A jogszabály mai napon ( 2024.12.03. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

3/1986. (II. 21.) IM rendelet

az igazságügyi szakértők díjazásáról

A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 404. §-a (1) bekezdésének c) pontjában, valamint a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 187. §-ában foglalt felhatalmazás alapján – az érdekelt miniszterekkel és országos hatáskörű szervek vezetőivel, valamint a legfőbb ügyésszel egyetértésben – a következőket rendelem:

I. Általános szabályok

A szakértői díj

1. § (1) *  Az igazságügyi szakértőnek, az igazságügyi szakértői intézménynek, az orvostudományi képzést folytató egyetem igazságügyi orvostani intézetének (a továbbiakban: egyetemi intézet), a szakértői vélemény végett megkeresett egyéb szervnek, az igazságügyi szakértői testületnek, továbbá a szakértőként alkalmazott más személynek, valamint a büntetőeljárásról szóló törvény szerinti szaktanácsadónak (a továbbiakban együtt: szakértő) szakértői tevékenységéért munkadíj és költségtérítés (a továbbiakban együtt: szakértői díj) jár.

(2) *  A szakértői díj e rendeletben meghatározott összege az igazságügyi szakértői tevékenység ellenértékét terhelő általános forgalmi adó összegét nem tartalmazza, azt az e rendeletben meghatározott szakértői díj összegén, mint adóalapon felül kell felszámítani, ha a szakértő az általános forgalmi adóról szóló törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) rendelkezései alapján általános forgalmi adó felszámításra kötelezett. Ha a szakértő az Áfa tv. szerint levonási joggal rendelkezik, a számlával igazolt költségnek csak a nettó összege növeli az adóalapot.

(3) *  A szakértő a szakértői díjra, a szakkonzultáns és a segédszemélyzet (7. §) pedig a munkadíjra vonatkozó igényét – külön-külön díjjegyzékkel – a szakvélemény beterjesztésekor, legkésőbb azonban a szakértő működésének befejezésétől számított tizenöt napon belül köteles a kirendelőnél érvényesíteni. A szakértői díjjegyzékben a munkadíjat, költségtérítést és az ezeket terhelő általános forgalmi adó összegét külön kell részletezni.

(4) *  A (3) bekezdéstől eltérően az egyetemi intézetek, az igazságügyi szakértői intézmények, az igazságügyi szakértői testületek, valamint a szakértői vélemény végett megkeresett egyéb szervek a szakértői díjra vonatkozó igényüket egy díjjegyzékkel érvényesítik, amely tartalmazza az alkalmazásukban álló, vagy megbízásuk alapján a szakvélemény elkészítésében részt vevő és közreműködő személyek szakvéleményének (tevékenységének) díját.

(5) *  Ha a szakértő a díjjegyzékével érvényesíteni kívánt díjat maga állapíthatja meg, e rendeletnek a díj megállapítására és kifizetésére vonatkozó szabályait megfelelően alkalmazni kell. A munkadíjra, a jelenléti díjra és a szakértő költségeire vonatkozó rendelkezéseket akkor kell alkalmazni, ha ezt a szakértő kérte.

(6) *  Ha a munkadíjat a szakvélemény elkészítésére fordított idő alapján kell megállapítani, és a szakértő a vizsgálatot nem a kirendelő előtt végzi, írásbeli szakvéleményéhez jegyzéket kell csatolnia, amelyben részleteznie kell a szakértői tevékenységet és a ráfordított időt.

(7) *  Ha a szakértő tevékenysége az Áfa tv. szerinti gazdasági tevékenységnek minősül, a szakértőnek a díjjegyzéken kívül külön jogszabály rendelkezései szerint számlát is ki kell állítania, illetve a kirendelőnek a számla ellenében a díjat ki kell fizetnie.

(8) *  Több szakértő együttes eljárása esetén mindegyik szakértő külön-külön díjjegyzéket köteles benyújtani. Ez a rendelkezés nem vonatkozik arra az esetre, amikor az állandó igazságügyi szakértőt alkalmazó szerv több szakértője ad együttes szakvéleményt.

(9) *  A kirendelő a szakértői díj megállapítása előtt a szakértő által felszámított díj összegét, valamint indokoltságát, így különösen a szakértői vizsgálatra és a szakvélemény elkészítésére feltüntetett óraszámok, valamint a letétbe vagy bizalmi őrzésbe helyezett szakértői díj összegén felüli díjigény megalapozottságát ellenőrzi.

