A jogszabály mai napon ( 2024.10.12. ) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára (2026.I.1. -)
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

1993. évi XCIII. törvény

a munkavédelemről * 

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi, tárgyi és szervezeti feltételeit a szervezetten munkát végzők egészségének, munkavégző képességének megóvása és a munkakörülmények humanizálása érdekében, megelőzve ezzel a munkabaleseteket és a foglalkozással összefüggő megbetegedéseket, az állam, a munkáltatók és a munkavállalók feladatait, jogait és kötelességeit meghatározva az Országgyűlés a következő törvényt alkotja: * 

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1) *  E törvény alkalmazásában munkavédelem: a szervezett munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények, továbbá e törvény céljának megvalósítására szolgáló törvénykezési, szervezési, intézményi előírások rendszere, valamint mindezek végrehajtása. A munkaegészségügy a munkahigiéne és a foglalkozás-egészségügy szakterületeit foglalja magában.

(2) *  A Magyarországon munkát végzőknek joguk van a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez.

Alapelvek

2. § (1) *  Az állam – a munkavállalók és a munkáltatók érdekképviseleti szerveivel egyeztetve – meghatározza az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés alapvető követelményeit, irányítási és ellenőrzési intézményeit, valamint kialakítja az egészség, a munkavégző képesség megóvására, a munkabiztonságra és a munkakörnyezetre vonatkozó nemzeti politikáját, amelynek megvalósulását időszakonként felülvizsgálja.

(2) *  A munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. A munkavállalók munkavédelmi kötelezettségei nem érintik a munkáltató felelősségét. A munkáltatói feladatok teljesítésével összefüggésben keletkező költségeket és egyéb terheket nem szabad a munkavállalóra hárítani.

(3) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményei megvalósításának módját – a jogszabályok és a szabványok keretein belül – a munkáltató határozza meg.

(4) A munkáltató felelős azért, hogy minden munkavállaló az általa értett nyelven ismerhesse meg az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés reá vonatkozó szabályait.

3. § Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok megtartását az állam az erre a célra létrehozott felügyeleti szerveivel segíti és ellenőrzi.

4. § Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályokat úgy kell meghatározni, hogy végrehajtásuk megfelelő védelmet nyújtson a munkavállalókon túlmenően a munkavégzés hatókörében tartózkodónak és a szolgáltatást igénybe vevőnek is. A munkaeszközöket úgy kell kialakítani, hogy lehetőleg zárják ki a nem szervezett munkavégzés keretében történő rendeltetésszerű használat esetén is a balesetet, az egészségkárosodást.

5. § *  E törvény biztosítja a munkavédelemmel kapcsolatos érdekegyeztetést, valamint a munkavállalók munkavédelmi érdekvédelmét, meghatározva a munkavédelmi képviselők jogait és kötelezettségeit, nem érintve a munkavállalói érdekképviseleteknek más jogszabályban – így különösen a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvényben (a továbbiakban: Mt.), a közszolgálati tisztviselőkről, a kormányzati igazgatásról, a közalkalmazottak jogállásáról, a pedagógusok új életpályájáról, illetve az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló személyek jogállásáról szóló törvényben – szabályozott, munkavédelemmel kapcsolatos jogait. * 

6. § A munkáltatóknak és a munkavállalóknak, valamint az állami szerveknek e törvényben és a munkavédelemre vonatkozó más szabályokban meghatározott jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése során együtt kell működniük.

7. § *  A munkavédelemmel kapcsolatos minden eljárás során az adatok (személyes, különleges és közérdekű adatok, minősített adat, üzemi és üzleti titkok) védelmét a vonatkozó jogszabályok szerint kell biztosítani. Az adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai felhasználás céljára – a 83/B. §-ban megállapított kivétellel – személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók.

8. § *  (1) Jogszabály egyes feladatokat munkabiztonsági szaktevékenységnek, illetve munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősíthet.

(2) A munkáltató a munkabiztonsági szaktevékenységnek minősített feladatokat csak jogszabályban meghatározott munkavédelmi – a bányászat területén bányászati –, szakmai képesítéssel rendelkező személlyel végeztetheti vagy végezheti.

(3) A munkáltató a munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősített feladatokat munkaegészségügyi – ezen belül foglalkozás-orvostan, üzemorvostan, munkahigiéne, közegészségtan-járványtan, megelőző orvostan és népegészségtan – szakképesítéssel rendelkező személlyel végeztetheti. Jogszabályban meghatározott esetekben közegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is elláthat munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősített feladatokat.

A törvény hatálya

9. § (1) A törvény hatálya – a (2)–(3) bekezdésekben megállapított kivételekkel – kiterjed minden szervezett munkavégzésre, függetlenül attól, hogy az milyen szervezeti vagy tulajdoni formában történik.

(2) *  A törvény meghatározott rendelkezéseit (26/A., 28., 32., 40., 44. és 45. §-ok) alkalmazni kell a munkavégzés hatókörében tartózkodóra is (járókelő, látogató, szolgáltatást igénybe vevő stb.).

(3) *  Rendkívüli munkavégzési körülmények esetére (pl. mentési, katasztrófaelhárítási tevékenységek), illetve a rendvédelmi szerveknél, az Országgyűlési Őrségnél, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál, a katasztrófavédelem szerveinél munkavégzésre irányuló jogviszonyban, szolgálati viszonyban, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál pénzügyőri munkakörben kifejtett munkatevékenységre a feladatkörében érintett miniszter – az Országgyűlési Őrség tekintetében a rendészetért felelős miniszter – által kiadott külön jogszabály e törvény figyelembevételével kivételesen indokolt esetben eltérő követelményeket, eljárási szabályokat állapíthat meg az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozóan.

(4) *  A honvédelemért felelős miniszter a honvédelmi szervezeteknél, a honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó, honvédségi szervezetnek nem minősülő szakképző intézménynél, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében vagy más jogviszony alapján a honvédelmi szervezet használatában lévő ingatlanon honvédelmi érdeket szolgáló, szervezett munkavégzést folytató szervezetnél, a honvédelemért felelős miniszter hatósági jogkörébe tartozó, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény alapján miniszteri rendeletben kijelölt gazdasági társaságoknál szervezett munkavégzés keretében kifejtett munkatevékenységre, a rendkívüli munkavégzési körülmények esetére – e törvény figyelembevételével, kivételesen indokolt esetben – eltérő követelményeket, eljárási szabályokat állapíthat meg az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozóan.

10. § *  A 9. §-ban foglaltak a magyarországi – ideértve a vámszabadterületen történő – munkavégzésre vonatkoznak, kivéve, ha törvény, nemzetközi szerződés, ez utóbbi hiányában a nemzetközi magánjog szabálya másként rendeli.

A munkavédelemre vonatkozó szabályok

11. § *  A munkavédelem alapvető szabályait e törvény, a részletes szabályait e törvény felhatalmazása alapján a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által kiadott és más jogszabályok, az egyes veszélyes tevékenységekre vonatkozóan a feladatkörében érintett miniszter rendeletével hatályba léptetett szabályzatok (a továbbiakban: Szabályzat) tartalmazzák. Munkavédelemre vonatkozó szabálynak minősül a nemzeti szabványosításról szóló törvény figyelembevételével a teljes egészében magyar nyelvű munkavédelmi tartalmú nemzeti szabvány.

12. § Munkavédelemre vonatkozó szabálynak minősül a munkáltatónak a 2. § (3) bekezdése szerinti rendelkezése is.

II. Fejezet

AZ ÁLLAM MUNKAVÉDELMI FELADATAI ÉS A VÉGREHAJTÁSÉRT FELELŐS SZERVEK

Az állam feladatai

13. § Az állam feladata a munkavédelem irányításával, az ágazati és hatósági tevékenység ellátásával – szervei útján – a munkavédelem megszervezése. * 

14. § (1) A munkavédelem irányításának keretében állami feladat

a) *  a munkavédelem nemzeti politikájának kialakítása;

b) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés alapvető követelményeinek, továbbá az ehhez kapcsolódó jogoknak és kötelezettségeknek a meghatározása;

c) a munkavédelmi előírások végrehajtásának elősegítése, különösen az e törvény céljait is szolgáló gazdasági szabályozással, az érdekeltség megteremtésével, a nemzetgazdasági jelentőségű munkavédelmi kutatások anyagi feltételeinek megteremtésével, tájékoztatással és felvilágosítással;

d) *  a nevelés és az oktatás területén a biztonságos életvitelre, a szakmai oktatás és a szakmai képzés területén az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzés szabályaira vonatkozó ismeretanyag meghatározása;

e) *  a nemzetgazdaság munkavédelmi helyzetének évenkénti áttekintése, a megállapítások jelentésben történő összegzése, a munkavédelmi tanácsadás biztosítása.

(2) *  Az állam részt vesz a munkavédelemben érintett nemzetközi szervezetek munkájában, együttműködik más államokkal a munkavédelmi feladatok összehangolása végett, jelentést tesz a munkavállalók biztonságát és egészségét érintő közösségi szabályok végrehajtásáról.

(3) Az állam az (1) és (2) bekezdésben foglalt feladatait a munkavállalók és munkáltatók érdekképviseleti szerveivel együttműködve valósítja meg.

(4) *  A nemzetgazdaság munkavédelmi helyzetéről szóló jelentést a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter a tárgyévet követő év szeptember 30-áig teszi közzé.

15. § A munkavédelem ágazati tevékenységének keretében állami feladat

a) Szabályzat kiadása; * 

b) *  a munkavédelem nemzeti politikájával összhangban az ágazati jellegű munkavédelmi kutatás, fejlesztés, továbbá a tájékoztatás, közreműködés a továbbképzés szervezésében.

16. § *  Az állam hatósági tevékenység keretében, a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény szerinti eljárási rendben – a VII. Fejezetben meghatározottak szerint –

a) elősegíti és ellenőrzi a munkavédelemre vonatkozó szabályok végrehajtását;

b) *  ellátja az e törvény, a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendelete és külön jogszabály szerinti engedélyezést és nyilvántartást.

Az állami feladatok végrehajtásáért felelős szervek

17. § *  (1) A foglalkoztatáspolitikáért, illetve a bányászati ügyekért felelős miniszter és a munkavédelmi hatóság saját jogkörükben látják el a munkavédelem nemzetgazdasági szintű irányításával kapcsolatos feladatokat.

(2) Külön jogszabály szerint a bányafelügyelet is ellát munkavédelmi hatósági feladatokat.

(3) A munkavédelem irányításában, hatósági tevékenységében jogkörrel rendelkező állami szervek feladataik ellátása során együttműködnek egymással, valamint a közigazgatási szervekkel, a munkáltatók és munkavállalók érdek-képviseleti szerveivel.

(4) A munkavédelem ágazati feladatait a feladatkörében érintett miniszter látja el.

III. Fejezet

AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEI

Általános követelmények

18. § (1) Munkahely, létesítmény, technológia tervezése, kivitelezése, használatba vétele és üzemeltetése, továbbá munkaeszköz, anyag, energia, egyéni védőeszköz előállítása, gyártása, tárolása, mozgatása, szállítása, felhasználása, forgalmazása, importálása, üzemeltetése a munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározott, ezek hiányában a tudományos, technikai színvonal mellett elvárható követelmények megtartásával történhet.

(2) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli vagy egyéb megváltást a munkavállalónak nem adhat.

(3) *  Munkaeszközt üzembe helyezni, valamint használatba venni csak abban az esetben szabad, ha az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit kielégíti, és rendelkezik az adott munkaeszközre, mint termékre, külön jogszabályban meghatározott EK-megfelelőségi nyilatkozattal, illetve a megfelelőséget tanúsító egyéb dokumentummal (pl. tanúsítvány).

(4) *  Egyéni védőeszközt forgalomba hozni és használatba venni akkor szabad, ha rendelkezik EU-megfelelőségi nyilatkozattal és szükség esetén EU-típusvizsgálati tanúsítvánnyal.

(5) * 

(6) *  Amennyiben külön jogszabály egyes munkaeszközök üzembe helyezését hatósági engedélyhez köti, ez a hatósági engedély egyenértékű a (3) bekezdés szerinti megfelelőségi tanúsítvánnyal.

A létesítés követelményei

19. § (1) A létesítés során a munkavédelmi követelmények érvényre juttatása a létesítésben közreműködők feladata, amelynek teljesítésében együtt kell működniük.

(2) * 

(3) A munkahelyek, munkaeszközök kialakítása, telepítése, továbbá a munka megszervezése során az ergonómiai szempontokat is figyelembe kell venni.

(4) Olyan munkahelyek létesítésénél, ahol mozgáskorlátozott vagy egyéb testi fogyatékos munkavállalókat foglalkoztatnak, a fizikai környezetnek illeszkednie kell az emberi test megváltozott tulajdonságaihoz.

20. § * 

Munkavédelmi üzembe helyezés * 

21. § *  (1) Az üzemeltető munkáltató a veszélyes létesítmény, munkahely, munkaeszköz, technológia üzemeltetését írásban elrendeli (a továbbiakban: munkavédelmi üzembe helyezés).

(2) *  A 21. § alkalmazásában veszélyes munkaeszköznek minősül a 87. § 11. pontja alapján, illetve a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott, továbbá egyéb jogszabály vagy a munkáltató által veszélyesnek minősített, valamint a hatósági felügyelet alá tartozó munkaeszköz.

(3) *  A munkavédelmi üzembe helyezés feltétele a munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat. E vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a létesítmény, a munkahely, a munkaeszköz, a technológia megfelel az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges tárgyi, személyi, szervezési, munkakörnyezeti feltételeknek, illetőleg teljesíti a 18. § (1) bekezdése szerinti követelményeket. A vizsgálat elvégzése munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül.

(3a) *  A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat során szükséges munkaegészségügyi feladatokat a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának jóváhagyásával közegegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is elláthatja.

(4) Az előzetes vizsgálat során különösen vizsgálni kell, hogy rendelkezésre állnak-e a létesítést végzők (tervező, kivitelező) nyilatkozatai, a munkavédelmi követelmények kielégítését bizonyító mérési eredmények, a munkaeszközre vonatkozó megfelelőségi nyilatkozatok, tanúsítványok, a szükséges hatósági engedélyek, az üzemeltetéshez szükséges utasítások.

(5) *  A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott egyes veszélyes munkaeszközök üzembe helyezésének feltétele továbbá az adott munkaeszköz megfelelőségvizsgálatán alapuló, a vizsgálat eredményét is tartalmazó, akkreditált szervezet által kiadott vizsgálati jegyzőkönyv.

(6) A megfelelőségi nyilatkozatra vonatkozó feltételt kivéve a (3)–(4) bekezdésekben előírt rendelkezéseket kell alkalmazni a veszélyes munkaeszköz és technológia újraindítása, áttelepítése esetén is.

(7) *  Ha a veszélyes munkaeszközt, technológiát próba- vagy kísérleti jelleggel üzemeltetik, úgy az üzembe helyezési eljárás során figyelemmel kell lenni a próba- vagy kísérleti üzemeltetés kockázataira is. A veszélyes munkaeszköz, technológia próba- vagy kísérleti jelleggel történő üzemeltetésére kizárólag a (3) bekezdés szerinti próba- vagy kísérleti jelleggel történő üzemeltetéstől független előzetes vizsgálatok lefolytatását követően kerülhet sor. Az ilyen jellegű üzemeltetés a 180 napot nem haladhatja meg.

(8) *  A munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálatot – kivéve a veszélyes technológia esetét – szakirányú képzettséggel és munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személy, vagy jogszabályban erre feljogosított személy, vagy erre akkreditált intézmény végezheti. A veszélyes technológia vizsgálatát szakirányú munkabiztonsági szakértői engedéllyel rendelkező személy végezheti.

(9) *  A (8) bekezdés és a 23. § (1) bekezdése szerinti veszélyes technológia vizsgálata munkaegészségügyi szaktevékenység is.

22. § * 

A munkavégzés tárgyi feltételei

23. § (1) *  A biztonságos műszaki állapot megőrzése érdekében időszakos biztonsági felülvizsgálat alá kell vonni a veszélyes technológiát és a 21. § (2) bekezdésében meghatározott veszélyes munkaeszközt, továbbá azt a munkaeszközt, amelynek időszakos biztonsági felülvizsgálatát jogszabály, szabvány, vagy a rendeltetésszerű és biztonságos üzemeltetésre, használatra vonatkozó dokumentáció előírja. Az időszakos biztonsági felülvizsgálatot – kivéve a veszélyes technológia esetét – szakirányú képzettséggel és munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személy (munkabiztonsági szaktevékenység) vagy külön jogszabályban erre feljogosított személy, illetve erre akkreditált intézmény végezheti. A veszélyes technológia vizsgálatát szakirányú munkabiztonsági szakértői engedéllyel rendelkező személy végezheti. * 

(2) *  A munkahelyet, az egyéni védőeszközt, a munkaeszközt, a technológiát az üzemeltető munkáltatónak soron kívül ellenőriznie kell,

a) ha az a rendeltetésszerű alkalmazás során közvetlenül veszélyeztette a munkavállaló egészségét és biztonságát, vagy ezzel összefüggésben munkabaleset következett be, illetőleg

b) rendkívüli körülmények (különösen átalakítás, baleset, természeti jelenségek vagy műszaki okból 30 napot meghaladó használaton kívüli időszak) bekövetkezése esetén.

Az ellenőrzés elvégzéséig a munkahely, az egyéni védőeszköz, a munkaeszköz, a technológia üzemeltetését, illetve használatát meg kell tiltani. Az ellenőrzés elvégzése – a veszélyeztetés jellegétől függően – munkabiztonsági, illetve munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül.

(2a) *  A soron kívüli ellenőrzéshez szükséges munkaegészségügyi feladatokat a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának jóváhagyásával közegegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is elláthatja.

(3) *  A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter – az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben – meghatározza a munkaeszközökre, továbbá a munkahelyekre vonatkozó munkavédelmi követelmények minimális szintjét, ideértve az ideiglenes vagy változó helyszínű építkezésekre vonatkozó munkavédelmi szabályokat is. * 

24. § Minden munkavállaló részére biztosítani kell

a) megfelelő mennyiségű, az egészségügyi előírásoknak megfelelő minőségű ivóvizet;

b) a munkahely és a munka jellegének megfelelően az öltözködési, tisztálkodási, egészségügyi, étkezési, pihenési és melegedési lehetőséget.

25. § A munkahely és a munka jellegének megfelelően gondoskodni kell a rendről, tisztaságról, a keletkező szennyező anyagok, szennyvíz, hulladék kezeléséről oly módon, hogy veszélyt vagy egészségi ártalmat ne okozzanak és a környezetet ne károsítsák.

26. § *  A munkahelyen a munkavállalók létszámának és a veszély jellegének megfelelő jelző- és riasztóberendezést kell biztosítani.

26/A. § *  Az olyan munkahelyen, ahol a veszély jellege indokolja, a munkavállalók és a munkavégzés hatókörében tartózkodók védelme érdekében biztonsági és egészségvédelmi jelzéseket kell alkalmazni. Ennek részletes szabályait a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter állapítja meg. * 

27. § A munkahelyen gondoskodni kell az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges mozgástérről.

28. § (1) Az olyan munkahelyen, ahol be- vagy leesési veszély van, vagy a munkavállalót és a munkavégzés hatókörében tartózkodókat leeső tárgyak veszélyeztetik, elkerítéssel, lefedéssel, vagy más alkalmas módon kell a védelemről gondoskodni.

(2) A munkahelyen alkalmazott munkaállás (állvány, pódium, kezelőjárda) kialakítása, elhelyezése, rögzítése feleljen meg a munkavégzés jellegének, a várható igénybevételnek, tegye lehetővé a biztonságos munkavégzést, a szükséges anyagok és eszközök tárolását, a biztonságos közlekedést, fel- és lejutást.

