A nemzetgyűlési választásokról szóló 1945:VIII. törvénycikk lényegileg egy alkalomra szóló törvény volt, amely egyszeri választás jogi szabályozása céljából készült. Ez a körülmény egymagában is szükségessé teszi új választójogi törvény alkotását, mert az 1945:VIII. törvénycikk alapján megválasztott nemzetgyűlés megbízatásának bármily okból történő megszűnése esetére gondoskodni kell új választójogi törvényről.
A törvényjavaslat elkészítésekor felmerült az a kérdés, hogy teljesen új választójogi kódex készíttessék-e, vagy csupán egy módosító és kiegészítő jogszabály. A választás a novelláris megoldásokra esett, azért, mert az 1945:VIII. törvénycikk alapelvei a demokratikus választójogról alkotott felfogásnak mindenben megfelelnek, az annak alapján megtartott 1945. évi őszi választások előkészítése és lefolytatása pedig megmutatta, hogy az e törvényben meghatározott szervek és eljárás a gyakorlatban teljesen beváltak. Nincsen szükség tehát e bevált jogszabálynak félretételére, csupán bizonyos módosítások és kiegészítések keresztülvitelére.
Az új javaslat tartalmaz azonban lényegbevágó alkotmányjogi módosítást is. Ezeket a 2. § tartalmazza. E módosítások közül legfontosabb a nemzetgyűlés jogkörének az egykamarás országgyűlésre való átszállása.
A magyar nép tudatában a törvényhozó hatalom letéteményeseként az országgyűlés él. Ez az elnevezés felel meg a történet hagyományoknak és fejlődésnek; ez fejezi ki a törvényhozó hatalom gyakorlására hivatott legfőbb állami szervnek azt az állandó jellegét, amely a közjogi alapintézmények legszükségesebb tulajdonságai közé tartozik. Ezzel szemben nemzetgyűlés alakulására nagy államjogi fordulatok idején, meghatározott feladat elvégzése céljából, nevezetesen az új alkotmány alapjainak lerakása végett szokott sor kerülni. Amidőn tehát a demokratikus államrend megszilárdulása után, a gazdasági terv megvalósulásának előestéjén alkalom nyílik a közjogi stabilizáció kifejezésére is: mindenképpen indokolt, hogy a magyar köztársaság törvényhozása külső elnevezésében is kifejezésre juttassa a közjogi ideiglenesség lezárását és a demokratikus magyar államrend véglegessé válását.
Az egykamarás országgyűlés mellett való állásfoglalásnak az az elvi indoka, hogy a kétkamarás rendszer fenntartásának tulajdonképpen csak a föderatív államokban van létjogosultsága, ahol is az egyik ház a közvetlen népképviseleten alapulhat, a másik pedig a tagállamok kiküldötteiből áll. Idejét múlt az a meggyőződés, amelyik a valamiféle felsőházat a képviselőházzal szemben, mint „féket” kívánja alkalmazni. Demokratikus államban különben is csak választott felsőházról lehet szó. A választott felsőházak (szenátusok) viszont, ha azok demokratikus választójog alapján keletkeznek, tulajdonképen a képviselőház duplikátumai, ha pedig az aktív és passzív választójog különféle megszorításaival, vagy különleges eljárással jönnek létre, akkor az általános, egyenlő és közvetlen választójog demokratikus alapelvét sértik.
A Magyarország államformájáról szóló 1946:I. törvénycikk nyitva hagyja azt a fontos közjogi kérdést, hogy a törvényhozó testület összehívására és berekesztésére ki jogosult. Ez a jog demokratikus köztársasági alkotmányok szerint is az államfői tisztség velejárója szokott lenni. Ezt a fontos közjogi kérdést tehát ilyen értelemben kellett szabályozni.
Az 1945:VIII. törvénycikk sem a választójogosultság, sem a megválaszthatóság feltételeinek szabályozása terén nem tanúsította az óvatosságnak azt a fokát, amely a fasiszta törekvések érvényesülését kellőképen kizárta volna. Gondoskodni kell tehát arról, hogy mind a választójog, mind a megválaszthatóság szabályozása olyan módon történjék, hogy a választások alapján megalakuló törvényhozó testület a valóban demokratikus népakarat hű kifejezője legyen.
Mindezeknek a céloknak a szolgálatában készült el a jelen törvényjavaslat.
