A jogszabály mai napon ( 2024.03.28. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1514/2021. (VII. 29.) Korm. határozat

a közösségi élet újraindítása keretében országos könnyűzenei rendezvénysorozat megvalósításával kapcsolatos feladatokról

A Kormány

1. megállapítja, hogy a koronavírus-világjárvánnyal szembeni hatékony magyar védekezést követően a gazdaság újraindításán túlmenően a közösségi élet újraindítása is kiemelkedő szerepet játszik;

2. megállapítja, hogy a közösségi élet újraindítását és az összetartozás-érzés erősítését szolgáló könnyűzenei események és rendezvények, koncertek minél nagyobb számban történő megvalósulása, továbbá az előadó-művészeti és rendezvényszektor segítése aktív állami feladatvállalást és támogatást igényel;

3. egyetért azzal, hogy a 2021 augusztusától a 2021 októberéig tartó időszakban országos koncert- és rendezvénysorozat lebonyolítására kerüljön sor mindösszesen 356 koncert megtartásával, az alábbi tematika és zenei koncepció szerinti bontásban:

a) nagyvárosi események és nagykoncertek (40 koncert),

b) kisvárosi események és koncertek (216 koncert),

c) falunap jellegű események (100 koncert);

4. felhívja a miniszterelnök kabinetfőnökét, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Zártkörűen Működő Részvénytársaság útján a 3. pontban meghatározott rendezvénysorozat részletes programtervének kidolgozásáról, továbbá a rendezvénysorozat lebonyolításáról gondoskodjon;

Felelős: a miniszterelnök kabinetfőnöke

Határidő: a programterv kidolgozása tekintetében 2021. augusztus 1.

a lebonyolítás tekintetében a programterv szerint

5. felhívja a pénzügyminisztert, hogy - a miniszterelnök kabinetfőnökének bevonásával - a 4. pontban foglalt feladat ellátása érdekében gondoskodjon 4 998 920 445 forint többletforrás rendelkezésre állásáról a Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. törvény 1. melléklet XLVII. Gazdaság-újraindítási Alap fejezet, 2. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 9. Gazdaság újraindítását szolgáló miniszterelnöki kabineti fejezeti kezelésű előirányzatok alcím, 1. Turisztikai fejlesztési célelőirányzat jogcímcsoport javára.

Felelős: pénzügyminiszter

a miniszterelnök kabinetfőnöke

Határidő: 2021. augusztus 1.