A jogszabály mai napon ( 2024.10.11. ) hatályos állapota.
A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.

 

284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet

térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 83. §-a (2) bekezdésének o) pontjában, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 1998. évi költségvetéséről szóló 1997. évi CLIII. törvény 61. §-ának (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján a Kormány egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díjáról a következőket rendeli el:

1. § (1) *  Az egészségügyi szolgáltató a részleges, kiegészítő és teljes térítési díj (a továbbiakban: térítési díj) ellenében igénybe vehető szolgáltatások térítési díját a betegek számára hozzáférhető módon hozza nyilvánosságra.

(1a) *  Az Ebtv. szerinti uniós betegekre ugyanazt a térítési díjat kell alkalmazni, amelyet a magyar betegekre alkalmaznak.

(2) Az (1) bekezdésben foglaltakon túl a szolgáltatás teljesítése előtt az érintettet külön tájékoztatni kell a térítési díj várható mértékéről, a teljesítés után pedig a biztosított részére az egészégügyi szolgáltató számlát ad, amely tartalmazza az igénybe vett szolgáltatást és a szolgáltatás(ok)ért fizetendő forintösszeget.

(3) Az egészségügyi szolgáltató a szolgáltatás fedezetének biztosítása érdekében a szolgáltatás megkezdése előtt előleget kérhet, valamint a szolgáltatás teljesítése közben részszámlát adhat.

(4) *  Az egészségügyi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás térítési díját – ha az intézmény a (6) bekezdésben foglaltak szerint másként nem rendelkezett – a számla alapján kiállított átutalási postautalványon kell befizetni.

(5) Készpénzben történő fizetéskor az egészségügyi szolgáltató a fizetés tényéről köteles nyugtát adni.

(6) *  Az állami és önkormányzati tulajdonban lévő egészségügyi szolgáltató hatáskörében megállapítható térítési díjak megállapításának, nyilvánosságra hozatalának és befizetésének rendjét, valamint a szolgáltató által megállapított térítési díj mérséklésére, illetve elengedésére vonatkozó rendelkezéseket a szolgáltató – a fenntartó által jóváhagyott – szabályzatban állapítja meg. Egyéb egészségügyi szolgáltató esetén a térítési díj befizetésének rendjét a szolgáltató határozza meg.

(7) Amennyiben a térítési díjat az egészségügyi szolgáltatónak nem fizetik meg, a díj behajtásáról az egészségügyi szolgáltató gondoskodik.

2. § (1) *  Az Ebtv. 23. § a), c) és k) pontjában foglalt részleges, valamint 23/A. § c) pontjában foglalt kiegészítő térítési díj ellenében igénybe vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díját az 1. számú melléklet határozza meg.

(2) A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretében igénybe nem vehető egyes egészségügyi szolgáltatások térítési díját a 2. számú melléklet tartalmazza.

(3) * 

(4)–(5) * 

(6) * 

(7) *  Az influenza megbetegedés elleni védőoltáshoz oltóanyag a 2020. és 2021. évben térítésmentesen igényelhető.

(8) *  A kötelező egészségbiztosítás ellátásai keretébe nem tartozó és a 2. számú mellékletben nem szereplő egészségügyi szolgáltatások térítési díját az egészségügyi szolgáltató az 1. § rendelkezéseinek figyelembevételével állapítja meg, azzal, hogy a pneumococcus baktérium, a human papilloma vírus és az influenza megbetegedés elleni immunizálásért nem kérhető térítési díj.

(8a) *  A meningococcus C típusú kórokozó elleni – a törzskönyvezett gyógyszerek és a különleges táplálkozási igényt kielégítő tápszerek társadalombiztosítási támogatásba való befogadásának szempontjairól és a befogadás vagy a támogatás megváltoztatásáról szóló miniszteri rendelet alapján kiemelt, indikációhoz kötött támogatási kategóriába tartozó – vakcina beadásáért nem kérhető térítési díj.

(9) *  A 2. számú melléklet 13. pontjának alkalmazásában az egyes egészségügyi osztályok alatt a polgári légi közlekedési szakszolgálati engedélyek egészségügyi feltételeiről szóló miniszteri rendelet 11. §-ának (1) bekezdésében meghatározott egészségügyi osztályokat kell érteni.

