A jogszabály mai napon ( 2020.05.25. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

46/1994. (X. 21.) AB határozat * 

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára irányuló eljárásban meghozta a következő

határozatot.

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 116. § (3) bekezdésének a) és b) pontja alkotmányellenes, ezért azokat e határozat közzétételének napjától megsemmisíti.

A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 103. § (1) bekezdése i) pontja alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy e jogszabályi rendelkezést azokra a hadkötelesekre is alkalmazzák, akik az i) pontban meghatározott művészeti diplomákkal a jogszabályok szerint egyenértékű diplomát szereztek, és művészi hivatásukat gyakorolják.

2. Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 334., 335., 336., 336/A., 336/B., 337. és 338. §-ai; az 1993. évi CX. törvény 1. § (1) bekezdése, és a törvény mellékletének 1. pontja; az 1. § (4) bekezdése; az 57. § (5) és (6) bekezdése; az 58. § (1) bekezdése, a 69. § (1) bekezdése; a 70. § (1) bekezdésének első mondata; a 88. § (2) bekezdés első mondata; a 91. §; a 92. § (1) bekezdése; a 92. § (2) bekezdése; a 100. § (5) bekezdésének C) pontja, valamint E) pontjának c) és d) alpontjai, a 103. § (1) bekezdésének g) pontja; a 103. § (2) bekezdésének első és második mondata; a 103. § (3) bekezdése; a 115-120. §-ok címe; a 115. § (1), (2) és (3) bekezdése; a 116. § (1), (2) és (4) bekezdése; a 117. §; valamint az e törvény végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 55. § (1) bekezdésének f) pontja, 70. §-a, 78. § (2) bekezdése, 93. §-a, 95. § (1) bekezdése második mondata, (3) bekezdése, valamint a 75/1989. (VII. 7.) MT rendelet 14. §-a, továbbá a 2/1976. (VI. 17.) HM rendelet 26. § (1) bekezdése, 26/A. § (1) bekezdése, 26/B. §-a és 26/C. §-a alkotmányellenességének utólagos megállapítására vonatkozó indítványokat elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvény egyes rendelkezései, valamint a 6/1976. (III. 31.) MT rendelet 26. § (1) bekezdése, továbbá 100. §-a alkotmányossági vizsgálatára vonatkozó eljárást megszünteti.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Több indítványozó kérte a honvédelemről szóló 1976. évi I. törvénynek (a továbbiakban: RHvt.) a nem fegyveres katonai, illetve polgári szolgálatra vonatkozó bizonyos szabályai utólagos alkotmányossági vizsgálatát. Az alkotmánybírósági vizsgálat ideje alatt az Országgyűlés elfogadta a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényt (a továbbiakban: Hvt.), amely 1994. január 1-jei hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezte az RHvt.-t.

Az indítványozók által kifogásolt rendelkezések egy részét a Hvt. változatlan tartalommal átvette az RHvt.-ből. Ezekre a rendelkezésekre nézve az Alkotmánybíróság folytatta az alkotmányossági vizsgálatot. A rendelkezések egy része megváltozott tartalommal került át a Hvt.-be. Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság nyilatkozattételre szólította fel az indítványozókat, hogy indítványaikat az új törvény tekintetében is fenntartják-e, ha igen, milyen tartalommal. Az Alkotmánybíróság a fenntartott indítványok tekintetében - az indítványok megváltozott tartalmának megfelelően - folytatta az eljárást.

Ugyancsak elvégezte az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a Hvt. néhány új rendelkezése, illetve az annak végrehajtásáról szóló 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) egyes kifogásolt rendelkezései vonatkozásában.

Az indítványozók által visszavont, illetve meg nem újított indítványokat illetően az Alkotmánybíróság megszüntette az eljárást. Ugyanígy járt el az Alkotmánybíróság az RHvt. azon támadott rendelkezései esetében, amelyeket a Hvt. változtatott tartalommal sem vett át, valamint a 6/1976. (III. 31.) MT rendelet 100. §-ának a tartalékos hadkötelesek illetményére vonatkozó, de a Vhr. által hatályon kívül helyezett rendelkezésével.

Az indítványozók egyike kifogásolta a 75/1989. (VII. 7.) MT rendelet 14. §-ának a polgári szolgáltatások illetményére vonatkozó rendelkezését. Tekintettel arra, hogy ennek a rendelkezésnek a hatályát a Hvt. nem érintette, ebben a vonatkozásában az alkotmányossági vizsgálat folytatásának nem volt akadálya.

Az indítványozók egyike külön indítványban kérte a Büntető Törvénykönyv (a továbbiakban: Btk.) XIX. fejezete egyes bűncselekményeinek (334-338. §-ok) alkotmányossági vizsgálatát. Az Alkotmánybíróság a honvédelmi kötelezettségek elleni, ezen bűncselekmények alkotmányossági felülvizsgálatát a honvédelmi kötelezettségekre vonatkozó indítványokkal egy eljárásban bírálta el.

II.

1. Indítvány érkezett a Hvt. 1. § (1) bekezdésének második mondatának alkotmányossági felülvizsgálatára. A kifogásolt rendelkezés szerint: „Az ország honvédelmi képességének fenntartásában a Magyar Köztársaság alapvetően a saját erejére: nemzetgazdaságának erőforrásaira, fegyveres erőinek felkészültségére és elszántságára, illetőleg a polgároknak a haza védelme iránti hazafias elkötelezettségére és áldozatkészségére épít.”

Az indítványozó kifogásolja a katonai szolgálatot teljesítők esküjének az élet feláldozására vonatkozó szövegrészét is. (Hvt. melléklete 1. pont második mondat: „A Magyar Köztársaság érdekeit, állampolgárainak jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával, életem árán is megvédem.”)

Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezések azzal, hogy a honvédelmi képesség fenntartása érdekében elszántságot, elkötelezettséget és áldozatkészséget, végső esetben az élet feláldozását is megkövetelik a polgártól, sértik az Alkotmány 8. § (1) és (4) bekezdését, 54. § (1) bekezdését, 60. § (1) és (2) bekezdését, valamint a 70/H. § (2) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság a Hvt. 1. § (1) bekezdése második mondatának, illetve a törvény mellékletében szereplő eskü szövege második mondatának elszántságot, elkötelezettséget és áldozatkészséget, végső esetben az élet feláldozását is megkövetelő rendelkezéseivel kapcsolatos indítványokat megalapozatlannak találta és ezért elutasította.

Az Alkotmánybíróság a 23/1990. (X. 31.) AB határozatban úgy foglalt állást, hogy a halálbüntetés az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütközik, hiszen a lényeges tartalmat nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította az élettől és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességét, és megsemmisítette ezeket. (ABH 1990, 88, 92.) A terhességmegszakítás alkotmányosságát vizsgáló 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az élethez és az emberi méltósághoz való jog egységét és feltétlenségét fejtette ki. (ABH 1991, 297, 308. kk.) E határozatok értelmében az állam nem rendelkezhet az emberi élet elvételéről. Csupán olyan esetekről lehet alkotmányosan szó, amikor a jog eltűri az emberi életek közötti választást, és ennek megfelelően nem bünteti az emberi élet kioltását. (ABH 1991, 315.)

Amikor az állam a honvédelmi kötelezettség keretében végső esetben élete feláldozását is megköveteli a fegyveres szolgálatot végző katonától, nem az élettől és az emberi méltóságtól való állam általi, bizonyosan bekövetkező megfosztásról van szó. Az eskü szövegében az élet feláldozásának kockázatát vállalja a katona. A hadsereg alkotmányos felhasználása esetén erre csakis idegen hatalom fegyveres támadása esetén (Hvt. 2. §), illetve az Alkotmány 40/B. § (2) bekezdésében meghatározott fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett erőszakos cselekmények elhárításában való közreműködés során kerülhet sor. Mindezek olyan szituációk, amelyekben a katona élete értelemszerűen veszélyben van, s amelyben a jog eltűri, hogy a katona a támadók életét kioltsa.

