A jogszabály mai napon ( 2018.10.22. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

Megnyitom a Jogtárban

 

1995. évi XIII. törvény

A Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, Románia és a Bolgár Köztársaság közötti Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás kihirdetéséről * 

1. § A Magyar Köztársaság Országgyűlése a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között, 1992. december 21-én aláírt Közép-Európai Szabadkereskedelmi megállapodást *  (a továbbiakban: Megállapodás), amely 1994. július 1-jén hatályba lépett, e törvénnyel kihirdeti.

2. § A Megállapodás magyar nyelvű szövege a következő:

KÖZÉP-EURÓPAI SZABADKERESKEDELMI MEGÁLLAPODÁS
a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság,
a Magyar Köztársaság,
a Szlovák Köztársaság,
Szlovén Köztársaság, Románia és a Bolgár Köztársaság között
 * 

PREAMBULUM

A Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, Románia és a Bolgár Köztársaság (a továbbiakban: Felek), * 

megerősítve a jogrenden, az emberi jogokon és az alapvető szabadságjogokon alapuló pluralista demokrácia iránti elkötelezettségüket,

figyelembe véve a Felek legmagasabb szintű képviselői találkozójának eredményeként elfogadott 1991. február 15-i Visegrádi Nyilatkozatot és az 1991. október 6-i Krakkói Nyilatkozatot,

azon szándéktól vezetve, hogy aktívan részt vegyenek az európai gazdasági integráció folyamatában és kifejezve felkészültségüket az e folyamat erősítését szolgáló utak és módok feltárásában való együttműködésre,

újólag megerősítve szilárd elkötelezettségüket a kapcsolataik alapját képező piacgazdasági elvek iránt,

felidézve az Európai Biztonsági és Együttműködési Konferencia záródokumentumában, a Párizsi Chartában és különösen az Európai Gazdasági Együttműködéssel foglalkozó Bonni Konferencia záródokumentumában foglalt elvek iránti szilárd elkötelezettségüket,

attól a szándéktól vezetve, hogy e célból progresszíven kiküszöböljék a kölcsönös kereskedelmük útjában álló akadályokat, az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezménynek megfelelően,

határozottan meggyőződve arról, hogy jelen Megállapodás erősíti a kölcsönösen előnyös kereskedelmi kapcsolataik intenzifikálását és hozzájárul az európai integráció folyamatához,

figyelembe véve, hogy a jelen Megállapodás egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy az felmentést ad a Feleknek egyéb nemzetközi szerződésekből - különösen az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményből - eredő kötelezettségeik alól,

a következőkben állapodtak meg:

1. cikk

Célok

1. A Felek fokozatosan szabadkereskedelmi övezetet hoznak létre a jelen Megállapodás rendelkezései szerint és az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény XXIV. cikkével összhangban, legkésőbb 2001. január 1-jével végződő átmeneti időszak alatt.

2. A jelen Megállapodás céljai:

a) a kereskedelem bővítése útján a Felek közötti gazdasági kapcsolatok harmonikus fejlesztésének előmozdítása, és ezáltal a Felek országaiban a gazdasági tevékenység elősegítése, az élet- és a foglalkoztatási feltételek javítása, valamint a termelékenység és a pénzügyi stabilitás fokozása;

b) a Felek közötti kereskedelemben korrekt versenyfeltételek biztosítása;

c) ily módon a kereskedelmi korlátok lebontásával a világkereskedelem harmonikus fejlődéséhez és bővüléséhez való hozzájárulás.

I. FEJEZET

IPARI TERMÉKEK

2. cikk

A fejezet hatálya

E fejezet rendelkezései a Felek országaiból származó ipari termékekre vonatkoznak. Az „ipari termékek” kifejezés a jelen Megállapodásban a Harmonizált Áruleírási és Jelölési Rendszer 25-től 97-ig terjedő árucsoportjaiba tartozó termékeket jelenti, az I. Mellékletben felsorolt termékek kivételével.

3. cikk

Importvámok

1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben új importvámokat nem vezetnek be.

2. *  Az importvámokat az 1., 2., 3., 8., 9., 10., 14., 15., 16., 17., 22., 23., 24., 25., és 26. sz. Jegyzőkönyvben foglalt rendelkezéseknek megfelelően bontják le.

Az importvámok lebontására vonatkozó rendelkezéseket

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Magyar Köztársaság között az 1. sz. Jegyzőkönyv;

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Lengyel Köztársaság között a 2. sz. Jegyzőkönyv,

- a Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között a 3. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Szlovén Köztársaság között a 8. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Magyar Köztársaság, másrészről a Szlovén Köztársaság között a 9. sz. Jegyzőkönyv, * 

- egyrészről a Lengyel Köztársaság, másrészről a Szlovén Köztársaság között a 10. sz. Jegyzőkönyv

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről Románia között a 14. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Magyar Köztársaság, másrészről Románia között a 15. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Lengyel Köztársaság, másrészről Románia között a 16. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Szlovén Köztársaság, másrészről Románia között a 17. sz. Jegyzőkönyv

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 22. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Magyar Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 23. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Lengyel Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 24. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről Románia, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 25. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Szlovén Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 26. sz. Jegyzőkönyv

tartalmazza.

4. cikk

Alapvámok

1. Minden termék esetében a jelen Megállapodásnak megfelelően csökkentésre kerülő alapvámként az 1992. február 29-én érvényes legnagyobb kedvezményes elbánás szerinti vámtételt alkalmazzák. * 

2. Ha a jelen Megállapodás hatálybalépése után minden országra vonatkozó vámcsökkentést hajtanak végre, különösen a sokoldalú kereskedelmi tárgyalások Uruguayi Fordulójának eredményeként létrejövő vámmegállapodás nyomán, az így csökkentett vámtételek a csökkentés alkalmazásának napjától kezdve az 1. bekezdésben említett alapvámok helyébe lépnek.

3. A 2. bekezdésnek megfelelően számított csökkentett vámokat egy tizedesre kerekítve kell alkalmazni.

4. A Felek közlik egymással vámjaikat.

5. cikk

Vámokkal egyenértékű terhek

1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben az importvámokkal egyenértékű hatású új terhet nem vezetnek be.

2. Az importvámokkal egyenértékű hatású minden terhet, a II. Mellékletben foglaltak kivételével, jelen Megállapodás hatálybalépésekor meg kell szüntetni. * 

6. cikk

Pénzügyi jellegű vámok

A 3. cikk rendelkezései a pénzügyi jellegű vámokra is vonatkoznak.

7. cikk

Exportvámok és azokkal egyenértékű hatású terhek

1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be exportvámokat vagy azokkal egyenértékű hatású terheket.

2. A Felek legkésőbb 1997. január 1-jéig fokozatosan eltörölnek egymás között minden exportvámot és azzal egyenértékű hatású terhet. * 

8. cikk

Mennyiségi importkorlátozások és azokkal egyenértékű hatású intézkedések

1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új mennyiségi importkorlátozást vagy azzal egyenértékű hatású intézkedést.

2. A Felek országaiból származó termék importjára vonatkozó minden mennyiségi korlátozást és azzal egyenértékű hatású intézkedést a Megállapodás hatálybalépésének napján meg kell szüntetni, kivéve a III/a, III/b és a III/c Mellékletben foglaltakat. * 

9. cikk

Mennyiségi exportkorlátozások és azokkal egyenértékű hatású intézkedések

1. A Felek az egymás közötti kereskedelemben nem vezetnek be új mennyiségi exportkorlátozást vagy azzal egyenértékű hatású intézkedést.

2. A Felek részéről az exportra alkalmazott minden mennyiségi korlátozást és azzal egyenértékű hatású intézkedést a Megállapodás hatálybalépésének napján meg kell szüntetni, kivéve a IV/a, IV/b és IV/c Mellékletben foglaltakat. * 

10. cikk

A tervezett műszaki szabályozásokkal kapcsolatos információs eljárás

1. A Felek a lehető legkorábban és az V. Mellékletben foglalt rendelkezésekkel összhangban értesítik egymást a tervezett műszaki szabályozásokról, valamint az érvényben lévők tervezett módosításáról.

2. A Vegyesbizottság határoz az 1. bekezdésben foglalt rendelkezések hatálybaléptetésének időpontjáról.

II. FEJEZET

MEZŐGAZDASÁGI TERMÉKEK

11. cikk

A fejezet hatálya

1. E fejezet rendelkezéseit a jelen Megállapodásban résztvevő Felek országaiból származó mezőgazdasági termékekre kell alkalmazni.

2. A „mezőgazdasági termékek” a jelen Megállapodás szerint azok a termékek, amelyek a Harmonizált Áruleírási és Jelölési Rendszer 1-től 24-ig terjedő árucsoportjába tartoznak, valamint az I. Mellékletben szereplő termékek.

12. cikk

Kölcsönös engedmények nyújtása

1. *  A Felek a 4., 5., 6., 11., 12., 13., 18., 19., 20., 21., 27., 28., 29., 30., és 31. sz. Jegyzőkönyvekben rögzített engedményeket nyújtják egymásnak az e fejezetben és a Jegyzőkönyvekben foglalt rendelkezések szerint.

A kölcsönös engedményeket:

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Magyar Köztársaság között a 4. sz. Jegyzőkönyv;

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Lengyel Köztársaság között az 5. sz. Jegyzőkönyv;

- a Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság között a 6. sz. Jegyzőkönyv;

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Szlovén Köztársaság között a 11. sz. Jegyzőkönyv; * 

- egyrészről a Magyar Köztársaság, másrészről a Szlovén Köztársaság között a 12. sz. Jegyzőkönyv; * 

- egyrészről a Lengyel Köztársaság, másrészről a Szlovén Köztársaság között a 13. sz. Jegyzőkönyv * 

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről Románia között a 18. sz Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Magyar Köztársaság, másrészről Románia között a 19. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Lengyel Köztársaság, másrészről Románia között a 20. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Szlovén Köztársaság, másrészről Románia között a 21. sz. Jegyzőkönyv * 

- egyrészről a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 27. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Magyar Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 28. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Lengyel Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 29. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről Románia, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 30. sz. Jegyzőkönyv,

- egyrészről a Szlovén Köztársaság, másrészről a Bolgár Köztársaság között a 31. sz. Jegyzőkönyv

tartalmazza.

2. Tekintettel

- a mezőgazdaság szerepére gazdaságukban;

- a Felek közötti mezőgazdasági kereskedelem fejlődésére;

- a mezőgazdasági termékek különös érzékenységére;

- mezőgazdasági politikájuk szabályaira;

- az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény keretében folyó sokoldalú kereskedelmi tárgyalások következményeire

a Felek megvizsgálják annak lehetőségét, hogy egymásnak további engedményeket nyújtsanak.

13. cikk

Koncessziók és agrárpolitikák

1. A 12. cikk szerint nyújtott engedmények érintetlenül hagyásával, e fejezet rendelkezései semmilyen módon nem korlátozzák a Felek nemzeti agrárpolitikájának alakítását, vagy az agrárpolitikájukból eredő bármilyen intézkedés meghozatalát, beleértve az Uruguayi Forduló megállapodásainak végrehajtását.

2. A Felek tájékoztatják a Vegyesbizottságot nemzeti agrárpolitikájuk vagy intézkedéseik olyan változásairól, amelyek a jelen Megállapodásban előirányzott, kölcsönös agrárkereskedelmükre vonatkozó feltételeket befolyásolhatják. Bármely Fél kérésére haladéktalanul konzultációkat tartanak a helyzet megvizsgálására.

14. cikk

Különleges védintézkedések

A jelen Megállapodás egyéb rendelkezéseitől és különösen a 27. cikktől függetlenül, a mezőgazdasági piacok különös érzékenységét figyelembe véve, ha valamelyik Fél területéről származó olyan mezőgazdasági termékek importja, amelyre nézve a jelen Megállapodás alapján engedményt adtak, komoly piaczavarást okoz a másik Fél vagy Felek piacán, az érintett Felek a megfelelő megoldás érdekében haladéktalanul konzultációt kezdenek. Addig, amíg a megoldást megtalálják, az érintett Fél meghozhatja az általa szükségesnek tartott intézkedéseket.

15. cikk

Egészségügyi és növényegészségügyi intézkedések

A Felek az állat-, növényegészségügyi és egészségügyi előírásaikat diszkriminációmentesen alkalmazzák, és nem vezethetnek be semmiféle olyan új intézkedést, amely szükségtelenül korlátozza a kereskedelmet.

III. FEJEZET

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

16. cikk

Származási szabályok és a vámszervek adminisztratív együttműködése

1. A 7. sz. Jegyzőkönyv rögzíti a származási szabályokat és az ezekhez kapcsolódó, adminisztratív együttműködés módszereit.

2. A Felek megfelelő intézkedéseket tesznek - beleértve a Vegyesbizottság által történő rendszeres felülvizsgálatokat és az adminisztratív együttműködésre vonatkozó megállapodásokat - annak biztosítására, hogy a 7. sz. Jegyzőkönyv és a Megállapodás 3-9., 12., 17. és 28. cikkei rendelkezéseit hatékonyan és harmonikusan alkalmazzák, valamint, hogy lehetőség szerint csökkentsék a kereskedelemmel kapcsolatos formalitásokat és kölcsönösen elfogadható megoldásokat találjanak a rendelkezések érvényesítése során felmerülő nehézségekre. * 

17. cikk

Belső adózás

1. A Felek tartózkodnak minden olyan adójellegű intézkedéstől vagy gyakorlattól, amelyek közvetlenül vagy közvetve a Felek országaiból származó termékek között diszkriminációt eredményez.

2. A Felek egyikének területére exportált termékek esetében a belső adók visszatérítése nem haladhatja meg a termékek kiszabott közvetlen vagy közvetett adók összegét.

18. cikk

Általános kivételek

A Megállapodás nem zárja ki az importra, az exportra és a tranzitárukra olyan tilalmak és korlátozások alkalmazását, amelyek indokoltak

- a közerkölcs, a közrend vagy a közbiztonság,

- az emberek, állatok és a növények életének és egészségének védelme,

- a művészi, történelmi és régészeti jellegű nemzeti értékek védelme,

- a szellemi tulajdon védelme,

- az aranyra és ezüstre vonatkozó szabályok, vagy

- a meg nem újítható természeti erőforrások megőrzése (ha ezen intézkedésekre a hazai termelés vagy fogyasztás korlátozásával összefüggésben kerül sor)

alapján. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem képezhetik az önkényes megkülönböztetés eszközét vagy a Felek közötti kereskedelem rejtett korlátozását.

19. cikk

Biztonsági kivételek

A jelen Megállapodásban foglaltak közül semmi sem akadályozza meg egyik Felet sem abban, hogy bármilyen, általa szükségesnek ítélt intézkedést tegyen annak érdekében, hogy

a) megakadályozza információk alapvető biztonsági érdekeivel ellentétesen történő feltárását;

b) megvédje alapvető biztonsági érdekeit, eleget tegyen nemzetközi kötelezettségeinek vagy érvényesítse nemzeti politikáját;

(i) A fegyver, lőszer és hadifelszerelések kereskedelme terén, feltéve, hogy ezek az intézkedések nem rontják a nem kifejezetten katonai célokat szolgáló termékek versenyfeltételeit, valamint más olyan áruk, anyagok és szolgáltatások ilyen jellegű kereskedelme terén, amelyek közvetlenül vagy közvetve a katonaság ellátását szolgálják; vagy

(ii) a biológiai, vegyi és nukleáris vagy más nukleáris robbanóeszközök elterjedésének megakadályozása terén; vagy

(iii) háború idején vagy más súlyos nemzetközi feszültség esetén.

20. cikk

Állami monopóliumok

1. A Felek fokozatosan kiigazítanak minden kereskedelmi jellegű állami monopóliumot annak érdekében, hogy a Megállapodás hatálybalépését követő ötödik év végére biztosítsák a diszkriminációmentességet az áruk beszerzési és értékesítési feltételeit illetően a Felekhez tartozó személyek között. A Vegyesbizottságot tájékoztatják az e célból hozott intézkedésekről.

2. A jelen cikk rendelkezései minden olyan szervre vonatkoznak, amelyen keresztül a Felek illetékes hatóságai de jure vagy de facto, vagy közvetlenül, vagy közvetve felügyelik, meghatározzák vagy érzékelhetően befolyásolják az importot vagy exportot a Felek között. Ezen rendelkezések hasonlóképpen vonatkoznak az állam által másokra átruházott monopóliumokra is.

21. cikk

Fizetések

1. A Felek közötti kereskedelemmel kapcsolatos, konvertibilis valutában történő fizetések és az ilyen fizetések átutalása a Feleknek a hitelező székhelye szerinti államba, mindenféle korlátozástól mentes.

2. A Felek tartózkodnak bármely valutáris vagy adminisztratív korlátozástól az olyan, árukereskedelemhez kapcsolódó rövid- és középtávú hitelek nyújtásánál, törlesztésénél vagy felvételénél, amelyekben rezidens vesz részt.

3. A 2. bekezdéstől függetlenül mindaddig, amíg a Felekre nézve alkalmazandó nem lesz az IMF Alapokmányának VIII. cikke, a Felek fenntartják maguknak a jogot, hogy az árukereskedelemhez kapcsolódó rövid- és középtávú hitelnyújtásra vagy -felvételre - az IMF-ben elfoglalt státuszuknak megfelelő mértékben - valutáris korlátozásokat alkalmazzanak, feltéve, hogy ezeket a korlátozásokat a termékek származása tekintetében diszkriminációmentesen, illetve nem csak meghatározott termékekre vagy termékfajtákra alkalmazzák. A korlátozások csak korlátozott ideig alkalmazhatók és azokat meg kell szüntetni, amikor a feltételek többé már nem indokolják fenntartásukat. A Felek haladéktalanul tájékoztatják a Vegyesbizottságot az ilyen intézkedések bevezetéséről és azok bármely módosításáról.

22. cikk

A vállalkozásokkal kapcsolatos versenyszabályok

1. A Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érinthetik a Felek közötti kereskedelmet, összeegyeztethetetlenek a következők:

a) minden olyan vállalatok közötti megállapodás, vállalatok társulásai által hozott döntés és vállalatok közötti egyeztetett gyakorlat, amelynek a célja vagy a hatása a verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása;

b) egy vagy több vállalat által az uralkodó helyzettel való visszaélés a Felek területének egészén vagy jelentős részén.

2. Az 1. bekezdés rendelkezései minden vállalkozás tevékenységére vonatkoznak, beleértve az állami vállalatokat és azokat a vállalkozásokat, amelyek számára a Felek különleges vagy kizárólagos jogokat biztosítanak.

Az általános gazdasági érdeket képező szolgáltatásokat nyújtó, vagy jövedelemtermelő monopóliumjellegű vállalkozások az 1. bekezdés rendelkezéseinek hatálya alá tartoznak, amennyiben e rendelkezések alkalmazása nem gátolja de jure vagy de facto a rájuk ruházott meghatározott közfeladatok teljesítését.

3. A II. fejezetben hivatkozott termékek esetében az 1. a) bekezdésben rögzített előírások nem vonatkoznak az olyan megállapodásokra, határozatokra és gyakorlatokra, amelyek a nemzeti piac szervezetének szerves részét képezik.

4. Ha valamelyik Fél úgy véli, hogy egy adott gyakorlat ellentétes e cikk 1., 2. és 3. bekezdésével és az ilyen gyakorlat e Fél érdekeinek súlyos kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget, vagy hazai iparának anyagi kárt okoz, vagy ilyen kár okozásával fenyeget, megfelelő intézkedéseket tehet a 31. cikkben rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.

23. cikk

Állami támogatás

1. A jelen Megállapodásban részt vevő bármely állam által vagy állami forrásokból bármilyen formában nyújtott támogatás, ami bizonyos vállalkozások, vagy bizonyos áruk termelésének előnyben részesítésével torzítja a versenyt, vagy azzal fenyeget, összeegyeztethetetlen a jelen Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érintheti az adott Fél és a jelen Megállapodásban részt vevő többi Fél közötti kereskedelmet.

2. Az 1. bekezdés rendelkezései nem vonatkoznak azokra a termékekre, amelyek a II. Fejezet hatálya alá tartoznak.

3. A Vegyesbizottság a jelen Megállapodás hatálybalépésétől számított három éven belül elfogadja azon kritériumokat, amelyek alapján az 1. bekezdéssel ellentétes gyakorlatokat megítélik, valamint azok alkalmazási szabályait.

4. A Felek biztosítják az állami támogatások áttekinthetőségét, többek között azzal, hogy évente jelentést tesznek a Vegyesbizottságnak a támogatások teljes összegéről és megoszlásáról, valamint a többi Felet - kérésükre - tájékoztatják a támogatási rendszerekről és az állami támogatás egyes konkrét eseteiről.

5. Ha bármely Fél úgy véli, hogy - a mezőgazdaságot is beleértve - egy adott gyakorlat,

- ellentétes az 1. bekezdés előírásaival és az esettel nem foglalkoznak megfelelően a 3. bekezdésben hivatkozott alkalmazási szabályok alapján, vagy

- ilyen szabályok hiányában és amennyiben a gyakorlat e Fél érdekeiben súlyos kárt okoz, vagy ilyen kár okozásával fenyeget, vagy hazai iparának anyagi kárt okoz vagy ilyen kár okozásával fenyeget;

megfelelő intézkedéseket tehet a 31. cikkben rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.

Ilyen intézkedések csak a GATT, valamint bármely annak keretei között megtárgyalt, az érintett Felek között alkalmazandó, idevágó megállapodások által rögzített eljárásokkal és feltételekkel összhangba hozhatók.

24. cikk

Kormányzati beszerzések * 

1. A Felek a jelen Megállapodás egyik céljának tekintik kormányzati beszerzési piacaik liberalizálását.

2. A Felek fokozatosan kialakítják a kormányzati beszerzésekre vonatkozó szabályozásaikat, figyelemmel arra, hogy a többi Fél szállítói számára legkésőbb a jelen Megállapodás 1. cikkében hivatkozott átmeneti időszak végére lehetővé tegyék kormányzati beszerzéseik piacán a szerződés odaítélési eljárásokban való részvételt, az 1987. február 2-i kiegészítő jegyzőkönyvvel módosított 1979. április 12-i GATT Kormányzati Beszerzési Egyezmény előírásainak megfelelően.

3. A Vegyesbizottság megvizsgálja a jelen cikk céljainak elérésével kapcsolatos fejleményeket és gyakorlati megoldásokat javasolhat a jelen cikk 2. bekezdésében foglalt rendelkezések megvalósítására, a szabad piacrajutás, az áttekinthetőség, valamint a jogok és kötelezettségek teljes egyensúlyának biztosítása érdekében.

4. A jelen cikk 3. bekezdésében foglalt vizsgálat során a Vegyesbizottság különösen a nemzetközi kapcsolatokban e téren bekövetkezett fejleményekre tekintettel megvizsgálhatja a 2. bekezdés szerinti piacnyitás körének és/vagy mértékének növelési lehetőségét.

5. A Felek törekednek arra, hogy csatlakozzanak a GATT keretében létrehozott idevágó megállapodásokhoz.

25. cikk

A szellemi tulajdon védelme

1. A Felek diszkrimináció mentesen biztosítják a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok védelmét, beleértve az ilyen jogok biztosítását és érvényesítését célzó intézkedéseket. A védelmet fokozatosan javítják és a jelen Megállapodás hatálybalépésétől számított ötödik év vége előtt olyan szintre hozzák, amely megfelel a VI. Mellékletben meghatározott sokoldalú megállapodások lényeges követelményeinek.

2. A jelen Megállapodás értelmében a „szellemi tulajdon védelme” magában foglalja különösen a szerzői jogok, a szoftverek és adatbázisok, a szomszédos jogok, a márkavédjegyek, a földrajzi jelzések, az ipari minták, a szabadalmak, az integrált áramkörök topográfiája, valamint a know-how-val kapcsolatos bizalmas információk védelmét.

3. Az integrált áramkörök topográfiájának bármely Fél által biztosított védelmét a viszonosság alapján nyújtják.

4. A Felek együttműködnek a szellemi tulajdonnal összefüggő kérdésekben. Bármelyik Fél kérésére szakértői konzultációkat tartanak e kérdésekről, különösen a szellemi tulajdon harmonizálásáról, kezeléséről és érvényesítéséről szóló jelenlegi vagy jövőbeni nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos tevékenységekről, az olyan nemzetközi szervezetekben folyó tevékenységről, mint az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény, a WIPO, valamint a Feleknek a szellemi tulajdonnal összefüggő ügyekben harmadik országokhoz fűződő kapcsolatairól.

26. cikk

Dömping

Ha valamelyik Fél úgy találja, hogy a jelen Megállapodással szabályozott kereskedelemben a GATT VI. cikke szerinti értelemben dömping valósul meg, e gyakorlat ellen megfelelő intézkedéseket tehet az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény VI. cikkével, valamint az e cikkel kapcsolatos megállapodásokkal összhangban a 31. cikkben rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.