Minthogy a jelen javaslat nem kimerítő és teljes választójogi törvény alkotására, hanem csupán az 1945:VIII. törvénycikknek az általános indokolásban kiemelt szempontokhoz igazodó kiegészítésére és módosítására irányul: a javaslat 1. §-a kimondja, hogy a javaslatban nem szabályozott vonatkozások tekintetében az 1945:VIII. törvénycikk továbbra is alkalmazandó.
E § (2) bekezdése kimondja, hogy az 1945:VIII. törvénycikk értelmében megalakult nemzetgyűlés megbizatásának megszűnésével a nemzetgyűlés jogköre országgyűlésre száll át. Ez az országgyűlés a demokratikus államrendszer követelményeinek megfelelően egy kamarából, nevezetesen képviselőházból áll. A § (3) és (4) bekezdése a köztársasági elnök hatáskörébe utalja az országgyűlés összehívását és berekesztését, mindazonáltal érintetlenül hagyja az 1946:I. tc. 10. §-át, amely szerint elnapolás esetében a nemzetgyűlést - legalább száz képviselő indítványára - a nemzetgyűlés elnöke köteles összehívni. Természetszerűen érintetlenül marad az 1946:I. tc. 15. §-a is, amely arról szól, hogy a köztársasági elnök tisztségének megüresedése esetében az új köztársasági elnök megválasztása céljából a nemzetgyűlés elnöke gondoskodik annak összehívásáról.
A parlamentáris rendszer természetéből folyik, hogy az országgyűlés berekesztése, illetőleg feloszlatása és annak egybehívása között nem telhet el túlságosan hosszú idő. Az állami szuverénitást birtokló nép nem maradhat huzamosabban az akaratának kinyilvánításához szükséges képviseleti szerv nélkül. Ezt az időt a jelen § (4) bekezdése legfeljebb hatvan napban szabja meg, egyben úgy rendelkezik, hogy az országgyűlés összehívásának már a bereksztésről, illetőleg a feloszlatásról szóló elnöki elhatározásban kell megtörténnie.
Ugyancsak hatvannapi határidőt szab a jelen § (6) bekezdése a jelen törvény alapján elsőízben megtartandó választások végbemenetelére is.
A jelen § (2) bekezdése a képviselők számának csökkentése céljából tizenkétezerről tizennégyezerre emeli az egy képviselői megbizatáshoz szükséges szavazatok számát. Nem veszi át ez a bekezdés az 1945:VIII. tc. 2. §-a (1) bekezdésének utolsó mondatában, illetőleg az 1946:XI. tc. 1. 1. §-ában foglalt azt a rendelkezést, amely szerint a nemzetgyűlés további 12 képviselőt választ tagjai közé az ország szellemi és közéleti vezető személyiségei közül. A választásnak ez a módja ugyanis ellentétben áll az egykamarás parlament fogalmával és a közvetlenség elvével, amely utóbbi pedig a demokratikus választójog elsőrendű követelménye.
Az 1945:VIII. tc. 2. §-ának (2) bekezdése értelmében a választáson csakis olyan párt vehet részt, amelynek részvételi jogát - a párt céljainak, vezetőinek és összetételének demokratikus szempontból való megvizsgálása alapján - az Országos Nemzeti Bizottság megállapítja. E rendelkezés hatálya alól a jelen § (4) bekezdése kiveszi azokat a pártokat, amelyeknek részvételi joga az 1945. évi november hó 4. napján megtartott választások szempontjából már megállapíttatott, mert ezek a pártok demokratikus szempontból már elbírálásban részesültek. Az ilyen pártok tehát a (4) bekezdés értelmében csupán bejelentést tesznek a választáson való részvételre irányuló szándékukról az Országos Nemzeti Bizottságnak.
Ez a § a technikai okokból mérsékelten felemeli az egyes szavazókörökre eső szavazók legmagasabb számát, amennyiben azt négyszáz helyett (1945:VIII. tc. 8. § (3) bek.) hatszázban állapítja meg, de fenntartja azt a rendelkezést, amely szerint minden egyes község, ha ennél kevesebb szavazója van is, egy szavazókört alkosson. A törvény alapján kibocsátandó végrehajtási rendelkezésekben gondoskodás történik majd a tanyaközpontokról is.
