1948. évi LIV. törvénycikk

a büntetőítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló 1940:XXXVII. törvénycikkben foglalt kedvezmények kiterjesztéséről * 

1. § (1) A büntető ítélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények korlátozásáról és megszüntetéséről szóló 1940: XXXVII. tc. (a következőkben: T.) 1. §-a első bekezdésének 1. pontja akként módosíttatik, hogy azok alól a hátrányos jogkövetkezmények alól, amelyeket a büntetőtörvényeken kívül fennálló jogszabályok a büntető ítélethez (elítéléshez) fűznek, az elítélt fiatal korban elkövetett katonai bűntett esetében is mentesül.

(2) A T. 1. §-ának harmadik bekezdése hatályát veszti.

2. § A T. 3. §-a azzal a rendelkezéssel egészíttetik ki, hogy háborús vagy népellenes bűntett, úgyszintén az 1946:VII. törvénycikkben és az azt kiegészítő és módosító jogszabályokban meghatározott bűncselekmény miatt történt elítélés esetében a hátrányos jogkövetkezmények utólagos megszüntetésének csak államfői kegyelem alapján lehet helye.

3. § A T. 4. §-a első bekezdésének 3. pontja hatályát veszti; azt a körülményt, hogy az elítélt törekedett-e tőle telhetően a bűncselekményével okozott sérelem jóvátételére, a mentesítés kedvezményére való érdemesség (T. 4. §-a első bekezdésének 4. pontja) vizsgálatának körében lehet mérlegelni.

4. § A T. 9. §-ának második bekezdése azzal a rendelkezéssel egészíttetik ki, hogy ha a kérelem a rendelkezésre álló adatok alapján teljesíthetőnek látszik, a bíróság a mentesítést - az államügyész (honvédügyész) meghallgatása után - tárgyalás mellőzésével mondja ki.

5. § (1) A T. rendelkezései nem érintik a külállamokkal kötött nemzetközi egyezmények (szerződések, megállapodások) rendelkezéseit, sem a bűncselekmény elkövetéséből vagy az elítélésből származó magánjogi következményeket.

(2) A T. 17. §-a hatályát veszti.

6. § (1) Az államfő kegyelmi elhatározása korlátozásokra való tekintet nélkül megszüntetheti a hátrányos jogkövetkezményeket a jelen törvény 5. §-ában említettek kivételével. Nem mentesítheti azonban azt, aki ellen bűntett vagy szándékos vétség miatt bírói eljárás van folyamatban.

(2) A T. 18. §-a hatályát veszti.

7. § (1) Az Országos Bűnügyi Nyilvántartó Hivatal az olyan büntetésről, amelyhez a T. 1. §-ának a jelen törvény 1. §-a által módosított rendelkezései értelmében hátrányos jogkövetkezmények nem fűződnek, vagy amelynek hátrányos jogkövetkezményei a T. 2. §-a, 3. §-ának a jelen törvény 2. §-ával módosított rendelkezései vagy a jelen törvény 6. §-a értelmében megszüntek, csak a következő esetekben adhat értesítést:

1. az illető személy ellen indított bűnvádi eljárásban, a bíróság vagy az ügyészség megkeresésére,

2. katonai vonatkozású ügyekben, a honvédelmi miniszter felhívására,

3. a T. által nem érintett jogkövetkezmények (a jelen törvény 5. §-a) tárgyában, az illetékes miniszter felhívására.

(2) Az (1) bekezdés alá tartozó esetekben az értesítésben meg kell jegyezni, hogy a nyilvántartás adatai szerint az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól az elítélt a T., illetőleg a jelen törvény melyik rendelkezése értelmében mentesült. Az eljárás tekintetében a szükséges részletes szabályokat - a belügyminiszterrel egyetértve - az igazságügyminiszter rendelettel állapítja meg.

8. § (1) A jelen törvény kihirdetésének napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépése előtt meghozott büntető ítéletek (büntetőparancsok) tekintetében is alkalmazni kell.

(2) A jelen törvény 5. §-a a hatálybalépése előtt már elnyert mentesítésekre is irányadó; ehhez képest a T. 17. §-ának 1-4. pontjaiban foglalt korlátozó rendelkezések az említett mentesítésekre sem nyernek alkalmazást.