(10) *  A szakkonzultáns díjazására a (6) és (9) bekezdésben foglalt rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

(11) *  Ha a fél kéri és annak költségeit megelőlegezi, előzetes bizonyítás és igazságügyi szakértő nemperes eljárásban történő kirendelése során a kirendelő – az ügy bonyolultságától és a szakértői munka előrelátható terjedelmétől vagy költségétől függetlenül – felhívja a szakértőt az előzetes munkaterv elkészítésére.

A munkadíj

2. § (1) *  A szakértő részére az I. számú mellékletben meghatározott munkadíjat kell megállapítani.

(2) *  Kivételes esetben az I. számú mellékletben meghatározottnál magasabb összegű munkadíj is megállapítható, ha a szakértő tevékenysége hosszabb tudományos vizsgálódást igényel, a szakértő egyesített szakvéleményt ad, a szakvélemény elkészítéséhez szükséges vizsgálatot a kirendelés szerint hétvégén, ünnepnapon vagy 18–06 óra között kell elvégezni, vagy ha a munkadíj felemelése egyéb fontos okból indokolt. A kivételes munkadíj felső határa az alapdíj két és félszerese lehet.

(3) *  A szakvélemény elkészítése érdekében történt utazással eltöltött megkezdett órára az I. számú melléklet 91. pontjában meghatározott óradíj 50%-a számolható el. Az utazással töltött időt a szakértő a díjjegyzékben feltünteti. Amennyiben szükséges, a kerekítést fél óráig lefelé, fél órától felfelé kell végezni.

(4) * 

(5) *  Az orvosszakértőt minden külön laboratóriumi vizsgálatért (I. számú melléklet 7. pont) külön munkadíj illeti meg. Nem jár külön munkadíj ugyanannak a vizsgálatnak különböző módszerekkel, illetőleg különböző anyagokon történő elvégzéséért.

(6) *  A szakértőt a szakértői tevékenységért az I. számú mellékletben megjelölt díjon felül az irattanulmányozással eltöltött időre a bírósági tárgyaláson kívüli szakértői tevékenységre megállapított óradíj illeti meg.

(7) *  Az élő személy helyszíni vizsgálatát végző szakértőket, valamint a helyszíni vizsgálatnál közreműködő jegyzőkönyvvezetőt – a pszichiátriai betegek intézeti gyógykezelésével kapcsolatos nemperes eljárásban végzett helyszíni vizsgálat kivételével – személyenként az R. I. mellékletében meghatározott alapdíjak két és félszeresének megfelelő összegű díjazás illeti meg.

(8) *  Helyszíni vizsgálatnak minősül különösen a lakóhelyen, tartózkodási helyen, a fekvőbeteg-gyógyintézetben, büntetés-végrehajtási intézményben és intézetben, valamint a rendőrségi vagy katonai fogdában végzett vizsgálat.

(9) *  A szakértőt a hatóság felkérésére készített árajánlat elkészítéséért az irattanulmányozással eltöltött időre a bírósági tárgyaláson kívüli szakértői tevékenységre megállapított óradíj illeti meg.

A jelenléti díj számítása

3. § (1) *  A szakértőt a tárgyaláson történő megjelenésért jelenléti díj, az utazással eltöltött időre a 2. § (3) bekezdése alapján felszámított óradíj és utazási költségtérítés illeti meg.

(2) *  Ha a szakértő a tárgyalás megkezdésére kitűzött időpontban megjelent, a tárgyalás megkezdéséig, illetőleg a tárgyalás elmaradásának közléséig eltelt időt a jelenléti díj megállapításánál figyelembe kell venni.

(3) *  Ha a megjelent szakértő a tárgyalás megkezdésére kitűzött időponttól számított fél órán belül értesül a tárgyalás elmaradásáról, időmulasztás címén a jelenléti díj felét kell a részére megállapítani.

(4) *  Ha a bíróság a tárgyalást két órát meg nem haladó időre félbeszakítja, ezt az időtartamot – óradíjas szakértő alkalmazása esetén – a jelenléti időbe be kell számítani.

(5) *  Ha a szakértő csupán a megbízás átvétele vagy a szakvélemény benyújtása végett jelenik meg, utazási költséget csak akkor számíthat fel, ha a hatóság felhívására jelent meg személyesen.

