kizártnak azonban, hogy szórványosan, tehát nem szabályként, hanem kivételesen fognak alakulni álszövetkezetek, vagy gazdaságilag kellően meg nem alapozott szövetkezetek. Ez utóbbiakról azonban már az alakuláskor megmondani, hogy azok életképesek lesznek-e vagy sem, aligha lehet. Az álszövetkezetek tekinteétben már az 1. § indokolásánál utaltam a kirívó eseteknél a cégbiztos közbelépésének lehetőségére, a szövetkezet működése során pedig a szövetkezeti bíróság jelentős szerepére.
Hogy azonban már az alakulástól a szövetkezet működése megfigyelhető legyen, a javaslat elrendeli, hogy a bejegyzésre vonatkozó iratoknak egy-egy másolati példányát a Kamarának is meg kell küldeni. A Kamara az alakuló szövetkezetet, ha szükséges, a helyszínen is megvizsgálja és ha törvényellenességet lát fennforogni, a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszternek jelentést tesz. A miniszter így tudomást szerez a nem kívánatos szövetkezetek alakulási szándékáról és szükség esetében a cégbiztos útján intézkedik.
A Kamara észrevételeit a szövetkezettel is közli. Ilyen esetben, a Kamara észrdvételeinek és javaslatainak ismertetése végett, a szövetkezet igazgatósága a szövetkezet közgyűlését haladéktalanul összehívni köteles. Az álszövetkezetek és a gazdaságilag kellően meg nem alapozott szövetkezetek alakulására ez az eljárás is jelentős visszaszorító erőt fog képviselni, mert egyfelől az esetleg félrevezetett tagokat a Kamara közlése a tényleges helyzetről felvilágosítja, másrészt a Kamara a kellő tapasztalattal nem rendelkező szövetkezeteket megfelelő tanáccsal láthatja el (15. §).
Az álszövetkezetek alakulásának meggátlását szolgálja a javaslatnak az a rendelkezése is, amely az egyes szövetkezetek megalakításánál megkívánt legkisebb taglétszáot írja elő (9. §). Az eddigi szövetkezeti jogunk a szövetkezet megalakulásához legalább hét tag részvételét tette szükségessé. A megalakuláshoz megkívánt legkisebb taglétszámnak ilyen alacsony meghatározása kétségtelenül elősegítette az álszövetkezetek alakulását.
A megalakuláshoz a legkisebb taglétszám megállapításnál két ellentétes elvi szempontot kellett összeegyeztetni. Az egyik az, hogy a megalakuláshoz megkívánt legkisebb taglétszám mértéke ne legyen olyan magas, hogy az a szövetkezetek alakulását akadályozza, másrészt elég magas legyen ahhoz, hogy az álszövetkezetek keletkezését meggátolja. Eme szempontok mérlegelése után jutott a javaslat a 9. §-ban foglalt szabályozáshoz.
Kétségtelen, hogy idevonatkozóan a jövőre nézve is irányadó általános jellegű szabályt adni igen nehéz és ezért a javaslat szerint a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a legkisebb taglétszámot egyes szövetkezetekre leszállíthatja, a szövetkezetek egyes csoportjaira pedig a Kamara meghallgatása után, a szövetkezet tárgya szerint illetékes miniszterrel egyetértve, a javaslatban előírtaktól eltérően állapítja meg. Ilyen egyes vagy általános jellegű kivétel megadásánál természetesen az a szempont az irányadó, hogy egyfelől kielégítse az egyes szövetkezetek különleges igényeit, másrészt biztosítottnak tekinthető legyen, hogy a szövetkezet az alacsony taglétszám mellett sem lesz álszövetkezet.
Végül az álszövetkezetek, továbbá a gazdaságilag meg nem alapozott szövetkezetek alapításának a meggátlását szolgálja a javaslat 28. §-ának (8) bekezdésében foglalt felhatalmazás is, amely az üzletrészek nagyságának és befizetésének szabályozását teszi lehetővé.
Arra az esetre pedig, ha a szövetkezetekben egyes vidékeken telítettség állna elő, a javaslat 153. §-a tartalmaz rendelkezést.
A javaslat tehát az álszövetkezetek és a gazdaságilag meg nem alapozott szövetkezetek alapításának meggátlására megfelelő rendelkezéseket tartalmaz anélkül, hogy a szabad szövetkezés alapelvét, engedélyezési vagy más hasonló rendszer bevezetésével áttörné.
A javaslat nem kívánja a szövetkezetet elzárni attól a lehetőségtől, hogy személyek természetbeli hozzájárulás terén visszaélés veszélye fenyegeti a szövetkezőket. Ezért szüksége merült fel annak, hogy az ilyen természetbeli hozzájárulás részletes szabályait a törvény tartalmazza (7. §).
Kiemelkedőnek tartom a javaslat 18. §-ának azt a rendelkezését, amely kimondja, hogy a szövetkezet bejegyzését iparjogosítvány bemutatásától nem lehet függővé tenni. Ennek megszerzése sok-sok bürokratikus nehézséggel járt, ami feltétlenül megnehezíti a szövetkezetek alapítását. Ezek a bürokratikus nehézségek részben abból származnak, hogy a hatályos jogszabályok szerint iparjogosítványt csak már meglévő természetes vagy jogi személy kaphat. Minthogy pedig a szövetkezet a megalakulásával, közelebbről a cégbíróságnál való bejegyzéssel nyer jogi személyiséget, részére iparjogosítvány csak a bejegyzés után adható ki. Ezzel szemben cégjogunk olyan rendelkezést tartalmaz, hogyha szövetkezet olyan tevékenységet kíván gyakorolni, amelynek gyakorlásához a hatályos jogszabályok szerint iparjogosítvány szükséges, csak akkor lehet a cégjegyzékbe bevezetni, ha az iparjogosítványt is bemutatja.
Eme nehézségeket jogalkotásunk úgy hidalta át, hogy a szövetkezetek megalakulásuk előtt nem iparjogosítványt, hanem annak hatósági kiadását kilátásba helyező határozatot kapnak és ez alapján a cégbíróság a szövetkezeket bejegyzi. A végleges iparjogosítvány kiadására azután kerül sor, ha a szövetkezet bejegyzése megtörtént.
Kétségtelen, hogy ezek az adminisztrációs nehézségek, amelyek nem egy esetben hónapokig tartó huzavonát hoznak magukkal, nagymértékben gátolják a szövetkezetek alakulását. Ennek elkerülését célozza a javaslat 18. §-ában foglalt az a rendelkezés, amely szerint a szövetkezet bejegyzését iparjogosítvány bemutatásától nem lehet függővé tenni.
Ezzel azonban a szövetkezeteket a javaslat nem kívánja kivonni a vonatkozó külön jogszabályok, így különösen az ipartörvény hatálya alól, mert kimondja, hogy a szövetkezet olyan tevékenységet, amelynek gyakorlása a hatályos jogszabályok szerint iparjogosítvány megszerzéséhez van kötve, csak az iparjogosítvány megszerzése után kezdheti meg.
Szokás volt jogunkban eddig, hogy a szövetkezetek az alapítók munkáját különös előnyök adásával értékelték, így az alapítók részére előnyös szavazati jogokat biztosítottak, az első igazgatósági tagságok betöltését tették lehetővé stb. Kétségtelen, hogy az alapítóknak érdemeik vannak az alapítás körül, azonban ez a gyakorlat hozta magával azt, hogy a szövetkezetek nem egy esetben az alapítók öncélú vállalkozásává lettek, a tagok szerepe pedig alárendeltté vált. Az álszövetkezetek alakulásának tehát ez volt az egyik kijárt útja.
A javaslat ezzel szemben arra az álláspontra helyezkedik, hogy a szövetkezeteket a gazdasági szükség, a tagok tudatos szövetkezési készsége kell létrehozza, s a közös érdekből származó előny legyen a tag és az alapítók jutalma is. Éppen azért a javaslat 21. §-a csak az alapításhoz szükséges költségek felszámítását engedi meg és kimondja, hogy a szövetkezet az alapítónak sem jutalmat, sem egyéb előnyt nem juttathat.
A III. fejezethez
A javaslat III. fejezete a tagok jogviszonyaival foglalkozik. A Kt. idevonatkozó rendelkezéseivel szemben - amint az alapításnál - a javaslat arra törekszik, hogy a kérdésnek minden részletét világosan, határozottan szabályozza és ezen a területen is teljes jogbiztonságot teremtsen.
A tagok jogviszonyainak részletes szabályozása szövetkezetenkint változó. Ezért a javaslat a tagság feltételeinek megállapítását - néhány alapvető szabálytól eltekintve - az alapszabályra bízza.
Így alapvető szabályként mondja ki a javaslat, hogy termelőszövetkezet tagjai csak azonos gazdasági érdekű olyan természetes személyek lehetnek, akik a szövetkezet tevékenységében személyesen közreműködnek (23. §). Ez a szabály szabatos kifejezése annak az azonos gazdasági érdeknek, amelyre a termelőszövetkezetnél a zavartalan közös gazdálkodásnál feltétlenül szükség van. Nem kíván a javaslat változtatni azon a mai gyakorlaton, amely szerint a forgalombahozó (fogyasztási, értékesítő, beszerző stb.) szövetkezetek eme tevékenységüket nem szövetkezeti tagokra is kiterjeszthetik. Kivételt tesz azonban e tekintetben a termelőszövetkezeteknél, amikor úgy rendelkezik, hogy szövetkezeti termelésben csak szövetkezeti tag vehet részt. Enélkül adódhatnék ugyanis olyan helyzet, hogy valamely termelőszövetkezet termelését munkavállalási szerződés alapján végeztetné. Ez pedig homlokegyenest ellenkeznék a javaslatban érvényesülő szövetkezési gondolattal. Természetesen ez a rendelkezés nem érinti a termelőszövetkezeteknek azt a jogát, hogy termelvényeiket nem szövetkezeti tagok részre is elidegenítsék.
Nem szolgálná a szövetkezeti mozgalom érdekét, ha a szövetkezeti tagságot politikai párthoz, felekezethez vagy nemzetiséghez való tarotzásától tehetnék függővé. Ezzel ugyanis ilyen szempontok szerint esetleg széttagolódnának azok, akiket egyébként a közös gazdasági érdekek összefognának. Ezért a javaslat kimondja, hogy a tagságot ilyen feltételtől függővé tenni nem lehet (23. §).
Egyébként ezt a célt szolgálja a javaslat 13. §-a (3) bekezdésének az a rendelkezése is, amely kimondja, hogy alapszabályba nem lehet felvenni olyan rendelkezést, amely pártpolitikai célra mutat.
A tagok jogaiban és kötelességeiben való teljes egyenlőségre tartalmaz általános rendelkezést a 23. § Kimondja ugyanis, hogy a tagokat - amennyiben a törvény kifejezetten másként nem rendelkezik - egyenlő kötelezettségek terhelik és egyenlő jogok illetik. Jogellenes ennélfogva a tagnak minden olyan ténykedése, amely a szövetkezetet károsító külön érdeket támogat, egyes tagokat vagy tagcsoportokat, vagy idegen személyeket, a többi kárára jogosulatlan előnyhöz juttat, továbbá, amely a többi tagnak közgyűlési vagy egyéb lényeges jogait sérti. Ennek a rendelkezésnek igazi jelentőségét akkor lehet felmérni, hogyha összevetjük a javaslat 62. §-ának (1) bekezdésében foglalt azzal a rendelkezéssel, amely szerint a közgyűlés olyan határozatát, amely törvénybe vagy alapszabályba ütközik, bármely tag megtámadhatja.
A javaslat számolva a szövetkezet különleges jellegével, így különösen a kölcsönösségből folyó közösségi felelősséggel, a szövetkezet működésében résztvevő tagok gondosságának mértékét is különlegesen kívánja megállapítani. Ehhez képest a javaslat szerint a szövetkezet munkájában résztvevő tagok a rendes és lelkiismeretes szövetkező gondosságával kötelesek eljárni. Eme gondosság mértékének közelebbi részleteit a javaslat nem határozza meg, hanem azt - miként a jó családapa vagy a rendes kereskedő gondosságánál is történt - az életre s a bírói gyakorlatra bízza (26. §).