29. § A tárolóhelyeket a tárolt anyagok fizikai, kémiai és biológiai tulajdonságainak, egymásra hatásának, továbbá a környezetből eredő hatásoknak, illetőleg az anyag emberi egészségre, környezetre gyakorolt hatásának, a rakodás, szállítás és tárolás módjának figyelembevételével kell kialakítani.

30. § Az energia-, cső- és közműhálózatnak biztonságosan üzemeltethetőnek, kezelhetőnek, karbantarthatónak és azonosíthatónak kell lennie, a villamos szerelvényeknek meg kell felelniük a biztonsági (érintésvédelmi, robbanásbiztonsági stb.) követelményeknek.

31. § A munkahely természetes és mesterséges megvilágítása elégítse ki a munkavégzés jellegének megfelelő világításra vonatkozó követelményeket.

32. § A munkahelyen a zajhatások és a rezgések, a por és vegyi anyagok, valamint a sugárzások, az alacsonyabb vagy magasabb légköri nyomás nem károsíthatják a munkavállalókat és a munkavégzés hatókörében tartózkodókat, és nem veszélyeztethetik a munkavégzés biztonságát.

33. § (1) A munkahelyiségben a munkavállalók létszámát, a tevékenység jellegét és a veszélyforrásokat figyelembe véve elegendő mennyiségű és minőségű, egészséget nem károsító levegőt és klímát kell biztosítani.

(2) Ha az (1) bekezdésben előírt levegő vagy klíma biztosítása műszakilag megoldhatatlan, a munkavállalók egészségének megóvása érdekében szervezési intézkedéseket kell tenni, egyéni védőeszközt alkalmazni, illetőleg védőitalt juttatni.

34. § A szabadtéri munkahelyen – a munkavégzés jellegének és a munkakörülményeknek megfelelő műszaki megoldásokkal, munkaszervezéssel, egyéni védelemmel, melegedési lehetőséggel, védőitallal – gondoskodni kell a munkavállalók időjárás elleni védelméről.

35. § (1) Munkahely céljára csak olyan építmény alkalmazható, amely megfelelő szerkezetű és szilárdságú. Ilyen építményben az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek és jellegének, az abból fakadó tisztítási feltételeknek megfelelő határoló felületeket, belmagasságot, légtérfogatot, mozgásteret, közlekedési útvonalakat kell kialakítani.

(2) Az ablakoknak, tetővilágításoknak és szellőzőberendezéseknek biztonságos módon nyithatónak, zárhatónak, beállíthatónak és rögzíthetőnek kell lenniük, nyitott állapotban nem lehetnek olyan helyzetben, ami veszélyt jelent a munkavállalókra nézve.

(3) Az átlátszó felületű ajtók, kapuk, falak kitörés elleni védelméről, a veszély felismerésére alkalmas megkülönböztető jelzéséről gondoskodni kell.

(4) *  A lengőajtókat és lengőkapukat átlátszó anyagból kell készíteni, vagy szemmagasságban átlátszó betéttel ellátni.

36. § (1) A munkahely padlózata és közlekedési útjai feleljenek meg a munkavégzés jellegének és az ebből fakadó tisztítási követelményeknek, a várható legnagyobb igénybevételnek, felületük csúszásmentes, egyenletes, botlás- és billenésmentes legyen. A közlekedési utak szélessége és a szabad magasság tegye lehetővé a gyalogosok és járművek biztonságos közlekedését, a közlekedési utak és pályák melletti biztonságos munkavégzést.

(2) Az olyan munka- és tárolóhelyiségekben, ahol gyalogos- és járműforgalom van, illetőleg rendszeresen anyagot szállítanak, a közlekedési, illetőleg az anyagmozgatási útvonalakat meg kell jelölni, vagy el kell választani egymástól.

(3) *  Az elsődlegesen gépjárműforgalom számára szolgáló kapu közvetlen közelében a gyalogosok számára külön ajtót kell biztosítani, ha a gyalogosok számára nem biztonságos az áthaladás.

37. § *  A kijáratokat és vészkijáratokat, a kijelölt menekülési utakat szabadon kell tartani. Számuk, méretük, elhelyezésük és megvilágításuk tegye lehetővé a munkahely, a veszélyes terület gyors és biztonságos elhagyását. Vészkijárathoz toló- vagy forgóajtók használata tilos. Vészkijáratot lezárni csak úgy szabad, hogy vészhelyzetben bárki által nyitható legyen.

38. § *  Azokon a munkahelyeken, ahol az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés dohányzási tilalom elrendelését teszi szükségessé, a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló törvényben foglaltaknak megfelelő, nyílt légterű dohányzóhelyet kell kijelölni, kivéve, ha a munkáltató a munkahelyet külön törvény szerint nemdohányzó munkahellyé nyilvánította.

39. § (1) A gép állandó tartozéka a biztonságos használatához szükséges magyar nyelvű üzemeltetési dokumentáció, amelyet a gyártó, import esetén az importáló, annak hiányában az üzemeltető köteles biztosítani.

(2) Amennyiben az adott munkahelyen magyarul nem tudó munkavállaló dolgozik, a munkáltató a munkavállaló által értett nyelven is köteles biztosítani az üzemeltetési dokumentációt, a veszélyt jelző, tiltó és tájékoztató feliratokat.

A munkafolyamatra, a technológiára, az anyagra vonatkozó követelmények

40. § (1) A munkafolyamatot, a technológiát, a munkaeszközt, az anyagot úgy kell megválasztani, hogy az sem a munkavállalók, sem a munkavégzés hatókörében tartózkodók egészségét és biztonságát ne veszélyeztesse.

(2) *  Olyan munkahelyen, ahol különböző munkáltatók alkalmazásában álló munkavállalókat egyidejűleg foglalkoztatnak, a munkavégzést úgy kell összehangolni, hogy az ott dolgozókra és a munkavégzés hatókörében tartózkodókra az veszélyt ne jelentsen. Az összehangolás keretében különösen az egészséget és biztonságot érintő kockázatokról és a megelőzési intézkedésekről az érintett munkavállalókat, munkavédelmi képviselőiket, és a munkavégzés hatókörében tartózkodókat tájékoztatni kell. Az összehangolás megvalósításáért felelős a felek által szerződésben meghatározott munkáltató, ilyen kikötés hiányában az a személy vagy szervezet, aki, illetve amely a tényleges irányítást gyakorolja, ennek hiányában, aki a munkahelyért a fő felelősséget viseli, ha ilyen nincs, akkor az, akinek a területén a munkavégzés folyik.

41. § (1) Anyagot, terméket mozgatni csak az anyag, termék tulajdonságainak megfelelő, arra alkalmas eszközzel, a kijelölt helyen és módon, a súly- és mérethatárok megtartásával szabad.

(2) Szabályzat (11. §) eltérő rendelkezése hiányában

– a munkahelyen belüli közlekedés rendjét a közúti közlekedés szabályainak megfelelő alkalmazásával kell kialakítani, továbbá

– a munkahelyen belüli vasút üzemeltetésére a vasúti közlekedésre vonatkozó előírások az irányadók.

Az olyan járművekre, amelyek a közforgalomban nem vesznek részt, a járművek üzemben tartásának műszaki feltételeiről rendelkező előírásokat megfelelően kell alkalmazni.

42. § A veszélyes munkafolyamatoknál, technológiáknál a veszélyek megelőzése, illetve károsító hatásuk csökkentése érdekében

a) *  a veszélyforrásokat és az ellenük való védekezés módját, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit az érintett munkavállalókkal – mind a munkahely egésze, mind az egyes munkafolyamatok tekintetében – meg kell ismertetni, ideértve a 40. § (2) bekezdésében foglaltakat is;

b) *  a veszélyforrások ellen védelmet nyújtó egyéni védőeszközöket meg kell határozni, azokkal a munkavállalókat el kell látni, rendeltetésszerű használatukra a munkavállalókat ki kell oktatni és az egyéni védőeszközök rendeltetésszerű használatát meg kell követelni;

c) *  a munkahely jellemzőitől, a munkaeszközöktől, az anyagok fizikai és kémiai tulajdonságaitól, a munkavállalók számától függően a munkahelyeket megfelelő eszközökkel kell felszerelni a tüzek leküzdésére, és szükség esetén tűzjelzőkkel és riasztó rendszerekkel is el kell látni ezeket; a veszélyforrások ellen biztonsági berendezéseket és eszközöket, jelző-, tűzoltó, mentőkészülékeket, vészkapcsolókat, biztonsági megvilágítást (a továbbiakban: biztonsági berendezéseket) működőképes, a rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban kell tartani;

d) *  gondoskodni kell arról, hogy a munkavállalók egészségét vagy biztonságát fenyegető súlyos és közvetlen veszély esetén az érintett munkavállalók erről azonnal tájékoztatást kapjanak, a munkát beszüntessék és a munkahelyeket azonnal elhagyják, biztonságos helyre távozzanak;

e) a Szabályzatban (11. §) meghatározott vagy a veszélyeztetés által megkívánt időszakonként a mentést és a menekülést gyakorolni kell;

f) *  gondoskodni kell a megengedett értékekkel szabályozott, munkahelyi kóroki tényezőkkel kapcsolatos munkahigiénés vizsgálatok elvégzéséről.

43. § Egyes munkafolyamatok végzését jogszabály engedélyhez kötheti.

44. § (1) *  Azoknál a munkafolyamatoknál, amelyeknél a munkavállaló veszélyforrás hatásának lehet kitéve, a hatásos védelmet – amennyiben külön jogszabály eltérően nem rendelkezik – zárt technológia alkalmazásával, ha ez nem oldható meg, akkor kollektív műszaki védelem, szervezési intézkedések, egyéni védőeszközök – szükség szerinti együttes – alkalmazásával kell megvalósítani.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat megfelelően alkalmazni kell a munkavégzés hatókörében tartózkodókra is.

(3) *  Munkát csak olyan munkakörülmények között és időtartamban lehet végezni, hogy az a munkavállaló egészségét, testi épségét ne károsítsa. Az egészségkárosodás kockázatát növelő időtartamban történő munkavégzés (rendkívüli munkavégzés, túlmunka stb.) esetén a külön jogszabály előírásai szerint kell eljárni.

45. § (1) *  Rendellenes körülmények kialakulása esetére – amikor a szabályos üzemvitelre vonatkozó biztonsági előírások nem tarthatók be – a munkahely jellegére, helyzetére, kiterjedésére, valamint a veszélyforrások hatására, továbbá a munkavégzés hatókörében tartózkodókra is tekintettel mentési tervet kell készíteni, és a mentéshez szükséges személyeket ki kell jelölni. Jogszabály ezzel kapcsolatban kötelező előírásokat állapíthat meg. A mentési terv a külön jogszabály által előírt – biztonsági, védelmi, intézkedési vagy más hasonló tárgyú – tervbe foglalva is elkészíthető.

(2) A mentési terv munkahelyre vonatkozó részét minden érintett munkavállalóval ismertetni kell.

(3) *  A mentési terv elkészítése munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység.

46. § *  A munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásoknak, a munkavállalók létszámának, a munkavégzésből és a munkakörnyezetből származó hatások és egészségkárosító kóroki tényezők figyelembevételének, valamint a munka szervezésének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.

47. § A munkavégzésre, a munkafolyamatokra, a munkahelyre, a technológiára, a munkaeszközre, az egyéni védőeszközre és a védőitalra vonatkozó részletes előírásokat külön jogszabály, Szabályzat (11. §) és szabvány tartalmazza.

48. § A veszélyforrások elleni védekezés módját e törvény és a 47. §-ban meghatározott rendelkezések figyelembevételével a munkáltató köteles megállapítani.

Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés személyi feltételei

49. § (1) *  A munkavállaló csak olyan munkára és akkor alkalmazható, ha

a) annak ellátásához megfelelő élettani adottságokkal rendelkezik,

b) foglalkoztatása az egészségét, testi épségét, illetve a fiatalkorú egészséges fejlődését károsan nem befolyásolja,

c) foglalkoztatása nem jelent veszélyt a munkavállaló reprodukciós képességére, magzatára,

d) mások egészségét, testi épségét nem veszélyezteti és a munkára – jogszabályban meghatározottak szerint – alkalmasnak bizonyult.

(1a) *  Jogszabályban meghatározott esetekben vagy a munkáltató erre irányuló döntése esetén – az (1b) bekezdésben meghatározott kivétellel – a munkára való alkalmasságról jogszabályban meghatározott orvosi vizsgálat alapján kell dönteni.

(1b) *  Az (1a) bekezdést nem kell alkalmazni, ha szervezett munkavégzésre irányuló jogviszonyt szabályozó jogszabály az érintett tekintetében sajátos egészségi alkalmassági követelményről rendelkezik.

(2) *  A tevékenység szerinti miniszter meghatározott munkakörök (foglalkozások) tekintetében előírhatja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakon túl pályaalkalmassági vizsgálat is szükséges, továbbá a vizsgálat rendjét az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben határozza meg. * 

(3) *  A munkarendje szerint rendszeresen vagy az éves munkaidejének legalább egynegyedében éjszakai munkát (Mt. 89. §) végző munkavállaló részére a munkáltató a munkába lépést megelőzően, illetve a munkaviszony fennállása alatt a munkaviszonyra vonatkozó szabályban előírt időszakonként köteles biztosítani az orvosi alkalmassági vizsgálatot.

(4) *  A munkavállalót nappali munkavégzésre kell beosztani, ha az orvosi vizsgálat megállapítja, hogy az éjszakai munkavégzés a (3) bekezdésben említett munkavállaló egészségi állapotát veszélyezteti, vagy megbetegedése az éjszakai munkavégzéssel áll okozati összefüggésben.

50. § A munkavállaló csak olyan munkával bízható meg, amelynek ellátására egészségileg alkalmas, rendelkezik az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges ismeretekkel, készséggel és jártassággal. * 

50/A. § *  A sérülékeny csoportba tartozó munkavállalókat a külön jogszabályban foglaltak szerint óvni kell az őket különösen érintő egészségkárosító kockázatoktól.

51. § (1) *  A munka egészséget nem veszélyeztető és biztonságos elvégzéséhez elegendő számú és – ha erre vonatkozó szabály ezt előírja – megfelelő szakmai képesítéssel rendelkező munkavállalót kell biztosítani.

(2) *  Ahol veszély fenyeget, egyedül munkát végezni nem szabad, és ilyen helyre csak erre is kiterjedő oktatásban (55. §) részesült munkavállalók léphetnek be.

(3) *  Ha a munka a munkavállaló testi épségére, egészségére veszéllyel járhat, a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter – az egészségügyért felelős miniszterrel és a tevékenység szerinti miniszterrel egyetértésben – előírhatja, hogy azt csak meghatározott szakképzettséggel (képzettséggel), illetőleg gyakorlattal rendelkező személy végezheti.

(4) Ha valamely munkát egyidejűleg két vagy több munkavállaló végez, a biztonságos munkavégzés érdekében az egyik munkavállalót meg kell bízni a munka irányításával, és ezt a többiek tudomására kell hozni.

52. § (1) Az iskolarendszerű oktatás, a nevelés keretében a tanulókat és a hallgatókat meg kell ismertetni a biztonságos életvitel, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés alapvető szabályaival.

(2) *  A szakmai oktatás és a szakmai képzés keretében gondoskodni kell arról, hogy a résztvevők elsajátítsák a képzettségük alapján betölthető munkakör egészségi és biztonsági követelményeit. A szükséges ismeretanyagot a feladatkörében érintett miniszter a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben határozza meg.

53. § * 

IV. Fejezet

A MUNKÁLTATÓK ÉS A MUNKAVÁLLALÓK KÖTELESSÉGEI ÉS JOGAI AZ EGÉSZSÉGET NEM VESZÉLYEZTETŐ ÉS BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉS KÖVETELMÉNYEINEK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

54. § *  (1) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket:

a) a veszélyek elkerülése;

b) a nem elkerülhető veszélyek értékelése;

c) a veszélyek keletkezési helyükön történő leküzdése;

d) *  az emberi tényező figyelembevétele a munkahely kialakításánál, a munkaeszközök és munkafolyamat megválasztásánál, különös tekintettel az egyhangú, kötött ütemű munkavégzés időtartamának mérséklésére, illetve káros hatásának csökkentésére, a munkaidő beosztására, a munkavégzéssel járó pszichoszociális kockázatok okozta igénybevétel elkerülésére;

e) a műszaki fejlődés eredményeinek alkalmazása;

f) a veszélyes helyettesítése veszélytelennel vagy kevésbé veszélyessel;

g) egységes és átfogó megelőzési stratégia kialakítása, amely kiterjed a munkafolyamatra, a technológiára, a munkaszervezésre, a munkafeltételekre, a szociális kapcsolatokra és a munkakörnyezeti tényezők hatására;

h) a kollektív műszaki védelem elsőbbsége az egyéni védelemhez képest;

i) a munkavállalók megfelelő utasításokkal történő ellátása.

(2) *  A munkáltatónak rendelkeznie kell kockázatértékeléssel, amelyben köteles minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, különös tekintettel az alkalmazott munkaeszközökre, veszélyes anyagokra és keverékekre, a munkavállalókat érő terhelésekre, valamint a munkahelyek kialakítására. A kockázatértékelés során a munkáltató azonosítja a várható veszélyeket (veszélyforrásokat, veszélyhelyzeteket), valamint a veszélyeztetettek körét, felbecsüli a veszély jellege (baleset, egészségkárosodás) szerint a veszélyeztetettség mértékét. A kockázatértékelés során az egészségvédelmi határértékkel szabályozott kóroki tényező előfordulása esetén munkahigiénés vizsgálatokkal kell gondoskodni az expozíció mértékének meghatározásáról.

(2a) *  A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendelete szerinti III. veszélyességi osztályba sorolt, 1–9 főt foglalkoztatók esetében a kockázatértékelés munkaegészségügyi tartalmával kapcsolatos feladatokat a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának jóváhagyásával közegegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is elláthatja.

(3) *  A munkáltató a kockázatértékelést, a kockázatkezelést és a megelőző intézkedések meghatározását – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a tevékenység megkezdése előtt, azt követően indokolt esetben, de legalább 3 évente köteles elvégezni. Az 56. §-ban meghatározottak a kockázatértékelésben rögzítésre kerülhetnek. Indokolt esetnek kell tekinteni

a) az alkalmazott tevékenység, technológia, munkaeszköz, munkavégzés módjának megváltozását,

b) minden olyan, az eredeti tevékenységgel összefüggő változtatást, amelynek eredményeképpen a munkavállalók egészségét, biztonságát meghatározó munkakörülményi tényezők megváltozhattak – ideértve a munkaklíma-, zaj-, rezgésterhelést, légállapotokat (gázállapotú, por, rost légszennyezők minőségi, illetve mennyiségi változást),

c) az alkalmazott tevékenység, technológia, munkaeszköz, munkavégzés módjának hiányosságával összefüggésben bekövetkezett munkabaleset, fokozott expozíció, illetve foglalkozási megbetegedés előfordulását, továbbá

d) ha a kockázatértékelés a külön jogszabályban meghatározott szempontra nem terjedt ki.

(4) *  A munkavédelmi hatósági ellenőrzés során a munkáltatónak kell bizonyítania a tevékenység megkezdésének tényét, időpontját.

(5) *  A kockázatértékelés eredményeként a munkáltató felelőssége legalább a következők dokumentálása:

a) a kockázatértékelés időpontja, helye és tárgya, az értékelést végző azonosító adatai;

b) a veszélyek azonosítása;

c) a veszélyeztetettek azonosítása, az érintettek száma;

d) a kockázatot súlyosbító tényezők;

e) a kockázatok minőségi, illetőleg mennyiségi értékelése, a fennálló helyzettel való összevetés alapján annak megállapítása, hogy a körülmények megfelelnek-e a munkavédelemre vonatkozó szabályoknak, illetve biztosított-e a kockázatok megfelelően alacsony szinten tartása;

f) a szükséges megelőző intézkedések, a határidő és a felelősök megjelölése;

g) *  a kockázatértékelés elkészítésének tervezett következő időpontja;

h) az előző kockázatértékelés időpontja.