4. § (1) * 

(2) *  Ha a szakértő ugyanazon a napon több ügyben működik közre, a jelenléti díjat mindegyik ügyben külön-külön kell megállapítani.

(3) A tárgyalásra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a szemlére és más olyan eljárási cselekményre is, ahol a szakértő jelenléte szükséges.

A szaktanácsadó díja és költsége * 

5. § *  A szaktanácsadó díjára és költségére a szakértői díjra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

A szakértő költségei

6. § (1) *  A szakértő költségként számíthatja fel a szakvélemény elkészítésével kapcsolatban felmerült, szükséges és igazolt kiadásait.

(2) *  Hatósági eljárásban (ide nem értve a közigazgatási pert) történő komplex minősítéshez kapcsolódó rehabilitációs orvosszakértői tevékenység ellátása során költség (ideértve a költségátalányt is) felszámításának nincs helye.

(3) * 

(4) *  A szakértő a saját személygépkocsi használatáért költséget (ideértve a parkolási díjat is) akkor számíthat fel, ha a kirendelő ahhoz előzetesen hozzájárult. Az utazási költségtérítést a gépjárműre vonatkozóan meghatározott üzemanyagnorma figyelembevételével a ténylegesen megtett oda-vissza útra a távolság kilométerben kifejezett mennyisége és az állami adóhatóság által közzétett hivatalos üzemanyagár szorzata szerint kell megállapítani.

(5) *  Nem illeti meg a szakértőt külön költség a saját műszereinek, vagy a térítés nélkül igénybevett műszerek használatáért, vagy műszerek beszerzéséért.

A szakkonzultáns és a segédszemélyzet díja * 

7. § (1) *  A szakértői vizsgálatban kirendelés nélkül, a szakértő felkérésére részt vevő szakkonzultáns, valamint a segédszemélyzet (jegyzőkönyvvezető, boncmester, boncsegéd, szakasszisztens, technikus) részére a II. számú mellékletben meghatározott munkadíjat kell megállapítani.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott munkadíjat a szakkonzultáns és a segédszemélyzet részére külön-külön kell megállapítani és utalványozni.

(3) *  Ha a szakértő a szakvélemény előkészítéséhez szakértőjelölt közreműködését veszi igénybe, ezért külön díjat nem számíthat fel.

A szakértői díj megállapítására vonatkozó
egyéb szabályok

8. § (1) *  Ha a kirendelő több szakértőt alkalmaz, a szakértői díj mindegyik szakértőt az általa végzett tevékenységéért külön-külön megilleti.

(2) A szakértőt díj illeti meg abban az esetben is, ha újabb adatok alapján kiegészítő szakvéleményt ad.

(3) Ha a szakértő a más szakértő által adott szakvélemény értékelését is magában foglaló szakértői véleményt ad, a 2. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést lehet alkalmazni.

(4) A sürgetésre adott válaszért, valamint az elkészített lelet vagy szakvélemény hiányainak pótlásáért, vagy hibáinak kijavításáért a szakértő külön díjat nem számíthat fel, illetőleg az nem állapítható meg.

(5) *  Három napot meghaladó helyszíni szakértői tevékenység vagy előreláthatólag jelentősebb összegű költség felmerülése esetén a kirendelő előzetes engedélyét kell kérni.

A szakértői díj kifizetése

9. § *  (1) *  A szakértői díjat megállapító határozatban a munkadíjakat, a költségeket, valamint a szakkonzultáns és a segédszemélyzet munkadíját – továbbá a jelenléti díjat az eltöltött idő megjelölésével – külön-külön részletezve kell feltüntetni. Fel kell tüntetni azt is, ha az igazságügyi szakértőkről szóló törvényben (a továbbiakban: Szaktv.) meghatározott költségelőleg (a továbbiakban: költségelőleg) megfizetésére is sor került.

(2) *  A szakértői díjat (költségelőleg fizetése esetén a szakértői díj kifizetett költségelőleggel csökkentett összegét) a kirendelő véglegessé vált vagy jogerős határozata vagy utalványa alapján lehet a szakértőnek kifizetni. A határozat véglegessé válását vagy jogerőre emelkedését a szakértői díj utalványozásánál tanúsítani kell.

(3) Ha a bíróság a szakértői díj egészben vagy részben való előlegezésére a felet kötelezte és annak összegét előzetesen elnöki letétbe helyeztette, a szakértői díjat és költségelőleget az eljáró bíróság székhelye szerint illetékes bírósági gazdasági hivatal (a továbbiakban: BGH) fizeti ki a szakértőnek.

