Hatály: 2024.X.1. - Váltás a jogszabály mai napon hatályos állapotára
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

FONTOS! A jogszabály egyes rendelkezéseit a veszélyhelyzet ideje alatt eltérően kell alkalmazni.

1990. évi XCIII. törvény

az illetékekről * 

Az Országgyűlés az állami és társadalmi feladatokhoz való arányos hozzájárulás, valamint az önkormányzatok saját bevételi forrásának gyarapítása érdekében az illetékek alapvető szabályairól, továbbá az igazgatási és bírósági szolgáltatások díjának megállapításáról a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

I. Fejezet

AZ ILLETÉKFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG

Illeték- és díjfizetési kötelezettség

1. § *  (1) Öröklés, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházás esetén vagyonszerzési illetéket, a közigazgatási hatósági és bírósági eljárásért eljárási illetéket vagy az e törvényben meghatározott módon, de külön jogszabályban megállapított igazgatási, bírósági szolgáltatási díjat, a cégbíróságok törvényességi felügyeleti tevékenységéért felügyeleti illetéket kell fizetni.

(2) Jogszabály előírhatja, hogy igazgatási szolgáltatási pótdíjat kell az e törvényben megállapított illetéken felül fizetni, ha az illetékfizetéshez kötött hatósági eljárást a hatóság az ügyfél kérelmére – közigazgatási szolgáltatásként –

a) a hatóság hivatali munkaidején túli időtartamban meghatározott munkarendben eljárva vagy a hatóság székhelyén kívül szervezett szolgáltató helyen a hatósági eljáráshoz szükséges eszközök biztosítása mellett azonnal, vagy

b) soron kívüli, sürgősségi vagy azonnali eljárás keretében

folytatja le.

A törvény területi és személyi hatálya

2. § (1) Az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezéseket a belföldön levő hagyatékra minden esetben alkalmazni kell. Magyar állampolgár, illetve Magyarországon élő nem magyar állampolgár vagy belföldi székhelyű jogi személy által örökölt, külföldön levő ingóhagyatékra, valamint a külföldi hagyatékba tartozó vagyoni értékű jogra abban az esetben kell alkalmazni, ha a hagyaték helye szerinti államban öröklési illetéket vagy ennek megfelelő adót nem kell fizetni. A külföldön történt illeték- vagy adófizetés tényének bizonyítása az örököst terheli. Külföldön levő ingatlanhagyatékra az öröklési illetékre vonatkozó rendelkezések nem terjednek ki.

(2) *  Az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó rendelkezéseket az ingó, a vagyoni értékű jog, a belföldi ingatlan és a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétje tekintetében kell alkalmazni, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik. Gépjármű és pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése tekintetében az ajándékozási és visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó rendelkezéseket akkor kell alkalmazni, ha a gépjárművet, pótkocsit belföldön vették, veszik nyilvántartásba, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik.

(3) *  Ingónak vagy ingóhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak jogügyleten alapuló szerzése esetében – a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság vagyoni betétje kivételével – e törvényt akkor kell alkalmazni, ha az ingó átadása, illetve a vagyoni értékű jog megszerzése belföldön történt.

(4) *  Követelés elengedése, engedményezés, tartozásátvállalás útján vagy más hasonló módon történő vagyonszerzés esetében e törvényt akkor kell alkalmazni, ha a vagyonszerző a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illetőségű magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet.

(5) *  E törvénynek az eljárási illetékekre vonatkozó rendelkezéseit természetes és jogi személyekre egyaránt alkalmazni kell, kivéve, ha nemzetközi szerződés másként rendelkezik.

Az illetékkötelezettség keletkezése

3. § (1) Az öröklési illetékkötelezettség az örökhagyó halála napján keletkezik.

(2) Az ajándékozási illetékkötelezettség

a) ingatlan ajándékozása esetén az ajándékozási szerződés megkötése napján,

b) ingó, vagyoni értékű jog ajándékozása esetén a szerződésről kiállított okirat aláírása napján; ha a szerződésről csak külföldön állítottak ki okiratot, azon a napon, amelyen az illetékkötelezettséget megalapító esemény [2. § (3) bekezdés] bekövetkezett,

c) ha az ingó, a vagyoni értékű jog ajándékozásáról nem állítottak ki okiratot, a vagyonszerzéskor

keletkezik.

(3) A visszterhes vagyonátruházási illetékkötelezettség

a) a szerződés megkötése napján,

b) árverési vétel esetében az árverés napján,

c) *  ingatlannak, ingónak, vagyoni értékű jognak bírósági, hatósági határozattal történő megszerzése esetén a határozat jogerőre emelkedése, véglegessé válása napján,

d) az a)–c) pontban nem említett esetekben a vagyonszerzéskor

keletkezik.

(4) *  Az eljárási illetékkötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor keletkezik.

(5) *  A hatósági jóváhagyástól (engedélytől, hozzájárulástól, tudomásulvételtől) függő vagyonszerzési jogügylettel kapcsolatban az illetékkötelezettség a jóváhagyás – több hatósági jóváhagyás esetén az utolsó jóváhagyás – napján keletkezik. Ez irányadó akkor is, ha a szerződés hatályosságához harmadik személy beleegyezése szükséges.

(6) A felfüggesztő vagy bontó feltételtől, illetőleg a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén a vagyonszerzési illetékkötelezettség a szerződés hatályának beálltakor keletkezik.

(7) *  A (3) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés irányadó az ingatlanok, illetve gépjárművek (pótkocsik) pénzügyi lízingjére vonatkozó, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződések esetén is.

Illetékmentesség

4. § (1) *  Az illeték tárgyára vonatkozó mentesség (tárgyi illetékmentesség) esetén nem kell illetéket fizetni. Az illeték fizetésére egyébként kötelezett mentessége (személyes illetékmentesség) esetén az illetéket a mentes féltől nem lehet követelni.

(2) * 

5. § (1) Teljes személyes illetékmentességben részesül:

a) a Magyar Állam,

b) *  a helyi önkormányzatok és azok társulásai,

c) *  a költségvetési szerv, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Maradványvagyon-hasznosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság, valamint a Tartalékgazdálkodási Kht., illetve annak tevékenységét folytató nonprofit gazdasági társaság,

d) *  az egyesület, a köztestület,

e) *  az egyházi jogi személy,

f) *  az alapítvány (ideértve a közalapítványt is), továbbá a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány és az általa fenntartott felsőoktatási intézmény,

g) a vízgazdálkodási társulat,

h) *  az egészségbiztosítási szerv, a központi nyugdíjbiztosítási szerv,

i) *  a Magyar Nemzeti Bank,

j) *  a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap,

k) *  az Észak-atlanti Szerződés Szervezete, az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más részt vevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői, valamint az Észak-atlanti Szerződés alapján felállított nemzetközi katonai parancsnokságok, és e fegyveres erők és parancsnokságok személyi állományába tartozó vagy alkalmazásában álló nem magyar állampolgárságú, katonai szolgálatban lévő és polgári állományú személyek, kizárólag a szolgálati kötelezettségükkel összefüggő illetékügyek tekintetében,

l) *  a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény hatálya alá tartozó fejlesztési tanács,

m) *  a közhasznú, kiemelkedően közhasznú nonprofit gazdasági társaság, a közhasznú szociális szövetkezet,

n) *  az Európai Közösségek, valamint azok intézményei és szervei, hivatalai, elkülönült alapjai,

o) *  a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő természetes személyek otthonteremtésének biztosításáról szóló 2018. évi CIII. törvény szerinti Lebonyolító,

p) *  a nemzeti köznevelésről szóló törvény szerinti intézményi tanács,

q) *  az Országos Betétbiztosítási Alap,

r) *  a pénzügyi közvetítőrendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló 2014. évi XXXVII. törvényben meghatározott Szanálási Alap és a Magyar Állam vagy a Szanálási Alap által létrehozott, az alapító, alapítók kizárólagos tulajdonában álló szanálási vagyonkezelő,

s) *  a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerinti Befektető-védelmi Alap,

t) *  a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény szerinti Kárrendezési Alap.

(2) *  Az (1) bekezdés c)–g) és m) pontban említett szervezetet az illetékmentesség csak abban az esetben illeti meg, ha a vagyonszerzést, illetve az eljárás megindítását megelőző adóévben folytatott vállalkozási tevékenységéből származó jövedelme után társasági adófizetési kötelezettsége, külföldi illetőségű szervezet esetén a társasági adónak megfelelő közteherfizetési kötelezettsége, illetve – költségvetési szerv esetében – eredménye után a központi költségvetésbe befizetési kötelezettsége nem keletkezett.

(3) *  A szervezet (alapítvány) közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárás kezdeményezése, illetve gépjármű, pótkocsi szerzése esetén nyilatkozik az illetékmentesség (2) bekezdésben meghatározott feltételének fennállásáról, egyéb vagyonszerzés esetén a feltétel teljesülését az állami adóhatóság hivatalból ellenőrzi.

(4) *  Ha a (3) bekezdés szerinti nyilatkozat megtételére a (2) bekezdés szerinti adóév utolsó napját követő 150. nap előtt kerül sor, a szervezetnek (alapítványnak) arról kell nyilatkoznia, hogy adófizetési kötelezettsége előreláthatóan nem keletkezik. Amennyiben a nyilatkozatában vállaltak nem teljesültek, úgy a (2) bekezdés szerinti adóév utolsó napját követő 180. napig van lehetősége arra, hogy ezt a körülményt adóbírság terhe nélkül az eljáró hatóság felé jelezze és az illetéket pótlólag megfizesse.

6. § (1) *  Nemzetközi szervezet, ennek tisztségviselői és családtagjaik, idegen állam, idegen állam magyarországi diplomáciai, konzuli és egyéb képviselete, ezek tagjai és családtagjaik illetékmentességére nézve nemzetközi szerződés, ennek hiányában a viszonosság az irányadó. A viszonosságon alapuló illetékmentesség természetes személyek esetén kizárólag a szolgálati kötelezettséggel összefüggő illetékügyek tekintetében alkalmazható.

(2) *  A viszonosság kérdésében az adópolitikáért felelős miniszternek a külpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kialakított állásfoglalása az irányadó.

MÁSODIK RÉSZ

A VAGYONSZERZÉSI ILLETÉKEK

II. Fejezet

AZ ÖRÖKLÉSI ÉS AZ AJÁNDÉKOZÁSI ILLETÉK

7. § Az öröklési és az ajándékozási illeték tárgya a haláleset folytán, illetve az ajándékozással történt vagyonszerzés.

Az öröklési illeték tárgya

8. § (1) *  Az öröklési illeték tárgya: az örökség – ideértve a haszonélvezeti jog megváltását is –, a hagyomány, a meghagyás alapján történő vagyonszerzés, a kötelesrész szerzése, továbbá a halál esetére szóló ajándékozás.

(2) Az örökhagyó rendelkezése folytán a hagyatékból harmadik személynek juttatott vagyontárgyat mint az örökhagyóról közvetlenül a harmadik személyre átszállott hagyományt kell illeték alá vonni. Az ilyen vagyontárgy értékét az örökség (hagyomány) illetékének alapjául szolgáló értékéből le kell vonni.

(3) A hagyatékhoz kell számítani az örökhagyóra szállott, de neki még át nem adott örökséget (hagyományt) is. Az örökhagyóra szállott örökség után ebben az esetben külön meg kell fizetni az öröklési illetéket az első és a további örökhagyó közötti rokonsági viszonynak megfelelően. Ezt az illetéket az örökösök örökrészeik arányában kötelesek megfizetni.

(4) Nem tárgya az öröklési illetéknek az ingatlannyilvántartásba bejegyzett olyan vagyoni értékű jog, amely a dolog tulajdonosának személyében beállott változásra (öröklésre) tekintet nélkül marad fenn.

Lemondás az öröklésről, az örökség visszautasítása

9. § (1) Az öröklésről való ingyenes lemondás esetén illetéket nem kell fizetni. Ha az öröklésről történő lemondás ellenérték fejében történt, az ellenérték alapulvételével kell az ajándékozási illetéket megfizetni.

(2) *  Nem kötelezhető öröklési illeték fizetésére az az örökös vagy hagyományos, aki az öröklés megnyílta után az örökséget, illetőleg hagyományt visszautasítja.

Rendelkezés a megnyílt örökségről, hagyatéki osztályos egyezség

10. § (1) *  Annak a terhére, aki a megnyílt hagyatékból rá eső örökséget vagy egy részét a hagyatéki eljárás során más örökösnek ingyen átengedi, az átengedett rész után öröklési illetéket kiszabni nem lehet. Az így átengedett örökséget vagy egy részét megszerző más örökös úgy fizeti az öröklési illetéket, mintha a hagyaték közvetlenül az örökhagyóról szállt volna rá. Ha az átengedés visszteher fejében történik, az örökös terhére öröklési, az örökrészt megszerző terhére pedig visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni.

(2) *  Ha az ingatlan és a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát képező ingó hagyatékot vagy egy részét az azt terhelő adósság fejében az örökhagyó hitelezője veszi át, az átvett rész után öröklési illetéket nem lehet kiszabni. Ilyen esetben a hagyatéki hitelező terhére visszterhes vagyonátruházási illetéket kell kiszabni; ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a hagyatéki hitelező egyben az örökhagyó örököse is.

(3) Ha az örökösök a megnyílt örökségre nézve maguk között osztályos egyezséget kötnek, mindegyik csak a neki jutott örökrész értéke után járó öröklési illetéket köteles megfizetni. Az az örökös azonban, aki az osztály alapján a hagyatékból a törvény vagy végrendelet szerint ráesőnél nagyobb értékű örökrészt ellenszolgáltatás fejében kapott, az örökrészen felül átvett rész értéke után visszterhes vagyonátruházási, az az örökös pedig, aki a vagyontárgyat ellenszolgáltatás fejében átengedte, öröklési illetéket köteles fizetni.

Az ajándékozási illeték tárgya

11. § (1) Az ajándékozási illeték tárgya:

a) ingatlan ajándékozása,

b) ingó ajándékozása,

c) vagyoni értékű jognak ingyenes alapítása, ilyen jognak vagy gyakorlásának ingyenes átengedése, továbbá az ilyen jogról ellenszolgáltatás nélkül történő lemondás.

(2) *  Az (1) bekezdésben felsorolt ajándékozás csak akkor esik ajándékozási illeték alá, ha arról okiratot állítottak ki, vagy ingó ajándékozása esetén okirat kiállítása ugyan nem történt, de az egy megajándékozottnak jutó ingó forgalmi értéke a 150 000 forintot meghaladja.

(3) Nem tárgya az ajándékozási illetéknek a vagyoni értékű jog, ha azt az ajándékozó a maga javára tartja fenn, vagy ha az ingatlant az átruházást megelőzően már fennállott és az ingatlannyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joggal terhelten ajándékozzák.

(4) Ha a bontó feltétel vagy véghatáridő bekövetkezésekor a dolog az ajándékozóra száll vissza, a visszaszállás után ajándékozási illetéket nem kell fizetni.

Az öröklési és az ajándékozási illeték mértéke

12. § (1) *  Az öröklési és az ajándékozási illeték általános mértéke – ha e törvény másként nem rendelkezik – az egy-egy örökösnek, hagyományosnak juttatott örökség és a megajándékozottnak juttatott ajándék tiszta értéke után 18%.

(2) *  A lakástulajdon és a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ingyenes szerzése esetén az öröklési és ajándékozási illeték mértéke 9%.

(3) * 

(4) *  Gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése és ajándékozása esetén az illeték mértéke a gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének (24. §) kétszerese.

(5) * 

(6) * 

Az öröklési és az ajándékozási illeték alapja

13. § (1) *  Az örökség és az ajándék tiszta értéke a megszerzett vagyonnak a (2) bekezdésben foglaltak szerint csökkentett forgalmi értéke.

(2) *  A tiszta érték kiszámításánál a megszerzett vagyon forgalmi értékéből le kell vonni a hagyatékot terhelő tartozást, illetőleg az ajándékot terhelő adósság és az egyéb teher értékének egy-egy örökösre, illetőleg megajándékozottra eső részét. A hagyatéki terhekhez kell számítani a hagyatéki eljárás során kirendelt gondnok és végrendeleti végrehajtó tiszteletdíját is. A vagyoni értékű jogból álló terheket a 72. § szerint kell számításba venni. Ilyen esetben az illeték alapját a 15. § (4) bekezdése szerint kell megállapítani.

(3) *  Azokat a hagyatéki terheket, amelyek a hagyatékba tartozó egyes illetékfizetési kötelezettség alá eső vagyontárgyakhoz kapcsolódnak, az adott vagyontárgy forgalmi értékéből kell levonni. Azokat a hagyatéki terheket pedig, melyek az örökség egészét terhelik, az örökös által megszerzett illetékfizetési kötelezettség alá eső és az illetékfizetési kötelezettség alá nem eső (belföldön lévő mentes és külföldön lévő, e törvény hatálya alá nem eső) vagyon arányában kell számításba venni.

(4) *  Az adósság és más teher fennállását és összegét az örökös (hagyományos), illetőleg a megajándékozott köteles igazolni. Az örökhagyó eltemettetésének szokásos költségei azonban bizonyítás nélkül is elfogadhatók.

(5) *  A megajándékozottnak az ajándékot terhelő, igazolhatóan általa átvállalt adósság és egyéb terhek után – ide nem értve az ajándékot terhelő vagyoni értékű jogot – visszterhes vagyonátruházási illetéket kell fizetni. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a vagyonszerző az ajándékozó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is).

(6) *  Ha a hagyatékban, ajándékban, gépjármű, illetőleg pótkocsi is van, ennek értékét az egyéb hagyaték, ajándék tiszta értékének kiszámításánál figyelmen kívül kell hagyni.

(7) * 

(8) * 

14. § A kötelesrész értékével a kiadásra kötelezett örökös örökrészének értékét csökkenteni kell. Az az örökös, aki a kötelesrészre jogosult követelését a hagyatékhoz nem tartozó készpénzzel vagy más ellenszolgáltatással elégíti ki, visszterhes vagyonátruházási, míg a kötelesrészre jogosult öröklési illetéket köteles fizetni.

A haszonélvezet, a használat öröklésének és ajándékozásának illetéke

15. § (1) Ha más személy örökli a vagyon tulajdonjogát és más annak haszonélvezetét vagy használatát, a tulajdonjog örököse a haszonélvezetnek, használatnak a 72. § szerint számított értékével csökkentett forgalmi érték után, a haszonélvező, használó pedig az ugyanígy számított haszonélvezeti, használati érték után fizeti az öröklési illetéket.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha az ajándékozó más személynek ajándékozza a vagyon tulajdonjogát, és más személy részére biztosítja ennek haszonélvezetét vagy használatát.

(3) A tulajdonszerzőt terhelő illeték alapját az (1)–(2) bekezdésben meghatározott módon kell számítani akkor is, ha a haszonélvezet, illetőleg használat öröklése vagy ingyenes alapítása mentes az illeték alól, vagy nem tárgya az öröklési, ajándékozási illetéknek.

(4) A haszonélvezet, illetőleg használat jogával terhelten átruházott (átszállt) vagy ilyen teher egyidejű alapításával megszerzett vagyon esetében a tulajdonszerzőt terhelő illeték alapja a haszonélvezet, használat figyelembevétele nélkül megállapított forgalmi érték és a haszonélvezetnek, használatnak a 72. § szerint számított értéke közötti különbözet. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a vagyon tulajdonjogát annak haszonélvezője, használója szerzi meg.

Öröklési és ajándékozási illetékmentesség, kedvezmény

16. § (1) Mentes az öröklési illeték alól:

a) *  a tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott örökség (hagyomány);

b) *  a lakástakarékpénztárakról szóló törvény szerinti lakás-előtakarékossági szerződés alapján történő vagyonszerzés;

c) *  az örökhagyó mostoha- és nevelt gyermeke, mostoha- és nevelőszülője által megszerzett örökrész tiszta értékéből 20 000 000 forint;

d) az egy örökösnek jutó ingóörökség 300 000 forint forgalmi értéket meg nem haladó része. Az értékhatár megállapításánál a más címen illetékmentes ingóságot, továbbá az örökhagyó gépjárművének, pótkocsijának értékét, ruházatát és a személyes használatra szolgáló szokásos mértékű vagyontárgyait figyelmen kívül kell hagyni;

e) *  az állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjteményből a kulturális javakra vonatkozó jogszabályokban meghatározott eljárás keretében a volt tulajdonos örökösének visszaadott vagyontárgyra vonatkozó, a visszaadás időpontját megelőzően beállt öröklés;

f) * 

g) *  a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint az ilyen ingatlanra vonatkozó vagyoni értékű jognak az öröklése, ha az örökös az örökölt ingatlanon a hagyaték jogerős átadásától számított 4 éven belül lakóházat épít, és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Lakóházépítési szándékáról az örökös legkésőbb az illetékfizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál;

h) *  az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír megszerzése;

i) *  az örökhagyó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), valamint túlélő házastársa által megszerzett örökrész;

j) *  az örökhagyó testvére által megszerzett örökrész.

(2a) *  Az (1) bekezdés g) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazása során az állami adóhatóság a vagyonszerzés után megállapított illetéket – a megfizetés tekintetében – felfüggeszti. Az állami adóhatóság a lakóházépítésre meghatározott 4 éves határidő (a továbbiakban e bekezdés alkalmazásában: határidő) elteltét követő 15 napon belül az Országos Építésügyi Nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi a lakóház felépítését. Az állami adóhatóság a felfüggesztett illetéket törli, ha

a) a határidő elteltét követő 15 napon belül megállapítja, hogy az illetékes építésügyi hatóság a határidőn belül – a vagyonszerző nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt adott ki, illetve a használatbavételt tudomásul vette, vagy

b) a vagyonszerző a lakóház felépítését az illetékes építésügyi hatóság által határidőn belül kiadott – a vagyonszerző nevére szóló – végleges használatbavételi engedéllyel, illetve a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

Ha a határidő lejártáig az építésügyi hatóság által – a vagyonszerző nevére – kiadott használatbavételi engedély a határidőn belül nem vált véglegessé, az állami adóhatóság a felfüggesztett illetéket akkor törli, ha a használatbavételi engedély a határidő lejártát követően változatlan tartalommal – ide nem értve a kijavítással érintett részeket – véglegessé válik. Ezt a tényt az állami adóhatóság az Országos Építésügyi Nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi.

(2b) *  Amennyiben a vagyonszerző több telket örökölt, és mindegyik esetében vállalta lakóház felépítését, majd a telkeket utóbb egyesíttette, az illetéket az adóhatóság akkor törli, ha az új telek esetén a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Ellenkező esetben valamennyi telek után meg kell fizetni az illetéket és a késedelmi pótlék összegét is. Ha a vagyonszerző a megszerzett telket utóbb megosztja, az adóhatóság a felfüggesztett illetékből csak azt az illetéket törli, amely arra a megosztás során létrejött telekre esik, amelyen a lakóház felépült, feltéve, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Az illeték fennmaradó részét késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni.

(2c) *  Ha a maximális beépíthetőség az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában és a használatbavételi engedély kiadásának, illetve a használatbavétel tudomásulvételének időpontjában eltérő, a kettő közül a vagyonszerzőre összességében kedvezőbbet kell figyelembe venni.

(2d) *  A lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakulása, egyesülése, szétválása vagy magánszemély vagyonszerző halála esetén a lakóház felépítését az ingatlant megszerző jogutód, örökös is teljesítheti. Ebben az esetben a lakóház felépítését a jogutód, örökös a nevére szóló használatbavételi engedéllyel, illetve a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

(2e) *  Az állami adóhatóság a lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül felépült lakóház tulajdonosa, a lakóházon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja felfüggesztett illetékét abban az esetben is törli, ha a végleges használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány a tulajdonjogot és – vagyoni értékű jog szerzése esetén – a vagyoni értékű jogot egyidejűleg megszerzők egyike nevére szól.

(2f) *  Ha a magánszemély vagyonszerző a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvény rendelkezései szerint bíróságon kívüli vagy bírósági adósságrendezést kezdeményezett és az említett eljárások időszaka alatt a lakóház építésére alkalmas telektulajdont értékesítik, akkor a 87. § (2) bekezdése nem alkalmazható, továbbá – ha a telektulajdont megszerző vevő nyilatkozik arról, hogy a megszerzett telek után az (1) bekezdés g) pontja szerinti mentességet igénybe kívánja venni vagy a telektulajdont megszerzőnek a telekre elővásárlási joga van – az említett eljárások alá vont magánszemélynek a (2a) bekezdés szerint felfüggesztett illetéket nem kell megfizetni.

(3) *  Ha az öröklés útján megszerzett képző-, ipar-, népművészeti alkotást, muzeális tárgyat, gyűjteményt vagy ennek egy részét az örökös az államnak, a helyi önkormányzatnak vagy felsőoktatási intézménynek felajánlja, és a felajánlást elfogadják, az örökös mentesül a felajánlott ingóörökségre eső öröklési illeték alól. A teljes öröklési illeték alól mentesül az örökös, ha a felajánlott és elfogadott ingóörökség értéke eléri az ugyanabból a hagyatékból származó valamennyi örökségét terhelő illeték összegét.

(4) *  A kiskorú örökös az öröklési illetéket a nagykorúvá válásától számított két évig késedelmipótlék-mentesen fizetheti meg. E fizetési határidő lejárta előtt a tartozás annyiszor 10%, de legfeljebb 70% kedvezménnyel fizethető meg, ahány megkezdett naptári évvel korábban teljesítik azt.

(5) *  Az (1) bekezdés c) pontja szerinti mentesség alkalmazása során az örökös által megszerzett lakástulajdon vagy lakáshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog (a továbbiakban e bekezdés alkalmazásában: lakás) után megállapított illetékalapot kell csökkenteni. Amennyiben az örökös által megszerzett lakás tiszta értéke a 20 millió forintot nem éri el, a 20 millió forintból a lakás tiszta értékének levonásával fennmaradó összeg erejéig az általános mértékű öröklési illeték alá eső vagyontárgyak mentesülnek az illeték alól.

(6) *  Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának öröklése esetén az egyébként járó öröklési illeték felét, ha pedig az örökös az erre a célra létesített nyilvántartásban az őstermelők családi gazdasága tagjaként bejegyzett magánszemély, akkor egynegyedét kell megfizetni. Ez utóbbi kedvezményre való jogosultságról a vagyonszerzőnek a fizetési meghagyás véglegessé válásáig kell nyilatkoznia.

(7) *  Azt az örököst, aki a hagyatékból ráeső termőföldet (tulajdoni hányadot) az erre a célra létesített nyilvántartásban az őstermelők családi gazdasága tagjaként bejegyzett magánszemély örököstársának ellenszolgáltatás fejében átengedi, az átengedett termőföld (tulajdoni hányad) után öröklési illeték nem terheli.

17. § (1) *  Mentes az ajándékozási illeték alól:

a) *  a tudományos, művészeti, oktatási, közművelődési, közjóléti célra juttatott ajándék megszerzése és az ilyen célú közérdekű kötelezettségvállalás (alapítvány) alapján történő vagyonszerzés, továbbá a jótékony célú közadakozásból származó vagyoni érték megszerzése;

b) *  a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a megajándékozott az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít, és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. A megajándékozott lakóházépítési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál;

c) * 

d) *  lakástulajdon kezelői jogának ingyenes megszerzése;

e) a lakosság ellátását szolgáló közüzemi létesítmény és az ehhez tartozó földrészlet kezelői jogának az üzemeltető által történő ingyenes megszerzése;

f) az állami tulajdonban levő természetvédelmi terület kezelői jogának a természetvédelmi kezelő által történő megszerzése;

g) *  a lakástakarékpénztárakról szóló törvény szerinti lakás-előtakarékossági szerződés alapján történő vagyonszerzés;

h) *  a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti földhasználat megszerzése, és annak megszüntetésével bekövetkező vagyonszerzés;

i) *  közhasznú szervezetnek közhasznú tevékenység céljára juttatott ajándék;

j) *  jogszabályi kötelezettségen alapuló ingyenes eszközátadás;

k) *  a munkáltató által a munkavállaló számára adott olyan ingyenes juttatás, amely mentes a személyi jövedelemadó alól;

l) *  hitelintézet, befektetési szolgáltató, pénzügyi vállalkozás pénzügyi szolgáltatásból, kiegészítő pénzügyi szolgáltatásból, befektetési szolgáltatásból vagy azt kiegészítő szolgáltatásból származó 10 000 forintot meg nem haladó követelésének elengedése, feltéve, hogy az elengedéssel a hitelintézetnek, befektetési szolgáltatónak, pénzügyi vállalkozásnak az adott szolgáltatásból származó követelése a magánszeméllyel szemben végérvényesen megszűnik;

m) *  a közüzemi (vezetékes gáz-, áram-, távhő-szolgáltatási, víz- és csatornahasználati, szemétszállítási, központi fűtési) díjtartozásnak a szolgáltató általi elengedése, feltéve, hogy a magánszemély kötelezett (adós) és vele közös háztartásban élő hozzátartozójának egy főre eső jövedelme nem haladja meg a szociális vetítési alap összegének kétszeresét;

n) *  a 18. § (2) bekezdése alapján a visszterhes vagyonátruházási illeték tárgyát nem képező ingó vagyontárgyaknak térítésmentes eszközátruházás keretében történő, gazdálkodó szervezet általi megszerzése, illetve a követelés gazdálkodó szervezetek közötti ajándékozás – ideértve a követelés-elengedést és a tartozásátvállalást is – útján történő megszerzése;

o) *  a magánszeméllyel szemben fennálló, pénzügyi intézmény által elengedett követelés, ha a követelés elengedése – a pénzügyi intézmény által az adósnak kiadott igazolás szerint – az azonos helyzetben levők egyenlő elbánásának elve alapján történik, azzal, hogy a rendelkezés nem alkalmazható, ha az elengedés nem a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti független felek között valósul meg;

p) *  az ajándékozó egyenes ági rokona (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is), illetve házastársa által megszerzett ajándék;

q) *  az egyéni vállalkozónak, mezőgazdasági őstermelőnek, az őstermelők családi gazdasága tagjának minősülő földműves gazdaságátadási szerződéssel történő, a termőföld, a tanya, és a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivett terület, építmény (magtár, istálló stb.) valamint ingó (mezőgazdasági berendezés, felszerelés, gép, állatállomány, készlet stb.) ajándékozása, illetve vagyoni értékű jog ingyenes átengedése;

r) *  a Magyar Állam által a hiteladós lakása megvásárlásával összefüggésben, a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény rendelkezése alapján elengedett követelés;

s) *  lakóingatlanon alapított zálogjog fedezetével kötött, deviza alapú kölcsönszerződésből, illetve deviza alapú, lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződésből származó követelés, ha az a törvényben rögzített árfolyamon végtörlesztő magánszeméllyel szemben végérvényesen megszűnik;

t) *  az osztalékra vonatkozó követelés elengedése;

u) *  szerkezetátalakítás során a bíróság által jóváhagyott szerkezetátalakítási tervben – ideértve annak hitelezői osztályokon átívelő kényszeregyezségi hatállyal történő jóváhagyását is –, csődeljárásban a bíróság által jóváhagyott csődegyezség keretében, valamint a felszámolási eljárás során a hitelezői követelés elengedése, feltéve, ha a követelés jogosultja nem a szerkezetátalakítás, csődeljárás vagy felszámolási eljárás alá vont gazdálkodó szervezet tagja, vezető tisztségviselője vagy ezek Polgári Törvénykönyv szerinti hozzátartozója;

v) *  a házastársi vagyonközösség megszüntetéséből származó vagyonszerzés;

w) *  az ajándékozó testvére által megszerzett ajándék;

x) *  az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 42/O. § (2) bekezdés b) pontja szerinti ingyenes átruházáson alapuló tulajdonszerzés;

z) *  összeghatárra tekintet nélkül a természetes személyek bíróságon kívüli vagy bírósági adósságrendezési eljárásában a hitelezők által adós javára elengedett követelés, továbbá az adósságtörlesztési határozatban és a mentesítési határozatban az az összeg, amit nem kell az adósnak a hitelezők számára megfizetnie;

zs) *  az egyes fogyasztói kölcsönszerződésekből eredő követelések forintra átváltásával kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény rendelkezéseinek végrehajtásával összefüggésben megszűnt kötelezettség.

(1a) *  Mentes az ajándékozási illeték alól:

a) az olyan ajándék megszerzése, amely után az ajándékozót vagy a megajándékozottat személyi jövedelemadó, szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség terheli,

b) a munkavállalói értékpapír-juttatási program keretében megszerzett értékpapír, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretében megszerzett értékpapír, üzletrész, tagi részesedés,

c) a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló törvény szerinti KMRP szervezet, vagy ilyen szervezetet kezelő vagyonkezelő alapítvány részére teljesített, a vagyonjuttatónál a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 3. melléklet B) rész 26. pontjában foglaltaknak megfelelő juttatás,

d) a dolgozói üzletrészként, dolgozói részvényként személyi jövedelemadót nem viselő módon a társas vállalkozástól megszerzett üzletrész, részvény.