A III. fejezet a továbbiakban részletesen adja a tagok belépésére, a tagnévjegyzék bemutatására vonatkozó szabályokat és külön rendelkezést tartalmaz a tagok általános kötelességeiről. Ebben is kifejezésre juttatja a szövetkezet különleges személyes egyesülési jellegét. A 26. § kimondja ugyanis, hogy a szövetkezeti tag a szövetkezetbe való belépéssel különösen arra kötelezi magát, hogy a szövetkezet munkájában a szövetkezet tárgyához képest termeléssel, értékesítéssel, fogyasztással vagy egyéb tevékenységgel résztvesz, továbbá a jegyzett üzletrész névértékét befizeti.
A felelősség mértéke általában a jegyzett üzletrész értékével azonos. Az alapszabály a felelősség mértékét az üzletrész névértékének többszörösében is megállapíthatja, sőt korlátlan felelősséget is előírhat. Emellett az alapszabály az üzletrész befizetésén kívül egyéb kötelezettséget, így különösen az üzletrész többszörösében meghatározandó pótbefizetési kötelezettséget is írhat elő (27. §).
A szövetkezet különleges személyi egyesülési jellegének megfelelően a javaslat az üzletrész forgalomképességét úgy korlátozza, hogy ezzel az üzletrész értékpapír jellegét elveszetette s pusztán meghartározott személy tagságát igazoló okirattá lett. Ennek megfelelően a javaslat kimondja, hogy a szövetkezet az üzletrészről a tag részére névre szóló tanusítványt állít ki (28. §).
A javaslat tehát a szövetkezet különleges személyes egyesülési jellegét több szabállyal juttatja kifejezésre s ezzel a szövetkezeti munka jelentőségét húzza alá. De ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy tőke nélkül nincs egészséges szövetkezés s a szövetkezetnek a szükséges tőkét is elsősorban a tagoktól kell kapnia. Kimondja tehát, hogy minden tagnak legalább egy üzletrészt kell jegyeznie.
A javaslat számol azzal is, hogy egyes szövetkezetek működéséhez bizonyos minimális tőkére elengedhetetlenül szükség van. Ezzel szemben szüksége merülhet fel annak is, hogy a szövetkezetek egyes csoportjainak fejlődése az esetleges túlmagasan megszabandó üzletrészértékkel járó nehézségektől megóvassék. Ezeknek névértéke természetesen szövetkezeti fajtánként változik. Ezért a javaslat idevonatkozóan részletes szabályt nem tartalmaz, hanem felhatalmazza a kereskedelem- és szövetkezetügyi minisztert, hogy - a szövetkezet céljára figyelemmel - a Kamara meghallgatása után a szövetkezetekre vagy a szövetkezetek egyes csoportjára az üzletrész névértékének legkisebb vagy legnagyobb összegét, valamint azt, hogy a jegyzett üzletrészek névértékének hány százalékát kell a megalakulás előtt befizetni, rendelettel szabályozhassa (28. §).
A javaslat ezzel a szabállyal, továbbá azzal, hogy az alapszabálytól függően lehetővé teszi a természetbeli hozzájárulást (7. §), a tagok felelősségének korlátlan felelősségig menő megállapítását (27. §), más fizetési kötelezettség, így belépési díj, póbefizetés előírását (27. §), szolgálni kívánja a szövetkezetek egészsége tőkegyűjtését.
Figyelemreméltó a javaslat 28. §-ának az a rendelkezése is, amely az eddigi jogszabályokkal ellentétben az üzletrész névértékét terményben vagy más szolgáltatásban is megállapíthatja. Ennek a rendelkezésnek felvételét az a gyakorlati tapasztalat indokolja, hogy különösen vidéken célszerű a pénz helyett terményben vagy más szolgáltatásban való üzletrészfizetésének a lehetőségét biztosítani. a javaslat ilyen esetben a teljesítés egyéb feltételeinek a megállapítását az alapszabályra, illetőleg a közgyűlésre bízza.
Eddigi szövetkezeti jogunk, ellenkező alapszabályi rendelkezés hiányában, nem ismer korlátot az egy tag által jegyezhető üzletrészek száma tekintetében. Erre, továbbá arra is tekintettel, hogy a szavazatok száma is rendszerint az üzletérszek számától függött, a szövetkezet életét a jegyzett üzletrészek száma, tehát a tőke s nem a tagok száma által alakult többség irányíthatta. Ezzel szemben a javaslat a kérdés megítélésénél, a szövetkezet életében szerepet játszó tőke értékelése után is, a szövetkezetnek azt a jellemvonását tartja szem előtt, hogy a szövetkezet elsősorban a saját munkájukból élő kisemberek és ne egyes tőkecsoportok gazdasági jólétét és társadalmi emelkedését szolgálja. Ehhez képest - annak ellenére, hogy a javaslat az egy tag egy szavazat elve alapján áll - az üzletrészek számának megállapításánál is gondoskodik arról, hogy az egy tag vagy az egyes tagok által jegyezhető üzletrészek száma ne érhessen el olyan súlyt, amely egyenlő szavazati jogosultság mellett is a kisebb számú üzletrésszel rendelkező, tehát a gazdaságilag gyengébb szövetkezeti tagokat elnyomhassa. A tervezet 29. §-a ennek megfelelően kimondja, hogy az egyes tag által jegyezhető üzletrészek száma nem haladhatja meg az összes üzletrészek tíz százalékát. Az ötnél több üzletrészt jegyző tagok üzletrészeik együttes száma pedig nem haladhatja meg az összes üzletrészek negyven százalékát. Ez az általános rendelkezés azonban egyes kivételes esetekben túl merev lehet, jelesül akkor, ha például kétségtelen, hogy a szövetkezet egész léte függ valamely természetbeli szolgáltatás megszerzésétől és nem forog fenn annak a veszélye, hogy az általános szabálytól való eltérés az egyes tagokra hátrányos lehet. Ilyenkor - a javaslat szerint - a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter az előbb ismertetett szabály alól egyes esetekben kivételt tehet s az egy tag által jegyezhető üzletrészek számát az általános rendelkezésben megállapítottnál magasabban állapíthatja meg.
A javaslat szerint megszűnik a tagság kilépéssel, kizárással, az üzletrész átruházásáva és elhalálozással. Az eddigi jogállapottal szemben tehát a szövetkezet érdekében változás van a tag hitleezőjének jogviszonya tekintetében, jelesül a Kt. lehetővé teszi, hogy a tag magánhitelezője is felmondja az üzletrészt. - A javaslat erre lehetőséget nem ad, hanem kimondja, hogy az üzletrészre magántartozás fejében végrehajtást vezetni nem lehet. A szövetkezeti tag hitelezője azonban lefoglalhatja a tag kiválása vagy a szövetkezet feloszlása esetében járó követelését. Ez a megoldás a szövetkezetre nézve előnyös, mert nem jár tagveszteséggel, viszont kielégíti a tag hitelezőjét is, mert nem vonja el adósának a szövetkezetnél levő eme vagyoni érdekeltségét a kielégítés elől.
Bizonyos esetekben a kilépés lehetőségét a tag részére a javaslat feltétlenül biztosítja. Ezek azok az esetek, amikor a tag életében beállott változás miatt a szövetkezet munkájában való részvétel lehetősége megszűnik, avagy a szövetkezet életében oly változás áll elő, amelyet a tag a maga érdekeivel már nem tart összeegyeztethetőnek. Az előbbi esetben a tag minden korlát nélkül kiléphet a szövetkezet tagjai sorából, az utóbbi esetben azonban csak akkor, ha a közgyűlésen a határozat ellen tiltakozott, vagy abban, hogy ezt tegye, hibáján kívül akadályozva volt (33. §).
A tagok felvétele vagy kiválása, továbbá az üzletrész átruházása esetében elsőfokon az igazgatóság határoz. Határozata ellen a közgyűléshez van jogorvoslatnak helye. Így kívánja biztosítani a javaslat, hogy egyfelől a szövetkezet önkormányaztán belül döntsön ezekben a fontos kérdésekben, másrészt, hogy a tag ne legyen az igazgatóságnak kiszolgáltatva ezekben a kérdésekben, hanem, ha úgy érzi, hogy sérelem érte, a kérdéssel a közgyűlés is foglalkozhassék. Az alaptalan személyeskedést kívánják korlátozni a javaslatnak azok a rendelkezései is, amelyek a tag vagy örökösének felvételét, az üzletrész átruházását vagy a tag kilépését elutasító avagy a tag kizárását rendelő igazgatósági határozatra indokolási kötelezettséget írnak elő.
A Kt. rendelkezései szerint a halál megszüntette a tagságot. Ezzel szemben a javaslat úgy rendelkezik, hogy az évközben elhalt tagok a folyó üzletév végén tekintendők a szövetkezetből kiváltnak. Erre a változásra azért volt szükség, mert az elhúnyt taggal való elszámolás az elhalálozást közvetlen követően nehézségekbe ütközik és sokkal jobban keresztülvihető akkor, ha az az üzletév végén megy végbe (38. §).
Kivált vagy elhalálozott tagnak az eddigi jogszabályok szerint általában igénye volt a zárszámadás szerint reája eső üzletrészhez. A szövetkezet vagyoni érdekeire figyelemmel, a javaslat idevonatkozóan arra az álláspontra helyezkedik, hogy a kivált tagnak csak az általa befizetett üzletrész névértékére, továbbá az évi üzleti feleslegből a kiválás napját magábafoglaló üzletév végéig esetleg járó térítésre vagy részesedésre van joga. Ha azonban a mérleg szerinti üzletrésztőkének a kivált tagra eső hányada az általa befizetett üzletrész névértékét nem éri el, a kivált tagot csak ez az üzletrészhányad illeti meg (40. §).
A IV. fejezethez
A javaslat a szövetkezet szerveit az eddigi jogállapotnak megfelelően állapítja meg. A szövetkezetnek tehát a javaslat szerint is van közgyűlése, igazgatósága és felügyelőbizottsága.
A Kt. idevonatkozóan azonban alig tartalmaz önálló rendelkezéseket, hanem túlnyomórészben visszautal a részvénytársaság hasonló elnevezésű szerveire vonatkozó szabályokra. Ez az eljárás - mint már kifejtettem - részben nem egyezik a szövetkezet jellegével, mert a kizárólag tőkeegyesülést képviselő részvénytársaság szabályait viseli magán, továbbá jogbizonytalanságot is teremt, mert nem számol a szövetkezetnek személyegyesülési jellegével. Ezzel szemben a javaslat az idevonatkozó joganyagot részletesen szabályozza. Ezek közül a jogszabályok közül, elvi jelentőségüknél fogva, kiemelkedőnek tartom a következőket:
A javaslat egyik alapvető kérdése, hogy a szövetkezet önkormányzatának vitelénél mi gyakoroljon befolyást. A szövetkező tagok, az általuk jegyzett üzletrésztől függetlenül, avagy az általuk jegyzett üzletrész arányában gyakorolhassák-e jogukat. Mint már az eddigi okfejtésemből kitűnik, a javaslat elismeri ugyan a tőke szerepét a szövetkezésben, de minden rendelkezésnél elsődlegesen azt tartja szem előtt, hogy a szövetkezet népi társaság, amely a kis gazdasági egyedek összefogását célozza. Ilyen elvi alap mellett a javaslat nem is képviselhet mást, mint azt az álláspontot, hogy ne a tőke, hanem a személyek száma szabja meg az üzletvitelben való befolyás mértékét. A javaslat tehát a határozathozatal és a szavazatok számának megállapításával határozottan és kivételt nem tűrve foglal állást ebben az irányban, mikor úgy rendelkezik, hogy a közgyűlés határozatképességét nem lehet függővé tenni a jelenlevő tagok által képviselt üzletrészek számától (49. §), továbbá, hogy a közgyűlésen a szövetkezet minden tagjának egy szavazata van (57. §).