A kockázatértékelés dokumentumát a munkáltató köteles a külön jogszabályban foglaltak szerint, de legalább 5 évig megőrizni.

(6) *  Az (1) bekezdés g) pontjában meghatározott megelőzési stratégia munkabiztonsági és munkaegészségügyi tartalmának kialakítása munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül.

(6a) *  A megelőzési stratégia a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendelete szerinti III. veszélyességi osztályba sorolt 1–9 főt foglalkoztatók esetében a kockázatértékelés részét is képezheti.

(6b) *  A megelőzési stratégia munkaegészségügyi tartalmának kialakítása a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendelete szerinti III. veszélyességi osztályba sorolt, 1–9 főt foglalkoztatók esetében a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának jóváhagyásával közegegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel is ellátható.

(7) *  Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles

a) a szükséges utasításokat és tájékoztatást a munkavégzést megelőzően a munkavállalónak megadni;

b) rendszeresen meggyőződni arról, hogy a munkakörülmények megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket;

c) a munkavégzés körülményeihez igazodó, illetve az azzal összefüggő veszélyek figyelembevételével megfelelő munkaeszközöket biztosítani a munkavállalók részére;

d) *  a technológia változtatását és az új technológia bevezetését érintő döntés előtt megtárgyalni a munkavállalókkal, valamint munkavédelmi képviselőikkel a változtatás, vagy bevezetés egészségre és biztonságra kiható következményeit;

e) a tudomására jutott rendellenességet, illetve a munka egészséget nem veszélyeztető és biztonságos végzésével kapcsolatos bejelentést haladéktalanul kivizsgálni, a szükséges intézkedéseket megtenni, az érintetteket értesíteni, és közvetlen veszély esetén a munkavégzést leállítani;

f) a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések esetén az V. Fejezet rendelkezéseinek megfelelően eljárni;

g) biztosítani a védőeszközök rendeltetésszerű használhatóságát, védőképességét, kielégítő higiéniés állapotát, szükséges tisztítását, karbantartását, javítását, pótlását;

h) teljes felelősséggel megtenni minden szükséges intézkedést a munkavállalók biztonsága és egészségvédelme érdekében, figyelembe véve a változó körülményeket is, valamint törekedve a munkakörülmények folyamatos javítására;

i) *  a munkabiztonsági szaktevékenységnek, illetve munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősített feladatok ellátásáról az e törvényben meghatározott módon gondoskodni és az előírt feladatok ellátására e törvényben meghatározott személyt, illetve szervezetet biztosítani.

(8) *  A (2) és (3) bekezdésben meghatározott feladatok elvégzése munkabiztonsági, illetve munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül. A kockázatértékelés elvégzésekor a kémiai kóroki tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló jogszabályban foglalt szempontokat is figyelembe kell venni.

(9) *  A munkáltató a kockázatértékelést követően, annak megállapításait figyelembe véve, a feltárt kockázatok kezelése során határozza meg a védekezés leghatékonyabb módját, a kollektív, műszaki egyéni védelem módozatait, illetve az alkalmazandó szervezési és egészségügyi megelőzési intézkedéseket.

54/A. § *  (1) A munkáltató megfelelő intézkedésekkel biztosítja, hogy szükség esetén az elsősegély, az orvosi sürgősségi ellátás, a mentési és a tűzvédelmi feladatok ellátása érdekében haladéktalanul fel lehessen venni a kapcsolatot a külső szolgálatokkal, szervekkel.

(2) A munkáltató a külön jogszabályok figyelembevételével köteles megtenni minden indokolt intézkedést veszély esetére a munkahely kiürítésének, továbbá a tűzvédelmi, katasztrófavédelmi feladatok végrehajtásához szükséges, arra alkalmas munkavállalók kijelölése, létszámuk meghatározása, felkészítésük és megfelelő egyéni védőeszközzel való ellátásuk érdekében.

55. § (1) *  A munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállaló

a) munkába álláskor,

b) munkahely vagy munkakör megváltozásakor, valamint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek változásakor,

c) munkaeszköz átalakításakor vagy új munkaeszköz üzembe helyezésekor,

d) új technológia bevezetésekor

elsajátítsa és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat. Az oktatást rendes munkaidőben kell megtartani, és szükség esetén időszakonként – a megváltozott vagy új kockázatokat, megelőzési intézkedéseket is figyelembe véve – meg kell ismételni. Az oktatás elvégzését a tematika megjelölésével és a résztvevők aláírásával ellátva írásban kell rögzíteni.

(2) Az (1) bekezdésben előírt ismeretek megszerzéséig a munkavállaló önállóan nem foglalkoztatható.

(2a) *  A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott tevékenységek, munkakörök, álláshelyek esetében az (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti oktatás a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által rendeletben meghatározott általános oktatási tematikának a munkavállaló részére történő átadásával is teljesíthető. Az átadás megtörténhet az oktatási tematikának a munkavállaló számára elérhető belső elektronikus hálózaton történő közzétételével is.

(3) *  Az oktatási tematika elkészítése munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenység.

(4) *  A (3) bekezdésben meghatározott munkaegészségügyi feladatot a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának jóváhagyásával közegegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is elláthatja.

56. § *  Az egyéni védőeszköz juttatásának belső rendjét a munkáltató írásban határozza meg. E feladat ellátása munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősül. A munkaegészségügyi feladatokat a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának jóváhagyásával közegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is elláthatja.

57. § *  (1) *  A munkáltató az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés munkáltatói feladatainak teljesítése érdekében a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott veszélyességi osztályhoz, munkavállalói létszámhoz igazodóan elegendő, de legalább a rendeletben megjelölt időtartamra és képesítési feltételekkel köteles munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személyt kijelölni vagy foglalkoztatni, e személy részére valamennyi munkavédelemmel összefüggő információt megadni, és a szükséges tárgyi, szervezési feltételeket biztosítani.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti foglalkoztatás – ideértve a 8. §-ban előírtak végrehajtását is – az előírt alkalmassági feltételekkel rendelkező munkavállaló hiányában polgári jogi szerződés alapján külső szolgáltatás útján is megvalósítható. A külső szolgáltató e tevékenysége során, a feladatai ellátása érdekében és az ahhoz szükséges mértékben kezeli az érintett munkavállalónak az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvényben meghatározott személyazonosító és egészségügyi adatait. Az igénybe vett külső szolgáltatás – függetlenül a formájától – nem mentesíti a munkáltatót az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért e törvényben meghatározott felelőssége alól.

(3) * 

58. § *  (1) A munkáltató az 57. § (1) bekezdésében előírt kötelezettségén túl, a külön jogszabályban meghatározottak szerint és valamennyi munkavállalójára kiterjedően a 21. § (3) bekezdésében – ide nem értve a munkaeszközöket –, a 23. § (2) bekezdésében, a 40. § (1) bekezdésében, a 42. §-ban, a 44. § (1) bekezdésében, a 46. §-ban, a 49. § (1) bekezdésében, az 54. § (1) bekezdés b) és d)–g) pontjaiban, (2) bekezdésében, (7) bekezdés b) pontjában és az 56. §-ban előírt feladatainak ellátásához foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást köteles biztosítani. A foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás biztosítása történhet a munkáltató által működtetett vagy a munkáltatóval kötött szerződés alapján külső szolgáltató útján.

(2) *  A foglalkozás-egészségügyi szolgálat a munkáltató felelősségének érintetlenül hagyásával közreműködik az egészséget nem veszélyeztető munkakörnyezet kialakításában, az egészségkárosodások megelőzésében, a munkaegészségügyi szaktevékenységnek minősített, külön jogszabályok által előírt feladatok ellátásában.

(2a) *  Az egészséget nem veszélyeztető munkakörnyezet kialakításával kapcsolatos munkaegészségügyi feladatokat a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának jóváhagyásával közegészségügyi-járványügyi ellenőri vagy felügyelői, vagy népegészségügyi ellenőri vagy felügyelői szakképzettséggel rendelkező személy is elláthatja.

(3) A munkáltatónak biztosítania kell, hogy munkavállalói és azok munkavédelmi képviselői a munkakörülményeikkel kapcsolatban, így különösen a 61. §-ban biztosított jogaik gyakorlása során a szükséges felvilágosítást a foglalkozás-egészségügyi szolgálattól megkaphassák.

(4) *  A foglalkozás-egészségügyi szolgálat munkavédelmi feladatokra kiterjedő szakmai irányítását a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv látja el, ebben a körben a munkáltató a foglalkozás-egészségügyi szolgálatnál foglalkoztatottaknak utasítást nem adhat. A szakmai irányítás magában foglalja a helyes gyakorlat módjának meghatározását és annak érvényre juttatását.

59. § (1) *  A munkáltatónak tájékoztatnia kell a munkavállalókat és a munkavédelmi képviselőt (bizottságot) arról, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos őt terhelő feladatait ki látja el.

(2) *  A munkáltató köteles tájékoztatni a 8. §-ban, illetőleg az 57–58. §-okban meghatározott személyt, továbbá a munkavédelmi képviselőt (bizottságot), annak hiányában a munkavállalókat a kockázatértékelés [54. § (2) bekezdés] és a munkavédelmi intézkedések tapasztalatairól, a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések nyilvántartásáról és bejelentéséről, a 81. § szerint a munkavédelmi hatóságtól kapott munkavédelmi információkról, különösen a munkáltatónál végzett ellenőrzések megállapításairól.

60. § (1) *  A munkavállaló csak a biztonságos munkavégzésre alkalmas állapotban, a munkavédelemre vonatkozó szabályok, utasítások megtartásával, a munkavédelmi oktatásnak megfelelően végezhet munkát. A munkavállaló köteles munkatársaival együttműködni, és munkáját úgy végezni, hogy ez saját vagy más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse. Így különösen köteles

a) a rendelkezésére bocsátott munkaeszköz biztonságos állapotáról a tőle elvárható módon meggyőződni, azt rendeltetésének megfelelően és a munkáltató utasítása szerint használni, a számára meghatározott karbantartási feladatokat elvégezni;

b) az egyéni védőeszközt rendeltetésének megfelelően használni és a tőle elvárható tisztításáról gondoskodni;

c) a munkavégzéshez az egészséget és a testi épséget nem veszélyeztető ruházatot viselni;

d) munkaterületén a fegyelmet, a rendet és a tisztaságot megtartani;

e) a munkája biztonságos elvégzéséhez szükséges ismereteket elsajátítani és azokat a munkavégzés során alkalmazni;

f) a részére előírt orvosi – meghatározott körben pályaalkalmassági – vizsgálaton részt venni;

g) *  a veszélyt jelentő rendellenességről, üzemzavarról a munkáltatót azonnal tájékoztatni, a rendellenességet, üzemzavart tőle elvárhatóan megszüntetni, vagy erre intézkedést kérni a felettesétől;

h) a balesetet, sérülést, rosszullétet azonnal jelenteni.

(2) *  A munkavállaló önkényesen nem kapcsolhatja ki, nem távolíthatja el és nem alakíthatja át a biztonsági berendezéseket. * 

(3) *  A munkavállaló köteles együttműködni a munkáltatóval, illetve a 8., 57–58. és a 70/A. §-ban meghatározott személyekkel az egészséges és biztonságos munkakörnyezet megőrzése érdekében hozott hatósági intézkedések teljesítése, illetőleg a munkáltató veszélyt megszüntető intézkedéseinek végrehajtása során is.

61. § A munkavállaló jogosult megkövetelni a munkáltatójától

a) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételeit, a veszélyes tevékenységhez a munkavédelemre vonatkozó szabályokban előírt védőintézkedések megvalósítását;

b) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéshez szükséges ismeretek rendelkezésére bocsátását, a betanuláshoz való lehetőség biztosítását;

c) a munkavégzéshez munkavédelmi szempontból szükséges felszerelések, munka- és védőeszközök, az előírt védőital, valamint tisztálkodószerek és tisztálkodási lehetőség biztosítását.

62. § *  A munkavállalót nem érheti hátrány az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósítása érdekében történő fellépéséért, illetve a munkáltató vélt mulasztása miatt jóhiszeműen tett bejelentéséért. E védelem megilleti a munkabiztonsági, illetve munkaegészségügyi szaktevékenységet, továbbá az 57–58. §-okban előírt feladatokat ellátó munkavállalókat is.

63. § (1) A munkavállaló jogosult megtagadni a munkavégzést, ha azzal életét, egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. Ha a munkáltató utasításának teljesítésével másokat veszélyeztetne közvetlenül és súlyosan, a teljesítését meg kell tagadnia.

(2) *  Az (1) bekezdésben meghatározott veszélyeztetésnek minősül különösen a szükséges biztonsági berendezések, az egyéni védőeszközök működőképtelensége, illetve hiánya.

IV/A. Fejezet * 

MUNKAVÉDELMI BEJELENTÉSEK ÉS NYILVÁNTARTÁSOK * 

63/A. § *  (1) A munkáltató a veszélyes anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzésének céljából nyilvántartást vezet a (2) bekezdésben szereplő, a munkavállalók munkahelyi expozíciójára vonatkozó adatokról. A nyilvántartás célja továbbá, hogy a munkavállalók egészségének védelme, a veszélyes anyagok által okozott foglalkozási megbetegedések megelőzése, és a foglalkozási megbetegedés foglalkozási eredetének tisztázása érdekében a veszélyes anyagok okozta kockázatok utólag azonosíthatóak, ellenőrizhetőek és dokumentáltak legyenek.

(2) A nyilvántartás tartalmazza

a) a munkavállaló nevét, születési helyét, idejét,

b) az expozíciót okozó veszélyes anyag nevét,

c) *  határértékkel szabályozott veszélyes anyag esetén

ca) a munkavállaló napi, heti és éves expozíciós idejét, és

cb) az expozíciós koncentráció mért adatait anyagonként,

d) * 

(3) *  A munkáltató a nyilvántartásban szereplő adatokat a munkaviszony megszűnését követő tíz évig, megőrzi.

(4) Amennyiben a munkáltató jogutód nélkül megszűnik, a (2) bekezdés szerint nyilvántartott adatokat a munkavégzés helye szerint illetékes munkavédelmi hatóságnak átadja az (1) bekezdésben meghatározott célból.

(5) A munkavédelmi hatóság az adatok őrzéséről a (3) bekezdésben meghatározottak szerint gondoskodik.

63/B. § *  (1) *  A munkáltató a rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások, valamint daganatos megbetegedések megelőzésének céljából nyilvántartást vezet azokról a munkavállalókról, akik munkavégzésük során rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok expozíciójának vannak vagy lehetnek kitéve. A nyilvántartás célja továbbá, hogy a munkavállalók egészségének védelme, a rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok által okozott foglalkozási eredetű egészségkárosodások, valamint daganatos megbetegedések megelőzése, és a foglalkozási megbetegedés foglalkozási eredetének tisztázása érdekében a rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok okozta kockázatok utólag azonosíthatóak, ellenőrizhetőek és dokumentáltak legyenek.

(2) *  A nyilvántartás tartalmazza

a) a munkavállaló nevét, születési helyét, idejét,

b) az expozíciót okozó rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyag nevét,

c) a munkavállaló napi, heti és éves expozíciós idejét, és

d) az expozíciós koncentráció mért vagy becsült adatait anyagonként.

(3) *  A munkáltató a (2) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat a rákkeltő és mutagén anyagok tekintetében az expozíció utolsó napját követő ötven évig, ha a munkavállaló munkahelyén reprodukciót károsító hatású anyagoknak van kitéve, legalább öt évig megőrzi.

(4) Amennyiben a munkáltató jogutód nélkül megszűnik, az (2) bekezdés szerint nyilvántartott adatokat a munkavégzés helye szerint illetékes munkavédelmi hatóságnak átadja az (1) bekezdésben meghatározott célból.

(5) A munkavédelmi hatóság az adatok őrzéséről a (3) bekezdés szerint gondoskodik.

63/C. § *  (1) *  A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről szóló jogszabályban meghatározott rákkeltővel, mutagén vagy reprodukciót károsító anyaggal végzett tevékenységet, annak veszélyessége miatt, hatósági ellenőrzés lefolytatása, valamint egy jövőben esetlegesen bekövetkező fokozott expozíció vagy foglalkozási megbetegedés foglalkozási eredetének tisztázása érdekében minden év január 10-ig a munkavédelmi hatóság részére be kell jelenteni.

(2) *  Az alkalmazandó bejelentőlapot a munkavédelmi hatóság a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter hivatalos honlapján közzéteszi. A bejelentés tartalmazza:

a) a munkáltató nevét, telephelye címét, telefonszámát, e-mail-címét,

b) a tevékenység telephelyen belüli pontos helyszínét,

c) az ágazati, szakágazati besorolást,

d) az utolsó bejelentés időpontját,

e) a rákkeltők, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok használatát, a használat indokolásával,

f) az expozíciót jelentő munkakörök megnevezését és a munkakörben dolgozók számát,

g) a rákkeltővel, mutagénnel vagy reprodukciót károsító anyaggal exponált munkavállalók születési évét, Társadalombiztosítási Azonosító Jelét (a továbbiakban: TAJ szám), munkakörét,

h) a rákkeltővel, mutagénnel vagy reprodukciót károsító anyaggal és rákkeltőt, mutagént vagy reprodukciót károsító anyagot tartalmazó keverékekkel kapcsolatos adatokat, és

i) a tárgyévben végzett levegőszennyezettség-vizsgálatok eredményeit (mg/m3) anyagonként.

(3) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdés szerinti bejelentésben szereplő adatok alapján a 83/A. § szerint nyilvántartást vezet.

(4) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat a foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről szóló jogszabály tartalmazza.

63/D. § *  (1) Az építési munkahelyen végzett tevékenységet annak veszélyessége miatt az időben történő hatósági ellenőrzés biztosítása érdekében az építési munkahely szerint illetékes munkavédelmi hatóság részére be kell jelenteni, ha

a) az építőipari kivitelezési tevékenység időtartama előreláthatóan meghaladja a harminc munkanapot és egyidejűleg ott több mint húsz fő munkavállaló végez munkát, vagy

b) a tervezett munka mennyisége meghaladja az ötszáz embernapot.

(2) Az alkalmazandó bejelentőlapot a munkavédelmi hatóság a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter hivatalos honlapján közzéteszi. A bejelentés tartalmazza:

a) építkezési helyszín pontos címét,

b) az építtető nevét és címét,

c) az építmény rendeltetését,

d) a felelős tervező nevét és címét,

e) a kivitelező nevét és címét,

f) az építési munka irányításáért felelős személy nevét és címét,

g) a kivitelezési munkák megkezdésének tervezett időpontját,

h) a kivitelezési munkák tervezett időtartamát,

i) *  az építési helyszínen dolgozó személyek becsült maximális számát,

j) a biztonsági és egészségvédelmi koordinátor nevét, elérhetőségét,

k) *  a bejelentő, adatszolgáltató nevét, címét és

l) *  a bejelentő telefonszámát, e-mail címét.

(3) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdés szerinti bejelentésben szereplő adatokat három évig megőrzi.

(4) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló jogszabály tartalmazza.

63/E. § *  (1) A munkáltató annak érdekében, hogy a kockázatok minimálisra csökkentésével elősegítse a munkavállalók védelmét a biológiai tényezők okozta foglalkozási eredetű egészségkárosodásokkal szemben, jegyzéket készít azokról a munkavállalókról, akik a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló jogszabály alapján a 3. vagy 4. csoportba tartozó biológiai tényezők kockázatának vannak kitéve.