(4) *  Ha a szakértői díj fedezésére elnöki letét nem volt, vagy a letétbe helyezett összeg kevésnek bizonyult, a szakértői díj megállapítására vonatkozó határozatban a felet fel kell hívni, hogy a szakértői díjat, illetőleg az elnöki letétből nem fedezett különbözetet 15 napon belül helyezze elnöki letétbe. A letétbe helyezett összeg kifizetésére a (2)–(3) és (9)–(9a) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Ha a fél a letétbe helyezést elmulasztja, a bíróság végzésben kötelezi a felet a szakértői díj letéttel nem fedezett részének a szakértő részére történő megfizetésére.

(5) *  Ha a szakértői díjra előzetesen letétbe helyezett vagy bizalmi őrzésbe vett összeg a szakértői díjat előreláthatóan nem fedezi, a szakértő köteles ezt a Szaktv.-ben meghatározott határidőn belül – a rendelkezésére álló adatok alapján megítélése szerint hiányzó összeg és az annak megalapozottságát alátámasztó számítások megjelölésével együtt – a kirendelő felé jelezni. Több szakértő egyidejű kirendelése esetén e jelzést a szakértőknek együttesen kell megtenniük.

(6) Ha a szakértő az (5) bekezdésben írt jelzést elmulasztja, a letétbe vagy bizalmi őrzésbe helyezett összegen felül szakértői díjra vonatkozó igényéhez – a díjjegyzék előterjesztésével egyidejűleg – az elvégzett vizsgálatok bemutatásával, részletes számításokkal igazolnia kell, hogy a díjtöbblet felszámítását a kirendelést követően felmerült, rajta kívül álló ok indokolja.

(7) Ha az ügyben a kezelőiroda költségjegyzéket vezet, a megállapított szakértői díjat be kell vezetni a költségjegyzékbe. A költségjegyzék tételszámát fel kell tüntetni a szakértői díjat megállapító határozatban és az utalványon. Ebben az esetben, valamint ha a költségjegyzéket nem kell vezetni, de a fél a szakértői díj előlegezésére nem kötelezhető, a szakértői díjat az eljáró bíróság székhelye szerint illetékes BGH fizeti ki.

(8) Költségelőleg esetén a bíróság – ha a szakértő számla kiállítására köteles, az előleg számlájával együtt – a BGH-nak a kérelemben foglaltaknak megfelelő összegre vonatkozó kifizetésre történő felhívást küld, amely intézkedik a kifizetés iránt.

(9) *  A bíróság a szakértői díjról szóló véglegessé vált vagy jogerős határozatot, illetve utalványt – kifizetés céljából – a díjjegyzék egy példányával együtt 8 napon belül megküldi az illetékes BGH-nak, amely 3 munkanapon belül felhívja a szakértőt a számla – illetve a szakértői díj letéttel részben fedezett részére vonatkozó új díjjegyzék és részszámla – benyújtására. A BGH a megállapított szakértői díjat (költségelőleg fizetése esetén a szakértői díj kifizetett költségelőleggel csökkentett összegét) a számla – illetve a részszámla – benyújtásától számított 8 munkanapon belül kiutalja. Ha a szakértő a díjat 30 napon belül nem veszi át, részére azt postán kell megküldeni a postaköltségek levonásával.

(9a) *  Ha a szakértőt bíróság rendeli ki, számla kibocsátására köteles szakértő a számlát a kirendelő bíróság székhelye szerinti törvényszék nevére és címére állítja ki, függetlenül attól, hogy a szakértői költséget az állam vagy a fél előlegezte.

(10) *  Más kirendelő – a saját szervezetére és működésére vonatkozó szabályok figyelembe vételével – a költségelőleg megállapításáról és kiutalásáról a Szaktv. és a (8) bekezdés rendelkezéseinek megfelelő módon és határidőben, a szakértői díj megállapításáról és kiutalásáról pedig a (9) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően 30 napon belül rendelkezik.

9/A. § *  (1) Ha a szakértő kirendelésére a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény alapján nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősülő beruházással (a továbbiakban: kiemelt jelentőségű beruházás) összefüggésben kerül sor, és a szakértő a 9. § (5) bekezdésben írt jelzést elmulasztja, a letétbe vagy bizalmi őrzésbe helyezett összegen felül szakértői díjra nem tarthat igényt.