(10) *  Az anyatejet adományozó nők térítésmentesen vehetik igénybe az anyatej adományozás feltételeként, külön jogszabályban meghatározott, járványügyi érdekből kötelezően végzendő szűrővizsgálatokat.

(11) *  Ha gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálattal egyidejűleg a lőfegyver tartására, illetve az elöltöltő fegyver vadászati célú használatára jogosító engedéllyel rendelkező, valamint az ilyen engedélyt megszerezni kívánó – a kézilőfegyverek, lőszerek, gáz- és riasztófegyverek megszerzésének és tartásának egészségi alkalmassági feltételeiről és vizsgálatáról szóló rendelet szerinti II. alkalmassági csoportba tartozó – személyeknek a lőfegyver megszerzéséhez és tartásához, illetve az elöltöltő fegyver vadászati célú használatához szükséges hatósági engedély feltételeként előírt orvosi alkalmassági vizsgálatára is sor kerül, csak a gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálatra vonatkozó – a 2. számú melléklet szerinti – díjfizetési kötelezettséget kell teljesíteni.

(12) *  Az a személy, aki a SARS-CoV-2 RT-PCR mintavételt és laboratóriumi vizsgálatot, vagy a SARS-CoV-2 specifikus antitest kimutatására irányuló szerológiai vizsgálatot és az ahhoz szükséges mintavételt térítés ellenében veheti igénybe, jogszabály eltérő rendelkezése hiányában legfeljebb a 2. számú mellékletben meghatározott díj fizetésére kötelezhető.

(13) *  A (12) bekezdés nem alkalmazható abban az esetben, amikor az Ebtv. szerinti biztosított a (12) bekezdés szerinti mintavételt és vizsgálatot az Egészségbiztosítási Alap terhére veszi igénybe.

3. § (1) Ez a rendelet 1998. január 1-jén lép hatályba.

(2) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően megkezdett ellátások tekintetében kell alkalmazni. A rendelet hatálybalépését megelőzően megkezdett ellátások térítési díját az ellátás megkezdésekor hatályban levő rendelkezések alapján kell megállapítani, kivéve, ha az e rendelet alapján megállapított térítési díj kedvezőbb.

(3)–(5) * 

4. § *  Ez a rendelet a határon átnyúló egészségügyi ellátásra vonatkozó betegjogok érvényesítéséről szóló 2011. március 9-i 2011/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja.

1. számú melléklet a 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelethez

Az Ebtv. 23. §-ában foglalt egyes részleges, valamint 23/A. §-ában foglalt egyes kiegészítő térítési díj mellett igénybe vehető egészségügyi szolgáltatások térítési díja * 

1. *  Az Ebtv. 23. §-ának a) pontjában foglaltak alapján a 18 éven aluliak a fogszabályozó készülékre való jogosultságuk keretében a fogorvosi munkára térítésmentesen, a fogszabályozó készülékre pedig a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendeletben (a továbbiakban: R.) foglaltak szerint jogosultak.

2. Az Ebtv. 23. §-ának c) pontjában foglaltak alapján

a) az Ebtv. 12. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt személyek az R.-ben meghatározott típusú kivehető és rögzített fogpótlások fogorvosi munkáira térítésmentesen, azok technikai munkáinak költségeire az R.-ben meghatározottak szerint,

b) *  az Ebtv. 12. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt személyek az R.-ben meghatározott típusú kivehető, illetve rögzített fogpótlások fogorvosi munkáira teljes térítéssel, azok technikai munkáinak költségeire az R.-ben meghatározottak szerint,

c) *  a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) 3. § (2) bekezdés a) pont ab) alpontja és b) pont bb) alpontja szerinti minősítési kategóriába tartozó, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásában részesülő személy vagy az a 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban részesülő személy, aki az Mmtv. 31–33. §-a alapján öregségi nyugdíjban, rokkantsági ellátásban vagy rehabilitációs ellátásban részesül és a közgyógyellátásban részesülők az R.-ben meghatározott típusú kivehető fogpótlások fogorvosi munkáira térítésmentesen, azok technikai munkáinak költségeire az R.-ben meghatározottak szerint,