(2a) *  Az (1) bekezdés b) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazása során az állami adóhatóság a vagyonszerzés után megállapított illetéket – a megfizetés tekintetében – felfüggeszti. Az állami adóhatóság a lakóházépítésre meghatározott 4 éves határidő (a továbbiakban e bekezdés alkalmazásában: határidő) elteltét követő 15 napon belül az Országos Építésügyi Nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi a lakóház felépítését. Az állami adóhatóság a felfüggesztett illetéket törli, ha

a) a határidő elteltét követő 15 napon belül megállapítja, hogy az illetékes építésügyi hatóság a határidőn belül – a vagyonszerző nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt adott ki, illetve a használatbavételt tudomásul vette, vagy

b) a vagyonszerző a lakóház felépítését az illetékes építésügyi hatóság által határidőn belül kiadott – a vagyonszerző nevére szóló – végleges használatbavételi engedéllyel, illetve a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

Ha a határidő lejártáig az építésügyi hatóság által – a vagyonszerző nevére – kiadott használatbavételi engedély a határidőn belül nem vált véglegessé, az állami adóhatóság a felfüggesztett illetéket akkor törli, ha a használatbavételi engedély a határidő lejártát követően változatlan tartalommal – ide nem értve a kijavítással érintett részeket – véglegessé válik. Ezt a tényt az állami adóhatóság az Országos Építésügyi Nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi.

(2b) *  Amennyiben a vagyonszerző több telket kapott ajándékba, és mindegyik esetében vállalta lakóház felépítését, majd a telkeket utóbb egyesíttette, az illetéket az adóhatóság akkor törli, ha az új telek esetén a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Ellenkező esetben valamennyi telek után meg kell fizetni az illetéket és a késedelmi pótlék összegét is. Ha a vagyonszerző a megszerzett telket utóbb megosztja, az adóhatóság a felfüggesztett illetékből csak azt az illetéket törli, amely arra a megosztás során létrejött telekre esik, amelyen a lakóház felépült, feltéve, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Az illeték fennmaradó részét késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni.

(2c) *  Ha a maximális beépíthetőség az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában és a használatbavételi engedély kiadásának, illetve a használatbavétel tudomásulvételének időpontjában eltérő, a kettő közül a vagyonszerzőre összességében kedvezőbbet kell figyelembe venni.

(2d) *  A lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakulása, egyesülése, szétválása vagy magánszemély vagyonszerző halála esetén a lakóház felépítését az ingatlant megszerző jogutód, örökös is teljesítheti. Ebben az esetben a lakóház felépítését a jogutód, örökös a nevére szóló használatbavételi engedéllyel, illetve a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

(2e) *  Az állami adóhatóság a lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül felépült lakóház tulajdonosa, a lakóházon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja felfüggesztett illetékét abban az esetben is törli, ha a végleges használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány a tulajdonjogot és – vagyoni értékű jog szerzése esetén – a vagyoni értékű jogot egyidejűleg megszerzők egyike nevére szól.

(3) *  Termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának ajándékozása esetén az egyébként járó ajándékozási illeték felét kell megfizetni. Az (1) bekezdés h) pontja szerinti mentesség esetén a mentességre való jogosultságot az ajándékozottnak kell igazolnia. A támogatás elnyerését igazoló okiratot a vagyonszerzőnek az állami adóhatóságnál kell benyújtania vagy az ingatlanügyi hatósághoz benyújtandó ajándékozási szerződéshez kell csatolnia, mely okiratot az ajándékozási szerződés másolatával az ingatlanügyi hatóság a 92. § (1) bekezdés szerint továbbítja az állami adóhatóságnak.

(4) *  Az (1) bekezdés n) pontja szerinti mentesség akkor vehető igénybe, ha a vagyonszerzőnek – nyilatkozata szerint – nem olyan külföldi államban van székhelye vagy üzletvezetése helye alapján illetősége

a) amelyben a vagyonszerző által az adóévre fizetendő társasági adónak megfelelő adó és az adóalap [csoportos adóalanyiság esetén a csoportszinten fizetett (fizetendő) adóvisszatérítéssel csökkentett adó és az adóalap] százalékban kifejezett hányadosa nem éri el a 9 százalékot vagy

b) amelynek jogszabályai szerint – nulla vagy negatív eredmény és adóalap esetén – a társasági adónak megfelelő adó mértéke, több adómérték esetén a legkisebb adómérték nem éri el a 9 százalékot vagy

c) amelynek jogszabályai szerint a vagyoni betét, részesedés értékesítéséből származó jövedelmet nem terheli a társasági adónak megfelelő, legalább 9 százalékos mértéket elérő adó.

17/A. § * 

Az egyéni kisvállalkozói vagyon öröklési és ajándékozási illetékkedvezménye * 

17/B. § *  (1) *  A kisvállalkozásra vonatkozó feltételeknek megfelelő egyéni vállalkozó kizárólag üzleti célt szolgáló vállalkozói vagyonának öröklése, továbbá – az ajándékozó kisvállalkozásának megszüntetésére való tekintettel – az ilyen vagyonnak az egyéni vállalkozás megszüntetését követő három hónapon belüli ajándékozása esetén a magánszemély örökös, illetve a magánszemély megajándékozott az általa megszerzett vállalkozói vagyon forgalmi értékéből a (4)–(5) bekezdésben meghatározott illetékalap-kedvezményre jogosult. A kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a vagyonszerző – öröklés esetén a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésétől, ajándékozás esetén az ajándék elfogadásától számított – 30 napon belül

a) a vállalkozási tevékenységet egyéni vállalkozóként megkezdje, vagy

b) a megszerzett vállalkozói vagyont egyéni cége, illetve többségi tulajdonában álló gazdasági társasága részére nem pénzbeli hozzájárulásként átadja,

és a fizetési meghagyás véglegessé válása évének utolsó napjától számított legalább három évig a vállalkozási tevékenységet nem szünteti meg, illetve egyéni cégében fennálló vagyoni betétjét nem idegeníti el vagy a többségi tulajdonában álló gazdasági társaságban fennálló részesedésének arányát nem csökkenti. * 

(2) Az (1) bekezdés szerinti kedvezmény akkor vehető igénybe, ha

a) *  öröklés esetén a magánszemély örökös a hagyatéki tárgyaláson az (1) bekezdés szerinti feltételek vállalásáról nyilatkozatot tesz. A nyilatkozatot a közjegyző köteles jegyzőkönyvbe foglalni, és a jegyzőkönyv hiteles másolatát a teljes hatályú hagyatékátadó végzéshez csatolva megküldeni az állami adóhatóságnak;

b) ajándékozás esetén az ajándékozó a kisvállalkozói tevékenység megszüntetéséről, a magánszemély megajándékozott az (1) bekezdés szerinti feltételek vállalásáról a vagyonszerzés bejelentéséig nyilatkozatot tesz az állami adóhatóságnál.

(3) * 

(4) *  A vállalkozói vagyon tulajdonjogát megszerző magánszemély örökös esetén a vállalkozói vagyon után az őt egyébként terhelő öröklési illeték alapját 25%-kal, de legfeljebb 2,5 millió forinttal csökkentett összegben kell megállapítani.

(5) *  A vállalkozói vagyon tulajdonjogát, építményi jogát vagy haszonélvezeti jogát ajándékozás útján megszerző magánszemély esetén a vállalkozói vagyon után az őt egyébként terhelő ajándékozási illeték alapját 25%-kal, de legfeljebb 2,5 millió forinttal csökkentett összegben kell megállapítani.

(6) *  Ha a (4)–(5) bekezdés szerinti kedvezményben részesülő vagyonszerző az (1) bekezdés a)–b) pontjai szerinti feltételeket nem teljesíti, továbbá az (1) bekezdés szerinti 3 éves időtartam letelte előtt a vállalkozási tevékenységet a gazdasági tevékenységgel együtt járó üzleti kockázaton túlmutató elháríthatatlan külső ok hiányában megszünteti, vagy egyéni cégében fennálló vagyoni betétjét elidegeníti, illetve a többségi tulajdonában álló gazdasági társaságban fennálló részesedésének arányát csökkenti, az általa igénybe vett illetékkedvezmény alapján élvezett illetékteher-csökkenés összegének kétszeresét köteles pótlólag megfizetni.

A kisvállalkozás vagyoni betétjének öröklési és ajándékozási illetékkedvezménye * 

17/C. § *  (1) A magánszemély vagyonszerző a kisvállalkozásnak minősülő gazdálkodó szervezetben fennálló vagyoni betét öröklése, ajándékozása esetén a 17/B. § (3)–(5) bekezdéseiben meghatározott illetékalap-kedvezményre jogosult, ha

a) a vagyonszerző által önállóan vagy többi vagyonszerzővel együttesen megszerzett vagyoni betéttel a tulajdonában, illetőleg több vagyonszerző esetében a tulajdonukban levő vagyoni betét aránya meghaladja a kisvállalkozás összes vagyoni betétjének 50%-át, és

b) *  a kisvállalkozás vagyoni betétjének több mint 50%-ával rendelkező örökös vagy megajándékozott a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozik, illetve több örökös vagy több megajándékozott esetén együttesen nyilatkoznak arról, hogy a kisvállalkozást a fizetési meghagyás véglegessé válása évének utolsó napját követő három évig nem szünteti meg, illetőleg nem szüntetik meg vagy megszerzett vagyoni betétje arányát nem csökkenti, illetőleg nem csökkentik.

(2) Ha a kedvezményben részesülő vagyonszerző az (1) bekezdés szerinti 3 éves időtartam letelte előtt a kisvállalkozás működtetését a gazdasági tevékenységgel együtt járó üzleti kockázaton túlmutató elháríthatatlan külső ok hiányában megszünteti, vagy a kedvezményes illetékfizetés mellett megszerzett vagyoni betétje arányát csökkenti, az általa igénybe vett illetékalap-kedvezmény alapján élvezett illetékteher-csökkenés összegének kétszeresét köteles pótlólag megfizetni.

A bizalmi vagyonkezelés keretében történő és a vagyonkezelő alapítvány vagyonkezelésével összefüggő vagyonszerzés illetékkötelezettsége * 

17/D. § *  (1) *  Nem tárgya az ajándékozási illetéknek az állami adóhatósághoz bizalmi vagyonkezelőként bejelentett személynek, szervezetnek (a továbbiakban: bizalmi vagyonkezelő), továbbá a vagyonkezelő alapítványnak (a továbbiakban együtt: vagyonkezelő) a Polgári Törvénykönyv szerinti bizalmi vagyonkezelési szerződés (a továbbiakban ezen alcím alkalmazásában: szerződés), továbbá a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényben meghatározott alapítói vagyonrendelés (a továbbiakban: alapítói vagyonrendelés) keretében történő vagyonszerzése – ideértve a vagyonkezelői tisztségben való jogutódlás formájában megvalósuló vagyonszerzést is –, kivéve a vagyonkezelő alapítványnak nem minősülő bizalmi vagyonkezelő kedvezményezettként történő vagyonszerzését.

(2) A kezelt vagyon és annak hasznai kedvezményezett általi megszerzését az illetékkötelezettség vonatkozásában úgy kell tekinteni, mintha a kedvezményezett a kezelt vagyont és annak hasznait közvetlenül a vagyonrendelőtől, alapítótól szerezte volna. Ha a szerződés, alapítói vagyonrendelés a szerződéskötést, alapítói vagyonrendelést megelőzően a vagyonrendelő és a kedvezményezett vagy az alapító és a kedvezményezett között létrejött visszterhes jogviszonyra tekintettel valósult meg, a kezelt vagyon és annak hasznai megszerzésekor a kedvezményezett e törvény visszterhes vagyonátruházási illetékre vonatkozó szabályai szerint köteles fizetni visszterhes vagyonátruházási illetéket.

(3) Nem tárgya az ajándékozási illetéknek a kezelt vagyon és annak hasznai vagyonrendelő, alapító általi megszerzése, ideértve a vagyonrendelő, alapító kedvezményezettként történő vagyonszerzését is.

(4) A kedvezményezett illetékkötelezettsége a vagyon tényleges megszerzése napján keletkezik.

III. Fejezet

A VISSZTERHES VAGYONÁTRUHÁZÁSI ILLETÉK

Az illeték tárgya

18. § (1) *  Ingatlannak, valamint a (2) bekezdésben meghatározott ingónak és vagyoni értékű jognak visszteher mellett, továbbá öröklési vagy ajándékozási illeték alá nem eső, más módon történő megszerzése visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik. Ezt a szabályt kell alkalmazni az ingatlanok, illetve a gépjárművek (pótkocsik) pénzügyi lízingjére vonatkozó, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződések esetén, továbbá az öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzésre is azzal, hogy az öröklési szerződés tekintetében az illetékkötelezettség keletkezésére a 3. § (1) bekezdése az irányadó. * 

(1a) *  A visszterhes vagyonátruházási illeték alá esik

a) a belterületbe vont ingatlan,

b) a belterületbe vont ingatlannal rendelkező társaság vagyoni betétjének

visszterhes átruházása.

(2) Az illetékfizetési kötelezettség a következő vagyoni értékű jogokra és ingókra terjed ki:

a) az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése, továbbá e jognak a megszüntetése folytán bekövetkező vagyonszerzés;

b) *  az ingatlanon fennálló építményi jog, haszonélvezet gyakorlásának átengedése;

c) ingónak hatósági árverésen történő megszerzése;

d) *  gépjármű, illetőleg pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése;

e) *  közterületen álló, ingatlannak nem minősülő felépítmény tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése;

f) * 

g) *  az értékpapír öröklési szerződéssel való megszerzése;

h) *  belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét (részvény, üzletrész, szövetkezeti részesedés, átalakított befektetői részjegy) megszerzésére.

(3) *  Nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek az ingatlan tulajdonosának az a vagyonszerzése, mely az ingatlanát terhelő építményi jognak, haszonélvezetnek, használat jogának a jogosult halála, illetőleg – özvegyi jog esetén – új házasság kötése folytán történő megszűnésével következik be, továbbá a feltétel bekövetkezésétől függő vagy a meghatározott időre kikötött építményi jognak, haszonélvezetnek, használat jogának a feltétel bekövetkeztével, illetve a meghatározott idő elteltével bekövetkező megszűnése.

(4) *  A (2) bekezdés h) pontjában foglalt vagyonszerzés után akkor kell az illetéket megfizetni, ha

a) a vagyonszerző, illetve – magánszemély vagyonszerző esetén – annak házastársa, bejegyzett élettársa, gyermeke, szülője,

b) az a) pontban felsoroltak – önálló vagy együttes – többségi tulajdonában álló gazdálkodó szervezet,

c) *  az a) és b) pontban felsoroltakkal a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kapcsolt vállalkozási viszonyban lévő személy,

tulajdonában álló vagyoni betétek aránya önállóan vagy együttesen eléri vagy meghaladja az összes vagyoni betét 75%-át.

Az illeték általános mértéke

19. § (1) *  A visszterhes vagyonátruházási illeték általános mértéke – ha a törvény másként nem rendelkezik – a megszerzett vagyon terhekkel nem csökkentett forgalmi értéke után 4%, ingatlan, illetve belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betét megszerzése esetén ingatlanonként 1 milliárd forintig 4%, a forgalmi érték ezt meghaladó része után 2%, de ingatlanonként legfeljebb 200 millió forint. Ingatlan résztulajdonának szerzése esetén az 1 milliárd forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos összegére kell alkalmazni a 4%-os illetéket, illetve az ingatlanonként legfeljebb 200 millió forintot a tulajdoni hányad arányában kell figyelembe venni. Ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog megszerzése esetén az illetékalapból az 1 milliárd forint olyan arányára kell alkalmazni a 4%-os illetékmértéket, illetve a 200 millió forint olyan arányát kell figyelembe venni, mint amilyen arányt a vagyoni értékű jog értéke képvisel az ingatlan forgalmi értékében. Vagyoni értékű joggal terhelt ingatlan – ideértve a tulajdonszerzéssel egyidejűleg alapított vagyoni értékű jogot, de ide nem értve az építményi jogot – szerzése esetén a vagyoni értékű jog értékével csökkentett forgalmi értékből az 1 milliárd forint olyan hányadára kell alkalmazni a 4%-os illetékmértéket, illetve a 200 millió forint olyan hányadát kell figyelembe venni, mint amilyen arányt a tulajdonjog értéke képvisel az ingatlan forgalmi értékében.

(2) *  Ingatlanok tulajdonjogának cseréje esetén az illeték alapja – a 21. §-ban foglaltak kivételével – a cserével megszerzett ingatlan forgalmi értéke.

(3) * 

(4) Tartási, életjáradéki vagy öröklési szerződés alapján történő vagyonszerzés esetén az illeték alapja a megszerzett vagyon forgalmi értéke.

(5) *  A 18. § (2) bekezdésének h) pontja szerinti vagyoni betét megszerzése esetén az illeték alapja a társaság tulajdonában álló ingatlanok forgalmi értékének olyan aránya, amekkora arányt a 18. § (4) bekezdésében foglalt feltétel bekövetkeztének időpontjában az illetékfizetésre kötelezett tulajdonában lévő vagyoni betétek névértéke a társaság összes vagyoni betétje névértékének összegében képvisel, csökkentve az illetékfizetésre kötelezett tulajdonában lévő azon vagyoni betétekre eső forgalmi értékkel, melyeket az illetékfizetésre kötelezett

a) 5 évnél régebben, illetve 2010. január 1-jét megelőzően,

b) a 18. § (4) bekezdésében foglalt feltétel bekövetkezését megelőző öt éven belül, de 2010. január 1-jét követően, visszterhes vagyonátruházási illetékfizetési kötelezettség alá eső módon vagy a 26. § alapján illetékmentesen,

c) öröklés vagy ajándékozás útján

szerzett.

(6) *  A visszterhes vagyonátruházási illeték mértéke

a) a 18. § (1a) bekezdés a) pontja szerinti esetben az ingatlan állami adóhatóság által megállapított szerzéskori – megállapítás hiányában a szerzés időpontjára utólagosan megállapított – forgalmi értéke és az állami adóhatóság által az átruházás időpontjára megállapított forgalmi értéke különbözete után

b) a 18. § (1a) bekezdés b) pontja szerinti esetben az a) pont szerint megállapított különbözet és az értékesített vagyoni betét összes vagyoni betétben képviselt arányának szorzata után

90%.

Haszonélvezet, használat visszterhes vagyonátruházási illetéke * 

20. § (1) *  A visszterhes vagyonszerzéssel egyidejűleg alapított, ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezet, használat esetében a tulajdonszerző a – 72. § szerint számított – haszonélvezet, használat értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket, a haszonélvező, használó pedig a haszonélvezet, használat számított értéke után fizeti a szerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket.

(2) *  Nem tárgya a visszterhes vagyonátruházási illetéknek a haszonélvezet fennmaradása, illetve a használati jog megszerzése, ha az ingatlant az átruházását megelőzően már fennállott és az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett haszonélvezettel, használattal terhelten idegenítik el, vagy az elidegenítés az átruházó haszonélvezetének vagy a használat jogának fenntartásával történik. A tulajdonszerző ilyenkor az (1) bekezdés szerint csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha az ingatlan tulajdonjogát annak haszonélvezője, használója szerzi meg.

(3) *  Az (1) és (2) bekezdésben említett esetekben a tulajdonszerzőt és a haszonélvezet, használat jogának szerzőjét terhelő illeték alapját a 15. § (4) bekezdésében meghatározott módon kell megállapítani. Az így számított illetékalap után – ha a törvény másként nem rendelkezik – a 19. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű illetéket kell fizetni.

Lakástulajdon és a hozzá kapcsolódó jogok visszterhes vagyonátruházási illetéke * 

21. § *  (1) * 

(2) *  Magánszemély vagyonszerző esetén az illeték alapja

a) lakástulajdonok cseréjekor az elcserélt lakástulajdonok

b) lakástulajdon vásárlásakor, ha a vevő a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző három éven belül vagy a vásárlást követő egy éven belül eladja, a vásárolt és az eladott lakástulajdon

– terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének különbözete. E bekezdés alkalmazásában nem minősül tehernek a lakástulajdonhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat joga

(3) Ha az elcserélt, eladott lakástulajdont haszonélvezet vagy használati jog terhelte és a tulajdonszerzéssel egyidejűleg ugyanennek a jogosultnak a javára a tulajdonos a korábbival azonos jogot alapít, e jog szerzője a forgalmi értékek különbözete alapján számított vagyoni értékű jog értéke, a tulajdonos pedig e jog számított értékével csökkentett értékkülönbözet után fizet visszterhes vagyonátruházási illetéket.

(4) *  Ha a magánszemély több lakástulajdont cserél, illetve a vásárlást megelőző három éven belül vagy a vásárlást követő egy éven belül több lakástulajdont vásárol, értékesít, az illeték alapját képező értékkülönbözet megállapításánál minden egyes lakáscserével, lakásvásárlással szemben – a szerzést közvetlenül megelőző vagy követő, azonos jogcímű – a fizetésre kötelezett számára kedvezőbb illetékalapot eredményező egyetlen cserét, értékesítést lehet figyelembe venni. Ha a magánszemély a további lakáscseréivel, lakásvásárlásaival szemben az előbbi feltételeknek megfelelő, további lakáscserét, lakásértékesítést nem tud igazolni, e lakáscserék, lakásszerzések illetékkötelezettsége az általános szabályok szerint alakul. E bekezdés alkalmazásában nem minősül tehernek a lakástulajdonhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat joga.

(5) *  A (2) és (4) bekezdésben említett adásvételnél a vagyonszerző a másik lakástulajdona eladását a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére alkalmas adásvételi szerződés másolatával vagy más megfelelő módon igazolja. Ezzel egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy a (2) és (4) bekezdésben foglalt feltételeknek megfelel.

(6) *  Ha a (2) és a (4) bekezdésben, valamint a 26. § (1) bekezdés y) pontjában említett esetekben a magánszemély legkésőbb a lakásvásárlás illetékkiszabásra történő bejelentéséig

a) nyilatkozik, hogy a lakásvásárlását követő egy éven belül a másik lakástulajdonát értékesíti és

b) kéri, hogy az állami adóhatóság a vagyonszerzés után járó illetéket – az eladott lakás forgalmi értékétől függően – a (2) bekezdés vagy a 26. § (1) bekezdés y) pontja alkalmazásával állapítsa meg,

akkor az állami adóhatóság a vásárolt lakás forgalmi értékét megállapítja, az illetékkiszabási eljárást – döntés közlése nélkül – felfüggeszti. Ha a magánszemély az (5) bekezdésben foglaltak szerint igazolja, hogy a lakásvásárlást követő egy éven belül a másik lakástulajdonát eladta, az állami adóhatóság a felfüggesztett eljárást – külön döntés meghozatala nélkül – folytatja és a (2) bekezdésben vagy a 26. § (1) bekezdés y) pontjában foglaltak szerint állapítja meg a fizetendő illeték összegét. Ha a magánszemély a lakásvásárlást követő 13. hónap utolsó napjáig a másik lakástulajdona értékesítésének tényét – az (5) bekezdésben foglaltak szerint – nem igazolja, az állami adóhatóság a vásárolt lakás forgalmi értéke után illetéket, továbbá – ezzel egyidejűleg – az illeték összege után, a magánszemély nyilatkozata benyújtásának napjától a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresével számított pótilletéket szab ki. A pótilletéket az adózás rendjéről szóló törvény szerinti késedelmi pótlék számításával azonos módon kell számítani.

22. § *  Lakástulajdonnak állami, helyi önkormányzati tulajdonban álló bérlakás bérleti joga megszerzése ellenében történő átruházása esetén a visszterhes vagyonátruházási illeték alapja a lakástulajdon forgalmi értékének 50%-a.

23. § * 

Ingatlanforgalmazási célú vagyonszerzések visszterhes vagyonátruházási illetéke * 

23/A. § *  (1) *  Ha az ingatlan tulajdonjogát megszerző vállalkozó legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozatban vállalja, hogy az ingatlant a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerint kapcsolt vállalkozásának nem minősülő személy részére továbbértékesíti, az illeték mértéke az ingatlan – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének * 

a) 3%-a,

b) 2%-a, ha a vállalkozó vállalja azt is, hogy az ingatlan továbbértékesítését megvalósító szerződés – a vevő vagy a lízingbevevő tulajdonszerzésével – teljesedésbe megy.

(1a) *  E § alkalmazásában

a) vállalkozó: az ingatlanok tulajdonjogának értékesítését (a továbbiakban: ingatlanforgalmazást) végző olyan gazdálkodó szervezet, amelynek előző adóévi nettó árbevétele legalább 50%-ban e tevékenységből származott, továbbá az engedély alapján pénzügyi lízinget folytató vállalkozó;

b) továbbértékesítés: az ingatlan – illetékkiszabásra történő bejelentéstől számított – két éven belüli eladása vagy a futamidő végén tulajdonjog-átszállást eredményező pénzügyi lízingbe adása.

(2) *  Az engedély alapján működő ingatlanalap ingatlanszerzése után az illeték mértéke az ingatlan – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének 2%-a.

(3) *  A nettó árbevétel megoszlásáról a vagyonszerző a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozik. Ha az illetékkötelezettség keletkezésére az adóév hatodik hónapjának 1. napját megelőzően kerül sor, a vagyonszerzőnek arról kell nyilatkoznia, hogy nettó árbevétele előreláthatólag az (1) bekezdésben foglaltak szerint oszlik meg. Amennyiben a nyilatkozatban vállaltak nem teljesültek, úgy a vállalkozó az illetékkötelezettség keletkezése szerinti adóév hatodik hónapjának 15. napjáig jelezheti ezt a körülményt az állami adóhatóság felé, amely a 19. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének 50%-kal növelt összegét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében megállapítja, hogy a vagyonszerző valótlan nyilatkozatot tett, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vállalkozó terhére pótlólag előírja.

(4) *  Az ingatlanforgalmazást az illetékkötelezettség keletkezésének adóévében kezdő gazdálkodó szervezet az (1) bekezdésben meghatározott célú ingatlanvásárlás esetén az ott meghatározott mértékű illetéket fizeti, ha a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozatban vállalja, hogy az adóév nettó árbevételének legalább 50%-a ingatlanforgalmazásból fog származni. Amennyiben a nettó árbevétel megoszlására vonatkozó vállalás nem teljesül, az állami adóhatóság a vagyonszerzés után a 19. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerinti illeték különbözetét a gazdálkodó szervezet terhére 50%-kal növelten megállapítja. A vállalás meghiúsulásának tényét a gazdálkodó szervezet az adóévet követő hatodik hónap 15. napjáig köteles bejelenteni. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében megállapítja, hogy a vagyonszerző nettó árbevétel megoszlásra vonatkozó vállalása nem teljesült, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a gazdálkodó szervezet terhére pótlólag előírja.

(5) *  Az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett ingatlan továbbértékesítésének megtörténtét a vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éves határidő elteltét követően az állami adóhatóság az ingatlanügyi hatóság megkeresésével vagy saját nyilvántartása alapján hivatalból ellenőrzi.

(6) *  Amennyiben

a) a továbbértékesítés megtörténtét

aa) az ingatlan eladása esetén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonjog-változás nem igazolja,

ab) az ingatlan pénzügyi lízingbe adása esetén a pénzügyi lízingbeadás tényének ingatlan-nyilvántartásban való feltüntetése és a futamidő végén tulajdonjog-átszállást eredményező pénzügyi lízingszerződés nem igazolja, vagy

b) a továbbértékesítésről szóló szerződés a vagyonszerző (1) bekezdés b) pontja szerinti vállalása ellenére nem ment teljesedésbe, vagy a felek a már teljesedésbe ment, továbbértékesítésről szóló szerződést utóbb felbontják,

a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Igazoltnak kell tekinteni a továbbértékesítést abban az esetben is, ha az ingatlan-nyilvántartási eljárás megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljegy tanúsítja, feltéve, ha az ingatlan-nyilvántartási eljárás a tulajdonjog-változás bejegyzésével, illetve a pénzügyi lízingbeadás tényének feltüntetésével zárul.

(7) *  Ha a megszerzett ingatlanból a vagyonszerző több önálló ingatlant alakít ki, akkor az illetékkülönbözetet – arányosítással – csak arra az ingatlanra lehet előírni, amelyet az (1) bekezdésben meghatározott célból megszerzett ingatlan illetékkiszabásra bejelentésétől számított két éven belül nem értékesített tovább.

(8) *  Amennyiben a vagyonszerző személyében a továbbértékesítésre nyitva álló határidőn belül jogutódlás következik be, az (1) bekezdés szerinti ingatlan tulajdonjogát megszerző jogutód kizárólag abban az esetben mentesül a jogelőd által megfizetett és az egyébként fizetendő illeték különbözetének megfizetése alól, ha az ingatlant a jogelődjének biztosított két éves határidőn belül továbbértékesíti. Ennek hiányában az állami adóhatóság a (6) bekezdés szerinti illetékkülönbözetet az ingatlant megszerző jogutód terhére előírja.

(9) *  Nem lehet a (6) bekezdés szerinti illetékkülönbözet kétszeresét előírni, ha a pénzügyi lízinget folytató vállalkozó igazolja, hogy a pénzügyi lízingbeadásról szóló szerződés azért nem ment teljesedésbe, mert a lízingbevevő meghalt, jogutód nélkül megszűnt, vagy a szerződés a lízingbevevő lízingszerződésből eredő fizetési kötelezettségének elmulasztása miatt szűnt meg.

Hitelintézet ingatlanszerzésének visszterhes vagyonátruházási illetéke * 

23/B. § *  (1) *  Amennyiben a hitelintézet legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozik, hogy az ingatlant – az illetékkötelezettség keletkezésétől számított legfeljebb hároméves időtartamra – a pénzügyi veszteség mérséklése, illetve elhárítása érdekében hitel-ingatlan csereügylettel, az adósával szembeni felszámolási, reorganizációs, szerkezetátalakítási vagy végrehajtási eljárás útján szerezte, akkor a fizetendő illeték mértéke az ingatlan – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének 2%-a. * 

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott három év elteltét követően az ingatlan elidegenítését az állami adóhatóság saját nyilvántartása vagy az ingatlan fekvése szerint illetékes ingatlanügyi hatóság megkeresése útján ellenőrzi. Amennyiben az ingatlan értékesítése nem történt meg, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a hitelintézet terhére pótlólag előírja.

23/C. § * 

A szabályozott ingatlanbefektetési társaság egyes vagyonszerzései * 

23/D. § *  (1) *  Ingatlan tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának és belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező gazdasági társaságban fennálló vagyoni betétnek a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló törvény (a továbbiakban: Szit. tv.) szerinti szabályozott ingatlanbefektetési társaság (a továbbiakban e § vonatkozásában: társaság) általi megszerzése esetén az illeték mértéke 2%, ha a vagyonszerző a fizetési meghagyás véglegessé válásáig az állami adóhatósághoz benyújtott nyilatkozatban vállalja, hogy az illetékkötelezettség napját magában foglaló adóév utolsó napján a szabályozott ingatlanbefektetési társaságokról szóló nyilvántartásban történő feltüntetés (a továbbiakban e § vonatkozásában: társaságkénti nyilvántartásba vétel) feltételeinek megfelel.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti vagyonszerzések után az ott meghatározott illetéket fizeti a Szit. tv. szerinti szabályozott ingatlanbefektetési elővállalkozás (a továbbiakban e § vonatkozásában: elővállalkozás), ha a fizetési meghagyás véglegessé válásáig az állami adóhatósághoz benyújtott nyilatkozatban vállalja, hogy az elővállalkozásként történő működése társaságkénti nyilvántartásba vétellel szűnik meg.

(3) *  Az (1)–(2) bekezdés szerint vállalt feltétel teljesülését az állami adóhatóság hivatalból ellenőrzi. Amennyiben a vagyonszerző által vállalt feltétel nem teljesült, a vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdése alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét az állami adóhatóság a vagyonszerző terhére pótlólag előírja.

(4) *  Ingatlan tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése után az (1) bekezdésben meghatározott illetéket fizeti a társaság Szit. tv. szerinti projekttársasága (a továbbiakban e § vonatkozásában: projekttársaság), ha legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig csatolja a társaság nyilatkozatát, melyben az vállalja, hogy az illetékkötelezettség keletkezését magában foglaló adóév utolsó napján a társaságkénti nyilvántartásba vétel feltételeinek megfelel. A vállalás meghiúsulása esetén a (3) bekezdés szerinti pótilletéket az állami adóhatóság a társaság terhére pótlólag előírja.

(5) *  Ingatlan tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése után az (1) bekezdésben meghatározott illetéket fizeti az elővállalkozás projekttársasága, ha legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig csatolja az elővállalkozás nyilatkozatát, melyben az elővállalkozás vállalja, hogy elővállalkozásként történő működése társaságkénti nyilvántartásba vétellel szűnik meg és elővállalkozási minőségének fennállása alatt a projekttársaságában fennálló tulajdoni illetőségét részben vagy teljesen nem idegeníti el. A vállalás meghiúsulása esetén, valamint ha a feltétel teljesítését megelőzően a projekttársaság megszűnik, a (3) bekezdés szerinti pótilletéket az állami adóhatóság az elővállalkozás terhére írja elő.

