Azok a kapcsolatok, amelyek a magyarság és a vele szomszédos délszláv népek között a történelem elmúlt századai során a közös dunai sors együtt átélt viszontagságai folytán kialakultak, s amelyek mind a magyar nép, mind a délszláv népek tudatában mély gyökeret vertek, erőteljes és állandóan megújuló támasztékot találtak azokban a kötelékekben, amelyek e népek sajátos művelődési életét, népi kultúrájukat számtalan finom szállal át-meg-átszőve, e népek szellemi, lelki rokonságának élő, közvetlen, szilárd bizonyítékai.
A magyar-délszláv művelődési kapcsolatok egyik legjellemzőbb jegye a kölcsönösség: a magyarság a maga szellemi kincseivel gyakran és mélyen hatott a délszláv szomszédnépek kulturális életére, viszont a délszláv népek alkotó zsenije is számtalanszor megtermékenyítette a magyar néplelket. Különösen gazdag ez a kölcsönös ráhatás a két nép szorosabban vett népi kultúrájában. Akár a népköltészet, akár a népi zene, akár a népi képzőművészet vagy művészkedés területeit járjuk be, rengeteg rokonvonást fedezhet fel a kutató szem, mint ahogy számos rokonvonás jellemzi a magyarság és a délszláv népek általános lelki alkatát is.
Csak sajnálni lehet, hogy ez a két nép, amelyet a múltnak és helyesen felfogott érdekeinek annyi szála fűzött egymáshoz, az első világháborút követő években idegen érdekek által emelt válaszfalakkal elszigetelődött egymástól úgy, hogy a két ország kapcsolatai intézményes szabályozást és alátámasztást még az őket annyira egymáshoz közelhozó kultúra síkján sem nyertek. Emlékezetes, hogy a második világháborúban ugyancsak idegen érdekek újra szembeállították egymással a két országot, amelynek népei pedig egymás iránt gyűlölködést nem éreztek, mert lelkül mélyén élt egymásrautaltságuk és érdekközösségük tudata.
Ez a népi tudat nyilatkozott meg akkor, amikor a második világháború befejezését követő időkben a demokratikus megújhodás jegyében magyar és délszláv részről egyaránt spontán megnyilatkozások történtek a két országnak egymáshoz közelebbhozása, egymás jobb megismerése és megértése irányában. Magyarországon hamarosan megmozdult a társadalom és a magyar-jugoszláv társaság keretében fogta össze azokat a társadalmi elemeket, amelyek a két ország közeledését elsősorban kulturális és társadalmi téren kívánták munkálni. Ennek a megmozdulásnak jugoszláv részről is kedvező visszhangja támadt: a magyar és jugoszláv szellemi élet, az irodalom és művészet képviselői egymás után látogattak el egymás földjére s vitték el népeik baráti üzenetét a szellem, a művészet szívhez szóló szavával. Messzemenő intézkedések történtek mindkét országban annak az érdekében is, hogy a magyarországi délszláv és a jugoszláviai magyar lakosság gyermekeinek anyanyelvi iskolai oktatása biztosíttassék.
Abban a bizakodó és rokonszenves légkörben, amely a két ország között a közös felszabadulást követő idők során fokról-fokra kialakult, önként vetődött fel annak a szükségessége, hogy a magyar-jugoszláv szellemi és általában kulturális kapcsolatok intézményesen szabályoztassanak egy olyan egyezmény formájában, amely e kapcsoltok rendszeres ápolását és kimélyítését s ezáltal a magyar és délszláv népek kölcsönös megértését és egymás iránti rokonszenvét van hivatva szolgálni. A jugoszláv kormány részéről felvetett ezirányú gondolat a magyar kormánynál a legkészségesebb fogadtatásra talált, úgyhogy a magyar minisztertanács 1946 május 29-én tartott ülésében hozzájárult ahhoz, hogy a magyar-jugoszláv kulturális kapcsolatok szabályozásának céljából kidolgozott egyezménytervezet alapján a jugoszláv kormánnyal a tárgyalások megkezdessenek.
A két kormány közötti tárgyalások nagyrészt diplomáciai úton, részben közvetlen megbeszélések során folytatódtak, míg végre testet öltött az egyezménynek az a szövege, amely a magyar kormányküldöttség 1947. évi október havában tett belgrádi hivatalos látogatása során aláíratott Molnár Erik magyar külügyminiszter és Stilinovic Marijan, a jugoszláv kulturális és művészeti bizottság elnöke által.
