A jogszabály mai napon ( 2024.10.15. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

FONTOS! A jogszabály egyes rendelkezéseit a veszélyhelyzet ideje alatt eltérően kell alkalmazni.

1996. évi LVII. törvény

a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról * 

A gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdek, továbbá az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát. Ehhez olyan versenyjogi rendelkezések elfogadása szükséges, amelyek tiltják a tisztességes verseny követelményeibe ütköző, illetve a gazdasági versenyt korlátozó piaci magatartást, valamint megakadályozzák a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását, gondoskodva a szükséges szervezeti és eljárási feltételekről is. E célok megvalósítására az Országgyűlés – figyelembe véve az Európai Közösség jogszabályaihoz való közelítés követelményét, valamint a hazai versenyjog hagyományait is – a következő törvényt alkotja:

ELSŐ RÉSZ

ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK * 

I. Fejezet

A törvény hatálya

1. § *  (1) *  E törvény hatálya kiterjed a természetes és a jogi személynek, valamint – a VI. Fejezetben szabályozott magatartások kivételével – a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepének (a továbbiakban együtt: vállalkozás) Magyarország területén tanúsított piaci magatartására, kivéve ha törvény eltérően rendelkezik. E törvény hatálya alá tartozik továbbá – az Európai Gazdasági Térségen kívül tanúsított II. és III. Fejezet szerinti magatartások kivételével – a vállalkozás külföldön tanúsított piaci magatartása is, ha annak hatása Magyarország területén érvényesülhet.

(2) *  Az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz.) 101., illetve 102. cikkének (korábban az Európai Közösséget létrehozó szerződés 81., illetve 82. cikke) alkalmazása során az e cikkek hatálya alá tartozó piaci magatartásra is e törvény eljárási rendelkezéseit kell alkalmazni akkor, ha az 1/2003/EK tanácsi rendelet alapján a Gazdasági Versenyhivatal vagy magyar bíróság eljárásának van helye.

II. Fejezet

A tisztességtelen verseny tilalma

2. § *  Tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a megrendelők, vevők, igénybevevők és felhasználók (a továbbiakban együtt: üzletfelek), illetve a versenytársak törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni.

2/A. § * 

3. § Tilos valótlan tény állításával vagy híresztelésével, valamint valós tény hamis színben való feltüntetésével, úgyszintén egyéb magatartással a versenytárs jó hírnevét vagy hitelképességét sérteni, illetőleg veszélyeztetni.

4. § * 

5. § Tilos máshoz olyan tisztességtelen felhívást intézni, amely harmadik személlyel fennálló gazdasági kapcsolat felbontását vagy ilyen kapcsolat létrejöttének megakadályozását célozza.

6. § *  Tilos valamely forgalomképes ingó dolgot (a továbbiakban: termék) vagy szolgáltatást a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel – ideértve az eredetmegjelölést is – vagy elnevezéssel előállítani, forgalmazni vagy reklámozni, továbbá olyan nevet, árujelzőt vagy egyéb megjelölést használni, amelyről a versenytársat, illetve annak termékét, szolgáltatását szokták felismerni.

6/A. § *  (1) Tilos valamely termék, szolgáltatás, dolog módjára hasznosítható természeti erő, ingatlan, értékpapír, pénzügyi eszköz vagy vagyoni értékű jog (a továbbiakban együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás nevének, megjelölésének, tevékenységének népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányuló olyan közlés, tájékoztatás, amely közvetve vagy közvetlenül felismerhetővé teszi a vállalkozás versenytársát, vagy a versenytárs által előállított, forgalmazott vagy bemutatott, a bemutatott áruval azonos vagy ahhoz hasonló rendeltetésű árut (a továbbiakban: összehasonlító reklám), ha az

a) versenytárs vagy annak neve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre vezethet,

b) versenytárs vagy annak neve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevét sértheti,

c) az árut valamely védjeggyel vagy egyéb védett megjelöléssel ellátott más áru utánzataként vagy másolataként mutatja be, vagy

d) arra vezethet, hogy a piaci szereplők a vállalkozást versenytársával, illetve a vállalkozás nevét, áruját, árujelzőjét vagy egyéb megjelölését a versenytárséval összetéveszthessék.

(2) Az olyan piaci önszabályozás keretében létrehozott megállapodás vagy szabályegyüttes, amely valamely kereskedelmi gyakorlat vagy tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határoz meg azon vállalkozások számára, amelyek ezt magukra nézve kötelezőnek ismerik el (a továbbiakban: magatartási kódex), nem ösztönözhet az (1) bekezdésbe ütköző magatartásra. E rendelkezés megsértéséért a magatartási kódex kidolgozója, valamint az is felel, akinek a magatartási kódex szerint feladata a kódex felülvizsgálata, illetve betartásának ellenőrzése.

7. § Tilos a versenyeztetés – így különösen a versenytárgyalás, a pályáztatás –, az árverés, a tőzsdei ügylet tisztaságát bármilyen módon megsérteni. E tilalmat csak azokra a magatartásokra kell alkalmazni, amelyeket e törvény más rendelkezése vagy külön törvény nem szabályoz.

III. Fejezet * 

Az üzleti döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalma * 

8. § *  (1) Tilos a gazdasági versenyben az üzletfeleket megtéveszteni.

(2) Az üzletfelek megtévesztésének minősül a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló olyan üzleti kommunikációja – ideértve bármely információközlést, annak megjelenési módjától, eszközétől függetlenül –, egyéb magatartása, tevékenysége vagy mulasztása (a továbbiakban együtt: üzleti gyakorlat), amely

a) jelentős információ tekintetében valótlan tényt tartalmaz, vagy valós tényt – figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére – olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze azokat az üzletfeleket, akik felé irányul, vagy akik tudomására juthat, vagy

b) – figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait – az adott helyzetben az üzletfél üzleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre,

és ezáltal befolyásolja az üzletfelek vagy lehetséges üzletfelek gazdasági magatartását, vagy erre alkalmas.

(3) A (2) bekezdés alkalmazásában jelentősnek minősül különösen az olyan információ, amely az alábbiak közül egy vagy több tényezőre vonatkozik:

a) az áru lényeges jellemzői, így különösen

aa) kivitelezése, összetétele, műszaki jellemzői,

ab) mennyisége,

ac) származási helye, eredete,

ad) előállításának vagy szolgáltatásának módja és időpontja,

ae) beszerezhetősége, szállítása,

af) alkalmazása, a használatához, fenntartásához szükséges ismeretek,

ag) az adott célra való alkalmassága, a használatától várható eredmények,

ah) az a tény, hogy az áru megfelel-e a rá vonatkozó jogszabályban vagy az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusában előírt követelménynek vagy – ilyen előírás hiányában – az áruval szemben támasztott szokásos követelményeknek,

ai) veszélyessége, kockázatai,

aj) egészségre gyakorolt hatásai,

ak) környezeti hatásai, energiafelhasználási ismérvei, továbbá

al) tesztelése, ellenőrzöttsége vagy annak eredménye,

b) az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja,

c) az áru megvételének, illetve igénybevételének a b) pontban meghatározotton túli egyéb szerződéses feltétele, továbbá

d) a vállalkozás vagy képviselőjének személye, a vállalkozás jellemzői és jogai, így különösen a jogállása, vagyona, szellemi alkotásokon fennálló jogai és kereskedelmi tulajdonjoga, képesítései, díjai és kitüntetései.

9. § *  Tilos az üzletfél választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti gyakorlat alkalmazása, így különösen olyan körülmények teremtése, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását, ha ez befolyásolja az üzletfelek vagy lehetséges üzletfelek gazdasági magatartását, vagy erre alkalmas.

10. § *  Az összehasonlító reklámban

a) kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő áruk hasonlíthatók össze,

b) az összehasonlításnak az áruk lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságára kell vonatkoznia, és – ha az ár is az összehasonlítás tárgyát képezi, akkor e vonatkozásban is – tárgyilagosnak kell lennie,

c) eredetmegjelöléssel rendelkező termékek összehasonlítása kizárólag azonos eredetmegjelölésű termékekre vonatkozhat.

10/A. § *  (1) A 8. § és a 9. § rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha az üzleti gyakorlat kizárólag önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében eljáró személyt érint.

(2) Az üzleti gyakorlat megítélése során az olyan üzletfél magatartását kell alapul venni, aki a gazdasági kapcsolatokban általában elvárhatóan tájékozott, és az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el.

(3) Annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás megtévesztésre alkalmas-e, a használt kifejezéseknek az üzleti életben elfogadott általános jelentése az irányadó.

10/B. § *  Magatartási kódex nem ösztönözhet olyan magatartásra, amely a 8–10. § rendelkezéseibe ütközik.

10/C. § *  (1) A 8. §-ban és a 10. §-ban foglalt rendelkezések megsértéséért azon a vállalkozáson túl, amelynek az üzleti gyakorlattal érintett áru értékesítése, szolgáltatása vagy eladásának ösztönzése közvetlenül érdekében áll (a továbbiakban: üzleti gyakorlat alkalmazója), az is felel, aki az üzleti gyakorlat keretében közölt üzleti kommunikációt az arra alkalmas eszközök segítségével megismerhetővé teszi, valamint aki önálló gazdasági tevékenysége körében az üzleti kommunikációt megalkotja vagy ezzel összefüggésben egyéb szolgáltatást nyújt, ha a jogsértés az üzleti kommunikáció megjelenítési módjával összefüggő olyan okból ered, amely nem az üzleti gyakorlat alkalmazója kifejezett utasítása végrehajtásának a következménye.

(2) A 10/B. §-ban foglalt rendelkezés megsértéséért a magatartási kódex kidolgozója, valamint az is felel, akinek a magatartási kódex szerint feladata a kódex felülvizsgálata, illetve betartásának ellenőrzése.

IV. Fejezet

A gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalma

11. § (1) *  Tilos a vállalkozások közötti megállapodás és összehangolt magatartás, valamint a vállalkozások egyesülési jog alapján létrejött szervezetének, köztestületének, egyesülésének és más hasonló szervezetének (a továbbiakban együtt: vállalkozások társulása) a döntése (a továbbiakban együtt: megállapodás), amely a gazdasági verseny megakadályozását, korlátozását vagy torzítását célozza, vagy ilyen hatást fejthet, illetve fejt ki. Nem minősül ilyennek a megállapodás, ha

a) egymástól nem független vállalkozások között jön létre, vagy

b) a vállalkozás és az azt közösen irányító egyik vállalkozás között jön létre, és kizárólag azokon az érintett piacokon tanúsított magatartással kapcsolatos, amelyeken a közösen irányított vállalkozás működik.

(2) Ez a tilalom vonatkozik különösen:

a) a vételi vagy az eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározására;

b) az előállítás, a forgalmazás, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozására vagy ellenőrzés alatt tartására;

c) *  a beszerzési források felosztására, illetve a közülük való választás lehetőségének korlátozására, valamint az üzletfelek meghatározott körének valamely áru beszerzéséből történő kizárására;

d) a piac felosztására, az értékesítésből történő kizárásra, az értékesítési lehetőségek közötti választás korlátozására;

e) * 

f) a piacra lépés akadályozására;

g) arra az esetre, ha azonos értékű vagy jellegű ügyletek tekintetében az üzletfeleket megkülönböztetik, ideértve olyan árak, fizetési határidők, megkülönböztető eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben;

h) a szerződéskötés olyan kötelezettségek vállalásától történő függővé tételére, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához.

(3) *  Azokat a jogkövetkezményeket, amelyeket e törvény az (1) bekezdésben meghatározott tilalom megszegéséhez fűz, együttesen kell alkalmazni a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) a jogszabályba ütköző szerződésre előírt jogkövetkezményekkel.

12. § *  E törvény alkalmazásában kartell a versenytársak közötti olyan megállapodás vagy összehangolt magatartás, amelynek célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása, így különösen a vételi vagy eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározása, az előállítás vagy a forgalmazás korlátozása, a piac felosztása, ideértve a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszást, az import- vagy exportkorlátozást is.

13. § *  (1) Nem esik a tilalom alá a megállapodás, ha csekély jelentőségű.

(2) *  Csekély jelentőségű a megállapodás,

a) versenytársak közötti megállapodás esetén, ha a megállapodást kötő feleknek és az azoktól nem független vállalkozásoknak az együttes részesedése az érintett piacok egyikén sem haladja meg a tíz százalékot,

b) nem versenytársak közötti megállapodás esetén, ha a megállapodást kötő egyes feleknek a tőlük nem független vállalkozásokkal együttes piaci részesedése külön-külön az érintett piacok egyikén sem haladja meg a tizenöt százalékot.

(2a) *  Versenytársak közötti megállapodás az olyan vállalkozások között létrejött megállapodás, amelyek az érintett piacok bármelyikén egymásnak tényleges vagy lehetséges versenytársai.

(2b) *  A (2) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti küszöbértéket meg nem haladó piaci részesedésnek a megállapodás hatályának időtartama alatt, ha pedig az egy évnél hosszabb, minden naptári évben teljesülnie kell.

(3) *  Nem alkalmazható az (1) bekezdés a versenytársak közötti olyan megállapodásra, amelynek célja a verseny korlátozása, megakadályozása vagy torzítása, így különösen a vételi vagy eladási árak, valamint az egyéb üzleti feltételek közvetlen vagy közvetett meghatározása, az előállítás vagy a forgalmazás korlátozása, a piac felosztása, ideértve a versenyeztetéssel kapcsolatos összejátszást, az import- vagy exportkorlátozást is, valamint bármely közvetlenül vagy közvetve a vételi vagy az eladási árak rögzítésére irányuló más megállapodásra.

(4) *  Az (1)–(3) bekezdéstől eltérően a tilalom alá esik a megállapodás, ha annak és az érintett piacon érvényesülő további hasonló megállapodásoknak az együttes hatásaként a verseny jelentős mértékben megakadályozódik, korlátozódik vagy torzul.

14. § (1) Az érintett piacot a megállapodás tárgyát alkotó áru és a földrajzi terület figyelembevételével kell meghatározni.

(2) *  A megállapodás tárgyát alkotó árun túlmenően figyelembe kell venni az azt – a felhasználási célra, az árra, a minőségre és a teljesítés feltételeire tekintettel – ésszerűen helyettesítő árukat (keresleti helyettesíthetőség), továbbá a kínálati helyettesíthetőség szempontjait.

(3) Földrajzi terület az, amelyen kívül

a) *  az üzletfél nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut beszerezni, vagy

b) az áru értékesítője nem, vagy csak számottevően kedvezőtlenebb feltételek mellett tudja az árut értékesíteni.

15. § *  (1) Nem függetlenek az egy vállalkozáscsoportba tartozó vállalkozások, valamint azok a vállalkozások, amelyeket ugyanazok a vállalkozások irányítanak.

(2) Egy vállalkozáscsoportba tartozik a vállalkozás azokkal a vállalkozásokkal,

a) amelyeket a 23. § (2) vagy (3) bekezdésében foglaltak szerint önállóan irányít;

b) amelyek az a) pont szerint irányítják;

c) amelyeket a b) pont szerinti vállalkozás az a) pont szerint irányít;

d) amelyeket az a)–c) pont szerinti vállalkozások és a vállalkozás közül kettő vagy több közösen irányít.

(3) *  Függetlennek kell tekinteni a 25. §-ban említett vállalkozásokat, valamint azokat az állami vagy helyi önkormányzati közvetlen irányítás alatt álló vállalkozásokat, amelyek piaci magatartásuk meghatározásában önálló döntési joggal rendelkeznek [27. § (3) bekezdés].

16. § A megállapodások meghatározott csoportjait a Kormány rendeletben mentesítheti a 11. §-ban foglalt tilalom alól. A Kormány a megállapodások csoportos mentesüléséről a törvény 17. §-ában foglalt szempontok figyelembevételével rendelkezhet.

16/A. § *  (1) *  Nem vonatkozik a versenykorlátozás tilalma alóli csoportos mentesülés a megállapodásra, ha a megállapodás hatásaként vagy a megállapodás és az érintett piacon érvényesülő további hasonló megállapodások együttes hatásaként a 17. §-ban foglaltak nem teljesülnek.

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal eljárása során megállapíthatja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakra tekintettel a csoportos mentesülés kedvezménye a jövőre nézve nem vonatkozik a megállapodásra.

17. § *  Mentesül a 11. §-ban foglalt tilalom alól a megállapodás, ha

a) az hozzájárul a termelés vagy a forgalmazás ésszerűbb megszervezéséhez, vagy a műszaki vagy a gazdasági fejlődés előmozdításához, vagy a környezetvédelmi helyzet vagy a versenyképesség javulásához;

b) *  a megállapodásból származó előnyök méltányos része a megállapodásban részt nem vevő üzletfelekhez jut;

c) a gazdasági verseny velejáró korlátozása vagy kizárása a gazdaságilag indokolt közös célok eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg; és

d) nem teszi lehetővé az érintett áruk jelentős részével kapcsolatban a verseny kizárását.

18. § * 

19. § * 

20. § *  Annak bizonyítása, hogy a megállapodás a tilalom alól a 16. § vagy a 17. § alapján mentesül, azt terheli, aki a mentesülésre hivatkozik.

V. Fejezet

A gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalma

21. § Tilos a gazdasági erőfölénnyel visszaélni, így különösen:

a) az üzleti kapcsolatokban – ideértve az általános szerződési feltételek alkalmazásának esetét is – tisztességtelenül vételi vagy eladási árakat megállapítani, vagy más módon indokolatlan előnyt kikötni, vagy hátrányos feltételek elfogadását kikényszeríteni;

b) *  a termelést, a forgalmazást vagy a műszaki fejlődést a végső üzletfelek kárára korlátozni;

c) indokolatlanul elzárkózni az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától, illetve fenntartásától;

d) a másik fél gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni;

e) az árut az ár emelését megelőzően vagy az ár emelkedésének előidézése céljából, vagy egyébként indokolatlan előny szerzésére, illetve versenyhátrány okozására alkalmas módon a forgalomból indokolatlanul kivonni, illetőleg visszatartani;

f) az áru szolgáltatását, átvételét más áru szolgáltatásától, átvételétől, továbbá a szerződéskötést olyan kötelezettségek vállalásától függővé tenni, amelyek természetüknél fogva, illetve a szokásos szerződési gyakorlatra figyelemmel nem tartoznak a szerződés tárgyához;

g) azonos értékű vagy jellegű ügyletek esetén az üzletfeleket indokolatlanul megkülönböztetni, ideértve olyan árak, fizetési határidők, megkülönböztető eladási vagy vételi feltételek vagy módszerek alkalmazását, amelyek egyes üzletfeleknek hátrányt okoznak a versenyben;

h) a versenytársaknak az érintett piacról való kiszorítására vagy a piacra lépésük akadályozására alkalmas, nem a versenytársakéhoz viszonyított nagyobb hatékonyságon alapuló, túlzottan alacsony árakat alkalmazni;

i) a piacra lépést más módon indokolatlanul akadályozni; vagy

j) a versenytárs számára indokolatlanul hátrányos piaci helyzetet teremteni, vagy gazdasági döntéseit indokolatlan előny szerzése céljából befolyásolni.

22. § (1) *  Gazdasági erőfölényben van az érintett piacon (14. §), aki gazdasági tevékenységét a piac többi résztvevőjétől nagymértékben függetlenül folytathatja, anélkül, hogy piaci magatartásának meghatározásakor érdemben tekintettel kellene lennie versenytársainak, szállítóinak és üzletfeleinek vele kapcsolatos piaci magatartására.

(2) *  A gazdasági erőfölény megítéléséhez vizsgálni kell különösen

a) azt, hogy az érintett piacra való belépés és az onnan történő kilépés milyen költségekkel és kockázattal jár, illetve, hogy milyen műszaki, gazdasági vagy jogi feltételek megvalósítását igényli;

b) *  a vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport [15. § (2) bekezdés] vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetét, illetve annak alakulását;

c) *  az érintett piac szerkezetét, a piaci részesedések arányát, a piac résztvevőinek magatartását, valamint a vállalkozásnak, illetve vállalkozáscsoportnak a piac alakulására gyakorolt gazdasági befolyását.

(3) *  Gazdasági erőfölényben lehet egy vállalkozás, illetve vállalkozáscsoport vagy több vállalkozás, illetve több vállalkozáscsoport közösen.

VI. Fejezet

A vállalkozások összefonódásának ellenőrzése

23. § (1) Vállalkozások összefonódása (koncentrációja) jön létre, ha

a) *  két vagy több előzőleg egymástól független vállalkozás összeolvad, az egyik a másikba beolvad, vagy a vállalkozás vállalkozásrésze a vállalkozástól független másik vállalkozás részévé válik,

b) *  egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen közvetlen vagy közvetett irányítási jogot szerez valamely tőle független vállalkozás felett, vagy több, tőle független, de egymástól nem független vállalkozás felett, vagy

c) *  több, egymástól független vállalkozás közösen hoz létre általuk irányított olyan vállalkozást, amely egy önálló vállalkozás valamennyi funkcióját tartósan képes ellátni.

(2) *  E törvény alkalmazásában közvetlen irányítással rendelkezik egy vállalkozás vagy több vállalkozás közösen, ha

a) a másik vállalkozás többségi szavazati jogot biztosító üzletrészeivel, részvényeivel, illetőleg a szavazati jogok több mint ötven százalékával rendelkezik, vagy

b) jogosult a másik vállalkozás vezető tisztségviselői többségének kijelölésére, megválasztására vagy visszahívására, vagy

c) *  szerződés alapján jogosult a másik vállalkozás piaci magatartásának meghatározó befolyásolására, vagy

d) *  a másik vállalkozás piaci magatartásának meghatározó befolyásolására ténylegesen képessé válik.

(3) *  E törvény alkalmazásában közvetett irányítási joggal rendelkezik a vállalkozás azon vállalkozás felett, amelyet

a) az általa közvetlenül irányított vállalkozás – vele együtt vagy önállóan – közvetlenül irányít,

b) az általa közvetlenül irányított vállalkozások közösen közvetlenül irányítanak,

c) az általa az a) vagy b) pont szerint közvetetten irányított vállalkozások irányítanak a (2) bekezdés vagy az a), illetve b) pont szerint, vagy

d) az általa az a)–c) pont szerint közvetetten irányított vállalkozások irányítanak az a)–c) pont szerint.

(4) *  E törvény alkalmazásában nem minősül irányításnak a felszámoló és a végelszámoló tevékenysége.

(5) *  E törvény alkalmazásában vállalkozásrésznek minősülnek az olyan eszközök vagy jogok – ideértve a vállalkozás ügyfél állományát is –, amelynek megszerzése önmagában vagy a megszerző vállalkozás rendelkezésére álló eszközökkel és jogokkal együtt elégséges a piaci tevékenység végzéséhez.

24. § *  (1) *  A vállalkozások összefonódását a Gazdasági Versenyhivatalnak be kell jelenteni, ha valamennyi érintett vállalkozáscsoport [26. § (5) bekezdése], valamint az érintett vállalkozáscsoportok tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen a húszmilliárd forintot meghaladja, és az érintett vállalkozáscsoportok között van legalább két olyan vállalkozáscsoport, amelynek az előző évi nettó árbevétele a vállalkozáscsoport tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások előző évi nettó árbevételével együtt egymilliárd-ötszázmillió forint felett van.

(2) *  Az egymilliárd-ötszázmillió forintos küszöbérték meghatározásakor figyelembe kell venni az összefonódás következtében az irányítását elvesztő vállalkozáscsoportba tartozott vállalkozásokkal az összefonódást megelőző kétéves időszakban az irányítást megszerző vállalkozáscsoport által végrehajtott minden olyan összefonódást, amely tekintetében versenyfelügyeleti eljárás lefolytatására nem került sor, kivéve a bejelentett és a 43/N. § (1) bekezdés b) pontja szerint tudomásul vett összefonódást.

(3) *  A nettó árbevétel helyett

a) biztosítóintézet esetében a bruttó biztosítási díjak értékét,

b) befektetési vállalkozás esetében a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételét,

c) árutőzsdei szolgáltató, pénzforgalmi intézmény, elektronikuspénz-kibocsátó intézmény vagy pénzügyi szolgáltatást közvetítő vállalkozás esetében az értékesítés nettó árbevételének és a pénzügyi műveletek bevételeinek összegét,

d) tőzsde esetében a tőzsdei tevékenység bevételeiből a tőzsdei kereskedők által összesen befizetett éves díjak összegét,

e) pénztárak esetében a tagdíjbevételt,

f) pénzügyi intézmény esetében a kapott kamatok és kamatjellegű bevételek, az értékpapírokból származó bevételek [bevétel forgatási célú részvényekből, bevétel részesedésekből (osztalék, részesedés), bevétel kapcsolt vállalkozásban lévő részesedésekből (osztalék, részesedés), bevétel jelentős tulajdoni részesedési viszonyban lévő vállalkozástól (osztalék, részesedés), bevétel egyéb részesedési viszonyban lévő vállalkozástól (osztalék, részesedés)], a kapott jutalékbevételek, a pénzügyi műveletek nettó eredménye és az egyéb bevételek üzleti tevékenységből jogcímek alá tartozó bevételek összegét

kell figyelembe venni.

(4) *  Az (1)–(3) bekezdés alapján bejelentési kötelezettség alá nem tartozó összefonódást is be lehet jelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnál, ha nem nyilvánvaló, hogy az nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon (14. §), különösen gazdasági erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként, és ha valamennyi érintett vállalkozáscsoport, valamint az érintett vállalkozáscsoportok tagjai és más vállalkozások által közösen irányított vállalkozások előző üzleti évben elért nettó árbevétele együttesen az ötmilliárd forintot meghaladja (a továbbiakban: összefonódás-vizsgálati küszöbérték).

24/A. § *  A Kormány a vállalkozások összefonódását közérdekből – így különösen a munkahelyek megőrzése, az ellátás biztonsága érdekében – nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítheti. Az ilyen összefonódást nem kell a Gazdasági Versenyhivatalnak a 24. § szerint bejelenteni. * 

25. § *  (1) *  A 24. §-tól eltérően nem kell bejelenteni a biztosító, a biztosítói holdingtársaság, a hitelintézet, a pénzügyi holding társaság, a vegyes pénzügyi holding társaság, a vegyes tevékenységű biztosítói holding társaság, a befektetési vállalkozás, a befektetési alap vagy a befektetési alapkezelő átmeneti irányítás- vagy vagyonszerzését, amelynek célja a továbbértékesítés előkészítése, és az irányításszerző vállalkozás irányítási jogait nem vagy kizárólag az ehhez feltétlenül szükséges mértékben gyakorolja, ha az irányítás- vagy vagyonszerzés időtartama az egy évet nem haladja meg.

(2) Ha a továbbértékesítés egy éven belül mégsem valósul meg, az összefonódást – legkésőbb az egyéves átmeneti idő lejártától számított tizenöt napon belül – be kell jelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnak. A bejelentés elmulasztása esetén az összefonódás a 29. § szerinti tilalomba ütközően végrehajtott összefonódásnak minősül.

25/A. § *  A 24. §-tól eltérően nem kell bejelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnak a közvetlenül vagy közvetetten többségi állami tulajdonban lévő kockázati tőkealap vagy magántőkealap részvételével a COVID-19 koronavírus miatt szükségessé vált finanszírozási ügylettel – az e célra létrehozott tőkeprogramon keresztül – megvalósuló összefonódást, amely révén a közvetlenül vagy közvetetten többségi állami tulajdonban lévő kockázati tőkealap vagy magántőkealap egyedül vagy más vállalkozásokkal közös, befektetésvédelmi célú irányítási jogokat szerez.

25/B. § *  (1) *  A 24. §-tól eltérően, nem kell bejelenteni a Gazdasági Versenyhivatalnak azt az összefonódást, amely révén közvetlenül vagy közvetetten állami irányítás alatt álló kockázati tőkealap az Európai Bizottság által a belső piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánított állami támogatással megvalósuló tőkebefektetése következtében közös irányítási jogokat szerez egy vállalkozásban, amelynek előző évi nettó árbevétele nem érte el az egymilliárd-ötszázmillió forintot.

(2) Az (1) bekezdés szerinti összefonódás végrehajtásáról az irányításszerző tőkealap a végrehajtás időpontját követő 30 napon belül tájékoztatja a Gazdasági Versenyhivatalt.

26. § (1) Érintett vállalkozások az összefonódásban közvetlenül és közvetetten részt vevő vállalkozások.

(2) *  Közvetlen résztvevők

a) a 23. § (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben az összeolvadó vállalkozások, a beolvadó vállalkozás, és az a vállalkozás, amelyikbe beolvadás történik, valamint az a vállalkozás, amelynek a vállalkozásrész a részévé válik,

b) a 23. § (1) bekezdés b) pontja szerint közvetlen irányítást szerző vállalkozás, az ilyen vállalkozást más vállalkozáscsoport egy vagy több tagjával közösen irányító – a 23. § (1) bekezdés b) pontja szerint közvetett közös irányítást szerző – vállalkozás, valamint az a vállalkozás, amelyek fölött irányítást szereznek, illetve

c) a 23. § (1) bekezdés c) pontja szerint közös vállalkozást létrehozó vállalkozások.

(3) *  Közvetett résztvevőknek minősülnek azon vállalkozáscsoport [15. § (2) bekezdés] további tagjai, amelybe a közvetlen résztvevő tartozik.

(4) *  A közvetett résztvevők körének meghatározása során figyelmen kívül kell hagyni az összefonódás következtében irányítási jogát elvesztő vállalkozást, valamint az ilyen vállalkozás által irányított – közvetlen résztvevőnek nem minősülő – vállalkozást.

(5) *  Érintett vállalkozáscsoport a (2) bekezdés szerinti valamely közvetlen résztvevő és az ahhoz a (3) és (4) bekezdés szerint kapcsolódó közvetett résztvevők együttese.

27. § (1) *  A 24. § alkalmazásában a nettó árbevétel számítása során nem kell számításba venni az azonos érintett vállalkozáscsoportba tartozó vállalkozásoknak vagy azok vállalkozásrészeinek az egymás közötti forgalmát.

(2) *  A vállalkozások nettó árbevételének számítása során a Magyarország területén eladott árukból az előző üzleti évben elért nettó árbevételt kell figyelembe venni.

(3) *  Az állami vagy helyi önkormányzati közvetlen irányítás alatt álló vállalkozások nettó árbevételének kiszámításánál azt a gazdasági egységet alkotó vállalkozást kell számításba venni, amely piaci magatartásának meghatározásában önálló döntési joggal rendelkezik.

(4) *  Vállalkozásrész esetében az azt alkotó eszközök és jogok hasznosításával elért előző évi nettó árbevételt kell figyelembe venni.

(5) *  A közösen irányított vállalkozás nettó árbevételét egyenlő arányban kell megosztani az azt irányító vállalkozások között oly módon, hogy az azonos vállalkozáscsoporthoz tartozó vállalkozásokat az irányítási arány számítása szempontjából egynek kell tekinteni.

(6) *  A nettó árbevételt az összefonódást létrehozó nyilvános ajánlati felhívás közzétételének, szerződés megkötésének, az irányítási jog megszerzésének vagy az összefonódás-bejelentés benyújtásának időpontjai közül a legkorábbi időpontot megelőző utolsó hitelesen lezárt üzleti évre vonatkozó éves beszámoló vagy egyszerűsített éves beszámoló szerinti nettó árbevétel alapján kell meghatározni.

(6a) * 

(7) *  A külföldi devizában meghatározott összegek forintra történő átszámításakor a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, az adott vállalkozás üzleti évének lezárásakor érvényes deviza-középárfolyamot kell alkalmazni.

28. § *  (1) A 24. § szerinti összefonódást összeolvadás vagy beolvadás, valamint közös vállalkozás létrehozása esetén a közvetlen résztvevő, minden más esetben a vállalkozásrészt, illetve a közvetlen irányítást megszerző vagy az azt irányító vállalkozás köteles bejelenteni.

(2) *  Az összefonódás-bejelentés az összefonódást létrehozó nyilvános ajánlati felhívás közzétételének, a szerződés megkötésének vagy az irányítási jog megszerzésének időpontjai közül a legkorábbit követően nyújtható be. A bejelentés az összefonódás jóhiszemű elhatározásának igazolása mellett is benyújtható.

29. § *  (1) *  A 24. § (1) bekezdése szerinti összefonódás az összefonódás-bejelentés elintézésére a 43/N. § (1) bekezdésében előírt határidő leteltéig, illetve – ha az összefonódás-bejelentés alapján e határidőn belül az összefonódás vizsgálatára versenyfelügyeleti eljárás indult – a versenyfelügyeleti eljárást befejező döntésig, de legfeljebb az eljárásra irányadó ügyintézési határidő lejártáig nem hajtható végre, így különösen az összefonódás következtében szerzett szavazati jogok, illetve a vezető tisztségviselők kijelölésére vagy megválasztására vonatkozó jogosultságok nem gyakorolhatók; az összeolvadó vagy beolvadó, illetve a korábban független vállalkozás vagy vállalkozásrész döntéseinek meghozatala és az összefonódó vállalkozások közötti üzleti kapcsolatok folytatása során az összefonódást megelőző helyzet alapján kell eljárni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti tilalom nem vonatkozik az összefonódást létrehozó szerződés megkötésére vagy nyilvános vételi ajánlat megtételére, valamint az ezek alapján az összefonódás létrehozásához szükséges olyan jogügyletek és jognyilatkozatok megtételére, amelyek révén még nem kerül sor az irányítási jogoknak az irányításszerző általi gyakorlására.

29/A. § *  (1) *  A 28. § (1) bekezdése szerinti vállalkozás indokolt kérelmére a Gazdasági Versenyhivatal – az ügy összes körülményeire figyelemmel, így különösen a 29. § szerinti tilalomnak az érintett vállalkozásokra és más vállalkozásokra gyakorolt hatásának, valamint az összefonódás versenyre hátrányos lehetséges hatásainak mérlegelésével – hozzájárulhat ahhoz, hogy az irányításszerző az irányítási jogát a 29. §-tól eltérve az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárást befejező döntés meghozatala előtt is gyakorolja, így különösen, ha az szükséges a befektetése értékének megőrzéséhez.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti kérelmet az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárást megindító végzés közlését követő öt napon belül vagy – igazolási kérelemmel – az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárást befejező döntés meghozatala előtt az irányítási jog gyakorlásának szükségességéről való tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül lehet előterjeszteni; egyébként a határidő elmulasztásával szemben igazolási kérelemnek nincs helye. A későbbi tudomásszerzésre hivatkozással benyújtott igazolási kérelem tárgyában hiánypótlásnak, illetve az ilyen kérelmet visszautasító döntéssel szemben önálló jogorvoslatnak nincs helye.

(1b) *  Az (1) bekezdés szerinti kérelemben a kérelmezőnek alá kell támasztania az irányítási jog összefonódás vizsgálatára irányuló eljárást befejező döntés meghozatala előtti gyakorlását szükségessé tevő körülményeket, valamint ezen túl be kell mutatnia az irányítási jog eljárást befejező döntés meghozatala előtti gyakorlásának módját, terjedelmét, és ennek keretei között az irányítási jog * 

a) eszközeit és az azokkal elérni kívánt célt, valamint az eszközöknek a szükségesnek ítélt cél elérésére való alkalmasságát,

b) érintett vállalkozásokra és más vállalkozásokra gyakorolt hatását,

c) gyakorlásával esetleg megváltozó versenyfeltételek helyreállíthatóságát, az összefonódás esetleges versenyre hátrányos hatásainak utólagos kiküszöbölhetőségét.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti hozzájárulás esetén a Gazdasági Versenyhivatal az összefonódást megelőzően fennálló verseny feltételeinek megőrzése, az összefonódás versenyre hátrányos lehetséges hatásainak mérséklése érdekében – az érintett vállalkozások érdekeire is figyelemmel – az irányítási jog gyakorlását feltételhez kötheti, illetve arra vonatkozóan kötelezettséget írhat elő (a továbbiakban együtt: irányításkorlátozó előírás) annak érdekében, hogy az irányítási jog gyakorlása ne eredményezhesse a piaci viszonyok összefonódást megelőzően fennálló versenyfeltételeknek megfelelő helyreállítását, az összefonódás versenyre hátrányos hatásainak kiküszöbölését lehetetlenné tevő vagy azt jelentős mértékben megnehezítő mértékű megváltoztatását. Az irányításkorlátozó előírás megállapításával egyidejűleg a 28. § (1) bekezdése szerinti vállalkozás az irányítási jog gyakorlásával összefüggő adatok közlésére, így különösen meghatározott döntésekről, jognyilatkozatokról való adatszolgáltatásra kötelezhető.

(3) A Gazdasági Versenyhivatal az irányítási jog gyakorlására vonatkozó (1) bekezdés szerinti hozzájárulását az eljárás során akkor is visszavonja vagy az irányításkorlátozó előírást módosítja, ha az irányítási jog gyakorlása az összefonódást megelőzően fennálló versenyfeltételek helyreállítását, az összefonódás versenyre hátrányos hatásainak kiküszöbölését lehetetlenné tenné vagy jelentős mértékben megnehezítené.

(4) *  Ha az összefonódást a Gazdasági Versenyhivatal megtiltja, az irányítási jognak a 29. § szerinti tilalomba ütköző vagy a (2) bekezdés szerinti irányításkorlátozó előírást sértő gyakorlásából eredő bármilyen jogügylet vagy jognyilatkozat semmis. E rendelkezésre azonban nem hivatkozhat az a vállalkozás, amely irányítási jogát a 29. § szerinti tilalomba ütköző vagy az irányításkorlátozó előírást sértő módon gyakorolta, továbbá az ilyen vállalkozás felel az e rendelkezés szerinti semmisség jogkövetkezményeinek alkalmazásából eredő károkért.

(5) A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 65. §-a szerint stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősített vállalkozás (a továbbiakban: kiemelt jelentőségű vállalkozás) felszámolási eljárása során létrehozott, a kiemelt jelentőségű vállalkozás vagy vállalkozásrésze feletti irányításszerzést vagy irányításváltozást eredményező összefonódás esetén az irányítási jogok (1) bekezdés szerinti módon való gyakorlásához a Gazdasági Versenyhivatal hozzájárulása nem szükséges; e rendelkezés nem érinti a (2)–(4) bekezdés alkalmazását.

30. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal megtiltja az összefonódást, ha az – a (2) bekezdésben foglaltakat figyelembe véve – jelentős mértékben csökkenti a versenyt az érintett piacon, különösen gazdasági erőfölény létrehozása vagy megerősítése következményeként.

(2) Az összefonódás elbírálásakor mérlegelni kell az összefonódással járó előnyöket és hátrányokat. Ennek során vizsgálni kell különösen

a) az érintett piacok szerkezetét; az érintett piacokon fennálló vagy lehetséges versenyt, a beszerzési és az értékesítési lehetőségeket; a piacralépés és a piacról történő kilépés költségeit, kockázatait, valamint műszaki, gazdasági és jogi feltételeit; az összefonódás várható hatását az érintett piacokon folyó versenyre;

b) az érintett vállalkozások piaci helyzetét és stratégiáját, gazdasági és pénzügyi képességét, üzleti magatartását, bel- és külpiaci versenyképességét, illetve ezek várható változásait;

c) az összefonódásnak a szállítókra és az üzletfelekre gyakorolt hatását.

(2a) *  Digitális piacokat érintő összefonódás elbírálásakor vizsgálni kell különösen az érintett vállalkozásoknak a verseny szempontjából releváns adatokhoz való hozzáféréséből, valamint az összefonódásnak az érintett vállalkozások pénzügyi befolyásából, méretelőnyéből, adatok felhalmozására való képességéből és az adathalmazok összeadódásából fakadó, innovációra és versenyre gyakorolt hatását.

(3) Ha az érintett piacon a versenynek az összefonódásból eredő jelentős mértékű csökkenése meghatározott előzetes vagy utólagos feltétel teljesülése – így különösen egyes vállalkozásrészek vagy egyes vagyontárgyak elidegenítése, valamely közvetett résztvevő felett gyakorolt irányítás megszüntetése – esetén vagy meghatározott magatartási szabályok betartása mellett kiküszöbölhető, és az e tekintetben érintett vállalkozások vállalják, hogy az összefonódást ilyen feltételek szerint megfelelően módosítják, illetve hogy az összefonódás végrehajtása esetén ennek megfelelő magatartást tanúsítanak, a Gazdasági Versenyhivatal az összefonódás megtiltása helyett határozatában kötelezővé teheti a vállalás teljesítését, illetve az összefonódás végrehajtására előzetes vagy utólagos feltételt írhat elő.

(4) Ha a 23. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közös vállalkozás létrehozásának célja vagy hatása a létrehozó vállalkozáscsoportok piaci magatartásának összehangolása, az összefonódást a 17. § alapján kell elbírálni.

(5) Előzetes feltétel előírása esetén az összefonódás a feltétel teljesülésével válik végrehajthatóvá. Utólagos feltétel előírása esetén, ha a feltétel nem teljesül, az összefonódás hátrányos hatásainak kiküszöbölése, az összefonódást megelőzően fennálló versenyfeltételek helyreállítása érdekében a 31. § szerinti jogkövetkezményeket kell alkalmazni.

(6) Az összefonódás elbírálásakor mérlegelni kell az irányítási jogok 29/A. § szerinti gyakorlásából eredően a versenyre gyakorolt hatásokat is. Határozatában a Gazdasági Versenyhivatal megállapítja azt is, hogy az irányításszerző irányítási jogainak gyakorlása megfelelt-e az irányításkorlátozó előírásban foglaltaknak.

(7) Az összefonódáshoz szükséges és ekként ahhoz kapcsolódó versenykorlátozásra a 11. §-t nem kell alkalmazni.

31. § *  A 30. § (1) bekezdése szerinti, végrehajtott összefonódás, valamint a Gazdasági Versenyhivatal összefonódást megtiltó határozata ellenére vagy a határozatban előírt feltétel teljesülése nélkül végrehajtott összefonódás, valamint a 30. § (3) bekezdése szerint előírt kötelezettség nem teljesítése esetén a Gazdasági Versenyhivatal az összefonódás hátrányos hatásainak kiküszöbölése, az összefonódást megelőzően fennálló versenyfeltételek helyreállítása érdekében határozatában megfelelő határidő megállapításával előírja az összefonódás megszüntetését – így különösen az összeolvadó, beolvadó vagy az összefonódás következtében más vállalkozás irányítása alá kerülő vállalkozás vagy vállalkozásrész, vagyon-, illetve üzletrész vagy részvények különválasztását, elidegenítését, vagy a közös irányítás megszüntetését – vagy az e cél eléréséhez szükséges más megfelelő kötelezettséget, vagy – ha az érintett piaci viszonyok jellegére, a fennálló versenyfeltételekre, továbbá a vállalt kötelezettség addigi teljesítésének mértékére figyelemmel az célszerűbb – elrendeli a 30. § (3) bekezdése szerint előírt kötelezettség végrehajtását.

32. § *  (1) * 

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal a 30. § alapján hozott határozatát visszavonja akkor is, ha a közigazgatási bíróság által el nem bírált határozat a döntés szempontjából lényeges tény elhallgatásán vagy nem a valóságnak megfelelő közlésén (a továbbiakban együtt: félrevezető közlés) alapult.

(3) * 

(4) *  A Gazdasági Versenyhivatal a 30. § alapján hozott határozatát akkor is módosítja

a) a kötelezett vállalkozásnak legkésőbb a kötelezettség teljesítésére, illetve a feltétel teljesülésére előírt határidő lejártáig benyújtott kérelmére, ha a kötelezett a határozatban előírt valamely kötelezettséget rajta kívül álló elháríthatatlan ok miatt nem tudja teljesíteni, illetve feltételnek nem tud eleget tenni, vagy

b) a kötelezett vállalkozás kérelmére vagy hivatalból, ha a határozatban előírt kötelezettség teljesítése a piaci viszonyok, a verseny feltételeinek módosulása folytán a továbbiakban nem indokolt,

és az összefonódásnak a kötelezettség előírására okot adó hátrányos hatásai más módon vagy a kötelezettség előírása nélkül is kiküszöbölhetők.

(5) A határozat hivatalból a kötelezettség teljesítésére előírt határidő lejártától, folyamatos kötelezettség esetén a kötelezettség megsértésétől számított öt éven belül módosítható.