A javaslat egyik célkitűzése, hogy a tagokat a szövetkezet munkájában való részvételre minél jobban serkentse. Ezt a célt szolgálja egyebek mellett az, hogy a szövetkezet munkájában csak szövetkezeti tag részvételét engedi meg. Így a szövetkezet alapítója, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagja csak szövetkezeti tag lehet, a szövetkezet közgyűlésén csak szövetkezeti tag vehet részt. Ezért rendeli a javaslat 51. §-ának (2) bekezdése azt, hogy a közgyűlésen meghatalmazott csak szövetkezeti tag lehet és egy tag csak egy tagot képviselhet.
Ugyancsak a tagoknak a szövetkezet ügyvitelében való fokozottabb részvételét kívánja szolgálni a javaslat 49. §-a (2) bekezdésének az a rendelkezése is, amely szerint az alapszabály a határozatképtelenség miatt meg nem tartható közgyűlés után összehívandó újabb közgyűlés megtartását is a tagok meghatározott számától teheti függővé. Ilyen alapszabályi rendelkezés felvételével a tagokat arra lehet serkenteni, hogy a szövetkezet közgyűlésén minél nagyobb számban jelenjenek meg és így a szövetkezet ügyvitelében részt kérjenek. Sajnos ezt az elvet mereven keresztülvinni nem lehet, mert a szövetkezet más érdekei viszont azt követelik, hogy a közgyűlés bizonyos tárgyak felett mielőbb döntsön. Ezért a javaslat kimondja, hogy a harmadik közgyűlés már a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes.
A demokratikus eszme világának megfelelően a tag közgyűlési kérdezőjoga és az igazgatóság válaszadási kötelessége a javaslatban biztosíttatott (53. §). Ezzel kapcsolatban aggály merült fel olyan irányban, hogy az igazgatóság eme rendelkezés folytán köteles kérdésekről is felvilgosítást adni, ami egyébként üzleti titok és így annak nyilvánosságra jutása sérti a szövetkezet érdekeit. Ezt az aggályt nem osztom, mert megítélésem szerint ilyen rendelkezés mellett is az igazgatóságnak meglesz a módja arra, hogy a tagokkal a szövetkezet érdekeit megértesse és így az üzleti titok nyilvánosságrajutását megakadályozza.
A szövetkezetet a demokratikus elveknek megfelelően a többség irányítja. Gondoskodik azonban a javaslat arról is, hogy a kisebbség jogai is figyelembe vétessenek. A kisebbség jogainak megállapításánál csak az szabott határt, hogy a kisebbség akadékoskodásával a szövetkezet működését meg ne béníthassa. Ez ellen a javaslat úgy védekezik, hogy az alaptalan eljárással felmerült költség viselését a közgyűlés az akadékoskodó kisebbségre háríthatja.
Kimerítően szabályozza a javaslat az üzletrészfelemelést (55. és az üzletrészleszállítást, valamint a felelősség enyhítését (56. §). Lehetővé teszi szakértő kirendelését a szövetkezet elleni vizsgálat esetében (57. §), határozott rendelkezéseket tartalmaz a szövetkezet alapításából kifolyólag az alapításért felelős személyek vagy az ügyviteléből kifolyólag az igazgatóság vagy felügyelőbizottság tagjai ellen támasztható követelések tekintetében (59. §). Rendelkezik a közgyűlési határozatmegtámadásáról (62. §), annak eljárási szabályairól (63. §) és a megsemmisítés hatályáról (64. §).
Az eddigi jognak megfelelően a javaslat küldöttközgyűlést is ismer (65. §). E szabályok közül kiemelkedőnek tartom azt, hogy ilyen esetben az alapszabályban részletesen meg kell állapítani a küldöttek választásának módját és a megválasztás időtartamát, továbbá aküldöttek gyűlésének szervezetét és ügyrendjét, valamint azt, hogy a küldöttek a szövetkezeti tagokat a gyűlésen történtekről hogyan tájékoztatják. Figyelemmel arra, hogy itt nagy taglétszámú szövetkezetről, tehát gazdaságilag is jelentős vállalkozásról van szó, ezért, továbbá az egyes tagok érdekeinek biztosítása végett, a javaslat elrendeli, hogy az alapszablyoknak ezek a rendelkezései csak akkor válnak joghatályosokká, ha azokat a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a Kamara meghallgatása után jóváhagyta.
A javaslatnak az igazgatóság jogviszonyaira vonatkozó szabályai (66-76. §-ai), a nagy elvekben megegyeznek az eddigi jogszabályokkal, illetőleg az eddigi joggyakorlattal. Így a javaslat szabályozza az igazgatóság összetételét, képviselőjogát, annak korlátait, az igazgatóság évi jelentését, a felügyelőbizottság tájékoztatását, az igazgatóság kötelességét vagyoncsökkenés esetében, az igazgatósági tagok versenytilalmát, magánjogi felelősségét, kirendelését és lemondását.
Az igazgatósági tagok magánjogi felelősségének szabályai közül kiemelendőnek tartom azt a rendelkezést, amely szerint az igazgatósági tagoknak a szövetkezet ügyeiben a rendes és lelkiismeretes szövetkező gondosságát meghaladó gondossággal kell eljárniok. Ez a szabály megfelel annak a bírói gyakorlatban kifejezésre jutó jogelvnek, hogy annak, aki díjazás fejében végez valamely munkát, foozatosabb felelősséget kell viselnie. Amíg tehát a szövetkezet tisztséget nem viselő tagjai az általuk végzett munkáért a rendes és lelkiismeretes szövetkező gondosságával felelnek, addig a szövetkezet igazgatósági tagja, aki egyben szövetkezeti tag is, az igazgatósági tagsági minőségében végzett munkájáért, a rendes és lelkiismeretes szövetkező gondosságát meghaladó gondossággal tartozik.
Az alapszabály megengedheti, hogy az igazgatóságnak a tagok belépésére és kilépésére vonatkozó feladatai ellátására tagellenőrző bizottság alakuljon. Ez a bizottság kizárólag az igazgatóság tehermentesítését célozza. Jogköre az igazgatóság idevonatkozó jogkörével azonos. Nyilvánvaló, hogy ezzel a lehetőséggel csak a nagy taglétszámú szövetkezetek fognak élni, ahol az igazgatóság tehermentesítése indokolt (77. §).
Szövetkezeti mozgalmunk fejlődése megítélésem szerint elsősorban attól függ, hogy a széles népi tömegnek mennyire ismerik fel a szövetkezés jelentőségét és mennyiben fognak élni eme felismerés alapján önként a szövetkezés lehetőségével. Ezek előmozdítása - megítélésem szerint - elsősorban nem jogi feladat, hanem felvilágosítás és nevelés kérdése. Sokat lehet tenni ennek a célnak az érdekében a szövetkezet működésén belül, ha a tagokat a szövetkezet életében való részvételre, a szövetkezet élete iránti érdeklődésre serkentjük.
Ezt a célt szolgálja a tagértekezlet, amely a szövetkezet tagjainak formalitás nélküli összejövetele lesz. Itt megbeszélik a szövetkezetet érintő kérdéseket, a lehetőségeket, felvilágosítást kapnak a szövetkezet üzletviteléről, a szövetkezet vagyoni helyzetéről. Ezek az értekezletek a szövetkezet népszerűsítését fogják jelenteni abban az esetben, ha a tagok látják, hogy az alakiságokkal tűzdelt közgyűlésen kívül ilyen taggyűléseken közvetlen szóval, fesztelenül tárgyalhatják meg mindazokat a kérdéseket, amelyek nemcsak a tagok szövetkezetét, hanem esetleg az ország más szövetkezeteit vagy egész szövetkezeti mozgalmát is érintik (78. §).
A felügyelőbizottság intézményét eddig a tapasztalat nem igazolta. Ennek oka - felfogásom szerint - abban keresendő, hogy a Kt. 195. §-a a felügyelőbizottság jogkörét túlságosan szűk keretek között szabályozza, mikor úgy rendelkezik, hogy a felügyelőbizottság az ott felsoroltakon kívül más teendőkkel fel nem ruházható. A Kt. szerint a felügyelőbizottságnak nem kötelessége, csupán joga a társaság állandó ellenőrzése.
Ezzel szemben a javaslat (79-84. §-ok) a felügyelőbizottságnak kötelességévé teszi a szövetkezet ügyvezetésének állandó ellenőrzését és tájékozódását a szövetkezet minden fontosabb ügyének menetéről.
A felügyelőbizottság ki nem elégítő működésének részben az is az oka, hogy a felügyelőbizottság tagjai nem rendelkeznek minden esetben a szükséges szakértelemmel. Erre tekintettel a javaslat lehetővé teszi, hogy a felügyelőbizottság az ügyvezetési vizsgálat fonanatosításánál egy vagy több szakértőt is alkalmazhasson, két felügyelőbizottsági tag kívánságára pedig alkalmazni köteles.
A javaslat szerint az igazgatóság, továbbá a felügyelőbizotság tagjainak legkisebb száma három. A felügyelőbizottság egyes tagjait váltórendszerrel évenként kell megválasztani.
A javaslatnak ezek a rendelkezései - figyelemmel a minden szövetkezetnél kötelező ügyvezetőre is - olyan aggodalomnak adtak tápot, amely szerint felesleges kis taglétszámú szövetkezetnél legalább hat vezetőt és még külön ügyvezetőt is megkívánni. Ilyen esetben elég volna a felügyelőbizottság melett egy igazgató, aki egyben a szövetkezet ügyvezetője is lenne.
Ezzel az aggodalommal nem értek egyet, mert egyfelől kívánatos, hogy a szövetkezetnek, mint közösségi vállalkozásnak ügyeit kollégális szervezet vezesse, másfelől ez a rendszer elősegíti azt, hogy minél több tag vegyen részt a szövetkezet ügyvezetésében és ellenőrzésében. Ez - figyelemmel arra is, hogy a javaslat szerint a szövetkezetben választás útján betöltött tisztséget csak szövetkezeti tag viselhet - szolgálja a javaslatnak azt az általános célját is, amely szerint a tagokat a szövetkezet munkájában való intenzív részvételre kell serkenteni.
Ennek a megoldásnak egyetlen hátránya az volna, hogy ha a szövetkezet minden tisztséget betöltő tagját különdíjazásban kellene részesíteni s így ezeknek a költsége a szövetkezetre nem kívánatos terhet jelentene. Ennek elkerülésére a javaslat 85. §-a kimondja, hogy az igazgatósági tagok díjainak együttes összege az évi tiszta felesleg tíz százalékát, a felügyelőbizottsági tagok évi díjainak összege pedig a tiszta felesleg öt százalékát nem haladhatja meg. Sőt az alapszabály az igazgatóság és a felügyelőbizottság díjazását ki is zárhatja. A szövetkezetben egyéb tisztet betöltő tagok részére díjat fizetni nem szabad: a tisztükből folyó igazolt és szükséges készkiadásaikat azonban a szövetkezet megtéríti.
Úgy érzem, hogy ez a megoldás a legjobban megfelel a szövetkezetre olyan jellemző kölcsönösségnek, hiszen a szövetkezetnél a tisztséget betöltő tagok állandóan változhatnak s így - elvileg - minden tag tisztségére sor kerülhet.
A javaslat szerint - mint már erre utaltam - minden szövetkezetnek ügyvezetője kell legyen. Az ügyvezető már nem a szövetkezők közül választott tag, hanem alkalmazott. De a javaslat nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az ügyvezető is egyben szövetkezeti tag legyen, sőt - a javaslat 66. §-ának (3) bekezdésében foglalt rendelkezésből folyóan - igazgatósági tag is lehet egyben a szövetkezet alkalmazottja. Ilyen esetben természetesen az egyes kérdések megítélésénél különbséget kell tenni a szövetkezeti tagságból eredő és a szolgálati viszonyból folyó jogok és kötelezettségek között.
A javaslat az idevonatkozó további részében (86. és 87. §-ok) szabályozzák az ügyvezető és a szövetkezet egyéb alkalmazottainak képviseleti és ügyintézési jogkörét. Szolgálati viszonyuk egyéb szabályait a javaslat nem tartalmazza s így ebben a vonatkozásban a szövetkezet alkalmazottaira továbbra is az általános jogszabályokat kell alkalmazni.
A szövetkezet - az általános magánjogi elvekkel egyezően - felelős azért a kárért, amelyet ügyintéző szervei és alkalmazottai a szövetkezet nevében eljárva akár szándékosan, akár gondatlanságból okoztak.