A jelen törvényjavaslat tárgyát alkotó Egyezmény bevezetőjében kitűzi az Egyezmény alapvető célját: a magyar nép és a jugoszláv nép baráti viszonyának szorosabbá tétele, egymás kölcsönös megismerése és művelődési kapcsolataik fejlesztése és kiterjesztése útján.
Az ekként kitűzött célok és feladatok gyakorlati megvalósítása érdekében az Egyezmény magyar-jugoszláv Vegyesbizottság megalakítását határozza el. Ez a bizottság, amely a 6 szakaszból álló keret-egyezmény végrehajtásának voltaképpeni szerve, az illetékes kormányhatóságok képviselőin kívül, - a demokratikus szellemnek és berendezkedésnek megfelelően - a szakszervezetek, az ifjúság szervezetének kiküldötteit is magában foglalja. A nemzetiségi egyenjogúság elvének gyakorlati érvényesülése szempontjából pedig ugyancsak jelentős tény az, hogy a bizottságban a magyarországi jugoszláv és a jugoszláviai magyar lakosság képviselői is helyet foglalnak.
A Vegyesbizottság az egyezmény gyakorlati végrehajtását a két kormány elé terjesztendő javaslatok kidolgozásával munkálja. E javaslatok a két kormány jóváhagyása után nyernek gyakorlati végrehajtást.
A két nép kölcsönös megismerését van hivatva erőteljesen előmozdítani az, hogy a két kormány a másik nép életének és kultúrájának beható tanulmányozására hivatott tudományos intézetet állít fel a maga államterületén. Bár e szempontból a magyar közoktatásügyi kormányzat célravezetőbbnek és hatékonyabbnak tartotta volna, ha Jugoszláviában a magyar, Magyarországon pedig a jugoszláv kormány létesít ilyen tudományos intézetet - tekintettel arra, hogy jugoszláv részről az ilyen rendszerű intézetek felállításának terve elvi ellenzésre talált, s ilyen intézet létesítéséhez a jugoszláv kormány egyetlen más külföldi állammal való viszonylatában sem járult hozzá - magyar részről helyt adva a jugoszláv elvi álláspontnak, elfogadták a jugoszláv megoldási formát, amely, bár kevésbbé intenzív módon, de szintén előmozdíthatja a két kultúra kölcsönös megismerését és feltárását s az eddigi helyzettel szemben mindenesetre örvendetes előbbrehaladást jelent.
Az egyezmény keretében, a Vegyesbizottság közreműködésével megvalósítandó feladatkör igen tágkörű és változatos, a kulturális élet minden jelentősebb területére kiterjedő: egyetemi tanszékek és lektorátusok létesítése, kutatók, oktatók, egyetemi hallgatók cseréje, ösztöndíjak létesítése, a két ország fiainak egymás iskoláin való tanulásának elősegítése, diplomák és bizonyítványok kölcsönös elismerésének szabályozása, a tudományos és kutatóintézeteknek egymás polgárai által való igénybevételének megkönnyítése, kiadványcserék, irodalmi és tudományos művek kölcsönös fordításának és kiadásának elősegítése, együttműködés a művészeti kiállítások, előadások, filmek, rádióelőadások kölcsönös megrendezésében. Biztosítja az egyezmény a sport és idegenforgalom terén való együttműködés lehetőségeit is.
Figyelemreméltó az egyezménynek az a pontja, amely a magyarországi jugoszláv és a jugoszláviai magyar nemzeti kisebbség kulturális tevékenységének kölcsönös elősegítését is a Vegyesbizottság által kimunkálandó feladattá teszi.
Az egyezmény tehát messzemenő részletességgel intézkedik a két ország közöti kulturális kapcsolatok ápolásának és rendszeres fejlesztésének útjai és módozatai iránt, s minden remény megvan arra, hogy tartós és termékeny alapot nyújt ahhoz a nemescélú munkához, melyet szolgálni hivatva van: a magyar és jugoszláv népek baráti közeledéséhez és őszinte együttműködéséhez a demokratikus haladás, a lelkek békéje és az igaz emberség jegyében s ezzel új korszakot nyit a két ország viszonyának történetében is.