(2) A jegyzék tartalmazza:

a) a munkavállaló nevét,

b) születési helyét, idejét,

c) TAJ számát,

d) a végzett munka jellegét,

e) a biológiai tényezőt, és

f) az expozícióval, balesetekkel és váratlan eseményekkel kapcsolatos adatokat.

(3) A munkáltató a jegyzékben szereplő adatokat a (4) bekezdésben foglalt kivétellel, a kockázat megszűnését követő tíz évig megőrzi.

(4) A (2) bekezdés szerinti adatokat az utolsó ismert expozíciót követő negyven évig meg kell őrizni olyan biológiai tényezők esetében

a) amelyekről ismeretes, hogy tartósan fennálló vagy latens fertőzéseket okozhatnak,

b) amelyek által okozott megbetegedések a jelenlegi tudományos ismeretek szerint nem diagnosztizálhatók a betegség – rendszerint több évvel későbbi – kifejlődéséig,

c) amelyek által okozott megbetegedés inkubációs ideje különösen hosszú,

d) amelyek – megfelelő kezelés ellenére – hosszan tartó, visszatérő megbetegedést okozhatnak, és

e) amelyek súlyos késői hatással járó fertőzést okozhatnak.

(5) Ha a munkáltató tevékenységét megszünteti, a jegyzéket az (1) bekezdésben meghatározott célból, valamint egy jövőben esetlegesen bekövetkező foglalkozási megbetegedés okainak feltárása érdekében a munkavégzés helye szerint illetékes munkavédelmi hatóságnak átadja.

(6) A munkavédelmi hatóság az adatok őrzéséről a (3) és (4) bekezdés szerint gondoskodik.

63/F. § *  (1) A munkáltató a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló jogszabály alapján a 2–4. csoportba tartozó biológiai tényezőkkel történő tevékenység szándékát első alkalommal a tevékenység megkezdését megelőzően legalább harminc nappal, a munkavédelmi hatósági ellenőrzés lefolytatása, valamint egy jövőben esetlegesen bekövetkező foglalkozási megbetegedés foglalkozási eredetének tisztázása érdekében a munkavégzés helye szerint illetékes munkavédelmi hatóságnak bejelenti.

(2) Az alkalmazandó bejelentőlapot a munkavédelmi hatóság a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter hivatalos honlapján közzéteszi. A bejelentés tartalmazza:

a) a bejelentés dátumát,

b) a bejelentő, adatszolgáltató személy nevét, címét, telefonszámát, e-mail-címét,

c) a biológiai bejelentés típusát,

d) a munkavégzés helyét,

e) a munkáltató nevét, adószámát, székhelyét, telefonszámát, e-mail-címét,

f) a biológiai tényezőcsoportot, tényezőt,

g) a kockázatnak kitett munkavállalók számát,

h) az expozíció jellegét, időtartamát, mértékét,

i) a kockázatbecslés eredményét,

j) a biológiai védelmi intézkedéseket,

k) a változások leírását, és

l) az egészségvédelemért felelős személy nevét, beosztását.

(3) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdés szerinti bejelentésben szereplő adatokat öt évig megőrzi.

(4) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló jogszabály tartalmazza.

(5) Az (1) bekezdés szerinti első bejelentést akkor is meg kell tenni, ha a biológiai tényezőt a munkáltató ideiglenesen maga sorolta be a 3. vagy a 4. csoportba.

63/G. § *  (1) A munkáltatónak az azbeszttel végzett tevékenységet, annak veszélyessége miatt – a 63/C. §-ban foglaltakon túl – hatósági ellenőrzés lefolytatása, valamint egy jövőben esetlegesen bekövetkező foglalkozási megbetegedés foglalkozási eredetének tisztázása érdekében a munka megkezdése előtt 15 nappal a munkavégzés helye szerint illetékes munkavédelmi hatóság részére be kell jelentenie.

(2) Az alkalmazandó bejelentőlapot a munkavédelmi hatóság a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter hivatalos honlapján közzéteszi. A bejelentés tartalmazza:

a) a bejelentés dátumát,

b) a munkáltató és a bejelentő, adatszolgáltató személy nevét,

c) *  a munkáltató székhelyét, adószámát vagy adóazonosító jelét, telefonszámát, e-mail-címét,

d) a munkavégzés pontos helyét,

e) az azbeszt típusát, kezelt mennyiségét,

f) az azbeszttel kapcsolatos tevékenységeket és eljárásokat,

g) az érintett munkavállalói létszámot,

h) a munkavégzés kezdetét,

i) a munkavégzés tervezett időtartamát,

j) az azbesztexpozíció korlátozására megtett, vagy tervezett intézkedéseket,

k) a munkahelyen, illetve annak közvetlen környezetében egyidejűleg folytatott tevékenységet, és

l) az expozíciómérés eredményeit és a mérést végző szervezet nevét, elérhetőségét.

(3) A munkavédelmi hatóság, annak érdekében, hogy a kockázatok minimálisra csökkentésével elősegítse a munkavállalók védelmét az azbeszt okozta foglalkozási eredetű egészségkárosodásokkal, valamint daganatos megbetegedésekkel szemben, az (1) és (2) bekezdésben foglalt bejelentés alapján nyilvántartást vezet azon tevékenységekről, ahol a munkavégzés során a munkavállaló azbesztből vagy azbeszttartalmú anyagból, azbeszttartalmú termékből, vagy azbeszttartalmú termékkel végzett tevékenységből származó kockázatnak van vagy lehet kitéve.

(4) A (2) bekezdés szerinti bejelentésben szereplő adatokat a munkavédelmi hatóság a munkavégzés utolsó napját követő ötven évig megőrzi.

(5) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés nem mentesít jogszabályban meghatározott, az azbeszttel mint veszélyes, rákkeltő anyaggal kapcsolatos más jelentési kötelezettség alól.

(6) A munkavállaló, a munkavédelmi képviselő, valamint a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosa jogosult a munkáltató által bejelentett adatokba betekinteni.

(7) Ha az (1) bekezdés szerinti bejelentést követően a munkakörülményekben bekövetkező változás várhatóan megnöveli az azbesztből, illetve azbeszttartalmú termékből származó porexpozíciót, új bejelentést kell benyújtani.

(8) Az (1) bekezdés szerinti bejelentésről a munkavédelmi hatóság három munkanapon belül értesíti az illetékes környezetvédelmi hatóságot.

(9) Közmű meghibásodása miatt végzett, előre nem tervezhető, azbesztexpozíció kockázatával járó munkavégzés esetén az (1) bekezdés szerinti bejelentést a munka megkezdését követő három munkanapon belül kell megtenni.

(10) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló rendelet tartalmazza.

(11) Az azbesztexpozíciónak kitett munkavállalókról a munkáltató nyilvántartást vezet. A nyilvántartás vezetésére és megőrzésére a 63/B. § előírásait kell alkalmazni.

63/H. § *  (1) A túlnyomásos légtérben végzett tevékenységet annak veszélyessége miatt, hatósági ellenőrzés lefolytatása, valamint egy jövőben esetlegesen bekövetkező foglalkozási megbetegedés foglalkozási eredetének tisztázása érdekében, a munka megkezdése előtt 15 nappal a munkavégzés helye szerint illetékes munkavédelmi hatóság részére be kell jelenteni.

(2) Az alkalmazandó bejelentőlapot a munkavédelmi hatóság a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter hivatalos honlapján közzéteszi. A bejelentés tartalmazza:

a) a bejelentés dátumát,

b) a bejelentő, adatszolgáltató személy nevét, címét, telefonszámát, e-mail-címét,

c) *  a munkáltató nevét, adószámát vagy adóazonosító jelét, székhelyét,

d) a munkavégzés pontos helyét,

e) a munka megkezdésének pontos idejét,

f) a túlnyomásos légtérben dolgozók számát,

g) a gyógyzsilip helyét,

h) a gyógyzsilipet működtető nyilatkozat meglétét,

i) a foglalkozás-egészségügyi szolgáltató nevét, címét, és

j) a foglalkozás-egészségügyi orvos nevét, pecsétszámát, telefonszámát, e-mail-címét.

(3) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdésben szereplő adatokat három évig megőrzi.

(4) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat a keszonmunkákról szóló jogszabály tartalmazza.

63/I. § *  A munkavédelmi bírság mértékéről és a kiszabására vonatkozó részletes szabályokról, valamint a munkabiztonsági szaktevékenység végzésére jogosult személyek nyilvántartásának és továbbképzésének szabályairól szóló kormányrendeletben meghatározott Munkavédelmi Szakemberek Adatbázisával kapcsolatban az elektronikus ügyintézés kötelező.

V. Fejezet

A MUNKABALESETEK ÉS A FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK BEJELENTÉSE, KIVIZSGÁLÁSA ÉS NYILVÁNTARTÁSA

64. § (1) *  Azt a munkabalesetet, amely esetében a munkavállaló több mint három munkanapon át nem volt munkaképes, valamint a foglalkozási megbetegedést és a fokozott expozíciós esetet be kell jelenteni, ki kell vizsgálni és nyilvántartásba kell venni.

(1a) *  A munkáltatónak a munkaképtelenséget nem eredményező munkabaleset körülményeit is tisztáznia kell, amelynek módját és a dokumentálás rendjét a 65. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kell meghatároznia.

(2) *  Az (1) bekezdésben foglaltakat

a) a munkabaleset és a fokozott expozíció esetén – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a munkáltató,

b) a foglalkozási megbetegedés esetén a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszternek az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletében meghatározott szerv vagy személy

teljesíti.

(3) *  A munkáltató a munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciók esetén a sérült, megbetegedett, illetve fokozott expozícióban érintett következő személyes adatait rögzíti: név (ideértve a születési nevet is), anyja neve, TAJ száma, születési hely és időpont, nem, állampolgárság, lakóhely (lakcím). A munkáltató esetében az adószámot kell feltüntetni, amennyiben adószámmal nem rendelkezik, személyes adataként saját adóazonosító jelét is rögzítenie kell.

(4) *  A munkáltatónak a munkaképtelenséggel járó munkabalesetet és a fokozott expozíciós esetet haladéktalanul ki kell vizsgálnia és a kivizsgálás eredményét

a) munkabaleset esetén a munkabaleseti jegyzőkönyvben,

b) fokozott expozíció esetén a jegyzőkönyvben

kell rögzítenie.

(4a) *  A munkabaleset kivizsgálásának megkezdéséről a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosát tájékoztatni kell. A munkabaleset kivizsgálásában történő orvosi közreműködésről a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosa dönt.

(4b) *  Súlyos munkabaleset esetén a foglalkozás-egészségügyi alapszolgáltatást biztosító szolgálat orvosának részt kell venni a kivizsgálásban.

(5) *  A munkáltató köteles a súlyos munkabaleset bekövetkezéséről a munkavédelmi hatóságot azonnal értesíteni.

(6) *  A bejelentéssel, kivizsgálással és nyilvántartással kapcsolatos részletes előírásokat a munkabalesetek tekintetében e törvény és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendelete, a foglalkozási megbetegedések és a fokozott expozíciók tekintetében a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszternek az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendelete határozza meg.

64/A. § *  (1) Annak érdekében, hogy a munkáltató a munkabalesettel kapcsolatos bejelentési és kivizsgálási kötelezettségét teljesíteni tudja, a három munkanapot meghaladó munkaképtelenséggel járó munkabalesetekről nyilvántartást vezet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) a munkabaleset – minden évben 1-es sorszámmal kezdődő – számát,

b) a sérült munkakörét,

c) a sérülés időpontját, helyszínét, jellegét, rövid tényállását,

d) a sérült ellátására tett intézkedést,

e) annak tényét, hogy a sérült folytatta-e a munkáját,

f) a sérült nevét – ideértve a születési nevet is, – anyja nevét, TAJ számát, születési helyét és időpontját, nemét, állampolgárságát, lakóhelyét, és

g) a munkáltató adószámát – ennek hiányában adóazonosító jelét.

(3) A munkabaleseti nyilvántartást a munkáltató székhelyén vagy a munkáltató nyilvántartását vezető szervezeténél összesítve, és minden területileg elkülönült szervezeti egységénél külön-külön vezetni kell. A munkáltató azon szervezeti egységénél, ahol időszakosan és rövid időtartamban történik a munkavégzés, így különösen a kizárólag irattárolásra, műszeres vagy egyéb ellenőrzésre szolgáló egységnél vagy telephelyen, nem kötelező munkabaleseti nyilvántartást vezetni.

(4) A munkáltató a (2) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat öt évig megőrzi.

64/B. § *  (1) A munkavédelmi hatóság a munkabalesetek okainak feltárása, a hasonló esetek megelőzése, valamint a munkavállalók védelme érdekében nyilvántartást vezet.

(2) A munkabaleseti nyilvántartás tartalmazza

a) a munkáltató nevét, adószámát – ennek hiányában adóazonosító jelét, – székhelyét, a bejelentés helye szerinti telephely címét, a szakágazati kódot,

b) a sérült munkavállaló nevét, nemét, állampolgárságát, TAJ számát, születési dátumát, születési helyét, anyja nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét, és

c) a munkabaleset adatait.

(3) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat tíz évig megőrzi.

(4) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló jogszabály tartalmazza.

64/C. § *  (1) *  Az orvosi tevékenység körében észlelt – az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 3. számú mellékletében szereplő – foglalkozási betegség, foglalkozási eredetű heveny vagy idült mérgezés (a továbbiakban együtt: foglalkozási betegség) gyanúját a munkáltató telephelye szerint illetékes munkavédelmi hatósághoz be kell jelenteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés céljára rendszeresített nyomtatványt és a kitöltési útmutatót a munkavédelmi hatóság a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter hivatalos honlapján közzéteszi. Az (1) bekezdés szerinti bejelentés tartalmazza:

a) *  a bejelentésazonosítót, a vármegye kódját, a bejelentő nevét, címét, telefonszámát, a bejelentés dátumát,

b) a keresőképességre vonatkozó információt, az előfordulás egyedi vagy tömeges jellegét,

c) a munkáltató nevét, adószámát – ennek hiányában adóazonosító jelét, – székhelyét, a bejelentés helye szerinti telephely címét, a szakágazati kódot,

d) a megbetegedéssel kapcsolatos munkakört és a diagnózist,

e) a munkavállaló nevét, nemét, TAJ számát, születési dátumát, születési helyét, anyja nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,

f) a munkavállaló jelenlegi munkakörét, FEOR kódját, korábbi munkaköreit (a felsorolásánál jelölendő a munkáltató neve, címe, a betöltött munkakör és az adott munkakörben eltöltött időtartam),

g) a megbetegedéssel kapcsolatos jelenlegi munkakörben eltöltött expozíciós időt, a megbetegedéssel kapcsolatos munkakörben összesen eltöltött expozíciós időt, és

h) a bejelentést indokoló, csatolt orvosi dokumentumok számát.

(3) Az (1) bekezdés szerinti bejelentés megtörténtét és keltét – a kórisme feltüntetésével – a munkavállalóról vezetett egészségügyi nyilvántartásban rögzíteni kell. A munkavédelmi hatóság a bejelentést a 64/D. § szerint nyilvántartásba veszi és erről a bejelentőt három napon belül értesíti. Ha a bejelentés nem a foglalkozás-egészségügyi szolgálat orvosától érkezett, a munkavédelmi hatóság a bejelentőlap másolatát is megküldi az érintett foglalkozás-egészségügyi szolgálatnak.

64/D. § *  (1) A munkavédelmi hatóság a foglalkozási betegségek okainak feltárása, a hasonló esetek megelőzése, valamint a munkavállalók védelme érdekében a 64/C. § szerint bejelentett adatokból nyilvántartást vezet.

(2) A foglalkozási betegedések nyilvántartása tartalmazza

a) a munkáltató nevét, adószámát – ennek hiányában adóazonosító jelét, – székhelyét, a bejelentés helye szerinti telephely címét, a szakágazati kódot,

b) a megbetegedett munkavállaló nevét, nemét, TAJ számát, születési dátumát, születési helyét, anyja nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,

c) a bejelentő orvos nevét,

d) a diagnózist,

e) a foglalkozási megbetegedés jellegét,

f) a keresőképtelenséggel kapcsolatos megállapításokat, és

g) a kiváltó okot, munkakörülményt, rendelkezésre álló higiénés adatot.

(3) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat tíz évig megőrzi.

(4) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló jogszabály tartalmazza.

64/E. § *  (1) A munkavédelmi hatóság a fokozott expozíciós esetek okainak feltárása, a hasonló esetek megelőzése, valamint a munkavállalók védelme érdekében nyilvántartást vezet a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló jogszabály alapján, a fokozott expozíciós esetről felvett jegyzőkönyvben rögzített adatokról.

(2) A fokozott expozíciós esetek nyilvántartása tartalmazza

a) a munkáltató nevét, adószámát – ennek hiányában adóazonosító jelét, – székhelyét, a fokozott expozíció kialakulásának helyszíne szerinti telephely címét, a szakágazati kódot,

b) az exponált munkavállaló nevét, nemét, TAJ számát, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét,

c) a fokozott expozíciót kiváltó anyagokat, és

d) a kiváltó okot, munkakörülményt, rendelkezésre álló higiénés adatot.

(3) A munkavédelmi hatóság a bejelentett foglalkozási betegségekkel, fokozott expozíciós esetekkel kapcsolatos vizsgálati lapokat, jegyzőkönyveket munkáltatók szerint az alábbi csoportosításban tartja nyilván:

a) a bejelentés dátuma,

b) diagnózis,

c) halálos vagy tömeges foglalkozási betegség,

d) keresőképtelenséggel járó foglalkozási betegség,

e) keresőképtelenséggel nem járó foglalkozási betegség,

f) fokozott expozíció (anyagonként), valamint

g) kiváltó ok, munkakörülmény, rendelkezésre álló higiénés adat.

(4) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdés szerinti nyilvántartásban szereplő adatokat tíz évig megőrzi.

(5) Az e §-hoz kapcsolódó végrehajtási szabályokat a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló jogszabály tartalmazza.

65. § (1) *  A munkabaleset, a foglalkozási megbetegedés és a fokozott expozíció kivizsgálása során fel kell tárni a kiváltó és közreható tárgyi, szervezési és személyi okokat, és ennek alapján a munkáltatónak intézkedéseket kell tenni a munkabalesetek, a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciók megelőzésére.

(2) *  Munkabiztonsági szaktevékenységnek minősül a munkabaleset kivizsgálása.

(3) *  A súlyos munkabaleset és fokozott expozíciós eset kivizsgálása munkaegészségügyi és munkabiztonsági szaktevékenységnek minősül.

66. § (1) *  A sérült, illetőleg a balesetet észlelő személy köteles a balesetet a munkát közvetlenül irányító személynek haladéktalanul jelenteni. Ha a sérült neki felróható okból ezen kötelezettségének nem tesz eleget, a baleset munkáltatói kivizsgálása során a sérültet terheli annak bizonyítása, hogy a baleset a munkavégzés során vagy azzal összefüggésben történt.

(2) A munkáltatónak minden bejelentett, illetve tudomására jutott balesetről meg kell állapítania, hogy munkabalesetnek tekinti-e. Ha nem tekinti munkabalesetnek, akkor erről és a jogorvoslat lehetőségéről (68. §) a sérültet, halálos baleset esetén a hozzátartozót értesítenie kell.

(3) *  A munkáltatónak lehetővé kell tennie a munkavédelmi képviselő részvételét a munkabaleset, a foglalkozási megbetegedés, valamint a fokozott expozíciós eset körülményeinek kivizsgálásában.

67. § *  A munkabaleset bekövetkezésétől számított 3 év után a munkáltató a törvényben foglaltak alapján nem köteles a munkabalesetet bejelenteni, kivizsgálni és nyilvántartásba venni. Az elévülésre egyebekben a polgári jogi szabályokat kell alkalmazni.