27. cikk

Általános védintézkedések

Ha valamelyik terméket olyan megnövekedett mennyiségben és olyan feltételek mellett importálnak, hogy az

a) az importáló Fél területén a hasonló vagy közvetlenül versenyző termékek hazai termelőinek komoly kárt okoz vagy ilyen károsodással fenyeget; vagy

b) a gazdaság bármely szektorában komoly zavarokat okoz vagy olyan nehézségeket, amelyek valamely régió gazdasági helyzetének komoly romlását idézhetik elő, vagy ilyen zavarok vagy nehézségek okozásával fenyeget

az érintett Fél megfelelő intézkedéseket tehet a 31. cikkben rögzített feltételek mellett és eljárások szerint.

28. cikk

Szerkezeti átalakítás

1. Bármelyik Fél a 3. cikk rendelkezéseitől eltérő, korlátozott időtartamra szóló rendkívüli intézkedéseket hozhat vámemelések formájában.

2. Ezek az intézkedések születő iparágakra vagy szerkezeti átalakítás alatt álló szektorokra, vagy olyan szektorokra vonatkozhatnak, amelyek komoly nehézségekkel néznek szembe, különösen ha ezek a nehézségek fontos társadalmi problémákat idézhetnek elő.

3. Az érintett Fél országában a másik Fél országából származó termékekre alkalmazandó importvámok, amelyeket ezekkel az intézkedésekkel vezetnek be, nem haladhatják meg az ad valorem 25%-ot és a Felek országaiból származó termékekre nézve preferenciális elemet tartalmaznak.

Az ezekkel az intézkedésekkel érintett termékek importjának teljes értéke nem haladhatja meg a többi Fél országából származó, az I. Fejezet szerint meghatározott ipari import 15%-át, annak az utolsó évnek alapján számítva, amelyre nézve statisztikai adatok rendelkezésre állnak.

4. Ezeket az intézkedéseket legfeljebb 5 évig lehet alkalmazni, kivéve, ha a Vegyesbizottság hosszabb időszakhoz járul hozzá. Alkalmazásukat legkésőbb az átmeneti időszak lejáratakor meg kell szüntetni.

5. Nem lehet ilyen intézkedést bevezetni valamely termék esetében, ha több mint 3 év telt el azóta, hogy az adott termékekre nézve valamennyi vámot és mennyiségi korlátozást, valamint azokkal egyenértékű hatású terhet és intézkedést felszámoltak.

6. Az érintett Fél tájékoztatja a Vegyesbizottságot azokról a kivételes intézkedésekről, amelyeket meghozni szándékozik, és a többi Fél kérésére ezekről az intézkedésekről és az érintett szektorokról még bevezetésük előtt a Vegyesbizottságban konzultációkat kell tartani. Ilyen intézkedések hozatala esetén az érintett Fél a Vegyesbizottság rendelkezésére bocsátja azt a menetrendet, amely szerint az e cikk alapján bevezetett vámokat felszámolja. Ez a menetrend előírja éves egyenlő ütemezésben a vámok megszüntetését, megkezdve azt legkésőbb a bevezetés után 2 év múlva. A Vegyesbizottság ettől eltérő menetrendet is megállapíthat.

29. cikk

Reexport és súlyos hiány

Ahol a 7. és 9. cikk rendelkezéseinek betartása

a) olyan, harmadik országba irányuló reexporthoz vezet, amellyel szemben az exportáló Fél az adott termékre vonatkozóan mennyiségi exportkorlátozást, exportvámokat, vagy ezzel egyenértékű hatású terheket vagy intézkedéseket tart fenn; vagy

b) az exportáló Fél számára alapvető termék komoly hiányát eredményezi vagy azzal fenyeget,

és ahol a fent említett helyzet az exportáló Fél számára jelentős nehézséget okoz vagy valószínűsíthetően okoz, az érintett Fél megfelelő intézkedéseket tehet a 31. cikkben rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.

30. cikk

A kötelezettségek teljesítése

1. A Felek minden általános vagy különleges intézkedést meghoznak, hogy biztosítsák a Megállapodásból eredő kötelezettségeik teljesítését. Gondoskodnak arról, hogy a Megállapodás céljait elérjék.

2. Ha valamely Fél úgy véli, hogy valamelyik másik Fél nem teljesítette a jelen Megállapodásból eredő kötelezettségét, az érintett Fél megfelelő intézkedéseket tehet a 31. cikkben rögzített feltételek mellett és eljárás szerint.

31. cikk

A védintézkedések alkalmazásának eljárási rendje

1. Mielőtt kezdeményezik a jelen cikk következő bekezdéseiben ismertetett eljárást védintézkedések alkalmazására, a Felek megkísérlik, hogy minden nézetkülönbséget közvetlen konzultációk útján oldjanak meg.

2. Abban az esetben, ha valamelyik Fél azoknak a termékeknek az importját, amely alkalmas a 27. cikkben hivatkozott helyzet előidézésére olyan adminisztratív eljárásnak veti alá, amelynek célja a kereskedelmi folyamatok irányzatáról gyors információszolgáltatás, erről tájékoztatja a másik Felet.

3. A jelen cikk 7. bekezdésében foglaltak érintetlenül hagyásával a védőintézkedésekhez folyamodni szándékozó Fél haladéktalanul értesíti erről a másik Felet és a Vegyesbizottságot, és megadja az összes szükséges információt. A Felek között haladéktalanul konzultációkra kerül sor a Vegyesbizottságban a megoldás feltárása céljából.

4. a) A 26., 27. és 29. cikk esetében a Vegyesbizottság megvizsgálja az ügyet vagy helyzetet, és bármilyen döntést hozhat, ami szükséges az érintett Fél által közölt nehézségek megszüntetésére. Ha ilyen döntés az ügy Vegyesbizottság elé terjesztésétől számított 30 napon belül nem születik, az érintett Fél megteheti a kialakult helyzet rendezéséhez szükséges intézkedéseket.

b) A 30. cikk esetében az érintett Fél a konzultációk befejezése után vagy az ügy előterjesztésének napjától számított három hónap elteltével megteheti a megfelelő intézkedéseket.

c) A 22. és a 23. cikk esetében az érintett Felek megadnak a Vegyesbizottságnak minden szükséges segítséget az eset kivizsgálásához és - ahol helyénvaló - a kifogásolt gyakorlat kiküszöböléséhez.

Ha az érintett Fél nem szünteti meg a Vegyesbizottság által meghatározott időn belül a kifogásolt gyakorlatot, vagy ha a Vegyesbizottság az ügy előterjesztésétől számított három hónapon belül nem tud megállapodást elérni, a panaszos Fél megfelelő intézkedéseket tehet a kérdéses gyakorlatból eredő nehézségek leküzdésére.

5. A meghozott védintézkedésekről haladéktalanul tájékoztatni kell a másik Felet és a Vegyesbizottságot. Ezen intézkedéseket, mértéküket és időtartamukat illetően, arra kell korlátozni, ami feltétlenül szükséges az alkalmazásukat kiváltó helyzet orvoslásához és nem haladhatják meg a kérdéses gyakorlat vagy nehézség által okozott kárt. Elsőbbséget kell adni azoknak az intézkedéseknek, amelyek legkevésbé zavarják a Megállapodás működését. Az egyik Fél tevékenysége vagy mulasztása miatt a másik Fél által hozott intézkedések csak az e Féllel folyó kereskedelmet érinthetik.

6. A meghozott védintézkedésekről a Vegyesbizottságban időszakos konzultációkat folytatnak azzal a céllal, hogy amint lehet, enyhítsék azokat, vagy megszüntessék, ha a feltételek már nem igazolják fenntartásukat.

7. Ahol az azonnali cselekvést igénylő rendkívüli körülmények az előzetes vizsgálatot lehetetlenné teszik, az érintett Fél - a 26., 27. és 29. cikkekben leírt helyzetekben - azonnal megteheti a helyzet rendezéséhez feltétlenül szükséges ideiglenes intézkedéseket. Az intézkedésekről haladéktalanul tájékoztatást kell adni, és a Vegyesbizottságban az érintett Felek között konzultációkat kell folytatni a lehető leghamarabb.

32. cikk

Fizetési mérleg-nehézségek

1. A Felek arra törekednek, hogy elkerüljék korlátozó intézkedések, ideértve az importra vonatkozó intézkedések alkalmazását fizetési mérleg okokból.

2. Ha valamelyik Fél fizetési mérlegét illetően nehéz helyzetben van, vagy ennek közvetlen veszélye fenyeget, az érintett Fél az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezményben meghatározott feltételek szerint korlátozó - ideértve az importra vonatkozó - intézkedéseket hozhat, amelyek korlátozott időtartamra szólhatnak és nem lehetnek hosszabb időtartamúak annál, mint ami a fizetési mérleg helyzet helyreállításához szükséges. Az intézkedéseket, ahogy a fizetési mérleg feltételei javulnak, fokozatosan enyhíteni kell, és meg kell azokat szüntetni, amint a feltételek többé már nem indokolják fenntartásukat. Az érintett Fél köteles előzetesen tájékoztatni a többi Felet az intézkedések bevezetéséről és amikor ez lehetséges, megszüntetésük menetrendjéről.

33. cikk

Fejlődési záradék

1. Ha valamely Fél úgy véli, hogy a Felek gazdasági érdekei szempontjából hasznos lenne a Megállapodásban rögzített kapcsolatok fejlesztése és elmélyítése azáltal, hogy új területekre terjesztik ki azokat, akkor indoklással ellátott javaslatát a többi Fél elé kell terjesztenie. A Felek felszólíthatják a Vegyesbizottságot, hogy vizsgálja meg a javaslatot és - ahol helyénvaló - tegyen ajánlásokat, különösen a tárgyalások megkezdését illetően.

2. Az 1. bekezdésben említett eljárásból eredő megállapodások megerősítést vagy jóváhagyást igényelnek a Felek részéről saját eljárásaikkal összhangban.

34. cikk

A Vegyesbizottság

1. A Felek megállapodnak, hogy a Felek képviselőiből álló Vegyesbizottságot hoznak létre.

2. A jelen Megállapodás végrehajtását a Vegyesbizottság felügyeli és irányítja.

3. A Megállapodás megfelelő végrehajtása érdekében a Felek a Vegyesbizottságban információcserét folytatnak és bármelyikük kérésére konzultációkat tartanak. A Vegyesbizottság figyelemmel kíséri a Felek közötti kereskedelem útjában álló akadályok további lebontásának lehetőségét.

4. A Vegyesbizottság a jelen Megállapodásban előírt esetekben határozatokat hozhat. Egyéb kérdésekben a Vegyesbizottság ajánlásokat tehet.

35. cikk

A Vegyesbizottság eljárási rendje

1. A jelen Megállapodás megfelelő végrehajtása céljából a Vegyesbizottság szükség szerint, de legalább évente egyszer ülést tart. Bármelyik Fél kérheti ülés összehívását.

2. A Vegyesbizottság egyhangúan hozza meg határozatait és ajánlásait.

3. Ha bármelyik Fél képviselője a Vegyesbizottságban alkotmányos követelmények teljesítéséhez kötve fogad el egy határozatot, a határozat - ha abban nincs későbbi időpont feltüntetve - a fenntartás feloldásáról szóló értesítés napján lép hatályba.

4. A jelen Megállapodás vonatkozásában a Vegyesbizottság fogadja el működési szabályzatát, amely többek között tartalmazza az ülések összehívására és az elnök kinevezésére, illetve a kinevezés időtartamára vonatkozó rendelkezéseket.

5. A Vegyesbizottság határozatot hozhat olyan albizottságok és munkacsoportok létrehozásáról, amelyeket szükségesnek tart feladatai ellátásához.

36. cikk

A jelen és más Megállapodásokkal szabályozott kereskedelmi kapcsolatok

1. *  Jelen Megállapodás a Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Magyar Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, valamint Románia közötti kereskedelmi kapcsolatokra vonatkozik, de nem érinti a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság közötti kereskedelmi kapcsolatokat.

2. Jelen Megállapodás nem akadályozza meg vámuniók, szabadkereskedelmi övezetek, illetve a határ menti kereskedelemre vonatkozó megállapodások létrehozását vagy fenntartását, amennyiben azok nem gyakorolnak negatív hatást a jelen Megállapodásban előírt kereskedelmi rendre, különös tekintettel a származási szabályokat illető előírásokra.

37. cikk

Mellékletek és Jegyzőkönyvek

Jelen Megállapodás Mellékletei és Jegyzőkönyvei a Megállapodás elválaszthatatlan részét képezik. A Vegyesbizottság határozatot hozhat a Mellékletek és a Jegyzőkönyvek módosításáról a 35. cikk 3. bekezdésében foglalt rendelkezéseknek megfelelően.

38. cikk

Területi alkalmazás

Jelen Megállapodás a Megállapodást aláíró államok területén érvényes.

39. cikk

Módosítások

Jelen Megállapodás módosításait - kivéve a 34. cikk 4. bekezdésében említetteket, amelyeket a Vegyesbizottság hagy jóvá -, a Felek elé kell terjeszteni elfogadásra és akkor lépnek hatályba, ha azokat valamennyi Fél elfogadja. Az elfogadásról szóló okmányokat a Letéteményesnél helyezik el.

39a. Cikk * 

Csatlakozás a Megállapodáshoz

1. Bármely európai állam csatlakozhat a Megállapodáshoz valamennyi Szerződő Fél egyetértésével.

2. A csatlakozási feltételeket egyik részről a valamennyi Szerződő Fél, és másik részről a csatlakozó állam között megkötendő Csatlakozási Megállapodásban kell meghatározni. * 

40. cikk

Hatálybalépés

1. Jelen Megállapodás 1993. március 1-jén lép hatályba, ha a ratifikációs okmányokat valamennyi Fél letétbe helyezte a Letéteményesnél.

2. Ha a jelen Megállapodás nem lép hatályba az 1. bekezdés rendelkezésének megfelelően, a ratifikációs okmányaikat letétbe helyezett Felek képviselői 1993. április 30. előtt találkoznak, és döntést hozhatnak, hogy a Megállapodás mikor lépjen hatályba ezen Felek vonatkozásában.

3. Arra a Félre vonatkozóan, aki ratifikációs okmányát a 2. bekezdésben említett ülést követően helyezi letétbe, a jelen Megállapodás a ratifikációs okmány letétbe helyezését követő második hónap első napján lép hatályba, de nem korábban a 2. bekezdés szerint meghatározott időpontnál.

4. Bármelyik Fél már az aláírás időpontjában kinyilváníthatja, hogy a Megállapodást egy kezdeti szakaszban ideiglenes jelleggel alkalmazza, ha a Megállapodás ezen Félre vonatkozóan 1993. március 1-jéig nem léphet hatályba.

41. cikk

Érvényesség és felmondás

Bármelyik Fél felmondhatja a jelen Megállapodást - ideértve annak ideiglenes alkalmazását is -, ha erről írásban értesíti a Letéteményest. A felmondás azon időpont után hat hónappal lép hatályba, amikor a Letéteményes megkapta az értesítést. A többi Félre nézve a Megállapodás hatályban marad.

42. cikk

A Letéteményes

Lengyelország Kormánya - mint Letéteményes - értesíti a jelen Megállapodást aláíró valamennyi államot a ratifikációs okmányok letétbe helyezéséről, a jelen Megállapodás hatályba lépéséről, s a jelen Megállapodással vagy annak érvényességével kapcsolatos minden egyéb intézkedésről vagy értesítésről.

FENTIEK HITELÉÜL alulírott Meghatalmazottak a kellő felhatalmazás birtokában aláírták a jelen Megállapodást.

Készült Krakkóban, az 1992 év, december hó, huszonegyedik napján, egy angol nyelvű hiteles példányban, amelyet Lengyelország kormánya helyez letétbe. A Letéteményes valamennyi Félhez eljuttatja a Megállapodás hitelesített másolatát.

A Cseh Köztársaság nevében:
Vladimír Dlouhy s. k.
A Lengyel Köztársaság nevében:
Andrzej Arendarski s. k.
A Magyar Köztársaság nevében:
Dr. Kádár Béla s. k.
A Szlovák Köztársaság nevében:
Ludovít Cernák s. k.

EGYETÉRTÉSI JEGYZŐKÖNYV

1. A Felek kinyilvánítják készségüket arra, hogy a Vegyesbizottságban megvizsgálják a lehetőségét annak, hogy az engedmények körét kölcsönösen tovább bővítsék mindazon engedményekkel, amelyeket olyan harmadik országoknak nyújtanak vagy fognak nyújtani, amelyekkel szabadkereskedelmi megállapodást vagy más hasonló, az Általános Vámtarifa és Kereskedelmi Egyezmény XXIV. cikkének hatálya alá tartozó megállapodást kötöttek.

2. A 4. cikk 2. bekezdésével kapcsolatban a Felek megállapodnak, hogy ha vámcsökkentésre kerül sor a vámtételek meghatározott időtartamra szóló felfüggesztésével, akkor a csökkentett vámok csak a felfüggesztés időtartamára helyettesítik az alapvámokat; továbbá, hogy a vámtételek bármilyen részleges felfüggesztése esetén a Felek közötti preferenciákat fenn kell tartani.

3. A Felek megállapodnak, hogy a 9. cikk nem vonatkozik arra az esetre, amikor e cikkben foglalt intézkedések nemzetközi kötelezettségek teljesítése miatt válhatnak szükségessé.

4. A 23. cikk 3. bekezdésében említett kritériumrendszer és szabályok kidolgozásakor a Felek:

- célul tűzik ki, hogy azok a lehető legnagyobb mértékben összhangban legyenek a jelen Megállapodásban részt vevő Felek és az Európai Közösségek közötti társulási szerződésekben alkalmazott irányadó kritériumokkal és szabályokkal;

- meghatározzák azokat a feltételeket és/vagy körülményeket, amikor az 1. bekezdés rendelkezéseitől ideiglenesen el lehet térni;

- megvizsgálják, hogy milyen feltételek mellett lehet lépéseket tenni az állami támogatás gyakorlatával szemben.

5. A 23. cikk 4. bekezdésével kapcsolatban a Vegyesbizottság a jelen Megállapodás hatálybalépését követően egy éven belül a transzparenciát biztosító intézkedésekre vonatkozó szabályokat fogad el.

6. A 2. sz. és 3. sz. Jegyzőkönyvhöz tartozó Mellékletekben, valamint a III/c. Mellékletben csillaggal (*) megjelölt tételekre csak az ott rögzített előírások vonatkoznak, feltéve, hogy a Felek közötti kereskedelemben ezeket a tételeket a Lengyelország és az Európai Közösségek közötti kereskedelemben folytatott gyakorlathoz hasonlóan kezelik.

7. A Felek fontolóra veszik, hogy választott bírósági eljárást lehetne előirányozni az olyan viták rendezésére, amelyeket nem lehet az érintett Felek közötti konzultációk során vagy a Vegyesbizottságban rendezni. Ezt a lehetőséget a Vegyesbizottság tovább vizsgálhatja.

KÖZÖS NYILATKOZAT

A Cseh Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Magyar Köztársaság, valamint a Szlovák Köztársaság kijelenti, hogy amennyiben a Megállapodás 1993. március 1-jén nem léphet hatályba, akkor azt az említett időponttól ideiglenesen alkalmazzák.

I. MELLÉKLET

Terméklista, a hivatkozást lásd a 2. és a 11. cikkekben

Tarifaszám Termékleírás
ex 3502 Albuminok, albuminátok és más albuminszármazék
ex 3502 10 - Tojásfehérje:
3502 10 91 - - - Szárított (pl. lapok, lemezek, forgács, por formában)
3502 10 99 - - - Egyéb
ex 3502 90 - Más
- - Albuminok, tojásfehérje kivételével:
- - - Tejfehérje (lactalbumin)
3502 90 51 - - - Szárított (pl. lapok, lemezek, forgács, por formában)
3502 90 59 - - - Egyéb
4501 Természetes parafa nyersen vagy egyszerűen előkészítve; parafahulladék; aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa
5201 00 Pamut nem kártolva, nem fésülve
5301 Len nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; lenkóc és hulladék (beleértve a fonalhulladékot és a foszlatott anyagot is)
5302 Valódi kender (Cannabis sativa L.) nyersen vagy megmunkálva, de nem fonva; kenderkóc és -hulladék (beleértve a fonalhulladékot és a foszlatott anyagot is)

II. MELLÉKLET

(lásd a hivatkozást az 5. cikk 2. bekezdésében)

A Magyar Köztársaság a következő ütemezés szerint szünteti meg a Cseh Köztársaságból, a Lengyel Köztársaságból és a Szlovák Köztársaságból származó importot terhelő, a vámokkal egyenértékű alábbi terheket: * 

1995.
I. 1.
1996.
I. 1.
1997.
I. 1.
1% engedélyezési illeték 1% - -
2% vámkezelési díj - 1% 1%
3% statisztikai illeték 1% 1% 1%

III/A. MELLÉKLET

(lásd a hivatkozást a 8. cikk 2. bekezdésében)

A Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság a Magyar Köztársaságból, a Lengyel Köztársaságból, a Szlovén Köztársaságból és Romániából származó, az alábbiakban felsorolt termékek esetében legkésőbb az átmeneti időszak végéig megszünteti a mennyiségi importkorlátozásokat és az ezekkel egyenértékű hatású intézkedéseket. * 

Tarifaszám HR-kód Termékleírás
2612 Uránium-, vagy tóriumérc, dúsított is
2844 Radioaktív kémiai elemek és radioaktív izotópok (beleértve a hasadó kémiai vagy átalakítható elemeket és izotópokat is) és ezek vegyületei;
2844 10 - Természetes urán és vegyületei; természetes uránt vagy természetes uránvegyületet tartalmazó ötvözet, diszperzió (cermet is), kerámiai termékek és keverékek
2844 20 - U235-re dúsított urán és vegyületei; plutónium és vegyületei; U235-re dúsított uránt, plutóniumot vagy ezek vegyületeit tartalmazó ötvözet, diszperzió (cermet is), kerámiai termékek és keverékek
2701 Kőszén * ; brikett, tojásbrikett és kőszénből előállított hasonló szilárd tüzelőanyag
ex 2701 10 - Kokszolható kőszén
- Energiatermelésre szolgáló kőszén
4707 Papírhulladék vagy használt papír és karton
7204 Vas- és acélhulladék; ingot újraolvasztott hulladékvasból vagy acélból

III/B. MELLÉKLET

(lásd a hivatkozást a 8. cikk 2. bekezdésében)

1. A Magyar Köztársaság mennyiségi importkorlátozásait és az ezekkel egyenértékű hatású intézkedéseit az alábbiakban felsorolt és a Cseh Köztársaságból, a Lengyel Köztársaságból, a Szlovák Köztársaságból, a Szlovén Köztársaságból és Romániából származó termékekre 1995. január 1. és 2000. december 31. között fokozatosan megszünteti. * 

A termékek felsorolása a magyar külkereskedelmi termékjegyzék szerint történik. Magyarország kötelezi magát arra, hogy ezeket a tételeket a lehető legrövidebb időn belül vámnómenklatúra szerint megnevezi.