Az V. fejezethez
A Kt. a szövetkezet könyvvezetésére a részvénytársaság szabályait terjeszti ki, amelyek azonban a modern gazdasági élet fejlődésével nem tartottak lépést. Ezzel szemben a javaslat a szövetkezet és a fejlődött gazdasági élet igényeinek megfelelően szabályozza ezeket a kérdéseket is.
Figyelemmel azokra a jogbiztonsági szempontokra, amelyek a tagnévsor pontos vezetéséhez fűződnek, a javaslat a tagnévsor vezetésére részletes szabályokat tartalmaz és többek között azt is előírja, hogy a tagnévsort hatóságilag hitelesített könyvbe kell vezetni (83. §).
A nyilvánosságot biztosítja a javaslat ama rendelkezése is, amely a szövetkezeti könyv vezetésének kötelezettségét írja elő. Ebbe a könyvbe a tagok a szövetkezet ügyvitelére vonatkozó kívánságaikat vagy panaszaikat bejegyezhetik. A kívánságokra vagy panaszokra az igazgatóság a legközelebbi tagértekezleten, vagy ha az ügy sürgőssége azt indokolja, a legközelebbi közgyűlésen nyilatkozni köteles (89. §).
A gyakorlati élet tapasztalatai alapján a javaslat részletes szabályokat tartalmaz a mérlegkészítés elveire és ennek lényege az a kötelessége, hogy a szövetkezeti vagyon értékelésénél óvatos, gondos, előrelátó, a társaság vagyoni helyzetét mindig tisztán mutató mérleg készíttessék (91. §).
Itt említem meg, hogy a javaslat éles különbséget tesz az évi mérleg (91. §), továbbá a felszámolási eljárás (105. §), avagy a csődeljárás (118. §) során készült mérleg vagyontárgyainak értékelésénél. Ez a megkülönböztetés a két mérleg céljából jelentkező különbözőségből ered. Az évi mérleg az ú. n. dinamikus, a felszámolómérleg pedig az ú. n. statikus mérleg. Amíg a dinamikus mérleg eredménymegállapításra is törekszik, a statikus mérleg azt tartja szem előtt, hogy a szövetkezet vagyontárgyai rövid időn belül értékesítésre kerülnek és így célja csak a tényleges vagyonhelyzet megállapítása. Ez azután a mérleg készítésénél azt vonja maga után, hogy a dinamikus mérleg összeállításánál a vagyontételek értékelése terén bizonyos óvatosságot kell alkalmazni. Így például a mérlegben felvett árukat nem szabad forgalmi áron, hanem csak beszerzési áron értékelni. Ha ugyanis ezeket az árukat túlértékelnénk, akkor az értékesítésig bekövetkezhető áresés egészen más eredményt hoza, mint amit a mérleg mutat. Ezzel szemben a statikus mérleg egy közeli felszámolás céljára készül és így olyan értékelést kell alkalmazni, ami a pillanatnyi helyzetet tükrözi. Az előbbi példában tehát a statikus mérleg az árukat nem beszerzési értékükben, hanem forgalmi értékükben tünteti fel.
Igen fontos része a javaslatnak az, amely az évi tiszta feleslegnek a felosztásáról rendelkezik (92-95. §).
A javaslat kötelezően elrendeli, hogy minden szövetkezetnek az évi mérleg esetleges veszteségének fedezésére tartalékalapot kell gyűjtenie. Ebbe az alapba kell utalni az évi feleslegnek legalább tíz százalékát mindaddig, amíg a tartalékalap az üzletév végén volt üzletrészek összegét vagy az alapszabályban meghatározott magasabb hányadát vagy többszörösét el nem éri. Ez a rendelkezés a szövetkezetek pénzügyi üzletvitelének hatékonyabb biztosítását kívánja lehetővé tenni.
Az évi tiszta felesleg további felosztásának szabályozásánál két ellentétes elvi szempontot kellett összeegyeztetni. Az egyik szempont, a szövetkezet különleges személyi egyesülési jellege, amelyet a javaslat az eddiginél minden esetben szem előtt tartott, azt kívánná, hogy a tiszta felesleg a tagoknak a szövetkezet munkájában való részvétele arányában osztassék fel. Ennek figyelembevétele kétségtelenül nagymértékben előmozdítaná a tagoknak a szövetkezet munkájában való részvételét és így közvetlenül szolgálná a javaslat egyik alapvető célkitűzését. Ezzel szemben jelentkezik az a szempont is, hogy a tiszta felesleg felosztásánál figyelemmel kell lenni arra az arányra is, amellyel a tagok az általuk befizetett tőkével, vagyoni szolgáltatással a szövetkezet eredményes működéséhez hozzájárulnak. Ez utóbbi szempont jelentőségét alátámasztja az, hogy ilyen megoldás nyilván elősegítené a szövetkezet egészséges tőkeképződését, amit a kérdés megítélésénél jelentőségében szintén nem lehet elhanyagolni.
Ezeknek az elvi szempontoknak összeegyeztetése után, a javaslat ebben a kérdésben kompromisszumos megoldást tesz magáévá, jelesül úgy rendelkezik, hogy az évi tiszta feleslegnek az alapszabályban meghatározott részét a tagok között a szövetkezet munkájában való közreműködésük vagy a szövetkezet igénybevétele arányában kell felosztani. E mellett az alapszabály úgy rendelkezik, hogy az évi feleslegnek a tartalékalapba nem utalt és az előbbiek szerint fel nem osztott részéből üzletrészenkint részesedést lehet fizetni. Ez a részesedés azonban nem haladhatja meg a jegyzett üzletrészek névértékének öt százalékát.
Minthogy az osztalék szó a részvényjoggal s így a tőkeegyesüléssel szorosan összeforrt, a javaslat új kifejezést használ eme két fogalom megjelölésére. A szövetkezet munkájában való közreműködés vagy a szövetkezet igénybevétele arányában fizetett jutatást: térítésnek, az üzletrészek, tehát a tőkehozzájárulás arányában fizetett juttatást pedig: részesedésnek hívja.
Ezek szerint a tiszta felesleg felosztásának általános képlete az alábbiak szerint alakul:
1. Az igazgatóság és a felügyelőbizottság tagjainak a tiszta felesleg legfeljebb tizenöt százalékát lehet fizetni (85. . Ezt az alapszabály leszállíthatja vagy ki is zárhatja.
2. Az évi tiszta feleslegnek legalább tíz százalékát az évi mérleg veszteséges egyenlegére, tartalékalapba kell befizetni mindaddig, amíg a tartalékalap az üzletév végén volt összes üzletrészek névértékének összegét, vagy az alapszabályban megállapított magasabb hányadát vagy többszörösét el nem éri.
3. Az évi tiszta feleslegnek az alapszabályban meghatározott részét a tagok között térítésként szét kell osztani.
4. Ha az alapszabály ezt lehetővé teszi és a szövetkezet térítést fizet, a közgyűlés határozata szerint az évi tiszta feleslegnek az előbbiekre fel nem használt részéből részesedést lehet fizetni. A részesedés azonban nem haladhatja meg a jegyzettüzletrészek névértékének öt százalékát.
5. Az alapszabály úgy is rendelkezhetik, hogy a tiszta feleslegnek egy bizonyos hányadrészét társadlami, művelődési vagy egészségügyi célra kell fordítani.
6. Az alapszabály a tiszta feleslegnek a tagok közötti felosztását egészen ki is zárhatja.
Lényegében tehát a javaslat az irányító elvi szempontok kitűzésével a kérdés részleteinek megoldását a szövetkezet önkormányzatának hatáskörébe utalja.
Természetesen a tiszta feleslegtől függetlenül ki kell fizetni a szövetkezet tagjainak annak a munkának vagy dologi szolgáltatásnak értékét (pl. termelőszövetkezetnél a végzett munka bérének megfelelő értékét, tejszövetkezetnél a beszolgáltatott tej árát), amellyel az a szövetkezet céljainak megvalósításában résztvesz. Ennek megfelelően a javaslat 95. §-a kifejezetten úgy rendelkezik, hogy az olyan szolgáltatásokért, amelyekre a tagok az üzletrész befizetésén kívül kötelezve vannak, a szolgáltatásuk értékét meg nem haladó ellenértéket arra való tekintet nélkül lehet fizetni, hogy az évi mérleg mutat-e ki tiszta felesleget.
Ennek a szerzésnek az a jogi sajátossága, hogy az nem munkaviszonyból, szolgálati szerződésből, hanem a tag és a szövetkezet között, eme minőségükből folyóan kialakult jogviszonyból ered.
A VI. fejezethez
Ez a fejezet a szövetkezet megszűnéséről rendelkezik.
A javaslat eme rendelkezései között új rendelkezés az, amely kimondja, hogy a cégbíróság az igazgatóság kérelmére kimondhatja a szövetkezet feloszlatását, ha tagjainak száma a törvényben vagy az annak alapján kiadott rendeletben, avagy engedélyben megállapított legkisebb szám alá csökken. Ez a rendelkezés szükségszerű folyománya az álszövetkezetek alapítását meggátolni célzó annak a rendelkezésnek, amely a szövetkezet alapítását a legkisebb taglétszámtól teszi függővé (97. §).
A javaslat a szövetkezetet önálló intézménnyé teszi, kedvezményeket biztosít, különleges védelemben részesíti. Termsézetes azonban, hogy ezeket a kedvezményeket s ezt a védelmet csak a valódi szövetkezetnek kívánja biztosítani és ki akarja zárni azokból az álszövetkezeteket.
Hogy ezt megtehesse, el kell dönteni, hogy milyen vállalkozást kell álszövetkezetnek minősíteni.
Álszövetkezet az olyan szövetkezet, amely nem fér be azokba a keretekbe, amelyet a javaslat a szövetkezeteknek kijelöl. Így álszövetkezet az olyan szövetkezet, amely nem a kisgazdasági egyedek részére biztosítja a nagyobb szervezettségben rejlő erőt, álszövetkezet az is, amely a javaslat alapvető rendelkezéseinek állandó megsértésével a szövetkezeti eszmét diszkreditálja stb.
Az álszövetkezeti jellegnek konkrét esetben való eldöntése igen nehéz és bonyolult feladat. Hiszen nemcsak azt kell vizsgálni, hogy a szövetkezet működése megfelel-e a javaslat szószerinti rendelkezéseinek, hanem ezen túlmenően vizsgálni kell azt is, hogy a vállalat megfelel-e a szövetkezet eszmei célkitűzéseinek.
Figyelembe kell venni a kérdés megoldásánál a szövetkezetek biztonsági érdekeit is, amelyek azt követelik, hogy a szövetkezetek életéből az ilyen bizonytalansági érzést ki kell zárni, vagy legalábbis a lehető legkisebb mértékre kell szorítani. Olyan megoldást kellett tehát keresni, amely ebből a szempontból is megnyugtató.
Az ilyen igények szem előtt tartása mellett a javaslat a kérdés megoldását egy különleges, a választott bíróság egyes jegyeit magánviselő bíróságra, a szövetkezeti bíróságra bízza.
A bíróság személyi összetételének megállapításánál az volt a vezérelv, hogy a bíróság tagjai sorában az ország legkiválóbb jogászai és szövetkezeti szakemberei helyet kapjanak. Ehhez képest a javaslat idevonatkozó 98. §-a kimondja, hogy a szövetkezeti bíróság a Kúria körében szervezett külön bíróság, amely az elnökön felül két ítélőbíróból és két ülnökből álló tanácsban jár el. A szövetkezeti bíróság elnöke a Kúria elnöke vagy a Kúria elnökének kijelölése alapján a Kúria másodelnöke vagy egyik tanácselnöke. A szövetkezeti bíróság két tagját a Kúriának a Kúria elnöke által előre kijelölt tanácselnökei és ítélőbírái közül az eljáró tanács elnöke hívja be. Egy ülnök tagját a felperesként fellépő kereskedelmi cégbejegyzésekre felügyelő miniszteri biztos, egy ülnök tagját pedig az alperesként perbevont szövetkezet jogosult a Kamara közgyűlése által a szövetkezeti szakemberekből összeállított névjegyzékbe felvett személyek közül választani. Ha valamelyik fél választási jogával nem él, az ülnök behívásáról az eljáró tanács elnöke gondoskodik. Az ülnököt ilyen esetben is a Kamara közgyűlése által a szövetkezeti szakemberekből összeállított névjegyzékbe felvett személyek közül kell behívni.