Gépjármű és pótkocsi visszterhes vagyonátruházási illetékének mértéke

24. § *  (1) *  Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett – kilowattban kifejezett – teljesítménye, és a jármű gyártási évétől számított kora alapján kell meghatározni az alábbiak szerint:

Jármű Jármű gyártási évétől számított kora
hajtómotorjának
teljesítménye
(kW)
0–3 év 4–8 év 8 év felett
0–40 550 Ft/kW 450 Ft/kW 300 Ft/kW
41–80 650 Ft/kW 550 Ft/kW 450 Ft/kW
81–120 750 Ft/kW 650 Ft/kW 550 Ft/kW
120 felett 850 Ft/kW 750 Ft/kW 650 Ft/kW

Ha a hatósági nyilvántartásban a gépjármű teljesítménye csak lóerőben van feltüntetve, akkor a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani és az eredményt a kerekítés általános szabályai szerint egész számra kell kerekíteni. Ha a hatósági nyilvántartás a gépjármű teljesítményét nem tartalmazza, akkor az adóhatóság a gépjármű azonosító adataival megkeresi az illetékes közlekedési hatóságot a gépjármű teljesítménye közlése végett. Ez esetben ezt az adatot kell a gépjármű tulajdonjogának megszerzése után fizetendő illeték alapjának tekinteni.

(2) Pótkocsi tulajdonjogának megszerzéséért, ha a pótkocsi megengedett legnagyobb össztömege a 2500 kg-ot nem haladja meg 9000 forint, minden más esetben 22 000 forint illetéket kell fizetni.

(3) *  Gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezet, használat, illetve üzembentartói jog megszerzése esetén az (1), (2) bekezdésben meghatározott illetékek 25%-ának megfelelő illetéket kell fizetni.

(4) *  Amennyiben gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának megszerzésével egyidejűleg haszonélvezeti, használati vagy üzembentartói jog alapítása történik, illetve gépjármű, pótkocsi tulajdonjogát az azon fennálló használati, haszonélvezeti, illetve üzembentartói jog jogosítottja szerzi meg, a tulajdonjog megszerzőjét terhelő illeték megállapítása során az (1)–(2) bekezdések alkalmazásával megállapított illetéket csökkenteni kell a haszonélvezeti, használati, illetve üzembentartói jog megszerzéséért a (3) bekezdés szerint fizetendő illeték összegével.

(5) Gépjármű, pótkocsi tulajdonjoga, illetve gépjárműre, pótkocsira vonatkozó haszonélvezeti, használati jog meghatározott hányadának megszerzése esetén a megszerzett hányadra arányosan eső illetéket kell fizetni.

(6) *  Nem kell az illetéket megfizetni, ha a vagyonszerző a tulajdonszerzés bejelentésével egyidejűleg külföldi kivitel céljából ideiglenes rendszám kiadását kéri, mindaddig, míg a gépjármű tartós belföldi használatához szükséges forgalmi engedély kiadását nem kéri vagy a gépjárművet belföldön nem értékesíti.

(7) * 

Illeték közös tulajdon megszüntetése esetén

25. § (1) Ingatlan közös tulajdonának megszüntetése esetén vagyonszerzési illetéket akkor kell fizetni, ha a megosztás folytán valamelyik tulajdonostárs a korábbi tulajdoni hányadának megfelelő értéknél nagyobb értékhez jut. A vagyonszerzési illetéket az értékkülönbözet alapulvételével kell kiszabni.

(2)–(3) * 

Illetékmentességek, illetékkedvezmények

26. § (1) Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól: * 

a) *  a lakóház építésére alkalmas telektulajdonnak (tulajdoni hányadnak), valamint ilyen ingatlanon alapított vagyoni értékű jognak a megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül lakóházat épít és a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. A vagyonszerző lakóházépítési szándékáról legkésőbb az illetékfizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál;

b) *  a lakástulajdon kezelői jogának a megszerzése;

c) *  a közcélú vízi-létesítményre és tartozékára vonatkozóan

ca) a kezelői jog,

cb) az üzemeltetési jog,

cc) a vagyonkezelői jog

megszerzése;

d) az állami tulajdonban lévő természetvédelmi terület kezelői jogának a természetvédelmi kezelő által történő megszerzése;

e) *  állami vagyon vagyonkezelői jogának megszerzése;

f) *  a vállalkozó által értékesítés céljára újonnan épített, építtetett – ideértve az ingatlan-nyilvántartásban nem lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott és ténylegesen sem lakás céljára használt épület átalakításával, továbbá a lakóépület bővítésével (pl. tetőtér-beépítéssel) létesített – 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás tulajdonjogának, ilyen lakás tulajdoni hányadának megvásárlása. Amennyiben az új lakás forgalmi értéke nem haladja meg a 30 millió forintot és a vagyonszerző másik lakástulajdon eladását nem igazolja, akkor a megállapított illetékből nem kell megfizetni azt az összeget, amely akkor járna, ha a lakás forgalmi értéke 15 millió forint lenne. Ilyen lakás tulajdoni hányada esetén a kedvezmény a 15 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos részére illeti meg a vagyonszerzőt;

g) *  a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett átalakulás keretében történő vagyonszerzés;

h) *  a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett részesedéscsere keretében történő vagyonszerzés;

i) *  – a (16) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – a sportcélú ingatlan tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának megszerzése, ha a vagyonszerző vállalja, hogy az ingatlant a szerzéstől számított 15 évig nem idegeníti el és sport célra használja vagy hasznosítja. A feltételek vállalásáról a vagyonszerzőnek legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig kell nyilatkoznia az állami adóhatóságnál. Az illetékmentesség a sportcélú ingatlannal egybeépült vagy azzal együtt nyilvántartott, sportcélú ingatlannak nem minősülő ingatlanrész forgalmi értékére eső illetékalaprész tekintetében nem alkalmazható. E pont alkalmazásában sportcélú használatnak vagy hasznosításnak minősül, ha a vagyonszerző az ingatlant versenyrendszerben szervezett verseny, mérkőzés, illetve sportszervezet, sportiskola, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány vagy sportszövetség által szervezett edzés megtartására, vagy szabadidősport esemény, diák-, főiskolai-egyetemi sport esemény megtartására használja vagy ilyen eseményekre hasznosítja;

j) a kisajátított vagy bányakárt szenvedett ingatlanért kapott csereingatlan szerzése vagy a kártalanítási összegből rá eső rész erejéig a kártalanítottnak az ingatlanvásárlása, ideértve az ilyen ingatlanra vonatkozó más személyt megillető jog megszűnéséért kapott kártalanítási összegből azonos jog megszerzését is;

k) a kisajátítás alapjául szolgáló közérdekű célra megvásárolt ingatlan vételárából történő ingatlanvásárlás, ide értve az ilyen ingatlanra vonatkozó más személyt megillető jog megszűnéséért a vételárból történő azonos jog vásárlását is;

l) *  gépjármű, pótkocsi tulajdonjogának olyan vállalkozó általi megszerzése, melynek előző adóévi nettó árbevételének legalább 50%-a gépjárművek és pótkocsik értékesítéséből származott (gépjármű-forgalmazó), továbbá a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó szerv által vezetett nyilvántartásban szereplő pénzügyi lízinget folytató vállalkozó általi megszerzése;

m) *  a helyi önkormányzat vagy az állam tulajdonában álló lakás tulajdonjogának, haszonélvezeti jogának a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: lakástörvény) 49. §-ának (1)–(2) bekezdése alapján elővásárlási joggal rendelkező személy által történő megszerzése;

n) *  a birtokösszevonási célú földcsere keretében létrejött megállapodáson alapuló termőföldtulajdon szerzése, valamint ehhez kapcsolódóan haszonélvezet, használat jogának alapítása, abban az esetben, ha az elcserélt földrészletet azonos jogosult javára haszonélvezet, használat joga terhelte;

o) *  az ügyvédi iroda olyan átalakulással (egyesülés, szétválás), kamarai formaváltással bekövetkező vagyonszerzése, amikor a létrejövő iroda (irodák) a korábbinak jogutódja(i) lesz(nek);

p) *  a termőföldnek a földműves általi, ellenérték fejében történő megszerzése, feltéve, ha a birtokbaadástól, de legkésőbb az illetékkötelezettség keletkezését követő 12. hónap utolsó napjától – vagyoni értékű joggal terhelt termőföld szerzése esetén a vagyoni értékű jog megszűnésétől, megszüntetésétől, de legkésőbb az illetékkötelezettség keletkezését követő 5. év utolsó napjától – számítva 5 évig

pa) a termőföld tulajdonjogát nem idegeníti el,

pb) a termőföldön vagyoni értékű jogot nem alapít, és

pc) *  a termőföldet mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára hasznosítja;

q) *  ingatlannak, illetve a 18. § (2) bekezdésének h) pontja szerinti vagyoni betétnek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szerinti kedvezményezett eszközátruházás keretében történő átruházása, az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén:

qa) az átruházó az átruházás évében és az azt megelőző két naptári évben nem vette igénybe a 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmértéket és a 26. § (1) bekezdés a) pontja alapján felfüggesztett illetéktartozással nem rendelkezik,

qb) az átruházott eszközöknek a pénzeszközök és pénzkövetelések összegével csökkentett értékében az ingatlanok és a 18. § (2) bekezdésének h) pontja szerinti vagyoni betétek értékének aránya az átadáskor és az átadást legalább 6 hónappal megelőzően lezárt utolsó adóév utolsó napján nem haladja meg az 50%-ot,

qc) az átruházó társaság legalább két üzletággal rendelkezik, melyek az átruházást megelőző két teljes, 12 hónapos adóévben önálló üzletágként működtek,

qd) az átvevő társaság vállalja, hogy az átruházás évét követő 2. naptári év végéig nem veszi igénybe a 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmértéket;

r) *  – a (16) bekezdésben foglaltakra figyelemmel – az építésügyi szabályok és a településrendezési terv alapján sportcélú ingatlan létrehozására alkalmas beépítetlen földrészlet tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának sporttevékenységet, annak szervezését, valamint a sporttevékenység feltételeinek megteremtését végző sportszervezet, sportiskola, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány vagy sportszövetség általi megszerzése, ha a vagyonszerző az ingatlanon a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától számított 4 éven belül sportcélú ingatlant hoz létre és vállalja, hogy az így létrehozott sportcélú ingatlant az üzembe helyezéstől számított 15 évig nem idegeníti el és sport célra használja vagy hasznosítja. Amennyiben a vagyonszerző a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozik arról, hogy a megszerzett földrészleten a sportcélú ingatlan létrehozásán kívül más épületet, építményt is létrehozni, építeni kíván, az adóhatóság a kiszabott illetékből kizárólag a sportcélú ingatlannal beépíteni kívánt földrészlet után arányosan járó illetéket függeszti fel;

s) *  az egyéni vállalkozónak, mezőgazdasági őstermelőnek, az őstermelők családi gazdasága tagjának minősülő földműves által gazdaságátadási szerződéssel történő, a termőföld, a tanya, és a mezőgazdasági termelőtevékenységhez szükséges művelés alól kivett terület, építmény (magtár, istálló stb.) valamint ingó – ide értve a gépjárművet és a pótkocsit is – tulajdonának, illetve vagyoni értékű jognak a megszerzése;

t) *  ingatlannak, valamint a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaságban fennálló vagyoni betétnek a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 4. § 23. pont a)–e) alpontja szerinti kapcsolt vállalkozások közötti átruházása. Ingatlan átruházása esetén az illetékmentesség akkor alkalmazható, ha a vagyonszerző előző adóévi nettó árbevételének legalább 50%-a saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadásából, üzemeltetéséből, saját tulajdonú ingatlan adásvételéből származott;

u) *  a magánszemély lakásvásárlása, ha az eladó az 5. § (1) bekezdésének o) pontja szerinti Lebonyolító;

v) *  az egyéni cég egyszemélyes korlátolt felelősségű társasággá való átalakulása keretében történő vagyonszerzés;

w) *  a gépjárműadóról szóló törvény szerinti környezetkímélő gépkocsi tulajdonjogának, valamint ilyen gépjárműre vonatkozó vagyoni értékű jognak a megszerzése;

x) *  az ingatlannak a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező lízingszerződés keretében történő megszerzése, ha az ingatlan a lízingszerződés megkötéséig a lízingbevevő tulajdona volt, és a tulajdonjog a lízingszerződés megkötése érdekében került a lízingbeadónak átadásra;

y) *  a lakástulajdon magánszemély általi cseréje és vásárlása, ha a magánszemély a másik lakástulajdonát a vásárlást megelőző három éven belül vagy a vásárlást követő egy éven belül eladja, és a szerzett lakástulajdon forgalmi értéke az elcserélt, eladott lakástulajdon forgalmi értékénél kisebb;

z) *  a vagyonszerzés, ha

za) egyenes ági rokonok (ideértve az örökbefogadáson alapuló rokoni kapcsolatot is) egymás közötti vagyonátruházásából,

zb) házastársak egymás közötti vagyonátruházásából,

zc) a házastársi vagyonközösség megszüntetéséből

származik.

(1a) *  Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól:

a) *  a gépjárműadóról szóló törvény szerinti autóbusz, nyerges vontató és tehergépjármű, továbbá a pótkocsi tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának gazdálkodó szervezet általi megszerzése;

b) a lakástulajdon magánszemély bérlő vagy annak magánszemély örököse általi megvásárlása, ha a lakás a lakásbérleti szerződés megkötéséig a magánszemély bérlő tulajdonában állt, és a tulajdonjogot a lakásbérleti szerződés megkötése érdekében adták át a bérbeadónak;

c) a lakástulajdon megszerzése, ha azt a vagyonszerző a lakásvásárlásról szóló adásvételi szerződésben határozott időre, de legalább 5 évre a vételár 7 százalékát meg nem haladó éves bérleti díj ellenében bérbe adja a lakás korábbi magánszemély tulajdonosának, feltéve, hogy a bérlő vagy annak magánszemély örököse számára a vagyonszerző a lakásvásárlásról szóló adásvételi szerződés hatályának beálltától számított 5 éven belül gyakorolható visszavásárlási jogot létesít, legfeljebb a bérbeadó által fizetett vételár 105 százalékának megfelelő vételáron;

d) az ingatlan forgalmi értékéből az épület forgalmi értékének megfelelő rész, ha a telek tulajdonosával kötött megállapodásból és az építés költségeit, körülményeit tanúsító egyéb okiratokból egyértelműen kitűnik, hogy az épületet a vagyonszerző hozta létre;

e) *  a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti földhasználat megszerzése, és annak megszüntetésével bekövetkező vagyonszerzés;

f) *  a lakás tulajdonjogának, tulajdoni hányadának

fa) az új lakások építéséhez, vásárlásához kapcsolódó lakáscélú támogatásról szóló 16/2016. (II. 10.) Korm. rendelet 2020. október 1-jén hatályos 1. § a) pontja, vagy a használt lakás vásárlásához, bővítéséhez igényelhető családi otthonteremtési kedvezményről szóló 17/2016. (II. 10.) Korm. rendelet 2020. október 1-jén hatályos 1. § (2) bekezdése, valamint a kistelepüléseken nyújtható otthonteremtési támogatásokról szóló 302/2023. (VII. 11.) Korm. rendelet 2024. január 1-jén hatályos 1. § (2) bekezdés a) pontja szerinti családi otthonteremtési kedvezmény (a továbbiakban együtt: családi otthonteremtési kedvezmény) felhasználásával történő megszerzése,

fb) a családok otthonteremtését támogató kedvezményes CSOK Plusz hitelprogramról szóló 518/2023. (XI. 30.) Korm. rendelet 2024. január 1-jén hatályos 2. § (1) bekezdése szerinti kedvezményes kölcsön (a továbbiakban: CSOK Plusz kölcsön) felhasználásával történő megszerzése;

g) *  az egyéni vállalkozó eszközeinek a vállalkozói tevékenység folytatása céljából alapított egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság vagy egyéni cég általi megszerzése.

(2a) *  Az (1) bekezdés a) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazása során az állami adóhatóság a vagyonszerzés után megállapított illetéket – a megfizetés tekintetében – felfüggeszti. Az állami adóhatóság a lakóházépítésre meghatározott 4 éves határidő (a továbbiakban e bekezdés alkalmazásában: határidő) elteltét követő 15 napon belül az Országos Építésügyi Nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi a lakóház felépítését. Az állami adóhatóság a felfüggesztett illetéket törli, ha

a) a határidő elteltét követő 15 napon belül megállapítja, hogy az illetékes építésügyi hatóság a határidőn belül – a vagyonszerző nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt adott ki, illetve a használatbavételt tudomásul vette, vagy

b) a vagyonszerző a lakóház felépítését az illetékes építésügyi hatóság által határidőn belül kiadott – a vagyonszerző nevére szóló – végleges használatbavételi engedéllyel, illetve a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

Ha a határidő lejártáig az építésügyi hatóság által – a vagyonszerző nevére – kiadott használatbavételi engedély a határidőn belül nem vált véglegessé, az állami adóhatóság a felfüggesztett illetéket akkor törli, ha a használatbavételi engedély a határidő lejártát követően változatlan tartalommal – ide nem értve a kijavítással érintett részeket – véglegessé válik. Ezt a tényt az állami adóhatóság az Országos Építésügyi Nyilvántartás adatai alapján ellenőrzi.

(2b) *  Amennyiben a vagyonszerző több telket vásárolt, és mindegyik esetében vállalta lakóház felépítését, majd a telkeket utóbb egyesíttette, az illetéket az adóhatóság akkor törli, ha az új telek esetén a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Ellenkező esetben valamennyi telek után meg kell fizetni az illetéket és a késedelmi pótlék összegét is. Ha a vagyonszerző a megszerzett telket utóbb megosztja, az adóhatóság a felfüggesztett illetékből csak azt az illetéket törli, amely arra a megosztás során létrejött telekre esik, amelyen a lakóház felépült, feltéve, hogy a felépített lakóházban a lakás(ok) hasznos alapterülete eléri a településrendezési tervben meghatározott maximális beépíthetőség legalább 10%-át. Az illeték fennmaradó részét késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni.

(2c) *  Ha a maximális beépíthetőség az illetékkötelezettség keletkezésének időpontjában és a használatbavételi engedély kiadásának, illetve a használatbavétel tudomásulvételének időpontjában eltérő, a kettő közül a vagyonszerzőre összességében kedvezőbbet kell figyelembe venni.

(2d) *  A lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakulása, egyesülése, szétválása, egyesülése, szétválása vagy magánszemély vagyonszerző halála esetén a lakóház felépítését az ingatlant megszerző jogutód, örökös is teljesítheti. Ebben az esetben a lakóház felépítését a jogutód, örökös a nevére szóló használatbavételi engedéllyel, illetve a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvánnyal igazolja.

(2e) *  Az állami adóhatóság a lakóház felépítésére nyitva álló határidőn belül felépült lakóház tulajdonosa, a lakóházon fennálló vagyoni értékű jog jogosítottja felfüggesztett illetékét abban az esetben is törli, ha a végleges használatbavételi engedély vagy a használatbavétel tudomásulvételét igazoló hatósági bizonyítvány a tulajdonjogot és – vagyoni értékű jog szerzése esetén – a vagyoni értékű jogot egyidejűleg megszerzők egyike nevére szól.

(2f) *  Ha a magánszemély vagyonszerző a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvény rendelkezései szerint bíróságon kívüli vagy bírósági adósságrendezést kezdeményezett, és az említett eljárások időszaka alatt a lakóház építésére alkalmas telektulajdont értékesítik, akkor a 87. § (2) bekezdése nem alkalmazható, továbbá – ha a telektulajdont megszerző vevő nyilatkozik arról, hogy a megszerzett telek után az (1) bekezdés a) pontja szerinti mentességet igénybe kívánja venni vagy a telektulajdont megszerzőnek a telekre elővásárlási joga van – az említett eljárások alá vont magánszemélynek a (2a) bekezdés szerint felfüggesztett illetéket nem kell megfizetni.

(2g) *  Ha a vagyonszerző az (1a) bekezdés f) pontja szerinti illetékmentességre jogosító családi otthonteremtési kedvezmény vagy családok otthonteremtési kamattámogatása teljes összegét bármely okból visszafizette, vagy a hatóság annak visszafizetését rendelte el, az állami adóhatóság az erről való tudomásszerzést követően – az (1a) bekezdés f) pontjában foglaltak alkalmazását mellőzve – a lakás illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló forgalmi értéke és az illetékkötelezettség keletkezésekor hatályos rendelkezések alapulvételével kiszabja a visszterhes vagyonátruházási illetéket.

(2h) *  Nem kell a (2g) bekezdést alkalmazni, ha az (1a) bekezdés f) pontja szerinti illetékmentességre jogosító családi otthonteremtési kedvezmény vagy családok otthonteremtési kamattámogatása teljes összegének visszafizetése kizárólag a családi otthonteremtési kedvezményben vagy CSOK Plusz kölcsönben részesülő egészségi állapotára tekintettel meghiúsult gyermekvállalás miatt vált szükségessé.

(3) Ha az (1) bekezdés j) pontjában említett csereingatlan a kisajátítottnál értékesebb, vagy ha a megszerzett ingatlan forgalmi értéke a kártalanítási összeget, illetőleg ennek a vevőre eső arányos részét meghaladja, az illetékmentesség a többletre nem terjed ki.

(4) *  Az (1) bekezdés k) pontjában említett vevő a kisajátítási eljárás lefolytatására jogosult szerv nyilatkozatával köteles igazolni, hogy helye lett volna kisajátításnak arra a célra, amelynek megvalósítása érdekében az ingatlant tőle megvásárolták.

(5) *  A vagyonszerző az (1) bekezdés q) pontjában említett feltételekről a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozhat az adóhatóságnál. Amennyiben a vagyonszerző az (1) bekezdés qb)–qd) pontjai szerinti feltételek tekintetében valótlan nyilatkozatot tesz, illetőleg vállalását nem teljesíti, az adóhatóság a 19. § (1) bekezdése alapján megállapított illeték kétszeresét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja.

(6) *  Az illetékkötelezettség keletkezésekor a 35. életévét be nem töltött fiatal az első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az egyébként fizetendő illeték 50%-ig terjedő kedvezményre jogosult, ha az egész lakástulajdon forgalmi értéke a 15 000 000 forintot nem haladja meg. Ilyen forgalmi értékű lakás tulajdoni hányadának megszerzése esetén a vagyonszerzőt a szerzett tulajdoni hányaddal arányos mértékű kedvezmény illeti meg.

(7) *  Az (1) bekezdés r) pontjában említett feltételek vállalásáról a vagyonszerzőnek legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig kell nyilatkoznia az állami adóhatóságnál. Ha a vagyonszerző a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozik arról, hogy a megszerzett földrészleten a sportcélú ingatlan létrehozásán kívül más épületet, építményt is létrehozni, építeni kíván, az adóhatóság a kiszabott illetékből kizárólag a sportcélú ingatlannal beépíteni kívánt földrészlet után arányosan járó illetéket függeszti fel. Az (1) bekezdés r) pontjában említett sportcélú ingatlan felépítésének igazolása érdekében az ott meghatározott 4 éves határidő elteltét követő 15 napon belül az állami adóhatóság megkeresi az ingatlan fekvése szerint illetékes építésügyi hatóságot. Az állami adóhatóság a megállapított, de a megfizetés tekintetében felfüggesztett illetéket abban az esetben törli, ha

a) *  az építésügyi hatóság igazolta, hogy a vagyonszerző nevére sportcélú ingatlanra adott ki használatbavételi engedélyt, vagy a vagyonszerző használatbavételét tudomásul vette, és

b) a vagyonszerző az ingatlant 15 évig nem idegenítette el, vagyoni értékű jogának gyakorlását másnak nem engedte át, vagyoni értékű jogáról nem mondott le, és

c) a vagyonszerző a létrehozott sportcélú ingatlant sport célra használta vagy hasznosította. Az (1) bekezdés r) pontjának alkalmazásában sportcélú használatnak vagy hasznosításnak minősül, ha a vagyonszerző az ingatlant versenyrendszerben szervezett verseny, mérkőzés, illetve sportszervezet, sportiskola, utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítvány vagy sportszövetség által szervezett edzés megtartására, vagy szabadidősport esemény, diák-, főiskolai-egyetemi sportesemény megtartására használja vagy ilyen eseményekre hasznosítja.

(8) *  Ha a vagyonszerző a megszerzett telken, illetve – ha az illetékmentességet nem az egész telek vonatkozásában kérte – a teleknek az illetékmentességgel érintett részén a sportcélú ingatlan létrehozásán kívül más épületet, építményt is létrehoz, épít vagy a megszerzett telket utóbb megosztja, az adóhatóság a felfüggesztett illetékből csak azt az illetéket törli, amely az elkészült létesítményből a sportcélú ingatlannak minősülő ingatlanrészre, vagy arra a megosztás során létrejött telekre esik, amelyen sportcélú ingatlan felépült. Az illeték fennmaradó részét késedelmi pótlékkal növelt összegben kell megfizetni. Ha a sportcélú ingatlan létrehozására nyitva álló határidőn belül a vagyonszerző gazdálkodó szervezet átalakul, egyesül, szétválik, a sportcélú ingatlan létrehozására az ingatlant megszerző jogutód köteles.

(9) *  A (6) és (15) bekezdés alkalmazásában első lakástulajdont szerzőnek az minősül, akinek nincs és nem is volt lakástulajdona, lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, lakástulajdonhoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joga. A kedvezményre való jogosultság megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt, továbbá az olyan lakástulajdont, amelyet nagykorú vagyonszerző esetén a nagykorúság elérését megelőzően idegenítettek el. Nem minősül első lakástulajdont szerzőnek az, aki a (6) vagy (15) bekezdés szerinti kedvezményt az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően igénybe vette. A kedvezmény igénybevételéről, valamint a kedvezményre jogosító feltételek fennállásáról a szerző félnek az illetékfizetési meghagyás véglegessé válásáig kell nyilatkoznia.

(10) *  Az (1) bekezdés l) pontja szerinti gépjármű-forgalmazó, vagy pénzügyi lízinget folytató vállalkozó adóévente nyilatkozik az állami adóhatóságnál arról, hogy az illetékmentesség feltételének megfelel, azzal, hogy

a) ha a nyilatkozattételre az adóév hatodik hónapjának 1. napja előtt kerül sor, a vagyonszerzőnek arról kell nyilatkoznia, hogy nettó árbevételének megoszlása alapján előreláthatólag az (1) bekezdés l) pontja szerinti feltételeknek megfelel. Amennyiben a nyilatkozatban vállaltak nem teljesültek, úgy azt az adóév hatodik hónapjának 15. napjáig bejelenti az állami adóhatóságnak, amely a meg nem fizetett illetéket 50%-kal növelten a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében állapítja meg, hogy a vagyonszerző valótlan nyilatkozatot tett, a valótlan nyilatkozat alapján meg nem fizetett illeték kétszeresét a vállalkozó terhére pótlólag előírja,

b) *  a gépjármű-forgalmazást a nyilatkozattétel adóévében kezdő vállalkozó arról nyilatkozhat, hogy nettó árbevételének legalább 50%-a gépjármű-forgalmazásból fog származni. Amennyiben a nettó árbevétel megoszlására vonatkozó vállalás nem teljesül, akkor az állami adóhatóság a nyilatkozat alapján meg nem fizetett illetéket a vállalkozó terhére 50%-kal növelten megállapítja. A vállalás meghiúsulásának tényét a vállalkozó az adóévet követő hatodik hónap 15. napjáig köteles bejelenteni. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében megállapítja, hogy a vagyonszerző vállalása nem teljesült, a nyilatkozat alapján meg nem fizetett illeték kétszeresét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja.

(11) *  Abban az esetben, ha a 23/A. § szerinti kedvezményes illetékmérték alkalmazására egyébként jogosult vagyonszerző valamely ingatlan szerzésével kapcsolatban az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott nyilatkozatot tesz, ezen illetékkötelezettségére a továbbiakban kizárólag e nyilatkozathoz kapcsolódó rendelkezések vonatkoznak. Ilyen esetben erre a vagyonszerzésre a 23/A. § rendelkezései nem alkalmazhatók.

(12) * 

(13) *  Az (1) bekezdés f) pontjában meghatározott mentesség, illetve kedvezmény feltételeinek teljesülését – amennyiben az az adásvételi szerződésből nem állapítható meg – a vagyonszerzőnek kell az állami adóhatóságnál a vállalkozó e feltételek teljesüléséről szóló nyilatkozatával igazolni legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig.

(14) *  Az állami, helyi önkormányzati tulajdonban lévő forgalomképtelen műemlék ingatlan (ingatlan együttes) haszonélvezeti jogának, az ingatlan helyreállítása, fejlesztése és az ezt követő állagmegóvása ellenében történő megszerzése esetén visszterhes vagyonátruházási illetéket nem kell fizetni.

(15) *  A magánszemély vagyonszerző első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az állami adóhatóság a vagyonszerző kérelmére – a kérelemben megjelölt időtartamra, de legfeljebb az esedékességtől számított 12 hónapra – havonként egyenlő részletekben teljesítendő pótlékmentes részletfizetést engedélyez. Ha a vagyonszerző az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ez esetben az állami adóhatóság a tartozás fennmaradó részére az eredeti esedékesség napjától késedelmi pótlékot számít fel.

(16) *  Ha az (1) bekezdés i) és r) pontjaiban meghatározott esetekben a sportcélú ingatlant – a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény 22/C. § (6) bekezdésének b) pontjában, valamint 22/C. § (7) bekezdésében foglalt esetek kivételével – olyan hivatásos sportszervezet használja, amely nem a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény 4. § 41. pontja szerinti látvány-csapatsportban működik, akkor az illetékmentesség az adózó választása szerint

a) de minimis támogatásnak, vagy

b) *  a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet 55. cikke szerinti, sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatásnak (a továbbiakban: sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás)

minősül.

E rendelkezés alkalmazásában hivatásos sportszervezetnek minősül a nem látvány-csapatsportágak országos sportági szakszövetsége, országos sportági szövetsége által kiírt versenyrendszerben (bajnokságban) részt vevő (indulási jogot elnyert) sportszervezet – ideértve a sportiskolát és az utánpótlás-nevelés fejlesztését végző alapítványt is – abban az esetben, ha az ilyen sportszervezet hivatásos sportolót alkalmaz.

(17) *  Ha az (1) bekezdés i) és r) pontjaiban meghatározott vagyonszerző, illetve az (1) bekezdés r) pontjában meghatározott vagyonszerzőnek a sportcélú ingatlan létesítésére e törvény alapján köteles jogutódja a (16) bekezdésben meghatározott esetben a de minimis támogatás, illetve a sportlétesítményekre és multifunkcionális szabadidős létesítményekre nyújtott támogatás feltételeinek nem felel meg, a mentesség alkalmazásának hiányában járó illeték, illetve a megállapított, de meg nem fizetett illeték megfizetésére a 87. § (4)–(5) bekezdéseit kell megfelelően alkalmazni.

(18) *  Az (1) bekezdés p) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazásában

a) nem minősül elidegenítésnek

aa) a kisajátítás,

ab) *  a kisajátítás alapjául szolgáló közérdekű célra történő elidegenítés,

ac) a birtokösszevonási célú földcsere,

ad) *  a termőföld tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvény szerinti gazdaságátadási szerződés alapján megvalósuló átadása;

b) *  nem minősül az (1) bekezdés p) pont pb) és pc) alpontjaiban foglalt feltételek megszegésének, ha a vagyonszerző a termőföld használatát, hasznosítását a földművesnek minősülő, Polgári Törvénykönyv szerinti közeli hozzátartozója vagy a legalább 25%-ban tulajdonában, vagy a közeli hozzátartozójának legalább 25%-ban tulajdonában álló, a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti mezőgazdasági termelőszervezet vagy olyan erdőbirtokossági társulat javára engedi át, amelyben a vagyonszerző vagy a közeli hozzátartozója társulati érdekeltséggel rendelkezik, vagy erdőkezelésbe adja, feltéve, hogy az 5 éves időtartam hátralévő részére

ba) a mezőgazdasági termelőszervezet, az erdőbirtokossági társulat, az erdőkezelő vagy a közeli hozzátartozó vállalja, hogy a termőföldet mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára hasznosítja, továbbá

bb) a termőföld használatának, hasznosításának mezőgazdasági termelőszervezet részére történő átengedése esetén a vagyonszerző, illetve közeli hozzátartozója vállalja, hogy a mezőgazdasági termelőszervezetben fennálló tulajdoni hányada nem csökken 25% alá vagy erdőbirtokossági társulat részére történő átengedés esetén a vagyonszerző, illetve közeli hozzátartozója vállalja, hogy az erdőbirtokossági társulati tagságát fenntartja.