Már a választói névjegyzék összeállítása, illetőleg helyesbítése szempontjából is természetes, hogy csak olyan magyar állampolgárnak lehet választójoga, aki meghatározott időpontban Magyarország jelenlegi területén állandó lakhellyel rendelkezik. Ezt az időpontot a jelen § (1) bekezdése a névjegyzék összeállítása, illetőleg helyesbítése évének május hó 1. napjában állapítja meg. A jogi életben nem vitás tétel az, hogy az egyén lakóhelye az a hely, ahol az állandó tartózkodás céljából letelepszik, tekintet nélkül arra, hogy ottartózkodása a valóságban mennyi ideig tartott. Már a lakóhelynek ebből a fogalmából is következik, hogy a hadifogság a korábbi lakóhelyet nem szünteti meg. Ezt a természetszerű következményt juttatja - félreértések elkerülése végett - kifejezésre a § (1) bekezdésének második mondata.
A § (2) bekezdése különleges rendelkezést tartalmaz a magyar-szlovák lakosságcsereegyezmény végrehajtása keretében Magyarországra települt személyekre nézve. Ha az áttelepülés május 1-e előtt történt, az illető a § (1) bekezdése értelmében - az egyéb kellékek megléte esetében - választójogosult. A (2) bekezdés azonban megadja a választójogot a később áttelepült személyeknek is, tehát részükre kedvezményt biztosít, de attól feltételezetten, hogy az igazoló eljárás során hátrányos következmények alkalmazása nélkül igazoltattak.
A jelen § kiegészíti és módosítja az 1945:VIII. tc. 5. §-ában foglalt és a választójogból kizáró okokat szabályozó rendelkezéseket. A §-nak ebből a rendszeréből következik, hogy minden egyéb tekintetben érintetlenül maradnak az 5. §-ban foglalt szabályok. A választójogból kizáró körülményeket tehát - a javaslat törvényerőre emelkedése után - az 1945. évi VIII. törvénycikknek a jelen § által kiegészített és módosított tartalma adja meg.
A § (1) bekezdése a 6/a. pont alatt azt zárja ki a választójogból, aki a választások idején akár politikai, akár nem politikai okokból rendőrhatósági őrizetben (internálva) volt, de csak abban az esetben, ha rendőrhatósági őrizet alá helyezése politikai okokból történt. Ez a kizáró ok sem áll fenn azonban, ha a rendőrhatósági őrizetet abból az okból szüntették meg, hogy elrendelésének nem volt kellő ténybeli alapja. A jelen bekezdés 6/c. pontja élrtelmében ki van zárva a választójogból az is, aki június hó 1. napján politikai okokból rendőrhatósági felügyelet alatt állt. A rendőrhatósági felügyelet az őrizetnél enyhébb intézkedés lévén, indokolt, hogy enyhébb jogkövetkezmények is fűződjenek hozzá. Éppen ezért sem a felszabadulás időpontja és június hó 1. napja között rendőrhatósági felügyelet alatt álló személyek, sem azok a személyek, akik június hó 1. napja után kerülnek rendőrhatósági felügyelet alá, nem vesztik el választójogukat, hanem csupán azok, akik ez év június hó 1. napján állnak politikai okokból elrendelt rendőrhatósági felügyelet alatt.
A most említett 6/b. és 6/c. pontok az 1945:VIII. tc. 5. §-ának 6. pontjához képest bizonyos fokú szigorítást jelentenek, amely azon a feltevésen és meggyőződésen alapszik, hogy a felszabadulás után politikai okokból internált, illetőleg rendőrhatósági felügyelet alá helyezett személyek ezidőszerint még nem alkalmasak arra, hogy a legfőbb állami akarat kialakításában tevékenyen közreműködjenek.
A jelen § (2) bekezdése arra való tekintettel módosítja az 1945:VIII. tc. 5. §-ának 8. pontját, hogy a földreform a vonatkozó törvényes rendelkezések értelmében befejeződött, tehát csak azt lehet a választójogból kizárni, akinek földbirtokát háborús vagy népellenes bűnössége miatt a 600/1945. M. E. rendelet 4. §-a alapján jogerős határozattal már elkobozták.