Importtermékek listája, Magyar külker. termékjegyzék (KTJ)
Termékleírás
13-71 Zúzott kő
16-0 Félkész és komplett épületek (ipari, mezőgazdasági, közlekedési, kereskedelmi, raktározási, közigazgatási, kultúrális, szociális és lakás célú, valamint úszó és egyéb épületek, a hozzájuk kapcsolódó építő tevékenységgel együtt)
16-50-097 Vasbeton magasépítési elemmel kapcsolatos tevékenységek
16-84-097 Könnyűszerkezetes épületekkel kapcsolatos tevékenységek
29-31-100 Evőeszköz nemesfémből
29-32-100 Evőeszköz, tálalóeszköz és edény fémből (érvényes fizetőeszköznek tekinthető pénzérme nem importálható)
29-71-1 Érme, plakett, jelvény fémből (érvényes fizetőeszköznek tekinthető pénzérme nem importálható)
41-32-009 Személygépkocsironcs és alkatrészei
41-32-010 Felújított személygépkocsironcs
41-32-110 Benzinüzemű személygépkocsi, új
41-32-120 Benzinüzemű személygépkocsi, használt
42-32-210 Dízelüzemű személygépkocsi, új
41-32-220 Dízelüzemű személygépkocsi, használt
41-32-410 Elektromos üzemű személygépkocsi, új
41-32-420 Elektromos üzemű személygépkocsi, használt
41-32-800 Önjáró lakóautó
41-32-900 Egyéb lakóautó, vízi jármű és vízen járó berendezés
44-12-100 Általános LB, CB távbeszélő készülék
44-12-200 Különleges távbeszélő készülékek
44-12-300 Pénzbedobós távbeszélő készülékek
44-12-400 Soros távbeszélő készülékek
44-12-800 Távbeszélő készülék működését automatizáló egyéb gépek
44-13-310 Gépi kapcsolású telefon alközpont
44-13-320 Gépi kapcsolású telefon főközpont
44-13-330 Faluközpont
44-13-500 Elektronikus távbeszélő központ
44-13-900 Egyéb telefonközpont
44-14-230 Átviteltechnikai berendezés, koaxiális
44-14-290 Egyéb vivőfrekvenciás berendezés
44-14-900 Egyéb átviteltechnikai berendezés
44-21-100 Rkh műsorszóró rádióadó
44-21-200 URH adó
44-21-300 Tv-adó
44-21-400 Átjátszó berendezés
44-23-900 Egyéb adó-vevő berendezés
44-24-100 Mikrohullámú berendezés, kiscsatornás
44-24-200 Mikrohullámú berendezés, középcsatornás
44-24-300 Mikrohullámú berendezés, nagycsatornás
44-24-900 Egyéb mikrohullámú berendezés
44-29-000 Egyéb vezeték nélküli hírközlő készülék és berendezés
44-32-100 Hangátviteli stúdióberendezés
46-79-000 Egyéb ügyviteltechnikai berendezés
53-12 Alkaloidok
53-30-001 Kiszerelt gyógyszer, humán a szerobakterológiai kivételével
53-61-000 Fogászati gyógyszer
53-81-000 Kiszerelt emberi tápszer
ex 57-19 MDI
57-41-000 Habanyag, hőre lágyuló
57-42-000 Habanyag, hőre keményedő
57-43-900 Egyéb habanyag
57-91-000 Hasítással előállított profilszál
58-10-000 Áztató- és öblítőszerek
58-2 Mosó- és mosogatószerek
66-63 Bélyeg
68-1 Lábbeli bőrből és bőrhelyettesítő anyagból
68-2 Papucs
68-3 Gumi lábbeli
68-4 Műanyag lábbeli
69-3 Ékszer, bizsutéria, bőrdíszműáru és dohányzó cikk
69-94 Műalkotás, gyűjtemény, régiség
69-95 Népművészeti és iparművészeti termék
69-99-250 Szórakoztató intézmények kellékei
69-99-252 Játékautomaták részei, tartozékai, kiegészítői
73-23-000 Pamut ágyneműanyag
73-24-000 Pamut háztartási szövet
73-25-000 Lakástextil pamutból
73-29-000 Egyéb pamutszövet
73-33-000 Len ágyneműanyag
73-34-000 Háztartási lenáru
73-35-000 Lakástextil lenből
73-39-000 Egyéb lenszövet
73-44-000 Háztartási kenderáru
73-46-000 Kender szőnyeg
73-5 Egyéb szálas végtermék
73-64-000 Gyapjú takarószövet
73-65-000 Lakástextil gyapjúból
73-66-000 Kész gyapjú- és gyapjútípusú szőnyeg
73-75-000 Lakástextil selyemből
73-79-000 Egyéb selyemszövet
73-91-100 Nem szövött textília
73-91-300 Nem szövött háztartási textília
73-91-400 Nem szövött lakástextília
73-91-500 Nem szövött takaróanyag
73-91-600 Nem szövött szőnyeg
73-91-900 Egyéb nem szövött textília
73-92-100 Impregnált laminált szövet
73-93-000 Steppelt kelme
73-96-000 Hasított fóliaszövet
73-98-000 Egyéb különféle textília
73-99-000 Kikészített egyéb textília
74-12-000 Kézimunkafonal
74-53-100 Függöny pamutból
74-53-200 Függöny, szintetikus
74-53-900 Egyéb alapanyagú függöny
75-90-000 Egyéb különféle textilipari termék
76-11 Férfi alsóruházat, szövött
76-12 Női alsóruházat, szövött
76-13 Fiú alsóruházat, szövött
76-14 Lányka alsóruházat, szövött
76-21 Férfi alsóruházat, kötött, hurkolt
76-22 Női alsóruházat, kötött, hurkolt
76-23 Fiú alsóruházat, kötött, hurkolt
76-24 Lányka alsóruházat, kötött, hurkolt
76-31 Férfi alsóruházat, egyéb technológiájú
76-32 Női alsóruházat, egyéb technológiájú
76-80 Félkész alsóruházati termék
77-11 Férfi felsőruházat, szövött
77-12 Női felsőruházat, szövött
77-13 Fiú felsőruházat, szövött
77-14 Lányka felsőruházat, szövött
77-16-000 Munkaruha, szövött
77-17-000 Egyenruházati felsőruha, szövött
77-21 Férfi felsőruházat, kötött, hurkolt
77-22 Női felsőruházat, kötött, hurkolt
77-23 Fiú felsőruházat, kötött, hurkolt
77-24 Lányka felsőruházat, kötött, hurkolt
77-3 Felsőruházat bőrből és szőrmés bőrből
77-41 Férfi felsőruházat, egyéb technológiájú
77-42 Női felsőruházat, egyéb technológiájú
77-43 Fiú felsőruházat, egyéb technológiájú
77-44 Lányka felsőruházat, egyéb technológiájú
77-80-000 Félkész felsőruházati termék
78-1 Konfekciós ágynemű
78-2 Konfekciós háztartási és lakástextil termékek
78-3 Divatcikkek és tartozékok
78-50-200 Női harisnyanadrág
78-52 Férfi zokni
78-53 Női harisnya
78-54 Női zokni
78-8 Sátor és ponyva jellegű termék
78-9 Egyéb különféle ruházati és konfekciós termék (beleértve a használt ruhát is)

2. A Megállapodás életbelépését követően a Magyar Köztársaság az alábbi éves plafonokat nyitja a Lengyel Köztársaságból származó termékek számára:

- ékszer és nemesfémtárgy 250 000 USD
- mosószerek és más háztartási vegyi áruk 500 000 USD
- lábbeli 2 000 000 USD
- felsőruházat 3 000 000 USD
- új személygépkocsi 3 000 db
- alsóruházat 2 000 000 USD
- méteráru 2 000 000 USD
- más ipari termékek 4 000 000 USD

3. A Megállapodás életbelépését követően a Magyar Köztársaság az alábbi éves plafonokat nyitja a Cseh Köztársaságból és a Szlovák Köztársaságból származó termékek számára:

- mosószerek és más háztartási vegyi áruk 1 000 000 USD
- felsőruházat 3 000 000 USD
- alsóruházat 2 000 000 USD
- lábbeli 3 000 000 USD
- méteráru 4 000 000 USD
- más ipari termékek 4 000 000 USD
- új személygépkocsi 3 000 db

4. A 2. és 3. bekezdésekben specifikált plafonok addig lesznek érvényben, amíg a Magyar Köztársaság meg nem szünteti az említett termékeket érintő mennyiségi korlátozásokat. 1994-től kezdve a Magyar Köztársaság évente felülvizsgálja a plafonokat, és mérlegeli ezen vizsgálatok függvényében a plafonok megemelésének lehetőségeit.

III/C. MELLÉKLET

(lásd a hivatkozást a 8. cikk 2. bekezdésében)

1. A Lengyel Köztársaság a gyártási évet követő évtől számított 10 évnél régebbi, vagy a meg nem állapítható időpontban gyártott, az alábbiakban felsorolt gépjárművekre, s ezek alvázaira és karosszériáira vonatkozó importtilalmat legkésőbb 2002. január 1-jéig feloldja.

Tarifaszám HR/KN kód Termékleírás
8703 Gépkocsi és más gépjármű, kizárólag személyszállításra tervezett (a 87.02 vtsz. alá tartozó kivételével), beleértve a kombi típusú gépkocsit és a versenyautót is
-°Más szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő jármű
ex 8703 21 - - Legfeljebb 1000 cm3 hengerűrtartalommal:
90 - - - Használt
ex 8703 22 - - 1000 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal
90 - - - Használt
ex 8703 23 - - 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 3000 cm3 hengerűrtartalommal
90 - - - Használt
ex 8703 24 - - 3000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal
90 - - - Használt
- Más kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő
ex 8703 31 - - Legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal
90 - - - Használt
ex 8703 32 - - 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 2500 cm3 hengerűrtartalommal
90 - - - Használt
ex 8703 33 - - 2500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal
90 - - - Használt
8706 A 87.01-87.05 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza, motorral felszerelve
ex 8706 00
ex 11 - A 87.04 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza
ex 19 - A 87.03 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza
- Egyéb
91 - - A 87.03 vtsz. alá tartozó gépjárműhöz
ex 99 - - A 87.04 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza
8707 A 87.01-87.05 vtsz. alá tartozó gépjármű karosszériája (vezetőfülke is)
ex 8707 10 - A 87.03 vtsz. alá tartozó gépjárműhöz
90 - - Más célokra, mint ipari összeszerelés

2. A Lengyel Köztársaság a gyártási évet követő évtől számított 6 évnél régebbi, vagy a meg nem állapítható időpontban gyártott, az alábbiakban felsorolt áruszállító gépjárművekre, s ezek alvázaira és karosszériáira vonatkozó importtilalmat legkésőbb 2002. január 1-jéig feloldja.

Tarifaszám HR/KN kód Termékleírás
8701 Vontató (a 87.09 vtsz. alá tartozó vontató kivételével)
ex 8701 20 - Közúti vontató félpótkocsi-vontatásra
90* - - Használt
8702 Közforgalmú személyszállító gépjármű, a vezetőt is beleértve tíz vagy annál több személy szállítására
ex 8702 10 - Kompressziós gyújtású, dugattyús, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő
- - 2500 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal
19* - - - Használt
- - 2500 cm3-t meg nem haladó hengerűrtartalommal
99* - - - Használt
ex 8702 90 - Más
- - Szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő
- - - 2800 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal
19* - - - - Használt
- - - 2800 cm3-t meg nem haladó hengerűrtartalommal
39* - - - - Használt
90* - - Más motorokkal
8704 Áruszállító gépjármű
8704 10 - Dömper, terepjáró kivitelű
- Más, kompressziós gyújtású, belső égésű (dízel vagy féldízel) motorral működő
ex 8704 21 - - Legfeljebb 5 tonna össztömegű
10 - - - Speciálisan tervezett, erősen radioaktív anyagok szállítására
- - - Egyéb
- - - - 2500 cm3 hengerűrtartalmat meghaladó motorokkal
39 - - - - - Használt
- - - - 2500 cm3 hengerűrtartalmat meg nem haladó motorokkal
99 - - - - - Használt
ex 8704 22 - - 5 tonnát meghaladó, de legfeljebb 20 tonna össztömegű
10 - - - Speciálisan tervezett, erősen radioaktív anyagok szállítására
- - - Egyéb
99 - - - - Használt
ex 8704 23 - - 20 tonna össztömeget meghaladó
10 - - - Speciálisan tervezett, erősen radioaktív anyagok szállítására
- - - Egyéb
99 - - - - Használt
- Más, szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő
ex 8704 31 - - Legfeljebb 5 tonna össztömegű
10 - - - Speciálisan tervezett, erősen radioaktív anyagok szállítására
- - - Egyéb
- - - - 2800 cm3 hengerűrtartalmat meghaladó motorokkal
39 - - - - - Használt
- - - - 2800 cm3 hengerűrtartalmat meg nem haladó motorokkal
99 - - - - - Használt
ex 8704 32 - - 5 tonna össztömeget meghaladó
10 - - - Speciálisan tervezett, erősen radioaktív anyagok szállítására
- - - Egyéb
99 - - - - Használt
8704 90 - Más
8705 Különleges célra szolgáló gépjármű, a kizárólag személy- vagy áruszállításra tervezett kivételével (pl. műszaki segélykocsi, darus kocsi, tűzoltókocsi, betonkeverő kocsi, utcaseprő kocsi, műhelykocsi, mozgó röntgenkocsi)
8705 10* - Daruskocsi
8705 20* - Fúrótoronnyal felszerelt gépkocsi
8705 30* - Tűzoltókocsi
8705 40* - Betonkeverő kocsi
8705 90 - Más
10* - - Műszaki segélykocsi
30* - Betonszivattyús járművek
90* - - Egyéb
8706 A 87.01-87.05 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza, motorral felszerelve
ex 8706 00
ex 11 - A 87.04 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza
8707 A 87.01-87.05 vtsz. alá tartozó gépjármű karosszériája (vezetőfülke is)
ex 8707 90 - Más
ex 90 - - Más, mint speciális vontatók és egyéb járművek ipari összeszereléséhez
- - - A 87.04 vtsz. alá tartozó gépjármű karosszériája (vezetőfülke is)

3. A Lengyel Köztársaság az alábbi specifikáció szerint legkésőbb 2002. január 1-jéig feloldja a kétütemű gépjárműmotorokra és az ilyen motorral felszerelt gépjárművekre vonatkozó importtilalmat.

Tarifaszám HR/KN kód Termékleírás
8407 Szikragyújtású, belső égésű, dugattyús vagy forgódugattyús motor - A 87. árucsoportba tartozó járművek meghajtására szolgáló belső égésű, dugattyús motor
8407 33 - - 250 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1000 cm3 hengerűrtartalommal
ex 8407 34 - - 1000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal
10 - - - A következők ipari összeszereléséhez:
8701.10 kódú egytengelyes kerti traktor;
a 87.03 vtsz. alá tartozó gépjárművek;
a 87.04 vtsz. alá tartozó legfeljebb 2800 cm3 hengerűrtartalmú motorral felszerelt gépjárművek;
a 87.05 vtsz. alá tartozó gépjárművek
- - - Egyéb
30 - - - - Használt
8703 Gépkocsi és más gépjármű, kizárólag személyszállításra tervezett (a 87.02 vtsz. alá tartozó kivételével), beleértve a kombi típusú gépkocsit és a versenyautót is
- Más szikragyújtású, dugattyús, belső égésű motorral működő jármű
8703 21 - - Legfeljebb 1000 cm3 hengerűrtartalommal
8703 22 - - 1000 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 1500 cm3 hengerűrtartalommal
8703 23 - - 1500 cm3-t meghaladó, de legfeljebb 3000 cm3 hengerűrtartalommal
Tarifaszám HR/KN kód Termékleírás
8703 24 - - 3000 cm3-t meghaladó hengerűrtartalommal
8706 A 87.01-87.05 vtsz. alá tartozó gépjármű alváza, motorral felszerelve

4. A Lengyel Köztársaság legkésőbb 1997. január 1-jéig feloldja az alábbi termékekre vonatkozó mennyiségi importkorlátozásokat:

Tarifaszám HR/KN kód Termékleírás
2709 Nyers kőolaj és bitumenes ásványokból előállított nyersolaj
2710 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj a lényeges alkotórésze
ex 2710 00 - Könnyűpárlat
11* - - Speciális folyamat céljára
15* - - Kémiai átalakítás céljára olyan folyamatban, amely más mint a 2710.00.11 alá tartozók
- - Egyéb célokra
- - - Speciális benzinek
21* - - - - Fehérbenzin
25* - - - - Egyéb
- - - Más
- - - - Motorbenzin
31 - - - - - Repülőbenzin
- - - - - Egyéb, ólomtartalmú
33 - - - - - - a 0,013 g/litert meg nem haladó
35 - - - - - - a 0,013 g/litert meghaladó
37 - - - - - Sugárhajtású üzemanyag típusú benzin
39 - - - - - Más könnyűpárlat
- Középpárlat
41* - - Speciális folyamat céljára
45* - - Kémiai átalakítás céljára olyan folyamatban, amely más, mint a 2710.00.41 alá tartozók
- - Egyéb célokra
- - - Kerozin
51 - - - - Sugárhajtású üzemanyag
55 - - - - Egyéb
59 - - - Más
- Nehézpárlat
- - Gázolaj
61* - - - Speciális folyamat céljára
65* - - Kémiai átalakítás céljára olyan folyamatban, amely más, mint a 2710.00.61 alá tartozók
69 - - - Egyéb célokra
- - Fűtőolaj
79* - - - Egyéb célokra
2711 Földgáz és gáz-halmazállapotú más szénhidrogén

IV/A. MELLÉKLET

(hivatkozást lásd a 9. cikk 2. bekezdésében)

1. A Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság az alábbiakban felsorolt termékekre 1997. január 1-jéig feloldja a mennyiségi exportkorlátozásokat és minden ezekkel egyenértékű hatású intézkedést. * 

Tarifaszám HR kód Termékleírás
2505 Mindenfajta természetes homok, színezve is a 26. árucsoportba tartozó fémtartalmú homok kivételével
2507 00 Kaolin és más kaolinos anyag, kalcinálva is
2517 Kavics, sóder, tört vagy zúzott kő, amelyet általában betonozáshoz, út- és vasútkövezéshez vagy ballasztnak használnak, gömbölyű kavics és kvarckavics, mindezek hőkezelve is; makadámsalak, kohósalak és hasonló ipari hulladék a vtsz. első részében említett anyagokkal keverve is; kátrányos makadám; a 21.15 és a 25.16 vtsz. alá tartozó kőfajták szemcséje, szilánkja és pora, mindezek hőkezelve is
2517 10 - Kavics, sóder, tört vagy zúzott kő, amelyet általában betonozáshoz, út- és vasútkövezéshez vagy ballasztnak használnak, gömbölyű kavics és kvarckavics, mindezek hőkezelve is
2523 Portlandcement, bauxitcement, salakcement, szuperszulfátcement és hasonló hidraulikus cement, festve és klinker formában is
- Portlandcement
2523 21 - - Fehércement, mesterségesen festett is
2523 29 - - Másféle
2523 90 - Más hidraulikus cement
2620 Fémet vagy fémvegyületet tartalmazó hamu és üledék (a vas- vagy acélgyártásnál keletkező hamu és üledék kivételével):
- Elsősorban cinktartalmú
2620 11 - - Kemény cinktartalmú maradvány
2620 20 - Elsősorban ólomtartalmú
2620 30 - Elsősorban réztartalmú
2620 40 - Elsősorban alumíniumtartalmú
2701 Kőszén, brikett, tojásbrikett és kőszénből előállított hasonló szilárd tüzelőanyag
ex 2701 - Kokszolható kőszén
- Energiatermelési célú kőszén
2702 Barnaszén, brikettezve is, a zsett kivételével
2704 Koksz és félkoksz kőszénből, barnaszénből vagy tőzegből, brikettezve is; retortaszén
2710 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz és amelynek ez az olaj lényeges alkotórésze
ex 2710 00 - Motorbenzin
- Dízelolaj
- Könnyű fűtőolaj
- Nehéz fűtőolaj
2716 Elektromos energia
3002 Emberi vér; állati vér terápiás, megelőzési vagy diagnosztikai célra előkészítve; ellenszérumok és más vérfrakciók; vakcinák, toxinok, mikrobiológiai kultúrák (az élesztők kivételével) és hasonló termékek
3002 10 - Ellenszérum és más vérfrakció
3002 90 - Más
3003 Gyógyszerek (a 30.02, 30.05 vagy a 30.06 vtsz. alá tartozó termékek kivételével), amelyek két vagy több alkotórész összekeverésével készültek, terápiás vagy megelőzési célra, nem kimért adagokban vagy formákban, vagy nem a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben;
3004 Gyógyszerek (a 30.02, 30.05 vagy a 30.06 vtsz. alá tartozó termékek kivételével), amelyek kevert vagy nem kevert termékekből készültek, terápiás vagy megelőzési célra, kimért adagokban vagy formákban, vagy a kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben;
3102 Ásványi vagy vegyi nitrogén trágyázószer
3102 40 - Ammónium-nitrát és kalciumkarbonát vagy más szervetlen nem trágyázó anyag keveréke
4101 Szarvasmarhafélék, ló és más patás állatok nyers bőre (kezeletlenül vagy sózva, szárítva, meszezve, pikkelezve vagy másképpen tartósítva, a cserzett, a pergamentált vagy tovább kikészített bőrök kivételével), szőrtelenítve vagy hasítva is
4101 10 Szarvasmarhafélék nyers egész bőre szárítva, legfeljebb 8 kg tömegben; szárazon sózva, legfeljebb 10 kg tömegben; kezeletlenül, vizesen sózva vagy másképpen tartósítva, legfeljebb 14 kg tömegben
- Szarvasmarhafélék más bőre kezeletlenül vagy vizesen sózva
4101 21 - - Egész bőr
4101 22 - - Hátbőr és talpbőr
4101 29 - - Másféle
4101 30 - Szarvasmarhafélék másképpen tartósított bőre
4102 Juh- és báránybőr nyersen (kezeletlenül vagy sózva, szárítva, meszezve, pikkelezve vagy másképpen tartósítva, a cserzett, a pergamentált vagy a tovább kikészített bőrök kivételével), gyapjasan vagy hasítva is, figyelembe véve az árucsoporthoz tartozó Megjegyzés (1) bekezdés c) pontjában felsorolt kivételeket
4103 Más nyersbőr (kezeletlenül vagy sózva, szárítva, meszezve, pikkelezve vagy másképpen tartósítva, a cserzett, a pergamentált vagy a tovább kikészített bőrök kivételével), szőrtelenítve vagy hasítva is, figyelembe véve az árucsoporthoz tartozó Megjegyzés (1) bekezdés b) és c) pontjában felsorolt kivételeket
4103 90 - Más
4401 Tüzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg (nyaláb) vagy hasonló formában; faforgács és hasonló részek; fűrészpor, fahulladék és -maradék, labdacs (pellett), brikett, hasáb vagy hasonló alakra tömörítve is
4401 10 Tüzifa hasáb, tuskó, rőzse, köteg (nyaláb) vagy hasonló formában
- Faforgács és hasonló részek
4401 21 - - Tűlevelű fából
4401 22 - - Nem-tűlevelű fából
4403 Gömbfa (rönk), kéregtelenítve vagy négy oldalán durván faragva is
4403 20 - Más, tűlevelű fából
- Más
4403 91 - - Tölgyfából (Quercus spp.)
4403 92 - - Bükkfából (Fagus spp.)
4403 99 - - Másféle
4406 Vasúti vagy villamosvasúti talpfa
4407 Hosszában fűrészelt vagy hasított, vágott vagy hántolt, 6 mm-nél vastagabb fa, gyalulva, csiszolva vagy köldökcsapos illesztéssel összeállítva is
4407 10 - Tűlevelű fából
- Más
4407 91 - - Tölgyfából (Querus spp.)
4407 92 - - Bükkfából (Fagus spp.)
4407 99 - - Másféle
4703 Kémiai úton előállított szódás vagy szulfátos papíripari rostanyag, a 47.02 vtsz. alá tartozó kivételével
- Félig fehérített vagy fehérített
4703 21 - - Tűlevelű fából
4703 29 - - Nem-tűlevelű fából
4704 Kémiai úton előállított szulfátos papíripari rostanyag, oldódó fokozatok kivételével
4704 21 - - Tűlevelű fából
4704 29 - - Nem-tűlevelű fából
7106 Ezüst (arannyal vagy platinával bevonva is) nyersen (megmunkálás nélkül) és ebből készült félgyártmány, ezüstpor
7108 Arany (platinával bevont arany is) nyersen (megmunkálás nélkül) és ebből készült félgyártmány, aranypor
7201 Nyersvas és tükörvas, buga, tuskó, tömb vagy más hasonló elsődleges forma
7204 Vas- és acélhulladék; ingot újraolvasztott hulladékvasból vagy -acélból
7206 Vas és nem ötvözött acél ingot vagy más hasonló elsődleges formában (a 72.03 vtsz. alá tartozó vas kivételével)
7207 Félkész termék vasból vagy nem ötvözött acélból
7208 Síkhengerelt, 600 mm vagy azt meghaladó szélességű termék vasból vagy nem ötvözött acélból, melegen hengerelve, plattírozás, lemezelés vagy bevonat nélkül
7209 Síkhengerelt, 600 mm vagy azt meghaladó szélességű termék vasból vagy nem ötvözött acélból, hidegen hengerelve (hidegen tömörítve), plattírozás, lemezelés vagy bevonat nélkül
7210 Síkhengerelt, 600 mm vagy azt meghaladó szélességű termék vasból vagy nem ötvözött acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva
7211 Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék vasból vagy nem ötvözött acélból, plattírozás, lemezelés vagy bevonat nélkül
7212 Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék vasból vagy nem ötvözött acélból, plattírozva, lemezelve vagy bevonva
7213 Melegen hengerelt rúd vasból vagy nem ötvözött acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben
7214 Más rúd vasból vagy nem ötvözött acélból, kovácsolva, melegen hengerelve, húzva vagy extrudálva, hengerlés után csavarva is, de tovább nem megmunkálva
7215 Más rúd vasból vagy nem ötvözött acélból
7216 Szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy nem ötvözött acélból
7218 Rozsdamentes acél, ingot vagy más elsődleges formában; félkész termék rozsdamentes acélból
7219 Síkhengerelt, 600 mm vagy azt meghaladó szélességű termék rozsdamentes acélból
7220 Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék rozsdamentes acélból
7221 Melegen hengerelt rúd rozsdamentes acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben (ECSC)
7222 Más rúd rozsdamentes acélból; szögvas, idomvas és szelvény, rozsdamentes acélból
7223 Huzal rozsdamentes acélból
7224 Más ötvözött acél ingot, vagy más elsődleges formában; félkész termék más ötvözött acélból
7225 Síkhengerelt, 600 mm vagy azt meghaladó szélességű termék más ötvözött acélból
7226 Síkhengerelt, kevesebb mint 600 mm szélességű termék más ötvözött acélból
7227 Melegen hengerelt rúd más ötvözött acélból, szabálytalanul felgöngyölt tekercsben
7228 Más rúd ötvözött acélból; szögvas, idomvas és szelvény más ötvözött acélból; üreges fúrórúdvas és - rúdacél ötvözött vagy nem ötvözött acélból
7229 Más huzal ötvözött acélból
7301 Szádpalló vasból vagy acélból, fúrva, lyukasztva vagy elemekből összeszerelve is; hegesztett szögvas, idomvas és szelvény vasból vagy acélból
7302 Vasúti vagy villamosvasúti pályaépítő anyag vasból vagy acélból, úgymint: sín, terelősín, fogazott sín, váltósín keresztezés (vagy keresztezési csúcsbetét), váltóállító rúd és más kereszteződési darab, sínaljzat (keresztkengyel), csatlakozólemez, sínsaru, befogópofa, alátétlemez, sínkapocs, nyomtávlemez, kengyel, továbbá más, a vasúti sín összeszereléséhez szükséges speciális anyag
7304 Varrat nélküli cső és üreges profil vasból vagy acélból (az öntöttvas cső kivételével)
7305 Más cső vasból vagy acélból (pl. hegesztett, szegecselt vagy hasonló zárt cső), kör alakú belső és külső keresztmetszettel, ha a külső keresztmetszete több mint 406,4 mm
7306 Más cső és üreges profil vasból vagy acélból (pl. nyitott vagy hegesztett, szegecselt vagy hasonlóan zárt)
9201 Zongora, automata is; klavicemballó és más húros hangszer billentyűs szerkezettel
9202 Más húros hangszer (pl. gitár, hegedű, hárfa)
9204 Tangóharmonika és hasonló hangszer; szájharmonika
9205 Más fúvós hangszer (pl. klarinét, trombita, duda)
9705 Állattani, növénytani, ásványtani, anatómiai, történelmi értékű, archeológiai, paleontológiai, etnográfiai, numizmatikai gyűjtemény vagy gyűjteménydarab
9706 Ötven évnél idősebb régiség

2. Termékek, amelyekre az exportkorlátozások megszüntetése nem vonatkozik:

Tarifaszám HR kód Termékleírás
7404 Rézhulladék és -törmelék
7602 Alumíniumhulladék és -törmelék
7802 Ólomhulladék és -törmelék
7902 Cinkhulladék és -törmelék

IV/B. MELLÉKLET

(a hivatkozást lásd a 9. cikk 2. bekezdésében)

1. A Magyar Köztársaság 1997. január 1-jéig feloldja az alábbiakban felsorolt termékekre vonatkozó mennyiségi exportkorlátozásokat és minden ezekkel egyenértékű hatású intézkedést.