A fegyveres harcban életét kockáztató katona alkotmányos kötelezettség (Alkotmány 70/H. §) teljesítése során kerül a fenti helyzetbe. Az Alkotmány azonban lehetővé teszi, hogy azok, akik az emberi élet sérthetetlenségét felfüggesztő rendkívüli helyzetben való részvételt nem tudják összeegyeztetni lelkiismeretükkel, ne teljesítsenek fegyveres katonai szolgálatot. Ők a kifogásolt esküt sem tehetik le.

A fentiek alapján a katonai eskü szövege nem ütközik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe.

2. Ugyancsak az Alkotmány 8. § (1) és (4) bekezdése, illetve az 54. § (1) bekezdése, a 60. § (1) és (2) bekezdése, továbbá az 55. § (1) bekezdése, az 56. §, az 58. §, a 61. § (1) bekezdés, valamint a 70/A. § (1) és (2) bekezdés alapján tartja alkotmánysértőnek az indítványozó a Hvt. 1. § (4) bekezdését, mely szerint: „A fegyveres erők tagjait általában megilletik mindazok az emberi és szabadságjogok, amelyek más állampolgárokat megilletnek. E jogok csak a katonai szolgálat sajátosságai által feltétlenül megkövetelt mértékben korlátozhatók, ha a korlátozás elkerülhetetlenül és kényszerítő okból szükséges.”

Az indítványozó álláspontja szerint az emberi és szabadságjogok gyakorlásának korlátozása - a büntető jellegű intézkedésektől eltekintve - csak önkéntes, személyes hozzájárulás esetén elképzelhető.

Az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak, ezért elutasította. A fegyveres erők tagjaira a törvény kifogásolt rendelkezésében megfogalmazott alapjog-korlátozás feltételei (elkerülhetetlenség és arányosság) megfelelnek azoknak a feltételeknek, amelyek alapján az Alkotmánybíróság kialakított joggyakorlata alapján alapjog-korlátozást alkotmányosnak lehet tekinteni.

3. Indítvány kifogásolta a Hvt. 57. §-ának (5) és (6) bekezdését. Ezek a katonák alapvető jogainak következő korlátozását tartalmazzák: „(5) A katona nem csatlakozhat olyan szervezethez, amelynek szerveződési célja, tevékenysége a fegyveres erők törvényben meghatározott feladataival ellentétes.” „(6) A fegyveres erők törvényben meghatározott feladataival ellentétes célú szervezethez tartozó sor-, tartalékos és póttartalékos katona a katonai szolgálat időtartamára köteles a tagsági viszonyát felfüggeszteni, és az azzal összefüggő tevékenységet mellőzni.”

Az indítványozó szerint ellentétes az Alkotmány 61. § (1) bekezdésével, a 63. § (1) bekezdésével, továbbá a 70/A. § (1) és (2) bekezdésével az, hogy a törvény korlátozza a katonák egyesülési szabadságát szabadidejükben.

A kifogásolt rendelkezések a katonákat korlátozzák az Alkotmány 63. §-a által biztosított egyesülési joguk gyakorlásában, azzal, hogy tiltják olyan szervezetekhez való csatlakozásukat, illetve azokban végzett tevékenységüket, amelyek szerveződési célja, tevékenysége a fegyveres erők törvényben meghatározott feladataival ellentétes.

Az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének az egyesülési jognak a fegyveres erőkön belüli korlátozásával kapcsolatos értelmezéséről már rendelkezett az Alkotmánybíróság az 51/1991. (X. 19.) AB határozatban. Eszerint a fegyveres erők szolgálati szabályzatának az a rendelkezése, amely „politikai vagy egyéb célú társadalmi szervezet” alakításának kivételt sem engedő, teljes tilalmát jelenti, olyan mérvű korlátozás, amelynek elkerülhetetlen volta, és az elérni kívánt céllal való arányossága nem igazolható, és ezért az alapvető jog lényeges tartalmát sérti. (ABH 1991, 258, 261-262.)

A Hvt. 57. § (5) és (6) bekezdésében foglalt rendelkezések már nem általában korlátozzák a katonák egyesülési jogát, hanem csupán a fegyveres erők törvényben meghatározott feladataival ellentétes célra létesült szervezetekben való tevékenységet tiltják a szolgálat ideje alatt. Az Alkotmány 63. §-a az egyesülési jogot kifejezetten a törvény által nem tiltott célok keretében biztosítja. A Hvt. korlátozó szabálya az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdésében és 70/H. §-ában megjelölt kötelesség - a haza katonai védelme - végrehajtásához szükséges. A hadsereg működőképessége megköveteli, hogy tagjai a fegyveres erők törvényes feladataival ellentétes szervezetben szolgálatuk alatt ne vegyenek részt. A korlátozás az elérni kívánt céllal arányos is: míg értelemszerűen tiltja a katonáknak az ilyen szervezetekhez való csatlakozást, a szervezetek tagjaitól csak a tagsági viszony felfüggesztését és az azzal összefüggő tevékenység mellőzését követeli meg a szolgálat idejére. Az alapjog korlátozása tehát adott tevékenységhez kötött, s hasonló ahhoz, ahogy népi ülnök sem folytathat politikai tevékenységet megbízatása időtartama alatt. (ABH 1992, 253.)

Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a fegyveres erőknek a Hvt. 22. § (1) bekezdésében meghatározott feladataival ellentétes célú szervezetek nem szükségképpen olyanok, amelyek az Alkotmányba vagy az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény 2. §-ába ütköznének, és törvényesen nem lennének létrehozhatók. Ezért annak eldöntésére, hogy a katonának egy adott szervezethez való csatlakozására vagy abban végzett tevékenységére jogszerűen alkalmazzák-e a Hvt. tilalmát, az Alkotmány 70/K. §-a alapján bírói utat kell biztosítani.

4. Az indítványozók egyike kifogásolta a Hvt. 69. § (1) bekezdését, mely szerint: „Az állampolgárok a haza védelme érdekében általános honvédelmi kötelezettségként, személyes honvédelmi kötelezettséget és vagyoni szolgáltatást kötelesek teljesíteni.” Ezzel egyidejűleg az indítványozó kérte felülvizsgálni a Hvt. 92. § (1) bekezdését is, mely szerint: „A szolgálati kötelezettség keretében a hadköteles fegyveres vagy fegyver nélküli katonai, illetőleg polgári szolgálatot teljesít.”

Az indítványozó szerint a polgári szolgálat a hadkötelesek egyfajta kényszerű foglalkoztatását jelenti, amely ugyanakkor megítélése szerint nincs okozati összefüggésben az általános honvédelmi kötelezettséggel. Az indítvány szerint az RHvt. azon rendelkezései, amelyek a polgári szolgálat intézményét szabályozták [23. §, 24. § (3) b) pont, 26/A. § (1)-(3) bekezdések] ellentétesek az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének a munka és a foglalkozás szabad megválasztását garantáló rendelkezésével.

Tekintettel arra, hogy a polgári szolgálat intézményét - mint az általános honvédelmi kötelezettség körébe tartozó szolgálati kötelezettség teljesítésének egyik alternatíváját - a Hvt. 92. § (1) bekezdése is fenntartja, az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot ez utóbbi rendelkezés tekintetében folytatta le.

Az indítványozó szerint az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt általános honvédelmi kötelezettségből a vagyoni szolgáltatás kötelezettségét nem lehet levezetni.

Ugyancsak az Alkotmány 70/H. §-ának az általános honvédelmi kötelezettségre vonatkozó előírása alapján kifogásolta az indítványozó a Hvt. 70. § (1) bekezdése első mondatában, valamint a 92. § (1) bekezdésében az általános hadkötelezettségre történő utalásokat. Felfogása szerint a hadkötelezettségnek az Alkotmányban nem szereplő fogalmából nem lehet levezetni sem a fegyver nélküli, sem a polgári szolgálat alkotmányos intézményét.

a) Az Alkotmánybíróság a fegyver nélküli katonai szolgálatnak és a polgári szolgálatnak - mint az általános honvédelmi kötelezettség körébe tartozó szolgálati kötelezettség teljesítése módjainak - a Hvt. 92. § (1) bekezdése általi lehetővé tétele tekintetében az indítványt nem találta megalapozottnak.