A jelen § (3) bekezdése kapcsolatban áll az 1945:VIII. tc. 5. §-ának 9. pontjával, amely a fasiszta és antidemokratikus pártok, szervezetek, egyesületek tisztviselőit zárja ki a választójogból. A jelen § (3) bekezdése az 1945:VIII. tc. 9. pontját annyiban egészíti ki, hogy kizáró oknak minősíti a Magyar Közösségben viselt tisztséget vagy választmányi tagságot, az említett 9. pont alá eső szervezetekben betöltött mindennemű tisztséget és választmányi tagságot, továbbá az ott említett pártok országgyűlési képviselőit is kizárja a választójogból. Az első kiegészítés nem szorul indokolásra. A választmányi tagságnak a tisztséggel azonos elbírálás alá vonása abban leli magyarázatát, hogy a választmányi tag éppen olyan jelentős szerepet visz valamely párt vagy szervezet életében,mint egyik-másik tisztség viselője. A Magyar Élet Pártjának képviselőit pedig azért kellett a választójogból kizárni, mert lehetséges, hogy valaki - bár nem volt a párt választmányi tagja vagy tisztség viselője - annak képviseletében szerzett képviselői megbizatást; márpedig nem felelnek meg a demokratikus követelményeknek, ha a tisztségviselők, vagy választmányi tag a választójogtól megfosztatnék, ellenben a párt képviselője, aki az előbbieknél sokkal aktívabb politikai szerepet vitt, a választójog gyakorlásában meghagyatnék.
Az 1945:VIII. tc. 5. §-ának 9. pontja két mentesítő okot tartalmaz: a feltétel nélküli igazolást, továbbá az 1941. évi június hó 22. napját megelőző lemondást, kapcsoaltban a lemondást követő antifasiszta magatartással. E mentesítő okok közül a jelen bekezdés a feltétel nélküli igazolást elejti, mert megállapítást nyert, hogy sok esetben az igazoltak a későbbiek során antidemokratikus magatartást tanusítottak. Gondoskodik azonban a jelen bekezdés új mentesítő ok megállapításáról, amennyiben feljogosítja az Országos Nemzeti Bizottságot, hogy a Magyar Élet Pártjában viselt választmányi tagsághoz fűződő kizáró ok hatálya alól - megfelelő előterjeszésre - felmentést adhasson. Előfordulhatnak ugyanis esetek, amelyekben a Magyar Élet Pártjában választmányi tagságot viselt személyek - e szerepüktől eltekintve - demokratikus szempontból nem esnek kifogás alá, sőt a politikai élet alsó fokozatán való további szereplésük közérdekűnek látszik.
A jelen § (4) bekezdése kizárja a választójogból a 12.330/1945. M. E. rendelet értelmében áttelepülésre köteles személyeket. Az e rendelet hatálya alá eső egyének a múltban megtagadták magyar voltukat, és ama hatalom híveinek vallották magukat, amely Magyarországot legsúlyosabb történelmi katasztrófába sodorta.
Az 529/1945. M. E. rendelet 3. §-a tüzetesen felsorol bizonyos fasiszta jellegű szervezeteket, ezeknek felsorolását átvette az 1945:VIII. tc. 5. §-ának 9. pontja is. Az 529/1945. M. E. rendelet 6. §-a azonban a belügyminiszter feladatává tette azoknak a fasizta jellegű szervezeteknek a feloszlatását is, amelyről az illetékes hatóságok később szereznek tudomást. Ehhez képest a jelen § (5) bekezdésének 13. pontja az 529/1945. M. E. rendelet 6. §-a alapján, tehát fasiszta jelleg miatt feloszlatott szervezetek vezető tisztviselőit is kizárja a választójogból, de itt is fenntartja azt a kivételt, amely az 1941. évi június hó 22. napja előtt történt lemondáshoz és az ezt követően tanusított antifasiszta demokratikus magatartáshoz fűződik. Az egyéb címen, így pl. a 7330/1946. M. E. rendelet alapján eloszlatott egyesületek tisztségviselőire ez a rendelkezés természetesen nem vonatkozik.
A jelen § (5) bekezdésének 14., 15. és 16. pontja azokat zárja ki a választójogból, akik az úgynevezett B-lista eljárás során a közszolgálatból, vagy a magánalkalmazás köréből politikai okból elbocsáttattak, illetőleg, akinek nyugdíját hasonló okból elvonták, vagy csökkentették. Természetesen nem terjed ki a kizárás arra a közszolgálati alkalmazottra, akit az elbocsátások felülvizsgálata során, vagy a vele szemben hozott határozat jogszabálysértő volta címén, végül a demokratikus pártok közmegegyezése alapján a szolgálatba visszahelyeztek.