MÁSODIK RÉSZ

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL * 

VII. Fejezet

A Gazdasági Versenyhivatal

33. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal autonóm államigazgatási szerv, amely ellátja az e törvényben és a külön törvényben meghatározott versenyfelügyeleti és egyéb feladatokat. A Gazdasági Versenyhivatal ellátja továbbá mindazokat a feladatokat, amelyeket az Európai Unió joga a tagállami versenyhatóság hatáskörébe utal.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal feladatai ellátása során csak a törvénynek van alárendelve, feladatkörében nem utasítható, feladatát más szervektől elkülönülten, befolyásolástól mentesen látja el. A Gazdasági Versenyhivatal számára feladatot csak törvény írhat elő. * 

(2a) *  A Gazdasági Versenyhivatal az EUMSz. 101., illetve 102. cikkének alkalmazása során az 1/2003/EK tanácsi rendeletben meghatározott módon együttműködik az Európai Bizottsággal és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államok versenyhatóságaival – az EFTA Felügyeleti Hatóságot is ideértve – (a továbbiakban: tagállami versenyhatóság).

(2b) *  A Gazdasági Versenyhivatal külföldi versenyhatósággal feladataik ellátásának kölcsönös előmozdítása érdekében együttműködési megállapodást köthet.

(2c) *  A Gazdasági Versenyhivatal tagja az Európai Unió tagállamainak versenyhatóságai és az Európai Bizottság közötti együttműködésnek teret adó Európai Versenyhatóságok Hálózatának. A Gazdasági Versenyhivatal az Európai Versenyhatóságok Hálózatába tartozó versenyhatóságok közötti szoros együttműködés sérelme nélkül látja el feladatait, és gyakorolja hatásköreit.

(2d) *  A Gazdasági Versenyhivatal a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (digitális piacokról szóló jogszabály) szóló, 2022. szeptember 14-i (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet] szerinti illetékes hatóságként az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása során együttműködik az Európai Bizottsággal és az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti illetékes hatóságokkal.

(2e) *  A Gazdasági Versenyhivatal az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti feladatok ellátása során az Európai Bizottsággal való kapcsolattartásért felelős hatóságként együttműködik az Európai Bizottsággal és az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti más tagállami hatóságokkal.

(3) A Gazdasági Versenyhivatal véleményezi a feladat- és hatáskörét érintő, továbbá a versenyt – különösen valamely tevékenység gyakorlása, a piacra lépés feltételeinek meghatározása vagy kizárólagossági jogok biztosítása révén – korlátozó vagy a verseny feltételeit – ideértve a verseny szabadságát sértő magatartásokkal szembeni fellépést is – befolyásoló, valamint az árakra vagy az értékesítési feltételekre vonatkozó előírásokat tartalmazó szabályozási koncepciókat, jogszabálytervezeteket az önkormányzati rendeletek kivételével. A jegyző kezdeményezheti az önkormányzati rendelet tervezetének véleményezését a Gazdasági Versenyhivatalnál.

(4) A Gazdasági Versenyhivatal a verseny társadalmi elfogadottsága, a vállalkozások jogkövető magatartásának előmozdítása, a versenybarát, illetve a tudatos fogyasztói döntéshozatalt biztosító szabályozási környezet megalkotásának elősegítése, valamint a fogyasztói tudatosság növelése érdekében – különösen a versenyjog, a verseny- és fogyasztóvédelmi politika körébe tartozó tudományos-oktatási programok, a versenyjoggal, verseny-, illetve fogyasztóvédelmi politikával foglalkozó szakemberek képzésének támogatásával, a versenypolitikával, valamint a fogyasztói döntéshozatallal és az annak védelmével kapcsolatos tájékozottság növelésével – hozzájárul a versenykultúra és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztéséhez, a verseny, valamint a fogyasztói döntéshozatal közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai közélet fejlődéséhez.

(5) *  A Gazdasági Versenyhivatal a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdekre figyelemmel versenyfelügyeleti feladatainak ellátása érdekében erőforrásainak hatékony felhasználását lehetővé tevő prioritásokat határozhat meg.

33/A. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal önálló, gazdasági szervezettel rendelkező központi költségvetési szerv, amely a központi költségvetés szerkezeti rendjében önálló fejezetet alkot; a fejezetet irányító szerv vezetőjének jogosítványait a Gazdasági Versenyhivatal elnöke gyakorolja. E jogkörében a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás keretében a személyi juttatások kiemelt előirányzatot is növelheti.

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal a költségvetésére vonatkozó javaslatát és a költségvetésének végrehajtásáról szóló beszámolóját maga állítja össze, és azt a Kormány változtatás nélkül terjeszti be a központi költségvetésről, illetve az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részeként az Országgyűlésnek. A Gazdasági Versenyhivatal tárgyévi költségvetésének kiadási és bevételi főösszegei kizárólag az Országgyűlés által csökkenthetők.

(3) *  A Gazdasági Versenyhivatal eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj teljes összege a Gazdasági Versenyhivatal saját bevétele, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal a működésével és működtetésével kapcsolatos kiadások fedezésére használ fel. Az előző évi bevételeiből származó maradványt a Gazdasági Versenyhivatal a következő években felhasználhatja. A maradvány felhasználásáról a Gazdasági Versenyhivatal elnöke dönt.

(4) A Gazdasági Versenyhivatal székhelye Budapest.

33/B. § *  A Gazdasági Versenyhivatal minden évben – ha az elnök törvény felhatalmazása alapján ettől eltérően nem rendelkezik – az augusztus 20-át megelőző tizedik munkanappal kezdődően augusztus 20-áig, valamint a december 24-e és január 1-je közötti időszakban tart igazgatási szünetet.

34. § *  A Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyetteseinek, főtitkárának, valamint a Versenytanács tagjainak a jogviszonyára – az e törvényben foglalt eltérésekkel – a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény (a továbbiakban: Küt.) rendelkezéseit kell alkalmazni.

34/A. § *  A Küt. 24. §-ában meghatározott feltételeken túl nem lehet a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, valamint a Versenytanács tagja olyan személy, aki büntetlen előéletű, de akinek a büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős ítéletében megállapította

a) a 2013. június 30-ig hatályban volt, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény) meghatározott visszaélés szigorúan titkos és titkos minősítésű adattal, visszaélés bizalmas minősítésű adattal, visszaélés korlátozott terjesztésű minősítésű adattal, bűnpártolás, bűnszervezetben részvétel, az 1978. évi IV. törvény XVII. Fejezetében meghatározott gazdasági bűncselekmény, XVIII. Fejezetében meghatározott vagyon elleni bűncselekmény miatt,

b) a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerinti minősített adattal visszaélés, bűnszervezetben részvétel, XXXV–XLIII. Fejezetében meghatározott bűncselekmény miatt vagy

c) olyan bűntett miatt, amelyet bűnszervezet keretében követett el, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés esetén az elítéléshez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesítés (a továbbiakban: büntetőjogi mentesítés) beálltától számított tizenkét évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés esetén a büntetőjogi mentesítés beálltától számított tíz évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott közérdekű munka vagy pénzbüntetés esetén a büntetőjogi mentesítés beálltától számított öt évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a büntetőjogi mentesítés beálltától számított nyolc évig, szándékos bűncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett pénzbüntetés esetén a büntetőjogi mentesítés beálltától számított három évig.

35. § (1) A Gazdasági Versenyhivatal élén az elnök áll.

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A Gazdasági Versenyhivatal két elnökhelyettese személyére javaslatot a Gazdasági Versenyhivatal elnöke tesz a miniszterelnöknek, aki azt – egyetértése esetén – előterjeszti a köztársasági elnöknek. Az elnökhelyetteseket a köztársasági elnök nevezi ki, és egyben megbízza az egyik elnökhelyettest a Versenytanács elnöki teendőinek az ellátásával. Az elnök és az elnökhelyettesek kinevezése hat évre szól. A kinevezett személyek a hat év lejártát követően újból kinevezhetők.

(3) A miniszterelnök javaslatának megtétele előtt a jelölteket a miniszterelnök kezdeményezésére az Országgyűlés illetékes bizottsága nyilvánosan meghallgatja.

(4)–(7) * 

(8) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnökét, elnökhelyettesét az elődje megbízatásának lejártát megelőző három hónapon belül meg kell nevezni, valamint a kinevezéséhez szükséges folyamatot az előző kinevezés lejárta előtt egy hónappal be kell fejezni.

35/A. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyettesének javasolt személy a miniszterelnök részére, a Versenytanács tagjának javasolt személy a Gazdasági Versenyhivatal elnöke részére – a javaslat előterjesztését megelőzően – hatósági bizonyítvánnyal igazolja azt a tényt, hogy vele szemben nem áll fenn a 34/A. §-ban és a Küt. 24. §-ában meghatározott kizáró ok.

(2) *  A miniszterelnök a Gazdasági Versenyhivatal elnökét, elnökhelyettesét, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Versenytanács tagját kinevezésének időtartama alatt írásban, a mulasztás jogkövetkezményének ismertetésével felhívhatja annak igazolására, hogy vele szemben nem áll fenn a 34/A. §-ban és a Küt. 24. §-ában meghatározott kizáró ok.

(3) *  Ha a (2) bekezdés szerinti felhívásra a felhívástól számított húsz napon belül – ha e határidőn belül a felhívott személyen kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszűnését követően haladéktalanul – a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese vagy a Versenytanács tagja igazolja, hogy vele szemben nem áll fenn a 34/A. §-ban és a Küt. 24. §-ában meghatározott kizáró ok, a Gazdasági Versenyhivatal az igazolás céljából a bűnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat az igazolást benyújtó tisztségviselőnek megtéríti.

(4) A miniszterelnök a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyettesének, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Versenytanács tagjának az (1) és (3) bekezdés alapján megismert személyes adatait az adatalany megbízatásának megszűnéséig kezeli.

36. § (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke

a) vezeti a Gazdasági Versenyhivatalt,

b) képviseli a Gazdasági Versenyhivatalt,

c) *  megállapítja a Gazdasági Versenyhivatal szervezeti és működési szabályzatát, jóváhagyja a Versenytanács szervezeti és működési szabályzatát, meghatározza a Gazdasági Versenyhivatal szervezetét, alaplétszámát, kiadmányozási rendjét, szabályzatban meghatározhatja az álláshelyek besorolási kategóriáit,

d) *  gyakorolja – az e törvényben meghatározott kivételekkel – a munkáltatói jogokat a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettesei, a Versenytanács tagjai, valamint a Gazdasági Versenyhivatal köztisztviselői és munkavállalói felett, ellátja a Küt.-ben a hivatali szerv vezetője számára meghatározott feladatokat,

e) *  kijelöli az 1/2003/EK tanácsi rendelet szerinti Versenykorlátozó Magatartások és Erőfölényes Helyzetek Tanácsadó Bizottságában, a 139/2004/EK tanácsi rendelet szerinti Összefonódások Tanácsadó Bizottságában, valamint az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti Digitális Piac Tanácsadó Bizottságában és – az Európai Versenyhatóságok Hálózatától érkező felkérés esetén – a Digitális Piacok Magas Szintű Szakértői Bizottságában a Gazdasági Versenyhivatalt képviselő személyeket,

f) irányítja a Gazdasági Versenyhivatal versenykultúrát és a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúráját fejlesztő tevékenységét,

g) *  megállapítja a Gazdasági Versenyhivatalnál foglalkoztatottakra vonatkozó hivatásetikai alapelveket és az etikai, valamint a fegyelmi eljárásra vonatkozó részletszabályokat.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke

a) részt vehet az Országgyűlés ülésein,

b) külön felkérés alapján az Országgyűlésnek a gazdasági versenyt érintő kérdésekben szakvéleményt ad,

c) *  évente beszámol az Országgyűlésnek, illetve külön felkérésre az Országgyűlés hatáskörrel rendelkező bizottságának a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységéről és a törvény alkalmazása során szerzett tapasztalatai alapján arról, hogy a gazdasági verseny tisztasága és szabadsága miként érvényesül,

d) a Kormány ülésén a Gazdasági Versenyhivatal feladatkörét érintő kérdések tárgyalásakor tanácskozási joggal vesz részt.

(3) *  A (2) bekezdés c) pontja szerinti éves beszámolónak tartalmaznia kell különösen a Versenytanács tagjainak kinevezéséről és felmentéséről, a 33/A. § (2) bekezdésével összefüggésben az adott évben kiutalt források összegéről, valamint az ezen összegben az előző évekhez képest bekövetkező bármely változásról szóló tájékoztatást. Az éves beszámolót a Gazdasági Versenyhivatal honlapján nyilvánosan hozzáférhetővé teszi.

(4) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke

a) a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó, feltételezetten jogsértő piaci magatartással kapcsolatos aggályainak ismertetése érdekében, és

b) a feltételezetten jogsértő piaci magatartásnak a magatartást tanúsító vállalkozás általi felülvizsgálata, valamint a jogkövető magatartás elősegítése céljából

felszólító levelet (a továbbiakban: felszólító levél) küldhet a magatartást tanúsító vállalkozás részére.

(4a) *  A felszólító levél

a) nem jelenti jogsértés megállapítását, és

b) nem képezi akadályát a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó eljárások lefolytatásának.

(4b) *  A felszólító levél tartalmazza

a) a címzett vállalkozás megnevezését,

b) a feltételezetten jogsértő magatartás ismertetését, és

c) a válaszadásra rendelkezésre álló, legalább 45 napos – a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkvt.) 3. § (2) bekezdése szerinti kisvállalkozás esetében legalább 60 napos – határidőt.

(4c) *  A felszólító levélben címzett vállalkozás önkéntes válaszadás keretében jelezheti a Gazdasági Versenyhivatal részére a felszólító levélben foglaltakkal kapcsolatos álláspontját, különösen, hogy milyen lépéseket tett vagy kíván tenni a jogkövető magatartás helyreállítása érdekében.

(4d) *  A Gazdasági Versenyhivatal honlapján évente közzéteszi

a) a feltételezett jogsértést,

b) az érintett piacot, és

c) az érintett piacok bontásában, a tárgyévben kiküldött felszólító levelek számát

tartalmazó listát.

(5) *  A Kormány, a miniszterek vagy a nemzetközi szervezetek felkérésére a Gazdasági Versenyhivatal elnöke tájékoztatást ad a gazdasági versenyt érintően a működése során szerzett tapasztalatairól és a gazdasági versennyel kapcsolatos kérdésekről.

(6) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Versenytanács elnökével együttesen a Gazdasági Versenyhivatal jogalkalmazási gyakorlatának alapjait ismertető közleményt adhat ki. A közleménynek kötelező ereje nincs, rendeltetése a jogalkalmazás kiszámíthatóságának növelése.

(7) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Gazdasági Versenyhivatalnak a magyarországi és európai uniós versenykultúra fejlesztése, valamint a regionális versenyjogi intézményrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében létrehozott szervezeti egységét az alapító határozatban önálló jogi személyiséggel ruházhatja fel.

36/A. § *  A Gazdasági Versenyhivatal főtitkárát az elnök nevezi ki. A főtitkár a Gazdasági Versenyhivatal szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint, az elnök irányításával – a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – ellátja a Gazdasági Versenyhivatal hivatali szervezetének vezetésével összefüggő feladatokat.

37. § (1) *  A Versenytanács elnökből és tagokból áll. A Versenytanács ellátja a törvényben meghatározott feladatokat. A Versenytanács elnöke és tagjai döntéshozataluk során függetlenek, a jogszabályok alapján meggyőződésüknek megfelelően döntenek, döntéseik meghozatalával összefüggésben nem befolyásolhatók és nem utasíthatók.

(2) A Versenytanács elnöke

a) szervezi a Versenytanács munkáját,

b) ellenőrzi az eljárási határidők megtartását,

c) elkészíti és jóváhagyásra [36. § (1) bekezdés c) pont] előterjeszti a Versenytanács szervezeti és működési szabályzatát,

d) *  gondoskodik a Versenytanács döntéseinek nyilvánosságra hozataláról (80. §),

e) *  az eljáró versenytanács tagjaként eljárhat.

(3) *  A Versenytanács tagját a Gazdasági Versenyhivatal elnökének javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki és menti fel. A köztársasági elnök e döntéséhez ellenjegyzésre nincs szükség. A kinevezés hat évre szól. A kinevezett személy megbízatásának lejártát követően újból kinevezhető.

(4) *  A Gazdasági Versenyhivatal köztisztviselőjének közszolgálati jogviszonya a Versenytanács tagjává való kinevezésekor a köztársasági elnöki kinevezésnek (megbízatás) megfelelő tartalmú közszolgálati jogviszonnyá alakul át. Ha a Versenytanács tagjának megbízatása a megbízatás időtartamának letelte miatt szűnik meg, a köztisztviselőt vissza kell helyezni a megbízatása előtt ellátott feladatkörbe vagy a végzettségének és szakképzettségének, szakképesítésének megfelelő más feladatkörben kell továbbfoglalkoztatni. Ha a megváltozott feladatkörben való továbbfoglalkoztatása miatt a köztisztviselő a Küt. 29. § (7) bekezdése alapján felmentését kéri, a Küt. 29. § (8) bekezdése alkalmazásában a kinevezés-módosítást megelőző illetményként a versenytanácstagként járó illetményét kell figyelembe venni.

38. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyettesének, illetve a Versenytanács tagjának megbízatása és – a 37. § (4) bekezdésében meghatározott esetek kivételével – közszolgálati jogviszonya megszűnik

a) a megbízatási időtartam leteltével,

b) 70. életéve betöltésével,

c) halálával,

d) lemondásával,

e) összeférhetetlenségének megállapításával,

f) felmentésével.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese és a Versenytanács tagja megbízatásának megszűnését az (1) bekezdés a)–c) pontja szerinti esetben – az elnök esetében a miniszterelnök, egyéb esetben az elnök előterjesztésére – a köztársasági elnök állapítja meg.

(3) A Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyettesének és a Versenytanács tagjának lemondását írásban – az elnök esetében a miniszterelnök, egyéb esetben az elnök útján – kell közölni a köztársasági elnökkel. Lemondás esetén a megbízatás megszűnésének időpontját – az elnök esetében a miniszterelnök, egyéb esetben az elnök javaslatára – a köztársasági elnök határozza meg, az azonban nem lehet későbbi a lemondásnak az elnök esetén a miniszterelnökhöz, egyéb esetben az elnökhöz történő eljuttatását követő hatvanadik napnál; egyebekben a lemondás érvényességéhez elfogadó nyilatkozat nem szükséges.

(4) A Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyettesének és a Versenytanács tagjának összeférhetetlenségét – az elnök esetében a miniszterelnök, egyéb esetben az elnök előterjesztésére – a köztársasági elnök állapítja meg.

(5) A Gazdasági Versenyhivatal elnökét, elnökhelyettesét, a Versenytanács tagját a köztársasági elnök – az elnök esetében a miniszterelnök, egyéb esetben az elnök előterjesztésére –

a) felmenti, ha

aa) kilencven napon túl – neki felróható okból – nem képes eleget tenni a megbízatásából eredő feladatainak,

ab) *  a közszolgálati jogviszony létesítéséhez szükséges, a Küt.-ben, illetve az e törvényben meghatározott feltételeknek nem felel meg, vagy

ac) vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének teljesítését megtagadja, a teljesítést elmulasztja, vagy vagyonnyilatkozatában lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl, illetve

b) felmentheti, ha száznyolcvan napon túl – neki fel nem róható okból – nem képes eleget tenni a megbízatásából eredő feladatainak.

(6) *  Az elnök, az elnökhelyettes és a Versenytanács tagja összeférhetetlenségének megállapítására vagy felmentésére vonatkozó előterjesztést – az elnök esetében a miniszterelnök, egyéb esetben az elnök – a köztársasági elnöknek való továbbítást megelőzően megküldi az érintett részére, aki a közszolgálati jogvitára vonatkozó rendelkezések szerint nyolc napon belül bírósághoz fordulhat. A keresetlevelet az érintett haladéktalanul megküldi az összeférhetetlenség kimondása, illetve a felmentés iránt előterjesztésre jogosultnak.

(7) Az összeférhetetlenség megállapítására vagy a felmentésre vonatkozó előterjesztés a bírósághoz fordulásra nyitva álló határidő lejártát vagy – bírósághoz fordulás esetén – a bíróság döntésének jogerőre emelkedését követően küldhető meg a köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök határozatával szemben jogorvoslatnak vagy közszolgálati jogvita kezdeményezésének nincs helye.

39. § *  A vizsgáló a Gazdasági Versenyhivatal feladat- és hatáskörében eljáró, ágazati vizsgálatban, gyorsított ágazati vizsgálatban, bejelentéssel (az összefonódás-bejelentést is ideértve), illetve panasszal összefüggő eljárásban, továbbá versenyfelügyeleti eljárásban vizsgálatot végző, illetve az eljárás eredményessége érdekében abban közreműködő köztisztviselő. A vizsgálói álláshelyeket a Gazdasági Versenyhivatal szervezeti és működési szabályzata, az álláshelyen ellátandó feladatokat a szabályzata határozza meg.

40. § (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja, a főtitkár és a vizsgáló további jogviszonyt – a tudományos, oktatói, művészeti, lektori, szerkesztői, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenységre irányuló jogviszony, a közérdekű önkéntes tevékenység, a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony, a tartós külszolgálati kirendelés idejére létesített kormányzati szolgálati jogviszony és a (2) bekezdés szerinti jogviszony kivételével – nem létesíthet (összeférhetetlenség).

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja, a főtitkár és a vizsgáló az Európai Unió Tanácsa 2024. második félévi magyar elnökségével kapcsolatos feladatok ellátására irányuló jogviszonyt a munkáltatói jogkör gyakorlójának engedélyével létesíthet.

(3) * 

(4) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja a kinevezését követő harminc napon belül vagyonnyilatkozatot tesz. A vagyonnyilatkozatra az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályokat – az e törvényben meghatározott eltérésekkel – kell megfelelően alkalmazni.

(5) * 

41. § *  (1) A kinevezéshez szükséges feltételek meglétének vizsgálatával, az igazolásra való felhívással, továbbá az összeférhetetlenségi okok bejelentésével és az összeférhetetlenség megszüntetésére felhívással összefüggő jogkör gyakorlója az elnök tekintetében a miniszterelnök, az elnökhelyettes és a Versenytanács tagja tekintetében az elnök.

(2) *  Az elnök személyi anyagának kezelését, valamint az elnök tekintetében a Küt. 68. §-a szerinti adatok nyilvántartását, továbbá az elnök foglalkoztatási jogviszonyával kapcsolatos ügyviteli feladatokat a főtitkár látja el.

42. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnökének havi illetménye a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény 149. § (1) bekezdése szerinti havi bér 80%-a, az elnökhelyettes illetménye az elnök havi illetményének 90%-a, a főtitkár illetménye az elnök havi illetményének 60%-a.

(1a) *  A Versenytanács tagjának az illetménye az elnök havi illetményének 50%-a.

(1b) *  Az (1) bekezdés szerinti illetményen túl a Gazdasági Versenyhivatal

a) elnöke miniszteri,

b) elnökhelyettese államtitkári, valamint

c) főtitkára helyettes államtitkári

juttatásra jogosult.

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, főtitkára és a Versenytanács tagja minden naptári évben a Gazdasági Versenyhivatal szabályzatában meghatározott mértékű vezetői pótszabadságot jogosult igénybe venni.

(3) *  Ha a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja e megbízatását három évig betöltötte, a megbízatás megszűnése esetén – kivéve, ha a megbízatás a 38. § (1) bekezdés d) vagy e) pontjában meghatározott okból vagy a 38. § (5) bekezdés a) pontjában meghatározott felmentési okból történő felmentés miatt szűnik meg – további három hónapon keresztül a havi illetményével megegyező összegű juttatásra jogosult, amely szociális hozzájárulási adó, valamint egészségbiztosítási, munkaerő-piaci és nyugdíjjárulék alapjául szolgáló jövedelem.

(4) Ha a megbízatás megszűnésére a megbízatás kezdetétől számított három év eltelte után kerül sor, a (3) bekezdésben meghatározott juttatás minden további, e megbízatásban eltöltött év után további egy havi illetménnyel emelkedik, de összesen nem lehet több tizenkét havi illetménynél.

(5) Ha a megbízatás halál miatt szűnik meg, a juttatás az özvegyet, ennek hiányában az örököst illeti meg. E juttatásból egészségbiztosítási, munkaerő-piaci és nyugdíjjárulékot fizetni nem kell. E juttatás a hozzátartozói nyugellátás megállapításakor a havi átlagkereset alapjául szolgáló keresetként nem vehető figyelembe.

(6) * 

42/A. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke át nem ruházható hatáskörében dönt a Gazdasági Versenyhivatal illetménypolitikai alapelveiről és béren kívüli juttatásairól.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal és a Gazdasági Versenyhivatal köztisztviselői közszolgálati munkaszerződésben állapodnak meg a köztisztviselő illetményéről, a juttatásokról, a pótszabadság mértékéről, a napi munkaidőről és az általános munkarendről.

42/B. § *  (1) *  A köztisztviselő a Gazdasági Versenyhivatal elkülönült szervezeti egységének vezetésére irodavezetői, irodavezető-helyettesi, illetve csoportvezetői álláshelyre nevezhető ki. Az irodavezető helyettesítésére – szervezeti egység vezetése nélkül – egy szervezeti egységnél legfeljebb egy irodavezető-helyettesi álláshely tölthető be.

(2) *  Az irodavezetőre, az irodavezető-helyettesre és a csoportvezetőre – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a Küt. vezetőre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(3) * 

42/C. § * 

42/D. § *  A Versenytanács tagja és a vizsgáló a Gazdasági Versenyhivatallal fennálló jogviszonyának megszűnését követően nem vehet részt abban a versenyfelügyeleti eljárásban és az ahhoz kapcsolódó utóvizsgálatban, végrehajtási, peres és nemperes eljárásban annak jogerős lezárásáig, amelynek elintézésében jogviszonyának megszűnését megelőzően részt vett.

43. § (1) A Versenytanács tagja szakirányú felsőfokú végzettséggel rendelkező személy lehet. A Versenytanács jogi végzettségű tagjának jogi szakvizsgával kell rendelkeznie.

(2) *  Az (1) bekezdés szerinti szakirányú felsőfokú végzettségnek tekinthető képesítések, végzettségek körét a Gazdasági Versenyhivatal közszolgálati szabályzata határozza meg.

(3) * 

43/A. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatalnál közszolgálati jogviszonyban állók képzéséről és továbbképzéséről – a vezetőképzést is ideértve – a Gazdasági Versenyhivatal maga gondoskodik. A képzésre és továbbképzésre vonatkozó részletszabályokat a Gazdasági Versenyhivatal közszolgálati szabályzata határozza meg.

(2) A Gazdasági Versenyhivatalnál közszolgálati jogviszonyban állók teljesítményértékelésének és minősítésének rendjére, eljárására és szintjeire, a kiválasztási eljárásra, a kiválasztás rendjére és feltételeire, a pályáztatás rendjére, annak szervezésére és lebonyolítására vonatkozó részletes szabályokat a Gazdasági Versenyhivatal közszolgálati szabályzata határozza meg.

(3) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke határozza meg a Gazdasági Versenyhivatalnál foglalkoztatott közszolgálati tisztviselők részére adható egyéb juttatásokra, a céljuttatásra és kutatási megállapodásra vonatkozó részletes szabályokat, ideértve az ilyen juttatásoknak a jogszabály szerinti illetmények eredeti előirányzatához viszonyított arányát.

(4) *  A Gazdasági Versenyhivatal nem tartozik a közigazgatási személyügyi tevékenységekkel kapcsolatos adatszolgáltatási körbe.

43/B. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja, valamint a Gazdasági Versenyhivatallal közszolgálati jogviszonyban, illetve munkaviszonyban foglalkoztatott személy – a jogszabályban előírt adatszolgáltatást, illetve megismerhetővé tételt kivéve – e jogviszony fennállása alatt és annak megszűnését követően is köteles a Gazdasági Versenyhivatal tevékenységével, feladatának ellátásával kapcsolatban tudomására jutott korlátozottan megismerhető adatot, továbbá minden egyéb nem nyilvános adatot megőrizni, az ilyen adatot jogosulatlanul nem teheti közzé, nem hasznosíthatja, és nem hozhatja harmadik fél tudomására.

(2) Korlátozottan megismerhető adat – a közérdekből nyilvános adat kivételével – a hivatás gyakorlásához kötött titoknak vagy külön törvény által védett egyéb titoknak minősülő adat (a továbbiakban együtt: védett adat), a személyes adat és az olyan egyéb adat, amelynek megismerése az iratbetekintés során e törvény szerint korlátozott.

HARMADIK RÉSZ

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL VERSENYFELÜGYELETI ELJÁRÁSON KÍVÜLI ELJÁRÁSAI * 

VIII. Fejezet * 

Piacelemzés és ágazati vizsgálat * 

43/C. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal törvényben meghatározott feladatai hatékonyabb és eredményesebb ellátása érdekében piacelemzést végezhet, amelynek keretében nyilvános információk, valamint önkéntes válaszadáson alapuló adatgyűjtés útján, szükség esetén külső szakértő vagy tanácsadó bevonásával felméri és elemzi az egyes piacok működését, a piaci folyamatokat és a piaci trendek alakulását, illetve egyes – több ágazatban vagy valamely ágazat meghatározott részében alkalmazott – piaci gyakorlatokat, továbbá ezeknek a versenyre és az üzletfelekre, így különösen a végső üzletfelekre gyakorolt hatását.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal honlapján nyilvánosságra hozza a piacelemzés megindításának tényét és azt, hogy a piacelemzés mely piacokra, illetve mely piaci gyakorlatokra vonatkozik, milyen kérdésekre terjed ki, továbbá a piacelemzés tervezett ütemezését.

(3) A piacelemzés eredményeként a Gazdasági Versenyhivatal a vizsgált kérdéseket, a piacelemzés során feltárt tényeket és megállapításokat, az esetlegesen szükségesnek mutatkozó további intézkedéseket, valamint az alkalmazott módszertant bemutató tanulmányt készít, amelyet honlapján közzétesz.

43/D. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal, amennyiben az ármozgások vagy más piaci körülmények arra utalnak, hogy az adott ágazathoz tartozó valamely piacon a verseny torzul vagy korlátozódik, a piaci folyamatok feltárása és értékelése céljából végzéssel ágazati vizsgálatot indít. Az ágazati vizsgálatot elrendelő végzés indokolásában meg kell jelölni, hogy mely piaci körülményekre tekintettel szükséges az ágazati vizsgálat megindítása. A vizsgálatindító végzést hirdetményi úton kell közölni. * 

(1a) *  A Gazdasági Versenyhivatal, ha valamely ágazat sajátosságai, egyedi jellemzőinek összessége vagy szerkezeti struktúrája alapján megalapozottan feltehető, hogy az ágazathoz tartozó valamely piacon a verseny torzul vagy korlátozódik, és ezen piaci problémák feltárása és kezelése érdekében sürgős beavatkozás indokolt, a piaci folyamatok feltárása és értékelése céljából végzéssel gyorsított ágazati vizsgálatot indít. A gyorsított ágazati vizsgálatot elrendelő végzés indokolásában meg kell jelölni, hogy mely piaci jellemzőkre tekintettel szükséges a gyorsított ágazati vizsgálat megindítása. A gyorsított ágazati vizsgálatot elrendelő végzést hirdetményi úton kell közölni. A gyorsított ágazati vizsgálatot elrendelő végzés közlésének napja a hirdetmény honlapon történő közzétételét követő nap.

(2) *  Az ágazati vizsgálatra és a gyorsított ágazati vizsgálatra megfelelően alkalmazni kell

a) az 53/A. §-t, az 53/B. §-t, az 54. § (1)–(3) bekezdését, az 54/A. § (4) bekezdését, az 55. § (1), (3) és (4) bekezdését, az 55/A. §-t, az 55/B. § (1), (2) és (7) bekezdését, az 55/C. §-t, az 55/D. §-t, az 56. §-t, a 61. § (1), (1a), (5) és (6) bekezdését, a 62/B. § (6) és (8)–(10) bekezdését, a 64. §-t, a 64/A. §-t, a 64/B. § (1)–(3) és (5)–(7) bekezdését, a 64/C. §-t, a 64/E. §-t, a 64/F. §-t, a 65. §-t, a 78. § (2) bekezdését, valamint a 84/C. §-t, továbbá

b) – ha e fejezet eltérően nem rendelkezik – az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvénynek (a továbbiakban: Ákr.)

ba) a jogszerűség elvére, a hatékonyság elvére, az ügyfélre vonatkozó alapelvekre, valamint a jóhiszeműség elvére és a bizalmi elvre,

bb) a képviselet általános szabályaira és a meghatalmazásra,

bc) a megkeresésre,

bd) – az eljárás résztvevőinek az eljárással összefüggő kérelmei vonatkozásában – a kérelemre, annak tartalmára, előterjesztésére és elbírálására, a hiánypótlásra, a kérelem visszautasítására, a kérelemre indult eljárás megszüntetésére,

be) az igazolási kérelemre,

bf) az eljárási cselekményről való értesítésre,

bg) az eljárási cselekmények rögzítésére,

bh) a végzésre, a döntés tartalmára és formájára, véglegességére, közlésére, kijavítására, kiegészítésére, módosítására vagy visszavonására,

bi) a fellebbezésre jogosultakra, az önálló jogorvoslattal támadható végzésekre, a fellebbezés halasztó hatályára, a fellebbezés előterjesztésére, és

bj) a végrehajtásra

vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy az ügyfélre vonatkozó szabályokat az ágazati vizsgálat, illetve a gyorsított ágazati vizsgálat tárgyát képező piacon gazdasági tevékenységet folytató vállalkozásra (a továbbiakban: az ágazatban működő vállalkozás), a fellebbezésre vonatkozó szabályokat a (4) bekezdés szerinti jogorvoslatra is alkalmazni kell.

(2a) *  Ágazati vizsgálat és gyorsított ágazati vizsgálat esetén az 55. § (1) és (3) bekezdése szerinti iratbetekintésre jogosult az ágazati vizsgálat vagy a gyorsított ágazati vizsgálat irataiba csak a vizsgálat befejezését követően tekinthet be.

(2b) *  Gyorsított ágazati vizsgálatra a 65/A. és 65/B. §-t is alkalmazni kell azzal, hogy a gyorsított ágazati vizsgálat során a bíróság a kérelmezett helyszíni kutatást akkor engedélyezi, ha a Gazdasági Versenyhivatal a kérelmében valószínűsíti, hogy a gyorsított ágazati vizsgálat céljával és tárgykörével kapcsolatos bizonyítási eszköz az indítvány szerinti helyen észszerű megalapozottsággal fellelhető. A helyszíni kutatás megkezdésével egyidőben a gyorsított ágazati vizsgálatot elrendelő végzést a helyszíni kutatással érintettel közölni kell.

(3) *  Aki a felvilágosítás adására, adat, irat szolgáltatására vonatkozó megkeresésnek nem vagy késedelmesen tesz eleget, valótlan adatot szolgáltat vagy adatszolgáltatási kötelezettségét egyéb módon felróhatóan megszegi, eljárási bírsággal sújtható. Az eljárási bírság legkisebb összege esetenként ötvenezer forint, legmagasabb összege az eljárási bírságot kiszabó végzés meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevétel egy százaléka. A teljesítésre meghatározott határidő túllépése esetén napi összegben meghatározott eljárási bírság szabható ki, amelynek legmagasabb összege az eljárási bírságot kiszabó végzés meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevétel egy napra jutó összegének egy százaléka. * 

(4) *  Az ágazati vizsgálat vagy a gyorsított ágazati vizsgálat során hozott, az Ákr. alapján vagy e törvény szerint önálló jogorvoslattal megtámadható végzés a közlésétől számított tizenöt napon belül, közigazgatási perben támadható meg.

(5) *  A (3) bekezdés szerinti eljárási bírság végrehajtására irányuló eljárásban hozott döntéssel szemben indított közigazgatási perben a bíróság tizenöt napon belül határoz.

43/E. § *  (1) Az ágazati vizsgálat és a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről a Gazdasági Versenyhivatal – észszerű időn belül – jelentést készít.

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal a gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről a gyorsított ágazati vizsgálat elrendelését követő egy hónapon belül jelentéstervezetet készít, amely határidőt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke két alkalommal, egyenként legfeljebb egy hónappal meghosszabbíthatja. A jelentéstervezet elkészítésének határidejét meghosszabbító végzést hirdetményi úton kell közölni. A jelentéstervezet elkészítésének határidejét meghosszabbító végzés közlésének napja a hirdetmény honlapon történő közzétételét követő nap.

(3) A jelentés elfogadását megelőzően biztosítani kell, hogy az ágazatban működő vállalkozások a jelentés tartalmára írásban észrevételeket tehessenek. Ennek érdekében a jelentés tervezetének korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó változatát észrevételezésre meg kell küldeni az ágazatban működő vállalkozásoknak olyan időpontban, hogy észrevételeik megtételére ágazati vizsgálat esetén legalább harminc nap, gyorsított ágazati vizsgálat esetén legalább nyolc nap álljon rendelkezésükre.

(4) A Gazdasági Versenyhivatal – ha az ágazatban működő vállalkozások pontos köre nem állapítható meg, vagy az ilyen vállalkozások nagy száma miatt a vállalkozások egyenkénti megkeresése aránytalan nehézséggel járna, továbbá ha az egyéb érdekelteknek a jelentés tervezetével kapcsolatos véleményének megismerése érdekében ezt szükségesnek tartja – nyilvános meghallgatást tart. A nyilvános meghallgatás helyéről és idejéről, valamint annak tárgyáról szóló információkat ágazati vizsgálat esetén legalább negyvenöt nappal, gyorsított ágazati vizsgálat esetén legalább tizenöt nappal a meghallgatást megelőzően a Gazdasági Versenyhivatal honlapján közzé kell tenni és arról az ágazatban működő vállalkozásokat hirdetményi úton értesíteni kell. A Gazdasági Versenyhivatal legalább tíz nappal a meghallgatást megelőzően honlapján közzéteszi a jelentés tervezetének és – ha az észrevételt tevő azt kéri – a jelentés tervezetére tett észrevételeknek a korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó változatát. A meghallgatásról a Gazdasági Versenyhivatal összefoglalót vagy jegyzőkönyvet készít.

(5) A Gazdasági Versenyhivatal az ágazati vizsgálat vagy gyorsított ágazati vizsgálat eredményéről készített jelentést, valamint az írásbeli észrevételekről, illetve a meghallgatásról készült összefoglalót vagy jegyzőkönyvet, továbbá – ha kérik – az ágazatban működő vállalkozásoknak a jelentés tartalmára vonatkozó érdemi észrevételeit tartalmazó dokumentumok korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó változatát honlapján közzéteszi.

43/F. § *  Ha a piacelemzés, az ágazati vizsgálat vagy a gyorsított ágazati vizsgálat eredménye alapján olyan piaci zavar áll fenn, amely versenyfelügyeleti eljárás révén nem vagy nem teljeskörűen orvosolható, a Gazdasági Versenyhivatal

a) erről tájékoztatja az Országgyűlés feladatkörrel rendelkező bizottságát, illetve a feladat- és hatáskörrel rendelkező minisztert vagy hatóságot,

b) kötelező erővel nem rendelkező nyilvános ajánlást adhat ki a piaci szereplők számára a tisztességes és hatékony verseny fenntartását és előmozdítását, az üzletfelek megfelelő tájékoztatását elősegítő legjobb gyakorlatokra, követendőként ajánlott piaci magatartásra vonatkozóan, vagy

c) szükség esetén jogszabály megalkotását vagy módosítását kezdeményezheti az arra jogosult szervnél.

IX. Fejezet * 

Bejelentés és panasz * 

43/G. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó jogsértés – a 31. § szerinti összefonódást is ideértve – miatt bárki bejelentéssel vagy panasszal élhet a Gazdasági Versenyhivatalnál.

(2) *  A bejelentéssel és a panasszal kapcsolatos eljárás nem része a versenyfelügyeleti eljárásnak. A bejelentéssel és a panasszal kapcsolatos eljárásban – ha e fejezet eltérően nem rendelkezik – megfelelően alkalmazni kell

a) a 45. §-t, az 53/A. §-t, az 53/B. §-t, az 54. § (1)–(3) bekezdését, az 55/A. §-t, valamint az 59. §-t, azzal, hogy e rendelkezések alkalmazásában ügyfél alatt a bejelentőt, a panaszost, illetve a bejelentettet, valamint azt kell érteni, akinek a magatartására a panasz vonatkozik, továbbá

b) *  a bejelentéssel kapcsolatos eljárásban a 48. § (2) bekezdését, az 55/B. § (1), (2) és (7) bekezdését, az 55/C. §-t, az 55/D. §-t, az 56. §-t, a 63. § (8) bekezdés 1., 9., 10. és 17. pontját, valamint a 64. §-t azzal, hogy a 63. § (8) bekezdés 10. pontjának alkalmazásában ügyfél alatt a bejelentőt kell érteni, illetve

c) a panasszal kapcsolatos eljárásban az 55/C. § (1) bekezdését.

(3) *  A bejelentő kérelmére a Gazdasági Versenyhivatal titokban tartja azt a tényt, hogy a Gazdasági Versenyhivatalnál bejelentéssel élt. A Gazdasági Versenyhivatal titokban tartja azt a tényt, hogy a panaszos a Gazdasági Versenyhivatalnál panasszal élt.

(4) A bejelentéssel és a panasszal kapcsolatos eljárás irataiba kizárólag a bejelentő, illetve a panaszos tekinthet be a bejelentés tárgyában való döntéshozatalt, illetve a panasszal kapcsolatos eljárás lezárultát követően azzal, hogy korlátozottan megismerhető adat csak akkor ismerhető meg, ha az iratbetekintést kérő igazolja, hogy az érintett adat védelmét szabályozó külön törvényben az adat megismerésére meghatározott különös feltételek fennállnak.

(5) A Gazdasági Versenyhivatal a bejelentéssel és a panasszal kapcsolatos eljárásban beszerzett korlátozottan megismerhető adatot a bejelentés tárgyában való döntéshozataltól, illetve a panasszal kapcsolatos eljárás lezárultától számított három évig kezelheti.

(6) Ha a bejelentésben vagy panaszban megjelölt magatartással kapcsolatban versenyfelügyeleti eljárás indul, az iratokba való betekintésre és az adatok kezelésére a versenyfelügyeleti eljárás szabályait kell alkalmazni.

(7) *  A Gazdasági Versenyhivatal a bejelentéssel és panasszal kapcsolatos eljárásai során jogszerűen megszerzett iratot, adatot vagy egyéb bizonyítási eszközt más bejelentéssel vagy panasszal kapcsolatos eljárásában felhasználhatja.

43/H. § *  (1) *  Bejelentés a Gazdasági Versenyhivatal által a honlapján közzétett formátumú, megfelelően kitöltött űrlap Gazdasági Versenyhivatalhoz történő benyújtásával tehető. Az űrlap tartalmazza a bejelentés elbírálásához szükséges lényeges tényeket, így különösen a bejelentő és a bejelentett azonosításához szükséges adatokat, a feltételezett jogsértés megjelölését, a feltételezett jogsértést megvalósító konkrét magatartás leírását, az érintett piac meghatározásához szükséges alapvető információkat, a feltételezett jogsértés időtartamát, a feltételezett jogsértéssel kapcsolatos állításokat alátámasztó tényeket és bizonyítékokat.

(1a) *  Nem kérhető a bejelentéshez olyan okirat vagy más irat csatolása, amely a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény (a továbbiakban: Dáptv.) alapján beszerezhető, valamint – a bejelentő, illetve a bejelentett azonosításához szükséges adatok kivételével – olyan adat, amely nyilvános, vagy amelyet jogszabállyal rendszeresített közhiteles nyilvántartásnak tartalmaznia kell.

(2) *  A bejelentéssel kapcsolatos eljárásra – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – megfelelően alkalmazni kell az Ákr.-nek

a) a jogszerűség elvére, a hatékonyság elvére, az ügyfélre vonatkozó alapelvekre, valamint a jóhiszeműség elvére és a bizalmi elvre,

b) a képviselet általános szabályaira és a meghatalmazásra,

c) a megkeresésre,

d) a kiskorú, a cselekvőképtelen és a cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú, valamint a fogyatékossággal élő személy eljárási védelme általános szabályaira,

e) az eljárási cselekmények rögzítésére,

f) a döntés tartalmára és formájára, véglegességére, közlésére, kijavítására és kiegészítésére,

g) a végzéssel szembeni jogorvoslatra, valamint

h) az eljárási költség meghatározására

vonatkozó rendelkezéseit azzal, hogy ügyfél alatt a bejelentőt és – az a), b) és e) pont, valamint a kézbesítési meghatalmazottra vonatkozó szabályok alkalmazásában – a bejelentettet, az eljárás egyéb résztvevője alatt pedig a bejelentettet kell érteni.