Magyar
exporttermékek
KTJ száma
Termékleírás
11-2 Kőolaj
11-3 Földgáz
12 Ércbányászati termékek
13-31-000 Nyersfoszfát, 39%-os
14-10-000 Villamos energia
17-51 Márkás porcelán
21-14 Nyersvas
21-3 Vasöntvények
22-93-000 Vasalapú őrlemény
23-1 Réz termék
23-2 Cink termék
23-3 Nikkel termék
23-4 Ólom termék
23-5 Ón termék
23-6 Más nem-vas termék
23-7 Ritkafémek és földfémek
ex 24-22-100 Ötvözött alumíniumtömb
24-23-200 Alumíniumdara
24-23-300 Darabolt alumíniumhuzal
29-32-100 Tálalóeszköz nemesfémből
29-71-130 Pénzérme
41-6 Légi jármű
55-11-400 Propán-bután gáz (cseppfolyósított petróleumgáz)
55-13-001 Aromamentes alacsony oktánszámú benzin ipari felhasználásra
55-13-110 Normálbenzin
55-13-120 Szuperbenzin
55-13-130 Extra szuperbenzin
55-13-180 Repülőgépbenzin
55-13-300 Vegyipari benzin
55-13-400 Pirobenzin
55-14-200 Sugárhajtóművek üzemanyaga
55-15-000 Gázolaj
55-22-000 Fűtőolaj
56-13-000 Gumi regenerát
66-63 Bélyeg
69-31 Ékszer
69-32-000 Egyéb bizsu
69-33-100 Díszműáru nemesfémből
69-64 Műalkotás, gyűjtemény, régiség

2. Termékek, amelyekre nem vonatkozik az exportkorlátozások tiltása és megszüntetése:

Magyar
exporttermékek
KTJ száma
Termékleírás
18-99-000 Üvegipari hulladék
21-9 Vaskohászati hulladékok és melléktermékek
24-21-900 Ötvözetlen alumíniumhulladék
24-22-900 Ötvözött alumíniumhulladék
24-31-900 Ötvözetlen magnéziumhulladék
24-32-900 Ötvözött magnéziumhulladék
51-99-000 Újrafeldolgozásra alkalmas hulladék, mint szervetlen vegyi anyagot tartalmazó nyersanyag
56-19-000 Gumiipari hulladék
57-29-000 Műanyag alapanyaggyártási hulladék
57-98-000 Vegyiszálgyártási hulladék
57-99-000 Műanyagfeldolgozási hulladék

IV/C. MELLÉKLET

(a hivatkozást lásd a 9. cikk 2. bekezdésében)

1. A Lengyel Köztársaság 1997. január 1-jéig feloldja az alábbiakban felsorolt termékekre vonatkozó mennyiségi exportkorlátozásokat és minden, ezekkel egyenértékű hatású intézkedést:

Tarifaszám HR kód Termékleírás
2701 Kőszén, brikett, tojásbrikett és kőszénből előállított hasonló szilárd tüzelőanyag
2704 Koksz és félkoksz kőszénből, barnaszénből vagy tőzegből, brikettezve is; retortaszén
2710 Kőolaj és bitumenes ásványokból előállított olaj, a nyers kivételével; másutt nem említett olyan készítmény, amely legkevesebb 70 tömegszázalékban kőolajat vagy bitumenes ásványokból előállított olajat tartalmaz, és amelynek ez az olaj a lényeges alkotórésze

2. Termékek, amelyekre nem vonatkozik az exportkorlátozások feloldása:

Tarifaszám HR kód Termékleírás
7404 Rézhulladék és -törmelék
7503 Nikkelhulladék és -törmelék
7602 Alumíniumhulladék és -törmelék
7802 Ólomhulladék és -törmelék
7902 Cinkhulladék és -törmelék
8002 Ónhulladék és -törmelék

V. MELLÉKLET

(lásd a hivatkozást a 10. cikk 1. bekezdésében)

A műszaki szabályzatok tervezeteinek bejelentési eljárása
1. cikk

Ezen eljárás céljából a következő fogalmakat fogadjuk el:

a) „Műszaki előírás”: a dokumentumban tartalmazott előírás, amely rögzíti a termék olyan előírt tulajdonságait, mint minőségét, teljesítményét, biztonságosságát vagy méreteit, beleértve a termékre alkalmazandó követelményeket és a terminológiát, szimbolikumokat, vizsgálatot, vizsgálati módszereket, csomagolást, jelölést vagy címkézést;

b) „Műszaki szabályzatok”: műszaki előírások, beleértve a vonatkozó adminisztratív előírásokat, melyek betartása de jure vagy de facto kötelező, marketing vagy felhasználás esetén az egyik Fél területén vagy annak legnagyobb részén, kivéve a helyi hatóságok rendelkezéseit;

c) „Műszaki szabályzat tervezete”: műszaki előírás szövege, beleértve az adminisztratív előírásokat, melyet az elrendelés céljával fogalmaznak meg, vagy végül műszaki szabályzatként el is rendelnek, ahol a szöveg az előkészítés stádiumában van, tehát még mindig van lehetőség lényeges módosításokra;

d) „Termékek”: a jelen Egyezmény hatálya alá tartozó összes árucikk.

2. cikk

1. A bejelentés kötelezően:

a) tartalmazza a műszaki szabályzat-tervezet teljes szövegét mind eredeti nyelven mind teljes egészében vagy kivonatolva angol nyelvre fordítva;

b) feltünteti, hogy a műszaki szabályzat-tervezet megegyezik-e egy, a szóban forgó tárgykörben szokásos műszaki előírásokkal, melyeket nemzetközi vagy regionális testület dolgozott ki, avagy eltér ezektől az előírásoktól; amikor eltér ezektől az előírásoktól, akkor az eltérések okait is meg kell jelölni;

c) megadja annak a nemzeti hatóságnak a nevét és címét, amely illetékes a szabályzatról további tájékoztatást adni;

d) tartalmazza a hatálybalépés tervezett időpontját.

2. Amikor a műszaki szabályzat-tervezet csupán átveszi egy nemzetközi vagy európai szabvány teljes szövegét, elegendő a vonatkozó szabványra való utalás.

3. cikk

Mindegyik Fél további tájékoztatást kérhet az ezen eljárás alapján bejelentett műszaki szabályzat-tervezetről.

4. cikk

1. A Felek megjegyzéseket fűzhetnek a megküldött műszaki szabályzat-tervezetekhez.

2. A Felek tájékoztatást adnak egymásnak információs intézményeikre vonatkozóan.

5. cikk

A bejelentésekre vonatkozó megjegyzések határideje három hónap attól a naptól számítva, amikor a Felek kézhez kapják a szabályzat-tervezet szövegét. Ezen időszak alatt a műszaki szabályzat-tervezetet nem lehet elfogadni.

6. cikk

Pótlólagos bejelentés útján ismertetik, hogy milyen mértékben volt lehetséges a Felektől kapott bármely megjegyzés figyelembevétele, történt-e bármiféle lényegi változtatás a már bejelentett tervezettel összehasonlítva, illetve mely időpontban lép hatályba.

7. cikk

A három hónapos várakozási idő azonban nem vonatkozik azokra a sürgős esetekre, amikor a közegészség vagy közbiztonság, avagy az állatok vagy növények egészség- és életvédelme érdekében az illetékes hatóságok kötelesek a műszaki szabályzatokat igen rövid idő alatt elkészíteni, hogy azonnal elrendeljék vagy bevezessék azokat anélkül, hogy bárminemű konzultációra lenne lehetőség. A meghozott intézkedések sürgősségét kiváltó okokat ismertetni kell.

8. cikk

Jelen Egyezmény keretei között a Felek rendszeres konzultációkat tartanak, hogy biztosítsák az eljárás kielégítő működését.

VI. MELLÉKLET

(lásd a hivatkozást a 25. cikk 1. bekezdésében)

A szellemi tulajdonról

A 25. cikk 1. bekezdésében említett többoldalú egyezmények a következők:

- az ipari tulajdon védelmére létrejött, 1883. március 20-án aláírt Párizsi Egyezmény (Stockholmi Okmány, 1967);

- az irodalmi és művészeti alkotások védelmére létrejött, 1886. szeptember 9-én aláírt Berni Egyezmény (Párizsi Okmány, 1971);

- az előadóművészek, a hangfelvétel előállítás és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló, 1961. október 26-án aláírt nemzetközi egyezmény (Római Egyezmény);

- az 1973. október 5-én aláírt Európai Szabadalmi Egyezmény.

1. SZ. JEGYZŐKÖNYV * 

(Lásd a hivatkozást a 3. Cikk 2. bekezdésében)

A vámok lebontásáról,
egyrészt a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság,
másrészt a Magyar Köztársaság között

1. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan csökkenteni kell:

- 1997. január 1-jén - az alapvám 60%-ára,

- 1998. január 1-jén - az alapvám 45%-ára,

- 1999. január 1-jén - az alapvám 30%-ára,

- 2000. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

2. A Magyar Köztársaságból származó, a Cseh Köztársaságba és a Szlovák Köztársaságba szállított és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében nem szereplő termékekre nulla vámtételeket alkalmaznak 1997. január 1-jétől.

3. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan csökkentik:

- 1997. január 1-jén - az alapvám 60%-ára,

- 1998. január 1-jén - az alapvám 45%-ára,

- 1999. január 1-jén - az alapvám 30%-ára,

- 2000. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

4. A Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó, a Magyar Köztársaságba szállított és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében nem szereplő termékekre nulla vámtételeket alkalmaznak 1997. január 1-jétől.

„A” Melléklet az 1. Sz. Jegyzőkönyvhöz

1996. évi HR-kód

271000

284910

310240

310280

310290

310520

310559

310560

390410

390610

391510

391520

391530

391590

401011

401012

401013

401019

401021

401022

401023

401024

401029

401110

401120

401210

401220

520811

520812

520813

520819

520821

520822

520823

520829

520831

520832

520833

520839

520841

520842

520843

520849

520851

520852

520853

520859

520911

520912

520919

520921

520922

520929

520931

520932

520939

520941

520942

520943

520949

520951

520952

520959

521011

521012

521019

521021

521022

521029

521031

521032

521039

521041

521042

521049

521051

521052

521059

521111

521112

521119

521121

521122

521129

521131

521132

521139

521141

521142

521143

521149

521151

521152

521159

521211

521212

521213

521214

521215

521221

521222

521223

521224

521225

530911

530919

560311

560312

560313

560314

560391

560392

560393

560394

570232

570242

570252

570292

570310

570320

570330

570390

570500

580620

580632

580639

580640

580710

580790

591131

591140

591190

610110

610120

610130

610190

610210

610220

610230

610290

610311

610319

610321

610322

610329

610331

610332

610339

610342

610349

610411

610412

610413

610419

610421

610422

610423

610429

610431

610432

610433

610439

610441

610442

610444

610449

610451

610452

610453

610459

610461

610462

610463

610469

610510

610520

610590

610610

610620

610690

610711

610719

610721

610729

610791

610792

610799

610811

610819

610821

610822

610829

610831

610832

610839

610891

610892

610899

611010

611020

611030

611090

611120

611130

611190

611211

611212

611219

611220

611231

611239

611241

611249

611300

611410

611420

611430

611490

611511

611512

611519

611520

611591

611592

611593

611599

611610

611691

611692

611699

611710

611790

620111

620112

620113

620119

620191

620192

620193

620199

620211

620212

620213

620219

620291

620292

620293

620299

620311

620312

620319

620321

620322

620323

620329

620331

620332

620333

620339

620341

620342

620343

620349

620411

620412

620413

620419

620421

620422

620423

620429

620431

620432

620433

620439

620441

620442

620443

620444

620449

620451

620452

620453

620459

620461

620462

620463

620469

620510

620520

620530

620590

620620

620630

620640

620690

620711

620719

620721

620722

620729

620791

620792

620799

620811

620819

620821

620822

620829

620891

620892

620899

620910

620920

620930

620990

621010

621020

621030

621040

621050

621111

621112

621120

621131

621132

621133

621139

621141

621142

621143

621149

621310

621320

621390

621410

621420

621430

621440

630221

630222

630229

630231

630232

630239

630251

630252

630253

630259

630260

630291

630292

630293

630299

630311

630391

630392

630399

630419

630492

630493

630499

630520

630790

640319

640340

640391

640419

640420

640520

720810

720825

720826

720827

720836

720837

720838

720839

720840

720854

720890

720916

720917

720918

720926

720927

720928

720990

721012

721041

721310

721391

721420

721631

721632

721710

721720

721790

730421

730429

730431

730439

730512

730610

850730

850980

851030

851660

851679

853921

853931

853941

853949

854620

870321

870322

870323

870324

870331

870332

870333

870390

901831

901849

„B” Melléklet az 1. Sz. Jegyzőkönyvhöz

270210

310210

310230

310240

310280

310290

310520

310560

390910

4011201002

4011209002

4802522001

4802522099

4802528001

4802528099

480253

480260

480411

480419

480421

480429

480431

480439

480441

480442

480449

480522

480523

480529

480530

4805701100

4805701999

4805709099

4805801100

4805801903

4805801999

4805809003

4805809099

480810

480820

480830

4810119102

4810119902

481012

481091

481099

481620

481710

481720

481730

481810

481820

481830

481910

481920

481930

481940

481960

482010

482020

482030

482040

482050

482090

511111

511120

511130

511190

511211

511220

511290

5208111099

5208119099

520812

5208130099

5208190099

5208211099

5208219099

520822

5208230099

5208290099

5208310099

520832

5208330099

5208390099

5208410099

520842

5208430099

5208490099

5208510099

520852

5208530099

5208590099

520911

520912

520919

520921

520922

520929

520931

520932

520939

520941

520942

520943

520949

520951

520952

520959

5210111099

5210119099

5210120099

5210190099

5210211099

5210219099

5210220099

5210290099

5210311099

5210319099

5210320099

5210390099

5210410099

5210420099

5210490099

5210510099

5210520099

5210590099

521111

521112

521119

521121

521122

521129

521131

521132

521139

521141

521142

521143

521149

521151

521152

521159

5212111099

5212119099

5212121099

5212129099

5212131099

5212139099

5212141099

5212149099

5212151099

5212159099

5212211000

5212219000

5212221000

5212229000

5212231000

5212239000

5212241000

5212249000

5212251000

5212259000

530911

530919

530921

530929

5311009001

560311

560312

560313

560314

560391

560392

560393

560394

5701101002

5701109102

5701109302

5701109902

5701901002

5701909002

570220

570231

570232

570239

570241

570242

570249

570251

570252

570259

570291

570292

570299

570310

570320

570330

570390

570410

570490

570500

5801100001

5801100099

5801210001

5801210099

5801901000

5801909003

5801909004

5801909099

580219

580610

580620

580631

580632

580639

580640

580710

580790

581010

581091

581092

581099

581100

590210

590220

590290

590310

590320

590390

590500

590900

591000

591110

5911200002

5911200099

591131

591140

591190

610110

610120

610130

610190

610210

610220

610230

610290

610311

610319

610321

610322

610329

610331

610332

610339

610341

610342

610349

610411

610412

610413

610419

610421

610422

610423

610429

610431

610432

610433

610439

610441

610442

610444

610449

610451

610452

610453

610459

610461

610462

610463

610469

610510

610520

610590

610610

610620

610690

610711

610719

610721

610729

610791

610792

610799

610811

610819

610821

610822

610829

610831

610832

610839

610891

610892

610899

611010

611020

611030

611090

611110

611120

611130

611190

611211

611212

611219

611220

611231

611239

611241

611249

611300

611410

611420

611430

611490

611511

611512

611519

611520

611591

611592

611593

611599

611610

611691

611692

611693

611699

611710

611780

611790

620111

620112

620113

620119

620191

620192

620193

620199

620212

620213

620219

620291

620292

620293

620299

620311

620319

620321

620322

620323

620329

620331

620332

620333

620339

620341

620342

620343

620349

620411

620412

620413

620419

620421

620422

620423

620429

620431

620432

620433

620439

620441

620442

620443

620444

620449

620451

620452

620453

6204591000

620461

620462

620463

620469

620510

620520

620530

620590

620610

620620

620630

620640

620690

620711

620719

620721

620722

620729

620791

620792

620799

620811

620819

620821

620822

620829

620891

620892

620899

620910

620920

620930

620990

621010

621020

621030

621040

621050

621111

621112

621120

621131

621132

621133

621139

621141

621142

621143

621149

621310

621320

621390

630120

630130

630140

630190

630221

630222

630229

630231

630232

630239

630251

630252

630253

630259

630260

630291

630292

630293

630299

630311

630391

630392

630399

630419

630492

630493

630499

630520

630532

630533

630539

630590

630611

630612

630619

630621

630622

630629

630631

630639

630649

630691

630699

630710

630720

630790

630800

630900

631010

631090

640219

640220

640230

640291

640299

640319

640320

640330

640340

640351

640359

640391

640399

640411

640419

640420

6908101099

6908109099

6908901199

6908902199

6908902999

6908903199

6908905199

6908909199

6908909399

6908909999

700711

700721

720810

720825

720826

720827

720836

720837

720838

720839

720840

720851

720852

720853

720854

720890

7209161001

7209161099

7209169001

7209169099

720917

720918

7209261001

7209261099

7209269001

7209269099

720927

720928

7209901001

7209901099

7209909001

7209909099

7213100001

7213100099

721391

721420

721631

721632

721710

721720

721790

722830

730421

730610

7306301001

7306301002

7306301003

7306302100

7306302900

7306305101

7306305901

7306307101

7306307102

7306307801

7306307802

7306309001

7306309002

853921

853931

853941

853949

870321

870322

870323

870324

870331

870332

870333

2. SZ. JEGYZŐKÖNYV * 

(Lásd a hivatkozást a 3. Cikk 2. bekezdésében)

A vámok lebontásáról,
egyrészt a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság,
másrészt a Lengyel Köztársaság között

1. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan csökkenteni kell:

- 1997. január 1-jén - az alapvám 60%-ára,

- 1998. január 1-jén - az alapvám 45%-ára,

- 1999. január 1-jén - az alapvám 30%-ára,

- 2000. január 1-jén - az alapvám 15%-ára,

- 2001. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

2. A Lengyel Köztársaságból származó, a Cseh Köztársaságba és a Szlovák Köztársaságba szállított, és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében nem szereplő termékekre nulla vámtételeket alkalmaznak 1997. január 1-jétől.

3. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban, a Cseh Köztársaságból és a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan csökkenteni kell:

- 1997. január 1-jén - az alapvám öthetedére,

- 1998. január 1-jén - az alapvám négyhetedére,

- 1999. január 1-jén - az alapvám háromhetedére,

- 2000. január 1-jén - az alapvám kéthetedére,

- 2001. január 1-jén - az alapvám egyhetedére,

- 2002. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

4. A Cseh Köztársaságból és a Szlovák Köztársaságból származó a Lengyel Köztársaságba szállított, és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében nem szereplő termékekre nulla vámtételeket alkalmaznak 1997. január 1-jétől.

„A” Melléklet a 2. Sz. Jegyzőkönyvhöz

310240

310280

310520

390410

391510

391520

391530

391590

845811

845819

851679

853650

853921

853922

853929

853941

853949

854620

870190

870210

870321

870322

870410

870421

870422

870423

901831

901849

„B” Melléklet a 2. Sz. Jegyzőkönyvhöz

870120

870210

870290

870321

870322190

870322901

870322909

870323190

870323901

870323909

870324

870331

870332190

870332901

870332909

870333190

870333901

870333909

870390901

870390909

870410

870421

870422

870423

870431

870432

870490

870510

870520

870530

870540

870590

870600115

870600116

870600195

870600196

870600915

870600916

870600995

870600996

870710900

870790909

3. SZ. JEGYZŐKÖNYV * 

(Lásd a hivatkozást a 3. Cikk 2. bekezdésében)

A vámok lebontásáról,
egyrészt a Magyar Köztársaság,
másrészt a Lengyel Köztársaság között

1. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan csökkenteni kell:

- 1997. január 1-jén - az alapvám 60%-ára,

- 1998. január 1-jén - az alapvám 45%-ára,

- 1999. január 1-jén - az alapvám 30%-ára,

- 2000. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

2. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan csökkenteni kell:

- 1997. január 1-jén - az alapvám 60%-ára,

- 1998. január 1-jén - az alapvám 45%-ára,

- 1999. január 1-jén - az alapvám 30%-ára,

- 2000. január 1-jén - az alapvám 15%-ára,

- 2001. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

3. A Lengyel Köztársaságból származó, a Magyar Köztársaságba szállított és a jelen Jegyzőkönyv „A” és „B” Mellékleteiben nem szereplő termékekre nulla vámtételeket alkalmaznak 1997. január 1-jétől.

4. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „C” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak a következő menetrend szerint fokozatosan csökkenteni kell:

- 1997. január 1-jén - az alapvám 60%-ára,

- 1998. január 1-jén - az alapvám 45%-ára,

- 1999. január 1-jén - az alapvám 30%-ára,

- 2000. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

5. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „D” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, a következő menetrend szerint fokozatosan csökkenteni kell:

- 1997. január 1-jén - az alapvám öthetedére,

- 1998. január 1-jén - az alapvám négyhetedére,

- 1999. január 1-jén - az alapvám háromhetedére,

- 2000. január 1-jén - az alapvám kéthetedére,

- 2001. január 1-jén - az alapvám egyhetedére,

- 2002. január 1-jén - a fennmaradó vámokat megszüntetik.

6. A Magyar Köztársaságból származó, a Lengyel Köztársaságba szállított és a jelen Jegyzőkönyv „C” és „D” Mellékletében nem szereplő termékekre nulla vámtételeket alkalmaznak 1997. január 1-jétől.

