A jogszabály mai napon ( 2019.10.23. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1987. évi 24. törvényerejű rendelet

a Túszszedés Elleni Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről * 

(A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Egyezményhez való csatlakozási okiratának letétbe helyezése az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál az 1987. évi szeptember hó 2. napján megtörtént.) Az egyezmény a Magyar Népköztársaságra nézve az 1987. évi október hó 2. napján lépett hatályba.

1. § A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a New Yorkban, az 1979. évi december hó 18. napján aláírásra megnyitott, a túszszedés elleni nemzetközi egyezményt e törvényerejű rendelettel kihirdeti.

2. § Az egyezmény hivatalos magyar nyelvű fordítása a következő:

„Túszszedés Elleni Nemzetközi Egyezmény

Az Egyezményben részes államok,

figyelembe véve az Egyesült Nemzetek Alapokmányának a nemzetközi béke és biztonság fenntartására, valamint az államok közötti baráti kapcsolatok és együttműködés előmozdítására irányuló céljait és elveit,

elismerve, hogy mindenkinek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyes biztonsághoz, ahogy azt az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya megállapítja,

megerősítve a népek egyenjogúsága és önrendelkezése elvét, amint azt az Egyesült Nemzetek Alapokmánya és az Egyesült Nemzetek Alapokmányával Összhangban az Államok Közötti Baráti Kapcsolatok és Együttműködés Nemzetközi Jogi Elveiről szóló Nyilatkozat, illetve a Közgyűlés más, vonatkozó határozatai tartalmazzák,

tekintetbe véve, hogy a túszszedés a nemzetközi közösségre nézve súlyos következményekkel járó cselekmény, és ennek megfelelően - az Egyezmény rendelkezéseivel összhangban - bármely személyt, aki túszszedést követ el, büntetőeljárás alá kell vonni vagy ki kell adni,

meggyőződve annak sürgős szükségességéről, hogy az államok hozzanak létre nemzetközi együttműködést a túszszedés - mint a nemzetközi terrorizmus megnyilvánulása - minden formájának megelőzésére, üldözésére és megbüntetésére irányuló hatékony intézkedések kidolgozása és elfogadása céljából,

megállapodtak a következőkben:

1. Cikk

1. Bárki, aki más személyt (a továbbiakban: túsz) szabadságától megfoszt vagy hatalmába kerít és halállal vagy sérüléssel vagy további hatalomban tartással fenyeget abból a célból, hogy egy harmadik Felet, nevezetesen valamely államot, nemzetközi kormányközi szervezetet, természetes vagy jogi személyt, illetve személyek egy csoportját arra kényszerítsen, hogy az a túsz elengedésének kifejezett vagy hallgatólagos feltételeként valamely cselekményt megtegyen vagy ennek megtételétől tartózkodjon, az a jelen Egyezmény alkalmazásában a túszszedés bűncselekményét követi el.

2. Bármely személy, aki:

a) a túszszedés elkövetését megkísérli, vagy

b) más bűnsegédjeként részt vesz túszszedés vagy arra irányuló kísérlet elkövetésében, az Egyezmény alkalmazásában úgyszintén bűncselekményt követ el.

2. Cikk

A részes államok az 1. Cikkben meghatározott bűncselekményeket büntetni rendelik olyan megfelelő büntetésekkel, amelyek tekintettel vannak ezeknek a cselekményeknek a súlyosságára.

3. Cikk

1. A részes állam, amelynek területén az elkövető a túszt hatalmában tartja, minden általa megfelelőnek tartott intézkedést megtesz annak érdekében, hogy a túsz helyzetét könnyítse, különösen, hogy elengedését biztosítsa, majd elengedését követően - amennyiben indokolt - elősegítse távozását.