(3) *  A vizsgáló az eljárás során felmerült kérdésekben végzést hoz.

(4) A vizsgáló a bejelentés elbírálásához szükséges adatokat beszerezheti, ennek érdekében a szükséges körben és mértékben bármely személytől vagy szervezettől felvilágosítás adását, a vizsgálat tárgyával összefüggő adatok, iratok szolgáltatását kérheti, továbbá a bejelentőt, illetve a bejelentettet meghallgathatja. Ha a megkeresett az eljárás során a közreműködést megtagadja, vele szemben sem eljárási bírság, sem egyéb kényszerítő eszköz nem alkalmazható.

(5) *  A vizsgálónak a bejelentéssel kapcsolatos eljárás során hozott, az Ákr. vagy e törvény szerint önálló jogorvoslattal megtámadható végzésével szembeni jogorvoslatra – a (7) bekezdés szerinti végzéssel szembeni jogorvoslat kivételével – a 82. § (1), (3) és (4) bekezdését kell alkalmazni.

(6) *  Az eljárás költségeit az állam előlegezi és viseli azzal az eltéréssel, hogy ha a versenyfelügyeleti eljárásban a bejelentésben megjelölt magatartás jogsértő volta, illetve a 24. § szerinti összefonódásnak a 29. § szerinti tilalom ellenére való végrehajtása megállapításra kerül, a bejelentéssel kapcsolatos eljárás költségeit is köteles megtéríteni az, akinek jogsértő magatartását megállapították, illetve aki a 28. § (1) bekezdése szerint az összefonódás bejelentésére köteles lett volna.

(7) A bejelentés beérkezését követő naptól számított két hónapon belül a vizsgáló

a) *  a 67. § (2), (3) vagy (5) bekezdése alapján vizsgálatot rendel el,

b) *  megállapítja, hogy a bejelentésben foglalt, illetve a bejelentés alapján lefolytatott eljárásban beszerzett adatok alapján a versenyfelügyeleti eljárás megindításának a 67. § (2), (3) vagy (5) bekezdésében meghatározott feltételei nem állnak fenn,

c) *  az eljárást megszünteti, ha

ca) a bejelentésben foglaltak tekintetében a bejelentettel szemben már versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban,

cb) a Gazdasági Versenyhivatal a bejelentésben foglaltakat – a bejelentésben foglaltakkal azonos tényállás és változatlan jogi szabályozás mellett – már elbírálta, vagy

cc) a bejelentő a bejelentést visszavonta, vagy

d) hatáskör hiányában a bejelentést átteszi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz.

(8) *  A (7) bekezdés szerinti határidőt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke indokolt esetben annak letelte előtt egy alkalommal legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja.

(9) A (7) bekezdés b) és c) pontja szerinti végzést a bejelentővel kell közölni, a bejelentettel pedig akkor, ha az eljárásban részt vett. A bejelentőt a (7) bekezdés a) és d) pontja szerinti végzésről, a bejelentettet pedig – ha az eljárásban részt vett – a (7) bekezdés d) pontja szerinti végzésről tájékoztatni kell.

(10) *  A (7) bekezdés b) és c) pontja szerinti végzést kizárólag a bejelentő támadhatja meg, közigazgatási perben, a közlésétől számított nyolc napon belül. A közigazgatási perben a bíróság eljárására vonatkozó szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy ha a bíróság álláspontja szerint a (7) bekezdés a) pontja alkalmazásának van helye, a vizsgálót a vizsgálat harminc napon belül történő elrendelésére kötelezi. Az e bekezdés szerinti perben nincs helye az érdekelt perbelépésének, a természetes személy bejelentő számára a jogi képviselet nem kötelező, és a bíróság végzése ellen perorvoslatnak nincs helye.

(11) *  A vizsgáló a bejelentéssel kapcsolatos eljárást megszünteti, ha az ügyben az Európai Bizottság az 1/2003/EK tanácsi rendelet alapján eljárást indított. A bejelentéssel kapcsolatos eljárás megszüntethető, ha az ügyben más tagállam versenyhatósága eljárást indított. Az eljárást e bekezdés alapján megszüntető végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(12) *  Ha a vizsgáló a fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről és a 2006/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2394 európai parlamenti és tanácsi rendelet [a továbbiakban: (EU) 2017/2394 rendelet] 12. cikke szerinti végrehajtás iránti megkereséssel él, erre hivatkozással a bejelentés alapján indult eljárást megszüntetheti. Az eljárást e bekezdés alapján megszüntető végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

43/I. § *  (1) A 43/H. § (1) bekezdése szerinti bejelentésnek nem minősülő beadványt a Gazdasági Versenyhivatal panaszként kezeli az e §-ban meghatározottak szerint.

(1a) *  A Gazdasági Versenyhivatal a panasz beérkezésétől számított hét napon belül visszajelzést küld a panaszosnak. A visszajelzés küldése mellőzhető, ha a panaszos ezt kéri vagy a panasz névtelen.

(2) *  A vizsgáló a panaszban foglaltak alapján a panasz beérkezésétől számított hat hónapon belül megteszi a szükséges intézkedéseket. Az ugyanazon panaszos által tett korábbi panasszal azonos tartalmú, a nyilvánvalóan alaptalan, továbbá a névtelen panasszal kapcsolatos intézkedés megtétele mellőzhető.

(3) *  A vizsgáló a panaszost és azt, akivel szemben panasszal éltek, meghallgathatja, valamint tőle további felvilágosítást és információt kérhet.

(4) *  Ha a panaszban megjelölt magatartással kapcsolatban más hatóság jogosult eljárni, a Gazdasági Versenyhivatal a panaszt ennek megállapításától számított nyolc napon belül – a panaszos egyidejű értesítése mellett – megküldi a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnak.

(4a) *  Ha a panasz olyan, más hatóság hatáskörébe tartozó jogvitás ügyet érint, amely tekintetében jogszabály a hatóság eljárása megindításának feltételeként írja elő, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését, a Gazdasági Versenyhivatal a panasz (4) bekezdés szerinti megküldése helyett e körülményről tájékoztatja a panaszost, és a panasszal kapcsolatos további intézkedést mellőzi.

(5) *  Ha a panaszban megjelölt magatartással kapcsolatban a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indít, vagy a panasz beérkezésekor a versenyfelügyeleti eljárás már folyamatban van vagy lezárult, erről a tényről a panaszost tájékoztatni kell. Ha a panasz alapján további intézkedés nem szükséges, a panasszal kapcsolatos eljárást ebben az esetben a panasz beérkezésétől számított hat hónap elteltével lezártnak kell tekinteni, és erről a panaszost tájékoztatni kell.

IX/A. Fejezet * 

Összefonódás-bejelentés * 

43/J. § *  (1) *  A 24. § szerinti összefonódás-bejelentést a Gazdasági Versenyhivatal által a honlapján közzétett formátumú, megfelelően kitöltött összefonódás-bejelentési űrlapon kell benyújtani. Az összefonódás-bejelentésnek az elintézéséhez szükséges valamennyi tényt, adatot tartalmaznia kell, és ahhoz csatolni kell az űrlapban megjelölt iratokat.

(1a) *  Nem kérhető az összefonódás-bejelentéshez olyan okirat vagy más irat csatolása, amely a Dáptv. alapján beszerezhető, valamint – az összefonódást bejelentő és az 52. § a) pont aa) alpontjában megjelölt egyéb vállalkozások azonosításához szükséges adatok kivételével – olyan adat, amely nyilvános, vagy amelyet jogszabállyal rendszeresített közhiteles nyilvántartásnak tartalmaznia kell.

(1b) *  A nem a 28. § (1) bekezdése szerinti személytől származó vagy a 28. § (2) bekezdésében megjelölt időpontot megelőzően benyújtott összefonódás-bejelentéshez az e törvény szerinti jogkövetkezmények – a 43/M. § szerinti díjfizetési kötelezettséget ide nem értve – nem fűződnek.

(2) Az összefonódás-bejelentés tényét és az összefonódás korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó rövid ismertetését a Gazdasági Versenyhivatal a honlapján nyilvánosságra hozza, kivéve, ha a bejelentésben az összefonódás tényét az összefonódás végrehajtásáig üzleti titokként kezelendőnek jelölték meg, ami azonban nem képezi akadályát annak, hogy a Gazdasági Versenyhivatal az összefonódás vizsgálatára irányuló eljárás során a tényállás tisztázása érdekében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezze, különösen, hogy a 64/B. § szerinti bizonyítási eszközökkel éljen.

43/K. § *  (1) *  Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárás nem része a versenyfelügyeleti eljárásnak. Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárásban megfelelően alkalmazni kell

a) a 45. §-t, a 48. § (2) bekezdését, a 49–51. §-t, az 53. § (1) bekezdését, az 53/A. §-t, az 53/B. §-t, az 54. §-t, az 55/A. §-t, az 55/C. §-t, az 55/D. §-t, az 59. §-t, a 62/A. § (2), (5) és (6) bekezdését, a 64. §-t, továbbá

b) – az e törvényben foglalt eltérésekkel – az Ákr.-nek a képviselet általános szabályaira, a meghatalmazásra, a döntés közlésének általános szabályaira – nem ideértve a döntés szóban történő közlését –, a kézbesítésre, a kézbesítési meghatalmazottra, a döntés kijavítására, kiegészítésére, valamint a hatósági bizonyítványra vonatkozó rendelkezéseit

azzal, hogy e rendelkezések alkalmazásában ügyfél alatt az 52. § a) pont aa) alpontjában megjelölt vállalkozásokat kell érteni.

(2) *  Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárás irataiba az 52. § a) pont aa) alpontjában megjelölt vállalkozás bármikor, más személy pedig csak a bejelentés elintézését követően tekinthet be, azzal, hogy korlátozottan megismerhető adat csak akkor ismerhető meg, ha az iratbetekintést kérő igazolja, hogy az érintett adat védelmét szabályozó külön törvényben az adat megismerésére meghatározott különös feltételek fennállnak.

(3) Az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárásban rendelkezésére bocsátott korlátozottan megismerhető adatot a Gazdasági Versenyhivatal a 43/N. § (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az intézkedés megtételétől számított öt évig kezelheti.

(4) *  Ha a bejelentett összefonódás vizsgálatára versenyfelügyeleti eljárás indul, az iratokba való betekintésre, valamint az adatok kezelésére és felhasználására a versenyfelügyeleti eljárás szabályait kell alkalmazni.

43/L. § *  (1) Az összefonódás-bejelentést megelőzően az összefonódás-bejelentésre kötelezett vállalkozások előzetes egyeztetést kezdeményezhetnek a Gazdasági Versenyhivatalnál a már elhatározott összefonódás bejelentéséhez szükséges adatok, iratok körének tisztázása érdekében.

(2) Az előzetes egyeztetés kezdeményezésekor vagy az egyeztetés során átadott iratok, közölt adatok kizárólag az egyeztetés céljából, valamint az egyeztetés tárgyára vonatkozó összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárásban, illetve az annak vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárásban használhatók fel.

43/M. § *  (1) Az összefonódás-bejelentéssel egyidejűleg az összefonódás-bejelentés elintézéséért egymillió forint igazgatási szolgáltatási díjat kell megfizetni. A díjat – a vállalkozások eltérő megállapodása hiányában – az összefonódás-bejelentést tevő vállalkozás köteles megfizetni.

(2) *  Ha egy összefonódás-bejelentésben több összefonódást jelentenek be, az (1) bekezdés szerinti igazgatási szolgáltatási díjat összefonódásonként kell megfizetni.

43/N. § *  (1) *  Az összefonódás-bejelentés beérkezését – ha a 43/M. § (1) bekezdése szerinti díj megfizetésére később kerül sor, ennek időpontját – követő naptól számított nyolc napon belül a vizsgáló

a) elrendeli a 67. § (4) bekezdése alapján az összefonódás vizsgálatát,

b) hatósági bizonyítványt ad ki a 67. § (4) bekezdése szerint a vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény hiányának tényéről – az eljáró versenytanáccsal egyetértésben – az összefonódást bejelentőnek, vagy

c) visszautasítja

ca) a 24. § (4) bekezdése szerinti összefonódás-vizsgálati küszöbérték nem teljesülése ellenére benyújtott összefonódás-bejelentést,

cb) a közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősített összefonódásra vonatkozó bejelentést,

cc) a 25/B. § (1) bekezdése szerinti összefonódásra vonatkozó bejelentést vagy

cd) – az eljáró versenytanáccsal egyetértésben – a nem a 28. § (1) bekezdése szerinti személytől származó vagy a 28. § (2) bekezdésében megjelölt időpontot megelőzően benyújtott összefonódás-bejelentést.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti határidőben nem kerül sor az ott megjelölt intézkedések valamelyikére, a 24. § (1) bekezdése szerint bejelentett összefonódás végrehajtható. Erről a tényről az összefonódás-bejelentést tevő kérelmére a vizsgáló hatósági bizonyítványt állít ki. Ebben az esetben a 43/M. § (1) bekezdése szerinti, már megfizetett díjat vissza kell téríteni.

(3) *  Az (1) bekezdés c) pont cb), cc) és cd) alpontja szerinti esetben a 43/M. § (1) bekezdése szerinti, már megfizetett díj felét vissza kell téríteni.

(4) *  A 43/J. § (2) bekezdésének sérelme nélkül a Gazdasági Versenyhivatal a honlapján évente közzéteszi az (1) bekezdés b) pontja szerint kiállított hatósági bizonyítványban megjelölt összefonódással érintett piacok listáját.

43/O. § *  (1) A 25/B. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatást a Gazdasági Versenyhivatal által a honlapján közzétett formátumú, megfelelően kitöltött, a 25/B. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatást szolgáló űrlapon kell benyújtani. A tájékoztatásnak az űrlapban megjelölt valamennyi tényt, adatot tartalmaznia kell, és ahhoz csatolni kell az űrlapban megjelölt iratokat.

(2) A vizsgáló a 25/B. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettség megsértése esetén a 61. § szerinti eljárási bírságot szabhat ki az irányításszerző tőkealappal szemben.

(3) Az eljárási bírságot kiszabó végzés a közlésétől számított tizenöt napon belül, közigazgatási perben támadható meg.

(4) A 25/B. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatással kapcsolatos eljárásra a 43/K. § (1)–(3) bekezdését kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy az összefonódást bejelentő az irányításszerző tőkealap, és az eljárásban az 53. § (1) bekezdése és 62/A. § (2), (5) és (6) bekezdése nem alkalmazható.

NEGYEDIK RÉSZ

A VERSENYFELÜGYELETI ELJÁRÁS * 

X. Fejezet * 

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásának általános szabályai

A versenyfelügyeleti eljárás, a Gazdasági Versenyhivatal hatásköre és illetékessége * 

44. § *  (1) Versenyfelügyeleti eljárás az e törvény – ide nem értve a II. Fejezetet – rendelkezései megsértésének megállapítására, valamint a vállalkozások összefonódásának e törvény szerinti vizsgálatára irányuló, továbbá a külön törvényben ekként megjelölt hatósági eljárás.

(2) A versenyfelügyeleti eljárást a Gazdasági Versenyhivatal folytatja le. A Gazdasági Versenyhivataltól a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el.

45. § *  A Gazdasági Versenyhivatal illetékessége az ország egész területére kiterjed.

A közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak alkalmazása * 

46. § *  (1) A versenyfelügyeleti eljárásra az e törvényben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. Az Ákr. rendelkezéseit a versenyfelügyeleti eljárásban akkor kell alkalmazni, ha azt e törvény kifejezetten előírja.

(2) Az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni az e törvényben foglaltakkal összhangban

a) az eljárás alapelveire,

b) a képviselet általános szabályaira és a meghatalmazásra,

c) a hatáskör vizsgálatára, a hatásköri vitára,

d) a megkeresésre,

e) a kiskorú, a cselekvőképtelen és a cselekvőképességében részlegesen korlátozott nagykorú, valamint a fogyatékossággal élő személy eljárási védelmére, a támogatóra,

f) – az eljárás résztvevőinek az eljárással összefüggő kérelmei vonatkozásában – a kérelemre, annak tartalmára, előterjesztésére és elbírálására, a hiánypótlásra, a kérelem visszautasítására, a kérelem nyomán indult eljárás megszüntetésére és felfüggesztésére,

g) az eljárási cselekményről való értesítésre,

h) az eljárási cselekmények rögzítésére, valamint

i) a határozatra és végzésre, a döntés véglegességére, kijavítására és kiegészítésére

vonatkozóan.

(3) Az Ákr. rendelkezéseinek alkalmazásakor

a) elsőfokú döntés alatt a vizsgálónak a versenyfelügyeleti eljárás során hozott végzését, illetve az eljáró versenytanácsnak a b) pont hatálya alá nem tartozó döntését,

b) másodfokú döntés alatt az eljáró versenytanácsnak a vizsgáló végzésével szembeni fellebbezési eljárásban hozott végzését

kell érteni.

A versenyfelügyeleti eljárás szakaszai, az eljáró személyek, kizárás * 

47. § *  (1) A versenyfelügyeleti eljárás szakaszai a vizsgálat és a versenytanácsi eljárás.

(2) *  A vizsgálati szakasz a vizsgáló 71. § (1) bekezdése szerinti jelentésének a Versenytanács elé terjesztéséig tart. Az eljáró versenytanács 72. § (1) bekezdése vagy 73. § (6) bekezdése szerinti döntése esetén a vizsgálati szakasz folytatódik; az eljáró versenytanács a vizsgálónak a vizsgálat lefolytatásának módja, iránya tekintetében javaslatot tehet a vizsgálat lezárását megelőzően is.

48. § *  (1) Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a vizsgálati szakaszban a vizsgáló, a versenytanácsi eljárásban az eljáró versenytanács hozza meg a döntéseket és teszi meg a szükséges egyéb intézkedéseket.

(2) *  A Versenytanács döntéseit a Versenytanács elnöke által a Versenytanács szervezeti és működési szabályzatában meghatározottak szerint a Versenytanács tagjai közül kijelölt háromtagú vagy öttagú tanácsban eljárva hozza meg azzal, hogy az eljáró versenytanács előadó versenytanácstagként kijelölt tagja egyedül eljárva is meghozhat – az eljárást megszüntető, az eljárási bírságot kiszabó, a biztosítási intézkedést és az ideiglenes intézkedést elrendelő, valamint a 67. § (4) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban az eljárás felfüggesztése tárgyában hozott végzés kivételével – minden elsőfokú végzést, és megteheti a szükséges egyéb intézkedéseket.

49. § *  (1) Az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy, akitől nem várható el az ügy tárgyilagos megítélése.

(2) Az ügy elintézésében nem vehet részt az a személy,

a) akinek jogát vagy jogos érdekét az ügy közvetlenül érinti,

b) aki az ügyben tanúvallomást tett, vagy tanúként való meghallgatását elrendelték,

c) aki az ügyben szakértőként járt el, vagy szakértőként való meghallgatását elrendelték,

d) aki az ügyben hatósági tanúként járt el, szemletárgy birtokosa vagy támogató.

(3) Az ügy elintézésében nem vehet részt

a) az ügy elintézéséből a (2) bekezdés alapján kizárt személy képviselője, valamint

b) az ügy elintézéséből a (2) bekezdés alapján kizárt személy vagy az a) pontban írt képviselőnek a Ptk. szerinti hozzátartozója (a továbbiakban: hozzátartozó) vagy volt házastársa.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben foglaltakon túl a vizsgálói végzéssel szembeni fellebbezési eljárásban nem vehet részt az, aki a megfellebbezett végzés meghozatalában részt vett, továbbá az ilyen személy hozzátartozója vagy volt házastársa.

50. § *  (1) A vizsgáló a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, az eljáró versenytanács tagja a Versenytanács elnökének a kizárási ok észlelését követően haladéktalanul bejelenti, ha vele szemben kizárási ok áll fenn. A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács tagja a bejelentés elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik.

(2) A kizárási okot az ügyfél is bejelentheti, a versenytanács eljárása során azonban az ügyfél a kizárási okot csak akkor érvényesítheti, ha nyomban valószínűsíti, hogy a bejelentés alapjául szolgáló tényről akkor szerzett tudomást.

51. § (1) *  A kizárás kérdésében a vizsgáló esetében a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, az eljáró versenytanács tagja esetében a Versenytanács elnöke dönt a kizárási ok bejelentését követő naptól számított tizenöt napon belül, és szükség esetén kijelöli az új vizsgálót, illetve az eljáró versenytanács új tagját, továbbá dönt arról is, hogy meg kell-e ismételni azokat az eljárási cselekményeket, amelyekben a kizárt vizsgáló, illetve versenytanácstag járt el. Ha a kizárási okot az ügyfél jelentette be, a kizárásról végzésben kell dönteni, és azt az ügyféllel is közölni kell.

(2) *  Ha a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács tagja a kizárási okot maga jelentette be, a bejelentés elintézéséig az ügyben nem járhat el. Minden más esetben az ügyben eljárhat, de az ügy befejezését eredményező döntést nem hozhat. Az ügyfél által ugyanazon személy ellen ismételten előterjesztett bejelentés esetén ez a korlátozás nem érvényesül.

(3) * 

(4) * 

(5) *  Ha a Versenytanács elnöke az eljáró versenytanács tagjaként részt vesz az eljárásban, a kizárásával kapcsolatos eljárásra a vizsgáló kizárására irányadó szabályok alkalmazandók.

Az ügyfél

52. § *  A versenyfelügyeleti eljárásban ügyfél

a) összefonódás vizsgálatára irányuló eljárás esetén

aa) összefonódás-bejelentés alapján indított eljárásban az összefonódást bejelentő, az összefonódás közvetlen résztvevője, valamint – a vállalkozásrész 23. § (1) bekezdés a) pontja szerinti beolvadása esetén – az a vállalkozás, amelynek a vállalkozásrész az összefonódást megelőzően a része volt,

ab) nem összefonódás-bejelentés alapján indított eljárásban az aa) alpontban megjelölt vállalkozások, valamint – a 23. § (1) bekezdés c) pontja szerinti összefonódás esetén – az összefonódással létrehozott közös vállalkozás;

b) *  az a) pont hatálya alá nem tartozó eljárásban az, akivel szemben a vizsgáló az eljárást a 67. § szerint megindította, továbbá az, akit a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az eljárásba ügyfélként bevont.

c) * 

53. § (1) *  Az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárásban az összefonódást bejelentő jogutódja legkésőbb a jogutódlástól számított harminc napon belül kérheti a jogutódlás megállapítását.

(2) *  Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó eljárásba az ügyfél jogutódja bevonható.

(3) *  Ha a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy az eljárás nem a megfelelő vállalkozás ellen indult, a vizsgáló a megfelelő vállalkozást – az előző ügyfél egyidejű elbocsátásával – az eljárásba bevonhatja.

(4) *  Ha a rendelkezésre álló adatok alapján valószínűsíthető, hogy a vizsgált magatartásnak más vállalkozás is részese volt, vagy a vizsgált magatartás tekintetében más vállalkozás felelőssége is fennállhat, a vizsgáló e vállalkozást az eljárásba bevonja.

(5) *  Ha az összefonódás vizsgálatára irányuló eljárásban olyan vállalkozás számára kellene feltételt vagy kötelezettséget előírni, amely az eljárásban ügyfélként nem vesz részt, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács felhívására e vállalkozás az eljárásba ügyfélként beléphet.

A kapcsolattartás általános szabályai * 

53/A. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal

a) írásban,

b) *  a Dáptv.-ben meghatározott elektronikus úton,

c) írásbelinek nem minősülő elektronikus úton vagy

d) személyesen

tart kapcsolatot az ügyféllel és az eljárásban résztvevőkkel.

(2) A kapcsolattartás formáját a Gazdasági Versenyhivatal határozza meg. Az egyes versenyfelügyeleti eljárásokban alkalmazandó kapcsolattartási módokról a Gazdasági Versenyhivatal a honlapján közzétett tájékoztatóban rendelkezik.

Nyelvhasználat * 

53/B. § *  (1) A versenyfelügyeleti eljárás hivatalos nyelve a magyar.

(2) Az angol nyelven kiállított okiratot az eredeti nyelven is be lehet nyújtani; ebben az esetben a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács hivatalból vagy a többi ügyfél kérelmére az okirat magyar nyelvű összefoglalójának vagy magyar nyelvű fordításának benyújtását rendelheti el.

(3) A tolmácsra az Ákr. tolmácsra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

Adatkezelés * 

54. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal jogosult megismerni és kezelni az ügyfélnek és a versenyfelügyeleti eljárás egyéb résztvevőjének az azonosításához szükséges természetes személyazonosító adatait és lakcímét, továbbá a tényállás tisztázásához elengedhetetlenül szükséges más személyes adatot.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal – ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki – jogosult megismerni és kezelni az eljárás eredményes lefolytatásához szükséges védett adatot.

(3) Ha a bizonyítási eszköz a tényállás tisztázásához elengedhetetlenül szükséges személyes adaton, illetve az eljárás eredményes lefolytatásához szükséges védett adaton túli személyes, illetve védett adatot is tartalmaz, és az ilyen adat elkülönítése a bizonyítási eszköz bizonyító erejének sérelme nélkül nem lehetséges, – ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki – a Gazdasági Versenyhivatal a bizonyítási eszközzel érintett minden személyes adat és védett adat megismerésére és kezelésére jogosult. A tényállás tisztázásához nem elengedhetetlenül szükséges személyes adat, illetve az eljárás eredményes lefolytatásához nem szükséges védett adat megvizsgálására a Gazdasági Versenyhivatal csak addig jogosult, ameddig meggyőződik arról, hogy az adat szükséges-e a tényállás tisztázásához, illetve az eljárás eredményes lefolytatásához. E vizsgálat lefolytatását követően a tényállás tisztázásához nem elengedhetetlenül szükséges személyes adatot, illetve az eljárás eredményes lefolytatásához nem szükséges védett adatot az 55/C. § (3) bekezdésének megfelelően kell kezelni.

(4) *  A Gazdasági Versenyhivatal az ágazati vizsgálata, a gyorsított ágazati vizsgálata, panasszal, bejelentéssel, összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárása vagy versenyfelügyeleti eljárása során jogszerűen megszerzett iratot, adatot vagy egyéb bizonyítási eszközt más versenyfelügyeleti eljárásában felhasználhatja.

Adatok zárt kezelése * 

54/A. § *  (1) *  A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács kérelemre vagy hivatalból elrendeli az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője természetes személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését, ha

a) az előterjesztő indokolt kérelmében valószínűsíti, hogy a versenyfelügyeleti eljárásban való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti, vagy

b) ugyanazon tényállás alapján a jogerősen vagy véglegesen lezárt, vagy párhuzamosan zajló más bírósági vagy hatósági eljárásban az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője adatainak zárt kezelését rendelték el.

(1a) *  Az adatok zárt kezeléséről szóló végzést kizárólag azzal kell közölni, akinek az adatai zárt kezelését elrendelték.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szerint az ügyfél csak a vállalkozási tevékenységére vonatkozó közhiteles nyilvántartás nyilvános adatain kívüli természetes személyazonosító adatai és lakcíme, a szakértő csak az igazságügyi szakértői névjegyzék nyilvános adatain kívüli természetes személyazonosító adatai és lakcíme zárt kezelését kérheti.

(3) A természetes személyazonosító adatokat és a lakcímet a Gazdasági Versenyhivatal az ügy iratai között elkülönítve, zártan kezeli, és biztosítja, hogy a zártan kezelt adatok az eljárási cselekmények során ne váljanak megismerhetővé.

(4) Erre irányuló indokolt kérelem esetén a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács elrendeli az eljárás egyéb résztvevőjeként, illetve adatszolgáltatásra kötelezettként megkeresett jogi személy nevének, székhelyének, valamint törvényes képviselője nevének zárt kezelését, ha a kérelmet előterjesztő valószínűsíti, hogy a versenyfelügyeleti eljárásban való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti. A jogi személyt érintő zárt adatkezelésre a természetes személy adatainak zártan kezelésével kapcsolatos szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

Az iratbetekintésre és az eljárás során keletkezett adatok megismerésére vonatkozó szabályok * 

55. § *  (1) Az ügyfél a versenyfelügyeleti eljárás során keletkezett iratokba betekinthet. * 

(2) A tanú a vallomását tartalmazó iratba, a szemletárgy birtokosa a szemléről készített iratba betekinthet.

(3) *  Az ügyfélen és az eljárás egyéb résztvevőjén kívüli harmadik személy – ideértve a tanút a tanúvallomásán, illetve szemletárgy birtokosát is a szemléről készült iraton kívüli iratok tekintetében – az iratokba az eljárást befejező döntés véglegessé válását követően tekinthet be, ezt megelőzően akkor, ha igazolja, hogy az adat megismerése jogszabályban biztosított joga érvényesítéséhez, illetve jogszabályon, bírósági vagy hatósági határozaton alapuló kötelezettsége teljesítéséhez szükséges. * 

(4) A (3) bekezdés szerinti iratbetekintésre jogosult iratbetekintése megtagadható, ha az irat megismerhetővé tétele veszélyeztetné a Gazdasági Versenyhivatal törvényes működési rendjét, feladat- és hatáskörének illetéktelen külső befolyástól mentes ellátását, a 11. §-ban vagy a 21. §-ban, illetve az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében tilalmazott magatartásokkal szembeni fellépés mint közérdek hatékony érvényesülését, így különösen a 78/A. § szerinti engedékenység alkalmazását.

(5) *  Az (1)–(3) bekezdés szerint iratbetekintésre jogosult a versenyfelügyeleti eljárás irataiba csak a vizsgálat befejezését követően, az eljáró versenytanács előzetes álláspontjának, illetve – ha arra korábban sor kerül – a vizsgálatot lezáró jelentésnek a 73. § szerint az ügyfél részére való megküldését követően tekinthet be azzal, hogy az (1) és (2) bekezdés szerint iratbetekintésre jogosult ezen időpontot megelőzően is betekinthet abba az iratba, amelynek megismerése az eljárás során hozott önálló jogorvoslattal megtámadható végzéssel szembeni jogorvoslati joga gyakorlásához feltétlenül szükséges.

(6) Az ügyfél kérelme alapján az eljáró versenytanács az (5) bekezdésben megjelölttől eltérő okból is engedélyezheti a vizsgálatot lezáró jelentés, illetve az előzetes álláspont ügyfeleknek való megküldése előtt meghatározott iratokba a betekintést, ha az nem veszélyezteti az eljárás eredményességét.

(7) * 

55/A. § *  (1) Az iratbetekintésre jogosult az iratbetekintés során az 55. §-ban meghatározott feltételek fennállta esetén sem ismerheti meg

a) *  az olyan iratot, illetve az irat azon részét, amelyből következtetés vonható le annak a személynek a kilétére, akire vonatkozóan a természetes személyazonosító adatok és a lakcím, illetve a név, székhely és törvényes képviselője nevének zárt kezelését rendelték el, vagy – az érintett erre irányuló kérelme esetén – amelyből következtetés vonható le arra a tényre, hogy az illető a Gazdasági Versenyhivatalnál bejelentéssel vagy panasszal élt,

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó személyek személyes adatát, kivéve

ba) ügyfél iratbetekintése esetén, vagy

bb) ha az érintett adat védelmét szabályozó külön törvényben az adat megismerésére meghatározott különös feltételek fennállnak,

c) *  személyi biztonsági feltételek megléte vagy megismerési engedély hiányában a minősített adatot,

d) az egyéb védett adatot, kivéve, ha

da) az adat megismerésének hiánya megakadályozná az ügyfél törvényben biztosított jogának gyakorlását, és az érintett adat védelmét szabályozó külön törvény az iratbetekintést nem zárja ki, vagy

db) az érintett adat védelmét szabályozó külön törvényben az adat megismerésére meghatározott különös feltételek fennállnak,

e) *  a Gazdasági Versenyhivatal, az Európai Bizottság, a tagállami versenyhatóságok, valamint az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti illetékes hatóságok belső iratait, ideértve az 1/2003/EK tanácsi rendelet 11., 12., 14. és 22. cikke szerinti iratokat, a Gazdasági Versenyhivatal és az Európai Bizottság, illetve a más tagállami versenyhatóságok vagy az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti illetékes hatóságok közti, vagy ezek egymás közötti levelezését, valamint az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az Európai Bizottság és a Gazdasági Versenyhivatal közötti levelezést, kivéve azt az iratot vagy abban szereplő adatot, amely a tényállás megállapításakor bizonyítékként került felhasználására, ha az ilyen irat vagy adat megismerésének hiánya megakadályozná az ügyfél törvényben biztosított jogainak gyakorlását,

f) *  e törvény eltérő rendelkezése hiányában, a 65/B. § vagy a 65/C. § hatálya alá tartozó kutatási másolatot, köztes munkamásolatot, illetve vizsgálati munkamásolatot.

(2) Valamely iratba való betekintés meghatározott adat üzleti titok vagy magántitok jellegére hivatkozással – az adat e jellege egyéb törvényi feltételeinek fennállása esetén – csak abban az esetben korlátozható, ha az adatot szolgáltató, illetve az, akitől az adat a Gazdasági Versenyhivatal birtokába jutott (a továbbiakban együtt: adatot szolgáltató személy), az adat szolgáltatásával egyidejűleg vagy – ha az adat a 65/B. §-ban meghatározott módon került a Gazdasági Versenyhivatal birtokába – a vizsgáló erre irányuló felhívásában megjelölt határidőn belül megjelölte az üzleti titokként vagy magántitokként kezelendő adatokat, továbbá – ha a titok jogosultja eltér az adatot szolgáltató személytől – a titok jogosultját.

(3) *  Ha alaposan feltehető, hogy meghatározott adat az adatot szolgáltató személytől eltérő személy üzleti titkának vagy magántitkának minősül, és az adat jogosultjának személye megállapítható, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács – kivéve, ha az adatot szolgáltató személy az adat tekintetében már megtette a (2) bekezdés szerinti nyilatkozatot – megkeresi a jogosultat, hogy nyilatkozzon az adat üzleti titoknak, illetve magántitokként minősülése tekintetében. Ha a jogosult a végzésben meghatározott határidőben nem nyilatkozik, az iratba való betekintés az abban foglalt adat üzleti titok vagy magántitok jellegére hivatkozással nem korlátozható. A nyilatkozattételi határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

(4) A (2) vagy (3) bekezdés szerinti nyilatkozatban pontosan meg kell határozni az üzleti titokként vagy magántitokként kezelendő adatot és – az egyes adatok tekintetében külön-külön – ennek indokait, így különösen azt a védendő érdeket, amely az adat jogosulatlan személy általi megismerése esetén sérülne.

(5) *  A vizsgáló vagy az eljáró versenytanács felhívására az adatot szolgáltató személy vagy – a (3) bekezdés szerinti esetben – az adat jogosultja köteles az iratról olyan iratváltozatot szolgáltatni, amely üzleti titkot, illetve magántitkot nem tartalmaz.

55/B. § *  (1) *  Az 55. § szerint iratbetekintésre jogosult kérelmére a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács – annak vizsgálata mellett, hogy az iratbetekintési kérelem elbírálásakor fennállnak-e az 55. §-ban, az 55/A. §-ban, illetve a (2) és (3) bekezdésben meghatározott feltételek – végzésben dönt az iratbetekintés biztosításáról vagy az iratbetekintési kérelem elutasításáról. Az iratbetekintési kérelmet elutasító végzés ellen az iratbetekintést kérő személy – az 55. § (6) bekezdése szerinti eset kivételével – önálló jogorvoslattal élhet.

(2) *  Ha az 55/A. § (2), illetve (3) bekezdése szerint üzleti titokként, illetve magántitokként megjelölt adat tekintetében az adat ilyen titokként való kezelése egyéb törvényi feltételei nem állnak fenn, ideértve azt az esetet is, ha a nyilatkozat nem felel meg az 55/A. § (4) bekezdésében előírtaknak, a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács – szükség esetén az adat jogosultja nyilatkozatának beszerzését követően – végzésben dönt az adat védett adatként való kezelésének megszüntetéséről, illetve az iratbetekintést engedélyezi.

(3) *  Az 55/A. § (1) bekezdés d) pont da) alpontjában, illetve e) pontjában meghatározott esetben az eljáró versenytanács – az iratbetekintést kérő ügyfélnek az adat megismeréséhez és az adat jogosultjának az adat titokban tartásához fűződő érdekeinek mérlegelésével – az adat titokban tartásának kötelezettségét tartalmazó írásbeli nyilatkozat megtételének feltételével engedélyezi az iratbetekintést.

(4) A (3) bekezdés szerint betekintést engedélyező végzésben – ha az az adat jogosulatlan személyek általi megismerésének megakadályozása miatt szükséges – az eljáró versenytanács az adat lehető legszükségesebb mértékben és körben való megismerhetővé válása érdekében az iratbetekintés gyakorlása részletes szabályainak meghatározása mellett

a) az iratról való másolat-, illetve kivonatkészítés jogát korlátozhatja, illetve

b) kivételesen, ha az ügyfél törvényes jogainak gyakorlása csak olyan adat megismerésének lehetővé tételével biztosítható, amely adatnak a betekintést kérő általi pontos ismerete az adat jogosultjának az adat titokban tartásához fűződő érdekét közvetlenül és visszafordíthatatlanul sértheti, előírhatja, hogy az iratbetekintés csak az ügyfelet képviselő ügyvéd vagy az ügyfél által megbízott szakértő személy útján gyakorolható azzal, hogy a megismert korlátozottan megismerhető adatok nem tárhatók fel az ügyfélnek sem.

(5) * 

(6) *  A (3) bekezdés alapján megismert adat csak az adott versenyfelügyeleti eljárás és az azzal összefüggő közigazgatási per során használható fel.

(7) *  A (2) bekezdés szerinti végzéssel szemben az adat jogosultja önálló jogorvoslattal élhet. Az ilyen végzés alapján az érintett adat megismerhetővé tételére a közigazgatási per megindítására nyitva álló határidő lejártáig vagy – ha a jogorvoslati jogról korábban lemondtak – az utolsóként kézhez kapott lemondás beérkezéséig, illetve a bíróság határozatának jogerőre emelkedéséig nem kerülhet sor.

55/C. § *  (1) A korlátozottan megismerhető adatot tartalmazó iratot az ügy iratai között elkülönítve olyan módon kell kezelni, hogy a korlátozottan megismerhető adat az eljárási cselekmények során az ügy elintézésében részt vevő vizsgálón és más közszolgálati tisztviselőn, az eljáró versenytanács tagján, valamint a Gazdasági Versenyhivatal elnökén, elnökhelyettesén, továbbá az ezen adatok kezelésére vagy megismerésére – törvényben meghatározott módon és körben – jogosult bíróságon, más szerven vagy személyen kívüli más személy számára ne váljon megismerhetővé.

(2) *  A döntést úgy kell megszövegezni, és az iratbetekintési jog biztosítása érdekében az iratról olyan kivonatot kell készíteni, hogy az ne tartalmazzon olyan korlátozottan megismerhető adatot, amelyet a döntés címzettje, illetve az iratbetekintésre jogosult az e törvény szerint nem ismerhet meg. Ennek során a döntésben szereplő személyt az eljárásban betöltött szerepének megfelelően kell megjelölni, de ha a személy azonosíthatóságának kizárására ez nem alkalmas, az azonosítását lehetővé tevő adatokat olyan módon kell törölni, hogy az ne járjon a megállapított tényállás sérelmével. A döntésben a megismerhetetlenné tett egyéb korlátozottan megismerhető adat tartalmára annak pontos ismertetése, a megismerés korlátozására okot adó védett érdek sérelme nélkül kell utalni.

(3) *  Az eljárást befejező döntés véglegessé válását követően az eljárás során kezelt korlátozottan megismerhető adatokat megismerhetőségük korlátozott jellegének egyértelmű jelölésével és az egyéb adatoktól elkülönített kezelés biztosításával zárolni kell. A zárolt adatok az eljárás tárgyát képező ügy iratainak selejtezéséig vagy levéltári őrizetbe adásáig tárolhatók, azok – az 54. § (4) bekezdése szerinti felhasználás kivételével – kizárólag a véglegessé vált döntés végrehajtása, a véglegessé vált döntésben foglaltak ellenőrzése, a véglegessé vált döntéssel összefüggő jogorvoslat vagy döntés-felülvizsgálat céljából kezelhetők, és kizárólag az ezen adatok kezelésére vagy megismerésére – törvényben meghatározott módon és körben – jogosult bíróság, más szerv vagy személy részére tehetők megismerhetővé.

55/D. § *  Az iratbetekintés során az arra jogosult – az 55/B. § (3) bekezdése szerinti betekintést engedélyező végzésben meghatározott korlátozó rendelkezés hiányában – az iratról vagy annak egy részéről másolatot vagy feljegyzést készíthet, vagy – az iratbetekintéssel összefüggő költségtérítés mértékéről és a költségek megfizetéséről szóló kormányrendeletben meghatározott költségtérítés ellenében – másolatot kérhet, amelyet a Gazdasági Versenyhivatal kérelemre hitelesít.

55/E. § *  Az 55/B. § (6) bekezdésében foglalt kivétellel a versenyfelügyeleti eljárás befejezéséig az ügyfél bírósági eljárásban nem használhatja fel a versenyfelügyeleti eljárás során tudomására jutott olyan információt, amelyet

a) nem ő készített a versenyfelügyeleti eljárás eredményes lefolytatása érdekében, vagy

b) a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács állított össze és küldött meg részére.

A mulasztás igazolása * 

56. § *  Nem minősül a hiánypótlásra, adat vagy irat szolgáltatására, illetve a nyilatkozattételre előírt határidő vagy határnap elmulasztásának, ha a kötelezettnek a határidő lejártát vagy a határnapot megelőzően benyújtott indokolt kérelmére a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a határidőt meghosszabbítja, vagy a kötelezettség teljesítésére új határnapot ír elő. A határidő-hosszabbítási kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye.

57. § *  (1) Az igazolási kérelemről vizsgálati szakaszban történt mulasztás esetén a vizsgáló, a versenytanács eljárása során történt mulasztás esetén az eljáró versenytanács dönt. A vizsgáló igazolási kérelmet elutasító végzése ellen önálló jogorvoslatnak van helye.

(2) Az igazolási kérelemre egyebekben az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni.

58. § * 

A döntések közlése * 

59. § *  (1) A magyarországi lakcímmel vagy székhellyel nem rendelkező ügyfél kézbesítési meghatalmazottat akkor köteles megnevezni, ha nincs magyarországi lakcímmel vagy székhellyel rendelkező képviselője.

(2) *  Ha a magyarországi lakcímmel vagy székhellyel nem rendelkező ügyfél az első kapcsolatfelvétel alkalmával erre történő felhívás ellenére nem jelöl meg magyarországi lakcímmel vagy székhellyel rendelkező képviselőt vagy kézbesítési meghatalmazottat, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács – különösen ha az eljárás indokolatlan elhúzásának megakadályozása miatt szükséges, és az eljárás eredményes lefolytatását nem veszélyezteti – dönthet úgy, hogy a továbbiakban vele szemben hirdetményi közlésnek van helye mindaddig, amíg magyarországi lakcímmel vagy székhellyel rendelkező képviselőt vagy kézbesítési meghatalmazottat nem jelöl meg. Erről az első kapcsolatfelvétel alkalmával rövid angol nyelvű összefoglalóban tájékoztatni kell az ügyfelet.

(3) A külföldön teljesített postai úton való kézbesítést szabályszerűnek kell tekinteni, ha az akár a hivatalos irat kézbesítésére vonatkozó belföldi jogszabályok rendelkezéseinek, akár a kézbesítés helyén irányadó jogszabályok rendelkezéseinek megfelel.

(4) *  A döntések közlésére egyebekben az Ákr. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

Az eljárás felfüggesztése

60. § *  (1) A versenyfelügyeleti eljárás felfüggeszthető, ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy a Gazdasági Versenyhivatalnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el.

(2) *  Az eljárás felfüggesztése tárgyában hozott végzéssel szemben csak a 67. § (4) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban van helye önálló jogorvoslatnak.