A jelen § (5) bekezdésének 17. pontja a felszabadító hadsereg elől német területre vagy a németek által megszállt más ország területére költözött személyeket zárja ki a választójogból, feltéve, hogy az 1945. évi október hó 31. napjáig nem tértek vissza. Akinek visszatérése ennél későbbi időpontra esik, az feltehetően ellenszenvvel viseltetett a demokratikus átalakulás iránt, nem óhajtott résztvenni az újjáépítés kezdeti erőfeszítéseiben vagy politikai múltja miatt késleltetette a visszatérést. Az ilyen személyeknek választójogban való részesítése nem lenne indokolt.
A jelen § a kimondottan fasiszta jellegű pártok tagjait, országgyűlési tagjait, vagy képviselőjelöltjeit zárja ki a választhatóságból, úgyszintén a Nemzeti Egység Pártjának és a Magyar Élet Pártjának országgyűlési tagjait és képviselőjelöltjeit és végül azokat, akik fasiszta irányú hírlapnak vagy folyóiratnak főszerkesztői, felelős szerkesztői, főmunkatársai, vagy kiadói voltak. Az 1945:VIII. tc. hatályba lépése után ugyanis a magyar törvényhozás megalkotta a nemzetgyűlési képviselők összeférhetetlenségéről szóló 1946:XXVI. törvénycikket, amely a fasiszta pártok tagjait, továbbá a Magyar Élet Pártjának és a Nemzeti Egység Pártjának képviselőit, úgyszintén a fasiszta hírlapok és folyóiratok főszerkesztőit, stb. összeférhetetleneknek nyilvánította. Akik a most ismertetett törvényes rendelkezés hatálya alá esnek, azokat a passzív választójogból is ki kellett zárni, hiszen nem volna értelme a képviselővé választhatóságot olyanok számára nyitva tartani, akik megszerzett képviselői megbizatásukat az összeférhetetlenségi törvény értelmében amúgyis elvesztik. A jelen § azonban túl megy az 1946:XXVI. tc. 9. §-ának (3) bekezdésén, amennyiben a képviselővel egy tekintet alá vonja a képviselőjelöltet is. Aki valamely párt programmjával jelöltséget vállal, teljes mértékben azonosította magát az illető párt programmjával és személyén kívül eső okból nem nyerte el a képviselői megbizatást. Szigorítást tartalmaz azonban a jelen § annyiban is, amennyiben nem fűz mentesítő hatályt az 1941. évi június hó 22. napja előtt való kilépéshez és az azt követően tanusított antifasiszta magatartáshoz. Az ugyanis, aki fasisztapártba lépett, vagy a Nemzeti Egység Pártjának, illetőleg a Magyar Élet Pártjának programmjával országos képviselői jelöltséget vállalt, végül az, aki a fasiszta sajtó szolgálatában kiemelkedő helyet töltött be, - még jóhiszeműségét feltételezve is - legalább is súlyos politikai tévedést tanusított és a magyar nép valóságos érdekeinek teljes félreismeréséről tett tanubizonyságot. Semmiféle szempont sem teszi tehát indokolttá, hogy az ilyen személyek a demokratikus magyar köztársaság törvényhozásának tagjai legyenek.
„Az országgyűlés tagja” kifejezés azért vált szükségessé, mert a kizáró okok a felsőház volt tagjaira is értelemszerűen alkalmazandók.
A jelen § (1) bekezdésében felsorolt kizáró okok hatósági megállapítás alapján lévén észlelhetők, az ilyen okból a választók névjegyzékéből kihagyott személyt csak akkor célszerű a felszólamlásra feljogosítani, ha a kizáró ok hiányát okirattal igazolja. Ugyancsak a felszólamlás elintézésének megkönnyítésére irányul a § (3) bekezdése, amely szerint az okiratokat mindig mellékelni kell a felszólamláshoz. Megjegyzendő, hogy a § nem közokratról hanem általában okiratról szól, igazolásul tehát magánokiratok, például magánszemélyek írásbeli nyilatkozatai is szolgálhatnak.
A jelen § (1)-(4) bekezdései mérsékelt számú írásbeli ajánlást kívánnak azoktól a pártoktól, amelyeknek a választáson való részvételi joga az 1945:VIII. törvénycikk alapján elsőízben megtartott választások alkalmával, annakidején még nem állapítottatott meg. A (3) bekezdés megszabja az ajánlások számát, az ajánló személy minősítését, valamint az ajánlások külső kellékeit, a (4) bekezdés pedig az ajánlások felülvizsgálásáról és a szükséges póthatáridő engedélyezéséről szól.