2. A részes állam az őrizetébe került olyan tárgyat, amelyet az elkövető a túszszedés eredményeként szerzett meg, mihamarabb visszajuttatja - ahogy az eset megkívánja - a túszhoz, vagy az 1. Cikkben meghatározott Harmadik Félhez, illetve annak megfelelő hatóságához.

4. Cikk

A részes államok együttműködnek az 1. Cikkben meghatározott bűncselekmények megelőzésében, különösen:

a) minden gyakorlati intézkedést megtesznek annak érdekében, hogy akár saját területükön, akár azon kívül elkövetendő bűncselekményeknek területükön történő előkészítését megakadályozzák, ideértve azokat az intézkedéseket, amelyek megtiltják területükön olyan személyek, csoportok és szervezetek jogellenes tevékenységét, amelyek túszszedést célzó bűncselekmények elkövetését támogatják, bátorítják, szervezik vagy együttműködést tanúsítanak;

b) tájékoztatják egymást és összehangolják azokat az adminisztratív és egyéb megfelelő intézkedéseiket, amelyek e bűncselekmények elkövetésének megelőzéséhez szükségesek.

5. Cikk

1. A részes államok megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy megalapozzák joghatóságukat az 1. Cikkben említett bűncselekmények tekintetében, amelyeket:

a) az adott állam területén, vagy az állam által lajstromozott hajó vagy légijármű fedélzetén követtek el;

b) saját állampolgárai, vagy - amennyiben az állam ezt megfelelőnek ítéli - olyan hontalan személyek követtek el, akiknek állandó lakóhelye az adott állam területén található;

c) azért követtek el, hogy az államot valamely cselekmény megtételére vagy attól való tartózkodásra kényszerítsék;

d) olyan túsz ellen követtek el, aki ilyen állam állampolgára, amennyiben az adott állam ezt megfelelőnek ítéli.

2. A részes államok hasonlóképpen megteszik a szükséges intézkedéseket, hogy joghatóságuk legyen az 1. Cikkben megállapított bűncselekmények tekintetében, abban az esetben, ha a területükön levő gyanúsítottat nem adják ki az e cikk 1. bekezdésében említett államok egyikének sem.

3. Az Egyezmény nem érinti a belső joggal összhangban gyakorolt büntető joghatóságot.

6. Cikk

1. Bármely részes állam, ha a körülmények ezt megfelelően indokolják, a területén levő gyanúsítottat - jogszabályaival összhangban - őrizetbe veszi, illetőleg egyéb intézkedésekkel gondoskodik arról, hogy rendelkezésre álljon annyi ideig, amennyi a büntető- vagy kiadatási eljárás megindításához szükséges.

Az említett állam a tényállás megállapítása céljából haladéktalanul előzetes vizsgálatot folytat.

2. Az őrizetbe vételről vagy más e cikk 1. bekezdésében említett intézkedés foganatosításáról közvetlenül vagy az Egyesült Nemzetek Főtitkárán keresztül haladéktalanul értesíteni kell:

a) azt az államot, ahol a bűncselekményt elkövették;

b) azt az államot, amely ellen a kényszerítés irányult vagy megkísérelték;

c) azt az államot, amelynek az a természetes vagy jogi személy, aki ellen a kényszerítés irányult vagy megkísérelték, a saját állampolgára;

d) azt az államot, amelynek a túsz állampolgára vagy amelynek területén állandó lakóhelye található;

e) azt az államot, amelynek a gyanúsított személy az állampolgára, avagy hontalan személy esetén azt, amelynek területén annak állandó lakóhelye található;

f) azt a nemzetközi kormányközi szervezetet, amely ellen a kényszerítés irányult vagy megkísérelték;

g) bármely más érintett államot.

3. Bármely személy, aki ellen az e cikk 1. bekezdésében említett intézkedéseket foganatosították, jogosult:

a) haladéktalanul érintkezésbe lépni annak az államnak a legközelebbi, megfelelő képviselőjével, amelynek állampolgára vagy amelyet ilyen kapcsolat létesítésére felhatalmaztak; hontalan személy esetén pedig annak az államnak képviselőjével, amelynek területén állandó lakóhelye található;

b) az a) pontban említett állam képviselőjének látogatását fogadni.