Az eljárás megszüntetése * 

60/A. § *  (1) *  A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárást megszünteti, ha

a) a hatásköri vitában az érintett hatósággal való egyeztetés eredményeként vagy a közigazgatási bíróság döntése alapján az ügyben más hatóság került kijelölésre,

b) az eljárás során beszerzett bizonyítékok alapján nem állapítható meg, hogy a magatartás jogsértő-e, és az eljárás folytatásától sem várható eredmény,

c) az eljárás okafogyottá vált,

d) az összefonódás tekintetében nem teljesül az összefonódás-vizsgálati küszöbérték,

e) az összefonódást közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítették vagy

f) az összefonódás a 25/B. § (1) bekezdése szerinti összefonódásnak minősül.

(2) Az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárást megszünteti, ha a vizsgált ügylet a 23. § szerint nem összefonódás, ideértve azt az esetet is, ha a 28. § (2) bekezdése szerinti esemény még nem következett be.

(3) A versenyfelügyeleti eljárást az (1) bekezdés a)–c) pontja alapján megszüntető végzést a 43/G. § szerinti bejelentést tevő bejelentővel is közölni kell.

Eljárási bírság és az eljárás akadályozásának egyéb következményei * 

61. § *  (1) Eljárási bírság szabható ki azzal szemben, aki az eljárás során olyan cselekményt végez vagy olyan magatartást tanúsít, amely az eljárás elhúzására, a valós tényállás feltárásának meghiúsítására irányul, vagy azt eredményezi, vagy kötelezettségét egyébként önhibájából megszegi. Aki a kötelezettségét önhibájából megszegi, azt a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az okozott többletköltségek megtérítésére kötelezi.

(1a) *  Az (1) bekezdés szerinti cselekmény, magatartás vagy kötelezettség magában foglalja különösen * 

a) a 65/A. § (1) bekezdése szerinti helyszíni kutatás lefolytatásának akadályozását;

b) a 65/A. § (7b) bekezdése szerinti kötelezettség teljesítésének elmulasztását, elutasítását vagy téves, illetve félrevezető módon való teljesítését;

c) a 64/B. § (1)–(3) és (6) bekezdése szerinti adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során helytelen, hiányos vagy félrevezető információ közlését, vagy az adatszolgáltatás teljesítésére előírt határidő elmulasztását;

d) a megjelenési kötelezettség elmulasztását;

e) *  a 65/C. § (6) bekezdése szerinti tételes indokolási és az irat vagy iratrész egyértelmű azonosítását lehetővé tevő megjelölési kötelezettség elmulasztását.

(2) Eljárási bírság szabható ki az ügyféllel szemben, ha az irányításkorlátozó előírást megszegi.

(3) *  Az eljárási bírság legkisebb összege vállalkozás esetében kétszázezer, vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében ötvenezer forint, legmagasabb összege vállalkozás vagy vállalkozások társulása esetében az eljárási bírságot kiszabó végzés meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevétel egy százaléka, vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében ötszázezer forint.

(4) *  Határidőhöz kötött, még nem teljesített eljárási kötelezettség esetén az eljárási bírság napi összegben is meghatározható oly módon, hogy a kötelezett az eljárási bírságot az azt kiszabó végzés véglegessé válásától az eljárási kötelezettség teljesítéséig terjedő időszakra köteles megfizetni. Az eljárási bírságot kiszabó végzés véglegessé válásától számított, teljesítés nélkül eltelt minden egyes hónapot követő napon az adott teljesítés nélkül eltelt hónapra eső eljárási bírság esedékessé válik; a teljesítés hónapjában a teljesítés napjáig terjedő időre eső eljárási bírság a teljesítés napján válik esedékessé. Az e bekezdés szerinti esetben az eljárási bírság napi összege vállalkozások vagy vállalkozások társulása esetében legfeljebb az eljárási bírságot kiszabó végzés meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevétel egy napra jutó összegének egy százaléka, vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében legfeljebb napi ötvenezer forint.

(5) Az eljárási bírság legmagasabb összegének kiszámítására megfelelően alkalmazni kell a 78. § (2) bekezdését. * 

(6) *  Az eljárási bírságnak hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lennie, és kiszabásánál * 

a) a jogellenes magatartás súlyát,

b) – ha az erre vonatkozó adatok rendelkezésre állnak – az érintett vagyoni helyzetét és jövedelmi viszonyait, továbbá

c) az eljárási bírságnak ugyanabban az eljárásban történő ismételt kiszabása esetén az előző bírságolások számát és mértékét

kell figyelembe venni.

Igazgatási szolgáltatási díj és eljárási költség * 

62. § *  (1) *  Az összefonódás-bejelentés alapján indított versenyfelügyeleti eljárásért igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, amelynek mértéke

a) a 67. § (4) bekezdés a) pontja alapján indított eljárásban, vagy ha a vizsgáló a 69. § alapján az összefonódás teljes körű vizsgálatát rendeli el, tizenkilencmillió forint,

b) az a) pont hatálya alá nem tartozó esetben négymillió forint.

(2) Ha a vizsgáló az összefonódás-bejelentés alapján elrendeli az összefonódás vizsgálatát, végzésében – nyolcnapos határidő megjelölésével és a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett – kötelezi az összefonódást bejelentőt – az eljárás megindításának okától függően – az (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére.

(3) Ha a vizsgáló a 69. § alapján az összefonódás teljes körű vizsgálatát rendeli el, végzésében – nyolcnapos határidő megjelölésével és a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett – kötelezi az összefonódást bejelentőt az (1) bekezdés a) pontja szerinti igazgatási szolgáltatási díjnak a (2) bekezdés szerint megfizetett összegen túli része megfizetésére.

(4) Az igazgatási szolgáltatási díjba valamennyi eljárási költség beleszámít.

62/A. § *  (1) Az igazgatási szolgáltatási díjat – a vállalkozások eltérő megállapodása hiányában – az összefonódást bejelentő köteles megfizetni.

(2) Az igazgatási szolgáltatási díjat a Gazdasági Versenyhivatalnak a Magyar Államkincstárnál vezetett előirányzat-felhasználási keretszámlája javára történő átutalással kell megfizetni. Az átutalási megbízáson fel kell tüntetni az összefonódást bejelentő nevét, az összefonódás közvetlen résztvevőinek nevét, valamint a 62. § (2) bekezdése szerinti esetben a 67. § (4) bekezdése szerint az összefonódás vizsgálatát elrendelő végzés iktatószámát, a 62. § (3) bekezdés szerinti esetben pedig a 69. § szerinti végzés iktatószámát.

(3) Az igazgatási szolgáltatási díjra megfelelően alkalmazni kell a 43/M. § (2) bekezdését.

(4) A díjfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárást a 60/A. § (1) bekezdés c) pontjában, d) pontjában vagy (2) bekezdésében meghatározott okból megszünteti.

(4a) *  A versenyfelügyeleti eljárás 60/A. § (1) bekezdés e) vagy f) pontja alapján történő megszüntetése esetén a 62. § (1) bekezdése szerinti, már megfizetett igazgatási szolgáltatási díj felét az összefonódást bejelentőnek vissza kell téríteni.

(5) Ha az igazgatási szolgáltatási díjat vagy annak egy részét vissza kell téríteni, a visszatérítendő összeget a Gazdasági Versenyhivatal haladéktalanul átutalja annak a fizetési számlának a javára, ahonnan az igazgatási szolgáltatási díjat befizették.

(6) Az igazgatási szolgáltatási díj kezelésére, elszámolására és nyilvántartására az államháztartás számviteléről szóló kormányrendelet rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

(7) Az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése alól – a 24. § (4) bekezdése szerinti összefonódás-bejelentés alapján indított versenyfelügyeleti eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díj kivételével – mentesség nem adható. A 24. § (4) bekezdése szerinti összefonódás-bejelentést benyújtó vállalkozásnak akkor engedhető költségmentesség, ha igazolja, hogy az igazgatási szolgáltatási díj megfizetése számára – a bejelentett ügylet értékére is figyelemmel – aránytalan nehézséget jelentene.

62/B. § *  (1) A 67. § (3) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban felmerült eljárási költség viselésére azt az ügyfelet kell kötelezni, aki az összefonódás bejelentésére a 28. § (1) bekezdése szerint köteles lett volna.

(2) A 67. § (5) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban – ha az összefonódást az eljáró versenytanács megtiltja vagy feltételt, illetve kötelezettséget ír elő – a felmerült eljárási költség viselésére azt az ügyfelet kell kötelezni, aki az összefonódás bejelentésére a 28. § (1) bekezdése szerint köteles lett volna.

(3) A 67. § (7) vagy (8) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban felmerült eljárási költség viselésére azt kell kötelezni, aki az összefonódás-bejelentésben a félrevezető közlést tette, illetve akinek félrevezető közlésén a visszavont határozat alapult.

(4) A 67. § (2), (6), illetve (9) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban felmerült eljárási költség viselésére jogsértő magatartás megállapítása esetén a jogsértést megvalósító ügyfelet kell kötelezni. Ha több vállalkozás együttesen valósította meg a jogsértést, az eljárási költség megfizetéséért egyetemlegesen felelnek.

(5) A 75. § szerinti kötelezettségvállalással zárult eljárásban felmerült eljárási költséget a kötelezettségvállalást tett ügyfél viseli. Ha több vállalkozás tett kötelezettségvállalást, az eljárási költség megfizetéséért egyetemlegesen felelnek.

(6) Az (1)–(5) bekezdésben foglaltaktól eltérően az eljárás résztvevője viseli az eljárás során jogellenes magatartásával okozott költséget.

(7) Az (1)–(3) bekezdés, valamint a (6) bekezdés szerinti esetben az eljárási költség megfizetése alól mentesség nem adható.

(8) A megkeresett szerv vagy személy eljárása során felmerült eljárási költséget a Gazdasági Versenyhivatal megtéríti.

(9) Azon eljárási költséget, amelynek viselésére senki nem kötelezhető, az állam viseli.

(10) Az eljárási költség meghatározására, az eljárási költség előlegezésére és az eljárási költség viseléséről való döntésre az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Fizetési kedvezmény * 

62/C. § *  (1) Ha a kötelezés jellege megengedi, részletekben történő teljesítés is megállapítható.

(2) A kötelezett a teljesítési határidő lejárta előtt benyújtott kérelmében annak igazolásával kérheti a kötelezettséget megállapító döntést hozó vizsgálótól, illetve eljáró versenytanácstól a pénzfizetési kötelezettség teljesítésére halasztás vagy a részletekben történő teljesítés (a továbbiakban együtt: fizetési kedvezmény) engedélyezését, hogy rajta kívül álló ok lehetetlenné teszi a határidőre való teljesítést, vagy az számára aránytalan nehézséget jelentene.

(3) A fizetési kedvezményre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni meghatározott cselekmény teljesítésére irányuló kötelezettség esetén is.

(4) *  A teljesítési határidő lejárta után az ügyfél – feltéve, hogy a végrehajtást még nem rendelték el – a (2) bekezdésben meghatározott okból igazolási kérelem egyidejű benyújtásával kérhet fizetési kedvezményt. Az igazolási kérelem, illetve a fizetési kedvezmény iránti kérelem elutasítása esetén a vizsgáló dönt a végrehajtás elrendeléséről is.

Az ügyintézési határidő * 

63. § *  (1) Az ügyintézési határidő az eljárás megindulásának napján kezdődik.

(2) Az ügyintézési határidő

a) a III. Fejezet rendelkezéseinek megsértése miatt indított eljárásban három hónap,

b) a 11. §-ban vagy a 21. §-ban, illetve az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében tilalmazott magatartások miatt indított eljárásban hat hónap,

c) a 67. § (3), (6) vagy (8) bekezdése alapján indított eljárásban hat hónap,

d) *  a 67. § (4) bekezdés a) pontja, (5) vagy (5a) bekezdése alapján indított eljárásban négy hónap,

e) a 67. § (4) bekezdés b) pontja alapján indított eljárásban – a (3) bekezdés szerinti eltéréssel – harminc nap,

f) a 67. § (7) bekezdése alapján indított eljárásban hatvan nap,

g) a 67. § (9) bekezdése alapján indított eljárásban – a visszavont határozat szerinti ügy tárgyától függően – az a) vagy a b) pont szerinti időtartam.

(3) Ha a vizsgáló a 69. § alapján az összefonódás teljes körű vizsgálatát rendeli el, az ügyintézési határidő a (2) bekezdés d) pontja szerinti határidő.

(4) A versenyfelügyeleti eljárás 70/A. § (1) bekezdése szerinti szétválasztása esetén a szétválasztás utáni eljárásokra a szétválasztás előtt irányadó ügyintézési határidő az irányadó.

(5) A versenyfelügyeleti eljárások 70/A. § (2) bekezdése szerinti egyesítése esetén az egyesítés utáni eljárásra a legkorábban indított eljárás ügyintézési határideje az irányadó.

(6) Az eljárási cselekmény teljesítésére rendelkezésre álló határidőre vonatkozó külön törvényi rendelkezés hiányában a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács, továbbá – ha a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács eltérő határidőt nem állapít meg – az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője azonnal, de legkésőbb nyolc napon belül gondoskodik az eljárási cselekmény teljesítéséről vagy a végzés meghozataláról.

(7) Az ügyintézési határidőn, illetve a döntés meghozatalára nyitva álló egyéb határidőn belül a döntés közlése iránt is intézkedni kell.

(8) Az ügyintézési határidőbe nem számít be

1. a hatásköri vita egyeztetésének, valamint az eljáró hatóság kijelölésének időtartama,

2. az ügyfél megszűnésétől az 53. § (1) bekezdése szerinti esetben a jogutódlás megállapítása iránti kérelem benyújtására előírt határidő leteltéig, határidőben benyújtott kérelem esetén annak elbírálásáig, az 53. § (2) bekezdése szerinti esetben a jogutódnak az eljárásba való bevonásáig terjedő időtartam,

3. az összefonódás vizsgálatára irányuló eljárásban ügyfélként részt nem vevő vállalkozásnak az eljárásba ügyfélként való belépésére vonatkozó felhívástól a vállalkozás ügyfélként való belépéséig, de legfeljebb a belépésre vonatkozó felhívásban meghatározott határidő leteltéig terjedő időtartam,

4. az ügyfél törvényes képviselőjének halála esetén – ha az ügyfélnek nem volt meghatalmazott képviselője – az új törvényes képviselő bejelentéséig terjedő időtartam,

5. a szakhatóság eljárásának időtartama,

6. az eljárás felfüggesztésének időtartama,

7. a 65/A. § (3) bekezdése szerinti nemperes eljárás vagy a 65/C. § (10) bekezdése szerinti nemperes eljárás megindításától a bíróság jogerős végzésének közléséig terjedő időtartam,

8. a szakértői vélemény elkészítésének időtartama,

9. a hiánypótlásra felhívástól az annak teljesítéséig terjedő időtartam,

10. az ügyfélnek a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére, illetve okirat vagy más irat bemutatására való felhívásától az annak teljesítéséig terjedő időtartam,

11. a 64/B. § (6) bekezdése szerinti felvilágosítás adása, illetve adat, irat szolgáltatása iránti megkereséstől az annak teljesítéséig, de legfeljebb a teljesítésre előírt határidő lejártáig terjedő időtartam,

12. a védett adat jogosultjának az 55/B. § (2) bekezdése szerinti, illetve az ügyfélnek a 65/C. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozattételre való felhívásától a nyilatkozat megtételéig, de legfeljebb az arra előírt határidő lejártáig terjedő időtartam,

13. a vizsgálónak, illetve az eljáró versenytanácsnak az ügyfél iratbetekintése tárgyában hozott végzése közlésétől a végzéssel szembeni jogorvoslati határidő lejártáig vagy – ha a jogorvoslati jogról korábban lemondtak – az utolsóként kézhez kapott lemondás beérkezéséig, a vizsgáló végzésével szembeni fellebbezés esetén az eljáró versenytanács véglegessé vált döntésének, illetve az eljáró versenytanács végzésének közigazgatási perben történt megtámadása esetén a bíróság jogerős végzésének közléséig terjedő időtartam,

14. az eljáró versenytanács előzetes álláspontjának, illetve a vizsgálatot lezáró jelentésnek a 73. § szerint az ügyfél részére való megküldésétől az ügyfél nyilatkozatának megtételéig, de legfeljebb a nyilatkozattételre biztosított határidő lejártáig terjedő időtartam,

15. a 75/A. § (1) bekezdése szerinti felhívás közzétételétől az észrevételek benyújtására előírt határidő lejártáig terjedő időtartam,

16. az összefonódás vizsgálatára irányuló, a 67. § (4) bekezdése alapján indított eljárásban a 62. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti igazgatási szolgáltatási díj megfizetésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől az esedékes díj megfizetéséig terjedő időtartam, valamint

17. a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi, továbbá a kézbesítési meghatalmazott és a kézbesítési ügygondnok útján történő közlés időtartama.

(9) Az ügyintézési határidőt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, illetve – a versenytanácsi eljárás szakaszában – a Versenytanács elnöke indokolt esetben annak letelte előtt

a) a (2) bekezdés a) pontja szerinti eljárásban két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal,

b) a (2) bekezdés b) pontja szerinti eljárásban két alkalommal, egyenként legfeljebb hat hónappal,

c) a (2) bekezdés c) és d) pontja szerinti eljárásban egy alkalommal legfeljebb két hónappal,

d) a (2) bekezdés e) és f) pontja szerinti eljárásban egy alkalommal legfeljebb húsz nappal,

e) a (2) bekezdés g) pontja szerinti eljárásban – a visszavont határozat szerinti ügy tárgyától függően – az a) vagy a b) pontban meghatározottak szerint,

f) a (3) bekezdés szerinti esetben további egy alkalommal, legfeljebb két hónappal

meghosszabbíthatja.

63/A. § *  (1) A 67. § (4) vagy (5) bekezdése alapján indított eljárásban az ügyintézési határidő lejártát követően az összefonódás nem tiltható meg, nem írható elő a 30. § szerinti feltétel vagy kötelezettség, és az összefonódás végrehajtható. Ebben az esetben a 43/M. § (1) bekezdése, illetve a 62. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja szerinti, már megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat vissza kell téríteni, és az összefonódás végrehajthatóságának tényéről az összefonódást bejelentő kérelmére hatósági bizonyítványt kell kiállítani. A hatósági bizonyítványra az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A 67. § (7) bekezdése alapján indított eljárásban az ügyintézési határidő lejártát követően a határozat, illetve a hatósági bizonyítvány visszavonásának nincs helye.

A határidő számítása * 

64. § *  (1) *  A napokban megállapított határidőbe nem számít bele a határidő kezdetére okot adó cselekmény vagy körülmény bekövetkezésének, a közlésnek, a kézbesítésnek, a hirdetmény honlapon történő közzétételének és levételének napja.

(2) A hónapokban vagy években megállapított határidő azon a napon jár le, amely számánál fogva megfelel a kezdőnapnak, ha pedig ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napján.

(3) A napokban megállapított határidőbe nem számít bele a 33/B. § szerinti igazgatási szünet időtartama. Ha a hónapokban megállapított határidő az igazgatási szünet ideje alatt járna le, a határidő az igazgatási szünetet követő első napon jár le.

(4) Ha a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen a Gazdasági Versenyhivatalnál a munka szünetel, a határidő a következő munkanapon jár le.

(5) A postán küldött beadvány és megkeresés előterjesztési ideje a postára adás napja. A határozott naphoz kötött jogszerzés a nap kezdetén következik be. A határidő elmulasztása vagy a késedelem jogkövetkezménye a határidő utolsó napjának elteltével áll be.

(6) A határidőt kétség esetén megtartottnak kell tekinteni.

A tényállás tisztázása

64/A. § *  (1) *  A versenyfelügyeleti eljárásban minden olyan bizonyíték felhasználható, amely a tényállás tisztázására alkalmas. A természetes vagy jogi személyek által készített rejtett felvétel akkor vehető figyelembe, ha az nem a jogsértés egyedüli bizonyítéka. Nem használható fel bizonyítékként a Gazdasági Versenyhivatal vagy más hatóság által jogszabálysértéssel megszerzett bizonyíték.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal által hivatalosan ismert és a köztudomású tényeket nem kell bizonyítani.

(3) A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács szabadon választja meg a bizonyítás módját, és a rendelkezésre álló bizonyítékokat szabad meggyőződése szerint értékeli.

64/B. § *  (1) *  A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács felhívására az ügyfél köteles közölni a tényállás tisztázásához, illetve az eljárás eredményes lefolytatásához szükséges, és számára – elektronikus adat esetében az adat tárolásának helyétől és módjától függetlenül – hozzáférhető adatot, ideértve a személyes és – ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki – a védett adatot is.

(2) *  A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács, ha a tényállás tisztázásához szükséges és a Dáptv. alapján nem szerezhető be, felhívhatja az ügyfelet okirat vagy más irat bemutatására. Nem kérhető az ügyféltől – az ügyfél azonosításához szükséges adatok kivételével – olyan adat, amely nyilvános, vagy amelyet jogszabállyal rendszeresített közhiteles nyilvántartásnak tartalmaznia kell.

(3) Az ügyfél jogsértést beismerő nyilatkozatot nem köteles tenni, azonban az egyéb, rá nézve terhelő bizonyíték rendelkezésre bocsátását, adat, irat szolgáltatását nem tagadhatja meg.

(4) A 8. §-ban foglalt rendelkezések megsértése miatt folytatott eljárásban a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács felhívására az üzleti gyakorlat alkalmazója köteles igazolni az üzleti gyakorlat részét képező tényállítás valóságát. Ha az üzleti gyakorlat alkalmazója nem tesz eleget ennek a kötelezettségnek, úgy kell tekinteni, hogy a tényállítás nem felelt meg a valóságnak. Erre a felhívásban az üzleti gyakorlat alkalmazóját figyelmeztetni kell.

(5) Az adat vagy irat szolgáltatása iránt megkeresett más hatóság, állami vagy önkormányzati szerv – ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki – köteles a megkeresés teljesítéséhez szükséges személyes és védett adatot a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére bocsátani.

(6) A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a tényállás tisztázásához, illetve az eljárás eredményes lefolytatásához szükséges körben és mértékben bármely személyt vagy szervezetet megkereshet felvilágosítás adása, a vizsgálat tárgyával összefüggő adat, irat szolgáltatása érdekében. A megkeresett iratbetekintési jogára és költségeire, valamint – természetes személy esetén – az adatszolgáltatásra vonatkozó felhívás megtagadására, a szolgáltatott adat, irat bizonyítékként felhasználhatóságára, a nyelvhasználatra, a természetes személyazonosító adatok és a lakcím zártan kezelésére, továbbá az ügy elintézéséből való kizárására a tanúra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(7) Ha a külföldön kiállított közokirat eredetiségével vagy tartalmával kapcsolatban kétség merül fel, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács felhívja az ügyfelet, illetve a megkeresettet felülhitelesített külföldön kiállított közokirat bemutatására.

64/C. § *  Az idézés általános szabályaira és az idézett személy megjelenési kötelezettségére az Ákr. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. A versenyfelügyeleti eljárásban a Gazdasági Versenyhivatal a székhelyére minden esetben idézhet.

64/D. § *  (1) A tanú, valamint a 64/B. § (6) bekezdése szerinti egyéb megkeresett – ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki – a személyes és védett adatról is meghallgatható, illetve köteles azt a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére bocsátani. A védett adat tekintetében – a minősített adat kivételével – a titoktartás alóli felmentést megadottnak kell tekinteni.

(2) A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a tanú kérelmére engedélyezheti, hogy a tanú a meghallgatását követően vagy helyette írásban tegyen tanúvallomást. Az írásbeli tanúvallomás megtétele nem zárja ki a tanú meghallgatás céljából való idézését.

(3) A tanúra és a tanúmeghallgatásra egyebekben az Ákr. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

64/E. § *  (1) A szakértővel közölni kell mindazt az adatot, amely a feladatának teljesítéséhez szükséges; a feladatának ellátásához szükséges mértékben a szakértő megismerheti a nem zártan kezelt személyes vagy azonosító adatot és – ha az érintett adat védelmét szabályozó törvény azt nem zárja ki – a védett adatot is.

(2) Az ügyfél köteles a szakértői vizsgálatban közreműködni.

(3) A szakértő kirendelésére és a szakértői vizsgálatra egyebekben az Ákr. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.

64/F. § *  A szemlére az Ákr. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni. * 

65. § *  (1) A vizsgáló vagy az eljáró versenytanács felhívására a számítástechnikai rendszeren vagy elektronikus adathordozón (a továbbiakban együtt: adathordozó) rögzített adatot az adathordozó birtokosa köteles olvasható és másolható formában hozzáférhetővé tenni. * 

(2) *  A vizsgáló és az eljáró versenytanács az iratokról, adathordozón lévő adatokról másolatot készíthet. A vizsgáló jogosult az adathordozóról fizikai tükörmásolatot készíteni, és a tükörmásolat felhasználásával az adathordozón lévő adatokat átvizsgálni, ha valószínűsíthető, hogy az adathordozón a vizsgált magatartáshoz kapcsolódó, a felhasználó által a számítógép rendeltetésszerű használata során már nem megjeleníthető adatok találhatók.

(3) Az adathordozón tárolt adatokról elektronikus másolat készítésekor az adatokat olyan módon kell rögzíteni, hogy az adatok megváltoztatása utólag ne legyen lehetséges, illetve – ha az adathordozó jellege ezt nem teszi lehetővé – az adatokat olyan adatrögzítési eljárással kell rögzíteni, amely biztosítja az adatok változatlansága utólagos ellenőrzésének lehetőségét.

(4) *  A zár alá vétel úgy is megtörténhet, hogy a vizsgáló a zár alá vett dolgot megőrzésre alkalmas tárolóban vagy külön helyiségben helyezi el, azt lezárja és lepecsételi.

(5) *  Ha a dolog a helyszínen nem áll rendelkezésre, azt a vizsgáló úgy is zár alá veheti, hogy kötelezi a dolog birtokosát, hogy azt változatlan formában, meghatározott helyen és időben bocsássa a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére.

(6) *  A zár alá vételre és a lefoglalásra egyebekben az Ákr. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy a védett adat tekintetében – a minősített adat kivételével – a titoktartás alóli felmentést a dolog birtokosa részére megadottnak kell tekinteni.

65/A. § (1) *  A vizsgáló

a) a 11. §-ban vagy a 21. §-ban, illetve az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében tilalmazott magatartások miatt indított versenyfelügyeleti eljárásban,

b) a 67. § (3) és (6)–(8) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban,

c) a 67. § (4) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban a 29. § szerinti tilalom megsértésének, illetve az összefonódás-bejelentésben lényeges tény félrevezető közlésének valószínűsíthetősége esetén vagy

d) a 43/D. § (1a) bekezdése szerinti gyorsított ágazati vizsgálat esetén,

a vizsgálat tárgyát képező jogsértéssel, a vizsgált összefonódással, illetve a gyorsított ágazati vizsgálattal kapcsolatos bizonyítási eszközök felkutatása céljából bármely ingatlant, járművet, adathordozót – a (2) bekezdésben foglaltakat is beleértve – átkutathat, oda önhatalmúlag, a tulajdonos (birtokos), illetve az ott tartózkodó személyek akarata ellenére beléphet, e célból lezárt területet, épületet, helyiséget felnyithat (a továbbiakban: helyszíni kutatás).

(1a) *  A helyszíni kutatás eredményes és biztonságos lefolytatása érdekében a Gazdasági Versenyhivatal a rendőrség közreműködését igényelheti.

(2) *  Az ügyfél székhelyeként vagy telephelyeként nem bejelentett és gazdasági tevékenység folytatására egyébként általa – különösen az ügyfél vezető tisztségviselője, alkalmazottja, megbízottja vagy az ügyfél felett ténylegesen irányítást gyakorló személy által – nem használt magáncélú, illetve magánhasználatú ingatlan, jármű, adathordozó tekintetében helyszíni kutatás a (4) bekezdésben foglaltak fennállása mellett folytatható.

(3) *  Helyszíni kutatásra csak előzetes bírói engedéllyel kerülhet sor. A Gazdasági Versenyhivatal engedély iránti kérelméről a Fővárosi Törvényszék dönt a kérelem beérkezésétől számított hetvenkét órán belül közigazgatási nemperes eljárásban, az e törvényben meghatározott szabályok szerint. * 

(3a) *  A (3) bekezdés szerinti nemperes eljárásban nincs helye az érdekelt perbelépésének. A bíróság végzése ellen perorvoslatnak nincs helye.

(4) *  A bíróság a kérelmezett helyszíni kutatást akkor engedélyezi, ha a Gazdasági Versenyhivatal kérelmében valószínűsíti, hogy más vizsgálati cselekmény nem vezetne eredményre, és ésszerű megalapozottsággal feltehető, hogy az indítvány szerinti helyen a vizsgálat tárgyát képező jogsértéssel kapcsolatos bizonyítási eszköz fellelhető, és feltételezhető, hogy azt önként nem bocsátanák rendelkezésre vagy felhasználhatatlanná tennék. A bíróság a kérelmezett helyszíni kutatást részben is engedélyezheti, meghatározva, hogy kivel szemben, illetve milyen vizsgálati cselekmény tehető. * 

(5) A helyszíni kutatás a bírói engedély közlésétől számított három hónapon belül foganatosítható.

(6) *  A versenyfelügyeleti eljárást legkésőbb a helyszíni kutatás megkezdésével egy időben meg kell indítani. A vizsgálatot elrendelő végzést a jelen lévő ügyféllel, ideértve az ügyfél jelen lévő alkalmazottját is, a helyszínen közölni kell, az egyéb ügyféllel – a döntés közlésének módjára vonatkozó általános szabályok szerinti közlés megkezdése mellett – telefonon vagy fax útján is közölni kell.

(7) *  A helyszíni kutatásról az érintettet, ideértve az ügyfél helyszínen jelen lévő alkalmazottját, illetve – a magáncélú, illetve magánhasználatú ingatlan, jármű vagy adathordozó esetében – az érintett nagykorú hozzátartozóját is, a helyszíni kutatás megkezdésével egyidejűleg szóban kell értesíteni, és a vizsgálati cselekmény megkezdése előtt közölni kell az érintettel a helyszíni kutatást engedélyező bírói végzést és a vizsgálati cselekmény célját.

(7a) *  A helyszíni kutatást lehetőleg az érintett jelenlétében kell elvégezni. Ha az érintett jelenléte nem biztosítható, a helyszíni kutatáshoz hatósági tanú közreműködését kell kérni. A hatósági tanúra az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni.

(7b) *  A helyszíni kutatás során a vizsgáló az érintettet szóban vagy írásban felvilágosítás és magyarázat adására kötelezheti, illetve a helyszínen más módon tájékozódhat.

(8) *  A helyszíni kutatást – kivéve, ha annak sikeres lefolytatása más időpont választását teszi szükségessé – munkanapon 8 és 20 óra között lehet végezni. A magáncélú, illetve magánhasználatú ingatlan, jármű vagy adathordozó esetében a helyszíni kutatást úgy kell elvégezni, hogy az ne járjon az érintett személy magánéletének aránytalan korlátozásával, és hogy az érintett munkáját, rendeltetésszerű tevékenységét lehetőleg ne akadályozza.

(9) *  A helyszíni kutatás során a vizsgáló jogosult a vizsgálat tárgyához nem kapcsolódó, a bírói engedélyben nem foglalt, de a 11. § vagy a 21. §, illetve az EUMSz. 101. vagy 102. cikkének megsértésére utaló bizonyítási eszközről is másolatot készíteni, illetve azt lefoglalni vagy zár alá venni. Az ilyen bizonyítási eszköz tekintetében a (3) bekezdés szerinti bírói engedélyt utólag kell beszerezni; utólagos bírói engedély hiányában a fellelt bizonyítási eszköz bizonyítékként nem használható fel.

(10) A (9) bekezdés szerinti utólagos bírói engedély iránti kérelmet legkésőbb

a) a helyszíni kutatás lefolytatásától,

b) * ha a helyszíni kutatás során a bizonyítási eszközről a 65/B. § (1) bekezdése szerint kutatási másolat készül – a 65/B. § (3) bekezdése szerinti vizsgálati munkamásolat készítésének napjától, vagy

c) – ha a bizonyítási eszköz tekintetében a 65/C. § (9) bekezdése szerinti eljárási cselekmény vagy a 65/C. § (10) bekezdése szerinti eljárás kerül lefolytatásra, az abban érintett iratok tekintetében a bizonyítékoknak a Gazdasági Versenyhivatal számára megismerhetővé válásától

számított hatvan napon belül kell előterjeszteni.

65/B. § *  (1) *  Ha a helyszíni kutatás során az adathordozó átvizsgálása a helyszínen az érintett tevékenysége rendeltetésszerű folytatásának aránytalanul hosszú ideig történő korlátozása nélkül nem lehetséges vagy az érintett ahhoz egyébként hozzájárul, az adathordozón fellelhető adatokról, iratokról a vizsgáló másolatot készít (a továbbiakban: kutatási másolat). * 

(2) A helyszíni kutatásról felvett jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a másolat rögzítésére használt adathordozó típusát és az egyedi azonosítására szolgáló adatokat, a lemásolt adatok, iratok jellegét, valamint a másolat egyedi azonosíthatóságát, illetve az adatok változatlanságának utólagos ellenőrzését lehetővé tevő egyéb szükséges adatokat.

(3) *  A vizsgáló a bizonyítási eszközök kutatását a kutatási másolaton szereplő adatokról, iratokról e célból a 65. § (3) bekezdése szerint készült munkamásolaton (a továbbiakban: vizsgálati munkamásolat) folytatja le. A felhasználni kívánt bizonyítékokról a vizsgáló külön elektronikus vagy papír alapú másolatot (a továbbiakban: bizonyíték-összefoglaló) készít, és az abban szereplő adatoknak, iratoknak az egyenkénti azonosítását lehetővé tévő leírását nyolcnapos határidő tűzésével megküldi annak az ügyfélnek, akinek az adathordozó a birtokában volt, illetve – a magáncélú, magánhasználatú ingatlan, jármű vagy adathordozó esetében – akihez kapcsolódó, a 65/A. § (2) bekezdése szerinti helyszínen a kutatási másolat készült (a továbbiakban: érintett ügyfél), illetve az adat jogosultjának, hogy az 55/A. § (2), illetve (3) bekezdése szerint nyilatkozzon arról, a bizonyíték-összefoglalóban foglalt bizonyítékok tartalmaznak-e üzleti titkot vagy magántitkot. A nyilatkozattételi határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

65/C. § *  (1) *  A védekezés céljából készült irat a versenyfelügyeleti eljárásban bizonyítékként nem használható fel és – az e §-ban meghatározott esetek kivételével – nem vehető birtokba (nem vizsgálható meg, nem foglalható le, nem vehető zár alá, illetve nem másolható le), annak felmutatása, átadása, az ahhoz való hozzáférés adása megtagadható. E tilalom alól az ügyfél felmentést adhat.

(2) *  Védekezés céljából készült irat az olyan irat vagy iratrész, amely valamely közhatalmi eljárásban a védekezéshez való jog gyakorlásának érdekében, illetve annak keretében, az ügyvédi tevékenységet gyakorló és az ügyfél mint annak ügyfele közötti kommunikáció során keletkezett, vagy az ilyen kommunikáció során elhangzottakat rögzíti, és e jellege magából az iratból is kitűnik. Nem minősül védekezés céljából készült iratnak az az irat, amely nincs az ügyfélnek vagy az érintett ügyvédi tevékenységet gyakorlónak a birtokában, kivéve, ha bizonyítják, hogy az irat jogellenesen vagy büntetőeljárás keretében került ki a birtokukból.

(3) A vizsgáló jogosult az iratba – az e §-ban védett jog sérelme nélkül, a feltétlenül szükséges mértékig – betekinteni annak megállapítása céljából, hogy a védekezés céljából készült iratként minősülésére való hivatkozás nem nyilvánvalóan alaptalan-e.

(4) A szemle vagy helyszíni kutatás során birtokba vehető az irat, ha

a) *  arról kutatási másolat készül,

b) az eljárási cselekménynél kizárólag olyan érintett volt jelen, aki az iratok védekezés céljából készült iratkénti minősülésére vonatkozó nyilatkozat megtétele körében az ügyfél vagy az érintett ügyvéd képviseletére nem volt jogosult, illetve

c) a vizsgáló nem ért egyet az irat védekezés céljából készült iratként való minősítésére vonatkozó nyilatkozattal.

(5) *  A (4) bekezdés szerinti esetben az iratot, illetve az azt tartalmazó kutatási másolatot olyan tárolóeszközben kell elhelyezni, amely kizárja az adatok megismerhetőségét és utólagos megváltoztathatóságát, és amelyet az érintett és a vizsgáló aláírásukkal hitelesítve úgy zár le, hogy a hitelesítés sérelme nélkül a tárolóeszköz felnyitása ne legyen lehetséges (a továbbiakban: zárt tárolóeszköz).

(6) *  A (4) bekezdés a) és b) pontja szerinti esetben az érintett ügyfelet fel kell hívni arra, hogy – az irat, illetve iratrész pontos megjelölésével, tételes indokolással, egyértelműen azonosítható módon – nyilatkozzon arról, hogy a birtokba vett iratok között van-e olyan, amelyik védekezés céljából készült iratnak minősül. Az érintett ügyfelet egyidejűleg értesíteni kell arról, hogy az általa ilyen iratnak minősített iratok tekintetében a (9) bekezdés szerinti vizsgálati cselekményre kerül sor. Az értesítésben közölni kell a vizsgálati cselekmény időpontját, várható időtartamát és helyét, és azt az érintett ügyféllel úgy kell közölni, hogy a nyilatkozat megtételére legalább nyolc nap rendelkezésére álljon.

(7) *  A zárt tárolóeszközt felnyitni, az abban elhelyezett iratot, illetve a kutatási másolatot megvizsgálni csak azt követően lehet, hogy a (6) bekezdés szerinti nyilatkozat megtételére rendelkezésre álló határidő eltelt. Ha az ügyfél a határidőn belül úgy nyilatkozott, hogy a tárolóeszköz védekezés céljából készült iratot tartalmaz, illetve a kutatási másolaton ilyen irat van, akkor a zárt tárolóeszközt csak a (9), illetve (13) bekezdés szerinti vizsgálati cselekmény során lehet felnyitni, és a vizsgálati cselekmény lefolytatását követően a kutatási másolatot ismételten zárt tárolóeszközben kell elhelyezni.

(8) Nem kezelhető védekezés céljából készült iratként az olyan irat, amelyre vonatkozóan az érintett ügyfél az iratnak a Gazdasági Versenyhivatal általi birtokbavételekor vagy a (6) bekezdés szerinti nyilatkozattételre előírt határidőn belül nem tett ilyen nyilatkozatot. A (6) bekezdés szerinti nyilatkozattételi határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

(9) *  Ha az érintett ügyfél nyilatkozata szerint a birtokba vett iratok között védekezés céljából készült irat is van, az ilyen iratokat az érintett ügyfél jelenlétében – kutatási másolat esetében az adatok szétválasztását lehetővé tevő másolat (a továbbiakban: köztes munkamásolat) használatával – külön kell válogatni, és a védekezés céljából készült iratot az érintett ügyfélnek ki kell adni, illetve a köztes munkamásolatról védekezés céljából készült iratot nem tartalmazó vizsgálati munkamásolatot kell készíteni, és ezt követően a köztes munkamásolatot a másolatot tartalmazó adathordozó fizikai megsemmisítésével vagy az adatoknak a helyreállításukat lehetetlenné tévő eljárással való törlésével haladéktalanul meg kell semmisíteni. Ha az ügyfél nyilatkozatával ellentétben a vizsgáló álláspontja szerint az irat nem minősül védekezés céljából készült iratnak, a vitatott iratot, illetve az azt tartalmazó köztes munkamásolatot zárt tárolóeszközben kell elhelyezni. A szabályszerűen értesített érintett ügyfél távolmaradása a vizsgálati cselekmény foganatosításának nem akadálya.

(10) *  A (4) bekezdés c) pontja szerinti esetben, illetve ha a (9) bekezdés szerinti vizsgálati cselekmény során a védekezés céljából készült iratként való minősítést a vizsgáló vitatja, a kérdésben a Gazdasági Versenyhivatal kérelme alapján az érintett ügyfél meghallgatásával a Fővárosi Törvényszék dönt közigazgatási nemperes eljárásban, tizenöt napon belül. Az iratot, illetve az azt tartalmazó köztes munkamásolatot tartalmazó zárt tárolóeszközt a Gazdasági Versenyhivatal a kérelméhez mellékeli.

(11) Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy az irat, iratrész nem minősül védekezés céljából készült iratnak, azt a Gazdasági Versenyhivatal számára kiadja. Ellenkező döntés esetében a bíróság az iratot, iratrészt az érintett ügyfélnek adja ki.

(12) A (11) bekezdéstől eltérve, a köztes munkamásolaton szereplő iratok tekintetében, illetve akkor, ha az irat szétválasztása a bizonyító erő sérelme nélkül nem lehetséges, a bíróság végzésében meghatározza, hogy mely irat, illetve az irat mely része minősül védekezés céljából készült iratnak, a köztes munkamásolatot, illetve az iratot pedig zárt tárolóeszközben a Gazdasági Versenyhivatalnak adja ki.

(13) A (12) bekezdés szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak kiadott zárt tárolóeszközt felnyitni, az abban foglalt adatokat megvizsgálni csak a köztes munkamásolatról védekezés céljából készült iratot nem tartalmazó vizsgálati munkamásolat készítése, illetve az irat védekezés céljából készült iratnak nem minősülő részének megvizsgálása céljából, az érintett ügyfél jelenlétében lehet, és ezt követően az iratot az ügyfélnek ki kell adni, illetve a köztes munkamásolatot a másolatot tartalmazó adathordozó fizikai megsemmisítésével vagy az adatoknak a helyreállításukat lehetetlenné tévő eljárással való törlésével haladéktalanul meg kell semmisíteni. Az ügyfelet legalább három nappal megelőzően értesíteni kell az ilyen vizsgálati cselekmény időpontjáról, várható időtartamáról és helyéről. A szabályszerűen értesített ügyfél távolmaradása a vizsgálati cselekmény foganatosításának nem akadálya.

65/D. § *  Az 55/C. § (3) bekezdésétől eltérve, a kutatási másolatot a vizsgálati munkamásolat elkészítése után, illetve a 65/C. § (13) bekezdése szerinti eljárási cselekmény befejezésekor kell zárolni, az azokon tárolt adatokba csak a bíróság jogosult betekinteni a bizonyíték-összefoglaló hitelességének, az abban foglalt adatok bizonyítékként való felhasználhatóságának ellenőrzése céljából. Ha a véglegessé vált döntéssel összefüggő jogorvoslat céljából a kutatási másolat és a vizsgálati munkamásolat kezelése már nem indokolt, azt a másolatot tartalmazó adathordozó fizikai megsemmisítésével vagy az adatoknak a helyreállításukat lehetetlenné tévő eljárással való törlésével haladéktalanul meg kell semmisíteni.

Biztosítási intézkedések * 

65/E. § *  A biztosítási intézkedésekre az Ákr. rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az ideiglenes biztosítási intézkedést öt napon belül kell megtenni.

Tárgyalás * 

66. § *  (1) A vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács tárgyalást tart, ha a tényállás tisztázásához szükség van az eljárásban részt vevő személyek együttes meghallgatására.

(2) A tárgyalás nyilvános, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács ugyanakkor a tárgyalásról vagy annak egy részéről a nyilvánosságot kérelemre kizárja vagy – ha a zártan kezelt személyes vagy azonosító adat, védett adat vagy egyéb korlátozottan megismerhető adat védelme érdekében feltétlenül szükséges – hivatalból kizárhatja.

(3) A tárgyalásra egyebekben az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni.

(4) *  A tárgyalás az elektronikus hírközlésről szóló törvény szerinti elektronikus hírközlő hálózat (a továbbiakban: elektronikus hírközlő hálózat) útján is megtartható. Az eljáró versenytanács, amennyiben a tárgyalást elektronikus hírközlő hálózat útján tartja meg, erre irányuló tárgyalási értesítőben közli az elektronikus hírközlő hálózathoz való hozzáféréshez szükséges technikai adatokat.

(5) *  Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás esetén a tárgyalás nyilvánosságára vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy a nyilvánosságot előzetes regisztrációhoz kötve szükséges biztosítani. Az eljáró versenytanács az elektronikus hírközlő hálózat útján meghallgatottak személyazonosságát a személyazonosság igazolására alkalmas, elektronikus úton bemutatott vagy megküldött hatósági igazolvány alapján állapítja meg.