Ez a megoldás - úgy érzem - minden szempontból kielégítő, mert a bíróság személyi összetétele folytán mind a szakértelem, mind pedig a tárgyilagosság vonalán az elképzelhető legnagyobb biztosítékot nyújtja. Emellett az idevonatkozó egységes joggyakorlatot is biztosítja, mert az ország egész területén felmerülő ilyen esetek mind ennek a bíróságnak a kezébe futnak össze. Bizonyos, hogy a szövetkezeti bíróság minden ítéletében olyan elvi kijelentéseket fog tenni, amelyek világító lámpaként jelzik a valódi és az álszövetkezetek közötti határvonalat.
Mint már említettem, valamely szövetkezeti formában működő vállalat szövetkezeti jellege bírói megítélés alá kerülhet úgy is, hogy a cégbiztos a 21.272/1883. F. I., K. M. és I. M. rendeletben biztosított felfolyamodási jogával él. Ebben az esetben végső fokon a Kúria dönt.
Valamely szövetkezet álszövetkezeti jellegének megállapítása tehát ezek szerint a szövetkezeti bíróság és a Kúria megítélésétől függ.
A két bíróság jogegységét biztosítja a javaslatnak az a rendelkezése, hogy a szövetkezeti bíróság a Kúria körében szerveztetett. Ennek folytán ugyanis - tekintettel a hatásköri bíróság szervezetének módosításáról szóló 1928:XLIII. tc. 2. §-a első bekezdésében, továbbá a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930:XXXIV. tc. 128. §-ában foglalt rendelkezésekre, ha a Kúria és a szövetkezeti bíróság elvi kérdésben eltérő gyakorlatot folytatna, a vitás elvi kérdésben a Kúria jogegységi tanácsának döntését lehet kikérni.
Ha a szövetkezeti bíróság valamely szövetkezeti formában működő vállalatról megállapítja, hogy az nem szövetkezet, kimondja annak feloszlatását. Ennek kimondása azonban nem büntető jellegű, s csupán azt a célt szolgálja, hogy az álszövetkezetek a szövetkezeti eszmét ne diszkreditálják, a valódi szövetkezeteknek biztosított előnyöket jogtalanul ne élvezzék.
Ebből pedig az folyik, hogy az ilyen vállalatok további működését lehetővé kell tenni abban az esetben, ha működésüket nem szövetkezeti formában folytatni kívánják. Éppen ezért a javaslat az ilyen vállalatoknak felszámolás nélküli átalakulását teszi lehetővé, feltéve, hogy a szövetkezet, tagjai és hitelezői érdekében, bizonyos alapvető kikötéseknek eleget tesz (100. §).
A Kt. részletesen nem szabályozza a szövetkezetek felszámolását, valamint más társasággal való egyesülését. Ezzel szemben a javaslat ezeket a kérdéseket is részletesen szabályozza (101-111. §-ok).
A Kt. a szövetkezet csődje esetében irányadó jogszabályokat nem ad, e tekintetben a csődtörvény 257-261. §-ainak szabályait kell alkalmazni. A javaslat ezek helyett a szabályok helyett új részletes rendelkezéseket tartalmaz (114-128. §-ok), amelyek alkalmazkodnak a szövetkezet különleges jogviszonyaihoz és céljuk az, hogy a szövetkezet csődje esetében - a hitelezők érdekei mellett - a szövetkezők anyagi érdekei is megóvassanak. Az idevonatkozó rendelkezések közül kiemelendőnek tartom azt a rendelkezést, amely szerint a tagszövetkezet ellen azon az alapon, hogy tartozásai meghaladják cselekvő vagyonát, nem lehet a csődöt elrendelni, ha a hiány fedezésére a központ késznek nyilatkozik. Ez esetben a szövetkezet felszámolását a központ felelőssége mellett a központ igazgatóság aáltal kirendelt igazgatók végzik (143. §).
A VII. fejezethez
A Kt. a külföldi szövetkezetekre nézve csak azt a rendelkezést tartalmazza, hogy a külföldi részvénytársaságokra vonatkozó szabályokat a külföldi szövetkezetekre is megfelelően alkalmazni kell. Ezzel szemben a javaslat a külföldi szövetkezetek magyarországi letelepedését és a tagok jogviszonyait részletesen szabályozza. Az idevonatkozó rendelkezések (129-132. §-ok), általában a külföldi szövetkezetek letelepedését a nemzetközi szerződések, illetőleg a viszonosság szerint bírálják el. Ha ezek szerint külföldi szövetkezet belföldi fióktelep felállítására jogosult, köteles a cégbíróságnál való bejelentés és a képviselő tekintetében a belföldi jogszabályok szerint megfelelni, továbbá - többek között - azt igazolni, hogy a belföldi üzletrészre szánt tőke 100.000 forint és azt belföldön elhelyezték. A külföldi szövetkezettel szemben védi a belföldi tagokat a javaslat ama rendelkezése, amely kimondja, hogy külföldi szövetkezet nem érvényesíthet belföldi tagjai ellen olyan jogokat, amelyek a javaslat szerint érvényesíthető jogokon túlmennek.
Szabályozza a javaslat a továbbiakban a külföldi szövetkezet belföldi képviseletének jogállását, könyvvezetési kötelezettségét, a tagok bejelentését, a belföldi tagok kilépését, végül a külföldi szövetkezet kényszerfelszámolását és felosztását.
A VIII. fejezethez
A koalícióban egyesült politikai pártok megegyeztek abban, hogy a különböző szakszövetkezeti központok egybevonásával egy szakszövetkezeti központot kell felállítani. Ennek felel meg a VIII. fejezetben foglalt rendelkezés. A beolvadás részleteit egyébként a 181. és 182. § szabályozza.
Ami most már az O. Sz. K. szervezeteinek részleteit illeti, idevonatkozóan az alábbiakat emelem ki:
A javaslat az O. Sz. K.-ba való belépésnél is a szabadság elvén áll, mert határozottan kimondja, hogy a szvöetkezet közgyűlése a törvény keretein belül szabadon határoz abban a kérdésben, hogy a szövetkezet az O. Sz. K-ba belép-e vagy sem.
Biztosítja a javaslat a központból való szabad kilépés lehetőségét is.
Az O. Sz. K közgyűlésén a szavazati jog megállapításánál már nem lehet mereven az egy tag egy szavazat elvéhez ragaszkodni. Hiszen a tagszövetkezeteknél tagjaik számában olyan eltérések mutatkoznak, hogy az igazság elvétel ellenkeznék, ha minden tagszövetkezetnek tagjai számára tekintet nélkül állapíttatnék meg a szavazati joga.
De más megítélés alá esik az O. Sz. K.-nál az egyes gagok által jegyzett üzletrészeknek szerepe is. Az O. Sz. K.-ban ugyanis az üzletrészjegyzők kizárólag szövetkezetek és így az O. Sz. K. üzletrésztőkéje szövetkezeti tőke. Az O. Sz. K.-ban a tagok személyes közreműködése már nem olyan élesen jellemző, mint az egyes szövetkezeteknél, hiszen az O. Sz. K.-ban az egyes szövetkezetekre olyan jellemző közös termelő munka már elhomályosul és inkább az áruforgalom, a beszerzés és értékesítés közös vonala domborodik ki.
Ilyen elvi síkon mozogva, a javaslat az O. Sz. K. közgyűlésén a szavazati jogot úgy szabályozza, hogy minden tagszövetkezetnek legalább egy szavazatának kell lennie. A további szavazatok számát általában a tagszövetkezetek taglétszáma alapján kell megállapítani. Az alapszabály azt is megengedheti, hogy a szavazati jog megállapításánál a taglétszám mellett a jegyzett üzletrészek száma is figyelembe vétessék. Egyik esetben sem szabad azonban egyes tagszövetkezetek, illetőleg üzletrészek között megkülönböztetést tenni, amit a javaslat szövegének „azonos kulcs szerint” szavai juttatnak kifejezésre.
Ezeknek az általános szempontoknak kikötése után a javaslat a további részletek megállapítását az alapszabályra bízza (135. §). Egyébként a központ alapszabályát csak akkor lehet a cégjegyzékbe bejegyezni, ha azt a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter - az érdekelt minisztériumokkal egyetértve - jóváhagyta. Így ebben a tekintetben az igazságos és egységes gyakorlat kialakítására a lehetőség ezúton is megvan (143. §).
Az O. Sz. K.-nál az évi felesleg felosztására nézve általában a szövetkezetekre megállapított szabályokat kell alkalmazni. Ha az O. Sz. K. évi tiszta feleslegét, vagy annak egy részét olyan beruházásra fordítsa, amelyet a tagszövetkezetek külön-külön nem tudnak megvalósítani, és amely tagszövetkezetek gazdasági megerősödését szolgálja, vagy azt szövetkezeti társadalmi célokat szolgáló alapba utalja. Ezek a rendelkezések világosan mutatják, hogy a központ a tagszövetkezeteknek ebben a vonatkozásban is milyen jelentős segítőtársa lehet és milyen fontos feladatokat tölthet be a szövetkezeti mozgalom fejlődésénél (136. §).
Az O. Sz. K. állandó üzleti összeköttetésben áll a tagszövetkezetekkel, azokat hitellel vagy másképpen is segíti, üzletvitele nagymértékben összefügg a tagszövetkezetek üzletvitelével és így indokolt, hogy az O. Sz. K. ellenőrzési jogot gyakorolhasson tagszövetkezetei felett. Kívánatos ez az ellenőrzés a közösség szempontjából is, mert ezen keresztül a tagszövetkezetek állandó szakszerű ellenőrzése is biztosítva van.
Ennek a jogkörnek meghatározásánál nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a javaslat szerint a szövetkezeti mozgalomnak a nép széles köréből, szabad elhatározásából, alulról kell fejlődnie. Így - mint már kifejtettem - a javaslat szerint az érdekeltek szabad elhatározásával alakulnak a szövetkezetek és a szövetkezet szabadon dönt abban a kérdésben, hogy az O. Sz. K. kötelékébe belép-e vagy sem. Ebből folyik az a további követelmény, hogy az O. Sz. K.-ot nem szabad olyan ellenőrzési joggal felruházni, amely a szövetkezeti mozgalom eme szabad fejlődését gátolná és a tagszövetkezeteket az O. Sz. K. teljes gazdasági hatalma érvényesülésének tenné ki.
Amíg tehát egyfelől szükség van arra, hogy a szövetkezet az általa nyújtott gazdasági előnyök fejében az O. Sz. K. felé, ennek biztosítása érdekében, továbbá a szövetkezetek közös ségi jellegére tekintettel, tehát közérdekből megfelelő ellenőrzési jogot kapjon, addig a másik oldalról nem mehet el az ellenőrzés addig, hogy az a tagszövetkezeteket az O. Sz. K. kénykedvének tegye ki. Ezeknek az elveknek a figyelembevételével a javaslat ellenőrzési jogot biztosít ugyan az O. Sz. K.-nak, azonban ez nem terjed addig, hogy az O. Sz. K. a tagszövetkezeteket feloszlathassa. Ehhez képest a javaslat az ellenőrzési jog megállapításának végső határát abban szabja meg, hogy az O. Sz. K. bizonyos intézkedésekre szólíthatja fel a tagszövetkezeteket és ha azok annak nem hajlandók eleget tenni, akkor tagjai sorából kizárhatja. Hogy azonban a tárgyilagos elbírálás lehetősége ilyen esetben is biztosítva legyen, a közgyűlés ilyen tartalmú határozata ellen a javaslat jogorvoslati lehetőséget ad a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszterhez. Ha azután a miniszter a tagszövetkezet vagy éppen az O. Sz. K. ellen további eljárást lát szükségesnek, felügyeleti joga alapján azt is megteheti (146. §).