A polgári szolgálat kifogásolt jogintézményét nemcsak a Hvt. tartalmazza, hanem az alkotmányos rangra is emelkedett, az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésének következő rendelkezésével: „Az állampolgárok az általános honvédelmi kötelezettség alapján fegyveres vagy fegyver nélküli katonai szolgálatot, illetőleg törvényben meghatározott feltételek szerint polgári szolgálatot teljesítenek.” Vagyis az indítványozó tartalmilag egy alkotmányos rendelkezés alkotmányellenességét állítja.

Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül, és nem semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem. Ha valamely rendelkezés az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával az Alkotmány részévé vált, fogalmilag sem lehet annak alkotmányellenességét megállapítani. [23/1994. (IV. 29.) AB határozat, ABK 1994. április, 179.] Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

A támadott rendelkezés továbbá nem áll az Alkotmány más rendelkezésével sem olyan látszólagos ellentétben, hogy annak feloldására az Alkotmánybíróságnak alkotmányértelmezést kellene végeznie. Az indítvánnyal ellentétben a kifogásolt rendelkezés nem sérti az Alkotmánynak a munka szabad megválasztásának alapjogát megfogalmazó 70/B. § (1) bekezdését. Az Alkotmányban meghatározott jogok és kötelezettségek értelemszerűen egymásra tekintettel és egymást korlátozva érvényesülnek. Így például a tulajdonhoz való jog és a közteherviselési kötelezettség egymást kölcsönösen korlátozza; hasonló a helyzet a munka szabad megválasztásához való jog és az Alkotmányban előírt honvédelmi szolgálati kötelezettség között. Az utóbbinak mindegyik alkotmányos formája - nemcsak a kifogásolt polgári szolgálat, hanem a fegyveres és a fegyver nélküli katonai szolgálat is - értelemszerűen korlátozza a foglalkozás szabad megválasztását. Alkotmányossági kérdés atekintetben merülhet fel, hogy az alkotmányi rendelkezéseket végrehajtó törvények valóban olyan mértékben korlátozzák-e az egyik alapjogot, amilyet egy másik alapjog vagy kötelezettség érvényesülése megkíván. Az indítvány azonban nem ilyen kérdést vet fel, hanem a polgári szolgálat létét támadja az Alkotmány 70/B. §-ára hivatkozva. Ezt az indítványt a fentiek alapján az Alkotmánybíróság elutasította.

b) Az indítványozónak az az álláspontja, hogy a Hvt. 69. § (1) bekezdésében szereplő vagyoni szolgáltatási kötelezettség, illetve a 70. § (1) bekezdésében foglalt hadkötelezettség azért ellentétes az Alkotmány 70/H. §-ával, mert „nem vezethető le belőle”, nem megalapozott. Az a körülmény, hogy az Alkotmány a honvédelmi kötelezettség egyes részkötelezettségeit nem nevesíti, nem teszi azokat alkotmányellenessé. A törvényhozó kötelessége, hogy az Alkotmányt végrehajtva a részletszabályokat meghozza. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a vagyoni szolgáltatásokat a közteherviselés kötelezettségét kimondó 70/I. § is megalapozza. A Hvt. VI. fejezetében szabályozott „honvédelmi kötelezettségek rendszerével” szemben az indítvány tartalmi kifogást nem hozott fel. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban is elutasította.

5. Az indítványozó a Hvt. 70. § (1) bekezdésének első mondatát („Az általános hadkötelezettség alapján minden magyar állampolgárságú, és a Magyar Köztársaság területén élő férfi hadköteles.”) azon az alapon is kifogásolta, hogy ezzel a törvényhozó - az Alkotmány 70/H. §-ával ellentétesen - nem magyar állampolgárságú személyekre is kiterjesztette a hadkötelezettséget.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy téves az indítványozónak az az értelmezése, miszerint a kifogásolt rendelkezés a nem magyar állampolgárok hadkötelezettségét írja elő. A törvényi megfogalmazásban a magyar állampolgárság, és a Magyar Köztársaság területén élés az általános hadkötelezettség konjunktív feltételei, tehát nem magyar állampolgárt a Hvt. alapján nem terhelhet hadkötelezettség. Ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványt elutasította.

6. Több indítványozó is kifogásolta az RHvt. 30. §-ának, valamint a végrehajtásáról rendelkező 6/1976. (III. 31.) MT rendelet 26. § (1) bekezdésének, továbbá a 2/1976. (VI. 16.) HM rendelet 26. § (1) bekezdésének, 26/A. § (1) bekezdésének, 26/B. §-ának, 26/C. §-ának a nők hadkötelezettségére vonatkozó rendelkezéseit.

Az indítványozók egyike az Alkotmány 66. §-ának a férfiak és nők egyenjogúságára vonatkozó rendelkezése sérelmeként értékelte az RHvt. 30. §-át, mely a nők hadkötelezettségét csak meghatározott szakképzettségű és foglalkozású nőkre, és csak a 18. évük betöltésétől a 45. évük betöltéséig írta elő. (A nőknek ez a korlátozott hadkötelezettsége magában foglalta a nyilvántartásba vételhez szükséges megjelenési és bejelentési kötelezettséget, valamint háború idején a katonai szolgálati kötelezettséget is, de csak meghatározott szakszolgálatok körében. Ugyanakkor a törvény megtiltotta a nők fegyveres szolgálatra kötelezését a hadkötelezettség alapján.)

Az indítványozó álláspontja szerint a nők hadkötelezettségének ez, a férfiakéhoz képest korlátozottabb volta ellentétes volt az RHvt. 23. §-ában megfogalmazott általános hadkötelezettséggel is.

A Hvt. 70. §-ának (1) bekezdése a hadkötelezettséget a férfiakra korlátozza. Ez a megoldás az indítványozó által kifogásolt egyenlőtlenséget a nemek között nemcsak fenntartotta, hanem fokozta. Ezért az Alkotmánybíróság a hadkötelezettségnek a férfiakra korlátozásának alkotmányosságát vizsgálta.

Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a nők hadkötelezettségének megszüntetése önmagában nem jelenti azt, hogy egy Alkotmányban foglalt állampolgári kötelezettség tekintetében tartalmazna alkotmányellenes, hátrányos megkülönböztetést a törvény. Az Alkotmány 70/H. §-a ugyanis az állampolgárok honvédelmi kötelezettségét írja elő. Nem sérti azonban az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmát, hogy a törvényhozó a honvédelmi kötelezettség körébe tartozó részkötelezettségek meghatározásakor tekintetbe veszi a női nem sajátosságait, valamint azt a történelmileg kialakult hagyományt, amely szerint a hadviselés a férfi nem képviselőinek feladata. Lényegében ezt tette a honvédelmi törvény is, hiszen miközben a hadkötelezettséget a férfiakra korlátozta, nem mentesítette a női nem képviselőit a honvédelmi kötelezettség egyéb elemeinek teljesítése alól.

A nők ilyen pozitív diszkriminációja tehát nem sérti az Alkotmány 66. §-át, az ennek megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

7. Az indítványozó szerint alkotmánysértő a Hvt. 88. § (2) bekezdés első mondata, amely szerint: „A külföldön tartózkodó hadköteles a hadkiegészítési parancsnokság felhívására köteles hazatérni, és a megjelölt helyen és időpontban megjelenni.” Az indítvány értelmében ez a megfellebbezhetetlen döntés ellentétes az Alkotmány 58. § (1) bekezdésével és a 70/K. §-ban foglaltakkal.

Az Alkotmány 58. § (1) bekezdése a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát mondja ki. Ez - az Alkotmányban külön is részletezve - magában foglalja az ország elhagyásához való jogot is. Ebből a jogból az is következik, hogy a külföldön tartózkodót nem lehet hazatérésre kötelezni. A szabadságjogok azonban nem korlátlanul érvényesülnek; az 58. § pedig kifejezetten tartalmazza, hogy az abban foglalt jogok alól törvény kivételt tehet. Ilyen kivételes esetet határoz meg a Hvt. 88. § (2) bekezdése, amely a külföldön tartózkodó hadkötelesek hazatérési kötelezettségéről szól. Ez a jogkorlátozás alkotmányos, mert a honvédelmi kötelezettség teljesítéséhez szükséges. Semmi nem indokolja, hogy a törvény szerint megjelenésre kötelezettek közül mentesüljenek azok, akik külföldön tartózkodnak.