„A” Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz

270210

310210

310230

310240

310280

310520

310551

4011201002

4011209002

511111

511120

511130

511190

511211

511220

511290

5208111099

5208119099

520812

5208130099

5208190099

5208211099

5208219099

520822

5208230099

5208290099

5208310099

520832

5208330099

5208390099

5208410099

520842

5208430099

5208490099

5208510099

520852

5208530099

5208590099

520911

520912

520919

520921

520922

520929

520931

520932

520939

520941

520942

520943

520949

520951

520952

520959

5210111099

5210119099

5210120099

5210190099

5210211099

5210219099

5210220099

5210290099

5210311099

5210319099

5210320099

5210390099

5210410099

5210420099

5210490099

5210510099

5210520099

5210590099

521111

521112

521119

521121

521122

521129

521131

521132

521139

521141

521142

521143

521149

521151

521152

521159

530911

530919

530921

530929

5311009001

5701101002

5701109102

5701109302

5701109902

5701901002

5701909002

570220

570231

570232

570239

570241

570242

570249

570251

570252

570259

570291

570292

570299

570310

570320

570330

570390

570410

570490

570500

5801100001

5801100099

5801210001

5801210099

5801901000

5801909003

5801909004

5801909099

580219

580610

580620

580631

580639

580640

580710

580790

581010

581091

581092

581099

581100

590210

590220

590290

5911200002

5911200099

591131

591140

591190

610110

610120

610130

610190

610210

610220

610230

610290

610311

610312

610319

610321

610322

610323

610329

610331

610332

610333

610339

610341

610342

610343

610349

610411

610412

610413

610419

610421

610422

610423

610429

610431

610432

610433

610439

610441

610442

610443

610444

610449

610451

610452

610453

610459

610461

610462

610463

610469

610510

610520

610590

610610

610620

610690

610711

610712

610719

610721

610722

610729

610791

610792

610799

610811

610819

610821

610822

610829

610831

610832

610839

610891

610892

610899

610910

610990

611010

611020

611030

611090

611110

611120

611130

611190

611511

611512

611519

611520

611591

611592

611593

611599

611691

611692

611693

611699

620111

620112

620113

620119

620191

620192

620193

620199

620211

620212

620213

620219

620291

620292

620293

620299

620311

620312

620319

620321

620322

620323

620329

620331

620332

620333

620339

620341

620342

620343

620349

620411

620412

620413

620419

620421

620422

620423

620429

620431

620432

620433

620439

620441

620442

620443

620444

620449

620451

620452

620453

6204591000

620461

620462

620463

620469

620510

620520

620530

620590

620610

620620

620630

620640

620690

620711

620719

620721

620722

620729

620791

620792

620799

620811

620819

620821

620822

620829

620891

620892

620899

620910

620920

620930

620990

621010

621020

621030

621040

621050

621111

621112

621120

621131

621132

621133

621139

621141

621142

621143

621149

621310

621320

621390

630120

630130

630140

630190

630221

630229

630231

630239

630251

630252

630259

630260

630291

630292

630293

630299

630311

630391

630392

630399

630419

630492

630493

630499

630532

630533

630539

630590

630611

630612

630619

630621

630622

630629

630631

630639

630649

630691

630699

630800

630900

631010

631090

640219

640220

640230

640291

640299

640319

640320

640330

640340

640351

640359

640391

640399

640411

640419

640420

6908101099

6908109099

6908901199

6908902199

6908902999

6908903199

6908905199

6908909199

6908909399

6908909999

700711

700721

720810

720825

720826

720827

720836

720837

720838

720839

720840

720851

720852

720853

720854

720890

720915

7209161001

7209161099

7209169001

7209169099

720917

720918

720925

7209261001

7209261099

7209269001

7209269099

720927

720928

7209901001

7209901099

7209909001

7209909099

7211130002

7211130003

7211130099

7211141003

7211141099

7211149003

7211149099

7211192002

7211192003

7211192099

7211199002

7211199003

7211199099

721123

721129

721190

7213100001

7213100099

7213911001

7213911099

7213914101

7213914199

7213914901

7213914999

7213917001

7213917099

721399

721410

721420

721430

721491

721499

721510

721550

721590

721610

721621

721622

721631

721632

721633

721640

721650

721661

721669

721691

721699

721710

721720

721730

721790

722300

722790

722810

722820

722830

722840

722850

722860

722870

7302101000

7302103199

7302103900

7302109099

730220

730230

730240

730290

730421

730511

730512

730519

730610

7306301001

7306301002

7306301003

7306302100

7306302900

7306305101

7306305901

7306307101

7306307102

7306307801

7306307802

7306309001

7306309002

731010

7311001099

7311009199

7311009999

731210

731290

7325910099

732690

„B” Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz

4802522001

4802528001

480253

480260

480411

480419

480421

480429

480431

480439

480441

480442

480449

480522

480523

480529

480530

4805701100

4805701999

4805709099

4805801100

4805801903

4805801999

4805809003

4805809099

480810

480820

480830

4810119102

4810119902

4810120001

4810120099

481091

481099

481620

481710

481720

481730

481810

481820

481830

481910

481920

481930

481940

481960

482010

482020

482030

482090

870321

870322

870323

870324

870331

870332

870333

870422

870423

870432

870490

870530

8712001002

8712001099

8712003002

8712003099

8712008000

„C” Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz

511211

511219

511220

511230

511290

520811

520812

520813

520819

520821

520822

520823

520829

520831

520832

520833

520839

520841

520842

520843

520849

520851

520852

520853

520859

520911

520912

520919

520921

520922

520929

520931

520932

520939

520941

520942

520943

520949

520951

520952

520959

521011

521012

521019

521021

521022

521029

521031

521032

521039

521041

521042

521049

521051

521052

521059

521111

521112

521119

521121

521122

521129

521131

521132

521139

521141

521142

521143

521149

521151

521152

521159

610110

610120

610130

610190

610210

610220

610230

610290

610311

610312

610319

610321

610322

610323

610329

610331

610332

610333

610339

610341

610342

610343

610349

610411

610412

610413

610419

610421

610422

610423

610429

610431

610432

610433

610439

610441

610442

610443

610444

610449

610451

610452

610453

610459

610461

610462

610463

610469

610510

610520

610590

610610

610620

610690

610711

610712

610719

610721

610722

610729

610791

610792

610799

610811

610819

610821

610822

610829

610831

610832

610839

610891

610892

610899

610910

610990

611010

611020

611030

611090

611110

611120

611130

611190

620111

620112

620113

620119

620191

620192

620193

620199

620211

620212

620213

620219

620291

620292

620293

620299

620311

620312

620319

620321

620322

620323

620329

620331

620332

620333

620339

620341

620342

620343

620349

620411

620412

620413

620419

620421

620422

620423

620429

620431

620432

620433

620439

620441

620442

620443

620444

620449

620451

620452

620453

620459

620461

620462

620463

620469

620510

620520

620530

620590

620610

620620

620630

620640

620690

620711

620719

620721

620722

620729

620791

620792

620799

620811

620819

620821

620822

620829

620891

620892

620899

620910

620920

620930

620990

720810

720825

720826

720827

720836

720837

720838

720839

720840

720851

720852

720853

720854

720890

720915

720916

720917

720918

720925

720926

720927

720928

720990

721011

721012

721020

721030

721041

721049

721050

721061

721069

721070

721090

721113

721114

721119

721123

721129

721190

721210

721220

721230

721240

721250

721260

721310

721320

721391

721399

721410

721420

721430

721491

721499

721510

721550

721590

721610

721621

721622

721631

721632

721633

721640

721650

721661

721669

721691

721699

721710

721720

721730

721790

721810

721891

721899

721911

721912

721913

721914

721921

721922

721923

721924

721931

721932

721933

721934

721935

721990

722011

722012

722020

722090

722100

722211

722219

722220

722230

722240

722300

722410

722490

722511

722519

722520

722530

722540

722550

722591

722592

722599

722611

722619

722620

722691

722692

722693

722694

722699

722710

722720

722790

722810

722820

722830

722840

722850

722860

722870

722880

722910

722920

722990

730110

730120

730210

730220

730230

730240

730290

730300

730410

730421

730429

730431

730439

730441

730449

730451

730459

730490

730511

730512

730519

730520

730531

730539

730590

730610

730620

730630

730640

730650

730660

730690

730711

730719

730721

730722

730723

730729

730791

730792

730793

730799

730810

730820

730830

730840

730890

730900

731010

731021

731029

731100

731210

731290

731300

731412

731413

731414

731419

731420

731431

731439

731441

731442

731449

731450

731511

731512

731519

731520

731581

731582

731589

731590

731600

731700

731811

731812

731813

731814

731815

731816

731819

731821

731822

731823

731824

731829

731910

731920

731930

731990

732010

732020

732090

732111

732112

732113

732181

732182

732183

732190

732211

732219

732290

732310

732391

732392

732393

732394

732399

732410

732421

732429

732490

732510

732591

732599

732611

732619

732620

732690

840733909

840734300

840734919

840734999

840820319

840820359

840820379

840820519

840820559

840820579

840820999

„D” Melléklet a 3. Sz. Jegyzőkönyvhöz

870120

870210

870290

870321

870322190

870322901

870322909

870323190

870323901

870323909

870324

870331

870332190

870332901

870332909

870333190

870333901

870333909

870390901

870390909

870410

870421

870422

870423

870431

870432

870490

870510

870520

870530

870540

870590

870600115

870600116

870600195

870600196

870600915

870600916

870600995

870600996

870710900

870790909

4. SZ. JEGYZŐKÖNYV * 

(Lásd a hivatkozást a 12. Cikkben)

A mezőgazdasági koncessziók cseréjéről egyrészt a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészt a Magyar Köztársaság között

1. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó, valamint azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jén eltörlik.

2. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó, valamint azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

3. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „C” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől e Melléklet szerint mennyiségi korlátozások nélkül vagy a feltüntetett kvótákon belül az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

3a *  Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv C1 Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 2003. július 15-től a C1 Melléklet szerint mennyiségi korlátozás nélkül, vagy a C1 Mellékletben meghatározott kvótákon belül a C1 Mellékletben feltüntetett szintre csökkentik.

4. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „D” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől e Melléklet szerint mennyiségi korlátozások nélkül vagy a feltüntetett kvótákon belül az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

4a *  Azokat az importvámtételeket, amelyeket Magyar Köztársaságban a Cseh Köztársaságból és a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv D1 Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 2003. július 15-től a D1 Melléklet szerint mennyiségi korlátozás nélkül, vagy a D1 Mellékletben meghatározott kvótákon belül a D1 Mellékletben feltüntetett szintre csökkentik.

5. Az e Jegyzőkönyvben hivatkozott importvámok magukban foglalják az ad valorem és a különleges vámokat, valamint a termékspecifikus pótlékokat.

„A” Melléklet a 4. Sz. Jegyzőkönyvhöz

(HR kód)

01.01

0102.10

0103.10

01.04

01.06

02.04

02.05

02.06

02.08

0301.10

0301.91

0301.92

0301.99

03.02

03.03

03.04

03.05

03.06

03.07

05.01

05.02

05.03

05.04

05.05

05.06

05.07

05.08

05.09

05.10

05.11

06.01

06.02

06.04

0701.10

0709.10

0709.30

0709.40

0709.52

07.11

0712.30

0712.90

07.13

07.14

08.01

08.02

08.03

08.04

08.05

0806.20

0807.20

0808.20

0810.40

0810.90

08.12

08.13

08.14

09.01

09.02

09.03

09.04

09.05

09.06

09.07

09.08

0909.10

0909.20

0909.50

09.10

1001.10

1005.10

10.06

10.07

10.08

1102.30

1103.14

11.06

12.01

12.02

12.03

12.04

1205.00.10 * 

1206.00.10 * 

1207.10

1207.20

1207.30

1207.40

1207.50

1207.60

1207.92

1207.99

12.08

12.09

12.11

1212.10

1212.20

1212.30

1212.92

1212.99

12.13

12.14

13.01

13.02

14.01

14.02

14.03

14.04

15.01

15.02

15.03

15.04

15.05

15.06

15.07

15.08

15.09

15.10

15.11

1512.21

1512.29

15.13

15.15

15.18

15.19

15.20

15.21

15.22

16.03

16.04

16.05

1702.20

18.01

18.02

18.03

18.04

18.05

1902.40

19.03

1905.30

1905.40

1905.90

2003.20

2005.70

2008.11

2008.19

2008.20

2008.30

2009.11

2009.19

2009.20

2009.30

2009.40

2101.10

2101.20

2103.10

22.01

23.01

23.02

23.03

23.04

23.05

23.06

23.07

23.08

23.09

„B” Melléklet a 4. Sz. Jegyzőkönyvhöz


HR kód
Legmagasabb
alkalmazható
vámtétel, %
0102.90 15
0103.91 10
0103.92 15
0105.11 9
0105.19 9
0105.91 10
0105.99 10
02.01 25
02.02 25
02.03 25
0207.21 28
0207.41 28
0207.50 10
02.09 20
0210.11 20
0210.12 20
0210.19 20
0210.20 20
0210.90 20
0301.93 5
0402.10 37
0402.21 37
0402.91 37
0402.99 37
0404.10 14
0404.90 14
0704.20 10
0704.90 10
0705.19 10
0705.21 10
0705.29 10
0706.10 10
0708.20 10
0708.90 10
0709.20 5
0709.70 10
0710.22 7
0710.29 7
0710.30 7
0710.40 7
0710.90 7
0807.10 9
0809.10 8
0809.30 9
0810.30 9
0811.10 9
0909.30 4
0909.40 4
1001.90 15
10.02 15
10.03 18
10.04 15
11.01 15
1102.10 15
1102.20 15
1102.90 15
1103.12 15
1103.13 15
1103.19 15
1103.21 15
1103.29 15
1104.11 15
1104.12 15
1104.19 15
1104.21 15
1104.22 15
1104.23 15
1104.29 15
1104.30 15
1105.10 15
1108.14 14
1108.19 14
1108.20 14
11.09 14
12.10 5
1517.10 20
1517.90 20
1602.10 15
1602.20 15
1602.31 15
1602.39 15
1602.42 15
1602.49 15
1602.50 18
1702.10 20
1702.60 30
17.03 14
17.04 12
1806.10 12
1806.20 10
1902.11 20
1902.19 20
1904.90 7
1905.10 7
1905.20 7
2001.10 15
2001.20 15
2002.10 11
2002.90 11
2005.10 15
2005.20 20
2005.30 17
2005.40 15
2005.51 7
2005.59 7
2005.60 5
2005.80 15
2008.40 4
2008.50 6
2008.60 6
2008.70 6
2008.80 6
2008.91 7
2008.92 6
2008.99 4
2009.60 4
2009.70 12
2101.30 14
2102.30 7
2104.10 4
2104.20 4
2106.10 7
2202.10 19
2202.90 10

„C” Melléklet a 4. Sz. Jegyzőkönyvhöz * 

Cseh Köztársaság Szlovák Köztársaság
HS kód Vámtétel
(%)
Kvóta Vámtétel
(%)
Kvóta
0102.90 0 4 000 t 0 500 t
0103.91 0 6 000 t 0 500 t
0103.92 0 0
0105 0 120 t 0 200 t
0201 0 4 000 t 0 500 t
0202 0 0
0203 0 6 000 t 0 500 t
0207.11 28 28
0207.13.10 20 20
0207.13.20 20 20
0207.13.30 20 20
0207.13.40 20 20
0207.13.50 20 20
0207.13.60 20 20
0207.13.70 20 20
0207.13.99 20 20
0207.27 0 1 000 t 0 250 t
0207.32 0 1 500 t 0 600 t
0207.33 0 0
0207.32 15 15
0207.33 15 15
0209 0 300 t 0 50 t
0210.11 15 15
0210.12 15 300 t 15 300 t
0210.19 15 15
0402.10 20 20
0402.21 20 800 t 20 100 t
0402.99 20 20
0402.29 27 27
0403.10 10 400 t 10 100 t
0405.20.10 5 5
0405.20.30 5 5
0406 0 300 t 0 400 t
0603.90 0 0
0701.90.10 10 15 000 t 10 10 000 t
0701.90.90 10 10
0702 0 1 000 t 0 200 t
0703.20 0 700 t 0 500 t
0704.10 0 200 t 0 60 t
0709.70 5 100 t 5 50 t
0811.10 0 250 t 0 100 t
0811.90.85 0 0
1005.90 15 15
1103.11 0 250 t 0 200 t
1103.13 0 100 t 0 500 t
1104.19.30 10 10
1104.19.50 10 200 t 10 70 t
1104.19.99 10 10
1108.20 8 100 t 8 50 t
1205.00.90 15 15
1206.00.91 20 20
1206.00.99 20 20
1207.91 0 0
1212.91.20 8 8
1212.91.80 20 20
1512.11 15 15
1512.19 0 4 000 t 0 3 000 t
1512.19 18 18
1514.10 15 15
1514.90 20 20
1517 10 500 t 10 500 t
1601 15 15
ex 1601.00.91 0 600 t 0 400 t
1602.32 0 400 t 0 150 t
1602.41 15 15
1602.90.10 15 15
1602.90.31 0 0
1602.90.41 5 5
1602.90.51 15 15
1602.90.61 15 15
1602.90.69 15 15
1602.90.72 15 15
1602.90.74 15 15
1602.90.76 15 15
1602.90.78 15 15
1602.90.98 5 5
1702.30 - 10 500 t
1702.30 40 40
1702.40 40 40
1702.60 - 15 6 000 t
1806.20.95 5 500 t 5 500 t
1806.31 5 5
1806.32 5 5
1806.90 6 6
1901.10 0 500 t 0 200 t
1901.90 0 0
1902.11 0 300 t 0 200 t
1902.19 0 0
1902.20 10 100 t 10
1902.30 10 100 t 10
2004.10 10 10
2004.90.10 15 15
2004.90.30 15 15
2004.90.50 15 15
2004.90.91 15 15
2005.10 0 0
2005.20 0 0
2005.51 0 600 t 0 250 t
2005.59 0 0
2005.60 0 0
2005.40 0 200 t 0 500 t
2005.80 0 1 000 t 0 500 t
2006.00.31 10 10
2006.00.35 10 10
2006.00.38 10 10
2006.00.91 10 10
2006.00.99 10 10
2007.10 0 100 t 0 50 t
2009.80 0 300 t 0 100 t
2009.90.59 0 100 t 0 50 t
2101.30 10 100 t 10 50 t
2102.30 0 50 t 0 50 t
2103.90.90 0 300 t
2105 5 2 000 t 5
2106.90 5 5
ex 2106.90.92 0 0
2202.90 5 65 000 hl 5 35 000 hl
2203 10 9 000 hl 10 6 000 hl
2208.60 30 1000 hl 30
2208.70 15 1 500 hl 30 2 500 hl
2208.90 15 30

A Felek megállapodtak abban, hogy nem alkalmaznak exporttámogatást azon szállításoknál, amelyek 0%-os vám mellett valósulnak meg a jelen Mellékletben rögzített feltételekkel (kvóta erejéig, illetve kvóta nélkül).

„C1” Melléklet a 4. Sz. Jegyzőkönyvhöz * 

Cseh Köztársaság Szlovák Köztársaság
HR kód Vámtétel Kvóta Kvóta Vámtétel Kvóta Kvóta
(%) július 1-jétől
december 31-ig * 
január 1-jétől
június 30-ig
(%) július 1-jétől
december 31-ig * 
január 1-jétől
június 30-ig
0207.26 0 25 t 25 t 0 475 t 475 t
0207.27 - - - 0
0207.32 - - - 0 200 t 200 t
0207.33 - - - 0
0409 0 50 t 50 t 0 250 t 250 t
0702 - - - 0 400 t 400 t
0703.10 0 25 t 25 t 0 1250 t 1250 t
0705 0 250 t 250 t 0 50 t 50 t
0706.10 0 25 t 25 t 0 50 t 50 t
0706.90 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
0707 0 50 t 50 t 0 100 t 100 t
0708 0 500 t 500 t 0 500 t 500 t
0709.51 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
0709.60 0 korlátlan korlátlan 0 1000 t 1000 t
0710.21 0 0 250 t 250 t
0710.40 0 50 t 50 t 0 500 t 500 t
0710.80.59 0 0 250 t 250 t
0710.90 0 0 500 t 500 t
0712.20 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
0806.10 0 50 t 50 t 0 1000 t 1000 t
0807 0 20 000 t - 0 4000 t 4000 t
0808.10 0 250 t 250 t 0 250 t 250 t
0809.10 0 100 t 100 t 0 100 t 100 t
0809.20 0 50 t 50 t 0 50 t 50 t
0809.30 0 250 t 250 t 0 100 t 100 t
0809.40 0 25 t 25 t 0 50 t 50 t
0810.10 0 25 t 25 t 0 100 t 100 t
0810.30 0 100 t 100 t 0 50 t 50 t
0811.10 - - - 0 50 t 50 t
0909.30 0 100 t 100 t 0 50 t 50 t
0909.40 0 0
1103.11 0 375 t 375 t - - -
1107 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
1512.11 - - - 0 500 t 500 t
1512.19 - - - 0
1516 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
1703 0 5000 t 5000 t 0 5000 t 5000 t
1704 0 100 t 100 t 0 175 t 175 t
1901.10 - - - 0 50 t 50 t
1901.90 - - - 0
1902.11 0 100 t 100 t - - -
1902.19 0 - - -
1904 0 500 t 500 t 0 500 t 500 t
1905.10 0 250 t 250 t 0 150 t 150 t
1905.20 0 0
2005.10 - - - 0
2005.20 - - - 0
2005.51 - - - 0 475 t 475 t
2005.59 - - - 0
2005.60 - - - 0
2007.99.20 0 25 t 25 t 0 75 t 75 t
2102.10 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2102.20 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2102.30 0 225 t 225 t 0 25 t 25 t
2103.20 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2103.30 - - - 0 korlátlan korlátlan
2103.90 - - - 0 korlátlan korlátlan
2104 0 250 t 250 t 0 25 t 25 t
2106.10.80 0 50 t 50 t 0 50 t 50 t
2106.90.98 0 250 t 250 t 0 25 t 25 t
2204 10 30 000 hl 30 000 hl - - -
2204.10 - - - 10 8500 hl 8500 hl
2204.21 - - - 10
2204.29 - - - 10 16 500 hl 16 500 hl
2204.30 - - - 10

A Felek megállapodtak abban, hogy nem alkalmaznak exporttámogatást azon szállításoknál, amelyek 0%-os vám mellett valósulnak meg a jelen Mellékletben rögzített feltételekkel (kvóta erejéig, illetve kvóta nélkül).

„D” Melléklet a 4. Sz. Jegyzőkönyvhöz * 

Cseh Köztársaság Szlovák Köztársaság
HS kód Vámtétel
(%)
Kvóta Vámtétel
(%)
Kvóta
0102.90 0 4 000 t 0 500 t
0103.91 0 6 000 t 0 500 t
0103.92 0 0
0105 0 100 t 0 200 t
0201 0 4 000 t 0 500 t
0202 0 0
0203 0 6 000 t 0 500 t
0207.11 28 28
0207.13 20 20
0207.24 15 15
0207.25 15 15
0207.26 15 15
0207.27 0 1 000 t 0 250 t
0207.32 15 15
0207.33 15 15
0207.35 15 15
0209 0 300 t 0 50 t
0402.10 20 20
0402.21 20 1 200 t 20 150 t
0402.99 20 20
0402.29 27 27
0403.10 10 3 200 t 10 300 t
0406 0 200 t 0 500 t
ex 0406.10.20.01 0 0
ex 0406.10.80.01 0 0
ex 0406.90.88.01 0 -
0603.90 0 0
0701.90 10 15 000 t 10 10 000 t
0702 0 1 000 t 0 200 t
0703.20 - 0 500 t
0704.10 0 200 t 0 60 t
0811.10 0 250 t 0 100 t
0811.90.85 0 0
1005.90 15 15
1103.11 0 250 t 0 200 t
1103.13 0 100 t 0 500 t
1108.13 0 3 000 t -
1212.91.20 10 10
1212.91.80 20 20
1512.11 15 15
1512.19 - 0 3 000 t
1512.19 20 20
1514.10 15 15
1514.90 20 20
1514.90 0 4 000 t -
1517 10 1 000 t 10 1 500 t
1601 15 15
ex 1601.00.91.00 - 0 100 t
ex 1601.00.99.00 - 0
1602.41 15 15
ex 1602.41.10 0 600 t -
1602.90 15 15
1702.30 - 10 500 t
1702.30 40 40
1702.40 40 40
1702.50 40 40
1806.20.95 5 500 t 5 500 t
1806.31.00.01 5 5
1806.31.00.02 5 5
1806.31.00.99 10 10
1806.32.10.01 5 5
1806.32.10.02 5 5
1806.32.10.99 10 10
1806.32.90.01 5 5
1806.32.90.02 5 5
1806.32.90.99 10 10
1806.90.11.00 10 10
1806.90.19.01 5 5
1806.90.19.99 10 10
1806.90.31.01 5 5
1806.90.31.99 10 10
1806.90.39.01 5 5
1806.90.39.99 10 10
1806.90.50.01 5 5
1806.90.50.99 10 10
1806.90.60.01 5 5
1806.90.60.99 10 10
1806.90.70.01 5 5
1806.90.70.99 10 10
1806.90.90.01 5 5
1806.90.90.99 10 10
1901.10 0 500 t 0 200 t
1901.90 0 0
1902.11 0 300 t 0 200 t
1902.19 0 0
1902.20 10 100 t 10
1902.30 20 100 t 20
2003.10 22 22
2004.10 15 15
2004.90 15 15
2005.10 0 0
2005.20 0 0
2005.51 0 600 t 0 250 t
2005.59 0 0
2005.60 0 0
2005.40 0 200 t 0 500 t
2005.80 0 1 000 t 0 500 t
2006 15 15
ex 2006.00.10 0 0
2007.10 0 100 t 0 50 t
2009.80 0 300 t 0 100 t
2009.90.59 0 100 t 0 50 t
2102.30 0 50 t 0 50 t
2105 5 1 000 t 5
2106.90.10 25 25
2106.90.30 25 25
2106.90.51 25 25
2106.90.55 25 25
2106.90.59 25 25
2106.90.92.99 10 10
2106.90.98.99 25 25
2202.90 5 30 000 hl 5 15 000 hl
2203 10 20 000 hl
2204 10 4 000 hl 10 6 000 hl
2208.70 15 1 500 hl 30
2208.50 30 30 2 500 hl
2208.60 30 1 000 hl 30
2208.90 30 30

A Felek megállapodtak abban, hogy nem alkalmaznak exporttámogatást azon szállításoknál, amelyek 0%-os vám mellett valósulnak meg a jelen Mellékletben rögzített feltételekkel (kvóta erejéig, illetve kvóta nélkül).