(6) *  Az elektronikus hírközlő hálózat útján tartott tárgyalás esetén is lehetővé kell tenni a (2) bekezdés alkalmazásával a nyilvánosság egész tárgyalásról vagy annak egy részéről történő kizárását, illetve zárt tárgyalás tartását.

(7) *  Az elektronikus hírközlő hálózat útján történő tárgyalás esetén a tárgyalásról készült jegyzőkönyvnek ki kell terjednie az elektronikus hírközlő hálózat útján történő meghallgatás lefolytatása körülményeinek rögzítésére is.

XI. Fejezet * 

A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásának lefolytatása

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása

67. § *  (1) A versenyfelügyeleti eljárás a vizsgálatot elrendelő végzés meghozatalának napján hivatalból indul.

(2) A vizsgáló végzéssel vizsgálatot rendel el a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó, valószínűsíthetően jogsértő magatartás észlelése esetén, ha a közérdek védelme versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását szükségessé teszi.

(3) A vizsgáló végzéssel vizsgálatot rendel el, ha valószínűsíthető, hogy a 24. § (1)–(3) bekezdése szerinti összefonódást a 29. § szerinti tilalom ellenére végrehajtották.

(4) A 24. § szerinti összefonódás-bejelentés alapján a vizsgáló – az eljáró versenytanáccsal egyetértésben – végzéssel elrendeli az összefonódás vizsgálatát, ha

a) nem nyilvánvaló, hogy az összefonódás az érintett piacon nem eredményezi a verseny jelentős mértékű csökkenését, vagy

b) az összefonódás-bejelentés nem felel meg a 43/J. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek vagy – a 24. § (1) bekezdése szerinti összefonódás esetén – a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 171. §-a alapján be kell szerezni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) szakhatósági állásfoglalását, és nem áll rendelkezésre a Médiatanács olyan előzetes szakhatósági hozzájárulása, amely az összefonódást feltétel és kötelezettség előírása nélkül engedélyezi.

(5) *  A vizsgáló – az eljáró versenytanáccsal egyetértésben – végzéssel elrendeli a 24. § (4) bekezdése szerinti összefonódás vizsgálatát akkor is, ha a valószínűsíthetően az összefonódás-vizsgálati küszöbértéket elérő nem bejelentett összefonódás tekintetében nem nyilvánvaló, hogy az érintett piacon nem eredményezi a verseny jelentős mértékű csökkenését.

(5a) *  A vizsgáló – az eljáró versenytanáccsal egyetértésben – végzéssel elrendeli a 25/B. § (1) bekezdése szerinti összefonódás vizsgálatát, ha nem nyilvánvaló, hogy az érintett piacon nem eredményezi a verseny jelentős mértékű csökkenését.

(6) Ha a vizsgáló az összefonódás-bejelentés alapján valószínűsíti, hogy az összefonódást a 29. §-ba ütköző módon végrehajtották, a 29. §-ban foglalt tilalom megsértésének vizsgálatára külön versenyfelügyeleti eljárást indít.

(7) A vizsgáló – az eljáró versenytanáccsal egyetértésben – végzéssel vizsgálatot rendel el, ha valószínűsíthető, hogy

a) az összefonódás-bejelentésben a bejelentő valamely lényeges tényt félrevezetően közölt, és ezért nem került sor az összefonódás vizsgálatára a (4) bekezdés szerint,

b) a 30. § alapján hozott, közigazgatási bíróság által el nem bírált határozat a döntés szempontjából lényeges ténynek az ügyfél általi félrevezető közlésén alapult, vagy

c) a 75. § (1) bekezdése alapján hozott, közigazgatási bíróság által el nem bírált határozat a döntés szempontjából lényeges ténynek a kötelezett vállalkozás általi félrevezető közlésén alapult.

(8) A vizsgáló végzéssel elrendeli az összefonódás újbóli vizsgálatát, ha a (7) bekezdés a), illetve b) pontja alapján indított eljárásban az eljáró versenytanács a 76. § (1) bekezdés b), illetve c) pontja szerinti határozatot hozott.

(9) A vizsgáló végzéssel elrendeli a magatartás újbóli vizsgálatát, ha az eljáró versenytanács

a) a határozatát a 75. § (6) bekezdése szerinti okból visszavonta, vagy

b) a (7) bekezdés c) pontja alapján indított eljárásban a 76. § (1) bekezdés n) pontja szerinti határozatot hozott.

(10) A vizsgálatot elrendelő végzésben meg kell jelölni a versenyfelügyeleti eljárás tárgyát, ideértve – a (2) bekezdés szerinti esetben – a vizsgált időszakot is.

(11) A vizsgálat elrendelésének ténye nyilvánosságra hozható, ha azt az ügy súlya, illetve a valószínűsített jogsértéssel érintett fogyasztók száma indokolja.

68. § *  (1) Nem indítható versenyfelügyeleti eljárás – a jogorvoslati eljárás folytán megismételt eljárást ide nem értve –, ha

a) a III. Fejezet rendelkezéseibe ütköző magatartás elkövetése óta három év,

b) a IV., illetve az V. Fejezet rendelkezéseibe ütköző magatartás elkövetése óta öt év,

c) összefonódás vizsgálatára irányuló eljárás esetén

ca) *  a 24. § (4) bekezdése vagy a 25/B. § (1) bekezdése szerinti összefonódás végrehajtása óta hat hónap,

cb) a ca) alpont hatálya alá nem tartozó esetben az összefonódás végrehajtása óta öt év,

d) a 67. § (7) bekezdés a)és b) pontja szerinti esetben az összefonódás végrehajtása óta öt év,

e) a 67. § (7) bekezdés c) pontja szerinti esetben a határozat véglegessé válása óta öt év

eltelt.

(2) Az (1) bekezdés a) és b) pontjának alkalmazásában

a) ha a jogsértő magatartás folyamatos, a határidő a magatartás abbahagyásakor kezdődik,

b) ha a jogsértő magatartás azzal valósul meg, hogy valamely helyzetet vagy állapotot nem szüntetnek meg, a határidő mindaddig nem kezdődik el, amíg ez a helyzet vagy állapot fennáll.

(3) Az (1) bekezdést nem kell alkalmazni

a) az 53. § (4) bekezdése alapján más vállalkozásnak a versenyfelügyeleti eljárásba történő bevonására,

b) a versenyfelügyeleti eljárásnak a 70. § (2) bekezdése szerint a vizsgálatot elrendelő végzésben megjelölttel összefüggő magatartásra történő kiterjesztésére, és

c) a 67. § (8) és (9) bekezdése szerinti esetben.

69. § *  Ha a 67. § (4) bekezdés b) pontja alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban beszerzett adatok alapján nem nyilvánvaló, hogy az összefonódás nem eredményezi az érintett piacon a verseny jelentős mértékű csökkenését, a vizsgáló – az eljáró versenytanáccsal egyetértésben – végzéssel elrendeli az összefonódás piaci hatásai teljes körű vizsgálatát.

70. § *  (1) Ha a vizsgálatot elrendelő végzésben megjelölt magatartás a végzésben megjelöltekhez képest más, a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó jogsértést is megvalósít, a vizsgáló a vizsgálatot végzéssel kiterjeszti.

(2) A vizsgálat kiterjeszthető a vizsgálatot elrendelő végzésben megjelölttel összefüggő magatartásra is.

70/A. § *  (1) A vizsgáló a több ügyféllel szemben, illetve az azonos ügyféllel vagy ügyfelekkel szemben több jogsértés miatt indított versenyfelügyeleti eljárást önálló eljárásokra szétválaszthatja, ha az egyes ügyfelek vagy jogsértések tekintetében az ügy önállóan is elbírálható.

(2) A vizsgáló együttes elbírálás céljából elrendelheti az olyan folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárások egyesítését, amelyek tárgya egymással összefügg.

A vizsgáló jelentése

71. § (1) *  A vizsgálat befejezésekor a vizsgáló jelentést készít, amelyet az iratokkal együtt a versenytanács elé terjeszt.

(2) A jelentésnek tartalmaznia kell

a) a vizsgálat tárgyának megjelölését,

b) a megállapított tényállást és az azt alátámasztó bizonyítékokat,

c) a vizsgáló indítványát az eljárás további menetére, illetve – szükség esetén – az ideiglenes intézkedés elrendelésére.

(3) *  A vizsgáló indokolt esetben a vizsgálat lezárását megelőzően, külön jelentésben is tehet indítványt

a) * 

b) az irányítási jogoknak az eljárást befejező döntés meghozataláig terjedő gyakorlására vonatkozó 29/A. § szerinti hozzájárulás – szükség esetén irányításkorlátozó előírás melletti – megadására vagy elutasítására, illetve

c) ideiglenes intézkedés elrendelésére.

71/A. § * 

A versenytanács eljárása

72. § *  (1) *  Az eljáró versenytanács a vizsgáló jelentésének kézhezvételét követően az iratokat a vizsgálónak visszaadhatja, ha megállapítja, hogy

a) a tényállás tisztázásához további vizsgálatra, illetve a vizsgálat 70. § szerinti kiterjesztésére, vagy

b) az 53. § (3) vagy (4) bekezdése alapján más vállalkozásnak az eljárásba történő bevonására

van szükség.

(2) *  Az eljáró versenytanács a vizsgáló jelentése alapján dönt az irányítási jogoknak az érdemi döntés meghozataláig terjedő gyakorlására vonatkozó, 29/A. § szerinti kérelemről, szükség esetén irányításkorlátozó előírás alkalmazásáról a kérelem beérkezését követő naptól számított tizenöt napon belül. Nem kell külön döntést hozni a 29/A. § szerinti kérelemről, ha az eljáró versenytanács ezen határidő lejárta előtt dönt az összefonódásról, vagy az eljárást megszünteti.

(3) * 

72/A. § *  (1) Az eljáró versenytanács a vizsgáló jelentése alapján ideiglenes intézkedéssel

a) *  megtilthatja – a magatartással arányos módon – a valószínűsíthetően jogsértő magatartás további folytatását, illetve elrendelheti a valószínűsíthetően jogsértő állapot megszüntetését, ha erre – az érdekeltek jogi vagy gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a gazdasági verseny kialakulásának, fenntartásának vagy fejlesztésének veszélyeztetése miatt – halaszthatatlanul szükség van,

b) *  a 30. § (1) bekezdése alapján valószínűsíthetően megtiltandó összefonódás esetén az összefonódás versenyre hátrányos hatásainak mérséklése, illetve a 31. § szerinti intézkedések alkalmazhatóságának biztosítása érdekében a szükséges mértékben elrendelheti irányításkorlátozó előírás alkalmazását, illetve

c) *  a 29/A. § (3) bekezdése alapján a 29/A. § (1) bekezdése szerinti hozzájárulást visszavonhatja, vagy dönthet az elrendelt irányításkorlátozó előírás módosításáról, ha valószínűsíthető, hogy az összefonódás az érintett piacon a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményezné.

(2) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti ideiglenes intézkedés elrendelését az összefonódás következtében irányítási jogát elvesztő ügyfél is kérheti; a kérelemben elő kell adni az ideiglenes intézkedés elrendelésének szükségességét és célszerűségét megalapozó tényeket, illetve körülményeket. Az ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelemről az eljáró versenytanács – az ellenérdekű ügyfelek meghallgatásával – soron kívül dönt.

(3) *  Az ideiglenes intézkedést elrendelő végzés ellen önálló jogorvoslatnak van helye. Az ideiglenes intézkedést elrendelő végzést az eljáró versenytanács hivatalból jogszabálysértés hiányában is módosíthatja vagy visszavonhatja, ha az elrendelésére okot adó körülményekben bekövetkező változás azt indokolja.

(4) *  Az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében tilalmazott magatartás miatt indított versenyfelügyeleti eljárásban az eljáró versenytanács az ideiglenes intézkedés elrendeléséről tájékoztatja az Európai Versenyhatóságok Hálózatát.

(5) *  Az eljáró versenytanács az elrendelt ideiglenes intézkedés hatályát végzéssel meghosszabbíthatja, ha az ideiglenes intézkedés elrendelésére okot adó körülmények az ideiglenes intézkedés teljesítésére megállapított határidő lejártát követően továbbra is fennállnak.

(6) *  Ha az ideiglenes intézkedést elrendelő végzés nem tartalmaz az ideiglenes intézkedés teljesítésére vonatkozó határidőt, az ideiglenes intézkedés a versenyfelügyeleti eljárást befejező döntés véglegessé válásával hatályát veszti.

73. § *  (1) *  Ha a vizsgálatot lezáró jelentés alapján a 72. § (1) bekezdése szerinti intézkedésre vagy az eljárás megszüntetésére nincs szükség, és nem állapítható meg az sem, hogy a magatartás nem jogsértő, az eljáró versenytanács megküldi az ügyfél részére az ügyre vonatkozó előzetes álláspontját, amely tartalmazza a megállapított tényállást, az azt alátámasztó bizonyítékokat, a tényállás értékelését, a döntés meghozatalához szükséges szempontok és következtetések lényegének, valamint az esetleges bírság kiszabása körében figyelembe venni kívánt szempontoknak az ismertetését. Az előzetes álláspontra az ügyfél az eljáró versenytanács által megállapított határidőn belül nyilatkozatot, észrevételt tehet azzal, hogy erre legfeljebb harmincnapos határidő biztosítható, ha korábban az ügyfélnek a (3) bekezdés szerint lehetősége volt nyilatkozni a vizsgáló jelentésére.

(2) *  Nem kell előzetes álláspontot készíteni az összefonódás vizsgálatára indított versenyfelügyeleti eljárásban, ha az összefonódás megtiltására, a 30. § (3) bekezdése, a 78. § (1) bekezdés c) vagy d) pontja alkalmazására nincs szükség.

(3) Ha az eljárás eredményes lezárása érdekében az eljáró versenytanács azt szükségesnek tartja, az (1) bekezdés szerinti esetben az előzetes álláspont megküldése előtt a vizsgáló jelentését észrevételezés, illetve nyilatkozattétel céljából – határidő tűzése mellett – megküldi az ügyfélnek, majd ezt követően alakítja ki előzetes álláspontját és küldi meg az ügyfélnek az (1) bekezdés szerint.

(4) Az előzetes álláspont, illetve a jelentés megküldése esetén megfelelően alkalmazni kell az 55/C. § (2) bekezdését.

(5) *  Az előzetes álláspont, illetve a jelentés megküldésével egyidejűleg az eljáró versenytanács értesíti az ügyfelet az iratbetekintési jog 55. § (5) bekezdése szerinti megnyíltáról.

(6) *  Ha az előzetes álláspontra tett ügyféli észrevétel alapján merül fel a 72. § (1) bekezdése szerinti körülmény, az eljáró versenytanács az iratokat a vizsgálónak a szükséges intézkedések megtétele céljából visszaadhatja.

Egyezségi eljárás * 

73/A. § *  (1) *  Ha a 11. §-ban vagy a 21. §-ban, illetve az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében tilalmazott magatartás miatt indított eljárásban a vizsgálatot lezáró jelentés alapján az eljáró versenytanács a feltárt tényállásra és az azt alátámasztó bizonyítékokra figyelemmel az eljárás gyors és eredményes befejezése szempontjából azt célszerűnek tartja, az ügyfelet felhívhatja, hogy írásban jelezze, kíván-e a (2) bekezdés szerinti egyezségi eljárásban részt venni.

(2) *  Ha az ügyfél az (1) bekezdés szerinti felhívásra válaszul az eljáró versenytanács által meghatározott – legfeljebb tizenöt napos – határidőn belül írásban jelzi, hogy kész egyezségi eljárásban részt venni, az eljáró versenytanács az ügyfelet meghallgatja, ennek során közli az ügyféllel, hogy vele szemben mely magatartás miatt, milyen bizonyítékok alapján, várhatóan milyen jogsértést állapítana meg, és milyen szempontok alapján, milyen összeghatárok között szabna ki bírságot. Ha az ügyfél és az eljáró versenytanács az eljárás gyors és eredményes befejezését nem veszélyeztető időn belül e tényezők tekintetében közös álláspontra jut, az eljáró versenytanács – legfeljebb tizenöt napos határidő tűzésével – felhívja az ügyfelet arra, hogy nyújtsa be a (3) bekezdés szerinti egyezségi nyilatkozatát. Az e § szerinti nyilatkozattételi határidők elmulasztása miatt igazolási kérelem benyújtásának nincs helye.

(3) Az egyezségi nyilatkozat a (2) bekezdés szerint kialakult közös álláspontnak megfelelően tartalmazza

a) az ügyfélnek a jogsértő magatartásban való részvételét elismerő egyértelmű nyilatkozatát,

b) a magatartásnak és jogi megítélésének, a magatartás céljának, megvalósítása módjának, időtartamának, valamint az ügyfél abban való részvétele módjának és mértékének tényszerű és tömör leírását,

c) az ügyfél által elfogadhatónak ítélt legmagasabb bírságösszeget,

d) az ügyfél nyilatkozatát arról, hogy az eljáró versenytanács a (2) bekezdésben előírtakról megfelelően tájékoztatta és lehetőséget adott azzal kapcsolatos álláspontjának megfelelő kifejtésére,

e) *  az ügyfél nyilatkozatát arról, hogy ha az előzetes álláspont és a határozat tartalma az egyezségi nyilatkozatban foglaltakkal megegyezik, további eljárási lépéseket, így különösen további iratbetekintést és tárgyalás tartását nem kezdeményezi, továbbá

f) az ügyfél nyilatkozatát arról, hogy előzetesen lemond a határozattal szembeni jogorvoslat jogáról.

(4) A 73. § (1) bekezdésétől eltérve, az egyezségi nyilatkozatot tevő ügyfél az előzetes álláspontra legfeljebb tizenöt napon belül köteles egyértelműen nyilatkozni arról, hogy az előzetes álláspont tartalma érdemben megegyezik az egyezségi nyilatkozatban foglaltakkal, vagy hogy az egyezségi nyilatkozatot visszavonja.

(5) *  Az egyezségi nyilatkozat a határozattal szembeni jogorvoslati határidő leteltéig és kizárólag akkor vonható vissza, ha az eljáró versenytanács előzetes álláspontjának, illetve azt követően határozatának tartalma az egyezségi nyilatkozatban foglaltaktól érdemben eltér, ideértve azt az esetet is, ha a kiszabott bírság összege a (3) bekezdés c) pontja szerinti összeget meghaladja. Ebben az esetben a (3) bekezdés a) pontja szerinti elismerő nyilatkozat bizonyítékként nem vehető figyelembe.

(6) *  Az egyezségi eljárásban részt vevő ügyfél köteles ezt a tényt, valamint az egyezségi eljárás során megismert bármilyen információt a versenyfelügyeleti eljárás befejezéséig titokban tartani.

(7) *  Az egyezségi nyilatkozat és a nyilatkozat benyújtásának ténye az 55. § (5) bekezdésében meghatározott időpontig korlátozottan megismerhető adat. Az 55. § (5) bekezdésében meghatározott időpontot követően az egyezségi nyilatkozatba csak a többi ügyfél tekinthet be azzal, hogy az egyezségi nyilatkozatról másolat nem, csak feljegyzés készíthető. Az 55. § (3) bekezdése szerinti harmadik személy az egyezségi nyilatkozatba nem tekinthet be, arról másolatot, feljegyzést nem készíthet. Az egyezségi nyilatkozat visszavonása esetén a nyilatkozatot az arról készült másolatokkal együtt vissza kell szolgáltatni a nyilatkozatot tevő vállalkozásnak.

(8) *  A (7) bekezdés szerint iratbetekintésre jogosult az egyezségi nyilatkozatban szereplő adatokat védelemhez való jogának gyakorlása érdekében és csak abban a bíróság előtti eljárásban használhatja fel, amely kapcsolódik ahhoz a versenyfelügyeleti eljáráshoz, amelyben az iratbetekintést engedélyezték, és amely

a) a kartell résztvevőivel szemben egyetemlegesen megállapított bírság összegének a kartell résztvevői közötti elosztására; vagy

b) a 11. §-ban és a 21. §-ban, illetve az EUMSz. 101. és 102. cikkében tilalmazott magatartás elkövetését megállapító határozattal szembeni jogorvoslat elbírálására

vonatkozik.

(9) *  A (7) bekezdés szerint iratbetekintésre jogosult köteles a visszavont egyezségi nyilatkozatban szereplő adatokat és az egyezségi nyilatkozat benyújtásának és visszavonásának tényét a versenyfelügyeleti eljárás befejezéséig titokban tartani.

Versenytanácsi tárgyalás a határozat meghozatala előtt * 

74. § *  (1) Az eljáró versenytanács a határozat meghozatala előtt tárgyalást tart, ha azt az ügyfél kéri vagy az eljáró versenytanács szükségesnek tartja. Nem kell tárgyalást tartani abban az esetben, ha nem készül előzetes álláspont.

(2) Az eljáró versenytanács az előzetes álláspont megküldésével egyidejűleg nyilatkozattételre hívja fel az ügyfelet arról, hogy kéri-e tárgyalás tartását.

(3) A tárgyalás napját úgy kell meghatározni, hogy az ügyfélnek a tárgyalásra való felkészülésre megfelelő idő álljon rendelkezésére.

Kötelezettségvállalás * 

75. § *  (1) *  Ha a 67. § (2) bekezdése alapján indított versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált magatartás tekintetében az ügyfél kötelezettséget vállal arra, hogy magatartását meghatározott módon összhangba hozza az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a közérdek hatékony védelme ilyen módon is biztosítható, az eljáró versenytanács határozatában kötelezővé teheti a vállalás teljesítését anélkül, hogy a határozatban a jogsértés megvalósulását vagy annak hiányát megállapítaná. Ha az ügyfél a vizsgált magatartással időközben felhagyott, a magatartás ismételt tanúsításának elkerülését biztosító átlátható és ellenőrizhető magatartási szabályok betartására vállalható kötelezettség.

(2) *  Az eljáró versenytanács az (1) bekezdés szerint meghozott határozatában foglalt kötelezettségeket határozott időre fogadhatja el, és a határozat tartalmazza, hogy a Gazdasági Versenyhivatal – sem a határidő letelte előtt, sem annak eredményes letelte után – semmilyen vizsgálati cselekményt nem végez a jogsértés megvalósulásának vagy hiányának feltárása érdekében. Ez a rendelkezés nem érinti az utóvizsgálat lefolytatását.

(3) Az eljáró versenytanács az (1) bekezdés szerinti határozatát az alábbi esetekben is módosítja * 

a) a kötelezett vállalkozás kérelmére, ha a kötelezett a határozatban előírt valamely kötelezettséget rajta kívül álló elháríthatatlan ok miatt nem tudja teljesíteni, vagy

b) a kötelezett vállalkozás kérelmére vagy hivatalból, ha a határozatban előírt valamely kötelezettség teljesítése a körülmények változása, így különösen a piaci viszonyok, a verseny feltételeinek módosulása folytán a továbbiakban nem indokolt,

és a kötelezettségvállalással elérni kívánt eredmény más módon is elérhető.

(4) A (3) bekezdés a) pontja szerinti kérelem a kötelezettség teljesítését megakadályozó okról való tudomásszerzéstől számított tizenöt napon belül, de legkésőbb az ok felmerülésétől számított két hónapon belül terjeszthető elő.

(5) *  Az eljáró versenytanács az (1) bekezdés szerinti, a közigazgatási bíróság által el nem bírált határozatát visszavonja akkor is, ha a határozat a döntés szempontjából lényeges ténynek a kötelezett vállalkozás általi félrevezető közlésén alapult.

(6) *  Ha a vállalkozás nem teljesítette az (1) bekezdés szerinti határozatban, illetve a (3) bekezdés szerint módosított határozatban előírt kötelezettséget, az eljáró versenytanács a vállalt kötelezettséget előíró határozat alapját képező közérdek hatékony érvényesülése szempontjának – a kötelezettségvállalással érintett piaci viszonyok jellegére, a fennálló versenyfeltételekre, továbbá a vállalt kötelezettség addigi teljesítésének mértékére, a mulasztás tekintetében a vállalkozás magatartásának felróhatóságára is figyelemmel történő – mérlegelése alapján a határozatot visszavonja vagy megállapítja a kötelezettség nem teljesítését és bírságot szabhat ki.

(6a) *  Ha az (1) bekezdés szerinti határozat meghozatala a kötelezett vállalkozás által közölt hiányos, helytelen vagy félrevezető információn alapult, az eljáró versenytanács a vállalt kötelezettséget előíró határozat alapját képező közérdek hatékony érvényesülése szempontjának – a kötelezettségvállalással érintett piaci viszonyok jellegére, a fennálló versenyfeltételekre, továbbá a vállalt kötelezettség addigi teljesítésének mértékére, a mulasztás tekintetében a vállalkozás magatartásának felróhatóságára is figyelemmel történő – mérlegelése alapján a határozatot visszavonhatja.

(7) A határozat

a) * 

b) *  a (6) és a (6a) bekezdés szerinti esetben a kötelezettség teljesítésére előírt határidő lejártától, folyamatos kötelezettség esetén a kötelezettség megsértésétől

számított öt éven belül vonható vissza.

(8) * 

Egyeztetés az érdekeltekkel * 

75/A. § *  (1) Az eljáró versenytanács

a) az összefonódás vizsgálatára irányuló eljárásban a 30. § (3) bekezdése szerinti előzetes vagy utólagos feltételt, illetve kötelezettséget előíró határozat, illetve

b) a 75. § szerinti kötelezettségvállalást kötelezővé tevő határozat

meghozatala előtt – ha azt szükségesnek tartja – az elfogadni tervezett feltétel vagy kötelezettség, illetve kötelezettségvállalás korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó változata közlésével és az érdekeltek észrevételeinek benyújtására vonatkozó felhívás útján egyeztetést kezdeményezhet az érdekeltek, így különösen az érintett piacon tevékenységet folytató vállalkozások és az ügyben érintett egyéb személyek álláspontjának megismerése érdekében.

(2) Az eljáró versenytanács az EUMSz. 101., illetve 102. cikkének alkalmazása során az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben az elfogadni tervezett kötelezettség vagy kötelezettségvállalás korlátozottan megismerhető adatot nem tartalmazó változatának és az érdekeltek észrevételeinek benyújtására vonatkozó felhívás útján egyeztetést kezdeményez az érdekeltek, így különösen az érintett piacon tevékenységet folytató vállalkozások és az ügyben érintett egyéb személyek álláspontjának megismerése érdekében.

(3) Az (1) és a (2) bekezdés szerinti felhívástól számított húsz napon belül bárki írásban megküldheti a Gazdasági Versenyhivatal részére a tervezett döntésre vonatkozó álláspontját, javaslatát, egyéb észrevételét.

Határozat * 

76. § *  (1) Az eljáró versenytanács határozatában

a) az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárásban

aa) megállapítja, hogy az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon,

ab) az összefonódásra vonatkozóan előzetes vagy utólagos feltételt, illetve kötelezettséget ír elő, vagy

ac) az összefonódást megtiltja,

b) a 67. § (7) bekezdés a) pontja alapján indított eljárásban megállapítja, hogy az összefonódás-bejelentésben – az összefonódás vizsgálatának elrendelésére kiható módon – lényeges tényt félrevezetően közöltek, és a vizsgáló által a 43/N. § (1) bekezdés b) pontja alapján kiadott hatósági bizonyítványt visszavonja,

c) a 67. § (7) bekezdés b) pontja alapján indított eljárásban megállapítja, hogy a 30. § alapján hozott határozat a döntés szempontjából lényeges tény félrevezető közlésén alapult, és a határozatot visszavonja,

d) a 13. § (4) bekezdése alapján megállapítja, hogy a megállapodás a 11. § szerinti tilalom alá esik,

e) a 16/A. § alapján megállapítja, hogy a csoportos mentesülés kedvezménye nem vonatkozik a megállapodásra,

f) megállapítja a jogsértés tényét,

g) elrendeli a jogsértő állapot megszüntetését,

h) megtiltja a jogsértő magatartás további folytatását,

i) *  jogsértés megállapítása esetén arányos és a jogsértés megszüntetéséhez vagy a jogsértés hatásainak kiküszöböléséhez szükséges kötelezettséget – ideértve a magatartásra vonatkozó, vagy szerkezeti korrekciós intézkedéseket – ír elő, így különösen az ügylet jellegének megfelelő üzleti kapcsolat létrehozásától vagy további fenntartásától való indokolatlan elzárkózás esetén szerződéskötésre kötelez,

j) elrendeli a jogsértő tájékoztatással kapcsolatban helyreigazító nyilatkozat közzétételét,

k) bírságot szab ki, illetve

l) a 78. § (8) bekezdése szerinti figyelmeztetést alkalmazza arra vonatkozó kötelezettség előírása mellett, hogy az ügyfél alakítson ki a versenyjogi előírásoknak való megfelelést és a jogsértés megelőzését biztosító belső eljárásrendet,

m) a 75. § alapján a vállalkozást a kötelezettségvállalás teljesítésére kötelezi,

n) a 67. § (7) bekezdés c) pontja alapján indított eljárásban megállapítja, hogy a 75. § (1) bekezdése alapján hozott határozat a döntés szempontjából lényeges ténynek a kötelezett vállalkozás általi félrevezető közlésén alapult, és a határozatot visszavonja, vagy

o) megállapítja, hogy a magatartás nem jogsértő.

(2) Az összefonódást megtiltó határozatban az eljáró versenytanács – ha alkalmazandó – egyidejűleg dönt a 31. § szerinti intézkedés alkalmazásáról is.

(3) Az (1) bekezdés d) vagy e) pontja szerinti megállapítás mellett bírság kiszabásának nincs helye.

(4) *  Az (1) bekezdés i) pontjában meghatározott esetben az azonos mértékben hatékony kötelezettségek közül az eljáró versenytanács az arányosság elvével összhangban a vállalkozás számára a legkevésbé megterhelő kötelezettséget írja elő. Ez nem zárja ki, hogy az eljáró versenytanács az (1) bekezdés i) pontja keretében több kötelezettséget is megállapítson.

Utóvizsgálat * 

77. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal utóvizsgálat keretében hivatalból ellenőrzi az eljáró versenytanács végrehajtható határozatában előírt,

a) a 30. § (3) bekezdése szerinti előzetes vagy utólagos feltétel teljesülését,

b) a 30. § (3) bekezdése szerinti kötelezettség teljesítését,

c) a 75. § szerinti kötelezettségvállalás teljesítését, továbbá

d) meghatározott cselekmény elvégzésére, meghatározott magatartás tanúsítására vagy attól való tartózkodásra vonatkozó, az a)–c) pontban nem említett kötelezettség teljesítését, ha az a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg.

(2) *  A határozatnak a 32. § (4) bekezdése, illetve a 75. § (3) bekezdése szerinti módosítása iránti kérelmet utóvizsgálat keretében kell elbírálni.

(3) Az utóvizsgálatra – az e §-ban meghatározott eltérésekkel – a versenyfelügyeleti eljárásra vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.

(4) *  Az utóvizsgálat az eljáró versenytanács határozatában meghatározott teljesítési határidőtől, folyamatos kötelezettség, illetve a 30. § (3) bekezdése szerinti utólagos feltétel esetén a kötelezettség, illetve a feltétel fennállásának határozatban előírt utolsó napjától, ennek hiányában a határozat véglegessé válásától számított öt éven belül indítható. E határidőbe nem számít bele az az időtartam, amely alatt a határozat végrehajtása nem foganatosítható.

(5) *  Az utóvizsgálat ügyintézési határideje három hónap; azt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, illetve – a versenytanácsi eljárás szakaszában – a Versenytanács elnöke indokolt esetben annak letelte előtt egy alkalommal, legfeljebb három hónappal meghosszabbíthatja.

(6) *  A vizsgálónak az utóvizsgálatban előterjesztett jelentése alapján az eljáró versenytanács a feltétel teljesülésének, illetve az előírt kötelezettség teljesítésének megállapítása esetén az utóvizsgálatot végzéssel megszünteti, ennek hiányában

a) az (1) bekezdés a) pontja szerinti esetben határozatban megállapítja a feltétel nem teljesülésének tényét, és – ha az összefonódást végrehajtották – a 31. § szerinti intézkedést alkalmazza, valamint bírságot szabhat ki,

b) az (1) bekezdés b) pontja szerinti esetben – ha a határozat 32. § (4) bekezdés b) pontja szerinti módosítására nem kerül sor – a 31. § szerinti intézkedést alkalmazza, és bírságot szabhat ki,

c) *  az (1) bekezdés c) pontja szerinti esetben a 75. § (1) bekezdése szerinti határozatát

ca) a 75. § (3) bekezdés b) pontja szerint módosítja,

cb) *  a 75. § (6) bekezdése szerint visszavonja,

cc) *  a 75. § (5) bekezdése szerint visszavonja, vagy (6a) bekezdése szerint visszavonhatja,

d) *  az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben elrendeli a kötelezettség végrehajtását, vagy

e) *  amennyiben a c) pont cb) alpontjának vagy a d) pontnak az alkalmazása nem indokolt, az eljáró versenytanács megállapítja a kötelezettség nem teljesítését, és bírságot szabhat ki.

(7) *  A (6) bekezdés d) pontja szerinti végrehajtásra a XII/A. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a végrehajtást az eljáró versenytanács rendeli el.

Bírság, figyelmeztetés * 

78. § (1) *  Az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki

a) *  a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó jogsértő magatartást valósít meg, ide nem értve a VI. Fejezetben szabályozott magatartásokat,

b) az eljáró versenytanács határozatában megtiltott összefonódást a tilalom ellenére végrehajtotta,

c) *  nem teljesítette az összefonódásra vonatkozóan a határozatban előírt kötelezettséget, vagy az összefonódást az eljáró versenytanács határozatában előírt feltétel teljesülése nélkül végrehajtotta, illetve

d) *  az összefonódást a 29. § szerinti tilalom ellenére végrehajtotta, akkor is, ha az eljáró versenytanács határozatában azt állapította meg, hogy az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon,

e) *  az összefonódás-bejelentésben – az összefonódás vizsgálatának elrendelésére kiható módon – lényeges tényt neki felróhatóan félrevezetően közölt, és ezért a 43/N. § (1) bekezdés b) pontja alapján kiadott hatósági bizonyítványt vissza kell vonni, vagy

f) *  a versenyfelügyeleti eljárásban a határozat szempontjából lényeges tényt neki felróhatóan félrevezetően közölt, és ezért a 30. § alapján vagy a 75. § (1) bekezdése alapján hozott határozatot vissza kell vonni.

(1a) *  Az eljáró versenytanács bírságot szabhat ki azzal szemben, aki határidőben nem teljesítette

a) a 75. § szerinti kötelezettségvállalást, kivéve, ha a kötelezettségvállalást előíró határozatnak a 75. § (6) bekezdése szerinti visszavonása folytán az ügyben a versenyfelügyeleti eljárás újból megindult, vagy

b) a határozatában a jogsértés megállapítása mellett meghatározott cselekmény elvégzésére, meghatározott magatartás tanúsítására vagy attól való tartózkodásra vonatkozóan előírt kötelezettséget, és végrehajtás elrendelésére nem került sor.

(1b) *  A bírság összege legfeljebb a vállalkozás, illetve azon – a határozatban azonosított – vállalkozáscsoport a határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevételének tizenhárom százaléka lehet, amelynek a bírsággal sújtott vállalkozás a tagja. A vállalkozások társulásával szemben kiszabott bírság összege legfeljebb a tagvállalkozások előző üzleti évben elért nettó árbevételének tizenhárom százaléka lehet. Vállalkozások társulása esetén az egyes tagvállalkozások pénzügyi felelőssége nem haladhatja meg a határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevételük tizenhárom százalékát. * 

(1c) *  Az (1) bekezdés d) pontja szerinti bírság összege – az (1b) bekezdésre is figyelemmel – az összefonódás végrehajtásának időpontjától

a) az összefonódásra vonatkozó összefonódás-bejelentés megtételéig, amennyiben az összefonódás-bejelentésre kötelezett az összefonódás bejelentését megelőzően a 43/L. § szerinti előzetes egyeztetést kezdeményezett, akkor ennek időpontjáig,

b) ha az a) pont nem alkalmazható,

ba) az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárásnak a 67. § (3) bekezdése szerinti megindításáig, vagy

bb) amennyiben a végrehajtásra az összefonódás-bejelentés elintézésével kapcsolatos eljárás vagy a versenyfelügyeleti eljárás alatt kerül sor, a határozat meghozataláig

számított legfeljebb napi háromszázezer forint. A bírság összegének számításakor a 25. § szerinti átmeneti időszakot figyelmen kívül kell hagyni.

(2) *  A bírság legmagasabb összegének meghatározásakor a nettó árbevételt a határozat meghozatalát megelőző üzleti évre vonatkozó éves beszámoló vagy egyszerűsített éves beszámoló alapján kell meghatározni. Ha a vállalkozás működési ideje az adott évben egy évnél rövidebb, az adatokat éves szintre kell vetíteni. Ha a határozat meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevételéről nem áll rendelkezésre hiteles adat, az utolsó hitelesen lezárt üzleti év nettó árbevétele az irányadó. Beszámolóval nem rendelkező, újonnan alapított vállalkozás esetében az eljárás megindításának évére vonatkozó üzleti tervet, ennek hiányában a vállalkozás által a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács felhívására közölt, a számvitelről szóló törvénynek a közbenső mérleg készítésére vonatkozó szabályai szerint az eljárás megindításának napjával mint fordulónappal kiszámított nettó árbevételt kell figyelembe venni. A nettó árbevétel számítására egyebekben megfelelően alkalmazni kell a 24. § (3) bekezdését és a 27. § (7) bekezdését.

(3) *  A bírság összegét az eset összes körülményeire – így különösen a jogsérelem súlyára, a jogsértő állapot időtartamára, a jogsértéssel elért előnyre, a jogsértő piaci helyzetére, a magatartás felróhatóságára, az eljárást segítő együttműködő magatartására, a jogsértő magatartás ismételt tanúsítására, gyakoriságára – tekintettel kell meghatározni. A jogsérelem súlyát különösen a gazdasági verseny veszélyeztetettségének foka, a végső üzletfelek érdekei sérelmének köre, kiterjedtsége alapozhatja meg.

(3a) *  Az eljáró versenytanácsot a (3) bekezdés szerinti mérlegelés körében az (1b) bekezdés nem köti. Az (1b) bekezdést a 76. § (1) bekezdés k) pontja szerinti döntés meghozatalakor kell alkalmazni.

(4) *  Az (1) bekezdés c) pontja, illetve az (1a) bekezdés szerinti bírság összegét az eset összes körülményeire – így különösen a kötelezettség megszegésének súlyára, a kötelezettséggel érintett piaci, gazdasági viszonyok jellegére, a fennálló versenyfeltételekre, valamint a vállalt kötelezettséget előíró határozat alapját képező közérdekre, a vállalkozás piaci helyzetére, a kötelezettség megszegésének felróhatóságára, a kötelezettség addigi teljesítésére – tekintettel kell meghatározni. A kötelezettség megszegésének súlyát különösen a gazdasági verseny veszélyeztetettségének foka, az üzletfelek, versenytársak érdekei sérelmének köre, kiterjedtsége alapozhatja meg.

(5) *  Az eljáró versenytanács a vállalkozáscsoport jogsértést megvalósító tagját és a vállalkozáscsoportnak a határozatban nevesített tagjait egyetemlegesen kötelezi a bírság megfizetésére.

(6) *  Ha a vele szemben kiszabott bírságot a vállalkozások társulása az eljáró versenytanács által meghatározott időn belül önként nem fizeti meg, és a végrehajtás sem vezet eredményre, az eljáró versenytanács végzéssel kötelezheti a vállalkozások társulását, hogy azt a tagvállalkozásaitól kért, a kiszabott bírság fedezésére szolgáló hozzájárulásból fizesse meg.

(6a) *  Ha a (6) bekezdés szerinti hozzájárulás nem fedezi a vállalkozások társulásával szemben kiszabott bírság összegét, az eljáró versenytanács a bírság fennmaradó részének megfizetésére egyetemlegesen kötelezheti azokat a határozatban nevesített tagvállalkozásokat, amelyek nevében eljáró személy a vállalkozások társulása jogsértő döntésének meghozatalában részt vevő döntéshozó testület tagja volt a jogsértéssel érintett időszakban.

(6b) *  Ha a (6a) bekezdés szerinti intézkedés nem vezet eredményre, az eljáró versenytanács a bírság fennmaradó részének megfizetésére egyetemlegesen kötelezheti azokat a határozatban nevesített tagvállalkozásokat, amelyek a jogsértéssel érintett időszakban a jogsértéssel érintett piacon folytattak tevékenységet.

(6c) *  A (6a) és (6b) bekezdés szerinti megfizetés nem követelhető attól a tagvállalkozástól, amely bizonyítja, hogy a vállalkozások társulásának jogsértő döntését nem hajtotta végre, és

a) nem volt tudomása annak létezéséről, vagy

b) attól aktívan távol tartotta magát a vizsgálat megkezdése előtt.

(7) *  Az (5)–(6b) bekezdésben meghatározott végzés ellen önálló jogorvoslatnak van helye.

(8) *  A Kkvt.-nek a hatósági ellenőrzést végző szervek részéről a bírságtól való eltekintésre vonatkozó rendelkezései a versenyfelügyeleti eljárásban nem alkalmazhatók. A Kkvt. szerinti mikro-, kis- vagy középvállalkozással (a továbbiakban együtt: kis- vagy középvállalkozás) szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén az eljáró versenytanács bírság kiszabása helyett figyelmeztetést is alkalmazhat, ha a vállalkozásnak az eljárás során tanúsított magatartása alapján alaposan feltételezhető, hogy a vállalkozás jövőbeni magatartásának jogszerűsége, az újabb jogsértés elkövetésétől való tartózkodása így is biztosítható.

(9) *  Az eljáró versenytanács nem tekinthet el a bírságtól a (8) bekezdés alapján, ha

a) a jogsértés közbeszerzési eljárás során árak rögzítésére vagy a piac felosztására irányuló megállapodásban nyilvánul meg, vagy

b) a jogsértésre a személyeknek koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportjához tartozó személlyel szemben került sor.

(10) *  A bírság összegének meghatározásakor az eljáró versenytanács enyhítő körülményként veheti figyelembe, ha a határozat meghozatalát megelőzően bármilyen peren kívüli eljárásban (a továbbiakban: alternatív vitarendezés) létrejött megállapodás alapján a jogsértő vállalkozás kártérítést fizetett a versenyjogi jogsértés károsultja részére.

Engedékenység alkalmazása * 

78/A. § *  (1) *  Az eljáró versenytanács a bírság kiszabását mellőzi vagy a bírságot csökkenti annak a vállalkozásnak a tekintetében, amely az e törvényben meghatározott módon feltárja a Gazdasági Versenyhivatalnak a 11. §-ba, illetve az EUMSz. 101. cikkébe ütköző kartellt vagy a közvetlenül vagy közvetve a vételi vagy az eladási árak rögzítésére irányuló más megállapodást vagy összehangolt magatartást (a továbbiakban a 78/A–78/C. § alkalmazásában: jogsértés) és az abban való részvételét.

(2) *  A bírság kiszabását az eljáró versenytanács annak a vállalkozásnak a tekintetében mellőzi, amely elsőként nyújt be erre irányuló kérelmet és szolgáltat olyan bizonyítékot,

a) amely a Gazdasági Versenyhivatalnak alapot szolgáltat arra, hogy a jogsértéssel kapcsolatban helyszíni kutatás végzésére kapjon előzetes bírói engedélyt, feltéve, hogy a Gazdasági Versenyhivatal a kérelem benyújtásának időpontjában nem rendelkezett elegendő információval a helyszíni kutatás bíróság általi engedélyezésének megalapozásához, vagy azt megelőzően még nem végzett helyszíni kutatást,

b) amellyel a jogsértés elkövetése bizonyítható, feltéve, hogy a bizonyíték szolgáltatásának időpontjában a Gazdasági Versenyhivatal még nem rendelkezett elegendő bizonyítékkal ahhoz, hogy a jogsértést bizonyítsa, és egyetlen vállalkozás sem felel meg az a) pontnak

[az a) és b) pont a továbbiakban együtt: bírság mellőzése iránti kérelem].

(3) *  Kérelem alapján az eljáró versenytanács a kiszabandó bírság összegét csökkenti, ha a (2) bekezdés szerint a bírság mellőzésének nincs helye, és a vállalkozás a jogsértésre vonatkozó olyan bizonyítékot szolgáltat a Gazdasági Versenyhivatalnak, amely jelentős többletértéket képvisel a bizonyíték szolgáltatásának időpontjában a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére álló bizonyítékokhoz képest (a továbbiakban: bírság csökkentése iránti kérelem).