(2) A kiemelt jelentőségű beruházással összefüggésben történt kirendelés esetén, ha a kirendelést kérő fél a 9. § (5) bekezdésben írt jelzésre tekintettel a letétbe vagy bizalmi őrzésbe helyezett összeget a kirendelő felhívására nem egészíti ki, a szakértő – az erről való tudomásszerzéstől számított 8 napon belül – díj- és költségigény nélkül kérheti a kirendelés alóli felmentését.

(3) Ha a szakértő a (2) bekezdésben foglaltak szerint nem kéri a kirendelés alóli felmentését, a letétbe vagy bizalmi őrzésbe helyezett összegen felül szakértői díjra nem tarthat igényt.

9/B. § *  (1) A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű közlekedési infrastruktúra beruházással összefüggő kisajátítás esetén a szakértő előzetes kirendelése során a kisajátítást kérő által a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény (a továbbiakban: Kstv.) 37/D. §-a alapján előzetesen letétbe helyezendő szakértői költség összege ingatlanonként az I. számú melléklet 91. pontja szerinti díj 12,5-szeresének megfelelő összeg.

(2) Az (1) bekezdés szerinti szakértői költségre a szakértői díjra vonatkozó szabályokat – a Kstv. szerinti előzetes kirendelésre vonatkozó szabályok figyelembevételével – kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy a 9. § (5) bekezdés nem alkalmazható.

A költségátalány

10. § (1) *  A szakértő részére a számlával nem igazolható, de szükségszerűen felmerülő költségeinek (posta, telefon, irodaszer stb.) fedezésére költségátalányt kell megállapítani. A költségátalány a szakértő munkadíjának 35%-a, de legfeljebb kétszázezer forint.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglaltak mellett a tételes költségátalány

a) *  igazságügyi és hatósági boncolás vagy csontvázlelet orvos szakértői vizsgálata esetén százhúszezer forint;

b) *  DNS tulajdonság meghatározása vérből vagy biológiai anyagmaradványból – személyenként (bűnjeltárgyanként) és tulajdonságonként – tizenkettőezer forint;

c) *  szövettani vizsgálat esetén öt mintáig rutin festések alkalmazása alapján tízezer forint;

d) *  vegyészeti, illetve toxikológiai szakvélemény tájékozódó jellegű gyors toxikológiai vizsgálat alapján – vizsgálati mintánként – hétezer forint;

e) *  véralkohol-meghatározás esetén hatezer forint;

f) *  biológiai minták toxikológiai vizsgálata esetén ügyenként húszezer forint;

g) *  immunhisztokémiai vizsgálatok esetén mintánként (blokkonként) és vizsgálati típusonként négyezer forint;

h) *  kábítószer-vizsgálat biológiai anyagból vegyülettípusonként és mintánként hatezer forint.

(3) Szerostatisztikai számítás esetén – ha a (2) bekezdésben foglalt vizsgálatokkal együttesen végzik el – sem költségátalányt, sem külön költséget nem lehet felszámítani.

(4) * 

(5) A jelenléti díj után költségátalány nem számítható fel.

II. Az igazságügyi szakértői intézmény és az egyetemi intézet alkalmazásában álló szakértő díjának megállapítása és kifizetése * 

11. § (1) *  Az igazságügyi szakértői intézmény alkalmazásában álló szakértő – a (4) bekezdést kivéve – külön díjazásra nem jogosult.

(2)–(3) * 

(4) *  Ha az igazságügyi szakértői intézményben alkalmazott szakértő a szakértői feladatot saját nevében, munkaidőn kívül, külön megbízás alapján látja el, ezért a tevékenységéért a díj közvetlenül őt illeti meg. A költségek megosztásáról a szakértő és az igazságügyi szakértői intézmény külön megállapodik.

12. § *  (1) Ha az egyetemi intézet a szakterületek ágazati követelményeiért felelős szervek kijelöléséről, valamint a meghatározott szakkérdésekben kizárólagosan eljáró és egyes szakterületeken szakvéleményt adó szervekről szóló 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelet 2. számú melléklete szerinti kijelölés alapján jár el, az alkalmazásában álló szakértő – a (2) bekezdést kivéve – külön díjazásra nem jogosult.