„D1” Melléklet a 4. Sz. Jegyzőkönyvhöz * 

Cseh Köztársaság Szlovák Köztársaság
HR kód Vámtétel Kvóta Kvóta Vámtétel Kvóta Kvóta
(%) július 1-jétől
december 31-ig * 
január 1-jétől
június 30-ig
(%) július 1-jétől
december 31-ig * 
január 1-jétől
június 30-ig
0207.11 - - - 0
0207.12 - - - 0 1000 t 1000 t
0207.13 - - - 0
0207.14 - - - 0
0406 0 50 t 50 t 0 100 t 100 t
0409 0 50 t 50 t 0 250 t 250 t
0702 - - - 0 400 t 400 t
0703.10 - - - 0 1250 t 1250 t
0705 0 250 t 250 t 0 50 t 50 t
0706.10 - - - 0 50 t 50 t
0706.90 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
0707 - - - 0 100 t 100 t
0708 0 500 t 500 t 0 500 t 500 t
0709.51 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
0709.60 - - - 0 250 t 250 t
0710.21 - - - 0 250 t 250 t
0710.40 - - - 0 500 t 500 t
0710.80.59 - - - 0 250 t 250 t
0710.90 - - - 0 500 t 500 t
0712.20 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
0806.10 - - - 0 1000 t 1000 t
0808.10 0 250 t 250 t 0 250 t 250 t
0809.10 0 100 t 100 t 0 100 t 100 t
0809.20 0 50 t 50 t 0 50 t 50 t
0809.30 0 250 t 250 t 0 100 t 100 t
0809.40 0 25 t 25 t 0 50 t 50 t
0810.10 0 25 t 25 t 0 100 t 100 t
0810.30 0 100 t 100 t 0 50 t 50 t
0811.10 - - - 0 50 t 50 t
0909.30 0 100 t 100 t 0 50 t 50 t
0909.40 0 0
1107 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
1512.11 - - - 0 1000 t 1000 t
1512.19 - - - 0
1514 0 1500 t 1500 t 0 500 t 500 t
1516 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
1703 0 5000 t 5000 t 0 15 000 t 15 000 t
1704 0 300 t 300 t 0 175 t 175 t
1901.10 - - - 0 50 t 50 t
1901.90 - - - 0
1902.11 0 225 t 225 t - - -
1902.19 0 - - -
1904 0 500 t 500 t 0 500 t 500 t
1905.10 0 250 t 250 t 0 150 t 150 t
1905.20 0 0
2004.10 0 1000 t 1000 t - - -
2005.10 - - - 0
2005.20 - - - 0
2005.51 - - - 0 475 t 475 t
2005.59 - - - 0
2005.60 - - - 0
2102.10 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2102.20 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2102.30 0 225 t 225 t 0 25 t 25 t
2103.20 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2103.30 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2103.90 0 korlátlan korlátlan 0 korlátlan korlátlan
2104 0 250 t 250 t 0 25 t 25 t
2106.10.80 0 50 t 50 t 0 300 t 300 t
2106.90.92 0 250 t 250 t - - -
2106.90.98 0 - - -
2203 10 20 000 hl 20 000 hl - - -

A Felek megállapodtak abban, hogy nem alkalmaznak exporttámogatást azon szállításoknál, amelyek 0%-os vám mellett valósulnak meg a jelen Mellékletben rögzített feltételekkel (kvóta erejéig, illetve kvóta nélkül).

5. SZ. JEGYZŐKÖNYV * 

(Lásd a hivatkozást a 12. Cikkben)

A mezőgazdasági koncessziók cseréjéről egyrészt a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság, másrészt a Lengyel Köztársaság között

1. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó, valamint azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jén eltörlik.

2. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó, valamint azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

3. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Cseh Köztársaságban és a Szlovák Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „C” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől e Melléklet szerint mennyiségi korlátozások nélkül vagy a feltüntetett kvótákon belül az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

4. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Cseh Köztársaságból vagy a Szlovák Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „D” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől e Melléklet szerint mennyiségi korlátozások nélkül vagy a feltüntetett kvótákon belül az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

5. Az e Jegyzőkönyvben hivatkozott importvámok magukban foglalják az ad valorem és a különleges vámokat, valamint a termékspecifikus pótlékokat.

6. A Cseh Köztársaság és a Lengyel Köztársaság nem fog exporttámogatást alkalmazni a cukor esetében (HR kód 1701) a Cseh Köztársaságból a Lengyel Köztársaságba irányuló exportnál és fordítva.

„A” Melléklet az 5. Sz. Jegyzőkönyvhöz

(HR kód)

01.01

0102.10

0103.10

01.04

01.06

02.04

02.05

02.06

02.08

0301.10

0301.91

0301.92

0301.99

03.02

03.03

03.04

03.05

03.06

03.07

05.01

05.02

05.03

05.04

05.05

05.06

05.07

05.08

05.09

05.10

05.11

06.01

06.02

06.04

0701.10

0709.10

0709.30

0709.40

0709.52

07.11

0712.30

0712.90

07.13

07.14

08.01

08.02

08.03

08.04

08.05

0806.20

0807.20

0808.20

0810.40

0810.90

08.12

08.13

08.14

09.01

09.02

09.03

09.04

09.05

09.06

09.07

09.08

0909.10

0909.20

0909.50

09.10

1001.10

1005.10

10.06

10.07

10.08

1102.30

1103.14

11.06

12.01

12.02

12.03

12.04

1205.00.10 * 

1206.00.10 * 

1207.10

1207.20

1207.30

1207.40

1207.50

1207.60

1207.92

1207.99

12.08

12.09

12.11

1212.10

1212.20

1212.30

1212.92

1212.99

12.13

12.14

13.01

13.02

14.01

14.02

14.03

14.04

15.01

15.02

15.03

15.04

15.05

15.06

15.07

15.08

15.09

15.10

15.11

1512.21

1512.29

15.13

15.15

15.18

15.19

15.20

15.21

15.22

16.03

16.04

16.05

1702.20

18.01

18.02

18.03

18.04

18.05

1902.40

19.03

1905.30

1905.40

1905.90

2003.20

2005.70

2008.11

2008.19

2008.20

2008.30

2009.11

2009.19

2009.20

2009.30

2009.40

2101.10

2101.20

2103.10

22.01

23.01

23.02

23.03

23.04

23.05

23.06

23.07

23.08

23.09

„B” Melléklet az 5. Sz. Jegyzőkönyvhöz

HR kód Vámtétel, %
0102.90 15
0103.91 10
0103.92 15
0105.11 9
0105.19 9
0105.91 10
0105.99 10
02.01 25
02.02 25
02.03 25
0207.21 28
0207.41 28
0207.50 10
02.09 20
0210.11 20
0210.12 20
0210.19 20
0210.20 20
0210.90 20
0301.93 5
0402.10 37
0402.21 37
0402.91 37
0402.99 37
0404.10 14
0404.90 14
0704.20 10
0704.90 10
0705.19 10
0705.21 10
0705.29 10
0706.10 10
0708.20 10
0708.90 10
0709.20 5
0709.70 10
0710.22 7
0710.29 7
0710.30 7
0710.40 7
0710.90 7
0807.10 9
0809.10 8
0809.30 9
0810.30 9
0811.10 9
0909.30 4
0909.40 4
1001.90 15
10.02 15
10.03 18
10.04 15
11.01 15
1102.10 15
1102.20 15
1102.90 15
1103.12 15
1103.13 15
1103.19 15
1103.21 15
1103.29 15
1104.11 15
1104.12 15
1104.19 15
1104.21 15
1104.22 15
1104.23 15
1104.29 15
1104.30 15
1105.10 15
1108.14 14
1108.19 14
1108.20 14
11.09 14
12.10 5
1517.10 20
1517.90 20
1602.10 15
1602.20 15
1602.31 15
1602.39 15
1602.42 15
1602.49 15
1602.50 18
1702.10 20
1702.60 30
17.03 14
17.04 12
1806.10 12
1806.20 10
1902.11 20
1902.19 20
1904.90 7
1905.10 7
1905.20 7
2001.10 15
2001.20 15
2002.10 11
2002.90 11
2005.10 15
2005.20 20
2005.30 17
2005.40 15
2005.51 7
2005.59 7
2005.60 5
2005.80 15
2008.40 4
2008.50 6
2008.60 6
2008.70 6
2008.80 6
2008.91 7
2008.92 6
2008.99 4
2009.60 4
2009.70 12
2101.30 14
2102.30 7
2104.10 4
2104.20 4
2106.10 7
2202.10 19
2202.90 10

„C” Melléklet az 5. Sz. Jegyzőkönyvhöz

HR kód Vámtétel Kvóta
% Cseh Köztársaság Szlovák Köztársaság
0207.10.11 28
0207.10.15 28
0207.10.19 28
0207.10.31 15
0207.10.39 15
0207.10.51 15
0207.10.55 15
0207.10.59 15
0207.10.71 15
0207.10.79 15
0207.10.90 15
0207.22 15
0207.23 15
0207.31 10
0207.39.11 28
0207.39.13 28
0207.39.15 28
0207.39.17 28
0207.39.21 28
0207.39.23 28
0207.39.25 28
0207.39.27 28
0207.39.31 15
0207.39.33 15
0207.39.35 15
0207.39.37 15
0207.39.41 15
0207.39.43 15
0207.39.45 15
0207.39.47 15
0207.39.51 15
0207.39.53 15
0207.39.55 15
0207.39.57 15
0207.39.61 15
0207.39.63 15
0207.39.65 15
0207.39.67 15
0207.39.71 15
0207.39.73 15
0207.39.75 15
0207.39.77 15
0207.39.81 15
0207.39.83 15
0207.39.85 15
0207.39.90 10
0207.42.10 15
0207.42.11 15
0207.42.21 15
0207.42.31 15
0207.42.41 15
0207.42.51 15
0207.42.59 15
0207.42.71 15
0207.42.90 5
0207.43 15
0401.10 20
0401.20 20
0401.30 20
0402.29 10
0403.10 20
0403.90 20
0405 30
0406.10 8
0406.20 8
0406.30 8
0406.40 8
0406.90 5
0407.00.30 18
0407.00.90 18
0410 10
0603.10 0
0603.90 0
0701.90.10 15 25 000 t
0701.90.51 0
0701.90.59
0701.90.90 15 Közös kvóta
a 0701.90.10
tétellel
0702 0
0703.10 5
0703.20 5
0703.90 5
0704.10.10 7
0704.10.90 0
0705.11.10 5
0705.11.90 0
0706.90 0
0707.00.10 0
0707.00.15 0
0707.00.20 0
0707.00.25 10
0707.00.30 10
0707.00.35 0
0707.00.40 0
0707.00.90 10
0708.10 10
0709.51 0
0709.60 0
0709.90 0
0710.10 0
0710.21 0
0710.80 0
0712.10 5
0712.20 0
0806.10 0
0808.10.10 10
0808.10.51 10
0808.10.53 10
0808.10.59 10
0808.10.61 0
0808.10.63 0
0808.10.69 0
0808.10.71 0
0808.10.73 0
0808.10.79 0
0808.10.92 10
0808.10.94 10
0808.10.98 10
0809.20.11 0
0809.20.19 0
0809.20.21 0
0809.20.29 0
0809.20.31 0
0809.20.39 0
0809.20.41 8
0809.20.49 0
0809.20.51 0
0809.20.59 0
0809.20.61 0
0809.20.69 0
0809.20.71 0
0809.20.79 0
0809.40.10 0
0809.40.20 0
0809.40.30 8
0809.40.40 0
0809.40.90 0
0810.10.10 5
0810.10.90 0
0810.20 0
0811.20.11 5
0811.20.19 5
0811.20.31 5
0811.20.39 5
0811.20.51 5
0811.20.59 0
0811.20.90 0
0811.90 0
1005.90 0
1103.11.90 20
1105.20 5
1107.10 5
1107.20 5
1205.00.90 15
1206.00.91 0
1206.00.99 0
1212.91.10 20
1212.91.90 10
1512.11 10
1512.19 20
1514.10 10
1514.90 20
1516.10 10
1516.20 10
16.01 15
1602.41 15
1602.90.10 15
1602.90.31 0
1602.90.51 15
1602.90.61 15
1602.90.69 15
1602.90.72 15
1602.90.74 15
1602.90.76 15
1602.90.78 15
1602.90.99 5
1701.11 40
1701.12 40
1701.91 40
1701.99 40
1702.30 40
1702.40 40
1702.50 0
1806.31 10
1806.32 10
1806.90 10
1901.10 0
1901.20 8
1901.90 8
1902.20 20
1902.30 20
1904.10 0
2001.90 0
2003.10 0
2004.10 5
2004.90 10
2005.90.10 0
2005.90.30 0
2005.90.50 0
2005.90.60 10
2005.90.70 10
2005.90.80 10
2006.00.10 0
2006.00.31 15
2006.00.35 15
2006.00.38 15
2006.00.91 15
2006.00.99 15
2007.10 20
2007.91 0
2007.99.10 0
2007.99.20 0
2007.99.31 20
2007.99.33 20
2007.99.35 0
2007.99.39 0
2007.99.51 0
2007.99.55 20
2007.99.58 20
2007.99.91 20
2007.99.93 20
2007.99.98 20
2009.50 10
2009.80 0
2009.90.11 10
2009.90.19 10
2009.90.21 0
2009.90.29 0
2009.90.31 10
2009.90.39 10
2009.90.41 0
2009.90.49 0
2009.90.51 0
2009.90.59 0
2009.90.71 0
2009.90.73 0
2009.90.79 0
2009.90.92 0
2009.90.94 0
2009.90.95 0
2009.90.96 0
2009.90.97 0
2009.90.98 0
2103.20 0
2103.30.10 0
2103.30.90 5
2103.90.10 0
2103.90.90 0
2105 15
2106.90 5
2208 2 000 hl 2 000 hl
2208.10 12,5
2208.20 12,5
2208.30 5
2208.40 7,5
2208.90 28
2209 0
2402 50 t 50 t
2402.10 26
2402.20 32,5
2402.90 32,5
2403 Közös kvóta Közös kvóta
a 2402 a 2402
csoporttal csoporttal
2403.10 13
2403.91 13
2403.99 13

„D” Melléklet az 5. Sz. Jegyzőkönyvhöz

HR kód Vámtétel Kvóta
% Cseh Köztársaság Szlovák Köztársaság
0207.10.11 28
0207.10.15 28
0207.10.19 28
0207.10.31 15
0207.10.39 15
0207.10.51 15
0207.10.55 15
0207.10.59 15
0207.10.71 15
0207.10.79 15
0207.10.90 15
0207.22 15
0207.23 15
0207.31 10
0207.39.11 28
0207.39.13 28
0207.39.15 28
0207.39.17 28
0207.39.21 28
0207.39.23 28
0207.39.25 28
0207.39.27 28
0207.39.31 15
0207.39.33 15
0207.39.35 15
0207.39.37 15
0207.39.41 15
0207.39.43 15
0207.39.45 15
0207.39.47 15
0207.39.51 15
0207.39.53 15
0207.39.55 15
0207.39.57 15
0207.39.61 15
0207.39.63 15
0207.39.65 15
0207.39.67 15
0207.39.71 15
0207.39.73 15
0207.39.75 15
0207.39.77 15
0207.39.81 15
0207.39.83 15
0207.39.85 15
0207.39.90 10
0207.42.10 15
0207.42.11 15
0207.42.21 15
0207.42.31 15
0207.42.41 15
0207.42.51 15
0207.42.59 15
0207.42.71 15
0207.42.90 5
0207.43 15
0401.10 20
0401.20 20
0401.30 20
0402.29 10
0403.10 20
0403.90 20
0405 30
0406.10 8
0406.20 8
0406.30 8
0406.40 8
0406.90 5
0407.00.30 18
0407.00.90 18
0410 10
0603.10 0
0603.90 0
0701.90.51 0
0701.90.59 0
0702 0
0703.10 5
0703.20 5
0703.90 5
0704.10.10 7
0704.10.90 0
0705.11.10 5
0705.11.90 0
0706.90 0
0707.00.111 0
0707.00.119 0
0707.00.190 10
0707.00.900 10
0708.10 10
0709.51 0
0709.60 0
0709.90 0
0710.10 0
0710.21 5
0710.80 0
0712.10 5
0712.20 0
0806.10 0
0808.10.10 10
0808.10.31 10
0808.10.33 10
0808.10.39 10
0808.10.51 10
0808.10.53 10
0808.10.59 10
0808.10.811 0
0808.10.812 0
0808.10.831 0
0808.10.832 0
0808.10.891 0
0808.10.892 0
0809.20.20 8
0809.20.40 0
0809.20.60 0
0809.20.80 0
0809.40.11 8
0809.40.19 0
0809.40.90 0
0810.10.10 5
0810.10.90 0
0810.20 0
0811.20.11 5
0811.20.19 5
0811.20.31 5
0811.20.39 5
0811.20.51 5
0811.20.59 0
0811.20.90 0
0811.90 0
1005.90 0
1103.11.90 20
1105.20 5
1107.10 5
1107.20 5
1205.00.90 15
1206.00.91 0
1206.00.99 0
1212.91.10 20
1212.91.90 10
1512.11 10
1512.19 20
1514.10 10
1514.90 20
1516.10 10
1516.20 10
16.01 15
1602.41 15
1602.90.10 15
1602.90.31 0
1602.90.51 15
1602.90.61 15
1602.90.69 15
1602.90.71 15
1602.90.79 15
1602.90.99 5
1701.11 40
1701.12 40
1701.91 40
1701.99 40
1702.30 40
1702.40 40
1702.50 0
1806.31 10
1806.32 10
1806.90 10
1901.10 0
1901.20 8
1901.90 8
1902.20 20
1902.30 20
1904.10 0
2001.90 0
2003.10 0
2004.10 5
2004.90 10
2005.90.10 0
2005.90.30 0
2005.90.50 0
2005.90.60 10
2005.90.70 10
2005.90.80 10
2006.00.10 0
2006.00.31 15
2006.00.39 15
2006.00.90 15
2007.10 20
2007.91 0
2007.99.10 0
2007.99.20 0
2007.99.31 20
2007.99.33 20
2007.99.35 0
2007.99.39 0
2007.99.51 0
2007.99.55 20
2007.99.58 20
2007.99.91 20
2007.99.99 20
2009.50 10
2009.80 0
2009.90.11 10
2009.90.19 10
2009.90.21 0
2009.90.29 0
2009.90.31 10
2009.90.39 10
2009.90.41 0
2009.90.49 0
2009.90.51 0
2009.90.59 0
2009.90.71 0
2009.90.73 0
2009.90.79 0
2009.90.91 0
2009.90.93 0
2009.90.99 0
2103.20 0
2103.30.10 0
2103.30.90 5
2103.90.10 0
2103.90.30 0
2103.90.90 0
2105 15
2106.90 5
2203 21 60 000 hl 40 000 hl
2204 6 000 hl 15 000 hl
2204.10.111 15 min
21 ECU/hl
2204.21.101 15 min
21 ECU/hl
2204.21.109 15 min
21 ECU/hl
2204.21.210 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.230 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.250 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.290 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.310 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.330 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.350 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.390 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.410 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.490 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.510 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.590 15 min
12,5 ECU/hl
2204.21.900 37,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU/hl
2204.29.101 12,5 min
21 ECU/hl
2204.29.210 12,5 min
2,5 ECU/hl
2204.29.230 12,5 min
2,5 ECU/hl
2204.29.250 12,5 min
2,5 ECU/hl
2204.29.290 12,5 min
2,5 ECU/hl
2204.29.310 12,5 min
3,5 ECU/hl
2204.29.330 12,5 min
3,5 ECU/hl
2204.29.350 12,5 min
3,5 ECU/hl
2204.29.390 12,5 min
3,5 ECU/hl
2204.29.410 12,5 min
10,5 ECU/hl
2204.29.450 12,5 min
10,5 ECU/hl
2204.29.490 12,5 min
10,5 ECU/hl
2204.29.510 12,5 min
10,5 ECU/hl
2204.29.550 12,5 min
10,5 ECU/hl
2204.29.590 15 min
10,5 ECU/hl
2204.29.900 37,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208 250 hl 250 hl
2208.10 22,5+1,25
ECU%/hl
2208.20.12 37,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.20.14 37,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.20.26 37,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.20.28 37,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.20.40 37,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.20.62 37,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.20.64 37,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.20.86 37,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.20.88 37,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.30.11 42,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.30.19 42,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.30.31 42,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.30.39 42,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.30.51 42,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.30.59 42,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.30.81 42,5 min
10,5 ECU/hl
+ 1 ECU%/hl
2208.30.89 42,5 min
8,5 ECU/hl
+ 0,85 ECU%/hl
2208.40.10 40 min
6,25 ECU/hl
+ 0,65 ECU%/hl
2208.40.90 40 min
4,5 ECU/hl
+ 0,45 ECU%/hl
2208.90 52,5+1,25
ECU%/hl
2209 0
2402 50 t 50 t
2402.10 27,5
2402.20 45 min
4,5 ECU/1000 darab
2402.90 45
2403 Közös kvóta Közös kvóta
a 2402 a 2402
csoporttal csoporttal
2403.10 60
2403.91 27,5 min
0,565
ECU/kg
2403.99.100 32,5
2403.99.900 27,5 min
0,565
ECU/kg

6. SZ. JEGYZŐKÖNYV * 

(Lásd a hivatkozást a 12. Cikkben)

A mezőgazdasági koncessziók cseréjéről egyrészt a Magyar Köztársaság, másrészt a Lengyel Köztársaság között

1. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó, valamint azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „A” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jén eltörlik.

2. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó, valamint azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „B” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

3. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Magyar Köztársaságban a Lengyel Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „C” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől e Melléklet szerint mennyiségi korlátozások nélkül vagy a feltüntetett kvótákon belül az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

4. Azokat az importvámtételeket, amelyeket a Lengyel Köztársaságban a Magyar Köztársaságból származó és a jelen Jegyzőkönyv „D” Mellékletében felsorolt termékekre alkalmaznak, 1996. január 1-jétől e Melléklet szerint mennyiségi korlátozások nélkül vagy a feltüntetett kvótákon belül az e Mellékletben megjelölt szintre csökkentik.

5. Az e Jegyzőkönyvben hivatkozott importvámok magukban foglalják az ad valorem és a különleges vámokat, valamint a termékspecifikus pótlékokat.