Az 1945:VIII. tc. 20. §-ának (2) bekezdése az egyes választókerületekben állítható jelöltek legmagasabb számát tartalmazta. Minthogy a jelen javaslat 3. §-ának (2) bekezdése az egy képviselői megbizatáshoz szükséges szavazatok számát tizenkétezerről tizennégyezerre emelte fel, szükségessé vált az egyes választókerületekben jelölhető személyek legmagasabb számának megfelelő arányban való csökkentése. Ez történt meg a jelen § (6) bekezdésében.
Ez a § az 1945:VIII. törvénycikknek egy hézagát tölti ki, amikor a pártok által benyújtott lajstromok megvizsgálása tárgyában követendő eljárást szabályozza. E rendelkezések lényege az, hogy a benyújtott lajstromokat a választási bizottság - tehát nem annak elnöke - megvizsgálja abból a szempontból, vajjon azok a törvényes követelményeknek megfelelnek-e. Ha az egész lajstrom kifogás alá esik a törvényesség szempontjából, a választási bizottság azt visszautasítja; ha azonban csak egyes jelöltek személye esik törvényes kifogás alá, a választási bizottság az illető jelöltet törli, egyébként pedig a lajstromot elfogadja és a törölt jelölt pótlására lehetőséget nyújt. Mindkét esetben a kizárás okát is tartalmazó határozatot a § (1) bekezdésében megszabott időben és módon ki kell függeszteni. A visszautasítás, illetőleg törlés ellen felszólamlásnak van helye, amelyet az Országos Nemzeti Bizottság bírál el.
Ha a közös lajstrommal induló pártok között olyan párt is van, amelynek az 1945:VIII. törvénycikk alapján megtartott választásokon való részvételi jogát az Országos Nemzeti Bizottság annakidején nem állapította meg: az ilyen közös lajstrom egészére - éppen annak közösségéből folyóan - alkalmazni kell az ajánlásokra vonatkozó rendelkezéseket.
Ez a § lehetőséget ad választási szövetség kötésére, közös lajstrom állítása nélkül is.
Az 1945:VIII. tc. 22. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy ugynaaz a személy ugyanannak a pártnak legfeljebb négy választókerületi lajstromán szerepelhet jelöltként. Minthogy semmiféle nyomatékos közérdek nem kívánja ennek a korlátozásnak a fenntartását, az elejtendőnek látszik.
Ez a § az újjáépítés politikai vonaktozásaiban már érdemeket szerzett régebbi pártokat abban a merőben technikai előnyben részesíti, hogy választási szövetségre lépésük esetében a szavazólapon megelőzik a többi pártot.
Számos választójogosult személy hivatásánál fogva a választás időpontjában rendes tartózkodóhelyétől távol van. A vasúti alkalmazottak, egyes postai közegek, föld- és építőmunkások, a munkásüdülőkben és egyéb gyógyintézetekben elhelyezettek stb. ennélfogva elesnének a választójog gyakorlásának lehetőségétől, ami mindenképpen kerülendő. Ezért a 17. § módot ad arra, hogy az ilyen választó megkapja a választói névjegyzéknek személyére vonatkozó kivonaát és annak alapján tartózkodóhelyén gyakorolhassa szavazati jogát. A belügyminiszter által kibocsátandó végrehajtási rendelkezések gondoskodni fognak a szabályozásnak arról a módjáról, amely a visszaélések, nevezetesen a többszöri szavazás lehetőségét kizárja.
Hasonló meggondolás szolgál a jelen § alapjául, amely biztosítnai kívánja a választójog gyakorlásának lehetőségét azok számára is, akik a köztársasági kormány engedélyével nagyobb csoportokban munka teljesítése vagy üdülés céljából ideiglenesen külföldre távoztak. A hazájától távol munkát kifejtő vagy korábban végzett munkájának fáradalmait kipihenő állampolgár számára bizonyára megnyugvással szolgálhat, hogy távolléte ellenére is lehetősége van legfontosabb állampolgári jogának gyakorlására.