68. § *  (1) *  Ha a sérült a munkáltatónak a munkabaleset bejelentésével, kivizsgálásával kapcsolatos intézkedését vagy mulasztását, továbbá ha az érintett munkavállaló a foglalkozási megbetegedés vagy a fokozott expozíciós eset kivizsgálásának elmulasztását sérelmezi, illetve ha a munkavállaló vitatja a sérülés súlyosságával kapcsolatos munkáltatói megállapítást, az 1. melléklet szerinti bejelentőlapon elektronikusan vagy egyéb úton a területileg illetékes munkavédelmi hatósághoz fordulhat. A munkavállaló bejelentése alapján a munkavédelmi hatóság az eljárást hivatalból folytatja le. A munkavédelmi hatóság a foglalkozási megbetegedés gyanúját panaszoló vagy annak kivizsgálása elmulasztását sérelmező személyt a bejelentésre jogosult orvoshoz vagy a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szervhez irányítja.

(2) *  Ha az érintett munkavállaló egészségi állapotának romlása a munkavégzéssel vagy a munkavégzés, munkafolyamat során előforduló kóroki tényezőkkel hozható összefüggésbe, és a foglalkozási megbetegedést a 64. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott szerv, illetve személy nem jelentette be, a munkavállaló a területileg illetékes munkavédelmi hatósághoz fordulhat. A munkavédelmi hatóság a foglalkozási megbetegedés gyanúját a foglalkozási betegségek és fokozott expozíciós esetek bejelentéséről és kivizsgálásáról szóló jogszabályban meghatározott szervhez előzetes vizsgálat és bejelentés céljából továbbítja.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott eljárásban a sérült, vagy ha a sérült meghalt, vagy egészségi állapota miatt jogainak érvényesítésére nem képes, a hozzátartozója ügyfélnek minősül. A kérelemben a hozzátartozói minőséget valószínűsíteni kell.

69. § *  Ha a magyarországi székhelyű munkáltató munkavállalóját külföldi kiküldetés (külszolgálat) során éri munkabaleset, a munkáltató köteles a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott rendben a bejelentési és nyilvántartási kötelezettséget teljesíteni.

VI. Fejezet

A MUNKAVÉDELMI ÉRDEKKÉPVISELET, ÉRDEKEGYEZTETÉS

A munkavállalókkal folytatott tanácskozás * 

70. § *  (1) A munkáltató az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében köteles a munkavállalókkal, illetve munkavédelmi képviselőikkel tanácskozni, valamint biztosítani részükre a lehetőséget, hogy részt vehessenek az egészségre és biztonságra vonatkozó munkáltatói intézkedés kellő időben történő előzetes megvitatásában.

(2) A munkavállalók közvetlenül vagy munkavédelmi képviselőik útján – az (1) bekezdésben meghatározottak mellett – különösen a következő munkáltatói kötelezettségek tekintetében jogosultak tanácskozást folytatni:

a) a munkavédelmi feladatok elvégzésében érintett személyek kijelölése, foglalkoztatása, tevékenysége (8. §, 54/A. §, 57–58. §-ok);

b) a munkavédelmi tartalmú információk biztosítása [különösen a 40. § (2) bekezdésében, a 42. § a) pontjában, a 45. § (2) bekezdésében, az 54. § (1) bekezdése i) pontjában, az 54. § (7) bekezdése a) pontjában, az 58. § (3) bekezdésében, az 59. § (2) bekezdésében, a 81. § (3) bekezdésében foglaltak alapján];

c) a munkavédelmi oktatás (55. §) megtervezése és megszervezése.

(3) A tanácskozás során biztosítani kell a kiegyensúlyozott részvételt, a munkavállalók, illetve munkavédelmi képviselőik javaslattételi jogát.

(4) A kiegyensúlyozott részvétel érdekében a munkáltató köteles a munkavédelmi kérdésben intézkedési jogkörrel bíró személlyel képviseltetni magát a tanácskozáson.

(5) *  A munkavédelmi érdekképviseletre, érdekegyeztetésre vonatkozó részletes előírásokat a 9. § (4) bekezdés hatálya alá tartozó honvédelmi szervezetek és a honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó, honvédségi szervezetnek nem minősülő szakképző intézmény esetében más jogszabályban foglalt – így különösen a honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet – előírásokkal összhangban kell meghatározni és alkalmazni.

A munkavédelmi képviselő, a munkahelyi munkavédelmi bizottság, a paritásos munkavédelmi testület * 

70/A. § *  (1) *  A munkavállalók az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel összefüggő jogaik és érdekeik képviseletére jogosultak maguk közül a következők szerint képviselőt vagy képviselőket (a továbbiakban: munkavédelmi képviselő) választani:

a) munkavédelmi képviselő választást kell tartani minden munkáltatónál, ahol a munkavállalók létszáma legalább húsz fő. A választás lebonyolítása és a feltételek biztosítása a munkáltató kötelezettsége;

b) amennyiben húsz főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató munkáltatónál a munkavédelmi képviselő választást a munkáltatónál működő szakszervezet, üzemi megbízott vagy ezek hiányában a munkavállalók többsége kezdeményezi, a választás megtartásával kapcsolatos, az a) pontban meghatározott kötelezettség a munkáltatót terheli;

c) a húsz főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató munkáltatónál – amennyiben nem kerül sor munkavédelmi képviselő választásra – a munkáltatónak a 70. §-ban meghatározottak szerint kell a munkavállalókkal tanácskoznia;

d) a munkáltató önálló telephelyén, részlegénél akkor lehet munkavédelmi képviselőt választani, ha az 54–56. §-okban meghatározott munkáltatói munkavédelmi jogosítványok az önálló telephely, részleg vezetőjét részben vagy egészben megilletik.

(1a) *  Ha a munkáltató munkavédelmi képviselő választásra kötelezett, a munkavédelmi képviselő választást a kötelezettség keletkezésének napjától számított hat hónapon belül meg kell tartani.

(1b) *  Azon munkáltatónál, ahol van választott munkavédelmi képviselő, a munkavédelmi képviselő mandátumának lejártát követően három hónapon belül a munkavédelmi képviselő választást meg kell tartani.

(2) *  A munkavédelmi képviselő választására az Mt. 238. §-át kell alkalmazni azzal, hogy az Mt. 238. § (2) bekezdésében foglaltakon túl nem választható munkavédelmi képviselővé az, aki a munkáltatónál munkaviszony keretében a munkáltató megbízásából munkavédelmi feladatokat lát el.

(3) *  A munkavédelmi képviselőt egyenlő, titkos és közvetlen szavazással öt évre választják. A megválasztott munkavédelmi képviselők személyéről a munkavállalókat tájékoztatni kell. A munkavédelmi képviselők megválasztásának, megbízatása megszűnésének, visszahívásának rendjére, működési területére az Mt.-nek az üzemi tanács tagjaira, illetve az üzemi megbízottra vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, ideértve a központi munkavédelmi bizottság megalakításának lehetőségét is.

(4) *  Amennyiben a munkavédelmi képviselők száma eléri a hármat, úgy munkahelyi munkavédelmi bizottságot (a továbbiakban: bizottság) hozhatnak létre. Bizottság létrehozása esetén a munkavédelmi képviselőt megillető jogokat – ha azok a munkavállalók összességét érintik – a bizottság gyakorolja. * 

(5) *  A bizottság tárgyalásán – a bizottság kezdeményezésére – a munkáltató vagy hatáskörrel rendelkező megbízottja köteles részt venni.

70/B. § *  (1) *  Annál a munkáltatónál, ahol a foglalkoztatottak száma legalább húsz fő, és munkavédelmi képviselők működnek, a munkáltató összmunkáltatói szinten paritásos munkavédelmi testületet (a továbbiakban: testület) hoz létre, amelyben egyenlő számban vesznek részt a munkavállalók és a munkáltató képviselői.

(2) A testületnek a munkavállalói és munkáltatói oldalán azonos számú rendes, valamint póttagjai vannak. A póttag meghatalmazás alapján helyettesíti a rendes tagot, illetve a rendes tag megbízatásának valamilyen ok miatti megszűnése esetén helyére lép.

(3) A testületbe a munkavállalók képviselőit (rendes és póttagot) a 70/A. § (1) bekezdése a) pontja szerint megválasztott munkavédelmi képviselők maguk közül titkos szavazás útján jelölik. A munkáltató kezdeményezi a testület létrehozását, biztosítja a szavazás lebonyolításának feltételeit.

(4) *  A munkáltató köteles a testületbe döntésre jogosult vezető állású munkavállalót (Mt. 208. §), továbbá munkáltatói munkavédelmi feladatokat részben vagy egészben ellátó személyt (intézkedésre jogosult munkairányítót, illetve a munkáltatóval szervezett munkavégzésre irányuló jogviszonyban lévő munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személyt) kijelölni. A munkáltató számára rendszeres munkavédelmi szolgáltatást nyújtó munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személyek meghívottként vesznek részt a testület munkájában.

(5) *  A testület rendes és póttagjainak megbízatása öt évre szól.

(6) A testület elnöki tisztét a munkavállalók, illetve a munkáltatók képviselői felváltva gyakorolják. A testület rendes és póttagjainak számában, a tagok megbízatásának megszűnése, valamint a visszahívás feltételeiben, elnöklési és működési rendjében, ügyrendjében, egyéb, a testület tevékenységével összefüggő eljárási kérdésekben a munkavállalók képviselői és a munkáltató állapodnak meg. A testület működésének feltételeit a munkáltató biztosítja.

(7) A testület az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó érdekegyeztető tevékenysége keretében:

a) rendszeresen, de évente legalább egy alkalommal értékeli a munkahelyi munkavédelmi helyzet és tevékenység alakulását, és az ezzel összefüggő lehetséges intézkedéseket;

b) megvitatja a munkahelyi munkavédelmi programot, figyelemmel kíséri annak megvalósítását;

c) állást foglal a munkavédelmet érintő belső szabályok tervezetéről.

(8) A testület működése nem érinti a munkavédelmi képviselő, a munkahelyi munkavédelmi bizottság jogállását, valamint a munkáltatónak a munkavédelmi követelmények megvalósításáért e törvényben meghatározott felelősségét.

71. § *  A munkavállalónak, a munkavédelmi képviselőnek (bizottságnak) és a munkáltatónak az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében együtt kell működniük, jogaikat és kötelezettségeiket rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolniuk, illetve teljesíteniük, így különösen a szükséges információt (tájékoztatást) még az intézkedés bevezetését érintő döntés előtt egymás részére megadniuk.

72. § (1) *  A munkavédelmi képviselő – a 70. §-ban leírtakat is figyelembe véve – jogosult meggyőződni a munkahelyeken az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek érvényesüléséről, így különösen

– a munkahelyek, a munkaeszközök és egyéni védőeszközök biztonságos állapotáról;

– az egészség megóvására, illetőleg a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések megelőzésére tett intézkedések végrehajtásáról;

– a munkavállalóknak az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre történő felkészítéséről és felkészültségéről.

(2) A munkavédelmi képviselő az (1) bekezdésben meghatározott jogának gyakorlása keretében

a) működési területén a munkahelyekre munkaidőben beléphet, tájékozódhat az ott dolgozó munkavállalóktól;

b) *  részt vehet a munkáltató azon döntései előkészítésében, amelyek hatással lehetnek a munkavállalók egészségére és biztonságára, ideértve a munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személyek előírt foglalkoztatására (8. §, 57–58. §-ok), a munkavédelmi oktatás (55. §) megtervezésére és megszervezésére, az új munkahelyek létesítésére vonatkozó döntéseket is;

c) tájékoztatást kérhet a munkáltatótól minden kérdésben, amely érinti az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést;

d) véleményt nyilváníthat, kezdeményezheti a munkáltatónál a szükséges intézkedés megtételét;

e) *  az adatvédelmi előírások betartásával részt vehet a munkabalesetek kivizsgálásában, közreműködhet a foglalkozási megbetegedés és a fokozott expozíciós eset körülményeinek feltárásában;

f) *  indokolt esetben a hatáskörrel rendelkező munkavédelmi hatósághoz fordulhat;

g) *  a hatósági ellenőrzés során az ellenőrzést végző személlyel közölheti észrevételeit.

(3) *  A munkavédelmi képviselő (bizottság) jogosult az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel összefüggő kérdésekben a munkáltatóval történő előzetes megállapodás alapján szakértőt igénybe venni, továbbá ilyen kérdésekben megbeszélést folytatni a munkavédelmi hatósággal.

(4) Amennyiben a munkáltató a 2. § (3) bekezdésében foglalt kötelezettsége keretében munkavédelmi szabályzatban határozza meg a követelmények megvalósításának módját, úgy e szabályzat kiadásához a munkavédelmi képviselő (bizottság) egyetértése szükséges. * 

73. § (1) *  A munkavédelmi képviselőnek (bizottságnak) a 72. § (2) bekezdés c)–e) pontjában meghatározott kezdeményezésére a munkáltatónak az intézkedésről, vagy az intézkedés elmaradásának okáról 8 napon belül tájékoztatnia kell a munkavédelmi képviselőt (bizottságot).

(2) Amennyiben a kezdeményezéssel a munkáltató nem ért egyet, álláspontjának indokait – kivéve az azonnali intézkedést követő esetben – írásban köteles közölni.

74. § *  A munkavédelmi képviselő (bizottság) munkahelyi munkavédelmi program elkészítésére tehet javaslatot a munkáltató részére. Amennyiben a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott munkáltató ezzel nem ért egyet, a munkavédelmi képviselő (bizottság) az Mt.-ben szabályozott kollektív munkaügyi vitát kezdeményezhet.

75. § *  (1) A munkáltató annak érdekében, hogy a munkavédelmi képviselő a jogait gyakorolhassa, biztosítja

a) a feladatai elvégzéséhez szükséges, távolléti díjjal fizetett munkaidő-kedvezményt, amely a munkavédelmi képviselő, a testület tagja esetében a havi munkaideje legalább tíz százaléka, és

b) a szükséges eszközöket, így különösen a működési, technikai, anyagi feltételeket, továbbá a vonatkozó szakmai előírásokat.

(2) Annak érdekében, hogy a munkavédelmi képviselő az érdekegyeztetéssel kapcsolatos tevékenységét elláthassa, megválasztását követő hat hónapon belül képzésen kell részt vennie, amely csak rendes munkaidőben történhet.

(3) Az (1)–(2) bekezdésben foglalt rendelkezések teljesítésével kapcsolatban felmerült költségek a munkáltatót terhelik.

(4) *  Az alapképzés és továbbképzés megszervezése a felnőttképzésről szóló 2013. évi LXXVII. törvény (a továbbiakban: Fktv.) szerint kontaktórás, távoktatás, illetve zárt rendszerű elektronikus távoktatás formájában valósulhat meg. Az alap- és továbbképzést szervező felnőttképző a képzésekről vezetett nyilvántartását az Fktv.-ben meghatározott ideig megőrzi. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a képzés idejét, jelenléti képzés esetén a képzés helyszínét, a képzés jellegére vonatkozó utalást, a résztvevők nevét, a képzés formáját és a képzés ismeretanyagának vázlatát.

(5) A munkavédelmi képviselőnek megválasztását követő hat hónapon belül el kell végeznie a legalább 16 óraszámú alapképzést.

(6) A munkavédelmi képviselőnek az alapképzést követően, valamint újraválasztása esetén évente legalább 8 órás továbbképzésben kell részt vennie.

(7) Az alapképzés és továbbképzés ismeretanyagának minimum követelményeit a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter honlapján közzéteszi.

(8) Az alapképzés és továbbképzés elvégzését az Fktv. 13/B. § (1) bekezdése szerinti tanúsítvánnyal kell igazolni.

(9) A képzések szakmai felügyeletét a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter látja el, amelynek részletes szabályait szabályzatban állapítja meg.

76. § (1) *  A munkavédelmi képviselő (bizottság) jogai gyakorlásában nem akadályozható és jogai gyakorlása miatt hátrány nem érheti.

(2) A munkavédelmi képviselő (bizottság) a működése során tudomására jutott adatok, tények nyilvánosságra hozatala tekintetében az üzemi tanács tagjára (üzemi megbízottra) megállapított munkajogi szabályoknak megfelelően köteles eljárni.

(3) *  Valamennyi munkavédelmi képviselő munkajogi védelmére az Mt. 273. § (1), (2) és (6) bekezdése szerinti szabályokat kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a közvetlen felsőbb szakszervezeti szerven a bizottságot, annak hiányában a munkavédelmi képviselő választás során létrejött választási bizottság tagjait kell érteni.

77. § *  E törvény 70–76. §-ainak alkalmazásában nem munkavállaló a büntetés-végrehajtási jogviszonyban munkát végző személy.

Országos Munkavédelmi Bizottság * 

78. § *  Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos országos érdekegyeztetést a munkavállalók, a munkáltatók érdek-képviseleti szervezetei és a Kormány képviselőiből (a továbbiakban: tárgyaló csoportok) álló, saját ügyrend szerint működő Országos Munkavédelmi Bizottság látja el.

79. § *  (1) *  Az Országos Munkavédelmi Bizottság az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó érdekegyeztető tevékenysége keretében * 

a) *  előzetesen véleményezi a 11. §-ban megjelölt jogszabály-koncepciók és egyéb előírások, intézkedések tervezeteit, a beszámolókat, jelentéseket és az időszakos programokat azzal, hogy egyhangú állásfoglalását vagy a tárgyaló csoportok eltérő véleményét az előterjesztéseken fel kell tüntetni;

b) *  részt vesz a munkavédelem nemzeti politikájának kialakításában és értékelésében;

c) *  tárgyal és állást foglal, illetve ajánlást vagy véleményt alakít ki a tárgyaló csoportok által előterjesztett munkavédelmi kérdésekről;

d) ajánlásokat alakít ki a munkavédelemre vonatkozó szabályokban rögzítetteket meghaladó munkavédelmi követelményekről;

e) munkájáról a közvéleményt tájékoztatja;

f) * 

g) *  véleményezi a nevelés és az oktatás területén a biztonságos életvitelre, a szakmai oktatás és a szakmai képzés területén az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzés szabályaira vonatkozó ismeretanyagot.

(2) *  Az Országos Munkavédelmi Bizottság működésével kapcsolatos titkársági, adminisztratív teendőket a munkavédelmi hatóság látja el.

80. § * 

VII. Fejezet

A MUNKAVÉDELEM HATÓSÁGI FELÜGYELETE

81. § *  (1) A munkavédelemre vonatkozó szabályok megtartásának elősegítését, valamint ellenőrzését a munkavédelmi hatóság látja el.

(2) * 

(3) A munkavédelmi hatóság tájékoztatással és tanácsadással segíti a munkáltatókat és munkavállalókat, a munkavédelmi képviselőket, továbbá az érdekképviseleteket, hogy azok a munkavédelemmel kapcsolatos jogaikat gyakorolhassák, és kötelezettségeiket teljesíthessék.

(4) A munkavédelmi hatóság ellenőrzése kiterjed

a) *  a munkáltatók és munkavállalók egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos feladatainak és kötelezettségeinek teljesítésére, ideértve a munkabiztonsági és munkaegészségügyi szaktevékenységek megvalósítását is;

b) a munkahelyek létesítésére, a munkaeszközök üzemeltetésére, az alkalmazott technológiákra és anyagokra, valamint az egyéni védőeszközökre vonatkozó követelmények érvényesítésére;

c) a munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek kivizsgálására, bejelentésére, nyilvántartására, valamint megelőzésére tett intézkedésekre.

(5) A munkavédelmi hatóság jogosult az ellenőrzése során feltárt hiányosságok megszüntetése érdekében e törvényben és külön jogszabályban meghatározott intézkedés és felelősségre vonás alkalmazására.