„A” Melléklet a 6. Sz. Jegyzőkönyvhöz

(HR kód)

01.01

0102.10

0103.10

01.04

01.06

02.04

02.05

02.06

02.08

0301.10

0301.91

0301.92

0301.99

03.02

03.03

03.04

03.05

03.06

03.07

05.01

05.02

05.03

05.04

05.05

05.06

05.07

05.08

05.09

05.10

05.11

06.01

06.02

06.04

0701.10

0709.10

0709.30

0709.40

0709.52

07.11

0712.30

0712.90

07.13

07.14

08.01

08.02

08.03

08.04

08.05

0806.20

0807.20

0808.20

0810.40

0810.90

08.12

08.13

08.14

09.01

09.02

09.03

09.04

09.05

09.06

09.07

09.08

0909.10

0909.20

0909.50

09.10

1001.10

1005.10

10.06

10.07

10.08

1102.30

1103.14

11.06

12.01

12.02

12.03

12.04

1205.00.10 * 

1206.00.10 * 

1207.10

1207.20

1207.30

1207.40

1207.50

1207.60

1207.92

1207.99

12.08

12.09

12.11

1212.10

1212.20

1212.30

1212.92

1212.99

12.13

12.14

13.01

13.02

14.01

14.02

14.03

14.04

15.01

15.02

15.03

15.04

15.05

15.06

15.07

15.08

15.09

15.10

15.11

1512.21

1512.29

15.13

15.15

15.18

15.19

15.20

15.21

15.22

16.03

16.04

16.05

1702.20

18.01

18.02

18.03

18.04

18.05

1902.40

19.03

1905.30

1905.40

1905.90

2003.20

2005.70

2008.11

2008.19

2008.20

2008.30

2009.11

2009.19

2009.20

2009.30

2009.40

2101.10

2101.20

2103.10

22.01

23.01

23.02

23.03

23.04

23.05

23.06

23.07

23.08

23.09

„B” Melléklet a 6. Sz. Jegyzőkönyvhöz


HR kód
Legmagasabb
alkalmazható
vámtétel, %
0102.90 15
0103.91 10
0103.92 15
0105.11 9
0105.19 9
0105.91 10
0105.99 10
02.01 25
02.02 25
02.03 25
0207.21 28
0207.41 28
0207.50 10
02.09 20
0210.11 20
0210.12 20
0210.19 20
0210.20 20
0210.90 20
0301.93 5
0402.10 37
0402.21 37
0402.91 37
0402.99 37
0404.10 14
0404.90 14
0704.20 10
0704.90 10
0705.19 10
0705.21 10
0705.29 10
0706.10 10
0708.20 10
0708.90 10
0709.20 5
0709.70 10
0710.22 7
0710.29 7
0710.30 7
0710.40 7
0710.90 7
0807.10 9
0809.10 8
0809.30 9
0810.30 9
0811.10 9
0909.30 4
0909.40 4
1001.90 15
10.02 15
10.03 18
10.04 15
11.01 15
1102.10 15
1102.20 15
1102.90 15
1103.12 15
1103.13 15
1103.19 15
1103.21 15
1103.29 15
1104.11 15
1104.12 15
1104.19 15
1104.21 15
1104.22 15
1104.23 15
1104.29 15
1104.30 15
1105.10 15
1108.14 14
1108.19 14
1108.20 14
11.09 14
12.10 5
1212.91.20 *  10
1517.10 20
1517.90 20
16.01 15
1602.10 15
1602.20 15
1602.31 15
1602.39 15
1602.41 15
1602.42 15
1602.49 15
1602.50 18
1602.90 15
1702.10 20
1702.60 30
17.03 14
17.04 12
1806.10 12
1806.20 10
1902.11 20
1902.19 20
1904.90 7
1905.10 7
1905.20 7
2001.10 15
2001.20 15
2002.10 11
2002.90 11
2005.10 15
2005.20 20
2005.30 17
2005.40 15
2005.51 7
2005.59 7
2005.60 5
2005.80 15
2008.40 4
2008.50 6
2008.60 6
2008.70 6
2008.80 6
2008.91 7
2008.92 6
2008.99 4
2009.60 4
2009.70 12
2101.30 14
2102.30 7
2104.10 4
2104.20 4
2106.10 7
2202.10 19
2202.90 10

„C” Melléklet a 6. Sz. Jegyzőkönyvhöz

HR kód Vámtétel, % Kvóta
0207.10 28
0207.22 28
0207.23 28
0207.31 28
0207.39 28
0207.42 28
0207.43 28
0406 0 300 t
0407 20
0603.10 17
0603.90 15
0701.90 10 40 000 t
0702.00.1501 *  10
0702.00.1502 *  17
0702.00.20 *  17
0702.00.25 *  30
0702.00.30 *  30
0702.00.35 *  30
0702.00.40 *  30
0702.00.4501 *  30
0702.00.4502 *  10
0702.00.50 *  10
0703.10 10 10 000 t
0704.10 23
0705.11 10
0706.90 15
0707.00.1001 *  10
0707.00.1002 *  24
0707.00.1501 *  24
0707.00.1502 *  30
0707.00.20 *  30
0707.00.25 *  30
0707.00.30 *  30
0707.00.35 *  30
0707.00.4001 *  30
0707.00.4002 *  10
0707.00.9001 *  10
0707.00.9002 *  24
0707.00.9003 *  30
0708.10 15
0710.21 10 1 500 t
0712.10 és 10 1 400 t
0712.20
0808.10 10 20 000 t
0810.10 15
0810.20 15
0811.20 20
0811.90 20
1005.90 0
1105.20 10
1205.00.90 *  0
1206.00.91 *  0
1206.00.99 *  0
1212.91 10
1512.11 15
1512.19.91 *  20
1514.10 15
1514.90 20
1516.10 0
1516.20 0
1701.12 35 10 000 t
1702.30 30
1702.40 30
1702.50 30
1702.90 30
1806.31.014 10
1806.31.023 10
1806.31.999 23
1806.32.017 10
1806.32.026 10
1806.32.992 23
1806.90.017 10
1806.90.026 10
1806.90.992 23
1901.10 0
1901.20 20
1901.90 20
1902.20 23
1902.30 23
1904.10 23
2001.90 20
2003.10 20
2004.10 22
2004.90 22
2005.90 20
2006.00 20
2007.10 20
2007.91.016 10
2007.91.991 20
2007.99.010 10
2007.99.995 20
2009.50 25
2009.80 25
2009.90 25
2103.20 20
2103.30 20
2103.90 20
2105 15
2203 15 14 000 hl
2207 50% MFN 1 400 hl
2208 50% MFN 42 000 hl
2209 20
2401.10.022 50% MFN 700 t

„D” Melléklet a 6. Sz. Jegyzőkönyvhöz

HR kód Vámtétel, % Kvóta
0207.10 28
0207.22 28
0207.23 28
0207.31 28
0207.39 28
0207.42 28
0207.43 28
0406 0 300 t
0407 20
0603.10 17
0603.90 15
0701.90 10 15 000 t
0702.00.10.1 *  10
0702.00.10.9 *  20
0702.00.90.0 *  25
0703.10 10 10 000 t
0704.10 23
0705.11 10
0706.90 15
0707.00.11.1 *  10
0707.00.11.9 *  24
0707.00.19 *  30
0707.00.90 *  30
0708.10 15
0710.21 10 1 500 t
0806.10 10
0808.10 10 20 000 t
0810.10 15
0810.20 15
0811.20 20
0811.90 20
1005.90 0
1105.20 10
1205.00.90 *  0
1206.00.91 *  0
1206.00.99 *  0
1212.91 10
1512.11 10
1512.19.91 *  20
1514.10 15
1514.90 20
1516.10 0
1516.20 0
1701.12 35 10 000 t
1702.30 30
1702.40 30
1702.50 30
1702.90 30
1806.31 23
1806.32 23
1806.90 23
1901.10 0
1901.20 20
1901.90 20
1902.20 23
1902.30 23
1904.10 23
2001.90 15
2003.10 15
2004.10 22
2004.90 22
2005.90 15
2006.00 20
2007.10 20
2007.91 20
2007.99 20
2009.50 25
2009.80 25
2009.90 25
2103.20 20
2103.30 20
2103.90 20
2105 15
2204 50% MFN 140 000 hl
mínusz
2 ECU/hl
2205 50% MFN 42 000 hl
mínusz
2 ECU/hl
2208 50% MFN 1 400 hl
2209 20
2401.10 50% MFN 700 t

7. SZ. JEGYZŐKÖNYV * 

A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSÁRÓL ÉS AZ ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS MÓDSZEREIRŐL

I. Cím
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. Cikk
Meghatározások

E Jegyzőkönyv alkalmazásában:

a) az „előállítás” mindenfajta megmunkálást vagy feldolgozást jelent, beleértve az összeszerelést vagy a specifikus műveleteket is;

b) az „anyag” a termék előállítása során felhasznált összes alkotóelemet, nyersanyagot, komponenst vagy alkatrészt stb. jelent;

c) a „termék” az előállított terméket jelenti, még abban az esetben is, ha azt egy másik előállítási műveletben történő későbbi felhasználásra szánják;

d) az „áru” anyagot és terméket egyaránt jelent;

e) a „vámérték” az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény VII. Cikkének végrehajtásáról szóló 1994. évi Megállapodás szerint meghatározott értéket jelenti (WTO Vámérték Egyezmény);

f) a „gyártelepi ár” azt az árat jelenti, amit a termékért a gyártelepen fizetnek annak a Feleknél működő gyártónak, akinek a vállalkozásában az utolsó megmunkálást vagy feldolgozást elvégezték, feltéve, hogy az ár magában foglalja a megmunkálás során felhasznált összes anyag értékét, levonva ebből bármely olyan belső adót, amely a létrejött termék kivitele esetén visszatérítendő vagy visszatéríthető;

g) az „anyagok értéke” a felhasznált nem származó anyagok behozatala idején megállapított vámértéket, vagy ha az nem ismert és nem is állapítható meg, akkor a Feleknél az anyagokért fizetett első megállapítható árat jelenti;

h) a „származó anyagok értéke” a g) pontban meghatározott ilyen anyagok értékét jelenti, értelemszerűen alkalmazva;

i) a „hozzáadott érték” a gyártelepi ár a 4. Cikkekben említett országokból származó összes beépített anyag vámértékének különbözetét jelenti. Amennyiben a vámérték nem ismert vagy nem állapítható meg, akkor a Feleknél az anyagokért fizetett első igazolható árat kell figyelembe venni;

j) az „árucsoportok” és „vámtarifaszámok” az Összehangolt Áruleíró és Kódrendszert - e Jegyzőkönyvben a továbbiakban „Harmonizált Rendszer” vagy „HR” - alkotó nómenklatúrában alkalmazott árucsoportokat és vámtarifaszámokat (négy számjegyű kódok) jelentik;

k) az „osztályozott” az adott terméknek vagy anyagnak egy meghatározott vámtarifaszám alá történő osztályozását jelenti;

l) a „szállítmány” olyan termékeket jelent, amelyeket vagy egyszerre küld az exportőr egy címzettnek vagy az exportőrtől a címzetthez továbbított küldeményhez egyetlen fuvarokmány vagy ilyen okmány hiányában egyetlen számla tartozik;

m) a „terület” magában foglalja a területi vizeket is.

II. Cím
A „SZÁRMAZÓ TERMÉK” FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA
2. Cikk
Általános követelmények

A Megállapodás alkalmazása során az alábbi termékek tekintendők az egyik Féltől származónak:

a) az 5. Cikk értelmében teljes egészében annál a Félnél előállított termékek;

b) annál a Félnél előállított termékek, melyek olyan anyagokat tartalmaznak, melyeket nem teljes egészében ott állítottak elő, feltéve, hogy azok a 6. Cikk értelmében annál a Félnél kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson mentek keresztül.

3. Cikk
(Törölve)
4. Cikk
Származási kumuláció

1. A 2. Cikkben foglaltak sérelme nélkül azokat a termékeket kell valamely Féltől származónak tekinteni, amely termékeket Bulgáriából, Svájcból (beleértve Liechtensteint)  *  a Cseh Köztársaságból, Észtországból, Magyarországról, Izlandról, Litvániából, Lettországból Norvégiából, Lengyelországból, Romániából, Szlovéniából, a Szlovák Köztársaságból, Törökországból vagy a Közösségből - valamely Fél és ezen országok közötti megállapodásokhoz mellékelt származási szabályokat tartalmazó Jegyzőkönyv előírásai alapján - származó anyagok beépítésével ott állítottak elő, feltéve, hogy az adott Félnél elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás túlmegy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken. Nem szükséges, hogy az ilyen anyagok kielégítő megmunkáláson vagy feldolgozáson menjenek keresztül.

2. Amennyiben valamely Félnél az elvégzett megmunkálás vagy feldolgozás nem megy túl a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken, az előállított terméket csak akkor kell az adott Féltől származónak tekinteni, ha az ott hozzáadott érték nagyobb, mint az 1. bekezdésben említett országok bármelyikéből származó felhasznált anyagok értéke. Ellenkező esetben az előállított terméket azon országból származónak kell tekinteni, amelyik az elvégzett előállítás során felhasznált származó anyagok értékének legnagyobb hányadát adta.

3. Az 1. bekezdésben hivatkozott országokból származó termékek, amelyek az adott Félnél nem mennek keresztül semmiféle megmunkáláson vagy feldolgozáson, megtartják származásukat, ha ezen országok egyikébe exportálják azokat.

4. Az e Cikkben biztosított kumuláció csak azokra az anyagokra és termékekre alkalmazható, amelyek az e Jegyzőkönyvben megadottal azonos származási szabályok alkalmazása alapján nyerték el a származó helyzetet.

5. Cikk
Teljes egészében előállított termékek

1. Az alábbiakat kell teljes egészében valamely Félnél előállítottnak tekinteni:

a) valamelyikük földjéből vagy a hozzájuk tartozó tengerfenékből kinyert ásványi termékek;

b) az ott betakarított növényi termékek;

c) az ott született és nevelt élő állatok;

d) az ott nevelt élő állatokból származó termékek;

e) az ott folytatott vadászatból vagy halászatból származó termékek;

f) valamely Fél hajóival, területi vizeiken kívüli tengerből nyert halászati és más, tengerből származó termékek;

g) kizárólag az f) pontban hivatkozott termékekből, a feldolgozó hajóik fedélzetén előállított termékek;

h) kizárólag nyersanyagok visszanyerésére szolgáló, ott összegyűjtött használt cikkek, beleértve a csak újrafutózásra vagy hulladékként való felhasználásra alkalmas gumiabroncsokat is;

i) az ott folytatott feldolgozási műveletekből visszamaradt hulladék és törmelék;

j) valamelyikük területi vizein kívül fekvő tengerfenékből vagy altalajból kinyert termékek, feltéve, hogy kizárólagos jogot szereztek az e tengerfenékből vagy altalajból történő kitermelésre;

k) a kizárólag az a)-j) pontokban meghatározott termékekből ott előállított áruk.

2. Az 1. bekezdés f) és g) bekezdéseiben használt „hajóik” és „feldolgozó hajóik” kifejezés csak olyan hajókra vonatkozik,

a) amelyeket valamely Félnél bejegyeztek vagy nyilvántartásba vettek;

b) amelyek valamely Fél zászlója alatt hajóznak;

c) amelyek legalább 50%-ban valamely Fél állampolgárainak tulajdonában állnak vagy olyan társaság tulajdonát képezik, amelynek székhelye ezen államok valamelyikében van, s amelynek igazgatója vagy igazgatói, igazgatótanácsának vagy felügyelő bizottságának elnöke és az ilyen testületek tagjainak többsége a Felek valamelyikének állampolgára, továbbá - gazdasági társaság esetében - a társaság tőkéjének legalább a fele ezen államoknak, köztestületeiknek vagy állampolgáraiknak a tulajdonában áll;

d) amelyek kapitánya és tisztjei valamely Fél állampolgárai; és

e) amelyek legénységének legalább 75%-a valamely Fél állampolgáraiból áll.

6. Cikk
Kielégítően megmunkált vagy feldolgozott termékek

1. A 2. Cikk szempontjából nem teljes egészében előállított termékeket kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak kell tekinteni, ha teljesültek a II. számú Mellékletben szereplő listán felsorolt feltételek.

A fent hivatkozott feltételek a Megállapodásban szereplő összes termék esetében feltüntetik azt a megmunkálást vagy feldolgozást, amelyet az előállítás során el kell végezni a felhasznált nem származó anyagokon, és e feltételek csak az ilyen anyagokra vonatkoznak. Következésképpen, ha egy termék, amely a listán szereplő feltételek teljesítésével elnyerte a származó helyzetet, más termék előállítása során kerül felhasználásra, akkor nem vonatkoznak rá azok a feltételek, amelyek arra a termékre vonatkoznak, amelybe beépítették, és nem kell az előállítás során felhasználható nem származó anyagok közé beszámítani.

2. Az 1. bekezdésben foglaltak ellenére, azon nem származó anyagok, amelyeket a listán szereplő feltételek szerint nem lehet felhasználni a termék előállítása során, mégis felhasználhatók, feltéve, hogy

a) összértékük nem haladja meg a termék gyártelepi árának 10 százalékát;

b) a jelen bekezdés alkalmazásával sem lépik túl a nem származó anyagok maximális értékére a listában megadott százalékarányok bármelyikét.

Ez a bekezdés nem alkalmazható a Harmonizált Rendszer 50-63. Árucsoportjába tartozó termékekre.

3. Az 1. és 2. bekezdést a 7. Cikk rendelkezéseinek figyelembevételével kell alkalmazni.

7. Cikk
Nem kielégítő megmunkálás vagy feldolgozás

1. A 2. bekezdésben foglaltak sérelme nélkül a származó termék helyzet megszerzéséhez az alábbi műveleteket nem kielégítő megmunkálásnak vagy feldolgozásnak kell tekinteni függetlenül attól, hogy a 6. Cikk követelményei teljesültek-e vagy sem:

a) a fuvarozás és tárolás során az áru jó állapotban való megőrzését biztosító műveletek;

b) csomagok megosztása és összeállítása;

c) mosás, tisztítás; por, oxidáció, olaj, festék vagy más bevonat eltávolítása;

d) textíliák vasalása vagy gyűrtelenítése;

e) egyszerű festési és fényezési műveletek;

f) gabonafélék és rizs hántolása, részbeni vagy teljes fehérítése, fényezése és glazúrozása;

g) cukor színezését vagy formázását szolgáló műveletek;

h) gyümölcs, diófélék és zöldség hámozása, magozása és feltörése, kifejtése;

i) élezés, egyszerű őrlés vagy vágás;

j) rostálás, szitálás, válogatás, osztályozás, minősítés, összeállítás (beleértve a készletek összeállítását);

k) egyszerű palackozás, üvegbe, kannába, zsákba, ládába, dobozba helyezés, kartonon vagy raklapon való rögzítés és minden más egyszerű csomagolási művelet;

l) a termékekre vagy csomagolásukra jelzés, címke, logo vagy más megkülönböztető jel felerősítése vagy rányomtatása;

m) termékek egyszerű vegyítése, fajtájukra való tekintet nélkül;

n) áruk alkatrészeinek egyszerű összeszerelése, hogy azok egy teljes árucikket képezzenek vagy termékek szétszedése alkatrészekre;

o) az a)-n) pontokban meghatározott két vagy több művelet kombinációja;

p) állatok levágása.

2. Minden műveletet, amelyet egy adott terméken valamely Fél országában elvégeztek, együttesen kell figyelembe venni annak megállapításához, hogy a termék megmunkálása vagy feldolgozása az 1. bekezdés alapján nem kielégítőnek tekintendő-e.

8. Cikk
Minősítési egység

1. E Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából a minősítési egység az az adott termék, amelyet a Harmonizált Rendszer nómenklatúrája szerinti osztályozáskor alapegységnek kell tekinteni.

Ebből következik, hogy

a) ha egy cikkcsoportból vagy cikkösszeállításból álló terméket a Harmonizált Rendszer értelmében egyetlen vámtarifaszám alá kell osztályozni, akkor az egész képezi a minősítési egységet;

b) ha a szállítmány a Harmonizált Rendszer ugyanazon vámtarifaszáma alá osztályozott bizonyos számú azonos termékből áll, az e Jegyzőkönyv rendelkezéseinek alkalmazásakor minden egyes terméket külön kell figyelembe venni.

2. Ha áruosztályozási szempontból a Harmonizált Rendszer 5. Szabálya értelmében a csomagolást a termékkel együtt kell osztályozni, akkor azt a származás megállapításánál is figyelembe kell venni.

9. Cikk
Tartozékok, pótalkatrészek és szerszámok

Azokat a berendezéssel, a géppel, a készülékkel vagy a járművel együtt szállított tartozékokat, pótalkatrészeket és szerszámokat, amelyek a berendezés szokásos tartozékai és az árban benne foglaltatnak vagy azokat külön nem számlázzák le, a szóban forgó berendezéshez, géphez, készülékhez vagy járműhöz tartozónak kell tekinteni.

10. Cikk
Készletek

A Harmonizált Rendszer 3. Szabálya szerint meghatározott készleteket származónak kell tekinteni, ha a tartalmát alkotó összes termék származó. Ha azonban egy készlet származó és nem származó termékekből tevődik össze, a készletet mint egészet, származónak kell tekinteni, feltéve, hogy a nem származó termékek értéke nem haladja meg a készlet gyártelepi árának 15 százalékát.

11. Cikk
Semleges elemek

Annak megállapítása céljából, hogy egy termék származó-e, nem szükséges megállapítani, hogy származó-e az előállítása során felhasználható:

a) energia és fűtőanyag;

b) létesítmény és berendezés;

c) gépek és szerszámok;

d) azok az áruk, amelyek nem épülnek be, és amelyeket nem arra szántak, hogy beépüljenek a termék végső összetételébe.

III. Cím
TERÜLETI KÖVETELMÉNYEK
12. Cikk
Területi elv

1. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó, a II. Cím alatt rögzített feltételeket a Feleknél megszakítás nélkül kell teljesíteni, a 4. Cikkben, valamint az e Cikk 3. bekezdésében foglaltak kivételével.

2. A 4. Cikkben foglaltak kivételével, ha valamely Féltől más országba exportált árukat visszaszállítanak, akkor azokat nem származónak kell tekinteni, hacsak a vámhatóság számára kielégítően nem bizonyítható, hogy

a) a visszaszállított áruk az exportálttal azonosak; és

b) az adott országban vagy az exportálás során nem mentek keresztül a jó állapotban való megőrzéshez szükséges mértéket meghaladó műveleten.

3. A származó helyzet megszerzésére vonatkozó II. Címben rögzített feltételeket nem érinti a Feleken kívül végzett megmunkálás vagy feldolgozás, amelyet olyan anyagokon végeztek el, amelyeket a Felektől exportáltak, és azt követően oda visszaszállítottak, feltéve, hogy

a) a szóban forgó anyagok teljes egészében a Feleknél előállított anyagok vagy a 7. Cikkben hivatkozott műveleteken túlmenő megmunkáláson vagy feldolgozáson az exportálásukat megelőzően mentek keresztül; és

b) a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy

(i) a visszaszállított árukat az exportált anyagokon végzett megmunkálással vagy feldolgozással állították elő, és

(ii) a Felek országain kívül az e Cikk szabályainak alkalmazása révén keletkezett teljes hozzáadott érték nem haladja meg azon végtermék gyártelepi árának 10 százalékát, amelyre a származó helyzetet igénylik.

4. A 3. bekezdés alkalmazásában, a II. Címben, a származó helyzet megszerzése érdekében rögzített feltételek nem érvényesek a Felek országain kívül végbement megmunkálásra vagy feldolgozásra. Ahol azonban a II. számú Melléklet listájában a végtermék származó helyzetének meghatározásánál összes beépített nem származó anyag maximális értékét megadó szabályt alkalmaznak, az érintett fél területén beépített nem származó anyagok teljes értéke és az e Cikk alkalmazása révén a Felek országain kívül nyert teljes hozzáadott érték együttesen nem haladhatja meg a megadott százalékot.

5. A 3. és 4. bekezdés alkalmazásában, a „teljes hozzáadott érték” jelenti mindazon költségeket, amelyek a Felek országain kívül merültek fel, beleértve az ott beépített anyagok értékét is.

6. A 3. és 4. bekezdésben foglalt szabályok nem alkalmazhatók azokra a termékekre, amelyek nem felelnek meg a II. számú Melléklet listájában meghatározott feltételeknek vagy amelyeket csak akkor lehet kielégítően megmunkáltnak vagy feldolgozottnak tekinteni, ha a 6. Cikk 2. bekezdésében meghatározott általános tolerancia értékeket alkalmazzák.

7. A 3. és 4. bekezdés szabályai nem alkalmazhatók a Harmonizált Rendszer 50-63. Árucsoportjaiba tartozó termékekre.

8. Bármiféle megmunkálás vagy feldolgozás, amely e Cikk szabályai alá tartozik és amelyet a Felek országain kívül végeznek el, passzív feldolgozás vagy hasonló eljárás keretében végezhető.

13. Cikk
Közvetlen szállítás

1. A Megállapodás szerint biztosított kedvezményes eljárás csak e Jegyzőkönyv követelményeit kielégítő olyan termékekre vonatkozik, amelyeket a Felek között vagy a 4. Cikkben hivatkozott bármely ország területén át, közvetlenül szállítanak. Az egységes, oszthatatlan szállítmányt képező árukat azonban át lehet szállítani más területeken, szükség esetén az ilyen területeken történő átrakodással vagy ideiglenes raktározással, feltéve, hogy az áruk a tranzit vagy a raktározás országának vámhatósági felügyelete alatt maradnak, és nem mennek keresztül más műveleteken, mint kirakás, ismételt berakás vagy a jó állapotban való megőrzésüket célzó bármely más művelet.

Származó termékek csővezetéken a Felek területén kívüli területen is szállíthatók.

2. Az 1. bekezdésben említett feltételek teljesítését az importáló ország vámhatóságához benyújtott alábbi okmányokkal kell bizonyítani:

a) egyetlen fuvarokmány, amely kiterjed az exportőr országból a tranzitországon való áthaladásra, vagy

b) a tranzitország vámhatósága által kiállított igazolás, amely:

(i) megadja az áruk pontos megnevezését,

(ii) feltünteti az áruk ki- és ismételt berakásának időpontját, és - ahol lehetséges - a hajóneveket vagy más igénybe vett fuvareszközöket, és

(iii) igazolja, hogy milyen feltételek mellett maradtak az áruk a tranzitországban; vagy

c) ezek hiányában, bármely bizonyító erejű okmány.