(2) Ha az egyetemi intézet alkalmazásában álló szakértő az I. számú melléklet 4. és 4/A. pontjában meghatározott szakértői tevékenységet munkaidőn kívül látja el, az egyetemi intézet a szakértői tevékenységért járó szakértői díjból a munkadíjat részére – az egyetemi intézet és a szakértő megállapodása szerint – kifizeti.

13. § * 

14. § * 

III. Záró rendelkezések

A jogszabály hatálya és hatályba lépése

15. § (1) *  E rendelet rendelkezéseit a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság, az előkészítő eljárást folytató szerv, a közjegyző, a bírósági végrehajtó, valamint a közigazgatási hatóság eljárása során közreműködő szakértőkre is alkalmazni kell.

(2) * 

(3)–(4) * 

16. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

(2) *  E rendeletnek az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet módosításáról szóló 13/2015. (VII. 27.) IM rendelettel (a továbbiakban: Módr.) megállapított 9. § (4) és (9a) bekezdéseit a Módr. hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A hatálybalépést megelőzően kiállított számla ellenértékét a törvényszék a számlában szereplő gazdasági esemény teljesítési időpontjában hatályos általános forgalmi adó tartalommal köteles kifizetni.

(3) *  E rendeletnek az új polgári perrendtartásról és az ügyvédi tevékenységről szóló törvénnyel összefüggő, valamint egyéb igazságügyi tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 20/2017. (XII. 21.) IM rendelettel megállapított 1. § (1) és (4) bekezdését, valamint 10. § (1) bekezdését a 2018. január 1-jét követően kibocsátott kirendelő döntések és létrejött megbízások esetében kell alkalmazni.

17. § *  Ez a rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, 2006. december 12-i 2006/123/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

I. számú melléklet a 3/1986. (II. 21.) IM rendelethez * 

Szakértői munkadíjak

ORVOS SZAKÉRTŐ

1. *  Élő személy megvizsgálása (a 10. pontban megjelölt eset kivételével) és szakvélemény előterjesztése 10 000 Ft
2. *  Elmeállapot megvizsgálása és szakvélemény előterjesztése 10 000 Ft
3. *  Halottszemle (kivéve, ha a halottszemlét nyomban boncolás követi) és szakvélemény előterjesztése 4800 Ft
4. *  Igazságügyi boncolás és szakvélemény előterjesztése vagy csontvázlelet orvos szakértői vizsgálata 25 000 Ft
4/A. *  Hatósági boncolás 11 200 Ft
5. Orvos szakértői vélemények iratok alapján
a) *  testi sértéssel okozott sérülés, illetve betegség gyógytartamának véleményezése esetén 4800 Ft
b) *  alkoholos befolyásoltság mértékének véleményezése esetén 3600 Ft
c) *  minden más esetben 5600 Ft
6. *  Orvos szakértői tevékenység helyszíni szemlén és bizonyítási kísérletnél, megkezdett óránként 3200 Ft
7. *  Laboratóriumi vizsgálat és szakvélemény 4000 Ft
8. *  Bűnjel vagy egyéb tárgy megvizsgálása, ha a vizsgálatot nem lehet az 1–5. pont alatt részletezettek valamelyikével elvégezni 4000 Ft
9. *  DNS tulajdonság vizsgálata személyenként 6000 Ft
10. *  Hatósági eljárásban (ide nem értve a közigazgatási pert) komplex minősítéshez kapcsolódó rehabilitációs orvosszakértői tevékenység megkezdett óránként 8000 Ft

PSZICHOLÓGUS SZAKÉRTŐ

21. *  Pszichológus szakértői vélemény személyenként az esetleges tesztvizsgálatokkal együtt 10 000 Ft
22. *  Pszichológus szakértői vélemény csak tesztvizsgálatok alapján 7600 Ft

TŰZVÉDELMI SZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG * 

31. *  Tűzvédelmi szakvélemény műszaki dokumentáció és egyéb irat vizsgálata alapján 8000 Ft
32. *  Tűzvédelmi szakértői tevékenység helyszíni szemlén, bizonyítási kísérletnél, helyszíni vizsgálatnál és szakvélemény előterjesztése, megkezdett óránként 9000 Ft
33. *  Tűzvédelmi szakvélemény műszeres laboratóriumi vizsgálattal 10 400 Ft
34–35. * 