(4) Az előzetes álláspontnak vagy a vizsgáló jelentésének a 73. § szerinti megküldését, illetve az iratbetekintés bármelyik ügyfélre nézve irányadó kezdő napját megelőző nap közül a korábban bekövetkező napot követően benyújtott kérelem alapján csak akkor van helye a kiszabandó bírság összege csökkentésének, ha abban a jogsértés elbírálását érdemben befolyásoló olyan tényre vagy körülményre nézve szolgáltat a vállalkozás egyértelmű bizonyítékot, amely korábban a Gazdasági Versenyhivatal előtt nem volt ismert.

(5) A bírság csökkentésének mértéke a (3) bekezdés szerinti feltételnek

a) elsőként megfelelő vállalkozás esetén 30–50%-ig;

b) másodikként megfelelő vállalkozás esetén 20–30%-ig;

c) harmadikként vagy többedikként megfelelő további vállalkozás esetén 20%-ig

terjedhet.

(6) Ha a (3) bekezdés szerinti esetben a vállalkozás a jogsértés miatt kiszabandó bírság összegének megállapításakor figyelembe veendő, a Gazdasági Versenyhivatal előtt korábban nem ismert olyan tényre vagy körülményre vonatkozóan szolgáltat egyértelmű bizonyítékot, amely tény vagy körülmény a kiszabandó bírság mértékét érdemben növeli, a vállalkozással szemben kiszabandó bírság összegének meghatározásakor az ilyen tényt vagy körülményt figyelmen kívül kell hagyni.

(7) *  A bírság mellőzésének, csökkentésének, illetve a (6) bekezdés alkalmazásának további feltétele, hogy a vállalkozás, amelyre a kérelem vonatkozik

a) a kérelem benyújtását követően azonnal megszüntesse részvételét a jogsértésben, kivéve az ahhoz elengedhetetlenül szükséges mértékű és jellegű részvételt, amelyre a versenyfelügyeleti eljárás vagy a helyszíni kutatás eredményességének biztosítása érdekében a Gazdasági Versenyhivatal végzésben kötelezte,

b) a versenyfelügyeleti eljárás befejezéséig jóhiszeműen, teljes mértékben és folyamatosan együttműködjön a Gazdasági Versenyhivatallal, így különösen

ba) továbbra is rendelkezésre áll bármely olyan kérés megválaszolása céljából, amely hozzájárulhat a tényállás megállapításához,

bb) biztosítja, hogy vezető tisztségviselői, alkalmazottai, megbízottjai vagy a felette ténylegesen irányítást gyakorló személyek a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére álljanak, és észszerű erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy korábbi vezető tisztségviselői, alkalmazottai, megbízottjai vagy a felette ténylegesen irányítást gyakorló személyek meghallgatás céljából a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére álljanak,

bc) tartózkodik a vonatkozó információk vagy bizonyítékok megsemmisítésétől, meghamisításától vagy elrejtésétől,

c) a Gazdasági Versenyhivatal kifejezett hozzájárulása nélkül a bírság mellőzése iránti kérelem, illetve a bírság csökkentése iránti kérelem benyújtásának tényét és az ezzel összefüggésben szolgáltatott bizonyítékok tartalmát – a más versenyhatósághoz benyújtott hasonló kérelmet ide nem értve – másnak semmilyen módon nem teszi hozzáférhetővé; a Gazdasági Versenyhivatal nem tagadhatja meg a hozzájárulást a kérdéses információk olyan hozzáférhetővé tételéhez, amely jogszabályi rendelkezés vagy hatósági kötelezés miatt elkerülhetetlenül szükséges, és

d) kérelme benyújtásának a mérlegelése során tartózkodott

da) a vonatkozó bizonyítékok megsemmisítésétől, meghamisításától, vagy elrejtésétől, és

db) e tény vagy a mérlegelt kérelem tartalmának nyilvánosságra hozatalától, a más tagállami vagy harmadik országbeli versenyhatóság számára biztosított hozzáférést ide nem értve.

(8) Azzal a vállalkozással szemben, amely eljárt annak érdekében, hogy másik vállalkozást a jogsértésben való részvételre kényszerítsen, nem mellőzhető a bírság kiszabása.

(9) Egymástól független vállalkozások közösen nem nyújthatnak be bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet, és az ilyen kérelem benyújtása kapcsán egymást nem képviselhetik. A vállalkozás bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet az általa irányított vállalkozásokra kiterjedően külön meghatalmazás nélkül is benyújthat.

78/B. § *  (1) A 78/A. § (2), illetve (3) bekezdése szerinti, a bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti kérelemnek tartalmaznia kell legalább

a) a kérelmező vállalkozás nevét és székhelyét,

b) a kérelmező által a 78/A. § (1) bekezdésének hatálya alá tartozóként megjelölt magatartás meghatározását, így annak jellegét, időtartamát, az érintett árut és földrajzi területet, az abban részt vevő vállalkozások megjelölését,

c) az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes azon államok megjelölését, amelyekben a jogsértésre vonatkozó bizonyítékok fellelése valószínűsíthető,

d) azon más tagállami és harmadik országbeli versenyhatóságok megjelölését, amelyekhez a kérelmező a bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti kérelmet nyújtott be vagy szándékozik benyújtani ugyanazon feltételezett jogsértéssel kapcsolatban.

(2) A kérelemhez csatolni kell a kérelem benyújtásakor a kérelmező rendelkezésére álló, a jogsértésre vonatkozó összes bizonyítékot.

(3) A bírság mellőzésének van helye – az egyéb feltételek fennállása esetén – akkor is, ha az ez iránti kérelem benyújtásakor a kérelmező nem tudja a jogsértésre vonatkozóan rendelkezésére álló összes bizonyítékot átadni a Gazdasági Versenyhivatalnak, de vállalja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által meghatározott határidőn belül kérelmét kiegészíti (a továbbiakban: nem végleges mellőzési kérelem), feltéve, hogy a bírság mellőzését megalapozó bizonyítékokat az előírt határidőben teljeskörűen átadja. A nem végleges mellőzési kérelemnek az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakon túl tartalmaznia kell a bizonyítékok későbbi szolgáltatásának indokolását, valamint a kérelmező kifejezett vállalását a kérelem határidőben történő bizonyítékokkal való kiegészítésére.

(4) A bírság csökkentésének van helye – az egyéb feltételek fennállása esetén – akkor is, ha az ez iránti kérelem benyújtásakor a kérelmező nem tudja a jogsértésre vonatkozóan rendelkezésére álló összes bizonyítékot átadni a Gazdasági Versenyhivatalnak, de vállalja, hogy a Gazdasági Versenyhivatal által meghatározott határidőn belül kérelmét kiegészíti (a továbbiakban: nem végleges csökkentési kérelem), feltéve, hogy a bírság csökkentését megalapozó bizonyítékokat az előírt határidőben teljeskörűen átadja. A nem végleges csökkentési kérelemnek az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakon túl tartalmaznia kell a bizonyítékok későbbi szolgáltatásának indokolását, valamint a kérelmező kifejezett vállalását a kérelem határidőben történő bizonyítékokkal való kiegészítésére.

(5) A bírság mellőzésének, illetve a kiszabandó bírság csökkentésének van helye akkor is, ha az olyan jogsértésre vonatkozóan, amelynek tekintetében a versenyhatóságok hálózatán belüli együttműködésről szóló európai bizottsági közlemény értelmében az Európai Bizottság különösen alkalmas lehet az eljárás lefolytatására, a kérelmező az Európai Bizottsághoz benyújtott bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelemmel, vagy nem végleges mellőzési kérelemmel egyidejűleg – különösen az érintett árut és földrajzi piacot, valamint a jogsértés időtartamát illetően – azzal azonos tárgyú kérelmet nyújt be a Gazdasági Versenyhivatalhoz mint az európai bizottsági közlemény szerint az eljárás lefolytatására jó helyzetben lévő hatósághoz, amellyel együtt nem adja át a rendelkezésére álló összes bizonyítékot, de amennyiben a jogsértés miatt a Gazdasági Versenyhivatal eljárást indít, a Gazdasági Versenyhivatal felhívásában megjelölt határidőn belül kérelmét kiegészíti, és a rendelkezésére álló összes bizonyítékot átadja (a továbbiakban: nem végleges előzetes kérelem). A nem végleges előzetes kérelem angol nyelven is benyújtható. A nem végleges előzetes kérelem tartalmára az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni.

(6) A Gazdasági Versenyhivatal az Európai Versenyhatóságok Hálózatán keresztül folytatott együttműködés keretében ellenőrizheti, hogy a nem végleges előzetes kérelem tárgya azonos-e az Európai Bizottsághoz benyújtott bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem vagy nem végleges mellőzési kérelem tárgyával.

(7) Ha a Gazdasági Versenyhivatal a nem végleges előzetes kérelem átvételének időpontjában ugyanazon, a 78/A. § (1) bekezdése szerinti jogsértésre vonatkozóan másik kérelmezőtől még nem kapott nem végleges előzetes kérelmet, és a kérelem megfelel az (1) bekezdésben foglalt követelményeknek, a Gazdasági Versenyhivatal e körülményekről értesíti a kérelmezőt.

(8) Az Európai Bizottság arról való értesítéséig, hogy a nem végleges előzetes kérelem tárgyát képező ügyben indít-e eljárást, az Európai Bizottság a kérelmező elsődleges kapcsolattartója. A Gazdasági Versenyhivatal kérheti, hogy az Európai Bizottság tájékoztassa az ügy állásáról. Azt megelőzően, hogy az Európai Bizottság arról értesíti a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy a nem végleges előzetes kérelem tárgyát képező ügyben vagy annak egy részében nem kíván eljárást indítani, a Gazdasági Versenyhivatal csak az Európai Bizottság által a kérelmezőnek adott vizsgálati utasítások tárgyában kérhet kiegészítést a Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtott nem végleges előzetes kérelemhez, valamint csak rendkívüli körülmények fennállása – amikor ez az ügyek elhatárolása vagy elosztása céljából feltétlenül szükséges – esetén kötelezheti a kérelmezőt nem végleges előzetes kérelmének bírság mellőzése iránti kérelemre való kiegészítésére.

(9) A bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem, a nem végleges mellőzési kérelem, a nem végleges csökkentési kérelem és a nem végleges előzetes kérelem – utóbbi esetében az (5) bekezdésben foglaltak sérelme nélkül – az Európai Unió másik hivatalos nyelvén akkor nyújtható be, ha erről a kérelmező és a Gazdasági Versenyhivatal megállapodik.

(10) A Gazdasági Versenyhivatal a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem, a nem végleges mellőzési kérelem, a nem végleges csökkentési kérelem és a nem végleges előzetes kérelem átvételét a kérelmező kérésére részére írásban igazolja, amely igazoláson feltünteti a kézhezvétel naptári dátumát a pontos időpont megjelölésével.

(11) Ha a (3) és (4) bekezdés szerinti nem végleges kérelmet a kérelmező az előírt határidőben a szükséges bizonyítékok benyújtásával kiegészíti, kérelmének beérkezése és az ahhoz kapcsolódó bizonyítékok szolgáltatásának időpontjaként a nem végleges kérelem beérkezésének időpontját kell figyelembe venni.

(12) A bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem tekintetében hiánypótlásnak nincs helye, a (3) és (4) bekezdés szerinti nem végleges kérelem kiegészítésére előírt határidő elmulasztása miatt igazolási kérelem nem terjeszthető elő.

(13) A bírság 78/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti mellőzése iránti kérelem a 78/C. § (2) bekezdése szerinti elbírálásáig – elutasítás esetén az eljáró versenytanács elutasító végzésének közlésétől számított nyolc napon belül – visszavonható; egyebekben a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem visszavonásának nincs helye.

78/C. § *  (1) Az eljáró versenytanács a bírság mellőzése iránti kérelmeket a beérkezésük sorrendjében, a bírság csökkentése iránti kérelmeket a beérkezésük sorrendjére figyelemmel bírálja el. Az eljáró versenytanács döntését a vizsgáló készíti elő, amelynek keretében megvizsgálja és véleményezi a kérelmet, és az eljáró versenytanács elé tárja a jogsértéssel kapcsolatosan a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezésére álló információkat.

(2) Ha a bírság mellőzése iránti kérelem megfelel a 78/A. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek, az eljáró versenytanács végzéssel megállapítja, hogy az a 78/A. § (2) bekezdés a) vagy b) pontja alapján alapot ad a bírság mellőzésére. E végzésétől az eljáró versenytanács a határozathozatal során csak akkor térhet el, ha a vállalkozás a 78/A. § (7) bekezdésében foglalt feltételeknek nem felelt meg, illetve vele szemben a 78/A. § (8) bekezdésében meghatározott kizáró ok áll fenn. A bírság mellőzésére alapot nem adó kérelmet az eljáró versenytanács végzéssel elutasítja.

(3) A bírság mellőzése iránti kérelem elutasítása esetén a kérelmet – kivéve, ha azt a kérelmező a 78/B. § (7) bekezdése szerint visszavonta – bírság csökkentése iránti kérelemként kell elbírálni.

(4) Ha a bírság csökkentése iránti kérelem megfelel a 78/A. § (3) bekezdésében foglalt feltételeknek, az eljáró versenytanács végzéssel megállapítja, hogy az a 78/A. § (3) bekezdése alapján a kérelmező tekintetében alapot ad a kiszabandó bírság csökkentésére. E végzésétől az eljáró versenytanács a határozathozatal során csak akkor térhet el, ha a vállalkozás a 78/A. § (7) bekezdésében foglalt feltételeknek nem felelt meg. A bírság csökkentésére alapot nem adó kérelmet az eljáró versenytanács végzéssel elutasítja.

(5) *  Az eljáró versenytanács a (2), illetve (4) bekezdés szerinti végzését

a) a 78/A. § (2) bekezdés a) pontja alapján a bírság mellőzésére irányuló kérelem esetén a kérelem elbírálásához szükséges időt figyelembe véve haladéktalanul,

b) a 78/A. § (2) bekezdés b) pontja alapján a bírság mellőzésére irányuló kérelem esetén legkésőbb az előzetes álláspont ügyfeleknek való megküldéséig,

c) a 78/A. § (3) bekezdése alapján a bírság csökkentésére irányuló kérelem esetén az előzetes álláspont ügyfeleknek való megküldéséig, azt követően benyújtott kérelem esetén a kérelem elbírálásához szükséges időt figyelembe véve haladéktalanul

hozza meg.

78/D. § *  (1) A 78/C. § (2) bekezdése szerinti végzés meghozataláig a 78/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti mellőzés iránti kérelem és az ahhoz csatolt vagy azzal összefüggésben a kérelmező által szolgáltatott bizonyítási eszközök kizárólag a kérelem elbírálásához, illetve a 65/A. § szerinti bírói engedély kérelmezéséhez használhatók fel, azokba csak az ügy vizsgálója, az eljáró versenytanács és a bíróság tekinthet be. A kérelem visszavonása esetén a benyújtott kérelmet és a kérelmező által szolgáltatott bizonyítási eszközöket az azokról készített másolatokkal együtt vissza kell szolgáltatni a kérelmező vállalkozásnak.

(2) *  A bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti kérelemben, illetve a kérelmező vállalkozásnak kifejezetten a kérelemmel összefüggésben önként tett nyilatkozata (a továbbiakban: engedékenységi nyilatkozat), a kérelem benyújtásának ténye és az ilyen kérelemmel összefüggésben szolgáltatott bizonyítékok e jellege az 55. § (5) bekezdésében meghatározott időpontig korlátozottan megismerhető adat. Az 55. § (5) bekezdésében meghatározott időpontot követően az engedékenységi nyilatkozatba csak az ügyfél tekinthet be azzal, hogy az engedékenységi nyilatkozatról másolat nem, csak feljegyzés készíthető. Az 55. § (3) bekezdése szerinti harmadik személy az engedékenységi nyilatkozatba nem tekinthet be, arról másolatot, feljegyzést nem készíthet.

(2a) *  A (2) bekezdés szerint iratbetekintésre jogosult az engedékenységi nyilatkozatban szereplő adatokat, a bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelem benyújtásának tényét és az ilyen kérelemmel összefüggésben szolgáltatott bizonyítékok e jellegére vonatkozó adatot védelemhez való jogának gyakorlása érdekében és csak abban a bíróság előtti eljárásban használhatja fel, amely kapcsolódik ahhoz a versenyfelügyeleti eljáráshoz, amelyben az iratbetekintést engedélyezték, és amely

a) a kartell résztvevőivel szemben egyetemlegesen megállapított bírság összegének a kartell résztvevői közötti elosztására; vagy

b) a 11. §-ban és a 21. §-ban, illetve az EUMSz. 101. és 102. cikkében tilalmazott magatartás elkövetését megállapító határozattal szembeni jogorvoslat elbírálására

vonatkozik.

(3) A tanú meghallgatásán nem lehet jelen az ügyfél és az eljárás egyéb résztvevője, ha a meghallgatás során a bírság mellőzése, illetve csökkentése iránti kérelem benyújtásának ténye vagy az ezzel összefüggésben szolgáltatott bizonyítékok e jellegének a (2) bekezdés szerinti védelme nem biztosítható. Ebben az esetben zárt meghallgatást kell tartani, és nincs helye az ügyfél értesítésének.

78/E. § *  Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 12. cikkében szabályozott együttműködés keretében engedékenységi nyilatkozat kizárólag akkor adható át másik tagállami versenyhatóságnak, ha

a) ahhoz a kérelmező hozzájárul, vagy

b) az engedékenységi nyilatkozatot átvevő tagállami versenyhatóság is kapott ugyanazon kérelmező vállalkozástól ugyanazon jogsértéssel összefüggésben engedékenységi nyilatkozatot, feltéve, hogy az engedékenységi nyilatkozat továbbításának időpontjában a kérelmező vállalkozásnak nem áll módjában az általa az átvevő nemzeti versenyhatósághoz benyújtott engedékenységi nyilatkozat visszavonása.

79. § *  Az eljáró versenytanács határozatában legalább tíz, de legfeljebb harminc százalékkal csökkenti az e törvény egyéb rendelkezései alapján kiszabandó bírság mértékét azzal a vállalkozással szemben, amelyik a 73/A. § szerinti egyezségi nyilatkozatot tett.

Nélkülözhetetlen bizonyíték szolgáltatásáért járó díj * 

79/A. § *  (1) *  Díjra jogosult az a természetes személy, aki nélkülözhetetlennek minősülő írásos bizonyítékot szolgáltatott a Gazdasági Versenyhivatal részére a 11. §-ba vagy az EUMSz. 101. cikkébe ütköző kartelljogsértés megállapításához.

(2) *  Nélkülözhetetlen bizonyítéknak minősül az olyan információ is, amely alapján a bíróság olyan helyszíni kutatást engedélyez, melynek során a Gazdasági Versenyhivatal az (1) bekezdés szerinti bizonyíték birtokába jut. A szolgáltatott bizonyíték akkor is nélkülözhetetlennek minősül, ha olyan más bizonyítékkal helyettesíthető, amelyhez utóbb jutott a Gazdasági Versenyhivatal.

(3) Az e §-ban meghatározott díj összege az eljáró versenytanács által az ügyben kiszabott bírság egy százaléka, de legfeljebb ötvenmillió forint. Több, különböző természetes személy által szolgáltatott nélkülözhetetlennek minősülő bizonyíték után külön-külön jár a díj. Egy természetes személy csak egyszeri díjra jogosult.

(4) *  Nem jogosult a díjra annak a vállalkozásnak a vezető tisztségviselője, tagja, felügyelő-bizottságának tagja, alkalmazottja vagy megbízottja, amely korábban ugyanazon magatartás miatt a 78/A. § szerinti, bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmet nyújtott be.

(5) *  Nem jár díj a bűncselekménnyel vagy szabálysértéssel szerzett bizonyíték után. Ha a büntetőeljárás vagy a szabálysértési eljárás a díj kifizetése előtt megindul, a díj kifizetését a szabálysértési eljárás jogerős befejezéséig, illetve a büntetőeljárásnak a bíróság jogerős ügydöntő határozatával vagy véglegessé vált nem ügydöntő végzésével történő befejezéséig, illetve az ügyészség vagy a nyomozó hatóság további jogorvoslattal nem támadható eljárást megszüntető határozata meghozataláig fel kell függeszteni. Ha a bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésének jogerős megállapítására a díj kifizetése után kerül sor, a jutalmat vissza kell fizetni a Gazdasági Versenyhivatal számára.

(5a) *  Nem jár díj, ha a bizonyíték megszerzése a Gazdasági Versenyhivatal által előírt jogszerű együttműködés megsértésével történt.

(6) A díj több személy részére való kifizetésének nincs helye, ha a rendelkezésre álló adatokból megállapítható, hogy az érintett bizonyítékok egy forrásból származnak, és megosztásukra csak a díj többszörözése érdekében került sor. Ilyen esetben egyszeri jutalmat kell a jogosultak között egyenlő arányban felosztani.

(7) Nem követelhető a díj visszafizetése arra tekintettel, hogy a bíróság a kiszabott bírságot csökkentette vagy hatályon kívül helyezte, vagy úgy változtatta meg az eljáró versenytanács határozatát, melynek következtében a szolgáltatott bizonyíték nélkülözhetetlensége megszűnik, kivéve mindegyik esetben, ha a határozat megváltoztatására az informátor által szolgáltatott bizonyítéknak a szolgáltató magatartására visszavezethető jogellenességére tekintettel került sor.

(8) *  A díjat személyi jövedelemadó-kötelezettség nem terheli.

79/B. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal köteles biztosítani azt, hogy azok a személyek, akik feltételezésük szerint a 79/A. § (1) bekezdése alá eső bizonyítékkal rendelkeznek, személyazonosságuk feltárása nélkül tudakozódhassanak a bizonyíték feltehető minősítéséről. A tudakozódó személyt figyelmeztetni kell arra, hogy a vele közölt előzetes minősítés nem köti a Gazdasági Versenyhivatalt, továbbá tájékoztatni kell a díjra vonatkozó szabályokról.

(2) *  A feltehetően a 79/A. § (1) bekezdése szerinti bizonyítékot szolgáltató személyt tájékoztatni kell a 79/A. § szerinti díjazás szabályairól. A bizonyítékot szolgáltató személy díjigényét legkésőbb a tájékoztatástól számított öt napon belül köteles közölni a Gazdasági Versenyhivatallal. A díjat igénylőt figyelmeztetni kell arra, hogy a törvény tanúként való meghallgatását is lehetővé teszi, illetve arra, hogy kérelmezheti természetes személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését. E kérelem teljesítése nem tagadható meg, de a kérelmezőt figyelmeztetni kell arra, hogy ezen adatok zárt kezelése kihatással lehet a szolgáltatott bizonyíték bizonyító erejére.

(3) *  Ha a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács álláspontja szerint a versenyfelügyeleti eljárás során szolgáltatott bizonyíték alkalmatlan a 79/A. § (1) bekezdése szerinti jogsértés bizonyítására, erről külön végzést hoz, amelyet csak a bizonyítékot szolgáltató személlyel közöl. Az 55. §-tól eltérve e végzésbe csak a bizonyítékot szolgáltató személy tekinthet be.

(4) *  A díj kifizetése tárgyában az eljáró versenytanács a (2) bekezdés szerinti igényt előterjesztő személyek vonatkozásában külön végzést hoz, legkésőbb az eljárást befejező határozatának meghozatalát követő harminc napon belül. A végzés ellen a díjat igénylő személy önálló jogorvoslattal élhet.

(5) *  A díj a (4) bekezdés szerinti végzés véglegessé válásától számított harminc napon belül esedékes. A díj kifizetését a központi költségvetésről szóló törvénynek a központi bírságbevételeket tartalmazó fejezete kiadási előirányzatainak terhére kell teljesíteni.

(6) *  A díj visszafizetését az eljáró versenytanács legkésőbb a visszafizetést megalapozó okot megállapító hatósági vagy bírósági határozat jogerőre emelkedésétől számított harminc napon belül külön végzésben rendeli el. A végzés ellen a díjat igénylő személy önálló jogorvoslattal élhet. A visszafizetendő díj köztartozásnak minősül, és adók módjára kell behajtani.

A döntés nyilvánosságra hozatala * 

80. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal a korlátozottan megismerhető adatok megismerhetetlenné tételét követően honlapján közzéteszi

a) a véglegessé vált határozatot,

b) *  az olyan eljárást befejező véglegessé vált végzést, amely eljárás megindulásának tényét a 67. § (11) bekezdése alapján nyilvánosságra hozta, valamint az ilyen elsőfokú végzést megsemmisítő és az elsőfokú végzést hozó vizsgálót új eljárásra utasító véglegessé vált végzést.

(2) *  Az (1) bekezdésben nem említett olyan véglegessé vált végzés, amely a jogalkalmazási gyakorlat szempontjából elvi jelentőséggel bír, a korlátozottan megismerhető adatok megismerhetetlenné tételét követően a Gazdasági Versenyhivatal honlapján közzétehető.

(3) *  A döntés közzétételének nem akadálya az, ha a döntés ellen közigazgatási pert indítottak, azonban ezt a tényt a nyilvánosságra hozatalkor jelezni kell.

(4) A döntésben a korlátozottan megismerhető adatok megismerhetetlenné tételére megfelelően alkalmazni kell az 55/C. § (2) bekezdését.

(5) *  Ha az 55/A. § (2), illetve (3) bekezdése szerint üzleti titokként, illetve magántitokként megjelölt adat tekintetében az eljáró versenytanács határozatának közzétételekor az adat ilyen titokként való kezelése egyéb törvényi feltételei nem állnak fenn, és a határozat ezen adat nélkül való közzététele a megállapított tényállás sérelmével járna, az eljáró versenytanács – szükség esetén az adat jogosultja nyilatkozatának beszerzését követően – végzésben dönt az adat védett adatként való kezelésének megszüntetéséről. Az ilyen végzéssel szemben az adat jogosultja önálló jogorvoslattal élhet, amelyre megfelelően alkalmazni kell az 55/B. § (7) bekezdését.

XI/A. fejezet * 

Eljárás az európai uniós versenyszabályok alkalmazása során * 

80/A. § *  (1) *  Az EUMSz. 101., illetve 102. cikkének alkalmazása során e törvény rendelkezéseit az e fejezetben, a XI/C. Fejezetben és az 1/2003/EK tanácsi rendeletben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(1a) *  A vizsgáló vagy az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárás megszüntetéséről értesíti az Európai Bizottságot, ha az 1/2003/EK tanácsi rendelet 11. cikk (3) bekezdése alapján a versenyfelügyeleti eljárás megindításáról értesítette.

(2) A vállalkozások európai uniós jog hatálya alá tartozó összefonódásának ellenőrzése során e törvény rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha a 139/2004/EK tanácsi rendelet így rendelkezik. Ebben az esetben az eljárásra alkalmazni kell a 80/D. § (4)–(8) bekezdését, a 80/E. §-t és a 80/F. §-t.

(3) *  A bíróság az ítéletét haladéktalanul megküldi az igazságügyért felelős miniszternek az 1/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az Európai Bizottság irányában fennálló tájékoztatási kötelezettség teljesítése céljából azokban a perekben, amelyek elbírálása során az EUMSz. 101., illetve 102. cikkét alkalmazta.

80/B. § *  Az eljáró versenytanács a 74. § szerinti tárgyalás kitűzése előtt megküldi előzetes álláspontját az Európai Bizottságnak, továbbá indokolt esetben az érintett tagállami versenyhatóságnak is. A tárgyalás leghamarabb az előzetes álláspontnak az Európai Bizottság részére történt megküldését követő harmincadik napra tűzhető ki. Ilyen esetben a versenyfelügyeleti eljárásra irányadó ügyintézési határidő harminc nappal meghosszabbodik.

80/C. § *  Ha a versenyfelügyeleti eljárásban az Európai Bizottságtól vagy más tagállami versenyhatóságtól származó bizonyíték kerül felhasználásra, az eljáró versenytanács döntésének indokolásában – az 1/2003/EK tanácsi rendelet által előírt feltételek teljesülésének bemutatásával – alá kell támasztani az ilyen bizonyítékok felhasználhatóságát.

80/D. § *  (1) *  Ha az ügyben az Európai Bizottság eljárást indított, a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárást az első vizsgálati cselekményről való értesülést követően az Európai Bizottság által lefolytatott eljárás befejezéséről való értesülésig felfüggeszti.

(2) *  Ha az ügyben más tagállami versenyhatóság eljárást indított, a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárást az első vizsgálati cselekményről való értesülést követően a másik tagállami versenyhatóság által lefolytatott eljárás befejezéséről való értesülésig felfüggesztheti.

(3) *  Az (1) vagy a (2) bekezdés alapján hozott eljárást felfüggesztő végzés ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye.

(4) Ha az Európai Bizottság a 139/2004/EK tanácsi rendelet 9. cikke alapján hozott döntésével az uniós léptékű összefonódás elbírálását a Gazdasági Versenyhivatalhoz teszi át, összefonódás-bejelentésként az Európai Bizottságnak megküldött bejelentést kell tekinteni, és az összefonódás vizsgálatát el kell rendelni; a versenyfelügyeleti eljárásra a 67. § (4) bekezdés a) pontja alapján indított eljárásra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A 139/2004/EK tanácsi rendelet 9. cikk (6) bekezdés második albekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség végrehajtására a vizsgálatot elrendelő végzés közlésével kerül sor.

(4a) *  A Gazdasági Versenyhivatal felhasználhatja az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet 14. cikk (4) bekezdése alapján rendelkezésére bocsátott információkat arra, hogy a 139/2004/EK tanácsi rendelet 22. cikk (1) bekezdése alapján kérelmezze az Európai Bizottságnál az összefonódás vizsgálatát.

(5) Ha a Gazdasági Versenyhivatal a 139/2004/EK tanácsi rendelet 22. cikk (1) bekezdése szerinti kérelemmel fordul az Európai Bizottsághoz, a vizsgáló az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárást felfüggeszti. Ha az Európai Bizottság a Gazdasági Versenyhivatal kérelme alapján az összefonódás vizsgálatáról dönt, a vizsgáló az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárást megszünteti. Ha az Európai Bizottság az összefonódás vizsgálatát mellőzi, a vizsgáló a versenyfelügyeleti eljárás felfüggesztését megszünteti, és az eljárást folytatja.

(6) Ha a versenyfelügyeleti eljárásban vizsgált összefonódáshoz kapcsolódóan az Európai Bizottság a 139/2004/EK tanácsi rendelet 22. cikk (2) bekezdése alapján arról tájékoztatja a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy más tagállamtól a 139/2004/EK tanácsi rendelet 22. cikk (1) bekezdése szerinti kérelem érkezett hozzá, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárást felfüggeszti. Ha a Gazdasági Versenyhivatal nem kíván a kérelemhez csatlakozni, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács – miután erről az Európai Bizottságot tájékoztatta – a versenyfelügyeleti eljárás felfüggesztését megszünteti, és az eljárást folytatja. Ha a Gazdasági Versenyhivatal a kérelemhez csatlakozik, és az Európai Bizottság az összefonódás vizsgálatáról dönt, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárást megszünteti. Ha a Gazdasági Versenyhivatal a kérelemhez csatlakozik, azonban az Európai Bizottság az összefonódás vizsgálatát mellőzi, a vizsgáló, illetve az eljáró versenytanács a versenyfelügyeleti eljárás felfüggesztését megszünteti, és az eljárást folytatja.

(7) Az (5) vagy a (6) bekezdés alapján hozott eljárást megszüntető végzés ellen önálló jogorvoslatnak nincs helye.

(8) A 62. § (1) bekezdése szerinti díjfizetési kötelezettség az összefonódás vizsgálatára irányuló versenyfelügyeleti eljárásnak az (5) vagy a (6) bekezdés szerinti megszüntetése esetén is fennáll.

80/E. § *  (1) Ha az Európai Bizottság eljárása során az 1/2003/EK tanácsi rendelet 20. cikke vagy a 139/2004/EK tanácsi rendelet 13. cikke szerinti helyszíni vizsgálat foganatosítása szükséges, a helyszíni vizsgálathoz előzetes bírói engedélyre van szükség. Ebben az esetben, továbbá a helyszíni vizsgálatnak az 1/2003/EK tanácsi rendelet 21. cikkében előírt előzetes bírói engedélyezése tekintetében a 65/A. §-ban foglalt eljárás alkalmazandó.

(2) A bíróság engedélye iránti kérelmet az Európai Bizottság közvetlenül vagy a Gazdasági Versenyhivatal útján terjeszti a bíróság elé.

(3) Ha az Európai Bizottság vizsgálati cselekményének végrehajtásához a rendőrség közreműködése szükséges, annak biztosítása érdekében az Európai Bizottság kérésére a Gazdasági Versenyhivatal jár el.

80/F. § *  Ha az 1/2003/EK tanácsi rendelet alapján az Európai Bizottság, illetve más tagállam versenyhatósága vagy a 139/2004/EK tanácsi rendelet alapján az Európai Bizottság vizsgálati cselekmény foganatosítását kéri a Gazdasági Versenyhivataltól, e foganatosításra a versenyfelügyeleti eljárás szabályait kell alkalmazni. Ilyen esetben az eljárás a vizsgálónak a beszerzett bizonyítékok átadásáról szóló végzésével zárul. A Bizottság vagy másik tagállam versenyhatósága nem kötelezhető az eljárás során felmerült költségek viselésére.

XI/B. Fejezet * 

Eljárás az (EU) 2017/2394 rendelet alkalmazása során * 

80/G. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal látja el feladatkörében az (EU) 2017/2394 rendelet végrehajtását

a) a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5-i 93/13/EGK tanácsi irányelvet, valamint

b) a 2006/114/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet

átültető tagállami jogszabályokba ütköző Európai Unión belüli jogsértések tekintetében.

(2) A kölcsönös jogsegély során a Gazdasági Versenyhivatal a – 2008/282/EK, valamint a 2011/141/EU bizottsági határozattal módosított – 2007/76/EK bizottsági határozatnak megfelelően jár el.

(3) Az igazságügyért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium honlapján tájékoztató jelleggel közli a 2006/114/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető jogszabályi rendelkezések felsorolását.

80/H. § *  (1) *  Az (EU) 2017/2394 rendelet alkalmazása során e törvény rendelkezéseit az e §-ban meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) *  Ha az (EU) 2017/2394 rendelet 11. cikke alapján a Gazdasági Versenyhivatalt információ beszerzése iránt keresik meg, e célból versenyfelügyeleti eljárást kell indítani. Ilyen esetben az eljárás a vizsgálónak a beszerzett információk átadásáról szóló végzésével zárul.

(3) *  Ha a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács az (EU) 2017/2394 rendelet 12. cikke szerinti végrehajtás iránti megkereséssel él, erre hivatkozással a versenyfelügyeleti eljárást megszüntetheti.

(4) *  Az (EU) 2017/2394 rendelet 14. cikk (2) bekezdésében meghatározott feltételek teljesülésének megállapítására, illetve feltételek nem teljesülése esetén a 14. cikk (3) bekezdése szerinti értesítés megtételére a vizsgáló jogosult.

XI/C. Fejezet * 

A tagállami versenyhatóságok közötti kölcsönös segítségnyújtás * 

80/I. § *  (1) *  Ha az 1/2003/EK tanácsi rendelet 22. cikk (1) bekezdése alapján más tagállam versenyhatósága vizsgálati cselekmény foganatosítását kéri a Gazdasági Versenyhivataltól, arra a versenyfelügyeleti eljárás szabályait kell alkalmazni. Ilyen esetben az eljárás a vizsgálónak a beszerzett bizonyítékok átadásáról szóló végzésével zárul. A másik tagállam versenyhatósága nem kötelezhető az eljárás során felmerült költségek viselésére.

(2) Ha a Gazdasági Versenyhivatal az (1) bekezdés alapján helyszíni kutatást végez vagy meghallgatást tart, az e vizsgálati cselekmény foganatosítását kérő más tagállami versenyhatóság (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: megkereső versenyhatóság) tisztviselője, valamint az e tisztviselőt kísérő személyek a vizsgálati cselekményt foganatosító vizsgáló felügyelete mellett részt vehetnek a vizsgálati cselekményen.

(3) *  A Gazdasági Versenyhivatal az (1) bekezdés szerint jár el akkor is, ha a megkereső versenyhatóság annak megállapítása érdekében kéri vizsgálati cselekmény foganatosítását a Gazdasági Versenyhivataltól, hogy a vállalkozás vagy a vállalkozások társulása eleget tett-e a megkereső versenyhatóság által hozott, a vállalkozás vagy vállalkozások társulása székhelyeként vagy telephelyeként bejelentett vagy egyébként általa gazdasági tevékenység folytatására, illetve ilyen célból használt ingatlanon, járművön vagy adathordozón végzett helyszíni kutatást, adat vagy irat szolgáltatását vagy ideiglenes intézkedést elrendelő, jogsértés tényét megállapító és a jogsértés megszüntetését elrendelő vagy kötelezettségvállalást jóváhagyó döntésben foglalt rendelkezéseknek. Az e bekezdés szerinti vizsgálati cselekményt a Gazdasági Versenyhivatal a megkereső versenyhatóság nevében foganatosítja. A megkereső versenyhatóság nem kötelezhető az eljárás során felmerült költségek viselésére.

(4) A Gazdasági Versenyhivatal jogosult a (3) bekezdés szerinti eljárásban a megkereső versenyhatósággal információt cserélni. Az információcsere során az 1/2003/EK tanácsi rendelet 12. cikkében foglalt biztosítékok alkalmazandók.

80/J. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatal a megkereső versenyhatóság nevében és a 80/L. §-ban meghatározottaknak megfelelő kérelmére értesíti a megkereső hatóság által eljárás alá vont vállalkozást, vállalkozások társulását vagy az eljárás egyéb résztvevőjét (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban együtt: címzett)

a) az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében tilalmazott magatartások feltételezett elkövetésével szembeni előzetes kifogásokról és az e cikkeket alkalmazó döntésekről,

b) a megkereső versenyhatóság jogérvényesítési eljárásai során elfogadott minden olyan eljárási aktusról, amely a megkereső versenyhatóság joga alapján értesítési kötelezettséggel jár, és

c) az EUMSz. 101. vagy 102. cikkének alkalmazásához kapcsolódó minden egyéb releváns okiratról, beleértve a bírságokat vagy eljárási bírságokat kiszabó döntések végrehajtására vonatkozó iratokat is.

(1a) *  A megkereső versenyhatóság nem kötelezhető az eljárás során felmerült költségek viselésére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti értesítésre a versenyfelügyeleti eljárás szabályait kell megfelelően alkalmazni azzal, hogy az eljárás a vizsgálónak az értesítés teljesítéséről és az eljárás során felmerült, a Gazdasági Versenyhivatal által megelőlegezett költség megállapításáról szóló végzésével zárul.

(3) A Gazdasági Versenyhivatal az (1) bekezdés szerinti kérelem teljesítése során a megkereső versenyhatóság által az értesítésre megjelölt időtartam figyelembevételével jár el.

80/K. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal a megkereső versenyhatóság kérelmére elrendeli a megkereső versenyhatóság bírságot vagy eljárási bírságot kiszabó, nemzeti joga szerint jogerős döntésének végrehajtását, ha a megkereső versenyhatóság tájékoztatása alapján a vállalkozás vagy vállalkozások társulása nem rendelkezik elegendő vagyonnal a megkereső versenyhatóság tagállamának területén ahhoz, hogy a vele szemben kiszabott végrehajtható bírságot vagy eljárási bírságot be lehessen hajtani.

(2) Az (1) bekezdés hatálya alá nem tartozó esetekben – különös tekintettel arra az esetre, ha a vállalkozás vagy vállalkozások társulása, amellyel szemben a bírság vagy az eljárási bírság végrehajtható, nem letelepedett a megkereső hatóság tagállamában – a Gazdasági Versenyhivatal a megkereső versenyhatóság kérelmére elrendelheti a megkereső versenyhatóság bírságot vagy eljárási bírságot kiszabó, nemzeti joga szerint jogerős döntésének végrehajtását.

(3) Az (1) és (2) bekezdésben hivatkozott bírság vagy eljárási bírság elévülési idejére a megkereső versenyhatóság tagállamának nemzeti joga az irányadó.

(4) A megkereső versenyhatóság által továbbított, az (1) és (2) bekezdés szerinti kérelem végrehajtható okiratnak minősül. A Gazdasági Versenyhivatal a végrehajtást e kérelem alapján rendeli el, amelynek során e törvény végrehajtásra vonatkozó szabályai alapján jár el. A tartozásokat e törvény végrehajtásra vonatkozó szabályai alapján az adó- és vámhatóság adók módjára hajtja be. A végrehajtás eredményéről a Gazdasági Versenyhivatal tájékoztatja a megkereső versenyhatóságot.

(5) Az (1) vagy (2) bekezdés szerinti megkeresés alapján elrendelt végrehajtás eredményeként beszedett összeg a megkereső versenyhatóság bevétele.

(6) *  A Gazdasági Versenyhivatal nem kérheti az e § szerinti intézkedéseivel kapcsolatban felmerülő költségeinek megtérítését a megkereső versenyhatóságtól.

(7) A Gazdasági Versenyhivatal az e § szerinti intézkedéseivel kapcsolatban felmerülő költségeinek megtérítésére a végrehajtás alá vont vállalkozást is kötelezheti.

(8) A bírság vagy eljárási bírság külföldi devizában meghatározott összegének forintra történő átszámításakor a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a bírság vagy eljárási bírság kiszabásának napján érvényes deviza-középárfolyamot kell alkalmazni.

80/L. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal a 80/J. § és a 80/K. § (1) és (2) bekezdése szerinti eljárást akkor folytatja le, ha a megkereső versenyhatóság által továbbított kérelem (a továbbiakban: egységes együttműködési kérelem) tartalmazza:

a) a címzett nevét, ismert címét, valamint a címzett azonosítására szolgáló minden egyéb lényeges információt,

b) a vonatkozó tények és körülmények rövid ismertetését,

c) az egységes együttműködési kérelemhez mellékelt dokumentum ismertetését,

d) a 80/K. § (2) bekezdésében meghatározott esetet kivéve a Gazdasági Versenyhivatal nevét, címét és egyéb elérhetőségeit,

e) azt az időtartamot, amelyen belül – a megkereső versenyhatóság tagállamának nemzeti joga szerint – az értesítésnek meg kell történnie vagy a végrehajtásnak meg kell indulnia, és

f) a megkereső versenyhatóság tagállamának nemzeti joga szerint a végrehajtást elrendelő vagy végrehajtandó döntésre alkalmazandó elévülési szabályok ismertetését.

(2) A 80/K. § (1) vagy (2) bekezdése szerinti esetekben az egységes együttműködési kérelemnek az (1) bekezdésben felsoroltakon túl tartalmaznia kell:

a) a megkereső hatóság tagállamában a végrehajtást elrendelő vagy a végrehajtható döntés információit,

b) a végrehajtást elrendelő vagy végrehajtható döntés jogerőssé válásának dátumát,

c) a bírság vagy eljárási bírság összegét, és

d) a megkereső versenyhatóság által a végrehajtás érdekében tett intézkedésekre vonatkozó információkat.

(3) A nem magyar nyelvű egységes együttműködési kérelmet, az értesítés tárgyát képező dokumentumot vagy a megkereső versenyhatóság végrehajtható döntését a Gazdasági Versenyhivatal akkor fogadja el, ha erről előzetesen a megkereső versenyhatósággal megállapodik.

(4) Ha a Gazdasági Versenyhivatalnak az egységes együttműködési kérelem elintézéséhez további információkra van szüksége, megkeresi a megkereső versenyhatóságot.

(5) A Gazdasági Versenyhivatal visszautasítja az egységes együttműködési kérelmet, ha

a) az nem felel meg az (1)–(3) bekezdésben meghatározott követelményeknek, vagy

b) a Gazdasági Versenyhivatal észszerű indokokkal alátámasztja, hogy annak teljesítése Magyarország közrendjébe ütközik.

80/M. § *  Jogorvoslat a megkereső versenyhatóság tagállamának nemzeti joga alapján a megkereső versenyhatóság tagállamának illetékes szervétől kérhető

a) a 80/J. § szerinti értesítés alapját képező okirat,

b) a 80/K. § szerinti bírságot vagy eljárási bírságot kiszabó döntés, és

c) az egységes együttműködési kérelem

jogszerűsége tárgyában.