d) az Ebtv. 54. §-ának (3) bekezdésében foglalt személyek az R.-ben meghatározott típusú kivehető és rögzített fogpótlások fogorvosi munkáira térítésmentesen, azok technikai munkáinak költségeire az R.-ben meghatározottak szerint,

e) az arc, állcsont, illetve szájüreg fejlődési rendellenességében, daganatos vagy más súlyos betegségében szenvedők az R.-ben meghatározott típusú kivehető és rögzített fogpótlások, obturátorok és epitézisek orvosi munkáira térítésmentesen, azok technikai munkáinak költségeire az R.-ben meghatározottak szerint

jogosultak.

3. * 

4. * 

5. *  Az Ebtv. 23/A. § c) pontja alapján az ápolási osztályon orvosi beutalás alapján történő elhelyezés és ápolás esetén, illetve krónikus fekvőbeteg-ellátásban ápolási díjjal finanszírozott biztosított után a kiegészítő térítési díj 800 Ft/nap.

6. *  Az Ebtv. 23. §-ának k) pontja alapján a külsődleges nemi jellegek megváltoztatására irányuló beavatkozásért fizetendő részleges térítési díj mértéke annak az összegnek a 90 százaléka, amely az ellátásért a külön jogszabályban foglaltak szerint az egészségbiztosító felé elszámolható.