(18a) *  Az (1) bekezdés p) pontja szerinti feltételek fennállásáról és vállalásáról a vagyonszerzőnek legkésőbb a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig, véglegessé válásáig kell nyilatkoznia az állami adóhatóságnál. Ha az eredetileg vállalt 5 év letelte előtt

a) a vagyonszerző a termőföldet – a (18) bekezdésben meghatározott tulajdonszerzési módok kivételével – elidegeníti,

b) *  a vagyonszerző a termőföldön – használatának, hasznosításának a (18) bekezdés szerinti mezőgazdasági termelőszervezet, erdőbirtokossági társulat, erdőkezelő vagy közeli hozzátartozója javára, az ott meghatározott módon történő átengedése kivételével – vagyoni értékű jogot alapít, vagy

c) *  a vagyonszerző a termőföldet saját maga vagy a (18) bekezdés szerinti mezőgazdasági termelőszervezet, erdőbirtokossági társulat, erdőkezelő vagy közeli hozzátartozója igazolhatóan nem mező-, illetve erdőgazdasági tevékenység céljára hasznosítja,

d) *  a vagyonszerző vagy a vagyonszerző közeli hozzátartozója a mezőgazdasági termelőszervezetben fennálló tulajdoni hányadát 25% alá csökkenti, vagy az erdőbirtokossági társulati tagságát nem tartja fenn,

az egyébként járó illeték kétszeresét kell megfizetnie, kivéve a vagyonszerző elhalálozásának az esetét. Ha a vagyonszerző vagy a (18) bekezdés szerinti mezőgazdasági termelőszervezet, erdőbirtokossági társulat, erdőkezelő vagy közeli hozzátartozó által vállalt feltételek csak a termőföld meghatározott tulajdoni hányada tekintetében teljesültek, az egyébként járó illeték kétszeresét kizárólag azon tulajdoni hányad vonatkozásában kell megfizetni, amelyre a feltételek nem teljesültek. * 

(19) *  Az (1) bekezdés y) pontja szerinti illetékmentességet:

a) ha a magánszemély a vásárlást megelőző három éven belül vagy a vásárlást követő egy éven belül több lakástulajdont cserél, vásárol, illetve értékesít, akként kell alkalmazni, hogy minden egyes lakáscserével, lakásvásárlással szemben – a szerzést közvetlenül megelőző vagy követő, azonos jogcímű – egyetlen értékesítést lehet figyelembe venni,

b) a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog magánszemélyek általi megszerzésekor is megfelelően alkalmazni kell,

c) a 21. § (5) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni,

azzal, hogy az (1) bekezdés y) pontja szerinti mentesség és e bekezdés alkalmazásában nem minősül tehernek a lakástulajdonhoz kapcsolódó haszonélvezet, használat joga.

(20) *  Az (1) bekezdés g), h), q) és t) pontja szerinti mentesség a 17. § (4) bekezdésében említett feltételek fennállásakor vehető igénybe.

(21) *  Az e § szerinti illetékmentességek, illetékkedvezmények – az (1) bekezdés g), h), q) és t) pontok szerinti illetékmentességek kivételével – a 18. § (1a) bekezdése szerinti esetekben nem alkalmazhatóak.

(22) *  Az (1a) bekezdés c) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazása során az állami adóhatóság a vagyonszerzés után megállapított illetéket – a megfizetés tekintetében – felfüggeszti. Az állami adóhatóság a felfüggesztett illetéket törli, ha az (1a) bekezdés c) pontja szerinti bérlő vagy annak magánszemély örököse az (1a) bekezdés c) pontja szerinti szerződés hatályának beálltától számított 5 éven belül a szerződés aláírását közvetlenül megelőző tulajdoni hányadának megfelelő tulajdoni hányadot visszavásárolja.

(23) *  A vagyonszerző az (1) bekezdés t) pontja szerinti illetékmentesség alkalmazása során a nettó árbevétel megoszlásáról a fizetési meghagyás véglegessé válásáig nyilatkozik. Ha az illetékkötelezettség az adóév hatodik hónapjának 1. napját megelőzően keletkezik, a vagyonszerzőnek arról kell nyilatkoznia, hogy nettó árbevételének megoszlása alapján előreláthatólag megfelel az (1) bekezdés t) pontja szerinti feltételnek. Amennyiben a nyilatkozatban vállaltak nem teljesültek, úgy azt a vagyonszerző az illetékkötelezettség keletkezése szerinti adóév hatodik hónapjának 15. napjáig bejelenti az állami adóhatóságnak, amely a meg nem fizetett illetéket 50%-kal növelten a vagyonszerző terhére pótlólag előírja. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében állapítja meg, hogy a vagyonszerző valótlan nyilatkozatot tett, a valótlan nyilatkozat alapján meg nem fizetett illeték kétszeresét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja.

(24) *  A tevékenységét a (23) bekezdés szerinti nyilatkozattétel adóévében kezdő vagyonszerző arról nyilatkozhat, hogy nettó árbevételének legalább 50%-a az (1) bekezdés t) pontja szerinti tevékenységekből fog származni. Amennyiben a nettó árbevétel megoszlására vonatkozó vállalás nem teljesül, akkor az állami adóhatóság a nyilatkozat alapján meg nem fizetett illetéket a vagyonszerző terhére 50%-kal növelten megállapítja. A vállalás meghiúsulásának tényét a vagyonszerző az illetékkötelezettség keletkezése szerinti adóévet követő hatodik hónap 15. napjáig köteles bejelenteni. Ha az állami adóhatóság adóellenőrzés keretében állapítja meg, hogy a vagyonszerző vállalása nem teljesült, a nyilatkozat alapján meg nem fizetett illeték kétszeresét a vagyonszerző terhére pótlólag előírja.

26/A. § *  (1) Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól a természeti katasztrófa következtében megsemmisült vagy helyrehozhatatlanul megrongálódott (a továbbiakban: megsemmisült) lakástulajdon helyett vásárolt másik lakástulajdon (erre vonatkozó vagyoni értékű jog) megszerzése, ha

a) a magánszemély a tulajdonában (résztulajdonában), haszonélvezetében vagy használatában álló, természeti katasztrófa következtében megsemmisült lakást életvitelszerűen lakásaként használta, nincs másik lakástulajdona, másik lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, illetve másik lakástulajdonon fennálló haszonélvezeti, használati joga, valamint

b) *  a megsemmisült lakástulajdon pótlására 10 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű lakástulajdont (ilyen értékű lakástulajdonban tulajdoni hányadot) vásárol, vagy visszterhesen ilyen lakástulajdonon haszonélvezet, használat jogát szerzi meg, és ezt a vagyonszerzést legkésőbb a másik lakástulajdona megsemmisülését követő év március 31-ig illetékkiszabásra bejelenti.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett tulajdoni hányad megszerzése esetén az illetékmentesség csak akkor alkalmazható, ha annak aránya nem haladja meg a vagyonszerzőnek a megsemmisült lakástulajdonra vonatkozó tulajdoni hányadát.

(3) *  A vagyonszerző az (1) bekezdés a) pontjában foglaltakat a megsemmisült lakástulajdon fekvése szerint illetékes önkormányzat jegyzője által illetékmentesen kiállított hatósági bizonyítvánnyal köteles igazolni legkésőbb a fizetési meghagyás véglegessé válásáig.

IV. Fejezet

A VAGYONSZERZÉSI ILLETÉK FIZETÉSÉRE KÖTELEZETTEK

27. § (1) *  A vagyonszerzési illetéket a szerző fél köteles megfizetni.

(2) *  A 18. § (2) bekezdésének h) pontján alapuló illetékkötelezettség esetén a 18. § (4) bekezdésének a)–c)pontjaiban felsorolt személyek kötelesek az illetéket megfizetni a 19. § (5) bekezdése szerint a tulajdonukban lévő vagyoni betét alapján számított illetékalap után.

(3) *  Az illeték megfizetéséért felelősök körére egyebekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadóak azzal az eltéréssel, hogy az öröklési illeték megfizetéséért az örököstárs egyetemleges felelőssége nem állapítható meg.

(4) *  A 18. § (1a) bekezdése szerinti esetekben a visszterhes vagyonátruházási illetéket az átruházó fél köteles megfizetni.

HARMADIK RÉSZ

AZ ELJÁRÁSI ILLETÉKEK ÉS AZ IGAZGATÁSI, BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA

V. Fejezet

A KÖZIGAZGATÁSI HATÓSÁGI ELJÁRÁSI ILLETÉKEK * 

Az illeték tárgya

28. § (1) *  Az 1. melléklet szerinti közigazgatási hatósági eljárásért, valamint – a 2. melléklet szerinti eljárások kivételével – a közigazgatási hatósági jogorvoslati eljárásért közigazgatási hatósági eljárási illetéket kell fizetni.

(2) *  Az illetékkötelezettség akkor is fennáll, ha a hatóság * 

a) *  a kérelemnek részben vagy egészben helyt ad, vagy azt elutasítja; * 

b) *  az eljárást megszünteti, ide nem értve az illeték meg nem fizetése címén történő megszüntetést, valamint ha az eljárás megszüntetésének oka az, hogy a kérelem visszautasításának lett volna helye, vagy az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, és törvény nem biztosít lehetőséget az eljárás felfüggesztésére; * 

c) az eljárást egyezséget jóváhagyó határozattal zárja le. * 

(3) Ha ugyanabban az ügyben kérelemre új eljárás indul, az illetéket ismét meg kell fizetni. * 

(4) *  Nem tárgya a közigazgatási hatósági eljárási illetéknek az olyan eljárás, amelyért a 67. §-ban említett módon megállapított díjat kell fizetni.

Az illeték mértéke

29. § (1) *  Az általános tételű eljárási illeték mértéke 3000 forint.

(2) *  Az első fokú közigazgatási határozat elleni fellebbezés illetéke – ha e törvény másként nem rendelkezik, és a fellebbezés tárgyának értéke pénzben megállapítható – a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 forint, de legalább 5000 forint, legfeljebb 500 000 forint. Ha a fellebbezés tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés illetéke 5000 forint. A gazdálkodó szervezet – ide nem értve az egyéni vállalkozót – által az adóhatóságnál, illetve a vámhatóságnál kezdeményezett fizetési könnyítésre, adómérséklésre irányuló fellebbezés illetéke a fellebbezéssel érintett vagy vitatott összeg minden megkezdett 10 000 forintja után 400 forint, de legalább 15 000 forint, legfeljebb 500 000 forint, ha a fellebbezés tárgyának értéke pénzben nem állapítható meg, a fellebbezés illetéke 15 000 forint.

(3) *  Az adóigazgatási rendtartásról szóló törvényben meghatározott felügyeleti intézkedés iránti kérelemért a 29. § (2) bekezdésében meghatározott illetéket kell fizetni.

(4) *  Végzés elleni fellebbezésért – ha e törvény másként nem rendelkezik – 3000 forint illetéket kell fizetni. Ha a végzés csak a határozat vagy az eljárást megszüntető végzés elleni fellebbezéssel együtt támadható meg, és az ügyfél a végzés felülvizsgálatát is kéri, akkor csak a határozat elleni fellebbezés illetékét kell megfizetni.

(5) *  A végrehajtási kifogás illetéke 5000 forint. A végrehajtási kifogás tárgyában hozott végzés elleni fellebbezés illetéke 10 000 forint.

(6) *  Az újrafelvételi eljárásért az (1) bekezdésben meghatározott illetéket kell fizetni, tekintet nélkül az alapeljárásban már megfizetett illetékre.

(7) * 

(8)–(9) * 

Az eljárási illeték alapja

30. § (1) *  Az értékhez igazodó közigazgatási hatósági eljárási illeték alapja az eljárás tárgyának az eljárás megindítása időpontjában fennálló értéke.

(2) Az eljárás tárgyának, illetőleg az eljárás tárgya értékének megváltozása esetén, ha az eljárásért fizetett illetéknél több jár, a különbözetet meg kell fizetni.

(3) Nincs helye az illeték leszállításának vagy visszatérítésének, ha az illeték fizetésére kötelezett az eljárás tárgyát, illetőleg az eljárás tárgyának értékét úgy változtatja meg, hogy ennek folytán az érték csökken.

Az illeték fizetésére kötelezettek

31. § (1) *  A közigazgatási hatósági eljárási illetéket az eljárás kezdeményezésekor az köteles megfizetni, aki az eljárás megindítását kéri. * 

(2) *  Ha több ügyfél ügyében indul egy közigazgatási hatósági eljárás, az ennek megindítását kérő ügyfelek egyetemlegesen felelősek az illeték megfizetéséért. Megszűnik az egyetemlegesség, ha a közigazgatási hatóság mindegyik ügyfélre nézve külön döntést hoz.

(3) *  Ha egy beadványban terjesztenek elő több kérelmet, az eljárási illetéket kérelmenként kell megfizetni.

(4) * 

(5) Ha az eljárásban több ügyfél vesz részt és az eljárás jellege kizárja azt, hogy az egyes ügyfelekkel szemben különböző határozat keletkezzen, csak annyi illetéket kell fizetni, mint amennyi abban az esetben járna, ha az eljárás csak egy ügyfél ügyében folyna. Ellenkező esetben annyi illetéket kell fizetni, mint amennyi akkor járna, ha mindegyik ügyfél ügyében külön eljárás folyna.

(6) *  Ha a kérelem több határozat vagy önálló fellebbezéssel támadható végzés ellen irányul, az illetéket úgy kell fizetni, mintha minden döntés ellen külön-külön kezdeményezték volna az eljárást. * 

(7) * 

(8) * 

A jogorvoslati eljárás illetékének visszatérítése

32. § (1) *  A jogorvoslati eljárásban megfizetett valamennyi illetéket az ügyfélnek vissza kell téríteni, ha a közigazgatási hatóság által vagy a közigazgatási perben elbírált közigazgatási hatósági döntés vagy intézkedés az ügyfél hátrányára részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyult. * 

(2) *  A visszatérítést hivatalból, a jogorvoslati eljárást lezáró, vagy arra tekintettel hozott határozatban kell elrendelni és azt a visszatérítés foganatosítása végett – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – az ügyfél lakóhelye, székhelye, illetőleg a bíróság székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak kell megküldeni.

(3) *  A 73. § (3) bekezdése alapján az adóhatóság illetékbeszedési számlája javára megfizetett jogorvoslati eljárás illetékének visszatérítését az alapügyben eljárt elsőfokú adóhatóság foganatosítja.

Illetékmentesség

33. § (1) Nem kötelezhető illeték fizetésére az, akit az államigazgatási hatóság külön jogszabály alapján költségmentességben részesített.

(2)–(3) * 

Az államigazgatási eljárási illeték fizetésének módja

34–36. § * 

VI. Fejezet * 

A BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSI ILLETÉKEK

Az illeték tárgya

37. § *  (1) A bírósági eljárásért e törvényben megállapított illetéket kell fizetni.

(2) Nem tárgya a bírósági eljárási illetéknek az olyan bírósági eljárási cselekmény (szolgáltatás), amelyért a 67. §-ban említett módon megállapított díjat kell fizetni.

(3) * 

Az illeték fizetésére kötelezettek

38. § *  (1) Az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, kivéve, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez. * 

(2) Több kötelezett esetén – ha az érvényesített jog nem osztható meg, vagy az érdekeltség aránya egyébként nem állapítható meg – a kötelezettek egyetemlegesen, egyébként az érdekeltség arányában kötelesek az illetéket megfizetni.

(3) Ha az eljárást nem a jogosult, hanem ennek nevében és érdekében az arra feljogosított indítja, a kötelezettség azt terheli, akinek érdekében az eljárás indul.

(4) *  Nem köteles az illeték előzetes megfizetésére az ügygondnok, a gyámhatóság által kirendelt eseti gondnok és eseti gyám, valamint az a fél, akinek érdekében az őt megillető igény érvényesítése céljából az ügyész, vagy az erre jogosult személy vagy szervezet pert indított.

A polgári eljárás illetékének alapja * 

39. § *  (1) *  Az illeték alapja a polgári peres eljárásban a per tárgyának, polgári nemperes eljárásban az eljárás tárgyának az eljárás megindításakor fennálló értéke (a továbbiakban együtt: az eljárás tárgyának értéke) a jogorvoslati eljárásban pedig a vitássá tett követelés vagy követelésrész értéke.

(2) *  Azon perek és igények esetén, amelyek tekintetében a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) a per tárgyának az értékét meghatározza, az illeték számításának alapja az ott meghatározott érték.

(3) *  Ha az eljárás tárgyának értéke az (1) bekezdésben foglaltak szerint nem állapítható meg, és ha törvény másként nem rendelkezik, az illeték számításának alapja: * 

a) *  a járásbíróság előtt a peres eljárásban 350 000 forint, a nemperes eljárásban 200 000 forint;

b) a törvényszék előtt:

– első fokon indult peres eljárásban 600 000 forint, nemperes eljárásban pedig 350 000 forint,

– fellebbezési eljárásban, peres eljárás esetén 300 000 forint, nemperes eljárásban pedig 170 000 forint,

c) az ítélőtábla előtt fellebbezési eljárásban, peres eljárás esetén 600 000 forint, nemperes eljárásban 300 000 forint;

d) *  a Kúria előtt:

– fellebbezési eljárásban 500 000 forint,

– felülvizsgálati és jogegységi panasz eljárásban 700 000 forint.

40. § *  (1) Ha a fél egy eljárásban egy jogviszonyból eredő több igényét vagy több jogviszonyból eredő igényeit érvényesíti, az eljárás tárgya értékének megállapításakor – a járulékok figyelmen kívül hagyásával – az előterjesztett igények együttes értékét kell figyelembe venni.

(2) *  Vagylagos vagy eshetőleges igények esetén az illetéket csak egyszer, annak az igénynek megfelelő mértékben kell megfizetni, amely után a legmagasabb illeték jár.

(3) A választottbírósági ítélet vagy egyezség érvénytelenítése iránti eljárásban az illetéket a választottbírósági határozatban megállapított perérték alapján, ennek hiányában a 39. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kell meghatározni.

(4) *  A fizetési meghagyásos eljárás során előterjesztett fellebbezés illetékének alapja megegyezik az eljárásért fizetendő díj alapjával.

41. § *  (1) Ha a bíróság az eljárás tárgyának értékét a fél által megjelöltnél magasabb összegben állapítja meg, az illeték alapjának ezt kell tekinteni.

(2) Az eljárás tárgya értékének a felek által történő leszállítása vagy annak utólag alacsonyabb összegben történt megállapítása esetén az illetékalap mérséklésének – ha e törvény kivételt nem tesz – nincs helye. Ha az eljárás tárgyának értéke a fél nyilatkozata alapján emelkedik, a változtatást tartalmazó iraton le kell róni, illetve fel kell jegyezni azt az illetékkülönbözetet, amely az eljárás megindításakor fizetett, illetve figyelembe vett és a magasabb érték alapulvételével kiszámítható illeték között mutatkozik.

Az elsőfokú polgári eljárások illetékének általános mértéke

42. § *  (1) *  A 39–41. §-ban meghatározott illetékalap után – ha e törvény másként nem rendelkezik – az illeték mértéke:

a) peres eljárásban 6%, de legalább 15 000 forint, legfeljebb 1 500 000 forint;

b) bírósági meghagyás elleni ellentmondás esetén 3%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 750 000 forint;

c) *  egyezségi kísérletre idézés iránti kérelem esetén 1%, de legalább 3000 forint, legfeljebb 15 000 forint;

d) *  a végrehajtási eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 350 000 forint;

e) a határozat jogerőre emelkedése után a részletekben való teljesítés vagy ennek módosítása, vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 15 000 forint;

f) a kiszabott pénzbírság megfizetésére halasztás vagy részletfizetés engedélyezése iránt kezdeményezett eljárásban 1%, de legalább 5000 forint, legfeljebb 18 000 forint;

g) egyéb nemperes eljárásokban – a közigazgatási nemperes eljárás kivételével – az eljárás tárgya értékének 3%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint.

(2) *  Ha a fizetési meghagyásos eljárás perré alakul – ideértve azt az esetet is, ha a felperes a keresetlevelet a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmet visszautasító, illetve az eljárást megszüntető végzés jogerőre emelkedését követő harminc napon belül a bírósághoz benyújtja –, az (1) bekezdés a) pontja szerinti mértékű illetéket kell fizetni, amelybe a fizetési meghagyásos eljárásért fizetendő díj – esetleges kedvezményekkel csökkentett – összegét be kell számítani.

(3) A végrehajtási eljárás megindítása iránti beadvány: a végrehajtás elrendelése iránti kérelemnek, illetve a végrehajtási záradékkal ellátható okiratnak a bíróságnál történő benyújtása. Ide kell érteni a pénzkövetelés biztosítására, illetve meghatározott dolog zárlatára irányuló kérelem benyújtását is.

(4) *  A birtokháborítás megszüntetése iránti perben a közigazgatási hatóság eljárásáért fizetett illetéket a bírósági eljárás illetékébe be kell számítani.

(5) *  Ha ugyanazon határozat alapján, ugyanannak a követelésnek a végrehajtását több, egyetemlegesen kötelezett adóssal szemben egyidejűleg kérik, az (1) bekezdés d) pontja szerinti illetéket csak az egyik adós vonatkozásában előterjesztett végrehajtási kérelem után kell megfizetni, a további, egyetemlegesen kötelezett adós, adósok vonatkozásában előterjesztett végrehajtási kérelem után adósonként 5000 forint illetéket kell megfizetni. Az így megfizetett összes illetéket az egyetemlegesen kötelezett adósokon egyenlő arányban kell behajtani.

(6) *  Ha a felek a polgári eljárást megelőzően külön törvényben szabályozott közvetítői eljárásban vettek részt, az eljárás illetékének a közvetítő általános forgalmi adóval növelt – az illetékfizetésre kötelezett fél által viselt – díjával, de legfeljebb 50 000 forinttal csökkentett összegét, de legalább az egyébként fizetendő illeték 50%-át kell megfizetni. Ez a szabály nem alkalmazható, ha

a) a közvetítői eljárást törvény kizárja, vagy

b) a közvetítői eljárásban létrejött megállapodás ellenére a megállapodással rendezett jogvita tárgyában a felek bármelyike bírósághoz fordul, kivéve, ha a per tárgya kizárólag a megállapodásban foglaltak érvényesítése.

(7) *  Az eljárási illeték az egyébként fizetendő illeték 50%-a, ha a polgári pert – akár közjegyző, akár bíróság előtt lefolytatott – előzetes bizonyítási eljárás előzte meg.

Tételes illetékek a polgári eljárásban * 

43. § (1) *  A házassági bontóper illetéke 30 000 forint.

(2) *  A házassági perben érvényesített lakáshasználat rendezése iránti igény pertárgyértékét az illeték megállapításánál nem lehet külön figyelembe venni. Ha a fél egyéb vagyonjogi igényt érvényesít, ez után csak a házassági per illetékét meghaladó részt kell megfizetni.

(3) * 

(4) * 

(5) *  A munkaügyi perek illetéke – ha az eljárás tárgyának értéke nem állapítható meg – 10 000 forint.

(6) * 

(7) * 

(8) *  A csődeljárás, a felszámolási eljárás, továbbá a természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárása során benyújtott kifogás, valamint a végrehajtási kifogás illetéke 15 000 forint. Ha a kifogás alapos, a bíróság a kifogásnak helyt adó döntésében hivatalból rendelkezik a kifogás, valamint a kifogás tárgyában hozott bírósági végzés elleni jogorvoslati eljárás illetékének a kifogást előterjesztő részére történő visszatérítéséről.

(9) *  Az előzetes jognyilatkozatok nyilvántartásba való bejegyzésének illetéke 15 000 forint.

A csőd- és felszámolási eljárás illetéke

44. § *  (1) *  A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott és jogi személyiséggel rendelkező gazdálkodó szervezetek felszámolási eljárásának illetéke 80 000 forint, csődeljárásának illetéke 50 000 forint, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodó szervezet esetében pedig a felszámolási eljárás illetéke 30 000 forint, a csődeljárás illetéke 30 000 forint.

(2) *  A fizetésképtelenségi eljárásról szóló, 2015. május 20-i (EU) 2015/848 európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 2015/848 EU rendelet) III. fejezete alapján Magyarországon indított másodlagos fizetésképtelenségi eljárások kezdeményezésének illetéke, valamint a 2015/848 EU rendelet alapján belföldi bíróság előtt kezdeményezett egyéb polgári nemperes eljárások illetéke 50 000 forint.

Természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásainak illetéke * 

44/A. § *  (1) A természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárása kezdeményezésének illetéke 30 000 forint, amely magában foglalja az egyezségkötési eljárás és a mentesítési eljárás illetékét is.

(2) A természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásában az egyezségmódosítás, valamint az adósságtörlesztési határozat módosítása kezdeményezésének illetéke 15 000 forint.

(3) A természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásában az adós vagy a hitelező által az eljárás megszüntetése iránti kérelem illetéke 30 000 Forint.

(4) A természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásában az adós örököse (örökösei) jogutódként történő bevonása iránti kérelem illetéke 15 000 forint.

(5) A természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásában a mentesítő határozat hatályon kívül helyezése iránti kérelem illetéke 30 000 forint.

(6) A bíróságon kívüli adósságrendezési megállapodás hatálya megszűnésének megállapítására irányuló kérelem, valamint a bírósági adósságrendezési egyezség hatálya megszűnésének megállapítására irányuló kérelem illetéke 30 000 forint.

A szerkezetátalakításhoz kapcsolódó bírósági eljárások illetéke * 

44/B. § *  (1) A szerkezetátalakítási eljárás illetéke 80 000 forint.

(2) Az ellenirat illetéke 15 000 forint.

A cégbírósági eljárás illetéke

45. § (1) *  A cégbejegyzésre irányuló eljárás illetéke:

a) *  európai részvénytársaság esetében 600 000 forint,

b) *  zártkörűen működő részvénytársaság esetében 100 000 forint,

c) * 

d) *  az a) és b) pont alá nem tartozó egyéb jogi személy esetén – az (1a) bekezdésben foglalt kivétellel – 100 000 forint,

e) * 

f) *  külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe esetén 50 000 forint,

g) *  külföldi vállalkozás közvetlen kereskedelmi képviselete esetén 50 000 forint.

(1a) *  A szociális szövetkezet, a közérdekű nyugdíjas szövetkezet, a kisgyermekkel otthon lévők szövetkezete a korlátolt felelősségű társaság, az egyéni cég, a közkereseti társaság és a betéti társaság bejegyzésére irányuló eljárás illetékmentes.

(2) Ha a cégbejegyzésre irányuló kérelemben fióktelep bejegyzését is kérik, az (1) bekezdésben meghatározott illetéken kívül további illetéket nem kell fizetni.

(3) *  Az egyszerűsített eljárással történő cégbejegyzési kérelem illetéke zártkörűen működő részvénytársaság esetén 50 000 Ft, azzal, hogy amennyiben az egyszerűsített cégbejegyzésre irányuló kérelem benyújtása után megállapítást nyer, hogy a kérelmező az egyszerűsített bejegyzés igénybevételére nem jogosult, a cégbíróság felhívást bocsát ki az illeték (1) bekezdés szerinti összegre történő kiegészítésére.

(3a) *  A jogutód nélkül megszűnt gazdálkodó szervezet vagyontárgyára vonatkozóan jognak vagy ténynek a Csődtv. 83/A. §-a, 83/C. §-a szerinti törlésére irányuló bírósági nemperes eljárás illetéke 10 000 forint.

(3b) *  Az e §-ban nem említett egyéb cégbírósági eljárás illetéke 15 000 Ft.

(4) *  Az átalakulás, egyesülés, szétválás, minősített többséget biztosító befolyás létrejötte, valamint az elismert vállalatcsoportként való működés, illetve a nyilvánosan működő részvénytársaság cégadataira vonatkozó változás bejegyzése iránti kérelem illetéke 50 000 Ft. Ez az illeték magában foglalja az átalakulással, egyesüléssel, szétválással, minősített többségi befolyás létrejöttével, valamint az elismert vállalatcsoportként való működés bejegyzésével egyidejűleg bejelentett más változásokért fizetendő illetéket is.

(4a) *  Zártkörűen működő részvénytársaság nyilvánosan működő részvénytársasággá történő alakulása esetén a változás bejegyzése iránti kérelem illetéke 500 000 Ft, amely magában foglalja az egyidejűleg bejelentett más változásokért fizetendő illetéket is.

(5) *  A cég vagyonában bekövetkezett változás bejelentése iránti eljárásért az (1) bekezdésben meghatározott illeték 40%-át kell megfizetni. Ez az illeték magában foglalja az egyidejűleg bejelentett más változásokért fizetendő illetéket is.

(6) *  A cégkivonat elkészítésének illetéke 5000 forint, a cégbizonyítvány kiállításának illetéke 3000 forint, a cégmásolat elkészítéséért pedig 7000 forint illetéket kell fizetni.

(7) *  A cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratok elektronikus úton történő megküldéséért, illetve papír alapú másolatáért cégiratonként 2000 forint illetéket kell fizetni.

Az elsőfokú közigazgatási bírósági eljárás illetéke * 

45/A. § *  (1) A közigazgatási jogvita elbírálása iránti közigazgatási per és egyéb közigazgatási bírósági eljárás illetéke – a (2)–(4) bekezdésben foglaltak kivételével – 30 000 forint.

(2) *  Az illeték alapjára a 39–41. §-ban foglaltakat, az illeték mértékére a 42. §-ban foglaltakat kell alkalmazni a marasztalási perben, valamint akkor, ha az eljárás tárgya adó-, illeték-, adójellegű kötelezettséggel, társadalombiztosítási járulék- vagy vámkötelezettséggel, versenyfelügyeleti üggyel, sajtótermékkel és a panaszügyek kivételével médiaszolgáltatással, továbbá elektronikus hírközléssel kapcsolatos.

(3) A kisajátítási kártalanítási határozat jogalapjának vitatása tárgyában kezdeményezett eljárás illetéke 10 000 forint.

(4) A közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos per illetéke – ha az eljárás tárgyának az értéke nem állapítható meg – 10 000 forint.

(5) A közigazgatási nemperes eljárás illetéke 10 000 forint.

(6) A 42. § (6) és (7) bekezdését a közigazgatási bírósági eljárásban is megfelelően alkalmazni kell.

A fellebbezés illetéke * 

46. § (1) *  A 39–41. § szerint megállapított illetékalap után az illeték mértéke ítélet elleni fellebbezés esetében 8%, de legalább 15 000 forint, legfeljebb 2 500 000 forint.

(2) *  Ha a fellebbezés házassági bontóperben hozott ítélet ellen irányul, az illeték 15 000 forint.

(2a) *  Ha a fellebbezés a házassági perben hozott ítéletnek a lakáshasználat rendezése iránti igényre vonatkozó rendelkezése ellen is irányul, ennek értékét a fellebbezési illeték megállapításánál nem lehet külön figyelembe venni.

(3) *  A beavatkozó és az érdekelt fellebbezésének illetékére a fél által benyújtott fellebbezés illetékére vonatkozó szabályok az irányadóak.

(4) *  A csatlakozó fellebbezés illetéke az (1) bekezdés szerint járó illeték fele, de legalább 5000 forint.

47. § *  (1) *  A 39–41. § szerint megállapított illetékalap után, végzés elleni fellebbezés, valamint végzés elleni kifogás esetében az illeték mértéke 3%, de legalább 7000 forint, legfeljebb 300 000 forint.

(2) *  A közjegyzőnek a hagyatéki és egyéb közjegyzői eljárásban hozott határozata elleni fellebbezés illetéke 10 000 forint.

(3) *  A cégbírósági eljárásban, a szerkezetátalakítási eljárásban, a csődeljárásban, valamint a felszámolási eljárásban – ideértve a 2015/848 EU rendeletben meghatározott, magyar bíróság előtt kezdeményezett nemperes eljárásokat is – az ügy érdemében hozott végzés elleni fellebbezés illetéke 30 000 forint, minden más esetben 7000 forint.

(4) *  A természetes személyek bírósági adósságrendezési eljárásában az ügy érdemében hozott végzés elleni fellebbezés illetéke 30 000 forint, minden más esetben 10 000 forint.

48. § *  Ha a fellebbezés kizárólag a határozat indokolása ellen irányul vagy a teljesítési határidő megváltoztatására, illetve az engedélyezett részletfizetési kedvezmény módosítására vagy mellőzésére vonatkozik, az illeték 8000 forint.

A perújítás illetéke

49. § *  A perújítási eljárásban az e törvény szerinti illetéket kell fizetni, tekintet nélkül az alapeljárásban teljesített illetékfizetésre.

A felülvizsgálati és a jogegységi panasz eljárás illetéke * 

50. § *  (1) *  A 39–41. § szerint meghatározott illetékalap után az illeték mértéke ítélet elleni felülvizsgálat és jogegységi panasz esetén 10%, de legalább 50 000 forint, legfeljebb 3 500 000 forint.

(2) *  A végzés elleni felülvizsgálat illetéke az (1) bekezdés szerint számított illeték fele, de legalább 20 000 forint, legfeljebb 1 250 000 forint.

(2a) *  A felülvizsgálat engedélyezése iránti kérelem illetéke

a) ítélet esetén a 39–41. § szerint meghatározott illetékalap után 2%, de legalább 10 000 forint, legfeljebb 700 000 forint,

b) végzés esetén 15 000 forint.

(3) *  A csatlakozó felülvizsgálati kérelem illetéke az (1) bekezdésben meghatározott illeték fele, de legalább 20 000 forint, legfeljebb 1 250 000 forint.

(4) *  A cégbírósági, valamint a csőd- és felszámolási eljárásban – ideértve a 2015/848 EU rendeletben meghatározott, magyar bíróság előtt kezdeményezett nemperes eljárásokat is – hozott végzés elleni felülvizsgálat illetéke 30 000 forint.

(5) *  A természetes személyek adósságrendezési eljárásaiban hozott végzés elleni felülvizsgálat, illetve perújítás illetéke 30 000 forint.