A kifogásolt törvényi szabállyal kapcsolatban az indítványozó által hivatkozott másik alkotmányi rendelkezés, az Alkotmány 70/K. §-a, alapjogsérelmek esetére bírósági hatáskört megállapító szabály. Ez nem jelenti azt, hogy minden, állampolgári kötelesség teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntés elleni kifogás közvetlenül a 70/K. § alapján bíróság előtt érvényesíthető, függetlenül attól, hogy az adott esetre vannak-e külön eljárási rendelkezések, és annak melyek az alkotmányos korlátai. Az Alkotmánybíróság abban a határozatában sem tekintette a bírói felülvizsgálat lehetőségét korlátlannak, amelyben kötelezte a törvényhozót az Alkotmány 50. § (2) bekezdésének végrehajtására, azaz az államigazgatási határozatok törvényessége bírói felülvizsgálatának szabályozására. (ABH 1990, 145, 147.)

A kifogásolt rendelkezés esetében a bírósági felülvizsgálatot az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény 72. § (4) bekezdésének a Hvt. 262. §-a által módosított f) pontja kizárja. A megjelenésre való felhívás a hadkötelezettség teljesítésének része, amelynek eseteit a Hvt. 80-86. §-ai szabályozzák. Ezek olyan esetek (sorozás, orvosi vizsgálat, adategyeztetés, kérelem elbírálása és hasonlók) amelyek tekintetében az esetleg jogilag kifogásolható felhívás nem okoz olyan sérelmet, amely a honvédelmi érdekkel szemben előnyben részesülne; ellenkezőleg, a helyzet tisztázása a kötelezett érdekében is áll. Ezért nem alkotmányellenes a felhívás törvényessége bírói felülvizsgálatának kizárása. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.

8. Az indítványozó kérte felülvizsgálni a Hvt. 91. §-át és a Vhr. ehhez kapcsolódó 70. §-át. Az előbbi értelmében: „Aki a hadkötelezettséggel kapcsolatos, e törvényben foglalt megjelenési kötelezettségének önhibájából nem tesz eleget, azt a hadkiegészítési parancsnok határozatában elrendeltek szerint a rendőrség elővezeti.” A Vhr. szerint: „Az elővezetés elrendeléséről szóló határozatot a hadkiegészítő parancsnok az elővezetésre illetékes rendőri szervnek küldi meg. Sürgős esetben a hadkiegészítő parancsnok az elővezetést szóban is kérheti; ilyenkor az elővezetést elrendelő határozatot az elővezetés napjának végéig a rendőri szervnek megküldi.” Az indítványozó álláspontja szerint ezek a rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 55. § (1) bekezdésének, illetve az 58. § (1) bekezdésének a személyi, illetve a mozgásszabadságot garantáló rendelkezéseivel.

Az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak és azt elutasította. Az indítványozó által hivatkozott mindkét alkotmányos rendelkezés - az 55. § (1) bekezdése és az 58. § (1) bekezdése - megengedi az abban foglalt alapjog törvényi úton történő korlátozását. Erre a korlátozásra azért van szükség, hogy az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt honvédelmi kötelezettség egyik elemének érvényt lehessen szerezni azzal az állampolgárral szemben, aki annak önhibájából nem tesz eleget. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint ez a korlátozás szükséges az alkotmányos kötelezettség érvényesítéséhez, és azzal arányban áll.

9. Az indítványozók egyike az Alkotmány 60. §-ában foglalt lelkiismereti szabadság sérelmét látja abban, hogy a törvényi szabályozás mind a fegyver nélküli katonai, mind pedig a polgári szolgálat teljesítését engedélyhez köti. Az RHvt. 26. § (3), illetve 26/A. § (1) bekezdéseiben foglalt, ezt az engedélyezési rendszert a Hvt. 92. § (2) bekezdése, továbbá a 115-120. §-ai átvették.

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy önmagában abból a tényből, hogy az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése e szolgálati módokat a fegyveres szolgálat mellett szintén az általános honvédelmi kötelezettség teljesítése módozataiként említi, nem következik kényszerítően alanyi jogon történő választhatóságuk. Az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdése a törvényi feltételeket csak a polgári szolgálat vonatkozásában említi. Az Alkotmány történeti értelmezése azonban azt támasztja alá, hogy az alkotmányozó nem kívánt olyan különbséget tenni a fegyver nélküli katonai és a polgári szolgálat között, hogy az előbbi alanyi jogon lenne választható, míg a második engedélyhez kötött. Az indítványozók is mind a két szolgálati kötelezettség engedélyezéstől való függőségét tartják alkotmányellenesnek.

A fegyver nélküli szolgálat és a polgári szolgálat intézménye elismerésének mind hazai, mind nemzetközi történetéből közismert, hogy annak alapja a lelkiismereti szabadság biztosítása, nevezetesen a fegyveres honvédelmi kötelezettséggel való ellentéte feloldása volt. E szolgálatok konkrét kialakításánál egyaránt tekintetbe kell venni a honvédelmi kötelezettséggel terheltek lelkiismereti szabadságát, de ugyanígy az állam kötelességét a hon védelmének biztosítására, amelyhez kellő számú fegyveres szolgálatot teljesítő katona kiképzése szükséges. A védelmi képesség fenntartása a lelkiismereti szabadságot biztosító alkotmányos rend fennmaradásának is feltétele. Figyelembe kell venni továbbá azt, hogy az egyenlő elbánásnak nemcsak a jogok, hanem az állampolgári kötelességek, s így a honvédelmi kötelezettséggel járó terhek tekintetében is érvényesülnie kell. A fegyver nélküli katonai szolgálatot vállalók lelkiismereti konfliktusa sokkal kisebb, mint a csak polgári szolgálatra hajlandóké: hiszen az előbbiek csak a közvetlen, saját kezű fegyverhasználatot érzik lelkiismeretükkel összeegyeztethetetlennek, de a fegyverek használatához való közvetlen segítségnyújtást nem; ezzel szemben a polgári szolgálatot vállalók lelkiismeretével mindenfajta katonai szolgálat összeegyeztethetetlen. Nem indokolható, hogy éppen a súlyosabb lelkiismereti konfliktus kiküszöbölésére szóló megoldás legyen feltételhez kötve. E szempontok mérlegelése és összeegyeztetése alapján - az Alkotmányba a polgári szolgálatra kifejezetten felvett szabályozási fenntartás nélkül is - alkotmányos lenne, illetve a fegyver nélküli szolgálat vonatkozásában alkotmányos a honvédelmet elsősorban megvalósító és főszabályként kötelező fegyveres katonai szolgálattól eltérő módok választásának feltételhez kötése. Ez a feltétel az - értelemszerűen a fegyveres katonai szolgálat teljesítésével szembenálló - „lelkiismereti ok” [Hvt. 92. § (2) bekezdés; 116. § (2) bekezdés]; amely az intézmény bevezetésének okával és alkotmányos indokával összhangban van.

Ezért az Alkotmánybíróság a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezési rendszere alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.

10. Az indítványozók egyike azt is kifogásolta, hogy a fegyver nélküli katonai, illetve polgári honvédelmi szolgálat kizárólag lelkiismereti okból engedélyezhető [RHvt. 26. § (3) és 26/A. § (1) bekezdés], illetve az engedély kiadása megtagadható, ha a kérelmet nem lelkiismereti okra hivatkozva terjesztették elő [RHvt. 26/B. § (4) bekezdés a) pont]. Az előbbi rendelkezést lényegében megismétli a Hvt. 92. § (2) bekezdése, míg az utóbbi abban a változott formában került a Hvt. 116. § (2) bekezdésének első mondatába, hogy az engedély iránti kérelmet el kell utasítani, ha a körülményekből a lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalansága megállapítható.