2. számú melléklet a 284/1997. (XII. 23.) Korm. rendelethez * 

A B
1. Lőfegyvert munkakörükből eredően tartani szándékozó, illetve tartó személyek (I. csoport) lőfegyvertartásra való egészségi alkalmasságának pszichológiai vizsgálata
a) első fokon 7 200 Ft
b) másodfokon 12 000 Ft
2. *  Lőfegyvert tartani szándékozó, illetve tartó, valamint elöltöltő fegyvert vadászati célra használni szándékozó, illetve használó személyek (II. csoport) alkalmassági vizsgálata
A. orvosi alkalmassági vizsgálat
a) ha a 40. életévét még nem töltötte be:
aa) első fokon 7 200 Ft
ab) másodfokon 10 800 Ft
b) ha a 40. életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem érte el:
ba) első fokon 4 800 Ft
bb) másodfokon 7 200 Ft
c) ha a 60. életévét betöltötte, de a 70. életévét még nem érte el:
ca) első fokon 2 500 Ft
cb) másodfokon 4 800 Ft
d) ha a 70. életévét betöltötte:
da) első fokon 1 700 Ft
db) másodfokon 3 200 Ft
B. pszichológiai alkalmassági vizsgálat
a) első fokon 7 200 Ft
b) másodfokon 12 000 Ft
3. *  Gépjármű-vezetői, belvízi hajózási szolgálati és belvízi kedvtelési célú vízijármű-vezetői alkalmassági vizsgálat
a) *  ha a 40. – gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálat esetén az 50. – életévét még nem töltötte be:
aa) első fokon 7 200 Ft
ab) másodfokon 10 800 Ft
b) *  ha a 40. – gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálat esetén az 50. – életévét betöltötte, de a 60. életévét még nem érte el:
ba) első fokon 4 800 Ft
bb) másodfokon 7 200 Ft
c) ha a 60. életévét betöltötte: de a 70. életévét még nem érte el:
ca) első fokon 2 500 Ft
cb) másodfokon 4 800 Ft
d) ha a 70. életévét betöltötte:
da) első fokon 1 700 Ft
db) másodfokon 3 200 Ft
4. Alkohol szintjének kimutatása érdekében végzett vér- és vizeletvétel 4 800 Ft
5. Kábítószer szintjének kimutatása érdekében végzett
a) vérvétel 3 200 Ft
b) vizeletvétel 1 600 Ft
6. Látlelet készítése és kiadása 3 500 Ft
7. Részeg személy detoxikálása 7 200 Ft
8. Kábítószer hatása alatt álló személy akut ellátása 7 200 Ft
9. Tengeri hajózási egészségi alkalmassági vizsgálat
a) tengeri hajózási szolgálatot teljesítő személy alkalmassági vizsgálata
aa) az egészségi alkalmasság első vizsgálata 19 200 Ft
ab) az egészségi alkalmasság időszakos vagy soron kívüli vizsgálata 15 600 Ft
b) I. és II. osztályú tengeri kedvtelési célú tengeri vízijármű-vezetők alkalmassági vizsgálata
ba) az egészségi alkalmasság első vizsgálata 12 000 Ft
bb) az egészségi alkalmasság időszakos vagy soron kívüli vizsgálata 9 700 Ft
c) III. és IV. osztályú tengeri kedvtelési célú tengeri vízijármű-vezetők alkalmassági vizsgálata
ca) az egészségi alkalmasság első vizsgálata 9 700 Ft
cb) az egészségi alkalmasság időszakos vagy soron kívüli vizsgálata 7 200 Ft
10. Igazságügyi szakértői tevékenység kivételével jogszabály által elrendelt vagy egyéb háziorvosi, orvosszakértői vizsgálatok és szakvéleményezés, kivéve, ha a vizsgálatra és szakvéleményezésre társadalombiztosítási vagy szociális juttatásra, kedvezményre való jogosultság megállapítása céljából kerül sor 7 200 Ft
11. Hivatásos sportolók sportegészségügyi vizsgálata 9 700 Ft
12. Hivatásos sportolók további sportegészségügyi szakvizsgálata Az adott ellátásnak a közfinanszírozásban
érvényesíthető díja
13. Repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálat
a) 1. egészségügyi osztály
aa) első, illetve kibővített (terheléses EKG, teljes körű szemészeti vagy teljes körű fül-orr-gégészeti vizsgálatra is kiterjedő) vizsgálat 28 700 Ft
ab) időszakos vizsgálat 16 100 Ft
b) 2. egészségügyi osztály
ba) első, illetve kibővített (terheléses EKG vizsgálatra is kiterjedő) vizsgálat 13 800 Ft
bb) időszakos vizsgálat 9 200 Ft
c) 3. egészségügyi osztály
ca) első, illetve kibővített (terheléses EKG, teljes körű szemészeti vagy teljes körű fül-orr-gégészeti vizsgálatra is kiterjedő) vizsgálat 28 700 Ft
cb) időszakos vizsgálat 16 100 Ft
14. *  Az a mellkas-szűrővizsgálat (tüdőszűrés), melynek igénybevételére nem az egészségügyi hatóság által a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló miniszteri rendelet szerint kötelezően elrendelt szűrővizsgálat keretében, vagy nem a kötelező egészségbiztosítás keretében igénybe vehető betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló egészségügyi szolgáltatásokról és a szűrővizsgálatok igazolásáról szóló miniszteri rendelet szerinti korhoz kötött szűrővizsgálat keretében, vagy nem jogszabály által előírt, a szakképző intézményben és felsőoktatási intézményben oktatásban részesülők szakmai alkalmassági vizsgálatai keretében kerül sor. 1 700 Ft
15. *  A foglalkoztathatóság szakvéleményezése
a) közfoglalkoztatási jogviszonyhoz szükséges szakvélemény esetén 1900 Ft/fő/eset
b) *  a büntetésként kiszabott közérdekű munka végrehajtásához szükséges szakvélemény esetén 1900 Ft/fő/eset
c) az a) és a b) pontban nem említett esetben 3300 Ft/fő/eset
16. Járványügyi érdekből nem kötelező védőoltással történő immunizálás, kivéve
a) a térítésmentes védőoltással történő immunizálást és
b) *  – az a) pont hatálya alá nem tartozó körben is – a pneumococcus baktérium, a human papilloma vírus és az influenza megbetegedés elleni immunizálást
2 000 Ft
17. *  Járványügyi készültség idején a SARS-CoV-2 RT-PCR módszerrel történő kimutatására vonatkozó vizsgálat díja 17 000 Ft
18. *  Járványügyi készültség idején a SARS-CoV-2 RT-PCR mintavétel díja 2 500 Ft
19. *  Járványügyi készültség idején a SARS-CoV-2 specifikus antitest kimutatására irányuló szerológiai vizsgálat 9 000 Ft
20. *  Járványügyi készültség idején mintavétel a SARS-CoV-2 specifikus antitest kimutatására irányuló szerológiai vizsgálathoz 2 000 Ft