Gazdasági szempontból rendkívül fontos, hogy az O. Sz. K. és tagszövetkezetei ne egymás versenytársai, hanem segítői legyenek. Ezért a javaslat úgy rendelkezik, hogy ahol az O. Sz. K.-nak tagszövetkezete működik, az O. Sz. K. közvetlenül nem folytathat olyan üzleti tevékenységet, amelyet a tagszövetkezet elvállal, feltéve, hogy a tagszövetkezet ennek megfelelő ellátására képes. Ha ebben a kérdésben vita támad, a szövetkezetek törvényes érdekképviseleti szervének, a Kamarának meghallgatásával a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter - a szövetkezet tárgya szerint illetékes miniszterrel egyetértve - végérvényesen dönt (139. §).
A IX. fejezethez
A IX. fejezet a szövetkezetek állami igazgatásával és támogatásával foglalkozik. Bevezetőben a szövetkezeti mozgalom fejlődéséhez fűződő rendkívüli gazdasági és társadalmi érdekekre figyelemmel, kimondja azt az általános elvet, hogy a szövetkezeti eszme terjesztése, a szövetkezeti mozgalom védelme, a szövetkezeti szakoktatás, a szövetkezetek eredményes működésének előmozdítása, az ország szövetkezeti hálózata kiépítésének elősegítése és általában a szövetkezeti intézmények fejlesztése közfeladat (144. §).
A tényleges helyzetnek megfelelően a javaslat kimondja, hogy a szövetkezetek szövetkezetpolitikai kérdésekben a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter, egyéb kérdésekben pedig a szövetkezet tárgya szerint illetékes miniszter felügyelete alatt állanak (145. §).
Ennek megfelelően a javaslat 146. §-a úgy rendelkezik, hogy a szövetkezetnek szövetkezetpolitikai szempontból való megfigyelése és ellenőrzése céljából a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter egyes szövetkezetektől felvilágosítást kérhet és bármely szövetkezetnél vizsgálatot tarthat.
Szabályként a miniszter ezt a vizsgálatot nem tartja közvetlenül kiküldöttje útján, hanem azzal a szervvel végezteti, amely egyébént is a szövetkezetet ellenőrzi és így a szövetkezetet ismeri. A miniszter közvetlenül kiküldöttje útján kivételesen csak akkor jár el, ha ez állásfoglalásához nélkülözhetetlenül szükséges. Ez a rendelkezés is a szövetkezet életébe való lehető legkevesebb beleszólás elvét domborítja ki.
Ha azután a viszgálat eredménye folytán alapos kétség merül fel, hogy a szövetkezeti formában működő vállalat szövetkezetnek tekinthető-e vagy sem, a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter utasítja a cégbiztost a szövetkezeti bíróság előtti eljárás (98. és 99. §-ok) megindítására.
Az elmúlt idők tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdasági életünkben merülhetnek fel olyan közérdekű feladatok, amelyek elvégzésénél a szövetkezetek szervezetére szükség van. Ilyen esetben - a javaslat szerint - a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter az illetékes miniszterrel egyetértve, az O. Sz. K.-ot illetőleg egyes szövetkezeteket kötelezhet arra, hogy az ilyen feladatok megvalósításában a költségek megtérítése mellett közreműködhjenek, illetőleg ilyen feladatoknak a szövetkezetek által való végrehajtását ellenőrizzék (147. §).
Ezzel a kötelezettséggel szemben a javaslat 148. §-a jelentős gazdasági támogatást nyújt a szövetkezeteknek.
Az itt mutatkozó aggodalmak eloszlatása céljából meg kell jegyeznem, hogy ez nem jelenti egyáltalán a kereskedelemnek a nemzetközi forgalomból való kikapcsolását. Tisztában vagyok ugyanis azzal, hogy a külföldi kapcsolatok megteremtésénél és ápolásánál nem lehet nélkülözni az egyes kereskedők leleményességét, azok kapcsolatait és intuícióit. E javaslat kizárólag az országos jellegű olyan nemzetközi áruforgalom lebonyolítását kívánja a szövetkezetekre bízni, amelyek áruit a szövetkezetek állítják elő vagy termelik. Nem cáfolható ugyanis annak az elvnek méltányos és igazságos tartalma, hogyha a termelőszövetkezetek az ország gazdasági érdekeit szem előtt tartva, megfelelően úgy termelnek, hogy ebből a kivitelre is jut, az ezzel járó hasznot, még ha az nemzetközi forgalomból ered is, elsősorban a termelőszövetkezeteknek, továbbá a velük együttműködő értékesítőszövetkezeteknek kell biztosítani. Ha azonban a nemzetközi kapcsolat tárgyánál fogva a szövetkezeti élettől távol áll, annak lebonyolítása továbbra is megmarad teljes egészében a kereskedelemnek. Ez a gondolat jut kifejezésre a javaslatnak abban a mondatában, hogy a szövetkezetek az ilyen megbízást csak akkor kapják meg, ha ezeknek a feladatoknak a szövetkezetek útján való végrehajtása egyben az ország általános közgazdasági érdekeit is szolgálja.
Nem célja a javaslatnak, hogy állandó jellegű állami vagy más közületi támogatásban részesülő szövetkezeteket hívjon életre. Mégis éppen a szövetkezeti mozgalom fejlődése érdeében fel kellett ajavaslatba venni olyan rendelkezést is, amely azt hivatott biztosítani, hogy ha a szövetkezet támogatásban részesül és ellenőrzését ez okból a támogató vagy segélynyújtó szükségesnek tartja, az ellenőrzés ne minden esetben különböző és szétfolyó, hanem a javaslat szövetkezeti rendszerébe szervesen beillő eljárás legyen.
A javaslat egyik célja, hogy a szövetkezeti életünkben mutatközó zűrzavarban mielőbb rendet csináljon és a törvény alapján álló szövetkezeti eszmét a „szövetkezet” szón keresztül is védelmébe vegye. A szükséges átalakulást a javaslat a törvény hatálybalépésének napjától számított hat hónap alatt kívánja végrehajtani. ez alatt a határidő alatt a törvény hatálya alá tartozó minden szövetkezet köteles a törvénynek megfelelően átalakulni. És ha ez végbemegy, hatálybalép az a szabály, hogy a „szövetkezet” szót cégében csak a törvény szerint működő vállalat használhatja (150. §).
A javaslat a szövetkezetek egymás közötti versenyében elvileg a teljes szabadság alapján áll, azonban ez a szabadság éppen a szövetkezeti eszme érdekében nem lehet határtalan. nem lehet ugyanis tűrni azt, hogy a szövetkezetek egyes helyeken gombamódra szaporodjanak és - bár mindegyike a törvénynek megfelelően működik - eme verseny szükségképen egyik vagy másik szövetkezet anyagi összeomlásához vezessen. Ha ugyanis a kereskedelmi társaságok közül egyik vagy másik tönkremegy, a köz tekintetében ennek jelentősége általában nincs. Más a helyzet azonban a szövetkezeteknél, amelyek - mint már bátor voltan kifejteni - közösségi jellegűek és egy szövetkezet összeomlása nemcsak a tönkrement szövetkezetre, hanem az egész szövetkezeti intézményre rossz fényt vethet.
Az ország mai szövetkezeti telítettsége mellett ennek a kérdésnek pillanatnyilag jelentősége alig van, azonban mégis figyelemmel kell lenni arra, hogy éppen a szövetkezeteknek nyújtott különleges kedvezmények folytán ilyen lehetőséggel számolni kell. Ennek elkerülhetése érdekében a javaslat 151. §-a kimondja, hogy ha egyes gazdasági tájakon, községekben vagy városokban, avagy azok egyes részein a szövetkezet gazdasági megalapozottsága a már meglévő szövetkezetekre figyelemmel, nincs meg, a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter a szövetkezet tárgya szerint illetékes miniszterrel egyetértve, egyes helyeken szövetkezet alakítását, a Kamara javaslatára, meghatározott időre megtilthatja.
Ez a felhatalmazás nem jelenti a szövetkezetek megalakulásának engedélyhez kötését. Itt ugyanis nem egyes szövetkezetek megalakulásának meg- vagy meg nem engedélséről van szó. Ebben az esetben az államhatalom nem egyes szövetkezetekkel áll szemben, hanem ha a szövetkezetek törvényes érdekképviseleti szerve, a Kamara egy vidék vagy város szövetkezeti telítettségét állapítja meg, az ilyen helyen szövetkezet alapítását a kereskedelem- és szövetkezetjügyi miniszter jogszabállyal meghatározott ideig eltilthatja.
A ma hatályos jogszabályok szerint iparjogosítványt csak az illetékes miniszter előzetes engedélye alapján lehet kiadni. A miniszter ezt az engedélyt általában nem, csak kivételesen akkor adja ki, ha a rendkívüli gazdasági viszonyok között is kívánatos valamely új vállalkozás megindítása. Ezt a szabályt a szövetkezetekre nem kívánatos alkalmazni, mert hiszen - mint már az eddigi indokolásban többízben rámutattam - a szövetkezet több mint egyéni vállalkozás, annak közösségi jellege van és így a szövetkezet alapításának elősegítése közérdek. Ehhez képest a javaslat 152. §-a kimondja, hogy ha a szövetkezet az iparűzés általános és különös feltételeit igazolja, részére az iparjogosítványt minden egyéb szempont mérlegelése nélkül ki kell adni. Kimondja továbbá a javaslat azt is, hogy a szövetkezet részére iparjogosítványt akkor is az elsőfokú iparhatóság ad ki, ha más jogszabály az iparjogosítvány kiadását az illetékes miniszter előzetes engedélyéhez köti. Ez utóbbi szabály az iparjogosítvány kiadásának gyorsítását szolgálja.
Az előbbi bekezdésben kifejtett elvekhez hasonló elvekből kiindulva vétetett fel az a szintén nagyjelentőségű rendelkezés a javaslatba, amely szerint, ha a szövetkezet a tárgyi előfeltételeknek megfelel, részére olyan jogosítványt is ki kell adni, amelynek kiadása egyébként hatósági mérlegeléstől függ.
A földmívelésügyi miniszter a tejtermelés és fogyasztás egységes irányítása céljából elengedhetetlennek tartja, hogy a tejipar gyakorlására az iparengedélyek kiadását a jövőben is ő irányíthassa. Ezért a tejipar tekintetében a javaslat az általános szabályok alól kivételt tartalmaz, amikor kimondja, hogy tejipar gyakorlására szövetkezet részére iparengedélyt csak a földmívelésügyi miniszternek a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszterrel egyetértve adott hozzájárulása alapján szabad kiadni.
Ugyancsak az iparűzés körébe vág a javaslat 153. §-ában foglalt rendelkezés is. Az 1922:XII. tc. 4. §-a úgy rendelkezik, hogy a képesített iparosok által alakított ipari termelőszövetkezet iparát a kézművesiparűzés szokásos keretein belül is gyakorolhatja. Az iparimunkásság részéről megnyilvánult kívánságnak megfelelően ezt a szabályt a javaslat akként módosítja, hogy az ilyen szvöetkezetek a kézműves jellegű iparűzés szokásos keretein belül ipari teévkenységet abban az esetben is folytathatnak, ha tagjaik egészben vagy részben ipari munkások.
Mint már kifejtettem, a szövetkezeti mozgalom fejlődésének leghatásosabb eszköze a szövetkezetek népszerűsítée. Meg kell ismernie az ország népének azokat az előnyöket, amelyeket a szövetkezés magában rejt. Ha a szövetkezés gazdasági és egyéb előnyeit a széles népi tömegek fel nem ismerik, hiába alkotunk bármilyen jó szövetkezeti törvényt, országos átfogójellegű szövetkezeti mozgalom nem fejlődik ki. Ezért a javaslat nagy gondot fordít a szövetkezeti eszme népszerűsítésére és a szövetkezeti szakoktatás megszervezésére. Elrendeli, hogy a szövetkezeti eszme népszerűsítéséről, valamint a szövetkezetek elemi ismereteinek elsajátításáról a népiskolák és középiskolák tantervében gondoskodni kell.
Emellett - a javaslat szerint - a szövetkezeti eszme népszerűsítését és a szövetkezés alapelveit a szabad művelődés keretében előadásokkal, kiállításokkal, tanfolyamokkal stb. is szolgálni kell.