Az indítványozó szerint e rendelkezések azért alkotmánysértőek, mert a lelkiismeret törvényi meghatározása hiányában a vallási, etikai, morális, filozófiai, ideológiai, politikai vagy egyéb indokok alapján előterjesztett kérelmek automatikusan elutasításban részesülnek.

A fegyver nélküli katonai, illetve polgári honvédelmi szolgálat kizárólag lelkiismereti ok alapján történő kérvényezésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy bár a Hvt. valóban nem tartalmazza a lelkiismeret legális definícióját, ugyanakkor ennek tartalma tekintetében a jogalkalmazást eligazíthatja az Alkotmánybíróság eddigi joggyakorlata. Az abortuszról szóló 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság a lelkiismereti szabadságot a személyiség integritásához való jogként értelmezte: „...az állam senkit nem kényszeríthet olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiséget meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem az is, hogy lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az alternatív magatartást.” (ABH 1991, 297, 313.)

A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény alkotmányossági felülvizsgálata kapcsán született 4/1993. (II. 12.) AB határozatban az Alkotmánybíróság továbbfűzte ezt a gondolatot, mondván: „A lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele.” (ABH 1993, 48, 51.)

A lelkiismeret fogalmának ez az értelmezése lehetővé teszi, hogy a hadköteles minden olyan indokra hivatkozhasson fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat kérelmezésekor, amely összefüggésbe hozható a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződéssel, legyen az vallási, erkölcsi vagy egyéb természetű. A törvényben foglalt lelkiismereti ok tehát - amely maga is egy alkotmányos alapjog érvényesítésére utal - kellően tág kategória lévén, az ennek szűk voltát kifogásoló, a Hvt. 92. § (2) bekezdésének, illetve 116. § (2) bekezdés alkotmányellenességét állító indítványok megalapozatlanok, így azokat az Alkotmánybíróság elutasította.

11. Indítvány érkezett a Hvt. 100. § (5) bekezdésének C) pontjára vonatkozóan, amely a sorkatonai szolgálatra történő behívásnak a (4) bekezdésben foglalt általános feltételeihez (a 25. életév betöltése évének végéig) képest szigorúbb szabályokat állapít meg azokra a hadkötelesekre nézve, akik fegyver nélküli katonai, illetőleg polgári szolgálat iránti kérelmet nyújtottak be, de azt elutasították. Az ilyen személyek az akadály megszűnésétől számított további két éven belül, legfeljebb annak az évnek a végéig, amelyben 30. életévüket betöltik, akkor is behívhatóak, ha az akadály megszűnésekor már elmúltak 25 évesek.

Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozatlannak ítélte. A kifogásolt rendelkezés értelmében a hadkötelesek különféle csoportjait, akiket a főszabály szerinti sorköteles korukban [abban az évben, amelyben 25. életévüket betöltik, Hvt. 100. § (4) bekezdés] nem hívtak be sorkatonai szolgálatra, a behívási akadály megszűntétől számított két éven belül be lehet hívni. Nincs helye azonban behívásnak annak az évnek december 31. napja után, amelyben a hadköteles 30. életévét betölti. Ez a szabály nem valósít meg alkotmányellenes megkülönböztetést a 25, illetve 30 éves korig behívhatók között, hiszen a második csoport tagjait a rendes sorköteles korban nem lehetett behívni. Éppen az ellenkezne az egyenlő teherviseléssel, ha a behívási akadály megszűnése esetén ez a csoport mentesülne a szolgálati kötelezettségtől. Az a szabály, amely a behívást két éven belül teszi csak lehetővé, és a 30 éves korral abszolút határt is szab, kellőképpen mérlegeli a hadköteles, illetve a behívások tervezésének szempontjait. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a Hvt. 100. § (5) bekezdése az összes sorköteles korban be nem hívottat egyenlően kezeli, függetlenül attól, hogy behívására miért nem került vagy kerülhetett sor. Ezért az Alkotmánybíróság nem állapította meg a Hvt. 100. § (5) bekezdés C) pontjának alkotmányellenességét, és az indítványt elutasította.

12. Az indítványozó kifogásolta a gyakorló lelkészeknek és művészi hivatást gyakorlóknak a Hvt. 100. § (5) bekezdése E) pont c) és d) alpontjaiban foglalt külön szabályozását is. Ezeket a rendelkezéseket azonban a Hvt. 103. § (1) bekezdés g) és i) pontjaival összefüggésben tartja alkotmánysértőnek az indítványozó. Ez utóbbi rendelkezések értelmében ugyanis nem hívható be sorkatonai szolgálatra a hivatását gyakorló lelkész és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatán, a Magyar Táncművészeti Főiskolán, illetve az Artistaképző Intézetben művészeti diplomát szerzett, és művészi hivatását gyakorló hadköteles. Az indítványozó álláspontja szerint ez a szabályozás, amely bizonyos hivatást gyakorló, illetve bizonyos intézményekben diplomát szerzett személyek nevesített csoportjaival kapcsolatban pozitív diszkriminációt alkalmaz, ellentétes az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével és a 70/H. § (1) és (2) bekezdésével. Ha ez utóbbi rendelkezések alkotmányellenessége megállapítást nyerne, az automatikusan alkotmányellenessé tenné az előbbieket is.

Az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat is megalapozatlannak ítélte. A 103. § igen eltérő csoportoknak, különféle - pl. egészségi, szociális, pszichológiai stb. - indokok alapján biztosít mentességet a behívás alól; ezért azok alkotmányosságát külön-külön kell vizsgálni. A g) pont alkotmányosságának megalapozására nem elégséges az, hogy a lelkész-privilégiumnak történelmi hagyományai vannak. Az alkotmányossági vizsgálatban nem a papok egykori társadalmi helyzetéből, hanem az állam és egyház mai elválasztásából és a vallásszabadság biztosításának jelenlegi feltételeiből kell kiindulni. Az Alkotmánybíróság több határozatát alapozta arra, hogy az állam egyes alapjogok gyakorlása feltételeihez jogi és szervezeti szabályozással köteles hozzájárulni; továbbá hogy megalapozhatja a pozitív diszkriminációt, ha alapjogok gyakorlásához az állam biztosítja az anyagi feltételeket. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint ilyen - anyagi megkülönböztetést is megalapozó - alapjogok az önkormányzáshoz való jog és a vallásszabadság joga. (ABH 1993, 48, 65. kk.) A Hvt. - hivatása gyakorlása idejére - mentesíti a behívás alól a lelkészt, s hasonlóképpen - a képviselőjelöltség, illetőleg a mandátum fennállásáig - az országgyűlési és önkormányzati képviselőjelöltet, illetve megválasztott képviselőt. Az illetők mentessége mindkét esetben arra szolgál, hogy egyrészt a választópolgárok a népszuverenitást és a helyi önkormányzáshoz való jogukat, másrészt a hívők a vallásszabadság jogán belül az Alkotmányban külön is nevesített kultuszszabadságot gyakorolhassák. A legtöbb egyházban fennálló lelkészhiány - és az, hogy a behívott lelkész az adott közösség számára nehezebben pótolható, mint a behívott képviselő - ennek az érvnek külön súlyt ad.

A gyakorló művészek esetében azért nem alkotmányellenes a mentesség, mert a művészi pálya megköveteli a folytonosságot, mind a felkészülés, mind a hivatás gyakorlása, a teljesítmények vonatkozásában. A sorkatonai szolgálat - minden lehető kedvezménnyel is - ezen az életpályán helyre nem hozható törést okozhat. Ezért indokolt a személyiség szabad kibontakozásához való jog és a honvédelmi kötelezettség összeütközését ezen a pályán a mentesítéssel feloldani; hiszen a művészi fejlődés folyamatosságát a polgári szolgálat is megtörné.

Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján az indítványokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság egyben a Hvt. 103. § (1) bekezdés i) pontjának alkalmazásával szemben alkotmányos követelményt állapított meg. Az i) pont a sorkatonai szolgálatra való behívás alóli mentességet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola egyetemi tagozatán, a Magyar Táncművészeti Főiskolán, illetve az Artistaképző Intézetben szerzett művészeti diplomához köti. Mindazok az indokok azonban, amelyek e mentesség alkotmányosságát megalapozzák, vonatkoznak azokra a hadkötelesekre is, akik ezekkel a diplomákkal az erre vonatkozó jogszabályok szerint egyenértékű diplomát szereztek (például külföldön); ezeknek a művészeknek a kizárása a mentességből az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző hátrányos megkülönböztetés lenne.