Jogorvoslati eljárásokban érvényesülő kedvezmények

51. § *  (1) *  Ha a 46–48. §-ban és az 50. §-ban szabályozott eljárásokban a bírósági határozatot hatályon kívül helyezik, a megismételt eljárásban a fél az illeték ismételt megfizetése alól mentesül; keresetváltoztatás (felemelés) esetén pedig csak az ennek következtében keletkezett illetékkülönbözetet kell megfizetnie.

(2) A perújítási eljárás során az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásával kell a megfizetett illetéket visszatéríteni vagy a feljegyzett illeték viseléséről határozni, ha a fél a perújítással támadott ítélet hozatalában részt vett bírónak, az ellenfélnek vagy másnak bűncselekménye miatt, a törvény ellenére lett pervesztes, vagy a perben hozott ítéletet megelőzően ugyanarra a jogra nézve már korábban jogerős ítéletet hoztak.

A büntetőeljárás illetéke

52. § (1) *  A magánvádas eljárásban a feljelentés illetéke 10 000 forint, a magánvádló és a magánfél fellebbezésének illetéke 10 000 forint, a magánvádló perújítási indítványának illetéke 15 000 forint.

(2) *  Ha magánvádas eljárásban több feljelentő egy beadványban tesz feljelentést, továbbá, ha több feljelentő különálló ügyeit egyesítik, mindegyik feljelentő köteles az illetéket megfizetni. Ha ugyanannak a feljelentőnek több ügyét egyesítik, csak egyszer kell az illetéket megfizetni. Viszonvád esetén az illetéket mindkét vádra vonatkozóan külön kell megfizetni.

(3) * 

(4) *  Nem kell illetéket fizetni az eljárásnak abban a szakaszában, amelyben az ügyészség a vád képviseletét átvette.

(5) *  Ha az illetéket az indítvány előterjesztésekor nem vagy hiányosan fizetik meg, az illetékfizetésre kötelezett személyt fel kell hívni, hogy azt 8 napon belül pótolja és figyelmeztetni kell az illeték meg nem fizetésének a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott következményeire.

A polgári jogi igény és az állammal szembeni kártalanítási igény érvényesítésének illetéke * 

53. § (1) *  Illetékköteles a büntetőeljárás során a sértett által előterjesztett polgári jogi igény, valamint a sértett, a terhelt vagy a védő által előterjesztett, kizárólag a büntetőeljárás során elbírált polgári jogi igény kérdésében hozott döntés elleni fellebbezés. Ezt az illetéket – a polgári peres eljárásra vonatkozó illetékszabályok szerint – a büntetőeljárás illetékén felül kell megfizetni.

(1a) *  Nem kell megfizetni az (1) bekezdés szerinti illetéket, ha a bíróság a polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes útra utasítja.

(2) *  A büntetőeljárással összefüggésben az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás iránti per illetékére a polgári peres eljárás illetékére vonatkozó szabályok az irányadók.

54. § * 

Választottbírósági eljárásban az illeték mértéke

55. § *  Választottbírósági eljárásban az illeték az eljárás tárgya értékének 1%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint. Ha az eljárás értéke nem állapítható meg, az illeték 10 000 forint.

Illetékmentesség * 

56. § *  (1) Nem kötelezhető illeték fizetésére az, aki a külön jogszabály szerint költségmentességet, vagy e törvény szerint illetékmentességet élvez. A személyes illetékmentesség a fél jogutódjára nem terjed ki.

(2) *  Az illetékmentesség szabályai a beavatkozóra és az érdekeltre is irányadóak.

(3) *  Illetékmentes az eseti gondnok és az ügygondnok részére a bíróság által készített jegyzőkönyv- vagy egyéb iratmásolat.

(4) *  A bírósági közvetítés illetékmentes.

(5) *  Illetékmentes a bírósági adatkezelési műveletek ellenőrzésére irányuló adatvédelmi kifogás.

57. § *  (1) Illetékmentes a polgári és közigazgatási ügyekben: * 

a) *  az eljárás, ha a bíróság az eljárást (ideértve a fellebbezési és a felülvizsgálati és jogegységi panasz eljárást is) megindító beadványt – cégbírósági eljárás esetén hiánypótlási eljárás lefolytatása nélkül – visszautasítja, vagy az eljárást a Pp. 259. §-ában foglalt okokból megszünteti, vagy a Csődtv. 29. § (3) bekezdése alapján hivatalból megszünteti, illetve az elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó szabályok megszegése miatt vagy azért szünteti meg, mert az eljárást megindító beadvány visszautasításának lett volna helye, továbbá az ezen eljárásban hozott döntés elleni fellebbezés és felülvizsgálat;

b) *  a költségkedvezmény tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárás;

c) a bontóperben a házasság vonatkozásában indított viszontkereset;

d) a holtnak nyilvánítással és a halál tényének megállapításával kapcsolatos eljárás, ha az eltűnés vagy a halál háborús esemény vagy természeti katasztrófa folytán következett be;

e) *  az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az európai területi társulás, továbbá a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról szóló 1992. évi XLIV. törvény alapján létrehozott MRP szervezet nyilvántartásba vételére irányuló eljárás;

f) *  a megszűnt cég törlése iránti kérelem, ideértve az egyszerűsített végelszámolásban – a végelszámoló személyének bejelentésével együtt – előterjesztett törlés iránti kérelmet;

g) *  a határozat kijavítása, kiigazítása, illetve kiegészítése iránti kérelem;

h) a választói névjegyzékkel kapcsolatos eljárás;

i) *  a kisajátítási eljárással, valamint a közérdekű használati jog alapításával összefüggő kártalanítási összeg letétbe helyezése;

j) *  az áttételt elrendelő végzés elleni fellebbezés;

k) *  a kárpótlási ügyekben hozott közigazgatási döntés ellen indított közigazgatási per;

l) *  a helyi önkormányzat adósságrendezési eljárása;

m) *  az önálló bírósági végrehajtónak az általa lefolytatott bírósági végrehajtási eljárással összefüggésben kezdeményezett eljárása;

n) *  az eredményes alkotmányjogi panasz és a jogegységi panasz alapján induló eljárás;

o) *  a személyes adatok védelmével, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggésben indított per;

p) *  a jogi segítségnyújtás engedélyezése tárgyában hozott közigazgatási döntés ellen indított közigazgatási per;

q) *  az általános meghatalmazással kapcsolatos bírósági nyilvántartási eljárás;

r) *  a külön törvényben meghatározott hozzátartozók közötti erőszak miatt az ideiglenes megelőző távoltartó határozat elleni jogorvoslatra, valamint a megelőző távoltartás elrendelésére irányuló nemperes eljárások;

s) *  az áldozatsegítés tárgyában hozott közigazgatási döntés ellen indított közigazgatási per;

t) *  a belföldi végrehajthatóság megállapítása iránti eljárás a 44/2001/EK tanácsi rendelet, a 2201/2003/EK tanácsi rendelet és a 4/2009/EK tanácsi rendelet alapján;

u) *  a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 31/C. §-a szerint tanúsítvány, igazolás és kivonat kiállítása iránti bírósági eljárás;

v) *  a határon átnyúló tartási ügyekben a tartási igénnyel kapcsolatos kérelem központi hatósághoz történő továbbítása iránti eljárás;

w) *  a közigazgatási szerv kijelölésére irányuló eljárás;

z) *  a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény 6. § (5) bekezdése, 12. § (7) bekezdése, 16. § (2b) bekezdése és 16. § (10) bekezdése szerinti tanúsítvány kiállítása, valamint 17/A–17/B. §-a szerinti bírósági eljárás;

zs) *  ha azt a cég tagja, vagy képviselője kéri

zsa) a cég cégkivonatának, cégbizonyítványának és cégmásolatának kiállítása,

zsb) a cég cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratainak elektronikus úton történő megküldése.

(2) *  Illetékmentes a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV. törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletekben meghatározott felső összeghatárok, illetve értékhatárok változására tekintettel az adós által a bírósághoz benyújtott kérelem és az e kérelmet elbíráló végzés ellen benyújtott fellebbezés.

(3)–(4) * 

Mérsékelt illeték

58. § *  (1) Az illeték a peres eljárás illetékének 10%-a, ha

a) a perfelvételt lezáró végzés meghozataláig – közigazgatási perben legkésőbb az első tárgyalásig, tárgyaláson kívüli elbírálás esetén az ítélet meghozatala előtt –

aa) a felperes eláll a keresetétől;

ab) az eljárás szünetel, és az eljárás e szünetelés folytán megszűnik;

ac) az alperes a követelést elismeri vagy a követelést teljesíti;

ad) a felek egyezséget kötnek;

ae) a felek az eljárás megszüntetését közösen kérik;

b) * 

(2) * 

(3) Az illeték a peres eljárás illetékének 30%-a, ha a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát – közigazgatási perben az első tárgyalást – követően az eljárás szüneteléssel vagy a felperes keresetétől való elállása folytán szűnik meg, illetve az eljárás megszüntetését a felek közösen kérik.

(4) Az illeték a peres eljárás illetékének 50%-a, ha a felek a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát – közigazgatási perben az első tárgyalást – követően egyezséget kötnek. Ha a felek a perfelvételt lezáró végzés meghozatalát – közigazgatási perben az első tárgyalást – követően törvényben szabályozott közvetítői eljárásban vettek részt, és ezt követően a bíróság az egyezséget jóváhagyja, az egyébként fizetendő peres eljárás illetéke 50%-ának a közvetítő általános forgalmi adóval növelt díjával, de legfeljebb 50 000 forinttal csökkentett összegét kell megfizetni, feltéve, hogy a közvetítői eljárást törvény nem zárja ki; a fizetendő illeték mértéke azonban ebben az esetben sem lehet kevesebb a peres eljárás illetékének 30%-ánál.

(5) Ha az illeték mérséklésének az oka a fellebbezési eljárásban vagy a felülvizsgálati eljárásban merül fel, a mérsékelt illeték kedvezménye csak a fellebbezési vagy a felülvizsgálati eljárás illetékére terjed ki.

(6) * 

(7) Az (1) bekezdés a) pont aa) alpontjának rendelkezését a nemperes eljárásban, továbbá az egyéb közigazgatási bírósági eljárásban megfelelően alkalmazni kell, ha a fél a bíróság érdemi határozatának meghozatala előtt áll el a kérelmétől. A fizetési meghagyásos eljárást követően indult peres eljárásban [42. § (2) bekezdés] – amennyiben ennek feltételei egyébként fennállnak – a mérsékelt illeték kedvezménye csak a 42. § (2) bekezdése szerint kiegészített illetékre terjed ki.

(8) * 

(9) A fellebbezési eljárás, illetve felülvizsgálati eljárás illetékének a 10%-át kell megfizetni, ha a fellebbezést vagy a felülvizsgálati kérelmet az annak elbírálására jogosult bíróság tárgyalásának megkezdése előtt visszavonják, vagy a kérelem visszavonására a tárgyaláson kívüli elbírálás időpontjáig kerül sor.

(10) A csatlakozó fellebbezés illetékére a (3), (4) és (9) bekezdés rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. Ha a fellebbező fél a fellebbezést a tárgyalás megkezdése után vonja vissza, a csatlakozó fellebbezést előterjesztő az eljárási illetéknek csak a 10%-át köteles megfizetni.

58/A. § *  (1) A büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény illetéke az eljárás illetékének 10%-a, ha az elsőfokú ügydöntő határozat meghozataláig

a) a magánfél visszavonja az előterjesztett polgári jogi igényt,

b) a terhelt úgy nyilatkozik, hogy ellenkérelmet nem kíván előterjeszteni és a követelést a magánfél által előterjesztetteknek megfelelően teljesíteni kívánja, vagy

c) a terhelt a váddal egyezően beismeri a bűncselekmény elkövetését.

(2) Ha a vádlottal szemben több bűncselekmény miatt emeltek vádat, az (1) bekezdés c) pontja alkalmazásának akkor van helye, ha a vádlott azon bűncselekmény elkövetését ismeri be, amely vonatkozásában a polgári jogi igényt előterjesztették.

(3) Több vádlott esetén, ha az (1) bekezdés b) vagy c) pontja bármelyik vádlott esetén fennáll, a mérsékelt illeték valamennyi vádlottra vonatkozik és őket egyetemlegesen terheli.

(4) A büntetőeljárásban érvényesített polgári jogi igény illetékére az 58. § (5) és (9)–(10) bekezdését megfelelően alkalmazni kell.

Tárgyi illetékfeljegyzési jog * 

59. § *  (1) *  Akit tárgyi illetékfeljegyzési jog illet meg, mentesül az illeték előzetes megfizetése alól. Ilyen esetben az fizeti az illetéket, akit a bíróság erre kötelez.

(2) * 

60. § * 

61. § * 

62. § *  (1) *  A felet – ideértve a beavatkozót és az érdekeltet is – illetékfeljegyzési jog illeti meg, a jogegységi panasz eljárás kivételével: * 

a) *  a munkaügyi vagy közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perben, ha az a munkavállaló vagy az állam nevében foglalkoztatott személy szándékos vagy súlyos gondatlan károkozásával, valamint a vezető állású munkavállaló kártérítési felelősségével kapcsolatban indult; továbbá a végkielégítés iránti per a törvény alapján járó összegen felüli részében, ha az a minimálbér hússzorosát meghaladja;

b) *  a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott, illetve a vagyonában bekövetkezett olyan kár megtérítése vagy sérelemdíj megfizetése iránti igény esetén, amikor a személy élete, testi épsége vagy egészsége is veszélyeztetve volt;

c) *  a bűncselekményből – ide nem értve a személy életében, testi épségében vagy egészségében okozott kárt vagy ezekkel összefüggésben felmerült sérelemdíj megfizetését –, valamint a szabálysértésből származó kár megtérítése, az azzal összefüggésben felmerült sérelemdíj megfizetése iránti igény esetén, valamint polgári jogi igényként érvényesíthető dolog kiadása és pénzfizetésre irányuló követelés esetén;

d) a házassági perben, kivéve a házassági bontópert, valamint a házassági perben érvényesített vagyonjogi igényt;

e) a névviselési jog megszüntetése iránti perben;

f) a személyek polgári jogi védelmével kapcsolatos perben;

g) *  a közhatalom gyakorlásával okozott kár megtérítése iránti perben;

h) *  a közigazgatási bírósági eljárásban, a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos pert és a szerződő fél által indított közigazgatási szerződéssel kapcsolatos pert kivéve;

i) *  a munkaviszonyból származó munkabér- és egyéb követelésre tekintettel indított felszámolási eljárásokban, valamint a csőd-, a felszámolási és a helyi önkormányzatok adósságrendezési eljárása alatt a vagyonfelügyelő, a felszámoló, illetve az önkormányzati csődbiztos által indított bírósági eljárásokban;

j) a találmány és a használati minta feltalálója, az újító, az ipari minta, a topográfia szerzője, valamint a közreműködő által a találmánnyal, a használati mintával, az újítással, az ipari mintával, a topográfiával, a know-how-val, illetve a közreműködői díjjal kapcsolatban indított polgári peres és nemperes (végrehajtási) eljárásban;

k) *  a lakásszövetkezetet a tagjával és a nem tag tulajdonosával, valamint a társasház közösséget a tulajdonossal szemben üzemeltetési és felújítási, illetve közös költség megtérítése iránt indított eljárásban;

l) *  a büntetőeljárással összefüggésben alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozásért járó kártalanítás iránti perben;

m) *  a polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítése iránt indított bírósági nemperes eljárásban;

n) *  magánszemély lakástulajdonát elidegenítő szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben;

o) *  külön törvényben meghatározott referenciaadat-szolgáltató és központi hitelinformációs rendszert kezelő pénzügyi vállalkozás ellen, a központi hitelinformációs rendszerbe történő adatátadás és kezelés miatt, illetőleg a referenciaadatok helyesbítése vagy törlése iránt indított perben;

p) *  a hivatalbóli bejegyzéssel nyilvántartásba vett, hibás adatokon alapuló vagy más okból hibás bejegyzések kijavítása iránti eljárásban, valamint abban az eljárásban, mely annak megállapítására irányul, hogy valamely hatóság vagy bíróság nem tett eleget a cégjegyzékbe hivatalbóli bejegyzéssel nyilvántartásba kerülő adat megküldésére vonatkozó kötelezettségének;

r) *  a fogyasztóvédelemről szóló törvény alapján indított képviseleti kereseti eljárásban,

s) *  a választási bizottság határozatának felülvizsgálatára irányuló nemperes eljárásban;

t) *  a bűncselekménnyel vagy szabálysértéssel okozott kár megfizetésére kötelező végrehajtási eljárásban;

u) *  a hallgatói hitelből eredő követelés érvényesítése és behajtása iránti peres és nemperes eljárásban;

v) *  a Csődtv. 33/A., 40., 63. és 63/A. §-a alapján a hitelezők által indított perekben.

(2) *  Illetékfeljegyzési jog illeti meg a reorganizációs és a szerkezetátalakítási eljárás alatt állót a reorganizációs és a szerkezetátalakítási eljárás alatt indított bírósági eljárásokban.

(3) *  Az (1) bekezdés i) pontjában meghatározott, a munkaviszonyból származó munkabér- és egyéb követelésre tekintettel indított felszámolási eljárás esetén az illeték viseléséről a bíróság az eljárást megszüntető vagy a felszámolást elrendelő végzésében dönt.

63. § * 

64. § * 

Cégbírósági felügyeleti illeték * 

65. § *  (1) *  A cégbíróság által lefolytatott törvényességi felügyeleti eljárásért 100 000 Ft felügyeleti illetéket kell fizetni. A felügyeleti illetéket az a cég viseli, melynek törvénysértő működését a cégbíróság megállapítja. Ha a hivatalból indult törvényességi felügyeleti eljárást a cégbíróság jogsértés hiányában megszünteti, az illetéket nem kell megfizetni.

(2) Kérelemre indult eljárás esetén, ha a cégbíróság a törvényességi felügyeleti eljárás lefolytatása iránti kérelmet jogsértés hiányában elutasítja, a kérelmezőt 15 000 Ft felügyeleti illeték terheli.

(3) A törvényességi felügyeleti eljárás alá vont céget terhelő felügyeleti illeték megfizetéséről a bíróság a törvénysértő működés megállapításával egyidejűleg végzésben rendelkezik. A törvényességi felügyeleti eljárást alaptalanul kezdeményező kérelmezőt terhelő felügyeleti illeték megfizetéséről a cégbíróság a kérelmet elutasító végzésben rendelkezik.

(4) Az e §-ban nem szabályozott kérdésekben a bírósági eljárási illetékre vonatkozó szabályok az irányadók.

66. § *  (1) A cégbíróság által lefolytatott kényszertörlési eljárásért 250 000 Ft felügyeleti illetéket kell fizetni. A felügyeleti illetéket a kényszertörlési eljárás kezdő napján a cégjegyzékbe bejegyzett tagok és vezető tisztségviselő egyetemlegesen viselik.

(2) Ha a kényszertörlési eljárást a cégbíróság a cég kérelmére megszünteti, a kényszertörlési eljárásért – az (1) bekezdéstől eltérően – a céget 50 000 Ft felügyeleti illeték terheli, amelyet az eljárásmegszüntetési kérelem benyújtásával egyidejűleg kell megfizetni.

(3) A felügyeleti illeték megfizetéséről, illetve viseléséről a cégbíróság a kényszertörlési eljárás befejezéséről szóló végzésben rendelkezik.

(4) Az e §-ban nem szabályozott kérdésekben a bírósági eljárási illetékre vonatkozó szabályok az irányadók.

VII. Fejezet

AZ IGAZGATÁSI ÉS BÍRÓSÁGI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA

67. § (1) *  Egyes közigazgatási hatósági eljárásokért, illetőleg egyes intézmények igazgatási jellegű szolgáltatásának igénybevételéért, továbbá egyes bírósági eljárási cselekményekért (szolgáltatásokért) – a (2) bekezdésben és a 2. mellékletben meghatározottak kivételével – díjat kell fizetni.

(2) *  A fővárosi és vármegyei kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok mentesülnek az (1) bekezdésben meghatározott díjfizetési kötelezettség alól a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalok által lefolytatott hatósági eljárásokban.

(3) *  A fizetendő díj mértékét úgy kell megállapítani, hogy az az adott eljárással kapcsolatban az eljáró hatóságnál felmerülő és másra át nem hárítható valamennyi költségre fedezetet biztosítson. Változó költségigényű eljárások (szolgáltatások) esetében a díj összegét átalány jelleggel kell meghatározni.

(3a) *  A hatósági eljárásért fizetendő díjat megállapító jogszabály – az egyéb eljárási költségek tételes megjelölésével – rendelkezhet úgy, hogy a díj mértékébe egyes eljárási költségek beleszámítanak. A hatósági eljárásért fizetendő díjat megállapító jogszabály – a díj összegének átalányjelleggel való megállapítása mellett – rendelkezhet úgy, hogy a díjba valamennyi eljárási költség beleszámít.

(3b) *  A díj összegének alapjául szolgáló költségszámítást a szakmai tevékenység irányításáért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium, valamint az eljáró hatóság a saját honlapján közzéteszi.

(4) *  A díjat – amennyiben a díjat megállapító miniszteri rendelet eltérően nem rendelkezik – átutalással kell megfizetni. Átutalás, készpénzátutalás útján történő megfizetés esetén a díjjogszabályban meg kell jelölni a díj beszedésére jogosultat, valamint a fizetési számla megnevezését és számát.

(5) *  A díjat megállapító jogszabályban rendelkezni kell a díj – ideértve a jogorvoslati díjat is – beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokról. A díjat megállapító jogszabályban nem szabályozott kérdésekre a (6) bekezdésben és a 73. § (4) bekezdésben foglaltak kivételével e törvénynek csak azok a rendelkezései alkalmazhatók – ideértve a személyes és tárgyi mentességet is –, amelyekre a díjat megállapító jogszabály konkrétan utal.

(6) *  A szakhatósági eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjat a díj megállapításáról rendelkező jogszabályban előírtak szerint kell megfizetni, és a megfizetés tényét az alapeljárás iránti kérelem mellékleteként igazolni kell. Előzetes szakhatósági eljárás esetén az igazgatási szolgáltatási díjat a szakhatósági eljárás kezdeményezésekor kell megfizetni.

(7) *  Az igazgatási szolgáltatási pótdíj az eljáró hatóság bevétele. Az igazgatási szolgáltatási pótdíj mértékének és az adott eljárásért fizetendő illetéknek az összege nem lehet magasabb, mint az eljárással és a közigazgatási szolgáltatással összefüggésben ténylegesen felmerülő költség.

NEGYEDIK RÉSZ

AZ ILLETÉK MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS FIZETÉSE

VIII. Fejezet

AZ ILLETÉK ALAPJÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA

Az illeték alapjául szolgáló érték

68. § (1) *  A vagyonszerzési illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál az abban az időpontban fennálló forgalmi érték az irányadó, amikor a vagyonszerzést a közjegyző vagy bíróság bejelenti, illetve az ingatlanügyi hatóság a hozzá érkezett vagyonszerzési ügy iratait továbbítja [92. § (1) bekezdés] az állami adóhatóságnak, vagy a vagyonszerzésről az állami adóhatóság más módon tudomást szerez.

(2) *  Ha az (1) bekezdésben említett esetekben a vagyonszerzési ügy iratainak illetékkiszabásra való bejelentése (továbbítása) közigazgatási hatóság, bíróság vagy közjegyző bármilyen intézkedése, illetőleg közigazgatási hatóság, bíróság vagy közjegyző mulasztása miatt az illetékkötelezettség keletkezését követő hat hónapon túl történik, az állami adóhatóság az illeték alapjául szolgáló forgalmi értéket az illetékkötelezettség keletkezésétől a vagyonszerzési ügy iratainak bejelentése (továbbítása) napjáig terjedő időszak minden naptári napja után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékben, de legfeljebb 50%-kal mérsékli. A mérsékelt forgalmi érték nem lehet alacsonyabb a szerződésben megjelölt, illetőleg ennek hiányában a fizetésre kötelezett fél által bejelentett értéknél (a továbbiakban: bejelentett érték).

(3) *  Az eljárási illeték alapjának megállapításánál az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor fennálló forgalmi érték az irányadó.

Az illeték alapjául szolgáló érték bejelentése és megállapítása

69. § *  (1) A forgalmi értéket az állami adóhatóság állapítja meg. Ha az értéket ítélet állapította meg, azt az állami adóhatóság nem bírálhatja felül.

(2) A vagyonszerző a forgalmi értékről nyilatkozhat.

(3) Az állami adóhatóság a forgalmi értéket elsősorban az összehasonlító értékadatok alapján állapítja meg, de – összehasonlító értékadatok hiányában – más értékmeghatározó módszert (nettó pótlási költségalapú értékbecslés, hozamszámításon alapuló értékbecslés stb.) is alkalmazhat.

(4) Az állami adóhatóság a forgalmi érték megállapítása során a vagyonszerző nyilatkozatát figyelembe veheti, szükség esetén helyszíni szemlét tarthat, külső szakértőt vonhat be, továbbá felhasználhatja az ingatlan energiatanúsítványában foglalt adatokat.

(5) Az állami adóhatóság az összehasonlító értékadatok kimunkálása érdekében nyilvántartást vezet az illetékkiszabásra bejelentett visszterhes ügylethez kapcsolódó illetékkötelezettség keletkezésének napjáról, az ügylet tárgyát képező ingatlan vételáráról, vételártól eltérő forgalmi érték esetén a forgalmi értékéről, címéről, helyrajzi számáról, fajtájáról, rendeltetéséről (pl.: lakás, garázs, üzlet, szálloda, iroda, gyár, üzemcsarnok, műhely, termőföld, telek) ismert fizikai jellemzőiről (pl.: alapterület, falazat, építés éve, felújítás ténye, állag).

(6) A forgalmi érték megállapítása során az (5) bekezdés szerinti nyilvántartásból azon ingatlan – 2 évnél nem régebbi – forgalmi értékadata használható fel összehasonlító értékadatként, mely a településrészen található és az értékelendő ingatlannal azonos fajtájú, rendeltetésű. Ilyen ingatlan hiányában a település más részén vagy hasonló adottságú más településen, településrészen lévő, azonos fajtájú, rendeltetésű ingatlan forgalmi értékadata is felhasználható.

(7) Ingó szerzése esetén az azonos rendeltetésű ingódolog kereskedelmi, piaci árát kell figyelembe venni.

(8) A vagyoni értékű jog forgalmi értékének a 72. § alapján számított értéket kell tekinteni.

70–71. § * 

A vagyoni értékű jogok értékének megállapítása

72. § (1) *  A vagyoni értékű jogok – kivéve az építményi jogot – egy évi értékéül az ezzel terhelt dolog – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének egyhuszad részét kell tekinteni.

(2) *  A meghatározott időre szóló vagyoni értékű jog – kivéve az építményi jogot – értéke az egyévi érték és a kikötött évek szorzata. A jog így számított értéke azonban nem haladhatja meg az egyévi érték 20-szorosát, illetve természetes személy javára kikötött haszonélvezet, használat joga esetén az egyévi értéknek a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor szerinti többszörösét.

(3) *  A bizonytalan időre terjedő vagyoni értékű jog – kivéve az építményi jogot – esetében a jog értéke – a (4) bekezdésben foglaltak kivételével – az egy évi érték ötszöröse.

(4) Ha a vagyoni értékű jog – kivéve az építményi jogot – valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, annak értékét az illető személy életkorához képest a következő módon kell megállapítani: * 

a) *  ha a vagyoni értékű jog jogosultja:

25 évesnél fiatalabb, az egyévi érték 10-szerese,
25–50 éves, az egyévi érték 8-szorosa,
51–65 éves, az egyévi érték 6-szorosa,
65 évnél idősebb, az egyévi érték 4-szerese;

b) ha a vagyoni értékű jog tartama mind a jogosult, mind a kötelezett élete, házassága vagy özvegysége idejétől függ, az a) pontban megállapított szorzók alkalmazásánál a két személy közül az idősebbnek az életkora az irányadó;

c) *  ha a vagyoni értékű jog tartama több egyidejűleg jogosult személy élettartamától függ, mégpedig oly módon, hogy a jogosultság a legelőször elhalt személy halálával megszűnik, az értékelésnél a legidősebb személy életkora az irányadó; ha pedig a jogosultság a legutóbb elhalt személy haláláig tart, a kiszámítás a legfiatalabb személy életkora szerint történik. Az így kapott értéket, mint illetékalapot az egyes jogosultak között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az életkoruk szerint számított vagyoni értékű jog értéke ezek együttes értékében képvisel;

d) ha a vagyoni értékű jog tartama a házasság idejére terjed, a kiszámításnál az idősebb házastárs életkora az irányadó.

(5) *  Az időleges üdülőhasználati jog és a szállás időben megosztott használati jogának értéke: e jogok egy évi értékének [72. § (1) bekezdés] annyiszor háromszázhatvanötöd része, ahány nap megszerzéséről szól a szerződés. Egyebekben a 72. § (2)–(3) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

(6) *  Az építményi jog értéke megegyezik e jog forgalmi értékével.

IX. Fejezet

AZ ILLETÉK MEGFIZETÉSE

Az illetékfizetés módja

A közigazgatási hatósági eljárási illeték megfizetése * 

73. § *  (1) *  A közigazgatási hatósági eljárási illetéket

a) *  az eljárás megindításakor – a technikai feltételek megléte esetén – elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül vagy

b) *  átutalással, az átutalás közleményrovatában az ügyfél neve, lakcíme vagy székhelye, valamint a bb) alpont esetén az ügyszám feltüntetésével

ba) az eljárás kezdeményezését megelőzően vagy

bb) az eljáró hatóság felhívására

kell megfizetni a (2)–(4), a (4a), a (7) és (8) bekezdésben foglaltak kivételével.

(2) *  A fővárosi és vármegyei kormányhivatalnál, járási (fővárosi kerületi) hivatalnál és a kormányablaknál nem elektronikus úton kezdeményezett közigazgatási hatósági eljárás illetékét – ha jogszabály másként nem rendelkezik – * 

a) az eljárás megindítását megelőzően készpénz-átutalási megbízás útján, vagy

b) amennyiben a járási hivatalban vagy a kormányablakban erre lehetőség van, az eljárás megindításával egyidejűleg

ba) elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül,

bb) bankkártyával vagy

bc) házipénztárba készpénzzel, vagy

c) *  az eljárás megindítását megelőzően átutalással, az átutalás közlemény rovatában a fővárosi és vármegyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló kormányrendeletben meghatározott adatok feltüntetésével

kell megfizetni az adópolitikáért felelős miniszter rendeletében megjelölt számla javára azzal, hogy a házipénztárba fizetett illetéket készpénz-átutalási megbízással a járási hivatal és a kormányablak naponta fizeti meg az említett számla javára.

(2a) *  A (2) bekezdés irányadó abban az esetben is, ha a kormányablak közreműködő hatóságként jár el.

(3) *  Az elsőfokú adóhatóságnál és vámhatóságnál (a továbbiakban: adóhatóság) indított eljárás – ideértve az elektronikus úton kezdeményezett eljárást is – illetékét – a másolat, kivonat illetékének kivételével –, valamint az adóhatóság határozata, végzése és végrehajtási cselekménye ellen kezdeményezett jogorvoslati eljárás illetékét az illetékes adóhatóság illetékbevételi számlája javára kell megfizetni. A 73/A. § (1) bekezdésében foglaltaktól eltérően az esedékességkor meg nem fizetett eljárási illeték és a mulasztási bírság összegét az adóhatóság határozatban közli az ügyféllel, azzal, hogy az eljárási illetéket a határozat közlésétől számított 8 napon belül az adóhatóság illetékbevételi számlájára mulasztási bírság nélkül fizetheti meg. Az így meg nem fizetett illetéket és a mulasztási bírságot az adóhatóság hajtja be.

(3a) * 

(4) *  Elektronikus úton kezdeményezett közigazgatási hatósági eljárás esetén az eljárási illetéket az eljárás megindítását megelőzően banki átutalással vagy – a technikai feltételek megléte esetén – az elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül történő fizetéssel kell megfizetni. Banki átutalással történő illetékfizetés esetén az átutalás közleményrovatában az ügyfél nevét, lakcímét vagy székhelyét, illetve – amennyiben az ismert – az ügyszámot kell feltüntetni.

(4a) *  Az elektronikus úton kezdeményezett építésügyi hatósági, valamint az azokban szükséges szakhatósági eljárások illetékét készpénz átutalási megbízással, átutalási megbízással, bankkártyás átutalással vagy – ha erre lehetőség van – elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül, az eljárás megindítását megelőzően vagy azt követően kell megfizetni. Az eljárási illeték megfizetését az átutalási megbízás elfogadásáról szóló nyilatkozat másolatával kell igazolni.

(5) *  Az eljárási illeték előzetes megfizetését az eljárás megindításakor a (2) bekezdés a) pontjában szabályozott esetben a feladóvevénynek a kérelemhez csatolásával, a (4a) bekezdés szerinti elektronikus eljárásban készpénz-átutalással történő illetékfizetés esetén a készpénz-átutalási megbízás feladóvevényén szereplő azonosító szám (8 számjegyű azonosító), a megfizetett eljárási illeték összegének és a befizetés időpontjának feltüntetésével kell közölni az eljáró hatósággal.