Remélhető, hogy ezen keresztül a szövetkezés gondolata, annak rendkívüli gazdasági és társadali előnyei elérnek a legtávolabbi falvak és tanyák világába is és a széles népi tömegek a szövetkezésben rejlő gazdasági és egyéb előnyök tudatára ébrednek. ha ez az elképzelés valóra válik, a szövetkezeti mozgalom olyan alapra lép, amelyre biztosan fel fog épülni az orzság kívánt szövetkezeti szervezete.
Ennek érdekében gondoskodni kell emellett arról is, hogy a szövetkezeti élet fejlődéséhez szükséges szakemberek képeztessenek. Ezt a célt szolgálja a javaslatnak az a rendelkezése, amely állandó és időleges jellegű tanfolyamok rendezését, továbbá legalább egy szövetkezeti középfokú szakiskola felállítását teszi kötelezővé. A javaslat szerint gondoskodni kell arról is, hogy mindazok, akik szövetkezeti kérdések tudományos művelését kívánják szolgálni, a hazai egyetemeken és főiskolákon szövetkezeti ismeretekből egyetemi vagy főiskolai képesítést szerezhessenek (154. §).
Nem volna teljes a javaslat, ha nem történne benne gondoskodás a szövetkezetek hitelellátásának egységes és intézményes biztosításáról. ma a szövetkezetek hitelellátásának biztosítása az ország különféle pénzintézetein keresztül történik és ezidőszerint még az Országos Központi Hitelszövetkezetet sem lhet olyannak minősíteni, amely kizárólag csak a szövetkezeti formában működő vállalatok hitelellátását szolgálja. Ezért a javaslat kimondja, hogy a szövetkezetek hitelellátásának előmozdítása és hitelügyletei lebonyolításának megkönnyítése céljából külön hitelintézetet kell létesíteni.
Az ezzel kapcsolatos részletkérdések megoldása már nem tartozik a szövetkezeti kódex anyagába és ezért a javaslat ebben a vonatkozásban pusztán az elvek leszögezésére szorítkozik. Így kimondja, hogy a létesítendő hitelintézetnek szövetkezeti formában működőnek és olyannak kell lennie, amekly országos szervezettel rendelkezik. Nem lehet vitás ugyanis, hogy a szövetkezeti eszmével csak az egyeztethető össze, ha a szövetkezetek hitelellátását is szövetkezeti formában működő vállalat szolgálja, de bővebb indokolást nem igényel az a további feltétel sem, hogy ennek a hitelszervnek országos szervezettel kell rendelkeznie.
Figyelemmel arra, hogy a szövetkezetek hitelének egységes és intézményes biztosításától jelentős mértékben függ a szövetkezetek fejlődése, a javaslat elrendeli azt is, hogy a magyar köztársaság kormánya köteles a kérdés megoldásáról a javaslat hatálybalépésének napjától számított hat hónap alatt a törvényhozásnak jelentést tenni. Gyakorlatilag ez a rendelkezés azt jelenti, hogy a kormány köteles a szövetkezeti hitelintézetet a törvény hatálybalépésének napjától számított hat hónap alatt életrehívni.
Szükségesnek tartom ennek kapcsán a szövetkezetek állami támogatásának kérdésével néhány szóval foglalkozni. Az eddigi gyakorlat ebben a kérdésben jórészt az volt, hogyha az állam a szövetkezetnek támogatást adott, igazgatósági tag vagy tagok delegálásával résztvett a szövetkezet önkormányzatában. Nézetem szerint ez az eljárás ellenkezik a szövetkezet egész lényegével és így ellenkezik a javaslat célkitűzéseivel is.
Nem célja a javaslatnak az sem, hogy a szövetkezeteket állami támogatásra építse. De különösen kezdetben feltétlenül szükséges lesz a szövetkezetek állami támogatására, ami elsősorban a hitelellátás vonalán kell jelentkezzék. Ezt a hitelt a felállítandó szövetkezeti hitelintézeten keresztül kell rendelkezésre bocsátani úgy, hogy az állam az egyes szövetkezeteknél vállalt vagyoni érdekeltségével kivonulna és az így kivont tőkét a szövetkezeti hitelintézeten keresztül olcsó kölcsön formájában bocsátaná a szövetkezetek rendelkezésére.
A szövetkezetek egyes csoportjai eddig is jelentékeny illeték- és adókedvezményben részesültek. Azonban ennek a kérdésnek részletes rendezése nem illeszthető a javaslat anyagába azért, mert az illeték- és adókedvezmény mértéke szövetkezeti fajtaként változó és emellett a mindenkori gazdasági helyzettől is nagymértékben függ. Ezért a javaslat idevonatkozó 156. §-a felhatlamazza a pénzügyminisztert, hogy ezt a kérdést a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszterrel egyetértve a mindenkori szükségnek megfelelően rendelettel szabályozza.
Már most megemlítem, hogy távol áll a javaslattól az a gondolat, hogy a szövetkezeteket állandó nagymérvű illeték- és adókedvezményben részesítse. A cél az, hogy a szövetkezetek minél előbb olyan gazdasági helyzetbe jussanak, amely lehetővé teszi, hogy köztartozásaikat jelentős kedvezmény nélkül teljesíteni tudják.
A javaslat egyes szövetkezetek kötelező átalakítását írja elő s így indokolt az a rendelkezés, amely a szövetkezeteknek a javaslat szerint kötelező átalakulásával kapcsolatos okiratokra és a cégbírósághoz intézett beadványokra illetékmentességet, a cégbejegyzéssel kapcsolatos közzétételre pedig díjmentességet ír elő.
A X. fejezethez
Nem szorul bővebb indokolásra annak megállapítása, hogy a szövetkezeteknek az ország életében a jövő elsőrendű helyet kell biztosítson. A szövetkezetek ezt a nagyhorderejű hivatást csak akkor tölthetik be, ha olyan állandó jellegű törvényes érdekképviseletük van, amely demokratikus választás alapján az ország gyakorlati szövetkezeti szakembereit összegyűjti és ezek állandó tanácsa a szövetkezeti élet fejlődésénél megfelelő szerepet kap.
Ehhez képest a javaslat a szövetkezetek törvényes érdekvédelmi szerveként Országos Magyar Szövetkezeti Kamara felállítását rendeli el. A javaslat idevonatkozó része (157-168. §-ok) részletesen szabályozza a Kamara célját és rendeltetését, amit röviden úgy lehetnek jellemezni, hogy a Kamara kezét állandóana szövetkezetek ütőerein tartja és a mutatkozó szükségletekről, kívánságokról, hiányosságokról, nehézségekről az illetékes kormányhatóságot tájékoztatja. Emelett gondoskodik arról is, hogy az ország egyéb gazdasági tényezőivel, valamint a nemzetközi szövetkzeeti mozgalommal a kapcsolatokat fenntartsa és ezeket a magyar szövetkezeti mozgalom fejlesztésére használja fel. Hivatása továbbá szakvéleményt adni a szövetkezeteket érintő kérdésekben hatóságoknak és bíróságoknak, a szövetkezetekről pontos statisztikai adatokat gűyjteni, végül elvégezni mindazokat a feladatokat, amelyeket az ügyrend vagy a törvény hatáskörébe utal.
Külön kiemelem ezek közül a szabályok közül azt, hogy a korány köteles a szövetkezetre vonatkozó törvényjavaslatokat és rendelettervezeteket a Kamarával előzetesen közölni, ha pedig a törvényjavaslat nem találkozik a Kamara egyetértésével, az ellenvéleményt a törvényhozás előtt ismertetni kell. Ezzel a szövetkezetek érdekképviseletének biztosítva van az a jog, hogy a szövetkezeteket általános és elvi síkon érintő döntő kérdésekben minden esetben hallathassák szavukat és ismertessék álláspontjukat. A demokratikus eszméknek megfelelően a Kamara súlya és tekintélye ezzel még a törvényhozás felé is elismertetett.
A javaslat a Kamarát a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter alá helyezi, rendelkezik a Kamara képviseletéről és szerveiről. A Kamara szervei, jelesül közgyűlése és igazgatósága a demokratikus elvek szerint választás útján tevődik össze. A közgyűlés a szövetkezeti képviselőkből áll, akiket vármegyénként az egyes szövetkezetek megbízottai titkos szavazattal választanak. A megbízottakat pedig az egyes szövetkezetek közgyűlése ugyancsak titkos választással hozott határozat alapján küldi ki. A választásoknál figyelemmel kell lenni arra, hogy az egyes szövetkezeti szakmák képviseletet kapjanak. Lehetőséget nyújt a javaslat arra is, hogy a Kamara közgyűlése a szövetkezeti élet kiválóságai közül legalább tizenkét képviselőt hívjon be, és a Kamarában az O. Sz. K. is megfelelő képviseletet kapjon.
Ezeknek az elvi alapoknak lefektetése mellett, a javaslat a kamarai képviselők választásának részleteit a Kamara választási szabályzatára bízza.
A javaslat meghatározza a Kamara közgyűlésének hatáskörét, majd igazgatóságáról rendelkezik. Idevonatkozóan csak azt a szabályt kell kiemelni, hogy a Kamara igazgatóságát a képviselők közül titkos szavazással kell megválasztani és a választásnál itt is figyelemmel kell lenni arra, hogy az igazgatóságban az ország szövetkezeti szakmái képviseletet kapjanak.
Egyébként a javaslat a Kamara részletes szervezetének, szervei hatáskörének és ügyvitelének megállapítását a Kamara ügyrendjére bízza, amelyet a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter hagy jóvá. Így megvan a jogi lehetősége annak, hogy - ha a szövetkezetek érdeke megkívánja és a Kamara vagyoni helyzete ezt lehetővé teszi - a Kamara helyi teendőinek ellátására a jövőben vidéki kirendeltségek felállítását határozza el.
A Kamarát a szövetkezetek tartják fenn. Ezért minden szövetkezetnek a Kamara ügyrendjében megállapított tagdíjat kell fizetnie. A tagdíjat az ügyrend általános rendelkezései szerint egyes esetekben a Kamara veti ki és ennek határozata ellen az egyes szövetkezetek a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszterhez jogorvoslattal élhetnek.
Nem lehet vitatni, hogy a szövetkezetek egységes és szakszerű ellenőrzésének a szövetkezeti mozgalom fejlődése érdekében jelentős szerepe van akkor, ha az ellenőrzés a szövetkezetek támogató segítségével jár. A tagszövetkezeteknek ilyen egységes és szakszerű ellenőrzése a központokon keresztül biztosított. Nincs azonban biztosítva a központok és a központ kötelékébe nem tartozó szövetkezetek ellenőrzése.
Ennek a feladatnak megoldására előbb a Kamara kebelén belül ellenőrző kötelék kötelező felállítására gondoltam. Az O. Sz.s K. életrehívásával azonban kérdésessé vált, hogy szükség lesz-e ilyen szervezetnek a Kamara kebelén belül való felállítására, hiszen a szövetkezetek túlnyomó része előreláthatóan az O. Sz. K. tagszövetkezetei lesznek. Ilyen tényállás mellett pedig a jelentkező feladatot a kereskedelem- és szövetkezetügyi minisztérium szakértői is elláthatják. A kérdésben a helyes megoldást a gyakorlat tapasztalatai fogják megmutatni s ezért a javaslat nem írja elő kötelezően a Kamara kebelén belül az ellenőrző kötelék felállítását, hanem annak csak jogi lehetőségét adja meg.
Az ország szövetkezeti élete csak akkor lesz teljes, ha a szövetkezeteknek egymásközti gazdasági kapcsolatait is megteremtjük azon keresztül, hogy azok feleslegeit és hiányait vagy azok egy részét a leggazdaságosabb módon egymással kicserélve egyenlíthetik ki. Ez az elgondolás az alapja a javaslat ama rendelkezésének, amely lehetővé teszi, hogy a Kamara a szövetkezetek egymás közötti és másokkal való üzletkötésének előmozdítása céljából Országos Szövetkezeti Vásárt állítson fel. A Vásár a szövetkezetek eladásra szánt vagy beszerezni kívánt áruit nyilvántartja és közvetítéssel, valamint a napi árak jegyzésével gondoskodik arról, hogy az érdekeltek között az ügyletkötés a leggazdaságosabb feltételek között menjen végbe. A Vásár tevékenységéért közvetítési díjat szedhet, amelynek összege magasabb lesz a nem szövetkezeti formában működő vállalatokra nézve, mint a szövetkezetekre. Egyébként a Vásár és azt igénybevevő felek közötti jogviszony részletes feltételeit a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter által jóváhagyott üzletszabály határozza meg (171. §).