13. Az indítványozó az Alkotmány 60. § (1) és (2) bekezdésével ellentétesnek ítéli a Hvt. 103. § (2) bekezdését, valamint (3) bekezdésének első és második mondatát is, amelyek értelmében, ha a hadköteles az (1) bekezdésben szereplő kizáró ok ellenére a sorkatonai szolgálatra való behívás várható időpontjáról értesítést, illetve behívóparancsot kap, a behívás alóli mentesítését kérheti a honvédség vezérkari főnökétől, a kérelemnek azonban - melyet 15 napon belül el kell bírálni - nincs halasztó hatálya a behívás teljesítésére. Az indítványozó szerint ez a rendelkezés a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelmük miatt be nem hívható hadkötelesek esetében ellentétes a Hvt. 115. § (4) bekezdésének azzal a szabályával, mely szerint a kérelem jogerős elbírálásáig a hadköteles nem hívható be.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozatlannak találta.

Nem alkotmányellenes a 103. § (2) bekezdése, amely csak a kizáró ok ellenére behívottaknak a vezérkari főnökhöz címzendő mentesítési kérelmét szabályozza. Ugyancsak nem sérti az Alkotmányt a (3) bekezdés második mondatának az a rendelkezése, amely a vezérkari főnök eljárására 15 napos ügyintézési határidőt állapít meg. Az Alkotmánybíróság osztja az indítványozó álláspontját abban, hogy a 103. § (3) bekezdése első mondata, amely szerint a mentesítési kérelemnek a behívás teljesítésére nincs halasztó hatálya, ellentétes a Hvt. 115. § (4) bekezdésének első mondatában szereplő, azzal a rendelkezéssel, melynek értelmében a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelem jogerős elbírálásáig a hadköteles nem hívható be. Egyetért az Alkotmánybíróság azzal is, hogy a rendelkezés önmagában véve sérti a kérelmező lelkiismereti szabadságát.

Az Alkotmánybíróság megállapítja azonban, hogy a Vhr. 78. § (1) bekezdés a) pontja úgy rendelkezik, hogy a bevonulási helyről a hadkiegészítő parancsnokság képviselőjének intézkedésére el kell bocsátani azt a hadkötelest, aki a fegyver nélküli katonai vagy a polgári szolgálat teljesítésére irányuló kérelmet adott be. Ha tehát az ilyen szolgálatot kérelmezőt adminisztrációs hiba miatt mégis behívják, nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy sorkatonai szolgálatot kelljen kezdenie. Önmagában a megjelenési kötelezettség nem tekinthető alkotmányellenesnek. Ezért az Alkotmánybíróság a kérelmet elutasította.

Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a 103. § (1) bekezdése alkotmányosságát más hadkötelesek tekintetében nem, hanem csakis az Alkotmány 60. §-a vonatkozásában vizsgálhatta, mert az indítványozó csak erre az alkotmányi szabályra hivatkozott. Ennek az alkotmányi rendelkezésnek viszont nincs relevanciája a fegyver nélküli és polgári szolgálatosokon kívüli, többi be nem hívható hadköteles tekintetében. Ez nem jelenti azt, hogy ezen hadkötelesek vonatkozásában bizonyosan alkotmányos lenne, hogy a mentesítési kérelemnek nincs halasztó hatálya a behívás teljesítésére. (Gondoljunk csak arra, hogy egy katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánított személynek a kérelem elbírálásáig be kell vonulnia.)

14. Indítvány érkezett a Hvt. 115. § (2) bekezdésének második mondatával, és a Vhr. ehhez kapcsolódó 93. §-ával kapcsolatban, melyek értelmében a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezésekor a kérelemhez a jogszabályban meghatározott adatokat tartalmazó formanyomtatványt kell mellékelni. Az indítványozó szerint a formanyomtatvány kitöltésével a kérelmező kénytelen megvallani lelkiismereti, vallási vagy egyéb meggyőződését, ami ellentétes az Alkotmány 60. §-ában foglaltakkal.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozatlannak találta, így azokat elutasította.

Az Alkotmánybíróság nem találta az Alkotmány lelkiismereti szabadsággal kapcsolatos rendelkezéseivel ellentétesnek, hogy a fegyver nélküli katonai, illetve polgári katonai szolgálat a törvény értelmében lelkiismereti okból kért engedély alapján teljesíthető, illetve, hogy a kérelem elutasítható a lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalansága címén. Ilyen szabályozás mellett a lelkiismereti ok, illetve az arra történő hivatkozás alapossága nem állapítható meg anélkül, hogy a kérelmező megvallja lelkiismereti okait. A lelkiismereti meggyőződés kinyilvánításának mellőzésére vonatkozó, az Alkotmány 60. § (2) bekezdésében foglalt jog ilyen korlátozása tehát szükséges, és nem aránytalan ahhoz, hogy a kérelmező érvényesíthesse lelkiismereti szabadságát.

15. Az indítványozók egyike az Alkotmány 60. §-ában foglalt lelkiismereti szabadság sérelmét látta abban, hogy a törvény időben korlátozta a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálatra vonatkozó kérelmek előterjesztését.

Az RHvt. 26/B. §-a értelmében a sorköteles fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelmet a katonai nyilvántartásba vételtől kezdődően, a sorozáson való személyes megjelenésig, de legkésőbb a katonai eskü letételéig terjeszthette elő. A tartalékos hadköteles számára, a tartalékos szolgálatra való behívóparancs kézbesítését megelőző napig állt nyitva a kérelem előterjesztésének lehetősége. Ezeken a szabályokon a Hvt. változtatott. A 115. § értelmében a katonai szolgálatot még nem teljesített hadköteles a katonai nyilvántartásba vételt követően, legkésőbb a katonai eskü letételéig nyújthatja be a kérelmet [(1) bekezdés], a tartalékos, póttartalékos hadköteles pedig a behívóparancs kézbesítéséig [(3) bekezdés]. A Hvt. elfogadását követően benyújtott indítványában az indítványozó csak a tartalékos és póttartalékos hadkötelesek fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezésére vonatkozó kérelme benyújtásának korlátozását [(3) bekezdés] kifogásolta, mégpedig az Alkotmány 8. § (1) és (4) bekezdése, az 56. §, a 60. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 70/A. § (1) és (2) bekezdésének sérelme miatt.

A fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelmek előterjesztésének időbeli korlátozásával kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az valóban korlátozza azok lelkiismereti szabadságát, akik az eskü letételét, illetve a tartalékos szolgálatra szóló behívó kézhezvételét követően változtatták meg lelkiismereti meggyőződésüket. Erre a korlátozásra azonban egy Alkotmányban foglalt állampolgári kötelezettség teljesítése érdekében olyan időpontban kerül sor, amikor az állampolgár esküjével már kötelezettséget vállalt a fegyveres katonai szolgálat teljesítésére. A tartalékos hadköteles számára a törvény még az esküt követően, a tartalékoskénti behívásig is megadja a lehetőséget a lelkiismereti meggyőződés megváltozása folytán szükségessé váló kérelem előterjesztésére.