(6) *  Ha a kötelezett a munkavédelmi hatóság végleges döntésében foglalt kötelezésnek nem tett eleget, a meghatározott cselekmény végrehajtását a munkavédelmi hatóság foganatosítja.

(7) *  Ha a kötelezett a munkavédelmi hatóság végleges döntésében foglalt kötelezése ellenére a munkabaleseti jegyzőkönyvet nem tölti ki, a munkavédelmi hatóság jogosult a hatósági ellenőrzés során feltárt adatok alapján a munkabaleseti jegyzőkönyvet kitölteni és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletében meghatározott érintetteknek megküldeni.

81/A. § *  (1) *  A munkavédelmi hatóság az ellenőrzési tevékenységét a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által közzétett ellenőrzési irányelv alapján végzi. Az irányelvet a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter évenként az ellenőrzési időszakot megelőző 45. napig a hivatalos honlapján elektronikusan teszi közzé.

(2) Az ellenőrzési irányelv tartalmazza

a) az adott év kiemelt ellenőrzési, vizsgálati céljait,

b) az a) pontban foglaltakkal összhangban a kiemelten ellátandó feladatokat és azok teljesítménymutatóit,

c) az ellenőrizendő főbb tevékenységi köröket, szakmákat vagy ágazatokat.

82. § (1) *  A munkavédelmi hatóság munkavédelmi bírságot alkalmaz az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó követelmények teljesítését elmulasztó, és ezzel a munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyeztető munkáltatóval vagy a 40. § (2) bekezdésében meghatározott összehangolási kötelezettség megvalósításáért felelős személlyel vagy szervezettel szemben.

(2) *  A munkavállaló életét, testi épségét vagy egészségét súlyosan veszélyezteti különösen

a) a 21. §-ban meghatározott feltételek szerinti munkavédelmi üzembe helyezés elmulasztása;

b) a 23. § (1) bekezdésében meghatározott időszakos biztonsági felülvizsgálat elmulasztása;

c) a 23. § (2) bekezdésében meghatározott soron kívüli ellenőrzés elmulasztása;

d) *  az 54. § (2) bekezdésében meghatározott kockázatértékelés elmulasztása:

da) *  a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendelete szerinti I. veszélyességi osztályba tartozó munkáltató esetében, valamint

db) az egyes veszélyforrások hatásának kitett munkavállalók védelméről szóló külön jogszabályokban előírt esetekben, amely megvalósul különösen a kockázatértékelés keretében szükséges expozícióbecslés/-mérés hiányában;

e) *  a szükséges biztonsági berendezések, egyéni védőeszközök működésképtelensége, illetve hiánya;

f) *  a munkavégzés 40. § (2) bekezdése szerinti összehangolási kötelezettségének elmulasztása;

g) *  a veszélyes munkahelyen, veszélyes munkaeszközzel, vagy veszélyes technológiai folyamatban végzett munka esetére – ideértve a külön jogszabályban meghatározott veszélyforrásokkal járó munkaköröket, sérülékeny csoportot – előírt munkaköri alkalmassági vizsgálatok, biológiai monitorozás elmulasztása;

h) *  a külön jogszabályok szerint előírt foglalkoztatási tilalom megszegése;

i) *  a megengedett értéket meghaladó expozícióban történő foglalkoztatás a szükséges védelem hiányában; továbbá

j) *  a rákkeltő expozícióval járó tevékenység esetére a külön jogszabály által előírt mérések elmulasztása;

k) *  a veszélyes munkahelyen, veszélyes munkaeszközzel vagy veszélyes technológiai folyamatban végzett munka esetére a munkavédelemre vonatkozó szabályban előírtnál kevesebb munkavállalói létszám foglalkoztatása.

(3) * 

(4) *  A munkavédelmi hatóság a munkavédelmi bírságot telephelyenként szabja ki, amennyiben az azonos időben lefolytatott eljárás során megállapítást nyer, hogy az (1) bekezdésben leírt veszélyeztetést ugyanazon jogszabályi rendelkezést megsértve a munkáltató több telephelyén valósítja meg.

(5) *  A munkavédelmi bírságot a súlyos veszélyeztetést feltáró munkavédelmi hatóság szabja ki. A munkavédelmi hatóság a munkavédelmi bírság összegének megállapításánál a közigazgatási szabályszegések szankcióiról szóló törvényben meghatározott szempontok mellett mérlegeli

a) a megsértett jogszabályi előírások számát,

b) a veszélyeztetés várható következményeit,

c) a sérülés és az egészségkárosodás mértékét,

d) a munkáltató vagy a 40. § (2) bekezdésében meghatározott összehangolási kötelezettséget elmulasztó személy vagy szervezet által foglalkoztatott munkavállalók számát és éves nettó árbevételét vagy mérlegfőösszegét,

e) a határértékkel jellemzett kóroki tényezőkre megadott határérték túllépése mértékét, valamint

f) a bírság kiszabására okot adó veszélyeztetés kialakulásához vezető egyéb mulasztás személyi és tárgyi körülményeit.

(6) *  Az (1) bekezdés alapján kiszabott pénzbírságot a munkavédelmi hatóság kincstári előirányzat-felhasználási keretszámlájára kell befizetni.

82/A. § *  Az Mt. 295. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározottak betartása, továbbá a munkavédelemre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése céljából tartott vizsgálatok tapasztalatairól, valamint a munkabalesetek alakulásáról a munkavédelmi hatóság félévente beszámolót készít a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter számára. A beszámolót a miniszter a tárgyidőszakot követő 60 napon belül elektronikusan közzéteszi. A beszámolóban foglalt megállapításokra a 14. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott jelentésnek ki kell terjednie.

82/B. § * 

82/C. § *  (1) * 

(2) *  A munkáltató saját maga munkavédelmi hatósági ellenőrzés alá vonását nem kérelmezheti.

(3) * 

(4)–(5) * 

82/D. § *  (1) A munkavédelmi hatóság közigazgatási bírsággal sújtja azt a természetes személyt, aki a szervezett munkavégzés során:

a) a munka egészséges és biztonságos végzésére, illetve annak ellenőrzésére vonatkozó szabályokat megszegi vagy feladatkörében e szabályok végrehajtásának mellőzését eltűri,

b) *  a munkabalesettel, fokozott expozíciós esettel kapcsolatos nyilvántartási, kivizsgálási, jegyzőkönyvkészítési és bejelentési kötelezettségét jogszabályban meghatározott határidőben nem teljesíti vagy valótlan adatot közöl, valamint a baleset, fokozott expozíciós eset valódi okát eltitkolja vagy feltárását akadályozza,

c) *  a foglalkozási megbetegedéssel kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségét jogszabályban meghatározott határidőben nem teljesíti, valótlan adatot közöl, a foglalkozási megbetegedés valódi okát eltitkolja vagy kivizsgálását akadályozza, vagy

d) *  a munkáltató képviselőjeként a munkavédelmi képviselő választásra vonatkozó szabályokat megszegi, a munkavédelmi képviselőt a munkavédelemre vonatkozó szabályban biztosított jogainak gyakorlásában akadályozza, vagy a munkavédelmi képviselővel szemben jogainak gyakorlása miatt hátrányos intézkedést tesz.

(2) *  Az (1) bekezdés alapján kiszabott közigazgatási bírság összege ötszázezer forintig terjedhet. A közigazgatási bírság egy eljárásban, ugyanazon kötelezettség ismételt megszegése vagy más kötelezettségszegés esetén ismételten is kiszabható.

(3) *  A honvédelemért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó eljárások kivételével az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott jogszabálysértés esetén közigazgatási szankcióként figyelmeztetés nem alkalmazható.

(4) *  Az (1) bekezdésben meghatározott jogszabálysértés esetén a munkavédelmi hatóság a közigazgatási bírságot helyszíni bírságként is kiszabhatja.

83. § *  (1) *  Ha e törvény vagy a felhatalmazása alapján kiadott jogszabály meghatározott szakterületen munkabiztonsági szakértő igénybevételét írja elő, vagy szakértő igénybevételéhez jogkövetkezményt állapít meg, – az igazságügyi szakértőkről szóló törvény szerint igazságügyi szakértői tevékenység végzésére jogosult szakértő kivételével – szakértőként kizárólag a magyar építészetről szóló törvényben meghatározott területi mérnöki kamara (a továbbiakban: kamara) engedélyével rendelkező személy vehető igénybe, valamint a jogszabályban meghatározott jogkövetkezmények csak az ilyen személy igénybevételéhez fűződnek.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenység folytatását a kamara annak engedélyezi, aki büntetlen előéletű, nem áll a munkabiztonsági szakértői tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, valamint rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján a Kormány rendeletében meghatározott szakmai képesítéssel, és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(3) *  A kamara a szakértői tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező személyekről az (1) bekezdés szerinti szakértői tevékenység igénybevételének céljából nyilvántartást vezet.

(4) *  A (3) bekezdésben meghatározott nyilvántartás a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvényben meghatározott közhiteles adatkör tekintetében közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(5) *  A (3) bekezdésben meghatározott nyilvántartás tartalmazza:

a) a munkabiztonsági szakértő nevét,

b) a munkabiztonsági szakértő lakcímét, telefonszámát, e-mail-címét,

c) az engedélyezett szolgáltatási tevékenység megjelölését,

d) az engedély számát és a tevékenység megkezdésének vagy folytatásának az engedélyben foglalt területi és időbeli korlátait,

e) az engedély kiadásának napját,

f) a szakértői tevékenység szüneteltetésének tényét és időtartamát,

g) a kérelmező anyja nevét, születési helyét és idejét, végzettségre vonatkozó adatait.

(6) *  A nyilvántartás (5) bekezdés a), c)–f) pontja szerinti adatai közérdekből nyilvános adatok, amely adatokat a kamara a honlapján közzéteszi.

(7) *  A kérelmező kérelmében tett hozzájárulása esetén a kamara a nyilvántartás (5) bekezdés b) és g) pontja szerinti adatait is közzéteszi a honlapján.

(8) *  A kamara a munkabiztonsági szakértő adatait törli a honlapról

a) a szakértői tevékenység végzésére jogosító engedély visszavonását követő napon, vagy

b) a szakértő haláláról történő értesítést követő napon.

(9) *  Az (5) bekezdés b) és g) pontja szerinti adatokat a (7) bekezdés szerinti hozzájárulás visszavonása esetén a kamara haladéktalanul, de legkésőbb a hozzájárulás visszavonását követő munkanapon törli a honlapról és a nyilvántartásból.

(10) *  A kamara a nyilvántartásban szereplő adatokat az engedély visszavonását vagy a szakértő halálát követő öt év elteltével törli.

83/A. § *  (1) A munkavédelmi hatóság nyilvántartást vezet annak érdekében, hogy a kockázatok minimálisra csökkentésével elősegítse a munkavállalók védelmét a rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok okozta foglalkozási eredetű egészségkárosodásokkal, illetve daganatos megbetegedésekkel szemben.

(2) A nyilvántartás azoknak a munkáltatóknak és munkavállalóknak az adatait tartalmazza, amely munkáltatóknál szervezett munkavégzés során a munkavállaló rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyag hatásának van kitéve. A nyilvántartás tartalmazza

a) a munkáltató nevét, telephelyét, ágazati, szakágazati besorolását, és

b) a munkavállaló születési évét, TAJ számát, foglalkozását, az adott foglalkozással járó expozícióban eltöltött munkaéveinek számát.

(3) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatokat kezeli, illetve a munkáltatókat adatközlésre hívhatja fel.

(4) A munkavédelmi hatóság a (2) bekezdésben meghatározott adatokat a foglalkozási eredetű rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzésének céljából továbbítja a munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szerv részére, amely szerv a rákkeltő vagy mutagén anyagokkal végzett tevékenységre vonatkozó adatokat a továbbítástól számított ötven év elteltével, ha a munkavállaló munkahelyén reprodukciót károsító hatású anyagoknak van kitéve, öt év elteltével törli.

(5) A munkavédelmi hatóság a nyilvántartásban szereplő rákkeltő vagy mutagén anyagokkal végzett tevékenységre vonatkozó adatokat a munkáltató bejelentésétől számított ötven év elteltével, ha a munkavállaló munkahelyén reprodukciót károsító hatású anyagoknak van kitéve, öt év elteltével törli.

83/B. § *  (1) *  A munkavédelmi hatóság a munkavédelmi szabályok munkáltatók általi megtartásának más szerv előtti, külön jogszabály szerinti eljárásban történő igazolása céljából hatósági nyilvántartást vezet. A hatósági nyilvántartás azoknak a munkáltatóknak az adatait tartalmazza, amelyekre vonatkozóan a munkavédelmi ellenőrzés során az eljáró hatóság végleges határozata, közigazgatási per esetén jogerős bírósági határozattal elbírált hatósági határozat jogsértést állapított meg és munkavédelmi bírságot szabott ki.

(2) *  A nyilvántartás tartalmazza

a) a munkáltató nevét, székhelyét, adószámát, adószámmal nem rendelkező természetes személy munkáltató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét;

b) *  a jogsértést megállapító határozat

ba) keltét,

bb) számát, valamint

bc) véglegessé válásának és végrehajthatóvá válásának időpontját;

c) a jogsértés megjelölését;

d) a munkavédelmi bírság tényét és mértékét;

e) közigazgatási per esetén a jogerős bírósági határozat keltét és számát, jogerőre emelkedésének napját, valamint azt, hogy a bíróság milyen döntést hozott.

(2a) *  Az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartás – a (2) bekezdés a) pontjában, és b) pont bb) alpontjában foglalt adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

(3) *  A hatósági nyilvántartás adatait a munkavédelmi hatóság informatikai rendszerében kezeli. A (2) bekezdésben meghatározott adatoknak az informatikai adatbázisban történő rögzítése a munkavédelmi hatóság által történik a jogsértést megállapító határozat véglegessé válásának napján, a határozat közigazgatási perben való megtámadása esetén a bíróság határozatának jogerőre emelkedésének napján.

(4) *  A munkavédelmi hatóság a nyilvántartásban szereplő, illetve a nyilvántartásból a honlapon nyilvánosságra hozott adatokat a bejegyzés alapjául szolgáló véglegessé vált határozat végrehajthatóvá válásának napjától, közigazgatási per esetén a bíróság ítéletének jogerőre emelkedésétől számított két év elteltével törli.

(5) *  A munkavédelmi hatóság az általa vezetett nyilvántartás adatai alapján a munkavédelmi bírsággal sújtott jogsértést elkövető munkáltatók nevét, székhelyét, adószámát, adószámmal nem rendelkező természetes személy munkáltató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, a munkavédelmi bírsággal sújtott jogsértés megjelölését és a bírság mértékét, a jogsértést megállapító határozat keltét és számát, valamint a jogsértést megállapító határozat véglegessé válásának és végrehajthatóvá válásának napját a honlapján történő közzététel útján nyilvánosságra hozza. Közigazgatási per esetén a (2) bekezdés e) pontjában foglalt adatokat abban az esetben, ha a bíróság a keresetet elutasító vagy a közigazgatási határozatot megváltoztató döntést hozott, a honlapján történő közzététel útján szintén nyilvánosságra hozza.

(6) *  A munkavédelmi hatóság (2) bekezdésben foglalt nyilvántartásba vételi kötelezettségét és (5) bekezdésben foglalt közzétételi kötelezettségét nem érinti, ha a munkáltató a végleges határozatban vagy jogerős bírósági határozattal elbírált közigazgatási határozatban foglalt kötelezettségét az előírt határidőben vagy határnapon teljesíti.

(7) *  A munkavédelmi hatóság a határozat közigazgatási perben való megtámadása esetén, * 

a) a (2) bekezdésben foglalt adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában foglalt döntésre figyelemmel teszi közzé,

b) – ha az (5) bekezdés szerinti adatok nyilvánosságra hozatalára már sor került – intézkedik a honlapon nyilvánosságra hozott adatok törléséről.

(8) *  A hatósági nyilvántartásban kezelt adatok a Központi Statisztikai Hivatal részére statisztikai célra egyedi azonosításra alkalmas módon, továbbá a közfoglalkoztatásért felelős miniszter részére kutatási célra egyedi azonosításra alkalmatlan módon térítésmentesen átadhatók és felhasználhatók.

83/C. § *  (1) *  A munkavédelmi hatóság a hatósági eljárás lefolytatásához, továbbá a szakmai irányításért felelős szerv a feladatai ellátásához – különösen a munkabalesetek, a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek kivizsgálásához, nyilvántartásához – szükséges okból és mértékben megismerheti és kezelheti az érintett munkavállalók – az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló törvényben meghatározott – személyazonosító és egészségügyi adatait, betekinthet a munkavállaló hatósági eljárás lefolytatásával kapcsolatos irataiba, kérheti azok bemutatását, azokról másolatot készíthet, továbbá a munkáltatót, illetve a munkavállalót adatközlésre hívhatja fel.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti adatokat a munkavédelmi hatóság informatikai rendszerében kezeli, az adatokat a hatósági eljárást befejező döntés véglegessé válásától számított két év elteltével törli.

83/D. § *  (1) A munkavédelmi hatósági ellenőrzés határideje negyvenöt nap

a) a munkabalesetekkel, foglalkozási megbetegedésekkel és fokozott expozíciós esetekkel,

b) a baleset munkabalesetnek minősítésével,

c) a munkáltató és a munkahelyen munkát végző személy közötti munkavégzésre irányuló jogviszony szervezett munkavégzésnek történő minősítésével

kapcsolatban.

(2) A munkavédelmi hatósági ellenőrzés határideje az (1) bekezdés által nem érintett esetekben 30 nap.

(3) A munkavédelmi hatóság hivatalbóli eljárásának ügyintézési határideje 60 nap.

83/E. § *  A munkavédelmi ellenőrzési feladatokat ellátó hatóságok tekintetében felügyeleti szervként a munkavédelmi ágazati feladatkörében érintett miniszter jár el.

83/F. § *  A területileg illetékes munkavédelmi hatósághoz érkező munkavédelmi tárgyú bejelentések és a területileg illetékes munkavédelmi hatóság által vezetett nyilvántartások adatait a felügyeleti szerv a felügyeleti tevékenység ellátása érdekében, valamint statisztikai célú összesítés céljából megismerheti.

84. § (1) *  A munkavédelmi hatóság jogosult

a) * 

b) *  valamennyi munkahelyen – külön engedély nélkül – ellenőrzést tartani;

c) a munkabaleseteket – kivéve a közúti közlekedéssel kapcsolatosakat – és a fokozott expozíciós eseteket – a munkáltató ez irányú felelősségét nem érintve – kivizsgálni;

d) a munkáltatót felhívni az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítésére;

e) a munkáltatót a feltárt hiányosságok meghatározott határidőn belül történő megszüntetésére kötelezni;

f) az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre vonatkozó előírások súlyos megszegésével foglalkoztatott munkavállalót a kifogásolt munkavégzéstől eltiltani;

g) *  a munkavállaló egészségét, testi épségét fenyegető veszély esetén, határértéket meghaladó expozícióban, rákkeltő, mutagén, teratogén hatású veszély előfordulásakor – annak elhárításáig –, vagy nem megfelelő védelmet nyújtó védőeszköz használatakor a veszélyes tevékenység, illetve üzem, üzemrész működésének, munkaeszköz, egyéni védőeszköz, veszélyes anyag vagy keverék használatának felfüggesztését elrendelni;

h) elrendelni a 23. § (2) bekezdése szerinti ellenőrzést;

i) a balesetet munkabalesetnek minősíteni, továbbá a munkabaleset bejelentését vagy kivizsgálását elrendelni, ha a bejelentést vagy a kivizsgálást elmulasztották, nem a jogszabályban foglaltaknak megfelelően végezték, vagy ha a munkáltató a balesetet jogszabályba ütköző módon nem tekinti munkabalesetnek;

j) a munkaeszköz és egyéni védőeszköz működését, használatát felfüggeszteni, ha az nem rendelkezik a 18. § (3)–(4) bekezdésében meghatározott okirattal;

k) a munkáltatót arra kötelezni, hogy az éjszakai munkavégzés keretében foglalkoztatott munkavállalói átlagos statisztikai létszámát, munkarendjét, az éjszakai munkavégzés körülményeire vonatkozó – a határozatban megjelölt egyéb – információkat, valamint a közölt adatokban, tényekben bekövetkező változást időszakonként bejelentse;

l) a munkahelyen tartózkodó személytől az ellenőrzéshez szükséges felvilágosítást kérni, valamint az ilyen személyt személyi azonossága igazolására felhívni;

m) az ellenőrzés lefolytatásának akadályozása esetén a rendőrség igénybevételére;

n) munkahigiénés vizsgálatok elvégeztetését elrendelni;

o) *  az ellenőrzés helyszínén található biztonsági berendezések által rögzített felvételek és a munkavégzés területére való be- és kilépést rögzítő berendezések adatainak megtekintésére, valamint azokról másolat készítésére.