A gazdasági élet szakemberei nem egy esetben adtak kifejezést annak a véleményüknek, hogy különleges gazdasági jogviták elbírálására a választott bírói eljárás igen alkalmas. Ezért a javaslat lehetővé teszi, hogy a Kamarán belül a szövetkezeti jogviszonyból egyfelől a szövetkezet, másfelől a szövetkezet igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai vagy felszámolói, valamint a Vásárt igénybevevő felek között felmerült viták felett döntő választottbíróság létesíttessék (172. §).
A XI. fejezethez
Többször rámutattam arra, hogy a szövetkezet több mint kereskedelmi társaság, mert az a kereskedelmi jellegén túlmenően bizonyos eszmei célok elérését is szolgálja. Ez az elv jut kifejezésre a javaslat XI. fejezetében (173-178. §-ok) foglalt büntetőrendelkezések felvételénél. A javaslat ugyanis büntetni rendeli az olyan cselekményeket, amelyek az egyes szövetkezetekre is hátrányosak, de amellett sértik a szövetkezeti eszmét is.
Az itt meghatározott vétségeket három csoportba lehet osztani. Az első csoportba tartoznak azok, amelyeket valótlan tények állításával lehet elkövetni, a másodikba azok, amelyek a szövetkezet hitelezőinek érdekeit veszélyeztetik, végül a harmadikba a vegyes jellegű bűncselekmények. Ezek közül kimelendőnek tartom azt a szabályt, amely büntetni rendeli az igazgatóságnak azt a tagját, aki elmulasztja a szövetkezetnek kellő időben való bejegyzését. Ettől azt remélem, hogy a szövetkezetek bejegyzése körül ezidőszerint jelentkező mulasztások megszűnnek. A szövetkezeti eszme védelme szempontjából jelentős továbbá az a rendelkezés is, amely büntetni rendeli azt a személyt, aki cégében a szvöetkezet szót jogosulatlanul használja. Ha pedig a használó jogi személy, a cég jegyzésére jogosított személyeket lehet megbüntetni. Ezzel a rendelkezéssel is a javaslat azt a célt kívánja szogálni, hogy a jövőben a szövetkezeti szót cégében csak a valódi szövetkezetek használják.
A XII. fejezethez
A javaslat az átmeneti és vegyes rendelkezéseivel a szövetkezeti életben mutatkozó zűrzavarban kíván rendet teremteni és a szövetkezeteket a javaslat által kijelölt útra terelni.
Ennek bevezető fázisa az a rendelkezés, amely bejelentési kötelezettséget ír elő a működő szövetkezetekre. Ismerve az ilyen bejelentésekkel kapcsolatos nemtörődömséget, a javaslat súlyos jogkövetkezményt fűz a bejelentés elmulasztásához, jelesül, ha a szövetkezet bejelentési kötelezettségének nem tesz eleget, a cégbíróság feloszlatását rendelheti el. A javaslat eme rendelkezésének kizárólag a bejelentési kötelezettség teljesítésének biztosítása a célja s nem kívánja merő formalitás miatt egyetlen szövetkezet megszüntetését sem. Ezért úgy rendelkezik, hogy a szövetkezetet feloszlatásának elrendelése előtt bejelentés teljesítésére többször fel kell hívni és meg kell hallgatni s így - ha erre egyáltalán sor kerül - a szövetkezet feloszlatásának elrendelése kizárólag a szövetkezet makacs vagy éppen szándékos mulasztása miatt következhet be (179. §). Ilyen feloszlatás esetében is lehetővé teszi a javaslat a szövetkezeteknek felszámolás nélkül részvénytárssággá vagy korlátolt felelősségű társasággá alakulását.
Hogy a bejelentések teljesítése vagy elmulasztása ellenőrizhető legyen, a javaslat a cégbíróságok kötelességévé teszi, közöljék a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszterrel azoknak a szövetkezeteknek nevét, amelyek az ország területén működnek.
Ehhez az eljáráshoz kapcsolódik a szövetkezeteknek az a kötelezettsége, hogy alapszabályukat a törvény hatálybalépésének napjától számított hat hónap alatt módosítsák és azt a cégbíróságnál bejelentsék (180. §).
Ha valamely szövetkezet a kitűzött határidő alatt a javaslat szerinti átalakulási kötelezettségének nem tesz eleget, a cégbíróság - a bejelentési kötelezettség elmulasztására előírt eljárás eredménytelensége esetében - a szövetkezet feloszlatását rendelheti el.
Tudomásom van arról, hogy működnek olyan szövetkezetek, amelyek még az alapszabályok módosítása után sem lesznek a javaslat szerinti szövetkezetekké, mert alakulásuk és eddigi működésük erre semmi reményt nem nyújt. Itt utalok arra, hogy egyes napilapokban szövetkezeti keret eladását hirdetik. Tudomásom van arról is, hogy ugyanazok a személyek 7-8 szövetkezetet alapítanak, amelyek kizárólag egyesek vagy egyes csoportok érdekeit szolgálják. Az ilyen szövetkezet megtartása közérdekellenes volna.
Ebben a kérdésben való állásfoglalás mélyen belenyől a magánjog körébe s ezért a javaslat annak eldöntését nem közigazgatási útra, hanem választott bíróság hatáskörébe utalja. A szövetkezetek életében kívánatos rend mielőbbi megvalósítása, továbbá a jogbiztonság érdekében is kimondja azonban a javaslat, hogy az ilyen választott bírói eljárásokat a törvény hatálybalépésétől számított hat hónap alatt be kell fejezni (185. §).
A javaslat szerint nincs akadálya annak, hogy azok a szövetkezetek, amelyek a javaslat rendelkezéseinek megfelelően nem kívánnak átalakulni vagy olyannak minősülnek, amelyek elől az átalakulás lehetőségét az ismertetett okok miatt el kell zárni, működésüket részvénytársasági vagy korlátolt felelősségű társasági formában tovább folytassák anélkül, hogy előzőleg fel kellene számolniok. Ebben is a javaslatnak az a célkitűzése jut kifejezésre, hogy a javaslat csak a szövetkezeti életet kívánja a nem szövetkezeti vállalkozásoktól megtisztítani, de az utóbb vállalatoknak más vállalati formában való boldogulása elé nem kíván akadályt gördíteni.
A javaslat - mint már bátor voltan kifejteni - a tagok között általában az egyenlő jog és kötelezettség elve alapján áll és nem engedi meg, hogy az alól az alapítók kivétessenek (21. § (2) bekezdés és 23. § (3) bekezdés).
Ezeket a rendelkezéseket természetesen figyelembe kell venni a szövetkezeteknek a törvény szerint kötelező átalakulása során is. Ezekre az esetekre ad szabályt a javaslat 184. §-a, amikor kimondja, hogy ha a szövetkezet alapszabálya egyes tagoknak különös előnyt biztosít, az ilyen megkülönböztetést az alapszabály módosításánál meg kell szüntetni. A különös előny ellenértékét a közgyűlés állapítja meg úgy, hogy a különös előnyt élvező tag a közgyűlés határozatát magára nézve sérelmesnek találja, a szövetkezetből kiléphet. Ilyen esetben a kilépés feltételei tekintetében a szövetkezet nem módosított alapszabályainak rendlekezéseit kell alkalmazni.
Jogfejlődésünk a különleges szövetkezetek egész sorát építette ki. Ezek a szvöetkezetek mind a Kt. alapján állanak, különleges célkitűzéseiknek megfelelően azonban a Kt. rendelkezéseitől eltérő jogszabályok is vonatkoznak rájuk.
Ezekre a szövetkezetekre a javaslat rendelkezéseit nem lehet minden további nélkül kiterjeszteni, mert a részletek átvizsgálása nélkül nem lehet megállapítani, hogy a javaslat rendelkezései a különleges jogszabályok rendelkezéseivel mennyiben férnek össze. De jogpolitikai szempontból is helyesebb, ha ezeket a különleges és nyilván változó jogszabályokat nem a törvény, hamem egy-egy külön rendelet szabályozza. Hiszen ezek a külön jogszabályok már nem a szövetkezeti eszme tiszta tartalma szerint alakult szövetkezeteket, hanem valamely különleges gazdasági célt is szemelőtt tartó jogviszonyokat szabályoznak.
Az ilyen szövetkezetekre a javaslat minden rendelkezését mereven nem lehet alkalmazni, mert annak kárát szenvedné az a különleges közgazdasági vagy közjóléti cél, amelynek elérésére a szövetkezet létesíttetett.
Éppen ezért a javaslat 186. §-a kimondja, hogy a magyar köztársaság kormánya - e vállalatok eredményes működéséhez fűződő kozgazdasági és egyéb közérdekekre figyelemmel - a javaslat alapelveihez igazodó rendelettel állapítja meg, hogy a törvény rendelkezéseit ezekre a vállalatokra kell-e és ha igen, milyen eltéréssel kell alkalmazni.
A felsoroltak között vannak olyan szövetkezetek - mint a közjóléti szövetkezetek -, amelyek nem is szövetkezetek, hanem a szociálpolitika szolgálatában közintézmény-jellegű egyesülések. Elképzelhető, hogy az ilyen szervezetek az eddigi jogszabályok szerint működnek tovább, tehát a javaslat rendelkezései reájuk egyáltalában nem terjednek majd ki. Az ilyen vállalkozásra csak az a kikötésem, hogy az - miután nem szövetkezet - cégében a szövetkezet szót ne használja.
Annak a célnak érdekében, hogy a szövetkezeti életben mielőbb rend legyen, a javaslat a kormányt a szóbanlévő különleges szabályoknak hat hónap alatt való életrehívására kötelezi.
A 8840/1945. M. E. rendelettel életrehívott Orzságos Szövetkezeti Tanács szerepe a Kamara felállítása folytán megszűnik. Ezt a javaslat 187. §-a ki is mondja és ezenkívül úgy rendelkezik, hogy az Országos Szövetkezeti Tanács vagyona a Kamarára száll át.
A javaslat 152. §-a szerint - a tejipar gyakorlására jogosító iparengedély kivételével - szövetkezet részére iparjogosítványt a jövőben az elsőfokú iparhatóság fog kiadni és ezzel ebben a vonatkozásban az iparűzési szabadság az ipartörvényekben biztosított keretek között visszaáll. Az iparügyi miniszter úr azonban kérte, hogy a kötöttgazdálkodás tartama alatt egyes iparjogosítványok kiadása előzetes engedélytől tétessék függővé, mert enélkül a kötöttgazdálkodás gyakorlati nehézségekkel fog találkozni. Ehhez képest a javaslat 188. §-a kimondja, hogy a kötöttgazdálkodás tartamára az iparügyi miniszter a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszterrel egyetértve egyes ipari termelőszövetkezetek részére iparigazolvány kiadását előzetes hozzájárulásától teheti függővé.
Végül a javaslat 189. §-a a törvény hatálybalépésével megszűnő jogszabályokat sorolja fel és a törvény hatálybalépésének napjáról, valamint a végrehajtásáról rendelkezik.
Kiemelkedőnek tartom, hogy a javaslat hatályon kívül helyezi a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter ügykörébe tartozó iparigazolványok, illetőleg iparengedélyek felülvizsgálása tárgyában kiadott 3300/1946. M. E. rendeletnek a szövetkezetekre vonatkozó rendelkezéseit is. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szövetkezetek részére kiadott iparjogosítványok eme rendelet folytán nem kerülnek felülvizsgálat alá. A javaslat ugyanis egyfelől a szövetkezetek átalakulását és ennek kapcsán felülvizsgálását írja elő, másrészről részükre az iparjogosítvány kiadását megkönnyíti. Céltalan volna tehát a szövetkezetek részére kiadott iparjogosítványokat a 3300/1946. M. E. rendelet alapján is felülvizsgálni.