Mindezek alapján a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezését időben behatároló rendelkezések nem tekinthetők a lelkiismereti szabadság aránytalan korlátozásának. Ellenkezőleg, ezzel a megoldással a törvényhozó arányosan vette tekintetbe a hadköteles személyiségfejlődését, meggyőződésének változását vagy kései kikristályosodását, másrészt a hadsereg fegyelmezett működéséhez fűződő érdeket. Ezért a Hvt. 115. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

16. Két indítványozó az alkotmányossági felülvizsgálatot kérte kiterjeszteni a polgári szolgálat iránti kérelmek megtagadásának a törvényben foglalt arra az esetére is, ha a hatóság rendelkezésére álló adatokból megállapítható, hogy a kérelmező olyan cselekményt követett el, amely a lelkiismereti okra való hivatkozásának alaptalanságát bizonyítja [RHvt. 26/B. § (4) bekezdés b) pont]. Az indítványozók szerint a törvény nem határozta meg kellő pontossággal az „olyan cselekményeket”, amelyek korábbi elkövetése elégséges az engedély megtagadásához. Ez a helyzet lehetőséget adott a jogalkalmazói önkényre. Az indítványozók egyikének felfogása szerint a kifogásolt törvényhelynek az a rendelkezése, amely lehetővé tette, hogy a hatóság rendelkezésére álló adatok alapján hozza meg döntését, sértette az Alkotmánynak a személyes adatok védelmét garantáló 59. §-át is.

A Hvt. 116. §-a (3) bekezdésének a) és b) pontja a lelkiismereti okra való hivatkozás alaptalanságára utaló, példálózó jelleggel felsorolt körülménynek minősíti egyebek között, ha a hadköteles „lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezik, vagy a kérelem benyújtását megelőző egy évben rendelkezett; engedély nélkül tart, vagy a kérelem beadását megelőző egy évben tartott lőfegyvert, lőszert vagy robbanóanyagot.” Az indítványozók szerint a felsorolt körülmények nem jelentik szükségképpen azt, hogy a kérelmező lelkiismereti kifogásai minden kétséget kizáróan alaptalanok. Ezért álláspontjuk szerint e rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 8. § (1) és (4) bekezdésével, a 60. § (1) és (2) bekezdésével, valamint a 70/A. § (1) és (2) bekezdésével.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat megalapozottnak ítélte. A lőfegyvertartási engedéllyel rendelkezők, illetve a lőfegyvert engedély nélkül tartók szükségképpeni kizárása a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat lehetőségéből a lelkiismereti szabadság indokolatlanul tág korlátozását jelenti. A lőfegyvert - engedéllyel vagy anélkül - például vadászat vagy sportlövészet céljából tartók fegyveres szolgálattól lelkiismereti okból való tartózkodása nem zárható ki. Ugyancsak nincs tekintettel a rendelkezés arra, hogy a korábban lőfegyvert tartó személyiségfejlődése azt eredményezheti, hogy a kérelem benyújtása idejére megváltozott a viszonya a fegyveres katonai szolgálathoz. Az Alkotmánybíróság tehát azért minősítette alkotmányellenesnek, és semmisítette meg a kifogásolt rendelkezéseket, mert azok - mint a lelkiismereti ok alaposságát kötelezően kizáró ismérvek - túl szélesek.

17. Indítvány támadja a Hvt. 117. §-ának azt a rendelkezését, mely szerint az a hadköteles, aki polgári szolgálat teljesítésére kapott engedélyt, katonai szolgálatot kérelmére sem teljesíthet. Az indítványozó szerint ez a rendelkezés, azzal, hogy nincs tekintettel a lelkiismereti, vallási meggyőződés esetleges változására, sérti az Alkotmány 60. §-ának (1) és (2) bekezdését.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányossági kifogást alaptalannak találta. A polgári szolgálat bevezetésének indoka a lelkiismereti szabadság biztosítása, nevezetesen a fegyveres honvédelmi kötelezettséggel való ellentét feloldása. Ennek megfelelően a részletes szabályozásnak is biztosítania kell a honvédelmi kötelezettséggel való egyeztetés keretei között, hogy a személyiség fejlődésében bekövetkezett változások, adott esetben gyökeres fordulatok se vezessenek a lelkiismereti szabadság sérelmére. Ennek megfelelően teszi lehetővé például a Hvt., hogy a fegyver nélküli, illetve a polgári szolgálat engedélyezése iránti kérelmet a katonai eskü letételéig be lehet nyújtani, illetve, hogy ilyen szolgálat engedélyezése iránti kérelmet a tartalékos és póttartalékos hadköteles is benyújthat [115. § (1) és (3) bekezdés]. Ugyanakkor - a 15. pontban kifejtettek szerint - a honvédelmi kötelezettség teljesítéséhez fűződő érdek miatt nem alkotmányellenes a kérelmek benyújtásának időbeli korlátozása.

A szolgálati kötelezettség teljesítéséhez, fegyelmezett végrehajtásához fűződő érdek a polgári szolgálat teljesítésére engedélyt kapott hadköteles esetében is kielégítően indokolja, hogy az engedély megadása után szolgálati idejét töltse le, s ne kérje át magát fegyveres szolgálatra. Ez a szabály arányos korlátozása a lelkiismereti szabadságnak. Aki a polgári szolgálat törvényben meghatározott időtartamát letöltötte, teljesítette hadkötelezettségét [Hvt. 119. § (2) bekezdés]. A Hvt. a honvédelmi, és azon belül a szolgálati kötelezettségeket szabályozza, s egyezteti össze adott esetben a lelkiismereti szabadság érvényesülésével. A polgári szolgálatot letöltött, már nem hadköteles személy esetén a honvédelmi kötelezettség és a lelkiismereti szabadság egyeztetésének alkotmányossága nem is vethető fel; a Hvt. 117. § ugyanis értelemszerűen nem arra - a Hvt.-ben egyébként sem szabályozott - kérdésre vonatkozik, hogy nem hadköteles személynek joga van-e katonai szolgálat teljesítésére.

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

18. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével, és a 70/A. § (1) és (2) bekezdésével ellentétesnek ítéli az indítványozók egyike a Vhr. néhány olyan rendelkezését, amelyek megítélése szerint azt a célt szolgálják, hogy a hadköteleseket visszatartsák a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat kérelmezésétől. Az 55. § (1) bekezdésének f) pontja értelmében sorozásra kell rendelni azt a hadkötelest, aki fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat engedélyezése iránti kérelmet adott be. A 78. § (2) bekezdése szerint a bevonulási helyről - egyebek között a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelemre tekintettel - elbocsátott hadkötelesnek 8 napon belül kell a hadkiegészítő parancsnokságon megjelennie. A 95. § (3) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy azt a hadkötelest, akinek a sorkatonai szolgálatát fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálat iránti kérelmének elbírálása céljából félbeszakították, ezt követően azonban az érdemi elbírálás eredményeként kérelmét elutasították, ahhoz a katonai szervezethez kell ismét behívni, ahol a kérelmet benyújtotta.

Az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezések tekintetében megállapította, hogy azok nem hozhatók összefüggésbe sem az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével, sem 70/A. §-ának (1) és (2) bekezdésével. Ezért az ezzel kapcsolatos indítványokat az Alkotmánybíróság elutasította.

19. Az indítványozók egyike kérte felülvizsgálni a Vhr. 95. § (1) bekezdésének második mondatát, amelynek értelmében a jegyző csak akkor köteles a fegyver nélküli katonai, illetve polgári szolgálatról szóló határozatát az illetékes megyei munkaügyi központnak is megküldeni, ha a polgári szolgálatot jogerősen engedélyezték. Az indítványozó feltételezése szerint e rendelkezés mögött az a „kimondatlan” szabály húzódik meg, hogy a jegyzői határozatot a hadkiegészítési parancsnok megfellebbezheti. Ez pedig az indítványozó szerint - mivel „döntési helyzetbe hozza a hadkiegészítési parancsnokot” - ellentétes az Alkotmány 60. § (1) és (2) bekezdésével.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó amikor az általa kifogásolt rendelkezést akként értelmezte, mint amivel a jogalkotó fellebbezési jogot kívánt adni a polgári szolgálat engedélyezésére vonatkozó jegyzői határozattal szemben a hadkiegészítési parancsnoknak, valójában a Hvt. 116. § (1) bekezdésének második mondatát kifogásolta. Ez a rendelkezés ugyanis feljogosítja a hadkiegészítő parancsnokságot, hogy az eljárásban ügyfélként részt vegyen. Az ügyféli minőségnek ez a törvényi lehetősége pedig magában foglalja a fellebbezési jogot is. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint - ellentétben az indítványozó állításával - a fellebbezési jog nem jelenti azt, hogy a hadkiegészítő parancsnokság ezzel „döntési helyzetbe kerülne”. A fellebbezési jog önmagában nem sérti az Alkotmány 60. §-át, ezért az Alkotmánybíróság az ezzel kapcsolatos indítványt elutasította.