KRIMINALISZTIKAI ÉS EGYÉB TERMÉSZETTUDOMÁNYOS MÓDSZEREKKEL MEGVALÓSÍTOTT VIZSGÁLATOK

41. *  Metallográfiai vizsgálat (kireszelt gyári számok helyreállítása) 8000 Ft
42. *  Nyomszakértői vizsgálat 8000 Ft
43. *  Személynek fénykép alapján való azonosítása 9600 Ft
44. *  Tárgynak fénykép alapján való azonosítása 6400 Ft
45. *  Fizikai és vegyészeti szakértői vizsgálat mintánként és vizsgálatonként 8000 Ft
45/A. *  Kábítószer, kábítószer-prekurzor, új pszichoaktív anyag kimutatása szubsztanciából vizsgálati tárgyanként 66 000 Ft
45/B. *  Kábítószer hatóanyag mennyiségének meghatározása vizsgálati tárgyanként 102 000 Ft
46. * 
46/A. *  Polimorf DNS-tulajdonságok meghatározása biológiai anyagmaradványokból (foltokból), és szakvélemény előterjesztése bűnjeltárgyanként 8000 Ft
47. *  Kriminalisztikai textilszakértői vizsgálat 9600 Ft
48. *  Személyazonosítás csontvázlelet alapján 9600 Ft
49. *  Hajból végzett morfológiai vizsgálat 5600 Ft
50. *  Szövettani vizsgálat 5600 Ft

VEGYÉSZETI ÉS TOXIKOLÓGUS SZAKÉRTŐ

51. *  Vegyészeti szakvélemény tájékozódó jellegű gyors toxikológiai vizsgálat alapján 6000 Ft
52. *  Véralkohol-meghatározás 3200 Ft
53. *  Biológiai minták toxikológiai vizsgálata és szakvélemény előterjesztése mintánként és alkalmazott módszerenként 16 000 Ft

ÍRÁS-, OKIRAT- ÉS OKMÁNYSZAKÉRTŐ

61. *  Okirat vagy más írás egyszerű vizsgálata 3200 Ft
62. *  Okirat vagy más írás grafikai műszeres laboratóriumi vizsgálata 4000 Ft
63. *  Okirat vagy más írás technikai laboratóriumi vizsgálata 6400 Ft
64. *  Úti és személyi okmányok komplex vizsgálata 16 000 Ft

FEGYVERSZAKÉRTŐ

71. *  Lőfegyver vizsgálata lőpróbával 3200 Ft
72. *  Fegyverszakértői vizsgálat ballisztikai számításokkal, vegyészeti úton vagy műszerekkel 10 000 Ft
73. *  Fegyverazonosítás laboratóriumi vizsgálattal 16 000 Ft

UJJNYOMSZAKÉRTŐ

81. *  Ujjlenyomat vizsgálata 6000 Ft
82. *  Minden további ujjnyomat vizsgálata 3200 Ft

EGYÉB SZAKÉRTŐI TEVÉKENYSÉG

91. *  Szakértő tevékenysége bírósági tárgyaláson kívül, megkezdett óránként 8000 Ft
92. * 
93. *  Jelenlét, a szakértő tevékenysége a bírósági tárgyaláson, megkezdett félóránként 4000 Ft

II. számú melléklet a 3/1986. (II. 21.) IM rendelethez * 

A szakkonzultáns és a segédszemélyzet munkadíjai

1. *  Szakkonzultáns óradíja, megkezdett óránként 8000 Ft
2. *  Technikus díja tárgyaláson kívül, óránként 4000 Ft
3. *  Jegyzőkönyvvezető díja 4000 Ft
4. *  Szakvélemény leírási díja – a 3. pontban foglaltakon túl, oldalanként 600 Ft
5. *  Boncmester díja boncolásnál; személyazonosításhoz közreműködésnél 8000 Ft
6. *  Boncolósegéd – legfeljebb két fő – díja boncolásnál; személyazonosításhoz közreműködésnél boncolósegédként 6000 Ft
7. *  Váladék vagy hullarészek vegyvizsgálat céljára történő csomagolása 4000 Ft
8. *  Holttest ruházata laboratóriumi vizsgálatának előkészítése 2000 Ft
9. *  Szakasszisztensi díj ügyenként, a vizsgálatok számától függetlenül 6000 Ft
10 *  Fotótechnikus díja ügyenként, a felvételek számától függetlenül 6000 Ft

III–IV. számú melléklet a 3/1986. (II. 21.) IM rendelethez *