(6) *  Az eljárási illetéket, ha azt elektronikusan kezdeményezett közigazgatási hatósági eljárás esetén az eljárás megindítását (kérelem előterjesztését) megelőzően nem fizették meg, legkésőbb az ügyazonosító ügyfél általi megismerését követő munkanapon kell megfizetni.

(7) *  A (2)–(4a) bekezdésben meghatározott eljárások kivételével a 10 000 forintot meghaladó eljárási illeték kiszabás alapján készpénz-átutalási megbízás útján vagy az állami adóhatóság által meghatározott számlaszámra átutalással, illetőleg amennyiben erre lehetőség van, bankkártyával is megfizethető. Ebben az esetben az illetékköteles iratot annak egy másolatával az illetékes állami adóhatósághoz kell benyújtani. Az irat illetékkiszabásra történő bemutatását az eredeti iraton igazolja az állami adóhatóság.

(8) A külképviseletnél, illetőleg ennek útján kezdeményezett magyar hatósági eljárás esetén az eljárás illetékét a konzuli díjakra vonatkozó külön jogszabályban meghatározott módon kell megfizetni.

(9) *  Belföldi székhelyű közigazgatási hatóság a külföldi célra kért, tényt bizonyító, adatot rögzítő vagy egyéb tartalmú iratot az illeték megfizetése nélkül köteles kiállítani és a fizetendő illeték összegét

a) *  ha az irat szabályszerű továbbítása külföldre diplomáciai úton történik, az irat megküldésével egyidejűleg a külpolitikáért felelős miniszterrel,

b) *  minden más esetben – ha jogszabály másként nem rendelkezik – lelet útján az illetékes állami adóhatósággal

közölni. Az ilyen illetékhiány után mulasztási bírság nem szabható ki.

(10) *  A (9) bekezdés a) pontjában említett esetben az iratokat a külpolitikáért felelős miniszter azzal küldi meg a külképviseleti szervnek, hogy az illetéket az irat kézbesítése előtt szedje be. Az így beszedett összeget a konzuli ügyszámra hivatkozással a Konzuli Információs Rendszerben vagy a konzuli alnaplóban kell elszámolni.

(11) * 

(12) *  Ha az ügyfél az eljárás megindítása nélkül a (2) bekezdés a) pontja vagy a (4) bekezdés szerinti módon fizetett illetéket, akkor a készpénzátutalási megbízás feladóvevényével az állami adóhatóságnál kérheti az illeték visszatérítését. Az állami adóhatóság a kincstár megkeresésével ellenőrzi a visszatérítési igényt, melynek eredményeként az illetéket visszatéríti vagy határozatot hoz a visszatérítés megtagadásáról.

Felhívás az illeték megfizetésére * 

73/A. § *  (1) Ha az ügyfél a kérelmet az illeték megfizetése nélkül nyújtja be, az eljáró hatóság – elektronikusan kezdeményezett eljárás esetén a 73. § (6) bekezdésében meghatározott határidő eredménytelen leteltét követően – 8 napon belül felhívja az ügyfelet a kérelemhez kapcsolódó ügyszám és a fizetendő illeték összegének megjelölésével az illeték megfizetésére. Ezzel egyidejűleg figyelmezteti arra, hogy amennyiben az illeték megfizetését elmulasztja és a hatóság az eljárást az illetékfizetési kötelezettség elmulasztására tekintettel végzéssel nem szüntette meg, az ügyfélnek a 82. §-ban említett mulasztási bírságot is meg kell fizetnie. * 

(2) Ha az ügyfél az illeték megfizetésének mellőzését kérte, a hatóság döntéséig az (1) bekezdésben foglalt felhívásnak nincs helye.

(3) *  Ha az ügyfél az eljárási illetéket a felhívás kézhezvételét megelőzően nem fizette meg, a felhívásban megjelölt illetéket a felhívás kézhezvételétől számított 8 napon belül átutalással fizeti meg. A figyelmeztetés megtörténtét, illetve a felhívás elküldését az iraton fel kell jegyezni vagy a jelen levő ügyféllel igazoltatni kell. * 

(4) *  Ha az ügyfél legkésőbb az illeték megfizetésére vonatkozó felhívás közlését követő 8 napon belül illetékfizetési kötelezettségének nem tesz eleget, és az eljáró hatóság az eljárást nem szüntette meg vagy a kérelmet nem utasította el érdemi vizsgálat nélkül, az illetékhiányról leletet kell készíteni. A lelet alapján az illetéket, a felhívás költségét és a mulasztási bírságot az illetékes állami adóhatóság írja elő.

A bírósági eljárási illeték megfizetése * 

74. § *  (1) *  A bírósági eljárási illetéket – a technikai feltételek megléte esetén – elektronikus fizetési és elszámolási rendszeren keresztül kell megfizetni, kivéve, ha jogszabály más fizetési módot is megenged, vagy ha az illeték viseléséről a bíróság az eljárást befejező határozatában dönt.

(1a) *  A 10 000 forintot meghaladó eljárási illeték kiszabás alapján készpénz-átutalási megbízás útján vagy az állami adóhatóság által meghatározott számlaszámra átutalással, illetve amennyiben erre lehetőség van, bankkártyával is megfizethető. Ebben az esetben az illetékköteles iratot annak egy másolatával az illetékes állami adóhatósághoz kell benyújtani. Az állami adóhatóság az irat illetékkiszabásra történő bemutatását az eredeti iraton igazolja, és arra felvezeti az ügy adóhatósági ügyszámát is. Az állami adóhatóság az e bejelentés alapján hozott fizetési meghagyást – annak véglegessé válását követő 8 munkanapon belül – az eljáró bíróságnak is megküldi.

(1b) *  Ha a keresetindítási határidő legalább 31 nap és a bírósági eljárás kezdeményezésekor fizetendő illeték összege az 500 000 forintot meghaladja, az eljárási illetékkötelezettség önadózással is teljesíthető. Ebben az esetben az eljárást kezdeményező fél az állami adóhatósághoz elektronikus bevallást nyújt be, amelyben meg kell jelölni az eljárást kezdeményező fél (valamint képviselője) azonosító adatait, az adószámát vagy adóazonosító jelét, a per tárgyát, a pertárgyértéket, az ellenérdekű fél (valamint képviselője) nevét, lakóhelyét, székhelyét, a fizetendő illeték összegét, valamint az eljáró bíróság nevét. Az állami adóhatóság a fél (vagy képviselője) hiánytalanul kitöltött elektronikus bevallása alapján elektronikus úton ügyszámot küld a fél (vagy képviselője) részére. A bevallás önellenőrzéssel történő módosítására legkésőbb a bevallott eljárási illeték teljes összegének megfizetéséig van lehetőség.

(1c) *  Az (1b) bekezdés szerint bevallott illetéket az állami adóhatóság elektronikus bírósági eljárási illetékbevételi számlája javára átutalással kell megfizetni, legkésőbb a bevallás benyújtását követő munkanapon. Az átutalás közlemény rovatában fel kell tüntetni az ügyszámot és az eljárást kezdeményező fél adószámát vagy adóazonosító jelét.

(1d) *  Az (1b) bekezdés szerinti bevallás, továbbá az önellenőrzéssel módosított, javított bevallás (a továbbiakban együtt: bevallás) tartalmáról az állami adóhatóság legkésőbb annak beérkezésétől számított 8. munkanapon papír alapú igazolást küld az eljárást kezdeményező fél (vagy képviselője) és az eljáró bíróság részére, amennyiben az állami adóhatóság az eljárást kezdeményező fél adószámláján nem tart nyilván 5000 forintot meghaladó önadózással teljesítendő bírósági eljárási illetéktartozást. Az igazolás tartalmazza a bevallott illeték összegét, az állami adóhatóság által kiadott ügyszámot, valamint a bevallásban szereplő valamennyi adatot. Az eljárást kezdeményező fél az eredeti igazolást az eljárást kezdeményező irathoz köteles csatolni.

(1e) *  A bírósági eljárásban elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett fél a bírósági eljárási illetéket készpénz-átutalási megbízással is megfizetheti azon bíróság Magyar Államkincstárnál (a továbbiakban: Kincstár) vezetett illetékbevételi számlája javára, amely bíróság előtti eljárásban az illetékfizetési kötelezettség keletkezik. A feladóvevényt az illetékköteles irathoz kell csatolni. A készpénz-átutalási megbízás közlemény rovatában fel kell tüntetni az eljáró bíróság nevét, az eljárási illetékfizetésre kötelezett fél nevét és – ha az ismert – a beadvány bírósági lajstromszámát. A készpénz-átutalási megbízással történő illetékfizetés tényét az eljáró bíróság a Kincstártól kapott illetékbevételi számlakivonat adatai alapján, a számlaforgalomba történő betekintéssel ellenőrzi.

(1f) *  Amennyiben a bírósági eljárási illetéket az elektronikus úton történő kapcsolattartásra nem kötelezett fél a bíróság Kincstárnál vezetett illetékbevételi számlájára készpénz-átutalási megbízással fizeti meg

a) a fellebbezési illetéket

aa) ha a fellebbezett határozatot járásbíróság, kerületi bíróság vagy törvényszék hozta, a határozatot hozó bíróság székhelye szerinti törvényszék;

ab) ha a fellebbezett határozatot ítélőtábla hozta, a határozatot hozó ítélőtábla;

b) a csatlakozó fellebbezési illetéket a fellebbezési eljárást lefolytató törvényszék vagy ítélőtábla;

c) a felülvizsgálati illetéket a felülvizsgálati kérelemmel érintett határozatot hozó elsőfokú bíróság székhelye szerinti törvényszék;

d) a csatlakozó felülvizsgálati illetéket a Kúria

illetékbevételi számlájára kell teljesíteni.

(1g) *  Ha készpénz-átutalási megbízás útján anélkül fizettek illetéket, hogy bírósági eljárást kezdeményeztek volna, a megfizetett illeték visszatérítése iránti kérelem az állami adóhatóságnak címezve annál a bíróságnál terjeszthető elő, amelynek illetékbevételi számlájára az illetéket megfizették. A kérelemhez csatolni kell a feladóvevényt. A kérelemben meg kell jelölni a befizető nevét (elnevezését), lakóhelyét (székhelyét), adóazonosító számát, az illetékbevételi számla számát és a befizetés napját. A bíróság a kérelem megküldésével egyidejűleg az állami adóhatóságot tájékoztatja arról, hogy a kérelemben megjelölt befizetésre hivatkozással indult-e eljárás, illetve a befizetést bírósági eljárásban felhasználták-e. A bíróság által továbbított kérelem alapján az illeték visszatérítése ügyében az állami adóhatóság az adó-visszatérítés általános szabályai szerint jár el.

(2) *  Ha az illeték megfizetését a kötelezett felhívás ellenére elmulasztotta, de a beadványt nem utasították vissza, a meg nem fizetett illetéket a mulasztási bírsággal együtt lelet alapján az állami adóhatóság előírja.

(3) *  Az eljárás kezdeményezésekor meg nem fizetett illeték, illetve a cégbírósági felügyeleti illeték viselésére, nyilvántartására és a megfizetésével kapcsolatos bírósági intézkedésekre az e törvényben nem rendezett kérdésekben a költségkedvezményekről szóló jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

(4) *  A választottbírósági eljárásban az illetéket a megállapított költségekkel együtt kell megfizetni és azt az eljárás befejezésekor az eljárt választottbíróság utalja át az állami adóhatóságnak.

(5) *  A Nemzeti Adó- és Vámhivatal gazdálkodó szervezet székhelye szerint illetékes vármegyei (fővárosi) adóigazgatósága – kérelemre – az általános szabályoktól eltérően a bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetését engedélyezheti annak a gazdálkodó szervezetnek, amely a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban valamennyi általa kezdeményezett bírósági (peres és nemperes) eljárás megjelölésével és az azokhoz kapcsolódóan megfizetett bírósági eljárási illeték feltüntetésével nyilatkozik arról, hogy az érintett időszakban legalább 250 bírósági eljárást kezdeményezett. Utólagos elszámolás esetén a gazdálkodó szervezet mentesül az eljárás kezdeményezésekor a bírósági eljárási illeték megfizetése alól.

(6) *  Az engedély egy évre szól, meghosszabbítását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal gazdálkodó szervezet székhelye szerint illetékes vármegyei (fővárosi) adóigazgatósága engedélyezi, amennyiben azt a gazdálkodó szervezet legkésőbb az engedély lejártát megelőző 60. napon kéri és nyilatkozik arról, hogy a meghosszabbítás iránti kérelem előterjesztését megelőző 12 hónapban az engedély kiadására meghatározott feltételek teljesültek.

(7) *  A gazdálkodó szervezetnek az engedély megadását (meghosszabbítását) követő hónap 15. napjáig előleget kell fizetnie. Az előleg összege a kérelem benyújtását megelőző 12 hónapban kezdeményezett bírósági eljárásokért fizetett illeték 50%-a, melynek megfizetésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal gazdálkodó szervezet székhelye szerint illetékes vármegyei (fővárosi) adóigazgatósága a kérelemnek helyt adó határozatban kötelezi a gazdálkodó szervezetet. Az engedély időtartama alatt kezdeményezett eljárások illetékéről a gazdálkodó szervezet az engedély lejártát követő hónap 15. napjáig bevallást nyújt be az állami adóhatósághoz. A bevallott illeték és a befizetett előleg különbözete a bevallás benyújtásával esedékes.

(8) *  Az utólagos illetékfizetésre jogosult gazdálkodó szervezetek megnevezését, székhelyét, adószámát, valamint az engedély számát és időbeli hatályát az állami adóhatóság vezetője a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzéteszi.

Az eljárási illeték megfizetésére vonatkozó közös szabályok * 

74/A. § *  (1) * 

(2) * 

(2a) * 

(3) A 73. § (2) bekezdés b) pontjában szabályozott illetékfizetés esetén az eljárási illetéket megfizetettnek kell tekinteni, a bizonylatot pedig az ügyirathoz kell csatolni.

(4) *  Átutalási megbízással történő fizetés esetén az eljárási illeték megfizetésének ellenőrzésére vonatkozó szabályokat az adópolitikáért felelős miniszter rendeletben szabályozza.

(5) *  Az eljáró bíróság vagy hatóság az illetéket kizárólag akkor tekinti megfizetettnek, ha az illetékköteles iraton az állami adóhatóság a 73. § (7) bekezdése, illetve a 74. § (1a) bekezdés szerint igazolja az illetékkiszabásra történő benyújtás tényét.

75. § * 

Gépjármű, pótkocsi vagyonszerzési illetékének megfizetése

76. § (1) *  Gépjármű, pótkocsi tulajdonjoga, illetve gépjárműre, pótkocsira vonatkozó vagyoni értékű jog megszerzése esetén a vagyonszerzési illetéket a gépjármű, pótkocsi átírását megelőzően a járási hivatalnál beszerzett készpénz-átutalási megbízás útján, illetve – amennyiben erre lehetőség van – a járási hivatalban bankkártyával kell az adópolitikáért felelős miniszter rendeletében megjelölt számla javára vagy készpénzzel a járási hivatal házipénztárába megfizetni. A 89. §-ban foglaltak kivételével az ilyen jog szerzését tanúsító okiratot – a 26. § (1) bekezdésének l) pontja szerinti mentesség igénybevétele esetén az erről szóló állami adóhatósági határozat bemutatásával – annak keltétől számított 15 – külföldön vásárolt gépjárművek esetén 60 – napon belül a bekövetkezett jogváltozás átvezetésére illetékes járási hivatalnál kell bemutatni.

(2) *  A házipénztárba befizetett illetékről az ügyfél számára számviteli bizonylatot kell kiállítani és a befizetett illetékről nyilvántartást kell vezetni, amelynek tartalmaznia kell a vagyonszerző nevét, lakóhelyét (székhelyét), adóazonosító számát és az illeték összegét. A nyilvántartás alapján a járási hivatal készpénzátutalási megbízással naponta fizeti meg az illetéket az illetékes állami adóhatóság illetékbeszedési számlája javára.

(3) *  Az (1) bekezdésben meghatározott járási hivatali közreműködéstől függetlenül a gépjármű- és pótkocsiszerzések tekintetében is az állami adóhatóság az elsőfokú illetékhatóság. Ha a fizetendő illetékkel kapcsolatos vita vagy más körülmény ezt indokolja, az állami adóhatóság határozattal (78. §) állapítja meg a vagyonszerzési illetéket. A vagyonszerzés késedelmes bejelentését, továbbá a bejelentés elmulasztását terhelő mulasztási bírságot az állami adóhatóság határozattal szabja ki.

Az illeték fizetése kiszabás alapján

77. § Kiszabás alapján pénzzel kell megfizetni

a) *  a vagyonszerzési illetéket,

b) e törvényben meghatározott esetben az eljárási illetéket,

c) *  a megfizetni elmulasztott illetéket.

77/A. § * 

Fizetési meghagyás

78. § (1) *  A kiszabás alapján fizetendő illetékről – ideértve a mulasztási bírságot is – fizetési meghagyást (határozatot) kell kiadni. A fizetési meghagyás tartalmazza a kiszabott illeték összegének megállapításánál figyelembe vett adatokat és az alkalmazott jogszabályokat. Ha a vagyonszerzés az 5. § (1) bekezdés a)–b), h)–l), n)–q) és s)–t) pontja, a 16. § (1) bekezdése, a 17. § (1)–(1a) bekezdése vagy a 26. § (1) és (1a) bekezdése alapján – ide nem értve a 16. § (1) bekezdés g) pontja, a 17. § (1) bekezdés b) pontja, a 26. § (1) bekezdés a), f), i), l), p), q), r), t) és y) pontjai, valamint a 26. § (1a) bekezdés a)–d) és f) pontjai szerinti illetékmentes vagyonszerzéseket – mentes az illeték alól, az állami adóhatóság fizetési meghagyás kibocsátása helyett döntését az ügyiratra jegyzi fel. Az állami adóhatóság ügyiratra feljegyzett döntése kizárólag az illetékmentesség alkalmazásának tényét tartalmazza.

(2) * 

(3) *  A fizetési meghagyás (határozat) alapján fizetendő illeték a határozat véglegessé válását követő 15. napon válik esedékessé.

(4) *  Ha a bíróság határozatában az illeték viseléséről dönt, a fizetendő illeték a határozat jogerőre emelkedését követő 60. napon válik esedékessé.

(5) * 

Az illeték törlése és visszatérítése

79. § (1) * 

(2) *  Az adózás rendjéről szóló törvény elévülésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni * 

a) a meg nem fizetett illeték törlésére, és a megfizetett illeték visszatérítésére irányuló kérelem benyújtásának, vagy

b) a meg nem fizetett illeték hivatalból történő törlésének, és a megfizetett illeték hivatalból történő visszafizetésének

határideje tekintetében.

(3) *  Ha a bíróság a vagyonszerzés időpontjára visszahatóan szünteti meg vagy korlátozza a vagyonszerzést, az illeték törlésére, visszatérítésére a (2) bekezdés szerinti határidőn túl is, legfeljebb azonban a bírósági határozat jogerőre emelkedésétől számított hat hónapon belül van lehetőség.

(4) *  Az illetékek visszatérítésére az adózás rendjéről szóló törvény adó-visszatérítésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

80. § (1) *  Azoktól az esetektől eltekintve, amelyekben az illetéket törvény rendelkezése alapján kell törölni vagy visszatéríteni, a kiszabott, de még meg nem fizetett illeték törlésének, illetőleg a megfizetett illeték visszatérítésének – hivatalból, vagy a fizetésre kötelezett, illetve jogutódja kérelmére – a következő esetekben van helye: * 

a) *  ha az illeték végleges megállapítása után olyan körülmény állott be, amely az örökség vagy hagyomány értékét az öröklés megnyíltának idejére visszaható módon csökkenti;

b) *  ha a jogügyletet a bíróság módosítja, megszünteti, felbontja, vagy a jogügylet érvénytelenségét megállapítja, és emiatt a jogügylet után kevesebb illeték jár, vagy illeték nem jár;

c) *  ha a jogügyletet a felek közös megegyezéssel megszüntetik vagy felbontják, továbbá ha a szerződés valamelyik fél elállása vagy felmondása folytán szűnik meg, és ingatlan esetén a szerződés megszűnésével az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapot helyreáll, más esetben a jogügylet megszűnését a kérelmező okirattal vagy annak hiteles másolatával igazolja;

d) ha a vagyoni értékű jog valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, de e jogosultság a 72. § (4) bekezdésében megállapított szorzókkal vélelmezett évek felénél rövidebb idő elteltével megszűnik;

e) ha a jogügylet tárgya határozott időre kikötött vagyoni értékű jog, és az illetéket a 72. § (2) bekezdés szerint számított érték után szabták ki, de a jogosultság a figyelembe vett évek felének eltelte előtt szűnik meg;

f) ha az illetékfizetésre kötelezett számítási hiba vagy jogszabály téves értelmezése folytán a szabályszerű illetéknél többet fizetett; * 

g) ha az illetéket vagy az illetékalapot hibásan számították ki, vagy az illeték kiszabása nem a fizetésre kötelezett terhére történt, továbbá ismételt kiszabás esetén; * 

h) ha a bontó feltételtől függő jogügyletnél a feltétel bekövetkezik;

i) mindazokban a bírósági eljárásokban, ahol az eljárás illetékmentes, vagy az illeték mérséklésének van helye, de az illetéket megfizettették, vagy nagyobb összegben fizették meg;

j) *  a hatóság visszatéríti a természetes személy ügyfél által lerótt illetéket, ha számára az eljárás során költségmentességet engedélyez, vagy ha hatásköre az ügy elbírálása alatt megszűnt, és az ügy elbírálására nincs hatáskörrel rendelkező más hatóság;

k) *  ha a hatóság a kérelmet visszautasítja, vagy ha az eljárás megszüntetésének oka az, hogy * 

ka) *  a kérelem visszautasításának lett volna helye, vagy

kb) az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el, és törvény nem biztosít lehetőséget az eljárás felfüggesztésére;

l) *  ha a hatóság arról rendelkezik, hogy a kérelmező ügyfél mentesül az eljárási költségek megfizetése alól;

m) *  ha magánvádas eljárásban

ma) a jogerős ügydöntő határozat meghozatalának időpontjában az ügyészség képviselte a vádat,

mb) a bíróság az eljárást a személyes meghallgatás megkezdése előtt vagy a személyes meghallgatás alapján megszünteti,

mc) a magánvádló a vádat legkésőbb az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának meghozataláig ejti,

md) a bíróság a vádlott bűnösségét megállapítja vagy az eljárást büntethetőséget megszüntető okból vagy vádelejtés miatt megszünteti, vagy

me) a magánvádló fellebbezése eredményes.

(2) Az (1) bekezdés d)–e) pontjában meghatározott esetekben a vagyoni értékű jog tényleges ideje után számított illetéket meghaladó részt kell törölni, illetve visszatéríteni.

(3) *  Ha az 5. § (1) bekezdése szerinti szervezet (alapítvány) közigazgatási hatósági vagy bírósági eljárás kezdeményezésekor, illetve gépjármű, pótkocsi szerzése esetén az illetékmentesség igénybevételére jogosult lett volna, a megfizetett illetéket az adózó kérelmére – az adóvisszatérítés szabályai szerint – az állami adóhatóság visszatéríti. Az eljárási illeték visszatérítése iránti kérelmet az állami adóhatósághoz címezve az eljáró közigazgatási hatóságnál vagy bíróságnál kell benyújtani, mely az eljárási illeték megfizetésének tényét igazolva a kérelmet továbbítja az állami adóhatósághoz.

(4) *  A megfizetett visszterhes vagyonátruházási és öröklési illetéket – az adózó kérelmére – vissza kell téríteni, ha a műemlékvédelmi hatóság igazolja, hogy a vagyonszerző a műemléki értékként külön jogszabályban védetté nyilvánított vagy önkormányzati rendelet alapján helyi egyedi védelem alatt álló épület felújítását a vagyonszerzés illetékkiszabásra történő bejelentésétől számított 1 éven belül megkezdte és 5 éven belül befejezte. Felújítás alatt a műemléképület egészén, illetve homlokzatán és több főszerkezetén végzett olyan általános javítást kell érteni, amely teljesen visszaállítja az épület esztétikai állapotát, valamint legalább eredeti műszaki állapotát.

81. § (1) A fellebbezési eljárásban fizetett illetéket vissza kell téríteni, ha a fellebbezéssel is támadott bírósági határozatot igazolási kérelem folytán helyezték hatályon kívül.

(2) *  Az (1) bekezdésben, a 80. § (1) bekezdésében, valamint az 58. §-ban említett esetben, ha az illetéket a 74. § (2) bekezdésében foglaltak szerint pénzzel fizették meg, a bíróság a határozatát az adózó lakóhelye (székhelye) szerint illetékes állami adóhatóságnak küldi meg.

(3) *  Ha az eljárás az 57. § (1) bekezdés a) pontja alapján illetékmentes, a megfizetett illeték 80. § (1) bekezdés i) pontja szerinti visszatérítésének kizárólag akkor van helye, ha a keresetlevelet szabályszerűen, a Pp. alapján a joghatás fennmaradására előírt határidőn belül ismételten nem nyújtották be. E tényről a bíróság – annak bekövetkezésétől számított 30 napon belül – értesíti az illetékes állami adóhatóságot, vagy ennek elmulasztása esetén az adózó kérelmére igazolást állít ki.

(4) *  Ha az adózó bírósági eljárás kezdeményezése nélkül fizetett a 74. § (1c) bekezdése szerint bírósági eljárási illetéket, a megfizetett illeték visszatérítésének kizárólag akkor van helye, ha a bevallásban feltüntetett bíróság igazolást állít ki arról, hogy az adózó nem nyújtott be keresetlevelet a 74. § (1b) bekezdése szerinti ügyszám feltüntetése mellett.

Mulasztási bírság, adóbírság * 

82. § *  (1) *  Az illeték fizetésére kötelezett terhére, ha az eljárás kezdeményezésekor fennálló eljárási illetékfizetési kötelezettségét – felhívás ellenére – egyáltalán nem vagy nem teljes mértékben vagy nem a megszabott határidőben teljesítette, továbbá a vagyonszerzéssel kapcsolatos bejelentési kötelezettség elmulasztása illetve hiányos teljesítése vagy késedelmes teljesítése esetén, az illetékfizetési kötelezettségtől függetlenül, az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű, mulasztási bírságot kell fizetni. * 

(2) *  Az e törvényben szabályozott mentességek, kedvezmények jogosulatlan igénybevétele esetén – ha e törvény másként nem rendelkezik – az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott mértékű adóbírságot kell fizetni.

83. § *  (1) Ha a bíróság vagy a hatóság – ide nem értve az állami adóhatóságot – megállapítja, hogy az eljárása során esedékessé váló illetéket egyáltalán nem vagy nem szabályszerű időben, módon vagy mértékben fizették meg, illetve a 76. § (1) bekezdése és a 91. § (1) és (5) bekezdése szerinti bejelentési kötelezettséget nem teljesítették, leletet készít, kivéve, ha az illeték megfizetésének elmulasztása miatt szüntette meg az eljárást vagy utasította vissza a beadványt.

(2) A leletet az állami adóhatóság által az erre a célra rendszeresített űrlap felhasználásával kell elkészíteni, és az állami adóhatóságnak kell megküldeni az illeték kiszabása végett. A leletezés megtörténtét a leletezett iraton fel kell tüntetni.

(3) Az állami adóhatóság az illetékkötelezettség teljesítését ellenőrzi az illeték beszedésében közreműködő szerveknél.

Ellenőrzés

84–85. § * 

Elévülés

86. § *  (1) *  Az illeték megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést illetékkiszabásra az állami adóhatóságnál bejelentették, illetve az a tény, hogy az illeték megfizetését vagy a kiszabás céljából elrendelt bejelentést elmulasztották, az állami adóhatóság tudomására jutott.

(2) Ahol e törvény illetékmentesség vagy illetékkedvezmény feltételeként a megszerzett ingatlan, vagyoni értékű jog meghatározott célú és meghatározott időtartamú hasznosítását írja elő, az illeték megállapításához való jog annak a naptári évének az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, melyben a hasznosításnak a mentesség vagy kedvezmény feltételeként meghatározott időtartama letelt.

(3) *  Az illeték pótlólagos megállapításához való jog a 23/A. § (1a) bekezdés b) pontja szerinti továbbértékesítés

a) meghiúsulása esetén a továbbértékesítésre nyitva álló határnap

b) teljesülése és a 23/A. § (1) bekezdés b) pontja szerinti vállalás esetén

ba) a továbbértékesítésről szóló szerződés felbontásakor vagy megszüntetésekor a szerződés felbontása vagy megszüntetése, illetve

bb) *  a pénzügyi lízingszerződésen alapuló tulajdonjog-bejegyzés iránti kérelem elutasításáról szóló döntés véglegessé válása

naptári évének utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el.

(4) *  Az illeték megállapításához való jog a 26. § (2g) bekezdése szerinti esetben annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amely évben a vagyonszerző a családi otthonteremtési kedvezményt vagy családok otthonteremtési kamattámogatását visszafizette vagy a hatóság annak visszafizetését rendelte el.

Jogkövetkezmények * 

87. § (1) *  A fizetési meghagyásban (határozatban), és a bíróság 78. § (4) bekezdés szerinti határozatában megállapított határidőig meg nem fizetett illeték után az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései szerint kell késedelmi pótlékot fizetni.

(2) *  Ha a 16. § (1) bekezdés g), 17. § (1) bekezdés b), és 26. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feltétel nem teljesül, vagy a vagyonszerző –, illetve a lakóház felépítésére e törvény alapján köteles jogutódja – a lakóház felépítésére biztosított határidőn belül kéri az illeték felfüggesztésének megszüntetését, a megállapított, de meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben kell megfizetni.

(3) *  Ha a törvény 21. § (2) és (4) bekezdésében meghatározott kedvezmény igénybevétele jogosulatlan volt, akkor az adott vagyonszerzésre irányadó általános szabályok szerint járó és a 21. § (2) és (4) bekezdésében meghatározott kedvezményes illetékalap figyelembevételével előírt illeték különbözetének háromszorosát kell a vagyonszerző terhére pótlólag előírni. Ha a 26. § (6) bekezdésében meghatározott kedvezmény igénybevétele jogosulatlan volt, akkor az igénybe vett kedvezmény összegének háromszorosát kell a vagyonszerző terhére pótlólag előírni.

(4) *  Ha a vagyonszerző a 26. § (1) bekezdésének i) pontjában meghatározott 15 év letelte előtt a mentességgel érintett ingatlant elidegeníti vagy igazolhatóan nem sportcélra használja, hasznosítja, a mentesség alkalmazásának hiányában járó illetéket az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben kell megfizetnie.

(4) * 

(5) *  Ha a 26. § (1) bekezdés r) pontjában meghatározott feltételek valamelyike nem teljesül, vagy a vagyonszerző –, illetve a sportcélú ingatlan létesítésre e törvény alapján köteles jogutódja – a sportcélú ingatlan létesítésére biztosított határidőn belül kéri a megszerzett telek vagy annak egy része tekintetében az illeték felfüggesztésének megszüntetését, a megállapított, de meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben kell megfizetni.

(6) *  Ha a vagyonszerző a 102. § (1) bekezdés v) pontja szerinti vállalása ellenére az alapítás évét követő második év végéig nem igazolja, hogy

a) újonnan létrejött belföldi alapítványként az alapítás évét követő második év végéig az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény (a továbbiakban: Civil törvény) szerinti közhasznú jogállást szerzett vagy

b) újonnan létrejött, más EGT-államban nyilvántartásba vett alapítványként az alapítás évét követő második év végéig teljesítette a Civil törvény szerinti közhasznú szervezetté történő minősítés – magyarországi nyilvántartásba vételen kívüli – feltételeit,

az 5. § (1) bekezdése f) pontja alapján igénybe vett mentességre tekintettel meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben köteles az állami adóhatóság felhívására megfizetni. Az alapítvány megszűnése esetén e fizetési kötelezettség az alapítót vagy annak jogutódját terheli.

Az illeték biztosítása, behajtása, fizetési kedvezmények

88. § (1) *  Az e törvényben külön nem szabályozott eljárási kérdésekre – így különösen az illeték megfizetéséért egyetemleges felelősség megállapítására, a tartozás megfizetésére, behajtására, részletfizetés vagy halasztás engedélyezésére, az illetéktartozás méltányosság címén történő részbeni vagy teljes elengedésére, illetve behajthatatlanság címén való törlésére – az adózás rendjéről szóló törvény *  rendelkezései irányadóak.

(2)–(4) * 

X. Fejezet

EGYES ELJÁRÁSI RENDELKEZÉSEK

A hagyaték (vagyonátszállás) bejelentése a közjegyző és a bíróság által * 

89. § *  (1) *  Ha a hagyatékot közjegyző vagy bíróság adja át, az illetékkiszabás végett

a) a közjegyző a teljes hatályú hagyatékátadó végzést,

b) a bíróság az öröklési jogcímen tulajdonszerzést megállapító határozatát

annak véglegessé válásától, jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül megküldi az állami adóhatóságnak. A végzéshez és a határozathoz csatolni kell a hagyatéki leltár másolatát, a végrendelet, osztályos egyezség, illetőleg hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyv hitelesített, teljes másolatát.

