1948. évi LVIII. törvénycikk

a Külügyi Akadémia létesítéséről * 

1. § A magyar külügyi igazgatás és a külkapcsolatokkal foglalkozó intézmények számára megfelelő felkészültséggel rendelkező alkalmazottak folyamatos képzése céljából Budapesten Külügyi Akadémiát kell létesíteni.

2. § A Külügyi Akadémia (a továbbiakban: Akadémia) két évfolyamra tagozódik.

3. § Az akadémia felett a felügyeletet a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben a külügyminiszter gyakorolja.

4. § (1) Az Akadémia élén elnök áll, akit az Akadémia tanárai közül egy-egy évi időtartamra a külügyminiszter bíz meg.

(2) Az Akadémia igazgatóját az Akadémia tanárai közül öt évi időtartamra a külügyminiszter nevezi ki. Az igazgató vezeti az Akadémia közigazgatását és irányítja az elnökkel egyetértésben az Akadémia tanulmányi ügyeit. Az igazgató e minőségében a külügyminiszternek tartozik fegyelmi felelősséggel.

5. § Az Akadémia szervezeti szabályzatát, továbbá tanulmányi, fegyelmi és vizsgálati rendjét a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben a külügyminiszter állapítja meg.

6. § (1) Az Akadémia tanszékeinek, tanszemélyzetének és egyéb alkalmazottainak létszámát a pénzügyminiszterrel és a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben a külügyminiszter állapítja meg.

(2) Az Akadémia nyilvános rendes tanárait a külügyminiszter előterjesztésére a Köztársasági Elnök nevezi ki; az Akadémia egyéb alkalmazottainak kinevezése, illetőleg beosztása iránt a külügyminiszter a fennálló szabályok és a kialakult gyakorlat szerint intézkedik.

7. § A jelen törvény végrehajtásával kapcsolatban a volt Magyar Külügyi Intézet hallgatóinak további tanulmányait, valamint ezek során eddigi tanulmányaik esetleges beszámítását a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben a külügyminiszter szabályozza.

8. § Az Akadémia létesítésével és működésével kapcsolatos költségeket a külügyi tárca költségvetésében kell előirányozni.

9. § A jelen törvény kihirdetése napján lép hatályba; végrehajtásáról a vallás- és közoktatásügyi miniszterrel egyetértésben a külügyminiszter gondoskodik.