4. Az e Cikk 3. bekezdésében említett jogok annak az államnak törvényeivel és jogszabályaival összhangban gyakorolhatók, amelynek területén a gyanúsított tartózkodik, olyan feltételek mellett azonban, hogy e törvények és jogszabályok maradéktalanul biztosítsák az e cikk 3. bekezdésében említett jogokra vonatkozó célkitűzéseket.

5. Az e Cikk 3. és 4. bekezdésében említett rendelkezések nem érintik az 5. Cikk 1. bekezdésének b) pontjában rögzített, joghatóságra igényt tartó bármely állam jogát ahhoz, hogy felkérje a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát arra, hogy a bűncselekmény gyanúsítottjával érintkezésbe lépjen és őt meglátogassa.

6. A jelen Cikk 1. bekezdésében említett előzetes vizsgálatot végző állam a vizsgálat eredményéről haladéktalanul értesíti a 2. bekezdésben említett államot vagy szervezetet, és közli velük, hogy kívánja-e joghatóságát gyakorolni.

7. Cikk

Az a részes állam, ahol a gyanúsítottat büntetőeljárás alá vonták, az eljárás eredményéről - jogszabályaival összhangban -, tájékoztatja az Egyesült Nemzetek Főtitkárát, aki e tájékoztatást továbbítja az érintett más államoknak, illetve nemzetközi kormányközi szervezeteknek.

8. Cikk

1. Ha a részes állam, amelynek területén a gyanúsított kézrekerült, a gyanúsítottat nem adja ki, köteles gondoskodni arról, hogy az ügy - mindennemű kivétel nélkül és függetlenül attól, hogy a bűncselekményt a területén követték-e el - a büntetőeljárás lefolytatása céljából, a saját joga szerinti eljárásnak megfelelően az illetékes hatóság elé kerüljön. E hatóság a határozatát ugyanolyan módon hozza meg, mint az említett állam jogszabályai szerint súlyosnak minősülő közönséges bűncselekmény elkövetése esetén.

2. Az 1. Cikkben meghatározott bármely bűncselekménnyel összefüggésben büntetőeljárás alá vont személy vonatkozásában megfelelő bánásmódot kell biztosítani az eljárás valamennyi szakaszában, ideértve azokat a jogokat és garanciákat, amelyeket a tartózkodás helye szerinti állam joga biztosít.

9. Cikk

1. A gyanúsított kiadására vonatkozó, a jelen Egyezmény alapján előterjesztett kérelmet nem kell teljesíteni, ha a megkeresett államnak alapos oka van annak feltételezésére, hogy:

a) az 1. Cikkben megállapított bűncselekményre vonatkozó kiadatási kérelem benyújtása abból a célból történt, hogy az adott személyt faja, vallása, nemzetisége, etnikai eredete vagy politikai meggyőződése miatt vonják büntetőeljárás vagy büntetésvégrehajtás alá, illetve

b) hogy az adott személy helyzetét hátrányosan befolyásolhatja:

i) bármely, az e bekezdés a) pontjában felsorolt ok, vagy

ii) a védelmére jogosult állam megfelelő hatósága nem tud az adott személlyel kapcsolatot létesíteni.

2. Az Egyezményben meghatározott bűncselekmények vonatkozásában a részes Államok között alkalmazásra kerülő kiadatási szerződések és megállapodások rendelkezései annyiban módosulnak, amennyiben azok nincsenek összhangban az Egyezmény rendelkezéseivel.

10. Cikk

1. Az 1. Cikkben meghatározott bűncselekményeket a részes államok között kötött valamennyi kiadatási szerződés szempontjából kiadatási bűncselekménynek kell tekinteni. A részes államok kötelezettséget vállalnak arra, hogy ezeket a bűncselekményeket az egymás között a jövőben megkötendő kiadatási szerződéseikbe kiadatási bűncselekményként felveszik.