14. Cikk
Kiállítások

1. A 4. Cikkben hivatkozott országokon kívüli országban tartott kiállításra elküldött, és a kiállítás után a Felek területére történő importálás céljából eladott származó termékek a bevitelkor azzal a feltétellel részesednek a Megállapodás rendelkezései szerinti kedvezményben, ha a vámhatóság számára kielégítően bizonyítható, hogy

a) az exportőr e termékeket a Felektől olyan országba szállította, ahol a kiállítást tartották, és a termékeket ott ki is állították;

b) a termékeket ez az exportőr eladta vagy más módon értékesítette valamely Félnél;

c) a termékeket a kiállítás alatt vagy közvetlenül utána szállították el ugyanolyan állapotban, mint ahogy azokat a kiállításra elküldték; és

d) a termékeket - miután kiállításra szállították ki azokat - nem használták semmi más célra, csak a kiállításon való bemutatásra.

2. Az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt kell kiállítani vagy kiadni, és azt a szokásos módon kell benyújtani az importáló ország vámhatóságának. A kiállítás nevét és címét fel kell tüntetni. Ha szükséges, a kiállítás körülményeiről további okmányszerű igazolást lehet megkövetelni.

3. Az 1. bekezdésben foglaltak irányadók minden kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági vagy kézműipari kiállításra, vásárra vagy hasonló nyilvános rendezvényre vagy bemutatóra, amelyet nem magáncélra szerveznek üzletekben vagy üzleti telephelyeken külföldi termékek értékesítése céljából, s amelynek során a termékek vámellenőrzés alatt maradnak.

IV. Cím
VÁMVISSZATÉRÍTÉS VAGY KIVÉTEL
15. Cikk
A vámvisszatérítés vagy a vámfizetés alóli kivétel tilalma

1. Azon nem származó anyagok, amelyeket valamely Féltől vagy a 4. Cikkben hivatkozott valamelyik országból származó termék előállításához használtak fel, s amelyekre az V. Cím rendelkezései szerinti származást igazoló okmányt bocsátottak vagy állítottak ki, a Feleknél nem tartoznak semmiféle vámvisszatérítés vagy vámfizetés alóli kivétel hatálya alá.

2. Az 1. bekezdés szerinti tilalmat a Feleknél az előállítás során felhasznált anyagokat terhelő vámok - vagy azzal azonos hatású díjak - részleges vagy teljes visszafizetését, elengedését vagy ki nem fizetését eredményező rendelkezésekre kell alkalmazni, amennyiben az ilyenfajta vámvisszafizetés, elengedés vagy meg nem fizetés - kifejezetten vagy hatásában - érvényesül az említett anyagokból előállított termékek exportja során, de nem kell alkalmazni a fenti tilalmat, ha ezeket a termékeket belföldi felhasználásra megtartják.

3. A származást igazoló okmánnyal ellátott termékek exportőre - a vámhatóság kérésére - bármikor köteles benyújtani minden olyan megfelelő okmányt, amely bizonyítja, hogy a szóban forgó termékek előállítása során felhasznált nem származó anyagokkal kapcsolatban nem történt vámvisszatérítés, és hogy az ilyen anyagokra vonatkozó összes vámot vagy azzal egyenlő hatású díjakat ténylegesen megfizették.

4. Az 1-3. bekezdés rendelkezései a 8. Cikk 2. bekezdése szerinti csomagolásra, a 9. Cikk szerinti tartozékokra, pótalkatrészekre és szerszámokra, és a 10. Cikk szerinti készletekben lévő termékekre is vonatkoznak, ha ezek a tételek nem származóak.

5. Az 1-4. bekezdés rendelkezései csak az olyan jellegű anyagokra vonatkoznak, amelyekre a Megállapodás kiterjed. Továbbá, nem zárják ki mezőgazdasági termékekre a Megállapodás rendelkezései szerinti exportra alkalmazható export visszatérítési rendszer alkalmazását.

V. Cím
A SZÁRMAZÁS IGAZOLÁSA
16. Cikk
Általános követelmények

1. Valamely Féltől származó termékek egy másik Félhez történő importálásuk esetén a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik az alábbiak bármelyikének benyújtása ellenében:

a) EUR.1 szállítási bizonyítvány, melynek mintáját a III. számú Melléklet tartalmazza; vagy

b) a 21. Cikk 1. bekezdésében meghatározott esetekben az exportőr által adott nyilatkozat (a továbbiakban: számlanyilatkozat), a számlán, a szállítólevélen vagy bármely más olyan kereskedelmi okmányon, amely a szóban forgó termékeket, azonosítás céljából, kellő részletességgel ismerteti; a számlanyilatkozat szövegét a IV. számú Melléklet tartalmazza.

2. Az 1. bekezdés fenntartásával e Jegyzőkönyv szerinti származó termékek, a 26. Cikkben meghatározott esetekben, a Megállapodásban rögzített előnyöket élvezik anélkül, hogy szükséges lenne a fentiekben hivatkozott okmányok bármelyikét benyújtani.

17. Cikk
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiadására irányuló eljárás

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt az exportáló ország vámhatósága bocsátja ki az exportőr vagy - az exportőr felelősségére - meghatalmazott képviselője által, írásban benyújtott kérelemre.

2. E célból az exportőrnek vagy meghatalmazott képviselőjének ki kell töltenie mind az EUR.1 szállítási bizonyítványt, mind a kérelmet, melyek mintáit a III. számú Melléklet tartalmazza. Ezeket az űrlapokat egy olyan nyelven kell kitölteni, amelyen ez a Megállapodás készült, és az exportáló ország hazai jogának rendelkezései szerint. Kézírással történő kitöltés esetén az űrlapokat tintával és nyomtatott betűkkel kell kitölteni. A termék leírását az erre a célra szolgáló rovatban úgy kell megadni, hogy üres sorok ne maradjanak. Ha a rovat nincs teljesen kitöltve, a leírás utolsó sora alatt vízszintes vonalat kell húzni, az üresen hagyott helyet pedig átlós vonallal kell áthúzni.

3. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt kérő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítása szerinti exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termék származó helyzetét, valamint a Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló megfelelő okmányokat.

4. Valamely Fél vámhatósága köteles kiadni az EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha a szóban forgó termék bármely Fél vagy a 4. Cikkben hivatkozott valamelyik más ország származó termékének tekinthető és teljesíti e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.

5. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiadó vámhatóság köteles megtenni minden szükséges intézkedést a termékek származó helyzetének ellenőrzésére és e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek érvényesítésére. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen és az exportőr könyvelését megvizsgálja, vagy bármilyen szükségesnek tartott egyéb ellenőrzést lefolytasson. Biztosítani kell, hogy a 2. bekezdésben hivatkozott űrlapokat megfelelően kitöltsék. Különösképpen ellenőriznie kell, hogy a termékek leírására fenntartott helyet oly módon töltsék ki, hogy az kizárja a csalárd kiegészítés minden lehetőségét.

6. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállításának keltét a bizonyítvány 11. rovatában kell feltüntetni.

7. Az EUR.1 szállítási bizonyítványt a vámhatóság kibocsátja és az exportőr rendelkezésére átadja, amint a tényleges export megtörtént vagy azt biztosították.

18. Cikk
Visszamenőleges hatállyal kiadott EUR.1 szállítási bizonyítványok

1. A 17. Cikk 7. bekezdésétől függetlenül, a vonatkozó termékek exportálása után kivételesen kiállítható EUR.1 szállítási bizonyítvány, ha

a) azt tévedés vagy vétlen mulasztás vagy speciális körülmények miatt nem állították ki az exportálás idején; vagy

b) a vámhatóság előtt kellően bizonyítható, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiadták, de technikai okokból az importálás során nem fogadták el.

2. Az 1. bekezdés alkalmazásához az exportőrnek fel kell tüntetnie kérelmében az EUR.1 szállítási bizonyítvány tárgyát képező termékek exportálásának helyét és időpontját, valamint a kérelem okát.

3. A vámhatóság csak annak ellenőrzése után állíthat ki visszamenőleges hatályú EUR.1 szállítási bizonyítványt, ha az exportőr által megadott adatok megegyeznek a vonatkozó nyilvántartási adatokkal.

4. A visszamenőleges hatállyal kiállított EUR.1 szállítási bizonyítványt az alábbi kifejezések valamelyikével kell jóváhagyni:

BG * 

CZ „VYSTAVENO DODATECNE

DE „NACHTRÄGLICH AUSGESTELLT

EN „ISSUED RETROSPECTIVELY

FR „DÉLIVRÉ A POSTERIORI

HU „KIADVA VISSZAMENŐLEGES HATÁLLYAL

PL „WYSTAWIONE RETROSPEKTYWNIE

RO „EMIS A POSTERIORI

SI „IZDANO NAKNADNO

SK „VYSTAVENÉ DODATOCNE

vagy a 4. Cikkben hivatkozott bármely ország nyelvén.

5. A 4. bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.

19. Cikk
Az EUR.1 szállítási bizonyítvány másodlatának kiadása

1. Egy EUR.1 szállítási bizonyítvány ellopása, elvesztése vagy megsemmisülése esetén az exportőr az azt kibocsátó vámhatósághoz fordulhat, és - az annak birtokában levő exportokmányok alapján - másodlat kiállítását kérheti.

2. Az így kibocsátott másodlatot az alábbi kifejezések egyikével kell ellátni:

BG * 

CZ „DUPLIKÁT

DE „DUPLIKÁT

EN „DUPLICATE

FR „DUPLICATA

HU „MÁSODLAT

PL „DUPLIKAT

RO „DUPLICAT

SI „DVOJNIK

SK „DUPLIKÁT

vagy a 4. Cikkben hivatkozott bármely ország nyelvén.

3. A 2. bekezdésben hivatkozott jóváhagyást az EUR.1 szállítási bizonyítvány „Megjegyzések” rovatába kell bejegyezni.

4. A másodlat, amelyen szerepelnie kell az eredeti EUR.1 szállítási bizonyítvány kibocsátása napjának is, attól a naptól kezdve érvényes.

20. Cikk
Korábban kiadott vagy készült származást igazoló okmány alapján kiadott EUR.1 szállítási bizonyítvány

Ha a származó termékeket valamely Félnél vámhivatali ellenőrzés alá helyezik, lehetővé válik, hogy az eredeti származást igazoló okmányt helyettesítsék egy vagy több EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal annak érdekében, hogy e termékek mindegyikét vagy egy részét az adott Fél országán belül máshova elküldjék. A helyettesítő EUR.1 szállítási bizonyítvány(oka)t az a vámhivatal állítja ki, amelynek ellenőrzése alá helyezték a termékeket.

20a. Cikk
Könyvelés szerinti elkülönítés

1. Amennyiben azonos és egymással felcserélhető, származó és nem-származó anyagok fizikai elkülönítése jelentős költséggel vagy anyagi nehézséggel járna, a vámhatóság - az érintett írásbeli kérelmére - engedélyezheti az úgynevezett „könyvelés szerinti elkülönítés” módszerét az ilyen készletek kezelésére.

2. A módszernek biztosítania kell, hogy - egy meghatározott időszak alatt - az előállított, származónak minősülő termékek mennyisége ugyanannyi legyen, mint abban az esetben, amikor fizikailag elkülönített készleteket használnak fel.

3. A vámhatóság a módszer alkalmazásának engedélyezését az általa megfelelőnek tartott feltételekhez kötheti.

4. A módszert a terméket gyártó országban alkalmazott általános könyvviteli szabályok figyelembevételével kell alkalmazni és a nyilvántartásokat annak megfelelően kell vezetni.

5. E könnyítés kedvezményezettje - az esettől függően - kiállíthat származást igazoló okmányt vagy kérelmezheti annak kibocsátását a származónak tekinthető termékmennyiségre. A vámhatóság felszólítására a kedvezményezettnek nyilatkoznia kell arról, hogyan állította elő azt a mennyiséget.

6. A vámhatóság felügyeli az engedély felhasználását és azt bármikor visszavonhatja, amennyiben a kedvezményezett az előírtaktól eltérő módon használja fel az engedélyt, vagy a jelen Jegyzőkönyvben foglalt bármely más feltételt nem teljesít.

21. Cikk
A számlanyilatkozat kiállításának feltételei

1. A 16. Cikk 1. bekezdés b) pontjában hivatkozott számlanyilatkozatot tehet:

a) a 22. Cikk szerinti elfogadott exportőr, vagy

b) bármelyik exportőr, bármilyen egy vagy több csomagból álló, származó termékeket tartalmazó szállítmányra vonatkozóan, amennyiben annak összértéke nem haladja meg a 6000 eurót.

2. Számlanyilatkozat akkor tehető, ha a szóban forgó termékek bármely Féltől vagy a 4. Cikkben hivatkozott más ország valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit.

3. A számlanyilatkozatot tevő exportőrnek késznek kell lennie arra, hogy az exportáló ország vámhatóságának kérésére bármikor bemutassa a szóban forgó termékek származó helyzetét igazoló okmányokat, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítését igazoló összes megfelelő okmányt.

4. Az exportőr a számlanyilatkozatot - amelynek szövegét a IV. számú Melléklet tartalmazza - a számlára, a szállítólevélre vagy más kereskedelmi okmányra rágépelve, rábélyegezve vagy rányomtatva, a Mellékletben közölt nyelvi változatok valamelyikének felhasználásával, és az exportáló ország hazai jogszabályainak megfelelően köteles megtenni. Ha a nyilatkozat kézzel írott, akkor tintával, nyomtatott betűkkel kell írni.

5. A számlanyilatkozaton szerepelnie kell az exportőr eredeti, kézzel írt aláírásának. A 22. Cikkben meghatározott elfogadott exportőr azonban nem köteles aláírni az ilyen nyilatkozatokat, feltéve, ha írásban közli az exportáló ország vámhatóságával, hogy teljes felelősséget vállal minden olyan számlanyilatkozatért, amelyen személye ugyanúgy azonosítható, mintha a nyilatkozatot kézzel aláírta volna.

6. A számlanyilatkozatot az exportőr az érintett termékek exportálása időpontjában vagy azt követően állíthatja ki, azzal a feltétellel, hogy azt a termékek importját követően legkésőbb két éven belül bemutatják az importáló országban.

22. Cikk
Elfogadott exportőr

1. Az exportáló ország vámhatósága felhatalmazhat bármely exportőrt (a továbbiakban: elfogadott exportőr), aki gyakran szállít a Megállapodás hatálya alá tartozó termékeket, hogy a szóban forgó termékek értékétől függetlenül számlanyilatkozatot tegyen. Az ilyen felhatalmazást kérő exportőr a vámhatóság számára köteles megadni minden biztosítékot a termékek származó helyzetének, valamint e Jegyzőkönyv egyéb követelményei teljesítésének megállapításához.

2. A vámhatóság az általa megfelelőnek ítélt feltételekkel adhatja meg az elfogadott exportőri jogállást.

3. A vámhatóság az elfogadott exportőrnek vámfelhatalmazási számot ad, amelyet fel kell tüntetni a számlanyilatkozaton.

4. A vámhatóság ellenőrzi, hogy az elfogadott exportőr hogyan használja fel a felhatalmazást.

5. A vámhatóság bármikor visszavonhatja a felhatalmazást. Ezt köteles megtenni, ha az elfogadott exportőr az 1. bekezdésben hivatkozott biztosítékot tovább nem nyújtja, ha nem teljesíti a 2. bekezdésben hivatkozott feltételeket vagy ha bármi más módon szabálytalanul használja fel a felhatalmazást.

23. Cikk
A származást igazoló okmány érvényessége

1. A származást igazoló okmány az exportáló országban történt kiállítása napjától számított 4 hónapig érvényes, és ezen időn belül be kell mutatni az importáló ország vámhatóságának.

2. Az 1. bekezdésben megállapított végső benyújtási határidő után a vámhatóságnak bemutatott származást igazoló okmány akkor fogadható el a kedvezményes elbánás alkalmazásának céljából, ha az okmányoknak a megállapított végső határidő előtti benyújtását kivételes körülmények tették lehetetlenné.

3. A késedelmes benyújtás más eseteiben az importáló ország vámhatósága akkor fogadhatja el a származást igazoló okmányokat, ha a termékeket az említett végső határidő előtt bemutatták.

24. Cikk
A származást igazoló okmány benyújtása

A származást igazoló okmányokat az importáló ország vámhatóságához kell benyújtani az ezen ország által megállapított eljárás szerint. E hatóság megkövetelheti a származást igazoló okmány fordítását, és azt is, hogy az import árunyilatkozathoz az importőr mellékeljen egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a termékek megfelelnek a Megállapodás alkalmazásához megkövetelt feltételeknek.

25. Cikk
Behozatal részletekben

Ha - az importőr kérésére és az importáló ország vámhatósága által rögzített feltételek mellett - a Harmonizált Rendszer XVI. és XVII. Áruosztályába vagy a 7308 és 9406 vámtarifaszám alá tartozó termékeket a Harmonizált Rendszer 2. a) Általános Szabálya szerint szétszerelve vagy összeszereletlenül, részletekben importálnak, az első részlet behozatalakor e termékekre egyetlen származást igazoló okmányt kell benyújtani a vámhatóságnak.

26. Cikk
Kivételek a származás igazolása alól

1. Magánszemélytől magánszemélynek kis csomagként küldött vagy az utasok személyes poggyászának részét képező termékeket származást igazoló okmány benyújtása nélkül származó termékként kell vámkezelni, feltéve, hogy az ilyen termékeket nem kereskedelmi forgalomban hozzák be, és nyilatkoznak, miszerint e Jegyzőkönyv alkalmazásának feltételei fennállnak, s e nyilatkozat valódiságához nem fér kétség. Postán küldött termékek esetében e nyilatkozat a CN22/CN23 vámáru-yilatkozaton vagy az ezen okmányhoz mellékelt papírlapon tehető meg.

2. Az esetenkénti és kizárólag a címzett vagy az utas vagy családjuk személyes használatára szolgáló termék behozatalát nem lehet kereskedelmi importnak tekinteni, ha a termékek jellegéből és mennyiségéből nyilvánvaló, hogy nem szolgálnak kereskedelmi célokat.

3. A fentieken túlmenően ezen termékek összértéke kis csomagok esetén nem haladhatja meg az 500 eurót, az utasok személyes poggyásza esetén pedig az 1200 eurót.

27. Cikk
Bizonyító okmányok

A 17. Cikk 3. bekezdésében és a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott, annak bizonyítására szolgáló okmányok, hogy az EUR.1 szállítási bizonyítvánnyal vagy számlanyilatkozattal kísért termékek a Felek vagy a 4. Cikkben hivatkozott más országok valamelyikéből származó termékeknek tekinthetők, és teljesítik e Jegyzőkönyv egyéb követelményeit, többek között az alábbiakból állhatnak:

a) közvetlen bizonyíték az exportőr vagy a szállító által, a szóban forgó áruk előállítása érdekében végzett feldolgozási folyamatokról, amelyek például számvitelében vagy belső könyvvitelében találhatók;

b) a felhasznált anyagok származó helyzetét bizonyító okmányok, amelyeket valamely Fél országában bocsátottak vagy állítottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályoknak megfelelően használják fel;

c) az anyagok valamely Félnél történt megmunkálását vagy feldolgozását bizonyító okmányok, amelyeket a Felek adtak vagy bocsátottak ki, ahol ezen okmányokat a hazai jogszabályok szerint használják fel;

d) EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok, amelyek a felhasznált anyagok származását bizonyítják, s amelyeket a Felek ezzel a Jegyzőkönyvvel összhangban vagy a 4. Cikkben hivatkozott országok valamelyikében, e Jegyzőkönyvben foglalt szabályokkal azonos származási szabályokkal összhangban adtak vagy bocsátottak ki.

28. Cikk
A származást igazoló és a bizonyító okmányok megőrzése

1. Az EUR.1 szállítási bizonyítvány kiállítását kérő exportőr köteles legalább három évig megőrizni a 17. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.

2. A számlanyilatkozatot kiállító exportőr köteles legalább három évig megőrizni a számlanyilatkozat egy példányát, valamint a 21. Cikk 3. bekezdésében hivatkozott okmányokat.

3. Az exportáló ország vámhatósága, amely az EUR.1 szállítási bizonyítványt kiállítja, köteles legalább három évig megőrizni a 17. Cikk 2. bekezdésében hivatkozott kérelmet.

4. Az importáló ország vámhatósága köteles legalább három évig megőrizni a hozzá benyújtott EUR.1 szállítási bizonyítványokat és számlanyilatkozatokat.

29. Cikk
Eltérések és alaki hibák

1. A származást igazoló okmányon szereplő nyilatkozat és a termékek importjához szükséges vámalakiságok elvégzése céljából a vámhivatalhoz benyújtott okmányokon tett nyilatkozat közötti kisebb eltérések felfedezése nem teszi a származást igazoló okmányt eleve érvénytelenné vagy semmissé, ha hitelt érdemlően megállapítást nyer, hogy az okmány megfelel a bemutatott termékeknek.

2. Az olyan nyilvánvaló alaki hibák, mint a származást igazoló okmányon előforduló gépelési hibák, nem jelentenek okot az okmányok visszautasítására, ha ezek a hibák nem olyan jellegűek, hogy kétségessé tennék az okmányban szereplő nyilatkozat helyességét.

30. Cikk
Euróban kifejezett összegek

1. A 21. Cikk 1. bekezdésének b) pontjában és a 26. Cikk 3. bekezdésében foglaltak alkalmazásakor, azokban az esetekben, amikor a termékeket az eurótól eltérő valutában számlázták le, a Felek, valamint a 4. Cikkben hivatkozott más országok nemzeti valutájának az euróban kifejezett összegekkel megegyező egyenértékét évente határozza meg minden érintett ország.

2. Egy szállítmányra vonatkozóan a 21. Cikk 1. bekezdésének b) pontjában vagy a 26. Cikk 3. bekezdésében foglalt könnyítések az érintett ország által meghatározott összegnek megfelelően alkalmazhatók, hivatkozással arra a valutanemre, amelyben a számlát kiállították.

3. Bármely nemzeti valutában meghatározott összeg megegyezik az euróban kifejezett összegnek az adott nemzeti valuta október első munkanapján érvényes árfolyamon számított egyenértékével. A megfelelő összegekről a Felek tájékoztatják egymást.

4. Egy ország felfelé vagy lefelé kerekítheti, az euróban meghatározott összeg átváltása során, a nemzeti valutájában kifejezett összeget. A kerekített összeg nem térhet el 5 százaléknál nagyobb mértékben az átváltás során kiszámított összegtől. Egy ország változatlanul tarthatja az euróban kifejezett összegre vonatkozó nemzeti valutájának egyenértékét, ha - a 3. bekezdésben biztosított évenkénti kiigazítás idején - az összegnek az átváltása - még bármiféle kerekítést megelőzően - azt eredményezi, hogy a növekedés a nemzeti valuta egyenértékében nem nagyobb, mint 15 százalék. A nemzeti valuta egyenértéke változatlan maradhat, ha az átváltás az egyenérték csökkenését eredményezné.

5. Az euróban kifejezett összegeket bármely Fél kérésére a Vegyes Bizottság felülvizsgálja. E felülvizsgálat során a Vegyes Bizottság figyelembe veszi, hogy célszerű az érintett értékhatárok hatásának reális feltételek közötti fenntartása. E célból úgy határozhat, hogy módosítja az euróban kifejezett összegeket.

VI. Cím
AZ ADMINISZTRATÍV EGYÜTTMŰKÖDÉSRE VONATKOZÓ INTÉZKEDÉSEK
31. Cikk
Kölcsönös segítségnyújtás

1. A Felek vámhatóságai átadják egymásnak az EUR.1 szállítási bizonyítványok kiállításához a vámhivatalaikban használt bélyegzőlenyomatok mintáját és az e bizonyítványok és számlanyilatkozatok megerősítéséért felelős vámhatóságok címét.

2. A Jegyzőkönyv megfelelő alkalmazásának biztosítása céljából a Felek az illetékes vámszerveken keresztül segítik egymást az EUR.1 szállítási bizonyítványok vagy számlanyilatkozatok hitelességének és az ezen okmányokban foglalt információk helyességének ellenőrzésében.

32. Cikk
A származást igazoló okmányok megerősítése

1. A származást igazoló okmányok utólagos megerősítését szúrópróbaszerűen vagy akkor végzik el, ha az importáló ország vámhatóságának alapos oka van kételkedni az okmányok hitelességében vagy a kérdéses termékek származó helyzetében vagy e Jegyzőkönyv egyéb követelményeinek teljesítésében.

2. Az 1. bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása céljából az importáló ország vámhatósága köteles visszaküldeni az EUR.1 szállítási bizonyítványt és - ha benyújtották - a számlát, a számlanyilatkozatot vagy ezen okmányok másolatát az exportáló ország vámhatóságának, szükség szerint megadva azokat az okokat, amelyek a vizsgálatot szükségessé teszik. Minden olyan okmányt és információt, ami arra utal, hogy a származást igazoló okmányon megadott adatok helytelenek, el kell küldeni a megerősítési kérelem alátámasztására.

3. A megerősítési eljárást az exportáló ország vámhatósága folytatja le. E célból jogában áll, hogy bármilyen bizonyítékot bekérjen és az exportőr számvitelét megvizsgálja vagy bármilyen szükség