(2) *  A munkavédelmi hatóság – a közúti közlekedéssel kapcsolatos munkabalesetet kivéve – köteles a tudomására jutott súlyos munkabalesetet, valamint a foglalkozási megbetegedést – a munkáltató ez irányú felelősségét nem érintve – kivizsgálni.

(3) *  A munkavédelmi hatóság – a munkavállaló egészségének és testi épségének megóvása, továbbá munkabaleset megelőzése céljából – az (1) bekezdés f), g) és j) pontjaiban foglalt döntésének azonnali végrehajtását rendelheti el.

(4) *  A munkavédelmi hatóság a tényállás alapján jogosult a munkáltató és a munkahelyen munkát végző személy közötti munkavégzésre irányuló – az ellenőrzés megkezdésekor, illetőleg baleset bekövetkezése esetén a baleset időpontjában fennálló – jogviszonyt szervezett munkavégzésnek minősíteni. A minősítéshez a munkáltatóként eljárás alá vontnak rendelkezésre kell bocsátania mindazokat a bizonyítékokat, amelyek alapján megállapítható, hogy a részére végzett munka nem tartozik a szervezett munkavégzés (87. § 9. pont) körébe.

(5) *  Olyan munkahelyen, ahol különböző munkáltatók munkavállalókat egyidejűleg foglalkoztatnak, és a munkavédelmi ellenőrzés eredményeként valamely munkáltató nem azonosítható, a (4) bekezdés vonatkozásában az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy az érintett munkavállalók munkáltatója az, aki a tevékenységet a munkahelyen ténylegesen irányítja, ennek hiányában, aki a munkahelyért a fő felelősséget viseli, ha ilyen nincs, akkor az, akinek a területén a munkavégzés folyik.

(6) *  A munkavédelmi hatóság a helyszíni ellenőrzés során készített jegyzőkönyv egy példányát a munkáltatónak, távollétében a munkavédelmi hatóság által készített feljegyzést a munkáltató részéről jelen lévő személynek átadja.

(7) *  A munkavédelmi hatóság által a helyszíni ellenőrzésen közölt adatszolgáltatásra való felhívást a jegyzőkönyvben rögzíteni kell.

(8) *  Az adatszolgáltatási kötelezettség körébe tartozó iratok másolatban nem nyújthatók be.

(9) *  Ha a munkáltató adatszolgáltatási kötelezettsége körében nem a felhívásnak megfelelően szolgáltat adatot, a munkavédelmi hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.

(10) *  A munkavédelmi hatósági eljárásban a kapcsolattartás formáját a hatóság választja meg.

(11) *  Ha az eljárás érdemi lezárása más szerv előzetes elbírálásától függ, a munkavédelmi hatóság az elbírálásig az eljárást felfüggeszti.

85. § * 

86. § *  (1) A munkavédelmi hatóság hatósági jogköre nem terjed ki

a) *  a külön jogszabályban meghatározott sugáregészségügyi, az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos sugárvédelmi feladatok, az ionizáló és nem ionizáló sugárzással, valamint az elektromos és mágneses erőterekkel kapcsolatos előírások ellenőrzésére,

b) *  a kémiai biztonsággal összefüggő feladatok végrehajtására, kivéve a munkájuk során veszélyes anyagokkal és veszélyes keverékekkel kapcsolatos expozícióban foglalkoztatott munkavállalók egészsége és biztonsága védelmét biztosító feladatokra, előírások ellenőrzésére,

c) a nemdohányzók védelmére vonatkozó előírások ellenőrzésére,

d) a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügyekre, kivéve a munkaegészségügyi feladatokat, továbbá

e) *  a honvédelmi szervezetre, honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó, honvédségi szervezetnek nem minősülő szakképző intézményre, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében vagy más jogviszony alapján a honvédelmi szervezet használatában lévő ingatlanon honvédelmi érdeket szolgáló, szervezett munkavégzést folytató szervezetre, a honvédelemért felelős miniszter hatósági jogkörébe tartozó, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény alapján miniszteri rendeletben kijelölt gazdasági társaságra, továbbá a rendvédelmi szervekre, az Országgyűlési Őrségre és az önkormányzati tűzoltóságra.

(2) *  Az (1) bekezdés e) pontjában említett szervek tekintetében jogszabály rendelkezik a munkavédelmi hatósági tevékenység ellátásáról. Az eljáró hatóság e törvény szerinti eljárásaiban amennyiben az érdemi eljárás lezárása más szerv előzetes elbírálásától függ, az eljáró hatóság az elbírálásig az eljárást felfüggeszti.

(3) *  A rendvédelmi szervek, az Országgyűlési Őrség, valamint az önkormányzati tűzoltóság tekintetében a munkavédelmi hatósági feladatok ellátására kormányrendeletben kijelölt szerv e törvény szerinti eljárásaiban

a) a kérelem kormányablaknál nem terjeszthető elő,

b) az ügyfél nyilatkozatával a hiányzó bizonyíték nem pótolható.

VII/A. Fejezet * 

A TÁVMUNKAVÉGZÉS ELTÉRŐ MUNKAVÉDELMI SZABÁLYAI * 

86/A. § *  (1) A távmunkavégzésre e törvény szabályait a jelen fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. * 

(2) A távmunkavégzés – a munkáltatóval kötött megállapodás alapján – a munkavállaló által biztosított munkaeszközzel is történhet. Az ilyen munkaeszköz esetén a munkáltató a kockázatértékelés elvégzése során győződik meg a munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotáról. A munkaeszköz egészséget nem veszélyeztető és biztonságos állapotának fenntartásáról ebben az esetben a munkavállaló gondoskodik.

(3) A munkáltató a munkavállalót tájékoztatja a VI. Fejezetben meghatározott munkahelyi munkavédelmi tanácskozási és érdekképviseleti lehetőségekről és gyakorlatról, továbbá az ezzel összefüggő feladatot ellátó felelős személyekről, elérhetőségük adatairól.

86/B. § *  Az információtechnológiai vagy számítástechnikai eszközzel, rendszerrel (a továbbiakban együtt: számítástechnikai eszköz) végzett távmunka esetén * 

a) a munkáltató írásban tájékoztatja a munkavállalót a munkavégzéshez szükséges, egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkakörülmények szabályairól,

b) a munkavállaló a munkavégzés helyét az a) pont szerinti munkakörülmények teljesülésére figyelemmel választja meg,

c) a munkáltató a munkavédelmi szabályok megtartását – eltérő megállapodás hiányában – számítástechnikai eszköz alkalmazásával távolról ellenőrizheti.

86/C. § *  (1) A nem számítástechnikai eszközzel végzett távmunka esetén a felek írásban megállapodnak a munkavégzés helyéről (a továbbiakban: távmunkavégzési hely). * 

(2) Az (1) bekezdés szerinti távmunkavégzés csak a munkáltató által munkavédelmi szempontból előzetesen megfelelőnek minősített távmunkavégzési helyen folytatható.

(3) A távmunkavégzési helyen a munkavállaló a munkáltató hozzájárulása nélkül nem változtathatja meg a munkakörülményeket.

(4) A munkáltató vagy megbízottja rendszeresen köteles meggyőződni arról, hogy a távmunkavégzési helyen a munkakörülmények megfelelnek-e a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják-e a rájuk vonatkozó rendelkezéseket.

(5) A (4) bekezdésben meghatározott ellenőrzésen túl a munkáltató vagy megbízottja – így különösen a 8. §-ban, valamint az 57. és 58. §-ban megjelölt személy – a kockázatértékelés elvégzése, balesetvizsgálat lefolytatása, valamint a munkakörülmények ellenőrzése céljából léphet be és tartózkodhat a távmunkavégzési helyként szolgáló ingatlan területén.

(6) A távmunkavégzési helyként szolgáló ingatlan területére a munkavédelmi képviselő a munkavállaló beleegyezésével léphet be és tartózkodhat.

(7) A 81. § (4) bekezdésében meghatározott hatósági ellenőrzés a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlant használó más személy számára aránytalan terhet nem jelenthet. A munkavédelmi hatóság a munkáltatót és a munkavállalót az ellenőrzés megkezdése előtt legalább 3 munkanappal tájékoztatja. A munkáltató az ilyen céllal a távmunkavégzés helyeként szolgáló ingatlan területére történő belépéshez szükséges hozzájárulást a munkavállalótól legkésőbb az ellenőrzés megkezdéséig beszerzi.

VIII. Fejezet

ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

87. § E törvény alkalmazásában:

1. *  Áttelepítés: munkavédelmi szempontból korábban üzembe helyezésre kötelezett munkaeszköz olyan áthelyezése, amely üzembe helyezési, üzemeltetési körülményei tekintetében lényeges változást okoz.

1/A. *  Baleset: az emberi szervezetet ért olyan egyszeri külső hatás, amely a sérült akaratától függetlenül, hirtelen vagy aránylag rövid idő alatt következik be és sérülést, mérgezést vagy más (testi, lelki) egészségkárosodást, illetőleg halált okoz.

1/B–1/C. * 

1/D. *  Foglalkozási megbetegedés: a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben bekövetkezett olyan heveny és idült, valamint a foglalkozás gyakorlását követően megjelenő vagy kialakuló idült egészségkárosodás, amely

a) a munkavégzéssel, a foglalkozással kapcsolatos, a munkavégzés, a munkafolyamat során előforduló fizikai, kémiai, biológiai, pszichoszociális és ergonómiai kóroki tényezőkre vezethető vissza, illetve

b) a munkavállalónak az optimálisnál nagyobb vagy kisebb igénybevételének a következménye.

1/E. *  Fokozott expozíció: a munkavállaló szervezetében a munkavégzés során, a foglalkozás gyakorlása közben vagy azzal összefüggésben a kémiai kóroki tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló miniszteri rendeletben meghatározott foglalkozási vegyi expozíció esetén vizsgálandó biológiai expozíciós (hatás) mutatók biológiai határértékeket meghaladó koncentrációja vagy mértéke, illetve zaj esetében 4000 Hz-en a 30 dB halláscsökkenés bármely fülön.

1/F. *  Kockázat: a veszélyhelyzetben a sérülés vagy az egészségkárosodás valószínűségének és súlyosságának együttes hatása.

1/G. *  Közúti közlekedés: a vízi, a légi útvonalon, a vasúti vonalon, a közúton, valamint bármely föld alatti vagy föld feletti útvonalon járművel történő helyváltoztatás.

1/H. *  Pszichoszociális kockázat: a munkavállalót a munkahelyén érő azon hatások (konfliktusok, munkaszervezés, munkarend, foglalkoztatási jogviszony bizonytalansága stb.) összessége, amelyek befolyásolják az e hatásokra adott válaszreakcióit, illetőleg ezzel összefüggésben stressz, munkabaleset, lelki eredetű szervi (pszichoszomatikus) megbetegedés következhet be.

1/I. *  egyéni védőeszköz EU-megfelelőségi nyilatkozat: a gyártó írásbeli nyilatkozata, hogy az egyéni védőeszköz a mintának, illetve az egyéni védőeszközökről és a 89/686/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i 2016/425 európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásainak megfelel.

1/J. *  egyéni védőeszköz EU-típusvizsgálati tanúsítvány: a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló törvényben meghatározott bejelentett szervezet által kiadott dokumentum annak igazolására, hogy a védőeszköz a mintán elvégzett EU-típusvizsgálat alapján megfelel az (EU) 2016/425 európai parlamenti és tanácsi rendelet előírásainak.

2. Létesítés: az a folyamat, melynek eredményeként új üzem, munkahely jön létre, vagy meglévő felújítása, bővítése, átalakítása, illetve gép telepítése történik, függetlenül attól, hogy létrejötte után termelő vagy nem termelő célra használják.

2/A. *  Megelőzés: a munkáltató által megtett vagy tervezett intézkedések a munkáltatói tevékenység bármely fázisában, amelyeknek célja a munkával összefüggő kockázatok megelőzése vagy csökkentése.

3. *  Munkabaleset: az a baleset, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől és időpontjától és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől függetlenül.

A munkavégzéssel összefüggésben következik be a baleset, ha a munkavállalót a foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés, anyagvételezés, anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés, foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás és a munkáltató által nyújtott egyéb szolgáltatás stb. igénybevétele során éri.

Nem tekinthető munkavégzéssel összefüggésben bekövetkező balesetnek (munkabalesetnek) az a baleset, amely a sérültet a lakásáról (szállásáról) a munkahelyére, illetve a munkahelyéről a lakására (szállására) menet közben éri, kivéve, ha a baleset a munkáltató saját tulajdonában álló, bérleti vagy más szerződés alapján, továbbá egyéb megállapodás alapján biztosított járművel történt.

Bányászati munkabaleset: az a munkabaleset, amely a bányafelügyelet hatósági felügyelete alá tartozó tevékenységek végzése során bármely munkáltatónál következett be.

Súlyos az a munkabaleset (bányászati munkabaleset), amely

a) *  a sérült halálát (halálos munkabaleset az a baleset is, amelynek bekövetkezésétől számított egy éven belül a sérült orvosi szakvélemény szerint a balesettel összefüggésben életét vesztette), magzata vagy újszülöttje halálát, önálló életvezetését gátló maradandó károsodását;

b) *  valamely érzékszerv, érzékelőképesség, illetve a reprodukciós képesség elvesztését vagy jelentős mértékű károsodását okozta;

c) orvosi vélemény szerint életveszélyes sérülést, egészségkárosodást;

d) *  hüvelykujj vagy kéz, láb két vagy több ujja nagyobb részének elvesztését, továbbá ennél súlyosabb csonkulást okozott, illetve;

e) beszélőképesség elvesztését vagy feltűnő eltorzulást, bénulást, illetőleg elmezavart okozott.

4. *  Munkaeszköz: minden gép, készülék, szerszám, berendezés vagy eszköz, amelyet a munkavégzés során alkalmaznak vagy azzal összefüggésben használnak (kivéve: az egyéni védőeszköz).

5. *  Munkahely: minden olyan szabad vagy zárt tér (ideértve a föld alatti létesítményt, a járművet is), ahol munkavégzés céljából vagy azzal összefüggésben munkavállalók tartózkodnak. Munkahelynek kell tekinteni a mást nem foglalkoztató, a munkáját kizárólag személyesen végző egyéni vállalkozó (akkor is, ha egyéni céget alapított) munkavégzési helyét e törvénynek a 9. § (2) bekezdésében meghatározott rendelkezései tekintetében. * 

5/A. *  Munkahigiénés vizsgálatok: a munkakörnyezetben lévő kóroki (fizikai, kémiai, biológiai, ergonómiai, pszichoszociális) tényezők feltárására, szintjének, továbbá a végzett munkából és a munkakörnyezet hatásaiból adódó megterhelés mennyiségi meghatározására alkalmas eljárások, valamint olyan vizsgálatok, amelyek eredményeként javaslat tehető a munkából és a munkakörnyezetből származó egészségkárosító kockázatok kezelésére (csökkentésére).

5/B. *  Munkaképtelen: az a munkavállaló, aki a balesettel vagy egészségkárosodással összefüggő és gyógykezelést igénylő állapota miatt munkát nem tud végezni, függetlenül attól, hogy erre az időtartamra táppénzben részesül vagy sem.

6. Munkavállaló: a szervezett munkavégzés keretében munkát végző személy.

6/A. *  Munkavédelmi képviselő: olyan, a munkavállalók által választott személy, aki a munkáltatóval való együttműködés során képviseli az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel összefüggő munkavállalói jogokat és érdekeket.

7. Munkavédelmi üzembe helyezés: az a munkavédelmi eljárás, amelynek során az üzemeltető meggyőződik arról, hogy az adott létesítmény, munkahely, technológia, munkaeszköz a munkavédelmi követelményeket kielégíti, és üzemeltetését elrendeli.

8. *  Munkáltató: a munkavállalót szervezett munkavégzés keretében foglalkoztató. Munkáltatónak kell tekinteni a munkaerő-kölcsönzés keretében átengedett munkavállalót kölcsönvevőként foglalkoztatót, a kirendelt munkavállalót foglalkoztatót, a szakképzés keretében gyakorlati oktatást folytatót, valamint a mást nem foglalkoztató, a munkáját kizárólag személyesen végző egyéni vállalkozót (akkor is, ha egyéni céget alapított) a munkavégzés hatókörében tartózkodók védelmére vonatkozó rendelkezések [9. § (2) bekezdés] tekintetében. A társadalmi munka esetén munkáltató a társadalmi munka szervezője. Magyar adószámmal nem rendelkező külföldi munkáltató esetén munkáltató az a személy vagy szervezet, aki, illetve amely a tényleges irányítást gyakorolja, vagy a munkahelyért a fő felelősséget viseli, ennek hiányában az, akinek a területén a munkavégzés folyik.

8/A. *  Sérülékeny csoport: az a munkavállalói kategória, amelybe tartozó munkavállalókat testi, lelki adottságaik, állapotuk következtében a munkavégzéssel összefüggő kockázatok fokozottan fenyegetnek, illetve akik maguk is fokozott kockázatot jelenthetnek munkavégzésük során (pl. fiatalkorúak, terhes, nemrégen szült, anyatejet adó nők és szoptató anyák, idősödők, megváltozott munkaképességűek).

9. *  Szervezett munkavégzés: a munkaviszonyban – ide nem értve a természetes személy munkáltató háztartásában történő munkavégzést –, a közfoglalkoztatási, a kormányzati szolgálati, a politikai szolgálati, a biztosi, a közszolgálati, a közalkalmazotti, a köznevelési foglalkoztatotti, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban, az adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban, hivatásos és szerződéses szolgálati viszonyban, a honvédelmi alkalmazotti jogviszonyban, rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonyban, a bíró szolgálati viszonyában, az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyában, az ügyészségi szolgálati viszonyban, szövetkezeti tagság esetén a munkaviszony jellegű jogviszonyban, szociális szövetkezetben tagsági jogviszonyon alapuló közvetlen közreműködés keretében, iskolaszövetkezetben, kisgyermekkel otthon lévők szövetkezetében és közérdekű nyugdíjas szövetkezetben külső szolgáltatásra vonatkozó tagsági megállapodás alapján történő személyes közreműködés keretében, a szakirányú oktatás keretében a szakképző intézményben, illetve a duális képzőhelyen, a hallgatói jogviszonyban a gyakorlati képzés során, az elítéltként vagy egyéb jogcímen fogvatartottként végzett munka, a szabálysértési eljárás során alkalmazott közérdekű munka, valamint a büntetőügyben kiszabott közérdekű munka, a rendvédelmi szerveknél, az Országgyűlési Őrségnél, az önkormányzati tűzoltóságoknál szolgálati jogviszonyban végzett munka, valamint a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény szerinti közérdekű önkéntes tevékenység és a munkáltató által szervezett (kezdeményezett, irányított vagy jóváhagyott) társadalmi munka. * 

9/A. *  Telephely: a tevékenység (munkavégzés) gyakorlásának – a munkáltató székhelyétől különböző – helye, ideértve a munkáltató fióktelepét is.