80/N. § *  (1) Ha a Gazdasági Versenyhivatal az e fejezet szerinti esetekben megkereső versenyhatóságként jár el, a vizsgáló vagy az eljáró versenytanács az előtte folyamatban lévő versenyfelügyeleti eljárást a másik tagállam versenyhatóságának az eljárási cselekmény elvégzéséről szóló értesítéséig felfüggeszti.

(2) A 80/I. § (4) bekezdésében foglalt jogosultság a Gazdasági Versenyhivatalt akkor is megilleti, ha megkereső versenyhatóságként jár el.

80/O. § *  (1) Ha a Gazdasági Versenyhivatal a 80/J. § vagy a 80/K. § (1) vagy (2) bekezdése szerinti esetekben megkereső versenyhatóságként jár el, a másik tagállam versenyhatóságának (a továbbiakban: megkeresett versenyhatóság) címzett egységes együttműködési kérelemnek tartalmaznia kell

a) a címzett nevét, címét, valamint a címzett azonosítására szolgáló minden egyéb lényeges információt,

b) a vonatkozó tények és körülmények rövid ismertetését,

c) az egységes együttműködési kérelemhez mellékelt dokumentum ismertetését,

d) a megkeresett versenyhatóság nevét, címét és egyéb elérhetőségeit,

e) azt az időtartamot, amelyen belül – a magyar jog szerint – az értesítésnek meg kell történnie vagy a végrehajtásnak meg kell indulnia, és

f) a magyar jog szerint a végrehajtást elrendelő vagy végrehajtandó döntésre alkalmazandó elévülési szabályok ismertetését.

(2) A 80/K. § (1) vagy (2) bekezdése szerinti esetekben az egységes együttműködési kérelemnek az (1) bekezdésben felsoroltakon túl tartalmaznia kell

a) a végrehajtható döntés információit;

b) a végrehajtható döntés jogerőssé válásának dátumát;

c) a bírság vagy eljárási bírság összegét; és

d) a Gazdasági Versenyhivatal által a végrehajtás érdekében tett intézkedésekre vonatkozó információkat.

(3) A megkeresett versenyhatósággal kötött eltérő megállapodás hiányában a Gazdasági Versenyhivatal a megkeresett versenyhatóság hivatalos nyelvére lefordítva továbbítja az egységes együttműködési kérelmet és az annak mellékletét képező dokumentumokat a megkeresett versenyhatóságnak.

80/P. § *  A Gazdasági Versenyhivatal a nyomozó hatóság kérésére kapcsolatot tart a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 420. § (5) és (6) bekezdésében meghatározott mentesség megállapítását lehetővé tevő eljárást lefolytató tagállami versenyhatósággal.

XI/D. Fejezet * 

Eljárás az (eu) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása során * 

80/Q. § *  (1) Az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása során e törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) E fejezet alkalmazásában kapuőr vállalkozás az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet 3. cikke szerint kijelölt kapuőr vállalkozás.

80/R. § *  Ha az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az Európai Bizottság vizsgálati cselekmény foganatosítását kéri a Gazdasági Versenyhivataltól, a foganatosításra a versenyfelügyeleti eljárás szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a) az eljárás a vizsgálónak a beszerzett bizonyítékok átadásáról szóló végzésével zárul,

b) a Gazdasági Versenyhivatal által végzett helyszíni kutatáson vagy az általa tartott meghallgatáson az Európai Bizottság tisztviselője és a tisztviselőt kísérő személy – a vizsgálati cselekményt foganatosító vizsgáló felügyelete mellett – részt vehet,

c) a helyszíni kutatáshoz szükséges előzetes bírói engedély iránti kérelmet az Európai Bizottság közvetlenül vagy a Gazdasági Versenyhivatal útján terjeszti a bíróság elé, és

d) ha az Európai Bizottság vizsgálati cselekményének végrehajtásához a rendőrség közreműködése szükséges, annak biztosítása érdekében az Európai Bizottság kérésére a Gazdasági Versenyhivatal jár el.

80/S. § *  (1) Ha az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az Európai Bizottság vagy valamely, az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti illetékes hatóság azt kéri, vagy a tájékoztatás az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján kötelező, a Gazdasági Versenyhivatal az Európai Bizottság és az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti illetékes hatóságok rendelkezésére bocsáthat – a korlátozottan megismerhető adatot is ideértve – bármely, az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti tájékoztatási kötelezettség hatálya alá tartozó, az általa végzett eljárási cselekményekre, jogi vagy ténykérdésre vonatkozó információt.

(2) *  A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indíthat annak megállapítása érdekében, hogy álláspontja szerint a kijelölt kapuőr vállalkozás megfelel-e az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet 5–7. cikke szerinti kötelezettségeknek. Az e bekezdés szerinti versenyfelügyeleti eljárás a vizsgálónak a jelentés Európai Bizottság részére történő átadásáról szóló végzésével zárul. A jelentés a 71. § (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti információkat tartalmazza.

80/T. § *  Az (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazásával a bíróság által hozott jogerős ítélet másolatát a határozatot hozó bíróság a felekkel való közlést követően megküldi az Országos Bírósági Hivatal részére. Az Országos Bírósági Hivatal a jogerős ítélet másolatát haladéktalanul továbbítja az igazságügyért felelős miniszter felé az Európai Bizottsághoz történő továbbítás céljából.

XI/E. fejezet * 

Eljárás az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása során * 

80/U. § *  (1) Az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása során e törvény rendelkezéseit az e fejezetben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet 13. cikk (5) bekezdésének megfelelően a Gazdasági Versenyhivatal az Európai Bizottság rendelkezésére bocsát bármely, az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelettel a Bizottságra ruházott feladatai ellátásához szükséges információt. Ha az Európai Bizottságnak történő tájékoztatás megadásához szükséges információval más hatóság vagy szerv rendelkezik, a Gazdasági Versenyhivatal határidő tűzésével megkeresi e hatóságot vagy szervet. A megkeresésre az Ákr. 25. §-át kell alkalmazni.

(3) Ha a Gazdasági Versenyhivatal a hatáskörében eljárva észleli, hogy külföldi támogatás állhat fenn és az torzíthatja a belső piacot, az ezzel kapcsolatos információt az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet 35. cikke szerint továbbítja az Európai Bizottságnak.

(4) Ha az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján az Európai Bizottság vizsgálati cselekmény foganatosítását kéri a Gazdasági Versenyhivataltól, a foganatosításra a versenyfelügyeleti eljárás szabályait kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy

a) az eljárás a vizsgálónak a beszerzett bizonyítékok átadásáról szóló végzésével zárul,

b) a Gazdasági Versenyhivatal által végzett helyszíni kutatáson vagy az általa tartott meghallgatáson az Európai Bizottság tisztviselője és a tisztviselőt kísérő személy – a vizsgálati cselekményt foganatosító vizsgáló felügyelete mellett – részt vehet,

c) a helyszíni kutatáshoz szükséges előzetes bírói engedély iránti kérelmet az Európai Bizottság közvetlenül vagy a Gazdasági Versenyhivatal útján terjeszti a bíróság elé, és

d) ha az Európai Bizottság vizsgálati cselekményének végrehajtásához a rendőrség közreműködése szükséges, annak biztosítása érdekében az Európai Bizottság kérésére a Gazdasági Versenyhivatal jár el.

(5) Az (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet alkalmazása során a Gazdasági Versenyhivatal tudomására jutott bizalmas információk kezelésére e törvénynek a korlátozottan megismerhető adatok kezelésére irányadó szabályai alkalmazandók.

XII. Fejezet * 

Jogorvoslat a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásában

A vizsgálati kifogás

81. § *  Az ügyfél a vizsgálati eljárás szabálytalanságát a szabálytalannak tartott intézkedéstől számított nyolc napon belül kifogásolhatja. A kifogás figyelmen kívül hagyását a vizsgáló a jelentésben, az eljáró versenytanács az eljárást befejező döntésében köteles megindokolni.

A közigazgatási hatósági eljárás szabályainak alkalmazása * 

81/A. § *  A jogorvoslatra az e fejezetben nem szabályozott kérdésekben az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni.

Az eljárás során hozott végzések elleni jogorvoslat * 

82. § *  (1) A vizsgáló önálló jogorvoslattal megtámadható végzésével szembeni jogorvoslatra a fellebbezés szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a fellebbezést az eljáró versenytanács bírálja el.

(2) A vizsgáló végzésével szemben fellebbezést a bejelentő is előterjeszthet, illetve az eljáró versenytanács végzését közigazgatási perben megtámadhatja, ha a végzést e törvény alapján vele közölni kell. Az e bekezdés szerinti perben a természetes személy bejelentő számára a jogi képviselet nem kötelező.

(3) A vizsgáló végzésével szemben fellebbezés a végzés közlésétől számított nyolc napon belül terjeszthető elő. A fellebbezést az eljáró versenytanács tárgyaláson kívül bírálja el harminc napon belül; ezt a határidőt a Versenytanács elnöke indokolt esetben annak letelte előtt egy alkalommal, legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja.

(4) Ha a fellebbezési eljárásban a döntés meghozatalához nincs elég adat, vagy a vizsgáló végzésének meghozatalát követően új tény merül fel, vagy egyébként a tényállás további tisztázása szükséges, az eljáró versenytanács a vizsgáló végzésének megsemmisítése mellett a vizsgálót végzésben új eljárásra utasíthatja, vagy a kiegészítő bizonyítási eljárás lefolytatását maga végzi el, és ennek alapján dönt.

(5) *  Az eljáró versenytanács vagy az eljáró versenytanács előadó versenytanácstagjának önálló jogorvoslattal támadható végzése a végzés közlésétől számított nyolc napon belül támadható meg közigazgatási perben.

(6) *  Az eljáró versenytanácsnak vagy az eljáró versenytanács előadó versenytanácstagjának az 55/B. § (1) és (7) bekezdése, valamint a 80. § (5) bekezdése szerinti végzésével szembeni keresetről a bíróság harminc napon belül határoz.

(7) *  Ha a közigazgatási bíróság jogerős ítélete szerint a 61. § (1) bekezdése szerinti végzés jogszabályt sértett, és ennek következtében a bíróság a végzésnek a bírság összegét meghatározó rendelkezését megváltoztatja, megsemmisíti vagy hatályon kívül helyezi, a Gazdasági Versenyhivatal a jogszabálysértően kiszabott, már megfizetett bírságösszeget visszatéríti az érintett ügyfélnek, és a visszatérítendő összeg után minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 365-öd részének megfelelő mértékű kamatot fizet.

(8) *  A (7) bekezdés szerinti fizetési kötelezettség a jogerős bírósági ítélettel szemben rendkívüli perorvoslat kezdeményezésére nyitva álló határidő leteltekor, ha pedig a jogerős ítélettel szemben rendkívüli perorvoslatot kezdeményeztek, az eljárást befejező bírósági határozat Gazdasági Versenyhivatallal való közlése napján áll be.

(9) *  A (7) bekezdés szerinti kamat kifizetését a vizsgáló külön végzésben rendeli el. A vizsgáló végzése közigazgatási perben támadható meg a közléstől számított nyolc napon belül.

Jogorvoslat a határozattal szemben * 

83. § *  A Gazdasági Versenyhivatal a 11. §-ban, illetve az EUMSz. 101. cikkében tilalmazott magatartás miatt indított versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozattal szembeni keresetlevelet és az ügy iratait a védiratával együtt a keresetlevél beérkezésétől számított harminc napon belül továbbítja a bíróságnak. Ha a keresetlevél azonnali jogvédelem iránti kérelmet is tartalmaz, a keresetlevelet és az ügy iratait a keresetlevél beérkezésétől számított tizenöt napon belül kell továbbítani a bíróságnak.

84. § *  (1) Ha a közigazgatási bíróság jogerős ítélete szerint az eljáró versenytanács határozata jogszabályt sértett, és ennek következtében a bíróság a határozatnak a bírság összegét meghatározó rendelkezését megváltoztatja, megsemmisíti vagy hatályon kívül helyezi, a Gazdasági Versenyhivatal a jogszabálysértően kiszabott, már megfizetett bírságösszeget visszatéríti az érintett ügyfélnek, és a visszatérítendő összeg után minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat 365-öd részének megfelelő mértékű kamatot fizet.

(2) Az (1) bekezdés szerinti fizetési kötelezettség a jogerős bírósági ítélettel szemben rendkívüli perorvoslat kezdeményezésére nyitva álló határidő leteltekor, ha pedig a jogerős ítélettel szemben rendkívüli perorvoslatot kezdeményeztek, az azt az eljárást befejező bírósági határozat Gazdasági Versenyhivatallal való közlése napján áll be.

(3) *  Az (1) bekezdés szerinti kamat kifizetését a vizsgáló külön végzésben rendeli el. A vizsgáló végzése közigazgatási perben támadható meg a közléstől számított nyolc napon belül.

XII/A. Fejezet * 

A Gazdasági Versenyhivatal döntésének végrehajtása * 

84/A. § *  (1) A végrehajtásra az e fejezetben nem szabályozott kérdésekben az Ákr. rendelkezéseit kell alkalmazni azzal, hogy a végrehajtást a vizsgáló rendeli el.

(2) A vizsgáló végrehajtás során hozott végzése ellen nincs helye fellebbezésnek. A vizsgáló végrehajtás során hozott végzése a végzés közlésétől számított nyolc napon belül támadható meg közigazgatási perben.

84/B. § *  (1) *  A vizsgáló az eljáró versenytanács döntésében előírt meghatározott cselekmény elvégzésére, meghatározott magatartás tanúsítására vagy attól való tartózkodásra vonatkozó kötelezettség (a továbbiakban együtt: meghatározott cselekmény) végrehajtásának elrendelésével egyidejűleg – ha a meghatározott cselekmény teljesítése más végrehajtási módon keresztül hatékonyan nem biztosítható – végrehajtási bírságot szab ki.

(2) A végrehajtási bírság a vállalkozással és a vállalkozás törvényes képviselőjével szemben egyidejűleg is kiszabható.

(3) A napi összegben kiszabott végrehajtási bírságot a kötelezett a végrehajtás elrendelésétől a meghatározott cselekmény teljesítésének igazolásáig terjedő időszakra köteles megfizetni. A végrehajtási bírság legkisebb napi összege vállalkozás esetében ötvenezer, vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében tízezer forint, legmagasabb összege vállalkozás esetében a végrehajtási bírságot kiszabó végzés meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevétel egy napra jutó összegének egy százaléka, vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében ötvenezer forint.

(4) Az egy összegben kiszabott végrehajtási bírság legkisebb összege vállalkozás esetében kétszázezer, vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében ötvenezer forint, legmagasabb összege vállalkozás esetében a végrehajtási bírságot kiszabó végzés meghozatalát megelőző üzleti évben elért nettó árbevétel egy százaléka, vállalkozásnak nem minősülő természetes személy esetében ötszázezer forint.

(5) A végrehajtási bírság legmagasabb összegének kiszámítására megfelelően alkalmazni kell a 78. § (2) bekezdését.

(6) Napi összegben kiszabott végrehajtási bírság esetén a végrehajtás elrendelésétől számított, teljesítés nélkül eltelt minden egyes hónapot követő napon az adott teljesítés nélkül eltelt hónapra eső végrehajtási bírság esedékessé válik. A teljesítés hónapjában a teljesítés napjáig terjedő időre eső végrehajtási bírság a teljesítés napján válik esedékessé.

84/C. § *  Ha a kötelezett pénzfizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, illetve az állam által előlegezett költség után a megelőlegezés időtartamára az adózás rendjéről szóló törvény szerinti késedelmi pótlékkal azonos módon számított mértékű késedelmi pótlékot fizet. * 

84/D. § *  (1) A teljesítési határidőben meg nem fizetett eljárási költség, valamint a meg nem fizetett eljárási költség után felszámítandó és meg nem fizetett késedelmi pótlék végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal foganatosítja.

(2) *  A meghatározott cselekmény végrehajtását a Gazdasági Versenyhivatal foganatosítja, kivéve, ha a vizsgáló végrehajtási bírság kiszabásáról döntött. A meghatározott cselekmény végrehajtására irányuló végrehajtási eljárásban kiszabható eljárási bírságra a 61. § (3) bekezdését kell alkalmazni.

84/E. § *  A végrehajtás foganatosítása során hozott, törvénysértőnek tartott intézkedés miatt végrehajtási kifogás a kifogásolt intézkedésről való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követő három napon belül, de legkésőbb az intézkedéstől számított egy hónapon belül terjeszthető elő, amelyről a bíróság közigazgatási perben harminc napon belül határoz.

84/F. § *  A végrehajtás elrendeléséről szóló, véglegessé vált végzéssel szembeni közigazgatási perben halasztó hatály elrendelésének nincs helye.

ÖTÖDIK RÉSZ

A GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL ÁLTAL INDÍTHATÓ PEREK * 

XIII. Fejezet * 

Fellépés a verseny szabadságát sértő hatósági tevékenységgel szemben * 

85. § *  (1) Ha a Gazdasági Versenyhivatal a hatáskörében eljárva észleli, hogy valamely közigazgatási szerv közigazgatási tevékenysége a verseny szabadságát sérti, felszólítja a közigazgatási szervet a tevékenységével okozott versenysérelem orvoslására, így különösen a közigazgatási szerv döntésének módosítása vagy visszavonása útján. A döntés módosíthatósága, illetve visszavonhatósága szempontjából nem minősül jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jognak az olyan előny, amely a verseny szabadságának korlátozásából származik.

(2) Ha a közigazgatási szerv az (1) bekezdés szerinti felszólításnak harminc napon belül nem tesz eleget, a Gazdasági Versenyhivatal a verseny szabadságát sértő közigazgatási tevékenységgel szemben közigazgatási pert indíthat. Az egyedi döntés véglegessé válásától számított egy év elteltével a döntéssel szemben keresetindításnak nincs helye. E határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem nem terjeszthető elő.

(3) A (2) bekezdés szerinti perben a Fővárosi Törvényszék jár el.

(4) A Gazdasági Versenyhivatal a verseny szabadságát sértő közigazgatási tevékenységet megvalósító szervtől vagy felügyeleti szervétől tájékoztatást kérhet a megtámadott közigazgatási tevékenységhez hasonló tárgyú más közigazgatási tevékenységekről. A Gazdasági Versenyhivatal a tájékoztatás alapján kérheti az abban megjelölt egyedi döntések, egyéb iratok számára történő megküldését.

XIII/A. Fejezet * 

Közérdekű kereset * 

85/A. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal közérdekből pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt, ha a vállalkozásnak a Gazdasági Versenyhivatal hatáskörébe tartozó jogsértő magatartása a fogyasztók széles, a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti. Az e § szerinti pert a polgári perrendtartásról szóló törvény közérdekből indított perre vonatkozó rendelkezései alapján kell lefolytatni.

(2) A perindításra a Gazdasági Versenyhivatal csak akkor jogosult, ha az adott magatartás miatt a versenyfelügyeleti eljárást már megindította. Ha a versenyfelügyeleti eljárás folyamatban van, a Gazdasági Versenyhivatal kérelmére a bíróság a peres eljárást a versenyfelügyeleti eljárás befejezéséig felfüggeszti.

(3) A jogsértő magatartás elkövetésétől számított három év eltelte után perindításnak nincs helye. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. Ha a magatartás folyamatos, a határidő a magatartás abbahagyásakor kezdődik. Ha a jogsértő magatartás azzal valósul meg, hogy valamely helyzetet vagy állapotot nem szüntetnek meg, a határidő mindaddig nem kezdődik el, amíg ez a helyzet vagy állapot fennáll. A perindításra nyitva álló határidőbe nem számít bele a versenyfelügyeleti eljárás időtartama.

(4) Ha a jogsértő magatartással érintett fogyasztók tekintetében az érvényesített igény jogalapja és kárigény esetén a kár összege, illetve egyéb követelés esetén a követelés tartalma – az érintett egyes fogyasztók egyedi körülményeire tekintet nélkül – egyértelműen megállapítható, a Gazdasági Versenyhivatal kérheti, hogy a bíróság ítéletében kötelezze a vállalkozást a követelés teljesítésére, ellenkező esetben kérheti, hogy a bíróság állapítsa meg a magatartás jogellenességének tényét a keresetben meghatározott valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal. Ha a bíróság a magatartás jogellenességének tényét a keresetben meghatározott valamennyi fogyasztóra kiterjedő hatállyal megállapította, a magatartással érintett fogyasztó az általa a vállalkozás ellen indított perben kizárólag a kárának összegét, illetve egyéb követelésének tartalmát, valamint a jogellenes magatartás és a kára, illetve egyéb követelése közötti okozati összefüggést köteles bizonyítani.

(5) A bíróság az ítéletben feljogosíthatja a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy a jogsértő vállalkozás költségére az ítéletet országos napilapban közzétegye, illetve egyéb, a jogsértő magatartás jellege által indokolt formában nyilvánosságra hozza.

(6) Ha a bíróság ítéletében a magatartás jogellenessége tényének megállapításán túl a vállalkozást meghatározott követelés teljesítésére is kötelezte, a kötelezett vállalkozás köteles az ítéletben meghatározott jogosulti körhöz tartozó fogyasztó igényét az ítéletnek megfelelően kielégíteni. Önkéntes teljesítés hiányában a jogosult fogyasztó kérheti az ítélet bírósági végrehajtását. A fogyasztó jogosultságát a bíróság az ítéletben meghatározott feltételek alapján a végrehajtási lap kiállítására irányuló eljárásában vizsgálja.

(7) E § alkalmazásában fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.

HATODIK RÉSZ

MAGÁNJOGI JOGÉRVÉNYESÍTÉS * 

XIV. Fejezet * 

A II. Fejezet rendelkezéseinek megsértése miatti eljárás * 

86. § *  (1) *  A II. Fejezetben foglalt rendelkezések megsértése miatti eljárás lefolytatása a bíróság hatáskörébe tartozik.

(2) Az érdekelt a keresetben

a) követelheti a jogsértés megtörténtének megállapítását,

b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől,

c) követelheti, hogy a jogsértő – nyilatkozattal vagy más megfelelő módon – adjon elégtételt, és szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak,

d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a jogsértéssel előállított vagy forgalmazott áruk jogsértő jellegétől való megfosztását, vagy – ha ez nem lehetséges – megsemmisítését, továbbá az előállításra szolgáló különleges eszközök megsemmisítését,

e) kártérítést és – személyiségi joga megsértése esetén – sérelemdíjat követelhet a polgári jog szabályai szerint, illetve

f) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett áruk előállításában, forgalmazásában résztvevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról.

(2a) *  Ha a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 9. § (1) bekezdés c) pontja szerinti nemzetközi szerződés e §-t rendeli alkalmazni, e § a 93/B. §-sal együtt alkalmazandó.

(2b) *  A Kbt. 9. § (1) bekezdés c) pontja szerinti beszerzések esetén az ajánlattételi felhívás alapján indult eljárás ideiglenes intézkedéssel történő felfüggesztésének nincs helye.

(2c) *  A Kbt. 9. § (1) bekezdés c) pontja szerinti beszerzések esetén a (2) bekezdésben meghatározott jogkövetkezmények közül – már megindított beszerzési eljárás esetén – az ajánlattételi felhívás megsemmisítésének, az ajánlatkérő eltiltása a szerződés megkötésétől vagy a szerződés Ptk. szerinti érvénytelensége megállapításának és az eredeti állapot helyreállításának alkalmazása kizárt.

(3) *  A 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése miatt indított perben az érdekelt fél a (2) bekezdésben foglaltakon túl a keresetben követelheti

a) a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését,

b) a kizárólag vagy elsősorban a jogsértésre használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel érintett termékek lefoglalását, meghatározott személyeknek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését, továbbá

c) a határozatnak a jogsértő költségére történő nyilvánosságra hozatalát.

(4) A (3) bekezdés c) pontja alkalmazásában nyilvánosságra hozatalon kell érteni különösen az országos napilapban, illetve az internet útján történő közzétételt.

87. § *  A bíróság eljárása a 78. § szerinti bírság kiszabására is kiterjed.

87/A. § *  A bíróság a még közzé nem tett összehasonlító reklám közzétételét megtiltja, ha megállapítja, hogy az – közzététele esetén – a 6/A. § (1) bekezdésébe ütközne. A közzététel megtiltása ideiglenes intézkedésként is elrendelhető. A közzététel megtiltása mellett bírság kiszabásának nincs helye.

88. § *  (1) *  A II. Fejezet rendelkezéseibe ütköző magatartásra hivatkozással a magatartás tanúsításától számított hathónapos elévülési határidőn belül indítható per; a magatartás tanúsításától számított három év eltelte után perindításnak nincs helye.

(2) Ha a kifogásolt magatartás folyamatos, az (1) bekezdés szerinti határidők számítása a magatartás abbahagyásakor kezdődik. Ha a kifogásolt magatartás azzal valósul meg, hogy valamely helyzetet vagy állapotot nem szüntetnek meg, a határidők számítása mindaddig nem kezdődik meg, amíg a helyzet (állapot) fennáll.

(3) Az e fejezet alapján indított perekre a törvényszéknek van hatásköre.

(4) *  A 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése miatt indított perben az érdekelt – a polgári jogi igényeken felül – az ideiglenes intézkedésre vonatkozó feltételekkel kérheti biztosítási intézkedés elrendelését a bírósági végrehajtásról szóló törvény szabályai szerint, ha valószínűsítette, hogy a kártérítés, illetve a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése iránti követelésének későbbi kielégítése veszélyben van; továbbá kérheti a jogsértő fél kötelezését banki, pénzügyi és kereskedelmi adatainak közlésére, illetve a rendelkezése alatt álló, ilyen adatot tartalmazó iratoknak a bemutatására a fenti biztosítási intézkedés elrendelése céljából. Az érdekelt – amennyiben a 6. §-ban foglalt rendelkezést feltételezetten sértő cselekmények folytatásához hozzájárul – a jogsértés abbahagyásának követelése helyett arra is kérheti a bíróságot, hogy a feltételezett jogsértőt biztosíték adására kötelezze. A biztosíték letételét a bíróság az érdekelt erre irányuló kérelme hiányában is elrendelheti, feltéve, hogy az érdekelt előterjesztett kérelmet a jogsértés abbahagyása iránt, és annak a bíróság nem ad helyt.

(5) *  Ha a 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése miatt indított perben valamelyik fél tényállításait már elvárható mértékben valószínűsítette, a bíróság a bizonyító fél kérelmére az ellenfelet kötelezheti

a) a rendelkezése alatt álló okirat és egyéb tárgyi bizonyíték bemutatására, valamint a szemle lehetővé tételére,

b) banki, pénzügyi és kereskedelmi adatok közlésére, illetve a rendelkezése alatt álló, ilyen adatot tartalmazó iratok bemutatására.

(6) *  Előzetes bizonyításnak a per megindítása előtt helye van, ha az érdekelt fél a 6. §-ba ütköző magatartás tényét vagy annak veszélyét elvárható mértékben valószínűsítette.

(7) *  A 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése esetén ideiglenes intézkedés iránti kérelem előterjeszthető a keresetlevél benyújtását megelőzően a polgári perrendtartásról szóló törvény perindítást megelőző ideiglenes intézkedésre vonatkozó rendelkezéseiben előírt többletfeltételek hiányában is. Az ideiglenes intézkedés iránti nemperes eljárásra – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a polgári perrendtartásról szóló törvény szabályait a nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel, és a bírósági polgári nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról, valamint egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló törvénynek a bírósági polgári nemperes eljárásokra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni. Ha a kérelmező a 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése miatt a pert a (8) bekezdésben foglaltak szerint megindította, a peres eljárás illetékeként a nemperes eljárásban lerótt illetéken felüli összeget kell megfizetni.

(8) A bíróság az ideiglenes intézkedés tárgyában soron kívül, legkésőbb az ilyen intézkedés iránti kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz. Az ideiglenes intézkedés tárgyában hozott határozat elleni fellebbezést a másodfokú bíróság soron kívül, legkésőbb a fellebbezés benyújtásától számított tizenöt napon belül bírálja el.

(9) *  A bíróság a keresetlevél benyújtását megelőzően előterjesztett ideiglenes intézkedés – ideértve a (4) bekezdés szerinti biztosítási intézkedést is –, illetve az előzetes bizonyítás tárgyában hozott határozatát az ellenfél kérelmére hatályon kívül helyezi, ha a sértett fél a pert a 6. §-ban foglalt rendelkezés megsértése miatt az ideiglenes intézkedéssel érvényesített vagy az előzetes bizonyítás által alátámasztani kívánt követelés tárgyában nem indította meg a határozat közlésétől számított tizenöt napon belül. A bíróság az ideiglenes intézkedés, illetve az előzetes bizonyítást elrendelő határozat hatályon kívül helyezésére irányuló kérelem tárgyában soron kívül, legkésőbb a kérelem előterjesztésétől számított tizenöt napon belül határoz.

(10) Ha a késedelem helyrehozhatatlan károkat okozna, az a rendkívül sürgős szükség esetének minősül, és erre figyelemmel az ideiglenes intézkedés – ideértve a (4) bekezdés szerinti biztosítási intézkedést is – elrendelésének kérdésében az ellenfél meghallgatása mellőzhető. Ha a késedelem helyrehozhatatlan károkat okozna, vagy ha valószínűsíthető a bizonyítékok megsemmisítésének kockázata, az sürgős esetnek minősül, és erre figyelemmel az előzetes bizonyítás elrendelésének kérdésében az ellenfél meghallgatása mellőzhető. Az ellenfél meghallgatásának mellőzésével hozott határozatot az ellenféllel a foganatosításkor kell közölni. A határozat közlését követően az ellenfél kérheti a meghallgatását, és az ideiglenes intézkedést, illetve az előzetes bizonyítást elrendelő határozat megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését.

(11) A bíróság – a (4) bekezdés második és harmadik mondatában foglalt esetet kivéve – az ideiglenes intézkedés, valamint az előzetes bizonyítás elrendelését biztosítékadáshoz kötheti. Ha az e bekezdés, illetve a (4) bekezdés szerinti biztosíték összegéből való kielégítésre jogosult fél igényét az előzetes bizonyítás tárgyában hozott végzést hatályon kívül helyező határozat, az ítélet vagy a pert befejező egyéb határozat jogerőre emelkedésétől vagy a per megszűnésétől számított három hónapon belül nem érvényesíti, a letevő a biztosíték visszaadását kérheti a bíróságtól.

(12) A bíróságnak a 6/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések megsértése miatt folytatott eljárásában az összehasonlító reklám részét képező tényállítás valóságának bizonyítása az üzleti gyakorlat alkalmazóját terheli.

XIV/A. Fejezet * 

A IV. vagy V. fejezet rendelkezéseinek, illetve az EUMSZ. 101. vagy 102. cikkének megsértésén alapuló polgári jogi igények bíróság előtti érvényesítése * 

Általános szabályok * 

88/A. § *  (1) *  A Gazdasági Versenyhivatalnak a 44. § (2) bekezdésében megállapított, a 67. § (2) bekezdése alapján a közérdek érvényesítésére irányuló hatásköre nem zárja ki a IV. vagy az V. Fejezetben foglalt rendelkezések, illetve az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében foglalt tilalom megsértésére (e fejezet alkalmazásában a továbbiakban: versenyjogi jogsértés) alapított polgári jogi igények közvetlen bíróság előtti érvényesítését.

(2) Az (1) bekezdés szerinti perekben a polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(3) Az e fejezet alapján indított perekre a törvényszéknek van hatásköre.

88/B. § *  (1) A bíróság haladéktalanul értesíti a Gazdasági Versenyhivatalt arról, ha valamely perben e törvény IV. vagy V. Fejezetében foglalt rendelkezések alkalmazásának szükségessége merül fel.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal írásban észrevételt tehet a tárgyalás berekesztéséig a IV., illetve V. Fejezetben foglalt rendelkezések alkalmazására vonatkozóan. A Gazdasági Versenyhivatal észrevételében foglaltak a bíróságot nem kötik.

(3) A Gazdasági Versenyhivatal a bíróság felhívásában meghatározott – legalább a felhívás kézhezvételétől számított negyvenöt napos – határidőn belül köteles a IV., illetve V. Fejezetben foglalt rendelkezések alkalmazásával kapcsolatos jogi álláspontjáról a bíróságot tájékoztatni.

(4) A bíróság a Gazdasági Versenyhivatalnak kérelmére megküldi a per azon iratait, amelyek a (2) bekezdés szerinti észrevétel megtételéhez, illetve a (3) bekezdés szerinti jogi álláspont kialakításához szükségesek. A bíróság a Gazdasági Versenyhivatal kérelme alapján az iratok megküldése helyett az iratok megtekintését is engedélyezheti.

(5) A Gazdasági Versenyhivatal képviselője a (2) bekezdés szerinti észrevételét, illetve a (3) bekezdés szerinti jogi álláspontját a tárgyaláson szóban is előadhatja. Ha a szóbeli előadás jogával a Gazdasági Versenyhivatal élni kíván, tizenöt napon belül köteles erről értesíteni a bíróságot.

(6) A Gazdasági Versenyhivatal a (2) bekezdés szerinti észrevétel megtétele, illetve a (3) bekezdés szerinti jogi álláspont kialakítása érdekében a tárgyaláson jelen lehet, a felekhez, a tanúhoz és a szakértőhöz kérdések feltevését javasolhatja, továbbá egyéb bizonyítás szükségességére hívhatja fel a figyelmet.

(7) *  Ha a Gazdasági Versenyhivatal a per bármely szakaszában arról tájékoztatja a bíróságot, hogy az érintett ügyben versenyfelügyeleti eljárást indított, a bíróság a peres eljárást a versenyfelügyeleti eljárásban hozott határozat elleni keresetindítási határidő lejártáig, illetve keresetindítás esetében a bírósági eljárás jogerős befejezéséig felfüggeszti, kivéve, ha a Gazdasági Versenyhivatal az ügyben már véglegessé vált határozatot hozott vagy az eljárását egyébként véglegesen lezárta, és a Gazdasági Versenyhivatal döntését bíróság előtt nem támadták meg, vagy a bírósági eljárás már jogerősen lezárult. Ez utóbbi esetben a Gazdasági Versenyhivatal megküldi a bíróságnak a véglegessé vált döntését, illetve a jogerős bírósági határozatot.

(8) Ha az érintett ügyben a Gazdasági Versenyhivatal eljárt, a bíróság a Gazdasági Versenyhivatal keresettel nem támadott határozatának, illetve – ha a határozatot megtámadták – a bíróság határozatának a jogsértést megállapító részéhez kötve van.

(9) A perben – az érintett ügyben született, a jogsértést megállapító (8) bekezdés szerinti határozatban megállapított tények kivételével – a IV. vagy V. Fejezetben foglalt rendelkezések megsértésére hivatkozó fél köteles bizonyítani az e törvény megsértését alátámasztó tényeket. A 13. §-ban foglalt körülmények fennállását, a 16. § szerinti csoportos mentesülés hatálya alá tartozást, illetve a 17. §-ban foglalt körülmények fennállását az erre hivatkozó félnek kell bizonyítania.

(10) A bíróság a 13. § (4) bekezdése, illetve a 16/A. § (2) bekezdése szerint is határozhat, ha az e rendelkezésekre hivatkozó fél a törvényben meghatározott körülmények fennállását bizonyítja.

Eltérés a Ptk.-ban foglaltaktól versenyjogi jogsértésen alapuló kártérítési igény esetén, egyes különös eljárási szabályok * 

88/C. § *  (1) *  A versenyjogi jogsértésből eredő kárért való felelősségre a Ptk. rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni.

(2) A versenyjogi jogsértésből eredő kárra vonatkozó szabályok alkalmazásában versenyjogi jogsértésnek minősül az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más államok jogában az 1/2003/EK tanácsi rendelet 3. cikk (1) bekezdése szerint az EUMSz. 101. vagy 102. cikkének alkalmazásával párhuzamosan alkalmazott, a vállalkozások gazdasági versenyt korlátozó megállapodásának, összehangolt magatartásának vagy a vállalkozások társulása gazdasági versenyt korlátozó döntésének tilalmára, illetve a gazdasági erőfölénnyel való visszaélés tilalmára vonatkozó rendelkezések megsértése is.

(3) A bíróság köteles elrendelni az előtte folyamatban lévő, versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény érvényesítése iránti perek (a továbbiakban: versenyjogi kártérítési per) egyesítését, ha annak törvényben meghatározott feltételei fennállnak.

(4) *  Ha a Gazdasági Versenyhivatal vagy az Európai Bizottság versenyjogi kártérítési perrel érintett ügyben eljárást indított, a bíróság a peres eljárást az ezen eljárásban hozott határozat elleni keresetindítási határidő lejártáig, illetve keresetindítás esetében a közigazgatási ügyben eljáró bíróság eljárásának jogerős befejezéséig felfüggeszti.

(5) Ha a felek között alternatív vitarendezési eljárás van folyamatban, a bíróság a felek közös kérelmére az eljárást az alternatív vitarendezési eljárás befejezéséig, de legfeljebb két évre felfüggeszti.

A versenyjogi jogsértéssel okozott kárért való felelősség * 

88/D. § *  (1) Aki másnak versenyjogi jogsértéssel kárt okoz, a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint köteles az ebből eredő kárt megtéríteni.

(2) Aki versenyjogi jogsértés következtében szenvedett kárt, e kárának teljes körű megtérítését követelheti, függetlenül a termelési-értékesítési láncon belüli helyzetétől.

(3) A versenyjogi jogsértéssel okozott kárért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.

(4) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a jogsértés kárt okozott, ha a felperes bizonyítja, hogy a versenyjogi jogsértés kartellt valósított meg.

A versenyjogi jogsértéssel okozott kárért fennálló kártérítési felelősség terjedelme * 

88/E. § *  A versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény esetén nem alkalmazható a Ptk. 6:522. § (4) bekezdése.

88/F. § *  (1) Ha a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény tárgyában a károsult valamely jogsértő vállalkozással alternatív vitarendezés eredményeként megállapodást kötött meghatározott mértékű kártérítés megfizetéséről, az ilyen megállapodásban részes károsult a fennmaradó kártérítési igényét csak a kárért felelős, az ilyen megállapodásban nem részes más vállalkozástól igényelheti. Ebben az esetben az ilyen megállapodásban nem részes jogsértő vállalkozás a vele szemben érvényesített kár megtérítését a megállapodásban részes jogsértő vállalkozástól nem igényelheti.

(2) A károsult az (1) bekezdés szerinti megállapodás szerinti összegen felüli kárának megtérítését csak akkor és olyan mértékben követelheti a megállapodásban részes jogsértő vállalkozástól, amikor és amennyiben az a megállapodásban nem részes jogsértő vállalkozástól nem hajtható be. Az (1) bekezdés szerinti megállapodásban a felek e rendelkezés alkalmazását kizárhatják.

(3) Az (1) bekezdés szerinti megállapodást megkötő károsult kártérítési igényét csökkenteni kell a megállapodásban részes jogsértő vállalkozást a megállapodás hiányában terhelő résszel, akkor is, ha ennél az általa a megállapodás alapján a károsultnak ténylegesen megfizetett kártérítés összege kevesebb.

(4) Annak az összegnek a meghatározásakor, amelyet egy jogsértő vállalkozás egy másik jogsértő vállalkozástól a versenyjogi jogsértéssel okozott kárért való felelőssége arányában megtérítésként követelhet, a bíróságnak figyelembe kell vennie a megtérítéssel érintett jogsértő vállalkozás részvételével korábban alternatív vitarendezés eredményeként kötött megállapodás alapján fizetett kártérítést, annak érdekében, hogy a megállapodásban részes jogsértő vállalkozás által fizetett kártérítés teljes összege ne haladja meg a jogsértéssel okozott kárért való felelőssége mértékét.

A versenyjogi jogsértés következtében jelentkező áreltérítésből eredő károk tekintetében alkalmazandó különös szabályok * 

88/G. § *  (1) Az áruért fizetett ár (ideértve bármilyen jogcímen nyújtott ellenszolgáltatást) és a versenyjogi jogsértés hiányában az adott piacon érvényesülő ár közötti különbségből (a továbbiakban: áreltérítés) eredő értékcsökkenés, elmaradt vagyoni előny vagy egyéb vagyoni hátrány továbbhárítását alátámasztó tényeket az erre hivatkozó félnek kell bizonyítania.

(2) Ha a kár az áreltérítésből származik, a jogsértő vállalkozás jogosult arra hivatkozni, hogy a károsult részben vagy egészben továbbhárította a versenyjogi jogsértésből eredő áreltérítést. Ennek kapcsán a jogsértő vállalkozást terheli a továbbhárítás tényének és mértékének bizonyítása. Ha a továbbhárítás mértéke nem állapítható meg, a bíróság azt a per összes körülményeinek mérlegelésével, becsléssel határozza meg.

(3) Az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a jogsértésből eredő áreltérítést továbbhárították a közvetett vevőre, ha a közvetett vevő bizonyítja, hogy

a) a jogsértő vállalkozás versenyjogi jogsértést követett el,

b) a versenyjogi jogsértés áreltérítést eredményezett a jogsértő vállalkozás közvetlen vevőjénél, és

c) a közvetett vevő a versenyjogi jogsértés tárgyát képező árut, illetve a versenyjogi jogsértés tárgyát képező árut tartalmazó vagy az ilyen áruból származtatott árut vásárolt.

(4) A bíróság az áreltérítéssel és annak mértékével kapcsolatban figyelembe veheti a versenyjogi kártérítési per tárgyával összefüggő, a termelési-értékesítési lánc más szintjén álló károsult által indított más, az előtte folyó perrel nem egyesíthető versenyjogi kártérítési per általa ismert adatait, így különösen az ezen per során hozott jogerős ítéletet.

(5) A bíróság a figyelembe venni kívánt adatokról tájékoztatja a feleket, és – erre irányuló kérelem esetén – a feleket meghallgatja, vagy biztosítja az írásbeli nyilatkozattétel lehetőségét az adatokra vonatkozóan.

(6) Kartellel okozott versenyjogi jogsértés esetén az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a versenyjogi jogsértés a jogsértő vállalkozás által alkalmazott árat tízszázaléknyi mértékben befolyásolta.

(7) E fejezet alkalmazásában közvetlen vevő az, aki közvetlenül a jogsértő vállalkozástól szerezte meg ellenszolgáltatás fejében a versenyjogi jogsértéssel érintett árut, közvetett vevő pedig az, aki a jogsértő vállalkozás közvetlen vevőjétől vagy annak vevőjétől szerezte meg ellenszolgáltatás fejében a versenyjogi jogsértéssel érintett árut, ilyen árut tartalmazó árut vagy ilyen áruból származtatott árut.

Többek közös károkozása * 

88/H. § *  (1) Az egyetemleges felelősség szabályait a versenyjogi jogsértésből eredő károk tekintetében az e §-ban és a 88/I. §-ban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Ha a jogsértő vállalkozás a jogsértés teljes időtartama alatt kis- vagy középvállalkozásnak minősül, kizárólag a saját közvetlen és közvetett vevőivel vagy beszállítóival szembeni kár megtérítésére köteles, feltéve, hogy

a) részesedése az érintett piacon a jogsértés teljes időtartama alatt nem érte el az öt százalékot, és

b) az egyetemleges felelősségre vonatkozó általános szabályok alkalmazása esetén gazdaságilag ellehetetlenülne és eszközei tekintetében teljes értékvesztés következne be.

(3) Nem alkalmazható a (2) bekezdés, ha az ugyanazon jogsértésért felelős másik, kis- vagy középvállalkozásnak nem minősülő jogsértő vállalkozástól a kártérítés nem vagy nem teljes mértékben hajtható be.

(4) Nem alkalmazható a (2) bekezdés, ha a kis- vagy középvállalkozás

a) vezető szerepet töltött be a versenyjogi jogsértésben, vagy más vállalkozást a versenyjogi jogsértésben való részvételre kényszerített, vagy

b) *  korábban a Gazdasági Versenyhivatal, valamely tagállami versenyhatóság vagy az Európai Bizottság (mindezek a továbbiakban együtt: uniós versenyhatóság) véglegessé vált és végrehajtható határozatában vagy – ha a hatósági határozatot bíróság előtt megtámadták – a bíróság jogerős és végrehajtható határozatában megállapítottan versenyjogi jogsértést követett el.

(5) E fejezet alkalmazásában az uniós versenyhatóság, illetve az ennek határozata elleni jogorvoslati eljárásban eljáró bíróság jogerős határozatán az adott hatóság, illetve bíróság olyan határozatát kell érteni, amely az adott hatóságra, illetve bíróságra irányadó szabályok szerint rendes jogorvoslattal tovább már nem támadható.