Ez a § az 1945:VIII. törvénycikknek a választási eredmény megállapításáról szóló 50. §-át egészíti ki, lehetővé téve az úgynevezett töredékszavazatok országos összeszáítását és a töredékszavazatok pártonkint számított országos összegébe eső képviselői megbizatások megfelelő felosztását. Annak azonban, hogy valamely párt a reá esett töredékszavazatok címén képviselői megbizatáshoz jusson, az a feltétele, hogy valamely választókerületi lajstromon az illető párt legalább egy képviselői megbizatást nyert légyen. Pusztán a töredékszavazatok alapján tehát egy párt sem juthat képviselethez a törvényhozásban, mert a töredékpártok szereplése a parlamentárizmus gyakorlati tapasztalatai szerint nem kedvez az egészséges államélet kialakulásának.
Hasonló szempont alá esik a jelen § (2) bekezdése is, amely az országos lajstrom alapján felosztásra kerülő képviselői megbizatásokban való részesedést kettős feltételhez, nevezetesenlegalább nyolcvanezer érvényes szavazattól és ezenfelül legalább egy választókerületben, legalább egy képviselői megbizatás elnyerésétől teszi függővé.
Amint arra az előbbi §-hoz fűzött indokolásnál már utaltam, nyugodt kormányzást biztosító egészséges parlamentárizmus csak ott fejlődhet ki, ahol töredékpártok nem forgácsolják túlságosan szét a törvényhozó testület egészét. E szempontok mérlegelése alapján és követve a legtöbb külföldi törvényhozás példáját, a jelen § (4) bekezdése úgynevezett prémiumhoz juttatja azokat a politikai pártokat, amelyek az országosan leadottérvényes szavazatok komoly töbségét elérték. Ha ez a többség 60 §-ra rúg, a szövetkezett pártok az országos lajstrom alapján felosztásra kerülő képviselői megbizatások 80%-át nyerik el, ha pedig többségük eléri a 75%-ot, akkor az országos lajstromok alapján kizárólag ők részesednek a képviselői megbizatásokban. Az előbbi esetben a fennmaradó 20% a választásban résztvett valamennyi olyan párt között osztandó fel, amely nyolcvanezer érvényes szavazatot kapott és legalább egy választókerületi képviselői megbizatáshoz jutott.
Az 1945:VIII. tc. 53. §-ának (1) bekezdése értelmében a Választási Bíróság részben változatlan, részben változó tagokból áll: a bírósági tagok száma ugyanis összesen három, a pártok részéről kiküldött tagok száma azonban aszerint alakul, hogy a választásban hány párt vett részt.
Minthogy túlságosan nagyszámú bírói testületek köztudomás szerint kevésbbé alkalmasak hatáskörükbe utalt feladatok elvégzésére: a pártok részéről a Választási Bíróságba kiküldhető tagok számának bizonyos határt kellett szabni. Erről gondoskodik a jelen §, amidőn a Választási Bíróság szervezetét egyebekben érintetlenül hagyva kimondja, hogy a Bíróságba csak azok a pártok külhetnek ki egy-egy tagot, amelyek a választások során leadott szavazatoknak legalább 5%-át elnyerték.
Minthogy a jelen törvény javaslata az 1945:VIII. törvénycikk legtöbb rendelkezését érintetlenül hagyja, azok továbbra is hatályban maradnak, de a jelen javaslat 2. §-ának (2) bekezdésében foglalt fontos változásnak megfelelően az 1945:VIII. törvénycikk rendszerében nemzetgyűlés helyett a jövőben országgyűlést kell érteni. Ezt mondja ki a jelen § első mondata.
Az 1945:VIII. törvénycikk alapján megalakult nemzetgyűlés büntetőjogi védelméről stb. számos jogszabály intézkedik részben közvetlenül, részben közvetett utalások útján. Ha a nemzetgyűlés helyébe az országgyűlés intézménye lép, akkor mindazok a jogszabályok, amelyek az 1945:VIII. törvénycikk alapján megválasztott nemzetgyűlésre vonatkoznak, új tárgyat nyernek. Ez a tárgy az országgyűlés lesz. A jogszabályok rendszerében azonban az országgyűlés csak akkor válthatja fel a nemzetgyűlést, ha az mint valósággal létrejött intézmény már létezik. Erre való tekintettel modnja ki a jelen § második bekezdése, hogy ahol az 1945:VIII. törvénycikktől különböző jogszabály nemzetgyűlésről rendelkezik, ott a jelen törvény alapján megválasztott országgyűlés első összeülése után kell országgyűlést érteni.
E § az 1945:VIII. tc. 2. §-a (1) bekezdésének hatályon kívül helyezésével van összefüggésben.