(2) Az (1) bekezdést a póthagyatéki eljárásra is alkalmazni kell.

A hagyaték bejelentése az örökös által

90. § (1) *  Valamennyi örökös külön-külön köteles „hagyatéki kimutatás” nyomtatványon az örökhagyó halálától számított 90 napon belül, az örökhagyó utolsó belföldi lakóhelye szerint illetékes állami adóhatóságnál az örökölt ingóságokról bevallást adni, vagy ugyanezen időn belül ezekre az ingókra a hagyatéki eljárás lefolytatását a közjegyzőnél kérni, ha ezekkel kapcsolatban a közjegyző a hagyatéki eljárást hivatalból megindítani nem köteles, valamint a 16. § (1) bekezdésének b) és d) pontja szerinti illetékmentesség feltételei nem állnak fenn.

Erre a kötelezettségre a halálesetet követő meghallgatás, illetve leltározás során meghallgatott örököst a leltározásra jogosult szerv figyelmeztetni köteles. A figyelmeztetés megtörténtét az eljárás során az iraton fel kell tüntetni.

(2) *  Ha a hagyatéki kimutatásban bejegyzett adatok a köztudomással vagy az állami adóhatóság tudomásával ellentétesek, az állami adóhatóság jogosult azokat felülvizsgálni és ezzel kapcsolatban ellenőrzést végezni. Erre az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény rendelkezései az irányadók.

(3) *  Ha a hagyatéki eljárást sem hivatalból, sem kérelemre nem kell megindítani, a közjegyző a hozzá beterjesztett hagyatéki kimutatást az illetékes állami adóhatóságnak továbbítja.

(4) * 

Az ajándék és a visszterhes vagyonszerzés bejelentése

91. § (1) *  Az ingatlan tulajdonjogának, valamint az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jognak a megszerzését (megszüntetését) az ingatlanügyi hatósághoz kell bejelenteni illetékkiszabásra az azt tartalmazó szerződés (okirat), valamint az állami adóhatóság által erre a célra rendszeresített – a felek adóazonosító számát vagy az ennek hiányára utaló nyilatkozatot is tartalmazó – nyomtatvány benyújtásával, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzésre irányuló kérelemmel egyidejűleg, az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül.

(1a) *  A 18. § (1a) bekezdése szerinti esetben az átruházó fél az (1) bekezdésben említett nyomtatványon nyilatkozik arról, hogy a jogügylet tárgya a 102. § (1a) bekezdés a)–b) pontja szerinti vagyontárgy.

(2) *  A vagyonszerzési illeték tárgyát képező, de ingatlan-nyilvántartási eljárást nem igénylő jogügyletet a szerződő felek – a 76. §-ban említett eset kivételével – közvetlenül az állami adóhatóságnak kötelesek bejelenteni. A bejelentést az illetékkötelezettség keletkezését követő 30 napon belül, a vagyonszerzést rögzítő irat eredeti és másolati példányának vagy – elektronikus ügyintézés keretében való bejelentés esetén (ha a vagyonszerzést rögzítő irat nem elektronikus irat) – az irat hiteles elektronikus másolati példányának benyújtásával kell teljesíteni. A nem elektronikus másolatot az állami adóhatóság illetékmentesen hitelesíti.

(3) *  Az okirat kiállítása nélkül is illetékköteles jogügyletet szóval is be lehet jelenteni. A szóbeli bejelentést írásba kell foglalni, és a bejelentés megtörténtéről az állami adóhatóság az ügyfélnek igazolást köteles adni.

(4) *  A 18. § (2) bekezdés h) pontja szerinti vagyonszerzést csak a 18. § (4) bekezdésében foglalt feltétel teljesülése esetén kell bejelenteni annak, akinek vagyonszerzésével a feltétel teljesült. Az illetékkiszabásra történő bejelentéssel egyidejűleg a vagyonszerző közli a 18. § (4) bekezdésének a)–c) pontjaiban felsorolt személyek közül azoknak az azonosító adatait (név, adóazonosító jel vagy adószám), melyek a vagyonszerzéssel érintett társaságban további vagyoni betétekkel rendelkeznek.

(5) *  Az (1)–(4) bekezdésben említett bejelentési kötelezettség – a 17. § (1) bekezdés k), l), m), p), r), s), w) pontja, 17. § (1a) bekezdés a)–b) és d) pontja alá eső ügylet, továbbá a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti földhasználat ingyenes megszerzése, valamint a 26. § (1) bekezdés g), h), o) pontja és a 26. § (1a) bekezdés e) pontja alá eső ügylet kivételével – az illetékmentes vagyonszerzésre is vonatkozik.

92. § *  (1) *  Az ingatlanügyi hatóság az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés végett benyújtott szerződés (okirat) iktatószámmal ellátott és hitelesített másolatát az illetékkiszabáshoz szükséges és rendelkezésre álló egyéb iratokkal együtt az ingatlan-nyilvántartási eljárás befejezését követően haladéktalanul, kísérőjegyzékkel továbbítja az állami adóhatósághoz. Az ingatlanügyi hatóság az ingatlan pénzügyi lízingjére vonatkozó, a futamidő végén tulajdonjog átszállást eredményező szerződéseket a pénzügyi lízingbeadás tényének feljegyzését követően küldi meg az állami adóhatóság részére. A kísérőjegyzék átadása történhet számítógépes adathordozón is.

(2) Az ingatlanügyi hatóság (1) bekezdésben említett kötelezettsége független attól, hogy a vagyonszerzés illetékköteles vagy illetékmentes.

Az illetékbélyeg értékének visszatérítése * 

93. § * 

94. § *  (1) A megrongálódott, a tévesen felragasztott, továbbá a feleslegessé vált illetékbélyeg értékét az ügyfél részére vissza kell téríteni.

(2) *  A visszatérítés az illetékbélyeg, illetőleg az illetékbélyeggel ellátott irat benyújtása mellett az ügyfél lakóhelye (székhelye) szerint illetékes állami adóhatóságnál írásban kérhető.

(3) Nincs helye a visszatérítésnek, ha

a) alapos a gyanú, hogy az illetékbélyeg hamisított, vagy azt már korábban felhasználták;

b) az illetékbélyeg elválasztott részekből van összeillesztve, vagy olyan mértékben csonka, hogy a hiányzó részből korábbi használatra lehet következtetni, vagy nem a felbélyegzett teljes iratot, hanem annak csak egy részét vagy az iratról elválasztott (eltávolított) illetékbélyeget nyújtották be;

c) *  az ügyfélnek adóhatóság által nyilvántartott köztartozása van.

(4) *  A (3) bekezdés a) és b) pontjában említett esetekben az illetékbélyeget – ha már felragasztották, az irattal együtt – elismervény ellenében vissza kell tartani, és szükség esetén a felelősségre vonást kezdeményezni kell. Az elismervényen fel kell tüntetni az ügyfél személyazonosításra alkalmas adatait, a visszatartott illetékbélyeg címletét és az illetékbélyeg beszerzésének helyét.

(5) *  Az illetékbélyeg értékének visszatérítésére irányuló kérelem 2029. december 31-éig terjeszthető elő. E határidő jogvesztő, igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

Illetékesség az illeték kiszabására

95–96. § * 

ÖTÖDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

XI. Fejezet

HATÁLYBALÉPTETŐ, MÓDOSÍTÓ ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

Hatálybaléptető és átmeneti rendelkezések

97. § (1) *  Ez a törvény 1991. január 1-jén lép hatályba. Rendelkezéseit – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – a hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetőleg kezdeményezett eljárások esetében kell alkalmazni.

(2) *  Ha a vagyonszerzési illetékkötelezettség 1991. január 1-je előtt keletkezett és az 1990. december 31-én hatályos illetékjogszabályok e törvényben meghatározottnál kedvezőbb fizetési kötelezettséget állapítottak meg, akkor ezeket a – fizetésre kötelezett számára kedvezőbb – rendelkezéseket kell alkalmazni az e törvény hatálybalépését követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, ideértve az 1991. január 1-je után elbírált ügyeket is.

(3) A törvény hatálybalépését megelőzően illetékkiszabásra bemutatott a 16. § (1) bekezdés g), 17. § (1) bekezdés b) és 26. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott vagyonszerzésekre – a 87. § (2) bekezdésében foglaltak kivételével – e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, ha az ott megállapított feltétel nem teljesül.

(4) * 

(5) E törvény nem érinti azokat a jogszabályokat, amelyek illetékmentességet állapítanak meg.

(6) * 

(7) A 67. § rendelkezései nem érintik az e törvény hatálybalépése előtt kiadott díjrendelkezéseket.

(8) Ha valamely jogszabály az 1986. évi I. törvényre, illetőleg az ezzel a törvénnyel hatályon kívül helyezett rendelkezésre hivatkozik, a továbbiakban ennek a törvénynek a megfelelő rendelkezését kell érteni, illetőleg alkalmazni.

98. § *  (1) A 12. § (1) bekezdés a) és b) pontjának, a 16. § (1) bekezdése i) pontjának, a 17. § (1) bekezdése p) pontjának, 26. § (1) bekezdése t) pontjának az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény által megállapított rendelkezéseit a 2010. július 1. napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell. A 17. § (1) bekezdése p) pontjában meghatározott személyek által 2010. július 1. napját követően a 76. § (1)–(2) bekezdése szerint megfizetett ajándékozási illetéket az állami adóhatóság kérelemre az adó-visszatérítés szabályai szerint visszatéríti.

(2) A 17. § (1) bekezdése q) pontjának és 26. § (1) bekezdése s) pontjának az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény által megállapított rendelkezéseit a hatálybalépésük napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99. § *  A 26. § (1) bekezdés i) és r) pontjának, a 26. § (7)–(8) bekezdésének, a 87. § (4)–(5) bekezdésének és a 102. § (1) bekezdés k) pontjának a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXIII. törvénnyel megállapított szövegét a hatálybalépésüket követően illetékkiszabásra bejelentett, vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott illetékügyekben kell alkalmazni.

99/A. § *  (1) Az 5. § (3)–(4) bekezdésének, 26. § (1) bekezdése q) pontjának, (5), (9) és (15) bekezdésének, 31. § (3) bekezdésének, 78. § (3)–(5) bekezdésének, 80. § (3) bekezdésének az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvény által megállapított szövegét a hatálybalépést követően illetékkiszabásra bejelentett vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetve kezdeményezett közigazgatási hatósági és bírósági eljárásokban kell alkalmazni.

(2) A 16. § (2) bekezdésének, 17. § (2) bekezdésének, valamint 26. §-a (2) bekezdésének az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CXXIII. törvény által megállapított rendelkezéseit azokban a vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben a lakóház felépítésére meghatározott határidő – öröklés esetén a hagyaték jogerős átadásától, ajándékozás és visszterhes vagyonátruházási illeték alá eső megszerzés esetén a szerződés illetékkiszabásra történő bemutatásától – e törvény kihirdetéséig még nem telt el.

99/A. § *  E törvénynek a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 20. alcímével megállapított 67. § (3a) és (3b) bekezdését, valamint módosított 67. § (2) bekezdését a módosítások hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

99/B. § *  A Mellékletnek a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kialakításával és a területi integrációval összefüggő törvénymódosításokról szóló 2010. évi CXXVI. törvény 20. alcímével hatályon kívül helyezett XV. pont 3. alpontját a hatályvesztést megelőzően indult eljárásokban alkalmazni kell.

99/C. § *  (1) A 78. § (1) bekezdésének az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvénnyel megállapított szövege valamennyi olyan illetékügyben alkalmazható, melyben a hatálybalépéskor az állami adóhatóság fizetési meghagyást még nem adott ki.

(2) A 8. § (1) bekezdésének, a 12. § (5) bekezdésének, a 13. § (7) bekezdésének, valamint 17/A. §-ának az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvénnyel megállapított szövegét a hatálybalépéskor az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben kell alkalmazni.

(3) A 18. § (2) bekezdése h) pontjának és 24. § (6) bekezdésének az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi XCVI. törvénnyel megállapított szövegét a hatálybalépést követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni.

99/D. § *  (1) Az 5. § (2) és (4) bekezdésének, a 16. § (2d) bekezdésének, a 17. § (2d) bekezdésének, a 26. § (1) bekezdése t), v), w) pontjának, a 26. § (2d) bekezdésének, a 26/A. § (1) bekezdés b) pontjának, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított szövege valamennyi olyan illetékügyben alkalmazandó, melyben a hatálybalépéskor az állami adóhatóság fizetési meghagyást még nem adott ki.

(2) Az 1. § (1)–(2) bekezdéseinek, a 23/A. § (1) és (4) bekezdéseinek, a 24. § (1), (3), (4), (6) és (7) bekezdésének, a 26. § (1) bekezdése l) pontjának, a 26. § (10) bekezdésének, a 29. § (1), (3) és (7) bekezdésének, a 33. § (2) bekezdése 23. és 35. pontjának, a 39. § (3) bekezdésének, a 42. § (1) bekezdésének, a 43. § (1), (3), (5), (7) és (8) bekezdésének, a 46. § (1)–(2) bekezdéseinek, a 47. § (1) és (3) bekezdésének, az 50. § (1)–(4) bekezdéseinek, az 52. § (1) bekezdésének, az 57. § (1) bekezdése a) pontjának, az 58. § (1) bekezdése f) pontjának, a 74. §-ának, 78. § (1) bekezdésének, a 102. § (1) bekezdése v) pontjának, valamint a Melléklet IX. Címe I. és II/3. pontjának, X. Címe 3. pontjának és a XXI. Címe 1. és 2. pontjainak az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvénnyel megállapított szövegét a hatálybalépést követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetve kezdeményezett eljárásokban kell alkalmazni.

(3) *  A 23/A. § szerinti illetékkedvezmény feltételét a vállalkozó az ingatlan 26. § (1) bekezdésének t) pontja szerinti átruházásával akkor sem teljesíti, ha az ingatlan tulajdonjogát 2012. január 1-jét megelőzően szerezte meg.

99/E. § *  E törvénynek a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a közfoglalkoztatásról és a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CVI. törvény módosításáról szóló törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 5. § (1) bekezdés m) pontját, 45. § (1) bekezdés c) pontját és 45. § (1a) bekezdését a Módtv. hatálybalépését követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, valamint kezdeményezett elsőfokú, illetve jogorvoslati eljárásokban kell alkalmazni.

99/F. § *  (1) *  E törvény az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvénnyel megállapított 2. § (2) bekezdését, a 10. § (1) és (2) bekezdését, a 11. § (2) bekezdését, a 12. § (1)–(3) és (5) bekezdését, a 13. § (5) bekezdését, a 16. § (1) bekezdés f) pontját, a 17. § (1) bekezdés n) pontját, valamint (4) bekezdését, a 17/A. §-át, a 17/B. §-át, a 19. § (3) bekezdését, a 20. § (2) bekezdését, a 21. §-át, a 22. §-át, a 23. §-át, a 23/A. § (3), (4) és (6) bekezdését, a 23/B. § (1) és (2) bekezdését, a 23/C. §-át, a 23/D. §-át, a 26. § (1) bekezdés f), i), p), r), x), y) és z) pontját, a 26. § (4)–(8), (12), (16)–(19) bekezdését, a 26/A. § (3) bekezdését, a 27. § (1) bekezdését, a 28. § (2) bekezdés a) és b) pontjait, a 29. § (2), (3) és (8) bekezdését, a 33. § (2) bekezdés 23. pontját, a 44. § (1) bekezdését, a 68. § (1) bekezdését, a 73. § (3), (3a) és (4a) bekezdését, a 74. § (5)–(8) bekezdését, a 76. § (2) és (3) bekezdését, a 74/A. § (5) bekezdését, a 77/A. §-át, a 78. § (1) és (3)–(5) bekezdését, a 79. § (2) és (3) bekezdését, a 80. § (1) bekezdését, a 87. § (5) bekezdését, a 89. §-át, a 90. § (4) bekezdését, a 92. §-át, a 102. § (1) bekezdés h), k) és m) pontját, valamint (4) bekezdését, továbbá a Melléklet IV. Címe 2. pontját, XIV. Címét, XV. Címét és XXI. Címe 1. pontját 2013. január 1-jét követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyben, illetve kezdeményezett eljárásban kell alkalmazni.

(1a) *  Az (1) bekezdés az egyes törvényeknek a távolléti díj számításával és a közpénzek szabályozásával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CIII. törvénnyel megállapított szövegét a 2013. január 1-jét követően illetékkiszabásra bemutatott vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben kell alkalmazni.

(2) E törvény az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXVIII. törvénnyel megállapított 16. § (1) bekezdés c) és i) pontját az állami adóhatóság által 2013. január 1-jén jogerősen még el nem bírált illetékügyben kell alkalmazni.

(3) A 2012. december 31-én hatályos 16. § (1) bekezdés e) pontját a 2013. január 1-jén az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben nem kell alkalmazni.

(4) *  Ha az (1) bekezdésben foglaltak alkalmazásával megállapított illeték összege nagyobb, mint amelyet az illetékkötelezettség keletkezésekor hatályos szabályok alapján a vagyonszerzőnek fizetnie kellett volna, az állami adóhatóságnak az illetékfizetési kötelezettséget az (1) bekezdésben foglaltak figyelmen kívül hagyásával kell megállapítania. Ha a vagyonszerző az így megállapított illetéknél több illetéket fizetett, az állami adóhatóság a különbözetet visszatéríti részére.

99/G. § *  E törvénynek az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXI. törvénnyel megállapított 56. § (5) bekezdését a 2013. január 1-jén folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

99/H. § *  A 16. § (2a), (2c) és (2d) bekezdéseinek, a 17. § (2a), (2c) és (2d) bekezdéseinek, valamint a 26. § (2a), (2c), (2d) és (7) bekezdéseinek az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény által megállapított rendelkezéseit azokban a vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben a lakóház, sportcélú ingatlan felépítésére meghatározott határidő 2013. január 1-jéig még nem telt el.

99/I. § *  (1) A 16. § (2e), a 17. § (2e), a 26. § (2e) bekezdéseinek az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2013. évi CC. törvénnyel megállapított rendelkezéseit azokban a vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, melyekben az állami adóhatóság 2014. január 1-jéig még nem rendelkezett jogerősen a felfüggesztett illeték késedelmi pótlékkal növelt összegben történő megfizetéséről.

(2) Ha a 16. § (2e) bekezdése, a 17. § (2e) bekezdése, a 26. § (2e) bekezdése alapján a felfüggesztett illeték törlésének van helye, a lakóház felépítésére nyitva álló határidő azonban 2014. január 1-jéig még nem telt el és a vagyonszerző az illetéket már megfizette, akkor annak visszatérítését 2014. január 1-jétől kezdődően kérheti az állami adóhatóságtól.

(3) *  Az 5. § (1) bekezdés f) pontjának az egyes képzéseket és a foglalkoztatást érintő törvények módosításáról szóló 2021. évi CXLVII. törvénnyel (a továbbiakban: Mód2tv.) megállapított rendelkezését alkalmazni kell a Mód2tv. hatálybalépésekor az állami adóhatóság által véglegesen még el nem bírált illetékügyekben is.

99/J. § *  Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXVII. törvénnyel megállapított 26. § (1a) bekezdésének d) pontját az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99/K. § *  Az 5. § (1) bekezdésének – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXVII. törvénnyel megállapított – r) pontját az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99/L. § *  Ha a végrehajtást kérő a jegyző – illetékmentesen kiállított – okiratával igazolja, hogy az eljárási illetéket a lakóingatlan lefoglalásának bejelentésével összefüggésben fizette meg, akkor a megfizetett illetéket kérelmére az állami adóhatóság visszatéríti.

99/M. § *  Ha a cég a cégbíróság változásbejegyző végzésével, továbbá a legfőbb szerv tőkeemelésről és a cég Polgári Törvénykönyv szerinti továbbműködéséről szóló határozatának másolatával igazolja, hogy az eljárási illetéket a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek való megfelelés érdekében kezdeményezett tőkeemelés – 2014. március 15. és 2016. március 9. között történő – bejelentése és e tőkeemelés bejelentésével egyidejűleg bejelentett más változás bejegyzése iránti eljárás után fizette meg, akkor a megfizetett illetékből a Polgári Törvénykönyv szerinti továbbműködéséhez nem kapcsolódó változásbejegyzés illetékét meghaladó részt a – legkésőbb 2017. március 15-éig előterjesztett – kérelmére az állami adóhatóság visszatéríti.

99/N. § *  A 26. § (1) bekezdés p) pontjának az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény módosításáról szóló 2016. évi LXVI. törvénnyel megállapított rendelkezését a hatálybalépése napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99/O. § *  A 17. § (1) bekezdés h) pontjának és a 26. § (1a) bekezdés e) pontjának az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXV. törvénnyel megállapított rendelkezését a hatálybalépése napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99/P. § *  A 17. § (1) bekezdés h) pontjának, a 26. § (1a) bekezdés e) pontjának, a 78. § (1) bekezdésének és a 91. § (5) bekezdésének az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2017. évi LXXVII. törvénnyel megállapított rendelkezését a hatálybalépése napján az állami adóhatóság által jogerősen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99/Q. § *  A 26. § (18) bekezdés b) pontjának és (18a) bekezdésének az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2017. évi CLVIII. törvénnyel megállapított rendelkezését azon vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben

a) a 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti 5 éves időtartam még nem telt el vagy

b) az állami adóhatóság 26. § (18a) bekezdés szerinti eljárása jogerősen vagy véglegesen nem zárult le.

99/Q. § *  E törvénynek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény hatálybalépésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi CXXX. törvénnyel módosított rendelkezéseit a 2018. január 1-jén és az azt követően indult ügyekben kell alkalmazni.

99/R. § *  A 26. § (1) bekezdés p) pont pc) alpontjának egyes agrárszabályozási tárgyú törvényeknek az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvénnyel összefüggő és más célú módosításáról szóló 2017. évi CCV. törvénnyel megállapított rendelkezését a hatályba lépése napján az állami adóhatóság által jogerősen vagy véglegesen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99/S. § *  A babaváró támogatás igénylésével, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásával kapcsolatos eljárások illetékmentességének megteremtése érdekében az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2019. évi LXII. törvénnyel megállapított 33. § (2) bekezdés 74. és 75. pontját a 2019. július 1-jén vagy azt követően benyújtott kérelmek alapján indult ügyekben is alkalmazni kell. Ha az ügyfél igazolja, hogy az eljárási illetéket a babaváró támogatás igénylésével, valamint a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásával kapcsolatos eljárással összefüggésben fizette meg, akkor a megfizetett illetéket kérelmére az állami adóhatóság visszatéríti.

99/T. § *  Az a vagyonszerző, amely a 102. § (1) bekezdés 2019. december 31-én hatályos v) pontja értelmében alapítványnak minősül, 2022. december 31-ig jogosult az 5. § (1) bekezdés f) pontja szerinti feltételes személyes illetékmentesség igénybevételére, ha vállalja, hogy 2023. január 15-ig igazolja, hogy a Civil törvény szerinti közhasznú jogállást szerzett. Ha a vagyonszerző e vállalását nem teljesíti, az 5. § (1) bekezdés f) pontja szerinti feltételes személyes mentességre tekintettel meg nem fizetett illetéket az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben köteles az állami adóhatóság felhívására megfizetni. A vagyonszerző megszűnése esetén e fizetési kötelezettség az alapítót vagy annak jogutódját terheli.

99/U. § *  Az 57. § (1) bekezdés a) pontjának a törvényszéki végrehajtással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi LXXXI. törvénnyel (a továbbiakban: Mód1tv.) megállapított rendelkezését azokban a Mód1tv. hatálybalépése napján folyamatban lévő felszámolási eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben a bíróság az eljárást a Mód1tv. hatálybalépését követően szüntette meg.

99/V. § *  A 16. § (1) bekezdés j) pontjának és a 17. § (1) bekezdés w) pontjának az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2020. évi LXVI. törvény által megállapított rendelkezéseit a hatálybalépésük napján az állami adóhatóság által véglegesen még el nem bírált illetékügyekben is alkalmazni kell.

99/W. § *  Az egyes törvényeknek az otthonteremtési akcióterv bevezetése érdekében szükséges módosításáról szóló 2020. évi CXXXIII. törvénnyel

a) megállapított 26. § (1a) bekezdés f) pontját a 2020. december 31-ét követően,

b) hatályon kívül helyezett 21. § (1) bekezdését és 26. § (1) bekezdés f) pontjának szövegrészét – a hatályvesztésüket követően is – a 2021. január 1-jét megelőzően

megkötött adásvételi szerződés alapján történő vagyonszerzésre kell alkalmazni.

99/X. § *  Az egyes adótörvények módosításáról szóló 2021. évi LXIX. törvénnyel megállapított 26. § (2g)–(2h) bekezdést és módosított 86. § (4) bekezdést azokban az illetékügyben kell alkalmazni, melyekben az illetékkötelezettség e rendelkezések hatálybalépését követően keletkezik.

99/Z. § *  A kényszertörlési eljárásra és a felszámolási eljárásra vonatkozó és kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2021. évi LXX. törvénnyel (a továbbiakban: 2021. évi LXX. tv.) megállapított 66. §-t a hatálybalépése napján és az azt követően indult kényszertörlési eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény 157. § (2)–(6) bekezdésének hatálya alá tartozó cégek esetében az illeték kiszabására nem kerül sor akkor sem, ha a céggel szembeni kényszertörlési eljárás a 2021. évi LXX. tv. hatálybalépése napján vagy azt követően indul.

Felhatalmazás

100. § *  (1) *  Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter arra, hogy rendelettel állapítsa meg * 

a) a vagyonszerzési illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezelésének, az illetékek kiszabásának, elszámolásának és könyvelésének szabályait, * 

b) az eljárási illetékek megfizetésére és a megfizetés ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat, * 

c) * 

d) a bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetése iránt kezdeményezett eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat, * 

e) *  az állami adóhatóság által nyilvántartott, ingatlanok értékesítésével kapcsolatos adatokról teljesített adatszolgáltatás rendjét és az eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj mértékét, valamint a díj beszedésével, kezelésével, nyilvántartásával, visszatérítésével kapcsolatos részletes szabályokat. * 

(2) *  Felhatalmazást kapnak a feladatkörrel rendelkező miniszterek, hogy az államháztartásért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben írják elő – a közigazgatási szolgáltatás meghatározása mellett – igazgatási szolgáltatási pótdíj fizetését, illetve rendeletben határozzák meg az igazgatási szolgáltatási pótdíj mértékét. * 

(3) *  Felhatalmazást kap az adópolitikáért felelős miniszter, hogy az állampolgárok szélesebb körét érintő rendkívüli esemény, elemi csapás esetén indokolt esetben rendeletet alkosson az illeték megállapításának mellőzéséről és az ehhez kapcsolódó eljárási szabályokról. * 

Adó- és értékbizonyítvány

101. § *  Az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője által kiállított adó- és értékbizonyítvány tartalmazza az ingatlan és az ingatlanszerzők (tulajdonosok) adatait, az érték megállapításánál figyelembe vett tényezőket, továbbá az ingatlannak az adott időpontban fennálló forgalmi értékét. Az adó- és értékbizonyítvány kiállítására irányuló eljárásban az ügyintézési határidő 8 nap.

Értelmező rendelkezések

102. § (1) E törvény alkalmazásában

a) vagyon: az ingatlan, az ingó, a vagyoni értékű jog;

b) ingatlan: a föld és a földdel alkotórészi kapcsolatban álló minden dolog;

c) *  ingó: a fizetőeszköz, az értékpapír, a gazdálkodó szervezetben fennálló vagyoni betét, valamint mindaz, ami ingatlannak nem minősülő dolog;

d) *  vagyoni értékű jog: az építményi jog, a földhasználat, a haszonélvezet, a használat joga – ideértve az üdülőhasználati jogot és a szállás időben megosztott használati jogát is –, a vagyonkezelői jog, az üzembentartói jog, továbbá ingyenes vagyonszerzés esetén a követelés;

e) *  forgalmi érték: az a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén az illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában – a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá az ingatlanon a vagyonszerző javára az elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figyelembevétele nélkül – árként általában elérhető, azzal, hogy:

ea) vagyontárgy kiadására vonatkozó követelés esetén a vagyontárgy illetékkötelezettség keletkezésének napján fennálló forgalmi értéke;

eb) szolgáltatás nyújtására irányuló követelés esetén a szolgáltatás – független felek közötti ügylet estén irányadó – pénzben kifejezhető értéke,

ec) tagsági jogviszonyt megtestesítő értékpapír, valamint üzletrész, vagyoni betét esetén az illetékkötelezettség keletkezésének napján érvényes tőzsdei átlagár alapján számított érték. Ennek hiányában annak a gazdasági társaságnak, szövetkezetnek, egyéb jogi személynek – amelyben a vagyonszerző tagsági jogot szerzett – az illetékkötelezettség keletkezésének napján rendelkezésre álló, a gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy arra feljogosított döntéshozó szerve által elfogadott utolsó számviteli beszámoló mérlegében (ilyen mérleg hiányában az alapításkori nyitó vagyonmérlegében, az illetékkötelezettség keletkezésekor felszámolás alatt álló gazdasági társaság, szövetkezet, egyéb jogi személy esetén a felszámolás kezdő napját megelőző napra elkészített zárómérlegében) szereplő saját tőke mérleg szerinti értékének a megszerzett értékpapírra, üzletrészre, vagyoni betétre jutó hányada,

ed) *  a belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság esetén a társaság ingatlanvagyonának forgalmi értéke a társaság tulajdonában lévő ingatlanok forgalmi értéke, növelve a társaság közvetett vagy közvetlen 75%-os tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek tulajdonában álló ingatlanok forgalmi értékének olyan arányával, mint amekkora arányt az o) pontban foglaltak alapján a társaság közvetett vagy közvetlen részesedése a gazdálkodó szervezet összes vagyoni betétjéhez képest képvisel;

f) *  lakástulajdon: lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel. Lakásnak minősül az építési engedély szerint lakóház céljára létesülő építmény is, amennyiben annak készültségi foka a szerkezetkész állapotot (elkészült és ráépített tetőszerkezet) eléri. Ha az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lakóház van, az épületet – a hozzá tartozó kivett területtel együtt – lakástulajdonnak kell tekinteni. Nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült (garázs, műhely, üzlet, gazdasági épület stb.), továbbá az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként (lakásként) nyilvántartott olyan épület, amelyet az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően már legalább 5 éve más célra hasznosítanak;

g) *  értékpapírnak olyan okirat vagy – jogszabályban megjelölt – más módon rögzített, nyilvántartott és továbbított adat tekinthető, amely jogszabályban meghatározott kellékekkel rendelkezik és kiállítását (kibocsátását), illetve ebben a formában történő megjelenítését jogszabály lehetővé teszi;

h) *  gazdálkodó szervezet: a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi társulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó, továbbá az ezeknek megfelelő külföldi jogalany;

i) *  gépjármű: az olyan közúti szállító- vagy vontatóeszköz – a mezőgazdasági vontató, az önjáró vagy vontatott munkagép, a lassú jármű és a segédmotoros kerékpár kivételével –, amelyet beépített erőgép hajt és nyilvántartásba vételét jogszabály írja elő;

j) pótkocsi: az i) pont szerinti gépjárművel történő vontatásra készült jármű, teher- és sátras utánfutó, félpótkocsi, valamint lakópótkocsi, melynek a közlekedésben való részvételét – külön jogszabály – hatósági nyilvántartásba vételhez köti;

k) *  sportcélú ingatlan: az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés szerint sporttelep, sportpálya, uszoda, stadion, sportcsarnok, jégpálya, jégcsarnok, tornaterem, tornaszoba, tornaudvar, vízi-sporttelep – vagy a széljegy szerint ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, ingatlanrész, feltéve, ha az az ingatlan-nyilvántartási eljárás, melynek megindítását a széljegy tanúsítja, bejegyzéssel zárul –, ide nem értve a földrészleten létesített, de a sporttevékenység végzéséhez vagy az e célt szolgáló létesítmény fenntartásához közvetlenül nem szükséges ingatlanrészt (szálloda, irodaház, bevásárlóközpont és az építési szabályok szerint ezekhez kialakított parkolóhelyek stb.), akkor is, ha az a sportcélú ingatlannal egybeépült, vagy az ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel;

l) *  lakóház építésére alkalmas telektulajdon: az építésügyi szabályoknak és a településrendezési tervnek megfelelően kialakított, lakóépület elhelyezésére szolgáló, beépítetlen földrészlet vagy olyan földrészlet, amelyen az f) pont szerinti szerkezetkész állapotot el nem érő, lakóház céljára létesülő építmény áll;

m) *  termőföld: az a földrészlet, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván, továbbá az olyan művelés alól kivett területként nyilvántartott földrészlet, amelyre az ingatlan-nyilvántartásban Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület jogi jelleg van feljegyezve és a felsorolt valamelyik célra hasznosítják, ide nem értve a földrészleten bármilyen célra létesített épületet;

n) *  nettó árbevétel: a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény szerinti nettó árbevétel;