88/I. § *  (1) Az a vállalkozás, amely a kartellről való tudomását és az abban játszott szerepét a versenyhatóságnak önként feltáró, és a versenyhatóság eljárásában együttműködő magatartásáért az Európai Unió vagy valamely tagállam joga alapján jogszabályban vagy egyéb módon előre rögzített szabályok szerint mentesült a bírság kiszabása alól (a továbbiakban: engedékenység alapján mentesülő vállalkozás), kizárólag a saját közvetlen és közvetett vevőinek vagy beszállítóinak okozott kár megtérítéséért felel egyetemlegesen, a többi károsulttal szemben pedig csak akkor, ha az ugyanazon jogsértésért felelős másik károkozótól a kártérítés nem vagy nem teljes mértékben hajtható be.

(2) Ha valamely egyetemlegesen kötelezett jogsértő vállalkozás a kötelezettségét meghaladó szolgáltatást teljesített a károsult részére, annak megtérítését az engedékenység alapján mentesülő vállalkozástól csak az engedékenység alapján mentesülő vállalkozás közvetlen vagy közvetett vevőinek, illetve beszállítóinak okozott kár mértékéig követelheti.

(3) Ha a versenyjogi jogsértés a jogsértő vállalkozások közvetlen vagy közvetett vevőin, illetve beszállítóin kívül másoknak is kárt okozott, az engedékenység alapján mentesülő vállalkozás többi jogsértő vállalkozás felé fennálló megtérítési kötelezettségének mértékét a Ptk. 6:524. § (3) bekezdése alapján kell meghatározni.

(4) Versenyjogi kártérítési igény esetén nem alkalmazható a Ptk. 6:524. § (2) bekezdése.

A bizonyítékok feltárása a versenyjogi kártérítési perben * 

88/J. § *  (1) Versenyjogi kártérítési perben a bíróság a fél indokolt kérelmére bárkit a rendelkezése alatt álló meghatározott irat és egyéb bizonyítási eszköz, illetve ezek meghatározott körének, kategóriájának vagy meghatározott adatnak vagy adatok meghatározott körének, kategóriájának a bemutatására, illetve közlésére kötelezhet (a továbbiakban: bizonyítékok feltárása), ha a bizonyítékfeltárást kérő fél

a) az irattal, egyéb bizonyítási eszközzel, illetve adattal nem rendelkezik, és

b) valószínűsíti, hogy a feltárni kért bizonyíték alkalmas lehet valamely, a per eldöntése szempontjából jelentőséggel bíró tény vagy körülmény bizonyítására.

(2) A bíróság a felperes kérelmére akkor rendeli el a bizonyítékok feltárását, ha – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – a felperes az igénye fennállását, illetve az ezzel kapcsolatos tényállításainak valóságát – az elvárhatóan rendelkezésre álló bizonyítékokra, ismert tényekre is figyelemmel – már valószínűsítette.

88/K. § *  (1) A bíróság a bizonyítékok feltárását csak a legszükségesebb körben, a bizonyítékok, illetve a bizonyítéktípusok lehető legpontosabban meghatározott körére, kategóriájára rendeli el, különös tekintettel arra, hogy a bizonyítékfeltárásra kötelezettnek okozott hátrány nem haladhatja meg az azzal elérhető előnyöket, figyelembe véve a másik fél és más érintett személyek jogos érdekeit.

(2) Az (1) bekezdés alkalmazása során a bíróság különösen azt mérlegeli, hogy

a) a felek kérelmeit, álláspontját milyen mértékben támasztják alá a bizonyítékok feltárására vonatkozó indítvány indokolásaként előterjesztett, rendelkezésre álló bizonyítékok, ismert tények,

b) – különösen, ha annak elrendelése valamely, a perben félként részt nem vevő személlyel szemben kerülne sor – a bizonyítékok indítványozott feltárása a bizonyítási eszközök, adatok milyen mennyiségére és körére terjed ki, és az milyen költségekkel járna, megelőzendő a per szempontjából feltételezhetően jelentőséggel nem bíró általános információkérést,

c) az indítvány szerint feltárni kért bizonyíték tartalmaz-e – különösen a perben félként részt nem vevő személy tekintetében – korlátozottan megismerhető adatot, és ezen adatok megfelelő védelme biztosítható-e.

88/L. § *  (1) *  A 88/J. § (1) bekezdése szerinti indítvány tárgyában a bíróság soron kívül határoz. A bíróság végzésével szemben a bizonyítékok feltárására kötelezett külön fellebbezéssel élhet. A fellebbezésnek a bizonyítékfeltárást elrendelő végzés végrehajtására halasztó hatálya van. A fellebbezést a másodfokú bíróság soron kívül bírálja el.

(2) A bíróság a bizonyítékok feltárására vonatkozó döntésének meghozatala előtt a feleket, illetve azt, akit a bizonyítékok feltárására kívánnak kötelezni – erre irányuló kérelme esetén – meghallgatja, vagy biztosítja az írásbeli nyilatkozattétel lehetőségét. A meghallgatási határnap vagy az írásbeli nyilatkozatra nyitva álló határidő elmulasztása miatt igazolásnak helye nincs. Erről a bíróság az érdekelteket előzetesen tájékoztatja.

(3) *  Tanúként kell meghallgatni azt a bizonyítékfeltárásra kötelezett személyt, aki a perben nem vesz részt, és a meghallgatás során kötelezni kell a feltárni rendelt bizonyíték bemutatására.

88/M. § *  (1) A per eldöntése szempontjából feltétlenül szükséges körben a bíróság – a minősített adat kivételével – a korlátozottan megismerhető adatot tartalmazó bizonyíték feltárását a titoktartás alóli felmentés megadására jogosult ezzel ellentétes nyilatkozata esetén is elrendelheti. Az így megismert adatokat a felek, a perben részt vevő egyéb személyek, valamint azok képviselői kizárólag azon versenyjogi kártérítési perben használhatják fel bizonyítékként, melyben a korlátozottan megismerhető adatot tartalmazó bizonyíték feltárását kérelmezték.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben a felek, a perben részt vevő egyéb személyek, valamint azok képviselői az eljárás során a korlátozottan megismerhető adat tekintetében – az adat jogosulatlan személyek előtti titokban tartásának kötelezettségét tartalmazó, írásba foglalt nyilatkozat megtétele mellett – az eljáró bíró által megállapított rendben és szabályok szerint gyakorolhatják az iratbetekintési jogukat, azzal, hogy ha a titoktartás alóli felmentés megadására jogosult úgy nyilatkozott, hogy az adat megismeréséhez nem járul hozzá, az ilyen adatot tartalmazó iratot lemásolni vagy arról kivonatot készíteni nem lehet.

88/N. § *  (1) Nem rendelhető el a bizonyítékok feltárása

a) olyan bizonyítékra, amelyből következtetés vonható le az 55/A. § (1) bekezdés a) vagy f) pontja szerinti adatra,

b) az engedékenységi nyilatkozatra vagy az egyezségi nyilatkozatra – kivéve, ha az egyezségi nyilatkozatot visszavonták –, illetve olyan bizonyítékra, amiből következtetés vonható le ezek tartalmára,

c) a 65/C. § szerinti, védekezés céljából készült iratra és minden olyan tényre, adatra, amelynek feltárásával az ügyvédi titoktartási kötelezettség sérülne, kivéve, ha ahhoz az irat jogosultja hozzájárul, valamint

d) a büntetőeljárás során a terheltnek a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 420. § (4)–(6) bekezdésének alkalmazását megalapozó vallomására.

(2) Az (1) bekezdésben nem említett bizonyítékok közül csak az uniós versenyhatóságnak a versenyjogi jogsértéssel szembeni eljárását lezáró döntés meghozatalát követően rendelhető el az uniós versenyhatóság eljárásának ügyiratában szereplő valamely irat vagy egyéb bizonyíték feltárása, kivéve az olyan iratot vagy más bizonyítékot, amely már az uniós versenyhatóság eljárásától függetlenül létezett vagy jött létre.

(3) *  Nem rendelhető el a bizonyítékok feltárása a nyomozás befejezésig a büntetőeljárás során keletkezett ügyiratokra, ideértve a bíróság, az ügyészség, a nyomozó hatóság vagy az előkészítő eljárást folytató szerv által beszerzett, illetve a büntetőeljárásban részt vevő személyek által benyújtott, valamint csatolt iratot is.

(4) A bizonyítékfeltárás tekintetében az engedékenységi nyilatkozattal, egyezségi nyilatkozattal azonosan kell kezelni az Európai Unió vagy más tagállam joga alapján valamely uniós versenyhatóság előtt versenyjogi jogsértés miatt folyó eljárásban benyújtott, az engedékenységi nyilatkozattal, illetve az egyezségi nyilatkozattal azonos célú vagy funkciójában hasonló rendeltetést betöltő, az adott uniós versenyhatóság által ilyenként kezelt iratot.

(5) Abban a kérdésben, hogy egy irat az (1) bekezdés b) vagy d) pontja szerinti bizonyítéknak minősül-e, kérelemre a bíróság dönt. A kérelemről való döntés előtt a bíróság meghallgathatja azt, akitől az irat származik, a bizonyíték értékelése során azonban csak az illetékes uniós versenyhatóságot keresheti meg észrevételeinek megtétele érdekében. A bíróság ebben az esetben sem engedélyezheti az ezen bizonyítékba történő betekintést.

(6) Ha a feltárni kért bizonyítéknak csak egy része minősül engedékenységi nyilatkozatnak, illetve egyezségi nyilatkozatnak, a feltárni kért bizonyítékról olyan kivonatot kell készíteni, amely nem tartalmazza az engedékenységi nyilatkozatnak, illetve egyezségi nyilatkozatnak minősülő részt. A végzésben a feltárni kért bizonyíték engedékenységi nyilatkozatnak, illetve egyezségi nyilatkozatnak minősülő részére annak ismertetése nélkül kell utalni. Az engedékenységi nyilatkozatnak, illetve egyezségi nyilatkozatnak minősülő részt nem tartalmazó bizonyíték feltárására irányuló kérelem elbírálására az ilyen bizonyítékok feltárására egyébként irányadó előírásokat kell megfelelően alkalmazni.

(7) A (6) bekezdést kell megfelelően alkalmazni az (1) bekezdés d) pontja szerinti bizonyíték esetében is.

88/O. § *  (1) Uniós versenyhatóság bizonyíték-feltárásra akkor kötelezhető, ha az adott bizonyíték feltárása mástól nem várható.

(2) A bíróság haladéktalanul értesíti az érintett uniós versenyhatóságot arról, ha a perben a versenyhatósági eljárásának ügyiratában szereplő valamely bizonyíték tekintetében bizonyítékfeltárásra kötelezés iránti indítványt terjesztettek elő.

(3) Az érintett uniós versenyhatóság a bizonyíték általa vagy valamely versenyhatósági eljárása ügyiratában lévő bizonyíték tekintetében történő bizonyítékfeltárásra irányuló indítvány szükségességével és arányosságával kapcsolatban bármikor észrevételeket tehet.

(4) A bíróság az uniós versenyhatóság bizonyítékfeltárásra kötelezése iránti indítványról való döntés meghozatala során a 88/K. § (2) bekezdésében foglalt szempontok mellett azt is mérlegeli, hogy az indítvány

a) a feltárni kért bizonyítékot az annak beazonosítására alkalmas módon jelölte-e meg,

b) versenyjogi kártérítési keresettel összefüggésben került-e benyújtásra,

c) – a 88/N. § (2) bekezdése szerinti, az uniós versenyhatóság eljárásának ügyiratában szereplő, nem az uniós versenyhatóság eljárásától függetlenül létrejött bizonyíték tekintetében, vagy ha a (3) bekezdés szerinti észrevételeiben az uniós versenyhatóság ezt indítványozta – nem jár-e a versenyjogi jogsértéssel szembeni, hatósági eszközök útján való eredményes fellépés iránti közérdek aránytalan sérelmével.

(5) Az (1)–(4) bekezdést akkor is megfelelően alkalmazni kell, ha a versenyhatósági eljárás valamely bizonyítékként feltárni kért irata a versenyhatósági eljárásban hozott döntéssel szembeni jogorvoslatot elbíráló bíróságnál van.

88/P. § *  (1) A 88/N. § (1) bekezdés b) és c) pontja szerinti, kizárólag a versenyhatósági eljárás irataihoz való hozzáférés révén megszerzett bizonyíték a perben bizonyítékként nem használható fel.

(2) A 88/N. § (2) bekezdése szerinti, kizárólag a versenyhatósági eljárás irataihoz való hozzáférés révén megszerzett bizonyíték a perben csak az uniós versenyhatóság eljárását lezáró döntés meghozatalát követően használható fel.

(3) A kizárólag valamely uniós versenyhatóság eljárásának irataihoz való hozzáférés révén megszerzett bizonyítékot csak a bizonyítékot jogszerűen megszerző személy és annak jogutódja használhatja fel a perben bizonyítékként.

Szankciók a versenyjogi kártérítési perben * 

88/Q. § *  (1) A bíróság pénzbírsággal sújtja azt a felet, képviselőt vagy más perbeli személyt, aki

a) a bizonyítékfeltárásra előírt határidőt indokolatlanul elmulasztja, vagy a bizonyíték feltárását megtagadja,

b) a per eldöntése szempontjából jelentőséggel bíró olyan bizonyítékot semmisít meg, amelynek feltárása iránt bizonyítékfeltárásra irányuló indítványt terjesztettek elő, és amely indítványról tudott vagy kellő gondosság mellett tudhatott volna,

c) a bíróság által a korlátozottan megismerhető adat védelme érdekében előírt kötelezettségét megszegi,

d) megsérti a bizonyítékok felhasználása tekintetében a 88/M–88/P. §-ban meghatározott korlátozásokat.

(2) Az (1) bekezdés alapján kiszabható pénzbírság legmagasabb összege ötvenmillió forint.

(3) Az (1) bekezdés szerinti pénzbírság az eljárás során ismételten is kiszabható.

(4) A bíróság azt a felet, képviselőt vagy más perbeli személyt, aki az (1) bekezdésben meghatározott magatartásával felesleges költségeket okoz, a pénzbírságon túl a költségek megtérítésére is kötelezi.

(5) Ha az (1) bekezdés a) vagy b) pontja szerinti magatartást a fél vagy képviselője tanúsítja, a bíróság által feltárni rendelt bizonyítékkal bizonyítani kívánt tényállítást az ellenkező bizonyításáig valósnak kell tekinteni.

Az uniós versenyhatóságok döntései a versenyjogi kártérítési perben * 

88/R. § *  (1) Ha az érintett ügyben a Gazdasági Versenyhivatal vagy az Európai Bizottság eljárt, a bíróság kötve van

a) a Gazdasági Versenyhivatal vagy az Európai Bizottság bíróság előtt nem támadott határozatának, vagy

b) – ha a határozatot megtámadták – a Gazdasági Versenyhivatal vagy az Európai Bizottság határozatát elbíráló bíróság jogerős határozatának

jogsértést megállapító részéhez.

(2) Versenyjogi kártérítési perben a bíróság az ellenkező bizonyításáig

a) a más tagállami versenyhatóság bíróság előtt nem támadott döntésének, vagy

b) – ha a döntést megtámadták – a más tagállami versenyhatóság döntését elbíráló bíróság jogerős határozatának

versenyjogi jogsértést megállapító részében foglaltakat tényként fogadja el.

A versenyhatóság közreműködése a versenyjogi kártérítési perben * 

88/S. § *  (1) Versenyjogi kártérítési perben a bíróság felhívhatja a Gazdasági Versenyhivatalt, hogy tájékoztassa a kár bekövetkezésével, mértékével és az okozati összefüggés fennállásával kapcsolatos álláspontjáról. A bíróság felhívásában ismerteti a Gazdasági Versenyhivatallal azokat a kérdéseket, amelyekre véleményt kell nyilvánítania, és közli az ehhez szükségesnek tartott adatokat.

(2) A Gazdasági Versenyhivatal a bíróság (1) bekezdés szerinti felhívásában meghatározott – legalább negyvenöt napos – határidőn belül köteles álláspontjáról a bíróságot tájékoztatni, kivéve, ha a felhívás kézhezvételétől számított tizenöt napon belül jelzi, hogy ilyen álláspontot nem kíván adni. Az álláspont megadásának mellőzését a Gazdasági Versenyhivatal nem köteles indokolni.

(3) A Gazdasági Versenyhivatal (2) bekezdés szerinti álláspontját a felekkel közölni kell, akik arra a bíróság által meghatározott határidőn belül észrevételt tehetnek.

(4) A Gazdasági Versenyhivatal (2) bekezdés szerinti álláspontja a bíróságot nem köti.

(5) A Gazdasági Versenyhivatal (2) bekezdés szerinti álláspontjának kialakításával és előadásával összefüggésben megfelelően alkalmazni kell a 88/B. § (4)–(6) bekezdését.

A versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény elévülésének különös szabályai * 

88/T. § *  (1) A versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igény elévülési ideje akkor kezdődik, amikor a versenyjogi jogsértést megvalósító magatartás megszűnt, és a károsult tudomást szerez vagy kellő gondosság mellett tudomást szerezhetett volna

a) a jogsértő magatartásról és arról, hogy az versenyjogi jogsértésnek minősül,

b) a jogsértéssel okozott kárról, és

c) a jogsértő vállalkozás személyéről.

(2) Ha valamely uniós versenyhatóság a jogsértő magatartással összefüggésben eljárást indít, az eljárás megindításától a versenyhatóság vagy – ha a versenyhatóság határozatát bíróság előtt megtámadták – a bíróság jogerős döntésének meghozatalát követő egy évig az elévülés nyugszik.

(3) Ha a felek a versenyjogi jogsértésből eredő kártérítési igénnyel kapcsolatos jogvitájuk rendezése érdekében bármilyen alternatív vitarendezési eljárást vesznek igénybe, az alternatív vitarendezési eljárásban részt vevő vállalkozás tekintetében az eljárás befejezéséig az elévülés nyugszik.

Eljárás az európai uniós versenyszabályok alkalmazása során * 

88/U. § *  (1) A 88/A. §-t és – a Gazdasági Versenyhivatal megkeresése tekintetében – a 88/B. §-t – az 1/2003/EK tanácsi rendeletben meghatározott eltérésekkel – megfelelően alkalmazni kell az EUMSz. 101. vagy 102. cikkében foglalt tilalom megsértése miatti polgári jogi igények érvényesítése iránti perekben is.

(2) Azokban a perekben, amelyek elbírálása során az EUMSz. 101., illetve 102. cikkét kell alkalmazni, a bíróság az 1/2003/EK tanácsi rendelet 15. cikke alapján az Európai Bizottságnak az észrevételei megtétele, illetve valamely tény- vagy jogkérdés iránti megkereséséről végzéssel határoz.

(3) Az Európai Bizottság észrevételeinek, véleményének megtételével és az eljárás felfüggesztésével összefüggésben megfelelően alkalmazni kell a 88/B. § (1), (2) és (4)–(7) bekezdését.

(4) *  A bíróság az ítéletét haladéktalanul megküldi az igazságügyért felelős miniszternek az 1/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az Európai Bizottság irányában fennálló tájékoztatási kötelezettség teljesítése céljából azokban a polgári jogi igény érvényesítése iránti perekben, amelyek elbírálása során az EUMSz. 101., illetve 102. cikkét alkalmazta. Az igazságügyért felelős miniszter az ítéletet tájékoztatásul megküldi a Gazdasági Versenyhivatalnak is.

XIV/B. Fejezet * 

A III. Fejezet rendelkezéseinek megsértésén alapuló polgári jogi igények bíróság előtti érvényesítése * 

88/V. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatalnak a 44. § (2) bekezdésében megállapított, a 67. § (2) bekezdése alapján a közérdek érvényesítésére irányuló hatásköre nem zárja ki a III. Fejezetben foglalt rendelkezések megsértésére alapított polgári jogi igények közvetlen bíróság előtti érvényesítését.

(2) A bíróságnak a 8. §-ban foglalt rendelkezések megsértése miatt folytatott eljárásában az üzleti gyakorlat részét képező tényállítás valóságának bizonyítása az üzleti gyakorlat alkalmazóját terheli.

(3) Ha valamely perben a III. Fejezetben foglalt rendelkezések alkalmazásának szükségessége merül fel, megfelelően alkalmazni kell a 88/B. § (1)–(8) bekezdését.

XV–XVII. Fejezet * 

89–91/K. § * 

HETEDIK RÉSZ

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK * 

XVIII. Fejezet * 

Záró rendelkezések

Vegyes rendelkezések * 

92. § *  Ha a bíróság hatáskörének hiánya miatt az ügyet a Gazdasági Versenyhivatalhoz átteszi, a vizsgáló a 43/G–43/I. § vagy a 43/J–43/N. § szerint jár el.

93. § A törvény rendelkezéseinek megsértése miatt alkalmazott jogkövetkezmények és érvényesített polgári jogi igények nem érintik a külön jogszabályokban foglaltak szerinti egyéb polgári jogi jogkövetkezmény alkalmazásának, illetőleg szabálysértési vagy büntetőeljárás megindításának lehetőségét.

93/A. § *  (1) Mezőgazdasági termék vonatkozásában nem állapítható meg a 11. §-ban meghatározott tilalom megsértése, ha a 11. § szerinti megállapodásból eredően a gazdasági verseny torzítása, korlátozása vagy megakadályozása a gazdaságilag indokolt, méltányolható jövedelem eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg, és e jövedelem megszerzésétől a megállapodás által érintett piac szereplője nincs elzárva.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt mentesülési feltételek fennállását az agrárpolitikáért felelős miniszter állapítja meg.

(3) A 11. §-ban szereplő tilalom mezőgazdasági termék vonatkozásában történő megsértésének vizsgálata során a Gazdasági Versenyhivatalnak az agrárpolitikáért felelős miniszter (2) bekezdés szerinti állásfoglalását be kell szereznie, és az abban foglaltak alapján kell eljárnia. Az agrárpolitikáért felelős miniszternek az állásfoglalását a Gazdasági Versenyhivatal megkeresésének beérkezésétől számított hatvan napon belül kell kiadnia, amely időtartamra a Gazdasági Versenyhivatal az eljárását felfüggeszti.

(4) Az eljáró versenytanács a bírság kiszabását felfüggeszti a 11. §-ba ütköző olyan megállapodás esetén, ahol azt mezőgazdasági termék vonatkozásában követték el. Ez esetben az eljáró versenytanács határidő tűzésével felszólítja a megállapodásban vagy összehangolt magatartásban részt vevő feleket, hogy magatartásukat hozzák összhangba a jogszabályi rendelkezésekkel. A határidő eredménytelen elteltét követően az eljáró versenytanács bírságot szab ki.

(5) Az (1)–(4) bekezdés kizárólag akkor alkalmazható egy esetre, ha az eljárásban az EUMSz. 101. cikke alkalmazásának szükségessége nem merül fel. Az EUMSz. 101. cikke alkalmazásának szükségességét az 1/2003/EK tanácsi rendelet 3. cikk (1) bekezdése alapján a Gazdasági Versenyhivatal állapítja meg versenyfelügyeleti eljárásában, a végső döntés meghozatala előtt.

93/B. § *  A Kbt. 9. § (1) bekezdés c) pontja szerinti beszerzés esetén a 7. § alkalmazásában kizárólag az Egyezmény szerinti külön eljárás (beszerzési szabályzat) megsértése, az ajánlati felhívás megsértése vagy a beszerzés tárgyához nem kapcsolódó alkalmassági feltétel alkalmazása minősül a verseny tisztaságát sértő magatartásnak.

94. § A külföldi versenyfelügyeleti szervekkel való együttműködés eljárási rendjét nemzetközi szerződés vagy külön jogszabály állapítja meg.

94/A. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal által létrehozott, a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény szerinti elkülönített visszaélés-bejelentési rendszer a Gazdasági Versenyhivatal e törvény szerinti panaszkezelési rendszere.

(2) Az e törvény hatálya alá eső ügyekben e törvény eltérő rendelkezése hiányában kell alkalmazni a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény rendelkezéseit.

Hatályba léptető rendelkezés, rövid megjelölés * 

95. § (1) *  E törvény 1997. január 1-jén lép hatályba.

(2) *  E törvény más jogszabályban alkalmazandó rövid megjelölése: Tpvt.

(3)–(4) * 

Átmeneti rendelkezések * 

95/A. § *  (1) E törvénynek

a) a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény módosításáról szóló 2008. évi CXI. törvény hatálybalépésével és a belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv átültetésével összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi LVI. törvénnyel megállapított rendelkezéseit az e rendelkezések,

b) az egyes törvényeknek a naptári napban való határidő-számítással összefüggésben történő módosításáról szóló 2010. évi CLII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit az e rendelkezések,

c) a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi CLVIII. törvénnyel megállapított rendelkezéseit az e rendelkezések hatálybalépése után indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(2) * 

(3) E törvénynek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény módosításáról szóló 2009. évi XIV. törvénnyel megállapított

a) *  30. § (2) bekezdését és 79. §-át az e rendelkezések hatálybalépését követően létrehozott összefonódások esetében,

b) *  78/A. §-át és 78/B. §-át az e rendelkezések hatálybalépését követően előterjesztett kérelmek esetében,

c) 86. § (3) bekezdését, valamint 88. § (5)–(12) bekezdését az e rendelkezések hatálybalépését követően elkövetett jogszabálysértések esetében,

d) 88/C. §-át az e rendelkezés hatálybalépését követően indított polgári perekben,

e) 88/D. §-át az e rendelkezés hatálybalépését követően tanúsított károkozó magatartások esetében

kell alkalmazni.

(4) *  E törvénynek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetek csődeljárásának és felszámolásának különleges szabályairól és az azzal összefüggő törvénymódosításokról szóló 2011. évi CXV. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a hatálybalépésüket követően kezdeményezett eljárásokban kell alkalmazni.

95/B. § *  (1) *  E törvénynek a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény és egyes kapcsolódó törvények, valamint a miniszteri hatósági hatáskörök felülvizsgálatával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CLXXIV. törvény (a továbbiakban: Ket-módtv.) 19. §-ával megállapított, az igazgatási szolgáltatási díjra és eljárási költségekre vonatkozó rendelkezéseit az e rendelkezések hatálybalépése után indult eljárásokban kell alkalmazni azzal, hogy önálló jogorvoslatnak van helye az igazgatási szolgáltatási díj meg nem fizetése miatt az eljárást megszüntető végzés, illetve – a végrehajtásra halasztó hatállyal – az eljárás során felmerült költséget megállapító végzés ellen.

(2) E törvénynek a Ket-módtv. 20–22. §-ával megállapított rendelkezéseit – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – az e rendelkezések hatálybalépése után indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(3) *  E törvénynek a Ket-módtv. 20–22. §-ával megállapított rendelkezéseit kell alkalmazni az e rendelkezések hatálybalépésekor még meg nem indult végrehajtási eljárásokra is.

95/C. § *  (1) E törvénynek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló 2013. évi CCI. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított 37. § (4) bekezdését, 38. §-át, 41. §-át és 42. §-át az e rendelkezés hatálybalépésekor fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell.

(2) E törvénynek a Módtv.-vel megállapított 42/A–42/C. §-ának hatálybalépését követő harminc napon belül gondoskodni kell az Gazdasági Versenyhivatalnál foglalkoztatott köztisztviselő, közszolgálati ügykezelő 42/A–42/C. § szerinti besorolásáról és fizetési fokozatának megállapításáról. A Gazdasági Versenyhivatalnál foglalkoztatott köztisztviselő, közszolgálati ügykezelő illetménye és szabadsága – a Kttv. 133. §-a szerinti eltérítést ide nem értve – az abban a munkakörben való foglalkoztatásáig, amelyben a 42/A–42/C. §-ának hatálybalépését megelőzően foglalkoztatták, a 42/A–42/C. §-ának alkalmazása során nem csökkenhet.

(3) *  E törvénynek a Módtv.-vel megállapított eljárási rendelkezéseit – a (4) és (5) bekezdésben foglalt eltéréssel – az e rendelkezések hatálybalépését követően indult vagy megismételt versenyfelügyeleti eljárásban, bejelentéssel vagy panasszal kapcsolatos eljárásban, illetve ágazati vizsgálatban kell alkalmazni; e törvénynek a Módtv.-vel megállapított 78/A–79. §-át az e rendelkezések hatálybalépését követően előterjesztett bírság mellőzése vagy csökkentése iránti kérelmek tekintetében kell alkalmazni.

(4) *  E törvénynek a Módtv.-vel megállapított 29. §-át, 29/A. §-át és 78. § (1) bekezdés c) pontját az e rendelkezések hatálybalépését követően létrejött összefonódások esetében kell alkalmazni.

(5) *  E törvénynek a Módtv.-vel megállapított, a korlátozottan megismerhető adatok kezelésére, az iratokba való betekintésre és a döntés nyilvánosságra hozatalára vonatkozó rendelkezéseit az e rendelkezések hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell azzal, hogy az üzleti titokra hivatkozással az iratokba való betekintés korlátozása iránti kérelem alapján az e rendelkezések hatálybalépésekor már jogerős döntésben elrendelt korlátozás alá eső adatok tekintetében az 55/B. § (2) bekezdése szerinti döntésnek nincs helye, az e rendelkezések hatálybalépésekor még el nem bírált iratbetekintés korlátozása iránti kérelmekben üzleti titokként vagy magántitokként megjelölt adatokat az 55/A. § (2) bekezdése szerint megjelöltnek kell tekinteni.

(6) *  A Módtv. 105–107. §-ának hatálybalépését megelőzően a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény

a) 12. §-ában vagy 13. § (2) bekezdésében foglaltakat megsértő magatartás, valamint az e rendelkezésekbe ütköző magatartásra ösztönző magatartási kódex miatt a Gazdasági Versenyhivatal jár el a III. Fejezet rendelkezéseibe ütköző magatartásokkal szembeni eljárásra vonatkozó rendelkezések szerint;

b) 13. § (1) bekezdésében foglaltakat megsértő magatartás, valamint az e rendelkezésekbe ütköző magatartásra ösztönző magatartási kódex miatti eljárás a bíróság hatáskörébe tartozik a II. Fejezet rendelkezéseibe ütköző magatartásokkal szembeni eljárásra vonatkozó rendelkezések szerint.

(7) *  E törvénynek az egyes törvényeknek és törvényi rendelkezéseknek a jogrendszer túlszabályozottságának megszüntetése érdekében szükséges technikai deregulációjáról szóló 2012. évi LXXVI. törvény 36. §-ával megállapított 95/A. § (2) bekezdését a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokra tovább kell alkalmazni.

95/D. § *  (1) E törvénynek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a Gazdasági Versenyhivatal eljárásaival összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló 2015. évi LXXVIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv2.) megállapított 44. § (1) bekezdését, 76. § (1) bekezdés l) pontját, valamint 78. § (8) és (9) bekezdését az e rendelkezések hatálybalépését követően indult vagy megismételt versenyfelügyeleti eljárásban kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 27. § (1) és (6) bekezdését, 28. § (2) bekezdését, 29/A. § (1a) és (1b) bekezdését, 62. § (4) bekezdését, 62/A. § (5) bekezdését, valamint 72. § (2) bekezdését az e rendelkezések hatálybalépését követően létrejött összefonódások esetében kell alkalmazni.

(3) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 55. § (7) bekezdését, 55/B. § (3) és (7) bekezdését, 73/A. § (5) és (7) bekezdését, valamint 78/D. § (2) bekezdését az e rendelkezések hatálybalépésekor folyamatban lévő azon eljárásokban is alkalmazni kell, amelyekben még nem került sor az eljáró versenytanács előzetes álláspontjának vagy a vizsgálatot lezáró jelentésnek a 73. § szerint az ügyfelek részére való megküldésére.

(4) E törvénynek a Módtv2.-vel hatályon kívül helyezett 55/B. § (5) bekezdése azon eljárásokban nem alkalmazandó, amelyekben még nem került sor az eljáró versenytanács előzetes álláspontjának vagy a vizsgálatot lezáró jelentésnek a 73. § szerint az ügyfelek részére való megküldésére.

(5) E törvénynek a Módtv2.-vel megállapított 93/A. §-át a hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben és megismételt eljárásokban is alkalmazni kell.

95/E. § *  (1) E törvénynek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény módosításáról szóló 2016. évi CLXI. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv3.) megállapított rendelkezéseit az e rendelkezések hatálybalépését követően létrejött összefonódásokra vonatkozóan kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a Módtv3.-mal hatályon kívül helyezett rendelkezéseit az e rendelkezések hatályon kívül helyezését megelőzően létrejött összefonódásokra vonatkozó eljárásokban továbbra is alkalmazni kell.

(3) E törvénynek a Módtv3.-mal megállapított 78. § (10) bekezdését, 78/A. § (1) bekezdését és 79. §-át azokban az eljárásokban kell alkalmazni, amelyekben az e rendelkezések hatálybalépéséig még nem került sor az eljáró versenytanács előzetes álláspontjának vagy a vizsgálatot lezáró jelentésnek a 73. § szerint az ügyfelek részére való megküldésére.

(4) E törvénynek a Módtv3.-mal megállapított 88/C. § (1) és (2) bekezdését, 88/D–88/I. §-át és 88/T. §-át a Módtv3. hatálybalépését követően tanúsított versenyjogi jogsértéssel okozott károkozó magatartás esetén kell alkalmazni.

(5) *  E törvénynek a Módtv3.-mal megállapított 88/C. § (3) és (4) bekezdését, 88/J–88/S. §-át és 91/H. §-át a 2014. december 26-át követően a bírósághoz benyújtott versenyjogi kártérítési keresetek alapján indult perekben kell alkalmazni.

95/F. § *  (1) E törvénynek a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény, valamint az azzal összefüggő egyes törvényi rendelkezések módosításáról szóló 2017. évi CXXIX. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv4.) megállapított eljárási rendelkezéseit – a (2) bekezdésben írt eltéréssel – az e rendelkezések hatálybalépését követően indult és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a Módtv4.-gyel megállapított, a végrehajtásra vonatkozó rendelkezéseit

a) az e rendelkezések hatálybalépésekor még el nem rendelt, és

b) az e rendelkezések hatálybalépésekor folyamatban lévő

végrehajtási eljárásokra is alkalmazni kell.

(3) E törvénynek a Módtv4.-gyel megállapított 65/C. § (2) bekezdése alkalmazásában a 2018. január 1. előtt keletkezett iratok közül nem tekinthető védekezés céljából készült iratnak az olyan irat vagy iratrész, amely nem az ügyfél és megbízott ügyvédje közötti kommunikáció során keletkezett, vagy nem ilyen kommunikáció során elhangzottakat rögzít.

95/G. § *  (1) A Küt. 105. § (6) bekezdése alapján a közszolgálati munkaszerződést a köztisztviselő közszolgálati munkaszerződés megkötésének időpontjában hatályos kinevezése szerinti időtartamra kell megkötni.

(2) A Küt. 105. § (5) bekezdése nem alkalmazható azzal a köztisztviselővel szemben, akinek a Gazdasági Versenyhivatallal fennálló közszolgálati jogviszonya 2020. április 23. és 30. között keletkezik. E köztisztviselővel a közszolgálati munkaszerződést 2020. április 30-ig kell megkötni.

95/H. § *  (1) A 37. § (4) bekezdésében meghatározott esetben a versenytanácsi megbízatást megelőző közszolgálati munkaszerződés hiányában a megbízatási idő lejárta esetén e köztisztviselővel a megbízatás megszűnését megelőző öt munkanapon belül közszolgálati munkaszerződést kell kötni, amely a megbízatás lejártának napjával lép hatályba. Ebben az esetben a 37. § (4) bekezdése szerinti feladatkörön a megbízatást megelőzően betöltött munkakört kell érteni.

(2) Az (1) bekezdés szerinti esetben az új közszolgálati munkaszerződésben olyan feladatkört kell megállapítani, amely megegyezik a köztisztviselő által versenytanácstagi megbízatása előtt betöltött munkakörrel vagy egyébként végzettségének, szakképzettségének, szakképesítésének megfelel. A közszolgálati munkaszerződést az (1) bekezdés szerinti köztisztviselővel a versenytanácstagi megbízatását megelőzően hatályos kinevezése szerinti időtartamra kell megkötni. A közszolgálati munkaszerződésben megállapított illetmény nem lehet kevesebb, mint a köztisztviselő versenytanácstagi megbízatását megelőző illetménye.

(3) Ha a Gazdasági Versenyhivatalnál foglalkoztatott, (1) bekezdés szerinti köztisztviselő a közszolgálati munkaszerződésre vonatkozó ajánlatot nem fogadja el, közszolgálati jogviszonya a Küt. 105. § (7) bekezdésének megfelelően a határidő utolsó napját követő napon megszűnik. A Küt. 41. §-ának alkalmazásában a versenytanácstagként járó illetményt kell figyelembe venni.

(4) A 34. §-ban meghatározott köztisztviselők jogviszonyának Küt. szerinti közszolgálati jogviszonnyá történő átalakulása nem érinti a megbízatást, kinevezést.

95/I. § *  E törvénynek a felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv5.) megállapított 25/B. §-át a Módtv5. hatálybalépését megelőzően létrejött, de még végre nem hajtott összefonódásokra is alkalmazni kell.

95/J. § *  E törvénynek az egyes igazságügyi tárgyú, valamint kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2021. évi CXXII. törvénnyel megállapított 43/N. § (1) bekezdés c) pontját és (4) bekezdését, 43/O. §-át, 60/A. § (1) bekezdését, 62/A. § (4a) bekezdését, 63. § (2) bekezdés d) pontját, 67. § (5a) bekezdését, 68. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontját az e rendelkezések hatálybalépését megelőzően létrejött, de még végre nem hajtott összefonódásokra is alkalmazni kell.

95/K. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja az e törvénynek az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2022. évi XVIII. törvénnyel megállapított 40. § (4) bekezdése alkalmazásával – a vagyonnyilatkozat-tétel napján fennálló állapot szerint – 2022. augusztus 5-ig tesz vagyonnyilatkozatot.

(2) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2022. évi XVIII. törvény hatálybalépése napján a vagyonnyilatkozat kezelőjénél lévő, a Gazdasági Versenyhivatal elnökével, elnökhelyettesével, illetve a Versenytanács tagjával közös háztartásban élő házas- vagy élettársának, gyermekeinek vagyonnyilatkozatát a vagyonnyilatkozat kezelője 2023. augusztus 1. napjáig őrzi.

(3) Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2022. évi XVIII. törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulásakor hatályos szabályokat kell alkalmazni.

95/L. § *  (1) A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, elnökhelyettese, a Versenytanács tagja az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvénnyel megállapított rendelkezéseknek megfelelően, az Európai Bizottság kérésére egyes törvényeknek a kondicionalitási eljárás eredményes lezárása érdekében szükséges módosításáról szóló 2022. évi LVI. törvénnyel megállapított tartalommal és formában először – 2022. november 1. napján fennálló állapot szerint − 2023. január 31-ig tesz vagyonnyilatkozatot, amelyhez csatolja a vele közös háztartásban élő házastársának, élettársának, továbbá gyermekének vagyonnyilatkozatát is.

(2) Az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzésével összefüggő egyes, vagyonnyilatkozattal kapcsolatos törvények módosításáról szóló 2022. évi XXXI. törvény hatálybalépése napján folyamatban lévő vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásokban az eljárás megindulása napján hatályos szabályokat kell alkalmazni.

95/M. § *  A 88/T. §-t a 95/E. § (4) bekezdésében meghatározottakon kívül a Módtv3. hatálybalépését megelőzően tanúsított versenyjogi jogsértéssel okozott károkozó magatartás esetén is alkalmazni kell, ha

a) a versenyjogi jogsértést a Gazdasági Versenyhivatal vagy az Európai Bizottság versenyjogi jogsértést megállapító, a Módtv3. hatálybalépését követően hozott határozata állapítja meg,

b) az elévülési idő a Módtv3. hatálybalépésekor még nem telt el, és

c) a keresetet az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2024. évi XVII. törvény hatálybalépését követően nyújtották be.

Felhatalmazó rendelkezések * 

96. § Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a megállapodások egyes csoportjainak a 11. §-ban foglalt tilalom alól történő mentesülését. * 

97. § *  Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a vállalkozások összefonódását rendelettel közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítse. * 

A jogalkotásra vonatkozó európai uniós követelményekre utaló rendelkezés * 

98. § *  (1) A 6/A. §, a 8. §, a 10. §, a 10/A. § (1) bekezdése, a 10/B. §, a 10/C. §, a 64/B. § (4) bekezdése, a 72/A. § (1) bekezdés a) pontja, a 76. § (1) bekezdés j) pontja, a 86. § (1) bekezdése, a 87/A. §, a 88. § (12) bekezdése, valamint a 88/V. § (2) bekezdése a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló, 2006. december 12-i 2006/114/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2) A 78. § (10) bekezdése, a 88/C–88/T. § és a 95/E. § (3)–(5) bekezdése a tagállamok és az Európai Unió versenyjogi rendelkezéseinek megsértésén alapuló, nemzeti jog szerinti kártérítési keresetekre irányadó egyes szabályokról szóló, 2014. november 26-i 2014/104/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(2a) *  A 43/G. § (3) bekezdése, 43/I. § (1a) és (5) bekezdése az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló, 2019. október 23-i (EU) 2019/1937 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(3) E törvény

a) *  1. § (2) bekezdése, 33. § (1) és (2a) bekezdése, 36. § (1) bekezdés e) pontja, 43/H. § (11) bekezdése, 80/A. § (1) bekezdése, 80/B. §-a, 80/C. §-a, 80/D. § (1)–(3) bekezdése, 80/E. §-a, 80/F. §-a és 80/I–80/K. §-a a Szerződés 81. és 82. cikkében meghatározott versenyszabályok végrehajtásáról szóló, 2002. december 16-i 1/2003/EK tanácsi rendeletnek,

b) *  36. § (1) bekezdés e) pontja, 80/A. § (2) bekezdése, 80/D. § (4)–(7) bekezdése, 80/F. §-a és 80/I–80/K. §-a a vállalkozások közötti összefonódások ellenőrzéséről szóló, 2004. január 20-i 139/2004/EK tanácsi rendeletnek,

c) *  43/H. § (12) bekezdése és XI/B. Fejezete – a Gazdasági Versenyhivatal feladatkörében és eljárásában – a fogyasztóvédelmi jogszabályok végrehajtásáért felelős nemzeti hatóságok közötti együttműködésről és a 2006/2004/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. december 12-i (EU) 2017/2394 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek,

d) *  33. § (2d) bekezdése, 36. § (1) bekezdés e) pontja, 55/A. § (1) bekezdés e) pontja, 80/D. § (4a) bekezdése és 80/Q–80/S. §-a a digitális ágazat vonatkozásában a versengő és tisztességes piacokról, valamint az (EU) 2019/1937 és az (EU) 2020/1828 irányelv módosításáról (digitális piacokról szóló jogszabály) szóló, 2022. szeptember 14-i (EU) 2022/1925 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek,

e) *  33. § (2e) bekezdése és XI/E. Fejezete a belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek

a végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(4) *  A 33. § (2c) és (5) bekezdése, a 36. § (3) bekezdése, a 42/D. §, az 55/A. § (1) bekezdés e) pontja, az 55/E. §, a 61. § (1a), (3), (4) és (6) bekezdése, a 64/A. § (1) bekezdése, a 64/B. § (1) bekezdése, a 65/A. § (1), (2), (7) és (8) bekezdése, a 65/B. § (3) bekezdése, a 72/A. § (1) bekezdés a) pontja és (4)–(6) bekezdése, a 73/A. § (8) és (9) bekezdése, a 75. § (2) és (6a) bekezdése, valamint (7) bekezdés b) pontja, a 75/A. §, a 76. § (1) bekezdés i) pontja és (4) bekezdése, a 77. § (6) bekezdés c) pontja, a 78. § (1b), (5), (6), (6a)–(6c) bekezdése, a 78. § (7) bekezdése, a 78/A. § (2)–(3) és (7) bekezdése, a 78/B. §, a 78/D. § (2a) bekezdése, a 78/E. §, a 80/A. § (1) és (1a) bekezdése, a 80/D. § (1)–(3) bekezdése, valamint a XI/C. Fejezet a tagállami versenyhatóságok helyzetének a hatékonyabb jogérvényesítés céljából történő megerősítéséről és a belső piac megfelelő működésének biztosításáról szóló, 2018. december 11-i (EU) 2019/1 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

(5) *  A 43/I. § (4a) bekezdése a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2005. május 11-i 2005/29/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.