2. Ha valamelyik részes állam, amelyik a kiadatást szerződéstől teszi függővé, olyan államtól kap kiadatási kérelmet, amelyikkel nincs ilyen szerződése, a jelen Egyezmény az 1. Cikkben meghatározott bűncselekmények szempontjából - megítélésétől függően - a kiadatás jogalapjának tekintheti. A kiadatás egyéb feltételeire a megkeresett állam jogszabályai az irányadók.

3. Azok a részes államok, amelyek a kiadatást nem teszik függővé kiadatási szerződéstől, az 1. Cikkben meghatározott bűncselekményeket egymás között - a megkeresett állam jogszabályaiban meghatározott feltételek szerint - kiadatási bűncselekménynek ismerik el.

4. Az 1. Cikkben meghatározott bűncselekményeket a részes államok közötti kiadatás szempontjából úgy kell tekinteni, mintha azokat nemcsak az elkövetés helyén követték volna el, hanem annak az államnak a területén is, amely az 5. Cikk 1. bekezdése szerint köteles a joghatóságát megállapítani.

11. Cikk

1. A részes államok a legszélesebb körű jogsegélyt nyújtják egymásnak az 1. Cikkben meghatározott bűncselekmények elkövetése miatt indított büntetőeljárás során, ideértve az eljáráshoz szükséges, rendelkezésükre álló bizonyítékok biztosítását is.

2. E Cikk 1. bekezdésének rendelkezései nem érintik a bármely más szerződésben vállalt kölcsönös jogsegély biztosítására vonatkozó kötelezettségeket.

12. Cikk

Amennyiben a háború áldozatainak védelméről szóló 1949. évi Genfi Egyezményeket és az azokhoz kapcsolódó Kiegészítő Jegyzőkönyveket kell alkalmazni a túszszedés egyes formáival szemben, továbbá amennyiben a jelen Egyezmény részes államaira nézve kötelezőek az említett egyezmények rendelkezései a túszszedő személy büntetőeljárás alá vonása, illetve átadása tekintetében, úgy a jelen Egyezmény nem alkalmazható a fegyveres összetűzés során történt olyan túszszedési cselekmények esetében, amelyeket az 1949. évi Genfi Egyezmények és Jegyzőkönyvek határoznak meg, ideértve az 1977. évi I. számú Kiegészítő Jegyzőkönyv 1. Cikkének 4. bekezdésében említett olyan fegyveres összeütközéseket is, amelyek során a népek - az Egyesült Nemzetek Alapokmányában és az Egyesült Nemzetek Alapokmányával összhangban az Államok Között Kialakítandó Baráti Kapcsolatokra és Együttműködésre Vonatkozó Nemzetközi Jogi Elvekről szóló Nyilatkozatban megfogalmazott önrendelkezési joguk gyakorlásával - a gyarmati uralom, az idegen elnyomás és a fajüldöző rezsimek ellen harcolnak.

13. Cikk

Az Egyezmény nem alkalmazható azokban az esetekben, amikor a bűncselekményt egy államon belül követték el, továbbá a túsz és a gyanúsított egyaránt az adott állam állampolgára, valamint a gyanúsított ennek az államnak a területén található.

14. Cikk

Az Egyezmény egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az az Egyesült Nemzetek Alapokmányával ellentétesnek minősül, és más állam területi épségének vagy politikai függetlenségének megsértését jogszerűsíti.

15. Cikk

Az Egyezmény rendelkezései nem hatnak ki olyan Menedékjogi Egyezmények alkalmazására, amelyek az Egyezmény elfogadásának idején az azokban részes államok között hatályban vannak. A jelen Egyezményben részes állam nem hivatkozhat ilyen szerződésekre olyan, az Egyezményben részes másik állam vonatkozásában, amely nem tagja az említett menedékjogi szerződéseknek.