o) *  belföldi ingatlanvagyonnal rendelkező társaság: olyan gazdálkodó szervezet (megszerzett gazdálkodó szervezet), melynek a mérlegében kimutatott eszközök (ide nem értve a pénzeszközöket, pénzköveteléseket, aktív időbeli elhatárolásokat és kölcsönöket) mérleg szerinti értékének összegéből a belföldön fekvő ingatlan(ok), mérleg szerinti értéke több mint 75 százalék, vagy olyan gazdálkodó szervezetben (ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezetben) rendelkezik legalább 75 százalékos – közvetett, vagy közvetlen – részesedéssel, melynek a mérlegében kimutatott eszközök (ide nem értve a pénzeszközöket, pénzköveteléseket, aktív időbeli elhatárolásokat és kölcsönöket) mérleg szerinti értékének összegéből a belföldön fekvő ingatlan(ok) mérleg szerinti értéke több mint 75 százalék azzal, hogy

oa) mérleg alatt a vagyonszerzést megelőzően rendelkezésre álló utolsó beszámolóban elfogadott mérleget, ennek hiányában a nyitó mérleget kell érteni,

ob) a közvetett részesedés arányát úgy kell meghatározni, hogy a megszerzett gazdálkodó szervezet tulajdonában álló gazdálkodó szervezetben (köztes vállalkozásban) fennálló tulajdoni hányadot meg kell szorozni a köztes vállalkozásnak az ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezetben fennálló tulajdoni hányadával,

oc) több köztes vállalkozás esetén a köztes vállalkozásonként megállapított közvetett részesedések arányait össze kell adni,

od) ha a megszerzett gazdálkodó szervezet és az ingatlantulajdonnal rendelkező gazdálkodó szervezet között több gazdálkodó szervezetből álló tulajdonosi láncolat (köztes tulajdonosi láncolat) áll, az e szervezeteket összekötő tulajdoni részesedések szorzatát – több köztes tulajdonosi láncolat esetén a láncolatonként megállapított szorzatok összegét – kell a közvetett részesedés arányának tekinteni,

oe) a részesedés arányának meghatározásakor a közvetlen és közvetett részesedéseket együttesen kell figyelembe venni,

of) *  az eszközök, ingatlan(ok) mérleg szerinti értékének számítása során az oa) alpont szerinti mérlegben kimutatott eszközök, ingatlan(ok) mérleg szerinti értékét növelni kell a mérleg fordulónapja és az illetékkötelezettség keletkezése közötti időszakban megszerzett, az oa) alpont szerinti mérlegben nem szereplő eszközöknek (ide nem értve a pénzeszközöket, pénzköveteléseket, aktív időbeli elhatárolásokat és kölcsönöket), ingatlan(ok)nak a megszerzett társaság könyveiben az illetékkötelezettség keletkezésekor szereplő könyv szerinti értékével és csökkenteni kell az ugyanezen időszakban elidegenített, megsemmisült eszközök (ide nem értve a pénzeszközöket, pénzköveteléseket, aktív időbeli elhatárolásokat és kölcsönöket), ingatlan(ok) könyv szerinti értékével, feltéve, hogy e korrekciók együttes hatása az e pont szerinti minősítést befolyásolja;

p) *  használatbavételi engedély: a magyar építészetről szóló törvény szerinti használatbavételi engedély és az egyszerű bejelentéshez kötött épület felépítésének megtörténtét tanúsító hatósági bizonyítvány;

r) *  természeti katasztrófa: az ár- és belvíz, a földcsuszamlás, valamint a földrengés;

s) *  lakóépület: kizárólag vagy túlnyomó részben lakást tartalmazó épület;

sz) *  kisvállalkozás: az az egyéni cég, illetve gazdasági társaság, amelynél az éves összes foglalkoztatott létszám az 50 főt nem éri el és éves nettó árbevétele legfeljebb 700 millió forint. Az éves foglalkoztatottak létszámát az egyes foglalkoztatottak munkaviszonyának kezdetétől annak megszűnéséig eltelt naptári napok összegezésével, majd az így kapott összeg 365-tel történő elosztásával, tört hányados esetén lefelé kerekítve kell meghatározni;

t) *  vállalkozói vagyon: minden olyan üzleti célt szolgáló ingatlan (termőföld, telek, épület, egyéb építmény), ingó vagyon (műszaki berendezés, gép, jármű, üzemi és üzleti felszerelés, egyéb berendezés), továbbá az ilyen vagyonra vonatkozó építményi jog, haszonélvezeti jog, amelyet a kisvállalkozó kizárólag a vállalkozói tevékenységével (tevékenységeivel) kapcsolatban használ, azokat más célra részben sem használja és üzleti nyilvántartásai ezt egyértelműen alátámasztják. Nem minősül vállalkozói vagyonnak a személygépkocsi, a lakástulajdon (tulajdoni hányad), valamint az ezekre vonatkozó vagyoni értékű jog;

u) *  vagyonkezelő alapítvány: a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény szerinti vagyonkezelő alapítvány, a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény szerinti alapítvány, továbbá a más EGT-államban nyilvántartásba vett alapítvány, ha igazolja, hogy teljesíti a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény által előírt, a vagyonkezelő alapítványok alapítására és működésére vonatkozó feltételeket;

v) *  alapítvány: a Civil törvény szerinti közhasznú jogállású alapítvány, továbbá a más EGT-államban nyilvántartásba vett alapítvány, ha igazolja, hogy teljesíti a Civil törvény szerinti közhasznú szervezetté történő minősítés feltételeit, ide nem értve a magyarországi nyilvántartásba vételt; valamint az alapítás évében és az azt követő két évben az az újonnan létrejött alapítvány, amely vállalja, hogy az alapítás évét követő második év végéig e feltételeknek eleget tesz;

w) *  közigazgatási hatósági eljárás: az az eljárás, amelynek intézése során a hatóság döntésével az ügyfél jogát vagy kötelezettségét megállapítja, jogvitáját eldönti, jogsértését megállapítja, tényt, állapotot, adatot igazol vagy nyilvántartást vezet, illetve az ezeket érintő döntését érvényesíti, továbbá a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott bejelentés;

z) *  cég: a cégnyilvánosságról, a bírósági eljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 2. §-ában meghatározott jogalany.

(1a) *  E törvény alkalmazásában

a) belterületbe vont ingatlan: az olyan ingatlan, amelyet a tulajdonosa, vagyoni értékű jogának jogosítottja tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának – ajándékozás útján szerzett ingatlan esetén a megajándékozó (több, egymást követő ajándékozás esetén valamennyi megajándékozó), a 26. § (1) bekezdés g), h), q), t) pontja szerinti ügylet keretében szerzett ingatlan esetén a jogelőd [több, 26. § (1) bekezdés g), h), q) pontja szerinti ügylet esetén valamennyi jogelőd], vagy a kapcsolt vállalkozás [több, 26. § (1) bekezdés t) pontja szerinti ügylet esetén valamennyi kapcsolt vállalkozás] tulajdonjogának, vagyoni értékű jogának – fennállása ideje alatt, de az ingatlan átruházását megelőző 10 éven belül minősítettek belterületté, ide nem értve azt az ingatlant, amelyet az átruházó fél általi megszerzést követő 6. évben vagy azt követően minősítettek belterületté, vagy az átruházó öröklés útján szerzett meg;

b) belterületbe vont ingatlannal rendelkező társaság: az olyan gazdálkodó szervezet, amely belterületbe vont ingatlan – közvetett vagy közvetlen – tulajdonosa;

c) *  testvér: az a személy, akinek legalább az egyik szülője (örökbefogadója) azonos az örökhagyó, megajándékozó szülőjével (örökbefogadójával).

(2) *  A 2. § (1) bekezdésében megjelölt Magyarországon élő nem magyar állampolgárnak azt kell tekinteni, aki

a) a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik,

b) *  a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló törvény hatálya alá tartozik, és huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezik;

c) külön jogszabály értelmében menekültnek minősül.

(3) *  Az (1) bekezdés alkalmazásakor a vagyontárgy minősítése tekintetében az illetékkötelezettség keletkezésekor fennálló állapot az irányadó.

(4) *  A 26. § (1) bekezdésének f) pontja alkalmazásában új lakásnak minősül a lakástulajdon a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásul vételét követő első – illetve, ha a lakást a használatbavételi engedély kiadását vagy a használatbavétel tudomásul vételét követően az (5) bekezdés szerinti vállalkozótól a 23/A. § (1a) bekezdése szerinti vállalkozó, a 23/A. § (2) bekezdése szerinti ingatlanalap és a 23/A. § (4) bekezdése szerinti gazdálkodó szervezet vásárolja meg,akkor második – megvásárlásáig.

(5) *  A 26. § (1) bekezdés f) pontjának alkalmazásában vállalkozónak kell tekinteni a gazdálkodó szervezetet, illetve a vállalkozói tevékenység végzésére jogosult egyéb szervezetet.

102/A. § * 

102/B. § *  E törvénynek az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény és a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény módosításáról szóló 2017. évi CXXII. törvénnyel (a továbbiakban: 2017. évi CXXII. törvény) megállapított 45. § (1a) bekezdését a 2017. évi CXXII. törvény hatálybalépésekor bejegyzett, vagy bejegyzés alatt álló közérdekű nyugdíjas szövetkezet esetében is alkalmazni kell. A közérdekű nyugdíjas szövetkezetnek a megfizetett illetéket az állami adóhatóság a cégbíróság visszatérítésről szóló végzése alapján, a végzés közlésétől számított 30 napon belül, hivatalból téríti vissza a 79. § (4) bekezdésének alkalmazásával. A végzést a cégbíróság az állami adóhatósággal elektronikus úton közli.

102/C. § *  Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2019. évi XCIX. törvénnyel megállapított 18. § (1a) bekezdését, 19. § (6) bekezdését, 26. § (21) bekezdését, 27. § (4) bekezdését, 91. § (1a) bekezdését, 102. § (1a) bekezdését azon belterületbe vont ingatlanok, belterületbe vont ingatlannal rendelkező társaság vagyoni betétjének átruházása esetén kell alkalmazni, amely ingatlanok belterületbe vonása 2020. január 31-ét követően történt.

102/D. § *  A 2023. december 31-éig szabályszerűen benyújtott iratra ragasztott illetékbélyeget a 2023. december 31-én hatályos 75. § szerint kell értékteleníteni.

102/E. § *  A légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvénnyel beiktatott 57. § (2) bekezdést az e rendelkezés hatálybalépésekor folyamatban lévő adósságrendezési eljárásokban is alkalmazni kell.

102/F. § *  A 26. § (18) bekezdés b) pontjának és (18a) bekezdésének az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2023. évi XCIV. törvénnyel megállapított rendelkezését azon vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben

a) a 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti 5 éves időtartam még nem telt el, vagy

b) az állami adóhatóság 26. § (18a) bekezdése szerinti eljárása véglegesen nem zárult le.

102/G. § *  Az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XIX. törvénnyel (a továbbiakban: 2024. évi XIX. törvény) megállapított 26. § (18) bekezdés a) pont ad) alpontját azon vagyonszerzési ügyekben is alkalmazni kell, amelyekben 2024. július 1-jén

a) a 26. § (1) bekezdés p) pontja szerinti 5 éves időtartam még nem telt el, vagy

b) az állami adó- és vámhatóság 26. § (18a) bekezdése szerinti eljárása véglegesen nem zárult le.

103. § *  (1) Ez a törvény a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja: * 

a) * 

b) a Bizottság 94/1069/EGK ajánlása a kis- és középvállalkozások átruházásáról,

c) *  az Európai Parlament és a Tanács 2004/38/EK irányelve (2004. április 29.) az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról, valamint az 1612/68/EGK rendelet módosításáról, továbbá a 64/221/EGK, a 68/360/EGK, a 72/194/EGK, a 73/148/EGK, a 75/34/EGK, a 75/35/EGK, a 90/364/EGK, a 90/365/EGK és a 93/96/EGK irányelv hatályon kívül helyezéséről, 24. cikk.

(2) *  E törvény 57. § (1) bekezdés t) és u) pontja

a) a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-ei 44/2001/EK tanácsi rendelet (52. cikk),

b) a házassági ügyekben és a szülői felelősségre vonatkozó eljárásokban a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve a 1347/2000/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2003. november 27-ei 2201/2003/EK tanácsi rendelet (39, 51. cikk),

c) a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-ei 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (6., 24. és 25. cikk),

d) az európai fizetési meghagyásos eljárás létrehozásáról szóló, 2006. december 12-ei 1896/2006/EK parlamenti és tanácsi rendelet (18. cikk),

e) a kis értékű követelések európai eljárásának bevezetéséről szóló, 2007. július 11-ei 861/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet (20. cikk),

f) a tartással kapcsolatos ügyekben a joghatóságról, az alkalmazandó jogról, a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az e területen folytatott együttműködésről szóló, 2008. december 18-ai 4/2009/EK tanácsi rendelet (44–47. cikk)

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(3) *  Az 57. § (1) bekezdés u) pontja a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2012. december 12-i 1215/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezést állapít meg.

(4) *  Az 57. § (1) bekezdés z) pontja a polgári ügyekben hozott védelmi intézkedések kölcsönös elismeréséről szóló, 2013. június 12-i 606/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(5) *  Az 57. § (2) bekezdés f) pontja a bűncselekmények áldozatainak jogaira, támogatására és védelmére vonatkozó minimumszabályok megállapításáról és a 2001/220/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2012. október 25-i 2012/29/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikk (3) bekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezést állapít meg.

(5) * 

(5a) *  A 2. melléklet XIII. pont 5. és 6. alpontja a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet) 57. cikk (3) bekezdése végrehajtásához szükséges rendelkezést állapít meg és a személyes adatoknak az illetékes hatóságok által a bűncselekmények megelőzése, nyomozása, felderítése, a vádeljárás lefolytatása vagy büntetőjogi szankciók végrehajtása céljából végzett kezelése tekintetében a természetes személyek védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 2008/977/IB tanácsi kerethatározat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/680 európai parlamenti és tanácsi irányelv 46. cikk (3) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

(6) *  A 26. § (1) bekezdés i) és r) pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizottsági rendelet (HL L 352., 2013. 12.24., 1.o.) hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

(7) *  A 26. § (1) bekezdés i) és r) pontja az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal való összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet (HL L 187, 2014.6.26.) hatálya alá tartozó támogatást tartalmaz.

(8) *  A 2. melléklet IX. pont 22. alpontja az egyes közokiratoknak az Európai Unión belüli bemutatására vonatkozó előírások egyszerűsítése révén a polgárok szabad mozgásának előmozdításáról és az 1024/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2016. július 6-i 2016/1191/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 11. cikkének való megfelelést szolgálja.

Melléklet * 

1. melléklet * 

Egyes okmányok, igazolások, hatósági bizonyítványok kiállításával kapcsolatos eljárások illetéke, igazgatási szolgáltatási pótdíja

I. Az úti okmányok kiállításával kapcsolatos eljárás illetéke

Eljárás Illeték, igazgatási szolgáltatási pótdíj
I. Úti okmányok kiállításával kapcsolatos eljárások
1. a magánútlevél, a szolgálati és a hajós szolgálati útlevél kiállítása 7 500 Ft
2. a magánútlevél kiállítása, ha érvényességi ideje 10 év 14 000 Ft
3. a) a kérelem benyújtásának időpontjában 18. életévét be nem töltött személy magánútlevelének,
b) az 1 évi érvényességgel kiállított magánútlevél, szolgálati és hajós szolgálati útlevél,
c) a menekültként elismert személyek kétnyelvű úti okmányának kiállítása
2 500 Ft
4. a kérelem benyújtásának időpontjában három vagy több kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a kiskorú gyermek magánútlevelének kiállítása 500 Ft
5. a kérelem benyújtásának időpontjában két kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő esetén a kiskorú gyermek magánútlevelének kiállítása 1 250 Ft
II. Úti okmányok kiállításával kapcsolatos különleges eljárások
1. a második magánútlevél kiállítása 15 000 Ft
2. a második magánútlevél kiállítása, ha
a) a kérelem benyújtásakor a magánszemély a 18. életévét még nem töltötte be
b) az okmány érvényességi ideje 1 év
5 000 Ft
3. *  a magánútlevél, valamint a második magánútlevél
a) soron kívüli,
b) sürgősségi,
c) azonnali kiállítása
az I. pontban és az 1–2. alpontban meghatározott mértékű illeték és a külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási pótdíj
4. a pótolt úti okmány kiállítása 5 500 Ft
5. a pótolt úti okmány kiállítása, ha az úti okmány érvényességi ideje 10 év 8 500 Ft
6. a pótolt úti okmány kiállítása, ha
a) a kérelem benyújtásakor a magánszemély a 18. életévét még nem töltötte be,
b) az okmány érvényességi ideje 1 év
2 500 Ft
7. a pótolt úti okmány kiállítása, ha a kérelem benyújtásának időpontjában két kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő kéri a kiskorú gyermek magánútlevelének pótlását 1 000 Ft
8. a pótolt úti okmány kiállítása, ha a kérelem benyújtásának időpontjában három vagy több kiskorú gyermeket háztartásában nevelő törvényes képviselő kéri
a kiskorú gyermek magánútlevelének pótlását
400 Ft
9. *  a magánútlevél, valamint a második magánútlevél soron kívüli, sürgősségi és azonnali pótlása a 4–8. pontban meghatározott mértékű illeték és a külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási pótdíj

II. A gépjárművezetői engedély, a forgalmi engedély és a törzskönyv kiállításával kapcsolatos eljárás illetéke

Eljárás Illeték
1. a gépjárművezetői engedély kiállítására irányuló eljárás 4 000 Ft
2. a gépjárművezetői engedély kiállítására irányuló eljárás
a) az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött kérelmező esetében,
b) ha az egészségügyi hatóság előírása alapján a vezetői engedély érvényessége
1 év vagy annál rövidebb
1 500 Ft
3. a forgalmi engedély kiállításával kapcsolatos eljárás 6 000 Ft
4. az ideiglenes forgalmi engedély kiállítására irányuló eljárás 2 500 Ft
5. a törzskönyv kiállítására irányuló eljárás 6 000 Ft

III. Az adó- és értékbizonyítvány kiállításával kapcsolatos eljárás illetéke

Eljárás Illeték
1. az adó- és értékbizonyítvány kiállítása iránti eljárás, ingatlanonként 4 000 Ft

2. melléklet * 

Közteherfizetési kötelezettség alá nem eső eljárások és igazgatási jellegű szolgáltatások

Eljárás
I. A családjogi jogviszonnyal kapcsolatos eljárások közül
1. a) a születéssel,
b) a házasságkötéssel,
c) az örökbefogadással,
d) tartással,
e) gondozással,
f) a halálesettel,
g) nemzetiségek anyakönyvi adatainak első ízben történő kijavításával
kapcsolatos eljárás, kivéve a magyar állampolgár, illetve Magyarországon lakó hontalan külföldön történő házasságkötéséhez szükséges irat és a nem magyar állampolgár Magyarországon történő házasságkötéséhez szükséges irat kiállítása
2. az anyakönyvi kivonat kiállítása
3. a házassági név megváltoztatására irányuló eljárás
4. a családi állapot változásából eredő névváltozás miatt indult eljárás
5. a családi név korrekciójára irányuló eljárás
6. a gyámhatóság előtt kezdeményezett eljárás és az ilyen eljáráshoz szükséges irat
7. a házasságon kívül született gyermek családi jogállásának bírósági rendezéséhez szükséges irat kiállítása
8. az állami gondoskodás körén kívüli nevelőotthoni térítési díj megállapításához szükséges bizonyítvány kiállítása
9. a holtnak nyilvánításra, illetve a halál tényének megállapítására irányuló bírósági eljárás céljára szükséges irat kiállítása
II. Az oktatásügyi eljárások közül
1. a) a bölcsődei,
b) óvodai
elhelyezéssel kapcsolatos eljárás és az ilyen eljáráshoz szükséges irat kiállítása
2. a) a tankötelezettséggel,
b) a középfokú és felsőoktatási intézménybe való felvétellel,
c) a tanulmányokat folytatónak a tanulmányokkal, a tandíjjal, vizsgadíjjal és a tanulóotthoni, kollégiumi, diákotthoni, napközi otthoni elhelyezésével
kapcsolatos eljárás,
d) az iskolai és tanfolyami bizonyítvány kiállítása, kivéve a bizonyítvány másolatát, másodlatát
3. a) az ösztöndíj adományozásával,
b) a külföldön folytatott iskolai tanulmányok beszámításával,
c) a külföldi oktatási intézményben szerzett bizonyítvány, oklevél, illetve tudományos fokozat honosításával,
d) a külföldi oktatási intézményben szerzett bizonyítvány, oklevél elismerésével, valamint a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény hatálya alá tartozó, a határon átnyúló szolgáltatás bejelentésével
kapcsolatos eljárás
4. az oktatási igazolvány kiállítása
III. A munkaviszonnyal, szolgálati viszonnyal, foglalkoztatáspolitikával, nyugdíjazással összefüggő eljárások közül
1. a) munkaviszony,
b) szövetkezeti tagsági viszony
létesítéséhez, igazolásához szükséges irat kiállítása
2. a) a foglalkoztatáspolitika körébe tartozó juttatások (álláskeresési járadék, nyugdíj előtti álláskeresési segély, keresetpótló juttatás stb.),
b) a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság,
c) a táncművészeti életjáradék,
d) az átmeneti bányászjáradék igénybevételével kapcsolatos eljárások,
e) a nyugdíjazással, nyugdíjfolyósítással kapcsolatos eljárások és az eljáráshoz szükséges iratok kiállítása
3. a kitüntetés adományozásával, viselésének engedélyezésével kapcsolatos eljárás
4. a megváltozott munkaképességű személyek ellátásai megállapítására irányuló eljárás
5. a köztársasági elnök jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény szerinti özvegyi ellátással kapcsolatos eljárás
IV. A mezőgazdasági ágazattal kapcsolatos eljárások közül
1. a mezőgazdasági termelő székhelye vagy lakóhelye és a művelése alatt álló termőföld, tanya vagy használatában lévő telephely között, termény szállítása esetén, az útdíj-köteles elemi útszakaszra vonatkozó, díjmentes viszonylati jegy váltására jogosító hatósági bizonyítvány kiállítására irányuló eljárás
2. a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvény szerinti, a mező- és erdőgazdasági hasznosítású föld tulajdonjoga megszerzésének, valamint a földhasználati szerződésnek a mezőgazdasági igazgatási szerv általi hatósági jóváhagyására irányuló eljárás, továbbá a földhasználati nyilvántartási eljárás
3. a termőföld birtokösszevonási célú telekcsoport-újraosztására és telekegyesítésére irányuló telekalakítási eljárás
4. a mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány kiállítása
5. az őstermelők és őstermelők családi gazdasága, valamint családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos hatósági eljárás
6. a mezőgazdasági, vidékfejlesztési szaktanácsadók nyilvántartásba vételével kapcsolatos eljárás
V. Az egészségügyi, szociális ügyekkel összefüggő eljárások közül
1. az állampolgárok számára kötelezően elrendelt általános és egyéni betegség megelőzést szolgáló, továbbá hatósági eljárásokhoz kapcsolódó orvosi vizsgálatokról kiállított igazolások, orvosi bizonyítványok kiállítása
2. a járványügyi intézkedésként kezdeményezett állategészségügyi eljárás
3. a szociálpolitikai feladatot ellátó szervnél vagy ilyen intézetnél, intézménynél szociális ügyben kezdeményezett eljárás
4. az áldozatsegítő támogatások engedélyezésére irányuló eljárás
5. az egészségügyben működő szakmai kamarai tagsági viszony első létesítésére irányuló eljárás
6. a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény alapján
a) a települési önkormányzat jegyzője vagy
b) *  a fővárosi és vármegyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala
által a szociális rászorultság fennállásáról kiállított igazolás, valamint a családi pótlékra való jogosultságra vonatkozóan kiállított igazolás kiállítása
7. a) a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok hatósági nyilvántartásába (a továbbiakban: szolgáltatói nyilvántartás) való felvétel,
b) az adatmódosítás,
c) a szolgáltatói nyilvántartásból való törlés,
d) a szolgáltatói nyilvántartással kapcsolatos bejelentések,
e) a szolgáltatói nyilvántartás adatairól hatósági bizonyítvány kiállítása és
f) a szolgáltatói nyilvántartásból teljesített egyéb adatszolgáltatás
8. a jelnyelvi tolmács névjegyzékbe vételével kapcsolatos eljárás
9. a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény alapján
a) a fogadó szervek bejelentésére és nyilvántartásba vételére irányuló eljárás,
b) a nyilvántartásba vett adatok változásának bejelentésére irányuló eljárás és
c) a közérdekű önkénteseket foglalkoztató szervezetek nyilvántartásából való törlésére irányuló eljárás
10. a lakáscélú állami támogatás igénylésével kapcsolatos hatósági eljárások
11. az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjához nyújtott támogatás megállapítására irányuló hatósági eljárás
12. a fiatalok „B” kategóriás közúti járművezetői engedélyének megszerzéséhez nyújtott támogatás megállapítására irányuló hatósági eljárás
13. a babaváró támogatás igénylésével kapcsolatos hatósági eljárások
14. a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatásának megállapítására irányuló hatósági eljárások
VI. Az adóügyi eljárások közül
1. az adóhatóság által az adózó adószámlájának egyenlegéről készített értesítés tárgyában hozott határozat elleni jogorvoslati eljárás
2. az adóhatósági igazolások kiállítása
3. a megbízható adózó részére történő automatikus fizetési könnyítés engedélyezése
VII. A kárpótlással, kisajátítással kapcsolatos eljárások közül
1. a) a kárpótlási eljárás,
b) a részaránytulajdonnal kapcsolatos eljárás,
c) a kárpótlási eljáráshoz és a részaránytulajdonnal kapcsolatos eljáráshoz szükséges irat kiállítása,
d) a kisajátítási eljárás,
e) a kisajátítási járulékos költségek megtérítésére irányuló eljárás, valamint
f) a kisajátítási kérelem benyújtására kötelezés iránti eljárás
VIII. A fogyasztóvédelmi eljárások közül
1. a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó szerv fogyasztóvédelmi eljárása
2. a fogyasztóvédelmi hatóság fogyasztóvédelmi eljárása
IX. Az adatnyilvántartással, okmányokkal összefüggő eljárások közül
1. a közigazgatási hatóságnál nyilvántartott adatokban bekövetkezett változások jogszabályi előíráson alapuló, kötelező bejelentése
2. a személyi adat- és lakcímnyilvántartásban a lakcím érvénytelenné nyilvánítására irányuló eljárás
3. * 
4. *  a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 27/A. § (1) bekezdése szerinti nyilatkozat megtételével kapcsolatos eljárás
5. az érintett polgár adatainak a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából való törlésére irányuló eljárás
6. * 
7. évente egy alkalommal az állandó személyazonosító igazolvány és a lakcímet igazoló hatósági igazolvány kiállítására irányuló eljárás
8. a hatósági erkölcsi bizonyítvány kiállítása iránti eljárás évente négy alkalommal
9. a vállalkozói igazolvánnyal és az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás
10. hatósági bizonyítvány kiállítása az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról
11. az eltulajdonított okmányok pótlására irányuló eljárás
12. a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványával kapcsolatos eljárás
13. a népművészeti és népi iparművészeti igazolvánnyal kapcsolatos eljárás
14. a) a „Magyar igazolvány”
b) a „Magyar hozzátartozói igazolvány”
kiállításával, cseréjével, pótlásával, visszavonásával és nyilvántartásával kapcsolatos eljárás, továbbá az igazolvány-nyilvántartásból teljesített adatszolgáltatás
15. *  a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgár kérelemre történő személyi- és lakcímadatait tartalmazó nyilvántartásba vételére irányuló eljárás
16. a) a diplomata-útlevél,
b) a külügyi szolgálati útlevél,
c) az ideiglenes magánútlevél,
d) a határátlépési igazolvány,
e) a 65. életévét betöltött személy magánútlevelének, második magánútlevelének kiállítása
17. a gépjárművezetői engedély kiállítása első alkalommal
18. a forgalmi engedély cseréjére irányuló eljárás, amennyiben az a helység, az utca, egyéb helymeghatározó adat nevének vagy számának megváltozása vagy kizárólag jogszabályváltozás miatt szükséges
19. a) a kizárólag a hatóság jogszabálysértő, hibás vagy elmulasztott bejegyzése, döntése,
b) az okmány gyártáshibája, valamint a tároló elem hibás adattartalma vagy nem megfelelő működése miatt kezdeményezett hatósági eljárás
20. a személyi azonosító képzése – ideértve a személyi azonosító megváltozását eredményező adatváltozást is –
miatt kiállított hatósági igazolvány
21. társasház esetén
a) a közösség ügyintézését ellátó közös képviselő vagy az intézőbizottság elnöke adatainak bejegyzésére, törlésére, megváltozására,
b) a közgyűlés által elfogadott számviteli szabályok szerinti beszámoló benyújtására és helyesbítésére irányuló eljárás
22. az egyes közokiratoknak az Európai Unión belüli bemutatására vonatkozó előírások egyszerűsítése révén a polgárok szabad mozgásának előmozdításáról és az 1024/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2016. július 6-i
2016/1191/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti többnyelvű formanyomtatvány kiállítása
X. A másolat, fordítás, hitelesítés közül
1. az adóbevallás másolatának kiállítása
2. * 
3. a hitelesített vagy nem hitelesített másolat kiállítása, amely az 1. mellékletben és az e mellékletben említett eljáráshoz szükséges
4. az 1. mellékletben és az e mellékletben említett eljáráshoz szükséges irat fordítása
5. a vagyonszerzési illeték tárgyát képező vagyonszerzés bejelentéséhez szükséges irat hitelesítése
6. az ellenőrzés, hitelesítés vagy hozzájárulás céljából – jogszabály rendelkezése alapján – iratra vezetett hivatalos záradékolás
XI. Az építésügyi eljárások közül
1. az építésügyi hatóság által a használatbavétel tudomásulvételéről kiállított hatósági bizonyítvány kiadása
2. a Kormány által rendeletben kihirdetett veszélyhelyzet folytán bekövetkezett építménykárok helyreállításával összefüggő
a) bontási,
b) építési,
c) módosított építési,
d) használatbavételi engedélyezési eljárás, valamint
e) az eljárásban közreműködő szakhatóságok eljárása
3. az engedély alapján épített, legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépület
a) használatbavételi engedélyezési,
b) használatbavétel tudomásulvételi,
c) engedélyezési eljárásában közreműködő szakhatóság eljárása.
XII. A külkereskedelmi eljárások közül
1. a külkereskedelmi áruforgalomban áru kivitelének, átvitelének engedélyezésére irányuló eljárás
2. a felügyeleti okmány kiállítása
XIII. Egyéb
1. A költségmentesség engedélyezése iránti eljárás
2. A költségmentesség feltételei fennállásának igazolásához szükséges irat kiállítása
3. A jogi segítségnyújtás engedélyezésére irányuló eljárás
4. * 
5. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatban indított eljárás
6. A személyes adatok védelméhez fűződő jog megsértésével kapcsolatban indított eljárás
7. A külön törvényben meghatározott hozzátartozók közötti erőszak miatt az ideiglenes megelőző távoltartó határozat elrendelésére irányuló eljárás
8. A választással, valamint a népszavazással kapcsolatos törvényekből folyó jogok érvényesítésével, kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos eljárás
9. Az önálló bírósági végrehajtónak az általa lefolytatott bírósági végrehajtási eljárással összefüggésben kezdeményezett eljárása
10. A széles körben fenyegető veszély elhárítása céljából
a) a tulajdonos,
b) a kezelő,
c) a használó
helyett viselt költség megtérítésére irányuló eljárás
11. A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervek és személyek intézkedésével, vagy kényszerítő eszköz alkalmazásával, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény szerinti pénzügyőri intézkedéssel vagy kényszerítő eszköz alkalmazásával szemben benyújtott panasz és fellebbezés
12. Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló törvény hatálya alá tartozó szervek és személyek intézkedésével, vagy kényszerítő eszköz alkalmazásával szemben benyújtott panasz és fellebbezés
13. Az európai területi társulásban történő részvétel jóváhagyására irányuló eljárás
14. A külön törvényben meghatározott szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi, közoktatási, felsőoktatási, kulturális közfeladatot ellátó intézmény fenntartója által a központi költségvetésből igénybevett normatív állami hozzájárulások és támogatások megállapítására irányuló eljárás
15. A hadkötelezettséggel és a honvédelmi kötelezettségekkel kapcsolatos államigazgatási eljárás, valamint az azokkal kapcsolatos hatósági igazolás céljára történő közokirat kiállítása
16. A közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése
17. Az öntözési berendezések vagy az öntözőtelepek engedélyezési eljárása, ha az a vízhasználat engedélyezése keretében történik
18. A felszín alatti vízkivételt biztosító vízilétesítmények engedélyezési és bejelentési eljárása
19. Az igazságügyi szakértői névjegyzékbe vétel és a szakterület kiterjesztése iránti eljárás
20. A honosítás, visszahonosítás, a magyar állampolgárság nyilatkozattal történő visszaszerzésére, valamint a magyar állampolgárságról történő lemondásra irányuló eljárás
21. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény szerinti belső szabályzat jóváhagyására irányuló eljárás
22. A 18. életévét be nem töltött személy által kezdeményezett eljárás