20. Az indítványozók egyike az Alkotmány 70/A. §-ának a jogegyenlőséget garantáló szabályával ellentétesnek ítélte a polgári és a fegyveres katonai szolgálatot teljesítők eltérő illetményét. A 75/1989. (VII. 7.) MT rendelet 14. §-a értelmében a polgári szolgálatot teljesítőnek a rendfokozat nélküli sorkatonáéval megegyező összegű havi illetmény jár a szolgálat teljes időtartamára.

A polgári szolgálatosoknak a fegyveres katonai szolgálatot teljesítőkétől eltérő illetménye alkotmányosságával kapcsolatban az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az nem ütközik az Alkotmány 70/A. §-ába. A 70/A. § a hátrányos megkülönböztetés tilalmát az emberi, illetve állampolgári jogokkal összefüggésben fogalmazza meg. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint ez a tilalom értelemszerűen vonatkoztatható az alkotmányos kötelezettségekre is. Az Alkotmánybíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalmát kiterjesztette az emberi és állampolgári jogokon túlmenően az egész jogrendszerre is, feltéve, hogy a megkülönböztetés az emberi méltósághoz való jogot sérti. A nem alapjogok tekintetében csak az önkényes megkülönböztetés alkotmányellenes. (ABH 1992, 280., illetve ABK 1994, 264, 274.)

Sem a fegyveres szolgálatot teljesítők, sem a polgári szolgálatot teljesítők illetménye nem alapjogi kérdés, s nem az a közöttük lévő különbség sem. Nem önkényes az az eltérés, hogy a polgári szolgálatosok szolgálatuk időtartamának a sorkatonai szolgálat idejét meghaladó részére is a sorkatonai illetményt kapják, míg a fegyveres szolgálat 12 hónapja után tartalékos szolgálatra behívottaknak magasabb illetmény jár. Az Alkotmánybíróság szerint a megkülönböztetés ésszerű alapja az, hogy a polgári és a katonai szolgálatot teljesítők folyamatosan teljesítendő szolgálatának időtartama különböző. A tartalékos katonák magasabb javadalmazását kielégítően indokolja az, hogy a tartalékos szolgálatra már - a katonai szolgálat után - kialakított egzisztenciájú hadköteleseket hívnak be; míg a polgári szolgálatra rendesen a saját egzisztencia kialakítása előtt kerül sor, s e szolgálati módban nincs is későbbi behívásra lehetőség.

21. Az egyik indítványozó az Alkotmány 8. §-ának (1) és (4) bekezdésével, 54. § (1) bekezdésével, 60. § (1) és (2) bekezdésével, továbbá 70/A. § (1) bekezdésével ellentétesnek ítélte a Btk. honvédelmi kötelezettség elleni bűncselekményeket szabályozó XIX. fejezetének a bevonulási kötelezettség megszegése (334. §), kibúvás a katonai szolgálat alól (335. §), katonai szolgálat megtagadása (336. §), a polgári szolgálat alóli kibúvás (336/A. §), a polgári szolgálat teljesítésének megakadályozása (336/B. §), a jelentkezési kötelezettség elmulasztása (337. §), valamint a hadkötelezettség teljesítésének megakadályozása (338. §) alcímet viselő tényállásait.

Az indítványt az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak. A Btk. XIX. fejezetében foglalt, kifogásolt büntetőjogi tényállások az Alkotmány 70/H. §-ában foglalt honvédelmi kötelezettség nem teljesítésének szankciói. A támadott büntető rendelkezések által kilátásba helyezett szabadságelvonás tehát egy alkotmányos állampolgári kötelezettség érvényesítését szolgálja. Ez a büntetőjogi szankcionálás éppen az alternatív honvédelmi szolgálat alkotmányos és törvényi lehetőségének bevezetése óta általában nem hozható összefüggésbe a lelkiismereti és vallásszabadságnak az Alkotmány 60. §-ában garantált jogával. Azoknak a hadköteleseknek ugyanis, akik lelkiismereti okból nem kívánnak katonai szolgálatot teljesíteni, e joguk érvényesítése érdekében nem kell elkövetniük a kifogásolt tényállások egyikét sem, hiszen rendelkezésükre áll az alternatív szolgálat legális lehetősége.

Az indítványozó érvelése szerint léteznek olyan vallási kisfelekezetek, amelyek a civil szolgálatot is elutasítják. Az ilyen felekezetek képviselői esetében a kifogásolt szabályozás kétségkívül korlátozza a lelkiismereti és vallásszabadságot. Az Alkotmánybíróság állandó joggyakorlata szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. [Vö. pl. 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.] Ilyen alkotmányos értéket képvisel a haza védelme, amely az Alkotmány 70/H. § (1) bekezdése értelmében minden állampolgár kötelessége. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a haza védelmének érdekével arányban áll az az alapjogsérelem, amelyet azok a hadkötelesek kénytelenek elszenvedni, akik a honvédelmi kötelezettség teljesítésének az Alkotmány 70/H. § (2) bekezdésében biztosított egyik lehetőségét sem fogadják el. Ezért az Alkotmánybíróság a Btk. XIX. fejezete kifogásolt tényállásai alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.

III.

1. Indítvány érkezett a fegyver nélküli katonai, illetve polgári honvédelmi szolgálatnak a fegyveres katonai szolgálattól az RHvt.-ben eltérően szabályozott időtartamával kapcsolatban is. Az indítványozó szerint az RHvt. szabályozása sértette az Alkotmány 70/A. §-ának a jogegyenlőséget garantáló előírását. (Az RHvt. 38. §-a értelmében a fegyveres katonai szolgálat 12 hónapos volt, amihez legfeljebb 10 hónapos tartalékos szolgálat járulhatott, a fegyver nélküli szolgálat időtartama 15 hónap volt, legfeljebb 7 hónapos tartalékos szolgálati idővel, míg a polgári szolgálat időtartama az RHvt. 38/A. §-a szerint egységesen 22 hónap volt.) A Hvt. 96. § (1) bekezdése értelmében a fegyveres és a fegyver nélküli katonai szolgálat időtartama a jövőben egységesen 12 hónap, a polgári szolgálaté pedig a 118. § (1) bekezdése szerint 18 hónap.

Tekintettel arra, hogy az indítványozók a Hvt. új rendelkezéseivel kapcsolatban nem tartották fenn indítványukat, az Alkotmánybíróság az RHvt. rendelkezései vonatkozó kérelmek tekintetében megszüntette az eljárást.

2. Az indítványozók egyike azon az alapon támadta az RHvt. 30. §-át és ennek végrehajtási rendelkezéseit, hogy azok a nők korlátozott hadkötelezettségének szabályozásával hátrányos megkülönböztetést tartalmaznak meghatározott szakképzettségű vagy foglalkozású nőkre nézve. Az egyenlőtlenséget ebben az esetben tehát nem nők és férfiak vonatkozásában vetette fel az indítványozó, hanem a nők egyes csoportjai között.

A Hvt. már idézett 70. § (1) bekezdése megszüntette a nők hadkötelezettségét, ezzel a kifogásolt alkotmányos probléma megszűnt. Ezért az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben megszüntette az eljárást.

3. Ugyancsak megszüntette az eljárást az Alkotmánybíróság a 6/1976. (III. 31.) MT rendelet 100. §-a tekintetében, melynek értelmében a tartalékos hadkötelest 10 napig átlagkeresete és természetbeni ellátás illette meg [(1) bekezdés], 10 napon túl pedig illetményt és természetbeni juttatást kapott, valamint munkáltatójától átlagkeresetének mértékéig terjedő keresetkiegészítésben részesült [(2) bekezdés]. Ezt a rendelkezést a Vhr. 182. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

Dr. Sólyom László s.k.
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró
Dr. Ádám Antal s. k., Dr. Kilényi Géza s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k., Dr. Schmidt Péter s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András s. k., Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k., Dr. Zlinszky János s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró

  Vissza az oldal tetejére