16. Cikk

1. A két vagy több részes állam között az Egyezmény értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatban keletkezett bármely vitás ügyet, amelyet nem tudnak tárgyalások útján rendezni, bármelyikük kérésére választottbíróság elé kell terjeszteni. Ha a választottbírósági eljárásra irányuló kérelem benyújtásának napjától számított hat hónapon belül a Felek nem tudnak megegyezni a választottbíróság megszervezésében, az ügyet bármelyik fél a Nemzetközi Bíróság elé terjeszti, a Bíróság Alapszabályzatának megfelelő kérelem benyújtásával.

2. Az Egyezmény aláírásakor, megerősítésekor vagy az ahhoz való csatlakozáskor bármelyik állam kijelentheti, hogy az e Cikk 1. bekezdését nem tekinti magára nézve kötelezőnek. A többi részes államot nem kötik az e Cikk 1. bekezdésében foglaltak azzal a részes állammal szemben, amely ilyen fenntartást tett.

3. Az a részes állam, amely az e Cikk 2. bekezdésének megfelelően fenntartást tett, az Egyesült Nemzetek Főtitkárához intézett értesítésével azt bármikor visszavonhatja.

17. Cikk

1. Az Egyezmény 1980. december 31-ig áll nyitva aláírás céljából New Yorkban, az Egyesült Nemzetek Szervezete székhelyén.

2. Az Egyezményt meg kell erősíteni. A megerősítő okiratokat az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál kell letétbe helyezni.

3. Az Egyezményhez bármely állam csatlakozhat. A csatlakozási okiratot az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál kell letétbe helyezni.

18. Cikk

1. Az Egyezmény attól az időponttól számított 30. napon lép hatályba, amikor a 22. megerősítő vagy csatlakozási okiratot az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál letétbe helyezték.

2. Az Egyezmény azoknak az államoknak a vonatkozásában, amelyek a 22. megerősítő vagy csatlakozási okirat letétbe helyezését követően erősítik meg vagy csatlakoznak ahhoz, a megerősítő vagy csatlakozási okmányuk letétbe helyezésétől számított 30. napon lép hatályba.

19. Cikk

1. Bármely részes állam felmondhatja az Egyezményt az Egyesült Nemzetek Főtitkárához intézett írásbeli értesítéssel.

2. A felmondás attól a naptól számított egy év elteltével lép hatályba, amikor a felmondásról szóló értesítést az Egyesült Nemzetek Főtitkára átvette.

20. Cikk

Az Egyezmény eredeti példánya - amelynek arab, kínai, angol, francia, orosz és spanyol nyelvű szövege egyaránt hiteles - az Egyesült Nemzetek Főtitkáránál kerül letétbe helyezésre, aki ennek hiteles másolatát megküldi valamennyi államnak.

Ennek hiteléül az alulírottak, akiket erre kormányuk megfelelően felhatalmazott, aláírták az Egyezményt, amelyet New Yorkban 1979. december 18-án nyitottak meg aláírásra.”

3. § A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a szerződéshez való csatlakozás alkalmából a következő fenntartást tette:

„A Magyar Népköztársaság nem tekinti magára nézve kötelezőnek az Egyezmény 16. cikk 1. pontjában foglalt vitarendezési eljárásokat, mivel elvi álláspontja szerint bármely döntőbíróság, illetve a Nemzetközi Bíróság joghatósága csak a vitában részt vevő valamennyi fél előzetes és önkéntes alávetésén alapulhat.”

4. § *  E törvényerejű rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1987. október 2. napjától kell alkalmazni. Végrehajtásáról az igazságügyért felelős miniszter és a rendészetért felelős miniszter a legfőbb ügyésszel egyetértésben gondoskodik.


  Vissza az oldal tetejére