9/B. *  Természetes személy munkáltató háztartásában történő munkavégzés: kizárólag a maga és háztartásában vele együtt élő személyek, továbbá közeli hozzátartozói mindennapi életéhez szükséges feltételek biztosítására irányuló munkaviszony.

10. Újraindítás: az olyan – munkavédelmi szempontból korábban üzembe helyezett – munkaeszköz, technológia újbóli üzembe helyezése, amelyet műszaki okból egybefüggően 30 napot meghaladóan nem használtak, vagy amelyen teljes szétszereléssel együttjáró javítási munkafolyamatot végeztek.

11. *  Veszélyes: az a létesítmény, munkaeszköz, anyag/keverék, munkafolyamat, technológia (beleértve a fizikai, biológiai, kémiai kóroki tényezők expozíciójával járó tevékenységeket is), amelynél a munkavállalók egészsége, testi épsége, biztonsága megfelelő védelem hiányában károsító hatásnak lehet kitéve.

12. *  Veszélyes anyag:

a) az 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján fizikai, egészségi veszélyek vagy mindkettő tulajdonság alapján veszélyesként osztályozott anyag, vagy

b) az a vegyi anyag, amely bár nem felel meg az a) pontban meghatározott osztályozás feltételeinek, mégis kockázatot jelent a munkavállalók biztonságára vagy egészségére fiziko-kémiai, kémiai vagy toxikológiai tulajdonságai és felhasználási módja vagy munkahelyen való jelenlét miatt, ideértve minden olyan vegyi anyagot, amelyre a kémiai kóroki tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló rendelet határértéket határoz meg.

12/A. *  Veszélyes keverék: egy vagy több veszélyes anyagot tartalmazó keverék vagy oldat, amely az osztályozás során a fizikai, egészségi veszélyek vagy mindkét tulajdonság tekintetében veszélyes besorolást kap.

13. Veszélyforrás: a munkavégzés során vagy azzal összefüggésben jelentkező minden olyan tényező, amely a munkát végző vagy a munkavégzés hatókörében tartózkodó személyre veszélyt vagy ártalmat jelenthet.

Veszélyforrás lehet különösen:

– a fizikai veszélyforrás, ezen belül a

= munkaeszközök, járművek, szállító-, anyagmozgató eszközök, ezek részei, illetve mozgásuk, termékek és anyagok mozgása,

= szerkezetek egyensúlyának megbomlása,

= csúszós felületek,

= éles, sorjás, egyenetlen felületek, szélek és sarkok,

= tárgyak hőmérséklete,

= a munkahelynek a föld (padló) szintjéhez viszonyított elhelyezése,

= szintkülönbség,

= súlytalanság,

= a levegő nyomása, hőmérséklete, nedvességtartalma, ionizációja és áramlása,

= zaj, rezgés, infra- és ultrahang,

= világítás,

= elektromágneses sugárzás vagy tér,

= részecskesugárzás,

= elektromos áramköri vagy sztatikus feszültség,

= aeroszolok és porok a levegőben;

– a veszélyes anyag (lásd 12. pont);

– a biológiai veszélyforrás, ezen belül a

= mikroorganizmus és anyagcsereterméke,

= makroorganizmus (növény, állat);

– a fiziológiai, idegrendszeri és pszichés igénybevétel.

14. *  Munkáltatói érdekképviseleten a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvény szerinti országos munkáltatói érdekképviseleteket, illetve érdekképviseleti szövetségeket kell érteni.

15. *  Munkavállalói érdekképviseleten a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvény szerinti munkavállalói érdekképviseleteket, illetve érdekképviseleti szövetségeket kell érteni.

16. *  Technológia: a folyamat, illetve a folyamatok egysége, amellyel az adott cél elérhető.

17. *  Közvetlen veszélyeztetés: a veszélyeztetés térben és időben konkretizálódik, meghatározott személyt vagy személyeket érint, realizálódása előreláthatóan bekövetkezhet.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

88. § (1) E törvény 1994. január 1-jén lép hatályba.

(2) *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy

a) *  a munkavédelmi hatóságot vagy hatóságokat, továbbá a honvédelmi szervezet, a honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó, honvédségi szervezetnek nem minősülő szakképző intézmény, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében vagy más jogviszony alapján a honvédelmi szervezet használatában lévő ingatlanon honvédelmi érdeket szolgáló, szervezett munkavégzést folytató szervezet a honvédelemért felelős miniszter hatósági jogkörébe tartozó, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény alapján miniszteri rendeletben kijelölt gazdasági társaság, továbbá a rendvédelmi szervek, az Országgyűlési Őrség, valamint az önkormányzati tűzoltóság tekintetében a munkavédelmi hatósági feladatokat ellátó szerveket kijelölje, valamint azok sajátos feladatait és a hatósági eljárás eltérő szabályait, valamint a munkavédelmi hatósági ellenőrzésre jogosító képzés és vizsga részletes szabályait rendeletben határozza meg; * 

b) rendeletet alkosson a foglalkozás-egészségügyi szolgálatról;

c) *  rendeletben állapítsa meg a munkavédelmi szakértői szakterületeket, a munkavédelmi szakértői tevékenység folytatásának, a tevékenységre jogosító engedély kiadásának a részletes szabályait, a szakértői tevékenységre jogszabályban előírt kötelezettségek be nem tartása esetén alkalmazandó jogkövetkezményeket, valamint a nyilvántartás vezetésére és a munkabiztonsági szakértők kötelező továbbképzési rendszerére vonatkozó eljárás részletes szabályait;

d) *  rendeletben állapítsa meg a munkavédelmi bírság mértékét és a kiszabására vonatkozó részletes szabályokat; * 

e) *  rendeletben jelölje ki a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak tekintetében a munkavédelmi hatóságot, továbbá szabályozza ezen hatóság által folytatott közigazgatási hatósági eljáráshoz, hatósági ellenőrzéshez kapcsolódó különös és kiegészítő eljárási rendelkezéseket; * 

f) *  rendeletben állapítsa meg az egyéni védőeszközök egészségvédelmi és biztonsági követelményeinek és megfelelősége tanúsításának, továbbá az egyéni védőeszközök megfelelőségét értékelő szervezetek engedélyének, bejelentésének, tevékenységének, valamint ellenőrzésének szabályait; * 

g) *  a munkabiztonsági szaktevékenység végzésére jogosult személyek nyilvántartásának és továbbképzésének szabályait rendeletben határozza meg. * 

(3) *  Felhatalmazást kap a feladatkörében érintett miniszter, hogy

a) *  a rendkívüli munkavégzési körülmények esetére, illetőleg a rendvédelmi szervek, az önkormányzati tűzoltóságok tekintetében a munkavégzésre irányuló jogviszonyban, szolgálati viszonyban kifejtett munkatevékenységre vonatkozóan – az egyes szervek specifikumait figyelembe véve – ezen törvényben meghatározottaktól eltérő munkavédelmi követelményeket, eljárási szabályokat, tevékenységek veszélyességi osztályba sorolását, továbbá a balesetek, a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek bejelentésére, kivizsgálására és minősítésére vonatkozó szabályokat ágazati rendeletben határozza meg; * 

b) az egyes veszélyes tevékenységekre vonatkozó Szabályzatokat (11. §) a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben adja ki; * 

c) *  rendeletben határozza meg a honvédelmi szervezetnél, a honvédelemért felelős miniszter fenntartói irányítása alá tartozó, honvédségi szervezetnek nem minősülő szakképző intézménynél, a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium vagyonkezelésében vagy más jogviszony alapján a honvédelmi szervezet használatában lévő ingatlanon honvédelmi érdeket szolgáló, szervezett munkavégzést folytató szervezet, valamint a honvédelemért felelős miniszter hatósági jogkörébe tartozó, a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló törvény alapján miniszteri rendeletben kijelölt gazdasági társaságnál a munkavégzésre irányuló jogviszony, a közalkalmazotti jogviszony, a köznevelési foglalkoztatotti jogviszony, az egészségügyi szolgálati jogviszony, a honvédelmi alkalmazotti jogviszony, a kormányzati szolgálati jogviszony, a politikai szolgálati jogviszony, a biztosi jogviszony, a közszolgálati jogviszony, valamint a szolgálati viszony keretében kifejtett munkatevékenységre vonatkozó, e törvényben meghatározottaktól eltérő munkavédelmi követelményeket, az eljárási szabályokat, a tevékenységek veszélyességi osztályba sorolását, továbbá a hatósági ellenőrzési irányelv kiadása és a hatósági tevékenység tapasztalatairól való beszámolás rendjét, a munkavédelmi érdekképviseletre, érdekegyeztetésre, valamint a balesetek, a foglalkozási megbetegedések és a fokozott expozíciós esetek bejelentésére, kivizsgálására és minősítésére vonatkozó szabályokat,

d) *  az egészségügyért felelős miniszterrel és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg azon munkaköröket, feladatköröket (foglalkozásokat), amelyek esetében a munkára való alkalmasságról jogszabályban meghatározott orvosi vizsgálat alapján kell dönteni, * 

e) *  az irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek tekintetében az egészségügyért felelős miniszterrel és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg azon munkaköröket, feladatköröket (foglalkozásokat), amelyek esetében a munkára való alkalmasságról jogszabályban meghatározott orvosi vizsgálat alapján kell dönteni. * 

(4) *  Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, hogy

a) rendeletben határozza meg

aa) * 

ab) a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi jelzések alkalmazásának;

ac) *  a munkáltatók veszélyességi osztályba sorolásának és a munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személy foglalkoztatásának;

ad) a munkabalesetek bejelentésének, kivizsgálásának és nyilvántartásának;

ae) a kollektív munkaügyi vita munkavédelmi képviselet által történő kezdeményezése feltételének;

af) *  az ipari alpintechnikai tevékenység biztonsági követelményeinek;

ag) *  a munkavédelmi oktatásnak megfelelő általános oktatási tematika átadásának és az alkalmazhatóság feltételeinek; * 

ah) *  az általános oktatási tematika * 

részletes szabályait;

b) az egészségügyért felelős miniszterrel és a tevékenység szerinti miniszterrel egyetértésben, rendeletben határozza meg a veszélyhelyzettel járó munkavégzéshez szükséges szakképzettség, illetőleg gyakorlat részletes szabályait;

c) a bányászati ügyekért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben határozza meg

ca) * 

cb) *  a munkavédelmi szabályokat a bányászatról szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységek tekintetében;

d) az egészségügyért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben határozza meg

da) a munkahelyi ergonómiai szempontok;

db) a munkavédelmi üzembe helyezés feltételeinek – ideértve a veszélyes munkaeszközök, az újraindítás és áttelepítés meghatározását –;

dc) a munkaeszközökre, továbbá a munkahelyekre vonatkozó munkavédelmi követelmények minimális szintjének; * 

dd) *  az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelmények, a munkavédelmi koordinátor kijelölésének, feladatainak, képesítési követelményeinek;

de) az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés érdekében a munkavállaló részére biztosítandó egyes munkakörülmények [24. és 25. §, 31–34. §], intézkedések;

df) a munkafolyamat, technológia, munkaeszköz, egyéni védelem, illetve anyag megválasztásának;

dg) az elsősorban hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás minimális egészségi és biztonsági követelményeinek;

dh) a képernyő előtti munkavégzés minimális egészségügyi és biztonsági követelményeinek;

di) *  a foglalkozási eredetű rákkeltő, mutagén vagy reprodukciót károsító anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzésének; * 

dj) az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelmének;

dk) a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészsége védelmének;

dl) az egyes munkafolyamatok végzése engedélyezésének;

dm) az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállalók expozíciós idejének korlátozásának;

dn) a mentési terv készítésének és a mentéshez szükséges személyek kijelölésének;

do) * 

dp) az egyéni védőeszköz használata feltételeinek, ideértve a juttatás rendje belső szabályozásának;

dq) * 

dr) a munkavállaló foglalkoztatásának az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos feltételei és a munkavállalók kötelezettségei;

ds) a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek bejelentésének, kivizsgálásának és nyilvántartásának;

dt) a tengeri halászhajók fedélzetén dolgozók munkavédelmi követelményei minimális szintjének;

du) a potenciálisan robbanásveszélyes környezetben levő munkahelyek minimális munkavédelmi követelményeinek;

dv) * 

e) *  az adópolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben, rendeletben határozza meg a munkabiztonsági szakértői tevékenység folytatására irányuló engedélyezési eljárásra vonatkozó igazgatási szolgáltatási díjfizetési kötelezettségnek, az igazgatási szolgáltatási díj mértékének, valamint megfizetésének * 

részletes szabályait.

(4a) *  Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter egyetértésével kiadott rendeletben határozza meg

a) a foglalkozás-egészségügyi szolgálat működésének és feladatainak,

b) a munkaköri, szakmai, illetve személyi higiénés alkalmasság orvosi vizsgálatának és véleményezésének, * 

c) a munkahelyi elsősegélynyújtás célját, tárgyi és szervezési feltételeinek, a személyek kijelölésének, kiképzésének és továbbképzésének, valamint az elsősegélynyújtás szakmai irányításának és ellenőrzésének

részletes szabályait.

(4b) *  Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, hogy rendeletben határozza meg a munkavédelmi szakmai képesítések fokát.

(5) *  Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, hogy az egészségügyért felelős miniszter egyetértésével rendeletben állapítsa meg a kémiai kóroki tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló részletes szabályokat. * 

(5a) *  Felhatalmazást kap a rendészetért felelős miniszter, hogy az Országgyűlés elnöke véleménye kikérésével rendeletben határozza meg az Országgyűlési Őrség tekintetében a munkavégzésre irányuló jogviszonyban, szolgálati viszonyban kifejtett munkatevékenységre vonatkozóan e törvényben meghatározottaktól eltérő munkavédelmi követelményeket, eljárási szabályokat, tevékenységek veszélyességi osztályba sorolását, továbbá a balesetek, a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek bejelentésére, kivizsgálására és minősítésére vonatkozó szabályokat. * 

(5b) *  Felhatalmazást kap a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter, hogy az igazságügyért felelős miniszterrel és a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg a büntetés-végrehajtási intézetekben fogvatartottak tekintetében az e törvényben meghatározottaktól eltérő munkavédelmi követelményeket, továbbá a balesetek, a foglalkozási megbetegedések és fokozott expozíciós esetek bejelentésére, kivizsgálására és minősítésére vonatkozó szabályokat. * 

(6) *  Ez a törvény a következő közösségi jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) az Európai Közösségek Tanácsának 89/391/EGK irányelve a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedésekről,

b) az Európai Parlament és a Tanács 96/71/EK irányelve a munkavállalók szolgáltatások nyújtása esetén történő kiküldetéséről,

c) a Tanács 89/391/EGK irányelve a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről, továbbá a Tanács 89/654/EGK irányelve a munkahelyen betartandó biztonsági és egészségvédelmi követelmények legalacsonyabb szintjéről,

d) az Európai Parlament és a Tanács 2007/30/EK irányelve a gyakorlati végrehajtásra vonatkozó jelentések egyszerűsítése és ésszerűsítése érdekében a 89/391/EGK tanácsi irányelv, annak egyedi irányelvei, valamint a 83/477/EGK, a 91/383/EGK, a 92/29/EGK és a 94/33/EK tanácsi irányelv módosításáról,

e) *  a munkavállalók által a munkájuk során használt munkaeszközök biztonsági és egészségvédelmi minimumkövetelményeiről [második egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikkének (1) bekezdése értelmében] szóló 89/655/EGK tanácsi irányelv,

f) *  a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló 96/71/EK irányelv érvényesítéséről és a belső piaci információs rendszer keretében történő igazgatási együttműködésről szóló 1024/2012/EU rendelet (az IMI-rendelet) módosításáról szóló, 2014. május 15-i 2014/67/EU európai parlament és tanács irányelv,

g) *  az egyéni védőeszközökről és a 89/686/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. március 9-i 2016/425 európai parlamenti és tanácsi rendelet,

h) *  a munkájuk során vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló, 1998. április 7-i 98/24/EK tanácsi irányelv,

i) *  az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, a 67/548/EGK és az 1999/45/EK irányelv módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. december 16-i 1272/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet,

j) *  a 92/58/EGK, a 92/85/EGK, a 94/33/EK és a 98/24/EK tanácsi irányelvnek, valamint a 2004/37/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról szóló 1272/2008/EK rendelethez való hozzáigazítása céljából történő módosításáról szóló, 2014. február 26-i 2014/27/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv,

k) *  a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. április 27-i (EU) 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet),

l) *  a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2398 európai parlamenti és tanácsi irányelv,

m) *  a munkájuk során rákkeltő, illetve mutagén anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2019. január 16-i (EU) 2019/130 európai parlamenti és tanácsi irányelv,

n) *  az Európai Unió Mezőgazdasági Szövetkezeteinek Általános Szövetsége (COGECA), az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szövetsége (ETF) és az Európai Uniós Halászati Vállalkozások Nemzeti Szervezeteinek Szövetsége (Europêche) között 2012. május 21-én megkötött, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 2007. évi, a halászati ágazat munkafeltételeiről szóló egyezményének végrehajtásáról szóló megállapodás végrehajtásáról szóló, 2016. december 19-i (EU) 2017/159 tanácsi irányelv,

o) *  a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelv módosításáról szóló, 2022. március 9-i (EU) 2022/431 európai parlamenti és tanácsi irányelv.

89. § *  Az egyes munkaügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2011. évi CV. törvény (a továbbiakban: Módtv.) hatálybalépését követően első alkalommal új munkavédelmi képviselőt a Módtv. hatálybalépésekor működő munkavédelmi képviselőnek e törvénynek a Módtv. hatálybalépését megelőző időpontban hatályos szabályai szerinti megbízatásának lejártáig, de legkésőbb a Módtv. hatálybalépésétől számított négy éven belül kell megválasztani.

90. § *  (1) E törvénynek az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2016. évi LXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított 70/A. § (1) és (2) bekezdését a Módtv2. hatálybalépését követően azon munkáltatónál, ahol van választott munkavédelmi képviselő, a munkavédelmi képviselő mandátumának lejártát követő munkavédelmi képviselő választás során kell alkalmazni.

(2) Azon munkáltatónál, ahol munkavédelmi képviselő választásra nem került sor, e törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 70/A. § (1) és (2) bekezdése szerinti munkavédelmi képviselő választást a Módtv2. hatálybalépését követően fél éven belül meg kell tartani.

(3) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 82/D. §-át a Módtv2. hatálybalépését követően indult közigazgatási eljárásokban kell alkalmazni.

1. melléklet az 1993. évi XCIII. törvényhez * 

Bejelentőlap * 

1. A bejelentés időpontja:
2. A bejelentő
2.1. neve:
2.2. lakcíme:
2.3. levelezési címe:
2.4. telefonszáma:
2.5. e-mail címe:
2.6. munkaköre:
3. A munkáltató
3.1. elnevezése:
3.2. székhelyének címe:
3.3. *  székhely szerinti vármegye:
3.4. adószáma (ennek hiányában: adóazonosító jele)
4. A baleset
4.1. bekövetkezésének helye (címe):
4.2. bekövetkezésének ideje:
4.3. *  Vármegye (baleset helyszíne szerint):
5. Foglalkozási megbetegedés/
fokozott expozíció
5.1. esetén a munkavégzés helye:
5.2. esetén a betöltött munkakör:
5.3. esetén a munkakör betöltésének kezdő időpontja:

7. A bejelentés indoka:

8. A bejelentés kifejtése:

..................................................
bejelentő aláírása